Müpa Műsorfüzet - Metszéspontok (2016. november 9.)

Metszéspontok 2016. november 9.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

Hangolรณdj rรกnk!

Kรถvess minket a zenelejรกtszรณ oldalakon is! mupa.hu

3

9 November 2016 Béla Bartók National Concert Hall

2016. november 9.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Intersections Metszéspontok László Fassang – organ Edina Mókus Szirtes – violin, vocals Balázs Dongó Szokolay – folk wind instruments

The English summary is on page 11.

Fassang László – orgona Szirtes Edina Mókus – hegedű, ének Szokolay Dongó Balázs – népi fúvós hangszerek

4

Az úriember, az agrár és a hippi Fassang Lászlóval, Szirtes Edina Mókussal és Szokolay Dongó Balázzsal Metszéspontok című koncertjük kapcsán VERES BÁLINT beszélgetett.

– Mióta játszotok így hármasban?

Fassang László: – Tavaly októberben játszottunk együtt először, Orosházán, azóta pedig idén augusztusban a Hétrétország fesztiválon, Őriszentpéteren is.

Szokolay Dongó Balázs: – Mi Lacival már sokszor játszottunk együtt, Mókussal is jó pár alkalommal, szóval bőven van előzménye ennek a mostani felállásnak.

Szirtes Edina Mókus: – Azért én magamat a legfrissebben csatlakozottnak érzem ebben a formációban, és korábban, amikor Dongót és Lacit láttam-hallottam játszani, mindig úgy gondoltam rájuk, hogy együtt kerek egészet alkotnak, egy komplett kis gömböcskét. Amikor aztán csatlakoztam hozzájuk, döbbenetes élményben volt részem: kiderült, hogy az én zenei világom is természetesen, zökkenőmentesen tudott beilleszkedni ebbe a gömböcskébe, miközben persze az is teljesen megőrződött, hogy nagyon különböző világokból jöttünk. Viccesen el is neveztük egymást úgy, hogy az úriember, az agrár és a hippi. Az elképesztő különféleségek ellenére mindjárt nyilvánvaló volt, hogy csupán egy kevés zenei „alibi”, néhány népdal vagy motívum bőven elég ahhoz, hogy a bennünk hordozott zeneiség átadhatóvá váljon, egymásnak is és a közönségnek is. Az egésznek egy végtelenül természetes találkozás az alapja, amely így utólag bennem csak azt a kérdést veti fel: hogyhogy korábban nem került erre sor?

– Okoz izgalmat vagy lámpalázat a másik zenei tudásának jelenléte?

Sz. D. B.: – Én izgulósnak tartom magam, és ennek az is lehet az oka,hogy nem vagyok kvalifikált zenész. Nekem a zenei tanulmányaim abból álltak, hogy megtanultam ezer, vagy nem is tudom, mennyi népdalt. Ebből kialakult egy improvizációs gyakorlat, aztán később a lekottázás és a zeneszerzés képessége is ráépült erre. De máshonnan is megközelíthetem a kérdést: első pillantásra szorongást keltő párosnak tűnhet a duda és az orgona duettje. Hogy jönnek ezek össze?

Az én kérdésem azonban éppen ellentétes: már hogy ne jönnének össze?

Hiszen annyira természetesen tudnak együttműködni, annyira egy tőről fakadnak!

Ha úgy vesszük, még a működésükben is van rokonság.

– Sokan mégis azt gondolják, hogy az orgona a mindent vivő, az orgona önmagában a teljes zenei világ.

Sz. D. B.: – Ez igaz, ugyanakkor ennek egyáltalán nem mond ellent, hogy amikor az orgona világához csatlakozik még egy hang, akkor az milyen szép! Mintha a hangok teljes világán túl is lennének még hangok.

Sz. E. M.: – Szerintem az maga a csoda, amikor valaki tökéletesen szépen elvan önmagában, derűsen őgyeleg és örvendezik, s aztán egyszer csak meghall egy másik hangot, amelyik egy másik hangszer világából jön, és ebben a pillanatban elönti a hála, mert megtapasztalja, hogy többé válhat a másik által. Laci és Dongó muzikalitásával találkozva én mindig ezt élem át.

– A szólóhangszer, legyen az vonós vagy fúvós, szinte provokálja a kíséretet, a vele együtt játszó másik hangszert. Az orgona azonban nem ilyen, sokkal kevésbé nyilvánvaló, mi szüksége van a másik hangszerre.

F. L.: – Nem az orgonának van szüksége rá, hanem inkább az orgonistának. Nem jó mindig egyedül játszani. Vannak persze pazar pillanatok, például amikor az ember a chartres-i katedrálisban tölthet néhány éjszakát, teljesen egyedül, az valóban egészen unikális élmény. Ugyanakkor nem csak erre van szükség. Én már tanulmányaim idején is azt éreztem, hogy jó lenne másokkal együtt játszani, annak ellenére, hogy az orgonairodalom kilencvenöt százalékban a szólistára épít, és a hangszer adottságai sem könnyítik meg az együttes játékot, egyfelől, mert minden orgona különbözik egymástól, másfelől, mert ez a hangszer helyhez kötött, és még a próbák megszervezése is komoly feladat. Éppen ezek a körülmények mutatnak egyébként abba az irányba, hogy amikor az orgonista partnereket keres a muzsikáláshoz, akkor az improvizatív együttműködéseket választja. Ebbe még az is belefér, hogy közvetlenül a koncert előtt, vagy magán a koncerten hozzunk meg bizonyos döntéseket, dobjunk fel zenei ötleteket, amelyeket ott és akkor valósítunk meg első alkalommal. Az ezzel járó szabadság – az elkerülhetetlen izgalom, akár lámpaláz ellenére – fantasztikusan jó dolog.

Szirtes Edina Mókus, Szokolay Dongó Balázs, Fassang László Fotó © Nagy Gábor

METSZÉSPONTOK

5

6

– A Metszéspontok műsoráról el tudtok-e már mondani valamit? Inkább feldolgozások lesznek, vagy inkább szabad rögtönzések?

Sz. D. B.: – Vegyesen. Vannak témák, amelyekből biztosan kiindulunk, például a Lacival korábban már többször eljátszott gyimesi nóta, vagy erdélyi és bolgár pásztorfurulya-dallamok, de lesz saját felfogásban előadott Bartók Román népi táncok és Három Csík megyei népdal is, aztán Mókus néhány dala, például az a megrendítő feldolgozás, amelyet Csokonai Az estve című költeményéhez írt.

– Hogyan kell egy ilyen koncertre felkészülni? Az egyes tételeket kell próbálni, vagy egyben az egész koncertet mint dramaturgiai egységet? Vagy nem is kell közösen próbálni, hanem mindenki egyénileg készül?

F. L.: – Mindhárom módszerre szükség van. Például az őriszentpéteri koncertet felvettük, amely ugyanúgy, mint a Müpa-estünk, előre megtervezett, megszakítás nélküli folyamat volt. Azt a koncertet visszahallgatva sok új ötlet merülhet fel, más dolgokat pedig korrigálni tudunk.

Sz. E. M.: – Nagyon fontos, hogy legyen meg a koncert egészének a dramaturgiája, a szólók, a duók, a triók jól felépített elosztása. Ugyanakkor számomra a legkülönlegesebb pillanatok azok az előre legkevésbé sem megtervezett átmenetek, amikor az egyik dalból vagy tételből átmegyünk a másikba. Olyankor annyi minden történhet, annyi váratlan többlet szabadulhat fel!

Sz. D. B.: – Viszont az is előfordulhat, hogy koncert közben úgy döntünk, változtatunk valamit a dramaturgián, mert az adott pillanatban például egy másik hangulat irányába akarunk elmozdulni. Akkor a betervezett dalt másképpen fogjuk játszani, vagy esetleg mást játszunk helyette.

– Mindhármótok művészetére jellemző, hogy földrajzi régiókhoz vagy korszakokhoz kötődő stílusok fölött, azokat ötvözve alakítjátok zenei világotokat. A zene – anyagtalansága folytán – az egyik legkönnyebben terjedő „kultúrjószág”, amelyet sokszor még a nyelv határai sem kötnek. Csupán a zenészhez kötődik – aki azonban évszázadok óta maga is állandó vándorlásban van. Ezt a ti példáitok is alátámasztják, hiszen ti is sokfelé és sokféle kontextusban, illetve formációban játszotok. Szóval, mondhatjuk, hogy a zene a kultúrtörténetünk tanúsága szerint állandó migrálásban van, és a zenészek ennek megfelelően maguk is kulturális migránsok. Mit gondoltok erről?

Hogyan élitek ezt meg?

Sz. D. B.: – Nekem erről először is az jut eszembe, hogy én végül is mindig ugyanazt játszom, csupán a háttér változik. A döntő szerintem az egyéni lélekszerkezet.

A kreativitás típusa határozza meg, mi jön be és mi megy ki. Én ebből a szempontból teljesen konzervatív vagyok, sosem fogok például egy magyar népdalt szambaritmussal összeházasítani. Másfelől viszont ott van előttem Bartók Béla példája, aki a maga idejében az egyik legmodernebb zenét hozta létre a népdalokból kiindulva.

Bartók szerint egyébként a népdalfeldolgozás akkor jó, ha az a népdal eredeti karakterét domborítja ki. Az én feladatom az, hogy a népdalt, amellyel dolgozni kezdek, azzal a belső, úgyszólván ajándékként kapott kreativitással lássam el, amely a sajátom, amely belőlem jön – helyszíntől, szituációtól függetlenül.

Sz. E. M.: – Én egy kicsit hasonlóan és egy kicsit máshogyan tapasztalom meg ezt.

Távoli, idegen tradíciók zenéjét legelőször úgy élem meg, mint egy befogadó. Egyetértek azzal, hogy mindannyiunkban van egy belső, levetkőzhetetlen réteg, nálam ezt a klasszikus zenei neveltetésem határozza meg. De biztos vagyok benne, hogy azért váltam valamilyenné, egyedivé, mert közben nyitva volt a fülem is, a szívem is arra az ezernyi másféle zenére (kurd, örmény, arab zenére, hogy csak néhány kedvencemet említsem), amelyeket sokáig csak hallgattam, és aztán valamilyen formában talán be is épültek a zeneiségembe. Ebből a szempontból teljesen egyetértek azzal a nézettel, hogy Bartók volt az első világzenész, aki saját kreativitásán átengedve éltette tovább a saját vagy éppen idegen zenei hagyományok gazdag örökségét.

Szóval, hogy választ adjak a kérdésedre, az a véleményem, hogy valóban mindannyian utazók vagyunk, és még a hazánkon belül is, én például – kiterjedt zenei tanulmányaim ellenére – huszonkét éves koromig nem hallottam élő és igazán autentikus népzenét.

Amikor megtörtént, igazi csoda volt számomra: egy világ nyílt meg, amelyben én azóta Szokolay Dongó Balázs, Szirtes Edina Mókus valóban migránsnak, átutazónak Fotó © Nagy Gábor látom magam.

METSZÉSPONTOK

7

8

– Átutazó vagy éppen utaztató. Mert hiszen abból a szempontból mindenképpen utaztatók vagytok, hogy Magyarország egyik legszebb és legelegánsabb koncerttermében szólaltattok meg olyan zenéket, amelyek – legalábbis forrásaikat tekintve – nagyon másféle helyszínekről származnak. Szerintem ez önmagában egyfajta kulturális migrációnak az aktusa.

F. L.: – Én klasszikus zenészként abban látom ennek a kérdéskörnek a legkézzelfoghatóbb mozzanatát, hogy a klasszikus zenészek gyakorlatával ellentétben, amelyben a muzsikálás elsődleges forrása az írott kotta, a hangzás pedig csak másodlagos forrásnak számít, a népzenében és az improvizatív zenében az elsődleges forrás maga a hangzó anyag. Számomra itt egy egészen alapvető dolog fordul meg, és improvizáló zenészként ehhez nagyon fogékonyan tudok kapcsolódni. A népzenében olyan gazdag világ nyílik ki, amely egyrészt roppantul izgalmas, másrészt arra inspirál, hogy az orgona hangját is igyekezzem minél dinamikusabbá, flexibilisebbé tenni. És persze a dolog fordítva is nagyon szépen működik: az egyszerű pásztorsíp végtelenül dinamikus és flexibilis hangját az orgona több ezer sípja egészen újfajta dimenziókra tudja irányitni. Számomra az, amit Dongó az imént említett, hogy ő tulajdonképpen egyetlen dolgot játszik minden alkalommal, a másik oldalról úgy fogalmazható át, hogy amit ő autodidakta módon, nem az írásbeliség felől indulva sajátított el, az egy teljesen egyedi, senki más által nem birtokolt tudáshoz vezetett. Olyan elementáris energia szabadul fel, amikor egy hangszert a kezébe vesz, amely számomra egészen elképesztő és lenyűgöző. És nagyon jó ennek az energiának a közelében tartózkodni.

Szirtes Edina Mókus, Fassang László Fotó © Nagy Gábor

– Ha már inspiráló energiákról beszélünk, tudom, hogy a zene számotokra nem csupán a szórakoztatás vagy a magáért való művészet terepe, hanem egyfajta spirituális dimenzió is. Van kedvetek mondani erről valamit?

Sz. D. B.: – Szerintem egy szó elegendő ennek a dolognak a leírásához, ez pedig a katarzis. Ha van katarzis, jól végeztük a dolgunkat.

Sz. E. M.: – Úgy gondolom, ezt mindenki ugyanúgy éli meg, csak van, aki mindennap részletesebben fejtegeti – én ilyen vagyok –, és van, aki egyszerűen csak átéli.

Mindegy is, minek nevezzük: végső soron hitről van szó. Ha nem így lenne, a zene sem lenne más, mint puszta zaj, különböző hangmagasságok bizonyos ritmusban.

Miért kell ezért úgy odáig lenni? Ezzel szemben nem tudjuk megmagyarázni a zene csodáját, ha nem ismerjük el, hogy a zene hitet támaszt bennünk. A magam részéről mindennap arra próbálok vigyázni, hogy ezt a hitet megőrizzem. Egykori mesteremmel, Szecsődi Feri bácsival beszélgettünk arról, milyen érdekes, hogy a vizsgáknál mindenki azon izgul, nehogy memóriazavar lépjen föl nála, vagy valamilyen manuális gikszer. Azon viszont senki nem izgul, hogy „jaj, csak szóljon valamiről, amit játszom, érintse meg az embereket!”

F. L.: – Ehhez még azt tenném hozzá, hogy minden emberben ott van a kreativitás, tehát hogy a gondolataival képes megteremteni a saját világát, és abban elhelyezni magát. Amikor mi kimegyünk a színpadra, pontosan ezt tesszük egy közvetlenül érzékelhető dimenzióban, egy végtelenül szabadon formálható eszközzel, amely mindenki számára egyéni üzenetet hordoz. És talán így tudjuk az emberekben azt a hitet erősíteni, hogy mindenki kompetens a maga életében, mindenki merhet teremteni.

METSZÉSPONTOK

9

10

Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

Fassang László a világ legrangosabb orgonaversenyein aratott győzelmeivel tűnt fel a nemzetközi zenei életben másfél évtizeddel ezelőtt. A Liszt-, Prima- és Gramofon-díjjal kitüntetett, Érdemes művész generációjának egyik legsokoldalúbb orgonistája, aki a klasszikus orgonairodalom megismertetése mellett az improvizáció területén is aktív, a legkülönfélébb billentyűs hangszereken és a legkülönfélébb stílusokban. Kitüntetéses diplomáit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a párizsi Conservatoire-on szerezte.

Jelenleg mindkét alma materének professzora, a Müpa orgonakoncertjeinek művészeti vezetője.

Szirtes Edina Mókus hegedűs, énekes, harmonikás, zeneszerző, a magyar crossover zenei szcéna egyik legaktívabb és legjelentősebb muzsikusa. Zenei tanulmányait a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolában kezdte, majd a szegedi Konzervatóriumban folytatta, és a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán szerzett diplomát hegedű szakon. Előadóművészként folyamatosan koncertezik szólóprodukcióval, saját együtteseivel, illetve vendégművészként. Zeneszerzőként saját dalai, versfeldolgozásai mellett számos színházi, táncszínházi produkció számára alkot.

Fotó © Zelei Péter

Szokolay Dongó Balázs népzenét, valamint népzenei ihletésű improvizatív zenét játszik dudán, furulyán, szaxofonon és tárogatón. A Kárpát-medencei folklór mélyebb tanulmányozása során kezdett népzene-feldolgozással foglalkozni. Így születtek saját kompozíciói, és azok az improvizatív zenei alapok, amelyek magukon hordozzák a régmúlt zenei kultúráját, ugyanakkor modern, kortárs hangvételűek.

A koncertezés mellett zeneszerzéssel és alkalmazott zeneírással is foglalkozik. A Népművészet Ifjú Mestere cím birtokosa, Artisjus-díjas, nemrég Prima Primissima-díjra jelölték.

Summary The wonderful thing about this joint concert by László Fassang, an illustrious member of the international elite of organists, Edina Mókus Szirtes, an explosively energetic performer from the Hungarian crossover music scene, and Balázs Dongó Szokolay, contemporary looking time-traveller of the different forms of folk music in the Carpathian Basin who plays both traditional and modern wind instruments, is that it is simultaneously completely improbable and also perfectly natural. Their different musical upringings and the different principle venues of their activities as musicians, as well as the various musical periods and styles to which they are linked, show the gaping contrasts between the three artists, who themselves emphasise their dissimilarity when they introduce themselves as the gentleman (Fassang), the rustic (Szokolay) and the hippie (Szirtes). All this disparity only increases when one considers the different natures of their instruments. The fact of their joint performance is neither an accident nor a contrast of merely dramaturgical power, but instead almost a necessity. As Edina Szirtes put it in a joint interview: “The basis for the whole thing is an extremely natural encounter, which now in hindsight just makes me ask why it didn’t take place earlier.”

The secret lies in the improvisation: all three of them are, to the depths of their hearts, absorbed by the music that is born from within, amidst the energy of the performance and in the mysteriousness of the moment, and which they seek out regardless of genre, instrument or style, and gladly share in the course of their own journeys with their fellow musicians, artists with outlooks similar to theirs. The intersections of tonight’s concert will feature, among other music, a tune from the Ghimeș region, Transylvanian and Bulgarian melodies for shepherd pipes and a unique approach to Bartók’s Roumanian Folk Dances and Three Folk Songs from Csík County.

At the end of the day, of course, the important thing is not what they play, but how they play it: they will be creating a living dialogue in which each of them addresses, and listens to the others without blurring the differences and uniqueness, but instead enhancing it. Using the language of music, they will show what the expression “to understand each other” means. And that is no little thing!

SUMMARY

11

RISING STARS

Tamsin Waley-Cohen – hegedű Mariam Batsashvili – zongora

2016. november 18.

Tamsin Waley-Cohen Fotó © Patrick Allen

RISING STARS

Horácio Ferreira – klarinét

2016. november 19.

Horácio Ferreira Fotó © João Messias

Maria Kalaniemi – harmonika

2016. november 22.

Fotó © Elina Brotherus

VILÁGRASZÓLÓ

Cimbalom és tárogató újragondolva

2016. november 26.

Lukács Miklós, Balogh Kálmán

KARÁCSONYI ORGONAKONCERT

Tóka Ágoston és az Angelica Leánykar

2016. december 15.

Tóka Ágoston

Frédéric Champion orgonaestje

2017. február 3.

Fotó © Bonnie Nichol

előzetes,

AJÁNLÓ

Müpa jeggyel még több élmény!

mupa.hu

Müpa Rádió Élmény minden pillanatban.

Hallgassa a Müpa Easy és Müpa Symphony csatornákat a mupa.hu-n vagy okostelefonon!

mupa.hu

Stratégiai partnereink:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Szirtes Edina Mókus, Fassang László,Szokolay Dongó Balázs Címlapfotó: Nagy Gábor A szerkesztés lezárult: 2016. október 27.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

ISO: 9001:2000