Müpa Műsorfüzet - Recirquel Újcirkusz Társulat Adieu! (2017. május 18.)

Recirquel Újcirkusz Társulat Adieu!

2017. május 18.

Fesztivál Színház

mupa.hu

Müpa Rádió Élmény minden pillanatban.

Hallgassa a Müpa Easy és Müpa Symphony csatornákat a mupa.hu-n vagy okostelefonon!

mupa.hu

3

18 May 2017 Festival Theatre

2017. május 18.

Fesztivál Színház

Recirquel Recirquel Company Budapest Újcirkusz Társulat Adieu! Adieu!

Oscar: Áron Pintér Viola: Leonetta Lakatos Music: Norbert Elek Set: Viktória Nagy Costumes: Emese Kasza Make-up: Szilvia Ipacs Hair: Ádám Marton Acrobat coach: Böbe Ócsai Technical director: Tamás Vladár Assistant director: Aliz Schlecht Choreographer, director: Bence Vági, Neil Fisher The production is being sponsored by: PP Center Further information about the Recirquel Company Budapest: www.recirquel.com, facebook.com/recirquel The English summary is on page 13.

Oszkár: Pintér Áron Viola: Lakatos Leonetta Zene: Elek Norbert Díszlet: Nagy Viktória Jelmez: Kasza Emese Smink: Ipacs Szilvia Haj: Marton Ádám Artistamester: Ócsai Böbe Technikai vezető: Vladár Tamás A rendező munkatársa: Schlecht Aliz Koreográfus, rendező: Vági Bence, Neil Fisher A produkció támogatója a PP Center.

A Recirquel Újcirkusz Társulatról további információ: www.recirquel.com, facebook.com/recirquel

4

A lehetetlen valóra válik A legismertebb hazai újcirkusz-társulatot, a Recirquelt vezető Vági Bence egyszer úgy fogalmazott, hogy nézőik szuperhősként tekintenek a cirkuszi artistákra, akik esténként „legyőzik a lehetetlent és megtanulnak repülni.” Kitágítva a képet: amit a 2013-ban a Müpából hosszú útra induló csapat elért, azzal bizonyította, hogy nincs számára lehetetlen. Dióhéjban az eddigi állomásokról: ötödik éve létezik a társulat, és Adieu! című bemutatójuk éppen az ötödik egész estés újcirkusz-produkciójuk. A Recirquel tagjainak élete már rég nem „csak” rendszeresen műsorra tűzött előadásaik játszásából áll. Korán felismerték, hogy a jó trükköt nem béklyózzák nyelvi határok, így könnyed eleganciával lépték át Magyarország határait, ugyanakkor büszkén vállalják, hogy az, amit csinálnak, a hazai, illetve a kelet-európai cirkuszművészet sok évtizedes hagyományainak termékeny talajában gyökerezik. És a kaland során többek között Cannes, TelAviv, Párizs, Bogotá és Montreal közönsége ünnepli állva a magyar cirkuszművészeket.

2013-ban a Cirkusz az Éjszakában segítségével rácsodálkoztunk arra, hogy ez a cirkusz már nem az a cirkusz, amelyre gyerekkorunkból emlékeztünk. A Meztelen Bohócban a manézs mindenkori főszereplőjét, a clownt állították reflektorfénybe a maga vágyaival, félelmeivel, örömeivel. A Párizs Éjjel időutazás volt a javából, amelyben a 1930-as évek Párizsának füstös lokáljait idézték meg. A 2015 őszén bemutatott Non Solusban pedig két fiút láttunk a színpadon, akik lírai-szépséges duójukkal azt bizonyították, hogy egyedül nem megy...

Fotó © Posztós János, Müpa

ADIEU!

5

Két összeillő ember Ami pedig most következik, bizonyos értelemben összefoglal és előrevetít: a színpadon újból ketten állnak, akik egészen mást gondolnak a bohóc karakteréről, mint amit általában gondolni szoktunk – ráadásul érzelmeiket, gondolataikat egy időben visszafelé haladó közös utazás segítségével mesélik el egy olyan térben, amelyben semmi sem az, aminek elsőre látszik. Ez az Adieu!, vagyis Viola és Oszkár keserédes élettörténete.

A két főszereplő, Lakatos Leonetta és Pintér Áron a Recirquel alapemberei, akik már a 2011-es Cirkusz az Éjszakában című produkcióban is számos emlékezetes és mulatságos pillanatot szereztek a nézőknek. Sőt azt hiszem, annak idején, a Baross Imre Artistaképző Intézetben a tanáraiknak is. „Padtársak is voltunk, de csak rövid ideig. Az oktatás szempontjából nem volt túlságosan gyümölcsöző, hogy ennyire közel kerültünk egymáshoz, úgyhogy gyorsan szétültettek bennünket” – mesélnek nevetve barátságuk és munkakapcsolatuk kezdetéről.

Amikor arról faggatom őket, hogy az artistaképzőben hogyan lesz valakiből bohóc, elmondják: a tapasztalt tanárok korán felismerik, ki mire alkalmas és képes. A tanulók és a zsánerek összepárosításánál azonban az is fontos szempont, hogy éppen mire van „piaci igény”. A Barossban tanulmányait 2013-ban befejező Áron szerint őt például csupa olyan dologra szakosították, lengődrótra és lábzsonglőr-számokra, amelyekhez először nem fűlt a foga, és ezekhez csak utóbb társult a komikus bohóc karaktere. Leonetta viszont eleve színészetre és komikumra specializálódott, később ehhez jött a golyó mint rekvizit.

Nem titok, hogy egyiküknek sem a bohóc volt gyerekkori szerepálma. Leonetta akkor kezdett el komolyan gondolkodni a figuráról, amikor egy iskolai konfliktushelyzet után egyik tanára félrevonta: „Vagy a bohóccal foglalkozol a cirkuszban, vagy semmi mással!

– közölte vele. – Ezen nagyon meglepődtem, de tényleg: melyik tizennégy éves lány álmodik erről?!” Áron is nagyon messziről került közel a bohóchoz: „Négy-öt éves lehettem, amikor a szüleim elvittek egy utazó cirkusz előadására, ahol a beengedő egy gólyalábas bohóc volt. Nagyon megrémültem tőle, utána rémálmaim voltak, Úgy gondoltam, hogy soha többé nem akarok majd cirkuszba menni. Később aztán a Fővárosi Nagycirkuszban láttam egy orosz műsort, amelyben a színek, a formák, a zene olyan mély hatást gyakorolt rám, hogy attól kezdve csak a cirkusz érdekelt.”

A páros az iskolában és azon kívül sem tartozott azok közé, akik sokáig tudtak nyugton ülni. Még az artistaképzőben kaptak egy termet, amelyben csak ők ketten dolgoztak: „Hangosak voltunk, rendetlenek, állandóan szólt a rock’n’roll. Ez kívülről kaotikusnak tűnhetett, de valójában ekkor kezdtük el megérteni, hogy mit csinál a bohóc a cirkuszban.”

6

Millió improvizáció és ötlet született a sokat látott falak között, és némelyikből csak később, már társulati tagként lett érett trükk. A bohócot autodidakta módon építette fel a két fiatal, akik kezdetben leginkább azt tudták, hogy mit nem akarnak csinálni a színpadon, amikor a clown szerepébe bújnak.

Sok volt az intő példa: a habos tortával a kézben hanyatt esős, csetlő-botló bohócos poénok soha nem érdekelték őket. Ellenkezőleg, a Cirque du Soleil és más külföldi csapatok hol légies, hol vaskos humorú bohócaihoz vonzódtak, és idővel nagyon is tudatosan készültek a választott irányba. Áron például Leonetta egyik születésnapjára Amerikából rendelt különleges bohócorrot, amelyik csak egy volt a gazdag kínálatból: az óceán túloldalán már akkor sem kifúrt és pirosra festett pingponglabdában gondolkodtak. „A spórolt pénzünkből profi sminket vásároltunk, sőt tizenöt évesen készletnyi színpadi parókám volt, de ezek sem lila göndör fürtök voltak ám!” – meséli Leonetta. „Mindenképpen el akartunk távolodni a klasszikus vonaltól, és korán megértettük, hogy a humor – örök lutri. Bizonyos testalkat és készségek eleve meghatározzák, mit tehetsz meg a cirkuszban és mit nem. A mi dolgunk ezért bizonyos értelemben nehezebb, mint a többi artistáé. Hogyan lehet a humort, ezt a nagyon ősi és mélyen emberi dolgot a 21. században úgy művelni, hogy az ember színházi körülmények között, egy elmesélhető történetben, szavak nélkül teszi a dolgát? – mondja Áron, majd nevetve hozzáfűzi: – Azt hiszem, annak idején nem gondoltuk végig teljesen, mit is jelent ez.”

Ahogy arról már szó volt, a Recirquelhez már kezdetben csatlakoztak. Vajon hogyan egyeztethető össze a népszerű társulat lankadatlan felfedező kedve mindazzal, amit az iskolapadban tanultak? „Voltak tanáraink, akik szerették, ahogyan mi ketten együtt létezünk a színpadon – meséli Áron –, de tény, hogy a hagyományos bohócszerep és a kortárs cirkusz között nagyon nehéz elsőre megtalálni a kapcsolatot.” A társulatot vezető Vági Bence egy korai, artistaképzős vizsgára készült közös számuk után kereste meg őket, a két fiatal művész pedig nem sokat tétovázott. „Tudtuk, hogy létezik az újcirkusz irányzata, de itthon meg kellett ezt valakinek teremtenie. És aztán egyszer csak jött egy ember, aki azt mondta, hogy én pontosan ezen akarok dolgozni, gyertek velem! Mi pedig mentünk, és nem bántuk meg” – mondja Leonetta, majd Áron hozzáteszi: „Bence támogat bennünket és hisz mindannyiunkban. A próbateremben sokkal inkább önmagunk lehetünk, mint akár otthon vagy családi körben. A Recirquel tagjaiként olyan közös cél felé menetelünk, amely mindig belőlünk, a mi személyiségünkből fakad, ezért folyamatosan meg kell újítanunk az eszközeinket. Sokszor küzdünk is rendesen, de megéri.”

ADIEU!

7

Fotó © Posztós János, Müpa

8

Fotó © Posztós János, Müpa

ADIEU!

9

Az eltűnt idő nyomában Az Adieu!-ben pedig Pintér Áron és Lakatos Leonetta valóban átlépi a saját árnyékát, amikor csupa olyan dolgot tesz, amit közönség előtt korábban még soha. Elég csak arra gondolni, hogy a bohóc általában néhány percig van a színpadon, akkor is gyakran egyedül gondoskodik a néző megnevettetéséről, itt viszont végig mindketten jelen lesznek, ráadásul olyan rekviziteken is próbára teszik magukat, amelyekkel ezt megelőzően még nem volt dolguk.

De ez már a két főszereplő, továbbá az előadás két rendezője, Vági Bence és Neil Fisher által megálmodott koncepcióból fakad. Az Adieu! története 2016 tavaszán indult, amikor egy franciaországi turné szünetében a társulatvezető Vági a jövőbeli terveikről beszélgetett Lakatos Leonettával és Pintér Áronnal. „Egyre csak sorolták az ötleteiket, és kiderült, van annyi muníciójuk, hogy abból megszülethet egy önálló produkció. Nagyon akarták ezt az előadást, és ha valakiben látom a komoly szándékot, kötelességem azt támogatni. Leonetta és Áron hozott egy alapsztorit, amelyet közösen ízekre szedtünk, és az elmúlt egy évben újra meg újra összeraktunk, míg megszületett ez a forma.”

Vági Bence számára újdonságot jelentett, hogy míg ő általában nagy, látványos képekben gondolkodik, melyekből aztán kirajzolódik az előadás sztorija, a két művész filmforgatókönyvre emlékeztető, kompakt mesével érkezett. Hozzáteszi: „Tartottam ettől a formától, de a próbákon kiderült, hogy gyorsabban lehet így haladni, hiszen mindennek pontosan kitaláltuk már a helyét, tudtuk, hogy mi, mikor és miért történik majd a színpadon.”

A próbafolyamat során Vági Bencének segítségére volt egykori angliai tanára, Neil Fisher, aki világszerte számos táncos és színházi produkcióban vett és vesz részt rendezőként, játékmesterként. Hogy milyen az, amikor két rendező áll az ember fölött? „Ők olyanok, mint a tűz és a víz, máshonnan látják és közelítik meg a színházat és a cirkuszt. Ha Neil kék, akkor Bence szürke, és aztán ehhez jön a sárga díszlet – mondja kacagva Leonetta és Áron. – Az előadásban ott van Bence elképesztő érzékenysége, de társul mellé egy másik szín, és az számunkra is újdonság. Neil eltérő kultúrából érkezett, más a humora, a habitusa. Az ő lehengerlő aktivitása és a Bencéből áradó érzékeny nyugalom izgalmas párosítás.”

Vági Bencét arról kérdezem, miért gondolta úgy, hogy társrendezőt hív az új darabhoz. „Éppen azért, amit a srácok mondanak: nagyszerű érzés látni, hogy más ízléssel és így más színpadi gondolkodással is megismerkednek. Neil valódi feladata az volt, hogy a poénokat elmélyítse, aprólékosan kidolgozza, vagy épp felnagyítsa őket.”

Fotó © Posztós János, Müpa

Az Adieu! egy időben visszafelé haladó történet a házastársi hűségről, a szerelemről, a szeretetről és arról, hogy két ember közös mikrokozmoszában a legegyszerűbb tárgy is könnyen változhat egy ismerős csodavilág varázslatos kellékévé. Úgy tartják, a halál pillanatában az ember előtt lepereg egész élete: az Adieu!-ben nagyon hasonló zajlik a színpadon. Mindez egy olyan térben, amelyben semmi sem az, aminek látszik. Az olykor feje tetejére álló, felborult világban mindennek több funkciója van: itt a szekrényben nem biztos, hogy ruhákat tárolnak, de a hatalmas csillár sem lámpaként üzemel... Vigyázat, a színpadon látott trükköket otthon kipróbálni veszélyes!

ADIEU!

11

Lakatos Leonetta Violájának életében hirtelen tragikus fordulat állt be, és ebben az állapotában találkozunk vele először. Pintér Áron szerető Oszkárja mintha megállítaná, sőt visszafordítaná a könyörtelenül múló idő kerekét: míg a férfi nemigen változik a fel- és megidézett korokban, szerelme átalakul, visszafiatalodik, teste is megváltozik. A két művész azt mondja, hogy bár nem képzett színészek, önmagukból építkeztek, játékuk ettől tud hitelessé válni. A Recirquel előadásaiban is mindig párban léptek fel, azt pedig a próbák alatt vették észre, hogy motívumok, képek, trükkök vándoroltak át az Adieu!-be a korábbi bemutatókból.

A hangsúly azonban az újdonságokon van: „Bele kellett kóstolnunk egymás zsánereibe, mivel itt végig mindent együtt csinálunk” – mondja Leonetta, akinek meg kellett tanulnia lábzsonglőrködni, míg Áron a golyóval ismerkedett meg, és izgatottan várják két levegőszámukat, amely teljesen új terep mindkettejüknek.

Leonetta hozzáteszi: „Megfogadtam, hogy soha többé nem unatkozom a lábzsonglőr számok alatt. Olyan ez, mint az együttélés: muszáj alkalmazkodni, közös döntéseket hozni.”

Bár csak ketten állnak a színpadon, szokás szerint nagy stáb veszi körül őket.

A darab zeneszerzője Elek Norbert, aki a hosszú külföldi turnékon már sokszor dolgozott a Recirquel csapatával. Feladata elsősorban a színpadi látványra rímelő hangzásvilág megteremtése volt: ismert slágerekkel és saját szerzeményekkel tereli a nézőket a múlt idők felé. A sok titkot rejtő lakás díszletét Nagy Viktória tervezte, aki számos színházi és filmes projekt után a 2017 februárjában a mozikban bemutatott cirkuszfilm, a Recirquel életét prezentáló Mi ez a cirkusz? látványtervezőjeként került igazán közel a csapathoz. A jelmezeket Kasza Emese jegyzi, aki extravagáns viseleteivel a csapat első előadása óta meghatározó társ.

Amikor az Adieu! helyéről kérdezem a saját bemutatók sorában, Vági Bence azt mondja, hogy ahogyan a Non Solus közel ment a tánchoz, ötödik előadásuk a prózai színház irányába tájékozódik. „Az Adieu! a leginkább történetmesélésen alapuló darab mindegyik produkciónk közül. Kicsit szentimentális, nagyon érzelmes, és nagyon emberközeli világot ábrázol. Mi, a többiek most »csak« kísérők vagyunk, akik két tehetséges embert segítenek abban, hogy az általuk megálmodott előadás megszülessen. Azt szerettem volna, ha látják, mivel jár egy ötlet megvalósítása, és azt is megtapasztalják, milyen az, ha félresiklik valami, és nekik kell visszakormányozniuk a hajót. Ezen az úton járva válik belőlük gondolkodó művész, és így lesznek képesek arra, hogy tíz év múlva önálló társulatot alapítsanak.” Írta: Jászay Tamás

12

Photo © János Posztós, Müpa Budapest

Summary The fifth full-length production from Recirquel, Hungary’s most successful contemporary circus troupe, Adieu! tells the bittersweet tale of Viola and Oscar, a married couple who remain madly in love with each other after decades of living together – in a home where nothing is as it seems.

Like Non Solus before it, this will be another two-person staging from this team whose popularity extends well beyond Hungary. Featured are a pair of clowns familiar from previous productions: Leonetta Lakatos and Áron Pintér. The two young performers spent a year planning and rehearsing the production, which is taking place in a co-production staged and choreographed by the company’s leader Bence Vági and his invited guest, Neil Fisher. The story they’ve constructed is about an emotional journal familiar to all of us, but one full of unusual elements.

This is because, as it moves backward in time, Adieu! is a story about loyalty in a marriage, love and affection, and also about how in this shared microcosm, even the simplest item can easily turn into a magical prop. In this wonderful world of theirs, what seems incredible to the viewer is simply a humdrum affair for Oscar and Viola, so no-one should be surprised if the uses they find for a wardrobe or a giant chandelier are somewhat unorthodox, to put it mildly...

It is said that your life flashes before your eyes when you die. Something similar happens here on the stage, in a space brimming with surprises. Viktória Nagy’s set, full of secrets and suggesting a home’s interior, combines with Emese Kasza’s historically evocative costumes and Norbert Elek’s colourful musical material – consisting of both familiar hits and his own compositions – to help situate the couple in the decades they’ve spent together.

Vági himself describes Recirquel’s newest show as being “the most narrative-based piece of all of our productions. It’s a bit sentimental, very emotional and depicts a highly interpersonal world.” For those of us in the darkness of the auditorium, it makes us want to take our partner’s hand gently in our own as we marvel at the wondrous power of the passing time together.

SUMMARY

13

JAZZRAJONGÓK

Náray Erika vendége: Hajdú Steve és Fekete-Kovács Kornél

2017. május 25.

Hajdú Steve Fotó © Marton Szilvia

Sam Lee and Friends

2017. május 27.

Fotó © Frederic Aranda

Kiss Ferenc: Leánydicsérő

Közreműködik: Bognár Szilvia, Herczku Ágnes, Szalóki Ági – ének, Etnofon Zenei Társulás, valamint táncosok

2017. június 1.

Recirquel Újcirkusz Társulat

Cirkusz az Éjszakában

2017. június 23., 24., 25.

Fotó © Francesca Torracchi és Sárközi Mariann

JAZZLEGENDÁK

Gregory Porter

2017. június 27.

The Great Hungarian Songbook 2

2017. július 2.

Takács Nikolas, Tompos Kátya Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

Stratégiai partnereink:

Stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter Címlapfotó: Posztós János, Müpa A szerkesztés lezárult: 2017. május 10.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

ISO: 9001:2000