Müpa Műsorfüzet - Baráti Kristóf és vendégei (2015. április 8.)

Baráti Kristóf és vendégei

Kim Kashkashian, Várdai István, Jean-Efflam Bavouzet 2015. április 8.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

Müpa rádió

Müpa Rádió Élmény minden pillanatban.

Hallgassa a Müpa Easy és Müpa Symphony csatornákat a mupa.hu-n!

mupa.hu

8 April 2015 Béla Bartók National Concert Hall

2015. április 8.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Kristóf Baráti and guests Baráti Kristóf és vendégei Kristóf Baráti – violin Kim Kashkashian – viola István Várdai – cello Jean-Efflam Bavouzet – piano J. S. Bach: Partita for solo violin in D minor, BWV 1004 Beethoven: Trio for piano, violin and cello in D major (“Ghost”), op. 70, No. 1 Martinů: Three Madrigals for violin and viola, H. 313 Fauré: Piano Quartet in C minor, No. 1, op. 15

The English summary is on page 15.

Baráti Kristóf – hegedű Kim Kashkashian – brácsa Várdai István – cselló Jean-Efflam Bavouzet – zongora J. S. Bach: d-moll partita szólóhegedűre, BWV 1004 Beethoven: D-dúr („Szellem”) trió zongorára, hegedűre és gordonkára, op. 70, No. 1 Martinů: Három madrigál hegedűre és brácsára, H. 313 Fauré: I. (c-moll) zongoranégyes, op. 15

Baráti Kristóf és vendégei

3

Bar谩ti Krist贸f

Baráti Kristóf: „A zene és a zeneszerző szolgálata nagyon hamar megtermi a közös nevezőt” – Baráti Kristóf és vendégei – azt sejteti e cím, hogy a házigazdára és vendégeire bejön a közönség. Kinek az ötlete volt?

– Várdai Istvánnal és Várjon Dénessel, akikkel közösen Körner Tamás által impresszált művészek vagyunk, felvetettük neki a kamara-hangversenyek fájó hiányát. Úgy éreztük, a Művészetek Palotája a műfajnak is rangot adhat, és örömmel látom, hogy falai közt mindinkább gyökeret ver a kamarazene.

– A ma esti társakat Te választottad?

– Igen. A Müpa azt kívánta, hogy ne csak István és én legyünk a reménybeli közönség által ismertek, hanem a külföldiek is húzónevek legyenek. Így esett a választás Jean-Efflam Bavouzet zongora- és Kim Kashkashian brácsaművészre. Ők a nagyvilágban is megfellebbezhetetlen nevek, s a hazai publikum is rendszeresen találkozhat velük. A külföldieket tekintve nem mondhatjuk, hogy „zenész barátaimmal” lépek föl ezen az estén, hiszen Kashkashiannal és Bavouzet-val is először fogunk együtt dolgozni, de talán úgy egymásra találhatunk, hogy legközelebb már barátokként hirdethetjük egymást.

– Ha nem volt is eleddig zenei érintkezésed a külföldi vendégekkel, alighanem ismered a felvételeiket, és azok alapján nincsenek aggályaid az együtt muzsikálást illetően.

– Bavouzet mind személyesen, mind felvételei révén gyakorta hallható Magyarországon, és ahhoz képest, hogy a brácsa szólisztikusan mennyivel ritkábban jelenik meg a zongoránál, Kashkashian is „bevezetett márka”. Szándékosan nem annak alapján kerestem, filtereztem a szóba jöhető zenész vendégeket, hogy mennyire illenék hozzám a zenei ízlésük, felfogásuk. Sokkal inkább arra törekedtem, hogy egyéniségeket találjak, akiknek közös pódiumra hozása valami érdekeset nyújthat, semmint hogy egymással mindenben egyetértő muzsikusok sima együttzenélését szervezzük meg. Persze az egyetértés is lehet inspiráló: így kapcsolódunk egymáshoz Várdai Istvánnal. Vele szinte szólnunk sem kell egymáshoz a próbán, mert tudjuk, mit gondol a másik, még akkor is, ha éppen valamiben nem értünk egyet.

Baráti Kristóf és vendégei

5

6

– Milyen természetű ellentéteitek adódhatnak Istvánnal? Az egy húron pendülés pedig közös zenei neveltetésre vezethető vissza?

– Róla úgy gondolom, s ez Kashkashianra és Bavouzet-ra éppúgy áll, hogy noha mindegyikük a hangszere virtuóza, nem elsősorban ezt domborítják ki, nem magukat akarják előtérbe helyezni. Ez akkor is könnyíti a kamarazenei munkát, ha egyébként nem feltétlenül értünk egyet tempókban, apróbb zenei megoldásokban, ha kisebb értelmezésbeli különbségek mutatkoznak. A zene és a zeneszerző szolgálata nagyon hamar megtermi a közös nevezőt.

– Hogyan állt össze a műsor? Te „komponáltad meg”?

– Körner Tamással dolgoztunk együtt. Az volt a cél, hogy mindannyian kiegyenlítetten vegyünk részt a játékban. Én vagyok az összeállítás „gravitációs pontja”, de senki sem korlátozódhatott egyetlen színpadra lépésre, vagy kevésbé jelentős feladat ellátására.

– A műsor első fele – különösen a Bach-partita, de kamarazene-kedvelők számára a Beethoven-trió is – ismert repertoárnak számít, a második fele viszont különlegességnek nevezhető.

– Beethoven „Szellem” (Geister) trióját játszottuk már a Tavaszi Fesztiválon Várdai Istvánnal és Várjon Dénessel. Nagyon jótékony hatású, ha legalább az egyik partnerrel előzőleg közösen átélt produkcióhoz csatlakozik új társ, már csak a korlátozott próbaidő kihasználása okán is, amely e terebélyes műsorra rendelkezésünkre áll. Fauré I. (c-moll) zongoranégyese még teljesen ismeretlen előttem. A zongoranégyes – nem igazán frekventált – apparátusa kellett, hogy a mai estét összprodukcióként megkoronázza.

– „Nagy ígéret” korod óta követem pályádat, de most már beteljesült ígéretet regisztrálhatunk. A csúcson érzed magad?

– Egy művész számára mindig fontos kérdés, hogy a külvilág lelkesedő vagy éppen bíráló véleményétől függetlenül önmaga mit szeretne mutatni. Azok a szakmai célok lebegnek a szemem előtt, amelyek a sikereim előtt megfogalmazódtak bennem. Ezek közé tartozik, ami éppen ma este is megvalósul, de amiből még nem volt nagyon sok: az, hogy jelentős külföldi zenészpartnerekkel játszhassam együtt. Ilyen alkalmakat még jócskán szeretnék, miként a világ élvonalbeli zenekaraival muzsikálni is. Ez a művészi fejlődés legfelső foka az én gondolataimban.

Nem a díjak, az elismerő kritikák mentén értékelem a pályámat.

– De ugye a belső siker érzete nem marad el külső sikereid tapasztalatától?

– Ez az, aminek terén a legkevesebbet változik egy művész. Nem egy mű eljátszása a cél: a művészi munka igazán ott kezdődik, amikor egy művet el tudunk

játszani. A színpad nem a kérdőjelek felmerülésének helye. De előadás után nagyon is meg kell kérdeznem magamtól, hogy csakugyan úgy érdemes-e játszani a darabot, az-e az értelme, azok-e a legmegfelelőbb tempók – sokkal inkább analitikusan kell szembenézni az interpretációval, mintsem jóllakott tekintettel vonulni az öltözőbe.

– Mennyire változik a felfogásod művekről, stílusokról? Hogyan viszonyulsz korábbi teljesítményeidhez? A magával hamar elégedetlenné váló, mindig más szellemű– hangulatú interpretáció felé rugaszkodó művész típusához tartozol-e?

– Mindig minden változik, így a zenészben is az idők, a karakterek koncepciója.

Talán a szólóművek szabadságában érzem leginkább a spontaneitás szükségességét, különösen a gyakorta előadottakban, mint a ma esti Bach-partita.

Hangversenyről hangversenyre folyamatosan alakul bennem, ha nem is alakul át gyökeresen. Amőbaszerűen változnak az időzítések, a hangerők, az ismétlések értelmezése – hogy másodjára esetleg épp az ellenkezőjét játsszam annak, amit elsőre. Ezek néha a pódiumon születnek meg. Fontos, hogy ne konzervételt tálaljunk a közönségnek. A betonbiztos koncepciókra a művész is hamar ráun, s a publikum is túlságosan kiszámíthatónak fogja érezni. Szeretek még a próbához képest is nyitva hagyni kisebb különbségeket. Ezektől válik élővé a zene.

– Ezek szerint nem azoknak a művészeknek a sorába tartozol, akik túlontúl kritikusak elmúlt produkcióikkal, akik irtóznak meghallgatni korábbi lemezeiket?

– Ez nem jellemző rám. Karakteremnél fogva szeretem előre elgondolni, mit várhatok magamtól, az akusztikától, együtt mindenestül a koncerttől, így nemigen ér meglepetés. Számításba veszem, hogy az adott körülmények, az utazások fáradalmai között mit lehet éppen elérni.

– Nem vagy a historikus zenélés irányzatának képviselője, ezért a Bach-mű kapcsán adódik a kérdés: hatott-e rád a régizenélés felfogása, ízlésvilága?

– Érdekes kérdés: mi a historizmus? A korhű hangszereken való játék elegendő-e a fogalom kimerítéséhez? Nyilván másfajta kottaolvasás és -értelmezés tartozik hozzá. Bach azonban szerintem mindenképpen kilóg e szempontrendszer alól, miként a barokk trendből is. Például a g-moll szonáta nyitó Adagio tételében pontosan kiírja a díszítéseket, ez nem jellemző a barokkra. Akkor jár jól előadó és közönség egyaránt, ha az interpretáció nem zenetudósi munka terméke: nem azt kell dokumentálni, mennyi mindent olvasott az előadó a zeneszerzőről, vagy az adott előadásmódról, hanem minden megszerzett információt felhasználva, de az előadás pillanatában elfelejtve zenét kell létrehoznia.

Baráti Kristóf és vendégei

7

Vรกrdai Istvรกn

Várdai István: „Megfontoltsággal kell a harmóniát előtérbe helyeznem” – Baráti Kristóf barátjaként vagy a „Körner-akolba”’ tartozó művészként kerültél a ma esti „vendégségbe”?

– Is-is, és még annak apropóján, hogy Jean-Efflam Bavouzet-val már korábban kellemesen zenéltünk együtt.

– Kim Kashkashiannal is játszottál már?

– Nem, de a legutóbbi Kronbergi Fesztiválon diákjaimmal beültem a próbáira.

– Miképp jellemeznéd Kristóffal való eddigi zenei kapcsolatodat?

– Polarizáljuk egymást. Ellensúlyozzuk is, s ami a kamarazenélésben a legfontosabb: tudunk olyasmit mondani, amivel kibillentjük egymást a gondolatmenetünkből, vagy épp megerősítjük abban. Hasonló zenei nyelvet beszélünk, de a különbségekkel is erősítjük egymást.

– Milyen polarizálódásra célzol?

– Hangszerünkből adódóan más a szerepünk, s ez talán személyiségünkre is kihat.

Nekem, a csellistának kamaradarabokban az alapot kell megteremtenem. A fölöttem felépülő szerkezet ettől állhat stabilan. Megfontoltsággal kell a harmóniát előtérbe helyeznem. A hegedűs is tisztában van ezzel, de neki brillíroznia kell, s ha megfeledkezne valamiről „a nagy hegedülésben”, figyelmeztetem. Ő viszont engem óv attól, hogy túlságos komolyságba süllyedjek. Ez az életben is mintha jellemző volna ránk.

– A cselló fundamentumként meghatározza a többiek mozgásterét?

– Ha nem vagyok elég stabil, az olyan a partnereimnek, mintha valaki alatt húzogatni kezdenék a szőnyeget.

– A csellótól önfeláldozó ez a kiszolgáló szerep?

– Nem kiszolgáló, hanem szolgáló. Karmesterben is a szolgálót tisztelem, nem a kiszolgálót. Nincs ebben önfeláldozás. Egy nagy „információtartályból” éppen azt veszem ki, amire szüksége van a darabnak. Ez a „tartály” részben bennem, részben a hangszer adottságaiban van.

Baráti Kristóf és vendégei

9

10

– Hogyan építetted ki az információtartályt? Minden kamarazenélő csellistában kiépül?

– A koncertezés során sokféle művészmentalitással való találkozásban szerzett tapasztalat, a művésztársakkal való kapcsolat lélektana, zeneelméleti alapok, a zeneszerzés, a kreáció megértése – miért épp azok a hangok állnak a kottában, honnan jönnek – mindez a tartály tartalma. Minél inkább ismerek egy darabot, annál szerteágazóbbak a lehetőségek, de a keretekből nem nagyon kell kitörni akarni. Ma, sajnos, erős tendencia ez, amitől az interpretáció erőtlenné, súlytalanná és nemegyszer ízléstelenné válhat.

– Van-e különbség a cselló fundamentumszerepében a zongorás és a zongora nélküli kamarazenében?

– A zongora szerepe mindig a legkomplexebb. Illúzió, hogy a vonósok bármit tudnak kezdeni, ha a zongorista azt nem akarja. A zongora irányító szerepéhez nem fér kétség, ugyanakkor a kamarazenélésben az a legszebb, hogy a közös célért mindenkinek vissza kell vennie magából.

Az est műsoráról Johann Sebastian Bach szólóhegedűre írt három partitája közül a d-moll különlegessége az, hogy a szokásos tánctételek (Allemanda, Corrente, Sarabanda, Giga) végén egy ezek összterjedelmét meghaladó Ciacconát hallunk. Ez a makacsul ismétlődő basszusra épülő variációsorozat ¾-es lüktetése ellenére kilép a tánckarakterből.

Nagy virtuozitást igénylő hangszertechnikájával, valamint az effajta variációs formába ékelődő dúr szakasz hangulati ellentétével drámai kompozíciót hoz létre, amelyet gyakran önállóan is játszanak a hegedűsök, sőt átiratok is készültek belőle.

Ludwig van Beethoven D-dúr triója a második tétel sejtelmes hangulatáról kapta a „Szellem” elnevezést. Az V. és VI. szimfónia korszakában keletkezett alkotás a hangszerek jelentős szín- és effektusbeli gazdagodását mutatja, különösen a hegedű kezelésében jelezve szerzője fejlődését.

Bohuslav Martinů a dvořáki hagyománytól jut el a 20. század zenei nyelvezetéig. New York-i tanársága idején, 1947ben Joseph és Lilian Fuchsnak ajánlott Három madrigálja hegedű és brácsa magasrendű polifóniáját valósítja meg, értően aknázva ki a két hangszer minden technikai lehetőségét. A mű nem rikítóan, de jól hallhatóan támaszkodik a cseh népzene hangvételére, talán innen származtatható a madrigál cím is.

Gabriel Fauré két zongoranégyese közül az elsőt (c-moll, op. 15.) akkor írta, amikor ötévi udvarlás után eljegyezte Marianne Viardot-t, ám a lány négy hónap után, nagy fájdalmat okozva Faurénak, felbontotta a jegyességet. A három gyors és egy lassú tételből álló vérbeli romantikus kamarazene fináléját szerzője kilenc évvel a mű komponálása után átírta, az eredeti változat el is veszett. Írta és az interjúkat készítette: Hollós Máté

Baráti Kristóf és vendégei

11

Fotó © Strammer Jacqueline

Baráti Kristóf Budapesten született, de gyerekkora nagy részét Venezuelában töltötte. Ötéves kora óta hegedül, nyolcévesen már Venezuela legjobb zenekaraival lépett fel, tizenegy éves korában pedig meghívták Montpellier-be, a Francia Rádió Fesztiváljára. A budapesti Zeneakadémián Szenthelyi Miklós és Tátrai Vilmos tanítványa volt, s Párizsban képezte tovább magát Eduard Wulfsonnál. Már diákéveitől jelentős nemzetközi versenyek díjait nyeri el: 2010-ben a moszkvai Paganini Versenyen lett első helyezett. Európa és Japán élvonalbeli zenekaraival és olyan dirigensek vezényletével koncertezett, mint Kurt Masur, Jurij Tyemirkanov, Jiří Bělohlávek, Charles Dutoit, Jukka-Pekka Saraste, Marek Janowski, Pinchas Steinberg, Fischer Iván, Kocsis Zoltán és Gilbert Varga, s bemutatkozott karmesterként is. Művészetét Kossuth-, Bartók–Pásztory-, Liszt- és Primadíjjal ismerték el. A Chicagói Stradivari Társaság által rendelkezésére bocsátott 1703-as „Lady Harmsworth” Stradivarin játszik.

Várdai István a budapesti Zeneakadémián Mező László, a bécsin Reinhard Latzko növendéke volt. 2010-től Kronbergben Frans Helmersonnál tanult, Natalia Gutman, Schiff András és Starker János mesterkurzusait látogatta. 2008 óta nyer díjakat nagy versenyeken: tavaly az ARD müncheni Nemzetközi Csellóversenyének győztese lett. Nagynevű külföldi zenekarok és karmesterek sorával játszott, rangos fesztiválokon szerepelt (Santander, Schleswig-Holstein, Schwetzingen, a szentpétervári Gergijev, a spanyolországi Pablo Casals és a Francia Rádió Montpellier-i Fesztiválja), s debütált már a bécsi Konzerthausban és a New York-i Carnegie Hallban is.

Junior Prima-díjas és a Prix Montblanc nyertese. Egy 1720-as Montagnana-mesterhangszeren játszik.

Kim Kashkashian, az örmény származású, Detroitban született művész mesterei között tartja számon Végh Sándort, Kurtág Györgyöt és Rados Ferencet. Elhivatott tolmácsolója a 20. századi zenének, tavaly Ligeti–Kurtáglemezzel nyert Grammy-díjat. Az elmúlt évadokban a legnagyobb zenekarokkal lépett fel szólistaként New Yorkban, Berlinben, Bécsben, Londonban, Milánóban, Münchenben és Tokióban, Ricardo Chailly, Christoph Eschenbach és Riccardo Muti irányítása alatt. Életének fontos részét képezi a kortárs zeneszerzőkkel – Gubajdulina, Penderecki, Kancheli, Kurtág, Mansurian, Pärt, Eötvös, Tihanyi – folytatott munka, amelynek gyümölcseként egyre gyarapszik a brácsairodalom. Tanít az indianai Bloomington Egyetemen, a freiburgi és a berlini konzervatóriumban, valamint Bostonban. 2007 nyarán a szombathelyi Bartók Fesztivál brácsa-mesterkurzusát vezette.

Fotó © Steve Riskind

Jean-Efflam Bavouzet, a Solti György által felfedezett, több nagy nemzetközi versenyen díjnyertes francia zongoraművész az idei évadban amerikai turnén vett részt a Londoni Filharmonikusokkal és Vladimir Jurowskival.

Fellépett Cincinnati, Hongkong, Sydney, São Paulo, Luxemburg szimfonikus zenekaraival, a Francia és a Skót Nemzeti Zenekarral, a BBC Filharmonikusokkal, a japán NHK Zenekarral, s szólóestet adott a Louvre-ban, a Wigmore Hallban, Melbourne-ben, Brisbane-ben, Münchenben, Tallinnban és Lyonban. Korunk egyik legjelentősebb Ravel- és Debussy-előadójának tartják. Tucatnyi nagy nemzetközi lemezdíj elnyerése után az öt Prokofjev-zongoraversenyből készített felvétele tavaly Gramophone-díjat kapott.

Fotó © Paul Mitchell

Baráti Kristóf és vendégei

13

Kristóf Baráti Photo © Jacqueline Strammer

Summary Kristóf Baráti emerged as a child prodigy and now performs with the world’s top orchestras and conductors, attracting rave reviews from around the world – most recently following his appearance at the Carnegie Hall. He also holds Hungary’s highest state and artistic honours and frequently plays with István Várdai, whose equally resounding international successes include his recent first prize at the 2014 ARD International Music Competition in Munich.

Kim Kashkashian lists Sándor Végh, György Kurtág and Ferenc Rados among her mentors, and her connections to the international cream of contemporary composers have also led her to debut works by Hungarian composers Péter Eötvös and László Tihanyi. Jean-Efflam Bavouzet, considered one of the most important interpreters of Ravel and Debussy of our time, is an equally frequent guest on the Hungarian concert stage, but this is the first occasion both he and Kim Kashkashian will perform with Baráti and Várdai.

Johann Sebastian Bach’s Partita in D minor is among the pinnacles of the violin canon with the Ciaccona following the dance movements of particular beauty.

The latter frequently features as a standalone piece on account of its length and dramatic quality. Composed at the time of his fifth symphony, Ludwig van Beethoven’s “Ghost” Trio earned its nickname for the eerie quality of its second movement. Three Madrigals by Bohuslav Martinů had an important role to play in 20th century Czech musical literature despite the composer being domiciled in America, and this subtle polyphonic piece serves as a declamation of Czech folk music.

The piece to close the concert calls all the evening’s performers to the stage.

Piano Quartet No. 1 in C minor was written by Gabriel Fauré amidst the sorrow of the break-up of a four-day engagement that had followed a courtship lasting five years. Yet the work is far from programme music and not even its tone reflects the composer’s disenchantment. Instead, we are able to enjoy a brilliant work of the late romantic period performed by four outstanding musicians whose careers we are sure to still be following decades from now.

Kristóf Baráti and guests

15

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Kirill Petrenko és a Bayerisches Staatsorchester

2015. április 19.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Teatro di San Carlo

Verdi: Luisa Miller

Koncertszerű előadás Vezényel: Daniele Rustioni

2015. április 26.

Elena Mosuc Fotó © Suzanne Schwiertz

SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK

Várdai István és a Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel

2015. május 3.

Várdai István

Budafoki Dohnányi Zenekar

A szerelem arcai – A magasztos

Vezényel: Hollerung Gábor

2015. május 10.

Hollerung Gábor

Ránki Dezső zongoraestje

2015. május 19.

Rising Stars

Matosinhos String Quartet Signum Saxophone Quartet

2015. május 21.

Signum Saxophone Quartet Photo © Nadine Targiel

előzetes,

AJÁNLÓ

Müpa jeggyel még több élmény!

Élmény! Minden tekintetben.

mupa.hu

Kiadta a Müpa Nonprofit Kft. stratégiai partnereink:

stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Baráti Kristóf Címlapfotó: Strammer Jacqueline Tervezés: Hammer Advertising Kft. A Müpa fotóit Csibi Szilvia,Pető Zsuzsa, Posztós János és Kotschy Gábor készítette.

A szerkesztés lezárult: 2015. március 24.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

ISO: 9001:2000