Müpa Műsorfüzet - Europa Galante (2017. február 27.)

RÉGIZENE FESZTIVÁL Europa Galante

Hasse: Pyramus és Thisbe 2017. február 27.

Fesztivál Színház

mupa.hu

RÉGIZENE

Fesztivál 2017 2017. február 19.– március 4.

2017. február 19., 19.30 / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Philippe Jaroussky és az Ensemble Artaserse

Koncertmester: Alessandro Tampieri Händel-est

2017. február 27., 19.30 / Fesztivál Színház

Europa Galante

Vezényel: Fabio Biondi Hasse: Pyramus és Thisbe • Desirée Rancatore, Vivica Genaux, Emanuele D’Aguanno

2017. március 1., 19.30 / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Simone Kermes: Vihar

Közreműködik: Cappella Gabetta • Művészeti vezető: Andrés Gabetta 2017. március 2., 19.00 / Fesztivál Színház

Bach Consort Wien

Vezényel: Rubén Dubrovsky Monteverdi: Selva morale e spirituale – részletek • Marini: Per ogni sorte di strumento, op. 22 – részletek

2017. március 3., 17.00 / Üvegterem

Barokk szonáták

Lachegyi Róza, Szabó Zsolt, Szokos Augustin Veracini, Leclair, Bach

2017. március 4., 19.00 / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Rameau: Naïs

Purcell Kórus, Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György

3

27 February 2017 Festival Theatre

2017. február 27.

Fesztivál Színház

EARLY MUSIC FESTIVAL RÉGIZENE FESZTIVÁL Europa Galante Europa Galante Hasse: Piramo e Tisbe Hasse: Pyramus és Thisbe Piramo: Vivica Genaux Tisbe: Desirée Rancatore Tisbe’s father: Emanuele D’Aguanno Conductor: Fabio Biondi

The English summary is on page 11.

Pyramus: Vivica Genaux Thisbe: Desirée Rancatore Thisbe apja: Emanuele D’Aguanno Vezényel: Fabio Biondi

4

Az Europa Galante A ma esti előadás története 1989-ben kezdődött, amikor a palermói hegedűművész, Fabio Biondi hosszas töprengés és szervezés után végre létrehozhatta az általa elképzelt zenekart: hasonló szenvedélyektől fűtött, egyforma zenei elképzelésekkel rendelkező, egymással baráti viszonyban álló muzsikusok társulását, akik a zenét tekintik éltető elemüknek. Az elmúlt negyed század alatt az Europa Galante a világ legjelentősebb koncerttermeiben és operaházaiban vendégszerepelt. A milánói Scala, a római Accademia di Santa Cecilia, a tokiói Suntory Hall, az amszterdami Concertgebouw, a londoni Royal Albert Hall, a bécsi Musikverein, a New York-i Lincoln Center, a Sydney-i Operaház közönsége ugyanúgy megismerhette az olasz muzsikusokat, mint a számos turnéjuk során érintett európai, ausztrál, japán, kanadai, izraeli, egyesült államokbeli és dél-amerikai városok zenebarátai.

Biondi olyan, historikus hangszereken játszó olasz zenekart alapított és irányít mindmáig, amely barokk és klasszikus műveket szólaltat meg. Az apparátus rugalmasan változik, gyakran tűzik műsorra 17. századi olasz komponisták kisebb apparátusra írt kamaraműveit, sőt szonátáit is. Azután azonban, hogy első hangfelvételét Vivaldi-concertóknak szentelte, az Europa Galante minden kétséget kizáróan barokk operák újrafelfedezésével és kiváló előadásaival vívta ki helyét a historikus kamarazenekarok nemzetközi élvonalában. Händel, Vivaldi, Alessandro Scarlatti kevéssé ismert színpadi (és hangszeres) műveit keltette életre kirobbanó sikerrel, miközben – a római Santa Cecilia Alapítvánnyal közösen – feledésbe merült Caldara-, Leoés Mayo-műveket rekonstruált a régizene-rajongók nagy örömére.

Fabio Biondi kortárs historizmusa A 21. századi közönség számára Biondi a művek előadásakor kizárólag olyan engedményeket tesz, amelyek nem változtatják meg a zenei mondanivalót. Arra a kérdésre például, hogy a mai publikum számára szinte elviselhetetlenül hosszú operákat milyen elv szerint rövidíti, egyszerű választ ad: „Alapvetően a librettó dramaturgiai követelményeinek megfelelően rövidítek. Veszélyes olyan pontokon meghúzni a librettót, amelyek nélkülözhetetlenek a szereplők lelkiállapotának érzékeltetéséhez.

Szívesebben nyúlok inkább csak a recitativókhoz, az áriákat nem rövidítem.”

A régizene sajátos kottaképe csak a legszükségesebb információkat tartalmazza, hiszen a korabeli előadói gyakorlat szerint a dallamvázak díszítése a megszólaltatás pillanatában dől el, a stílus íratlan szabályai szerinti rögtönzés eredménye. Mindez jelentős feladat elé állítja mind az előadókat, mind a kottaközreadókat.

– Köztudott, hogy a barokk zenében meglehetősen nagy az előadói szabadság a díszítéseket illetően, mivel azokat az előadókra bízták a komponisták. Ezeket Ön találja ki, leírja, vagy improvizálja, esetleg engedi, hogy a muzsikusai rögtönözzenek?

– Az előadói szabadság nem az a fogalom, amelyet különösebben preferálnék.

Fantázia, művészi, előadói véna... A díszítéseket egy adott pillanatban képzeljük el, írjuk le vagy éppen improvizáljuk. De mindig csak szólisztikus használatban, sosem zenekariban. Ilyenkor a legnagyobb támasz mindig a stílus alapos ismerete.

Biondinak az előadás nyelvével kapcsolatos állásfoglalása is érdekes. Ez ebben az esetben látszólag nem lényeges kérdés, hiszen a szövegkivetítés lehetősége szükségtelenné teszi az érthetőség érdekében létrejött énekelhető fordítást, ráadásul a barokk opera seriák mitológiai történeteinek cselekménye többnyire ismert vagy könnyeden megismerhető.

– Vokális művek előadásakor milyen mértékben meghatározó a darab nyelve? Megváltoztatja a munkafolyamatot egy-egy idegen nyelvvel való találkozás?

– Jóllehet a partitúra eredeti nyelve akár fontos is lehet hangzási-zenei szempontból, az hiszem, ma is lehetséges – ahogyan mindig is az volt – elfogadni egy nem tökéletes kiejtést, vagy éppen egy másik nyelvre való fordítást. A 17. századi operaszövegkönyvek többnyire nehezen fordíthatók idegen nyelvekre, de arról se feledkezzünk meg, hogy Mozart maga írta át Az álruhás kertészlányt olaszból németre, és hogy sok romantikus olasz operát (Bellini, Donizetti, Verdi) németül vagy franciául énekeltek.

Van még egy szempont, amely már a művek megszületésekor jelentős szerepet játszhat: a közönség anyanyelve. A Händel-operák áriáinak talán minden korábbit

RÉGIZENE FESZTIVÁL — EUROPA GALANTE

5

6

felülmúló virtuozitását többen azzal magyarázzák, hogy a londoni publikum nem értett olaszul. Nem volt tehát meghatározó törekvés, hogy a szöveg érthető legyen.

A legfontosabb érzelmeket, hangulatokat a zene önmagában is tolmácsolni tudta.

Johann Adolph Hasse és a megreformált opera seria A zenei érzelem- és hangulatábrázolás egyik legnagyobb mestere Johann Adolph Hasse (1699–1783) volt, akinek művei a 18. századi közönség körében olyasféle népszerűséget értek el, mint napjainkban Andrew Lloyd Webber musicaljei. A maga korában egyértelműen Hasse volt az opera seria legelismertebb mestere Itália- és Németország-szerte; óriási tekintélynek örvendett Nápolyban, Velencében és Drezdában. Remek színpadi érzékkel rendelkezett, mestere volt a hosszú, áradó dallamoknak, és lehetőséget adott énekeseinek a szöveg megvilágítására is.

Rövid velencei tartózkodás után útra kelt, s Cleofide című színpadi művének nagy sikerű bemutatója után a drezdai udvari operában dolgozott. Bár Bécsben és Londonban is időzött, az 1731-et követő három évtizedben, Drezda volt legfőbb tartózkodási helye. II. Frigyes szinte beleszeretett a zenéjébe, számos alkalommal végignézte Lucio Paprio és Armino című operáit, s amellett, hogy bőségesen megjutalmazta, 1742-ben a drezdai operaház igazgatójául is kinevezte. Hasse drezdai korszakának a várost súlyos ostrommal romba döntő és Hasse személyes vagyonát, kéziratait is csaknem teljesen megsemmisítő hétéves háború vetett véget. A szerző útja innen Bécsbe vezetett, ahol jelentős szerepet vállalt a reformerek és Metastasio operaküzdelmeiben. Sorra zenésítette meg Metastasio szövegkönyveit, és Marco Coltellini librettójára megírta a kor egyik legjelentősebb reformoperáját, a Pyramus és Thisbét.

Nápolyban, az opera seria fellegvárában Alessandro Scarlatti és a szentimentális stílus felé hajló Nicola Porpora talált a legtöbb követőre. Míg Händel a hagyományosabb Scarlatti-, Hasse a Porpora-vonalat követte. Metastasio majdnem összes, szinte kizárólag antik témákat feldolgozó szövegkönyvét megzenésítette, s bár ő

volt a „nagy” opera seria képviselője, annak hőseivel, királyaival, állandó szereplőcsoportjaival és sztereotip zenei koncepciójával (például a minden szereplő számára meghatározott mennyiségű da capo áriával) ugyanakkor mégis ő kezdte el óvatosan ösztönözni az operai reformokat. Sajátos dallamosság, formailag fellazított, gyakran záróakkord nélküli, markáns accompagnato recitativóba olvadó áriák jellemezték Hasse új stílusát, amely a hirtelen „nagypapásnak” tartott barokk stílust felváltotta.

A középrész után nem mindig az először bemutatott témákhoz tér vissza a zene, ha a darabon belüli érzelmi fejlődés más irányba mutat. A visszatérések (reprízek) ezáltal rövidebbé váltak, s az ily módon létrejött egyszerű dalforma sokkal rugalmasan engedte kibontakozni a cselekményt, mint a szigorú visszatéréses formába kényszerített hagyományos áriák.

A Pyramus és Thisbe Mindezek az újítások Hasse utolsó előtti, szokatlanul rövid (tragikus közjátékként, azaz intermezzo tragicóként definiált) operájában, a Pyramus és Thisbében tapinthatók ki leginkább. Itt már nem a hang csillogtatása a zenés színjáték elsőrendű célja, bár az is nagy szerepet kap. Fontosabbá válik a recitativo és szélesebbé a dallamvonal által kifejezett érzelmek skálája, különösen a drámaiság és a pátosz szférájában (de a komikumot sem hagyja érintetlenül). Mindez lehetővé teszi a tradicionális zenei formák bizonyos fokú elhanyagolását. Szokatlan módon különleges jelentőséget kap a hangnemek használata is. A „nemes egyszerűség és érzékenység” vezérlő elve érvényesül a darabban, amelyet Hasse amatőr énekesek számára írt. Mindez nem jelenti azt, hogy az áriák ne lennének igényesek. Az áriák rendje sem követi az „igazi” barokk operák szabályait. Mindössze három énekes szerep van a műben: Thisbe (szoprán), Pyramus (alt, ezt a szerepet a zeneszerző kasztrált énekesnek írta) és Thisbe apja (tenor). A két főszereplő négy-négy áriát és három duettet énekel, Thisbe apjának két ária jut.

Az 1768-ban elkészült, majd többször is átdolgozott mű, Gluck operareformokat meghirdető előszavát követte, amelyet az Alceste partitúrájához írt 1767-ben: „Meggyőződésemmé vált az is, hogy a hangszereket drámai fontosságuk s a szenvedélyek fokához képest kell alkalmaznunk, s hogy a dialógusban nem szabad élesen elkülöníteni az áriát a recitativótól, mert ez értelmetlenül megszakítja a gondolatmenetet és zavarja a jelenet életszerűségét; végül megérlelődött bennem, hogy törekvéseim legfőbb célja a nemes egyszerűség.”

RÉGIZENE FESZTIVÁL — EUROPA GALANTE

7

8

Pyramus és Thisbe története Ovidius Átváltozások című elbeszélő költeményében olvasható. Egy babiloni szerelmespár házasságát a szülők ellenzik, ezért a fiatalok éjjelente lopva találkoznak a város falain kívül, egy eperfa alatt. Egy alkalommal Thisbe érkezik először a találkára, de menekülnie kell egy oroszlán elől, amely leszakítja a lány fátylát, véres szájával összetépi és otthagyja. A később érkező Pyramus azt hiszi, hogy szerelme meghalt, és kétségbeesésében megöli magát az eperfa alatt, amelynek ágai attól kezdve piros gyümölcsöt teremnek. Thisbe, miután rálel halott szerelmére, követ őt a halálba.

A művet egy magánszínházi társulat francia hölgytagja rendelte, az ősbemutató 1768. november 1-jén volt, feltehetően a bécsi Burgtheaterben. Egy többszörösen átdolgozott változatot 1770-ben több ízben is előadtak Laxenburgban, a császári család jelenlétében. Ebből az időszakból származik a két balettbetét, amelyet minden valószínűség szerint maga a szerző írt, és a felvonások végén játszották őket.

A bécsi sikerek nyomán a darabot 1771 nyarán bemutatták Potsdamban, 1774-ben Hamburgban, 1775-ben és 1782-ben Berlinben, 1775-ben pedig Drezdában is. A szövegkönyvet jegyző Marco Coltellini jó nevű olasz tenor és kiadó volt, akinek librettói közül Gluck, Mozart és Haydn is megzenésített egyet-egyet. Hasse művét 2010-ben a Salzburgi Pünkösdi Ünnepi Játékokon mutatta be az Europa Galante, élén Fabio Biondival, ugyanezzel a szereposztással.

A Pyramus és Thisbét már csak egyetlen opera követte a szerző életművében.

1771-ben, élete utolsó állomásán, Velencében mutatták be a Ruggierót, amelynek megrendelője Mária Terézia volt, és amelynek Mozart Ascanio in Albájával kellett megmérkőznie a császárnő tetszéséért. A két zeneszerző kölcsönösen nagyra becsülte egymást, Mozart állítólag fejből tudta a Ruggiero összes áriáját, Hasse pedig úgy nyilatkozott Mozartról, hogy „ennek a legénykének a zenéje mindannyiunkat feledésre fog ítélni”. Írta: Tóth Anna

9

Fabio Biondi Európa egyik legismertebb barokkhegedű-specialistája. Tizenkét évesen kezdte szólista pályafutását: az Olasz Rádió (RAI) Szimfonikus Zenekarával lépett fel. Érdeklődése azonban hamarosan a historikus hangszer és annak irodalma felé fordult. Az 1970-es években fejlesztette ki historikus technikáját, és tizenhat évesen már barokk hegedűsként mutatkozott be a bécsi Musikverein pódiumán. A nyolcvanas években több vezető régizene-együttessel dolgozott (Hesperion XX, Les Musiciens du Louvre, Musica Antiqua, Clemencic Consort, Chapelle Royale). Az Europa Galante megalapítása óta tevékenysége elválaszthatatlan az együttestől.

Vivica Genaux Alaszkában született. A nagy Rossini-szerepeiről híressé vált mezzoszoprán Händel, Vivaldi és kortársaik világában is otthonosan mozog. A 2017-es év mintha az énekesnő sokoldalúságát lenne hivatott bizonyítani: a Salzburgi Pünkösdi Ünnepi Játékokon A tó asszonyában (Rossini) énekel; mérföldkőként értékeli a Budapesten, Bécsben és Valenciában színre kerülő Pyramus és Thisbét, és egy Cavalli-műben is főszerepet kap az Europa Galantéval.

Már bejelentették, hogy a 2017-es Händel-díjat neki adják majd át Halléban.

Fotó © Christian Steiner

10

Fotó © Outumuro-Fidelio Artist

Desirée Rancatore Palermóban született, és először hegedülni tanult. Tizenhat évesen édesanyjától vette első énekleckéit, majd Rómába költözött, hogy tökéletesítse tudását. Tizenkilenc évesen Barbarinaként debütált Mozart Figaro házassága című operájában a Salzburgi Ünnepi Játékokon. A Salieri-operáktól Mozarton és a bel cantón át Wagnerig ívelő, óriási repertoárral rendelkező szoprán a régizene különleges világába sem először „kirándul”.

Emanuele D’Aguanno Rómában született és Vicenzában tanult. Első versenygyőzelme után a tenor óriási lendülettel hódította meg a zenés színpadokat Olaszország határain belül és kívül.

Repertoárjában Cimarosa, Rossini, Donizetti, Bellini belcanto-szerepein túl Wagnerig, Richard Straussig és kortárs művekig jutott el, de Mozartot is énekel.

A Hasse-darabon kívül idén Lehár A víg özvegy című nagyoperettjében is fellép.

Summary Established by the superb violinist Fabio Biondi in 1989, Europa Galante is dedicated to playing so-called “early music” in an authentic and historically accurate manner.

After some initial concerts of works by Vivaldi, the wonderful musicians of the ensemble soon found a unique place for themselves, one not easily usurped, in the early music scene, performing rarely played Baroque operas, some of them found buried deep in library recesses.

The opera seria by Johann Adolph Hasse (1699–1783) to be being played here is indicative of the gradual shift in opera from Baroque forms built on closed, repetitive and rigid arias, through the reforms introduced by Gluck, to the stages of the Viennese classical period. Written for the amateur performers of the day, the score is nevertheless highly exacting both technically and in musical terms, while it offers more opportunity for expressing emotion through music than traditional Baroque works. The structure also didn’t always include a complete recapitulation of the themes, instead taking a simpler song-like approach that was more subordinated to the text.

Although Piramo e Tisbe might follow Baroque traditions in treating a subject from classical antiquity (the story comes from a poem in Ovid’s Metamorphoses), this intermezzo tragico written for only three singers contrasts sharply with monumental Baroque operas and their mythological heroes, kings and vast retinues of retainers.

The text – unusually for Hasse, who worked almost exclusively from librettos by Pietro Metastasio – is the work of the noted contemporary tenor Marco Coltellini.

Piramo e Tisbe’s 1768 première took place in Vienna, where Hasse spent his final years after three decades in Dresden. By 1770, it was making its way to some of the great theatres of Europe. Its modern run commenced in 2010, when Europa Galante presented it at the Salzburg Spring Festival, under the baton, naturally, of Fabio Biondi and with the same cast of singers.

SUMMARY

11

RÉGIZENE FESZTIVÁL

Simone Kermes: Vihar

Közreműködik: Cappella Gabetta Művészeti vezető: Andrés Gabetta

2017. március 1.

Fotó © Sandra Ludewig

phil Blech Wien

Zenei vezető: Anton Mittermayr

2017. március 12.

ORGONA-PÁRBAJ

Martin Sturm (Németország) és Karol Mossakowski (Lengyelország)

2017. március 22.

Karol Mossakowski Fotó © K. Merritt

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Liszt: Koronázási mise

Vezényel: Rossen Gergov

2017. április 8.

Fotó © Nancy Horowitz

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

René Jacobs és az Akademie für Alte Musik Berlin

Bach: Máté-passió

2017. április 15.

René Jacobs Fotó © Molina Visuals

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Daniele Gatti és a Mahler Chamber Orchestra

2017. április 17.

Daniele Gatti Fotó © Marco dos Santos

előzetes,

AJÁNLÓ

PONTOK, KEDVEZMÉNYEK, EXTRA ÉLMÉNYEK

Csatlakozzon Ön is!

mupa.hu/husegprogram

Stratégiai partnereink:

Stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A szerkesztés lezárult: 2017. február 16.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

ISO: 9001:2000