Müpa Műsorfüzet - Prunyi Ilona kamaraestje (2016. október 1.)

Prunyi Ilona kamaraestje 2016. október 1.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

Művészet és építészet képekben Keresse a Librinél, vagy a Vince Könyvesboltban a Müpában.

mupa.hu

3

1 October 2016 Béla Bartók National Concert Hall

2016. október 1.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Ilona Prunyi chamber concert Prunyi Ilona kamaraestje Featuring: Solti Chamber Orchestra Kelemen Quartet Mozart: Piano Concerto No. 9 in E-flat major, K. 271 (“Jeunehomme”) 1. Allegro 2. Andantino 3. Rondo Liszt: Two Legends – St Francis of Assisi preaching to the birds Dohnányi: Ländler

Közreműködik: Solti Kamarazenekar Kelemen Kvartett Mozart: Esz-dúr („Jeunehomme”) zongoraverseny, K. 271 I. Allegro II. Andantino III. Rondo Liszt: Két legenda – Assisi Szent Ferenc a madaraknak prédikál Dohnányi: Ländler

Delibes–Dohnányi: Coppelia Walz

Delibes–Dohnányi: Coppelia-keringő

Rachmaninoff: Elegie, op. 3, No. 1

Rachmaninov: Elégia, op. 3, No. 1

Ravel: Jeux d’eau (Fountains) Franck: Piano Quintet in F minor 1. Molto moderato quasi lento – Allegro 2. Lento con molto sentimento 3. Allegro non troppo ma con fuoco The English summary is on page 11.

Ravel: Jeux d’eau (Szökőkút) Franck: f-moll zongoraötös I. Molto moderato quasi lento – Allegro II. Lento con molto sentimento III. Allegro non troppo ma con fuoco

4

„Tüneményes könnyedséggel és lendülettel játszotta Rachmaninov Paganini-témára írott rapszódiájának híresen nehéz zongoraszólamát. Pontosak és jellegzetesek voltak a ritmusok, egyértelműek és hatásosak a karakterek, szépen szólt a zongora, a virtuozitás hitelét technikai és művészi háttér szavatolta: a produkció mélyre nyúló hangszeres és zenei gyökerekből táplálkozott. Egy ilyen nagy tehetségű pianista hazai felfedezése sohasem késő.” Az utóbbi fél évszázad legjelentősebb magyar zenekritikusa, Kroó György méltatta ezekkel a szavakkal 1992 kora tavaszán az akkor ötvenegy éves Prunyi Ilona teljesítményét. Három évvel később, 1995 januárjában pedig így értékelte a zongoraművésznő Beethoven-játékát: „… a szimfonikusan széles ecsetvonásokra, az akkordok zengetésére, az erőteljes legato karakterre és valamennyi téma énekeltetésére törekedett, így fogalmazva meg a középső periódus reprezentatív Beethoven-műveinek új hangját, vagy inkább magatartását. Engem nem egyszer az F-dúr Razumovszkij-vonósnégyes vonuló, hosszú témafelületeinek időbeli közelére emlékeztetett ez az interpretáció, amely az e-moll dialógustételben is inkább az elbeszélés, mint a dráma légkörét teremtette meg, s a mű egészében a lírai tónust hagyta érvényesülni. A gömbölyű, nagy volumenű, szép zongorahang, a hangszer minden görcstől mentes, magasrendű technikával és készséggel megalapozott megszólaltatása lehetővé tette, hogy a kompozíció az előadóművész elképzelésének megfelelően szólaljon meg.”

A Müpa Prunyi Ilona hangversenyével ünnepli a zene világnapját, s az iménti, portrénak is beillő kritikusi mondatokhoz hasonlóan ez a koncert is sokoldalú jellemzést kínál a közönség számára a zongoraművészről, hiszen ez az alkalom nem szólóest, nem is zenekari fellépés, amelyen a szólista versenyművet ad elő, de nem is tisztán kamara-hangverseny – hanem mindhárom egyszerre.

Prunyi Ilona Debrecenben született. A budapesti Zeneakadémián 1958 és 1963 között folytatott tanulmányait két név fémjelzi: Gát Józsefé és Mihály Andrásé.

Az alma mater marasztalja a pályakezdőt: diplomájának megszerzése után Prunyi fiatal előadóként máris a Liszt Ferenc téri intézmény tanársegédje, később docense lesz. Többször elzarándokol Párizsba az egykori Cortot-tanítvány, Yvonne Lefébure mesterkurzusaira, koncertezik Európa-szerte, sőt Kanadában és Kínában is. Érdeklődéssel fordul az új magyar zene felé, játssza Petrovics Emil, Sári József, Láng István, Bozay Attila, Hollós Máté kompozícióit (Petrovics versenyművet is ír számára), de hasonló felfedező kedvvel porolja le régi magyar szerzők kottáit: Beliczay Gyula, Bertha Sándor, Mosonyi Mihály, Goldmark Károly, Volkmann Róbert – néhány név azok közül, akiknek kompozíciói hosszú mellőztetés után ismét felcsendültek Prunyi keze alatt. Ennél is fontosabb, hogy koncerten és hanglemezen egyaránt

PRUNYI ILONA KAMARAESTJE

5

Fotó © Kotschy Gábor, Müpa

következetesen propagálja Dohnányi Ernő zenéjét, s ily módon a Dohnányireneszánsz egyik kezdeményezőjévé válik.

Szakmai körökben beszédtéma érzékeny billentése és magabiztos technikája, amely lehetővé teszi számára, hogy a hangszer repertoárjának legnehezebb darabjaival is megbirkózzék. Szívesen tűzte és tűzi ma is műsorára ezeket a nyaktörő kompozíciókat Balakirevtől Szkrjabinig, Liszttől Messiaenig, mert mindig is előadóművészi jellemvonása volt, hogy szerette a megmérettetéseket.

Kitartó és erős akaratú muzsikus, ugyanakkor megfigyelhető nála a művészi alázatnak az a fajtája, amely akkor lép működésbe, amikor – újra és újra – kamarazenére áldozza egy-egy szólóestjének felét, lemondva a személyes siker egy részéről azért, hogy másokkal, gyakorta nála jóval fiatalabb pályatársaival oszthassa meg a pódiumot.

Kroó kritikájában nem véletlenül szerepel az a fordulat, hogy „egy ilyen nagy tehetségű pianista hazai felfedezése sohasem késő”, Prunyi Ilonát ugyanis – bár olyan partnerei akadtak, mint Kocsis Zoltán vagy Vásáry Tamás, és olyan művész fogadta barátjává, mint Fischer Annie – nem mindig hordozta tenyerén a magyar zeneélet: néha figyelt rá, máskor kevésbé, néha értékelte tudását, máskor mintha megfeledkezett volna róla. Az idei zenei világnap jó alkalom arra, hogy sokféle zeneszerzői stílust és műfajt érintve újra találkozzunk a Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas, Érdemes művész Prunyi Ilona muzsikus-személyiségével.

6

Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) zongoraversenyei között sok a jelentős és nevezetes alkotás, de ezek elsősorban az 1781 után – a zeneszerző bécsi letelepedését követően – keletkezett darabok sorából kerülnek ki. Nem véletlenül: Mozart Bécsben szabadfoglalkozású, modern polgári életet élő művész volt, aki koncertezésből és tanításból igyekezett fenntartani magát és családját, s ezért időről időre „akadémiákat” adott, amelyeken saját zongoraversenyeit szólaltatta meg. Gazdag invenciójú, hatásos, vonzó és reprezentatív műveket komponált zongorára és zenekarra Bécsben – olyanokat, amelyek súlyukban, mélységükben, hangszerkezelésük érettségében és a szólóhangszer és a kísérő együttes viszonyának differenciált kialakításában többnyire felülmúlják a salzburgi évek Mozart-zongoraversenyeit.

A ma este elsőként hallható Esz-dúr zongoraversenyt (K. 271) viszont Salzburgban írta huszonegy évesen, 1777-ben egy bizonyos Jeunehomme kisasszony számára. Ez a mű kivétel a maga kategóriájában: kiemelkedik a bécsi periódust megelőző zongoraversenyek sorából, és Mozart egyik legjelentősebb versenyműveként értékelhető. Jelentőssé teszi újító merészsége: a nyitó Allegro zenekari bevezetőjébe szokatlan megoldással a zongora is beleszól, ezzel a modern ötlettel egészen Beethoven G-dúr és Esz-dúr versenyművéig mutatva előre.

Figyelemre méltó a c-moll Andantino középtétel súlya, és e panaszos zene személyes, drámai karaktere, mely a barokk operák árnyékvilágban játszódó jeleneteinek hangulatára emléWolfgang Amadeus Mozart keztet. Az érett Mozartot jósolja – mit jósolja! máris készen állítja elénk – a finálé élénk motorikus energiával párosuló ékesszólása, s az elegancia, amellyel Mozart a zongora és a zenekar párbeszédét kialakítja. És megjelenik a zárótétel vége felé egy formai megoldás, amelynek más Mozart-versenyművekben (például hegedűversenyekben) is megfigyelői lehetünk: a gyorsan pergő zene menetét váratlanul közbeékelt, lassú és poétikus menüett akasztja meg, a zene játékosát és hallgatóját szinte kívül helyezve az időn, sajátosan elvarázsolt pillanatokat teremtve.

Nyilván mindezek a tulajdonságok együtt eredményezték azt, hogy az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb Mozart-játékosa, Alfred Brendel a K. 271-et „a világ egyik legnagyobb csodájának” nevezte. A Jeunehomme elnevezés egyébként valószínűleg tévedés, amelyet Mozart két korai monográfusa, Wyzéva és Saint-Foix terjesztett el: újabb kutatások szerint Victoire Jenamyról, a Mozarttal barátságban álló francia balettmester, Jean-Georges Noverre lányáról van szó.

A versenyművet a koncert első részének második felében és a második rész elején szólókompozíciók követik.

Liszt Ferenc (1811–1886) 1863-ban komponálta zongorára a Két legenda című tételpárt, melyből az első a madarakhoz szózatot intéző Assisi Szent Ferencet jeleníti meg. A rendkívül kifinomult virtuozitású, áttört faktúrájú mű kétféle anyagból épül fel: az egyik futamok, figurációk és trillák sokasága, a másik egy széles ívű, recitativikusan éneklő dallam – e kettő halad egymással párhuzamosan, a hallgató tudatában önkéntelenül is a csicsergőzsibongó madárraj és a lassan beszélve, átszellemülten prédikáló szent képét idézve fel.

A mű vérbeli ábrázoló szellemű zene, tudatosan vállalt, naturalisztikus hangutánzással – és persze, mint sok más Liszt-kompozícióLiszt Ferenc ban, egy nagy, patetikus fokozással, amely Barabás Miklós festménye elvezet az apoteózisig.

Nem maradhat ki a műsorból Dohnányi Ernő (1877–1960) zenéje sem: a Ländler (az 1945-ben keletkezett Hat zongoradarab ötödik tétele) kedélyes, népies zene, melynek érdekessége, hogy a népzene iránt viszonylag csekély affinitást mutató, alapvetően polgári beállítottságú Dohnányi keze alatt ez a folklorisztikus műfaj (a Ländler 18. századi eredetű, osztrák-német-svájci-szlovén népi tánc) is „urbanizálódik”, hangvételében, lejtésében igen közel kerülve egy elbájoló, derűs keringőhöz. Nem véletlen, hogy közvetlenül utána hangzik fel a Coppelia-keringő, Dohnányi Delibes-feldolgozása, amely a Ländlernél kereken két évtizeddel korábban, 1925-ben keletkezett, s amely a kor jellegzetes műfaját képviseli: egy népszerű komolyzenei sláger virtuóz és elegáns átlényegítése, melyet egy nagy zongoristának köszönhetünk, aki a maga változatát a hangszer minden lehetőségének ismeretében, és azokat ki is használva vetette kottapapírra. Delibes és Dohnányi Coppelia-keringője, ez az egyszerre sziporkázó és andalító, csillogó és hatásos bravúrdarab kilencven éve szilárdan őrzi népszerűségét.

PRUNYI ILONA KAMARAESTJE

7

8

Maurice Ravel

A koncert második részének első száma is Prunyi Ilona egyik kedves szerzőjét idézi meg: Szergej Rachmaninov (1873–1943) kompozíciója, az Elégia (op. 3, No. 1) korai alkotás, a zeneszerző tizenkilenc évesen, 1892-ben írt Morceaux de fantaisie (Fantáziadarabok) ciklusának nyitótétele. (Ebben a ciklusban foglal helyet – éppen az Elégia után – Rachmaninov talán leghíresebb zenéje, a drámai-tragikus idée fixe-et ismételgető cisz-moll prelűd.) Az Elégia nem virtuozitásával ragadja meg a hallgatót, hanem az esz-moll zene megejtően fájdalmas-szomorú hangvételével. A stílus még nem a későbbi, érett Rachmaninové, erős benne a fiatal zeneszerző elődeinek hatása, leginkább Chopiné – a háromrészes szerkezet is egy bensőséges Chopin-noktürnre emlékeztet, viharosan felkorbácsolt érzelemvilágú középrésszel.

A szünet utáni második szólódarab, Maurice Ravel (1875–1937) Jeux d’eau (Szökőkút) című kompozíciója mintha visszautalna a hangverseny első részére. Ismeretes, hogy Ravelre ösztönző hatást gyakorolt Liszt művészete: ahogyan a Tzigane hegedűs bravúrzenéje nem születhetett volna meg a Magyar rapszódiák termékenyítő élménye nélkül, úgy a Jeux d’eau hangjaiban is eltéveszthetetlen A Villa d’Este szökőkútjainak hatása. A zongora jobbkéz-szólamának apró hangjegyértékei olyan kristályosan csilingelnek, ahogyan a víz szétporladó, hűvös cseppjei csillámlanak a fényben. Ez a kifinomult eleganciájú, hangulatos remekmű (amely az Assisi Szent Ferenc a madaraknak prédikálhoz hasonlóan a naturalisztikus zenei természetutánzás egyik mesterdarabja) éppúgy egy „tanuló” kompozíciója, ahogyan Rachmaninov Elégiája is az: Ravel, bár a Jeux d’eau megírásakor, 1901-ben már huszonhat éves volt, még a párizsi Conservatoire-ba járt, amelyet korábban már elhagyott, ám ahová aztán egy időre ismét visszatért, hogy újból Gabriel Faurénál tanuljon – neki ajánlotta ezt a művét is.

Pályafutása során Prunyi Ilona mindig szívesen fordult felfedező gesztussal az értékes, ám kevéssé méltányolt művek felé. Ilyen a mai est befejező műsorszáma is. A belga és német felmenőktől származó franciaországi zeneszerző, César Franck (1822–1890) a 19. századi romantikus muzsika jelentős alakja, életművének mégis csupán töredéke szerepel a hangversenyek műsorán. Hallhatjuk olykor az A-dúr hegedű–zongora szonátát, a d-moll szimfóniát, a zongorára és zenekarra komponált Szimfonikus variációkat, valamint a szólózongorára fogalmazott Prelűd, korál és fúga című tételhármast – ám ezzel úgyszólván vége is az ismert és elismert Franck-opusok sorának.

Pedig ebben az alkotói termésben még sok kincs rejlik, ezt példázza a ma este felcsendülő f-moll zongoraötös, amelyet a zeneszerző 1879-ben komponált, s amelynek ajánlása a Francknál tizenhárom évvel fiatalabb pályatársnak és jó barátnak, Camille Saint-Saënsnak szól – az ősbemutatón is ő játszotta a zongoraszólamot.

A tempóktól függően mintegy harmincöt–harmincnyolc percnyi időtartamú, háromtételes f-moll zongoraötösben világosan érzékelhető az, ami más, jelentős César Franck-műveknek (így az említett d-moll szimfóniának és A-dúr szonátának) is jellemvonása: a „franciás” könnyedségű fogalmazás helyett a romantika súlyosabb, Liszt és Wagner nevével fémjelzett német ága iránti vonzalom, amely egyrészt az erős tematikus kohézióban (lényegében egyfajta monotematizmus jelenlétében), másrészt a kamarazene műfajának szimfonikus értelmezésében nyilvánul meg.

A nyitótétel lassú bevezetésében heroikus, pontozott ritmusú téma uralkodik, amely a gyors főrészben is visszatér. A teljes tételre, tehát a lassú bevezetésre és a gyors főszakaszra is jellemző a tragikus alaphang, a drámaiság, a zaklatott, sötét dallam- és harmóniavilág, a ritmikában megnyilvánuló erős feszültség, valamint a kamarazenei szövet szimfonikus kialakítása, a sok nagy erejű, súlyos gesztus – és általában az a tendencia, hogy az erősen kromatikus dallamvilágú kvintettben a zeneszerző nem kíván behízelgő dallamokat felsorakoztatni, nem keresi a szokványos szépségideálhoz szokott közönség kegyeit. Sodró, komoly, szenvedélyes, zord zene ez, mely, noha még két másik tétel követi, szinte a teljes művet képes jellemezni, mert a lényeg a lassú tételben és a fináléban sem változik, ez pedig nem más, mint a szinte wagneri feszültség folytonos fenntartása, ugyanakkor a komolyság, amelyből a zeneszerző egy pillanatra sem enged, a kérlelhetetlen karakter, amely hol lírai önvizsgálatban, hol ellenállhatatlanul előrefúródó lendületben nyilvánul meg. Írta: Csengery Kristóf

PRUNYI ILONA KAMARAESTJE

9

10

A Solti Kamarazenekart 1998-ban alapították a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola neveltjei. A zenekar célja a világhírű magyar származású karmester, Solti György emlékének ápolása. Megalakulása óta az együttes hangversenyek sokaságát adta, Vásáry Tamástól Jurij Szimonovig a legkülönbözőbb hazai és külföldi karmesterek vezényletével, olyan szólista partnerekkel, mint – többek közt – Ruggiero Ricci, Tokody Ilona, Marton Éva, Perényi Miklós, Kocsis Zoltán és Baráti Kristóf.

A Kelemen Kvartettet 2010-ben hozta létre Kelemen Barnabás és Kokas Katalin.

A két hegedűművész mellett jelenleg mélyhegedűsként Homoki Gábor, gordonkásként Fenyő László játszik az együttesben. Versenygyőzelmeik közül kiemelkedik a 2011-es Pekingi Nemzetközi Zenei Verseny első díja, valamint a szintén 2011-ben megrendezett Melbourne-i Nemzetközi Kamarazenei Verseny második díja, közönségdíja és egyik fődíja. Világszerte koncerteznek, olyan partnerekkel, mint Joshua Bell, Pekka Kuusisto, Nicolas Altstaedt vagy José Gallardo.

Fotó © Böröcz Balázs- Pilvax Studio

Summary Ilona Prunyi has been an important fixture on the Hungarian music scene for the past half-century. After spending her student years at Budapest’s Franz Liszt Academy of Music, she immediately joined the teaching staff there while also repeatedly travelling to Paris to attend the master classes of Yvonne Lefébure, a former pupil of Cortot’s. Performing concerts all over Europe, she had an affinity for playing contemporary music while also maintaining an ongoing interest in the neglected treasures from Hungary’s past – and in this role initiated the rediscovery of Ernő Dohnányi, among others. The noted music critic György Kroó praised her playing in 1992: “She played the notoriously difficult piano part in Rachmaninoff’s Rhapsody on a Theme of Paganini with phenomenal grace and energy. Her rhythms were precise and pronounced, the characters of the music clear and effective, with lovely piano playing whose technical and artistic grounding assured the credibility of the virtuosity: the performance was fed from deep-reaching instrumental and musical roots.”

Ilona Prunyi’s concert, Müpa Budapest’s celebration of World Music Day is a unique production: recital, chamber music and concert with orchestra during the same night offering a multi-faceted and accessible portrait of Ilona Prunyi. Although the opening work, Wolfgang Amadeus Mozart’s Piano Concerto in E-flat major (Jeunehomme) (K. 271) is a product of the Salzburg years, its maturity and significance prefigure his most important piano concertos from the decade in Vienna. The solo pieces in the programme show various types of virtuosity: in the case of the works of Franz Liszt (Saint Francis of Assisi’s sermon to the birds) and Maurice Ravel (Jeux d’eau), we will hear music of a refined and illustrative spirit, while Dohnányi will be represented by a bravura treatment of both his own dance music (Ländler) and an arrangement (Dohnányi–Delibes: Coppélia Waltz). Sergei Rachmaninoff’s Elegie (op. 3, No. 1), on the other hand, is from the realm of lyric poetry: emerging from under the influence of Chopin’s nocturnes, it is a youthful masterpiece. The large-scale work closing the second half of the concert shows the audience the side of Ilona Prunyi that faces toward treasures awaiting discovery: César Franck’s seldom-heard Piano Quintet in F minor was conceived along symphonic lines, indulging the Belgian composer’s German influences. A masterpiece of Romantic chamber music, it exhibits strong thematic cohesion.

The pianist is partnering with the Solti Chamber Orchestra and the superb young talents of the Hungarian music world who make up the internationally acclaimed Kelemen Quartet.

SUMMARY

11

CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL

Bartók: A kékszakállú herceg vára A csodálatos mandarin

2016. október 7.

Bretz Gábor, Szántó Andrea Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL

Vendégünk Krzysztof Penderecki • 3.1

2016. október 12.

Krzysztof Penderecki

FELFEDEZÉSEK

Óbudai Danubia Zenekar

Közreműködik: Julian Trevelyan Vezényel: Hámori Máté

2016. október 30.

Julian Trevelyan

Helmuth Rilling és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

2016. november 1.

Helmuth Rilling Fotó © Marco Borggreve

Lang Lang zongoraestje

2016. november 14.

Fotó © Yann Orhan

Baráti Kristóf és a Belgrádi Filharmonikusok

Vezényel: Fabrice Bollon

2016. november 20.

Baráti Kristóf Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

előzetes,

AJÁNLÓ

Soron kívüli büféélmény az Átriumban Rendeljen előre, és fogyasszon a szünetben kényelmesen, sorban állás nélkül.

mupa.hu

Vigye haza az élményt!

Megújult ajándéktárgyaink a Vince Könyvesboltban! mupa.hu

Stratégiai partnereink:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Prunyi Ilona Címlapfotó: Nagy Attila A szerkesztés lezárult: 2016. szeptember 20.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

ISO: 9001:2000