Müpa Műsorfüzet - Marcelo Álvarez áriaestje (2017. április 28.)

Marcelo Álvarez áriaestje 2017. április 28.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

Müpa Rádió Élmény minden pillanatban.

Hallgassa a Müpa Easy és Müpa Symphony csatornákat a mupa.hu-n vagy okostelefonon!

mupa.hu

3

28 April 2017 Béla Bartók National Concert Hall

2017. április 28.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Marcelo Álvarez aria recital Marcelo Álvarez áriaestje Featuring: Eszter Sümegi – soprano, Hungarian State Opera Orchestra Conductor: Balázs Kocsár Gounod: Faust – Waltz Massenet: Le Cid – O Souverain, o juge, o père Bizet–Guiraud: Carmen Suite Nr. 1 Bizet: Carmen – La fleur que tu m’avais jetée Puccini: Turandot – Tu che di gel sei cinta Puccini: Manon Lescaut – Intermezzo Puccini: Tosca – Tosca and Cavaradossi duet (Act I)

Leoncavallo: Pagliacci – Intermezzo Puccini: Tosca E lucevan le stelle Vissi d’arte Leoncavallo: Pagliacci – Vesti la giubba Mascagni: Cavalleria rusticana – Intermezzo Giordano: Andrea Chénier Un dì all’azzurro spazio La mamma morta Vicino a te (final duet) The English summary is on page 13.

Közreműködik: Sümegi Eszter – szoprán, a Magyar Állami Operaház Zenekara Vezényel: Kocsár Balázs Gounod: Faust – Keringő Massenet: Cid – O Souverain, o juge, o père Bizet–Guiraud: I. Carmen-szvit Bizet: Carmen – La fleur que tu m’avais jetée Puccini: Turandot – Tu che di gel sei cinta Puccini: Manon Lescaut – Intermezzo Puccini: Tosca – Tosca és Cavaradossi duettje (I. felvonás)

Leoncavallo: Bajazzók – Intermezzo Puccini: Tosca E lucevan le stelle Vissi d’arte Leoncavallo: Bajazzók – Vesti la giubba Mascagni: Parasztbecsület – Intermezzo Giordano: André Chénier Un dì all’azzurro spazio La mamma morta Vicino a te (záró duett)

4

Klasszikus pályaív, klasszikus repertoár, klasszikus szépségű hang: a Magyarországon most debütáló Marcelo Álvarez a legklasszikusabb értelemben vett tenor.

Olyan művész, aki szerényen viseli a „tenorság” előnyeit, hátrányait pedig kedélyes öniróniával figurázza ki. „A fiatalember szívből énekel” – hangzott a karrierindító megjegyzés valamikor a kilencvenes évek elején a Buenos Aires-i Teatro Colón egyik meghallgatását követően.

Számtalan énekes életrajzában olvashatunk hasonló mondatot, ám a Marcelo Álvareznek szóló dicséretnek különös súlyt ad, hogy az a 20. század egyik legnagyobb énekese, a maga idejében tenorkirályként emlegetett Giuseppe Di Stefano szájából hangzott el. Vajon mivel válthatta ki az olasz legenda őszinte csodálatát az egyszerű argentin közgazdász, aki saját bevallása szerint néhány évvel korábban még azt sem tudta, mi fán terem az opera?

A córdobai születésű Álvarez tizenhét éves koráig zeneiskolában tanult (Escuela de Niños Cantores de Córdoba), ám karrierje korántsem folytatódott olyan egyenesen, mint azt az indulás sejtetné. Közgazdaságtant tanult, családi vállalkozásukban dolgozott, a zenével pedig csak „öröménekesként” maradt meg a kapcsolata: kórusban énekelt, valamint népszerű előadók hangját utánozta, kiváltva ezzel barátai, olykor pedig egy-egy vendéglátóhely közönségének a csodálatát is – utóbbiak nem ritkán egy-egy itallal honorálták szolgálatait. Mindez 1992-ig tartott, ekkor felesége felvetette: mi lenne, ha az opera műfajával is megpróbálkozna?

Opera? Az valamiféle másik bolygóról való dolognak tűnt – jellemezte a műfajjal való akkori kapcsolatát Álvarez egy sok éve készült interjújában. De nem csupán a műfajjal való elmélyült kapcsolat hiánya miatt tűnt őrültségnek a váltás: legalább ennyire ellene szólt a művész életkora is. Karriert harmincévesen a nulláról felépíteni – az opera mai világában ez nem mondható éppen gyakorinak. Első énektanára azonban már néhány alkalom után nagy karriert jósolt Álvareznek, aki ezek után lelkesen tette meg alkalomról alkalomra a tizenkét órás buszutat Córdobából Buenos Airesbe, ahol csakhamar előéneklésre is vállalkozott, mégpedig a kontinens első számú zenei intézményének számító Teatro Colónban.

A tündérmese most úgy folytatódna, hogy az első előéneklésen mindenki elámult a fiatalember lenyűgöző tehetségén – ám a valóság az, hogy az első alkalom korántsem bizonyult sikeresnek. Mi több, a második sem. Álvarez minden egyes megnyilatkozásában, melyben karrierjének kezdeteit idézi fel, leplezetlen őszinteséggel beszél arról, hogy újabb és újabb próbálkozásai rendre kudarccal végződtek.

Arra azonban mégis jók voltak, hogy Di Stefano felfigyeljen a fiatalemberre,

és azt tanácsolja neki: menjen Olaszországba. Álvarez a család minden vagyonát pénzzé téve kezdett új életet Európában, 1995-ben.

Négyezer angol fontnyi megtakarítás és néhány homályos ígéret, melyet egy olasz fiatalembertől kapott, aki európai kapcsolatait ajánlotta a kezdő művész figyelmébe – mindössze ennyi állt Marcelo Álvarez rendelkezésére, amikor Európába érkezett.

Tágabb családja őrültnek tartotta. „És az is voltam” – ismerte el később, főleg annak fényében, hogy megérkezvén az óceán túlsó partjára, a fűt-fát ígérő urat hiába kereste – egyedül kellett tehát boldogulnia. Egy spanyolországi zarzuela-előadásra kapott szerződést, majd elindult az olaszországi Pavia énekversenyén – amelyet meg is nyert. Ennek köszönhette első velencei szerződését és egy karmesterlegenda támogatását.

A színpadon alig egy évvel korábban Almaviva grófként debütált Álvarez csakhamar a velencei Teatro La Fenicében is bemutatkozhatott, méghozzá parádés szerepben: Elvinót énekelte Bellini Alvajárójában. Első mentorai között, mint már utaltunk rá, nem kisebb nevet találunk, mint az akkor már veterán Gianandrea Gavazzeniét, az 1950-es, ’60-as évek jelentős dirigenséét. (Az utókor elsősorban Maria Callasszal közös fellépéseinek emlékét őrzi, de Budapesten szívesen emlékeznek 1969-es Don Carlos-vezényléseire is az Erkel Színházban.) Gavazzeni szerepek sorát kínálta Álvareznek, ő azonban egyre-másra visszautasította őket – köztük minden tenor álmát, a Bohémélet Rodolfóját is. Gavazzeni némileg értetlenül fogadta a fiatalember döntéseit, ám az öntudatos ifjú művész készen állt a válasszal: „Maestro, a hangom az enyém, kérem, hadd döntsem el én, mi jó neki!” Így aztán a következő években a bel canto-repertoár (Donizetti és Bellini művei) és a francia operairodalom néhány nagy szerepe (mindenekelőtt Werther) mellett Álvarez karrierjét elsősorban két szerep, a Rigoletto mantuai hercege és a Traviata Germont Alfrédja határozta meg, melyekkel egymás után hódította meg a nagy európai színpadokat – nem egyszer beugrással. Többször helyettesítette például az ekkor már idős Alfredo Kraust, s ez jelentősen növelte a média iránta tanúsított érdeklődését. Ám nem csak Alfredo Kraushoz hasonlították egyre-másra a mind nagyobb hírnévre szert tevő argentin énekest. A kilencvenes években latin-amerikai tenorok sora „lepte el” az európai színpadokat – Juan Diego Flórez, Rolando Villazón, Ramón Vargas vagy éppen José Cura mindmáig meghatározzák a nemzetközi operaéletet.

Mi állhat annak hátterében, hogy ennyien jöttek Latin-Amerikából? A jelenség okát Álvarez egyértelműen a kiváló európai, elsősorban olasz és német énektanárokban látja, akik a második világháború után (olykor fasiszta vagy náci múltjuk miatt)

MARCELO ÁLVAREZ ÁRIAESTJE

5

6

tették át működésük színterét Amerikába. Segítségükkel olyan technikai szigort lehetett elsajátítani, amelyet Európában mára elfelejtettek – véli Álvarez.

Az összehasonlítás persze más vonatkozásban is végigkíséri Álvarez pályafutását.

Rosszindulatú sajtómunkások egy időben például szerették volna összeugrasztani honfitársával, José Curával – a két kiváló énekes négyszemközt tisztázta, hogy soha semmi dehonesztálót nem mondtak egymásról a sajtónak. (Álvarez humorára jellemző, hogy az esetet úgy kommentálta: egyáltalán nem igaz, hogy a tenorok utálnák egymást. Ellentétben a szopránokkal és a baritonokkal!) A 2000-es évek elején aztán az „Új három tenor” lázas keresése közepette is felmerült Álvarez neve – szintén José Cura, valamint Roberto Alagna társaságában. Ám Álvarez rendre elutasította az ilyesfajta megkereséseket és/vagy találgatásokat: „Operaénekesként tele van a naptáram. Az ilyesfajta dolgok még várhatnak.”

A karrierjét nagyon tudatosan építő, fellépéseit sokáig elsősorban Európára koncentráló Marcelo Álvarez 1998-ban debütált a New York-i Metropolitan Opera színpadán, megint csak Germont Alfrédként. A rádióközvetítés jóvoltából a magyar hallgatók is tanúi lehettek a kiemelkedő művészi teljesítménynek és az elementáris sikernek – annak, hogy szerep és művész ritka szerencsés találkozásaként Álvarez valóban a fiatal, naivan rajongó fiút tudta megformálni. Az első fellépése óta eltelt csaknem húsz esztendőben mindvégig a Metropolitan Opera egyik meghatározó művésze maradt, nélküle jóformán lehetetlen megtervezni és megvalósítani egy évadot.

A 2016/17-es évad közepéig csaknem száznegyven előadáson lépett fel a New York-i közönség előtt, s repertoárjának legfontosabb szerepei mellett olyan különleges feladatokra is vállalkozott, mint A rózsalovag Olasz énekese. A Müpa közönsége eddig négy HD-közvetítésben láthatta: 2009-ben a Luc Bondy rendezte Toscában, 2011-ben A trubadúrban, 2012-ben Az álarcosbálban, 2015-ben pedig a Parasztbecsület– Bajazzók párosban. Alakításai közül a Tosca újraértelmezett, önironikus Cavaradossija és Az álarcosbál fiatalos lelkületű Gusztáv királya aratta a legnagyobb sikert.

Mint Metropolitan-szerepeinek hevenyészett felsorolásából is kiderülhetett, a lírai, majd spinto szerepkörben befutott művész az utóbbi időben egyre-másra hódítja meg a zeneirodalom legnagyobb hőstenor szólamait – legutóbb a Turandot Kalafjaként mutatkozott be. Klasszikus tenor-pályaív tehát az övé, s mint ilyen, meg is kapja érte a klasszikus kritikusi megjegyzéseket – a leggyakrabban azt, hogy művészetében a kétségkívül kifogástalan éneklés háttérbe szorítja a színészi alakítás fontosságát. Ám hogy ez mennyire nem így van, azt Álvarez minden alkalommal bizonyítja, amikor valóban jó rendező keze alatt dolgozhat.

MARCELO ÁLVAREZ ÁRIAESTJE

7

8

Andrei Şerban bécsi Wertherében nemcsak vokális produkciója, hanem játéka is megrendítő volt, Luc Bondy emlékezetes metbeli Toscájában pedig saját tenormanírjait parodizálta kiválóan, új művészi minőséget adva az esetleges gyengeségeknek is, melyekről egyébiránt bájos öniróniával képes nyilatkozni. „Canto con el corazón en la mano” – áll egy interjújának címében, vagyis Álvarez ezúton is biztosít minket arról, hogy nemcsak a hangját adja bele az éneklésbe, hanem a szívét is kiteszi.

A budapesti közönség hosszú ideje várja, hogy személyesen is megismerhesse az opera mellett az argentin tangó előadásában is jeleskedő, végtelenül szerény művészt, akinek produkcióiban eddig csak a Met-vetítések, illetve számtalan CDés DVD-felvétele révén gyönyörködhetett. A koncert elején felcsendülő műsorszámok a francia opera világába kalauzolnak. Charles Gounod (1818–1893) Faustjának keringője a maga korában olyan népszerű volt, hogy Liszt Ferenc is készített belőle zongoraparafrázist. Jules Massenet (1842–1912) mifelénk ritkán játszott Cidjének himnikus áriája (O Souverain, o juge, o père) a francia mester egyik legköltőibb megnyilvánulása. Georges Bizet (1838–1875) elnyűhetetlen Carmenjéből ezúttal nemcsak a legnépszerűbb zenekari részleteket hallhatjuk, hanem Don José híres Virágáriáját is.

Umberto Giordano (1867–1948) műveinek játszottsága jócskán visszaesett az elmúlt évszázad során, André Chénier című operája azonban nélkülözhetetlen repertoárdarab.

Az előző századforduló olasz zenéjének uralkodó stílusa, a verizmus jellegzetes képviselője ő, aki műveiben elsősorban a nyers valóságábrázolásra törekedett – ez azonban nem áll ellentétben azzal, hogy operáinak csúcspontján az áradó lírának is teret ad. A koncert zárásaként felcsendülő három André Chénier-részlet elsősorban ezt reprezentálja. A címszereplő Un dì all’azzurro spazio kezdetű áriája, melyet a nagyközönség Improvvisóként emleget, a költő hitvallása; Madeleine de Coigny áriája (La mamma morta) a darab drámai csúcspontja, Giordano zeneszerzői csúcsteljesítménye; végül a két szereplő záró duettje (Vicino a te) patetikus hangnemben tesz pontot a francia forradalom idején játszódó történet végére.

Szintén a verizmus képviselője Ruggero Leoncavallo (1857–1919). Bajazzók című operája minden idők egyik legnépszerűbb zenés színpadi műve. A koncerten felhangzó Vesti la giubba (Kacagj, Bajazzo) ária a féltékenység okozta fájdalom őszinte, ugyanakkor vállaltan színpadias megfogalmazása. Leoncavallo fiatalabb pályatársa, Pietro Mascagni (1863–1945) is egy egyfelvonásossal ért el világhírnevet: a Parasztbecsület az első sikert aratott verista opera volt. Zenekari közjátéka az áriaestek

gyakori műsorszáma, csakúgy, mint a Bajazzók vagy a Manon Lescaut közzenéje.

Giacomo Puccini (1858–1924) szintén a verizmusból indult ki, ám az emberábrázolás mélysége és zeneszerzői tudás tekintetében meghaladta kortársait. Operái immár egy évszázada az operaházak műsorának gerincét alkotják – ma este is öt számot hallhatunk tőle. A Tosca címszereplőjének népszerű imája (Vissi d’arte) számvetés az élettel a mű drámai csúcspontján; Cavaradossi Levéláriája (E lucevan le stelle) búcsú az élettől és a szerelemtől; kettejük első felvonásbeli duettje viszont szerelmük boldog időszakát idézi fel. Liù áriája a Turandotból (Tu che di gel sei cinta) a kis kínai rabszolgalány önfeláldozó szerelmi megnyilvánulása az utolsó muzsika, amelyet Puccini papírra vetett: operája befejezetlen maradt, előadása az ősbemutatón ez után az ária után félbe is szakadt. Írta: Bóka Gábor

MARCELO ÁLVAREZ ÁRIAESTJE

9

10

Fotó © Magyar Állami Operaház, Emmer László

Sümegi Eszter karrierje 1993-ban indult, amikor a Zeneakadémián szerzett diplomájának átvétele után megnyerte a philadelphiai Pavarotti Énekversenyt. Ugyanebben az évben a Bohémélet Mimijeként debütált a Magyar Állami Operaházban, amelynek jelenleg is magánénekese. Pályafutása első évtizedében főleg Verdi- és Puccini-szerepeket énekelt, 2004-es Lohengrin-beli debütálása óta a német repertoárban is kiemelkedőt alkot – legújabb szerepe a Siegfried Brünnhildéje. Érdemes és Kiváló Művész, 2012-ben megkapta a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese díjat, amelyet 2015-ben ismét átvehetett.

Kocsár Balázs 1963-ban született és 1991-ben végzett karmesterként a budapesti Zeneakadémián, Lukács Ervin növendékeként.

1993 és 2014 között rövid megszakítással a debreceni Csokonai Színház operatársulatának zeneigazgatója volt, ahol izgalmas bemutatók sorát (Prokofjev: A tüzes angyal, Korngold: A halott város, Muszorgszkij: Borisz Godunov, Erkel: Bánk bán – eredeti változat) irányította nagy kritikai sikerrel. A Magyar Állami Operaháznak 1992 óta állandó vendégkarmestere, 2016 óta fő-zeneigazgatója.

Fotó © Magyar Állami Operaház, Emmer László

A Magyar Állami Operaház Zenekara a dalszínház 1884-es megnyitása óta – a korábbi Nemzeti színházi zenekar jogutódjaként – estéről estére ellátja az operák zenekari kíséretének feladatait; a tagjaiból alakult Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara pedig 1853 óta fontos tényezője a budapesti koncertéletnek. Az Operaház Zenekarát fennállása óta olyan kiváló karmesterek vezették, mint Erkel Sándor, Gustav Mahler, Kerner István, Sergio Failoni, Otto Klemperer, Ferencsik János, Kovács János és Fischer Ádám.

Fotó © Magyar Állami Operaház, Emmer László

MARCELO ÁLVAREZ ÁRIAESTJE

11

12

Summary “This young man sings from the heart.” This praise meant all the more coming from the lips of Giuseppe Di Stefano, one of the greatest singers of the 20th century, who had just heard the young Marcelo Álvarez singing at the Teatro Colón in Buenos Aires in the early ‘90s. And what indeed was the cause of this Italian legend’s frank admiration for a simple Argentinian economist who joked that, only a few years earlier, he had thought that opera was something that grew on trees?

Born in the city of Córdoba, Álvarez studied at a music school until he was 17 years old, but his career path after that was far less straightforward than one would guess. He studied economics and worked in the family business, only singing for the fun of it. This all changed in 1992, when his wife suggested that he give opera a try. Álvarez’s first voice teacher predicted that he would have a great career, prompting him to go for an audition at the Teatro Colón, no less. It was there, at South America’s premier bastion of music, that Di Stefano took notice of him and advised him to go to Italy. Liquidating the family assets, Di Stefano started a new life in Europe in 1995.

Success followed the Argentinian singer with lightning speed, and soon he was making his début at Venice’s Teatro La Fenice as Elvino in Bellini’s La sonnambula.

Over the coming years, two roles would come to define his career: the Duke of Mantua in Rigoletto and Alfredo Germont in La traviata. With these, he would conquer Europe’s great stages one after the other – sometimes as a short notice.

In 1998, he made his début at New York’s Metropolitan Opera, again as Alfredo, and no season at the Met has been complete without him since then. After expanding from lyric roles into spinto ones, latter years have seen him taking on the greatest dramatic roles in the musical literature – most recently, he made his début as Calaf in Turandot.

At tonight’s concert, he has chosen some of the most popular pieces in his repertoire, singing works from the verista composers, Puccini and French opera.

Tosca and André Chénier will each supply a tenor aria, a soprano aria, and a romantic duet – almost like a short medley of the two works. Rounding out the programme will be Leoncavallo’s popular aria Vesti la giubba, an excerpt from Turandot performed by guest singer Eszter Sümegi, two major French arias by Bizet and Massenet, as well as orchestral interludes and dances.

SUMMARY

13

FELFEDEZÉSEK

MÁV Szimfonikus Zenekar

Közreműködik: Pusker Júlia, Pusker Ágnes – hegedű, Demeniv Mihály – harmonika Vezényel: Bolyky Zoltán

2017. április 30.

Demeniv Mihály Fotó © Zeneakademia, Birtalan Zsolt

Bellini: A puritánok

Közreműködik: a Kolozsvári Opera Énekkara, Pannon Filharmonikusok Vezényel: Riccardo Frizza

2017. május 18., 21.

Jessica Pratt Fotó © Benjamin Ealovega

MusicOnStage

A zenés színpad világa III. – Bárók és borbélyok

Sorozatszerkesztő és játékmester: Selmeczi György

2017. május 25. / 18.00

Fotó © Kotschy Gábor, Müpa

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

Wagner: Parsifal

Művészeti vezető és vezényel: Fischer Ádám

2017. június 8., 21.

Violeta Urmana Fotó © Ivan Balderramo

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

Dorottya Láng dalestje

Közreműködik: Helmut Deutsch – zongora

2017. június 10.

Dorottya Láng Fotó © Shirley Suarez

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

Wagner: Rienzi

Koncertszerű előadás Vezényel: Sebastian Weigle

2017. június 19.

Sebastian Weigle Fotó © Monika Rittershaus

előzetes,

AJÁNLÓ

Stratégiai partnereink:

Stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Marcelo Álvarez A szerkesztés lezárult: 2017. április 20.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

ISO: 9001:2000