Müpa Műsorfüzet - Jonas Kaufmann dalestje (2016. június 7.)

Jonas Kaufmann dalestje 2016. június 7.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

2 7 June 2016 Béla Bartók National Concert Hall

Jonas Kaufmann song recital Featuring: Helmut Deutsch – piano Mahler: Lieder eines fahrenden Gesellen Wenn mein Schatz Hochzeit macht Ging heut morgen übers Feld Ich hab’ ein glühend Messer Die zwei blauen Augen von meinem Schatz Britten: Seven Sonnets of Michelangelo XVI. Si come nella penna e nell’inchiostro XXXI. A che più debb’io mai l’intensa voglia XXX. Veggio co’ bei vostri occhi un dolce lume LV. Tu sa, ch’io so, signor mie, che tu sai XXXVIII. Rendete agli occhi miei, o fonte o fiume XXXII. S’un casto amor, s’una pietà superna XXIV. Spirto ben nato, in cui si specchia e vede R. Strauss: Neun Lieder aus Letzte Blätter von Hermann von Gilm, op. 10 Zueignung Nichts Die Nacht Die Georgine Geduld Die Verschwiegenen Wer hat’s getan Die Zeitlose Allerseelen

R. Strauss: Wozu noch, Mädchen, soll es frommen, op. 19, No. 1 (Schack) Breit über mein Haupt dein schwarzes Haar, op. 19, No. 2 (Schack) Ich liebe dich, op. 37, No. 2 (Liliencron) Freundliche Vision, op. 48, No. 1 (Bierbaum) Wie sollten wir geheim sie halten, op. 19, No. 4 (Schack)

Jonas Kaufmann appears by arrangement with Zemsky/Green Artists Management, Inc.; and records exclusively for SONY MUSIC ENTERTAINMENT. The English summary is on page 11.

3 2016. június 7.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jonas Kaufmann dalestje Közreműködik: Helmut Deutsch – zongora Mahler: Egy vándorlegény dalai Ha kedvesem lakodalmat ül Ma reggel a réten jártam Szívembe izzó kés Kincsem két kék szeme Britten: Hét Michelangelo-szonett XVI. Akárcsak a tollban és tintában XXXI. Minek is kellene kifejeznem legmélyebb érzéseimet XXX. Édes fényt látok szép szemeden át LV. Tudod, hogy tudom, Uram, hogy ismersz XXXVIII. Tükrözd, szemem, a forrásokat és a folyókat XXXII. Ha itt a tiszta szerelem, a mennyei könyörület XXIV. Nemes lélek, amelyben tükröződik és látszik R. Strauss: Kilenc dal Hermann von Gilm Utolsó lapok című ciklusából, op. 10 Ajánlás Semmi Az éj A dália Türelem Az elhallgatottak Ki tette Az időtlen Mindenszentek

R. Strauss: Mire jó ez, kislány, op. 19, No. 1 (Schack) Terítsd fejemre fekete hajad, op. 19, No. 2 (Schack) Szeretlek, op. 37, No. 2 (Liliencron) Kellemes látomás, op. 48, No. 1 (Bierbaum) Hogyan tarthatnánk titokban, op. 19, No. 4 (Schack)

Jonas Kaufmann fellépése a Zemsky/Green Artists Management, Inc. jóvoltából valósul meg; felvételei a SONY MUSIC ENTERTAINMENT gondozásában jelennek meg.

4

Királyok találkozója Jonas Kaufmann már régóta kiérdemelte a tenorkirály nevet, a dalt pedig ő maga nevezi az éneklés legmagasabb rendű, királyi műfajának. Ők ketten, Kaufmann és a dal most különleges kombinációban találkoznak, Mahlertől Richard Strausson át Benjamin Brittenig ívelő, szokatlan program keretében.

– Az önről szóló könyvben említi, hogy azért kedveli különösen a dalesteket, mert ilyenkor szabad kezet kap, és önállóan állíthatja össze a programot. Hogyan válogatta össze a mai este darabjait?

– Egy dalest összeállítása mindig kényes feladat, mivel a dalrepertoár sok időt és rengeteg gyakorlást igényel. Szerencsére magam mellett tudhatom Helmut Deutschot, akivel zenészpartnereim közül a leghosszabb ideje dolgozom együtt, és közösen alakítjuk ki dalestjeink műsorát. Helmut rendkívüli tapasztalattal és tudással rendelkezik ezen a területen, így nála jobb szakembertől nem is kaphatnék tanácsot arra nézve, milyen műveket válogassunk össze, milyen ívet rajzoljon ki az est programja.

Strauss és Mahler muzsikájához mindig vonzódtam, Brittent pedig a szüleimnek köszönhetően fedeztem fel, mivel ők nagyon szerették a komolyzenét, és nagy klasszikus lemezgyűjteményük volt otthon. Britten dalait kimondottan kedvelem, és remélem, egy napon színpadra állhatok híres operája, a Peter Grimes címszerepében is.

Peter Grimes alakja rendkívül drámai és érzelmekkel teli, ugyanolyan gyötrődő, ellentmondásos, végletek közt hányódó figura, mint Otello, Hoffmann vagy Don José: megvan a maga világos és sötét oldala egyaránt. Igazán ezek a szenvedélyes, összetett, ambivalens Fotó © Gregor Hohenberg, Sony Music karakterek vonzanak, ilyeneket szeretek

a legjobban játszani. Britten szerelmes dalai, a Michelangelo-szonettek remekül illenek a Mahler-dalokhoz, amelyek ugyancsak a vágyról és a kétségbeesésről szólnak. Az Egy vándorlegény dalai a valóságot kombinálják a vággyal teli álomvilággal.

Az első két dal a való világot ábrázolja, amelyben a reménytelen szerelem az úr, Mahler ugyanis éppen viszonzatlanul szerelmes volt a dalciklus írásakor, így ebben a két dalban a fájdalom uralkodik. A két utolsó dal elbeszélője viszont álmok között mozog, arról ábrándozik, milyen szép is lenne, ha a szerelme viszonzásra találna.

A feszültséget a valóság és az álom, a meglévő és az elképzelt világ közötti ellentét teremti meg.

– Mit gondol, a szerelem valóban olyan fájdalmas érzés, ahogyan ezt a versek és dalok ábrázolják? Vajon a költők és a zeneszerzők miért zokogják el szívesebben szerelmi bánatukat, ahelyett hogy a boldog szerelmet ünnepelnék?

– Hogy a szerelem fájdalmas is lehet, szinte mindannyiunk személyes tapasztalata.

Nem csoda, hogy a költők és a muzsikusok gyakran írnak róla, hiszen végül is az emberiség egyik központi problémáját foglalják versbe és zenébe. Ám ha belegondolunk, a tragikus sorsú párokról szóló operák és dalciklusok többnyire bemutatják a boldogság állapotát is, míg a szerencsésen befejeződő románcokból sem hiányozhat egy jó adag dráma: a „boldog vég” eleve azt feltételezi, hogy boldogtalan időszakok előzték meg.

– Sokak szerint az Egy vándorlegény dalai számos hasonlóságot mutat Schubert dalciklusaival, főként a Téli utazással. Osztja ezt a véleményt?

– Hát persze, számos párhuzam figyelhető meg a dalciklusok között. Mind Mahler, mind a Téli utazás főszereplője a szabadban, a természetben vándorol, halad egyik állomástól a másikig, ez már önmagában szerkezeti hasonlóságot ad. A stációk teljes utat rajzolnak meg, amelynek a végén a hőst ott várja a halál, az öngyilkosság vagy a kétségbeesés. Az illető azonban nemcsak a természetben halad állomásról állomásra, hanem ezzel egyidejűleg bejár egy érzelmi utat is, átéli a reményt, a bánatot, hol előrenéz, hol visszatekint, és mindaz, ami odakint történik, visszatükröződik bent, a lelkében is.

– Mahler hőse azért próbál meg elmenekülni önmaga elől, hogy megszabaduljon a csalódást hozó szerelem fájdalmától. Önnel előfordult már, hogy valamilyen traumatikus élmény nyomán hátat fordított a világnak, és magányosan próbálta feldolgozni a történteket?

– Nem szívesen beszélek erről, de igen, velem is előfordult, hogy a természetben kerestem megnyugvást, lehetőséget arra, hogy egyedül legyek önmagammal és a gondolataimmal. Ez édesapám halála után történt. Elveszíteni egy szülőt

JONAS KAUFMANN DALESTJE

5

6

drámai élmény, mélyen megrázza az embert, főleg ha fiatalon éli át, és én nagyon fiatalon éltem át. Mindössze huszonöt éves voltam, akkoriban fejeztem be a főiskolát.

Nagyon nehezen birkóztam meg ezzel a veszteséggel, úgyhogy elhatároztam, elmegyek Tirolba hegyet mászni. Ott egyedül lehetek, édesapámra gondolhatok, és megpróbálhatom feldolgozni, ami történt. Ez egyfajta terápiaként szolgált számomra.

– Richard Strausshoz hasonlóan ön is Münchenben született. Jelent-e ez valamiféle különleges kapcsolatot kettejük között?

– Valóban nagyon közel érzem őt magamhoz.

Nagyon tetszik, ahogy a zenéje valósággal túlcsordul az érzelmektől, különösen igaz ez azokra a szerelmes dalokra, amelyeket a feleségének, Paulinének írt. Úgy érzem, nemcsak a híres írók, így Hofmannsthal és Stefan Zweig művei nyomán készült operáinál, hanem a dalainál is mindig a szöveg ihlette meg.

Tehát nem úgy dolgozott, hogy élt a fejében egy dallam, és ahhoz keresett szöveget, hanem engedte, hogy inspirálja a szöveg, majd a vers Richard Strauss mondanivalóját juttatta kifejezésre azzal a csodálatos muzsikával, amelyben egyik csúcspont követi a másikat. Fiatal énekesként az ember alig várja, hogy énekelhesse ezeket a dalokat, szabadjára ereszthesse bennük a hangját és az érzéseit.

Amikor huszonévesen részt vettem Hans Hotter mesterkurzusán Garmischban, ott így énekeltem Strauss dalait. Hotter viszont, aki akár a nagyapám is lehetett volna, megpróbált rávenni, hogy legyek megfontoltabb és koncentráljak jobban a technikára.

Akkoriban ez nagyon nehéz feladatot jelentett számomra, és bár ma már tudom, mire gondolt Hotter, mégis úgy vélem, ezeknek a daloknak a magasra ívelő szenvedélyét csak erőteljes energiával lehet érzékeltetni.

Emellett természetesen vannak olyan Strauss-dalok is, amelyeket jóval érzékenyebben, simogató, gyöngéd hangon kell énekelni. Éppen ezt találom vonzónak Straussban, ahogyan érzelmek egész skálájával dolgozik, a legfinomabbaktól a legdrámaibbakig.

Németül úgy szoktuk jellemezni Strausst, hogy Frauenversteher. Olyan férfi, aki érti a nőket. Vegyük a Tábornagynét A rózsalovagból, vegyük Ariadnét, a két nővért az Arabellából, vagy a két nőt Az árnyék nélküli asszonyból – valamennyien azt példázzák, mennyire ismerte és értette Richard Strauss a női érzelmeket. És ugyanez vonatkozik a dalaira is.

– Mi jut eszébe elsőként, ha a „magyar” szót hallja?

– Azt hiszem, nem meglepő módon Magyarország nevéről elsősorban a zene és a muzsikusok jutnak eszembe. Liszt, Bartók és Kodály zenéje, Lehár, Kálmán Imre, Ábrahám Pál örökzöldjei, az olyan korszakos karmesterek, mint Reiner Frigyes, Solti György, Fricsay Ferenc és Kertész István, olyan zongoraművészek, mint Cziffra György és Anda Géza, és természetesen olyan nagy énekesek, mint Kónya Sándor, Hamari Júlia, Kelemen Zoltán és Marton Éva.

– Tervezi egyébként, hogy énekel majd valamit magyarul is, akár ezen a koncerten, mondjuk ráadásként, akár bármikor máskor? Úgy tudom, itteni rajongói már küldtek önnek egy CD-t a leghíresebb magyar operák részleteivel.

– Nagyon szívesen énekelnék magyarul, ha lenne időm rá, hogy megtanuljam a nyelvet. Ahogyan nemrégiben egy másik interjúban elmondtam, ha az ember meg akar tanulni egy művet, mondjuk csehül vagy oroszul, ahhoz sok időre és egy jó nyelvi coachra van szükség. Ugyanez vonatkozik a magyar nyelvre is. Kérem, bocsássanak meg, ha ezen a budapesti koncerten nem fogok ráadásként magyarul énekelni.

Sokkal jobban tisztelem a nyelvet annál, mint hogy megkockáztassam egy magyar darab eléneklését megfelelő nyelvi coaching nélkül.

– Az idén év elején két hónapot ki kellett hagynia betegség miatt, holott valahányszor lemondja egy fellépését, sok rajongója nagyon elkeseredik. Hogyan fogadja az ilyen reakciókat?

– Én sajnáltam a legjobban, hogy olyan sok előadást le kellett mondanom, de ha az ember „hangszere” nem működik, nincs más választása, ki kell várnia, hogy teljesen felépüljön. Ez most nyolc hétig tartott. Ha valaki futballista, mindenki megérti, hogy nem játszhat sérülten. Az éneklés ugyancsak az élsport kategóriába tartozik, mégis sokan hajlamosak azt hinni, ha az énekes visszamond egy fellépést, annak az az oka, hogy nem tetszik neki a rendezés, összeveszett a karmesterrel, vagy egyszerűen kapott egy jobb ajánlatot. Ha a közönség rendkívüli teljesítményt vár tőlem egy-egy előadáson, az a felelősségem, hogy ezt meg is adjam neki, különben nemcsak a hangomat tenném tönkre, hanem a hírnevemet is. Tökéletesen megértem tehát, hogy az emberek csalódottak, ha lemondok egy-egy fellépést, ám még sokkal csalódottabbak lennének, ha mégis énekelnék, viszont csak ötven százalékos teljesítmény nyújtanék.

JONAS KAUFMANN DALESTJE

7

8

– A rajongóiról jut eszembe: nem érzi néha úgy, hogy mostanra elérte a rocksztár státuszt? Azt az erőteljes figyelmet, amelyben rajongói részesítik, hízelgőnek tartja, vagy inkább nyugtalanítónak?

– Nem érzem magam rocksztárnak! Olyan valakinek érzem magam, akit nagyon sok ember szeret, s ez természetesen nagyon hízelgő. Hogy mindig tömeg vár, hogy ilyen sok ember szeret és tisztel engem is, a művészetemet is, az számomra azt jelenti, hogy nekem is ki kell fejeznem az irántuk érzett tiszteletemet. Még ha órákat is vesz igénybe egy-egy dedikálás, akkor is végigcsinálom, mert kötelességem időt szánni a közönségre, ha már ők időt szántak rám azzal, hogy eljöttek és végighallgatták az előadást. Úgy hívom ezt: az előadást követő előadás. A népszerűség azonban kétarcú dolog. Salzburgban például, ahol nagyon sok zeneszerető ember él, elég gyakran felismernek az utcán, és autogramot kérnek tőlem akkor is, amikor éppen bevásárolok a piacon. Ez azért néha egy kicsit ijesztő tud lenni. Ugyanakkor nem szeretném megérni azt a pillanatot, amikor kilépek az operaház kapuján, és senki, de szó szerint senki nem vár! Az szörnyen elkeserítene.

– Egyik zenész kollégája úgy jellemezte önt, hogy a személyiségéhez és a hangjához az olyan tragikus sorsú, gyötrődő figurák állnak igazán közel, mint Cavaradossi, Don José vagy Tannhäuser. Mi lehet ennek az oka? Hiszen magánemberként kimondottan derűs személyiségnek tűnik, olyasvalakinek, aki szívesebben nevet, mint sír.

Vagy ahogyan egy másik kollégája mondta: „Ahonnan nevetés hallatszik, Jonas biztosan ott van!”

– Az egydimenziós figuráknál valóban jobban kedvelem az összetett karaktereket, jóval érdekesebbek, és énekesi, illetve színészi szempontból nagyobb kihívást jelentenek. Sokszor irigykedem bariton kollégáimra, mert olyan gonosz alakokat játszhatnak, mint Jago vagy Scarpia. Annyira szívesen elénekelném őket! Mindez azonban csak a színpadra vonatkozik. A hétköznapokban valóban szívesebben nevetek, mint sírok. Ugyan ki nem?

– Michael Sturminger Casanova-variációk című filmjében énekelt már bariton hangra írt szerepet, sőt egyszer a Don Giovanniban a Kormányzó szerepébe is beugrott, pedig az végképp basszus szerep. Tervezi-e a jövőben, hogy kihasználja hangjának rendkívüli terjedelmét, vagy ezek csak ritka kivételek voltak?

– Valóban, egyszer az egyik kollégám darab közben elveszítette a hangját, és akkor én énekeltem helyette a Kormányzót a Don Giovanni fináléjában, a Casanova-filmben pedig Don Alfonso szólamát a Così fan tutte Soave sia il vento tercettjében. Most viszont Mahler Dal a Földről című szimfonikus dalciklusának fogom előadni valamennyi dalát, vagyis nemcsak a tenor, hanem a bariton hangra írottakat is. Mindig

irigyeltem azokat, akik ezeket a gyönyörű bariton dalokat énekelhetik, főleg az utolsót, A búcsút, amelyben a főhős búcsút mond egy jó barátjának. Két koncerten fogok fellépni ezzel a programmal az idén júniusban, Bécsben, illetve Párizsban, a Bécsi Filharmonikusokkal, Daniele Gatti vezényletével. Természetesen ez óriási kihívás, és egyben rendkívüli megtiszteltetés is, hogy a Bécsi Filharmonikusokkal adhatom elő, már alig várom! Nem azért csinálom, mert be akarok kerülni a Guinness Rekordok Könyvébe, hanem mert nagyon szeretem azt a három dalt, amelyet általában a bariton énekel.

– Korábban egyszer azt mondta, szeretné, ha több ideje jutna saját magára.

Vajon az élete még mindig versenyfutás az idővel, vagy már javult a helyzet?

– Igen is, meg nem is. Az elmúlt évek élményei, a betegségem, a lemondott előadások – mindezek arra figyelmeztetnek, hogy legyek óvatosabb azzal, hány fellépést vállalok. Vigyázzak, hogy két előadás között legyen elegendő időm feltöltődni, vis�szanyerni az energiámat. A naptáram az iCloudon pompásan fest, minden szépen beosztva benne 2018–2019-ig. De nagyon nehéz ellenállni az olyan váratlanul érkező, csábító felkéréseknek, mint mondjuk egy tévéműsor, ezért néha, kivételesen igent is mondok rájuk. Így aztán feszültebb és lazább időszakok váltják egymást az életemben, de a legfontosabb, hogy tökéletesen regenerálódjam a következő előadásig.

– Nemrégiben Thomas Mann Tonio Kröger című kisregényét olvastam, és találtam benne egy részletet, amelyről ön jutott eszembe. „…tapasztalatának fájdalmas alaposságával ritkamód szívós és becsvágyó szorgalom párosult, amely válogatós és ingerlékeny ízlésével való harcban, heves kínok közt hozott létre rendkívüli alkotásokat.

Nem úgy dolgozott már, mint aki azért dolgozik, hogy éljen, hanem mint aki nem akar mást, csak dolgozni, mert nem becsüli önmagát élő embernek, csak mint alkotó óhajt számításba jönni, egyébként pedig szürkén és feltűnés nélkül jár a világban, mint a színész, ha már lemosta arcáról a festéket, és aki egy a semmivel, amíg nincs szerepe.”

Hogy érzi, illik önre ez a jellemzés?

– Nem, én nem olyan valakinek látom magam, mint aki csak azért él, hogy a színpadon állhasson! Bármennyire szeretek is énekelni és játszani, nagyon élvezem a magánéletemet, amikor együtt vagyok a családommal és a barátaimmal, amikor főzök és jókat eszem, amikor olvasok, tévét nézek, moziba megyek, vitorlázom, biciklizem, úszom… Azt hiszem, a karrier és a magánélet közti egyensúly megteremtése elengedhetetlen, főleg ha valaki olyan sokat lép fel és van távol az otthonától, mint én.

Mörk Leonóra (A Thomas Mann-idézet Lányi Viktor fordítása)

JONAS KAUFMANN DALESTJE

9

10

Jonas Kaufmann, bár nem szereti, ha sztártenornak nevezik, ma a klasszikus zene világának egyik legnagyszerűbb és legnépszerűbb művésze. A müncheni születésű énekes első nagy sikereit a zürichi operaházban aratta, többek közt olyan szerepekben, mint a Rigoletto hercege, Gounod Faustja, A varázsfuvola Taminója és Florestan a Fidelióból. Zürichből indult el nemzetközi karrierje is, amelynek során egyaránt meghódította a Salzburgi Ünnepi Játékok, a milánói Scala, a londoni Covent Garden, a berlini, Fotó © Julian Hargreaves, Sony Classical a müncheni és a bécsi Staatsoper közönségét. Amióta pedig 2006-ban szenzációs sikerrel mutatkozott be a Traviata Alfredójaként a New York-i Metropolitan Operában, a legnagyobb operasztárok közé számít. Emellett a dalok világában is otthonosan mozog, számára a dal az éneklés legmagasabb szintű, „királyi kategóriája”, amely minden más műfajnál több finomságot és gondosan kidolgozott részleteket követel.

Helmut Deutsch, Jonas Kaufmann dalestjeinek és dalfelvételeinek állandó zongorakísérője kamarazenészként és dalkísérőként az egyik legkeresettebb zongorista.

A bécsi Zeneakadémián tanult zongora, zeneszerzés és zeneelmélet szakon. Kaufmann mellett a zenei világ olyan sztárjaival dolgozott együtt, mint Irmgard Seefried, Rita Streich, Ileana Cotrubas, Hermann Prey, Hans Hotter, Peter Schreier és Barbara Bonney. Számtalan lemezfelvétel készült a közreműködésével, köztük Brahms összes dala.

Fotó © Shirley Suarez 1967 és 1979 között a bécsi Zeneakadémia professzoraként adta át tudását a hallgatóknak, majd a müncheni Hochschule für Musik professzora lett, emellett Európában és Japánban egyaránt tartott mesterkurzusokat. Kaufmann karrierje kezdete óta dolgozik vele: zenei tanulmányai során Deutsch a tanára volt, azóta pedig intenzív művészi együttműködés alakult ki közöttük.

Summary Jonas Kaufmann has long deserved the title “king of the tenors”, and he himself considers song to be the supreme and kingly genre of singing. Now the two of them – Kaufmann and song – will meet in a special combination in an unusual programme ranging from Mahler to Richard Strauss and Benjamin Britten. United in the German tenor is everything that makes a singer not just excellent, but extraordinary.

The most important thing, of course, is his voice: the characteristically dark-toned, but still bright and pure tenor that can be graceful and supple just as much as it can be weighty and dramatic. As a result of this, his repertoire is unusually broad, embracing both Wagner and Verdi, Beethoven and Puccini and Richard Strauss and Massenet. His beautiful and unique voice is paired with out-of-the-ordinary acting abilities, and the passion in his portrayals always grips his listeners, with the effect further enhanced by his physical appearance, which is worthy of a film star’s.

The singer has often said that the reason he is especially fond of song recitals is because they offer him a free hand, and he can put together the programme independently. “I’ve always been drawn to the music of Strauss and Mahler, and I discovered Britten thanks to my parents, since they loved classical music very much and had a large collection of classical records at home,” says Kaufmann, who feels that Britten’s Seven Sonnets of Michelangelo are wonderfully suited to being sung alongside the songs of Mahler, which also deal with yearning and despair. Songs of a Wayfarer combines reality with a dream-world full of longing, taking the listener on an actual journey as well as on an emotional one, and the tension is created by the contrast between the reality and the dream, between the world as it exists and as it is imagined. Kaufmann has a special relationship with Richard Strauss, who, like Kaufmann, was born in Munich. “What I find appealing in Strauss is how he works with the entire scale of emotions in his songs, from the most refined to the most dramatic. I really like the way how his music practically overflows with emotion, rising to tremendous climaxes in his songs just as much as they do in his operas,” he says.

Few pianists are more sought after as a chamber musician and song accompanist than Helmut Deutsch. He studied piano, composition and music theory at Vienna’s music academy. In addition to Kaufmann, he was worked together with such stars of the music world as Irmgard Seefried, Rita Streich, Ileana Cotrubas, Hermann Prey, Hans Hotter, Peter Schreier and Barbara Bonney. He has been featured on numerous recordings. He served as one of Kaufmann’s music teachers during the singer’s studies, and since then an intensive artistic collaboration has developed between the two.

SUMMARY

11

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok

Vezényel: Fischer Ádám

2016. június 24., 26.

Annette Dasch Fotó © Daniel Pasche

Sir Antonio Pappano és a római Santa Cecilia Akadémia Zenekara

2016. szeptember 27.

Sir Antonio Pappano Fotó © Musacchio & Ianniello, EMI Classics

Helmuth Rilling és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

2016. november 1.

Helmuth Rilling Fotó © Holger Schneider

Baráti Kristóf és a Belgrádi Filharmonikusok

Vezényel: Fabrice Bollon

2016. november 20.

Baráti Kristóf Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

Eötvös Péter és a Bécsi Filharmonikusok

2016. november 24.

Eötvös Péter Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

KARÁCSONYI HANGVERSENY

William Christie és a Les Arts Florissant

2016. december 17.

Katherine Watson Fotó © Hugo Bernand

előzetes,

AJÁNLÓ

Művészet és építészet képekben Keresse a Librinél, vagy a Vince Könyvesboltban a Müpában.

mupa.hu

Stratégiai partnereink:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Jonas Kaufmann Címlapfotó: Julian Hargreaves, Sony Classical A szerkesztés lezárult: 2016. június 1.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

ISO: 9001:2000