Müpa műsorfüzet - Rising Stars (2018. november 23-25.)

RISING STARS

2018. november 23–25.

Fesztivál Színház

mupa.hu

MÜPA KULTÚR KÜLTÉR

Végtelen téli élmények jégpálya–újcirkusz–koncertek December 2-ától a Müpánál.

mupa.hu

RISING STARS

3

RISING STARS 23 November 2018 5.30 pm / Quatuor Arod 8 pm / Anaïs Gaudemard – harp

2018. november 23.

17.30 / Quatuor Arod 20.00 / Anaïs Gaudemard – hárfa

24 November 2018 5.30 pm / Amatis Trio 8 pm / Josep-Ramon Olivé – baritone

2018. november 24.

17.30 / Amatis Trio 11 20.00 / Josep-Ramon Olivé – bariton 14

25 November 2018 5.30 pm / Kian Soltani – cello 8 pm / Peter Moore – trombone

2018. november 25.

17.30 / Kian Soltani – cselló 20.00 / Peter Moore – harsona

The English summary is on page 23.

5 8

17 20

4

Az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) 1995-ben elindított Rising Stars (Feltörekvő csillagok) sorozata keretein belül a szervezetet alkotó koncerttermek évente újabb és újabb ifjú tehetséges muzsikusokat, együtteseket delegálnak európai hangversenyturnéra. Az ECHO-tagok – tizenkét ország huszonegy hangversenyközpontja – között olyan nagynevű intézmények találhatók, mint az amszterdami Concertgebouw, a párizsi Cité de la musique, a londoni Barbican Centre és a hamburgi Elbphilharmonie. A Rising Stars sorozat eddig olyan fiatal művészek számára kínált ugródeszkát, mint a zongorista Khatia Buniatishvili és Igor Levit, a gordonkás Harriet Krijgh, az Armida Quartett vagy a SIGNUM Szaxofonkvartett. A Müpa 2010 óta tagja az ECHO-nak, és az elmúlt években magyar delegáltjai is voltak a Rising Stars sorozatnak a hegedűs Banda Ádám, a zongorista Balázs János és a trombitás Pálfalvi Tamás személyében.

A Rising Stars-hangversenyeket az is különlegessé teszi, hogy a legtöbb fiatal művész, illetve együttes eljátszik egy számára komponált kortárs művet, amelyet az ECHO rendelt meg attól a zeneszerzőtől, akit a kiválasztott Rising Star, valamint az őt delegáló intézmény javasolt a szervezetnek. A Müpa tehát magyarországi bemutatók, sőt esetenként ősbemutató helyszíne is lesz a három nap során.

A sorozat házigazdája, Tóth Endre zenetörténész moderálásával az érdeklődők a koncertek után tolmácsolt közönségtalálkozókon vehetnek részt a Fesztivál térben, ahol lehetőség nyílik beszélgetésre a fellépő művészekkel, akik dedikálnak is.

2018. november 23. / 17.30

Quatuor Arod Jordan Victoria, Alexandre Vu – hegedű, Tanguy Parisot – brácsa, Samy Rachid – cselló A Rising Stars-programba jelölte: Bozar Brussels & Concertgebouw Amsterdam Haydn: Esz-dúr vonósnégyes, op. 76, No. 6 Webern: Langsamer Satz Schumann: a-moll vonósnégyes, op. 41, No. 1

Fotó © Marco Borggreve

RISING STARS

5

6

Egy vonósnégyes mércéjével mérve öt év valószínűleg kevésnek számít, ugyanakkor a közelmúltban mintha egyre több frissen alakult együttes cáfolna rá arra a megállapításra, amely szerint a minőségi kvartettjáték csakis sok év, hovatovább évtizedek összecsiszolt munkájának lehet az eredménye. A Quatuor Arod együttest fiatal és ambiciózus muzsikusok alapították 2013-ban, akik három évvel később elnyerték a világ egyik legrangosabb megmérettetése, a müncheni ARD Nemzetközi Zenei Verseny első díját. Ekkorra már több jelentősebb versenygyőzelem volt mögöttük: a koppenhágai Carl Nielsen Kamarazenei Versenyen (2015) és a párizsi FNAPEC Európai Versenyén (2014) is első helyezettek lettek; alapításuk után négy évvel pedig megkapták a BBC New Generation Artist („Új generációs művész”) elismerését.

A kvartett tagjai közül az 1992-ben született hegedűs, Jordan Victoria már hétévesen zenekarral játszott versenyművet. A második hegedűt a Vietnamban született, 2005 óta Franciaországban élő, a zenekari játék terén is jelentős tapasztalatokkal rendelkező Alexandre Vu szólaltatja meg. A brácsás Tanguy Parisot szenvedélyes kamarazenész: tagja még a Hestia és az Abegg zongorás négyesnek, továbbá egy másik vonósnégyesnek, a Quatuor Akosnak is. A csellista Samy Rachid számos versenygyőzelem után fordult elsősorban a kamarazenélés és a zenekari játék felé: a Francia Ifjúsági Zenekarban szólistaként is feltűnt, és a Marseille-i Opera is gyakran meghívja zenekarába.

A Quatuor Arod első műsorszámként a vonósnégyes atyja, Joseph Haydn egyik kvartettjét adja elő: az 1797 és 1798 között komponált, a magyar Erdődy József grófnak ajánlott sorozatban (op. 76) olyan újítások találhatók, amelyek korábban sem Haydnra, sem kamarazenéjére nem voltak jellemzők. A zenetörténész Charles Burney lelkesen írta Haydnnak, hogy ezek a darabok „tele vannak leleménnyel, tűzzel, jó ízléssel, újszerű hatásokkal”. A sorozat utolsó darabja (No. 6), az Esz-dúr vonósnégyes számos alkalommal változtatja az ütemmutatót, gazdag rögtönzésszerű témákban, szakít a szonátaforma és a kétrészes forma hagyományaival, valamint egy teljes témát idéz a szerző egy másik vonósnégyeséből. Az első tétel strofikus variációkat rejt, a második fantázia, benne az opus 76, No. 4-es „Napfelkelte” kvartett második tételének idézetével, a menüett a szokásokkal szakítva foglalkoztat egy addig ismeretlen, „alternativóként” aposztrofált szakaszt, benne emelkedő és ereszkedő jambikus lüktetésű skálákkal, a finálé pedig rondó helyett szonátaformában íródott.

Anton Webernt, Schönberg egykori tanítványát leginkább hihetetlen tömörségű dodekafon művek szerzőjeként emlegetjük – benne látták a későbbi generációk a szerializmus atyját. 1905-ös vonósnégyes-tétele, a Langsamer Satz („Lassú tétel”) a maga posztromantikus nyelvével korai alkotás, még az opusszámokkal ellátott darabokat megelőző időszakból származik. A szinte túlcsordulóan érzelmes mű, amelynek visszafogottságát hangfogóval tompított pianók hangsúlyozzák, állítólag egy Bécs környéki hegyi kirándulás emlékét idézi, amelyet a zeneszerző későbbi menyasszonyával tett.

Robert Schumann életében 1842-t a kamarazene évének szokták nevezni: ekkor komponálta többek közt híres Esz-dúr zongoraötösét és Esz-dúr zongoranégyesét, valamint azt a három vonósnégyest, amelyet Haydn, Mozart és Beethoven kvartettjeinek tanulmányozása után vetett papírra. Ezek sorát az a-moll vonósnégyes (op. 41, No. 1) indítja, s mindhárom darab szeptember 13-án, Clara Schumann huszonharmadik születésnapja alkalmából hangzott el először. Az egy évvel később kiadott kvartetteket Mendelssohnnak ajánlotta Schumann. Közülük az elsőt fejezte be utoljára, de mivel nagyjából egyszerre dolgozott a műveken, amelyek együtt is kirajzolnak egy nagyformát, drámaisága miatt az a-moll vonósnégyes került az első helyre.

Ez a hangvétel jellemzi az első tételt, amely után a szilaj Scherzo élénkségével kerül előtérbe. Az Adagióról eszünkbe juthat Beethoven IX. szimfóniájának lassú tétele, az alaphangnemhez pedig a finálé energikus témája vezet vissza.

RISING STARS

7

8

2018. november 23. / 20.00

Anaïs Gaudemard – hárfa

Az Európai Unió Kreatív Európa programjának társfinanszírozásával

A Rising Stars-programba jelölte: Cité de la musique – Philharmonie de Paris & Calouste Gulbenkian Foundation Lisbon Fauré: Impromptu, op. 86 Debussy: Clair de lune Renié: Legenda Camille Pépin: Nighthawks – szólóhárfára, Edward Hopper képe nyomán (az ECHO felkérésére) Smetana: Hazám – Moldva, op. 43

Fotó © Nicolas Mignani

Anaïs Gaudemard Lausanne-ban és Lyonban folytatta tanulmányait. Pályáját zongoristaként kezdte, de a hárfa hangja annyira elbűvölte, hogy hangszert váltott.

Jól tette: 2012-ben felhívta magára a zenészvilág figyelmét, amikor megnyerte az Izraeli Nemzetközi Hárfaversenyt, 2016-ban pedig a müncheni ARD Nemzetközi Zenei Versenyen második díjat nyert és megkapta a Müncheni Kamarazenekar különdíját. 2015-ben a gstaadi Sommets Musicaux Thierry Scherz-díját elnyerve lehetőséget kapott arra, hogy elkészítse első CD-jét, amelyen Boieldieu és Ginastera hárfaversenyei mellett Debussy Két táncát játssza. Az elmúlt években olyan együttesekkel dolgozott együtt, mint a Luzerni Fesztivál Zenekara, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, az Izraeli Filharmonikus és Szimfonikus Zenekar, a Lausanne-i Kamarazenekar és a Roueni Opera Zenekara, nem kisebb karmesterek pálcája alatt, mint Claudio Abbado, Mariss Jansons és Leonard Slatkin. 2018 szeptembere óta a Mulhouse-i Szimfonikus Zenekar vendégművésze. Hangszere egy Style 23 Gold Concert Grand hárfa, amelyet a chicagói Lyon and Healy ajánlott fel neki az izraeli nemzetközi versenyen.

A Rising Stars-koncertsorozatra összeállított műsorát Anaïs Gaudemard alapvetően természetközeli zenék köré építette, megmutatva, hogy a zeneszerzők számára a természet az egyik legfontosabb inspirációs forrás. Az elhangzó művek a cseh Smetana kivételével francia szerzők alkotásai.

Gabriel Fauré közel kilenc perces Impromptuje (op. 86) valóban rögtönzésszerű, főleg a mű akkordikus kezdete kelti ezt a benyomást, de számos hárfára jellemző elemet is felvonultat, bemutatva a hangszer sokoldalúságát: futamokat, arpeggiókat, fantáziaszerű motívumokat. A sokszínűségen nem csodálkozhatunk, hiszen a párizsi Conservatoire igazgatója iskolája 1904-es hárfaversenyére írta a művet, kötelező darabként.

Claude Debussy Suite bergamasque című zongoraciklusának leghíresebb tétele, a Clair de lune („Holdfény”) mai formájában 1905-ben látott napvilágot. A szvit neve és a tétel címe is Verlaine Holdfény című költeményére utal.

Az 1875 és 1956 között élt francia hárfás és zeneszerző, Henriette Renié nemcsak egy ma is alkalmazott pedagógiai módszerrel látta el a fiatal hárfásokat, de eredeti kompozíciókkal és átiratokkal is. 1903-ban keletkezett egyik legjelentősebb darabja szólóhárfára, a Legenda, amelyben a tájleírás szintén fontos szerepet kap: egy erdőben vágtató lovast kell elképzelnünk, aki kedveséhez siet, de közben tündérek

RISING STARS

9

10

próbálják elcsábítani. Leconte de Lisle Az elfek című verse, amelyen Renié darabja alapszik, Goethe Rémkirályával rokon, zeneileg pedig valóságos minidráma, amelyben a kompozíció dallamosságát virtuóz hárfafutamok színesítik.

Az ECHO felkérésére Anaïs Goudemard számára komponált darabot a huszonnyolc esztendős Camille Pépin jegyzi, aki a párizsi Conservatoire-on többek közt annál a Thierry Escaichnél tanult zeneszerzést, akit a Müpa közönsége orgonistaként is ismerhet. Munkásságát nem csak szakmai körökben ismerik el: többször kapott közönségdíjat is. Elhangzó darabját Edward Hopper amerikai festő egyik legismertebb alkotása, a Nighthawks („Éjszakai baglyok”) ihlette, amelyen egy éjszaka nyitva tartó étteremben egy felszolgálót és három vendéget látunk. A festményről alkotója azt nyilatkozta, hogy tudat alatt talán a nagyvárosi magányt festette meg. Pépin a néző szemszögéből próbálja zenében ábrázolni a látottakat, értelmezni a sötét utcáról látható, neonfényben úszó éttermet és annak kontrasztját, a képen látható embereket. „Mit csinálnak ily kései órán? Hol van a kijárat? Miről beszélgetnek?

Ismerik egymást egyáltalán?” – teszi fel kérdéseit a zeneszerzőnő. A misztikus, sötét bevezetésben halljuk, amint éjfélt üt az óra, és elmerülünk a tipikus amerikai utca sötétjében. Ezután – Camille Pépin szándéka szerint – egy szinte vattázottan szóló, xilofonszerű hangzású, különös dalra figyelhetünk fel, mintha alig hallanánk a távolból, az étteremből kiszűrődő zenét. Ahogy közeledünk, szinte hipnotikus transzba ejtenek bennünket a fáradhatatlanul ismétlődő „loopok”, majd a ritmikusan lüktető, feszült középrész az alakok szinte megfagyott helyzetét ábrázolja. A darab végére felébredünk a hipnózisból, és újra az ablaküvegen át szemléljük a kihalt éjszakai utcát. A komponista, aki szinte mindig zenekarszerűen gondolkodik, némi preparációval teszi még izgalmasabbá a darabot.

Anaïs Goudemard az egyik legismertebb szimfonikus költemény átiratával, Bedřich Smetana Moldvájával zárja műsorát. A Hazám című ciklus fő művében a folyó elhalad a cseh erdők és mezők, a vidáman mulató falusiak és a vízitündérek mellett. A darabot a 19. századi prágai hárfás és komponista, Hanuš Trneček átiratában hallhatjuk.

2018. november 24. / 17.30

Amatis Trio

Az Európai Unió Kreatív Európa programjának társfinanszírozásával

Lea Hausmann – hegedű, Samuel Shepherd – cselló, Mengije Han – zongora A Rising Stars-programba jelölte: Festspielhaus Baden-Baden, Kölner Philharmonie, Konzerthaus Dortmund & Elbphilharmonie Hamburg Haydn: C-dúr zongoratrió, Hob. XV:27 Andrea Tarrodi: Moorlands – hegedűre, csellóra és zongorára (az ECHO felkérésére) Mendelssohn: d-moll trió, op. 49

Fotó © Allard Willemse

RISING STARS

11

12

A 2014-ben, Amszterdamban alakult Amatis Triót német hegedűs, brit csellista és holland-kínai zongorista alkotja, ezzel is alátámasztva azt a gyakran hangoztatott nézetet, hogy a zene egyetemes nyelv, amelyet különböző kultúrákból érkező művészek egyaránt folyékonyan tudnak beszélni. Első koncertje után néhány hónappal a zongorás trió elnyerte az amszterdami Grachtenfestival közönségdíját, s innen egyenes út vezetett a Concertgebouw-ba. 2015-ben a trió első díjat nyert a Wigmore Hall Parkhouse Nemzetközi Versenyén, az elmúlt években pedig további kimagasló eredményeket ért el: második helyezést a Nemzetközi Joseph Joachim Versenyen Weimarban, 2016-ban az együttesnek ítélték a „Holland klasszikus tehetség” címet, 2016 és 2018 között pedig a BBC „Új generációs művész” címét is viselhette a trió.

Tagjai a kortárs zenének is elkötelezett hívei: 2015-ben Holland Zongoratriókompozíciós díjat alapítottak, amellyel új darabok írására kívánják sarkallni a fiatal zeneszerzőket.

Az együttes, amely 2015 óta az Európai Kamarazenei Akadémia tagja, ugyanettől az évtől intenzíven együtt dolgozott Wolfgang Redikkel (Wiener Klaviertrio) és Rainer Schmidttel (Hagen Quartett), nemrég pedig a salzburgi Mozarteumba vették fel őket mesterképzésre.

Koncertjeit az Amatis Trio szereti klasszikus darabbal indítani. Joseph Haydn, akivel ausztriai tanulmányaik során behatóan foglalkoztak, különösen nagy kedvencük zenéje különleges, beszédes karaktere miatt. „Nagyon jó egy koncertet ilyen fényes, energikus zenével kezdeni, amelyben fontos szerepe van a kommunikációnak is” – mondta el a trió csellistája, Samuel Shepherd. A C-dúr zongoratriót (Hob. XV:27) második londoni látogatása alkalmával írta Haydn. Címzettje Therese Jansen amatőr zongorista és a zeneszerző fontos patrónusa, akinek több művét is ajánlotta (sőt a hölgy esküvőjén is jelen volt). A darab meglehetősen virtuóz és újszerűen változatos, számos hangulat-, hangnem- regiszter- és dinamikai váltással, ráadásul ebben a trióban már a hegedű is igencsak önálló szerepet kap. Az első tétel különösen párbeszédszerű, a második, lassú tételben pedig egy magyaros motívumot is felfedezhetünk. A részletes kidolgozású tételek után a finálé szinte pehelykönnyűnek hat.

Az 1981-ben született svéd zeneszerző, Andrea Tarrodi nyolcévesen zongorázni kezdett, de már hamar a zeneszerzés felé fordult. Stockholmban és Olaszországban folytatott tanulmányok után 2009-ben szerezte meg mesterdiplomáját. Számos svédországi fesztiválon kívül darabjait a BBC Proms koncertjein is játszották tavaly a Royal Albert Hallban, idén pedig vonósnégyeseit tartalmazó lemeze megkapta

a Grammy-díj svéd megfelelőjét, a Grammis-díjat. Többféle apparátusra komponált már, de a vokális, illetve zenekari kompozíciók különösen közel állnak hozzá. Darabjai Izlandtól Dél-Afrikáig, Japántól Ausztráliáig számos koncertteremben megszólaltak már. Az Amatis Trio számára Moorlands („Mocsarak”) címmel komponált művet, amelyről lakonikusan így nyilatkozott: „Néma mocsarakat képzeltem el a darab írása közben, a zenében pedig melankolikus érzelmeket szándékoztam megteremteni.”

Felix Mendelssohn-Bartholdy 1839-ben komponálta d-moll trióját (op. 49), amely Oktettje mellett egyik legnépszerűbb kamaraműve lett. Ez nagyban köszönhető kortársának, Ferdinand Hillernek is: tanácsára Mendelssohn a teljes zongoraszólamot átírta, s az így sokkal romantikusabb, grandiózusabb lett. A revideált darabról Schumann írt kritikát, amelyben Mendelssohnt „a 19. század Mozartjának” nevezte. A kompozíció négytételes: az első szonátaformában íródott, és azonnal felismerhető benne a zeneszerző dallamos stílusa, a második tétel pedig Mendelssohn Dalok szöveg nélkül című ciklusára emlékeztetheti a hallgatót. A rövid és világos Scherzo formai megoldások szempontjából kissé ravasz, hiszen valójában szonáta formájú, a zongoraszólam átdolgozása pedig hatalmas technikai követelményeivel leginkább a viharos finálét érintette.

RISING STARS

13

14

2018. november 24. / 20.00

Josep-Ramon Olivé – bariton A Rising Stars-programba jelölte: L’Auditori Barcelona & Palau de la Música Catalana Közreműködik: Ian Tindale – zongora Schubert-dalok: Ganymed, An mein Herz, Du bist die Ruh, An die Leier, Die Götter Griechenlands, Auf der Bruck Korngold: Vier Lieder des Abschieds, op. 14 Raquel García-Tomás: Chansons trouvées – baritonra és zongorára (az ECHO felkérésére) R. Strauss-dalok: Morgen!, Die Nacht, Wie sollten wir geheim sie halten A katalán bariton Barcelonában született, diplomáit is ott szerezte: először karvezetőként, majd énekesként.

Tanulmányait később Rudolf Pierney irányításával (aki többek közt Bryn Terfelnek is mestere volt) a londoni Guildhall Schoolban folytatta, s itt az ének és az opera szakot is elvégezte.

Olyan jeles régizene együttesekkel dolgozott együtt, mint a Jordi Savall vezette Le Concert des Nations és Hespérion XXI, William Christie Les Arts Florissantja és A Felvilágosodás Korának Zenekara.

2015-ben első díjat és közönségdíjat nyert a Händel Versenyen, 2017-ben pedig megkapta a Guildhall School Aranyérmét.

A 2017/18-as évadra beválogatták William Christie és Paul Agnew akadémiájába, a Le Jardin des Voix-ba. Hangját több felvétel őrzi, szülővárosában pedig hamarosan operaénekesként is debütálni fog a Gran Teatre del Liceuban.

Fotó © Julien Gazeau

Zongorista partnere ezen az estén a fiatal brit Ian Tindale lesz, aki a cambridge-i egyetemen és a Királyi Zeneművészeti Főiskolán olyan professzoroknál tanult, mint Simon Lepper, John Blakely és Roger Vignoles. Miután korábban több zongorakísérői díjjal, köztük Kathleen Ferrier- és Gerald Moore-díjjal is elismerték, 2017-ben a Wigmore Hall Kohn Alapítvány Dalversenyén is megkapta a legjobb zongoristának odaítélhető díjat.

Mi mással is lehetne kezdeni egy dalestet, amelyen új művészt hallhatunk bemutatkozni, mint Franz Schubert műveivel? A romantikus Lied atyjának dalai a minőség fokmérői. Schubert volt az, aki figyelemre méltó kifejezőerővel és hihetetlen dallamossággal ajándékozta meg a műfajt, továbbá fontos aláfestő, hangulatteremtő szerepet adott a zongorának is, amely már nem pusztán kísérő funkciót lát el, mint korábban a klasszikus mesterek, Haydn vagy Mozart dalaiban. Schubert több mint hatszáz dala legjavából válogatott néhányat Josep-Ramon Olivé, aki műsorát a Goethe-versre komponált, Ganymed (D. 544) cíművel kezdi, amely Trósz király szépséges fia, Ganümédész elrablását meséli el. Az ifjút a görög mitológiabeli történet szerint Zeusz sas képében rabolta el, de a vers, illetve a dal sokkal inkább annak az embernek a vágyakozásáról szól, aki egyre feljebb akar jutni, fel az Olümposzra.

A zenében is ezt a folyamatot, az egyre hevesebbé váló kifejezést figyelhetjük meg.

Az Ernst Schulze költeményére készült An mein Herz („Szívemhez”; D. 860) is a nyugtalanságot önti zenébe, amely után kontrasztként hat majd a Du bist die Ruh („Te vagy a nyugalom; D. 776): Friedrich Rückert versének feldolgozása úgy őriz meg egyfajta statikus nyugalmat, hogy közben szájtátva figyeljük a harmóniaváltásokat.

A Franz Seraph Ritter von Bruchmann versére írt An die Leier („A lanthoz”; D. 737) arról szól, hogy bármennyire szeretne is harcról énekelni a költő, hangszerén csak a szerelem hangjai szólalhatnak meg. A Die Götter Griechenlands („Görögország istenei”; D. 677) Schiller költeménye segítségével a mitológiai Hellászt idézi meg nosztalgikus hangulatban. A Schubert-blokkot záró Auf der Bruck („A hídon”; D. 853) szintén Schulze-feldolgozás. Benne a Schubertnél oly ismerős vándorlás motívuma jelenik meg, csak ezúttal lóháton, sokkal gyorsabban haladunk el a természet csodái mellett.

Erich Wolfgang Korngold nevét főként A halott város című operája kapcsán szokták emlegetni, de életműve más operákat, szimfonikus és kamaraműveket, zongoradarabokat, filmzenéket és dalokat is tartalmaz. Vier Lieder des Abschieds („Négy búcsúdal”; op. 14) című ciklusa már említett operája komponálásakor, 1920-ban

RISING STARS

15

16

keletkezett, amikor Korngold mindössze huszonhárom éves volt. A szorongásokkal teli, mahleri színezetű dalokban a háborúban elvesztett legkedvesebb nagybátyját és számos barátját siratja el a szerző, s halálról, szerelemről és búcsúzásról is szólnak.

A Christina Rossetti, Edith Ronsperger és Ernst Lothar költeményeire született darabok Korngold akkori szerelmének, későbbi feleségének, Luzi von Sonnenthalnak is íródhattak, akitől abban az időben a zord szülők eltiltották.

Az ECHO felkérését Josep-Ramon Olivé közeli barátja, a doktori tanulmányait a londoni Királyi Zeneművészeti Főiskolán éppen befejező barcelonai zeneszerzőnő, Raquel García-Tomás teljesítette, akit különösen érdekelnek az összművészeti produkciók és installációk: együtt dolgozhatott már az Angol Nemzeti Balettel, a Királyi Brit Szobrászok Társaságával, a Királyi Művészeti Akadémiával és a Drezdai Zenei Ünnepi Játékokkal. Új műve Magyarországon hangzik el először. „Chansons trouvées („Talált chansonok”) című liedem megtalált régi dalok összegzése kíván lenni, évtizedekkel az után, hogy elvesztek. A mű számos egymással kontrasztot alkotó anyagot ötvöz, amelyek a folyamatos zenei áramlásban állandóan változnak.

A bariton a francia impresszionizmus ihlette virtuóz zongoraszólammal kísérve kitalált nyelven énekel, amelynek fókusza a szótagok fonetikai tulajdonságaira esik” – foglalta össze darabja lényegét a szerző.

Josep-Ramon Olivé Richard Strauss három dalával fejezi be műsorát. Morgen! („Holnap!”) című darabját a zeneszerző a skót-német John Henry Mackay versére írta, opus 27-es dalciklusa részeként, amelyet feleségének, Pauline de Ahnának szánt nászajándékul. A Die Nacht („Az éj”) az 1885-ben komponált opus 10-es ciklus része, és az osztrák Hermann von Gilm költeményére készült. Azt a remegést és vágyódást festi meg, amelyet az erdő és a virágok alakját, a fényt, a színeket elorzó éjszaka ébreszt, amely a költő kedvesét is ellophatja. Az Adolf Friedrich von Schack versére, az opus 19-es Hat dal egyikeként született Wie sollten wir geheim sie halten („Hogyan tartsuk titokban”) szintén a szerelemről szól, meglehetősen felfokozott hangulatban, amolyan „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” módon.

2018. november 25. / 17.30

Kian Soltani – cselló

Az Európai Unió Kreatív Európa programjának társfinanszírozásával

A Rising Stars-programba jelölte: Wiener Konzerthaus & Musikverein Wien Közreműködik: Aaron Pilsan – zongora Beethoven: C-dúr szonáta csellóra és zongorára, op. 102/1 David Helbock: Soul-Searching – csellóra és zongorára (az ECHO felkérésére) Sosztakovics: d-moll szonáta csellóra és zongorára, op. 40

Fotó © Holger Hage, DG

RISING STARS

17

18

Az iráni muzsikuscsaládba, de már Ausztriában született Kian Soltani még csak huszonöt éves, de korosztályának már most egyik legnépszerűbb és legsokoldalúbb zenésze, aki több mint huszonkétezer követővel rendelkezik a Facebookon – klasszikus zenészeknél ez nem kis szám. A kritikák folyamatosan dicsérik egyéni hangját, kifejező játékát és karizmatikus jelenlétét. Már négyévesen csellózott, tizenkét éves korában pedig Ivan Monighetti osztályába került a bázeli zeneakadémián. Tizenkilenc évesen debütált a bécsi Musikverein Aranytermében és a hohenemsi Schubertiadén, 2013-ban pedig megnyerte a Nemzetközi Paulo Csellóversenyt. 2014-ben megkapta az Anne-Sophie Mutter Alapítvány ösztöndíját, posztgraduális tanulmányait pedig a Kronberg Akadémián folytatta. 2017-ben elnyerte a Credit Suisse Young Artistdíjat. Az előző évadban fellépett többek közt a londoni Royal Festival Hallban, a Philharmonie de Paris-ban, a berlini Boulez-teremben, a Verbier-i és az Aix-enProvence-i Fesztiválon és a Salzburgi Ünnepi Játékokon. A Daniel Barenboim vezette West-Östlicher Divan Orchesterrel Strauss Don Quixotéjét játszotta, s Barenboimra olyan nagy hatást gyakorolt, hogy a zongoraművész-karmester vele és hegedűs fiával, Michaellel triót alakított.

Kian Soltani első önálló, Home („Otthon”) című albumán Schubert- és Schumannművek mellett az iráni Reza Vali kompozícióit adja elő az osztrák zongoraművész, Aaron Pilsan közreműködésével, aki müpababeli koncertjén is kíséri. Rá a Rising Stars közönsége is emlékezhet: négy évvel ezelőtt őt delegálta a sorozatba a Bécsi Konzerthaus és Musikverein.

Ludwig van Beethoven öt szonátát komponált csellóra és zongorára, a párba állított utolsó kettőt 1815-ben. A két kompozíciót termékeny, alapvetően sikeres korszak előzi meg, de ekkoriban a zeneszerzőnek súlyos konfliktusai támadtak unokaöccsével, és továbbra sem volt szerencsés a szerelemben. Jó barátjának, Carl Amendának írott levelében magányra panaszkodik: „Nem járok emberek közé, nem járok sehová.”

A C-dúr szonáta (op. 102/1) már a kései Beethoven-művek szellemében fogant, olyan zene, amelyet a kortársak egyre kevésbé értettek. A kompozíció kéttételes, de a tételeken belül számos tempóváltással, különböző szakaszokkal találkozhatunk.

Már a lassú bevezető rendkívül dallamos, s ez végig jellemző lesz a műre. Formailag a darab meglehetősen fantáziaszerű, talán ezért is nevezi szerzője freie Sonaténak, azaz szabad szonátának.

Kian Soltani az ECHO számára készített bemutatkozó videójában arról beszél, hogy ha a fiatalokat is meg akarjuk szólítani, nem szabad elzárkóznunk műfajoktól és stílusoktól, nem szabad kategorizálnunk, és mindent valamilyen skatulyába raknunk: a klasszikus zenén belül ugyanúgy vannak középszerű darabok, ahogyan a popzenében is találhatunk zseniális alkotásokat. Nem véletlen hát, hogy Soltani egy osztrák jazz-zongoristától, David Helbocktól kért új művet. „Nem vagyok az iráni zene szakértője, de rengeteg perzsa mitológiai művet olvastam, és olyan nagyszerű írók szövegei inspiráltak, mint amilyen Háfiz volt. Számos régi perzsa mítoszban olvashatunk a zene és a lélek közötti erős kötelékről – számomra pedig a zene lelki táplálék, sőt több: a zene lehet az oka annak, hogy van lelkünk” – mondta el Soul-Searching („Lélekkeresés”) című darabja kapcsán a komponista. Helbock zenéjének hatalmas az érzelmi töltete, de a műnek természetesen racionális-technikai oldala is van: „A két klasszikus muzsikust a saját világomba akartam invitálni, kiterjedt cselló- és zongoratechnikát, modern groove-okat és ritmusokat, valamint egy kis improvizációt használva”. A Müpa közönsége a darab ősbemutatójának lehet tanúja.

Dmitrij Sosztakovics 1934-ben, nem sokkal a Kisvárosi Lady Macbeth cenzúrázása előtt írta d-moll szonátáját (op. 40). A négytételes mű első tétele szonatina formában készült, jellegzetes, széles dallammal a cselló szólamában. Ezt rövid, de energikus Allegro követi, amelyben perpetuum mobile jelleggel szinte mániákusan ismétlődik az ostinato ritmusképlet. A lassú tétel hosszú és sötét, tele fájdalommal, feloldatlan disszonanciákkal, ezután a rövid finálé szokatlanul hat a maga játékosságával.

RISING STARS

19

20

2018. november 25. / 20.00

Peter Moore – harsona A Rising Stars-programba jelölte: Barbican Centre London Közreműködik: James Baillieu – zongora Beethoven: Szonáta kürtre és zongorára, op. 17 Schumann: Fantáziadarabok, op. 73 Brahms: Négy komoly ének, op. 121 Gershwin-dalok Paul Cott feldolgozásában Roxanna Panufnik: When you appear – harsonára és zongorára (az ECHO felkérésére) A brit Peter Moore 2008-ban, tizenkét éves korában megnyerte a BBC ifjú muzsikusok számára meghirdetett versenyét (amelynek eddigi történetében ő a legfiatalabb győztes), hat évvel később pedig már a Londoni Szimfonikusok szólóharsonása lett, 2015-ben pedig a BBC Radio 3 beválasztotta az „Új generációs művészek” közé.

Az előző évben debütált az Amerikai Egyesült Államokban, s szólistaként turnézott Kínában és Kolumbiában is.

Nagy-Britannia vezető zenekarain kívül játszott már többek közt a Thaiföldi Filharmonikusokkal és a Luzerni Szimfonikusokkal, s fellépett Ausztráliában és DélKoreában is. Jelenleg „A Yamaha nemzetközi művészei” közé tartozik.

Első szólólemezét idén rögzítette James Baillieu-vel, aki a mostani Rising Stars-turnén is partnere. A Dél-Afrikában született zongoraművész felsőfokú tanulmányait Fokvárosban, Fotó © Kaupo Kikkas

valamint a londoni Királyi Zeneakadémián végezte, ahol 2011 óta korrepetitor.

Kamarazenészként, szólistaként és zongorakísérőként egyaránt keresett művész, együtt dolgozott már többek közt Mark Padmore-ral, Thomas Allennel és Kiri Te Kanawával is.

Szólóhangszerként szokatlannak mondható a harsona, de még kamarazenében is a 20. században találkozhatunk először a hangszerrel, amelynek irodalma sem tobzódik híres zenekari szólókban. Peter Moore számára ezért is kihívás egy-egy koncertprogram összeállítása, de mindig a változatosság, színesség igénye vezeti, így eredeti darabok mellett főleg átiratokat játszik, amelyek alapjául énekhangra vagy más fúvós hangszerekre (például kürtre vagy klarinétra) írt darabok jöhetnek leginkább számításba.

Eredetileg zongorára és kürtre komponált F-dúr szonátáját (op. 17) Ludwig van Beethoven 1800-ban a kor virtuóz kürtösének, Giovanni Puntónak ajánlotta, és vele is mutatta be Bécsben, majd később a budai Várszínházban, ahol Brunszvik Ferenc felkérésére adott koncertet József nádor első felesége, Alekszandra Pavlovna névnapján. Punto nálunk akkor állítólag még ismertebb volt, mint Beethoven, a Magyar Kurir mégis a következőket írta: „…a Budai Theatrumban Concert tartatott, a mellyben egy Beethoven nevű híres muzsikus a’ Forte Pianon való mesterséges jádzása által mindeneknek magára vonta a figyelmetességét”. A háromtételes szonáta alapvetően hagyományos formákat követ, előadási ideje pedig nagyjából tizenöt perc.

Robert Schumann Fantáziadarabok című műve (op. 73) eredetileg klarinétra és zongorára született 1849-ben, de mert a kottában maga a komponista is feltüntette, hogy a darab csellóval vagy brácsával is játszható, a harsona-zongora átirat sem eretnekség. A címadás is jellemző Schumannra, bár eredetileg Soirée pièces („Estélyi darabok”) lett volna, a zeneszerző végül azonban a kedvelt romantikus cím mellett döntött, amely az irodalomból is ismert volt, E. T. A. Hoffmann Fantáziadarabok Callot modorában című műve nyomán. A fantázia jelleg a háromtételes műben leginkább a hirtelen tempó- és hangvételváltásokban nyilvánul meg: a melankolikus álmodozástól energikus, tüzes fináléig jutunk el, amelyet Schumann a hangulatot fokozó schneller und schneller („gyorsabban és gyorsabban”) előadói utasítással látott el.

A Schumann házaspár jó barátja, Johannes Brahms 1896-ban, nem sokkal halála előtt komponált négy dalt, saját bevallása szerint önmagának, születésnapjára –

RISING STARS

21

22

akkor még nem sejthette, hogy ez lesz az utolsó. Ekkoriban Clara Schumann is nagybeteg volt, feltételezhető tehát, hogy a Négy komoly éneket valójában ő ihlette.

Brahms végül a képzőművész Max Klingernek ajánlotta a dalokat, amelyek a halállal kapcsolatos bibliai szövegekre készültek. A négy dal közül csak az utolsó íródott dúr hangnemben, ez szintén sokat elárul a művek hangvételéről.

Brahms megrázó dalai után, stílust váltva George Gershwin-dalok szólalnak majd meg a fiatal kürtművész, Paul Cott átiratában, aki Peter Moore-hoz hasonlóan jelentős brit zenekarokkal játszott már együtt, s egyik alapítója a Berkeley Ensemble-nak, amellyel kevéssé ismert 20–21. századi angol zenéket igyekszik népszerűsíteni.

Az elhangzó három Gershwin-dal a legnépszerűbbek közé tartozik. Az 1930-as Embraceable You a Girl Crazy című musicalből való, és eredetileg Ginger Rogers adta elő. (Nálunk Amikor átölellek fordításban, Cserháti Zsuzsa előadásában vált ismertté.) A Fascinating Rhythm („Lenyűgöző ritmus”) az 1924-ben írott, Lady Be Good című Broadway-musicalből származik, és szintén számos átiratban, illetve előadásban ismert. (A Deep Purple Burn című dalának kiindulópontjául is szolgált.)

Az utolsóként elhangzó Bess, You is My Woman Now („Bess, most már az én nőm vagy”) a Porgy és Bess című opera (1935) szerelmi kettőse. Mindhárom dal szövegét a szerző bátyja, Ira Gershwin írta.

A lengyel felmenőkkel rendelkező brit komponista, Roxanna Panufnik főként vallásos kórusművek szerzőjeként ismert, de művei között találunk operát, misét, balettet, zenés színházi darabokat, kamaraműveket és filmzenét is. Miután Peter Moore darab írására kérte fel, a zeneszerzőnő elment a harsonás egy koncertjére, majd úgy döntött, hogy „szöveg nélküli dalt” komponál számára. Panufnik néhány évvel korábban részt vett egy esküvőn, ahol a vőlegény Pablo Neruda La Reina („A királynő”) című versét olvasta fel a menyasszonynak, amelyet a chilei költő a kedvesének és későbbi feleségének írt. Panufnik a When you appear („Mikor megjelensz”) című darabban egy lelassított chilei tánc, a cueca ritmusát használja, a csendesebbmisztikusabb középrészben pedig chilei gitárszerű tört akkordokat alkalmaz.

A zene végül visszatér a cueca ritmusához, csak sokkal gyorsabban és magabiztosabban, chilei gitárritmusokkal fűszerezve az örömtől kirobbanó zenei anyagot. Írta: Tóth Endre

Summary As part of the Rising Stars programme launched by the European Concert Hall Organisation (ECHO) in 1995, the concert halls that make up the organisation each year send out a new crop of talented young musicians and ensembles on a European concert tour each year. ECHO’s membership – comprising 21 concert venues in 12 countries – includes such illustrious institutions as the Amsterdam Concertgebouw, the Cité de la Musique in Paris, London’s Barbican Centre, Hamburg’s Elbphilharmonie and Müpa Budapest. So far, the Rising Stars series has served as a springboard for such young artists as pianists Khatia Buniatishvili and Igor Levit, cellist Harriet Krijgh, the Armida Quartett and the SIGNUM saxophone quartet. Another factor that makes the Rising Stars concerts remarkable is the fact that most of the young artists and ensembles play a contemporary work composed just for them and commissioned by ECHO from a composer selected by the Rising Star and the delegating institution. This means that Müpa Budapest will host the Hungarian premières, and in some cases the world premières, of certain works over the course of the three days.

In the Festival Square after the concerts, audience will get the chance to engage the artists in conversation and request autographs. The session will be moderated by series host and musicologist Endre Tóth with an interpreter present.

France’s Quatuor Arod can boast a first prize at the ARD International Musical Competition among its many distinctions. The versatile French harpist Anaïs Gaudemard also has numerous competition victories to her name.

Formed in Amsterdam, the multinational Amatis Trio won the audience prize at a competition in its first year of existence. Josep-Ramon Olivé, a Catalan baritone with a wide repertoire, has already appeared with the world’s leading early music ensembles. Born into an Iranian family in Austria and still only 25 years old, cellist Kian Soltani is one of the most popular and multi-faceted musicians of his age group. British trombonist Peter Moore has proved himself both as a soloist and with top orchestras.

The audience will also get to know several young composers – France’s Camille Pépin, Sweden’s Andrea Tarrodi and Spaniard Raquel García-Tomás – making their Hungarian débuts – and hear new works from the ethnically Polish Briton Roxanna Panufnik and Austrian jazz pianist David Helbock.

SUMMARY

23

Verdi: A két Foscari

A főbb szerepekben: Guanqun Yu, Ivan MagrÌ, Leo Nucci, Sebestyén Miklós Közreműködik: a Bajor Rádió Énekkara, a Müncheni Rádió Zenekara Vezényel: Ivan Repušić

2018. november 27.

Leo Nucci Fotó © RobertoRicci-

Több mint Afrika! Nancy Vieira / Djénéba & Fousco

2018. november 28.

Nancy Vieira

Monsieur Doumani

2018. december 9.

Fotó ©Panayiotis Mina

Bombino

2018. december 21.

Mindez világ örvendezzen!

Szalóki Ági karácsonyi koncertje

2018. december 27.

ÚJÉVI HANGVERSENY

Haydn: A teremtés

Közeműködik: Fatma Said, Uwe Stickert, Sebestyén Miklós, a Magyar Rádió Énekkara, Düsseldorfi Szimfonikus Zenekar Vezényel: Fischer Ádám

2019. január 1.

Fatma Said Fotó © Felix Bröde

előzetes,

AJÁNLÓ

Müpa-élmény 360 fokban

Látogasson el egyedülálló házbemutató VR-túránkra!

mupa.hu

Csatlakozzon ingyenes hűségprogramunkhoz, gyűjtse a pontokat és élvezze a kedvezményeket!

mupa.hu/husegprogram

Vigye haza az élményt!

Megújult ajándéktárgyaink a Vince Könyvesboltban!

mupa.hu

Müpa Rádió Élmény minden pillanatban.

Hallgassa a Müpa Easy és Müpa Symphony csatornákat a mupa.hu-n vagy okostelefonon!

mupa.hu

Stratégiai partnerünk: Stratégiai médiapartnerünk:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A szerkesztés lezárult: 2018. november 16.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Emberi Erőforrások Minisztériuma