Müpa műsorfüzet - Verdi: A két Foscari (2018. november 27.)

Verdi: A két Foscari

2018. november 27.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

MÜPA KULTÚR KÜLTÉR

Végtelen téli élmények jégpálya–újcirkusz–koncertek December 2-ától a Müpánál.

mupa.hu

27 November 2018 Béla Bartók National Concert Hall

2018. november 27.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Verdi: I due Foscari Verdi: A két Foscari Concert performance

Lucrezia Contarini: Guanqun Yu Jacopo Foscari: Ivan Magrì Francesco Foscari: Leo Nucci Jacopo Loredano: Miklós Sebestyén Pisana: Bernadett Fodor Barbarigo: István Horváth Featuring: Bavarian Radio Chorus (choirmaster: Howard Arman) Münchner Rundfunkorchester Conductor: Ivan Repušić The concert is a joint production of Bayerischer Rundfunk and Müpa Budapest.

The English summary is on page 13.

Koncertszerű előadás

Lucrezia Contarini: Guanqun Yu Jacopo Foscari: Ivan Magrì Francesco Foscari: Leo Nucci Jacopo Loredano: Sebestyén Miklós Pisana: Fodor Bernadett Barbarigo: Horváth István Közreműködik: a Bajor Rádió Énekkara (karigazgató: Howard Arman) a Müncheni Rádió Zenekara Vezényel: Ivan Repušić Az előadás a Müpa és a Bajor Rádió koprodukciójában valósul meg.

A magyar nyelvű feliratok Csakovics Lajos műfordítása alapján készültek.

VERDI: A KÉT FOSCARI

3

4

Giuseppe Verdi

„Leányka a tenger bölcsejében”, „Tengerek úrnője”, „Hullámok királynője”, „Leánya, hitvese, úrnője a tengernek” – ekként hízelegnek a ma este hallható operában egy néma „főszereplőnek”: Velencének, a mámorító szépségű, „titokzatos” városnak, amely azonban államként – mint „Szent Márk oroszlánja” – a címszereplők végzetét is okozza. Aki a Canal Grandén hajókázik, a Rialto híd és a Szent Márk-székesegyház között nagyjából félúton, a Rio de Ca’ Foscari torkolatánál megpillanthatja „A két Foscari” ősi fészkét; gótikus palotájuk ma Olaszország egyik legrangosabb egyetemének (Università Ca’ Foscari) ad otthont. Amikor azonban Giuseppe Verdi (1813–1901) fontolgatta, hogy a Teatro La Fenice számára megzenésíti a Foscari-témát, joggal tarthatott attól, hogy a velencei patríciuscsaládok még élő tagjait sérteni fogja egynémely ősük viselt dolgainak színpadra vitele. Így aztán a lagúnák városa az egy csapásra népszerűvé váló Ernanit kapta meg (1844. március), míg a tősgyökeresen velencei témájú és csak szerény sikert arató I due Foscari (A két Foscari) – Verdi első nem észak-itáliai ősbemutatójaként – Rómának jutott (Teatro Argentina, 1844. november). Jóllehet a következő években Európa-szerte gyorsan színre került ez a mű is (1850-ben a pesti Nemzeti Színház is bemutatta), később, a 19. század második felében nem kevésbé gyorsan feledésbe is merült. Értékeire csak a múlt század közepén hívták fel ismét a figyelmet olyan jelentős karmesterek, mint Carlo Maria Giulini, Ferdinand Leitner vagy Tullio Serafin.

Az értékek közé nem utolsósorban az énekesi-színészi erények felragyogtatásának – a három főszereplő esetében kiaknázható – lehetősége tartozik. A politikusi hivatása és szülői szerepe között felőrlődő, agg Foscari dózse alakítójaként például olyan világhírű baritonok váltak legendássá, mint Gian Giacomo Guelfi, Piero Cappuccilli, Renato Bruson és a mai este legnagyobb sztárja, Francesco Foscari kongeniális megszemélyesítője, a hetvenötödik életévén túl is kifogyhatatlan energiájú Leo Nucci.

A cselekmény Velence, 1457 I. felvonás 1. kép, terem a dózsepalotában. A Tízek Tanácsa összeül, hogy ítélkezzék Jacopo Foscari fölött, akit egyebek mellett gyilkossággal vádolnak. A száműzetéséből éppen visszatérő Jacopót boldogsággal tölti el, hogy viszontláthatja hazáját, noha kegyelemre nem számíthat.

2. kép, terem a Foscarik palotájában. Lucrezia Contarini, Jacopo hitvese, aki meg van győződve férje ártatlanságáról, azt várja, hogy a dózse igazságot szolgáltasson Jacopónak. Pisana, Lucrezia bizalmas barátnője hozza a hírt: Jacopót újból száműzték.

3. kép, terem a dózsepalotában. A Tízek Tanácsa megerősíti ítélete pártatlanságát.

4. kép, a dózse magánlakosztálya. A nyolcvanéves dózse, Francesco Foscari atyai szeretete és hivatali kötelessége között vívódik. Ez utóbbi feltétlenségéről igyekszik meggyőzni segítségéért könyörgő menyét is.

II. felvonás 1. kép, a Velencei Köztársaság állambörtöne. A kétségbeesett Jacopót őrült képzetek gyötrik; Lucrezia vele akar tartani a száműzetésbe. Francesco búcsút vesz a fiától, akit atyai szeretetéről biztosít.

2. kép, terem a dózsepalotában. A dózse hivatalosan is kihirdeti a Jacopót sújtó ítéletet. Lucrezia azt kéri, hogy két fiával együtt követhesse férjét a száműzetésbe, kérelmét azonban elutasítják.

III. felvonás 1. kép, Szent Márk tér. A nép álarcos mulatsága közben Jacopót gályára hurcolják.

2. kép, a dózse magánlakosztálya. A dózse levelet kap, amely kétséget kizáróan bizonyítja fia ártatlanságát. Csakhogy az ítélet érvénytelenítéséhez már késő van.

Lucrezia hozza a hírt: Jacopónak, röviddel az után, hogy a gálya kifutott a kikötőből, megszakadt a szíve. A Tízek Tanácsa, élén a Foscarik esküdt ellenségével, Loredanóval, felszólítja Francescót, hogy mondjon le dózsei tisztéről. Megaláztatásában Francesco holtan esik össze.

VERDI: A KÉT FOSCARI

5

6

Az opera Amikor Gaetano Donizetti 1845-ben Bécsben meghallgatta A két Foscarit, azt a harmincas évei elején járó Verdi tehetsége bizonyítékának értékelte, még ha e talentumot csak imitt-amott látta is felcsillanni. Művét maga Verdi – az opera szövegírójához, Francesco Maria Piavéhoz évekkel később írt levelében – már sokkal szigorúbban ítélte meg: „Ha nem vigyázunk, a természetüknél fogva komor témák elkerülhetetlenül álmosító unalmat árasztanak magukból – mint például A két Foscari, amelyet elejétől végéig ugyanaz a szín ural.” Antonio Sommához, Az álarcosbál (1859) későbbi librettistájához intézett levelében pedig A két Foscarit azon operái közé sorolta, melyek tartalmaznak néhány rendkívül érdekes jelenetet, ám híján vannak a változatosságnak, mivel „egyetlen vonalon haladnak, megengedem, hogy magas szintűn, de mégiscsak mindig ugyanazon”. Ehhez a szerzői belátáshoz csatlakozott Abramo Basevi, a század egyik legjelentősebb zenekritikusa is, aki a monotóniát azzal magyarázta, hogy a partitúra túl gyakran alkalmaz moll hangnemet, hármas lejtésű ütemet és Andantino tempóelőírást, ezzel fatális módon egyfajta bölcsődal-érzetet is keltve.

Tény, hogy tömör szerkesztése okán A két Foscariban gyakoribbak a kényelmesen pulzáló tempók, mint a legtöbb Verdi-operában. Ez kiváltképp a kevésbé igényesen kidolgozott részeknél válik érezhetővé. Az opera drámaiatlan hatásáért szintén felelős a két férfi főszereplő feltűnő passzivitása. Verdi itt feje tetejére állította a szereplők megszokott, nemek szerinti hierarchiáját: sem Jacopo – aki hazaszeretetében inkább választja az elítéltetést, mint az emigrációt –, sem Francesco Foscari – aki atyai szeretetét az államhoz való lojalitásának rendeli alá – nem mozgatói az eseményeknek. A cselekménynek Lucrezia ad impulzusokat azáltal, hogy férje iránti szerelme erősebb a konvencióknál és törvényeknél. Ellentétben az Ernanival, amelyben három férfi szereplő vetélkedik egymással hevesen, A két Foscarit mérsékeltebb, visszafogott alaphangulat jellemzi.

Mivel azonban itt nem szerelmi szenvedélyek erőszakos összecsapása, hanem politikai téma áll az előtérben, Verdinek éppen ez adott lehetőséget arra, hogy stílusát választékosabbá és koncentráltabbá tegye, valamint hogy zenei nyelvének bensőségesebb kifejezőerőt kölcsönözzön. Mindez mégsem oldotta meg azt a problémát, hogy a szövegkönyv alapja – Lord Byron The Two Foscari című „történelmi tragédiája” (1822) – egyetlen operafelvonás megtöltéséhez is kevés. Ráadásul a byroni könyvdráma öt felvonásából háromra tömörített cselekménye romantikus

félhomályban hagyja a szereplők viselkedésének egynémely motívumát: miért oly engesztelhetetlenül gonosz Loredano a Foscarikkal? Francescót végül mi viseli meg jobban, fia halála vagy hatalma elvesztése? Mindehhez képest nem kevesebb, mint hatszor hirdetik ki az ítéletet Jacopo Foscari felett… Jóllehet a zeneszerző kérése az volt, hogy a szövegkönyv minél hívebben kövesse Byron eredeti művét, Piave igyekezett a cselekmény eseménytelenségén ráaggatott színházi effektusokkal – mint Verdi javasolta: „némi robajjal” – mesterségesen segíteni. Lucrezia és gyermekei váratlan megjelenése a tanácsteremben, a gondoladal és az álarcos ünnep, valamint Loredano színrelépései is e változatosságot igyekeznek – mérsékelt eredménnyel – előmozdítani. Egyes cselekménymozzanatok megismétlődése gyakran csak arra szolgál, hogy a cantabile-részt felválthassa a gyors cabaletta, vagy hogy a szereplők concertatóban fejezhessék ki az adott helyzetből adódó érzelmeiket.

A byroni szövegtől való egyik eltérés mindazonáltal nagyobb jelentőséggel bír puszta hatáskeltésnél. A második felvonásbeli börtönben az ítéletét váró hőst látomások gyötrik. Delíriumában Jacopónak úgy rémlik, hogy Carmagnola gróf árnya kísérti, azé a zsoldosvezéré, akit Francesco Foscari kivégeztetett, mint ahogyan most apja is ítélkezik majd, ezúttal is ártatlan áldozat felett… Carmagnola nevének hangsúlyos említése a korabeli itáliai publikumban egy sor asszociációt válthatott ki. A költő Alessandro Manzoni ugyanis éppen Il conte di Carmagnola című drámájának (1820) nagy vitákat provokáló előszavában fejtette ki nézeteit az újfajta, romantikus – azaz nem klasszicista – tragédiáról, amely a történelmi igazság, a keresztény (nem pogány-antik) erkölcs és a nemzeti érzemény egységében kívánt megfelelni a risorgimento mozgalmának. E romantikus, történelmi tragédia középpontjában tehát nem a szerelem, hanem a szenvedély és a szenvedés áll, amely gyakran a hazafias főhős ártatlan halálával éri el csúcspontját. A történeti hűség Manzoni számára olyan fontos volt, hogy külön jegyzetekben hivatkozott a történelmi tényekre, gondosan megkülönböztetve a valóban élt figurákat az általa kitaláltaktól.

A két Foscari librettójának különlegessége, hogy Piave – nyilvánvalóan Manzoni példáját követve, és Verdi életművében egyedülálló módon – szintén előszóban ecseteli a történeti valóságot, egyszersmind elnézést is kérve az attól kizárólag a színpadi hatás kedvéért való eltérésekért.

A két Foscari cselekményének ösztövérségét ugyanakkor számos zenei erény ellensúlyozza. Verdit itt, amint az Guglielmo Brennának, a Teatro La Fenice titkárának írt leveléből kiderül, nyilvánvalóan nem a szövegkönyv hiányosságai érdekelték. Sokkal inkább az a tény, hogy a librettó „teli van szenvedéllyel”, és ezáltal „musicabilissimo” megzenésítés után kiált. Legelőször is a mű hangszerelése lett gazdaságosabb,

VERDI: A KÉT FOSCARI

7

8

kifinomultabb, hatásosabb, mint korábban Verdinél. A hangzásképet mindenekelőtt a fafúvók egyéni szerepeltetése gazdagítja: egy visszatérő klarinéttéma például már-már Violetta búcsúlevelének fájdalmas szomorúságát előlegezi meg a Traviatából (1853). A vonósok kezelése is árnyaltabb, a harmóniák alkalmazása is merészebb az előző Verdi-operákénál. A brácsák és a csellók melankolikus hangszíne a Foscarik tragikus sorsát érzékelteti, a fuvolák trillája lágy szellőt idéz, a nyitókórus kromatikája és borzongató vonósfutamai Velence titokzatosságát éneklik meg, a magas fafúvók és a hárfa Lucrezia lírai fellépéseit kísérik, míg a rézfanfárok a Serenissima – a Velencei Köztársaság – kérlelhetetlen bíráskodását fejezik ki.

A formák tekintetében is a sablonoktól való eltávolodás érzékelhető: a cabaletták nem a szokásos zenekari bevezetésekkel kezdődnek, a finálék concertatói nem torkollanak sistergően gyors strettákba. Verdi az egyes formaegységeket megpróbálja szorosabbra fűzni. Lucrezia és Franceso első felvonásbeli duettfináléja már azokat a többrészes kettősöket sejteti, amelyekre később A végzet hatalmában (1862) is példát találunk. A két Foscari második felvonásában pedig szóló–duett–tercett– kvartett egymásra következése, illetve románc–duett–concertato összekapcsolódása teremt nagyobb formai összefüggéseket. A mű legfeltűnőbb újítása, hogy egyes témák egyes szereplőkhöz kapcsolódóan, emlékeztető funkcióval térnek vissza.

Verdi nem megy el a wagneri „Leitmotivtechnik” irányába, de A két Foscari partitúrájának igényessége így is érzékelteti – ahogyan már Donizetti is felfigyelt rá – azt a kiemelkedő jelentőséget, amelyet a későbbi pálya, a szerző töretlen népszerűségén túl is, elért.

A két Foscari fontos állomás a politikai és az egyéni konfliktusok összekapcsolásának azon az útján, amely Verdi drámai alkotóműhelyében a Simon Boccanegra (1859) csodájáig és későbbi remekművekig vezetett. Írta: Mesterházi Máté

Guanqun Yu kínai szoprán generációja egyik legígéretesebb tehetsége, aki Sanghajban már egészen fiatalon énekelt Paminát és Gildát.

2008-tól Európában dolgozik, először Bolognában, majd Bécsben ismerhette meg a közönség. 2012-ben debütált a New York-i Metropolitan Operában A trubadúr Leonorájaként, s ott egy évvel később Fiordiligiként is színpadra lépett. A két Foscari női főszerepét Plácido Domingo felkérésére énekelte Valenciában, ahol később Zubin Mehta vezényletével Desdemonát is alakította, amiként 2013-ban – legendás beugrással – a berlini Deutsche Oper Otello-előadásában is. Repertoárja folyamatosan bővül, ebben a szezonban énekel Mimit, Micaëlát, Donna Annát és Leonórát (A trubadúr). 2015-ben Grammy-díjat kapott.

Ivan Magrì a szicíliai Cataniában született. 2005-ben a milánói Giuseppe Verdi Konzervatóriumban Giovanna Canetti és Wilma Borelli növendékeként szerzett diplomát, de tanult Luciano Pavarottitól is. Számos nemzetközi versenyt nyert, köztük a Riccardo Zandonairól és a Francesco Maria Martiniről elnevezetteket. Első főszerepei Donizetti vígoperáihoz kötődtek: Ernestót és Nemorinót énekelt 2006/2007-ben. Ezután felkéréseket kapott a Manon Lescaut, a Lammermoori Lucia, A puritánok, a Rigoletto, a Traviata, a Luisa Miller és a Simon Boccanegra tenorszerepeire. Olaszországon kívül sikerrel szerepelt Spanyolországban, Németországban, Magyarországon, Észtországban, Izraelben, Svájcban és Dél-Koreában.

Leo Nucci a hatvanas évek végén A sevillai borbély Figarójaként debütált, 1980-ban pedig Luciano Pavarotti partnereként hódította meg a Metropolitan Opera közönségét és vele együtt a nagyvilágot.

Az olasz bariton pályája során énekelte a bel canto és a verizmus korszakának nagy szerepeit is, neve azonban leginkább Verdihősökkel forrt össze. Legendás produkciókban vett részt, a híres olasz operaszínpadokon kívül játszott Londonban, New Yorkban, Párizsban és a Salzburgi Ünnepi Játékokon is, s Herbert von Karajantól Claudio Abbadón és Solti Györgyön át Carlos Kleiberig és Riccardo Mutiig a legnagyobb dirigensek hívták meg. Kivételes tehetségét negyvennél több lemez, tíz video és két film is dokumentálja.

VERDI: A KÉT FOSCARI

9

10

Fotó © Genia Skarahotska

Fotó © Németh Péter

Sebestyén Miklós 2002-től Polgár László növendékeként a Zürichi Zeneművészeti Főiskolán tanult, 2005-től 2009-ig pedig Josef Loibl tanítványa volt a Müncheni Zeneművészeti Főiskolán, ahol 2009-ben szerezte meg mesterfokú diplomáját. 2010-ben a bécsi Belvedere Énekversenyen harmadik helyezést ért el. 2012-ben debütált a Metropolitan Opera Aida-előadásában, a New York-i dalszínházban később V. Károlyt is énekelte a Don Carlosban. Repertoárján Händeltől Mozarton és Verdin át Wagnerig és Prokofjevig számos korszak és szerző képviselteti magát. Nemzetközileg jegyzett, kiváló dalénekes is.

Fodor Bernadett a bécsi Zeneakadémián Gabriele Lechner növendékeként diplomázott, jelenlegi mentora Sass Sylvia. A mezzoszoprán számos magyarországi énekversenyen ért el dobogós helyezést.

2010-ben elnyerte a fiatal operaénekesek számára odaítélt Birgit Nilssonemlékdíjat, 2015-ben pedig A Rajna kincse Erdájaként az Österreichischer Musiktheaterpreist. Jelenleg közel húsz operaszerepet, köztük nyolc Wagner-hősnőt tart repertoáron. Nevét már a Buenos Aires-i Teatro Colón, a Bregenzi Fesztivál és több más rangos zenés színház közönsége is ismerheti.

Horváth István 1980-ban született, énekművészi diplomáját szülővárosában, a Pécsi Tudományegyetem művészeti karán, Bukszár Márta osztályában szerezte. Operaénekesi pályája is a Pécsi Nemzeti Színház operatársulatában indult, majd Almaviva gróf szerepében debütált Rossini A sevillai borbélyában Miskolcon. A tenor fellépett Szegeden is, és rendszeres résztvevője a Budapesti Tavaszi Fesztivál produkcióinak.

Fotó © Lisa Hinder

Ivan Repušić horvát karmester Zágrábban folytatta felsőfokú zenei tanulmányait, és 2002-ben diplomázott. Splitben kezdett dolgozni, ahol a legnagyobb Verdi- és Puccini-operákat vezényelte, majd Dubrovnik és Zadar után 2010-től németországi helyszíneken is bemutatkozott. Első karmester volt a Hannoveri Állami Operában, és sikerrel debütált a berlini Deutsche Operben is. Folyamatosan bővülő repertoárján Mozarttól Wagnerig számos operakomponista művei szerepelnek. Jelenleg a Müncheni Rádió Zenekarának vezető karmestere.

A Bajor Rádió Kórusa 1946 óta működik. Vendégszerepelt már többek közt Japánban, a Luzerni Fesztiválon és a Salzburgi Ünnepi Játékokon, s fellépett a Berlini Filharmonikusokkal és az Akademie für Alte Musik Berlin együttesével is. A kórust vezényelte többek közt Bernard Haitink, Yannick Nézet-Séguin, Riccardo Muti, Riccardo Chailly és Christian Thielemann. Bach János-passiójának DVD-felvételét a német hanglemezkritikusok a legjobb 2017-es felvételek közé sorolták, Rachmaninov Harangok című művének CD-je pedig 2018-ban Diapason d’or-díjat kapott.

VERDI: A KÉT FOSCARI

11

12

A Müncheni Rádiózenekart 1952-ben alapították. A hagyományos szimfonikus repertoár mellett az együttes specialitása operák koncertszerű előadása a világ vezető énekeseivel, a kortárs zene, ezen belül is a legújabb darabok bemutatása, valamint filmzene-programok abszolválása. Vezető karmesterei között megtalálható Lamberto Gardelli, Giuseppe Patanè, Roberto Abbado és Marcello Viotti neve. A zenekar az elmúlt évtizedek során számos hangfelvételt készített, s különböző ifjúsági programokkal biztosítja a koncertlátogató közönség utánpótlását.

Fotó © Felix Broede

Summary Venice, 1457: In the doge’s palace, the Council of Ten banishes Jacopo Foscari on a charge of murder. Foscari is the son of the doge, who is merciless in having the laws of La Serenissima enforced. As he bids farewell to his wife and sons and sets off for exile, Jacopo’s heart bursts – just before his innocence is established.

The doge, forced to resign from office, dies of grief. – The skimpiness of the plot of I due Foscari (1844) is counterbalanced by numerous musical qualities.

As Giuseppe Verdi reveals in a letter to Guglielmo Brenna, the secretary of La Fenice, he was not nearly as interested in the deficiencies of the libretto as he was in the fact that it was “full of passion” and therefore “musicabilissimo”: crying out to be set to music.

There is no violent clash of amorous passions unfolding in the foreground, but rather a political theme, and this is exactly what gave Verdi the opportunity to polish and condense his style, as well as to lend a more intimate expressive power to his musical language. All of this, however, failed to solve the problem that the libretto’s source – Lord Byron’s 1822 ‘historical tragedy’ The Two Foscari – was inadequate to fill even a single act of opera. Not to mention the fact that distilling the Byronic poetic drama down from five acts to two left some of the characters’ motives shrouded in romantic fog. While it was the composer’s request to follow Byron’s original work as faithfully as possible, librettist Francesco Maria Piave attempted to artificially compensate for the uneventful nature of the plot with theatrical effects – “spicing it up a little”, as Verdi suggested.

Nevertheless, the exigency of the score to I due Foscari – as Donizetti had already noted – reveals the outstanding significance, even beyond his unflagging popularity, that Verdi achieved in his later career. I due Foscari is an important milestone along the path of connecting political and individual conflicts that led to 1859’s Simon Boccanegra and the composer’s later masterpieces.

SUMMARY

13

ÚJÉVI HANGVERSENY

Haydn: A teremtés

Közeműködik: Fatma Said, Uwe Stickert, Sebestyén Miklós, a Magyar Rádió Énekkara, Düsseldorfi Szimfonikus Zenekar Vezényel: Fischer Ádám

2019. január 1.

Fatma Said Fotó © Felix Bröde

Lehár: A mosoly országa

Vezényel: Xu Zhong Rendező: Káel Csaba

2019. február 1., 2.

Yijie Shi

Olga Peretyatko áriaestje

Közreműködik: a Magyar Állami Operaház Zenekara Vezényel: Michelangelo Mazza

2019. február 26.

Fotó © Alikhan Photography

RÉGIZENE FESZTIVÁL

La Chapelle Rhénane

2019. március 7.

Benoît Haller Fotó © Jean Pierre Rosenkranz

RÉGIZENE FESZTIVÁL

Montéclair: Jephté

Vezényel: Vashegyi György

2019. március 11.

Vashegyi György Fotó © Wágner Csapó József

Puccini: Krizantémok / Lidércek

2019. március 31.

Marina Rebeka Fotó © Dario Acosta

előzetes,

AJÁNLÓ

„Életünk története a részünkké válik, mindig velünk marad. Én így lettem azzá, aki vagyok.”

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK EGYKORI FIRST LADYJÉNEK SZEMÉLYES, ÁTÜTŐ EREJŰ ÉS INSPIRÁLÓ ÖNÉLETRAJZA.

MEGJELENÉS:

2018. DECEMBER 14.

webshop: hvgkonyvek.hu @hvgkonyvek

A 18. születésnap egy ember életében: a nagykorúvá válás.

Egy rádióéban?

Lehetőség: egy új műfaj meghonosításának lehetősége. Öröm: több százezer elégedett hallgató, sok-sok értékteremtő riportalany.

Megbecsülés: számos szakmai díj és elismerés. És legfőképpen: nap mint nap újabb megmérettetés.

A következő 18 évben is.

18 ÉVES MAGYARORSZÁG ELSŐ ÉS EGYETLEN HÍRRÁDIÓJA. FELNŐTTÜNK A FELADATHOZ.

Csatlakozzon ingyenes hűségprogramunkhoz, gyűjtse a pontokat és élvezze a kedvezményeket!

mupa.hu/husegprogram

Stratégiai partnerünk:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.

Stratégiai médiapartnerünk:

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Leo Nucci Címlapfotó: Roberto Ricci A szerkesztés lezárult: 2018. november 16.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma