Müpa Műsorfüzet - Berecz Mihály és a Miskolci Szimfonikus Zenekar (2015. október 11.)

SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK

Berecz Mihály és a Miskolci Szimfonikus Zenekar

2015. október 11.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

TĂ–BB MINT KLASSZIKUS

mediaklikk.hu/bartok

11 October 2015 Béla Bartók National Concert Hall

SYMPHONIC DISCOVERIES Mihály Berecz and the Miskolc Symphony Orchestra Conductor: Tamás Gál Rossini: William Tell – overture

Beethoven: Piano Concerto No. 3 in C minor, op. 37 1. Allegro con brio 2. Largo 3. Rondo. Allegro

Brahms: Symphony No. 1 in C minor, op. 68 1. Un poco sostenuto – Allegro – Meno allegro 2. Andante sostenuto 3. Un poco allegretto e grazioso 4. Adagio – Più andante – Allegro non troppo, ma con brio – Più allegro The English summary is on page 13.

2015. október 11.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK Berecz Mihály és a Miskolci Szimfonikus Zenekar Vezényel: Gál Tamás Rossini: Tell Vilmos – nyitány Beethoven: III. (c-moll) zongoraverseny, op. 37 I. Allegro con brio II. Largo III. Rondo. Allegro Brahms: I. (c-moll) szimfónia, op. 68 1. Un poco sostenuto – Allegro – Meno allegro 2. Andante sostenuto 3. Un poco allegretto e grazioso 4. Adagio – Più andante – Allegro non troppo, ma con brio – Più allegro

BERECZ MIHÁLY ÉS A MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR

3

4

Rohangált rá Tapsi Hapsi, Miki egér és Frédi–Béni: Gioacchino Rossini Tell Vilmos című operája nyitányának fináléja azon komolyzenei alkotások közé tartozik, amelyeket a végletekig elhasznált a populáris kultúra. A nyitánnyal ellentétben a Friedrich Schiller színművén alapuló teljes operát alig játsszák, soha nem is számított a dalszínházak favoritjának, elsősorban mintegy négyórás időtartama miatt.

A személyéhez fűződő számtalan anekdota egyike szerint Rossini így felelt, amikor egyik csodálója büszkén elújságolta neki, hogy előző este megnézte a Tell Vilmost: „Micsoda? Az egészet?” Hosszúságán kívül azonban a szereplőgárda hangfaji összetétele, valamint országoktól függően politikai okok is megnehezítették a mű színpadra állítását a 19. században. Rossini mintegy negyven operája közül ez az utolsó, noha bemutatásakor, 1829-ben szerzője még csak harminchét esztendős volt. Élete hátralevő majd’ négy évtizedében azonban a zenés színháznál jobban érdekelte a társasági élet és a kulinária.

A bő tízperces nyitány a kor gyakorlatának megfelelően a színpadi mű főbb karaktereit, jeleneteit, hangulatait előlegezi, foglalja össze. A fiatalabb kortárs, Hector Berlioz szimfóniának titulálta, utalva arra, hogy ugyanúgy négy részből áll, mint egy szimfónia, és a nagyszabású zenekari műfaj gyors–lassú–mérsékelt– gyors tempórendjét is követi.

Gioacchino Rossini

Az első szakasz az előjáték, az alpesi hajnal megkapó, különleges hangszerelésű zenei ábrázolása: öt, nagybőgőkkel kísért csellót hallunk, de közben az üstdobok már távoli mennydörgést imitálnak. A következő rész ugyanis a teljes zenekaron megzendülő vihar, ugyanúgy, ahogyan Beethoven két évtizeddel korábban keletkezett VI. szimfóniájában is. Majd, szintén a Pastorale dramaturgiáját követve, a viharjelenet után mezei idill következik, sípját fújó pásztorral. Ennek a szakasznak a fuvola és az oboa a két főszereplő hangszere, amelyekhez később

triangulum csatlakozik, a ballagó tehenek nyakában himbálózó kolomp hangját felidézendő. (Az úgynevezett ranz des vaches, azaz tehénterelő pásztordal nosztalgikus hangulatképe Lisztnél szintén felbukkan, a Zarándokévek svájci kötetében, valamint Berlioz Fantasztikus szimfóniájában is.) Ezt követi a negyedik szakasz, a finálé a híres galopptémával, amely az opera zárójelenetét vetíti előre: a diadalittas svájci sereg csatába indul az osztrák elnyomók ellen. „Már volt alkalmam játszani ezt a csodálatos művet, és nagyon boldog vagyok, hogy megint foglalkozhatom vele. Technikailag nem nehezebb, mint Beethoven előző két zongoraversenye, zenei megvalósítás tekintetében viszont annál összetettebb.

Különösen a második tétel filozofikus hangvételét nehéz jól megragadni, valamint a széles zenei íveket úgy összefoglalni, hogy minden díszítést, koloratúrát a legmegfelelőbben ki tudjak énekelni a hangszeren – mondja Berecz Mihály.

– A c-moll zongoraverseny Beethoven egyetlen moll hangnemű versenyműve, és az egyik legszélsőségesebb is: a bevezető grandiózus tuttijaitól a lassú tétel intim kamarazenei pillanataiig az érzelmi skála valamennyi fokát végig kell járnia az előadónak.

Ez számomra óriási kihívás, ugyanakkor meg szeretném mutatni, hogy a szerző merészen újító szellemű alkotó volt – gondoljunk például az első tétel már-már csapongó cadenzájára, vagy a harmadik tétel különös modulációira. Mindezt úgy kell tennem, hogy az interpretáció stílushű maradjon, a kotta utasításait pedig a lehető legszigorúbban betartsam.

Persze, igyekszem egyedi,

BERECZ MIHÁLY ÉS A MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR

5

Berecz Mihály Fotó © Zsugonits Gábor

6

önálló olvasatot is adni a műről, hiszen fontosnak tartom, hogy az előadó saját egyénisége is megmutatkozzék.”

Beethoven harmincesztendősen komponálta a c-moll zongoraversenyt, és 1803. április 5-én szólaltatta meg először szólistaként, ugyanazon az akadémián (hangversenyen), amelynek monstre műsorán az I. szimfónián kívül a II. szimfónia és a Krisztus az Olajfák hegyén című oratórium ősbemutatóként szólalt meg. Tanítványa, titkára és barátja, Ferdinand Ries úgy emlékezik memoárjában, hogy aznap hajnali öt órakor már ébren találta a mestert, amint ágyában az utolsó simításokat végzi az oratórium harsonaszólamán. A koncertre a – valószínűleg egyetlen – próba aznap reggel nyolckor kezdődött és délután fél háromig tartott: ekkorra már minden résztvevő kimerült. Ries visszaemlékezése szerint utána hideg sültet ebédeltek, hozzá pedig bort ittak – mindezt a pártfogó Lichnowsky herceg jóvoltából –, majd újra az oratóriumot próbálták. A koncert este hatkor kezdődött, és mintegy három órán át tartott.

Beethoven néhány hónappal korábban írta meg visszafordíthatatlan fülbetegségével számot vető, híres heiligenstadti levelét, de még hallott, és ebben az időben személyében a nagyközönség még Európa egyik legnagyobb zongoraművészét és rögtönzőjét ünnepelte. Ezen a koncerten – jó szokásához híven – erősen hiányos kottából zongorázott. Barátja, Ignaz von Seyfried később így emlékezett:

„Megkért, hogy lapozzak neki, de – te jó ég! – ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni. Szinte csak üres oldalakat láttam, sőt az egyiken néhány, számomra olvashatatlan egyiptomi hieroglifa állt, mintegy útmutatásul Beethoven számára.

Szinte az összes szólószakaszt fejből játszotta, mivel nem volt ideje mindent papírra vetni. Egy-egy ilyen olvashatatlan futam végén titkon rám pillantott, leplezhetetlen aggódásom viszont mulattatta, és jóízűeket kacagott rajtam a koncert után rendezett vacsorán.”

A zongoraversenyhez Beethoven már 1796-ban készített vázlatokat, de mindig félretette a készülő művet. A munka nagy részét 1800-ban végezte el, 1803-ban pedig véglegesítette. Hangnemét tekintve ez a zongoraverseny a zeneszerző középső korszakának olyan hősi és sodró szenvedélyű alkotásaihoz kapcsolódik, mint például az V. szimfónia, a c-moll („Patetikus”) zongoraszonáta (op. 13), a Coriolan-nyitány vagy a szintén hősi tematikájú Eroica-szimfónia gyászindulója. A c-moll zongoraverseny első tételét, főtémája, hangneme, hasonló hangulatvilága miatt párhuzamba szokták állítani Mozart K. 491 jelzésű c-moll zongoraversenyének nyitótételével,

de utóbbit csak 1800-ban adták ki, Beethoven pedig addigra már nagyrészt elkészült a maga alkotásával. A mű első tételének egyik legszebb mozzanata – ez már az 1796-os vázlatokban is szerepelt – a zenekarkíséret nélküli hosszú szólórész (cadenza) utáni halk üstdobbelépés a főtéma kvartmotívumával.

A második tétel az erőteljes és szélsőséges gesztusokban gazdag nyitótételhez képest ellentétes világot mutat be, ezt hangneme is szimbolizálja. A c-molltól távol álló E-dúrban íródott – ugyanúgy, ahogyan a koncert második részében hallható Brahms-szimfóniának is E-dúr a második tétele –, nyugalom, kiegyensúlyozottság jellemzi, lehet akár szeretethimnusz is, vagy a romantika kedvelt műfaját előlegező dal szöveg nélkül. A harmadik tétel formája rondó, vagyis a nyitótéma más-más hangvételű epizódok, közjátékok után tér vissza újra és újra. A korban a moll hangnemű művekre is „kötelező happy end” hagyománya szerint a c-moll zongoraverseny felszabadult C-dúrban ér véget. „Ha arra a bizonyos lakatlan szigetre egyetlen zeneszerző műveit vihetném magammal, Johannes Brahmst választanám, de remélem, soha nem kerülök olyan nehéz helyzetbe, hogy csak egy szerzőt kelljen megneveznem – fogalmaz Gál Tamás karmester. – Az előző évadban a másik három Brahmsszimfóniát szólaltatta meg a miskolci zenekar, pályám során számos alkalommal vezényeltem mind a négyet.

Mindig kottából vezényelek, mert meggyőződésem, semmi köze az előadás színvonalához, hogy a karmester fejből vagy kottából vezényel-e; hozzáteszem: ha kotta van előtte, akkor sem ütemről ütemre olvassa azt. Az ő szerepe ugyanis elsősorban az, hogy biztos hátteret adjon a muzsikusoknak.

A karmesteri pálca nem szólal meg, a zenészek azok, akik

BERECZ MIHÁLY ÉS A MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR

7

Johannes Brahms

8

Ifj. Johann Strauss és Brahms

életre keltik a művet, lejátsszák a hangjegyeket, mégis a dirigensen keresztül születik meg a zene – érdekes, izgalmas viszony ez, könyvet lehetne róla írni. Ami Brahms első szimfóniájáról először eszembe jut, az a beethoveni dimenzió, az áradó dallamosság, sodró lendületesség és a szépség” – mondja még a dirigens.

Beethoven alakja hangsúlyosan kísérte végig Brahms életét. A 20. század egyik legkiválóbb zenetörténésze, Alfred Einstein szerint az operaszerző Wagnernek kön�nyű dolga volt a beethoveni hagyománnyal (Beethoven csupán egy operát írt, és a műfaji jellegzetességeket szigorúan véve az is daljáték), a főleg hangszeres zenét komponáló Brahmsnak azonban nap mint nap meg kellett küzdenie a nagy előd nyomasztó örökségével. Érdekes megfigyelni, mi lett a szimfónia sorsa a Kilencedik után, ki milyen utakon indult tovább a következő években, évtizedekben, ha egyáltalán volt bátorsága ahhoz, hogy kapcsolódjon a Beethoven által tökélyre emelt műfajhoz. (Ilyen szerző volt például Schubert, Schumann, Mendelssohn vagy a ma kevésbé játszott Louis Spohr.)

Johannes Brahms valóban nehezen lépett ki Beethoven árnyékából, pedig az előbb említett szerzőkhöz képest még fiatalabb generációhoz tartozott, 1833-ban született. Mégis, életműve több mint felét megalkotta már, mire megírta első, szimfóniaként vállalt zenekari alkotását. Két szimfónia méretű, de jellegét és volumenét tekintve kevésbé fajsúlyos szerenádot ugyan már huszonéves korában komponált, ezek azonban csak előgyakorlatokként szolgáltak az I. szimfóniájához, amelyen saját bevallása szerint huszonegy évig dolgozott: az 1855-ben papírra vetett vázlatoktól az 1876-os bemutatóig.

A mű „súlyelosztása” érdekes: az első és a negyedik tétel mint két vaskos oszlop tartja a kompozíciót; mindkettő grandiózus, drámai bevezetéssel indul, üstdobbal és mély vonós hangszerekkel az előtérben. Az első tétel kezdőhangjai vezérmotívumként térnek vissza a mű során, de ezt a zeneszerző inkább titkos „vörös fonálként” vezeti végig, nem hangsúlyozza, mint például operáiban Wagner. A két közbülső tétel kevésbé szenvedélyes, könnyedebb hangvételű, nyugodt, szerkezetében is egyszerűbb, derűsebb színekkel megfestett kompozíció.

Brahms I. szimfóniáját a kortárs kritikák nyomán gyakran hasonlítják Beethoven Ötödikjéhez és Kilencedikjéhez, sőt Brahms barátja, a karmester–zeneszerző Hans von Bülow egyenesen Beethoven Tizedikjének nevezte. A Brahms-mű fináléjának főtémája valóban rokona az Örömóda himnikus dallamának. Amikor plágiumot említve ezt szóvá tették Brahmsnak, ő csak annyit válaszolt: „Melyik szamár nem veszi ezt észre?”

A hagyományhoz kapcsolódás ugyanis Brahms számára alapvető fontosságú volt.

Azon kevés zeneszerzők közé tartozott, akik műveikben nyíltan vállalták kötődésüket elődeikhez, mégis új, eredeti műveket hoztak létre.

Az I. szimfónia esetében további hasonlóságok, érdekességek is említhetők, például a kapcsolat Beethoven Ötödikjével: a sors-motívum a Brahms-műben is felbukkan, valamint hangneme ugyanúgy a sötét és drámai c-mollból indul és jut el ragyogó C-dúrba, mint Beethovennél. A már említett dallami rokonság mellett Brahms szimfóniája abban is hasonlít a Kilencedikre, hogy összefoglaló jellegű: a két szélső tétel, de főleg az utolsó – akárcsak a Kilencedik fináléja – átfogó képet nyújt az alkotó világáról.

Megannyi hangulat, hangvétel, motívum keveredik, ütközik benne, megfejthetetlen és megfejthető, titkos és nyilvánvaló utalásokkal. A zárótétel lassú bevezetése után felharsanó kürtszóló például egy svájci dallam, az alpesi kürt jellegzetes hangsorával, fa hang helyett fi hanggal. Ennek szövegét Szabolcsi Bence A melódia története című munkájában – forrásra való hivatkozás nélkül – idézi is: „Fel a hegyre, le a völgybe, ezerszer üdvözöllek!” A dallamot Clara Schumann-nak írott egyik levelében is idézi Brahms, ezzel a megjegyzéssel: „Ma így fújják a pásztorok.” Írta: Várkonyi Tamás

BERECZ MIHÁLY ÉS A MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR

9

10

Fotó © Zsugonits Gábor

Fotó © Váradi Máté

Berecz Mihály 1997-ben született, és hétéves korában hegedülni kezdett tanulni, majd két évvel később zongorázni. Jelenleg Kőrösiné Belák Erzsébet növendékeként a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója. 2013 májusában mutatkozott be a Müpában, ahol Kocsis Zoltán vezényletével szólaltatta meg Ravel G-dúr zongoraversenyét. Együtt dolgozott még Vásáry Tamással, Vashegyi Györggyel, Záborszky Kálmánnal, Ménesi Gergellyel és már korábban is Gál Tamással. Fellépett többek közt a Kassai Állami Hangversenyzenekarral, a Concerto Budapesttel, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával, a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Zuglói Filharmóniában, a Zeneakadémián, a Magyar Állami Operaházban, a Pozsonyi Állami Filharmónia Nagytermében, valamint a berlini Konzerthausban, ahol rangos nemzetközi fesztiválon szólaltatta meg Liszt Ferenc Magyar fantáziáját.

Gál Tamás a Zeneakadémia karmesterképzőjén Kóródi András és Lukács Ervin tanítványa volt, s ugyanitt tanított 2013-ig. Eddigi pályájának meghatározó időszaka volt a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeti vezetőjeként eltöltött két évtized 1988 és 2008 között.

Több mint harminc országban vezényelt, a Magyar Állami Operaházban évente tíz opera- és balettelőadást dirigál. Nevéhez számos kortárs mű ősbemutatója fűződik, s rendszeresen hívják hazai és nemzetközi zenei versenyek zsűrijébe is. A Miskolci Szimfonikusoknak a 2014/2015-ös évadtól művészeti vezetője.

BERECZ MIHÁLY ÉS A MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR

11

Fotó © Mudra László

A Miskolci Szimfonikus Zenekar 2013 őszén ünnepelte alapítása ötvenedik évfordulóját.

A régió egyetlen hivatásos nagyzenekaraként fontos szerepet tölt be a zenei ismeretterjesztés terén is: minden évadban több saját bérletsorozatot indít, de rendszeresen vendégszerepel hazánk más városaiban és külföldön is. Az együttes állandó szereplője a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválnak, s a legnevesebb magyar karmesterekkel és szólistákkal dolgozik együtt. Művészeti vezetői posztját harminc éven át töltötte be Gál Tamás közvetlen elődje, Kovács László.

Mihály Berecz Photo © Gábor Zsugonits

Summary Three popular works from the symphonic repertoire feature here as part of Müpa Budapest’s Symphonic Discoveries series showcasing Hungarian orchestras. On this occasion, one of the country’s leading ensembles performs with an acclaimed conductor and an extraordinarily talented young Hungarian pianist. The Miskolc Symphony Orchestra, which celebrated its 50th anniversary in autumn 2013, last season welcomed Tamás Gál as its artistic director, who previously led the MÁV Symphony Orchestra for 20 years. Despite his 18 years, soloist for the evening Mihály Berecz has already performed with noted artists of the calibre of Zoltán Kocsis, Tamás Vásáry and György Vashegyi, and has also guested many times abroad.

Of the three works featured on the programme, probably the most famous is the William Tell Overture, the closing segment of which has accompanied the action of so many Walt Disney cartoon heroes. Ludwig van Beethoven’s only concerto in a minor key, the Piano Concerto No. 3, is perhaps the composer’s most exciting work from what is known as his heroic period, to which the Eroica and Symphony No. 5 also belong. This exceptionally beautiful composition, rich in powerful gestures and intimate moments alike, is described by the evening’s soloist as the most extreme of Beethoven’s concertos. As Berecz puts it, the work takes the listener and performer through every point on the emotional scale from the grandiose tutti of the opening section to the intimate chamber music passages of the slow movement. At the same time, the inherently modernist, boldly innovative spirit of the composer’s musical approach also shines through.

Johannes Brahms struggled with the legacy of Beethoven’s symphonies for many decades before finally completing his own Symphony No. 1. Due to its large-scale opening and closing movements, as well as the composer’s connection to his illustrious predecessor, this many-layered and sweepingly passionate work has sometimes been referred to as “Beethoven’s Tenth”. It is a work that is sometimes dramatic, sometimes idyllic in tone, but endlessly melodic throughout.

MIHÁLY BERECZ AND THE MISKOLC SYMPHONY ORCHESTRA

13

14

Anja Harteros zenekari áriaestje

Közreműködik: Pannon Filharmonikusok Vezényel: Ivan Repušić

2015. október 29.

Anja Harteros Fotó © Marco Borggreve

MINDENSZENTEK

Dvořák: Requiem

Közreműködik: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara Vezényel: Tomáš Netopil

2015. november 1.

Tomáš Netopil Fotó © Marco Borggreve

Fassang László és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Vezényel: Madaras Gergely

2015. november 5.

Fassang László

SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK

Tomasz Daroch és a Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényel: Kovács László

2015. november 15.

Tomasz Daroch Fotó © Andrzej Heldwein

Budafoki Dohnányi Zenekar

Az örökkévalóság pillanatai – Femina ex machina

Vezényel: Hollerung Gábor

2015. november 21.

SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK

Szabados Éva és a Pannon Filharmonikusok

Vezényel: Bogányi Tibor

2015. december 13.

Szabados Éva Fotó © Pawel Karnowski

előzetes,

AJÁNLÓ

STRATÉGIAI PARTNEREINK:

STRATÉGIAI MÉDIAPARTNEREINK:

A MÜPA TÁMOGATÓJA AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA.

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A Müpa fotóit Csibi Szilvia, Pető Zsuzsa, Posztós János és Kotschy Gábor készítette.

A címlapon: Berecz Mihály Címlapfotó: Zsugonits Gábor A szerkesztés lezárult: 2015. szeptember 29.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

ISO: 9001:2000