Müpa Műsorfüzet - Gidon Kremer, Mihail Pletnyov és az Orosz Nemzeti Zenekar (2016. május 24.)

Gidon Kremer, Mihail Pletnyov és az Orosz Nemzeti Zenekar 2016. május 24.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

Művészet és építészet képekben Keresse a Librinél, vagy a Vince Könyvesboltban a Müpában.

mupa.hu

3

24 May 2016 Béla Bartók National Concert Hall

Gidon Kremer, Mikhail Pletnev and the Russian National Orchestra

2016. május 24.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Gidon Kremer, Mihail Pletnyov és az Orosz Nemzeti Zenekar

Gidon Kremer – violin Mikhail Pletnev – piano

Gidon Kremer – hegedű Mihail Pletnyov – zongora

Conductor: Alexander Sladkovsky

Vezényel: Alekszandr Szladkovszkij

Schumann: Manfred Overture, op. 115

Schumann: Manfréd-nyitány, op. 115

Schumann: Violin Concerto in A minor, op. 129 (composer‘s own arrangement of his Cello Concerto) 1. Nicht zu schnell 2. Langsam 3. Sehr lebhaft

Schumann: a-moll hegedűverseny, op. 129 (a Csellóverseny szerzői átirata)

Schumann: Piano Concerto in A minor, op. 54 1. Allegro affettuoso 2. Intermezzo: Andantino grazioso 3. Allegro vivace

Schumann: a-moll zongoraverseny, op. 54 1. Allegro affettuoso 2. Intermezzo: Andantino grazioso 3. Allegro vivace

The English summary is on page 9.

I. Nicht zu schnell II. Langsam III. Sehr lebhaft

4

Robert Schumann

„Hogy tulajdonképpen mi vagyok, még magam sem tudom világosan. Képzeletem, azt hiszem, van… Mélyebb gondolkodó nem vagyok, sohasem tudok logikusan végigmenni a fonál mentén, amelyet talán jól ragadtam meg. Hogy költő vagyok-e, amivé sohasem válhat az ember – az utókor deríti majd ki.”

Robert Schumann (1810–1856) kamaszkori naplójában olvasható ez az önjellemző-önelemző bejegyzés, amely a „felnőtt” zeneszerző örökké kutató és kísérletező alkatát, visszavisszatérő kétségeit és önmagával szemben érzett szüntelen elégedetlenségét is jól érzékelteti. A romantika (és részben a biedermeier) érzésvilágára is oly jellemző kettősségekben rendkívül gazdag Schumann élete és életműve. A mély benső érzés és a heves közlésvágy, a formát kereső gondolat és a megvalósítás feladatával folytatott állandó küzdelem, a hideg logika és az azzal korántsem mindenkor összebékíthető fantázia szenvedélyes útkeresése, az egyensúly meglelésének szándéka és az örök sérülékenység – ezeket a schumanni személyiségjegyeket az Orosz Nemzeti Zenekar, Gidon Kremer és Mihail Pletnyov ma esti Schumann-hangversenye is érzékletessé teszi majd.

Költő vagyok-e? – tette fel önmagának a kérdést az ifjú Schumann, aki ekkor és utóbb is előszeretettel kereste az írás, az irodalmi próbálkozások terén is a művészi kifejezés lehetőségét. Költővé persze végül a zene révén vált, s hogy ez az út ugyancsak Schumann alkatához illett, azt hitelesíti a zwickaui gimnazista egyik utolsó dolgozatának címe is: A költészet és a zene belső rokonságáról.

A költészet iránt kitartóan érdeklődő fiatalemberek számára a 19. század első felében okvetlenül élményadó jelenség volt Lord Byron és művészete: a kor egyik „főszereplője” Európa-szerte stílust, ízlést és személyes magatartást formált.

Byron ilyen hatást gyakorolt a fogékony Schumannra is, még ha az ő legfőbb irodalmi eszményképe életfogytig a német literátor, Jean Paul maradt is. A zeneszerző legkorábbi, 1827-ből fennmaradt négy dala között is akad egy, melynek német szövegét Byron verséből fordították.

„Lord Byron Faustja”, azaz a Manfréd részére Schumann 1848/49-ben komponált háromrészes kísérőzenét, melyből a – régóta elsősorban önálló koncertszámként előadott – nyitány a „metafizikai dráma” hősének több értelemben is emberfeletti, és a polgári morállal is dacoló küzdelmét ábrázolja a maga erőteljes eszközeivel.

Űzöttség, komor hangszerelés, öntörvényű tematikus invenció, erős kontrasztok és éles hangsúlyok jellemzik ezt a – Schumann meghatározása szerint – „karakteretűdöt”, melyben a zeneszerző bátran azonosíthatta magát a szélsőséges byroni főalakkal.

Az Esz-dúr hangnemű nyitányt követően a schumanni a-moll tájain barangol majd a koncert programja, elsőként egy hegedűversennyel, amely azonban nem azonos Schumann Hegedűversenyével – hiszen az d-moll hangnemű. A most felhangzó versenymű az 1850-ből való Gordonkaverseny szerzői hegedűátirata, megmaradva az eredeti a-mollban. A háromtételes kompozíciót, melynek legszebb szakasza talán a rövid, sóhajos-lírai második tétel, Schumann saját műjegyzékébe ezzel az értelmező meghatározással vezette be: Hangversenydarab gordonkára zenekari kísérettel – jeléül annak, hogy Schumann a maga versenyműveit a bécsi klasszika által megszentelt modelltől jócskán eltérve alkotta meg.

Az 1850 októberében, mindössze két hét leforgása alatt megírt (és a zeneszerző életében soha fel nem hangzó) csellóverseny hegedűváltozatát Schumann az általa barátként és művészként egyaránt nagyra becsült Joachim József számára készítette el. Ahogyan három évvel később neki ajánlotta d-moll hegedűversenyét is, jóllehet hiába, mert Joachim sohasem vette repertoárjára e művet.

Gidon Kremer Fotó © Alberts Linarts

Habár Gidon Kremert ma alighanem a 20. századi és kortárs kompozíciók fáradhatatlan népszerűsítője gyanánt és a remek Kremerata Baltica alapítójaként azonosítja és tiszteli a közönség itthon és világszerte egyaránt, azért a rigai születésű hegedűművész a romantikus versenyműveknek és kamaradaraboknak is ünnepelt előadója. Jórészt a romantika iránt tanúsított előadói érzékenysége, és persze az e művek megszólaltatásához is oly kívánatos virtuozitása segítette hozzá 1969-ben a genovai Paganini, majd 1970-ben a moszkvai Csajkovszkij Versenyen aratott győzelemhez, s azóta sem hanyagolja el a zeneirodalom e korszakát.

Schumann zenéje, úgy lehet, különösen közel áll Kremer szívéhez és művészalkatához, hiszen a komponista több művéből is az ő közreműködésével készült etalonfelvétel. Schumann két Hegedű– zongora szonátáját még a nyolcvanas évek közepén, Martha Argerich társaságában vette lemezre, míg a d-moll hegedűverseny felvételén az idén elhunyt Nikolaus Harnoncourt karmesteri közreműködése

GIDON KREMER, MIHAIL PLETNYOV ÉS AZ OROSZ NEMZETI ZENEKAR

5

6

mellett játszotta a hegedűszólót. A ma esti, csellóversenyből átírt hegedűversenyről is készült Kremer-felvétel: Seiji Ozawával és a Bostoni Szimfonikusokkal.

Gidon Kremer régi ismerőse a magyar koncertközönségnek, s budapesti fellépései mindmáig örvendetesen gyakoriak. Ezt a kapcsolatot mindazonáltal nem csupán a magyar zenebarátok tartják számon, hanem maga Kremer is, aki nemzetközi pályafutásának elindulását attól a régi-régi budapesti koncerttől számítja, melyen mesterével, David Ojsztrahhal közösen lépett pódiumra.

Mihail Pletnyov Fotó © RNO, Alexei Molchanovsky

A szünetet követően egy hajdan ugyancsak a Szovjetunióból indult nagy hangszeres művész és együttesalapító játszik majd Schumannt, és szintén egy a-moll versenyművet. Mihail Pletnyov pályafutása korai szakaszában ugyancsak a moszkvai Csajkovszkij Verseny megnyerésével tette ismertté a nevét, még 1978-ban. Jóllehet, elsősorban őt sem Schumann-előadóként tartjuk számon, azért Pletnyov ezen a téren is figyelmet érdemel. Schumann zongoradarabjait a Deutsche Grammophonnál vette lemezre, s ez a felvétel egyszerre talált lelkes és kritikus fogadtatásra, ám Pletnyov karizmáját és előadásmódjának eredetiségét még a lemez legszigorúbb bírálói sem vitatták.

Az arhangelszki születésű orosz zongorista Schumann-játékával a budapesti közönség is találkozhatott már, mi több, a Youtube-on mindmáig meghallgatható az a briliáns és poétikus hangvételű Arabesque, melyet Pletnyov 1987-ben nálunk játszott el. És ha már a hazai találkozások korábbi példáit említjük: Kremer, Pletnyov és az Orosz Nemzeti Zenekar közös muzsikálásának is fül- és szemtanúi lehettünk már, méghozzá éppen itt, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, 2010 decemberében.

(Igaz, akkor nem Schumann, hanem Csajkovszkij szerepelt a programon.) S immár a közös fellépések legaktuálisabb vonulatát is megemlítve: Pletnev, Kremer, a vezénylő Alekszandr Szladkovszkij és az Orosz Nemzeti Zenekar a maival azonos programot megszólaltatva nyitotta meg három nappal ezelőtt a düsseldorfi Schumann-ünnep koncertsorozatát.

Az a-moll zongoraverseny régóta és rendíthetetlenül a romantikus zongoraverseny-irodalom egyik legnépszerűbb darabja, amely korántsem magától értődő könnyedséggel vagy gyorsan került ki Schumann keze alól. A mű megszületésének elnyújtott folyamata jól jellemezte a zeneszerző hamar fellelkesülő és könnyen kedvét vesztő, s főként önmagával elégedetlen művészi temperamentumát.

Az eredetileg zongoravirtuóznak készülő komponista alkotói éveit végigkísérte a zongoraverseny-írás iránti erős és igencsak észszerű késztetés. A legelső dalait, köztük a már említett Byron-dalt is megtermő 1827-es esztendőben ezt jegyezte naplójába: „Egy f-moll zongoraverseny csírái”, majd a következő év decemberében ezt írta: „Dolgozom az Esz-dúr zongoraversenyen”. Az 1829–1831 között Schumannt foglalkoztató, s ugyancsak befejezetlenül maradt F-dúr versenyműnek már fennmaradt a kézirata, az 1839-es d-moll zongoraversenyből pedig egy tétel el is készült.

Ekkorra Schumann – jórészt önhibájából – már távol került zongoraművészi reményei megvalósulásától, így 1841-es, Fantázia zongorára és zenekarra című kompozíciója már felesége, Clara számára készült. Ehhez a lírai, monotematikus fantáziához, amelynek önmagában is teljes volta máig jól felismerhető, 1845-ben Schumann hozzáadott egy intermezzót és egy zárótételt, s ekképp született meg az a-moll zongoraverseny, a legilletékesebb műfaji körülírása szerint: „Valami a szimfónia, a versenymű és a nagy szonáta között”.

Az Új Grove Zenei Lexikon Schumann-monográfusa, Gerald Abraham kissé szigorúnak tűnő értékelését idézve: „A klasszikus versenymű minden hangnemi és tematikus finomságától megszabadult: az a-moll zongoraverseny lényegében zongoradarab, könnyed, áttetsző zenekari kísérettel, amely itt-ott átvesz cantabile dallamokat a szólistától.”

Mihail Pletnyov már a szovjet korszakban is mindent elért, ám a nyolcvanas-kilenvenes évek fordulóján régi álmának, a zenekaralapításnak is közelébe került. Az amerikai elnökkel folytatandó tárgyalásra Washingtonba érkezett szovjet pártfőtitkár és elnök, Mihail Gorbacsov ugyanis a szovjet nagykövetségen tartott fogadáson összebarátkozott a program zongorista sztárjával, Pletnyovval, s ennek a találkozásnak köszönhetően a vezénylés iránt is érdeklődő muzsikus 1990-ben életre hívhatta az Orosz Nemzeti Zenekart. Úgy mondják, ez az együttes volt a Szovjetunió történetének első nem állami szimfonikus zenekara, ám még e figyelemre méltó, sőt történelmi ténynél is fontosabb, hogy az Orosz Nemzeti Zenekar egyrészt túlélte a Szovjetuniót, másrészt rövid időn belül tekintélyt szerzett magának a nemzetközi komolyzenei életben.

GIDON KREMER, MIHAIL PLETNYOV ÉS AZ OROSZ NEMZETI ZENEKAR

7

8

Orosz Nemzeti Zenekar Fotó © RNO

„Az orosz művészet eleven szimbólumának” első külföldi fellépésére a londoni Proms-koncertek egyikén került sor, s az együttes azóta többször körbeutazta a földgolyót, játszott a Közel-Keleten éppúgy, mint – első orosz zenekarként – a pápa színe előtt, s természetesen Magyarországon is adott már nagysikerű koncerteket. A fennállása eddigi negyedszázada alatt több mint hetvenöt lemezfelvételt készítő Orosz Nemzeti Zenekar 2004-ben egy Grammy-díjat is elnyert: Prokofjev Péter és a farkasának felvételéért, melyen Kent Nagano vezényelt, s melyen narrátorként Sophia Loren, Mihail Gorbacsov és Bill Clinton működött közre.

A zenekar alapítója és művészeti vezetője ezen az estén „csupán” zongorázni fog, míg a vezénylés feladatát átengedi Alekszandr Szladkovszkijnak, aki az orosz karmesteri középnemzedék jeles és sokfelé szívesen látott képviselője. Hazájában Szladkovszkijt, Mariss Jansons és Msztyiszlav Rosztropovics egykori asszisztensét elsősorban a kazáni székhelyű Tatár Nemzeti Szimfonikus Zenekar irányítójaként ismerik és tisztelik (mint a „kazáni csoda”, vagyis a tatár zenekar feltűnést keltő nívóemelkedésének atyját). A karmester emellett a jelentős orosz zenekaroknak és a moszkvai Mariinszkij Színháznak is visszatérő vendég-művésze, külföldön pedig olyan együttesekkel koncertezik a 2015/16-os és az azt követő évadban, mint a Sinfonia Varsovia, a Montecarlói Filharmonikus Zenekar, s akárcsak Gidon Kremert vagy Mihail Pletnyovot, őt is megismerhette Alekszandr Szladkovszkij már a magyar közönség. Írta: László Ferenc

Summary The Russian National Orchestra’s Schumann programme offers a glimpse into both the composer’s studio and the soul of the Romantic master. In his Manfred Overture in E-flat major, the composer identifies himself with the superhuman hero in Lord Byron’s metaphysical drama, who stands defiantly against everyday morality.

The remainder of the concert roams Schumann’s A-minor landscapes, first via the concerto the composer had originally composed for cello but later rewrote for violin.

In his own catalogue published in 1850, Schumann described the three-movement composition as a Concert piece for cello with orchestral accompaniment. This was an indication that the concert works he had composed diverged significantly from the hallowed model of the Viennese classics. The concert’s other A-minor work is one of the most popular pieces in the literature of Romantic piano music. The Piano Concerto in A minor was finally completed after innumerable abandoned attempts, and in two instalments at that. The first movement was originally written in 1841 as an independent fantasia, and only in 1845 was it supplemented with two more movements, thus – as Schumann defined it – becoming “something between a symphony, a concerto and a grand sonata”.

Born in Riga, Gidon Kremer is not only a dedicated propagator of 20th century and contemporary music, he is also a knowledgeable performer of Romantic music who has made several superb recordings of Schumann’s works. Kremer has long been familiar to the Hungarian concert audience, and the relationship is important to him, too: he dates the start of his international career to the Budapest concert when he took the stage together with his mentor, David Oistrakh. Mikhail Pletnev, who brought the Russian National Orchestra to life more than a quarter century ago, is a pianist of indisputable manual skill. The Budapest audience has already had the chance to encounter his playing of Schumann, and the brilliant and poeticsounding Arabeske that Pletnev played here in 1987 can still be found on Youtube.

The first international appearance by the Russian National Orchestra, hailed as “the living symbol of Russian art”, took place at one of London’s Proms concerts.

Since then, the ensemble has circled the globe several times, playing in the Far East and even for the Pope – the first Russian orchestra to do so – in addition, naturally, to giving highly successful concerts in Hungary. Conducting the ensemble on this evening will be Alexander Sladkovsky, one of the finest members of the middle generation of Russian conductors.

SUMMARY

9

FELFEDEZÉSEK

Ránki Fülöp és az Óbudai Danubia Zenekar

Vezényel: Hámori Máté

2016. május 29.

Ránki Fülöp Fotó © Kotschy Gábor, Müpa

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok

Vezényel: Fischer Ádám

2016. június 24., 26.

Annette Dasch Fotó © Daniel Pasche

Sir Antonio Pappano és a római Santa Cecilia Akadémia Zenekara

2016. szeptember 27.

Sir Antonio Pappano Fotó © Musacchio & Ianniello, EMI Classics

FELFEDEZÉSEK

Óbudai Danubia Zenekar

Közreműködik: Julian Trevelyan Vezényel: Hámori Máté

2016. október 30.

Julian Trevelyan

Helmuth Rilling és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

2016. november 1.

Helmuth Rilling Fotó © Holger Schneider

Eötvös Péter és a Bécsi Filharmonikusok

2016. november 24.

Eötvös Péter Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

előzetes,

AJÁNLÓ

Lajkó Félix hegedűművész

Szeretek itt lenni!

#szeretekittlenni

mupa.hu

Még több Müpa!

Regisztráljon ingyenes hűségprogramunkba, gyűjtse a pontokat, és élvezze a kedvezményeket!

mupa.hu

Müpa Rádió Élmény minden pillanatban.

Hallgassa a Müpa Easy és Müpa Symphony csatornákat a mupa.hu-n vagy okostelefonon!

mupa.hu

Vigye haza az élményt!

Megújult ajándéktárgyaink a Vince Könyvesboltban! mupa.hu

Stratégiai partnereink:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: az Orosz Nemzeti Zenekar Címlapfotó: RNO A szerkesztés lezárult: 2016. május 18.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

ISO: 9001:2000