Müpa Műsorfüzet - Eötvös Péter: Senza sangue Bartók: A kékszakállú herceg vára (2018. február 10.)

Eötvös Péter: Senza sangue Bartók: A kékszakállú herceg vára 2018. február 10.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

Müpa Rádió Élmény minden pillanatban.

Hallgassa a Müpa Easy és Müpa Symphony csatornákat a mupa.hu-n vagy okostelefonon!

mupa.hu

3

10 February 2018 Béla Bartók National Concert Hall

2018. február 10.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Péter Eötvös: Senza Sangue Eötvös Péter: Senza sangue Bartók: Bluebeard’s Castle Bartók: A kékszakállú herceg vára Senza Sangue The woman: Viktória Vizin The man: Jordan Shanahan Bluebeard’s Castle Judith: Andrea Szántó Bluebeard: Krisztián Cser Featuring: Károly Mécs – Prologue (from recording), Hungarian National Philharmonic Conductor: Péter Eötvös Libretto: Senza Sangue: Mari Mezei Bluebeard’s Castle: Béla Balázs Dramaturg: Judit Oláh-Fenyvesi Set: Éva Szendrényi Costumes: Anikó Németh (Manier) Video graphics: László Zsolt Bordos, Lóránt Demeter Rehearsal director: Sylvie Gábor Director: Csaba Káel The English summary is on page 13.

Senza sangue A nő: Vizin Viktória A férfi: Jordan Shanahan A kékszakállú herceg vára Judit: Szántó Andrea Kékszakállú: Cser Krisztián Közreműködik: Mécs Károly – prológus (hangfelvételről), Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Eötvös Péter Librettó: Senza sangue: Mezei Mari Bluebeard’s Castle: Balázs Béla Dramaturg: Oláh-Fenyvesi Judit Díszlet: Szendrényi Éva Jelmez: Németh Anikó (Manier) Videografika: Bordos László Zsolt, Demeter Lóránt Játékmester: Gábor Sylvie Rendező: Káel Csaba

4

Eötvös Péterrel Hollós Máté beszélgetett az előadás kapcsán.

– Mi indított arra, hogy párdarabot komponálj Bartók A kékszakállú herceg vára című egyfelvonásos operájához?

– A Kékszakállú az egyik leggyakrabban játszott opera a világon. Mivel az egyfelvonásos mű csak hatvanperces, előtte mindig kell valami mást is játszani.

Azt láttam, hogy a műsorválasztás gondot jelent az operaházaknak: mi illik hozzá és mi nem. Hangversenyen nem jelentkezik ez a probléma. Gyakran dirigáltam a Kékszakállút, főként koncerten. Először 1983-ban Hamari Júliával, Nyesztyerenkóval és a BBC Zenekarával, ott az első részben Ligeti és Liszt volt műsoron. Színpadi előadásokon láttam már mindenféle kombinációt: Csajkovszkijt, Poulencet, többször előfordult, hogy a Kékszakállút kétszer, kétféle rendezői látásmódban adták elő. Szerencsés esetben Schönberg Erwartung (Várakozás) című operáját tették hozzá. Legkevésbé az tetszett, amikor Puccini Gianni Schicchi című vígoperájával „ellenpontozták” a bartóki drámát – ez mindkét művet padlóra küldi.

Az operai estének valamilyen egységet kell képviselnie, ez többfelvonásos darabnál egyértelmű. A Kékszakállút egy vele kontrasztot alkotó zenei és színpadi anyaggal párba állítani nagy hiba. Megfelelő létező kompozíció hiányában immár tíz-tizenöt éve kerestem olyan irodalmi alapanyagot, amely dramaturgiai egységet teremthet Balázs Béla és Bartók Kékszakállújával.

– Olyasmire nem gondoltál, ami a Kékszakállút kövesse, ne pedig előzze a programban?

– A Kékszakállú befejezése után csak csend jöhet. Magunkba fordulás.

– A Senza sangue általam ismert korábbi előadása (Armel Fesztivál, Alföldi Róbert rendezése) is fekete-fehér díszletben, jelmezben játszódik, s a ma esti Káel Csaba-féle rendezés is követi ezt az olasz naturalizmusra emlékeztetően „film noiros” látványkoncepciót. Ezt már a komponálás közben elhatároztad?

– A komponálás előtt, de nem ragaszkodom hozzá. Inkább azzal függ össze, hogy a mű a hangszerelés miatt amolyan szürkésfehér árnyalatú, szemben a többi darabommal, amely kimondottan színes. A Senza sanguét azért szántam mattnak, mert utána a Kékszakállú jön a hét színes ajtóval. Nem lett volna szerencsés az egész estét színgazdag tobzódássá tenni.

– Mi közös vagy rokon a Kékszakállúban és a Senza sanguéban?

– Mindkét operában a férfi-nő kapcsolatról van szó. Balázs Béla balladai stílusúra egyszerűsítette ezt. Csak ketten vannak a színpadon. A Senza sanguéban ugyanúgy, mert fontosnak tartottam, hogy a két egyfelvonásos egymásra utaljon.

A történetet a Kékszakállúhoz hasonlóan hét jelenetre osztottam fel, és megtartottam ugyanazt a nagyzenekart, mint Bartók – ez egységes hangzást biztosít, és lehetővé teszi, hogy a két opera szünet nélkül is előadható legyen, amint ez nemrég a Hamburgi Operában történt. A Senza sangue zenei stílusa önálló, a hangzások drámai erejével kapcsolódik Bartók zenéjéhez, és utolsó ütemei hangnemileg is előkészítik a Kékszakállú kezdését.

A Kékszakállú szimbolikus helyszínen, a lélek várában játszódik, a Senza sangue konkrét helyszínen. Mindkét opera a férfi és a nő találkozásával kezdődik, de a befejezésük eltérő: a Kékszakállú szétválással, a Senza sangue összetartozással végződik. Óvakodtam attól, hogy bármilyen utalás, idézet kerüljön a Kékszakállúból az én darabomba. Apró, rejtett kacsintásaim vannak csupán. Amikor a Nő azt mondja: pakoljon össze, beszélni akarok magával, a Férfi megérzi, eljött az a pillanat, amelyre ötven éve várt: a „vendetta”, a bosszú. Nem zárhatom be a boltot – énekli ugyanazon a két hangon (fisz-gisz), mint ahogy a Kékszakállúban megkérdezi, hogy „félsz-e?”. Így jelzem, hogy most ő fél.

A Senza sangue Alessandro Baricco 2002-ben megjelent regényéből készült.

Mezei Mari szövegkönyve a regény második részét használja. Az előzményeket a dialógusok folyamán ismerjük meg. Mindkét operában a Nő számára elengedhetetlenül fontos a múlt feltárása és tisztázása. A Kékszakállúban a férfi múltja a titok, a Senza sanguéban pedig a Nő az, akinek rejtélyes élete megértésre és megváltásra vár. Baricco regényében egy polgárháború után egy háromtagú kommandó kiirtja a Nő családját, viszont a legfiatalabb fiú életben hagyja a tizenkét éves kislányt. Ő ötven év keresés után megtalálja a fiút, aki ekkor hetvenkét éves.

A kommandó két másik tagjának a halálához a nő homályos módon kapcsolódik.

A múlt drámai felidézése során kiderül, hogy a Nő a hosszas keresés után nem bosszút állni jött, hanem azért, hogy a Férfi újra megmentse őt, összekössék az életüket, ami megváltást jelent mindkettőjük számára.

– S honnan a Vértelenült jelentő Senza sangue cím?

EÖTVÖS PÉTER: SENZA SANGUE/ BARTÓK: A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA

5

6

– Bár a Senza sanguéban semmilyen zenei idézet nincs a Kékszakállúból, az egyetlen közös pont a két operában a vér. Bartóknál a vér zenei szimbóluma egy éles kisszekund hangköz, amely minden jelenetben benne van. A Senza sangue történetének fordulópontja az a pillanat, amelyben a kisszekund hangköz feloldódik, a Férfi és a Nő kapcsolata „vértelenné” válik.

– Amikor elképzelsz egy operát, mennyire rendezed meg magadban, s a rendezők megvalósítása mennyire tesz elégedetté vagy éppen bosszant fel?

– Régebben gyakran bosszankodtam, ma már kezdem belátni, hogy nem érdemes. Lényegében minden darab első „rendezője” én vagyok: mit választok ki egy témából, a librettó milyen irányba megy, milyen szavakat húzok ki belőle, ez már voltaképp rendezői funkció. Hogy valaki hátulról jön, jobbról vagy balról, azt pontosan belekomponálom a darabba, hagyok rá időt, hogy beérjen. A Három nővér partitúrájába be is írtam minden ilyen részletet, az első rendezője ezt követte, és láttam, hogy jól működik. Amagatszu japán koreográfus-rendező „előnye” az volt, hogy sem a Három nővért, sem Csehovot nem ismerte, így mindent a jó és rossz operai és színházi hagyományoktól függetlenül, „szűzen” ragadott meg. Kiváló koreográfusként remekül használta a teret.

Ritkán választhattam rendezőt én, többnyire az operaigazgatók hoztak össze minket. Amikor a próbák folyamán már látom, milyen irányba alakul a dolog, mindig megbeszélem velük a gondjaimat. Egyetlen kívánságom, hogy ne hasson a rendezés a darab ellen. Ha nem tapasztalok ilyesmit, nem avatkozom a munkájukba. Előfordult szarvashiba is: a Lilith operám elején az egyik előadás rendezője pisztolyt ad az Istennel éppen hadakozó Lucifer kezébe, hogy ő öngyilkosságra utaló mozdulatot tegyen vele. Elmondtam a rendezőnek, hogy ilyen nincs. Ha ilyet csinál, akkor ez nem Lucifer! Sajnos az előadásban mégis benne maradt.

Számomra nagyon érdekes ugyanazt az operámat különböző rendezői koncepciókban látni. Ez azt bizonyítja, hogy az operám életképes. Csak akkor keletkezhet köztünk konfliktus, ha a koncepció nem fedi az alkotók szándékát. Zavaró, amikor a rendezés illusztratívvá válik, esetleg zajt kelt, amikor csendnek kellene lennie, vagy fordítva.

– A Senza sangue szereplői a történetnek az operában feldolgozott szakaszában már idősebb emberek. Az Armel-féle előadásban a fesztivál céljaihoz igazodva szükségképpen fiatalok játszottak.

– Ez egyáltalán nem zavart. A Hamburgi Opera korban a szerephez illő énekesekkel

adta elő a darabot, de az Armel avignoniak által játszott változata is tökéletesen megfelelt, mert izzott körülöttük a levegő.

– Hogyan akadtatok a Baricco-regényre?

– Régóta keresgéltünk Marikával (Mezei Mari, a zeneszerző felesége – HM) a Kékszakállúhoz illő témát, de nem találtunk megfelelő alapanyagot, így addig a többi operámat írtam… Miközben látensen bujkált bennünk a szándék, Marika egyszer csak rátalált a Baricco-regényre, s én kezdetben a teljes művet felhasználó, egész estés operában gondolkodtam. Aztán a történet első felét fokozatosan leépítettem és előzménnyé változtattam, s végül is a regény utolsó jelenetéből bontottuk ki a mi szövegkönyvünket.

– Ez már a sokadik operád, amelynek Mezei Mari jegyzi a szövegkönyvét. Miként zajlik közös munkátok?

– Mi egy kultúrából jövünk, csak más irányból. Marika nagyon logikusan gondolkodik, kategorikusan szűri meg az anyagot. Én szabadon engedem a fantáziámat, ezt ő egy pontig támogatja, azután megállít. Ez a kétféle karakterünk nagy előnye.

Mindent együtt olvasunk, színházat, filmet együtt látunk. Ő maga nem ír librettót saját fantáziából, „csak” átírja az alapul vett irodalmat, hogy az operaszínpadra alkalmas legyen. Kritikus típus, egészséges dramaturgiai érzéke van, szerencsésen tudja tömöríteni az irodalmi alapanyagokat. Munkája közben ott vagyok a háttérben, bármikor egyeztetni tudjuk, miként alakuljon a zenére szánt szöveg.

– Az énekelhetőség szempontjából te még tovább alakítod a szöveget?

– Hogyne. Ez függ a nyelvtől is. A nyelvek nagy szerepet játszanak az operáimban.

Ebben az esetben a regény eredeti nyelvénél, az olasznál maradtunk. Baricco nagy mestere a nyelvnek, csodálatos a nyelvezete, érdemes volt az ő eredetijét használni. Amikor nemrég Rómában dirigáltam a Senza sanguét, találkoztam is vele, s elégedett volt a munkánkkal szövegileg, dramaturgiailag egyaránt. Ez nagy szó, hiszen az egyetlen, aki igazán szót emelhetne az operámmal szemben, az élő író.

Volt már ilyen kalandunk, Tony Kushnerrel, az Angyalok Amerikában című operám írójával. Marika elvégezte a hétórányi alapanyag száznegyven percre sűrítésének irdatlan munkáját. Megmutattuk Kushnernek, aki elégedett volt, de hiányolta a darabunkból a politikát. Azt mondtam neki, hogy egy politikai szöveg inkább prózai színházba való, énekelve erőszakolttá válik. A politikát a zenében a szereplők közti viszonyok intenzitásával jobban lehet érzékeltetni. Az operának élnie kell még akkor is, amikor már senki sem emlékszik arra, ki volt Nixon vagy Reagan.

EÖTVÖS PÉTER: SENZA SANGUE/ BARTÓK: A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA

7

8

– A már említett színességen–mattságon túl van-e még valami különbség, esetleg éppen említendő hasonlóság a Senza sangue és többi eddigi operád között?

– A nagyoperáimnál, amelyek mind különböznek egymástól, csak a történet, a kultúrkör, a nyelv határozza meg a mű alakulását, sokkal szabadabb voltam.

Itt illeszkednem kellett a Kékszakállúhoz. Ha avantgárd zenét írtam volna, amelynek nincs folytatása a Kékszakállúban, vagy ha olyan stílusú zenét írtam volna, mint a Bartóké, fölösleges lett volna megírnom. Olyan zenei nyelvet kellett teremtenem, amelynek folytatása lehet a Kékszakállú világa.

Célszerű volt kicsivel rövidebbnek is lennem (a Kékszakállú hatvan perc, az enyém ötvenkettő).

– Az operád elején, a drámai feszültség kialakulásakor olyan jellegű zenét hallottam, amilyet egykori filmzenéid rokon hangulatú részleteiben. Elutasítod vagy elfogadod ezt az összehasonlítást?

– Az operám és a filmzenék anyagában nincs közösség. Az operáim nemcsak az operák világából jönnek, hanem a film- és színházi tapasztalataimból is.

Az operatradíció iránt nagy vonzalmat érzek: a Három nővér megírása előtt a Don Giovannit nemcsak analizáltam, de tizenhatszor vezényeltem is a lyoni operában. A film és a színház állandó közönségtudattal dolgozik: valakivel akar közölni valamit. Operáimat ugyanezzel a tudattal komponálom.

Fotó © Posztós János, Müpa

Eötvös Péter (Székelyudvarhely, 1944) tizennégy évesen, Kodály Zoltán javaslatára nyert felvételt a Zeneakadémiára. Még tanulmányai idején a Vígszínház zenei vezetője lett. 1966ban karmesteri tanulmányokat kezdett a kölni zeneművészeti főiskolán, 1967-ben a Kölni Opera korrepetitora lett. Dolgozott Stockhausen együttesével és a Kölni Rádió elektronikus zenei stúdiójában. 1991-ben Pierre Boulez az Ensemble InterContemporain zeneigazgatójául szerződtette. Világjáró karmester és mesterkurzusok professzora. 1991-ben megalapította a pályakezdő karmestereket segítő Eötvös Intézetet, kortárs zenei alapítványa pedig nemcsak karmestereket, hanem fiatal zeneszerzőket is támogat. Legjelentősebb magyarországi elismerései: Bartók–Pásztory-díj (1997), Kossuth-díj (2002), Budapest díszpolgára (2013), Magyar Szent István-rend (2015), Prima Primissima-díj (2017). Magas kitüntetések birtokosa Francia-, Német- és Olaszországban (az Ordre des Arts et des Lettres tiszti és parancsnoki fokozata, Cannes Classical Award for Living Composer, a Royal Philharmonic Society zenei díja, Frankfurter Musikpreis, Arany Oroszlán-életműdíj), a Berlini Művészeti Akadémia tagja.

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

EÖTVÖS PÉTER: SENZA SANGUE/ BARTÓK: A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA

9

10

Vizin Viktória Kecskeméten született és a Szegedi Konzervatóriumban szerzett diplomát. Kolozsváron a Nicolae Bretan Nemzetközi Énekverseny megnyerését követően vokális zenetudományi doktori címet szerzett. A romániai Hariclea Darclée Énekverseny győztese, a Belvedere Verseny második helyezettje. A Carmen címszerepét világszerte száznál többször alakította, emblematikus megformálója a Kékszakállú Juditjának is. Chicagóban él, de erősen kötődik szülővárosához, és a Magyar Állami Operaházban is gyakran fellép.

Jordan Shanahan Hawaiin született. A bariton 2016-ban megnyerte A nürnbergi mesterdalnokok Verseny első díját. Ünnepelt vendége a New York-i Metropolitan és a chicagói Lyric Operának, a Bajor Állami Operának, a Holland Operának, a nápolyi Teatro San Carlónak, valamint Bern, St. Gallen, Nürnberg, Santa Fe és Cleveland operaházainak.

Fellépett az amszterdami Concertgebouw Zenekarával, a Washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekarral és a Müncheni Filharmonikusokkal.

Hatvan szerepet tartalmazó repertoárja Wagnertől és Richard Strausstól az olasz romantikusokon át a kortársakig (Adams, Glass) terjed.

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

Szántó Andrea Szegeden Berdál Valéria, a budapesti Zeneakadémián Andor Éva tanítványa volt, s művészi fejlődésében Komlóssy Erzsébet is segítette. 1993-ban megosztott első díjat nyert a Nemzetközi Barokk Énekversenyen. Első CD-jén Galuppi A vidéki kávéház című operája hallható. A Magyar Állami Operaház, majd a Bielefeldi Színház szólistájaként főszerepeket alakított a Carmen, a Hoffmann meséi, valamint a Jancsi és Juliska című operákban. 2000 óta a Mannheimi Nemzeti Színház tagja: ott Fischer Ádámmal, itthon Kocsis Zoltánnal énekelte Juditot, s e szerepben fellépett a Skót Operában és Nagojában is.

Fotó © Hermann Péter

Fotó © Wágner Csapó József

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

Cser Krisztián Szegeden született. A budapesti Zeneakadémián Marton Éva növendékeként diplomázott, s részt vett többek közt Csengery Adrienne, Hamari Júlia, Polgár László és Alastair Thompson mesterkurzusain is. Nemzetközi énekversenyek díjazottja, a Márciusi Ifjak-díj, a Magyar Ezüst Érdemkereszt, a Székely Mihályés az Oláh Gusztáv-emlékplakett birtokosa. Operák mellett oratóriumoknak is rendszeresen szólistája. A kékszakállú herceget Kínában ő énekelte elsőként, de e szerepben fellépett Rouenban, Kijevben és Milánóban is.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar jogelődjét, az Állami Hangversenyzenekart a nagy sikerű Ferencsik-, majd Kobajasi-korszak után, immár új néven 1997-től haláláig Kocsis Zoltan vezette. Az együttes élére a legjelesebb vendégkarmesterek (Ansermet, Maazel, Abbado, Bernstein) álltak, s meghívásuknak olyan szólítisták tettek eleget, mint Szvjatoszlav Richter, Yehudi Menuhin vagy Gidon Kremer.

A zenekar repertoárját Kocsis Zoltán bővítette a kora 20. század ritkán játszott Richard Strauss- és Debussy-darabjaival, s kiemelkedő nemzetközi sikereket, több hanglemez-nagydíjat érdemelt ki a Bartók Új Sorozat CD-felvételeivel. A zeneigazgatói posztot jelenleg Hamar Zsolt tölti be.

Káel Csaba a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végezte tanulmányait. Operarendezőként Mozart Così fan tutte című művének előadásával debütált, első rendezése a Magyar Állami Operaházban Haydn L’infedeltà delusa című operája volt. 2002-ben készült el Bánk bán című operafilmje, amelyet az Oscar-díjas operatőrrel, Zsigmond Vilmossal forgatott. Operaszínpadon olyan művészekkel dolgozott már együtt, mint Marton Éva, Rost Andrea, Miklósa Erika, Jevgenyij Nyesztyerenko, Leo Nucci és José Cura.

A kezdetektől a Müpa művészeti tanácsadója, 2011-től vezérigazgatója.

Nádasdy Kálmán-díjas, Érdemes művész.

EÖTVÖS PÉTER: SENZA SANGUE/ BARTÓK: A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA

11

Csatlakozzon ingyenes hűségprogramunkhoz, gyűjtse a pontokat és élvezze a kedvezményeket!

mupa.hu/husegprogram

Summary Both musically and conceptually, Bluebeard’s Castle has become one of the central masterpieces of the 20th century opera repertoire. Béla Bartók creates a distinctive tonal and formal landscape in the service of an eternal philosophical question, arranging the philosophy of the conflict between the sexes around the horrific deeds of the 15th century Bluebeard, who came to be condemned for his crimes under the law.

It is hard to find a one-act opera to pair on stage with the work by Bartók. Péter Eötvös hit upon a connected theme in the novel Senza sangue (Without Blood) by Alessandro Baricco, published in 2002. “Both operas are concerned with the male-female relationship,” says the composer. “The librettist of Bluebeard’s Castle, Béla Balázs, simplified this in a ballad-like style where there are only two characters on stage. Just as in Senza sangue, because I thought it important that the two one-act works should not be built on contrasts, but on mutual references. Similarly to Bluebeard’s Castle, I have divided the story into seven scenes, while retaining the same large orchestra Bartók used. This ensures a unified sound, and also enables the two operas to be performed without an interval, as happened recently at the Hamburg Opera. The musical style of Senza sangue is independent, connected to Bartók’s music by the dramatic power of its sound, with its final measures tonally preparing the way for the beginning of Bluebeard’s Castle. While Bluebeard’s Castle is set in a symbolic location, in the castle of the soul, Senza sangue has an actual location. Both operas begin with the meeting of man and woman, but they end differently: Bluebeard’s Castle with a separation, Senza sangue with a coming together.

In both operas, it is of essential importance for the Woman to uncover and clarify the past. In Bluebeard’s Castle, the Man’s past is the secret, while in Senza sangue it is the Woman whose mysterious life awaits understanding and redemption. In Baricco’s novel, three commandos exterminate the Woman’s family after a civil war, but the youngest boy lets the 12-year-old girl live, who, after 50 years of searching, finds the boy. During a dramatic evocation of the past, it turns out that the Woman has not come to exact revenge after her long search, but to have the Man save her once again and for their lives to be united, signifying salvation for them both.”

SUMMARY

13

Bécsi, bécsibb - operett!

Annette Dasch, Piotr Beczała és Thomas Hampson operettestje

2018. február 15.

Annette Dasch Fotó © Georg Schlosser

RÉGIZENE FESZTIVÁL

Musica Ricercata: Úrhatnám polgárok – La Lumière comique

Francia irodalom a barokk zenében Közreműködők: Rodica Vica – szoprán Vezényel: Gabriel Bebeșelea

2018. március 8.

Gabriel Bebeșelea Fotó © Ionut Macri

HÚSVÉTI HANGVERSENY

Telemann: Brockes-passió

Közreműködik: Baráth Emőke, Bernhard Berchtold, Uwe Stickert, Johannes Weisser, Kovács Ágnes, Balogh Eszter, Purcell Kórus, Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György

2018. március 22.

Baráth Emőke Fotó © Raffay Zsófia

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Liszt: Szent Erzsébet legendája

A Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitókoncertje Közreműködők: Kele Brigitta, Kutasi Judit, Albert Pesendorfer, Markus Werba, Haja Zsolt – ének, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Nemzeti Énekkar Vezényel: Hamar Zsolt

Nemzeti Filharmonikus Zenekar Fotó © Wágner Csapó József

2018. március 30.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Sir Roger Norrington és A Felvilágosodás Korának Zenekara

Közreműködik: Roger Montgomery – kürt

2018. április 9.

Sir Roger Norrington Fotó © Manfred Esser

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Yuja Wang, Daishin Kashimoto és Andreas Ottensamer koncertje

2018. április 16.

Yuja Wang Fotó © Norbert Kniat

előzetes,

AJÁNLÓ

Stratégiai médiapartnerünk:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Eötvös Péter Címlapfotó: Csibi Szilvia, Müpa A szerkesztés lezárult: 2018. február 5.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!