2020/4
XVII. évf.
ING
N YE
!
2020. ÁPRILIS
INFORMÁCIÓS MAGAZIN
22
GAZDASÁG CÍMLAPSZTORI
Hírnök
A rendkívüli „Vírus” helyzet kezelése a Hírnök Médiánál! A koronavírus okozta rendkívüli helyzet ismét működésünk átgondolására kényszerített. Szerencsére minimális változásra kell készülnünk, mivel kiadónk 1992-es alapítása óta nem ez az első alkalom, hiszen ez idő alatt sokféle akadályt kellett leküzdeni – többek között a gazdasági válságot is. Mivel működésünk formája és rugalmassága az internetre tolódott, elsősorban „csak soraink átrendezését” jelenti.
Cégünknek több területe van, amelyeknek kezelését az alábbiakban részletezzük: Hírnök Magazin – Az 1992-ben indított nyomtatott lapunk a világháló terjedésével elsők között rendelkezett Hírportállal és ugyancsak elsők között került online is elérhetővé a lap teljes terjedelmében, s a folyamatos fejlődés által napjainkban a legmodernebb digitális formátumban is lehet olvasni, így a nyomtatott példányok mellett sok „online olvasónk” is lapozza kiadványunkat. Utóbbi jelentősége a járvány miatt kialakult helyzetben sokkal nagyobb lett és lesz! Magazinunk eddigi több tízezres olvasótáborát bővítve, új koncepciónk által még több emberhez juthatunk el. Nyomtatott lapunk hatalmas népszerűségnek örvend, terjesztőhelyeinken örültek a lehetőségnek, s néhány nap alatt elkapkodták olvasóink. Mindezt az érdekes cikkek mellett, a jól kidolgozott tartalmi felépítéssel értük el, amely által a tizenéves fiataloktól a nyugdíjasokig, minden korosztályt elértünk. Magazinunkban kiemelt szerepe van a reklámok megjelenésének, amelyek koncepciónk által jelentős eredményeket érnek el hirdetőpartnereink visszajelzései alapján is. A jár-
vány hatalmas csapást jelent a gazdaságnak! A vállalkozásoknak most még nagyobb szüksége van a reklámokra, hiszen a nehéz idők átvészelésében és a gazdaság újraindításában a hirdetések jelentős segítséget nyújthatnak (nem csak nálunk, bárhol megjelenő népszerűsítés segíthet). A jövőben kiemelt hangsúlyt fektetünk az eddig háttérként működő Hírportálunkon (www.hirnok.hu) megjelenő cikkek és az online elérhető magazinunk, hírlevél, illetve közösségi platformok – Facebook, Twitter, Pinterest, Viber stb. – terjesztésére, népszerűsítésére. SAJTÓKÖZPONT (www.sajtokozpont.hu) honlapunkat 2012. elején hoztuk létre azzal a céllal, hogy egy központi helyen gyűjtsük össze a sajtóval, illetve médiával kapcsolatos információkat és segítsünk az újságíróknak munkát, a médiáknak munkatársat találni. Honlapunk kiemelkedő területe lett a sajtó adatbázis, illetve a HIRDETÉSFELADÁS lehetősége (a saját felületeken túl, más médiában, önkormányzati, vagy egyéb újságba). Az új gazdasági helyzet még inkább azt kívánja, hogy tovább folytassuk a fejlesztéseket és a gazdaság fellendülése érdeké-
ben még több megjelenési lehetőséget biztosítsunk – hiszen a reklám a legjobb motor. ÁLLÁSPORTÁL (www.jobvip.hu) – A Hírnök Állásportál továbbra is működik, hiszen a megváltozott gazdasági viszonyok által az álláspiac jelentősen átrendeződik, így még nagyobb szerepe van abban, hogy a vállalkozások a legjobb munkatársat, a munkakeresők pedig a legjobb helyet találják meg. Honlapok készítése, fenntartása (www.hml.hu) – Továbbra is – korlátozott menynyiségben – vállalunk honlap kiépítést, hiszen jelentős mértékben hozzájárulhat a vállalkozások újraindulásához, menedzseléséhez. Vegyesbolt – Mogyoródon található üzletünk, a 3 Manó Vegyesbolt a rendkívüli helyzetben is a szokásosan üzemel és megteszünk mindent annak érdekében, hogy a megszokott kedvességet, mosolyt és választékot biztosítsuk vásárlóinknak! Alacsony árainkat továbbra is tartjuk! – amennyiben beszállítóink nem emelnek, mi garantáltan nem fogunk. Az elmúlt napokban üzletünk dolgozóira is nagyobb teher nehezedik, de mindent megteszünk a folyamatosság érdekében. Meggyesi Gyula cégvezető, főszerkesztő
ONLINE MAGAZIN: www.hirnok.hu L Á TO G A S S
EL
HONLAPUNKRA:
w w w. h i r n o k . h u
Hírnök
Vegyük nagyon komolyan, de ne „kattanjunk be”
Más lett a világ… N
éhány nap alatt összeomlott a világ, de nem aszabad feladni, hiszen az élet megy tovább és arra kell koncentrálni, hogy rajtunk múlik a folytatás. Igaz, sok területen másképp lesz, hiszen át- és visszarendeződik szinte minden. Munkahelyek álltak le, amelyekből sok meg is szűnik, de remélhetően többségében újraindulnak. Hihetetlen, hogy néhány hete a legtöbb vállalkozás munkaerőhiánnyal küzdött, most pedig munkahelyek szűnnek meg… engeteg velejárója van az új helyzetnek, hiszen például naagyon sok külföldön dolgozó ember tért vissza a hazájába más országokból, ahol most a saját állampolgárok lettek fontosabbak. A föld rohamos szennyezése jelentősen lelassult, sőt – mint az lapunkban is olvasható – „drasztikusan csökken a légszennyezettség”, de sorolhatnám tovább. Az emberek sokkal jobban odafigyelnek egymásra, az idősekre, rászorulókra. Azt látni, hogy megmozdult az ország és az emberek segítenek, ahol szükséges, jobban odafigyelnek egymásra. A magyar ember mindig is találékony volt, amit bizonyít, hogy azonnal elkezdtek a kis- és nagy varrodák szájmaszkot gyártani és a híradásokból megtudhattuk, hogyan készítenek pálinkából fertőtlenítőszert. ost az egészségügy központi figyelmet kapott. Számomra a adoktorok munkája mindig is nagyra becsült volt, hiszen a háziorvosoktól a szakorvosokig fantasztikus dolog az emberek gyógyítása. A nővérek munkája is csodálatraméltó, hiszen az általuk nyújtott segítségen túl, a gyógyítás folyamatában jelentős szerepük van nekik is, ami sok esetben igen komoly kihívást jelent. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen tizenéves koromban vakbél- és mandulavesztés volt eddigi életem legnagyobb betegsége. Háziorvoshoz pedig jogosítványhosszabbítások alkalmával mentem eddig. Édesapám betegsége által viszont rengeteg tapasztalatot szereztem, amelyek többségében jók voltak, de sajnos, volt negatív is. jövőt nehéz előrelátni, hiszen minden attól függ, mennyire agyorsul fel, illetve meddig tart a járvány, mert az újraépítést csak akkor tudjuk kezdeni, ha az alap stabil lesz, vagyis vége ennek a rémálomnak és ismét biztonságosan élhetjük a mindennapokat. Kétségtelen, ismét mindent újra kell értelmezni, de nagyon fontos, hogy addig se essünk kétségbe, hiszen azzal nem csak magunknak ártunk, de környezetünkre is átragad. Lapunk és honlapunk, továbbra is a kiemelten érdekes, pozitív, szórakoztató és vidám tartalmat részesíti előnyben, hiszen ezzel is kicsit hozzájárulunk sok ember kikapcsolódásához és már megérte, ha néhány olvasónknak kellemes perceket okozunk. A jelenlegi helyzetet nagyon komolyan kell venni, de vigyázzunk, nehogy túlságosan „belekattanjunk”, mert azzal magunknak és környezetünknek okozhatjuk a legnagyobb kárt. Meggyesi Gyula
R
M
3
G O N D O L A T O K 1
XVII. évf. 4. szám;
2020. Április MEGJELENIK: MINDEN HÓNAP ELSŐ CSÜTÖRTÖKÉN
Online magazin: www.hirnok.hu FŐSZERKESZTŐ: Meggyesi Gyula Mobil: 06-20-9359-952
E-mail: hirnok@hirnok.hu FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: Fejér Andrea 06-20-480-1751 info@hirnok.hu KÖZPONT ÉS LEVÉLCÍM: 2146 Mogyoród, Nagyhomoki út 10. Telefon/fax: 06-28-540-160
E-mail: hirnok@hirnok.hu;
HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-70-417-9952; 06-28-540-160; 06-20-9359-952;
Kiadja a Alapítva: 1992
A HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT NEM VÁLLALUNK FELELŐSSÉGET! A programok, információk tájékoztató jellegűek! Amelyik írásban, vagy annak végén elérhetőség található, az reklámként szerepel lapunkban. Az írások és hirdetések máshol történő megjelenéséhez kiadónk hozzájárulása szükséges.
A
HASZ NOS ÉS ÉR DE KES RO VATOK, KÜ LÖN LE GES SÉ GEK, IN FOR MÁ CI ÓK...
www.hirnok.hu
O NLINE T OVÁBBI K IADVÁNY INFORMÁCIÓK , D IGITÁLIS A TÉMÁBAN M AGAZIN : w : ww. w w w. hir hir nono k. hu k. hu
4
Hírnök
ÉRDEKESSÉG
Top érdeklődés: Száz év magány és Szerelem a kolera idején
Könyveket halmoztak fel a britek az otthonmaradásra készülve Regények, egyéni tanulást lehetővé tévő kézikönyvek és más olvasnivalók felhalmozásával készültek a britek arra, hogy hosszabb időt kell otthonukban elszigetelődve eltölteniük a jelenlegi járványügyi helyzetben – erre következtet a könyvszakma a múlt heti nagy-britanniai eladási statisztikából.
A fikciós művek eladása egyharmadával nőtt, a gyermekek oktatását segítő könyveké pedig 234 százalékkal minden idők harmadik legmagasabb szintjére szökött fel. Felfelé ívelt a rejtvénykönyvek, a kifestőkönyvek, a kézimunkakönyvek és a megtörtént bűnügyeket feldolgozó művek értékesítése is. Az eladási adatok arra utalnak, hogy az Egye sült Királyság lakossága az elszigeteltség hosszabb periódusaira készül fel – közölte az eladásokat nyomon követő Nielson Book a BBC beszámolója szerint. A könyvek iránti kereslet közben eltolódni látszik az e-
könyvek felé, mivel az emberek a hatóságok tanácsát követve már csak a legszükségesebb esetben járnak vásárolni a szupermarketekbe. A könyvesboltjait már bezáró Waterstones e-könyv-eladásai egy hét alatt négyszeresére nőttek. A könyvforgalmazó arról számolt be, hogy jelentősen megnőtt az érdeklődés olyan klasszikusok iránt, mint Gabriel García Márquez Száz év magány, vagy Szerelem a kolera idején című regénye, de a népszerű művek közé tartozik Toni Morrison Beloved, F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby és Sylvia Plath Az üvegbura című könyve is. Közben sok szerző is keresi
Angliában egy utazó bekopog a „György és a Sárkány” nevű fogadóba. Egy mogorva nő nyit ajtót: – Kaphatnék egy kis élelmet és szállást? – Nem! – mondja a nő és bevágja az ajtót. Az utazó nem adja fel és újra bekopog. Megint a nő nyit ajtót, egyből mondja neki az utazó: – Nem beszélhetnék inkább Györggyel? * Ovis aranyköpések: – A lányok azért nem tudnak állva pisilni, mert nincs mibe kapaszkodniuk. – Megijedtem, amikor Anya beteg lett, mert azt hittem Apu fog főzni. – Az életbiztosítás olyan pénz, amit az kap
a közvetlen utat az olvasókhoz és a hangoskönyvek hallgatóihoz. David Walliams például egy hónapon át minden nap szabadon hozzáférhetővé tesz egy-egy történetet a The World's Worst Children sorozatából. Cressida Cowell Így neveld a sárkányodat című könyvéből az interneten olvas fel fejezeteket. J.K. Rowling lazított a szerzői jogi megkötéseken, hogy a tanárok internetre feltett videókon olvashassanak fel regényeiből a gyermekeknek. Több mint 110 e-könyv elérhető ingyenesen a Szezám utca sorozatból is. MTI
meg, aki túléli a halálos balesetet. – Nem vagyok megkeresztelve, de azért be vagyok oltva – A Nagyi azért kövér, mert tele van szeretettel. – Az állatkert szuper hely, mert olyan állatokat is láthatunk, amelyek nem is léteznek. – Anya pocijában van egy baba, csak nem értem, hogyan nyelte le. * Fickó lekiabál a negyedikről: – Gondnok úr! Jöjjön gyorsan, az anyósom ki akar ugrani az ablakon! – Hát aztán, miért kellek én oda? – Mert nem nyílik az ablak!
SajtóKözpont – HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-70-417-9952 T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w w w. hir no k. hu
Hírnök
TECHNIKA
/
VILÁGHÁLÓ
5
Nem csökkenti a produktivitást az otthoni munkavégzés Nils Brede Moe, a SINTEF norvég kutatócég munkatársa hosszú ideje vizsgálja a csapatmunkát olyan cégeknek, mint a Spotify, vagy az Ericsson, valamint számos banknál és tanácsadócégnél.
A csapatmunkát vizsgáló friss tanulmányok szerint az emberek nem válnak kevésbé produktívvá az otthoni munkavégzés során, feltéve, hogy ésszerűen dolgoznak és rendelkeznek azokkal az eszközökkel, amelyek szükségesek a kollégákkal való együttdolgozáshoz – írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő hírportál. Moe szerint nagyon is meg lehet őrizni a hatékonyságot akkor is, ha otthonról, úgynevezett virtuális csapatokban kell dolgozni. A virtuális csapat nem csökkenti magától értetődően a produktivitást, bár egy kicsit nagyobb kihívást jelenthet a hatékonyság fenntartása. Kutatásunk során arra jutottunk, hogy egyes virtuális csapatok jóval hatékonyabbak is, mint az egy helyen tartózkodó munkacsoportok – fejttette ki. Sokan úgy tapasztalják, sokkal több feladatot végeznek el otthon, ahol kevesebbszer szakítják meg őket a munkában. Egy fejlesztőnek például átlagosan 20 percre van szüksége ahhoz, hogy egy ilyen megszakítás után folytassa a feladatát – mondta Moe. A kutatók szerint fontos, hogy az együtt dolgozók jelentkezzenek be kollégáiknál, amikor felveszik, és amikor leteszik a munkát. Ha egy munkacsoport nem tud egy helyről dolgozni, fennáll annak veszélye, hogy ez aláássa a kölcsönös bizalmat. Ez az információcsere és a visszajelzések számának csökkené-
séhez, kiegyenlítetlen mun katerheléshez, megnövekedett ellenőrzésekhez vezethet, és a bizalmatlanság negatív spirálját indíthatja el – véli Nils Brede Moe. Ha ott ülsz és arra vársz, hogy válaszoljon valaki, akiről nem tudod, be van-e épp kapcsolódva a munkába, vagy sem, könnyen felvetődhet benned a kérdés, vajon mégis mit csinál a másik. Viszont ha az ember mindenkivel közli, hogy nagyjából hogyan képzeli a napot, például hogy a nap közepén kiugrik bevásárolni a szüleinek, akkor ez megelőzheti az ilyen bizalmatlanságot – fejtette ki. Moe szerint a társas kapcsolatok is kihívást jelenthetnek az otthoni munkavégzésben. Miközben valaki magányosnak érzi magát, és nagyon várja a kora reggeli bejelentkezést, mások számára ez stresszel járhat, főként azoknak, akik otthonról dolgozva megosztják a munkaterületet egy másik felnőttel és gyerekekkel is. MTI
– Hány birkája van bácsikám? – kérdi egy fickó a birkapásztort. – 6724. – Hú, ez nagyon sok. Van valami trükkje a számolásnál? – Hogyne volna! Megszámolom a lábakat, és elosztom néggyel. * „Olyan csinos, fiatal fiúval leveleznék, akit nem zavar, hogy analfabéta vagyok.” O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
6
GAZDASÁG
/
VÁLLALKOZÁS
Hírnök
Nőtt a hazai online kiskereskedelem forgalma tavaly A hazai e-kiskereskedelem bruttó 625 milliárd forintos éves forgalmat ért el tavaly, ami mintegy 16 százalékkal haladta meg a 2018-as szintet; az online értékesítés adja a teljes magyar kiskereskedelmi forgalom 6,3 százalékát a GKI Digital és az Árukereső felmérése szerint.
A magyar vásárlók több mint 43 millió rendelést adtak le belföldi e-kereskedőknek tavaly, és mintegy 17 milliót határon túli, főleg kínai webáruházaknak – ismertette a hetedik éve készülő, szektorszintű felmérés adatait Madar Norbert, a GKI Digital vezető tanácsadója.Külföldi webáruházakban bruttó 145 milliárd forintért vásároltak a magyar fogyasztók 2019-ben. Az egy főre jutó éves online rendelések száma 10 százalékkal nőtt tavaly, miközben az átlagos vásárlások összege csak az inflációt némileg meghaladó mértékben bővült, bruttó 14,4 ezer forint körül alakult. Ez mutatja, hogy a hazai online kiskereskedelem fejlődésének jelenlegi legfontosabb motorja a vásárlási gyakoriság folyamatos bővülése – hívta fel a figyelmet Madar Norbert. A GKI Digital lakossági
mérései szerint 2019-ben az aktív internetező felnőtt lakosság 55 százaléka, mintegy 3,3 millió ember vásárolt online. Az éves átlagos költés megközelítette a bruttó 190 ezer forintot. A magyar online kiskereskedelmi forgalom 35 százalékát Budapest adja, Pest megye és a főváros együttesen pedig a teljes online forgalom csaknem 49 százalékát. A magyar vásárlók továbbra is műszaki cikkeket vesznek legnagyobb értékben az interneten, tavaly több mint 147 milliárd forintot költöttek erre a hazai webáruházaknál, ami csaknem 20 százalékos bővülés az előző évhez képest. A második helyen 75,4 milliárd forinttal a játékok és a kulturális termékek, a harmadik helyen pedig 62,6 milliárd forinttal a számítástechnikai termékek állnak. A negyedik legnagyobb for-
Két gyerekkori cimbora összefut az utcán. Megörülnek egymásnak, elbeszélgetnek. – Tűzoltó lettem. – mondja az egyik. – Igen? – csodálkozik a másik. – A fiam is az akar lenni. – Akkor adok egy tanácsot. Minél előbb állíts fel a házadban egy rudat, amin gyakorolhatja a lecsúszást. Az a legnehezebb ebben a mesterségben, hogy fel kell pattanni az éjszaka közepén, megragadni a rudat és lecsúszni rajta. ... Tíz év elteltével a két fickó megint találkozik egymással. – Na, mi újság? Tűzoltó lett a fiad? – Nem. Viszont a lányom rúdtáncosnő lett. * Soha többet nem veszek feleségül kézilabdás nőt. Bármit vág hozzám, eltalál. T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
galmú a gyorsan forgó fogyasztási cikkek (egyebek mellett az élelmiszerek) területe, az itt elért 61,6 milliárd forintos forgalom csaknem 20 százalékkal volt nagyobb 2019-ben, mint a megelőző évben. A belföldi online rendeléseknél egyre gyakoribb a személyes átvétel, de a rendelések 60,5 százaléka még így is valamelyik logisztikai szolgáltatón keresztül jut el a vásárlókhoz. A magyar online kiskereskedelemben is egyre erőteljesebben érezhető az a nemzetközi trend, hogy a kereskedelemben már ismert, meghatározó kereskedők összekötik online áruházukat az általuk üzemeltetett bolthálózattal. A kézbesítési, átvételi megoldások közül a magyar vásárlók a leggyakrabban tavaly is a házhoz szállítást választották, ez a megoldás adta a teljesített online tranzakciók 52 százalékát. Ezzel párhuzamosan a logisztikai szolgáltatók által üzemeltetett csomagpontok szerepe a tranzakció-arányt tekintve továbbra is csökken, két év alatt 19 százalékos részesedésről 16-ra mérséklődött. Országszerte mintegy 5000 kiskereskedelmi egységben érhető el legalább egy féle csomagponti szolgáltatás, a hálózatok mérete érdemben nem tudott bővülni az utóbbi két évben. A felmérés szerint az ekereskedői hangulat 2015 óta most a legnegatívabb. Míg 2019 utolsó negyedévét kimagaslóan értékelték a kereskedők, addig saját jövőbeni kilátásaikat és a magyar gazdaság várható helyzetét negatívan látják. MTI
w w w. hir no k. hu
Hírnök
CSALÁD / GYEREK
7
Miért lesz egy családban több lány, míg máshol több fiú
A születő gyermek nemét meghatározó tényezők Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Viselkedésökológiai Csoportjának egyik legújabb kutatása azt vizsgálja, hogy miért születik egy családban több lány, míg máshol több fiú gyerek.
Az embernél az utódok nemét az ivari kromoszómák határozzák meg, ezért joggal gondolható, hogy 50 százalék esély van arra, hogy fiú és 50 százalék esély arra, hogy lány utód szülessen – olvasható az egyetem közleményében, amely szerint számos kutatási eredmény azonban arra utal, hogy ez nem teljesen így van. Az ELTE beszámolója alapján az emberi populációkban néhány százalékkal több fiú utód születik, mint lány, több tanulmány arra is rámutat, hogy a családok közötti változatosság az utódok nemében számos tényezővel mutathat összefüggést. Egyes vizsgálatok szerint, azok az anyák, akik egészségesebbnek érezték magukat és hosszabb életet jósoltak maguknak, több fiút szültek. Stresszhelyzetben, mint például környezeti katasztrófák,
gazdasági recesszió és éhínség esetén viszont több tanulmány szerint nagyobb eséllyel születik lány gyermek. Más kutatás az anya személyisége és gyermekei ivararánya között mutatott ki összefüggést: a dominánsabb anyák utódai között több fiú volt. Ezeken túl összefüggést találtak az utódok neme és a szülők vonzósága, szexuális hozzáállása, életkora, sőt bizonyos betegségei között is. Az eddigi vizsgálatok elsősorban az ivararány-mintázatok leírására koncentráltak, azok hatását az utódok rátermettségére (sikerességére) nagyon kevesen próbálták vizsgálni. Ezen kivételek közé tartozik az a tanulmány, amely azt próbálta elemezni, hogy a dollármilliárdosok családjaiban megfigyelhető nagyobb fiúarány hogyan hat a rátermettségre. Azt találták, hogy a
milliárdosok fiú gyerekei több unokával ajándékozták meg a szülőket, mint a lány gyerekei, tehát a megfigyelt fiútúlsúly evolúciós szempontból előnyös volt. Kérdés, hogy csak ebben a speciális csoportban jelentkeznek-e az előnyök, vagy általánosnak tekinthetők. Az ELTE Viselkedésökológiai Csoportjában erre próbáltunk választ találni egy vizsgálatsorozat részeként – idézik az összegzésében Rosivall Balázst, a kutatás vezetőjét. A kutatók két online kérdőíves felmérést végeznek a magyarországi népesség körében. Az első, jelenleg is aktív kérdőívben arra kíváncsiak, hogy a családban található fiúk és lányok aránya összefügg-e későbbi gyermekeik (azaz az unokák) számával. Ez a kérdőív a https://ivararany.hu/testverek oldalon érhető el. Egy későbbi kérdőíven pedig arra keresik majd a választ, hogy a magyar populációban milyen tényezők függenek össze az utódok nemével – olvasható az ELTE közleményében. MTI
A rendőr leállítja az autóst az autópályán, és megkérdi tőle: – Uram, megkérdezhetem, mióta megy hibás hátsó lámpákkal? A sofőr kiszáll, megnézi a kocsi hátulját, majd térdre esik és elkezd zokogni. – Ugyan már, annyira azért nem súlyos a helyzet! – nyugtatja a rendőr. – Pár kiégett izzó miatt még nem kell ennyire elkeseredni. – Nem? És az utánfutóm, meg a motorcsónakom? O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
8
CSALÁD / EGÉSZSÉG
Hírnök
A szennyezett levegő növeli a túlsúly kockázatát A szennyezett levegő belélegzése károsítja a bélbaktériumokat, megnöveli a túlsúly, a diabétesz, a gyomor- és bélbajok és más krónikus betegségek kockázatát – derült ki a Boulderben lévő Coloradói Egyetem kutatásából.
Az Environment International című tudományos lapban megjelent tanulmány az első, amely kapcsolatot talált a szennyezettség és az emberi bélmikrobióm szerkezetében és funkciójában bekövetkezett változásokban. A bélrendszer rengeteg baktérium otthonául szolgál. Ez a bélmikrobióm, vagyis az itt élő számtalan mikroorganizmus összessége, amely segíti az emésztést és kölcsönhatásban van az immunrendszerrel. A gáznemű szennyező ózon különösen veszélyes, a tanulmány szerint ugyanis a fiatal felnőttek esetében, akik több ózonnak vannak kitéve, kisebb a mikrobióm diverzitása, és több olyan baktériumfajjal rendelkeznek, melyek a túlsúllyal és a betegségekkel állnak összefüggésben. Korábbi kutatásokból tudjuk, hogy a légszennyező anyagok egész sor egészségügyi hatással bírnak – mondta el Tanya Alderete, a kutatás vezető szerzője, utalva azokra a tanulmányokra, amelyek a szmogot összefüggésbe hozták a 2-es típusú diabétesszel, az elhízással és a
gyulladásos bélbetegségekkel. A szakértő szerint a kutatás eredménye arra utal, hogy a bélben bekövetkező változások idézik elő a betegségeket. A tanulmány nem is lehetne aktuálisabb: az amerikai városok levegőjének minősége több évtizednyi javulás után ismét romlani kezdett. Az ország több állama – Kalifornia, Texas, Illinois, Connecticut, Indiana, New Jersey, New York és Wisconsin – régióit is büntetéssel sújtották a túl magas ózonszint miatt, mivel nem tartják be az országosan előírt határértékeket. Egy e hónapban megjelent tanulmány szerint világszerte 8,8 millió embert öl meg évente a szennyezett levegő, többet, mint a dohányzás, vagy a háborúk. Alderete korábbi kutatásai szerint a légszennyezettség hatására romlik a test vércukorszint-szabályozó képessége és befolyásolja a túlsúly kialakulását. Más tanulmányok szerint azokon a napokon, amelyeken magas a levegő szennyezettségének mértéke, megnövekszik a kórházakba bél- és gyomorprob-
A férj virraszt a haldokló felesége mellett. Egyszer csak megszólal az asszony: – Valamit el kell mondanom. – Csit, ne pazarold az erődet beszédre – csitítja a férj. – Nem halhatok meg úgy, hogy nem mondtam el neked az igazat. Megcsaltalak, többször is. Lefeküdtem a munkatársaddal, két szomszéddal és a legjobb barátoddal. – Ne fáraszd magad, kedvesem. Én már ezt korábban is tudtam, mit gondolsz, miért mérgeztelek meg? T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
lémák miatt érkezők száma. Annak kiderítéséhez, hogy mi zajlik a bélrendszerben, Alderete kutatócsapata a legfejlettebb genomszekvenálási módszerekkel elemezték 101 fiatal felnőtt székletmintáját Dél-Kaliforniában. A tudósok elemezték az érintettek lakcíme közelében lévő levegőmegfigyelő állomások adatait is, ebből kalkulálták ki, hogy a vizsgálatot megelőző egy évben milyen mennyiségű ózonnak, finomrészecskének és a fosszilis tüzelőanyagok elégetésekor keletkező mérgező dinitrogén-oxidnak voltak kitéve. A vizsgált szennyezőanyagok közül az ózonnak van a legnagyobb hatása a bélrendszerre: azoknak a bélrendszerében, akik nagyobb mértékű ózonnak voltak kitéve, kisebb baktériumvariáció élt. Ez nagyon fontos, mivel a csökkent baktériumdiverzitás összeköthető a túlsúllyal és a 2-es típusú diabétesszel – jegyezte meg Alderete. Az egyik speciális baktériumfaj, a Bacteroides caecimuris viszont nagyobb mennyiségben található meg az ózont nagyobb mértékben belélegzők beleiben. Ennek a baktériumnak az elszaporodása több kutatás szerint is összefüggésbe hozható a túlsúllyal. Összességében 128 baktériumfajt találtak, melyre negatív hatással van az ózonnak való kitettség. Néhány például az inzulinkiválasztásra van hatással – ez a hormon juttatja el a cukrot az izmokhoz. Más baktériumfajok metabolitokat termelnek, például zsírsavakat, amelyek elősegítik a bélgát integritásának fenntartását és megakadályozzák a gyulladást. MTI
w w w. hir no k. hu
Hírnök
9
CSALÁD / GYEREK
Mérséklődő természetes fogyás, kétszer annyi házasságkötés Az előzetes adatok szerint 2020 januárjában 9,4 százalékkal több gyermek született, mint az előző év első hónapjában, míg a halálozások száma jelentős mértékben, 17 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, így a 3486 fős természetes fogyás 47 százalékkal alacsonyabb volt, mint tavaly – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel.
A közleményben kifejtették, januárban 8067 gyermek született, ami jelentősen, 694 újszülöttel több, mint 2019 első hónapjában, ez a legmagasabb januári érték 2009 óta. A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült havi értéke 1,60 volt az előző év azonos időszakára számított 1,44-hez képest. Hozzátették, 11 553 ember vesztette életét, ami számottevően, 2356-tal kevesebb az egy évvel korábbinál.
A nagymértékű csökkenés hátterében az állhat, hogy tavaly januárban kiugróan magas volt a halálozások száma a tetőző influenzajárvány miatt – áll a közleményben. A házasságkötések száma nagymértékben emelkedett: 2863 pár lépett frigyre, ami majdnem kétszer, 1412-vel több a 2019. januárinál. A 2020. januárban kötött házasságok száma a legmagasabb januári érték 1982 óta.
Mint írták, ezer lakosra 9,7 élveszületés és 14 halálozás jutott. Az előbbi 0,9 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 2,8 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2019 azonos hónapjában. Ennek eredményeként a természetes fogyás a 2019. januári 7,9 ezrelékkel szemben 2020. januárban 4,2 ezrelékre mérséklődött. Hozzátették, 2020 első hónapjában ezer élveszületésre 2,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,9 ezrelékponttal kevesebb az előző év azonos havi értékénél. A házasságkötési arányszám 3,5 ezrelék volt, 1,7 ezrelékponttal nagyobb, mint 2019. januárban – írták.
Két részeg iszogat a kocsmában, felsóhajt az egyik: – Engem sose enged be a feleségem, ha részegen megyek haza! – Á… barátom, erre a problémára én kifejlesztettem a megoldást! Figyelj! Hazamegyek, bekopogok, az ajtó előtt levetkőzöm, beadom a ruháimat! Hidd el, nincs az a feleség, aki a meztelen, részeg férjét kinn hagyná a lakás előtt! Próbáld ki… Legközelebb találkoznak: – Na? Bevált a tanácsom? – Hát bevált…, de csak félig. – Hogy-hogy félig? – kérdezi a tapasztalt. – Hazamentem, bekopogtam, levetkőztem, az ajtó kinyílt, a ruháimat beadtam, és akkor… egy hang azt mondta: Deák tér következik! * – Uram, hogy meri becsmérelni a festményeimet? – kérdi a festőművész. – Hogy mondhatja egyáltalán egy képre, hogy rossz? Próbált ön már valaha festeni? – Nem, de a záptojásról is megmondom, hogy rossz, pedig sosem tojtam tojást! O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
MTI
10
CSALÁD / EGÉSZSÉG
T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w w w. hir no k. hu
Hírnök
Hírnök
KÖZLEKEDÉS
11
Az elektromos autók, nem növelhetik a szennyezőanyag-kibocsátást Megalapozatlanok azok a félelmek, hogy az elektromos autók használata végsősoron növelné a karbonkibocsátást, ez legfeljebb a világ 5 százalékára igaz, ahol még környezetszennyező szénerőművekben termelik a villamosáram zömét – állítja nyugat-európai egyetemek egy közös kutatása.
A nijmegeni Radboud Egyetemnek az exeteri és a cambridge-i egyetemmel közös kutatása cáfolja azokat a médiában újra és újra megjelenő vélekedéseket, amelyek szerint a villanyautók gyártását és üzemanyaguk, a villamosáram fosszilis tüzelőanyagokból való előállítását is figyelembe véve talán nem is kisebb az elektromos autók környezetszennyezése, mint a hagyományos gépkocsiké. A villanyautók gyártása és használata összességében még akkor is kevesebb karbonkibocsátással jár, ha üzemanyaguk jelentős részét fosszilis energiahordozókból állítják elő – olvasható a hollandiai Radboud Egyetem közleményében. A világ 95 százalékán már a jelenlegi körül-
mények között is előnyösebb a klímára nézve az elektromos autók használata, mint a benzineseké. Az öt százalék kivételt olyan helyek képezik, mint Lengyelország, ahol a megtermelt áram többsége széntüzelésű erőművekből származik. Olyan országokban, mint Svédország, vagy Franciaország, ahol megújuló energiaforrásokból, vagy atomerőművekből származik a villamosáram többsége, egy-egy elektromos autó szennyezőanyag-kibocsátása teljes élettartama alatt, akár 70 százalékkal is kisebb lehet, mint a hagyományos autóké, Nagy-Britanniában ez az adat 30 százalék – számították ki a holland és a két brit egyetem kutatói. A legtöbb országban néhány éven belül a
Az unoka megkérdezi a nagypapát, hogy mi az, hogy átlag. Nagypapi mond egy példát: – Te 8 éves vagy, én 80, tehát ketten együtt 88 évesek vagyunk, vagyis átlagban 44 évesek, ami a legszebb férfikor, de te se tudsz mit kezdeni a nőkkel, meg én se!
rossz hatásfokú elektromos autók is kevesebb szennyezőanyagot bocsátanak majd ki, mint a legtöbb új benzines autó, mivel az elektromos áram termelése kevesebb karbonkibocsátással fog járni – állítják a kutatók, akik szerint 2050-ben már minden második autó elektromos meghajtású lesz, világméretekben évi 1,5 gigatonnával csökkentve a szén-dioxid-kibocsátást, ami megfelel Oroszország jelenlegi teljes emissziójának. A techxplore.com internetes oldalon közzétett kutatás szerint az elektromos háztartási hőszivattyúk is környezetkímélőbbek hagyományos társaiknál a világ 95 százalékán, és 2050-ben évi 0,8 gigatonnával kevesebb szén-dioxidot fognak kibocsátani, nagyjából annyival kevesebbet, mint amennyi Németország jelenleg teljes kibocsátása. Csak mítosz, hogy az elektromos autók, vagy az elektromos hőszivattyúk növelhetik a szennyezőanyag-kibocsátást – szögezte le Florian Knobloch, a Radboud Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője. MTI
O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
12
Hírnök
ÉRDEKESSÉG
Drasztikusan csökken a légszennyezettség A légszennyező anyagok és üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának jelentős csökkenését észlelték március első felében a világ bizonyos városai és régiói felett a koronavírus-járvány miatti intézkedések nyomán.
A Columbia Egyetem kutatóinak előzetes eredményei szerint az elsősorban autókból származó szén-monoxidkibocsátás tavalyhoz képest csaknem 50 százalékkal csökkent New Yorkban a hét néhány napján – írja a BBC hírportálja. A mutatók szerint tehát a felesleges gépkocsihasználat visszaszorításának jelentős környezeti hatása van. A becslések szerint a járvány kitörése óta 35 százalékkal csökkent a közlekedés a metropoliszban. A kutatók rámutattak továbbá, hogy 5-10 százalékkal esett vissza a szén-dioxid légköri koncentrációja a város felett és a metán esetében is
enyhe csökkenést mértek. A szakemberek szerint má jus beköszöntével, amikor a szén-dioxid-kibocsátás általában tetőzik, előfordulhat, hogy a több mint egy évtizeddel ezelőtti pénzügyi válság óta tapasztalt legalacsonyabb szén-dioxid-szintet fogják mérni. A kutatók ugyanakkor megjegyezték, arra is vannak figyelmeztető jelek, hogy a járvány elültével drasztikusan megemelkedhet bizonyos káros anyagok szintje. A Carbon Brief nevű brit honlapon korábban megjelent tanulmány szerint Kínában 25 százalékkal csökkent az energiafelhasználás és a szén-dioxid-kibocsátás február két
A rendőrtiszti főiskolán az egyik jelölt megbukik. – Mik voltak a kérdések? – kérdezi tőle a barátja. – Az első, hogy hogyan halt meg Napóleon? – És mit válaszoltál? – Hogy leesett a Waterlooról. – Hát a második? – Hogyan halt meg Rákóczi? – És erre mit válaszoltál? – Hogy belefulladt a Rodostóba. – És a harmadik? – El kellett mondanom a Szeptember végét! – Na mondd el! – 29, 30, 31. – Hát itt a hiba, a szeptember csak 30 napos!
hetében. A szakértők szerint ennek következtében valószínűleg 1 százalékkal fog visszaesni az ázsiai ország egész éves szén-dioxid-emissziója. Kínában és Észak-Olaszországban is az üvegházhatású gázok közé tartozó nitrogéndioxid jelentős csökkenését észlelték, ami a gépkocsihasználat, valamint az ipari tevékenységek korlátozásával áll összefüggésben. A légi közlekedés korlátozása és az otthonról való munkavégzés miatt valószínűleg sok más országban is csökkeni fognak bizonyos kibocsátások.Noha az otthonról való munkavégzés miatt várhatóan megnő a háztartások energiafogyasztása, a közlekedés csökkenése és a gazdaságok általános lelassulása valószínűleg hatással lesz az összkibocsátásra. MTI
Egy étteremben a pincér udvariasan megkérdezi a vendégtől: – Elnézést uram, megkérdezhetem hogy ízlik a bécsi szelet? – Mint szakértő, mondhatom, remek darab! – Ön talán szakács? – Nem, cipész vagyok. * Két művész találkozik. Azt mondja az író a fényképésznek: – Láttam a legújabb képeit, biztos nagyon szuper kamerája van. Mire a fotós: – Én is olvastam az ön új könyveit, biztos nagyon jó írógépe van.
„HA NEM MEGY AZ ÜZLET, HIRDETNI KELL...” Hírnök HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-70-417-9952 hirnok@hirnok.hu T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w w w. hir no k. hu
Hírnök
O T T H O N / K E RT
13
Toronyházból „függőleges erdő”
Kizöldülnek az utrechti háztetők A hollandiai Utrechtben egyetlen háztetőt sem akarnak kihasználatlanul hagyni: a tetőket zöld növényekkel és napkollektorokkal népesítik be, hogy a város kellemesebb, lakhatóbb és fenntarthatóbb legyen.
A több mint 300 ezer lakosú városban először tavaly a buszmegállók tetejét ültették be kis sárga virágú varjúhájjal, és most már azt tervezik, hogy minden háztetőt zölddé változtatnak, hogy ezzel gazdagítsák a város biodiverzitását – adta hírül a The Guardian brit napilap. A projekt egyik leglátványosabb példája lesz a város vasútállomásának közelében álló toronyház, amelyből „függőleges erdőt” varázsolnak. A ház falait, erkélyeit és tetejét tízezer növénnyel borítják be: 360 fát, több mint kilencezer cserjét és virágot
ültetnek el, ami annyi zöldet jelent, mint egy hektárnyi erdő. A zöld torony, amelyben
200 lakás lesz, 2022-ben készül el. A beruházók szerint évente 5,4 tonna szén-dioxidot tud majd elnyelni, és 41
Egy újdonsült házaspár nászútra megy egy elegáns hotelbe. Az ifjú ara az első napon kora reggel elhagyja a szállodát. Nemsokkal utána lejön a férfi, csomagokkal együtt és szól a portásnak: – Kijelentkezem. – Na és a kedves felesége, miért ment el már kora reggel? – Elhagyott.
tonna oxigént termel. A város vezetése szeptemberben tervez elfogadni egy rendelkezést, amelynek értelmében a város belterületén minden háztetőt be kell zöldíteni. Az önkormányzat már most is jelentős pályázati támogatást kínál a háztulajdonosoknak ehhez: pályázatonként 20 ezer euróig fedezi a költségek 50 százalékát. Az alacsonyabb háztetőket elsősorban zölddel ültetik be, a magasabbakra napelemet telepítenek – mondta Kees Diepeveen, az egyik városatya. Utrechtet, a leggyorsabban növekedő holland várost egy tanulmány tavaly az ország legfenntarthatóbb városaként sorolta be. MTI
– Nahát, talán nem sikerült jól a tegnap éjszaka? – De ez volt életem legjobb éjszakája. – Akkor miért ment el a felesége? – Mert a szobalánnyal voltam. * – Az én anyósom olyan, mint a húsvéti tojás! – Hogyhogy? – Erősen festett, és előbb-utóbb összetöröm!
O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
14
Hírnök
Á L L AT I
A kutyák agya hatékonyabban elemzi a beszélő kilétét A kutyaagy hatékonyabban elemzi a hozzá beszélő személy kilétét, mint a hallott beszédhangokat: a kutyák hasonló agyterület segítségével ismerik fel, hogy ki beszél, mint az emberek, a kutyák esetében azonban a neurális aktivitásmintázat a beszélőelemzés során épp ellentétes az emberben ismerttel – fedezték fel az MTA-ELTE Lendület Neuroetológiai Kutatócsoport, a TKI és az ELTE Etológia Tanszék munkatársai.
A kutyákat folyamatosan beszéd veszi körül, és köztudott, hogy érzékenyek az ember kommunikációs jelzéseire. Azt azonban csak most kezdjük megérteni, hogy a kutyák agya hogyan dolgozza fel az emberi beszédet – idézi a közlemény Boros Mariannát, a cikk első szerzőjét. Az MTA-ELTE Lendület Neuretológiai Kutatócsoport kutatója hozzátette: az emberi beszéd sokféle információt tartalmaz az érzelmektől a beszédhangokon át a beszélő személyére vonatkozó tartalmakig. Ha sikerül kimutatni, milyen hasonlóságok és különbségek mentén dolgozza fel az emberek és a kutyák agya a beszédet, akkor jobban megérthető, hogyan fejlődött ki a beszéd feldolgozása az emberi evolúció során. A kutatás célja tehát annak felderítése volt, hogy a kutyáknál melyik agyterületek dolgozzák fel a beszélő személyére vonatkozó információkat és melyek értékelik ki a beszédhangokat – emlékeztet a közlemény. A vizsgálat során pozitív megerősítésen és szociális tanuláson alapuló tréning alkalmazásával kiképzett kutyákat vizsgáltak mágnesesrezonancia-képalkotó eljárás (funkcionális MRI) segítségével. Az éber, mozdulatlan kutyák két kísérletben vettek részt: rövid, számukra értelmetlen szósorozatokat hallgattak. Az első tesztben a szavakat T OVÁBBI
időnként ugyanaz a személy, időnként pedig több különböző személy ismételte. A második kísérletben a szavak, vagy ugyanazok voltak, vagy egy-egy magánhangzóban különböztek egymástól. Ezt az ismétléses módszert korábban sosem alkalmazták kutyák esetében, de embereknél gyakran használják az egyes agyterületek ingerfeldolgozásban játszott szerepének azonosítására. Például ha egy hangot az ember többször hall újra és újra, akkor ez az ismétlés a hallókéregben aktivitásváltozást okoz. Mint a közlemény felidézi, a beszélő személyének feldolgozásakor valóban látható volt egy ismétlési hatás a kutyák hallókérgében, azonban ez a második tesztben, a beszédhangok esetében hiányzott. Ezt az ismétlési hatást a kutatók nem az agyi hangfeldolgozás korai fázisában azonosították, hanem a másodlagos hallókéregben, amely a magasabb rendű információk feldolgozásában játszik szerepet. A most kutyákon kimutatott jelenség egybecseng a korábban emberekről és majmokról publikált kutatásokkal, melyekben hasonló agyterületeket azonosítottak a beszélő kilétének elemzésére. Érdekes módon azonban az ismétlési hatás fordítva jelent meg, mint ahogy azt a kutatók az emberi vizsgálatok alapján várták: az embereknél általában
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
aktivitáscsökkenés figyelhető meg az agyban, amikor ugyanaz a személy ismétli a szavakat, a kutyáknál azonban megnőtt az agyi aktivitás, ha ugyanazt a beszélőt hallották újra meg újra. Boros Marianna szerint ilyen növekvő aktivitás általában akkor tapasztalható, amikor az agy új reprezentációkat hoz létre. Mivel az emberek rengeteg különböző ember hangját hallják életük során, valószínű, hogy az agyuk sok hangot ismer már, tehát számos hangreprezentációt tárol. Így amikor egy új, ismeretlen beszélővel találkoznak, nem kell új reprezentációt felépíteniük, elég csak a már meglévőkhöz hasonlítaniuk. Nem tudjuk, hogy a kutyák is ilyen módon tárolják-e az agyukban a hangokat. Ha nem, akkor minden újonnan hallott beszélő esetén egy új reprezentációt kell létrehozniuk, és ez lehet az oka annak, hogy hangismétléskor neurális szinten aktivitásnövekedést mértünk. Érdemes ezt a kérdést tovább vizsgálni a jövőben – közölte Boros Marianna. A kutatók szerint ez nem jelenti azt, hogy a kutyák agya nem tesz különbséget a beszédhangok között, sokkal valószínűbb, hogy a kutyák egyszerűen hatékonyabban elemzik, ki beszél hozzájuk, mint azt, hogy milyen beszédhangokat használ. Korábbi kutya fMRI vizsgálatainkból már tudtuk, hogy a kutyák agya érzékeny a szavak jelentésére, és a hangadásokban rejlő érzelmekre. De most először mutattuk ki, hogy a kutyaagy a beszélő kilétét is kódolja – értékelte a kutatás eredményeit Andics Attila.
w w w. hir no k. hu
Hírnök
CÍMJEGYZÉK / APRÓHIRDETÉS
S Z O L G Á LTAT Á S Villanyszerelés! Lakások, házak régi villamos hálózatának felújítása, cseréje. Békefi Ferenc 06-20-4500-549, lsomfai@freemail.hu
ADÁS-VÉTEL Tanyasi Csirke! Előnevelt és vágnivaló Húscsirke, kettőshasznú színes, tojónak való Jérce + Kakas, a megszokott kiváló minőségben, takarmánnyal és kiegészítokkel idén is kapható! Aszódi Baromfifarm. 06-70-520-8515 Az idősebb üzletember bejelentkezik egy hotelbe. A recepciós ajánlja neki a reggeli telefonos ébresztést. – Köszönöm, nincs rá szükségem – feleli a férfi. Minden reggel felébredek magamtól már 5 órakor. – Kedves uram – mondja a
15
Keresek azonnali készpénzfizetéssel régi motort/motorokat, elsősorban üzemképes, rég nem használt, fellelt motorokat! Simson, MZ, Jawa, Pannónia, Komár, Babetta, Star stb típusú motort! Hívjon bizalommal! Tel.: 06-20212-4247 Vásárolnék... SIMSON S 51, Mz Es,Ts 250, Etz 250-251, Pannónia, Jawa, Tatrán típusú motorkerékpárokat, régi fa forgós fodrász széket, régi pedálos gyermek autót. Tel.: 06-30950-9383, vagy 18 óra után üzenet rögzítőn 0628-437-345 és visszahívom. E-mail: rokakrisz@invitel.hu
recepciós – ebben az esetben, nem hívná fel a 217-es és a 231-es szobát reggel, én meg alhatnék 8-ig... * Idős bácsi feleségül vesz egy 20 éves szépséget. Kérdezi a doktort, van-e akadálya a gyermekáldásnak. – Hát, direkt semmi akadálya nincs, de azért azt tanácso-
lom vegyen fel albérlőnek valami fiatal egyetemistát.. Egy év múlva látja az orvos, hogy a férj büszkén tologat egy babakocsit: – Örvendek, hát látja csak sikerült! – Igen doktor úr, az egyetemista nagyon jó ötlet volt, már ő is a hetedik hónapban jár.
O NLINE K IADVÁNY, D IGITÁLIS M AGAZIN : ww w. hir no k. hu
16
A J Á N L AT U N K
Hírnök
MEGOLDJUK A HIRDETÉST, MÉDIÁBAN MEGJELENÉST!
ÖNKORMÁNYZATI-, HELYI-, HIRDETÉSI- és egyéb ÚJSÁGOK, HONLAPOK, TELEVÍZIÓK, TÁBLÁK... KORREKT, GYORS ÉS EGYSZERŰ HIRDETÉSFELVÉTELE! Nyomdai munkák! Ofszet és Digitális nyomtatás!
06-70-417-9952 – hirnok@hirnok.hu T OVÁBBI
INFORMÁCIÓK A TÉMÁBAN :
w w w. hir no k. hu