Müpa Műsorfüzet - Rohmann Ditta és Olga Pascsenko estje (2020. március 3.)

RÉGIZENE FESZTIVÁL Rohmann Ditta és Olga Pascsenko estje

2020. március 3.

Fesztivál Színház

mupa.hu

2

3 March 2020 Festival Theatre

EARLY MUSIC FESTIVAL Recital by Ditta Rohmann (cello) and Olga Pashchenko (fortepiano) J. S. Bach: Cello Suite No. 3 in C major, BWV 1009 – on four-string cello 1. Prélude 2. Allemande 3. Courante 4. Sarabande 5. Bourrée 1 & 2 6. Gigue Beethoven: Cello Sonata No. 4 in C major, Op. 102, No. 1 – on four-string cello 1. Andante – Allegro vivace 2. Adagio – Tempo d’Andante – Allegro vivace J. S. Bach: Violin Partita No. 3 in E major, BWV 1006 – on five-string cello 1. Preludio 2. Loure 3. Gavotte en Rondeau 4. Menuet 1 & 2 5. Bourrée 6. Gigue Schubert: Sonata in A minor (‘Arpeggione’), D. 821 – on five-string cello 1. Allegro moderato 2. Adagio 3. Allegretto The English summary is on page 11.

2020. március 3.

Fesztivál Színház

RÉGIZENE FESZTIVÁL Rohmann Ditta (cselló) és Olga Pascsenko (fortepiano) estje J. S. Bach: C-dúr szvit, BWV 1009 – négyhúros csellón I. Prélude II. Allemande III. Courante IV. Sarabande V. Bourrée 1 & 2 VI. Gigue Beethoven: C-dúr szonáta, op. 102, No. 1 – négyhúros csellón I. Andante – Allegro vivace II. Adagio – Tempo d’Andante – Allegro vivace J. S. Bach: E-dúr partita szólóhegedűre, BWV 1006 – öthúros csellón I. Preludio II. Loure III. Gavotte en Rondeau IV. Menuet 1 & 2 V. Bourrée VI. Gigue Schubert: a-moll („Arpeggione”) szonáta, D. 821 – öthúros csellón I. Allegro moderato II. Adagio III. Allegretto

RÉGIZENE FESZTIVÁL – ROHMANN DITTA ÉS OLGA PASCSENKO ESTJE

3

4

Kalandvágy és a felfedezés öröme Rohmann Ditta a művészetek iránt elkötelezett családban nevelkedett, édesapja zongoraművész, édesanyja Marcel Proust fordítója. 1983-ban született, tízévesen az Amerikai Egyesült Államokba utazott, hogy 1993–94-ben a bostoni New England Konzervatóriumban Suren Bagratuni növendéke legyen. 1995 és 2005 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult, előbb Kertész Ottó, majd Perényi Miklós osztályában. Miután kitüntetéssel szerezte meg diplomáját, 2007–2008-ban a bázeli Zeneakadémián képezte tovább magát Ivan Monighetti vezetésével – ezzel párhuzamosan a Zürichi Operaház zenekarában játszott. Mivel Bázelben barokk csellót is tanult, ez idő tájt a Zürichi Operaház historikus együttese, a La Scintilla munkájában is részt vehetett.

Magyarországra hazatérve beiratkozott a Zeneakadémia doktori iskolájába, később maga is tanítani kezdett. Svájci tapasztalatai ráébresztették, hogy számára nem a zenekari munka a személyre szabott terület: szólistaként és kamaramuzsikusként koncertezik.

Nyitott gondolkodású, kísérletező hajlamú művész. Erről így vallott egy interjúban, részben a mai koncert hangszerválasztásának hátterét is megvilágítva: „Kalandvágy van bennem, a felfedezés öröme, amikor olyan klasszikus művet játszhatom, amelyet így még sosem hallottak. Egy művel való első találkozás semmihez sem fogható élmény. Mindig is kevésnek éreztem, hogy csak csellózom, és hogy a kamarazenében csak a csellószólamot játszom.

A repertoárbővítésben lett partnerem az új élettársam, egy öthúros cselló.” Újat kereső hajlamával függ össze élénk érdeklődése a kortárs zene iránt, amelynek – s ezen belül a magyar zeneszerzők, például Kurtág György, Dukay Barnabás műveinek – előadására szólistaként és kamaramuzsikusként egyaránt szívesen vállalkozik. Kamarazenei mesterei közül különösen sokra Fotó © Raffay Zsófi

tartja Rados Ferenc ösztönzését: „Rados tanár úr nagyon fontos alakja volt az életemnek, erősen hatott a gondolkodásomra, beépült a zenélésembe. Rengeteget tanultam tőle.” Rajta kívül hazai és külföldi mesterkurzusokon Schiff András, Frankl Péter, Pauk György óráit is látogatta. Hangversenyein különleges hangulatot teremt, produkcióiban nemegyszer szöveget is mond vagy énekel, hanglemezeinek műsorát igényes tudatossággal tervezi meg.

Zavarba ejtő sokoldalúság Olga Pascsenko Moszkvában született 1986-ban. Zongoratanulmányait hatévesen kezdte meg, s egy évvel később már díjat nyert az Ifjú Zongoristák Összorosz Versenyén, kilencévesen pedig New Yorkban adott szólóestet. A különleges tehetségű gyermekek zenei képzésére szakosodott, nagy hírű Gnyeszin Intézet neveltje volt, ahol 2005-ben kitüntetéssel kapta meg diplomáját. Ezt követően a Moszkvai Állami Csajkovszkij Konzervatóriumban folytatta tanulmányait, ahol Alekszej Ljubimov (modern zongora és fortepiano), Olga Martinova (csembaló) és Alekszej Smitov (orgona) óráit látogatta. 2010-ben itt is kitüntetéssel végzett, ugyanekkor nyelvészetből is diplomázott a Moszkvai Állami Egyetemen. Ezt követően az Amszterdami Konzervatóriumban tanult fortepianót és csembalót Richard Egarrtól. Itt cum laude minősítéssel nyert mesterfokozatot fortepianóból 2013-ban, csembalóból 2014-ben. Később kinevezték az Amszterdami Konzervatórium fortepiano-professzorává.

Sokoldalúsága és rugalmassága, a különféle stílusok, műfajok és előadó-apparátusok világában való tájékozódásának könnyedsége zavarba ejtő. Játszik orgonán, csembalón, modern zongorán és fortepianón, fellép szólóesteken, kamaramuzsikusként és versenyművek szólistájaként. Repertoárja a historikus billentyűs hangszereken Bachtól Fotó © Yat Ho Tsang

RÉGIZENE FESZTIVÁL – ROHMANN DITTA ÉS OLGA PASCSENKO ESTJE

5

6

Beethovenig terjed – ugyanez a határ a modern zongorán Ligeti György kompozícióiig tolódik ki. Hazáján kívül fellépett Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Olaszországban, Svájcban és az Amerikai Egyesült Államokban. Kortárs zenei fesztiválok rendszeres vendége, de az Utrechti Régizenei Fesztiválon és az Amszterdami Fortepiano Fesztiválon is koncertezett már.

„A sorozat középpontja” Johann Sebastian Bach (1685–1750) életműve nem a körülmények befolyásoló szerepétől mentesen, ellenkezőleg: azok hatása alatt bontakozott ki. A zeneszerző, aki pályája során mindig szolgálatban állt, valamennyi munkahelyén azt írta, amit kötelességei ráróttak, s annak megfelelően, hogy munkája templomhoz vagy választófejedelmi udvarhoz kötötte, dőlt el, hogy az adott időszakban miből alkot többet: orgonaművekből, kantátákból vagy éppen zenekari kompozíciókból és kamarazenéből. Hangszeres œuvre-je leginkább az 1708 és 1717 közötti weimari és az 1717-től 1723-ig tartó kötheni periódusban gazdagodott új alkotásokkal. Ezen belül Weimarban elsősorban az orgonazenére, Lipót anhalt-kötheni herceg udvarában pedig egyéb hangszeres műfajokra – zenekari szvitek, csellószvitek, szólószonáták és partiták hegedűre – esett a hangsúly.

A szólócsellóra komponált hat szvitnek különös sors jutott. Bár billentyűs műfajként a nemzetek táncait egybefűző szviteket és partitákat kedvelte a barokk kor, a kíséret nélküli cselló használata az utókorban félreértésekre adott okot. A sorozat nem vált népszerűvé, sőt még széles körben ismertté sem. Sokan úgy hitték, etűdökről van szó, mások zongorakísérettel látták el a „csupasznak” vélt csellószólamot – ezt tette Schumann is. A mellőzés és/vagy félreértés korszakának Pablo Casals vetett véget: tizenhárom évesen, 1889-ben egy antikváriumban megvette a szvitek kottáját, tanulni kezdte őket, de egészen 1936-ig, hatvanéves koráig várt a műveket végérvényesen diadalra segítő hanglemezfelvétellel.

A hat szvit világosan mutatja a tudatos ciklusépítkezés szándékát. Valamennyi mű ugyanolyan tételtípusokból áll: Prélude, Allemande, Courante, Sarabande, Gigue – de még a Sarabande és a Gigue közé ékelt „galanterie”-k is szabályosan váltakoznak: két szvitben Menuet, kettőben Bourrée, újabb kettőben Gavotte hallható, minden esetben két-két egymást követő, azonos műfajú tánc, hogy a két kontrasztos tételből az első megismétlésével visszatéréses da capo-forma kerekedjék. A C-dúr szvit valamennyi közül a legletisztultabb és a legvilágosabban áttekinthető. „Bach C-dúr szvitje a sorozat középpontja számomra. Minden szempontból harmonikus mű, ha választani kell, hogy melyik szvitet tűzzem műsorra, és csak egyet lehet, az biztosan a C-dúr lesz.

Maga a természetesség. Nagy ívű prelúdiummal, amely az orgonaprelúdiumokhoz hasonlatos, kedélyes tánctételekkel, magasztos Sarabande-dal, népies Bourrée-val és virtuóz lezárással” – méltatja a művet Rohmann Ditta.

A kamarazene „szabad polgára” Ludwig van Beethovennek (1770–1827) a cselló nem kevesebbet köszönhet, mint a hangszer „nagykorúsítását”, kamarazenei emancipációját. Haydn írt csellóversenyt, de nem komponált csellószonátát, Mozart pedig csak kamarazenei szólamként használta a csellót, főként triókban és kvartettekben, a hangszer önálló szonátaindividuumként kibontakozó fejlődéséhez nem járult hozzá. Annál inkább Beethoven, aki mindhárom alkotókorszakában komponált cselló-zongora szonátákat (összesen ötöt), s ha ezekhez hozzászámítjuk a hangszert foglalkoztató variációsorozatokat, valamint a cselló fontos szerepét Beethoven zongoratrióiban, belátható, hogy a cselló Beethoven jóvoltából vált a kamarazene világának öntudatos, szabad polgárává.

A két szonátát tartalmazó op. 102 első darabja, a C-dúr szonáta különleges mű: Beethoven radikálisan újraértelmezi benne a Haydntól és Mozarttól örökölt szonátaformát. Lassú–gyors–lassú–gyors folyamatot hallunk, s erről talán a négytételesség és a barokktól örökölt sonata da chiesa (templomi szonáta) műfajtípus is eszünkbe juthatna, valójában azonban két gyors tétel követi egymást úgy, hogy mindkettőt lassú bevezetés előzi meg. A mű fontos tulajdonsága még a sok éles kontraszt, hirtelen váltás, meglepetéselem, de nem a haydni játékosság, hanem a beethoveni felcsapó indulat szellemében. Líra és robusztus energia váltakozik, egy nagy formátumú, nemegyszer zabolátlan személyiség lelki alkatának kifejeződéseképpen. „A 19. században a cselló négyhúros verziója volt közismert, szinte teljesen háttérbe szorult a többhúros variáns. Beethoven kizárólag modern csellóra írta szonátáit. A műsoron szereplő C-dúr a késői korszakból való, amikor a két hangszer szerepe már egyenrangú.

A zongora esete más, mint a csellóé: míg a cselló az elmúlt kétszáz évben lényegében nem változott, a billentyűs hangszerek annál inkább. Ezért volt számomra meghatározó élmény, mikor ezt a művet először játszhattam fortepianóval. A két hangszer így sokkal inkább képes összeolvadni, mint a mai nagy hangversenyzongorák esetében. A fortepianók egyik legfontosabb technikai adottsága a moderátorpedál. Ez a modern zongora tompítópedáljához képest rendkívül érzékeny és puha hangot csal elő a hangszerből.

Amikor Beethoven pianissimo dinamikát ír elő, minden bizonnyal erre gondol. Ezt hallván a kamarapartnernek is sokkal finomabban kell reagálnia. Ez rendkívül inspiráló számomra” – avat be műhelytitkokba Rohmann Ditta.

RÉGIZENE FESZTIVÁL – ROHMANN DITTA ÉS OLGA PASCSENKO ESTJE

7

8

A barokk kor szokásainak szellemében Mint arról e hangverseny műsorfüzetében már szó esett, Bach életművében nemcsak a hat csellószvit, de a szólóhegedűre komponált hat mű – három szonáta és három partita – is a kötheni szolgálat éveinek gyümölcse. Ezek ma a csellószvitekhez hasonlóan a zeneirodalom különlegesen megbecsült alapművei, ám azokkal ellentétben keletkezésüket követően nem váltak oly hosszú időre mellőzés áldozataivá. Igaz, félreértelmezés ezek esetében is történt, hiszen a szólóhegedű-darabokhoz ugyanúgy komponáltak zongorakíséretet (Schumann és Mendelssohn egyaránt), mint a csellószvitekhez.

A h-moll és a d-moll partita csupán négy-, illetve öttételes, de sokkal súlyosabb, komplexebb mű: a h-moll valamennyi tételhez variációs párt, úgynevezett „double”-t mellékel, a d-mollt pedig önálló alkotás rangjára törő, monumentális Chaconne rekeszti be. Velük ellentétben az E-dúr partita héttételes, ugyanakkor lényegesen derűsebb karaktervilágú, játékosabb, táncosabb és könnyedebb zene, számos kifejezetten szórakoztató részlettel, sőt igazi barokk zenei sláger is akad e tételek között: az életvidáman hetyke Gavotte en Rondeau, a mű talán leghíresebb részlete. Nevezetes az egyenletes tizenhatodmozgású, s a barokk szólóhangszeres művekben gyakran előforduló rejtett többszólamúság lehetőségeit virtuózan kamatoztató nyitó Preludio is, amelyet Eugène Ysaÿe idéz 2. szólószonátájának (op. 27, No. 2) Obsession alcímű nyitótételében, a Dies iraedallammal társítva.

Az, hogy Rohmann Ditta az eredeti hegedűművet csellón szólaltatja meg, a barokk kor szokásainak szellemében történik, hiszen abban az időben még nem volt kőbe vésett törvény egy-egy mű hangszerapparátusa: maguk az alkotók is elfogadták, ha zenéjük a körülményekhez igazodva olyan hangszeren szólalt meg, amilyen éppen elérhető volt, s az átiratokat a kor szemlélete teljes mértékben jóváhagyta. Ismét Rohmann Dittát idézzük: „Csellisták számára fontos és hasznos a szerző többi szólóművének ismeretetanulmányozása. Az összes szólóhegedű-darabot próbáltam eljátszani, de érdemben szerintem csak az utolsó az, amely nem szenved ettől csorbát – persze kizárólag akkor, ha eredeti hangnemben és e-húrral szólal meg. Az öthúros cselló legfelső húrja e, ez lehetőséget ad arra, hogy egy oktávval lejjebb, de eredeti formájában szólaljon meg a mű. Átiratom valójában adaptáció, semmit sem kellett változtatni az eredeti darabon.”

Alkalmi mű? Remekmű!

Vannak a zenetörténetben különleges hangszerek, amelyek nem futottak be olyan hosszú és diadalmas pályát, mint a zongora, a hegedű, a cselló vagy a fuvola. Ezek az instrumentumok megjelentek, érdeklődést váltottak ki, majd a ritkaság státuszába kerültek. Ilyen Esterházy „fényes” Miklós kedves hangszere, a baryton, ilyen a Mozart életművében felbukkanó üvegharmonika, a Bartóknál szerepet játszó cseleszta, Ravel Tzigane-jának eredeti kísérőhangszere, a luthéal vagy a Messian œuvre-jében fontos ondes Martenot.

Ezek a hangszerek olykor felbukkannak, néha szólódarabokban, máskor kamaraegyüttes vagy zenekar színelemeként halljuk őket, ám nincs önálló repertoárjuk.

Ilyen a gitártestű, a gitárhoz hasonlóan hathúros, azéval megegyező hangolású, szintén érintőkkel felszerelt fogólapú, ám a csellisták testtartásában, vonóval megszólaltatott arpeggione is. E „gitárcsellót” 1823-ban mutatta be Bécsben két készítője, Johann Georg Stauffer és Peter Teufelsdorfer. Nem vált népszerűvé, a hangszerre komponált egyetlen nevezetes mű Franz Schubert (1797–1828) a-moll szonátája, amelyet a zeneszerző 1824-ben írt barátja, az arpeggionevirtuóz Vincenz Schuster felkérése nyomán.

Figyelemre méltó, hogy a periférikus hangszer-különlegességre a zeneszerző nem holmi könnyed, „alkalmi darabot” írt, hanem a születő romantika egyik lélekbe markoló remekművét. A gyors–lassú–gyors tételbeosztású szonáta mindhárom tételére jellemző a bensőséges, vallomásos hang, a schuberti „sors-zenék” megindító melankóliája és az áradó dallamosság, amely különösen a szélesen éneklő fináléban válik uralkodóvá.

A mű Schubert kései stílusának méltó reprezentánsa, amelyet hagyományosan csellón szólaltatnak meg. „Schubert örömmel tett eleget a felkérésnek, hogy egy szokatlan hangszerre komponáljon: ez volt az arpeggione. Hat húrján kiválóan lehetett akkordokat játszani, akárcsak a gitáron, de a vonónak köszönhetően a hangszer dallamok megszólaltatására is alkalmas volt. Érdekes módon Schubert az akkordjáték lehetőségével nem élt, de kihasználta a nagyobb hangterjedelmet és bizonyos technikai sajátosságokat. Így csellón megszólaltatható, bár komoly technikai kihívás, ami számomra néha már a zenére való koncentrálást nehezítette. Amióta öthúros csellón játszom ezt a művet, sokkal jobban tudok közeledni az eredeti verzióhoz: könnyedebb, hajlékonyabb játékot tesz lehetővé, a fortepianóval kiegészülve tökéletes párost alkot a két hangszer. Az arpeggione legfelső húrja ugyanúgy e, mint az öthúros csellóé, így a magasabb hangok hasonló hangszínnel tudnak megszólalni” – nyilatkozta Rohmann Ditta. Írta: Csengery Kristóf

RÉGIZENE FESZTIVÁL – ROHMANN DITTA ÉS OLGA PASCSENKO ESTJE

9

Playlistről a Müpába.

Kösse össze Müpa- és Spotify-fiókját, hogy elsők közt értesülhessen róla, ha kedvence a Müpába érkezik! mupa.hu

Summary Born in 1983, Ditta Rohmann pursued her studies at Boston’s New England Conservatory and at the music academies of Budapest and Basel under the guidance of Suren Bagratuni, Ottó Kertész, Miklós Perényi and Ivan Monighetti. This outstanding member of the generation of Hungarian cellists who are now well established in their careers is open to new ideas as both a soloist and a chamber musician and is a seasoned performer of music from many different periods, ranging from early music to contemporary pieces.

Olga Pashchenko, who was born in 1986, started to play piano at the age of six and a year later won a prize at the All-Russian Young Pianists Competition. At nine, she gave her first New York recital. Trained at the Gnessin Institute, Moscow’s Tchaikovsky Conservatory and the Conservatory of Amsterdam, she plays piano, harpsichord, organ and fortepiano at concerts around the world with a repertoire spanning from Bach to Ligeti.

In the first part of the concert, Rohmann will perform two works on the four-stringed cello, before switching to the five-stringed version of the instrument to play two more in the second half. Of the six suites that Johann Sebastian Bach (1685–1750) wrote for solo cello, his Cello Suite No. 3 in C major falls right in the middle, making it the most straightforward of the series. Like the other suites, it consists of six movements: a prelude, an allemande, a courante, a sarabande, two bourrées and a gigue. “It is a harmonic work in every sense,” says Rohmann, “the essence of naturalness itself.” Ludwig van Beethoven’s (1770–1827) Cello Sonata No. 4 in C major is characteristic of the composer’s late period, taking the sonata form inherited from Haydn and Mozart and, with an experimental spirit, transforming it into a dense structure consisting of two fast movements, each preceded by a slow introduction. The music is marked by contrasts and surprises, with lyricism alternating with outbursts of dramatic passion.

After the interval, Rohmann will interpret another of Bach’s solo works, this time selecting from his violin compositions, playing the Partita in E major on a five-string cello, an instrument whose nature enables it to be used to perform the work without alterations.

In contrast to the more serious and difficult partitas in B minor and D minor, the E major is light and playful, with movements of a more pronounced dance-like character.

The three-movement piece to close the programme was originally written for a now rarely heard instrument combining characteristics of the guitar and cello: Franz Schubert’s (1797–1828) Arpeggione Sonata in A minor. One of the composer’s late works, dating from 1824, its rich melodies and confessional and personal tone presages the mature style of Romantic expression, making it one of his most important chamber pieces.

SUMMARY

11

RÉGIZENE FESZTIVÁL

Haydn Philharmonie

Vezényel és szólót játszik: Nicolas Altstaedt

2020. március 4.

Nicolas Altstaedt Fotó © Marco Borggreve

RÉGIZENE FESZTIVÁL

Rameau: Dardanus

Szereplők: Judith van Wanroij, Chantal Santon Jeffery, Cyrille Dubois, Tassis Christoyannis, Thomas Dolié, Clément Debieuvre Közreműködik: Purcell Kórus, Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György

2020. március 8.

Vashegyi György Fotó © Wágner Csapó József

PIANO DAY 2020

CEEYS / Luca D’Alberto

2020. március 29.

Fotó © Klingenthal Studio by Roman Koblov

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Ton Koopman és az Amsterdam Baroque Orchestra

Händel: La resurrezione 2020. április 8.

Ton Koopman Fotó © Eddy Posthuma de Boer

FELFEDEZÉSEK

Kodály Filharmonikusok Debrecen

Közreműködik: Pálfalvi Tamás – trombita, Tillmann Höfs – kürt Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel

2020. április 26.

Tillmann Höfs Fotó © Adamik Ádám

Kórusgyöngyszemek és a Carmina Burana

Közreműködik: Kriszta Kinga – szoprán, Horváth István – tenor, Szegedi Csaba – bariton, Bizják Dóra – zongorakíséret, Nemzeti Énekkar, Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Somos Csaba, Hamar Zsolt

2020. május 2.

Nemzeti Énekkar, Nemzeti Filharmonikus Zenekar Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

előzetes,

AJÁNLÓ

Színültig tavasz!

Ji Szergej Nakarjakov Amsterdam Baroque Orchestra Gerald Albright Ballet Rambert & Sadler’s Wells Kristine Opolais Staatskapelle Weimar Makám

RÉGIZENE

Fesztivál 2020

2020. február 28. – március 8.

A Felvilágosodás Korának Zenekara

2020. február 28.

No songs of triumph now be sung – Hallgattassék el a diadalmas ének

2020. március 1.

Ensemble Cantilene

2020. március 2.

Rohmann Ditta és Olga Pascsenko estje

2020. március 3.

Haydn Philharmonie

2020. március 4.

Händel: Alexander Balus

– magyarországi bemutató

2020. március 7.

Rameau: Dardanus

2020. március 8.

mupa.hu

Stratégiai partnerünk: Stratégiai médiapartnerünk:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Magyarszéky Dóra A szerkesztés lezárult: 2020. február 24.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Emberi Erőforrások Minisztériuma