Müpa Műsorfüzet - Herbert Blomstedt és a Bécsi Filharmonikusok (2015. október 26.)

Herbert Blomstedt és a Bécsi Filharmonikusok

2015. október 26.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

26 October 2015 Béla Bartók National Concert Hall

2015. október 26.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Herbert Blomstedt and Herbert Blomstedt és the Vienna Philharmonic a Bécsi Filharmonikusok Beethoven: Symphony No. 8 in F major, op. 93

1. Allegro vivace e con brio

2. Allegretto scherzando

3. Tempo di menuetto

4. Allegro vivace

Beethoven: VIII. (F-dúr) szimfónia, op. 93 I. Allegro vivace e con brio II. Allegretto scherzando III. Tempo di menuetto IV. Allegro vivace

Beethoven: Symphony No. 7 in A major, op. 92

1. Poco sostenuto – Vivace

2. Allegretto

3. Scherzo. Presto

4. Allegro con brio

Beethoven: VII. (A-dúr) szimfónia, op. 92 I. Poco sostenuto – Vivace II. Allegretto III. Scherzo. Presto IV. Allegro con brio

The English summary is on page 11.

ROLEX is the exclusive partner of the Vienna Philharmonic Orchestra.

A Bécsi Filharmonikus Zenekar exkluzív partnere a ROLEX.

HERBERT BLOMSTEDT ÉS A BÉCSI FILHARMONIKUSOK

3

4

A királyok demokráciája – olykor így emlegetik a Bécsi Filharmonikusokat, s még a zenekar történetét összefoglaló hatalmas kötet is ezt az önérzetes címet viseli.

A köznapi értelemben ellentétes jelentésű fogalmak kreatív összekapcsolása többszörösen is indokolt, hiszen egyszerre utal a Bécsi Filharmonikusok testületének nagy múltú belső önkormányzatára, s egyúttal arra a művészi rangra és tekintélyre is, melyet az együttes rég kivívott magának: a világ egyik – ha nem a – legnagyszerűbb szimfonikus zenekaraként beépülve az egymást követő koncertlátogató nemzedékek tudatába. A megfogalmazás egyszersmind körülírja a Bécsi Filharmonikusok működésének legfőbb tüneményét is: a külön-külön is önálló művészi arcéllel rendelkező, nagyszerű muzsikusok együttműködésének páratlan egységét, öntudatosan polgári, mégis fejedelmi harmóniáját.

„Mindenütt a világon játszanak, de csak a bécsiek muzsikálnak” A Bécsi Filharmonikusokkal amúgy felemás viszonyban állott Otto Klemperer méltatta e szavakkal a zenekar játékának természetes eleganciáját, no meg azt a magától értődő zeneiséget, amely teret enged a testületi spontaneitásnak. Ami érthető is, hiszen 1842-es megalakulása óta a létezése megannyi mozzanatában exkluzív együttes a legnagyobb elővigyázatossággal őrködött tagjai muzsikusi kiválósága

Bécsi Filharmonikusok Fotó © Terry Linke

felett. Így aztán egyáltalán nem meglepő, hogy a zenekarból olyan zenetörténeti alakok emelkedtek ki, mint a karmesterlegenda Nikisch Artúr (egykori elsőhegedűs), az újévi Strauss-koncertek hajdani kedvence, Willi Boskowsky (volt koncertmester), vagy éppen a csellókarból kiemelkedett zeneszerző, a pozsonyi születésű Franz Schmidt.

A válogatottan remek zenészek tradíciója őrzi és tartja elevenen a Bécsi Filharmonikusok jellegzetes, sokat emlegetett egyéni hangzását, melynek titka – természetesen a „bécsi hegedűiskola” hagyománya mellett – részben az olykor csakis itt használt hangszerek alkalmazásában rejlik.

A bécsi oboa vagy a bécsi kürt például igencsak különbözik a más szimfonikus zenekarokban használt hangszerektől: az előbbi hangja kevésbé vibrál és jobban alkalmazkodik a fafúvós kar összhangzásához, az utóbbi pedig különösen lágy és nemes hangzású, s roppant öntörvényű hangszer.

A Bécsi Filharmonikusok együttese már a XIX. században megkezdte a világjárást, és mára minden kétséget kizáróan ők az osztrák kultúra első számú utazó nagykövetei. A zenekar első útja, amellyel a mai Ausztria határain túlra merészkedett, éppen Budapestre vezetett, még 1879 áprilisában. Első két budapesti koncertjükön természetesen repertoárjuk egyik örök hősétől, Beethoventől játszottak, valamint programjukra tűzték a „helyi matadorok”, azaz Liszt Ferenc és Volkmann Róbert műveit is. Az osztrák mintaalakulat utóbb is gyakorta visszatérő, ünnepelt vendége volt a magyar főváros koncertéletének: a Bécsi Filharmonikusok nemritkán évi rendszerességgel eljöttek Budapestre, méghozzá a legnagyobb karmesterek társaságában. A harmincas években például a legtöbbször Arturo Toscaninit hozták magukkal, amikor a két főváros között közlekedő Árpád sínautóbuszra szállva átruccantak Budapestre. S habár később történelmi okokból akadtak távolságtartóbb évtizedek, a zenekar még ekkor is el-eljutott Magyarországra: 1946 és 1992 között összesen hét alkalommal. Legújabban a Bécsi Filharmonikusok együttese újra rendszeres vendége Budapestnek, közelebbről a Müpának, hiszen tavaly például kétszer is koncertet adtak a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben: előbb Zubin Mehta, majd Michael Tilson Thomas vezénylete alatt muzsikálva. Ma esti fellépésüket követően pedig, még ugyanebben a koncertévadban, 2016. február 23-án újra itt köszönthetjük a bécsieket, akkor majd Valerij Gergijevvel a dirigensi dobogón.

HERBERT BLOMSTEDT ÉS A BÉCSI FILHARMONIKUSOK

5

6

Egy nemes úr a karmesteri pultnál Így jellemezte nemrég egy interjújában karmesteri ideálját, egyúttal személyes szerepfelfogását Herbert Blomstedt. „A karmester számára nélkülözhetetlen a technika – mondta el a mai este dirigense –, azonban ennél sokkal fontosabb, hogy van-e fantáziája, s hogy van-e érzékenysége a zenei hangzáshoz. Van-e víziója, s hogy mennyire elkötelezett a zene iránt; hogyan értelmezi a szerepét, amikor el kell helyeznie önmagát a mű, a zenekar és a közönség háromszögében? Odaillik egyáltalán?

S igazából mi is a feladata?”

A Bruno Walter karmesteri habitusát önmaga számára mintának elfogadó, nyolcvannyolc esztendős művész hatalmas pályafutásra tekinthet vissza. Az Amerikában született svéd muzsikus – a skandináv komponisták művei mellett – a német repertoár elkötelezettje és specialistája. Norvég, dán és svéd vezető karmesteri megbízatásait követően, a drezdai Herbert Blomstedt Photo © Martin U.K. Lengemann Staatskapelle irányítójaként (1975–1985) vált világszerte ismertté, nem utolsósorban Beethoven szimfóniáinak nagy sikerű lemezsorozata révén. „Harminc évvel az összkiadás első megjelentetése után, ezek a lemezek máig a Beethoven-szimfóniák legnagyszerűbb felvételei közé tartoznak, hangzó bizonyságai Blomstedt minden erőlködéstől mentes, áradóan muzikális interpretációjának” – értékelte Herbert Blomstedt és a drezdaiak etalonfelvételeit egy nemrég megjelent lemezkritika. S ha már lemezfelvételeket említünk, hát Blomstedt nevéhez fűződik a Fidelio 1805-ös ősváltozata, a Leonóra első felvétele is.

Drezda után egy San Franciscó-i évtized következett, majd Blomstedt újra német földön vállalt zenekarvezetői állást: előbb az Észak-német Rádiózenekar, utóbb pedig a lipcsei Gewandhaus Zenekara (1998–2005) élén. A csendes karizmájú,

a látványvezénylés pózaitól idegenkedő idős mester és a Bécsi Filharmonikusok régóta esedékes első közös hangversenyére csupán 2011-ben került sor, ám ez a koncert nagy találkozásnak bizonyult. A zenekar azóta rendszeresen újabb és újabb koncertek dirigálására invitálja a nagy tekintélyű karmestert, aki főleg Brucknerés Beethoven-programok előadásakor áll az együttes élére.

„A zene hatalmas erkölcsi erővé válhat világunkban. Persze átokká is válhat, s bizonyos vagyok benne, hogy van zene, amely átok a mai társadalom számára. De a zene hatalmas etikai értéket képvisel. A zene megszólaltatása, ideális esetben, arra ösztönözheti a közönséget és az előadókat egyaránt, hogy váljanak másmilyenné, hogy változtassanak valamit az életükön. A végső szépséggel való találkozás egyúttal mindig kihívás is: ilyenkor szembe kell néznünk azzal, hogy voltaképpen mi is történik az életünkben. A szépségnek, a zenei szépségnek annyiféle vetülete van, az sohasem csupán a kellemes hangok összessége.”

Herbert Blomstedt

HERBERT BLOMSTEDT ÉS A BÉCSI FILHARMONIKUSOK

7

Blomstedt és a Bécsi Filharmonikusok legsajátabb terepe tehát Beethoven muzsikája, s az együttes megannyi nevezetes Beethoven-felvételének említése helyett legyen elég végül csupán arra utalnunk, hogy a zenekar főszerepet játszott már az 1870-es Beethoven-centenárium és a bécsi Beethovenemlékmű megvalósulásában is.

A klasszikus szimfónia vége – a holland zenetudós, Jan Caeyers 2009-es (magyarul 2013-ban megjelent) remek Beethoven-monográfiájában ez a fejezetcím vezeti föl a VII. és a VIII. szimfónia tárgyalását. „Az előző hat szimfóniában [Beethoven] azon törte a fejét, hogyan tudja a klasszikus zenekari nyelv melódiai, harmóniai és tonális potenciálját a lehető legjobban kiaknázni. És úgy tűnik, hogy mostanra ezeket a lehetőségeket ki is merítette, a hetedik szimfónia – néhány részt (a lassú bevezetőt, az Allegretto középső részét és a Scherzo Ludwig van Beethoven

8

középső részét) leszámítva – lényegében egy nem melodikus, nem harmonikus és nem tonális szimfónia. A ritmika uralja. Ilyenre előtte még senki sem vállalkozott…”

– írja Caeyers, aki a híres wagneri megfogalmazást (vagyis hogy a VII. szimfónia „a tánc apoteózisa”) is e zenetörténeti határhelyzetre vonatkoztatja: „a tánc- és szvitzenéből sarjadt szimfónia a műfaj határára érkezett”.

Azon az 1813. december 8-ai koncerten, a bécsi egyetem nagytermében, ahol a VII. szimfónia először hangzott fel nyilvánosan, a legnagyobb attrakciót nem az 1811/12-ben komponált A-dúr szimfónia jelentette, hanem egy alkalmi Beethoven-mű, az ágyúszót is megidéző „Wellington győzelme a Vittoria melletti ütközetben”, azaz a Csataszimfónia. A Napóleon-ellenes hangulatot meglovagoló kompozíció viharos zajú és sikerű előadása előtt mindazonáltal az első számként megszólaló VII. szimfónia is tetszést aratott. Az ekkor már leginkább csak a szemével tájékozódó komponista vezényletével bemutatott mű második tételét, a filmzenékben utóbb oly gyakran szerepeltetett Allegrettót rögtön meg is ismételtette a közönség.

Ez az inkább gyászindulót, mint táncos könnyedséget megidéző tétel az első felében egyetlen, hatalmas crescendo: mind több hangszerrel és mind nagyobb hangerővel. Ahogy Molnár Antal írja: „lehet, hogy ez a naturalisztikus duzzadás először itt lépett a művészet porondjára. Azóta – föl Ravel Bolerójáig – számtalanszor ismétlődött.” A nyomában felhangzó harmadik tétel varázsos derűjű, játszi Scherzót hoz elénk, hogy aztán a tétel triószakaszában Beethoven fölidézzen egy korabeli osztrák zarándokéneket. S végül az Allegro con brio jelzésű, kirobbanó energiájú fináléban olyan, a 20. századig előremutató, helyesebben előrehangzó disszonáns részletek szerepelnek, amelyek annak idején alapot adtak a rosszmájú föltevésnek, miszerint Beethoven a szimfónia e tételét részegen komponálta.

Ahogyan ősbemutatóján a VII. szimfóniát némiképp beárnyékolta a Csataszimfónia, úgy az először 1814. február 27-én előadott VIII. szimfóniát is valamelyest háttérbe szorította ismét csak a Wellingtont ünneplő alkalmi kompozíció, valamint épp a VII. szimfónia. A roppant kiadós programú szerzői esten az 1812 októberében befejezett F-dúr szimfónia, amint arról az egykorú kritika beszámolt, „nem keltett vihart”. Az Allgemeine Musikalische Zeitung recenzense a vártnál kisebb sikert ekképp indokolta: „…ennek oka semmi esetre sem a művészi kidolgozás gyengébb vagy alacsonyabb foka (mert Beethoven azonos műfajú többi kompozícióihoz hasonlóan ezt is az a sajátos szellem járja át, amelyben eredetisége mindenkor megnyilvánul).

Oka ellenben az a szerencsétlen elképzelés, amely a szimfóniát az A-dúr szimfónia elhangzása után iktatta be: az a reakció, amely a szépség és kiválóság túltelítettségét

szükségszerűen követi. Ha a szimfóniát a jövőben önmagában adják elő, sikerében nem kételkedhetünk.”

A VIII. szimfónia a mai hangversenyen is éppenséggel a VII. szimfónia társaságában szólal meg, ám ez a tény ma már bizonnyal nem veszélyezteti a „kis szimfónia” méltó fogadtatását. Ellenben a két szimfónia párosítása érzékletessé teheti keletkezéstörténetük szomszédos, sőt párhuzamos voltát. Egyébiránt Beethoven ezekben az években eredetileg egyfajta szimfónia-trilógiát tervezett megalkotni, s a két készülőfélben lévő, illetve frissen elkészült szimfónia mellett nekilátott egy harmadik, d-moll hangnemű szimfónia első vázlatainak is, ám a valóban d-moll hangnemű IX. szimfónia majd csak egy bő évtizeddel később vált valósággá – már valóban messze túl a klasszikus szimfónia határain.

A VIII. szimfóniáról Komlós Katalin így ír: „koncepcióját, ciklikus rendjét illetően egyedülálló típus a Beethoven-szimfóniák sorában. Belső két tétele nem a szokásos lassú és Scherzo modellt követi, hanem Allegrettót és Menüettet helyez egymás mellé, azaz tempóban közelíti egymáshoz a tételpárt. […] Mindenképpen egyedi darab ez a szimfónia, tele karakterrel, mindenfajta merev osztályozási kísérletnek ellenálló, individuális profillal.”

A második, Allegretto tételhez komoly hagyományú, ám legalábbis erősen kétséges hitelű zenetörténeti anekdota fűződik, mely szerint e tételnek a metronómhoz, illetve az azt megalkotó Mälzel elutazására komponált vidám, alkalmi kis kánonhoz („Ta, ta, ta, lieber Mälzel”) lenne érdemi köze. Mint Caeyers írja: ennek az összekapcsolásnak „köszönhető, hogy a nyolcadik szimfóniát humorosnak tartják – minden alap nélkül.” Merthogy valójában Mälzel csupán 1813-ban készítette el a – Beethoven által amúgy annyira várt és üdvözölt – legelső metronómjait, s londoni elutazására is csupán 1813-ban került sor – vagyis a VIII. szimfónia 1812. októberi befejezése után. A tétel „ketyegése” ilyesformán inkább Haydn 101-es, „Óra” szimfóniájának lassú tételével rokon, csakhogy a beethoveni tétel „óraszerkezete” jóval rakoncátlanabbnak bizonyul. Írta: László Ferenc

HERBERT BLOMSTEDT ÉS A BÉCSI FILHARMONIKUSOK

9

Vienna Philharmonic Photo Š Terry Linke

Summary The Vienna Philharmonic was once described as “a democracy of kings”, and rightly so. The appellation recalls both the symphonic ensemble’s long-established autonomy and the exceptional artistic standing it has attained over many years.

Founded in 1843, it is characterised by the unrivalled harmony that exists within this set of outstanding artists with a unique artistic profile. The orchestra is also characterised by an unmistakable sound derived from the community tradition of the Viennese school of violin playing and several instruments that are used almost exclusively here. The globe-trotting orchestra is a regular guest in Budapest: it gave its first international concert in the here in 1879, and the local audience has had many opportunities to hear it since. Last season, the ensemble visited Müpa Budapest twice, and it will appear again next February under the baton of Valery Gergiev.

The conductor for this concert, 88-year-old Sweden Herbert Blomstedt, is a specialist of both the works of Scandinavian composers and of the German repertoire. Following posts as principal conductor of Norwegian, Danish and Swedish orchestras, he rose to global fame as director of the Staatskapelle Dresden (1975–1985), not least as a result of his hugely successful recordings of Beethoven’s symphonies. He later also served as music director of the San Francisco Symphony and the Leipzig Gewandhaus (1998–2005) orchestras. Blomstedt’s first collaboration with the Vienna Philharmonic was only in 2011, but the orchestra has invited the old master to conduct concerts many times since.

Beethoven’s seventh and eight symphonies were composed consecutively in 1811/12. In his Symphony No. 7, the composer created what Wagner described as the “apotheosis of the dance”. This is particularly true in the sense that the work is governed by rhythm, and in the way that the composer, as Beethoven scholar Jan Caeyers writes, “arrived at the limit of the genre with a symphony germinated from dance and suite music”.

Symphony No. 8 was defined from the beginning as a “little symphony”, although it has long since stepped out of the shadow of its sibling. Alone among Beethoven’s symphonies, the inner two movements do not follow the usual slow and Scherzo model, but instead place an Allegretto and Minuet side by side. This is a unique work full of character, and one that resists all attempts at rigid classification with its own individual profile.

HERBERT BLOMSTEDT AND THE VIENNA PHILHARMONIC

11

12

Anja Harteros zenekari áriaestje

Közreműködik: Pannon Filharmonikusok Vezényel: Ivan Repušić

2015. október 29.

Anja Harteros Fotó © Marco Borggreve

Fassang László és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Vezényel: Madaras Gergely

2015. november 5.

Fassang László

JAZZLEGENDÁK Steve Gadd Band

2015. november 13.

Steve Gadd Fotó © Scott Mitchell

SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK

Tomasz Daroch és a Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényel: Kovács László

2015. november 15.

Tomasz Daroch Fotó © Andrzej Heldwein

Budafoki Dohnányi Zenekar

Az örökkévalóság pillanatai – Femina ex machina

Vezényel: Hollerung Gábor

2015. november 21.

Wiener Kammerensemble

2015. november 24.

Fotó © Wilfried Hedenborg

előzetes,

AJÁNLÓ

Ezért esik különösen jól, hogy a hallgatóink is szeretik.

Köszönjük, hogy 2015 elején már naponta 223 ezren hallgatták 2 Magyarország elsô és egyetlen hírrádióját.

Még több Müpa!

Regisztráljon ingyenes hűségprogramunkba, gyűjtse a pontokat, és élvezze a kedvezményeket!

mupa.hu

TĂ–BB MINT KLASSZIKUS

mediaklikk.hu/bartok

STRATÉGIAI PARTNEREINK:

STRATÉGIAI MÉDIAPARTNEREINK:

A MÜPA TÁMOGATÓJA AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA.

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A Müpa fotóit Csibi Szilvia, Pető Zsuzsa, Posztós János és Kotschy Gábor készítette.

A címlapon: Herbert Blomstedt Címlapfotó: Martin U.K. Lengemann A szerkesztés lezárult: 2015. október 14.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

ISO: 9001:2000