Müpa Műsorfüzet - Organized Rhythm Clive Driskill-Smith, Joseph Gramley (2019. május 7.)

Organized Rhythm

Clive Driskill-Smith, Joseph Gramley

2019. május 7.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

MĂœPA

19 20

mupa.hu

3

7 May 2019 Béla Bartók National Concert Hall

2019. május 7.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Organized Rhythm Organized Rhythm Clive Driskill-Smith – organ Joseph Gramley – percussions

Clive Driskill-Smith – orgona Joseph Gramley – ütőhangszerek

Copland: Fanfare for the Common Man Susman: Haskalah – arranged by Clive Driskill-Smith and Joseph Gramley Copland: Hoe-Down Cochereau: Boléro sur un thème de Charles Racquet Saint-Saëns: Le carnaval des animaux Introduction et Marche Royale du Lion; Aquarium; Fossiles

Copland: Fanfare for the Common Man Susman: Haskalah – Clive Driskill-Smith és Joseph Gramley hangszerelése Copland: Hoe-Down Cochereau: Bolero Charles Racquet témájára Saint-Saëns: Az állatok farsangja Bevezetés és az oroszlán királyi indulója; Akvárium; Fosszíliák

Holst: The Planets, op. 32 – Mars (the Bringer of War), Venus (the Bringer of Peace), Pluto*, Jupiter (the Bringer of Jollity) – arranged by Clive Driskill-Smith and Joseph Gramley *In 2011 Clive Driskill-Smith and Joseph Gramley commissioned Stephen Eddins to compose Pluto.

Holst: A bolygók, op. 32 – Mars (a háborút hozó) , Vénusz (a békét hozó), Pluto*, Jupiter (a vidámságot hozó) – Clive Driskill-Smith és Joseph Gramley hangszerelése *A Plutót Clive Driskill-Smith és Joseph Gramley felkérésére Stephen Eddins komponálta 2011-ben.

The English summary is on page 9.

4

A nagyszabású zenekari darabok, illetve verseny- és kórusművek orgonaátiratai hosszú évszázadok óta jelen vannak a nyugati zenében. Jól ismertek például azok az átdolgozások, amelyeket Johann Sebastian Bach készített Johannes Ernst és Antonio Vivaldi versenyműveiből. De száz esztendővel később, a romantika időszakában tevékenykedett jelentős brit és német orgonisták hasonló munkái is eszünkbe juthatnak: a liverpooli St. George Hall és a londoni St. James Hall orgonistája, William Thomas Best (1826–1897) Arrangements for the Organ from the Scores of the Great Masters [Nagy mesterek műveinek orgonaátiratai] címmel a 19. század közepén egy csaknem ezeroldalas kiadványt jelentetett meg, amely nem csupán a korabeli kínálat gazdagságát, de az ilyen jellegű átdolgozások iránti keresletet is bizonyítja.

Az orgona és a nagyzenekari repertoár útjai ugyanakkor nem csak átiratokban keresztezték egymást. Különösen a 19–20. századi francia zene jelentős képviselői között találhatunk olyanokat, akik a végsőkig igyekeztek kiaknázni az orgona komplexitásában és sokoldalúságában rejlő lehetőségeket, és mintegy zenekarként használták a hangszert: az orgonistaként és zeneszerzőként egyaránt sikeres César Franck, Charles-Marie Widor és Louis Vierne több olyan darabot is írt, amely nemcsak címe, de a szimfonikus művekhez mérhető dimenziói okán is kiérdemelte az orgonaszimfónia elnevezést.

Az ő, illetve későbbi követőik – Duruflé, Messiaen – megoldásai és kompozíciói aztán visszahatottak az áthangszerelést és az orgonarepertoár bővítését mindennapi feladatként végző kollégáik munkáira is.

Az orgonaátiratok fénykora a 20. század első évtizedeire tehető, arra az időszakra, amikor a rádió és a hangfelvételek még nem forradalmasították a zenehallgatást, és még nem tették lehetővé, hogy a szimfonikus zene az otthonokba költözzön.

A dizájn és a technológia terén bekövetkező látványos újításoknak köszönhetően az orgonák ugyanakkor egyre inkább alkalmassá váltak a hatalmas apparátust mozgató és költséges (nagy)zenekarok helyettesítésére, illetve ezáltal a zene „utaztatására” – olyan helyekre is eljuttatva a nyugati zene jelentős darabjait, ahová infrastruktúra hiányában vagy anyagi okokból nem tudták volna egy zenekar fellépését megszervezni.

Az orgonisták még az 1920-as években is Európa-szerte rendszeresen kaptak felkéréseket operák, szimfóniák, sőt populáris zeneművek átdolgozására, áthangszerelésére. Ugyanakkor ekkoriban még a zeneszerzők közül is többen feladatuknak érezték, hogy műveikből a különböző felhasználási igényekre gondolva többféle változatot készítsenek, és ügyeljenek arra, hogy még nagyobb kompozícióik is előadhatók legyenek kisebb együtteseken, vagy akár egyetlen hangszeren is. A zenei paraméterek totális kontrolljára építő új zene megjelenésével, a verziók és alternatívák létezését fokozatosan ellehetetlenítő, zárt műfogalom kialakulásával, és nem utolsósorban a művek „végső formáját”

és a „tökéletes hangzását” rögzítő hangfelvételek elterjedésével aztán az orgonaátiratok jelentősége is háttérbe szorult. A gyakorlat azonban nem szűnt meg teljesen: életben tartásáról jelenleg is számos kiváló muzsikus gondoskodik.

Ezek egyike a Clive Driskill-Smith orgonista és Joseph Gramley ütőhangszeres alkotta különleges duó, amely 2013 óta Organized Rhythm néven járja a világ koncerttermeit.

A hangszer-összeállítás szokatlan, legalábbis a klasszikus zene világában: a zenetörténet nem bővelkedik olyan szerzeményekben, amelyek kizárólag billentyűs hangszerekre és ütőhangszerekre íródtak. (Cramer divertimentói vagy Clementi zongorára, triangulumra és tamburinra írott keringői inkább csak történeti érdekességnek, mintsem jelentős műveknek számítanak.) Billentyűsökből (zongoristákból) és dobosokból álló párosokra inkább a vendéglátóiparban tevékenykedő muzsikusok és jazz-zenészek körében bukkanhatunk. Ilyen üde színfoltja volt a negyvenes-ötvenes évek budapesti éjszakai életének a zongorista Solymossy Lajos (illetve a helyére lépő Szabó József) és a vibrafonon is előszeretettel játszó dobos, Beamter Jenő duója, akiket többek közt a Savoyban és a Duna Szálló bárjában lehetett látni és hallani. E duók az ismert sztenderdek

ORGANIZED RHYTHM

5

6

és tánczenei szerzemények mellett népszerű klasszikusok átiratait is játszották.

Smith és Gramley más utat követ, noha – amint ezt ma is hallhatjuk – ők is repertoárjukon tartanak olyan átiratokat, amelyeket ismert klasszikus zenei kompozíciókból maguk készítettek. A brit–amerikai páros ugyanakkor elsősorban nem a szórakoztást, hanem a kísérletezést helyezi előtérbe, azzal a nem titkolt céllal, hogy a szokatlan hangzás és színpadkép azoknak a figyelmét is felkeltse választott darabjaik, illetve az orgona iránt, akik egyébként nem hallgatnak klasszikus zenét (illetve annak 20–21. századi irányzatait képviselő műveket), és esetleg magától a hangszertől is idegenkednek.

A duó megálmodója a negyvenegy esztendős Clive Driskill-Smith, akit generációja egyik legsokoldalúbb és legtehetségesebb orgonistájaként tartanak számon.

A pályafutását az Eton College ösztöndíjasaként és a brit Nemzeti Ifjúsági Zenekar fagottosaként kezdő Driskill-Smith orgonatanulmányait többek közt Oxfordban és Winchesterben folytatta. Egy ideig a Winchester College-ban segédorgonistaként tevékenykedett, jelenleg pedig az oxfordi Christ Church Cathedral helyettes orgonistája. A nemzetközi áttörést a 2000–2002 közötti időszak hozta meg számára: ekkor nyerte meg előbb a Royal College orgonisták számára meghirdetett versenyét, majd a kanadai Calgaryban megrendezett Nemzetközi Orgonaversenyt. A szólóestjein hat évszázad zenéjéből merítő, Duruflé és Messiaen valamennyi orgonaművét is repertoárján tartó zenész eddigi karrierje során az Amerikai Egyesült Államoktól Ázsián át Dél-Afrikáig és Új-Zélandig számos helyen fellépett, és számos hangfelvételt is készített.

Társa, Joseph Gramley, a Michigani Egyetem professzora szintén sokoldalú zenész: amellett, hogy munkahelyén a Michigan Percussion Ensemble művészeti vezetője, 2000 óta tagja a világhírű csellista, Yo-Yo Ma által alapított Silkroad Ensemble-nak is, amely 2017-ben a legjobb világzenei lemezért Grammy-díjban részesült. A kortárs klasszikus zene és a világzene mellett a jazz irányába is tájékozódó Gramley szólóesteken is rendszeresen megmutatja tudását, ugyanakkor folyamatosan igyekszik nyitni az Európán és Amerikán kívüli zenekultúrák irányába: amellett, hogy hagyományosabb nagyzenekari és kamarazenei együttesekben játszik, rendszeresen társul indiai, iráni, kínai, japán és belső-ázsiai zenészekkel is.

Az Organized Rhythm budapesti koncertjének első részében amerikai zeneszerzők művei hangzanak el. Az est nyitányaként Aaron Copland (1900–1990) híres, „egyszerű embereknek” készült, Fanfare for the Common Man című művét hallhatjuk DriskillSmith átiratában. A számos feldolgozást megélt, sportesemények, ünnepségek

felvezetőjeként is gyakorta játszott darabot a zeneszerző 1942-ben komponálta, amikor is Eugene Goossens, a Cincinnati Szimfonikus Zenekar vezetője azzal kereste meg az általa ismert amerikai zeneszerzőket, hogy írjanak olyan hazafias fanfárokat, amelyek a háborús időszakban minden koncert előtt elhangozhatnak. Goossens felkérésére tizennyolc mű született. Copland kürtökre, trombitákra, harsonákra, tubákra és ütőhangszerekre írott darabjának címe, amely a karmester elképzelései szerint eredetileg a Fanfár a katonákért vagy Fanfár a tengerészekért lett volna, végül az Amerikai Egyesült Államok alelnöke, Henry A. Wallace 1942-ben elmondott híres beszédének hatására nyerte el ma is ismert alakját. E beszédében Wallace a Time és Life magazinokat is tulajdonoló, befolyásos sajtómágnással, a 20. századot „Amerika évszázadának” nevező Henry Robinson Luce-szal vitázva azt mondta, hogy „az az évszázad, amelybe belépünk (amely ebből a mostani háborúból fog megszületni), az egyszerű ember évszázada lehet, és annak is kell lennie.”

A Fanfár, amelyet szerzője egy későbbi művébe, a III. szimfóniába is beépített, a század második felének populáris zenéjében is nagy népszerűségre tett szert. (Az Emerson, Lake & Palmer nevű progresszív rockegyüttes is játszotta, amely Copland másik „slágerdarabjából”, a szintén 1942-es Rodeo című balettből is feldolgozott részleteket). A ma este szintén elhangzó Hoe-Down is e részletek között volt, és a Four Dance Episodes from Rodeo című zenekari darab tételei közé is bekerült. A hoedown gyors tempójú, páros ütemű néptánc (illetve tánczene), amelyet különösen az Amerikai Egyesült Államok délkeleti részén táncoltak. A műve alapjául szolgáló darabot Copland a két neves népdalgyűjtő, Alan Lomax és Ruth Crawford Seeger által kiadott, Our Singing Country (Éneklő országunk, 1941) című munkájában találta. A Hoe-Down mára saját jogán is az egyik legismertebb és legtöbbet idézett amerikai zeneművé vált, amelyet sokan az „amerikai vadnyugat” hiteles zenei képmásaként tartanak számon.

Az 1960-ban született William Susman az Egyesült Államok azon zeneszerző-generációjához tartozik, amelynek stílusát a hagyományos zeneirodalom mellett már a minimalisták zenéje, a populáris zenei műfajok, a jazz, sőt az afrikai és a kubai zene is intenzíven alakítja. Susman, akinek zenéjét a kritikák rendszerint élénk, turbulens karakteréért, illetve a textúrák gazdagságáért dicsérik, Haskalah című darabját 2017-ben, az Organized Rhythm felkérésére komponálta orgonára és marimbára. A szerzői szándék szerint a kompozíció első részében „erős, éteri fény” jelenik meg, a másodikban e fény sugarai „összegyűlnek és felgyorsulnak”, a darab végén pedig „eltűnnek a végtelenben”.

Az orgonistaként, zeneszerzőként és pedagógusként is tevékeny francia Pierre Cochereau (1924–1984) a párizsi Notre-Dame orgonistájaként, illetve az improvizáció művészetét is magas szinten művelő koncertorgonistaként szerzett hírnevet magának. Neve a magyar

ORGANIZED RHYTHM

7

zene krónikásai számára is ismerősen csenghet, első koncertkörútja ugyanis 1948 szeptemberében hazánkba vezetett. Később a nemzetközi zenei élet számos rangos helyszínén megfordult, és a már említett nagy francia elődök, Dupré, Duruflé és Messiaen nyomdokain haladva alakította ki sajátos előadói és improvizációs stílusát, amelyet aztán személyes hangulatú kompozícióiban is alkalmazott. A Bolero Charles Racquet témájára (Boléro sur un thème de Charles Racquet) sem hagyományos mű, ugyanis nem „íróasztal mellett” született, hanem egy konkrét improvizáció „dokumentációja”, amelyet a szerző 1973 májusában szólaltatott meg a Notre-Dame-ban, a 17. század első felében alkotott zeneszerzőtől kölcsönzött témára. Cochereau rögtönzése fia, Jean-Marc Cochereau lejegyzésében maradt meg az utókornak.

A duó koncertje két jól ismert darabbal, helyesebben azok egyéni hangvételű átirataival zárul. Előbb Camille Saint-Saëns (1835–1921) 1886-ban, eredetileg két zongorára és kamarazenekarra írott paródiasorozatából, Az állatok farsangjából hangzik el a Bevezetés és három különböző karakterű tétel (Az oroszlán királyi indulója; Akvárium; Fosszíliák), majd befejezésként a brit Gustav Holst A bolygók című zenekari szvitjéből hallgathatjuk meg az első (Mars), a második (Vénusz) és a negyedik (Jupiter) darabot. A manapság már csak zenekari változatban hallható, 1913 és 1916 között készült műről – amely méltó párja a régi századelő kiemelkedő szimfonikus alkotásainak, például Debussy és Stravinsky szerzeményeinek – talán kevesen tudják, hogy első hat tétele eredetileg két zongorára, a Neptunt megjelenítő utolsó tétel pedig orgonára íródott. Az orgonahangzás tehát a zeneszerző elképzeléseitől sem volt idegen, és ez az átdolgozást készítő Driskill-Smith számára is fontos inspirációs forrásként szolgálhatott. Írta: Ignácz Ádám

Summary Organ transcriptions of large-scale orchestral pieces and concerto and choral works have been present in Western music for centuries, even as early as Bach, who arranged works by more than a few of his contemporaries for this instrument. The golden age of organ transcription, however, can be identified as the early decades of the 20th century, a period before radio and audio recordings revolutionised music listening by allowing symphonic music to move into the home. At the same time, spectacular innovations in design and technology had made organs increasingly suitable for replacing expensive (full) orchestras and their huge numbers of musicians.

With the emergence of new music built on total control of their musical parameters, the evolution of a closed concept art that made it increasingly impossible to create different and alternative versions and, last but not least, the spread of recordings of works in their “final format” and “sounding as they are meant to sound”, the importance of organ transcriptions began to wane. Nevertheless, the practise never vanished completely, and numerous excellent musicians continue to keep it alive to this day.

Among these are the remarkable duo of organist Clive Driskill-Smith and percussionist Joseph Gramley, who since 2013 have been making the rounds of the world’s concert halls under the name Organized Rhythm. The clear aim of this (half-British, half-American) pair’s bold experiments is to draw the attention of listeners who do not ordinarily listen to classical music (or at least representative works of 20th- and 21stcentury trends) and who might be averse to the organ to both the selected pieces and the instrument itself.

The first part of Organized Rhythm’s Budapest concert will consist of works

by American composers. Following these will be unique-sounding transcriptions of two “classics” from music history: Camille Saint-Saëns’s The Carnival of the Animals and Gustav Holst’s The Planets.

SUMMARY

9

ORGONA bérlet 2019. október 21.

ORGONA-PÁRBAJ LISZT EMLÉKÉRE

Sebastian Küchler-Blessing és Fassang László Műsorvezető: DOBSZAY PÉTER, TÓTH ÁRPÁD

2019. december 10.

KARÁCSONYI ORGONAKONCERT Ortodox karácsony

Daniel Zaretzky és a Szentpétervári Állami Vegyeskar Vezényel: VLAGYIMIR BEGLECOV

2020. február 25.

Bine Bryndorf 2020. március 23.

Wayne Marshall

előzetes, AJÁNLÓ

ÜNNEPEK ÉS ORATÓRIUMOK bérlet 2019. november 1.

MINDENSZENTEK

Schubert/Donizetti Közreműködik: PASZTIRCSÁK POLINA – szoprán, LÁNG DOROTTYA – mezzoszoprán, ALEKSZEJ TATARINCEV – tenor, a MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARA (karigazgató: PAD ZOLTÁN), CONCERTO BUDAPEST Vezényel: SPERANZA SCAPPUCCI

2019. december 1.

Adventi koncert

Közreműködik: ZEMLÉNYI ESZTER – szoprán, BALOGH ESZTER – alt, PÁLFALVI TAMÁS – trombita, FASSANG LÁSZLÓ – orgona, CANTEMUS KÓRUS (karigazgató: SZABÓ DÉNES, SZABÓ SOMA), LISZT FERENC KAMARAZENEKAR (koncertmester: TFIRST PÉTER) Vezényel: SZABÓ DÉNES, SZABÓ SOMA

2019. december 19.

KARÁCSONYI HANGVERSENY

A Drezdai Kamarakórus és a Le Concert Lorrain Közreműködik: MARY BEVAN – szoprán, TIM MEAD – férfialt, GUY CUTTING – tenor, TOBIAS BERND – basszus / Vezényel: MARCUS CREED

2020. január 1.

ÚJÉVI HANGVERSENY

Haydn: A teremtés

Közreműködik: BARÁTH EMŐKE – szoprán, SZIGETVÁRI DÁVID – tenor, THOMAS E. BAUER – bariton, PURCELL KÓRUS, CONCENTUS MUSICUS WIEN / Vezényel: FISCHER ÁDÁM

Stratégiai partnerünk: Stratégiai médiapartnerünk:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A szerkesztés lezárult: 2019. április 25.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Emberi Erőforrások Minisztériuma