Müpa Műsorfüzet - Kent Nagano és a Hamburgi Állami Filharmonikus Zenekar (2017. november 29.)

Kent Nagano és a Hamburgi Állami Filharmonikus Zenekar 2017. november 29.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

Minden napra új élmény!

Ajándékozzon karácsonyra Müpa-utalványt!

A Müpa saját rendezésű előadásaira elköltött minden 10 ezer forint után 1000 forint értékű ajándékutalványt adunk! Az ajánlat 2017. december 23-áig érvényes.

mupa.hu

29 November 2017 Béla Bartók National Concert Hall

2017. november 29.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Kent Nagano and Kent Nagano és the Hamburg Philharmonic a Hamburgi Állami State Orchestra Filharmonkus Zenekar Featuring: Veronika Eberle – violin Conductor: Kent Nagano

Közreműködik: Veronika Eberle – hegedű Vezényel: Kent Nagano

Brahms: Violin Concerto in D major, op. 77 1. Allegro non troppo 2. Adagio 3. Allegro giocoso, ma non troppo vivace

Brahms: D-dúr hegedűverseny, op. 77 I. Allegro non troppo II. Adagio III. Allegro giocoso, ma non troppo vivace

Brahms: Symphony No. 2 in D major, op. 73 1. Allegro non troppo 2. Adagio non troppo 3. Allegretto grazioso (Quasi andantino) – Presto ma non assai 4. Allegro con spirito

Brahms: II. (D-dúr) szimfónia, op. 73 I. Allegro non troppo II. Adagio non troppo III. Allegretto grazioso (Quasi andantino) – Presto ma non assai IV. Allegro con spirito

The English summary is on page 11.

4

Egy amerikai-japán Európában

Kent Nagano Fotó © Felix Broede

Sansei: ez a kifejezés azokat a japánokat jelöli, akik már a harmadik generáció óta élnek az Amerikai Egyesült Államokban – tehát nemcsak ők látták meg ott a napvilágot, hanem szüleik is. A mai hangverseny karmestere – korunk egyik legsikeresebb, legizgalmasabb dirigense – származását tekintve igazi sansei, ahogy ezt neve is mutatja: a családnév japán, de már angolszász keresztnév csatlakozik hozzá.

Az 1951-ben született Kent Nagano családjának kaliforniai farmján, a tengerparti Morro Bay közelében töltötte gyermekkorát. Szülei gondot fordítottak arra, hogy zenei nevelése ne kizárólag a nyugati tradíciók szellemében történjék: nemcsak zongorán, brácsán és klarinéton tanult meg játszani, de az ősi japán húros-pengetős hangszer, a koto titkait is megismerte.

Egyszerre folytatott szociológiai és zenei stúdiumokat a Kaliforniai Egyetemen, idővel azonban minden energiáját lefoglalta a muzsika. Zeneszerzést is tanult, de ezt már a San Franciscó-i Állami Egyetemen, Roger Nixon növendékeként.

Már fiatalon erős elkötelezettséget mutatott a kortárs zene iránt: első zeneigazgatói megbízatása idején, a Berkeley-i Szimfonikusok élén behatóan tanulmányozni kezdte Olivier Messiaen zenéjét, s levelezés útján magával a zeneszerzővel is felvette a kapcsolatot. Ez volt az előzménye annak, hogy Messiaen meghívta Párizsba, ahol operája, az Assisi Szent Ferenc befejezésében Nagano asszisztensként vett részt.

Ez idő alatt Messiaen és zongoraművész felesége, Yvonne Loriod otthonában lakott, s a házaspárt „európai szüleiként” emlegette.

Az új keresése, a ritkaságok iránti vonzódás, a felfedező szellem ezután is végigkísérte pályáján a karmestert. E hajlam kibontakozásának egyik leghálásabb terepe volt munkásságában a Lyoni Nemzeti Opera élén 1988 és 1998 között eltöltött termékeny évtized: itt olyan különlegességek közelébe került, mint Busoni Doktor Faustja, Debussy befejezetlen operája, a Rodrigue et Chimène, Poulenctől a Karmeliták beszélgetései – vagy épp Eötvös Péter később világsikert aratott operája, a Három nővér, amelynek lyoni ősbemutatóját Nagano vezényelte.

Az innovatív műsortervek egy újabb kitűnő terrénumát kínálta 2000 és 2006 között Nagano számára a berlini Német Szimfonikus Zenekar, amelynek élén Schönberg és Alexander von Zemlinsky műveit is vezényelhette. A Salzburgi Ünnepi Játékokon

Kaija Saariaho, a brüsszeli Monnaie vendégeként John Adams operáját mutatta be (Távoli szerelem; Klinghoffer halála). Rendkívüli energiával dolgozik: mindig egyszerre több megbízatásnak tesz eleget, hiszen az említett időszakok folyamán a manchesteri Hallé Zenekarhoz és a Los Angeles-i Operához is szerződés kötötte.

Jelenleg is kétlaki életet él: 2006 óta zeneigazgatója a Montreali Szimfonikus Zenekarnak, emellett 2015 óta a Hamburgi Állami Opera fő-zeneigazgatója – utóbbi zenekaraként működik a Hamburgi Állami Filharmonikus Zenekar, amelyet a ma esti hangverseny közönsége hallhat, s amelynek Nagano szintén 2015 óta vezető karmestere.

Zeneszerető kikötőváros, nagy múltú zenekar, világhírű szólista Hamburgról mindenekelőtt az ipar és kereskedelem jut eszünkbe, hiszen Németország második legnagyobb városa, „Európa kapuja” a kontinens harmadik legnagyobb forgalmú kikötője. Ugyanakkor e város kultúrája is nagy hagyományú, és ezen belül a zenének is előkelő szerep jut. Hamburghoz kapcsolódó alakja a zenetörténetnek Matthias Weckmann, Georg Philipp Telemann, Reinhard Keiser, Johann Mattheson, Johann Adolf Hasse, Carl Philipp Emanuel Bach, és nem szabad elfelejtenünk, hogy

Hamburgi Állami Filharmonikus Zenekar Fotó © Felix Broede

KENT NAGANO ÉS A HAMBURGI ÁLLAMI FILHARMONIKUS ZENEKAR

5

6

Veronika Eberle

itt született Felix Mendelssohn Bartholdy és Johannes Brahms. Ugyancsak szoros szálak fűzik Hamburghoz a pályája kezdetén a hírhedt Rotlichtviertelben, a Reeperbahnon játszó Beatlest. (Tegyük hozzá: eleinte az ifjú Brahms is arra kényszerült, hogy a piros lámpás negyed mulatóiban zongorázzék.) Végül nem hagyhatjuk említetlenül, hogy Ligeti György életében is fontos szerepet játszott a város: 1973 és 1989 között itt tanított zeneszerzést a Zene- és Színművészeti Főiskola professzoraként. Hamburg egyik híres koncertterme a Laeiszhalle, a másik, a legújabb nevezetes helyszín pedig a 2016-ban átadott Elbphilharmonie épülete, amely hatalmas hajót formázva magasodik a víz fölé. A Müpa legifjabb testvérintézményeként ez a kulturális központ is hamar megkapta a közönségtől a maga szeretetteljes, nyúlfarknyi becenevét: Elphi, Elbphi.

A Hamburgi Állami Filharmonikus Zenekar nagy hagyományú együttes: elődjét 1828-ban alapították, s fennállásának közel két évszázada alatt olyan karmesterek álltak az élén, mint – csak mazsolázgatva a hosszú és imponáló névsorból – Eugen Jochum, Joseph Keilberth, Wolfgang Sawallisch, Horst Stein, Christoph von Dohnányi, Hans Zender, Gerd Albrecht és Ingo Metzmacher.

Az est szólistája, a Magyarországon is igen kedvelt, huszonkilenc éves Veronika Eberle, bár most éppen északnémet zenekarral turnézik, délnémet területen, Donauwörthben született, majd Münchenben járt konzervatóriumba és zeneakadémiára. Tízéves kora óta koncertezik: megfordult Salzburg, Gstaad, Schleswig-Holstein, Ludwigsburg, Bonn, Braunschweig, Drezda, Dortmund fesztiváljain, de a Marlborói Kamarazenei Fesztiválon is. Olyan karmesterekkel lépett fel, mint Simon Rattle, Paavo Järvi, Robin Ticciati és Michael Sanderling. A Nippon Music Foundation jóvoltából az 1700-ban készült „Dragonetti” Stradivarin játszik.

Két összeillő mű Kent Nagano ezen az estén a törzsrepertoár alapműveit megszólaltató karmesterként mutatkozik be a Müpa közönségének. Vezényletével a Hamburgi Filharmonikusok városuk szülötte előtt tisztelegnek, Johannes Brahms (1833–1897) két kompozícióját adva elő. A két mű nemcsak a – Brahms számára bécsi életszakaszában is mindvégig igen fontos – városhoz és zenekarához illik, de egymáshoz is, több szempontból.

A II. szimfónia (D-dúr, op. 73) és a Hegedűverseny (D-dúr, op. 77) Brahms pályájának

azonos szakaszát képviseli: az érett kori művek, a kiteljesedés időszakát. A szimfóniát Brahms 1877 nyarán, egy pörtschachi vakáció során írta a Wörthi-tó partján.

A Hegedűverseny mindössze egy esztendővel később, 1878-ban keletkezett. 1879-ben, az ősbemutató és az első nyomtatott kiadás megjelenése között a zeneszerző még módosításokat eszközölt a művön. Brahms negyvenes évei derekán jár ekkoriban, az évtized eleje óta Bécsben él, s ez nemcsak a végső megállapodottság helyszíne számára, de jelkép is: a zeneszerzőt ez idő tájt már Európa egyik legnagyobb komponistájaként, a (Bécshez köthető) klasszikus tradíció szerves folytatójaként tartja számon a világ. Sokkal nehezebben veszik észre – mindmáig –, hogy művészetének a hagyományhoz hű jellegzetességek mellett mennyi újító vonása van: erre először Arnold Schönberg figyelmezette a közvéleményt 1933-ban, a Brahms-centenáriumon írt nagy tanulmányában.

Ezt a gondolatot folytathatja az a mozzanat, amely szintén összekapcsolja a két művet: mindkettő erőteljesen a beethoveni gondolkodásmódot, Beethoven szellemét folytatja – ám fontos hangsúlyozni, hogy ezek a kompozíciók nem epigon munkák, hanem Beethoven művészetével egyenrangú, szuverén műalkotások. Végül a harmadik fontos közös vonás a hangzás világába kalauzol: mindkét darab a fényes és derűs D-dúr hangnemben íródott, s karaktereivel is azt a kedélyt és életszemléletet közvetíti, amelyet a hagyomány a D-dúr művektől ekkoriban már hosszú ideje elvár.

Vallomás egy baráthoz Brahmsnak nem volt felesége, nem voltak gyermekei – volt viszont rengeteg barátja, akikkel ez az olykor nyers modorú, magának való ember igen-igen kedves tudott lenni. Levelei arról tanúskodnak, hogy valósággal művészetként művelte a barátkozást. Életének legnagyobb, legfontosabb barátsága a magyar származású (a Moson vármegyei Köpcsényben született, később Pest-Budán, Bécsben és Lipcsében nevelkedett) hegedűművészhez, a nála három évvel idősebb, őt tíz esztendővel túlélő Joachim Józsefhez (Joseph Joachimhoz) fűzte. Tulajdonképpen ő fedezte fel a húszéves Brahmsot, akit Reményi Ede vitt el hozzá, s ő volt az, aki megismertette felfedezettjét Schumann-nal, Brahms karrierjének elindítójával.

Brahms Hegedűversenye talán nem születik meg e barátság nélkül – de ha megszületik is, nem lesz olyan, amilyen végül lett, hiszen Brahms 1878-ban nem csupán barátjának szánt ajándékként komponálja meg a versenymű-irodalomnak ezt a kivételes remekét, de a mű a megajándékozott aktív, alakító részvételével készül el.

KENT NAGANO ÉS A HAMBURGI ÁLLAMI FILHARMONIKUS ZENEKAR

7

8

Joachim nemcsak tanácsokat ad Brahmsnak, de ő az is, aki 1879. január 1-jén az ősbemutatót abszolválja. Ragaszkodik ahhoz, hogy ezen a koncerten a Brahmsversenymű előtt eljátssza Beethoven Hegedűversenyét is – ezzel a jó szándékú gesztussal nyilvánvalóan a két mű nagyságrendjének azonosságát, kvalitásának hasonlóságát kívánva hangsúlyozni, ugyanakkor azonban e némiképp erőltetett gesztussal talán a lekicsinylők számára is érvet szolgáltatva.

A bemutató vegyes fogadtatását követően (Henryk Wieniawski játszhatatlannak nevezte a darabot, Pablo de Sarasate pedig epés megjegyzésben gúnyolódott azon, hogy „a mű egyetlen igazi dallamát” az oboa játssza a második tételben) a D-dúr hegedűverseny viszonylag hamar megtalálta helyét a versenymű-irodalom legnagyobb teljesítményei között.

Az „emelkedett versenyművek” vonulata Arra a kérdésre válaszolva, milyen Brahms Hegedűversenye, ismét Beethovent kell említenünk, hiszen Hegedűversenyével ő hozta létre a hangszer versenymű-irodalmának azt a típusát, amelynek a Brahms-mű is képviselője. Beethoven Hegedűversenye nem pusztán virtuóz koncertdarab, amelyben a szólista megcsillogtathatja tudását és sikert arathat, hanem mondanivalóval bíró mű: egy humanista vallomása emberségről, tartásról, nemességről, a lélek tisztaságáról. Nem véletlen, hogy nyitótételének legfőbb dallama – sajátos módon a melléktéma –, olyasféle skálaszerű himnuszdallam, mint az Örömóda. Ehhez a műtípushoz tartozik Brahms Hegedűversenye is – de ezt a gondolkodásmódot–magatartást folytatta Brahms előtt Schumann, és ezt a formátumot–mélységet képviseli Brahmsszal egy időben Csajkovszkij, Brahms után pedig Dvořák, Sibelius, Alban Berg és Bartók mindkét hegedűversenye is. Ezek a művek nem csillogni akarnak, hanem mondani valamit az Emberről.

Beethoventől örökli Brahms Hegedűversenye a hangszerkezelés mikéntjét: a szólóhegedű játszanivalója nagyon nehéz, de nem attraktív, hanem elmélyültséget sugall. Szintén eredendően beethoveni a komponálásmód szimfonikus koncepciója: a versenymű-magánszólam nem a zenekar „előtt” vagy „fölött”, tehát nem a zenekari kontextusból kiemelkedve, azt háttérként vagy kontrasztként értelmezve szólal meg, hanem a zenekarba ágyazva, mintegy annak részeként. És beethoveni a szimfónia léptékű terjedelem – amely persze a két Brahms-zongoraversenyt és a Kettősversenyt is jellemzi.

A nyitótétel alaphangvételének meghatározó eleme a dacos-délceg heroizmus, a feszes ritmikából és az éles hangsúlyokból sugárzó büszkeség. A háromrészes F-dúr Adagio A-B-A forma, idilli keretrésszel és felhevülő középszakasszal – a hegedű játszanivalója ebben a tételben többnyire körülíró, figuratív jellegű. Végül a finálé a legnyilvánvalóbb baráti gesztus, utalás Joachim származására: a szilaj, bokázós verbunkos dallam a tüzes magyar virtus kifejezője, amely egy rondóforma keretén belül tér vissza újra és újra, hogy legvégül, a mű strettájában gyors és izgatott indulóként vezessen el a csattanós végkifejlethez.

Beethoven szellemében – de nem árnyékában!

Brahms számára alkotás-lélektanilag neuralgikus műfaj volt a szimfónia és a vonósnégyes, sőt a nagy bécsi klasszikusok nyomasztóan tökéletes műfaji örökségének harmadik nagy műcsoportja, a zongoraszonáta is. (Az utóbbiból csupán pályakezdésekor – majdnem gyerekként, húszévesen – írt három nagyszabású, romantikus művet, később azonban felhagyott a zongoraszonáták komponálásával, és csak más apparátust [hegedű–zongora, cselló–zongora, klarinét–zongora] foglalkoztatva szólalt meg szonátaszerzőként.) A műfaj kényes mivoltát a szimfónia és a vonósnégyes esetében a „forró kása” hosszas kerülgetése, az első ilyen műfajú műveket megelőző, végtelennek tűnő készülődés jelezte: Brahms huszonegy évig várt, amíg 1876-ban – számtalan elvetett vázlat után – megírta és nyilvánosan bemutatta első szimfóniáját. Ennek sikere azonban felszabadította, ezzel magyarázható, hogy a másodikat mindjárt egy esztendővel később papírra vetette.

Négy szimfóniája közül három nem tudott szabadulni az értékelésekben megfogalmazódó Beethoven-párhuzamoktól, melyeket érdekes módon nemcsak a fanyalgók ismételgettek, hanem azok is, akik nagyra tartották e kompozíciókat. Az I. szimfóniát a beethoveni V.-hez és IX.-hez hasonlították, a II.-at a VI.-hoz, míg a harmadikat – hősies hangvételére utalva – a III.-hoz (Eroica). Csak a IV. szimfóniával jutott el Brahms oda, hogy a világ végre előképek említése nélkül értékelje, amit alkotott.

Fontos azonban hangsúlyoznunk, hogy az első három mű beethoveni vonásai is csak a szellem közösségét jelentették – utánzást nem. És persze közös volt a nagyságrend: az, hogy valamennyi opus hallgatói már a bemutatók idején tudták, hogy zenetörténeti jelentőségű remekművekkel van dolguk.

KENT NAGANO ÉS A HAMBURGI ÁLLAMI FILHARMONIKUS ZENEKAR

9

10

A határok átjárhatók?

A II. szimfónia négytételes, feltűnően derűs alkotás, amelynek hangvételében a természeti asszociációkat keltő bukolikus megszólalásmód uralkodik. A nyitótétel Allegro non troppo utasításából a non troppo a fontos: a tétel egésze jól mutatja Brahmsnak azt a sajátosságát, hogy hajlamos a nagy szimfonikus művek kezdőtételeiben elkerülni az igazi, következetesen gyors tempókaraktert.

Lelassulások, lírai ellágyulások tagolják a gyors zenét – sőt tulajdonképpen a kezdet is szemlélődő, békés gondolatot fogalmaz meg: a hangok olyasvalakit állítanak elénk, aki nem siet sehová, inkább sétál és nézelődik. Persze indulatos fölhorgadások, megfeszülések is akadnak a folyamatban – ez a kettősség vonul végig az elbájolóan színes hangszerelésű, ritmikailag (mint Brahmsnál mindig) izgalmasan tagolt és összetett zenei folyamaton.

A második, Adagio non troppo tétel igazi lassú zene, bensőséges vallomás, amelyet a tétel előrehaladtával himnikus magasságokba emel a hegedűk átszellemült kantilénája. A harmadik tétel viszont mintha megint azt sugallná a hallgatónak: a határok átjárhatók – ez ugyanis nem igazi scherzo, annál szelídebb, inkább menüettszerű. Ékessége az oboa beszédes bevezető dallama.

Igaz, aztán a Presto non assai kontrasztszakaszban felgyorsul a tempó és megfeszül a ritmus. Incselkedik velünk a szerző, mintha azt kérdezné: valóban ilyen volna egy „konzervatív” mű, amely csak a konvenciókat ismétli?

A sok fortissimóval tarkított finálé (Allegro con spirito) az előzményekkel ellentétben lebírhatatlan erejű, fergeteges temperamentumú, sebes zene: Brahms legenergikusabb szimfóniatétele, amely csattanós befejezés, duhaj felkiáltójel egy kétarcú mű végén. Írta: Csengery Kristóf

Summary With a storied history dating back to 1828, the Hamburg Philharmonic State Orchestra, which doubles as the orchestra of Staatsoper Hamburg, has performed under the batons of such conductors as Eugen Jochum, Joseph Keilberth, Wolfgang Sawallisch, Horst Stein, Christoph von Dohnányi, Hans Zender, Gerd Albrecht and Ingo Metzmacher.

Since 2015, the orchestra has been under the musical direction of Kent Nagano. Born in the United States in 1951 to a family of Japanese extraction, the conductor showed an early interest in contemporary music and has remained dedicated to it ever since.

He developed a close relationship with Olivier Messiaen, serving as his assistant during the completion of his opera Saint François d’Assise. Nagano started his career at the helm of the Berkeley Symphony and later went on to head the Opéra National de Lyon and the Deutsches Symphonie-Orchester Berlin, while also contracting with the Hallé Orchestra and the Los Angeles Opera. Since 2006, he has served as chief music director of the Montreal Symphony Orchestra. In addition, he has since 2015 also performed the same role for the the Hamburg Philharmonic State Orchestra, while also serving as chief conductor of the Hamburg State Opera.

Veronika Eberle was born in the southern German town of Donauwörth 29 years ago and went on to study at the conservatory and music academy in Munich. She has been performing concerts since she was ten, with performances at festivals in Salzburg, Gstaad, Schleswig-Holstein, Ludwigsburg, Bonn, Braunschweig, Dresden and Dortmund, as well as the Marlboro Music Festival, under her belt. She has taken the stage with such conductors as Simon Rattle, Paavo Järvi, Robin Ticciati and Michael Sanderling.

She plays the “Dragonetti” Stradivarius dating from 1700, which is on loan from the Nippon Music Foundation.

The concert programme features two works by Hamburg-born Johannes Brahms (1833–1897): his Violin Concerto (op. 77) from 1878 and his Symphony No. 2 (op. 73) from 1877. It is not only their proximity in date that makes these pieces a good match: they also share the brilliant key of D major as well as numerous Beethovenian features.

The Violin Concerto arcs in character from the heroism of the opening movement to the idyll of the Adagio to the Hungarian temperament of the verbunkos closing.

The “pastoral” Second Symphony is often compared to Beethoven’s Sixth, while the other work belongs to the series of ‘exalted’ violin concertos that extends from Beethoven to Bartók. The gentle opening of the first of the symphony’s four movements is followed by an intimately hymn-like Adagio and a restrained scherzo, with the work ending in a wildly paced finale.

SUMMARY

11

Pinchas Zukerman és a Camerata Salzburg

2017. december 8.

Pinchas Zukerman Fotó © Cheryl Mazak

Juan Diego Flórez áriaestje

2017. december 11.

Juan Diego Flórez Fotó © Kristin Hoebermann

KARÁCSONYI HANGVERSENY

J. S. Bach: Karácsonyi oratórium

Vezényel: Marc Minkowski

2017. december 13.

Marc Minkowski Fotó © Benjamin Chelly les Echos

Budafoki Dohnányi Zenekar – A varázslat

Közreműködik: Feledi Project Vezényel: Hollerung Gábor

2017. december 16.

Hollerung Gábor Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

KODÁLY-ÜNNEPI HÉTVÉGE

Kodály 135

Vezényel: Hamar Zsolt

2017. december 17.

Hamar Zsolt Fotó © MTI / Balogh Zoltán

Újévi matinékoncert gyerekeknek Fischer Ádámmal Haydn: A teremtés – részletek

Vezényel: Fischer Ádám

2018. január 1.

Fischer Ádám Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

előzetes,

AJÁNLÓ

MÜPA KULTÚR KÜLTÉR

JÉG–ZENE–ÉLMÉNY

Minden tekintetben.

December 2-ától ismét a Müpánál!

A tél és a zene varázsa! Forralt bor, minőségi programok, egy 400 m2-es valódi jégpálya, valamint egy fűtött sátor. Ez a Müpa Kultúr Kültér, ahol könnyűzenei és gyermekműsorok, látványos újcirkusz-előadások és felejthetetlen élmények várják.

mupa.hu

Stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Kent Nagano Címlapfotó: Felix Broede A szerkesztés lezárult: 2017. november 20.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!