Müpa Műsorfüzet - Szakcsi: New Currents (2017. október 1.)

Szakcsi: New Currents 2017. október 1.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

PONTOK, KEDVEZMÉNYEK, EXTRA ÉLMÉNYEK

Csatlakozzon Ön is!

mupa.hu/husegprogram

3

1 October 2017 Béla Bartók National Concert Hall

2017. október 1.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Szakcsi: Szakcsi: New Currents New Currents Featuring: Béla Szakcsi Lakatos Jr., Róbert Szakcsi Lakatos – piano, Chris Potter – saxophone Gerard Presencer – trumpet, Joe Sanders – double bass, Marcus Gilmore – drums

The English summary is on page 11.

Közreműködik: ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Szakcsi Lakatos Róbert – zongora, Chris Potter – szaxofon Gerard Presencer – trombita, Joe Sanders – bőgő, Marcus Gilmore – dob

4

A jazz és a klasszikus zene viszonyának kérdését, vagyis a lehetséges kapcsolódási pontok feltárását, illetve a két zenei szféra egymásra hatásának bizonyítását a jazz műfajával foglalkozó szakemberek a kezdetek óta egyik legfontosabb feladatuknak tekintették. A 20. századi zene története bővelkedik az olyan művészekben, művekben és eseményekben, akik, illetve amelyek az ilyen összevetések alapjául szolgálhattak és szolgálhatnak ma is. A példák sora a népszerű klasszikusok, például Beethoven, Liszt és Chopin zongoradarabjainak kávéházi feldolgozásaitól Gershwin munkásságán, illetve a Bartók és Stravinsky műveibe beépülő jazzes elemeken át a tizenkét fokú és szeriális zene vívmányait (is) hasznosító modern jazzkompozíciókig és jazzmuzsikusok által írott szimfóniákig, operákig terjed.

E példák felkutatása és az említett feladat elvégzése ugyanakkor szinte sohasem öncélúan, a jazzről való ismeretek bővítése céljából történt: a tét sokkal inkább magának a jazz fogalmának és zenei státusának a tisztázása volt. Ez különösen azok után tűnt lényegesnek, hogy a múlt század negyvenes és ötvenes éveinek fordulójától kezdve – vagyis a swing és a jazzes tánczene egyeduralmát fellazító bebop megjelenésével, valamint a kulturális hidegháború ezzel egy időben bekövetkező elmélyülésével mind Nyugaton, mind pedig Keleten, azaz a Szovjetunióban és csatlós államaiban – megváltozott a jazz művészeti és társadalmi funkciója.

Bármennyire előtérbe került is azonban az utóbbi néhány évtizedben a jazz eredetéről és más zenei jelenségekhez – a populáris zenéhez, a népzenéhez és a nem improvizált zenéhez – fűződő kapcsolatáról alkotott vélemények politikai és ideológiai meghatározottságának problémája, azt senki sem vitatja, hogy határlétével, valamint azon törekvésével, hogy szórakoztatóipari termékből autonóm művészi formává fejlődjön, a jazz az említett időszakban „ki is provokálta” a hovatartozásáról folytatott örökös vitákat.

Ma már a kutatók jelentős része egyetért abban, hogy a jazz „nagykorúvá válása” és széles körű emancipációja csak úgy mehetett végbe, hogy valamennyire eltávolodott a populáris kultúrától és a magaskultúrához közelített. Mindez – az 1960-as évektől a világon szinte mindenütt – a „komoly” zene előadói és befogadói gyakorlatának mind erőteljesebb elsajátítását, az intézményesülést és a professzionális képzés megkerülhetetlenségét jelentette. A free jazz és az új-amatőrizmus megjelenése persze később ismét új színt és új kihívásokat hozott a jazzéletbe, de a jazz mainstreamjét Amerikától Magyarországig többnyire olyan konzervatóriumot, sőt főiskolát, egyetemet végzett, professzionális zenészek adják, akik hangszeres technikájukat és zeneelméleti felkészültségüket tekintve a komolyzenészekével egyenértékű tudással rendelkeznek. Ez a szigorú

hierarchia alapján felépülő, meglehetősen zárt zenésztársadalom, amelyben mindmáig nagy szerepe van a „leszármazási” ágaknak és a közösen megállapított referenciális pontoknak, rendre hangsúlyozza és ki is fejezi a nyugati klasszikus zenei tradícióhoz való kötődését, a „nagy zene” iránti rajongását.

Az átmenet időszakában, akkor tehát, amikor még az önálló műfajként való elismerésért, más országokban pedig politikai legalizálásáért küzdött, a jazznek ugyanakkor nagyon is szüksége volt a hagyományos műzene világából érkező tekintélyek, zeneszerzők, zenetudósok, kritikusok, előadók támogatására, akik érdeklődéssel és nem elutasítással fordultak felé (és a populáris zene jelenségei felé), s akiknek sokszor az életműve is a zenei szférák közötti átjárhatóságot példázta. Az ilyen támogatók közé tartozott a 20. század egyik legjelentősebb univerzális muzsikusa, a zeneszerző, karmester, zongorista és zenei „nevelő” Leonard Bernstein (1918–1990) is, akinek munkássága fiatal korától kezdve összeforrott a jazz műfajával. Talán kevesen tudják, hogy a West Side Story című musical szerzője, akinek más kompozíciói is erőteljes jazzhatásokat mutattak, már diákévei alatt jazztriót alapított, s később, befutott művészként is előszeretettel játszott együtt népszerű jazz-zenészekkel, illetve rendszeresen vezényelt olyan nagyzenekari műveket, amelyekben egy jazz-szólista játszotta a főszerepet. Éppen ezért volt nagy jelentősége annak a lemezen is megörökített előadásnak, amelyet a New York-i Filharmonikusok vezető karmestereként a klasszikus zenei élet egyik prominensének számító Bernstein What is Jazz? (Mi a jazz?) címmel tartott 1956-ban.

A többek közt Louis Armstrong-, Bessie Smith- és Miles Davis-példákkal fűszerezett előadásban Bernstein nem csak amellett állt ki határozottan, hogy a jazzt művészetnek kell tekinteni. Arra is rámutatott, hogy bár a jazz ízig-vérig 20. századi műfaj, sok szempontból egy letűnt (és újra feltámasztani vágyott) kor zenei ideálját követi. Egy olyan korét, amely még nem egyszeri, minden paraméterében rögzített, megmásíthatatlan műalkotásokkal számolt, hanem lehetővé tette e paraméterek dinamizálását, nem vetette el az átvétel és az újrahasznosítás gondolatát, és a zenét nem kottában rögzített írásműnek, hanem elsősorban eseménynek tekintette, nem választva szét élesen a zeneszerzői és az előadói tevékenységet. Bernstein itt kimondva-kimondatlanul a barokk és a kora klasszikus zenei gyakorlattal vont párhuzamot, s a jazzre elsősorban mint játékmódra, a zenei kifejezés újszerű formájára tekintett, abban látva értékét, hogy a régebbi korok zenei sajátosságait (beleértve a jazz korábbi formai-stiláris jegyeit is) egy újszerű hangzásvilágban tudja egyesíteni.

SZAKCSI: NEW CURRENTS

5

6

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

Nagyon hasonló elveket vall a jazz jelentőségéről és szerepéről – a máskülönben Bernsteint első számú zenei és művészi példaképének tekintő – Szakcsi Lakatos Béla (*1943) is, aki Az évad művésze cím idei birtokosaként 2017 utolsó hónapjaiban két alkalommal is fellép a Müpában. A fúziós zenei kísérletek egyik hazai úttörőjeként számon tartott Szakcsi meggyőződéssel vallja, hogy a zene általa megkülönböztetett négy típusa, a klasszikus zene, a népzene, a popzene és a jazz közül az utóbbi képes leginkább arra, hogy közös nyelvet hozzon létre, és az improvizáción keresztül felhasználja a többi típus elemeit. Szakcsi már a kezdetektől fogva tudatosan az imént megfogalmazottak gyakorlati megvalósítására törekszik. Pályáját ennek megfelelően a sokoldalúság és a széles körű zenei tájékozódás jellemzi.

Első komoly sikereit többek közt egy hagyományos jazzformációval, az 1970-ben a Montreux-i Jazzfesztiválon díjat nyerő, Pege Aladár vezette kvartettben, illetve saját zenekarával, a Rákfogóval érte el, amely a jazz és rockzene határán egyensúlyozott, olyan zenészek közreműködésével, mint a magyar progresszív rock legnagyobb hatású együtteséből, a Syriusból érkező Orszáczky Miklós és Ráduly Mihály. Alig egy évvel a Rákfogó (első) feloszlását követően, 1975-ben pedig már Szakcsi roma folklórból merítő musicaljének, a Piros karavánnak tapsolt a Fővárosi Operettszínház közönsége.

A zongorista-zeneszerző a későbbiekben is tett kisebb-nagyobb kirándulásokat a rock, a cigány zene és a színpadi zene világába – elég, ha csak a cigány jazz stílusteremtő lemezeként emlegetett, Na Dara! című albumára, a Rock Színház által bemutatott A bestia című rockoperájára vagy Cristoforo című balettjére gondolunk. Zenéjének és előadó-művészetének mindazonáltal elsősorban a klasszikus zene világában való jártassága kölcsönöz műfajokon átívelő, univerzális jelleget. Talán nem véletlen, hogy a már említett Bernstein mellett Keith Jarrett az a művész, akinek életművét Szakcsi sok szempontból példaértékűnek és követendőnek tartja. Jarrett többek közt Bartók, Sosztakovics, Stravinsky és Bach darabjait is előadta és lemezre vette, a legendás hírű, élőben rögzített Kölni koncertje (The Köln Concert) pedig az egyik legeklatánsabb példája annak, miként képes egy műfaji határokat nem ismerő zenész a klasszikus zenében megismert harmóniai és dallamvázakat a jazz (elsősorban ritmikai) eszközkészletével újszerűen interpretálni.

Szakcsi előszeretettel tart repertoárján klasszikus zenei kompozíciókat, például Mozart D-dúr zongoraversenyét (K. 537), amelyet már több ízben eljátszott – a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Kolozsvári Szimfonikusokkal és a Győri Filharmonikusokkal is –, sőt a nagy technikai felkészültséget igénylő darab egyes részeibe saját improvizációit is beépítette. Nemcsak a Mozart-zongoraverseny előadásának alkalmával dolgozott együtt azonban szimfonikus zenekarokkal, hanem saját kamara- és nagyzenekarra hangszerelt kompozícióinak megszólaltatásakor is. Emlékezetes például Vukán Györggyel közös estje a Müpában, amelyen a Miskolci Szimfonikus Zenekar kísért, vagy a Pécsett tartott koncert, amelyen a Pannon Filharmonikusokkal közösen B-A-C-H című művét adta elő.

Mindeközben pedig zeneszerzőként, saját bevallása szerint, intenzíven érdeklődik a 20. századi és a kortárs zene legújabb eredményei iránt. Most készülő misztériumjátékához például éppen Stravinsky neoklasszikus és kései műveinek partitúráit tanulmányozza behatóan, de Schönberg és Webern, s mindenekelőtt az új zene legfontosabb magyar képviselői, Bartók, Ligeti és Kurtág technikájával, kompozíciós eljárásaival is foglalkozik.

SZAKCSI: NEW CURRENTS

7

8

A Müpában 2017. október 1-jén és december 10-én, a két Szakcsi-koncerten átfogó képet kaphatunk a magyar jazz (sőt az egész magyar zenei élet) egyik legsokoldalúbb egyéniségének zenei világáról. A koncerteken az idén hetvennégy esztendős, Kossuth-díjas művésszel olyan – a legkülönbözőbb műfajokból érkező – vendégelőadók, barátok és családtagok lépnek fel, akik ezer szállal kötődnek a zongoristazeneszerző immáron öt évtizedes zenei karrierjéhez.

A 2017. október 1-jei, a zene világnapján rendezett, New Currents címet viselő est az életműnek elsősorban azt a szeletét nagyítja ki, amelyet Szakcsi zenei spektrumának ismeretében leginkább „középutasnak” nevezhetünk: két zongorista fiával, ifjabb Szakcsi Lakatos Bélával és Szakcsi Lakatos Róberttel ezúttal elsősorban hagyományosabb hangvételű saját kompozíciókat és jazz-sztenderdeket szólaltat meg. A Szakcsi család két generációjának közös szereplése önmagában kuriózum, a világhírű amerikai szaxofonos, Chris Potter, illetve „segítői”, a trombitás Gerard Presencer, a Chick Corea dobosaként megismert Marcus Gilmore és a generációja egyik lehetségesebb jazzbőgősének tartott Joe Sanders vendégjátéka ugyanakkor további izgalmakat ígér. A többek közt már Herbie Hancock, John Scofield és Charles Mingus oldalán is felbukkant Potter visszajáró vendégnek számít Magyarországon: a hazánkhoz magyar felesége révén családi szálakkal is kötődő amerikai művészt legutóbb Dresch Mihály együttesével, illetve saját kvartettjével hallhatta a budapesti közönség. Napra pontosan kilenc évvel ezelőtt, 2008. október 1-jén pedig éppen Szakcsi Lakatos Bélával adott felejthetetlen koncertet a Müpában (a női sztárdobos, Terri Lynn Carrington és a bőgős Reginald Veal társaságában).

A mostani tehát az azóta felvételen is meghallgatható 2008-as est folytatásának is tekinthető. Másfelől, a két muzsikus habitusát ismerve garantált, hogy együtt ezúttal is újhangzások, új „játékszabályok” felkutatására készülnek. Bár a végleges programot a koncertig titok övezi, azt tudni lehet, hogy Potter és Szakcsi a nemrég újból összeállt Rákfogó együttes stílusára hajazó, kísérletezőbb szerzemények megszólaltatását is tervbe vette. Írta: Ignácz Ádám

Fotó © Tamas Talaber

Chris Potter tenorszaxofonosként vált az amerikai és a nemzetközi jazzélet meghatározó alakjává, de a Chicagóban született művész más hangszereken, fuvolán, zongorán és basszusklarinéton is kitűnően játszik. Napjainkig tizenöt saját albumot jelentetett meg, és több mint százötven lemezen játszott vendégzenészként. A 2000-es évek elején a műfaj meghatározó folyóirata, a Down Beat egymás után négy alkalommal választotta az év legjobb feltörekvő tenorszaxofonosának, a Jazz Journalist Association pedig 2013-ban ismerte el munkásságát. A Magyarországra is gyakorta látogató Potter a legjelentősebb muzsikusokkal társult hosszabb-rövidebb időre, többek közt Patricia Barberrel, Charles Mingusszal, Dave Holanddel, Joe Lovanóval és Adam Rogersszel.

Ifjabb Szakcsi Lakatos Béla édesapjához hasonlóan a zongorát választotta hangszeréül. Klasszikus zenei és jazztanulmányokat egyaránt folytatott, ma egyike a hazai jazzélet legismertebb zeneszerzőinek és zongoristáinak.

Pályafutása során játszott többek közt Tony Lakatossal, Rick Margitzával, Ravi Coltrane-nel és John Patituccival is.

Az utóbbi időben saját együttesével, a Pecek Lakatos Krisztiánnal és Balázs Elemérrel alkotott Szakcsi Jr. Trióval ér el sikereket.

Fotó © Raffay Zsófia

Szakcsi Lakatos Róbert zenei pályája is a családi hagyományokba illeszkedik. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után a svájci Bázelben tanult tovább, s egy Bach-verseny megnyerésével ott érte el első egyéni sikerét is, amelyet 2001-ben a Montreux-i Jazzfesztivál díja követett, szólózongora kategóriában. Szakcsi Lakatos Róbert előszeretettel nyit a modern zenei stílusok irányába is. Ennek legékesebb példája az Off Course zenekar, amelyben az elektronikus zenei körökben is hírnevet szerző francia jazztrombitással, Erik Truffazzal játszik együtt.

SZAKCSI: NEW CURRENTS

9

10

Gerard Presencer, a Dániában élő brit muzsikus minden zenei stílusban igyekszik kipróbálni magát. Fő terepe a jazz, de rendszeresen együtt dolgozik honfitársával, az ismert brit kortárs zeneszerző Siobhan Lambbel, hallhattuk már filmekben, sőt számítógépes játékokban is muzsikálni, vendégzenészként pedig a popzene nem kisebb sztárjaival turnézott és készített felvételeket, mint Sting, a Jamiroquai, James Brown vagy Joni Mitchell. Jazz-zenészként a Dán Rádió bigbandjében játszik rendszeresen.

Joe Sanderst első mestere, a Milwaukee-i Szimfonikus Zenekarban játszó Catherine Mcginn segítette a klasszikus zenei alapok elsajátításában. Sanders csak a Dave Brubeck Institute és a Thelonious Monk Institute elvégzése után, illetve az utóbbi intézményt vezető Terence Blanchard hatására kötelezte el magát végérvényesen a jazz mellett. Az utóbbi években a legjelentősebb muzsikusok oldalán tűnt fel: játszott Wayne Shorterrel, Herbie Hancockkal, Dave Brucbeckkel és Chris Poterrel is.

Fotó © Hamza Djenat

Marcus Gilmore-ral Szakcsi Lakatos Béla, aki régóta szoros baráti és szakmai kapcsolatot ápol Chick Coreával, az ő révén ismerkedett meg. A tanulmányait a manhattani LaGuardiában és a Juilliardon végző, majd Steve Coleman tanítványaként pallérozódó dobos fiatal kora ellenére mára a legkeresettebb session-zenészek egyike. Sokoldalúságát nemcsak a jazzben, hanem a latin zenében és – többek közt Corea odalán – a fúziós irányzatokban is kamatoztatja.

Summary Béla Szakcsi Lakatos, the Müpa Budapest Artist of the Season for 2017/2018, considered one of Hungary’s leading pioneers of experimental fusion, is of the conviction that of the four types of music he identifies – classical, folk, pop and jazz – it is the latter that is best equipped to provide a common language. It is for this reason that he draws on elements of the other genres through his improvisations. From the very beginning, Szakcsi has consciously attempted to put this principle into practice and his career is characterized by versatility and a broad range of musical influences. At Müpa Budapest’s two Szakcsi concerts, we will take a comprehensive look into the world of one of the most colourful personalities in Hungarian jazz, and in all of Hungarian musical life.

Guest performers from multiple genres, as well as friends and family connected by a thousand strands to the pianist-composer’s career of five decades, will join the 74-year-old Kossuth-Prize winning artist on the stage.

The New Currents programme for International Music Day, held on 1 October 2017, primarily magnifies the section of his oeuvre that, in the context of Szakcsi’s musical spectrum, can best be described as “middle of the road”: with his two pianist sons, Béla Szakcsi Lakatos Jr. and Róbert Szakcsi Lakatos, he will play mostly his own, more traditional-sounding compositions alongside jazz standards.

On 10 December 2017, the concert entitled From Bach to the Blues will, as the title and programme suggest, demonstrate the most important cornerstones of Béla Szakcsi Lakatos’ work. On this evening, we will see and listen to Szakcsi in his many differing roles – from an interpreter of classical concertos to the virtuoso master of improvisation.

Szakcsi’s idea that the most important steps toward playing music freely and without restraint are opposition to traditional closed-concepts in jazz and dissolution of the hierarchichal relationships between composers and performers has matured over the decades and is always present behind the carnival diversity of his roles and performances.

SUMMARY

11

CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL

Thomas Quasthoff and His New Jazz Project

2017. október 13.

Thomas Quasthoff Fotó © Bernd Brundert

Mulatu Astatke

2017. október 30.

Fotó © Alexis Maryon

JAZZLEGENDÁK

Stanley Clarke

2017. november 7.

Stanley Clarke Fotó © Steven Parke

Szakcsi Lakatos Béla – Bachtól a bluesig

Közreműködik: Szakcsi Lakatos Róbert – zongora, Presser Gábor – zongora, ének, Falusi Mariann – ének, Kelemen Kvartett, Budapesti Vonósok

2017. december 10.

Szakcsi Lakatos Béla Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

„Édesapja a hangoknak” – Borbély Mihály Polygon

Közreműködik: Borbély Mihály – klarinét, szaxofon, népi fúvósok, Lukács Miklós – cimbalom, Palle Danielsson – bőgő, Dés András – ütőhangszerek Vendég: Szalóki Ági – ének

2017. december 17.

Borbély Mihály

LITERÁRIUM EXTRA – A MAGYAR KULTÚRA NAPJA

Zene-Szó: Szakcsi Lakatos Béla estje

Közreműködik: Bereményi Géza, Darvasi László, Závada Pál

2018. január 22.

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

előzetes,

AJÁNLÓ

Müpamozi SZERETŐK ÉS SZERETETLENEK – Pedro Almodóvar szenvedélyes világa Hétfői napokon este 7 órakor az Előadóteremben Házigazda: Réz András

2017. október 2.

Eszeveszett mesék (Relatos salvajes, 2014) 2017. október 16.

Szeretők, utazók (Los amantes pasajeros, 2013) 2017. november 6.

A bőr, amelyben élek (La piel que habito, 2011) 2017. november 20.

Volver (2006) 2017. december 4.

Beszélj hozzá (Hable con ella, 2002)

2017. december 18.

Mindent anyámról (Todo sobre mi madre, 1999) 2018. január 8.

Eleven hús (Carne tremula, 1997) 2018. január 29.

Tűsarok (Tacones lejanos, 1991) 2018. február 12.

Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén

(Mujeras al borde un ataque de nervios, 1988) 2018. február 26.

Matador (1986)

A vetítések a budapesti Spanyol Nagykövetség együttműködésével valósulnak meg.

mupa.hu

Müpa élmény gombnyomásra

Kövessen minket közösségi csatornáinkon is:

mupa.hu

Stratégiai partnerünk:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Szakcsi Lakatos Béla Címlapfotó: Csibi Szilvia, Müpa A szerkesztés lezárult: 2017. szeptember 22.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

ISO: 9001:2000