A szólóbrácsára komponált darabról a következőket írta a zeneszerző: „A brácsa meleg, lírai hangjával leginkább az emberi hangtartományon belül mozog, így egyfajta intimitás érzetét teremti meg. Egy belső perspektíva arra késztetett, hogy gyerekkoromra, a gyökereimre gondoljak. A sziklás parti tájak emlékei gazdagok régészeti leletekben, apám művészete, az, ahogyan a szüleim hegedültek, vezettek el a darabban található népzenei elemekhez. Egy másik ötlet a darabhoz a spirális forma volt – körkörös mozgás egy tengely körül, mindig előre. Ez hasonló az élet útjaihoz, amelyeken elveszítünk valamit, amihez vissza-visszatérünk, de a régit kicsit másképp látjuk, hiszen megváltoztak a körülmények – variáció és kiterjesztés.” Duke Ellington Egy gyilkosság anatómiája című szvitje a komponista 1959-re datálható első filmzenéjének kivonata, amelyből két tétel szólal meg. Johann Sebastian Bach is képviselteti magát a híres d-moll hegedűpartita brácsára, g-moll hangnembe transzponált változatával, de ezúttal nem az emblematikus Chaconne szólal meg (azt Emmanuel Tjeknavorian koncertjén hallhatja majd a közönség), hanem az azt megelőző Gigue tétel. Grainger számos átiratban ismert In a Nutshell (Dióhéjban) című, 1916-os szvitjének egyik tétele, az Arrival Platform Humlet (Jön a vonat!) Ellen Nisbeth szerint azokat a vegyes érzelmeket festi le, amelyeket akkor érzünk, amikor szeretteinket várjuk egy pályaudvaron fel s alá járkálva. Grainger talán éppen feleségét, Ella Viola Strömöt várta egy londoni vasútállomáson – a skandináv népzenei idézetek erre engednek következtetni. Grieg utolsó hegedűre és zongorára komponált szonátája, a III. (c-moll) szonáta. A három mű közül ez a legnépszerűbb, és a szerzőnek is ez volt a kedvence. Az 1886-ban komponált darab tele van népzenei utalásokkal, jóllehet Grieg a második szonátát nevezte norvégnak, erről a művéről azt mondta, hogy „szélesebb horizonttal bír”.
RISING STARS
7