Müpa Műsorfüzet - Debussy–Ravel-maraton (2019. február 3.)

2

3 February 2019 Béla Bartók National Concert Hall, Festival Theatre, Glass Hall, Auditorium

Debussy–Ravel Marathon Artistic director: Iván Fischer

A joint production by the Budapest Festival Orchestra and Müpa Budapest CONCERTS 10.30 am 11.30 am 12.30 pm 1.30 pm 3 pm 4 pm 5 pm 6 pm 7 pm 8 pm 9 pm

Amadinda Percussion Group Concert for children – Ma mère l’oye MÁV Symphony Orchestra Chamber Concert of the Budapest Festival Orchestra Dohnányi Orchestra Budafok Chloé Briot and Vincent Balse Concerto Budapest Barnabás Kelemen and José Gallardo Pannon Philharmonic János Palojtay Budapest Festival Orchestra, Compagnie Pál Frenák

FREE CONCERTS VIDEO SCREENINGS The English summary is on page 42.

3

2019. február 3.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Fesztivál Színház, Üvegterem, Előadóterem

Debussy–Ravel-maraton

Művészeti vezető: Fischer Iván

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója KONCERTEK 10.30 11.30 12.30 13.30 15.00 16.00 17.00 18.00 19.00 20.00 21.00

Amadinda Ütőegyüttes 4 Koncert gyerekeknek – Lúdanyó meséi 8 MÁV Szimfonikus Zenekar 11 A Budapesti Fesztiválzenekar kamarakoncertje 13 Budafoki Dohnányi Zenekar 16 Chloé Briot és Vincent Balse 20 Concerto Budapest 24 Kelemen Barnabás és José Gallardo 27 Pannon Filharmonikusok 30 Palojtay János 33 Budapesti Fesztiválzenekar, Compagnie Pál Frenák 36

INGYENES KONCERTEK 39 VETÍTÉSEK 41

4

Amadinda Ütőegyüttes Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

10.30 / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Debussy: Tánc (Tarantelle styrienne) Ravel: Szonatina Debussy: Pagodák (Metszetek 1.)

Jávai és bali gamelán zene Ravel: Lúdanyó meséi – Csúnyácska, a pagodák császárnője Amadinda Ütőegyüttes Rácz Zoltán, Váczi Zoltán, Holló Aurél, Bojtos Károly Gamelán hangszereken játszanak: H. Magyar Kornél, Hencz Kornél és a Bartók Konzervatórium növendékei: Holló Mátyás, Kovács Boldizsár, Simon András, Siptár Bence.

A koncertet az Indonéz Nagykövetség támogatja.

Izgalmas dolog volt fiatal művésznek lenni Párizsban a 19. század végén, amikor a szimbolizmus és az impresszionizmus teljesen új irányt adott a költészetnek és a festészetnek. A zenében is új hangok szólaltak meg. Gabriel Fauré, Ernest Chausson, Emmanuel Chabrier és mások modern harmóniai nyelv kialakításán dolgoztak, a francia zene egyre több nemzetközi hatást olvasztott magába.

Claude Debussy (1862–1918) ebben a termékeny művészi környezetben nőtt fel, és ott vált a 20. századi zene egyik meghatározó alakjává.

A Tarantelle styrienne azoknak az átmeneti éveknek a terméke, amelyek közvetlenül megelőzték a Vonósnégyessel és az Egy faun délutánjával bekövetkezett nagy áttörést. Debussy később már nem írt volna ennyire iskolás rondót, melyben egy főtéma szó szerint tér vissza a vele kontrasztban álló epizódok után. Ennek ellenére, mint a zeneszerző barátja, a zongorista E. Robert Schmitz megállapította, „Debussy személyisége már határozottan rányomta bélyegét” a műre. Ez a személyiség legvilágosabban a harmóniákban jelentkezik, amelyek merészebbek, mint bármi a korábbi művekben. A cím kissé rejtélyes, hiszen a kompozíciónak sem a délolasz tánchoz, sem Stájerországhoz nincs sok köze. François Lesure, a darab kritikai kiadásának közreadója több hasonló „stájer” darabot talált francia zeneműkiadóknál azokból az évekből, és arra a következtetésre jutott, hogy ez az osztrák tartomány valamilyen oknál fogva divatos volt párizsi zenei körökben. Mindenesetre Debussy később elhagyta ezt a furcsa címet, és az 1903-ban megjelent második kiadásnak egyszerűen a Tánc (Danse) címet adta. Az eredetileg zongorára írt darabot Maurice Ravel 1923-ban meghangszerelte; koncertünkön az Amadinda Ütőegyüttes átiratában hangzik el.

A Szonatina első tétele eredetileg egy pályázatra készült, melyre a fiatal Maurice Ravel (1875–1937) 1904-ben nevezett be. A pályázatot később visszavonták (Ravelen kívül amúgy sem jelentkezett rá senki), így a szerző szabadon rendelkezhetett a darabbal. Két további tétel hozzáadása után ez lett az első olyan műve, amelyet a rangos Durand kiadó jelentetett meg. Ravel stílusának több fontos jellegzetessége is megfigyelhető ebben a könnyed és bensőséges hangulatú alkotásban: a régi idők felidézésére való hajlam, a briliáns zongoratextúrák (bár a technikai nehézségek itt korántsem olyan mérvűek, mint más darabokban), és egy sajátos, a klasszikus összhangzattanon túlmenő, de mégsem disszonáns harmóniavilág. Mint Debussy és Ravel zenéjében oly gyakran, itt is – a dallam, ritmus és harmónia mellett – önálló funkciót kap a hangszín – éppen ezt a vonást emeli ki az Amadinda ütős átirata.

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

5

6

A három zongoradarabból álló Metszetek (Estampes) sorozatot 1903-ban komponálta Debussy; ennek első darabja a Pagodák (Pagodes), melyben félreismerhetetlen az indonéziai gamelán zene hatása. (Gamelánt először az 1889-es párizsi világkiállításon hallhatott a komponista.) A pentaton hangsorban mozgó dallamhoz az egészhangú skálából állított össze harmóniákat Debussy; a két igen különböző hangkészlet eredeti módon vegyül a kompozícióban.

A koncerten megszólal néhány eredeti szemelvény abból a rendkívül gazdag kultúrából, amely revelációként hatott Debussyre. Amit a nyugati világ gamelánként ismer, valójában gyűjtőfogalom, mely az ütőegyüttesek rengeteg helyi variánsát foglalja magában, elsősorban Jáva és Bali területén. A hangszer-összeállítás, a felhasznált skálatípusok és ritmusformulák mind igen változatos képet mutatnak. Általánosságban elmondható, hogy a gamelánok igen szorosan kapcsolódnak udvari és templomi rítusokhoz, tánc-, színházi és bábjáték-előadásokhoz. Amióta (ama híres világkiállítással kezdődően) Indonézián kívül is ismert lett, nyilvánvalóvá vált, hogy a világ egyik legkomplexebb polifon zenekultúrájával van dolgunk.

Ravel, Debussy ifjabb kortársa fiatal éveiben még valamelyest az Egy faun délutánja szerzőjének hatása alatt állt, de hamar megtalálta saját jellegzetes hangját.

Az 1908-ban eredetileg zongora-négykezesként komponált Lúdanyó meséi (Ma mère l’Oye) Csúnyácska, a pagodák császárnője (Laideronnette, Impératrice des Pagodes) című tételében Ravel mintha Debussy Pagodákjára akart volna válaszolni, de ezt teljesen eredeti módon tette. A tétel alapjául szolgáló 17. századi mese egy szépséges hercegkisasszonyról szól, aki gonosz varázslat következtében megcsúnyult, és messze földre utazik a „pagodák” kíséretében, akik ebben az esetben nem épületek, hanem manócskák.

Ravel a következő jelenetet ragadta ki a meséből (e sorok a partitúrában is olvashatók): „Levetkőzött és belépett a fürdőbe. A pagodafiúk és -lányok rögtön énekbe és táncba kezdtek. Volt, aki dióhéjból készült lanton játszott, mások mandulahéjból csináltak hegedűt, hiszen a hangszereknek arányosnak kellett lenniük a játékosokkal”.

A kínai zenét utánzó főtéma után komolyabb hangulatú középrész következik: itt Csúnyácska a Zöld Sárkánnyal táncol (aki nem más, mint az ugyancsak elvarázsolt Szép Királyfi), majd visszatér a „pagodák” tánca.

Az Amadinda Ütőegyüttes 1984-ben alakult. Tagjai ekkor két fontos célkitűzést állítottak működésük középpontjába: az addig Magyarországon még előadatlan, ám klasszikussá vált ütőhangszeres repertoár bemutatását, illetve a magyar zeneszerzők ütőhangszeres műveinek hazai és külföldi megismertetését. Kezdettől fogva törekedtek arra, hogy működésükkel új művek komponálására inspirálják a zeneszerzőket. E célkitűzések mellé a kilencvenes években még három társult: a tradicionális ütőhangszeres kultúrák kutatása, az együttes tagjainak zeneszerzői tevékenysége, valamint korábbi zenetörténeti korszakok darabjainak ütőhangszeres átiratban való megszólaltatása. Ennek eredményeképpen az Amadinda repertoárja négy földrész tradicionális zenéivel, Ravel, Debussy és más európai zeneszerzők darabjainak átirataival gazdagodott.

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

7

8

Bizják Dóra, Zentai Károly

11.30 / Fesztivál Színház

Koncert gyerekeknek Ravel: Lúdanyó meséi Bizják Dóra, Zentai Károly – zongora, Tenki Dalma – próza Vezeti: Lakatos György Charles Perrault régi francia meséi nyomán Ravel eredetileg zongora-négykezesként írta meg Lúdanyó meséi (Ma Mère l’Oye) című művét, két gyerek, Mimi és Jean Godebski számára, akiknek szülei a zeneszerző közeli barátai voltak. Később meghangszerelte a szvitet, sőt baletté is kibővítette. Az eredeti szvit öt tételből áll, és mindegyik más mesén alapul.

1. Pavane de la Belle au Bois dormant (Csipkerózsika pavane-ja). A pavane régi, spanyol eredetű tánc, amely Ravel egyik korai művében (Pavane egy infánsnő halálára) is előfordul. A Lúdanyó-pavane igen rövid, és egyetlen halk, kifinomult motívumra épül.

2. Petit Poucet (Hüvelyk Matyi). Ravelt az eredeti mese következő részlete ragadta meg: „Azt hitte, könnyen megtalálja az utat, ha kenyérmorzsákat szór, amerre ment. De nagy meglepetésére egyetlen morzsát sem talált: a madarak mind felcsipegették”. Hüvelyk Matyi vándorútját egyenletes nyolcadhangok és egy „lépegető” dallam jeleníti meg, mellette könnyen felismerhető a madarak csipogása.

3. Laideronnette, Impératrice des Pagodes (Csúnyácska, a pagodák császárnője).

A mese egy szépséges hercegkisasszonyról szól, aki egy gonosz varázslat következtében megcsúnyult, és messze földre utazik a „pagodák” kíséretében, akik ebben az esetben nem épületek, hanem manócskák. Ravel a következő jelenetet választotta ki a meséből: „Levetkőzött és belépett a fürdőbe. A pagodafiúk és -lányok rögtön énekbe és táncba kezdtek. Volt, aki dióhéjból készült lanton játszott, mások mandulahéjból csináltak hegedűt, hiszen a hangszereknek arányosnak kellett lenniük a játékosokkal”.

A kínai zenét utánzó főtémát komolyabb hangulatú középrész követi: itt Csúnyácska a Zöld Sárkánnyal táncol (aki nem más, mint az ugyancsak elvarázsolt Szép Királyfi), majd visszatér a „pagodák” tánca.

4. Les entretiens de la Belle et de la Bête (A szépség és a szörnyeteg beszélgetése).

A partitúra közli a nevezetes beszélgetést: – Ha jó szívedet nézem, nem is talállak olyan csúnyának.

– Bár úgy lenne! A szívem jó, de szörnyeteg vagyok.

– Sok ember él a világon, aki szörnyűbb nálad.

– Ha szellemes volnék, szép bókkal mondanék köszönetet, de sajnos, állat vagyok csupán. […]

– Szépség, hozzám jönnél feleségül?

– Nem, ó, szörnyeteg! […]

– Boldogan halok meg, mivel újra láthattalak.

– Nem, kedves szörnyeteg, nem fogsz meghalni. Élni fogsz, és a férjem leszel. […]

A szörnyeteg eltűnt, és egy daliás herceg omlott a lány lába elé – szebb, mint Ámor maga. Köszönetet mondott a lánynak, amiért megtörte a varázst.

5. Le jardin féerique (Tündérkert). Ebben a csodálatos kertben sohasem nyugszik le a nap, és mindenki boldog, áldott örök életet él. A zene egyetlen színpompásan meghangszerelt crescendo (a hangerő felerősödése), amely érzékletesen festi le a paradicsomi állapotokat.

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

9

10

Bizják Dóra és Zentai Károly zongoraművészek 1996-ban diplomáztak a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd 1997–1999-ig az Illinois State Universityn folytattak posztgraduális tanulmányokat. A négykezes-kétzongorás irodalommal zeneakadémiai éveik alatt kezdtek el foglalkozni. Szólistaként és kamarapartnerekkel is gyakran felléptek, több versenyen értek el helyezést, és jelentős karmesterekkel dolgoztak együtt. Elnyerték a Soros Alapítvány, az Illinois-i Schubert Társaság, és a New York-i Hans Fuchs Alapítvány ösztöndíjait.

A 2000 áprilisában Padovában megrendezett II. Nemzetközi Silvio Omizzolo Nemzetközi Négykezes Zongoraversenyen megnyerték az első díjat, valamint a különdíjat is. Magyarországon kívül számos koncertet adtak Ausztriában, Németországban, Spanyolországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban. Duóként koncerteztek a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarral, az Illinois State University szimfonikus zenekarával, a Magyar Rádió Énekkarával és a Nemzeti Énekkarral. Lemezfelvételeik mellett sok koncertjüket rögzítette a Magyar Rádió. Több ízben nyertek díjat a budapesti Fringe Fesztiválon, e sikerek meghívást eredményeztek a Budapesti Tavaszi Fesztiválra és a Zempléni Fesztiválra. Rendszeres fellépői a Magyar Rádió zenei sorozatainak, a Budapesti Fesztiválzenekar, a Nemzeti Filharmonikusok és a Müpa rendezvényeinek, valamint hazai és európai fesztiváloknak.

Lakatos György fagottművész 1986-ban diplomázott a Zeneakadémián. 1985-től a Magyar Állami Operaház, 1988-tól a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának első fagottosa volt. Az Aquincum Fúvósötössel megnyerte az anconai kamarazenei versenyt, a colmari fúvósötös-versenyen pedig különdíjat kapott. 1991-ben életre hívta a kalocsai Kék Madár Fesztivált, amelyen minden évben valamilyen jótékony cél érdekében az ország vezető művészei lépnek fel. 2008-ban a budapesti Katona József Színházban Mese a fabánról címmel sorozatot indított, hogy dramaturgiai környezetben mutassa be a magyar fagottirodalmat. Dzsopatán és Gásztonfild címmel, a Concerto Budapest szervezésében 2009-ben indult útjára családoknak szóló, rejtvényes, játékos zenei sorozata.

Tenki Dalma a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán 2016-ban végzett színművész szakon. Ugyanattól az évtől a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja.

12.30 / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Debussy: I. rapszódia klarinétra és zenekarra Debussy: A tenger Csaba Péter

MÁV Szimfonikus Zenekar Közreműködik: Ács Ákos – klarinét Vezényel: Csaba Péter Debussy a párizsi Conservatoire hangszeres versenyeinek részvevői számára, kötelező darabként írta a Klarinétrapszódiát. Először zongorakísérettel hangzott el, a hangszerelés később készült el. Mint egy leveléből tudjuk, Debussy nem túl nagy lelkesedéssel ülte végig zsűritagként a versenyt: „Vasárnap tizenegyszer fogom végighallgatni a Klarinétrapszódiát. Majd beszámolok róla, ha túléltem.” A verseny után Debussy így váltotta be ígéretét: „A klarinétverseny kiválóan ment, és kollégáim arckifejezéséből ítélve a rapszódia nagy sikert aratott... A versenyzők egyike, Vandercruyssen kívülről játszotta, nagyszerű muzikalitással. A többiek játéka pontos volt, de középszerű.”

Az I. rapszódia klarinétra és zenekarra lassú–gyors formája a Liszt-rapszódiák szerkezetét követi. A lassú rész pentaton témája és egy rövid átvezető rész után halljuk a gyors részt, amely a lassúval ellentétben bővelkedik kromatikus félhanglépésekben.

A befejezés előtt egy pillanatra újra feltűnik a lassú téma egy részlete.

A Debussy által csodált költők és festők között sokan fejezték ki tengerimádatukat: Baudelaire és Verlaine versekkel, Turner, Hokusai és Monet képekkel adózott a magasztos óceánnak, amelynek mélységeit Baudelaire az emberi lélek rejtelmeihez hasonlította.

A tenger (La mer), Debussy „három zenekari vázlata” (amelynek eredeti partitúracímlapján egy híres Hokusai-metszet látható) a tenger közelében keletkezett, a zeneszerző életének meglehetősen viharos szakaszában. Miután 1904-ben elhagyta feleségét, Lilyt, viszonyt kezdett Emma Bardackal, egy gazdag bankár feleségével, akivel a La Manche-csatorna egyik nyugalmas szigetére, Jersey-re menekült.

1905. október 30-án gyermekük született, de házasságot csak elhúzódó válásaik után, 1908 januárjában köthettek.

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

11

12

Debussy egyetlen művét sem nevezte szimfóniának, de A tengerrel igen közel került a szimfónia ideáljához. A három tételt szoros zenei logika fűzi össze: az elsőben még nyugodt a víz, a másodikban már sokkal aktívabb a „hullámok játéka”, az utolsó tételben pedig a tengerrel párbeszédet folytató szél igencsak felkorbácsolja a hullámokat. Motivikus eljárásait illetően ugyancsak szimfóniaszerű alkotásnak tekinthető A tenger: Debussy soha nem alkalmazta a motívumfejlesztés technikáját olyan mértékben, mint itt, ahol a tenger hullámzását éppen a témák ismétlése és átalakítása révén fejezi ki.

Sok szimfóniához hasonlóan A tenger lassú bevezetéssel kezdődik, melyből fokozatos felgyorsulás vezet át a főszakaszba. Az első, pentaton hangsorban mozgó témát jellegzetes kvintpárhuzamokkal a fuvolák és a klarinétok mutatják be.

Később a kürtök, majd a négyfelé osztott csellók veszik át a vezetést: az ő témájuk irányít a tétel tetőpontjához, mely után hagyományos visszatérés következik.

A második tétel hasonlóan hullámhegyek és -völgyek váltakozásából áll. Egymást követik az érzéki erejű motívumok, melyekben fontos szerepet kapnak a fafúvók, a kürt, és – a tétel végén – a hárfa és a harangjáték.

Az utolsó tételben a témák sokkal erősebb kontrasztot alkotnak egymással, mint korábban – A szél és a tenger párbeszéde címnek megfelelően. A tenger egyre nagyobb hullámokat vet, és a zene intenzitása a darab végéig egyre növekszik.

A MÁV Szimfonikus Zenekart 1945-ben alapították azzal a céllal, hogy a Magyar Államvasutak intézményeként részt vegyen a kultúra terjesztésében. Első karnagya Szőke Tibor volt, élén az alapítás óta Lukács Miklós, Pécsi István, Oberfrank Géza, Nagy Ferenc, Mark Gorenstein, Gál Tamás, Kollár Imre és Takács-Nagy Gábor állt.

A zenekar a 2012/13-as évad óta Csaba Péter irányításával dolgozik. A kolozsvári születésű hegedűművész és karmester a bukaresti zeneakadémián tanult, és 1983 óta Franciaországban él. Nemzetközi fesztiválok állandó vendége, és világszerte tart mesterkurzusokat. Olyan világhírű zeneszerzők ajánlották számára kompozícióikat, mint Penderecki, Gubajdulina, Schnittke és Dutilleux. Ács Ákos klarinétművész 1992-ben, Dittrich Tibor tanítványaként szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Még abban az évben a Budapesti Fesztiválzenekar ösztöndíjasa, egy évvel később pedig állandó tagja lett. 1999 óta szólamvezető. Számos kamarazenei produkció mellett a BFZ nagyzenekari hangversenyein szólistaként is rendszeresen fellép.

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

13

Fotó © Benkő-Molnár Fanni

13.30 / Fesztivál Színház

Debussy: Szonáta fuvolára, brácsára és hárfára, L. 145 Ravel: Bevezetés és Allegro Debussy: G-dúr zongoratrió A Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusainak kamarakoncertje Biró Ágnes, Gál-Tamási Mária, Sipos Gábor – hegedű, Gálfi Csaba – brácsa, Liptai Gabriella, Sovány Rita – cselló, Jóföldi Anett – fuvola, Csalló Roland – klarinét, Polónyi Ágnes – hárfa, Báll Dávid – zongora Az ötvenes éveiben járó Debussy számára egyre fontosabb lett a klasszikus hagyomány, és 1915-ben elhatározta, hogy szonátasorozatot ír. A kamarazene műfaját a diákkori Zongoratrió és a „felnőtt” korszak kezdetét jelző Vonósnégyes óta alig művelte, és szonáta címmel még sohasem komponált darabot. Most rövid időn belül elkészült a Csellószonáta és a Szonáta fuvolára, brácsára és hárfára. Ezt követte 1916/17-ben a Hegedűszonáta, amely a nagybeteg Debussy hattyúdala lett.

A hatrészesre tervezett szonátaciklus többi része már nem készülhetett el.

14

A klasszicizáló címadás ellenére a Triószonáta legszembeszökőbb jellemvonása a modernsége. Teljesen hiányoznak a klasszikus és romantikus szonátákból ismert, tetőpontokra vezető motívumfejlesztések, helyettük a zeneszerző jellegzetesen „levegős” szerkesztéssel él, mely egyfajta meditatív hangulatot eredményez.

Debussy maga „rettentően szomorúnak” írta le művét egy levelében, és hozzátette: „Nem tudom, nevetni vagy sírni kell-e rajta? Talán mindkettőt?” A háromtételes szonátában alig találunk tematikus kontrasztokat: egyetlen zenei koncepció uralja az egész művet.

Az első tétel címe (Pastorale) az egész mű alapkarakterét meghatározza. A szabad ritmusú bevezető szakaszban mindhárom hangszer a jellegének megfelelő dallammal jelentkezik, majd a gyorsabb tempójú részben mindhárman részt vesznek egy táncos léptű, ritmikus téma kibontakoztatásában. Olykor politonális fordulatokat is hallunk, melyek egyszerre több hangnemet is használnak, de a tétel végére a tonális feszültségek mind feloldódnak egy békés és megnyugtató F-dúr harmóniában.

A második tétel (Interlude) a menüett tempóját idézi fel, mégpedig azét a régies, lassú menüettét, amely Debussyt korai művei, a Suite bergamasque és a Petite suite óta kísérte. A szonátában a lassú menüett gyorsabb szakaszokkal váltakozik, ahol az ütembeosztás 3/4-ről 4/4-re vált, de a tétel vége visszatér az eredeti tempóhoz.

A zárótételről így írt Debussy: „A legkülönösebb elváltoztatásoknak van alávetve, és olyan benyomást tesz, mint egy önmagába visszaforduló gondolat, vagy egy saját farkába harapó kígyó.” Nyilvánvalóan az első két tétel dallamvilága az, ami ezeken az „elváltoztatásokon” átmegy. A kezdetben „szomorú” témák most energikusan és izgatottan szólnak, legalábbis egy ideig, amíg a Pastorale lassú tempója vissza nem tér. A szonáta élénk codával ér véget.

Ravel hárfás kamaraműve, a Bevezetés és Allegro 1905-ben készült, a párizsi Érard hárfakészítő cég felkérésére. A harmincéves zeneszerzőnek ekkorra már komoly neve volt, főleg a Jeux d’eau (Szökőkút) című zongoradarabnak és a Vonósnégyesnek köszönhetően. Hírének csak jót tett az a közbotrány, amelyet az váltott ki, hogy ötödszörre sem ítélték oda neki a Római díjat. A Bevezetés és Allegro bőséges teret enged a hárfa virtuozitásának, de a másik hat hangszert is ugyanolyan fantáziával kezeli a zeneszerző. Már itt – még mielőtt Ravel egyetlen nagyzenekari darabot is írt volna, a korai, előadatlan Shéhérazade nyitányt leszámítva – érzékelhetők rendkívüli hangszerelő képességei. A darab érzelmi fűtöttségében arra az extase langoureuse-re („bágyadt eksztázisra”) ismerhetünk, amely többek közt Debussy Ariettes oubliées-jének első darabjában is megjelenik (lásd a 16.00 órai koncertnél).

A fiatal Debussy elveszettnek hitt zongoratrióját az 1980-as években fedezte fel Ellwood Derr amerikai zenetudós, aki 1986-ban adta közre ezt a figyelemre méltó zsengét. A tizennyolc éves zsenit a dúsgazdag orosz özvegy, Nagyezsda von Meck vette magához, gyermekei zongoratanáraként. (A művészetrajongó hölgy azáltal vonult be a zenetörténetbe, hogy Csajkovszkij pártfogója és bizalmas levelezőtársa volt, bár ragaszkodott hozzá, hogy személyesen soha ne találkozzanak.) „A kis francia”, ahogy a von Meck gyerekek házi zenészüket nevezték, három nyáron át a családdal utazgatott Oroszországban és keresztül-kasul Európán. Az első évben, 1880-ban Svájc, Franciaország és Olaszország szerepelt az úti programon. Jó két hónapot Firenze közelében, Fiesoléban töltöttek. Ebben a festői városkában keletkezett a Zongoratrió, amelyben a konzervatóriumi diák talán első ízben mutatta meg oroszlánkörmeit.

César Franck, aki egy ideig orgonálni tanította Debussyt, mindig hangsúlyozta a hangnemváltások fontosságát. A tanítvány szemlátomást megszívlelte a tanácsot: a trió első tételében minden egyes téma más hangnemben szólal meg, és a szokatlan modulációk egész során át érkezünk vissza a kezdeti G-dúrhoz a tétel végén.

Tempóban és ütemfajtában is meglepően változatosak a témák: a fiatal szerző fantáziája szinte határtalannak tűnik. A második tétel (Scherzo-Intermezzo) jóval összefogottabb. A főtémában néhány olyan párhuzamos akkordfűzés jelenik meg, amely Debussy későbbi zenéjében is nagy szerepet kap majd. Ezután lassú tétel következik (Andante espressivo), melynek gyengéd főtémája fokozatosan átforrósodik, és (több távoli moduláció után) szenvedélyes fortissimóban tör ki. Az Appassionato feliratú finálé G-dúr helyett váratlan módon g-mollban szólal meg, s csak a tétel legvégén, és ott sem teljesen egyértelműen oldódik fel dúr hangnemre.

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

15

16

Hollerung Gábor Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

15.00 / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Debussy: Egy faun délutánja Debussy: Noktürnök Budafoki Dohnányi Zenekar Közreműködik: Pro Musica Leánykar (karigazgató: Szabó Dénes) Vezényel: Hollerung Gábor Stéphane Mallarmé (1842–1898) egyike volt a francia költészet nagy újítóinak.

Művei, melyek tele vannak komplex jelképekkel, konkrét képzetek helyett gyakran lelkiállapotokat, hangulatokat festenek, megragadva azt az álom és ébrenlét közötti átmenetet, amelyet mindnyájan ismerünk, de ha nem vagyunk költők, nemigen tudunk szavakba foglalni. Mallarmé 1876-ban jelentette meg Egy faun délutánja (L’Après-midi d’un faune) című eklogáját. Debussy akkor még csak tizennégy éves volt, de nyolc évvel később már megzenésítette a nagy tekintélyű költő egy (másik) versét. További három év múlva bejáratos lett Mallarmé legendás kedd esti összejöveteleire, amelyeken a párizsi költők és festők színe-java gyűlt össze, hogy művészeti kérdésekről vitatkozzon. Így mire Debussy elkezdett dolgozni a most elhangzó darabon, melynek teljes címe Prélude à l’après-midi d’un faune (Előjáték egy faun délutánjához), már behatóan ismerte Mallarmé stílusát.

Az ekloga első személyben beszélő narrátora egy faun, a görög mitológiából ismert félig ember, félig kecske. A faun az erdőben él, egy folyó partján, melyet nádas zsombék vesz körül. Szépséges nimfákról álmodozik, de nem tudjuk, hogy azok valóban ott vannak-e a vízparton, vagy csak a faun képzeletében léteznek. Vágyainak tárgya homályban marad, és csak rövid időre ölt konkrét formát, hogy aztán rögtön ismét eltűnjön a ködben.

A műben kiemelt szerep jut a szóló fuvolának, amely a görög szürinkszet (pánsípot) jeleníti meg. Kezdő dallama, mely félhangonként ereszkedik le cisz-ről g-re, majd vissza a cisz-re, az egzotikus bővített kvartot (tritonuszt) hangsúlyozza. Ez a téma, mely független minden hagyományos mintától, merészen újítónak számított 1894-ben.

Kísérete a továbbiak során egyre aktívabb lesz, és a tempó is fokozatosan felgyorsul.

A fejlesztés tetőpontján a fafúvók és a kürt egy második témát szólaltatnak meg, mely az elsővel ellentétben tág hangközökben mozog. Végül visszatér az első téma, mely békés, idilli hangulatban csendíti ki a művet. A faun gondolatai szabad szárnyalásának a szabályos ritmusképletek teljes mellőzése felel meg Debussy zenéjében, mely ily módon adja vissza a Mallarmé-vers elmosódott kontúrjait.

A faun bemutatója 1894. december 22-én óriási siker volt (az egész darabot azonnal meg kellett ismételni). Ettől a naptól kezdve többé senki előtt nem volt kétséges, hogy Debussyben az új generáció legkiemelkedőbb zenei tehetségét kell látni.

A noktürn mint „éjszakai darab” a romantika óta állandóan jelen volt az európai zeneszerzésben. Debussy zenekari noktürnjei azonban ezen túlmenően konkrét irodalmi, képzőművészeti és életrajzi elemekre is támaszkodnak, bár e hatások feltárása nem könnyű. Azt a régebben elterjedt nézetet, amely szerint Debussyre az amerikai posztimpresszionista festő, James McNeill Whistler lett volna a legnagyobb hatással, az újabb kutatások cáfolják. Az egyes tételek mögött Charles Baudelaire (1821–1867) költészete (Felhők), egy gyermekkori élmény (Ünnepek) és Gustave Moreau (1826–1898) szimbolista festő egyik alkotása (Szirének) állhat. Debussy már az 1890-es évek elejétől tervezte, hogy valamilyen formában megénekli az éjszakát, de a mű jelenlegi formájában csak 1899-re készült el. David Code brit zenetudós szerint a „magányos éjszakai vándor” Baudelaire-nél előforduló képe foglalja egységbe a három noktürnt, de valószínűleg a felhőmotívum mögött is a szimbolista költészet mestere áll.

Debussynek saját bevallása szerint egyetlen műve (operáját, a Pelléas és Mélisandeot is beleértve) sem okozott annyi nehézséget, mint a Noktürnök. Magánéletére ezekben az években a barátnőjével, Gaby Dupont-nal való szakítás és első feleségével, Lily Texier-vel való új kapcsolat nyomta rá bélyegét, s ez meglehetősen

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

17

18

megviselte a zeneszerzőt. A noktürnök ősbemutatója 1900. december 9-én volt, ekkor azonban csak az első két noktürn szólalt meg. Ezekkel kapcsolatban a következő, Debussynek tulajdonított kommentárokat ismerjük: „Felhők. Éjszaka a Solférino hídon, késő éjszaka. Nagy csend. A híd korlátjára támaszkodtam. Semmi fodrozódás a Szajnán, a víz akár egy homályos tükör. Felhők vonulnak át a mozdulatlan égen, se nem túl sűrű, se nem túl ritka felhők. Csak felhők.

Ez minden. Ünnepek. Az Ünnepek zenéje réges-régi benyomások nyomán készült: egy ünnepség a Bois de Boulogne-ban, egy „megálmodott” díszmenettel, vértes katonákkal...”

A háromtételes mű teljes egészében 1901. október 27-én hangzott el először koncerten.

A Szirénekkel kapcsolatban nem tudunk hasonló szerzői feljegyzésekről, de David Code lényeges párhuzamokat talált Gustave Moreau egyik festményével, amelyen Odüsszeusz és az őt elcsábítani akaró szirének láthatók. Sok tekintetben A tengert, Debussy néhány évvel később keletkezett mesterművét előlegezi ez a zene; egyik motívumát majd ott, A szél és a tenger párbeszéde című tételben halljuk viszont, némileg megváltoztatott formában. A Szirének megkülönböztető jellegzetessége természetesen a szöveg nélkül éneklő női kar, mely közvetlenül utal a homéroszi forrásra.

A Budafoki Dohnányi Zenekar a Nemes László zenepedagógus által 1970-ben alapított Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola vonószenekarából jött létre 1985-ben.

Kezdetben Budafoki Ifjúsági Zenekar néven működött, Dohnányi Ernő nevét 1988-ban vette fel; 1993 óta a XXII. kerületi önkormányzat hivatásos szimfonikus zenekara. Vezetője, Hollerung Gábor a hazai koncertélet egyik legaktívabb és legsokoldalúbb együttesévé formálta a zenekart, és nemzetközi elismertséget szerzett neki. A Budapesti Akadémiai Kórustársasággal együttműködve grandiózus oratorikus műsorokat is megszólaltatnak.

Hollerung Gábor előbb karvezetés, majd karmesterképző szakon szerzett diplomát a budapesti Zeneakadémián, tudását Somogyi László, Eric Ericson és Kurt Masur mesterkurzusain tökéletesítette. A Budapesti Nemzetközi Kórusverseny megalapítója, valamint az Interkultur Nemzetközi Zenei Versenyek Alapítvány, a Musica Mundi fesztiválsorozat, illetve a Kórusolimpia rendezvényeinek egyik művészeti vezetője.

2004-től a Zempléni Fesztivál szervezője. Karmesterként és tanárként egyaránt szuggesztív, elementáris előadásmódjáról és élvezetes, humoros próbáiról vált híressé itthon és külföldön.

A Pro Musica Leánykar (karigazgató: Szabó Dénes) már a megalakulása évében aratott nemzetközi versenygyőzelme óta a világ egyik vezető énekkarának számít.

A legjelentősebb kórusversenyeken ért el első helyezéseket és nyert nagydíjakat.

Repertoárján Bartók és Kodály művei mellett éppen úgy megtalálhatók a reneszánsz és a romantikus kórusművészet jeles darabjai, mint kortárs magyar zeneszerzők művei. A kórus nevéhez számos mű bemutatása fűződik.

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

19

20

Chloé Briot

16.00 / Fesztivál Színház

Debussy: Les Ariettes oubliées Debussy: Nuit d’étoiles Ravel: Mélodies grecques Fauré: Les Berceaux Poulenc: C’est ainsi que tu es Saint-Saëns: Mélodies persanes Chloé Briot – ének Vincent Balse – zongora Bár a Les Ariettes oubliées már 1888-ban megjelent nyomtatásban, ezek az „arietták” nem keltettek nagyobb feltűnést mindaddig, amíg a Pelléas és Mélisande bemutatója Debussyt egy csapásra híressé nem tette. Az „elfelejtett” jelzőt az 1903-as második kiadásban kapták a dalok, melyek Debussy egyik kedvenc költője, Paul Verlaine (1844–1896) verseire íródtak. A hat dal közül az első egy, a szerelmi éjszakában elfáradt pár „bágyadt eksztázisát” ábrázolja. A második, amely két francia ige – il pleut („esik az eső”) és il pleure („sír”) hasonlóságát aknázza ki, olyan szomorúságról szól, amelynek nincs szüksége kiváltó okra. A harmadikhoz Verlaine mottóul a 17. századi francia költő, Cyrano de Bergerac sorait idézte, melyekben a csalogány,

meglátván tükörképét a vízben, azt hiszi, hogy beleesett a folyóba. Ez az ironikus példabeszéd azonban komolyra fordul a dalban, ahol illúzió és valóság tényleges ellentmondásairól van szó. A negyedik dalban egy körhinta válik az egész élet szimbólumává, míg az utolsó két dal, Verlaine szavával élve, két „akvarell”: az egyik egy boldog, szenvedélyes szerelmest jelenít meg, a másik egy kétségbeesettet. A ciklus a szomorú Hélas! (Ó, jaj!) sóhajjal zárul.

A Nuit d’étoiles (Csillagos éj) című dal a fiatal Debussy első nyomtatásban megjelent műve volt 1882-ben. A húszéves szerző egy akkoriban nagyra tartott költő, Théodore de Banville (1823–1891) versét zenésítette meg, amelyet eredetileg is zenedarab, egy Webernek tulajdonított, de valójában nem tőle származó keringő inspirált.

Debussy keringő helyett egy barcarolaszerű ritmust választott dala zenei alapjául.

A rövid darab kifinomult, késő romantikus modulációi megmutatják, hogy Debussy már akkor kivételes tehetség volt, amikor még nem talált rá összetéveszthetetlen saját hangjára.

Ravel közeli barátja, Michel-Dimitri Calvocoressi görög szülők gyermekeként Franciaországban látta meg a napvilágot. Zenei íróként és soknyelvű fordítóként évtizedeken át fontos szolgálatokat tett a nemzetközi zeneéletnek (többek közt Bartóknak a magyar népzenéről írott könyvét is ő fordította angolra). Ravel az ő révén ismerte meg a Mélodies grecques görög népdalait, amelyeket egyszerű zongorakísérettel látott el. A dalok először a görög népzenéről szóló tudományos ismeretterjesztő előadások keretében szólaltak meg. Mind az öt a pisztáciatermesztéséről híres Khiosz szigetéről, a török part közeléből származik. A növény a negyedik dalban „személyesen” is színre lép.

Ravel a szerelmes vagy vallásos témájú dalokat úgy válogatta össze, hogy azok felváltva gyors és lassú tempóban szólaljanak meg.

Gabriel Fauré (1845–1924), a Debussy előtti francia zeneszerző-generáció kimagasló alakja, a francia dal egyik legnagyobb mestere volt. A Les berceaux (A bölcsők) korai darab, amelyben az egyenletesen fel-le mozgó zongorakíséret egyszerre idézi fel a tenger hullámait és a bölcső ringását, s érzékletesen festi le az anya és gyermeke közötti idillt, amelyre már előrevetíti árnyékát a majdani elkerülhetetlen elválás.

A dal szövegét a költő René-François Sully-Prudhomme (1839–1907) írta, aki 1901-ben elsőként kapta meg az irodalmi Nobel-díjat.

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

21

22

Francis Poulenc (1899–1963), a 20. századi mélodie koronázatlan királya 1943-ban Métamorphoses (Átváltozások) címmel adott ki három dalt. A szövegek Louise de Vilmorintől (1902–1969) származnak, akihez szoros barátság fűzte a zeneszerzőt.

Vilmorin több regényt és verseskötetet jelentetett meg (egyik regényéből sikeres film is készült). Poulenc elmondása szerint nagyon szerette a költőnő „érzékeny vakmerőségét, bujaságát, mohóságát...” A ma elhangzó C’est ainsi que tu es (Ilyen vagy) e tulajdonságok közül elsősorban az érzékenységet hangsúlyozza, lírai közvetlenséggel és nagyfokú gyengédséggel.

Franciaországban régóta nagy divatja volt az egzotizmusnak – az Európán kívüli népek és tájak iránti vonzódásnak, a távoli kultúrák felé fordulásnak. Ez a művészetekben is mély nyomokat hagyott, és a legendás Kelet csábítása alól a rendkívül sokoldalú Camille Saint-Saëns (1835–1921) sem vonhatta ki magát. Hat tételből álló, Mélodies persanes (Perzsa dalok) című ciklusát kortársának, Armand Renaud-nak (1836–1895), Mallarmé barátjának költői álmai ihlették. Saint-Saëns, ahol csak lehetett, modális harmóniákkal vagy keleties melizmákkal érzékeltette azt, ami a nyugati ember számára a rejtélyes Perzsiát jelentette.

Egzotikum és erotika egymással összefonódva adja meg e dalok sajátos hangulatát.

Legyen szó titkos üzenetről, melyet a háremhölgyek a szellőre bíznak (La brise – A szellő), csodapalotáról, amelyből csak a legfontosabb hiányzik (La splendeur vide – Üres pompa), vagy a büszke harcos iránti reménytelen vágyakozásról (La solitaire – A magányos lány): a Kelet mindig az érzelmek és érzékek birodalmaként áll előttünk.

A negyedik dalban (Sabre en main – Karddal a kézben) a nyers militarizmus szólal meg.

Ezt a dalt, amelynek hosszú zongora-utójátéka valóságos katonainduló, eredetileg tenor hangra szánta a zeneszerző. Nemsokára azonban ismét a szerelemről hallunk, az egyetlen olyan dologként, amelyre még a sírban is emlékezni fogunk (Au cimetière – A temetőben). A Keletről való fantáziálás a ciklus végén önkívületbe csap át (Tournoiement: Songe d”opium – Vad körforgás: ópium-álom). Ebben a zongoristától rendkívüli virtuozitást követelő darabban az elképzelt világ lakója teljesen átadja magát a mámornak, és elszáll a világűrbe.

Chloé Briot, a fiatal francia mezzoszoprán Debussy Pelléas és Mélisande, valamint Ravel A gyermek és a varázslat című operája főszerepével hívta fel magára a figyelmet.

A Times „fényűzőnek”, a ConcertoNet „tehetségesnek és elragadónak”, a Chicago Tribune „elbűvölőnek”, a Guardian „mesterkéltségmentesen kiválónak” értékelte produkcióit. Repertoárján szoprán és mezzoszoprán szerepek egyaránt megtalálhatóak, Mozartot éppúgy énekel, mint különböző korok francia nyelven írt darabjait.

Kiváló oratóriuménekes is, nevét szerte a világon jegyzik.

Vincent Balse, nemzedéke meghatározó zongorista-egyénisége Sienában, Bordeauxban és a párizsi Conservatoire-on végezte zenei tanulmányait. Méltatói játéka érettségét, intelligenciáját és kimeríthetetlen virtuozitását hangsúlyozzák. Számos nemzetközi zongoraverseny díjazottjaként neve nemzetközileg jól ismert, koncertezett már Maxim Vengerovval, Wynton Marsalisszal és Msztyiszlav Rosztropoviccsal is. Párizsban és New Yorkban él, miközben világszerte turnézik.

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

23

24

Berecz Mihály Fotó © Zsugonits Gábor

17.00 / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Debussy: Fantázia zongorára és zenekarra Debussy: A boldog sziget (Bernardo Molinari átirata) Debussy: Az elsüllyedt katedrális (Leopold Stokowski átirata) Concerto Budapest Közreműködik: Berecz Mihály – zongora Vezényel: Keller András Debussy eredetileg zongoristának készült, és zeneakadémista korában nagy sikereket aratott a koncertpódiumon. (Játékát néhány felbecsülhetetlen értékű gépzongorahenger őrizte meg számunkra.) Szólózongorára írt kompozíciói az életmű egyik legfontosabb részét alkotják, versenyművet azonban saját hangszere számára csak egyet írt, és azt sem játszotta el koncerten sem ő, sem más. A Fantázia zongorára és zenekarra bemutatóját többször is tervbe vették, de különböző okok miatt mindig meghiúsult, és a darab csak Debussy halála után szólalt meg nyilvánosan. A Fantázia, melyet a zeneszerző konzervatóriumi osztálytársának és barátjának, René Chansarelnek ajánlott, virtuóz zongoraszólamával, dús hangszerelésével és különleges, modális és kromatikus elemeket vegyítő harmóniáival tűnik ki. Feltűnő César Franck, Debussy egykori orgonatanárának hatása – Franck éppen a mű befejezésének évében, 1890-ben hunyt el.

Debussy híres zongoraművét, A boldog szigetet (L’Isle joyeuse) a nagy francia festő, Antoine Watteau (1684–1721) Indulás Kythera szigetére című képe ihlette. A legenda szerint Kythera Aphroditének, a szerelem istennőjének szülőhelye. A festmény, melyen több szerelmespár készül hajóra szállni, különleges jelentőséggel bírt Debussy számára 1904-ben: ez volt az az év, amelyben a zeneszerző elszökött saját „boldog szigetére”, a La Manche-csatornában fekvő Jersey-re, szeretőjével, Emma Bardackal, aki később második felesége lett.

Watteau festményének érzékiségét Debussy a bevezetés élveteg, cadenzaszerű szabadságával, a gyorsabb szakasz túláradó energiájával, végül a második téma mélyen átélt líraiságával adja vissza. A darab az utolsó ütemekben éri el érzelmi tetőpontját. A zongoradarabot Bernardino Molinari (1880–1952) olasz karmester 1923-ban, néhány Debussytől származó hangszerelési útmutatást felhasználva írta át zenekarra.

Debussy huszonnégy prelűdje, mely két kötetben jelent meg 1910-ben, illetve 1913-ban, a zongorairodalom csúcsteljesítményei közé tartozik – a darabok harmóniai, ritmikai és zongoratechnikai szempontból egyaránt merészen újítóak. Mindegyik költői címet visel, amely megsejteti az inspiráció forrását. Jellemző módon azonban ezek a címek nem a darab elején jelennek meg a kottában, hanem a befejező ütemek után, zárójelben, mintegy utalásszerűen, sohasem előtérbe tolakodva.

Az elsüllyedt katedrális (La cathédrale engloutie), a prelűdök első kötetének tizedik darabja Ys legendáját idézi fel, az óceán által elnyelt breton városét. A Debussy elképzelte katedrálist, amely kiemelkedik a hullámokból, hogy aztán rögtön vissza is süllyedjen a mélybe, egy párhuzamos akkordokkal harmonizált pentaton dallam eleveníti meg. A zene halk kezdetek után teljes hangerővel szólal meg, majd újra elhal. Leopold Stokowski (1882–1977) hangszerelése, mely először 1930-ban jelent meg hanglemezen, nagy színpompával – többek közt a katedrálisra utaló harangokkal – ad zenei formát a költői képnek.

A Concerto Budapest elődje 1907-ben jött létre, Postás Szimfonikus Zenekar néven.

1992-től Matáv Szimfonikusok, 2005-től Telekom Szimfonikusok néven működött.

Az együttes az elmúlt években számos nemzetközi fesztiválra, Európa, Amerika és a Távol-Kelet rangos koncerttermeibe is meghívást kapott. Visszatérő vendégei olyan világhírű művészek, mint Gidon Kremer, Borisz Berezovszkij, Heinz Holliger, Isabelle Faust, James Galway és Jevgenyij Koroljov. A klasszikus művekből álló repertoárt kortárs zeneművek, gyermek- és ifjúsági programok teszik még színesebbé.

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

25

26

Keller András, aki 2007 óta a Concerto Budapest karmestere, művészeti vezetője, szólistaként, koncertmesterként és kamarazenészként egyaránt világszerte elismert muzsikus. Az 1987-ben általa alapított Keller Kvartett több mint harminc éve a világ vezető vonósnégyesei közé tartozik. A Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas művész 2016 januárja óta a világ egyik legprominensebb zenei intézménye, a Guildhall Music School professzora.

Berecz Mihály 1997-ben Budapesten született. Hétévesen hegedült, két évvel később kezdett zongorázni. Jelenleg a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója. Számos rangos zongoraversenyen nyert díjat. Fejlődését olyan művészek követték, illetve követik, mint Kocsis Zoltán, Wagner Rita és Vásáry Tamás.

2013-ban mutatkozott be a Müpában: Kocsis Zoltán vezényletével Ravel G-dúr zongoraversenyét szólaltatta meg.

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

27

José Gallardo

18.00 / Fesztivál Színház

Debussy: Szonáta hegedűre és zongorára, L. 140 Ravel: II. (G-dúr) szonáta hegedűre és zongorára, M. 77 Kelemen Barnabás – hegedű José Gallardo – zongora Élete utolsó éveiben Debussy egy hatrészesre tervezett szonátaciklus komponálásába fogott, de csak hármat tudott befejezni. Ezek közül a harmadik volt a Szonáta hegedűre és zongorára – egyúttal Debussy utolsó befejezett műve. Az ősbemutatón, 1917. május 5-én, nem egészen egy évvel halála előtt a nagybeteg zeneszerző még eljátszhatta a zongoraszólamot Gaston Poulet hegedűművész társaságában.

Antoine Watteau, akinek festménye tizenhárom évvel korábban A boldog szigetet ihlette, ezúttal is termékeny inspirációs forrásnak bizonyult. A francia barokk mester több képén is megörökítette Harlequint, a régi commedia dell’arte-hagyomány ismert figuráját, aki több elemző szerint is a szeszélyes hangulatú középtétel modellje volt. A játékosságot a nosztalgia és a romantikus szenvedély ellensúlyozza a szonáta három tételében. Az utolsóról Debussy így írt barátjának, Robert Godet-nek: „A legfurcsább csavarokon megy keresztül, hogy aztán a legegyszerűbb gondolatnál kössön ki, amely aztán visszafordul, mint egy saját farkába harapó kígyó.”

28

Ravel még diákként komponált I. hegedűszonátája, amely nyomtatásban csak a zeneszerző születésének századik évfordulóján, 1975-ben jelent meg, még ma sem közismert. A koncerten elhangzó, érett kori II. (G-dúr) szonáta hegedűre és zongorára azonban régóta a koncertrepertoár része. Érdekes módon a két szonáta, mely egyúttal Ravel első, illetve utolsó kamaraműve, ugyanannak a hegedűsnek íródott: George Enescunak, aki 1897-ben, tizenhat éves csodagyerekként Ravel osztálytársa volt a Conservatoire-on; harminc évvel később pedig világhírű előadóművész és zeneszerző, aki Románia és Franciaország között osztotta meg idejét. Enescu leghíresebb tanítványa, Yehudi Menuhin tizenegy éves kisfiúként jelen volt, amikor Ravel először mutatta meg II. szonátáját Enescunak. Befejezetlen utazás című önéletrajzában Menuhin leírta, hogy egy napon, amikor éppen órája volt tanárával, „hirtelen belépett Maurice Ravel, egy új hegedűszonátával a kezében, amelyen még nedves volt a tinta... Enescu udvariasan elnézésemet kérte, majd lapról leolvasta az egész darabot, helyenként meg-megállva, hogy bizonyos kérdéseket tisztázzon. Ravel szívesen annyiban hagyta volna a dolgot, de Enescu még egyszer el akarta játszani a művet, és meg is tette, most már kotta nélkül”.

A szonáta leghíresebb tétele a középső, amely a Blues címet viseli. Ravel régóta rajongott a jazzért, melynek hatása más műveiben is érezhető. A szonátában tökéletesen adja vissza a blues tipikus dallami és harmóniai fordulatait, a tételben ugyanakkor mégis marad valami hamisítatlanul francia. A jazzhatás azonban nem korlátozódik a Blues tételre. A művet nyitó Allegretto második témájának hangismétlő motívuma egy elemző szerint ugyanarra a ragtime-hagyományra támaszkodik, mint Debussy Minstrels című prelűdje. Az örökmozgó fináléban újra megjelenik mind az Allegretto ragtime-figurája, mind pedig a Blues egyik jellegzetes fordulata.

A perpetuum mobile egyre tágabb arpeggiókat foglal magában, egyre magasabb regisztereket érint, és energiája a darab végéig egyre növekszik.

Kelemen Barnabás 2001-ben szerezte meg diplomáját a budapesti Zeneakadémián.

Rendszeres hallgatója volt Rados Ferenc, Isaac Stern, Kurtág György, Pauk György és Thomas Zehetmair magánóráinak, illetve mesterkurzusainak. Számos rangos zenei versenyen szerzett díjat. Olyan művészekkel működött, illetve működik együtt, mint Lorin Maazel, Neville Marriner, Kocsis Zoltán, Michael Stern, Vásáry Tamás, Steven Isserlis és Eötvös Péter. A világ számos rangos fesztiválján és koncerttermében játszott már neves zenekarokkal. Kossuth-díjas. 2005 óta a budapesti Zeneakadémia tanára.

José Gallardo Buenos Airesben megkezdett zenei tanulmányait a Mainzi Egyetem zenei fakultásán folytatta, ahol 1987-ben szerzett diplomát. A kamarazenélés iránti vonzalmát már egyetemi évei alatt felfedezte. Számos nemzetközi díjat nyert, köztük Olaszországban első díjat a Cantùi Nemzetközi Zongoraversenyen, Trapaniban pedig a csellista Sung Hyun-Junnal szintén első díjat és a nemzetközi zsűri díját.

Rangos fesztiválokra kapott meghívást, és fellépett többek közt a zürichi Tonhalléban, a berlini Filharmóniában és a londoni Wigmore Hallban. 2008 óta az Augsburgi Egyetem Leopold Mozart Centrumának tanára.

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

29

30

Pannon Filharmonikusok

19.00 / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Ravel: Zongoraverseny bal kézre Ravel: Daphnis és Chloé (2. szvit) Pannon Filharmonikusok Közreműködik: Balog József – zongora Vezényel: Vass András Ravel két zongoraversenye, a G-dúr és a Zongoraverseny bal kézre a zeneszerző pályájának vége felé, nem sokkal tragikus betegségének kezdete előtt keletkezett.

A két darab, melyen egy időben dolgozott a zeneszerző, merőben ellentétes hangulatú. A G-dúr művet eredetileg saját magának írta Ravel (bár betegsége miatt már nem tudta eljátszani), a másikat viszont Paul Wittgenstein osztrák zongoraművész (a filozófus Ludwig Wittgenstein testvére) rendelte meg nála.

Paul Wittgenstein az I. világháborúban elvesztette jobb karját, és szüksége volt csak balkézre írott új művekre. Az évek során többek közt Richard Strauss, Szergej Prokofjev és Benjamin Britten is írt neki versenyművet. Ezek közül (bár a megrendelőnek nem igazán tetszett) Ravelé bizonyult a legmaradandóbbnak, és a koncertrepertoár fontos részévé vált.

Az egytételes versenymű igen mély hangzástartományból indul, a kontrafagott kísérteties szólójával. A lassú szakasz pontozott ritmusai baljós hangulatot sugallnak,

melyet egy scherzo jellegű, jazzelemeket is tartalmazó gyors rész old fel. A visszatérő első szakasz anyagából Ravel hosszú cadenzát formál, amely után sokkoló hatású a darab hirtelen befejezése.

A Zongoraverseny bal kézre sötét hangulatát talán az magyarázza, hogy a Wittgensteinnel való találkozás felelevenítette Ravel saját háborús élményeit.

A zeneszerző teherautósofőrként vett részt a harcokban, melyeknek emléke minden bizonnyal élete végéig kísérte.

A Daphnis és Chloé, az antik görög pásztorok között játszódó Ravel-balett – a zeneszerző leghosszabb műve – Szergej Gyagilevnek, a párizsi Orosz Balett zseniális impresszáriójának köszönhette megszületését. Ravel nem sokkal a társulat bemutatkozása után, már 1909-ben megkapta a megrendelést, de a komponálás három évet vett igénybe, és a premierre csak 1912-ben került sor, Stravinsky orosz balettjeinek „tőszomszédságában”. A koreográfus Mihail Fokin volt, a címszerepekben Vaclav Nizsinszkij és Tamara Karszavina lépett fel. A balett Longosz, a 3. században élt görög író regényén alapul, mely leírja, hogyan ébred szerelem egy fiatal pásztorfiúban és lányban, és hogyan lesznek végül egymáséi különböző bonyodalmak – vetélytársak, kalóztámadások – leküzdése után.

Ravel két zenekari szvitet alkotott a balett partitúrájából: az első a teljes mű második harmadának felel meg, míg a koncerten hallható második szvit a balett utolsó harmadával azonos. A szvit a napfelkelte színpompás zenei ábrázolásával kezdődik.

Nemsokára megjelenik a szerelmespár, s miközben Lamon, az öreg pásztor elmeséli Pán és Syrinx történetét, Daphnis és Chloé pantomimmal kíséri az előadást. Amikor a történet során Pán elkészíti hangszerét, a pánsípot, az egész zeneirodalom egyik legszebb fuvolaszólóját halljuk. (A szólót két fuvolás között osztotta meg Ravel, hogy a zenészek lélegezni tudjanak!) Ezt eksztatikus Danse générale követi, az akkor még némileg szokatlannak számító 5/4-es ütemben. (Az anekdota szerint az előadók csak úgy tudták megtanulni ezt a szakaszt, hogy a társulatvezető nevét skandálták: „Szer-gej-Gya-gi-lev”.) A darab végének felvillanyozó hatású ostinatói már-már Stravinsky Tavaszi áldozatára emlékeztetnek, amelyet nem egészen egy évvel később mutatott be Gyagilev társulata.

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

31

32

A Pannon Filharmonikusok Pécs szimfonikus zenekara. A városban először Lickl János György alapított zenekart 1811-ben. A Pécsi Szimfonikus Zenekar 1984-ben jött létre, ez az együttes a pécsi Kodály Központ rezidens zenekaraként működő Pannon Filharmonikusok közvetlen elődje. A zenekar rendszeresen koncertezik Budapesten a Müpában, valamint külföldön. Hangversenyein világhírű vendégművészek lépnek fel Sharon Kamtól Fazil Sayig és Mischa Maiskytól Maxim Vengerovig.

Vass András Marosvásárhelyen folytatott karmesteri tanulmányait 2004-ben kitüntetéses mesterdiplomával zárta. A 2005/2006-os évadban Fischer Iván asszisztense volt a Budapesti Fesztiválzenekarnál, 2009 őszétől a Pannon Filharmonikusok karmestere. Dolgozott – többek közt – a Marosvásárhelyi Filharmonikus Zenekarral, a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Miskolci és a Szombathelyi Szimfonikus Zenekarral, a Concerto Budapesttel és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral is; fellépett Baráti Kristóffal, Kelemen Barnabással, Várjon Dénessel, Várdai Istvánnal és Bogányi Gergellyel – csupán néhány nevet említve az illusztris névsorból.

Balog József 1979-ben született. Nemzedéke legtehetségesebb zongoristáinak egyike, a világ három kontinensének több mint húsz országában koncertezett már kamarazenészként és szólistaként egyaránt. Hihetetlen munkabírással és alázattal dolgozik, és elképesztő repertoárt tart kézben.

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

33

Palojtay János Fotó © Raffay Zsófia

20.00 / Fesztivál Színház

Debussy: Képek / Images (1. kötet) 1. Fények a vízen 2. Hódolat Rameau-nak 3. Tétel Gyermekkuckó (L. 119) Doctor Gradus ad Parnassum Az elefánt bölcsődala A baba szerenádja Hópelyhek tánca A kis pásztor Golliwogg’s Cakewalk Tánc (Tarantelle styrienne) Palojtay János – zongora

34

Debussy két háromtételes zongoraciklust írt Images (Képek) címmel (1905–1907), közülük az első hangzik el a koncerten. A zeneszerző, aki későbbi Prelűdjeit konkrét címekkel látta el, itt csak az első tételben hivatkozott igazi „képre”, a másik kettő nem szolgál igazi vizuális asszociációkkal. A Fények a vízen (Reflets dans l’eau) című első darab érzéki harmóniái és finom legato (összekötött hangokból álló) dallamai lélegzetelállító cadenzába torkollnak, melyet diadalmas tetőpont követ, majd újra elhalkul a zene, a korábbi hangzáspompának csak távoli „tükörképe” marad.

A második tételben (Hódolat Rameaunak – Hommage à Rameau) hiába keresünk közvetlen utalást a francia barokk mester stílusára: a darab egy kíséret nélküli, egyszerű pentaton dallamból bontakozik ki, hogy két erőteljes forte kitörés után éteri régiókban csengjen ki. Az utolsó tétel címe, a Mouvement, „tételt” is jelent, de ebben az esetben helyesebb Mozgásnak fordítani, hiszen a zene valóságos örökmozgó ostinato („makacsul ismételgetett”) ritmusokkal és egy jellegzetes, újra meg újra feltűnő dallamfordulattal.

A Gyermekkuckó (Children’s Corner) a zeneszerző kislányának, Chouchounak íródott 1908-ban. Az egész darab és az egyes tételek angol nyelvű címei arról tanúskodnak, hogy a kislány angol nevelőnőjétől már kezdte elsajátítani a nyelvet. A hat tétel közül az első, Doctor Gradus ad Parnassum című Muzio Clementi és Carl Czerny zongoraiskolájára utal: az ott található ujjgyakorlatok szolgáltatták a darab kiindulópontját, de a váratlan harmóniai fordulatok új megvilágításba helyezik az akadémikus tananyagot. Az elefánt bölcsődala (Jimbo's Lullaby), amint az várható, basszusregiszterben énekel, míg A baba szerenádja (Serenade for the Doll), amely két évvel a ciklus többi darabja előtt, 1906-ban keletkezett, áttetsző felrakásával tűnik ki.

A negyedik, Hópelyhek tánca (The Snow is Dancing) című tételben a rövid staccato hangok jelzik a hópelyheket, míg a „halk és szomorú” dallamok a fiatal szemlélőt jelenítik meg az ablak mögött. A kis pásztor (The Little Shepherd) kíséret nélküli nyitódallama a pásztor sípjára utal, mely egy táncos jellegű második témával váltakozik. Az utolsó darab, a Golliwogg's Cakewalk az amerikai minstrel show-kat idézi fel, azokat az énekes-táncos műsorokat, melyekben feketére maszkírozott fehér előadók szórakoztatták a közönséget. Golliwogg néger baba volt, melyet Florence Uptonnak a Chouchou kuckójában is megtalálható gyermekregényei népszerűsítettek.

Debussy ragyogó ragtime-utánzatát egy ponton, merőben meglepő módon, Wagner Trisztán-előjátékának kezdőmotívuma szakítja félbe.

A Tarantelle styrienne azoknak az átmeneti éveknek a terméke, amelyek közvetlenül megelőzték a Vonósnégyessel és az Egy faun délutánjával bekövetkezett nagy áttörést.

Debussy később már nem írt volna ennyire iskolás rondót, melyben egy főtéma

szó szerint visszatér a kontrasztáló epizódok után. Ennek ellenére, mint a zeneszerző barátja, a zongorista E. Robert Schmitz megállapította, „Debussy személyisége már határozottan rányomta bélyegét” a műre. Ez a személyiség legvilágosabban a harmóniákban jelentkezik, amelyek merészebbek, mint bármi a korábbi művekben.

A cím kissé rejtélyes, hiszen a kompozíciónak sem a délolasz tánchoz, sem Stájerországhoz nincs köze. François Lesure, a darab kritikai kiadásának közreadója több hasonló „stájer” darabot talált francia zeneműkiadóknál azokból az évekből, és arra a következtetésre jutott, hogy ez az osztrák tartomány valamilyen oknál fogva divatos volt párizsi zenei körökben. Mindenesetre Debussy később elhagyta ezt a furcsa címet, és az 1903-ban megjelent második kiadásnak egyszerűen a Danse (Tánc) címet adta.

Palojtay János a santanderi Paloma O’Shea Nemzetközi Zongoraversenyen elért harmadik helyezésével hívta fel magára a zenei élet figyelmét. Azóta szólistaként és kamarazenészként egyaránt bemutatkozott Európa és az Amerikai Egyesült Államok rangos koncerttermeiben, köztük a hamburgi Elbphilharmonie-ban, a brüsszeli Palais des Beaux Arts-ban és a párizsi Salle Cortot-ban, valamint a San Franciscó-i Herbst Theatre-ben és a New York-i Carnegie Hallban. Schiff András a 2017/18-as Building Bridges európai koncertsorozat egyik szólistájává választotta, Mitsuko Uchida meghívására pedig 2018 óta a Marlboro Zenei Fesztivál meghívottja.

Zongorajátékát az ösztönszerűség, az analitikus gondolkodás és az érzékeny zeneiség teszi egyedivé.

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

35

36

Fischer Iván Fotó © Stiller Ákos

21.00 / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Ravel: La Valse Ravel: Bolero Budapesti Fesztiválzenekar, Compagnie Pál Frenák Vezényel: Fischer Iván Ravel zenéjében mindig igen fontos szerepet játszott a tánc, és szívéhez különösen közel állt a keringő. Már 1906-ban foglalkoztatta egy nagy keringőfantázia gondolata, amelynek a Wien címet akarta adni, de az I. világháború keresztülhúzta a tervet.

Mire visszatérhetett a keringő témájához, összeomlott a békebeli Bécs, amelyet a Strauss-valcerek oly ellenállhatatlanul jelképeztek, és így maga a keringő is tragikus felhangokat kapott. A darab, amely végül a La Valse címet kapta, sokkal több, mint hommage a bécsi keringőnek: Ravel itt a keringő születésének és halálának nagyszabású látomását fogalmazta meg. A zeneszerző az alábbi sorokat írta a partitúra elejére: „Először kavargó ködfelhőn keresztül látjuk, homályosan és meg-megszakítva, a keringőző párokat. A gőz lassan elpárolog, a fény felerősödik, és egy óriási bálterem jelenik meg táncosokkal. A csillárok teljes fénnyel világítanak. A helyszín: császári bálterem, 1855 körül.” Hasonlóan a híres Strauss-keringőkhöz, a La Valse is tulajdonképpen valcerek füzére, de Ravel olyan drámai átalakításoknak veti alá dallamait, amelyekről Strauss nem is álmodott. A darab folyamán az égbolt fokozatosan

elsötétül, és az elegáns tánc egyre ijesztőbben hangzik. A tempó egyre gyorsul, a disszonanciák egyre élesebbek lesznek. Az utolsó előtti ütem három helyett négy hangot tartalmaz, ebben több elemző a keringő – és az egész békebeli világ – pusztulásának szimbólumát látja. „Tizenhét percnyi zenekari szövet zene nélkül” – így írta le Ravel, némi öniróniával, azt a művét, amely népszerűségben – a zeneszerző legnagyobb megdöbbenésére – minden más darabján túltett. Ravel maga nem látott többet a Boleróban puszta kísérletnél, amely arra irányult, hogy miként lehet egyetlen változatlanul ismételgetett, folytonosan hangosabbá váló dallamból pusztán a hangszerelés variálásával meggyőző zenedarabot alkotni. A dallam eléggé hosszú és összetett, s két világosan elkülönülő szakaszra bontható. A kisdob boleróritmusa másodpercnyi megszakítás nélkül folyamatosan jelen van. A basszus sem változik: a tizenhét percből tizenhat és félen keresztül mindössze két hangot, egy C-t és egy G-t ismételget. Annál nagyobb a meglepetés, hogy közvetlenül a darab vége előtt, nyolc ütem idejére a C–G basszus E–H-ra vált, majd visszatér a C–G. (Érdekes módon az eredeti cím Fandango volt – egy másik, lassabb tempójú spanyol tánc neve. Ravel mindig ragaszkodott ahhoz, hogy a darabot ne játsszák túl gyorsan.)

A Bolero eredetileg balettnek készült, Ida Rubinstein párizsi társulata számára.

Az eredeti forgatókönyv szerint a bolerót egy spanyol cigánylány táncolja egy füstös kocsmában, férfiaktól körülvéve, akik majdnem összeverekednek egymással azon, hogy melyikük táncoljon a lánnyal.

A Budapesti Fesztiválzenekart 1983-ban alapította Fischer Iván és Kocsis Zoltán.

Az együttes, amely Magyarország legjobb hangszeres muzsikusait gyűjtötte össze, hamar a budapesti hangversenyélet fontos tényezőjévé vált, működésének eredményeként újfajta igényesség szelleme honosodott meg a hazai zenekari játékban.

Történetének fordulópontja volt a kilencvenes évek elején a zenekar intézményesülése. Kocsis Zoltán 1997-ben megvált az együttestől, ettől kezdve a Budapesti Fesztiválzenekar kizárólag Fischer Iván művészeti vezetésével dolgozik. A BFZ rendszeresen fellép a világ legjelentősebb koncerttermeiben – a londoni Royal Albert Halltól a bécsi Musikvereinon át a New York-i Carnegie Hallig. A zenekar élvonalbeli nemzetközi szólistákkal és karmesterekkel dolgozik együtt, műsorpolitikája egyedülállóan innovatív. Ma a világ tíz legjobb szimfonikus zenekara között tartják számon.

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

37

38

Fischer Iván Kossuth- és Prima Primissima-díjas karmester, a Brit Királyi Filharmónia díja és a holland Ovatie-díj birtokosa, a Budapesti Fesztiválzenekar alapítója és zeneigazgatója, a berlini Konzerthaus és a Konzerthausorchester tiszteletbeli karmestere.

Az utóbbi években zeneszerzőként is tevékeny: műveit bemutatták az Amerikai Egyesült Államokban, Hollandiában, Belgiumban, Magyarországon, Németországban és Ausztriában is. Nagy sikerű operaelőadások rendezője. 2013-ban a londoni Royal Academy of Music tiszteletbeli tagjává választotta. 2015-ben megkapta az Abu-Dzabi Fesztivál életműdíját, 2016-ban pedig az Argentin Zenekritikusok Szövetsége a legjobb külföldi karmesternek választotta. Budapest díszpolgára.

Frenák Pál Budapesten született. Szülei siketnémák voltak, ezért először a jelnyelvet sajátította el – ez különleges fogékonyságot fejlesztett ki benne az arcjáték és a gesztusok, az emberi testtel kifejezhető tartalmak iránt. A nyolcvanas évek derekán távozott Párizsba, ahol 1989-ben megalapította a Compagnie Pál Frenák együttest, s miközben meghódította a világot, Magyarországon is rendszeresen szerepelt. 1999-ben együttesét fiatal magyar táncosokkal bővítette ki, és párizsi és budapesti székhellyel működő magyar-francia társulattá alakította. Egyedülálló táncnyelvet hozott létre, amelynek fontos jellemzője a mimika, a jelnyelv és a test mozgásának integrált használata csakúgy, mint társműfajok (cirkusz, színház, divatbemutató, kortárs zene) beemelése az alkotásokba. Érdemes Művész, Harangozó-, Moholy-Nagy- és Budapestért-díjas. Írta: Laki Péter (műismertetők) és Tóth Anna (előadók)

INGYENES KONCERTEK Üvegterem

A részvétel előzetes regisztrációt igényel.

Műsorvezető: Eckhardt Gábor 13.30 Debussy: Szonáta gordonkára és zongorára Matuska Flóra – gordonka, Dani Imre – zongora Ravel: Don Quichotte à Dulcinée I, II, III Kósa Lőrinc – ének, Kéry Tamás – zongora Ravel: Hegedű-zongora szonáta (gordonkán), op. posth.

Baksa Krisztina – gordonka, Takáts Márton – zongora 16.00 Debussy-zongoraművek Képek / Images I. sorozat 1. Fények a vízen / Reflets dans l’eau 2. Hódolat Rameau-nak / Hommage à Rameau 3. Tétel / Mouvement A boldog sziget / L’Isle joyeuse II. sorozat 4. Harangszó a lombokon át / Cloches à travers les feuilles 5. És lenyugszik a Hold a régi templom fölött / Et la Lune descend sur le temple qui fût 6. Aranyhalak / Poissions d’or Gonda Katalin – zongora

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

39

40

18.00 Debussy: Mandolin; Romance; Chevaux de bois Borzási Boglárka – ének, Kéry Tamás – zongora Debussy: Beau soir Topolánszky Laura – ének, Szabó Ferenc János – zongora Debussy: Syrinx Szabady Ildikó – fuvola Ravel: Öt görög dal Borzási Boglárka – ének, Kéry Tamás – zongora Debussy: A tékozló fiú (oratórium) – Lia áriája Topolánszky Laura – ének, Szabó Ferenc János – zongora 20.00 Debussy: Egy faun délutánja Szabady Ildikó – fuvola, Termes Rita – zongora Ravel: Trió Tóth Kristóf – hegedű, Agárdi Eszter – gordonka, Szőcs Henrik – zongora

VETÍTÉSEK Előadóterem

11.30 Debussy: Pelléas et Melisande Operaelőadás két részben, 1. rész Közreműködik: Rodney Gilfry (Pélleas), Isabel Rey (Melisande), Michael Volle (Golaud), Cornelia Kallisch (Geneviéve), Polgár László (Arkel), a Zürichi Operaház Kórusa és Zenekara Vezényel: Franz Welser-Möst 13.30 Debussy: Pelléas et Melisande Operaelőadás két részben, 2. rész 16.00 Debussy: Szent Sebestyén vértanúsága – szvit Közreműködik: Rachel Harnisch, Eteri Gvazava – szoprán, Schweizer Kammerchor (karigazgató: Fritz Näf), Lucerne Festival Orchestra Vezényel: Claudio Abbado Az Euroarts szíves engedélyével.

18.00 Debussy: Iberia Közreműködik: Bostoni Szimfonikus Zenekar Vezényel: Charles Munch Debussy: Arabesque Közreműködik: Jacques Loussier – zongora, Benoit Dunoyer de Segonzac – nagybőgő, Andre Arpino – dob Az Euroarts szíves engedélyével.

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

41

42

Summary This year’s Marathon is devoted to Claude Debussy and Maurice Ravel, two French composers who exerted a decisive influence on the development of 20th-century music. Their works are characterized, in general, by great sensitivity and delicacy, an entirely novel way of relating to literary and artistic models, and a highly innovative approach to harmony and sound color.

In his early years, Debussy was influenced by Wagner and César Franck. He found his original voice with Prelude to the Afternoon of a Faun after Mallarmé’s eclogue when he was about 30 years old. His subsequent works – many for either piano solo or orchestra, and a great opera, Pelléas et Mélisande – established him as one of the defining musical figures of his time. At the time of his untimely death at 55, he was just entering a new, more classical creative phase with a cycle of sonatas (he was able to finish three works out of a total of six planned).

We will hear Debussy’s earliest major composition, the recently rediscovered Piano Trio in G major, as well as the last work he was able to finish before his death, the haunting Sonata for Violin and Piano. His exquisite vocal output will be represented by an early song and by the incomparable Mélodies oubliées. Several orchestras will take turns presenting a cross-section of Debussy’s greatest symphonic works (the Faun, the Three Nocturnes, La Mer), including two with solo instruments (piano and clarinet, respectively). The orchestral programs will also include two piano works, orchestrated by two famous 20th-century conductors. Another remarkable instrumental arrangement will be the gamelan-influenced piano piece Pagodes, performed by the Amadinda Percussion Group.

Ravel, thirteen years Debussy’s junior, was undoubtedly influenced by the older composer at the beginning of his career, but his stylistic evolution soon took a different turn. Known for years as a master of musical color who could paint wonderful exotic landscapes in sound, he branched out in new directions during the 1920s, producing works that showed enormous stylistic diversity, with the influence of jazz playing an increasingly important role.

Our Marathon will include several of Ravel’s most celebrated instrumental compositions, including the second suite from his ballet Daphnis and Chloe, the Mother Goose suite, the stunning Piano Concerto for the Left Hand, and, of course, the ever-popular Boléro. We will be able directly to compare his ideas about Orientalism to those of Debussy as a movement from Mother Goose

will be juxtaposed to Pagodes. The back-to-back performance of the two composers’ violin sonatas by Barnabás Kelemen and José Gallardo will also serve to highlight their similarities and differences.

Chloé Briot and Vincent Balse’s art-song recital will broaden our explorations of French music by the inclusion of three additional composers from the 19th and 20th centuries. Ravel’s teacher, Gabriel Fauré had himself studied with Camille Saint-Saëns, and the work of these two masters will highlight the tradition that the younger musicians had to absorb (or resist). Francis Poulenc represents the generation coming after Debussy and Ravel who, in turn, absorbed (or resisted) their influences.

Written by: Péter Laki

SUMMARY

43

44

Budapesti Fesztiválzenekar

Művészeti vezetés Zeneigazgató: Fischer Iván A zeneigazgató személyi titkára: Vera Blum* Művészeti tervezési tanácsadó: Jennifer Spencer* Ügyvezetés Ügyvezető igazgató: Martin Hoffmann Ügyvezetőigazgató-helyettes: Erdődy Orsolya Az ügyvezető igazgató személyi asszisztense: Szántó Ildikó Produkciómenedzsment Operatív menedzser: Zöld Krisztina Operatív munkatárs, közösségiprogram-koordinátor: Szani Szolongo Ifjúságiprogram-koordinátor: Melisko Krisztina Turnémenedzser: Pócs Bence Turnéasszisztens: Wolf Ivett Technikai vezető: Zentai Róbert Technikai munkatárs: Kathi Sándor, Siba István Zenekari titkár: Kelemen Éva Marketing/kommunikáció/közönségkapcsolatok Marketingigazgató: Kolesár Krisztián Marketingmunkatárs: Ondok Csilla, Tiszolczi-Bertalan Anna PR-menedzser: Tossenberger Adél PR, kommunikáció: Váradi Júlia* Közönségkapcsolatok Molnár Adél, Máthé Kiss Simona Egyéni támogatás/Támogatói klub Deák Zsuzsanna* Pénzügy Főkönyvelő: Maglódi Györgyné Könyvelés: Szalai Lászlóné Titkárság Titkársági asszisztens: Aranyosné Boros Angyalka * külsős tanácsadó

Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány

Elnök: Simor András Kurátorok: Besenyi Péter, Boros István, Heal Edina, Bernhard Hulla, Illés Gábor, Strohmayer János, Szecskay András, Sylvia Tóth, Varga Zoltán, Vámos György Tiszteletbeli kuratóriumi tag: Marschall Miklós Felügyelőbizottság: László Csaba (elnök), Jalsovszky Pál, Juvancz Beáta, Terták Ádám A Budapesti Fesztiválzenekar Egyesület elnöke: Bánffy Eszter

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

45

46

A BFZ Támogatói Klubjának tagjai a 2018/19-es évadban

A karmester köre – arany fokozat Walter Katalin

A karmester köre – ezüst fokozat

Simor András, Hubertus von Wulffen + 4 anonim támogató

A karmester köre – bronz fokozat

Bojár Gábor és felesége, dr. Zanker Zsuzsanna, Élő Nóra, Stephen Benko

Arany mecénás fokozatú támogatók

Bottka Erzsébet dr. és Feldmájer Péter dr. ‫מהרבא ןב קחצי רזעילא‬, Ferjentsik Miklós, Juhász Zoltán hangszerészmester, Nicholas Kabcenell és Gudor Orsolya, Meinczinger-Krug Zsuzsanna és Krug Armin, Mosonyi Ágnes, Szecskay Ügyvédi Iroda, Szelényi Iván, Varga Júlia, Zsámboki Gabriella dr. + 1 anonim támogató

Ezüst mecénás fokozatú támogatók

Arriba Taqueria, Besenyi Péter, Bíró Ágnes, Bognár Péter – Vaya Travel Kft., Richard Brasher, Bródy Péter dr. és Ildikó, Csépe Valéria dr., Csík Gabriella dr., John Farago, Garai Ferenc, Kertész Gabriella dr., közjegyző, Kohlrusz Milán és Szabó Dária, Lengyel Péter, Marschall Miklós, Mártonfi Attila, Mécs Endre, Mészáros János és Mészárosné dr. Bende Hedvig Mária, Nyitrai István, Rényi Andrea és Straub Elek, Sólyom Éva dr., SBGK Ügyvédi Iroda, Szamosi Katalin dr., Steiner László, David és Petra Thompson, Varsányi Katalin és Pál, Vámos György, Vihar Judit dr., Zoltán Ágnes és István + 1 anonim támogató

Bronz mecénás fokozatú támogatók

Bakró-Nagy Marianne, Beghetto Klára, Berger Györgyné, Boros István, Bőcs Ferenc, Csillag György dr., Egervári Gábor dr., Gergely Pál dr., Fortuna Galéria, Göczőné Magyar Andrea, Göncz Kinga és Benedek László dr., Gyarmati György, György Pál dr. és Simon Ágnes, Hanák Gábor, Hancz László, Havass Miklós, Horváth Ágnes dr., Huebner Suzanne, Kalmár György, Kelemenné dr. Visky Katalin, Király Júlia, Komáromy Péter, Kökény Mihály dr. és Stiller Mária, Lantos István dr., Markovich György dr., Mészáros Balázs, Molnár Gábor dr., Németvölgyi Ágnes, Salgó Judit, Somfai Éva dr. – Somfai és Társai Iparjogi Kft.,

Surányi Sándor és Sándorné, Szántó Csaba, Szauer Péter, Székely Zoltán, Tóth Gábor, Zachár Zsófia + 3 anonim támogató

Arany fokozatú támogatók

Bálint Andrásné, Bánáti Mária, Baráth Barna és dr. Szemerédy Viktória, Batta Mária, Bittner Péterné, Burger Balogh Ingeborg, Dalos Mihály, Drexler Miklós, Eisler Péter dr., James és Maria Eliason, Esztervári Adrienn, Felkai Tamás, Gala Tours, Garics Zoltánné, Karl Philip Hall, Hargitai Tibor, Holéci József, Kocsány János, Lantos Mihály és dr. Berkes Zsuzsanna, Richard Lock, Madách Zsuzsánna, Nyárádiné dr. Szabady Judit, Pálfia Judit dr., Sáfár László dr., Sápi Lajosné, Soltész Anikó dr.,Soltész + Soltész Kft., Somogyi Éva és Horváth László, Szegvári Mária dr., Szilágyi Béláné, Szilágyi Éva és Horváth Péter, Tanos Zsuzsa, Tárnok Gyöngyi, Theatrum Mundi Irodalmi és Színházi Ügynökség, Geoffrey Thomas, Torma Kálmán, Vámos Tibor + 7 anonim támogató

Ezüst fokozatú támogatók

Alföldi István, Ambrus Ágnes dr., Apáthy István, Bárd Anna, Barta Éva, Barta Pál, Beck Éva, Benedek Andor, Benedek János, Bérczi Gábor, Berecz József, Berényi Gábor, Bertalan Éva dr., Böszörményi Katalin, Csanádi Judit, Csernay László dr., Dalmy Dénes, Földényi Éva, Füredi Gábor, Gadzsokova Kraszimira, Gálosi György, Gálosi Juli, Géta Center Kft., Greiner Ákos, Gyulai András, Halász Anna, Halász Gábor dr., Hegyes Erzsébet dr. és Szolnoki Gábor, Hornung Hajnalka és János, Horváth Anna, Horváth István, Horváth László, Horváthné Szakonyi Mirella, Jáger Gyula, Kabódi Erzsébet, Kabódi Ferenc, Kabódi Mátyás, Kádi Anna, Keviczky László, Kiss Attila, Kiss Erzsébet, Komlósi Zsolt, Ladányi Viktória, Lázár József, Lebhardt Imre, Lövenberg Gábor és dr. Radó Julianna, Makai Katalin és dr. Ungár János, Malatinszky István, Matskási István dr., Mosonyi Annamária dr., Nagy István, Nagy Margit, Nagy Mária Éva, Németh György, Ottó Mária, Paksy László dr., Pappné dr. Radics Edit, Patkós Katalin, Patyánik Mihály dr., Péley Bernadette, Pelle Gáborné, Petrucz György, Prágai Éva, Révai Péter dr., Rimanóczy Zoltán, Rónai Tiborné, Sitkei Éva dr., Sivó Róbert, Spohn Ferenc, Szabó Klári, Szentesi Péter dr., Szigeti Éva dr., Szűcs András, Tihanyi Ferenc, Tokaji Nagy Erzsébet, Tolcsvai Rózsa, Tóth Katalin, Tóth Mihály és neje, Valis Éva Márta, Váradi János, Váradi Mónika dr., Varga Péter, Vígh János, Vörös Imre, Zeidler Gerdné + 28 anonim támogató

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

47

48

Bronz fokozatú támogatók

Abonyi Iván dr., Ábrahám Zoltán, Almási Józsefné dr., Andrási Andor, Árpási Krisztina, Bálint Ferencné, Balogh Edit, Baltay Mária, Banai Endréné dr., Bánki Ervinné, Baranyi Éva dr., Barczikay László, Benczédi Krisztina, Benkő Judit dr., Boda Zsuzsanna, Bodor József, Bogdán Istvánné, Bogdány Éva, Bognár Béla dr., Bolyó Ilona Aranka dr., Borissza József, Bölöni Eszter, Bumberák József dr., Csurgó Ottóné dr., Danziger György dr., Deák Ágnes, Deák János, Dévai Tibor és felesége, Dorogi Gabriella, Dósai Tamara, Duba Andrea dr., Eörsi Anna, Erdős Erzsébet dr., Fábián András, Falus András dr., Falus Péter, Faragóné Ható Katalin, Fehéregyházi Zsuzsa, Feldmájer Györgyi és Benedek Zsolt, Feldmájer Máté, Feldmájer Ágnes és Sándor, Félegyházi Pál, Félix László, Francsicsné dr. Czinege Erzsébet, Földes Zsuzsa, Gál Mátyásné, Gál Nóra dr., Galambos Imréné dr., Gallasz József, Garai Anikó, Gerő Judit, Gerő Zsolt dr., Gervai Judit dr., Gidáli Júlia dr., Glatt Gábor, Guti Péter, Gyulai József dr., Hajdu András dr., Halász Péterné, Halbrohr Pál, Halmos Judit és Magyar Mihály, Hámori Ferenc, Havas Ágnes, Havas István dr., Havas Katalin, Hegedűs Andrásné, Hegyközi Ilona, Herczeg Ferenc, Hetényi Ágnes, Hollós Sándor dr., Inkei Péter, Jáki János, Jakob Károly, Jankó Katalin, Jászberényi Hanna, Jenei Gábor, Jeney Sarolta, Kappelné Haraszty Noémi, Kardos István, Kárpáti András, Kárpáti Margit, Katonáné Halasi Ágnes, Kelemen Zsolt, Kerékgyártó Kálmán, Kerényi Gyula, Keve Károly, Kis Ádám, Kiss Lászlóné, Klinga Ágnes, Kondor András, Kónya Albert, Kónya Katalin dr., Kósa Jánosné, Kovács Katalin, Kovács Zsuzsanna dr., Kriston József dr., Kutas Magdolna, Láner Judit, Lantos Gáborné dr., Lantos Zsolt dr., Lehel Erzsébet Katalin, Lendvayné dr. Győrik Gabriella, Liliom Károly, Liptay-Wagner Sándor, Lovas Jánosné, Maár Judit dr. és Krokovay Zsolt dr., Major György dr., Máté András, Matos Lászlóné dr., Meitner Tamás, Meleghegyi Józsefné, Mélykuti Ilona, Mészáros Sándorné, Mezei Katalin, Mohácsi Endréné, Molnár Gáborné, Monoki Klára, Nagy Ákos, Nagy Boldizsár, Nagy Ervinné, Nagy Gábor, Nagy Károly dr., Nagy Krisztina, Nagy Pál, Németh Zsófia, Novák József György, Paksy Zoltán, Pallag Tibor, Pálné Kutasi Éva és Banász Andrásné, Pankotai Csaba, Pankotainé Lux Margit, Pável Iván dr., Pernesz Péterné, Pethő Anna dr., Petur Márta, Pongó Judit, Rácz Zsuzsanna, Ráday-Kiss Sarolta Ilona, Radó János dr., Réti Péter Pál, Rózsa Gyula, Rudas Jánosné, Rutkai Ágnes, Sáfár Judit, Schaffler György, Sikóné dr. Horváth Ágnes, Soltész András, Solti-bérletesek baráti köre (Sáska Géza), Süveges Márta dr., Szabó Daniella, Szabó Márta, Szabó Piroska, Szabóné Farkas Anikó,

Székely Anna, Székely Józsefné dr., Szekeres Sándorné, Szepesi László, Szomor Márta és Rimanóczy Kálmán, Szőke Helga és András, Szőnyi Péterné, Szörcsei Zsuzsa, Sztrinkai László dr., Tábor István dr., Tardos Julianna, Török Ilona, Ujvári Tibor, Vágó Júlia dr., Vajda János dr. és Radnai Mónika, Vajda Julianna dr., Varga Pál, Varga Veronika, Várkonyi Vera dr., Várnai Gyöngyi dr., Várnai Magdolna, Vass Gabriella, Veress Istvánné Mariann, Vidák Jánosné, Volenszky Paula, Wirth András, Zelczerné Déri Erzsébet, Zlatniczky Tamás dr., Zoltai Józsefné dr. + 69 anonim támogató

DEBUSSY–RAVEL-MARATON

49

Olga Peretyatko áriaestje

Közreműködik: a Magyar Állami Operaház Zenekara Vezényel: Michelangelo Mazza

2019. február 26.

Olga Peretyatko Fotó © Alikhan photography

Budapesti Fesztiválzenekar

Közreműködik: Alekszandr Knyazev – cselló Vezényel: Pinchas Steinberg Bizet, Sosztakovics, Muszorgszkij-Ravel

2019. február 27., 28., március 2.

Pinchas Steinberg

RÉGIZENE FESZTIVÁL

Michael Volle és az Akademie für Alte Musik Berlin

2019. március 1.

Michael Volle Fotó © Carsten Sander

RÉGIZENE FESZTIVÁL

Montéclair: Jephté

Közreműködik: Purcell Kórus, Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György

2019. március 11.

Vashegyi György Fotó © Wágner-Csapó József

Budapesti Fesztiválzenekar

Közreműködik: Sebestyén Márta – ének, Vizin Viktória – mezzoszoprán, Cser Krisztián – basszus Vezényel: Fischer Iván Bartók

2019. március 21., 23., április 1.

Sebestyén Márta Fotó © Perger László

Budapesti Fesztiválzenekar

Közreműködik: Emmanuel Ax – zongora Vezényel: Fischer Iván Mozart, Bruckner

2019. május 9., 10., 11.

Emanuel Ax Fotó © Lisa Marie Mazzucco

előzetes,

AJÁNLÓ

A BFZ állami támogatói: Emberi Erőforrások Minisztériuma

A Müpa stratégiai partnere: stratégiai médiapartnere:

támogatója: az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A szerkesztés lezárult: 2019. január 28.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!