2 minute read

egy szentszéki határozat Margójára

A Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa, Angelo Becciu bíboros 2019. február 12-én látta el kézjegyével a határozatot, amelynek értelmében Ferenc pápa „kinyilvánította”: „teljesen bizonyos, hogy Isten Szolgája Mindszenty József, a római Anyaszentegyház bíborosa, néhai esztergomi érsek és Magyarország prímása a teológiai erényeket, valamint a sarkalatos erényeket külön-külön és együtt véve hősies fokon gyakorolta”. A határozat egy sok éven át, előbb helyi szinten, majd Rómában lefolytatott eljárás lezárultát követően született meg, amikor az elért eredményeket, megnyert belátásokat a Kongregáció a pápa elé terjesztette, akié a végső döntés szava. Az irat első (egyben legnagyobb terjedelmű) része életrajzi áttekintés, annak bemutatása, hogy Mindszenty József „népe, valamint saját életének szörnyű tragédiái közepette a hivatásában mindig rendkívüli módon kitartott és szilárd bátorságot tanúsított,

A szerző a Prímás Album / A

Advertisement

Fotó: Merényi Zita/Magyar

Kurír a barbár erőszakra szeretettel és evangéliumi szelídséggel válaszolt”. Ez a terület egyszerre a hívő reflexió és a történészi kutatás terepe. Bizonyos, hogy egy ilyen sokrétű életút még tartogat a jövőre nézvést is megannyi nyitott kérdést, lehetséges kutatási útvonalat. ezek eredményeit ma is, holnap is várjuk, hiszen ezáltal teljesebb és alázatosabb képet alkothatunk. Az életrajzot egy „lelki portré megrajzolása” koronázza, amelyet a hivatalos eljárási formula szakasza követ. Figyelmünket most a sajátos „arckép” felé fordítjuk, végighaladva annak fő elemein:

1. teljes odaadás Krisztus iránt, az Ő igazsága és igazságosságának érvényesülése iránt,

2. bizalommal teli ráhagyatkozás az isteni Gondviselésre,

3. élő és állhatatos remény,

4. a nép iránti szeretet,

5. rendíthetetlen és szenvedélyes lelkipásztori tevékenység,

6. buzgóság az egyetértésért és a békéért,

7. okosság és erő,

8. a világi dolgok iránti megvetés,

9. az evangéliumi eszményekre való folytonos törekvés.

Mint látjuk, a Szentszéket – és magát az Egyházat – bár érdekli egy személyiség és életmű történeti mérlege, de amikor az erényekről nyilatkozik, nem ez vezérli. Megannyi szentünknél, különösen püspökök és pápák esetében, látjuk, hogy szolgálatuk és emberi állásfoglalásaik rendelkeztek – mai szóval élve – közéleti kihatással. Felvethető a kérdés, Szent Ágoston a hanyatlás évtizedeiben vajon jól mérte-e fel a Római Birodalom világtörténelmi súlyát, szerepét és jelentőségét? Boldog iX. Piusz megfelelő módon kezelte-e az 1848-as forradalmat, majd az olasz újraegyesítés ügyét? Szent XXiii. János, Szent Vi. Pál és Szent ii. János Pál valóban helyes pozíciót vállalt­e az Ostpolitik, a Vatikán keleti blokkra vonatkozó politikai programja tekintetében? Úgy gondolom, a mai véleményünk, amely alapján ilyen kérdésekben ítélünk, éppúgy a kor és a kontextus függvénye, ahogy a példaként hozott személyek magatartása is. Csakhogy az életszentség nem „tökéletes politikát” jelent, a szentek élete sokszor megmutatja, hogy minden nemzedék mérlegén más és más súlyok esnek latba. Ha tehát ebben a keretben akarnánk választ találni arra, Mindszenty József úgymond „alkalmas-e” a boldoggá avatásra, fókuszt tévesztenénk. ezen felül azt is észre kell vennünk, hogy a fenti lelki profil megfogalmazása törekvésekről és vágyakról, célkitűzésekről és dinamikákról szól. Nem változatlan monolitként kezeli az embert. Ennek egyik oka a megtérés bibliai fogalma: nemegyszer tapasztaljuk, hogy szentjeink életében vannak szakaszok, amelyek istentől távol, olykor egyenesen a bűn vagy a lelki sötétség érintésében telnek el. Ami igazán fontos, az az érkezési pont: merre tart az élet íve? Hogyan érkezik meg a halálban a személyes ítéletig? – ami mindig istené, és nem az embereké. Meggyőződésem, hogy aki behatóan foglalkozik Mindszenty József életével, megtalálja az alakulás, a változás számos elemét – ahogy például Loyolai Szent Ignác vagy Avilai Szent teréz esetében is látjuk ezt.

A röviden felvázolt megfontolások arra indítanak minket, a jelenkor katolikusait, hogy józansággal és bölcs belátással viszonyuljunk a történelemhez és az adott személyhez. Ha Mindszenty Józsefből „politikai szentet” faragunk, azzal kiszolgáltatjuk őt mind a felszínes és profán kizsákmányolás veszedelmének (ami által mintegy újra bebörtönözzük), mind olyan, tőlünk idegen közéleti vitáknak, amelyek zavart és elbizonytalanodást kelthetnek, ám az életszentség szívét feltárni képtelenek. Létkérdés számunkra, hogy visszanyerjük őt (és vele megannyi XX. századi vértanúnkat és hitvallónkat) a közbeszéd egyensúlytalanságaiból és aktuális célokra felhasználni szándékozó szűklátókörűségéből, arra irányítva figyelmünket, ami maradandó és a hit nézőpontjából valóban fontos. ezzel adunk esélyt magunknak s az utánunk jövő nemzedékeknek arra, hogy – miközben egyre elmélyültebb és indokolt szaktudományos kutatások folynak –a „magunk nyelvét” beszéljük. A Ferenc pápa tekintélyével kibocsátott dekrétum erre indít, Péter utódának szava erre hív. A Szentlélek vezessen minket, hogy képesek és alkalmasak legyünk erre a nagy feladatra!

Török Csaba az esztergom-Vári Főszékesegyházi Plébánia kormányzója egyetemi tanár (eSZHF), egyetemi magántanár (PPKe HtK)