2020/5
XVII. évf.
ING
N YE
!
2020. MÁJUS
Országos – INFORMÁCIÓS MAGAZIN
22
CÍMLAPSZTORI Á L L AT I
Hírnök
A macskák is szenvednek, ha nincs otthon a gazdi ra, mint azt eddig feltételezték. Daiana de Souza Machado, a brazíliai Universidade Federal de Juiz de Fora kutatója és munkatársai kidolgoztak egy kérdőívet, amely a gazdikra és macskáikra vonatkozó, a macskáknak a
Bár még mindig él az előítélet, hogy a macskák csak táplálékadóként tekintenek az emberre, egyre több tanulmány bizonyítja ennek ellenkezőjét. A Plos One című szaklapban megjelent brazil kutatás szerint a cicák is mély kapcsolatot alakítanak ki gazdájukkal és ennek megfelelően szenvednek is, ha egyedül maradnak. A kutatásban megfigyelt állatok tizedénél jelentkezett viselkedésbeli zavar a gazdi távollétében. Hasonló viselkedést kutyáknál már megfigyeltek, a macskák vizsgálata egyelőre gyerekcipőben jár, ám egyre több tanulmány jut arra, hogy ezek az állatok sokkal inkább képesek a kapcsolatok kialakításá-
gazdi jelenlétében és jelenlétének hiánya mellett mutatott viselkedésére és életkörülményeire vonatkozó adatait gyűjtötte. 130 macskatartó vett részt
Férfinek kis törpe uszkárja van, amit elvisz sétálni. – Jaj de aranyos kis uszkár! – áll meg a kutya mellett egy kisfiú. – Ráadásul ez rendőrkutya! – válaszol. – De hiszen a rendőrkutyák sokkal nagyobbak! Hogy lehetne egy uszkár rendőrkutya? – Ez titkos-rendőr! * – Na, milyen volt a tegnap esti film? – Jó-jó, csak az volt vele a baj, hogy olyan szomorú volt a happy endje. XVII. évf.
5. szám; 2020. Május MEGJELENIK: MINDEN HÓNAP ELSŐ CSÜTÖRTÖKÉN
Online magazin – www.hirnok.hu FŐSZERKESZTŐ: Meggyesi Gyula 06-20-9359-952 hirnok@hirnok.hu FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: Fejér Andrea 06-20-480-1751 info@hirnok.hu
L Á TO G A S S
EL
a kutatásban, macskánként egy kérdőívvel, így 223 macskára vonatkozó adatot vethettek alá statisztikai elemzésnek a szakértők. Az eredmény szerint a macskák 13,5 százalékánál jelentkezett legalább az egyik kritérium, mely az elszakadás okozta problémákat igazolja. A legtöbb – 20 – esetben romboló viselkedés volt tapasztalható, 19 macska kitartó nyávogásba kezdett, amikor magára hagyták. A tünetek között volt a macskaalmon kívüli ürítés, depresszió, apátia, agresszív, nyugtalan és félénk viselkedés. A viselkedés összefüggött a macska életkörülményeivel is: negatív hatása volt annak, ha a cicának nem volt játéka, vagy más állatok is a háztartásban éltek. A tanulmány szerzői hangsúlyozták, hogy vizsgálatuk a macskatartók által megadott információkon alapult, a macskák esetleges viselkedési mintázatát más is okozhatja, az apátiát például az a tény is, hogy a cicák többnyire éjszaka aktív állatok. A szerzők ezért kiemelik, tanulmányuk csak kiindulópont a további kutatásokhoz. MTI
KÖZPONT ÉS LEVÉLCÍM: 2146 Mogyoród, Nagyhomoki út 10. Telefon/fax: 06-28-540-160 HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-70-417-9952;
06-28-540-160; 06-20-9359-952; Kiadja a Alapítva: 1992
A HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT NEM VÁLLALUNK FELELŐSSÉGET! A programok, információk tájékoztató jellegűek! Az írások és hirdetések máshol történő megjelenéséhez kiadónk hozzájárulása szükséges.
HONLAPUNKRA:
w w w. h i r n o k . h u
Hírnök
Á L L AT I
3
A háziállatok sokat segítenek a bezártság elviselésében Egy a magyar állattartók megkérdezésével készült felmérés szerint a háziállatok jelenléte sokat segít abban, hogy könnyebben átvészeljük a kijárási korlátozással járó bezártságot.
A napokban készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy az otthon töltött idő alatt a magyar állattartóknak átlagosan több idejük jut kiskedvenceikre, és sokan kutyájukhoz, vagy macskájukhoz fordulnak lelki támaszért. A koronavírus-járvány miatti rendkívüli helyzetben azonban a kisállatok is rendkívüli törődést igényelnek – olvasható a Nestlé közleményében. A reprezentatív kutatás során arról kérdezték a magyar állattartókat, hogy miként élik meg a járványt és hogyan gondoskodnak kedvenceikről ebben a rendkívüli helyzetben. Az eredményekből kiderült, hogy a válaszadók az otthoni munkavégzés egyik legnagyobb előnyének azt tartják, hogy maguknak oszthatják be a napirendjüket (73 százalék), és több idejük jut négylábú barátaikra, akikről így könnyebben tudnak gondoskodni (43 százalék). A harmadik legnépszerűbb válasz szerint a háziállatok segítenek a kikapcsolódásban, közelségük pedig jó hatással van a közérzetre. A kutatás arra is választ keresett, hogy miként élik meg a bezártságot a kutyák és a macskák. A kitöltők 59 százaléka szerint kedvenceik kifejezetten örülnek az együtt töltött időnek, a gazdik 42 százaléka pedig továbbra is odafigyel arra, hogy rendszeresen sétáltassa kutyáját. A felmérés szerint a járvány ideje alatt a válaszadók többsége úgy kezeli háziállatát, mint egy plusz családtagot, aki folyamatos törődést igényel. De jelentős számban vannak azok is, akik már-már pszichológusként tekintenek házikedvencükre, akivel mindent meg lehet „beszélni”. Ez azért fontos, mert már több korábbi kutatás is igazolta, hogy a kutyák és macskák jelenléte hosszú távon csökkenti a vérnyomást, a stresszt és a depresszió tüneteit, ezzel együtt pedig növeli a munkahelyi teljesítményt és kreativitást is.
Ahogyan házi kedvenceink vigyáznak ránk ebben a rendkívüli időszakban, úgy kell nekünk is kiemelt figyelmet fordítanunk ápolásukra, ellátásukra, egészségükre – hívja fel a figyelmet a tanulmányról szóló beszámolóban Márton Kinga állatorvos. Fontos, hogy tegyük meg az előzetes óvintézkedéseket a kedvencek ellátásához, felügyeletéhez arra az esetre is, ha lebetegednénk: gondoskodjunk helyettesítőkről és minimum két hétre elegendő eledelről. Hagyjunk kedvencünknek időt és teret arra, hogy alkalmazkodni tudjon a megváltozott körülményekhez, napirendhez, hogy ő is egészséges maradhasson mentálisan. Sétáltatás közben is tartsuk be a higiéniai ajánlásokat, és segítsünk a környezetünkben lévő rászorulóknak, legyen szó akár az állateledel beszerzéséről, akár a házikedvenc sétáltatásáról – foglalja össze. A közlemény szerint a Nestlé 2011 óta folyamatosan segíti kiemelt együttműködő partnerét, a HEROSZ budapesti állatotthont, amelynek 2019-ben összesen 29,8 tonna tápot adományozott. A koronavírus-járvány miatti nehéz helyzetben most negyedmillió adag állateledelt ajánlott fel a magyarországi menhelyeknek, amelyet a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség segítségével fog eljuttatni az állatotthonokba. Nemzetközi szinten a cég az európai régió 15 országában támogatja a rászoruló állatotthonokat: a krízis kezdete óta már 2 millió adag állateledel eljuttattatására tett vállalást különböző menhelyek számára.
O NLINE T OVÁBBI K IADVÁNY INFORMÁCIÓK , D IGITÁLIS A TÉMÁBAN M AGAZIN : w : ww. w w w. hir hir nono k. hu k. hu
MTI
4
Hírnök
Á L L AT I
Érzelmeket fejez ki az egerek „arca” Német tudósoknak sikerült először bizonyítaniuk, hogy az egerek „arca” érzelmeket fejez ki – írta a phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.
A Max Planck Neurobiológiai Kutatóintézet tudósai arról számoltak be, hogy az egereknek – az emberekhez hasonlóan – változik az arckifejezése, ha édeset, ha keserűt kóstolnak, vagy ha megijednek. Az egerek érzelmeinek mérése új lehetőséget kínál a neurobiológusoknak, hogy az érzelmek születésének és feldolgozásának alapvető agyi folyamatait kutathassák. Öröm, undor, félelem – minden ember hasonló mimikával fejezi ki ezeket az érzelmeket: ha valamitől undorodunk, szemünk összeszűkül, az orrunkat ráncoljuk, felső ajkunk aszimmetrikusan fintorodik. Még az újszülöttek arca is különböző kifejezésekkel reagál arra, ha szomorúak, örülnek, vagy undorodnak. Az ember úgy véli, házi kedvencei arckifejezései is érzelmekről árulkodnak, ezzel szemben más állatok pofája kifejezéstelennek tűnik. A Max Planck-intézet tudósai kimutatták, hogy nem egészen ez a helyzet.
Gépi látást használva a kutatóknak sikerült megbízhatóan összekapcsolniuk az egerek ötféle arckifejezését öt érzelmi állapottal, az örömmel, az undorral, a csömörrel, a fájdalommal és a félelemmel. Még az érzelmek relatív erősségét is meg tudták mérni. Megállapították, hogy az egerek pofájának kifejezése nemcsak a környezetre adott válaszreakció, hanem a kiváltó ok érzelmi értékét is tükrözi. Azok az egerek, amelyek szomjasak voltak, mielőtt cukoroldatot ittak, sokkal boldogabb arcot mutattak, mint azok, amelyek jóllakottan kóstolták az oldatot – magyarázta Nadine Gogolla, a kutatás vezetője. Azok az egerek, amelyek enyhén sós oldatot kóstoltak, „elégedett” arcot vágtak, a nagyon sós vizet ivók pedig „undort” fejeztek ki. Ezekből és más kísérletekből a kutatók azt állapították meg, hogy az érzékelt ingertől függetlenül az arc valójában az érzelem belső, személyes karakterét fejezi ki.
Az érzelmek nem egyszerűen a külső ingerre adott válaszok, hanem az agy mechanizmusain keresztül jelentkeznek. A kutatók így ezután azt vizsgálták, hogyan befolyásolja a neuronok aktivitása az agy különböző területein az arckifejezést. Amikor fénnyel aktiválták azokat a területeket, amelyek szerepet játszanak az érzelemfeldolgozásban, sikerült különböző arckifejezéseket kiváltaniuk. A felfedezés legfőbb haszna, hogy mostantól lehetőség nyílik arra, hogy az érzelmek kialakulásának mechanizmusát azonosítsák. Korábban az volt a gond, hogy az érzelmek megbízható mérése nélkül nehéz volt tanulmányozni, az agy mely területéről származnak. Mi, emberek talán észrevesszük a finom változást az egér arckifejezésében, de csak rengeteg tapasztalat birtokában tudjuk felfedezni mögötte az érzelmet és szinte képtelenek vagyunk az intenzitását meghatározni. Automatikus arcfelismerő rendszerrel azonban meg tudjuk mérni egy emóció intenzitását és természetét milliszekundomra lebontva és össze tudjuk hasonlítani a vele összefüggő agyterületek neurontevékenységével – mutatott rá Nejc Dolensek, a tanulmány vezető szerzője. MTI
Repülőn a légikisasszony berohan a pilótához, és kétségbeesve mondja: az első osztályon van egy szőke nő, akinek a jegye a turista osztályra szól, de nem hajlandó hátra menni. A pilóta hátramegy és valamit a szőke nő fülébe súg, mire az fogja magát és hátramegy a helyére. Kérdezik a pilótát hogy mit mondott a nőnek: – Megmondtam neki, hogy az első osztály nem száll le New Yorkban. T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w w w. hir no k. hu
Hírnök
CSALÁD / GYEREK
5
Táborhiány és drágulás lesz, ha nem jelentkezünk időben A nyári szünet kezdetéig fennmaradó időszak több szempontból is hatással lesz a családok életére. Ha nem lesznek aktívak és előretekintők a szülők, nagyon nehéz vakáció elé nézhet mindenki! Drasztikus áremelkedés és táborhiány várható, de a jó hír, hogy tehetnek ellene! A Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője foglalta össze a tudnivalókat.
„A 2020-as esztendő álomszerűen indult a táborpiacon, ugyanis az idei esztendőben február hónapban 20%-kal több jelentkezést regisztráltunk a táborokba, mint a tavalyi év azonos időszakában. Ezt követően, a koronavírus megjelenése után, a jelentkezések száma drasztikusan visszaesett, ami érthető, de muszáj, hogy foglalkozzanak a családok a táborokkal, önmaguk érdekében. – mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője. Ez azért jelenthet hatalmas problémát, mert a jelentkezések hosszabb elmaradása esetén a táborszervezők egy jó része dönthet úgy, hogy jelentkező gyermekek hiányában nem szervezi meg a táborokat. Így előállhat az a helyzet, hogy mire elkezdődik a nyári szünet, a vírus lecseng, mégsem tudjuk táborok által hasznosan, élménydúsan és biztonságosan biztosítani gyermekünknek a felügyeletet, míg mi dolgozunk, mert nem lesz elég tábor!” A kisebb táborkínálattal szembenálló megnövekedett kereslet hatására egyrészt gyerekek ezreinek nem juthat hely a gyermektáborokban, másrészt a túlkereslet árfelhajtó hatású lehet, azaz a családoknak érdemben, akár 25-30%-kal is többet kell fizetnie egy-egy turnusért, mint korábban. A táborszervezők egyelőre tartják meghirdetett táborárakat, de ahogy haladunk előre az időben, ez a piac egyre nagyobb hányadán változni fog. Fontos tudni, hogy a szülők által befizetett előlegek a tábor elmaradása esetén visszajárnak, ha központi utasításra kell eltekinteni a tábor megszervezésétől. Ennek okán, ha az Operatív Törzs a későbbiekben ilyen döntést hoz, úgy a családokat anyagi kár nem érheti! Ezzel együtt nem mindegy, hogy a szülők most jelentkeznek alapáron, vagy már az emelkedett díjakon kell tábort találni a csemetének. A jelentkezések megindulása egyben a táborok számának csökkenését is megállíthatja, így a későbbi áremelést is mérsékelheti. A táborok idén még fontosabbak lesznek, mint az elmúlt években. A gyermek biztonságos fel-
ügyelete, amíg a szülő dolgozik, illetve az élménydús vakáció mellett kiemelkedő jelentősége lesz a táborok szociális hatásának. A nebulók a nyári szünet kezdetekor már három hónapja nem látták barátaikat, nem játszhattak kortársaikkal, így ez az élmény a táborokban még inkább előtérbe kerül. Mi nagyon bízunk a döntéshozó szakemberek kompetenciájában, valamint a jó idő közeledtének pozitív hatásaiban, így a fentiek okán csak bíztatni tudunk mindenkit arra, hogy keressenek tábort, valamint foglalják le mielőbb csemetéjüknek a vakációs lehetőséget. Már több mint 500 táborturnus közül tudnak választani, így az igazán bő kínálatból mindenki megtalálhatja a gyermekéhez leginkább passzoló tábort! – állítja a Táborfigyelő vezetője.
O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
6
CSALÁD / EGÉSZSÉG
Hírnök
Összefüggések a szívroham és az élethossz között
A szűrt kávé a legegészségesebb A kávé elkészítésének legegészségesebb módját kutatták fel a tudósok: a különböző módszerek és a szívroham, valamint halálozás közti kapcsolat vizsgálata során megállapították, hogy a szűrt kávé a legjobb az egészségnek.
Eredményeikről a European Journal of Preventive Cardiology című szaklapban, az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) lapjában számoltak be. Tanulmányunk erős és meggyőző bizonyítékokkal szolgál a kávékészítési módok és a szívrohamok, az élethossz közötti összefüggésekre – mondta Dag S. Thelle, a svédországi Göteborgi Egyetem tudósa. Kiemelte: a szűretlen – például a török – kávé olyan alkotóelemeket tartalmaz, amelyek megnövelik a vér koleszterinszintjét. A filter eltávolítja ezeket és csökkenti a szívrohamok és az idő előtti halálozás kockázatát. A kávé világszerte az egyik legnépszerűbb ital és a leggyakrabban használt stimulálószer. Thelle 30 évvel ezelőtt felfedezte, hogy a kávéivás összeköthető összességében a koleszterin és a „rossz”, LDLkoleszterin szintjének emelkedésével olyan mértékben, hogy annak már negatív következményei vannak az egészségre. Kísérletekkel azonosították a kávé ezért felelős alkotórészeit és megállapították, hogy ezek szűrő segítségével eltávolíthatók. Egy csésze szűretlen kávéban nagyjából 30-szor nagyobb a lipidnövelő anyagok koncentrációja, mint a szűrt kávéban – írja a MedicalXpress.com tudományos-ismeretterjesztő hírportál. A szakértő kifejtette: kívánT OVÁBBI
csiak voltak arra, hogy ez a koleszterinre gyakorolt hatás növeli-e a szívrohamok és a szívbetegségekből eredő halálozások számát. Etikátlan lett volna azonban olyan randomizált vizsgálatot végezni, amelyben az emberek kávézását szorítják keretek közé, ehelyett nagy populációt tanulmányoztak és több évtizedes adatgyűjtés után mutatták be most az eredményeket. Az 1985 és 2003 között végzett kutatásban 508 747, 20 és 79 év közötti egészséges norvég nő és férfi vett részt. Kitöltöttek egy kérdőívet a kávézási szokásaikról. A tudósok adatokat gyűjtöttek azokról a változókról is, amelyek befolyásolhatták a kávéfogyasztást és a szívbetegségeket is, ezeket figyelembe vették az elemzés során. Ilyenek voltak a dohányzás, az iskolai végzettség, a testmozgás, a magasság, a testsúly, a vérnyomás és a koleszterinszint. A résztvevőket átlagosan 20 éven át követték figyelemmel. Ez alatt az idő alatt 46 341-en elhunytak, közülük 12 621 haláleset oka szív- és érrendszeri betegség volt. 6202 személlyel szívroham végzett. Összességében a kávézás nem veszélyes szokás – emelik ki a kutatók. Sőt: a szűrt kávé fogyasztása egészségesebb, mint a kávézás teljes mellőzése. A szív- és érrendszeri eredetű halálozások esetében megál-
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
lapították, hogy a szűrt kávé férfiak esetében 12 százalékkal, nők esetében 20 százalékkal csökkentette a halálozás kockázatát a nem kávézókhoz képest. A legalacsonyabb halálozási arány azok között jelentkezett, akik 1-4 csésze szűrt kávét fogyasztottak naponta. Ez nem magyarázható olyan változókkal, mint a kor, a nem, vagy az életmód, ezért úgy gondoljuk, a megfigyelés valós – mondta el Thelle. A szakértő kifejtette, hogy a szűretlen kávé nem növelte meg a halálozás kockázatát azokhoz képest, akik nem fogyasztanak kávét. Kivételt a 60 évnél idősebb férfiak képeznek, akik esetében a szűretlen kávé fogyasztása összeköthető a szív- és érrendszeri okokra visszavezethető halálesetek arányának emelkedéséhez. Thelle hangsúlyozta, hogy ezek csak megfigyelési adatok, de ha közegészségügyi hatóságok a tanácsát kérdeznék, azt mondaná: „Azoknak, akik tudják, hogy magas a koleszterinszintjük és tenni akarnak ez ellen, azt tanácsolnám, tartózkodjanak a szűretlen kávétól, ide tartozik a dugattyús kávékészítés is (french press). Mindenki másnak azt tanácsolnám, tiszta lelkiismerettel igya a kávéját és váltson szűrtre”.
w w w. hir no k. hu
MTI
Hírnök
CSALÁD / GYEREK
7
Megduplázódott a 40 éves koruk felett szülő nők száma
Magabiztosabban vállalnak gyermeket a magyar édesanyák A korábbinál magabiztosabban vállalnak gyermeket a 2010-es években a magyar édesanyák – áll a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) MTI-nek küldött közleményében.
A családbarát kormányzás 2010-es kezdete óta több gyermeket szülnek a gyermekvállalási korban lévő nők, nőtt a gyermekvállalási kedv és az ezer nőre jutó születések száma is – idézik anyák napja alkalmából készített kiadványukat. Az általuk felsorolt adatok szerint 2010 óta nőtt a gyermekvállalási korban lévő nők termékenysége és az ezer nőre jutó szülések száma, miközben a gyermekvállalási korban lévő nők száma jelentősen csökkent és kissé emelkedett a szülő nők átlagéletkora, megduplázódott a 40 éves koruk felett szülő nők száma. Megemlítik: 2015 után újra nőtt a házasságban született gyermekek aránya, több harmadikként megszületett gyermek jött világra, kevesebb idő telik el a testvérek megszületése között. A legtöbb gyermeket Közép- és Észak-Magyaror-
szágon hozták világra, az adatok azt mutatják, a középfokú végzettségű anyák több gyermeket vállaltak, a gyermekgondozási ellátások közül a munkához kötött támogatások igénybevétele megnőtt, a kisgyermekes anyák foglalkoztatása folyamatosan emelkedik. Míg a gyermekvállalási kedvet kifejező termékenységi arányszám 2010-ben 1,25-ös értéket mutatott, 2019-re már 1,49-re emelkedett. Az ezer 15-49 éves nőre jutó születések száma 6 százalékkal, míg az ezer 20-39 éves nőre jutó születések száma ennél nagyobb mértékben, 14 százalék-
kal emelkedett – említik meg. A szülőképes korú, 15-49 év közötti nők száma több mint 7 százalékkal, 160 ezerrel csökkent 2010 óta. Legnagyobb mértékben a legtöbb gyermeknek életet adó, 20-39 éves korosztály létszáma csökkent, összesen 16,5 százalékkal. Ehhez képest a születések száma 2014 és 2017 között emelkedett a 2010-es értékhez képest, 2019-ben pedig mindössze 1,3 százalékkal maradt el attól. A gyermeket szülők nők átlagéletkora Magyarországon csak kis mértékben emelkedett 2010hez képest, 29,8-ról kevéssel 30 fölé. Az első gyermeküket a nők továbbra is átlagosan 28 éves korukban szülik. Emellett duplájára nőtt a 40 éves koruk felett szülő édesanyák számaránya – közölte a KINCS.
Két szőke nő áll a buszmegállóban, várják a debreceni buszt. Hamarosan jön is egy. Odamegy egyikőjük, s megkérdezi a sofőrtől: – Ez a busz elvisz Debrecenbe? – Nem! Odamegy a másik is és megkérdezi: – És engem?
O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
8
A J Á N L AT U N K
T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w w w. hir no k. hu
Hírnök
Hírnök
CSALÁD / EGÉSZSÉG
9
Csökkenti a születendő gyerek elhízásának esélyét
A várandósság alatti testmozgás előnyös hatásai A várandósság alatti testmozgás csökkenti a születendő gyerek elhízásának esélyét – állapította meg egy amerikai állatkísérlet.
A Science Advances című tudományos lapban Min Du, a Washingtoni Állami Egyetem tudósa és hallgatója, Jun Seok Son által bemutatott kutatás szerint a terhesség alatti testedzés stimulálja az úgynevezett barna zsírszövetek termelődését a fejlődő magzatban. A jó zsírnak is nevezett barna zsír elsődleges szerepe, hogy energia égetésével hőt termel. A fehér (más néven sárga) zsírszövet számlájára írható ezzel szemben az elhízás és nehezebb elégetni. Du és Son vizsgálataik során megfigyelték, hogy azon egerek utódainál, amelyek a vemhesség alatt naponta testmozgást végeztek, testsúlyukhoz képest nemcsak nagyobb lett a barna zsír aránya, hanem gyorsabban is égették el a fehér zsírt, mint a kontrollcsoport egerei, amelyeknél az anyaállat nem végzett testmozgást. A mozgás tehát segített megelőzni az elhízást és javította anyagcseréjük egészségét is. A washingtoni tudósok kutatása azért is egyedülálló, mert eddig a terhesség alatti testmozgásnak a magzati fejlődésre kifejtett hatását csak túlsúlyos anyáknál vizsgálták. A korábbi kutatások rámutattak, hogy a túlsúlyos anyák terhesség alatti testmozgása védelmet jelentett utódaik számára az anyagcserezavarok és az elhízás ellen. Ez az új kutatás arra világít rá, hogy ezek a pozitív hatások az egészséges és formában lévő anyák utódaira is vonatkozik – mondta el Du. Mivel a terhesség alatti testmozgás egyre kevésbé általános és a túlsúlyos gyerekek aránya
egyre nagyobb a különböző testtömeg-indexű anyák esetében, a kutatók remélik, eredményeik arra bátorítják a fitt és egészséges nőket, hogy aktív életmódjukat a terhesség alatt is folytassák. Eredményeink azt sugallják, hogy a terhesség alatti fizikai aktivitás fitt nők esetében is kritikus jelentőségű az újszülött metabolikus egészsége szempontjából. Úgy gondoljuk, ez a kutatás segíthet felvenni a harcot a túlsúllyal az Egyesült Államokban és más országokban – fejtette ki Son. A vizsgálat során egészséges vemhes egerek egyik csoportját fekvő életmódra késztettek, másik csoportjuk naponta testmozgást végzett. Az utódok energia-, vagy kalóriadús táplálékot kaptak. Feltűnő módon a kísérleti csoportban, tehát a fizikailag aktív anyától született hím- és nőstényutódok is többet fogyasztottak, mint a kontrollcsoport, ennek ellenére kevesebbet híztak. Ráadásul esetükben növekedett a glükóztolerancia mértéke is. A glükózintolerancia a diabétesz kialakulásnak és más, túlsúllyal összefüggő betegségnek az előfutára. A terhesség alatti testmozgás az apelin nevű hormon termelődését is stimulálja mind az anyákban, mint a magzatokban. Az apelin a barna zsír fejlődését segíti elő a és az anyagcsere egészségét támogatja. A tudósok azt is megállapították, hogy ha apelint juttattak a kontrollcsoport vemhes egereinek szervezetébe, az utódban előidézte azokat a pozitív hatásokat, melyek a testmozgás végző egerek utódaiban jelentkeztek. Az elhízás elleni szerek kifejlesztésének kulcsa az apelin alapú rendszer lehet – vélte Du. MTI
A szőke nőt beidézik válóperes tanúként. Mikor leül a tanú székébe, a feleség ügyvédje elkezdi a kérdezősködést: – Nos, hölgyem a felperes azt állítja, hogy a férje önnel csalta meg. Igaz ez? – Igaz, kérem, de az a disznó megtévesztett engem! – Megtévesztette? Hogyan? – Amikor elmentünk egy motelbe, a portán úgy jelentett be, mint a feleségét! O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
10
CSALÁD / EGÉSZSÉG
Hírnök
Mit tegyenek az asztmás és az allergiás betegek a járvány idején? Az asztma és a szénanátha több mint 1 millió embert érint Magyarországon. Mivel a növényeket senki sem zárta karanténba, ezért ők virágoznak, és ügyet sem vetnek a koronavírusra. Egyre többen tüsszögnek, folyik az orruk, viszket a szemük, kapar a torkuk, vagy éppen köhögnek, fulladnak. Nekik éppen elég bajuk volt az allergiájukkal, a légúti panaszaikkal a koronavírus nélkül is.
Mennyire kell félniük az allergiásoknak, az asztmásoknak a koronavírus járvány idején? Az asztmás és a szénanáthás betegek ne hagyják abba a fenntartó, megelőző gyógyszereiknek a használatát, mert a lehető legjobb állapot, a gyulladásmentesség elérésével javítják a szervezet, a légúti nyálkahártya védekezőképességét a vírusok, baktériumok, illetve a levegőszennyezettség ellen. A járvány idején lejáró szakorvosi javaslatok automatikusan meghosszabbodnak a járvány végét követő 90 napig, így a háziorvosukkal továbbra is el tudja látni őket e-Recepttel, és egyelőre nem kell a tüdőgondozókba menni a szakorvosi javaslat meghosszabbításáért. Az asztmás betegek többsége az inhalációs szteroidok rendszeres használata mellett kontrollált állapotba kerülhet, az ő kockázatuk a súlyos koronavírus fertőzést illetően valószínűleg alig haladja meg a nem asztmásokét, de egy asztmásnál minden légúti fertőzés hevesebb és elhúzódóbb panaszokkal jár, mint egy nem asztmásnál. Fontos, hogy még a jó állapotban lévő asztmások se hagyják abba, aki abbahagyta, az pedig egy alacsony fenntartó szintek T OVÁBBI
kezdje el ismét használni a megelőző inhalációs gyógyszerét. Aki az asztmájának a roszszabbodását tapasztalja, egy héten belül többször kell használnia a rohamoldó gyógyszerét, nehezebbnek érzi a légzését, éjszakánként sípolásra, köhögésre ébred, akkor vegye fel kapcsolatot az orvosával. Még a legjobb gyógyszerek becsületes használata mellett is előfordulhatnak akár életveszélyes asztmás rohamok. Az időben megkezdett kezeléssel megelőzhető a kórházi kezelés, az életveszélyes állapotromlások többsége. Aki biológiai terápiát kap az asztmája, vagy a szénanáthája miatt, az ne hagyja abba azt a kezelést, mert az asztmájának a romlása jelenti számára az igazi kockázatot, az asztma miatt megkezdett biológiai terápia a jelenlegi ismereteink szerint nem rontja a fertőzések elleni védekezőképességet. A szénanáthás betegek gondoskodjanak a gyógyszereikről, hogy amint jelentkeznek az allergiás tüneteik, el tudják kezdeni az antihisztamin tabletták szedését, amelyet orrdugulás esetén szteroid tartalmú orrsprayvel, szemtünetek esetén pedig a megfelelő szemcseppel érdemes kiegészíteni. Jó tudni, hogy vannak már olyan új, modern antihisztami-
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
nok, amelyek nem hizlalnak, és az álmosító hatásuk sincs, vagy csak egészen minimális. A szteroidos orrspraykhez nem alakul ki hozzászokás, így ezeket akár az egész szezonban végig lehet használni, a szezon végén pedig gond nélkül abba lehet hagyni, megvonási tünetek nélkül. A hagyományos, nyálkahártya lohasztó orrspraykkel viszont óvatosan kell bánni, mert azokhoz akár már egy hét alatt hozzászokás alakulhat ki, és ezután már nagyon nehéz elhagyni őket. Április-májusban szoktuk megkezdeni a parlagfű allergiások specifikus immunterápiáját. Ezt ugyanúgy el kell kezdeni, mintha nem is lenne koronavírus járvány, a gyógyszerek beszerzéséről időben gondoskodni kell. A gyártótól szerzett információ alapján nem várhatók ellátási zavarok a specifikus immunterápiás gyógyszerből. Sajnos, az asztmások és az allergiás betegek kb. 20%-a dohányzik. A dohányzás, a dohányfüst jelentősen rontja a légúti nyálkahártya védekezőképességét, illetve az inhalációs gyógyszerek hatékonyságát is. A koronavírus fertőzésnek is kevésbé tudnak ellenállni a dohányosok, és az asztmás rohamok is gyakrabban jelentkeznek dohányosoknál. Ha még nem tette, akkor hagyja most abba a dohányzást. Ha egyedül nem megy, kérjen segítséget. dr. Mucsi János tüdőgyógyász Erzsébet Gondozóház, Gödöllő Forrás: www.tudoklub.hu
w w w. hir no k. hu
Hírnök
CSALÁD / EGÉSZSÉG
11
Akár 8 méterre is repülnek köhögéskor a cseppek Akár 8 méterre is repülnek köhögéskor vagy tüsszögéskor a cseppek – állapította meg a Massachussettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatása.
Lydia Bourouiba, az egyetem professzora évek óta kutatja a köhögés, tüsszentés és a kilégzés aerodinamikáját az egyetem folyadékdinamikával és betegségek terjesztésével foglalkozó laboratóriumában. Azt találta, hogy a köhögéssel, tüsszentéssel és kilégzéssel kibocsátott, gázokkal teli felhő akár 8,2 méteres távolságba is elér. Az amerikai járványügyi központ (CDC) kétméteres távolság tartását ajánlja az emberek között az új koronavírus okozta járvány idején. A kutató szerint sürgősen felül kell vizsgálni mind a CDC, mind az Egészségügyi Világszervezet (WHO) távolságra vonatkozó ajánlásait, mert a jelenlegiek az úgynevezett „nagy cseppeken” alapulnak, melyek a vírust terjeszthetik, és úgy tartják, ezek csak egy bizonyos távolsá-
gig érnek el. A Journal of the American Medical Association aktuális számában közölt cikkében a kutató leírta, hogy a köhögéssel és tüsszentéssel, vagy általában a kilégzéssel kibocsátott „felhő” csúcssebessége akár az óránkénti 36-110 kilométeres sebességet is elérheti. A kutató azzal érvelt, hogy kilégzéskor „gáztartalmú felhőcske” kerül a levegőbe, mely mindenféle nagyágú cseppeket tartalmaz. A felhőt csak részben csökkenti, ha az ember a könyökhajlatába köhög, vagy tüsszent. Más tudósok vitatják, hogy növelni kellene a biztonságos távolságot. Paul Pottinger, a Washingtoni Egyetem orvosi karának fertőzőbetegség-kutatója szerint a kérdés az, mekkora távolságon belül marad a vírus fertőzőképes. Számomra nem az a kérdés, mekkora távolságra jut el a kórokozó, hanem milyen messze van az, ahol már nem jelent veszélyt. Minél kisebb a csepp, annál csekélyebb az esély, hogy megfertőzhet valakit a benne lévő vírus, mert belélegzi, vagy az orrába-szájába kerül. A legnagyobb veszélyt most a legnagyobb cseppek jelentik. Ezek viszont elég nagyok ahhoz, hogy hasson rájuk a gravitáció. Általában a kibocsátótól két méterre ezek a nagy cseppek lehullanak a talajra, innen származik a kétméteres távolságtartás szabálya – idézte szavait a medicalxpress.com tudományos-ismeretterjesztő portál. MTI
– Ezerkétszázat mutat az óra, uram – mondja a taxisofőr. – Ennyire nem számítottam. Visszavinne kilencszáz forintig? Akkor még egy százas borravalót is tudnék adni! O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
12
CSALÁD / EGÉSZSÉG
Hírnök
Az alvó agy aktivitása romló tanulási képességeket jelezhet Új kutatásukban az alvó agy aktivitása és a kognitív leépülés között találtak összefüggést az ELTE Etológia Tanszékének kutatói. A vizsgálat megállapította, hogy a kutyák esetén is rosszabb tanulási képességekkel jár az EEG-vel mérhető „alvási orsók” megnövekedett frekvenciája, amit korábban embereknél a demencia megjelenésével hoztak kapcsolatba.
Az ELTE kutatóinak a Scientific Reports-ban megjelent közleménye elsőként mutatott ki az alvási orsók frekvenciája és a kognitív leépülés közti összefüggést kutyákon – számolt be az ELTE az etológusok új kutatásáról. Korábban leírtuk, hogy az emberekhez hasonlóan az alvási orsók frekvenciája az életkor előrehaladtával kutyáknál is növekszik – idézik a közleményben Kubinyi Enikőt, a Szenior Családi Kutya Program vezetőjét. Mivel az idős kutyák rosszabbul tanulnak, feltételeztük, hogy az orsók jellegzetességei a tanulási képességgel is összefüggenek – magyarázza az etológus. A beszámoló szerint ritmikus agyi aktivitás esetén a magasabb frekvenciájú, vagyis adott idő alatt több hullámú rezgések megjelenése akár aggodalomra is okot adhat, például fokozott sejtpusztulásra utalhat az agyban. Alvási orsók esetén – ezek az alvás közben az agyról EEG segítségével készített felvételekben megfigyelhető mintázatok –
a magasabb frekvencia akár a demencia megjelenését is előre jelezheti. A kutatók a vizsgálat során 58 idős kutya gazdáját hívták be az Etológia Tanszékre, ahol a kutyáknak jutalomfalatokat kellett megkeresniük. A kutatók először azt vizsgálták, hogy képesek-e felidézni a kutyák, 5 rejtekhely közül melyikben van jutalom. A második feladat sokkal nehezebb volt, például megtanulták a kutyák, hogy a jutalom két egyforma tányér közül mindig a jobb oldaliban van, majd a kutatók megcserélték a jutalom helyét. Az idős kutyák rendszerint rugalmatlanok és az efféle cseréhez nehezen alkalmazkodnak. Ezután a kutyák egy alváslaboratóriumában aludtak egyet. Majd három hónap elteltével ismét felvették ugyanezeket az adatokat, ami kétfajta összehasonlítást is lehetővé tett. Egyrészt számszerűsíteni tudtuk az időben egymáshoz közel mért viselkedéses és alvási összefüggéseket, másrészt az is kiderült, hogy az eltelt időben történt-e
Hazamegy a férj, szőke felesége bűntudatosan megy elé: – Ne haragudj, drágám, de ki akartam vasalni a nadrágodat, véletlenül rajta felejtettem a vasalót, és egy nagy lyukat égettem a szárába. – Ne is törődj vele – mondja a férj. – Van még egy ugyanolyan. – Igen, ez nekem is eszembe jutott – mondja büszkén a feleség – abból foltoztam be a kiégetett lyukat! T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
változás – fejtette ki Szabó Dóra, aki idős kutyák agyműködésének vizsgálatáról írja a doktori dolgozatát. Eddig csak egyetlen humán vizsgálat hozta összefüggésbe az alvási orsók frekvenciáját az időskori kognitív leépüléssel, demenciával. Ezért meglepődtem, hogy kutyáknál is ezt az eredményt találtuk – idézik a közleményben Ivaylo Iotchevet, a kutyák alvási orsójának felismerésére képes algoritmus megalkotóját. A kutatók azt találták, hogy az orsók jellegzetességei közül kizárólag frekvenciája jelezte a kutyák tanulási feladatban nyújtott teljesítményét, de ez mind rövid távon, mind 3 hónappal később megbízható mérőszámnak bizonyult. Kis Anna, a családi kutyákon végzett EEG kutatások egyik alapítója szerint érthető, hogy az alvási orsók frekvenciája hoszszabb időn keresztül is változatlan, mivel ezt, ellentétben az orsók előfordulási gyakoriságával, nem befolyásolják az új élmények, információk. A közlemény szerint a szerzők ugyanakkor óvatosak az eredmények értelmezésével. Az alvási orsók frekvenciája csak a tanulási teljesítménnyel függött össze, a memóriával nem. Talán azért, mert a tesztek eltérő nehézségűek voltak. Érdemes még ezt a jelenséget alaposabban megvizsgálni, és akkor kiderül, mennyire megbízható az, amit most találtunk – magyarázta Kubinyi Enikő, aki szerint a vizsgálat eredményei mégis jelentősek, mert tudomásuk szerint először sikerült állatokon is leírni alvási orsón alapuló kognitív öregedési markert.
w w w. hir no k. hu
MTI
Hírnök
KÖZLEKEDÉS
13
Tequila alapanyagból bioüzemanyag A tequila alapanyagaként szolgáló agávéból állítanának elő bioetanolt ausztrál kutatók, akik szerint az Amerikában honos növény jelentheti a környezetbarát megoldást Ausztrália üzemanyaghiányára.
A Sydney-i Egyetem agronómusa, Daniel Tan az Adelaide-i Egyetemen és az angliai Exeteri Egyetemen dolgozó kollégáival együttműködve tanulmányozta a magas cukortartalmú növény bioüzemanyagként való hasznosításának lehetőségét – olvasható az EurekAlert.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. A kutatók eredményeikről a Journal of Cleaner Production című folyóiratban számoltak be. A szakemberek egy észak-
queenslandi kísérleti agávéfarmon termesztett, kifejezetten bioüzemanyag alapanyagnak szánt agávék kémiai elemzésére alapozták a tanulmányukat. Tan szerint az agávé egy környezetbarát haszonnövény, amely nem csupán etanolalapú üzemanyagok, hanem egészségügyi termékek, egyebek között kézfertőtlenítők előállítására is alkalmas. A szakemberek szerint az agávé öntözés nélkül termeszthető a mérsékelten száraz területeken. Nem jelent plusz ter-
A bűnözőt és a rendőrt egyszerre viszik a kivégzés helyszínére. A bűnözővel kezdik. – Hogy akarsz meghalni? – kérdik tőle. – Golyó, kötél, vagy villamosszék által? – Golyó nem, mert csupa vér lesz minden. A kötélen túl sokat szenvednék, tehát kizárásos alapon legyen a villamosszék.
Beültetik a székbe, leszíjazzák, ráadják a kakaót, de semmi. Nincs áram! Szólnak egy villanyszerelőnek, ő sem tud mit csinálni. – Szerencséd van, kegyelmet kaptál, elmehetsz! A rendőr kivégzése következik. Kifelé menet gyorsan odasúgja neki, hogy nincs áram. – Hogyan akarsz meghalni?
het az élelmiszertermelésre és a vízkészletekre. Bírja a hőséget és a szárazságot, vagyis túléli az ausztrál nyarakat. A kutatók szerint az eredményeik azt sugallják, hogy az agávéból előállított bioetanol felülmúlja a kukoricából, vagy cukornádból készített változatokat egyebek között a minőség és az üvegházhatású gázkibocsátás tekintetében is. A tanulmány szerint évente hektáronként csaknem 7400 liternyi bioetanolt lehetne előállítani ötéves agávékból. A cukornád esetében ugyan 9900 liter nyerhető évente hektáronként, ám az agávé környezetkímélőbb alternatívát jelent. MTI
– kérdezik tőle is. – Golyó, kötél, vagy villamosszék által? – Golyó nem, mert csupa vér lesz a ruhám, villamoszszék nem, mert nincs áram, tehát marad a kötél... * „Drága szüleim, küldjetek tízezer forintot, hogy megnyugodjak, nincsenek anyagi gondjaitok.”
O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
14
ÉRDEKESSÉG
Hírnök
Bonyolult agyműtét nyomai egy kora középkori görög leleten Bonyolult agyműtét nyomait fedezték fel egy kora középkori görögországi leletegyüttesen amerikai tudósok.
Az amerikai Adelphi Egyetem új kutatása bemutatta egy protobizánci kori (Kr. u. 4-7. század) harcos lovasíjász csoport leletegyüttesének orvosszakértői vizsgálati eredményeit. A görögországi Thaszosz szigetén, a Paliokasztro ásatási helyen fedezték fel tíz előkelő – négy nő és hat férfi – csontmaradványait, melyek tevékenységeikről, sérüléseikről és egy bonyolult agyműtétről is tanúskodtak – számolt be róla a phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál. A temetkezési hely, az emléktemplom és a sír konstrukciója festői – magyarázta Anagnosztisz Agelarakisz antropológus, a kutatás vezetője, aki szerint mindez az eltemetett emberek magas társadalmi állását jelzi, de a maradványok tartósításának fejlett módszere, a sír helyének kiválasztása is a csoportnak a környéken betöltött vezető szerepét mutatja. Az egyes emberek csontjainak vizsgálata alapján nagy testi erőfeszítést igénylő életet éltek. Mind a nők, mind a férfiak súlyos sérülések nyomait viselik, sebészi és ortopédiai szempontból magasan képzett, nagy tapasztalatú gyógyító kezelte őket. Úgy véljük, katonai orvos lehetett – tette hozzá. A várhatóan kedvezőtlen kimenetel ellenére az egyik férfin óriási kihívást jelentő agyműtétet is végrehajtottak, ami valószínűsíti,
hogy a paliokasztrói népesség egy rendkívül fontos személyiségéről volt szó a kutató szerint. Agelarakisz és kollégái orvosi, sebészeti és paleopatológiai adatokat is tudtak gyűjteni „a rendkívüli fej- és nyakoperációról és a sebész hatalmas teljesítményéről”. Megállapították, hogy a beavatkozás oka fertőzés lehetett és az íjász már a műtét alatt, vagy röviddel utána meghalt. Antropológiai kutatásaim 40 éve alatt nem találkoztam ilyen bonyolult sebészi teljesítmény nyomaival. Hihetetlen, mennyi előkészülettel és mekkora munkával hajtották végre, ráadásul jóval azelőtt, hogy az antibiotikumot felfedezték volna – mutatott rá a tudós. A kutatás eredményeit most megjelent szakkönyvükben (Eastern Roman Mounted Archers and Extraordinary Medico-Surgical Interventions at Paliokastro in Thasos Island during the ProtoByzantine Period) ismertették. MTI
A skót súlyos beteg és meg kell műteni. A felesége kérdezi az orvostól: – Doktor úr, mondja mennyibe kerül majd a műtét? – 1500 fontba! – Az nagyon sok! A temetkezési vállalattól sokkal kedvezőbb ajánlatot kaptam! * Az optikushoz egy nő visszaviszi az új szemüveget: – Kérem, én tegnap vettem ezt az új szemüveget a férjemnek, de szeretném visszavetetni. A férjem ezzel a szemüveggel sem úgy látja a dolgokat, ahogy én szeretném! T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w w w. hir no k. hu
Hírnök
CÍMJEGYZÉK / APRÓHIRDETÉS
15
S Z O L G Á LTAT Á S
ADÁS-VÉTEL
Konténeres Szilárd Hulladékszállítás Gödöllőn és környékén. Tel.: 06-20-944-7515; www.kontenergyorsan.hu
Tanyasi Csirke! Előnevelt és vágnivaló Húscsirke, kettőshasznú színes, tojónak való Jérce + Kakas, a megszokott kiváló minőségben, takarmánnyal és kiegészítőkkel idén is kapható! Aszódi Baromfifarm. 06-70-520-8515
Aszfalt & Térkő – Járdák, utak, kocsibeállók, kerítések, gépi és kézi földmunkák, hidegmeleg burkolás, lakásfelújítás. Precíz megbízható csapattal vállaljuk. Szikszai Zoltán Tel.: 0630/359-0641 Villanyszerelés! Lakások, házak régi villamos hálózatának felújítása, cseréje. Békefi Ferenc 06-20-4500-549, lsomfai@freemail.hu – Mit eszel? – Szendvicset. – Mivel? – Mivel éhes vagyok. * Tárgyalóterem, a vádlott egy szőke nő. Ügyész: – Vádlott, hol volt Ön augusztus 24–én éjszaka?
Vásárolnék... SIMSON S 51, Mz Es,Ts 250, Etz 250-251, Pannónia, Jawa, Tatrán típusú motorkerékpárokat, régi fa forgós fodrász széket, régi pedálos gyermek autót. Tel.: 06-30950-9383, vagy 18 óra után üzenet rögzítőn 0628-437-345 és visszahívom. E-mail: rokakrisz@invitel.hu
Védőügyvéd: – Bíró úr, tiltakozom! Nem tartozik a tárgyhoz! Bíró: – Nos, hölgyem, erre a kérdésre nem kell válaszolnia. Vádlott: – De, bíró úr, inkább válaszolok a kérdésre! Ügyész:
– Akkor ismét kérdezem: hol volt Ön augusztus 24-én éjszaka? Vádlott: – Nem emlékszem... * – Képzeld, ma elvégeztem a terhességi tesztet... – Húú... és nagyon nehezek voltak a kérdések?
O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
16
A J Á N L AT U N K
Hírnök
MEGOLDJUK A HIRDETÉST, MÉDIÁBAN MEGJELENÉST!
ÖNKORMÁNYZATI-, HELYI-, HIRDETÉSI- és egyéb ÚJSÁGOK, HONLAPOK, TELEVÍZIÓK, TÁBLÁK... KORREKT, GYORS ÉS EGYSZERŰ HIRDETÉSFELVÉTELE! Nyomdai munkák! Ofszet és Digitális nyomtatás!
06-70-417-9952 – hirnok@hirnok.hu T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w w w. hir no k. hu