Müpa Műsorfüzet - Verdi: Requiem (2018. november 2.)

Verdi: Requiem

2018. november 2.

BartĂłk BĂŠla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

2 November 2018 Béla Bartók National Concert Hall

2018. november 2.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Verdi: Requiem Verdi: Requiem Orchestre Révolutionnaire et Romantique and Monteverdi Choir Featuring: Corinne Winters – soprano Ann Hallenberg – mezzo-soprano Edgaras Montvidas – tenor Gianluca Buratto – bass Conductor: Sir John Eliot Gardiner The English summary is on page 13.

A Forradalom és Romantika Zenekara és a Monteverdi Kórus Közreműködik: Corinne Winters – szoprán Ann Hallenberg – mezzoszoprán Edgaras Montvidas – tenor Gianluca Buratto – basszus Vezényel: Sir John Eliot Gardiner

4

A világ egyik leginnovatívabb zenésze, a historikus előadói gyakorlat egyik legmeghatározóbb alakja, három világklasszis együttes vezetője, lovagi cím birtokosa és egy több száz hektáros biogazdaság irányítója – aligha van olyan ember a világon Sir John Eliot Gardineren kívül, akire mindez együtt igaz. A Dél-Angliában született karmester a Monteverdi Kórus, az Angol Barokk Szólisták és A Forradalom és Romantika Zenekara vezetőjeként írta be magát visszavonhatatlanul a zenetörténetbe. Korabeli hangszereken játszó együtteseivel az 1960-as évektől kulcsszerepe volt abban, hogy a közönség közelebb került ahhoz a hangzásvilághoz, amelyben a korábbi századok zeneművei megszülettek. Gardiner számára a historikus megközelítésmód három alappillére a zeneszerzők és műveik történelmi kontextusával foglalkozó kutatás, a korabeli hangszerek felélesztése, valamint nagyfokú átélése mindannak, ahogyan a múlt komponistái a zenei kifejezés eszközeihez viszonyulhattak. Felfedezni, mit hallhatott belső hallásával komponálás közben a zeneszerző, és hogyan képzelte el belül a hangzást, majd megpróbálni megteremteni mindezt – Gardiner számára ez az előadók egyik legfontosabb küldetése. Mindent átható kíváncsiságával, töretlen ambíciójával és kiváló vezetői készségével nemcsak saját együtteseivel vált világhírűvé, de a legjelentősebb zenekarok vendégkarmestereként is nevet szerzett magának. A reneszánsz és barokk repertoár mellett díjnyertes lemezeket készített Mozart, Schumann és Berlioz darabjaiból épp úgy, mint Elgar vagy Kurt Weill műveiből. Felvételeivel megszámlálhatatlan nemzetközi díjat nyer – ő birtokolja ma a világon a legtöbb Gramophonedíjat. Operaprodukciók karmestereként a Royal Opera House, a bécsi Staatsoper és a milánói Scala előadásait vezényelte, köztük több Verdi-művet is.

Gardiner életében a kezdetektől jelen volt a zene. Családjával otthon rendszeresen énekeltek és zenéltek, és a szülői ház falán függő portrén ugyanúgy ott figyelt Bach, mint a karmester mai otthonában. Gardiner Cambridge-ben történelmet és arab nyelvet kezdett tanulni, miközben egyre biztosabban érezte, hogy számára a zene rendeltetett, ezzel kell foglalkoznia. Valódi áttörést jelentett számára Monteverdi Vesperásának 1964-es előadása a King’s College kápolnájában. Gardiner mindent megtett az előadásért, saját kiadást készített a darabból, zenészeket verbuvált és anyagi támogatókat is szerzett az eseményhez. Később Párizsban a legendás Nadia Boulanger-nál is tanult, aki többek közt olyan zenészeket és zeneszerzőket indított el a pályán, mint Aaron Copland, Daniel Barenboim, Philip Glass és Astor Piazzolla.

VERDI: REQUIEM

5

Az 1989-ben alapított A Forradalom és Romantika Zenekara a Gardiner együtteseitől jól ismert stílusbeli hűséggel és intenzív kifejezőerővel szólaltatja meg a 19. század és a kora 20. század zeneműveit. Beethoven-interpretációjukkal az elmúlt több mint két évtizedben Európa és az Egyesült Államok legnagyobb koncerttermeiben arattak sikereket. Gardinerhez és együtteséhez különösen közel áll Berlioz művészete, az ő nevükhöz fűződik például a zeneszerző újra felfedezett Ünnepi miséjének első modern kori bemutatója és A trójaiak című operájának első franciaországi teljes színpadi előadása. Avatott előadói Schubert, Schumann és Brahms zenéjének is, operaprodukciókban is rendszeresen közreműködnek: Weber Oberonja és A bűvös vadásza, Bizet Carmenje és Debussy Pelléas és Mélisande-ja mellett Verdi Falstaffja is repertoárjuk része. „Ha volna kórusoknak szóló Nobel-díj, a Monteverdi Kórust kellene kitüntetni vele.”

Sokan egyetértenek a Le Monde újságírójával abban, hogy Gardiner együttese hosszú évtizedek óta a világ egyik legjobb kórusa. Tökéletes énektechnikájuknak és historikus előadói gyakorlatuknak köszönhetően mindig képesek megújulni és közönségük számára is új perspektívákat nyitni a zenében. Fél évszázados történetükből kiemelkedik a Gramophone magazin által „minden idők egyik legambiciózusabb zenei projektjeként” elismert „zarándoklatuk”, melynek keretein belül több mint hatvan európai és amerikai templomot végigjárva Johann Sebastian Bach valamennyi egyházi kantátáját előadták. Az előadásokról felvétel is készült, gazdagítva az együttes százötvennél több lemezének sorát. A Monteverdi Kórus a legváltozatosabb zenei

6

korszakok és stílusok előadója, legyen szó Bach-műveinek megszólaltatásáról az Angol Barokk Szólistákkal, A Forradalom és Romantika Zenekarával közös Berliozprojektjeikről vagy akár Kurtág György zenéjéről, akinek A csüggedés és keserűség dalai című kompozícióját a Schönberg Ensemble közreműködésével mutatták be.

Gardiner előadásainak egyedisége többek közt abban rejlik, hogy egyszerre képes éneklésre bírni a hangszereket és elérni, hogy az énekesek a hangszerekre jellemző hajlékonysággal énekeljenek. A Monteverdi Kórusban éppen úgy, mint A Forradalom és Romantika Zenekarában, „mindenki együtt van”, mindannyian ismerik az egészben betöltött szerepüket. Egy jó előadáshoz mindenkinek igazán hinnie kell abban, amit épp csinál – vallja Gardiner, aki szerint a karmester és egy zenekar viszonyában a kémiának is fontos szerepe van. Saját elmondása szerint inkább autokratikus, mint demokratikus karmester: meggyőződése, hogy a zenében a demokrácia legfeljebb csak kisebb együttesek szintjén működik. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az együtteseit érintő kérdésekben úgy hozzon döntéseket, hogy azokat a zenészei is feltétel nélkül magukénak érezzék.

Giuseppe Verdi Requiemje régóta foglalkoztatja Gardinert, aki több mint húsz éve – A Forradalom és Romantika Zenekara, a Monteverdi Kórus, valamint L’uba Orgonášová, Anne Sofie von Otter, Luca Canonici és Alastair Miles szólisták közreműködésével – lemezre is vette a művet.

A Requiemből készült első korabeli hangszeres felvétel élénkségével, érzékeny finomságaival, különleges tempóival, a kórus, a zenekar és a szólisták összecsiszolt együtthangzásával érdemelte ki a szakma és a zenerajongó közönség figyelmét. Gyakran mondják, hogy Verdi Requiemje egy karmester valóra vált álma: egyszerre működik benne egy opera drámaisága és a szimfonikus írásmód minden izgalma virtuóz szólókkal gazdagítva.

1868-ban, Rossini halálakor Verdi kezdeményezésére tizenhárom olasz zeneszerző fogott össze, hogy requiemet komponáljon elhunyt Guiseppe Verdi

pályatársuk tiszteletére. Mindannyian egy-egy tételért feleltek volna a műben, kezdeti lelkesedésük azonban alábbhagyott, amikor világossá vált számukra, hogy a tervezett közös darab – a szakmai rivalizálás és a szerzők eltérő zenei gondolkodásmódja miatt – legfeljebb csak egy nem túl meggyőző pot-pourrivá állhatna össze. A kezdeményezés elbukott. Verdi azonban ekkora már megkomponálta a Libera me szakasz zenéjét, melyet öt évvel később átdolgozott formában beépített saját Requiemjébe.

Barátai ebben az időszakban egyre gyakrabban célozgattak arra, hogy Verdinek illene már egy gyászmisét komponálnia, ő azonban sokáig ellenállt. Erről tanúskodik Alberto Mazzucatónak írt 1871-es levele is, melyben így fogalmaz: „Ez csak egy csábítás, amely elmúlik, akárcsak a többi. [...] Én nem szeretem a haszontalan dolgokat.

Annyira sok requiem van a világon!!! Felesleges ehhez még egyet hozzátenni.”

Végül 1873-ban az olasz költő, Alessandro Manzoni halálakor mégis úgy érezte, hogy hozzá kell fognia egy gyászmise komponálásához. Manzoni elvesztése annyira megérintette, hogy mély gyászában nem tudott részt venni a nemzeti hősként is tisztelt barát temetésén. Hamarosan felkereste azonban Milánó városának vezetőjét, akinek felajánlotta, hogy requiemet ír Manzoni tiszteletére. Beletemetkezett a komponálásba, melyről – kissé ironikusan – így írt egy barátjának: „Nagy élvezettel dolgozom a misén. Úgy érzem, mintha megbízható állampolgárrá váltam volna, és nem lennék többé a közönség bohóca azzal a hatalmas tamburinnal és a nagydob lépéseket jelző kiáltásaival. Képzelheted, ha hallom, hogy valaki operákról beszél, megbotránkozik a lelkiismeretem, és rögtön keresztet vetek.”

Verdi Requiemje 1874. május 22-én, Manzoni halálának első évfordulóján, a milánói Szent Márk-székesegyházban hangzott el először. Az érsek különleges engedélye kellett ahhoz, hogy a bemutatón a kórusban nők is énekelhessenek – ők a színfalak mögött, hosszú fekete ruhába öltözve, gyászfátyollal eltakarva vehettek részt az előadásban. A templomban nem volt szabad tapsolni, így hiába volt sikeres a bemutató, a tetszésnyilvánítás elmaradt. Három nappal később azonban már a milánói Scalában szólalhatott meg a darab, és ott zajos sikert aratott. A milánói premieren Verdi százhúsz fős kórussal és mintegy száz hangszeresből álló zenekarral dolgozott, de a későbbi években előfordult, hogy ennél is lényegesen nagyobb apparátussal szólalt meg a mű: a londoni Royal Albert Hallban visszaemlékezések szerint több mint ezerfős kórus énekelte. A korabeli kritikusok közül többen azon a véleményen voltak, Verdié a leggyönyörűbb templomi zene, amelyet Mozart Requiemje óta írtak.

Sokan osztották ugyanakkor a neves karmester, Hans von Bülow véleményét is, aki szerint a Requiem nem más, mint „Verdi legújabb operája, templomi köntösben”.

VERDI: REQUIEM

7

8

Természetesen nem Verdi Requiemje az első templomi zene, amely operai eszközöket is alkalmaz. A 19. században Donizetti és Rossini is írt operai elemekben gazdag vallásos zenéket, de bizonyos operai kvalitások nem idegenek Beethoven Missa solemnisétől és olyan korábbi művektől sem, mint Bach Karácsonyi oratóriuma vagy Händel Messiása. Verdi Requiemjének ereje többek közt abban rejlik, hogy nem engedi magát felesleges keretek közé szorítani, s olyan hit és vallásosság fejeződik ki benne, amely személyesen, szívhez szólóan képes megérinteni a hallgatóságot.

Mindez nem idegen a romantika népszerű gondolatától, amely szerint a hithez vezető utat az egyénnek saját küzdelmein keresztül és nem feltétlenül a hagyományos vallási keretek között kell megtalálnia.

A Requiem Verdi életművében sokak szerint az a mű, amelyben a szerző a leghatásosabban és a legkirobbanóbb formában tudta koncentrálni zenei energiáit.

Ahogyan a Verdi-kutató Julian Budden is megfogalmazta, a zeneszerző a darabba „minden tisztán zenei forrását beépíthette, melyet a korábbi 26 operájában kifejlesztett, és amelyeket itt úgy aknázhatott ki teljességükben, hogy nem kellett figyelembe vennie azokat a különleges elvárásokat, amelyeket a színpad támaszt elkerülhetetlenül a komponistákkal szemben”. A Requiem minden kifejezésbeli árnyalatot magában foglal, melyet Verdi az operáiban valaha megteremtett – a legbensőségesebb és legtörékenyebb pillanatoktól a legextrovertáltabb, legszenvedélyesebb szakaszokig.

A mű a veszteség mély szomorúságától indulva a hihetetlen erőkkel megszólaló Dies irae zenéhez vezet minket, mely később a darab egyik kulcsmomentumaként többször is visszatér, félelmetes viharával és ellentmondást nem tűrő ütéseivel állítva el lélegzetünket. A zenekarban és a színpadon kívül elhelyezett trombiták drámai erővel szólnak, akárcsak a kórus, mely Verdi kezében a legváltozatosabb színek és érzelmek kifejezésére képes. Lenyűgözően érzékenyek a négy énekes szólói, melyek egyszerre rendkívül virtuózak, kihívást jelentők és meghatóan személyesek. A mű számtalan transzcendens pillanatot rejt magában: a szoprán és a mezzoszoprán Jézushoz szóló könyörgése (Recordare), a Lacrimosa áradó érzelmessége éppúgy felemel, mint a Lux aeterna szólistáinak megrendítő éneke vagy a záró Libera me tétel monumentális fúgája, majd elcsendesülése. A Requiem igazi zenei varázslat, az első hangok rezdüléseitől az utolsó utáni pillanat csendjéig. Írta: Belinszky Anna

Fotó © Fay Fox

Fotó © Örjan Jakobsson

Fotó © Rokas Darulis

Corinne Winters a New York Times cikkírója szerint „kiemelkedő színésznő, aki különleges bájjal és ravaszsággal énekel”. A szoprán operaénekesként több Verdi-opera hősnőjeként is nagy sikert aratott: a Traviata Violettájának szerepében nyújtott alakításról a Guardian kritikusa azt írta, hogy „energikusság és törékenység csodálatos összhangja volt”. Winters az Amerikai Egyesült Államok és Európa meghatározó operaházainak állandó szereplője, az International Opera Award jelöltje.

Ann Hallenberg 2003-ban robbant be a zenei köztudatba, amikor a Zürichi Operaházban Händel Il trionfo del Tempo e della Verità című oratóriumában beugrással Cecilia Bartolit helyettesítette.

A svéd mezzoszoprán azóta hangfaja egyik vezető énekeseként többek közt a milánói Scalában, a párizsi Opérában és a bécsi Theater an der Wien színpadán lép fel rendszeresen. Koncerténekesként a Berlini Filharmonikusokkal, az amszterdami Concertgebouw Zenekarával és a Londoni Szimfonikusokkal is dolgozott már együtt.

Edgaras Montvidas a Covent Garden Young Artists programjának nyerteseként több évig a Royal Opera House énekese volt, és számos Verdi-szerepben mutatkozott be sikerrel. A litván tenor ebben az évadban többek közt Hamburgban, Zürichben és Glyndebourne-ben formál meg főszerepeket, koncerténekesként pedig Verdi mellett Gounod, Beethoven, Berlioz és Szymanowski műveivel lép pódiumra.

Gianluca Buratto szaxofon- és klarinétművészként kezdte zenei karrierjét, majd a Verdiről elnevezett milánói konzervatóriumban kezdett éneket tanulni. 2006-ban, egyik első meghatározó fellépésén Verdi Requiemjének basszus szólóját énekelte a bregenzi Festspielhaus színpadán. Monteverdi műveinek szólistájaként Gardinerrel és a Monteverdi Kórussal turnézik világszerte, szólóestjével nemrég debütált a londoni Wigmore Hallban.

VERDI: REQUIEM

9

10

A Forradalom és Romantika Zenekara ELSŐ HEGEDŰ Peter Hanson (koncertmester) Madeleine Easton Miranda Playfair Martin Gwilym-Jones Lucy Jeal Catherine van de Geest Cibrán Sierra Vázquez Clare Hoffman Beatrice Philips Rachel Isserlis Silvia Schweinberger Fiona Stevens MÁSODIK HEGEDŰ Roy Mowatt Jayne Spencer Iona Davies Anne Schumann Håkan Wikström Beatrice Scaldini Davina Clarke Gaëlle-Anne Michel Rachel Rowntree Henrietta Wayne BRÁCSA Fanny Paccoud Monika Grimm Mark Braithwaite Lisa Cochrane Joe Ichinose Chris Pitsillides Felicity Matthews Meghan Cassidy

CSELLÓ Robin Michael Catherine Rimer Ruth Alford Olaf Reimers Lucile Perrin Jonathan Byers Claire Thirion BŐGŐ Valerie Botwright Cecelia Bruggemeyer Markus van Horn Elizabeth Bradley Jean Ané FUVOLA Marten Root Lina Leon Neil McLaren OBOA Michael Niesemann Mark Baigent KLARINÉT Frank van den Brink Fiona Mitchell FAGOTT Veit Scholz Gyorgyi Farkas Rebecca Mertens Nathaniel Harrison

KÜRT Anneke Scott Joseph Walters Gavin Edwards Martin Lawrence TROMBITA Neil Brough Robert Vanryne Michael Harrison Paul Sharp KÜLSŐ TROMBITA Simon Munday Jo Harris John Hutchins Matthew Wells HARSONA Adam Woolf Miguel Tantos Sevillano James Buckle OPHIKLEID Marc Girardot TIMPANI Robert Kendell NAGYDOB Tim Palmer

Monteverdi Kórus SZOPRÁN Penelope Appleyard Emily Armour Zoë Brookshaw Christine Buras Amy Carson Sam Cobb* Hilary Cronin Sophie Gallagher Rebecca Hardwick Jenni Harper Angela Hicks Eloise Irving Laura Jarrell* Angela Kazimierczuk Emily Kirby-Ashmore Gwendolen Martin Charlotte La Thrope* Victoria Meteyard* Eleanor Meynell Chloe Morgan Alison Ponsford-Hill Rebecca Ramsey Elinor Rolfe Johnson Angharad Rowlands

ALT Lucy Ballard Francesca Biliotti Judy Brown Heather Cairncross Jaqueline Connell Christie Cook Jessica Dandy Sophie Goldrick Polly Jeffries Ruth Kiang Martha McLorinan Katie Schofield Margarita Slepakova* Susanna Spicer TENOR Mark Bonney John Bowen Ruairi Bowen Andrew Busher Peter Davoren Jonathan Hanley* Edmund Hastings Thomas Herford Nicholas Keay Angus McPhee* Graham Neal Benedict Quirke Cameron Rolls Edward Ross Gareth Treseder Kieran White

* A 2018/19-es Monteverdi Gyakornoki Program résztvevői

BASSZUS Alex Ashworth James Birchall Robert Davies Daniel D'Souza Ben Kazez Michael Lafferty* Noel Mann Samuel Pantcheff James Quilligan* Edmund Saddington Jonathan Sells David Stuart Philip Tebb Lawrence Wallington Christopher Webb Stuart Young

VERDI: REQUIEM

11

12

Sir John Eliot Gardiner Photo © Sim Canetty-Clarke

Summary One of the world’s most innovative musicians, a defining figure in the practice of historically informed performance, a leader of three world-class ensembles, a knight of the realm, and a manager of an organic farm of several hundred hectares: it is hard to imagine all these achievements belonging to anyone in the world but Sir John Eliot Gardiner. Born in Southern England, the conductor has etched himself indelibly into the history of music as leader of Monteverdi Choir, English Baroque Soloists, and Orchestre Révolutionnaire et Romantique. With his ensembles performing on period instruments, he played a key role from the 1960s in familiarising the audience with the world of sound in which the musical works of earlier centuries were composed.

The unique quality of Gardiner’s performances lies, among other things, in his ability to make the instruments sing while simultaneously transferring their characteristic suppleness to the performance of the singers. In the Monteverdi Choir and the Orchestre Révolutionnaire et Romantique alike, “everyone is together” and knows their role within the whole.

Giuseppe Verdi’s Requiem has long occupied Gardiner; it is more than 20 years since he recorded the work, which was composed in memory of Alessandro Manzoni, the Italian poet revered as a national hero. The work was first heard on 22 May 1874 in the church of San Marco in Milan, and was praised by several contemporary critics as the most beautiful piece of ecclesiastical music written since Mozart’s Requiem.

Verdi’s own Requiem contains every nuance of expression the composer ever poured into his operas, from the most intimate and fragile moments to passages of the most extroverted and passionate force. It is often said that Verdi’s Requiem is a conductor’s dream: it has at once the dramatic power of opera and the excitement of symphonic writing, all enriched by sparkling, virtuosic solos.

SUMMARY

13

RISING STARS

Josep-Ramon Olivé – bariton

Közreműködik: Ian Tindale – zongora

2018. november 24.

Josep-Ramon Olivé Fotó © Julien Gazeau

Verdi: A két Foscari

A főbb szerepekben: Guanqun Yu, Ivan MagrÌ, Leo Nucci, Sebestyén Miklós Közreműködik: a Bajor Rádió Énekkara, a Müncheni Rádió Zenekara Vezényel: Ivan Repušić

2018. november 27.

Leo Nucci Fotó © RobertoRicci-

KARÁCSONYI ORGONAKONCERT

Monika Melcová és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Kórusai

2018. december 12.

Monika Melcová

ÚJÉVI HANGVERSENY

Haydn: A teremtés

Közeműködik: Fatma Said, Uwe Stickert, Sebestyén Miklós, a Magyar Rádió Énekkara, Düsseldorfi Szimfonikus Zenekar Vezényel: Fischer Ádám

2019. január 1.

Fatma Said Fotó © Felix Bröde

Lehár: A mosoly országa

Vezényel: Xu Zhong Rendező: Káel Csaba

2019. február 1., 2.

Xu Zhong

Puccini: Krizantémok / Lidércek

Közreműködik: Marina Rebeka, Martin Muehle, Pécsi Balett, Pannon Filharmonikusok Koreográfus: Vincze Balázs Vezényel: Alberto Veronesi Rendező: Káel Csaba

2019. máricus 31.

Marina Rebeka Fotó © Dario Acosta

előzetes,

AJÁNLÓ

Stratégiai partnerünk:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.

Stratégiai médiapartnerünk:

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Sir John Eliot Gardiner Címlapfotó: Sim Canetty-Clarke A szerkesztés lezárult: 2018. október 17.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma