Müpa Műsorfüzet - Mendelssohn: Éliás (2018. október 26.)

Mendelssohn: Éliás

2018. október 26.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

26 October 2018 Béla Bartók National Concert Hall

2018. október 26.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Mendelssohn: Elias Mendelssohn: Éliás Featuring: Polina Pasztircsák – soprano Aliz Ballabás– soprano Ágnes Pintér– soprano Dorottya Láng – mezzo-soprano Gabriella Móré – mezzo-soprano Eszter Balogh – alto Sebastian Kohlhepp – tenor Márton Komáromi – tenor Jochen Kupfer – baritone Zoltán Melkovics – bass Ákos Borka – bass Emőke Dömötör – child soprano Orfeo Orchestra, Purcell Choir Conductor: György Vashegyi The English summary is on page 13.

Közreműködik: Pasztircsák Polina – szoprán Ballabás Aliz – szoprán Pintér Ágnes – szoprán Láng Dorottya – mezzoszoprán Móré Gabriella – mezzoszoprán Balogh Eszter – alt Sebastian Kohlhepp – tenor Komáromi Márton – tenor Jochen Kupfer – bariton Melkovics Zoltán – basszus Borka Ákos – basszus Dömötör Emőke – gyermek szoprán Orfeo Zenekar, Purcell Kórus Vezényel: Vashegyi György

4

A múlt nagyjainak, nagy szellemi teljesítményeinek felfedezése benne volt a 19. század első évtizedei, a romantikus Németország levegőjében. Hogy valamely időszak eszmeáramlatait zeneszerző és zenemű is reprezentálni képes, ez a romantika egyik legsajátabb felismerése. Elterjesztésében nem kis szerepet játszott a Mendelssohn család, amelynek vonzáskörébe a kor úgyszólván minden jelentős művésze, írója és filozófusa beletartozott. Így Justus Thibaut, a liberális ifjúság által bálványozott jogászprofesszor is, akinek neve elsősorban Robert Schumann tanáraként vonult be a zenetörténetbe: ő műkedvelő létére külön könyvben hívta fel a figyelmet a régi mesterek jelentőségére. A zeneművészet tisztaságáról (1825) írott munkájában Thibaut három műfaji stílust különböztet meg: az opera, az egyházi zene és az oratórium stílusát. Szerinte mindhárom műfajt egy-egy klasszikus, példaadó komponista emelte eszményi szintre: az operát Mozart, az egyházi zenét Palestrina, az oratóriumot Händel.

Felix Mendelssohn-Bartholdy (1809–1847) kezdettől, sőt mondhatni, egész neveltetésétől fogva rokonszenvezett e gondolatokkal, és egy heidelbergi utazás során személyesen fejezte ki csodálatát szerzőjüknek. Ám ezúttal sem állhatta meg, hogy ne terelje a szót Bachra, hiszen – mint utóbb a Thibaut-val történt találkozásról beszámolt – „ami a legfontosabb és legjelentékenyebb, azt még nem ismeri, mert Sebastianban együtt van minden”.

Nem meglepő, hogy a zenét „jobbára ösztönből” érző Thibaut, a zenei historizmus meghirdetője szinte semmit sem tudott Bachról, és hogy egy tizennyolc éves fiatalember figyelmeztette erre – ekkor még két év hátravolt a Máté-passió történelmi jelentőségű újrafelfedezéséig. Annak megértéséhez azonban, hogy ezt az 1829-ben egész Németországot fel- és megrázó előadást a húszéves Mendelssohn hozta létre, nem elég tudni koraérett zsenialitásról vagy a tanár példájáról, Carl Friedrich Zelter professzor némiképp akadémikus Bach-tiszteletéről. Tudni kell a Mendelssohnokban – többek közt Felix egyik nagy-nagynénjében – mélyen gyökerező Bach-kultuszról is. (Nevezett hölgy az egyik Bach fiú, Wilhelm Friedemann tanítványa volt).

Felix Mendelssohn-Bartholdy

A Máté-passió felélesztése az egész 19. századi kultúrhistóriát bevilágító fárosz, amely az utókor szemében egyszersmind el is homályosította a Mendelssohnt ért egyéb zenei élmények, így éppen a Händel-hatás szerepét. Pedig a Händel-revival, a Händel-oratóriumok felújítása az 1820-as évek elejétől kezdve már kisebbfajta hagyományra tett szert: többek közt éppen a Zelter irányította Énekakadémián adták elő az oratóriumstílus példaadó mesterének alkotásait. Ezek a berlini Händelhangversenyek a fiatal Mendelssohnban életre szóló vonzalmat ébresztettek a Londonban működött, nagy barokk szerző zenéje iránt, s e kötődést későbbi angliai utazásai csak megerősítették. A händeli minta mérvadó ereje a zeneszerző utolsó alkotói korszakát keretező két oratórium – az 1836-ban bemutatott (a Bach-élményt is közvetlenül tükröző) Paulus, valamint a csaknem tízéves vajúdás után, a komponista halála előtt mindössze másfél esztendővel, 1846-ban elkészült Éliás – nagyszabású, polifon kartételeiben öltött félreismerhetetlen alakot. A hatás ugyanakkor már a karmester és zenepolitikus Mendelssohnnál tetten érhető, aki élete folyamán rendszeresen vezényelte Händel műveit, többször is, mint a Bachéit. És érdemes megjegyezni, hogy a hallei születésű mester legismertebb, legkedveltebb oratóriumai közül a Messiással (1741) szemben érezhetően előnyben részesítette az Izrael Egyiptomban (1738) címűt. Vagyis Händel legelvontabb, legsajátabban messianisztikus és újszövetségi irányultságú, reflektív-kontemplatív oratóriumánál jobban kedvelte legkonkrétabb, kvázi történeti szemléletű és ószövetségi tárgyú, drámai töltetű kóruseposzát.

Az Izrael Egyiptomban volt az általa legtöbbször vezényelt Händel-alkotás, sőt e művel Mendelssohn egy ízben ahhoz az Angliából kiinduló mozgalomhoz is csatlakozott, amely Händel oratóriumait egytől egyig színpadra kívánta vinni. Így valósult meg, egy királyi látogatás alkalmával, az Izrael Egyiptomban élőképekkel kísért előadása, Mendelssohn zenei irányításával. Az egyiptomi csapások kóruslátomásaira azután az Éliás komponistája is emlékezett, legtisztábban éppen ott, ahol – Händel példája nyomán – a kórus személytelen jelenvalóságával, közvetlenül festhette meg a Biblia természetmetaforáit. Amikor az üldözött Illés prófétának szellő alakjában megjelenik az Úr, az isteni megmutatkozást bevezető elemek szinte apokaliptikus sodrásához a zeneszerző – egyes feltevések szerint – a német zsidóság egy középkori dallamát idézte fel, amely még a kikeresztelkedése előtti gyermekéveiben vésődhetett belé (34. sz. kórus): „…az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a szélviharban. A szélvésznek földrengés lépett a nyomába, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte…” Ahol pedig az illusztráció

MENDELSSOHN: ÉLIÁS

5

6

eszközei nem kézenfekvőek, Mendelssohn ott is sikeres megoldásokat lesett el Händeltől. Az átok nyomán fellépő szárazság és aszály részvevő ábrázolásához például a kórus deklamáló szólamokra bomlik szét, akárcsak az Izrael Egyiptomban kilencedik csapása, a sötétség leírásakor. A kórus-recitativo szaggatottsága, kollektív tanácstalansága ott a tapogatózást, a sötétben botorkálást, itt a kimerültséget, az éhínség és szomjúság okozta elcsigázottságot érzékelteti (1. sz. kórus).

A kóruskezelésen kívül Mendelssohn a händeli melódia vizsgálatából – az áriák vivőerejének, kényelmes vokális fekvésének és az énekhanggal való affinitásának megfigyeléséből – is sokat hasznosított. Ezt az örökséget nagy elődjétől nemcsak gyakorlati muzsikusként, hanem részben modern zenetudósként vette át. Közreműködött a Händel-oratóriumok kiadási munkálataiban, és ezek során korát megelőző alapossággal tanulmányozta a zeneszerzői kéziratokat. Így rendezte elsőként sajtó alá az Izrael Egyiptomban eredeti verzióját. Mendelssohn kiadási elvei ugyanakkor tekintettel voltak saját kora igényeire is, és ebben sok rokonságot mutatnak Mozart híres Händel-újrahangszereléseivel. A „korszerűsítés” mindenekelőtt a hangzás helyenkénti lágyabbá, dúsabbá és változatosabbá tételére irányult: ez egyrészt maguknak a fúvós szólamoknak a gazdagításában, másrészt az énekdallamok fúvós hangszerekkel való párosításában, és ezáltal intenzívebbé tételében nyilvánult meg.

Az így keletkező tónus az Éliás partitúráját is áthatja, sőt különösen a szólószámokban, mint az Úr szavára figyelmeztető és a legfőbb zsidó imára (Smá Jiszraél – Halljad, Izrael) rímelő szoprán ária, túllép a szimfonikusság puszta tényén, és sajátos, jelképes aurával vonja be a hangzást (21. sz. ária).

Látjuk tehát: a 19. század első évtizedeiben oratóriumot írni kicsit annyit jelent, mint Händel stílusában írni, hiszen a műfaj talán legjellegzetesebb vonását – a monumentalitást – Händel művei közvetítik a legmagasabb fokon. A Justus Thibaut által is megfogalmazott esztétikai kívánalmak értelmében ezért jogosan merül fel a kérdés: hogyan kerültek Mendelssohn oratóriumaiba a Bach-passiókból és -kantátákból ismert, négyszólamúvá harmonizált protestáns népénekek, a korálok? Érte is a zeneszerzőt bírálat, amiért eltér a händeli tradíciótól. Az efféle kritika azonban figyelmen kívül hagyta, hogy a klasszikus modellre a „klasszicista-romantikus” Mendelssohn is igazi romantikusként tekintett: a bachi korálokban már nem a templomi gyülekezetet összetartó erőt, hanem a speciális zenei színt és hangvételt tartotta fontosnak. Ugyanakkor – és ez nem ellentmondás – benne is munkálhatott az oratóriumszerzők mindenkori, már Händelben is felmerülő igénye: a hangversenyteremben az imaterem áhítatát kiváltani.

A Paulusba még közvetlenül, eredeti szövegükkel illeszkedtek a korálok, amit a mű újszövetségi és hittörténeti jelentőségű tárgya tett indokolttá. Az Éliás ószövetségi szikársága már áttételesebb eljárást követelt meg: a zeneszerző itt hasonló tartalmú, de ótestamentumi szövegeket keresett, a zenei matériát pedig stílus- és formahatárok összemosásával tette idézőjelbe. Izrael népének panaszkodó kórusa hirtelen a lesújtó Isten tömbszerű, egyes szám első személyben megszólaltatott fenyegetésébe csap át. Ez az ódon korál azután – az ószövetségi textus jellegzetes dualizmusát követve – az isteni irgalmasság feletti himnikus örvendezéssé fejlődik, azzá az újfajta, majdnem egykorú hanggá, amely Beethoven Missa solemnisétől hagyományozódott, csupán egy-két évtized távolában (5. sz. kórus).

Az Éliás ótestamentumi indíttatása szerzőjét bonyolult feladatok egész sora elé állította, melyek közül néhány örökre megoldatlan maradt. A témában Mendelssohnt nem a keresztényi értelemben példamutató életút foglalkoztatta – mint a Paulus főhőse esetében –, hanem az a drámai, néhol színpadias, de legalábbis képszerű tartalom, amely a történet mozzanatainak többségében a kórus sokoldalú kiaknázására adott alkalmat. A szólószámok legtöbbjének bensőséges és érzelmes hangvétele pedig a főhős alakjában okozott számottevő, lélektani jelentőségű módosulást.

Eredeti elgondolását Mendelssohn így fogalmazta meg: „Éliásban tulajdonképpen igazi, ízig-vérig prófétára gondoltam, ahogyan rá manapság körülbelül ismét szükségünk lehetne; erősnek, buzgónak, ugyanakkor nagyon is haragosnak, dühösnek és komornak képzeltem el, szemben állva az udvari csőcselékkel és gyülevész néppel, sőt szemben majdnem az egész világgal, és mégis angyalszárnyakon repítve.” Úgy tűnik, a Mendelssohn-zenét érő kritikák e ponton jogosnak bizonyulnak: mintha a komponistának csak az „angyalszárnyak” sikerültek volna maradéktalanul. A szembeszegülő – „haragos, dühös és komor” – próféta zenei képe leginkább a beethoveni Fidelio Don Pizarrójának átromantizált utánérzése. Sokkal meggyőzőbbek Éliás lágy, imaszerű megnyilvánulásai, s a legjellegzetesebb közülük éppen a pusztába menekült, kiábrándult Illés prófétáé, elégikusan lefelé hajló, majd érzelmesen feltörő dallamívével. A kíséretül szegődő csellószólam maga a rezignált esdeklés: „Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet! Én sem vagyok különb atyáimnál.” (26. sz. ária).

Más okokból, de a mű drámai szerkesztése terén sem sikerült a zeneszerzőnek saját kezdeményezését végigvinnie. A törés okát sokáig pusztán az Éliás keletkezési körülményeivel magyarázták. Az oratórium szövegkönyvének megírására, illetve összeállítására Mendelssohn fiatalkori barátját, a költői tehetségű, gyakorlott tollforgató Paul Klingemannt kérte fel, akivel már évek óta közösen dédelgettek operaterveket is.

MENDELSSOHN: ÉLIÁS

7

8

Klingemann azonban – más elfoglaltsága miatt, vagy mert a témát nem tartotta kellően vonzónak – csak a mű jelenetbeosztását és nagyjából az első rész szövegkönyvét készítette el. Mendelssohn ekkor Julius Schubring lelkészhez fordult, aki a Paulus hajdani szövegét összeállította. Schubring a Szentírásban jártas ideológusként meg is felelt egy Paulus-típusú oratórium követelményeinek, ám kevéssé literátus ember lévén komoly akadályokat gördített az Éliás zeneszerzőjének útjába.

Oratóriumon ő felemelő egyházi zenét értett, nem pedig vallásos tárgyú, drámai művet. A Biblia szövegeit érinthetetlennek tartván a legkézenfekvőbb dramatizálásoktól is óvakodott. Főként pedig a történet értelmezését, újszövetségi szempontú szövegmagyarázatát akarta mindenáron ráerőltetni a komponistára, ennek azonban az – kevésbé teológiai, sokkal inkább dramatikus megfontolásokból – ellenállt: „ha minden csak a Krisztus eljövetelére való utalásként jöhet számításba, ennek a feladatnak a händeli Messiás akkor már szebben és monumentálisabban eleget tett” – így Mendelssohn.

Zeneszerző és szövegíró együttműködése végül is akkor futott zátonyra, amikor Schubring már maga sem talált megfelelő bibliai passzust Krisztus szerepeltetésére a mű tervezett záró képében, Illés próféta mennybemenetelekor. Az Éliás talán sohasem készült volna el, ha Mendelssohn 1845 őszén nem kap felkérést új oratóriuma háromnegyed évvel később, a Birminghami Zenei Ünnepségen való bemutatására.

A komponista most már maga kért „általános érvényű, általános hatású szemléletet és szavakat”, amelyek további lehetőséget biztosítanak a kórusnak, ha nem is konkrét, drámai szerepben, de legalább az emberiség szimbolikus szócsöveként. Így a mű vége felé Éliás személyiségéhez, a dráma gerincéhez mind lazábban tapadó, bár önmagukban pompásan kidolgozott kartételek sorakoznak, a romantikus oratórium paradoxonjának soha felül nem múlt emlékezeteként. Írta: Mesterházi Máté

Pasztircsák Polina Magyarországon Bikfalvy Júlia, Olaszországban, a Ferrarai Girolamo Frescobaldi Konzervatóriumban Mirella Freni növendéke volt. Énekesi teljesítményét a Simándy József Énekversenyen első helyezéssel, a Genfi Nemzetközi Énekversenyen első, valamint közönségdíjjal és három különdíjjal, a müncheni ARD Zenei Fotó © Giancarlo Pradelli Versenyen pedig különdíjjal ismerték el. Európa-szerte szerepel operaházakban és koncerttermekben. 2010-ben Richard Strauss, Sosztakovics, Bartók és Kodály dalaival portréalbuma is megjelent.

Ballabás Aliz 2005-ben a Zeneakadémián klasszikus gitár szakon diplomázott, 2002 óta a Purcell kórus tagja. Magánéneket többek közt Nancy Argentánál és Laki Krisztinánál tanult.

Barokk zenei kamarakoncertek rendszeres közreműködője.

Pintér Ágnes hárfatanulmányai mellett a budapesti Zeneakadémián karvezetésből is diplomát szerzett, majd Párizsban, a Sorbonne-on részesült posztgraduális zenetudományi képzésben.

1995 óta a Purcell Kórus tagja és szólistája, és 1996 óta részt vesz a Corvina Consort munkájában, de énekesként és hárfásként más régizenei koncerteken is rendszeresen fellép.

Fotó © Shirley Suarez

Láng Dorottya Budapesten született, felsőfokú zenei képzését a bécsi Universität für Musik und darstellende Kunst hallgatójaként abszolválta, Claudia Visca osztályában. Európa-szerte több nemzetközi megmérettetésen aratott sikert. Eddigi operai fellépései főként a bécsi Volksoperhez, a hamburgi Staatsoperhez és a mannheimi Nationaltheaterhez kapcsolódnak. Sok egyéb között Mozart-, Verdi-, Mascagni-, Richard Strauss-, Britten-, Prokofjev- és Janáček-operák szerepeit énekelte, de otthonosan mozog a dal- és oratóriumirodalomban is.

MENDELSSOHN: ÉLIÁS

9

10

Balogh Eszter 2014-ben diplomázott a Zeneakadémián, s még abban az évben debütált a Magyar Állami Operaházban. Repertoárja a barokktól a kortárs zenéig ível. Visszatérő szólistája a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar, a Budapesti Fesztiválzenekar Barokk Együttese, a Budafoki Dohnányi Zenekar és a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertjeinek.

Fotó © Raffay Zsófia

Fotó © Wágner Csapó József

Fotó © Julia Wesely

Móré Gabriella a szerbiai Topolyán született, és 2008-ban szerzett diplomát a budapesti Zeneakadémia magánének-tanári szakán. A Purcell Kórusban 2007 óta énekel; emellett jelenleg a Magyar Rádió Énekkarának is tagja, s alkalmanként mindkét együttesben szólistaként is szerepel.

Sebastian Kohlhepp a nemzetközi opera- és koncertszínpadokon legtöbbet foglalkoztatott német tenorok közé tartozik. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon is bemutatkozott, Peter Konwitschny pedig Jászon szerepére kérte fel Cherubini Medeája felújításakor.

Koncerténekesként gyakran szerepel az Akademie für Alte Musik Berlin, a genti Collegium Vocale, a Freiburgi Barokk Zenekar koncertjein, olyan karmesterekkel, mint Philippe Herreweghe, Frieder Bernius és Helmuth Rilling.

Komáromi Márton Kaposy Margitnál kezdte magánének tanulmányait, majd Miskolcon szerzett főiskolai diplomát. 2003 óta a Magyar Rádió Énekkarának tagja, az együttes 2008-ban neki ítélte „Az év énekese” címet. 2008 óta országszerte fellép oratóriumok szólistájaként.

Jochen Kupfer koncertek és operaelőadások gyakori közreműködője.

A 2016-ban „Bajorország kamaraénekese” címmel kitüntetett basszbariton a lipcsei zeneművészeti főiskolán végzett, és olyan művészek kurzusain képezte magát tovább, mint Theo Adam, Elisabeth Schwarzkopf és Dietrich Fischer-Dieskau. Leggyakrabban énekelt szerepei közé tartozik a Wozzeck címszerepe, Gunther (Az istenek alkonya), Escamillo (Carmen), Rossini Tell Vilmosa, az idősebb Germont a Traviatában és Pizarro a Fidelióban.

Melkovics Zoltán 2006-ban szerzett diplomát a budapesti Zeneakadémián. A grazi operaházban több szerepet énekelt, 2007-től a brémai operaház kórusának tagja volt, és színpadi szerepeket is alakított. 2017 óta a Magyar Rádió Énekkarának tagja, és a Purcell Kórushoz is akkor csatlakozott.

Borka Ákos 1990-ben született, jelenleg Kovács István tanítványa.

2013 óta a Purcell Kórus tagja, és rendszeresen kap szólistafeladatokat is. Számos hazai zenekarral dolgozott már, és olyan karmesterek irányítása alatt énekelt szólót, mint René Jacobs, Helmuth Rilling és Vashegyi György.

Vashegyi György Liszt-díjas karmester a magyarországi historikus régizene-játék és -oktatás meghatározó alakja. A Zeneakadémia karmesterképzőjének elvégzése után a Drezdai Régizenei Akadémián képezte tovább magát; emellett több alkalommal részt vett Helmuth Rilling es John Eliot Gardiner mesterkurzusain. A Purcell Kórus Fotó © Wágner Csapó József és az Orfeo Zenekar megalapítása óta elsősorban az ő közreműködésükkel hozott létre jelentős opera- es oratóriumprodukciókat, de vendégkarmesterként rendszeresen dolgozik más együttesekkel is. 1992 óta a Zeneakadémia tanára, 2010-ben az ő vezetésével alakult meg az intézmény régizenei szakcsoportja.

2017 októbere óta a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.

MENDELSSOHN: ÉLIÁS

11

12

Az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus a régizenei kompozíciók legkiválóbb autentikus előadói Magyarországon. Az együttesek repertoárjának gerincét a Gesualdótól Mendelssohnig terjedő periódus zenéje alkotja, de gyakran műsorukra tűznek későbbi kompozíciókat is. Koncertjeiken a közönség számos magyarországi bemutatót hallhatott már korhű hangszeres előadásban. 1998 óta több világpremier-lemezfelvételt is készítettek, többek közt Charpentier, Michael Haydn, Istvánffy, Kraus, Lickl, Manna és Tartini műveiből. 2011-ben kezdődött termékeny együttműködésük a Versailles-i Barokk Zenei Központtal, ennek köszönhetően a barokk zene több ismert és még felfedezésre váró szerzőjének műveit mutatták be sikerrel. Az együttműködésből született lemezek (Rameau: Hyppolite et Aricie, Mondonville: Grand Motets, Mondonville: Isbé, Opéra pour trois rois) számos külföldi elismerésben részesültek.

Vashegyi György, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar Fotó © Nagy Attila, Müpa

Summary The discovery of the great intellectual achievements of the past hung heavy in the air during the first decades of the 19th century in Germany. That both a composer and a piece of music are able to represent the ideals of a period is one of the most characteristic realisations of the Romantic period. The revival of Bach's St Matthew Passion by the 20-year-old Felix Mendelssohn-Bartholdy (1809–1847) was a spotlight that illuminated all of 19th century cultural history, and which also obscured the influence Handel had on Mendelssohn in the eyes of those who came later. The authoritative power of Mendelssohn's Handel adaptations came from the two oratorios that framed the composer's final creative period: Paulus, which premiered in 1836 and directly reflected the Bach experience, and Elias, completed in 1846 after nearly 10 years of toil and only 18 months before the composer's death, which took on an unmistakable character through its largescale polyphonic choral movements. Since the oratorio Israel In Egypt was the Handel piece Mendelssohn conducted most often, the composer may well have been reminded of the choral depictions of the Egyptian plagues. Following in the footsteps of Handel, he was able to directly depict the natural metaphors of the Bible most clearly here, with the impersonal presence of the choir. If, however, writing an oratorio in the first decades of the 19th century meant little more than composing in the style of Handel, the question can justly be asked: how did these chorales, protestant folk songs harmonised in four parts and well-known from Bach's passions and cantatas, end up in Mendelssohn's oratorios? The answer: Mendelssohn, the ‘classicist-romantic’, looked upon the classical model as only a true romantic could. He didn't consider it important that Bach's choral works had the power to unite church congregations, and was much more appreciative of their special musical atmosphere and tone. While the chorales could be inserted directly with their original lyrical texts into Paulus, the Old Testament spareness of Elijah required a more subtle process: here, the composer sought similar Old Testament texts, while the musical material was placed in quotation marks through a blurring of the boundaries of style and form.

SUMMARY

13

FELFEDEZÉSEK

Farkas Róbert és az Óbudai Danubia Zenekar

Közeműködik: Mohamed Hiber – hegedű, Pallavi Mahidhara – zongora Vezényel: Farkas Róbert

2018. november 4.

Farkas Róbert Fotó © Gela Megrelidze

RISING STARS

Josep-Ramon Olivé – bariton

Közreműködik: Ian Tindale – zongora

2018. november 24.

Fotó ©Julien Gazeau

Verdi: A két Foscari

A főbb szerepekben: Guanqun Yu, Ivan MagrÌ, Leo Nucci, Sebestyén Miklós Közreműködik: a Bajor Rádió Énekkara, a Müncheni Rádió Zenekara Vezényel: Ivan Repušić

2018. november 27.

Leo Nucci Fotó © RobertoRicci-

Estonia100: Mari Kalkun Duó

2018. november 28.

Mari Kalkun Fotó © Ruudu Rahumaru

A Cantemus Kórus adventi koncertje

2018. december 3.

Fotó © Nagy Attila, Müpa

ÚJÉVI HANGVERSENY

Haydn: A teremtés

Közeműködik: Fatma Said, Uwe Stickert, Sebestyén Miklós, a Magyar Rádió Énekkara, Düsseldorfi Szimfonikus Zenekar Vezényel: Fischer Ádám

2019. január 1.

Fatma Said Fotó © Felix Bröde

előzetes,

AJÁNLÓ

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Stratégiai partnerünk: Stratégiai médiapartnerünk: A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Vashegyi György, a Pucell Kórus és az Orfeo Zenekar Címlapfotó: Nagy Attila, Müpa A szerkesztés lezárult: 2018. október 17.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!