A tartalomból ELŐTÉRBEN Felragyogó szentek • 2 „Tiszteletükre templomokat szentelnek, oltárokat emelnek, festményeket, szobrokat készítenek, ábrázolásaikat boldogabb időkben az utcákon, tereken is nagy számban elhelyezték, hogy szüntelenül emlékeztessenek az emberi élet öröktől rendelt céljára.” Egy pápa, aki hozzánk is tartozik • 4 „A jelenléte mindig szeretetet és örömet árasztott, amit tett és mondott, abban kedvesség és finomság volt, atyai módon részt vett az életemben: az elmélyült lelkiség, a szenvedélyes hit és a határtalan szeretet hiteles példaképe volt számomra.” Boldog Brenner János vértanú áldozópap tisztelete • 8 „A boldoggá és a szentté avatás egy lelkipásztori lehetőséget teremt a helyi közösség és a világegyház számára, hogy üdvözült testvéreink életpéldájából gazdagodjunk és a velük fenntartott kapcsolatunk közelebb segítsen minket Istenhez.” Nagy előrelépés Mindszenty bíboros ügyében • 11 „Ahogy arról sok fórumon hírt adtunk, Mindszenty bíboros életszentségéről egyhangú szakvéleményt adtak a Szenttéavatási Kongregáció teológus szakértői. A kilenctagú testület komoly mérlegeléséről írásbeli összefoglaló készült.”
IMAMEGHALLGATÁS Imalánc • 12 „Hálából a gyógyulásért fogadalmat tettünk, hogy mindaddig, amíg meg nem valósul a boldoggá avatás, minden hónap 6-án misét mondatunk a kaposvári székesegyházban az esztergomi, a városmajori és a csehimindszenti példát követve.”
A címlapon egyik legújabb kiadványunk grafikája a fiatal Mindszenty József veszprémi püspökről (Németh Gyula)
Előtérben Felragyogó szentek „Akármennyire üresnek látszik a mi világunk és a lelkekből akármennyire hiányzanak az eszmények, a szentek kopogtatnak szüntelen a mi lelkünkön.” Mindszenty József A főangyalok az égi szférában éneklik a Sanctust az Atyaisten előtt. Amikor Mózes a csipkebokorhoz közeledett, hangot hallott: Vesd le saruidat, mert szent ez a hely (vö. Kiv 3,5). Az evangéliumban olvashatjuk: Legyetek szentek, mert a ti Atyátok is szent (vö. 1Pt 1,15–16). A szent ősmintája tehát maga a teremtő Isten. Mindenki felszólítást kapott belépni az isteni miliőbe, azonban nem mindenkinek adatik meg az a ragyogás és tündöklés, amely Isten arcát tükrözi, csupán a szenteknek. Sokan vannak az árnyékban rejtőző szentek is. És tudjuk, hogy nem csupán a személyek, hanem a hely, az intézmény is szent lehet. Kik a szentek? Azok a személyek, akiket az egyház kanonizált, vagyis hivatalosan szentté és előtte boldoggá avatott. A szentek hasonlóak hozzánk. De ők azok, akik közülünk, mint a tóparti homokföveny apró szemcséi közül felragyognak, és szépségükkel tündökölnek. Itt jártak utcáinkon, városainkban, életüket királyi palotákban, kolostorokban, szegényes kunyhókban élték, vagy sok esetben még az sem jutott nekik. Egy alkalommal Esztergomban egy angol hölgy állított meg az utcán és Skóciai Szent Margit háza felől érdeklődött. Tehát nem múlt, hanem jelen időben kell a szentjeinkről beszélni, hiszen általunk és bennünk is tovább élnek. Segítenek nekünk, keresztényeknek szürke hétköznapjaink megélésében. A társadalom javaiból, a világ gazdagságából nagyon keveset használtak, átvitt értelemben akár környezetvédőknek is nevezhetnénk őket. Azok, akik mégis gazdagok voltak, mint Szent István király, igazságosan osztották szét javaikat a rászorulók között, vagy éppenséggel pazarló bőkezűséggel, mint Árpád-házi Szent Erzsébet. A többi szent is éppen csak a legszükségesebbet használta fel az anyagi világból. De mindanynyian építettek: nem pogány mammon-szentélyeket, hanem katedrálisokat emeltek Istennek saját életük köveiből. Mert a tisztánlátók és hallószívűek egyszerűségével tudták, hogy ez a világon a legfontosabb: a teremtmény hódolata Teremtője előtt. Földi maradványaik, ruháik, használati tárgyaik számunkra ereklyék, melyeket mint idősebb testvéreinkét féltve őrzünk és tisztelünk is. Nem a szenteknek van szükségük ránk, hanem nekünk az ő példájukra.
2
Előtérben A szentek mindig összekötnek minket más nemzetekkel és földrészekkel. A kereszténység közös talaja avatott bennünket az európai népek családjává. Az elmúlt két évezred során szenteket adtunk és szenteket kaptunk. Kiváló példákat léptettünk Európa színpadára, akik magukkal vitték az itthoni kultúrát és ötvözték új hazájukéval. Hazánk kitüntetett helyet foglal el ebben a rangsorban, hiszen számtalan szentet adott a keresztény világnak a középkortól kezdve napjainkig. A Római Birodalom idején az itt született Szent Márton a francia nemzettel köt össze bennünket, akiknek püspöke lett. A középkorban az Árpád-házi királyi szentek sokasága tűnik fel, az élen Szent Istvánnal, aki megnyitotta szentjeink virtuális katedrálisát, ahová az őt követő hitvallóinkat és vértanúinkat állíthatjuk. Az Egyház többnyire az égi születésük napján, a zsolozsmában és a szentmisében emlékezik meg a szentekről. Tiszteletükre templomokat szentelnek, oltárokat emelnek, festményeket, szobrokat készítenek, ábrázolásaikat boldogabb időkben az utcákon, tereken is nagy számban elhelyezték, hogy szüntelenül emlékeztessenek az emberi élet öröktől rendelt céljára: Istenre. A világegyház vértanúi és hitvallói között előkelő helyet foglalnak el honi szentjeink. Ezért jellemezték hazánkat „virágos kertként”, „mennyei rózsakertként”. Nemzetünk keresztény születésénél ott találjuk a Szent Család mintájára Szent Istvánt, szeretett nejét, Boldog Gizellát és a bíborban nevelt herceget, Szent Imrét. De ez a vörös fonal számtalan szent alakján keresztül elvezet napjaink szentjéig, a nemrég boldoggá avatott Brenner János vértanú papig. Az ő hitvalló családja éppúgy példa a magyar családok számára, mint a szentek katedrálisa, hogy ma is szentek és hősök születhessenek, mert általuk megújulhat a föld és szebb lehet a világ. Dr. Beke Margit történész, levéltáros az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Egyháztörténeti Bizottságának ny. elnöke A fényképen a csehimindszenti templom Mindenszentek oltárképe (Déri Péter felvétele)
3
Előtérben Egy pápa, aki hozzánk is tartozik Adalékok VI. Pál pápa életszentségéről „Ha találtok egy csodát, jöhet a szentté avatás” – 2014. október 19-e reggelén, néhány perccel VI. Pál pápa (Giovanni Battista Montini) boldoggáavatási szertartásának megkezdése előtt e szavakkal fogadta Ferenc pápa Antonio Marazzo atyát, az eljárás posztulátorát. Ezen a téren persze nem csak az emberi igyekezet számít, de volt sok biztató jel. 2015. január 3-án egy veronai lap hírt adott egy koraszülött kisbabáról, aki orvosilag megmagyarázhatatlan módon életben maradt, és szépen fejlődött a születése után is. Az édesanya a cikk végén elmondta, hogy ezt VI. Pál pápa közbenjárásának köszönhetik. Vanna Pironatót a terhesség 13. hetében kórházba szállították vetélés veszélyével, a méhlepény korai leválása miatt. A vizsgálatok alatt kiderült, hogy állapota mind a saját, mind a magzat életét súlyosan veszélyezteti, ezért az orvosok az egészségügyi abortuszt ajánlották. Vanna és a férje közös elhatározással visszautasították ezt a megoldást. Az asszony egyik barátnője javasolta nekik, hogy kérjék az éppen akkor – szintén egy magzati élet megmentését jelentő csoda eredményeként – boldoggá avatott VI. Pál pápa közbenjárását. Vanna és férje elzarándokoltak a bresciai Madonna delle Grazie kegytemplomba. Ez a hely nagyon kedves volt VI. Pál számára, itt mutatta be újmisés papként az első szentmiséjét. Vanna a 26. héten, karácsony éjszakáján, koraszüléssel hozta világra a kis Amanda Maria Paolát, akit a születése után négy hónappal, egészségesen vihettek haza, azóta is szépen fejlődik. Ferenc pápa, amikor értesült az eseményről, és 2017 júniusában a lombardiai Bozzolóba látogatott, így buzdította az eljárás viceposztulátorát: „Megvan a csoda. Most aztán, hajrá! Szentté akarom avatni VI. Pált: ő az én mesterem!” 2014. október 19-én, a boldoggá avatás alkalmából mondott homíliájában így jellemezte elődjét: „VI. Pál képes volt arra, hogy valóban megadja Istennek azt, ami az Istené. Egész életét annak a szent, ünnepélyes és komoly feladatnak szentelte, hogy Krisztus küldetését folytassa a jelenkorban itt, a földön. Szerette az Egyházat, és
4
Előtérben vezette az Egyházat, hogy az egyszerre legyen minden ember szeretetteljes anyja és az üdvösség kiosztója.” Ferenc pápa az ifjúságnak szentelt szinódus idejére, október 14-re tűzte ki VI. Pál és San Salvador vértanú érseke, Oscar Romero szentté avatását, amiben az idők jeleit ismerhetjük fel, amelyek végre megértésre és meghallgatásra találtak. Giovanni Battista Montini papi életének nagy részét az Actio Catholica fiataljai és a katolikus egyetemisták világában élte le, és buzgó apostolkodásával lendületet adott a keresztény élet megújulásának. Támogatta azt a zsinati szándékot, hogy külön dokumentum foglalkozzon a nevelés kérdéseivel, és a szentlelkes tanácskozás záró üzenetében is megszólította a szívéhez oly közel álló fiatalságot: „Oly időkben éltek, kedves fiatalok, amikor átalakulóban van az egész világ. Ti vagytok a mi korunk szeme- A bresciai Szűz Mária-kegyoltár fénye, ti vagytok a jövő társadalma, ti vagytok az egyház jövője. Az örökké ifjú Krisztus-arc tündöklik rajtatok. A zsinat különösen is kihangsúlyozta az emberi személy méltóságát, hogy amikor majd ti lesztek felnőttek, mindnyájan szabadságban és megbecsülésben éljetek. Vigyázzatok, hogy meg ne mérgezze a ti lelketeket is az önzés szelleme. Fiatal energiáitokat állítsátok Krisztus szolgálatába! Legyetek bátrak, idealisták, tiszták, őszinték, és építsétek fel azt az új világot, amelyben Krisztus a központ!” (1965. december 10.) Akik szeretnék jobban megismerni VI. Pál pápa életszentségét, azoknak szeretettel ajánljuk Rino Fisichella érsek legújabb könyvét, mely az Új Ember Kiadónál magyarul is megjelent: Találkoztam VI. Pállal – A pápa életszentsége a tanúságok tükrében. Fisichella érsek amellett, hogy az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke, tagja a Szenttéavatási Kongregációnak is. Az ő feladata volt – mint az ügy kijelölt ponensének –, hogy a VI. Pál pápa életszentségét bizonyító aktákat részletesen tanulmányozza, és bemutassa a Kongregáció bíboros és püspök tagjainak együttes tanácskozásán, ezzel segítve a testületi döntésüket. Ez a feladat alkalmat adott neki arra, hogy jobban megismerje Szent VI. Pál pápát, ahogy ő fogalmazott, a tanúvallomásokon keresztül találkozhatott vele.
5
Előtérben Ezek a tanúk közelről ismerhették VI. Pál pápát és vallomásaikban egészen hétköznapi pillanatokat is felidéznek. Fisichella érsek most megjelent könyvének köszönhetően mi is bepillantást nyerhetünk a szent pápa életének személyes részébe, és így mélyebben megismerhetjük az ő lelkületét, gondolatait és érzéseit, egész hitvalló életét. Chiara Montini Matricardi, a pápa unokahúga a 2014-es boldoggá avatás alkalmával osztotta meg emlékeit nagybátyjáról: VI. Pál boldoggá avatása arra késztetett, hogy elgondolkodjam nemcsak Giovanni Battista Montini nagyságán, hanem azon a kivételes helyzeten is, hogy egy olyan családba születtem és nevelkedtem, amely egy szentet adott a világnak. Amikor kislány voltam, teljesen természetes volt számomra az unokahúgának lenni, ő egyszerűen a papám testvére volt: nagybácsim, don Battista, majd nagybácsim, Milánó érseke, majd nagybácsim, a pápa. A dolgok persze bonyolultabbak lettek a középiskolai évek alatt, én éppen 1968-ban voltam gimnazista. Nővéremmel, Elisabettával gyakran szembesültünk azzal, hogy nem könnyű a Montini nevet viselni, sosem tudhattuk, hogy említése kiből milyen reakciókat vált ki. Egy idő után szinte féltem és zavarba jöttem, ha be kellett mutatkoznom. Csak felnőttként kezdtem ajándékként tekinteni arra, hogy ilyen különleges családi környezetben nevelkedhettem. Lassan megértettem, hogy kötelességem keresni a lehetőségeket a nagybátyámról való tanúságtételre, már csak azért is, hogy megcáfoljam azokat a vélekedéseket, miszerint ő egy szomorú, mélabús, kételkedő személyiség lett volna. Én egyáltalán nem ilyen képet őrzök róla: a jelenléte mindig szeretetet és örömet árasztott, amit tett és mondott, abban kedvesség és finomság volt, atyai módon részt vett az életemben, az elmélyült lelkiség, a szenvedélyes hit és a határtalan szeretet hiteles példaképe volt számomra. Szeretetének jelei életem kezdetétől elkísértek: ő keresztelt meg, és az ő kezéből vettem az elsőáldozás és a bérmálkozás szentségeit is. Amikor 1971 januárjában az édesapám hirtelen meghalt, ő pápaként is szinte átvette a szerepét, ténylegesen ott volt a felnőtté válásom legfontosabb pillanataiban, bátorított, érdeklődött a tanulmányaim, a jövőbeli terveim iránt, tanácsokkal látott el és mindig emlékeztetett rá, hogy A bresciai Szűz Mária-kegykép
6
Előtérben szeretettel minden párbeszéd lehetséges. A nővérem és én voltunk a kis unokahúgok, a „kislányok”, ahogy minket hívott. A nagybátyánk nagyon szoros kapcsolatot ápolt a testvéreivel, Lodovicóval és az apánkkal, Francescóval. A testvéri szeretet néhányszor hazahozta őt Bresciába, a Madonna delle Grazie utcai szülői házba, hogy egy kicsit élvezhesse a „templomtorony árnyékát és nyugalmát”. Emlékszem arra is, hogy hosszú éveken át – amíg pápává nem választották – a húsvéthétfő volt a nagy családi találkozás napja, amikor mindnyájan összegyűltünk és vártuk a milánói nagybácsi érkezését. Olykor vasárnaponként is meglátogatott minket a titkárai és néhány barátja kíséretében, ilyenkor az őt jellemző egyszerűséggel ajándékozott meg bennünket néhány órányi együttléttel drága idejéből. Szívesen idézem fel a svájci kis faluban, Melchtalban töltött gondtalan napokat az augusztusi vakációk idején. Ilyenkor tényleg a mi nagybácsink volt, ha Milánó érseke és bíborosa címét viselte is. Együtt ebédeltünk, játszottunk, kirándultunk a közeli apátságokhoz, kegyhelyekhez, turistaházakhoz, megmásztuk a hófödte magaslatokat; a szűk ösvényeken haladva kézen fogott, biztonságot és erőt adó érintését ma is érzem. A milánói érsekségen gyakran voltunk vendégei az asztalánál. A nővérem és én ilyenkor kezdetben kicsit elfogódottak voltunk, de szeretete, kedvessége és szívélyessége feloldották zavarunkat. Mindig várt minket valami apró kis ajándék, olykor egészen szokatlan és váratlan meglepetések, mint például egy hófehér, ugrándozó kisbárány, vagy egy repdeső gerlepár, amelyeket nagy büszkén vittünk haza. Amikor nagyobbak voltunk, ő pedig már pápa, megajándékozott bennünket egy legendás „Lettera 22” írógéppel, majd egy magnóval, ami nagy újdonság volt abban az időben. Ezeket még ma is szeretettel őrzöm. Amikor 1963. június 21-én, 11 óra 22 perckor felszállt a fehér füst és Ottaviani bíboros bejelentette, hogy az Egyház történetének 262. pápájává a nagybátyánkat választották, tudtuk, hogy sok minden meg fog változni, és úgy éreztük, hogy mindaz a természetesség és egyszerűség, ami a vele való kapcsolatunkat jellemezte, máris csökkent. Ahogy egy barátja mondta, egy pápa nem tartozik senkihez… Ám a barátnak nem lett igaza, ahogy ez Chiara tanúságtételéből is kiérződik. Szent VI. Pál most már nem mint nehéz idők legfőbb pásztora, hanem mint a világegyház szentje minden katolikus hozzátartozója. Legyen közel a magyar katolikus hívek szívéhez is, akikhez Mindszenty bíborossal együtt pápasága idején oly nagy megbecsüléssel és szeretettel viszonyult. Kérjük az ő közbenjárását a hercegprímás mielőbbi boldoggá avatásának kegyelmi ajándékáért is.
7
Előtérben Boldog Brenner János vértanú áldozópap tisztelete A Szombathelyi Egyházmegye ezekben a napokban kapja kézhez Ferenc pápa apostoli levelét, mely Brenner János boldoggá avatásáról rendelkezett. Szövegének első része a vértanúságot elismerő határozattal – melyet előző számunkban közöltünk – csaknem szóról-szóra azonos, a levél végén a május 1-jén élőszóban is elhangzott ünnepélyes boldoggáavatási formulát is megtaláljuk: „Mi, elfogadva Székely János püspöktestvérünknek és püspöktestvéreinknek, valamint Krisztus-hívők sokaságának a kérését, miután kikértük a Szentek Ügyei Kongregációjának a véleményét, Apostoli Tekintélyünkkel engedélyezzük, hogy Isten TiszteletremélA leleplezett boldoggáavatási kép tó Szolgáját Brenner János egyházmegyés vértanú papot, a Krisztus Szíve szerinti pásztort, az Evangélium és az Eucharisztia hűséges szolgáját mostantól fogva Boldognak nevezzék, emléknapját pedig a kánonjog előírásai szerint megállapított helyen és módon évről évre égi születése napján, december 15-én megünnepeljék. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.” A boldoggá és a szentté avatás nem a kanonizációs eljárások kizárólagos célja és befejezése. A boldoggá és a szentté avatás egy lelkipásztori lehetőséget teremt a helyi közösség és a világegyház számára, hogy üdvözült testvéreink életpéldájából gazdagodjunk és a velük fenntartott kapcsolatunk közelebb segítsen minket Istenhez és életünk végső céljához. A boldogok és a szentek tehát három szinten érintik keresztény életünket: személyes kapcsolataink, egyházi közösségünk és Isten-kapcsolatunk szintjén. Tiszteletüket is ezen a három szinten gyakoroljuk. Ahogy az elmúlt évtizedekben a boldoggá és a szentté avatás közötti különbség némileg elhalványulni látszott, a boldogok és a szentek tisztelete közti különbség is egyre kevésbé volt nyilvánvaló, pedig ez továbbra is megmaradt. Ezekben a liturgikus szertartásokkal kapcsolatos kérdésekben már nem a Szenttéavatási Kongregáció, hanem az egykori Rítuskongregáció másik jogutódja, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció illetékes, ez a szentszéki hivatal bocsátja ki esetről esetre az új boldogok tiszteletét szabályozó dekrétumokat. A szentek
8
Előtérben szabadon gyakorolható tiszteletéhez képest a boldogok korlátozott, helyi tiszteletét jelzi, hogy az új boldog emlékére mondott szentmisében egyetlen könyörgés szól a boldogról: ez a collecta, melyet a mise főkönyörgésének is szoktak nevezni. A collecta a szentmise első könyörgése, amely összefoglalja a liturgikus ünnep vagy időszak tartalmát. Ezek a könyörgések az ünnepelt misztériumra hivatkozva fontos kéréseket terjesztenek az Atya elé „Krisztus, a mi Urunk által” szentháromságos záradékkal, ezért szinte minden szavuknak jelentősége van. Boldog Brenner János december 15-i liturgikus ünnepén az ő élete üzenetét ez a könyörgés összegzi: Urunk, Istenünk, aki Boldog Brenner János vértanú szívében lángra lobbantottad szereteted tüzét annyira, hogy élete árán is megvédje Krisztus Testét, engedd, kérünk, hogy példájára mi is egészen Isten szolgálatára ajánljuk fel önmagunkat az emberek üdvösségéért, a mi Urunk, Jézus Krisztus a Te Fiad által... Ámen. Az új boldogok emlékére az új liturgikus szövegeket általában a megyéspüspök vagy a posztulátor fogalmazza meg, és a szenttéavatási eljárás kezdeményezőivel egyetértésben terjeszti az Istentiszteleti Kongregáció elé jóváhagyásra. A szövegek a Szenttéavatási Kongregáció véleményének meghallgatása után kerülnek be az új boldog tiszteletét szabályozó határozatba. Az emléknapok meghatározásánál az egyház ősi hagyománya alapján az égi születésnapot részesítik előnyben, ahogy Boldog Brenner János esetében is, de ha ez más fontos ünnepekkel esne egybe, akkor egyéb életrajzi dátumot választanak. A szentek tiszteletének hét megnyilvánulási formája van: 1. bekerülnek a szentek névjegyzékébe; 2. az egyház hivatalos imádságaiban nem értük imádkozunk többé, hanem hozzájuk, a közbenjárásukat kérve; 3. tiszteletükre és emlékezetükre templomokat és oltárokat szentel az egyház Istennek; 4. emlékükre szentmisét mutat be az egyház; Az új boldog ereklyéje (szegycsontja)
9
Előtérben
Magyar Kurír/Lambert Attila, Merényi Zita
10
5. ünnepnapjukat évről-évre megüli az egyház (emlékük örökre fennmarad); 6. úgy ábrázoljuk őket, mint az üdvözülteket, ennek megfelelő külső jelekkel és jelvényekkel (attribútumokkal); 7. végül ereklyéiket megőrizzük és tiszteletben részesítjük. A boldogok tisztelete ehhez képest annyiban más, hogy a szentek lajstromába még nem kerülnek, még nem a világegyház, csak a helyi egyház szentjei. Tiszteletükre templomot és oltárt nem, vagy csak szentszéki engedéllyel lehet szentelni. Teljes szentmise szöveg helyett csak a fenti első könyörgés idézi fel alakjukat a hivatalos miseszövegben. Végül az ábrázolásuknak van egy olyan nem kimondott, de hagyományos szokása, hogy fénykör (gloriola) helyett sugarakkal vagy a megdicsőült testből áradó fénnyel ábrázoljuk őket, az adott oltár már szentté avatott patrónusát ábrázoló fő oltárkép alatt. Mi a Magyar Kurír jóvoltából a boldoggá avatás fényképeivel adunk hálát Brenner János boldoggá avatásáért, az idei évnek ezért a nagy kegyelmeket fakasztó áldásáért. December 15-én üljük meg, ahol csak lehet, minél szélesebb körben égi születésnapjának liturgikus ünnepét.
Előtérben Nagy előrelépés Mindszenty bíboros ügyében Ahogy arról sok fórumon hírt adtunk, Mindszenty bíboros életszentségéről egyhangú szakvéleményt adtak a Szenttéavatási Kongregáció teológus szakértői. 2018. június 14-én ült össze az ún. különleges kongresszus, melynek tagjai – a Kongregáció Szabályzatának megfelelően – a hitvédő (promotor fidei), mint a kongresszus elnöke, egy jegyzőkönyvvezető és a kilenc teológus konzultor, akiknek a kilétét még az eljárás itthoni munkatársai sem ismerhetik. A júniusi ülésen valamennyi konzultor megjelent, rajtuk kívül jelen volt még az Ügy relátora, aki az akták összesítését (Positióját) szerkesztette. A kilenctagú testület komoly mérlegeléséről írásbeli összefoglaló készült, ez kerül – reméljük, minél hamarabb – a Kongregáció főpapjainak rendes ülése elé, akik kialakítják és véglegesítik a hivatal álláspontját és ezt a Szentatya elé tárják. Ferenc pápa dönthet ugyanis a hősies erénygyakorlás elismeréséről. Ez a frissen kinyomtatott szakvélemény tartalmazza a teológus konzultoroknak az akták hosszas tanulmányozására alapozott, részletekbe menő álláspontját az isteni (hit, remény, szeretet), a krisztusi (alázat, szegénység, engedelmesség, tisztaság, szelídség, türelem, megbocsátás, ellenségszeretet) és a sarkalatos erények (bölcsesség, igazságosság, erősség, mértékletesség) gyakorlásáról. A szakvélemény nagyra értékeli, hogy Isten Szolgája mindig kiállt a hit, az evangéliumi értékek és Isten rábízott népe védelmében. Egész életét Krisztus követésének és az evangélium szolgálatának szentelte, amiért kész lett volna meghalni is. Hősies erénygyakorlása a szenvedések között érlelődött, ezért élete csaknem egy vértanúsággal egyenértékű. Az életszentség híre vette körül, amely halála után tovább terjedt és egyre szélesebb körben állandóvá vált. A perbeli kérdésre ezért teljes erkölcsi bizonyossággal mind a kilenc teológus szakértő pozitívan (affermative) válaszolt. Adjunk hálát Istennek ezért a jelentős eseményért és imádkozzunk még buzgóbban az eljárás további sikeres és gyors előrehaladásáért, ha ez Isten akaratával és az Egyház lelkipásztori szándékával megegyezik!
11
Imameghallgatás Imalánc Szeretnék beszámolni arról a csodásnak érzett gyógyulásról, amely 2017. május 21-én kizárólag Mindszenty József bíboros közbenjárására imameghallgatásként következett be férjemnél, aki orvosilag megmagyarázhatatlan módon gyógyult meg az életét közvetlenül fenyegető, kivételesen súlyos tüdőgyulladásból. Férjem, Mario 2017. május 13-án este került kórházba súlyos tüdőgyulladással. Először a Pulmonológiai Osztályon kezelték, majd két nap múlva az oxigénhiány okozta kivételesen súlyos tudatzavar miatt átvitték az Intenzív Osztályra, ahol mesterséges kómába helyezve gépek segítségével tartották életben. Kiugróan magasak voltak a gyulladásos paraméterek, ezenkívül több más súlyos probléma mellett légzési, keringési és veseelégtelenség lépett fel nála és május 20-án tüdőödéma is bekövetkezett. A számos leoltás ellenére a kórokozót nem sikerült azonosítani. Ebben az emberileg és orvosilag reménytelen helyzetben, május 17-én jutott eszembe, hogy kizárólag Mindszenty bíboros közbenjárását kellene kérni férjem gyógyulásáért. Május 18-án valóságos imahadjáratot indítottunk. A VértanúinkNémeth Gyula rajza Hitvallóink folyóirat Mindszenty bíboros boldoggá avatásáért könyörgő hivatalos imáját kiegészítettem a következőkkel: „Mennyei Atyánk, ha ez szent akaratoddal megegyezik, akkor József bíboros szolgád közbenjárására, kérlek, gyógyítsd meg Mariót”. Ezután minden imádságra kész rokont, barátot, kollégát és ismerőst megkértem arra, hogy imádkozza ezt a férjem gyógyulásáért. Az imádságot Mindszenty bíboros képével együtt Mario ágya mellett tartottuk, minden délelőtt és délután imádkoztam, amikor már képes volt rá, Marióval együtt. A Mindszenty bíboros közbenjárásával végzett imahadjárathoz a családtagokon kívül a férjem sok kollégája csatlakozott az Eszéki és a Zágrábi Egyetemről. A zágrábi informatika-professzor a boldoggá avatást kérő imát a Mario gyógyulását kérő kiegészítéssel együtt le is fordí-
12
Imameghallgatás totta horvátra és terjesztette a környezetében. Az én kollégáim közül is nagyon sokan velünk imádkoztak, az egyik házaspár elzarándokolt Esztergomba Mindszenty bíboros sírjához is. Rajtuk kívül Portugáliából, Olaszországból, Németországból, Spanyolországból, Franciaországból, Lengyelországból, Hollandiából, Görögországból, Bulgáriából és az Egyesült Államokból is sokan kérték Mindszenty bíboros közbenjárását. Mellettük budapesti, kaposvári és egri egyházmegyés papok szintén segítettek bennünket imádságaikkal. A Vértanúink-Hitvallóink májusi számából emlékeztem arra, hogy a Mindszenty Alapítvány elnöke kiemelte, hogy a Positiót a Guadalupei Szűzanya napján fogadták el, akinek nagy tisztelői vagyunk. Belső bizonyosság alakult ki bennem arról, hogy férjem állapota szombatig, azaz május 20-ig még egyre romlani A Guadelupei Szűzanya fog, s ezt több személlyel is közöltem, de tudtam, abban kell bíznunk, hogy 21-én, a mexikói vértanúk napján hirtelen meg fog gyógyulni. Mariót is ezzel biztattam. Kérdeztem tőle, hogy hol van a Guadelupei Szűzanya képe, s mivel ekkor a csövek miatt még nem tudott beszélni, rávezettem, hogy Mexikóban, s mondtam neki, hogy a mexikói vértanúk ünnepén meg fog gyógyulni. Ekkor a férjem egy jegyzettömb lapjára leírta: meg Alcalában. Nekem ez addig eszembe sem jutott, Mario azonban rögtön emlékezett arra, hogy egy évvel korábban, amikor ott jártunk egy konferencia alkalmával, Alcala de Henaresben láttuk a kép másolatát. Május 20-ról 21-re virradó éjszaka ezek után férjem minden átmenet nélkül hirtelen meggyógyult, egyik pillanatról a másikra úgy kezdte érezni magát „mint a rakéta”. Amikor május 21-én reggel az orvos megvizsgálta és megnézte a gépeken az értékeket, felkiáltott: „Nézzétek, ez
13
Imameghallgatás az ember meggyógyult.” Ezek után Mario olyan gyorsan megerősödött, hogy a második nap reggel már visszakerült a Pulmonológiai Osztályra, ahol délután már maga sétált a folyosón, jól is érezte magát, de még nem teljesen. Ekkor jutott eszünkbe, hogy az alcalai kép előtt kellene imádkozni Mindszenty bíboros közbenjárásával a teljes gyógyulásért. Május 24-én felhívtam telefonon ottani szállásadónkat és megkértem, hogy menjen el a képhez, érintse meg a kezével, és imádkozzon ott Mindszenty bíboros közbenjárását kérve. Amikor május 25-én délelőtt bementem a kórházba, a férjem beszámolt arról, hogy érezte, hogy imádkoztak érte az alcalai kép előtt, mivel hirtelen teljesen jól lett, amikor pedig 26-án felhívtam szállásadónkat, hogy megköszönjem neki a kérésünk teljesítését, ő rögtön tudta, mielőtt bármit is mondhattam volna, hogy Mario meggyógyult. A tökéletes gyógyulás ténye minden addigi elképzelésünket felülmúlta, ugyanis férjem állapota a tüdőgyulladás előtti egészségi állapotához képest is jelentősen és tartósan megjavult. Ezek után az angol nyelvű imádságot május 25-én 23 óra 43 perckor e-mailben elküldtem Mexikóba is a Guadalupei Bazilikába azzal a kéréssel, hogy helyezzék a kegykép elé. Visszajeleztek, hogy ezt teljesítették is. A gyógyulást kísérte még férjemnél az a belső megtapasztalás, hogy május 19-én éjjel érezte Mindszenty bíboros jelenlétét, 20-án későn este pedig félálomban látott két aranybarnás színű alakzatot a kórteremben, melyekben Mindszenty atya és Pio atya jelenlétét érezte. Azt, hogy a gyógyulás tartós és teljes, bizonyítják a kontroll röntgenfelvételek és az is, hogy férjem bő egy hónappal később két külföldi konferencián is előadást tartott, sikeresen elvégzett egy intenzív spanyol nyelvtanfolyamot, a fizikai terhelést is jól bírja, naponta legalább öt kilométert biciklizik vagy gyalogol, és rendszeresen úszik a Balatonban. Egészségi állapota és közérzete kifogástalan. Kitartó közös imánk tehát meghallgatást nyert, és a Mennyei Atya ezzel a csodásnak érzett gyógyulással megmutatta nekünk, hogy mennyire kedves előtte Mindszenty bíboros közbenjárása. Hálából a gyors, tökéletes és tartós gyógyulásért fogadalmat tettünk, hogy mindaddig, amíg meg nem valósul a hivatalos boldoggá avatás, 2017. június 6. óta minden hónap 6-án misét mondatunk a kaposvári Nagyboldogasszony Székesegyházban Mindszenty bíboros boldoggá avatásáért az esztergomi, a városmajori és a csehimindszenti példát követve. Brdar-Szabó Rita
14
Imameghallgatás Hálával Kisunokám, Soma története azzal kezdődött, hogy a szülei – három lányuk születése után – sokat imádkoztak az ő jöveteléért. Az édesanyja várandóssága során elég korán kiderült, hogy problémás szülés lesz placenta previa (elöl fekvő méhlepény) miatt, ezért az orvosok beütemezték a császármetszést a 9. hónap letelte előtti 3. hétre. Ez a nap 2017. január 3-a lett volna, de 2016. november 3-án az édesanyánál vérzés lépett fel. Sürgős kórházba szállítás után azonnali műtétre volt szükség az anya és a gyermek életveszélyes állapota miatt. A magzatot ki kellett emelni az édesanyja méhéből, súlya mindössze 1372 g volt. Mentőhelikopterrel egy jobban felszerelt kórház intenzív osztályára szállították, ahová néhány nap múlva az édesanyát is átvitték. Az édesapa még a születése napján megkeresztelte a gyermekét. A pici Soma életben maradásáért Mindszenty József bíboros úr közbenjárását kértem. A kisunokám melletti inkubátorokban több koraszülött baba is meghalt, de ő csodásan életben maradt, és az állapota szépen javulni kezdett. A születése várt időpontja után egy évvel készült vizsgálatok alapján készült orvosi zárójelentés szerint fejlődésében teljesen utolérte egészségesen született kortársait. Kiegyensúlyozott, vidám, kedves kisgyermek. Mindez nyilván a gyors orvosi ellátásnak és a magas szintű ellátásnak is köszönhető, de az ima erejének legalább anynyira. Szeretettel küldöm ezt a beszámolót, már nagyon várom Mindszenty bíboros úr boldoggá avatásának megvalósulását. P. A. M.
15
Kitekintés Bálint Sándor égi közbenjárása Egyik unokahúgom hétéves korában, 2014. szeptember 23-án, úszóedzést követően hirtelen rosszul lett az uszoda előterében, majd összecsuklott, szívverése leállt. Egy éppen ott tartózkodó szakápoló élesztette újra; a kiérkező mentők körülbelül 10 perc után stabilizálni tudták a pulzusát, de az eszméletét nem nyerte vissza. Miután beszállították a közeli kórház gyermekosztályára, az orvosok úgy döntöttek, mentőhelikopterrel sürgősen Budapestre kell vinni, mert az állapota továbbra is életveszélyes. A Kardiológiai Intézetben semmi biztosat nem tudtak mondani állapotának várható alakulásáról, illetve egyáltalán a túlélési esélyeiről. Ekkor jutott eszembe, hogy imádsággal Bálint Sándor közbenjárását kérjem a kishúgom életben maradásáért. Tudományos életműve miatt korábban is nagy tisztelője voltam a neves szegedi néprajzkutatónak, és emlékeztem rá, hogy Gyulay Endre nyugalmazott megyéspüspök úr biztatott közbenjárásának kérésére, ha csodára van szükség. A kórházban a kislány keringési rendszere lassan helyreállt, de még hosszú napokig nem tért magához, végül jobbnak vélték mélyaltatásban tartani a kezelés idejére. Pár nap múlva súlyos agyi ödémája keletkezett, majd ismét összeomlott a keringése. Továbbra is imádkoztam Bálint Sándor közbenjárásáért, és erre kértem másokat is. Az unokahúgom neurológiai állapota na-
16
Kitekintés gyon rossz volt, mire keringését újra stabilizálták, így szállították át a Bethesda Kórházba. Az altatásból csak hetekkel később ébresztették fel, kapcsolatkészsége, figyelme azonban minimumérték alatti volt. Nem reagált, nem érdeklődött a környezete iránt, a családtagjait is beleértve. Ekkor azt kértem Bálint Sándortól, hogy ha a kislány életfunkcióit visszakapta, segítsen abban még, hogy a környezetével való viszonya is helyreálljon, még ha maradandó károsodással is kell számolni. Ettől kezdve fizikai és mentális állapota hihetetlen gyorsan javulni kezdett. Másfél hónap alatt a kislány szinte teljesen olyan lett, mint a betegség előtt. Karácsony előtt hazaengedték, életkedve, jó közérzete visszatért, ismét a régi lett. Ma a kötelező gyógyszeres kezelések mellett tünetmentes, a balesetet megelőző és kiváltó szorongásai alapvetően elmúltak, környezete és korosztálya iránt nyitottabbá vált. Hiszem, hogy Bálint Sándor közbenjárása nélkül az unokahúgom nem maradt volna életben. Számomra az, hogy még köztünk van és kiegyensúlyozott, boldog gyermek, Isten ajándéka és csodája – Bálint Sándornak köszönhetően. Liszkai Tamás plébános, Röszke
17
Híreink Örömmel számolunk be róla, hogy az utóbbi években több igényes kiadvány megjelentetésével tudtuk szolgálni az alapító okiratba is foglalt céljainkat: Mindszenty bíboros tiszteletének és boldoggáavatási ügyének előmozdítását. A saját kiadványok publikálását minden esetben egy-egy célzott támogatás tette lehetővé, de ezek eseti és bizonytalan forrást jelentenek. Szeretnénk ezért munkánkhoz Olvasóink további nagylelkű támogatását kérni. Török Csaba: Mindszenty József, a szentéletű bíboros A neves teológus által írt lelkiségi életrajzot rövidített, színes képekkel gazdagon illusztrált formában adjuk közre, abban a reményben, hogy minél több korosztályhoz, közösséghez és személyhez eljut Mindszenty bíboros életszentségének híre. Az olasz Velar Kiadóval együttműködve ezt a kiadványunkat olasz és angol nyelven is megjelentettük. Magyarországi Mindszenty Alapítvány, 2018 Puhafedeles, 120x205 mm, 48 oldal Dávid Ádám – Németh Gyula: MINDSZENTY – Mire tanít a cseresznyefa Az alapítvány hosszú évek óta dédelgetett terve valósult meg, amikor a nagyszerű alkotópáros – Dávid Ádám szövegíró és Németh Gyula grafikus – közreműködésével sikerült képregény formába sűrítenünk Mindszenty bíboros életrajzát. Az alcím egy költői epizódra, egy személyes kerettörténetre utal, ebbe ágyazva tárulnak fel előttünk Mindszenty bíboros életének legérdekesebb és legfontosabb eseményei. A kötetet ajánljuk fiataloknak és a műfajt kedvelő felnőtteknek egyaránt. Magyarországi Mindszenty Alapítvány, 2018 Puhafedeles, A4, 40 oldal E két kiadvány nem kerül kereskedelmi forgalomba, alapítványunk azon támogatói kapják ajándékba, akik egyszeri 5 000 Ft-os vagy afölötti értékben juttatnak adományt szervezetünknek. Kérjük a megjegyzés rovatban valamelyik kötet címének feltüntetését!
18
Híreink Hévizi Sára – Kiss Gabriella: Egy szentéletű ember – Mindszenty-tisztelet 1975-től napjainkig Mindszenty bíborost sokan már életében szentnek tartották, halála óta pedig ez a tisztelet egyre szélesebb és gazdagabb lett. A kötet első fele Mészáros István Mindszenty. Egy kultusz a XXI. században című munkájának adatbázisa, második fele – ennek folytatásaként –, a Mindszentytisztelet 2005–2017 közötti eseményeit, történéseit és alkotásait dokumentálja. A könyvet gazdagítják a 2005–2017 közötti esztergomi Mindszenty-zarándoklatok szentbeszédei és több mint 120 oldalnyi színes fényképtár. Magyarországi Mindszenty Alapítvány, 2018 Puhafedeles, 602x235 mm, 672 oldal Török Csaba: Prímás album Katolikus hitünk sajátos és különleges megközelítéséből, az életszentség kibontakozását, a bíboros életének egyfajta „belső olvasatát” a középpontba állítva írta meg Mindszenty bíboros életrajzát dr. Török Csaba, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára. Az egyszerre reális és lelkesítő biográfiát az 1956-os forradalom 60. évfordulója tiszteletére 956 számozott példányban megjelent díszalbumban tettük közzé. A képmellékletbe a bíborosról készült legjobb portréfotókat és külföldi riporterek által róla készített 1956-os felvételeket gyűjtöttük össze. Magyarországi Mindszenty Alapítvány, 2016 Keménytáblás, A4, 172 oldal E két kiadványunk nem került kereskedelmi forgalomba, alapítványunk azon támogatói kapják ajándékba, akik egyszeri 10-10 000 Ft-os vagy afölötti értékben juttatnak adományt szervezetünknek. Kérjük a megjegyzés rovatban a kért kötet (!) címének feltüntetését!
19
Híreink Csonka Emil: Diadalút Amerikában A szerző „krónikás íródeákként” szegődött Mindszenty bíboros nyomába 1974. június 5. és június 22. között, amikor a magyar főpásztor az Egyesült Államok nyugati partján a magyar közösségeket látogatta sorra Chicagótól San Franciscóig. Az eredetileg „Krónika Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek amerikai útjának egy jelentős szakaszáról” címmel ellátott útinaplóban sok színes epizódot olvashatunk a bíboros találkozásairól az „ő szeretett magyarjaival”. A kézirat megjelentetését az Alapítvány 1985 óta tervezte. Magyarországi Mindszenty Alapítvány, 2017 Puhafedeles, 140x198 mm, 156 oldal Ára: 1800 Ft Kovács Gergely: Szentek és boldogok igazolt csodái A szerző a Vég nélkül. Szentavatás régen és ma című kötetében kifejtett téma talán legizgalmasabb részét mutatja be újabb könyvében: a csodák vizsgálatát. Az Ó- és Újszövetség csodáinak elemzéséből kiindulva Jézus csodáinak magyarázatán keresztül eljuthatunk a csodák mibenlétének megértéséig, majd megismerkedhetünk a szenttéavatási eljárásokban betöltött szerepükkel. A könyv „szíve” húsz hivatalosan elismert csoda részletes leírása, e gondosan válogatott eseménysor elénk tárja Isten végtelen szeretetének különleges megnyilvánulásait. Magyarországi Mindszenty Alapítvány – Magyar Kurír, 2017 Puhafedeles, 190x250 mm, 192 oldal Ára: 1990 Ft A Vég nélkül. Szentavatás régen és ma című kötettel együtt megvásárolva a két kötet kedvezményes ára: 3690 Ft. A könyvek alapítványi irodánkban beszerezhetőek (postai kézbesítés esetén további 1500 Ft postai hozzájárulással)!
20
Vértanúink-Hitvallóink XXIV. évfolyam 2. szám (85. szám) 2018. november Kiadja: Magyarországi Mindszenty Alapítvány Alapította: † P. Szőke János SDB H-1085 Budapest Horánszky u. 22. Tel: +36 1 4451-548 www.mindszentyalapitvany.hu www.mindszenty.katolikus.hu ungmind@gmail.com Felelős kiadó: Habsburg-Lotharingiai Mihály Szerkeszti: Kovács Gergely okl. posztulátor A Vértanúink–Hitvallóink c. folyóirat ingyenes kiadását és a Magyarországi Mindszenty Alapítvány működését olvasóink önkéntes adományai biztosítják. Erste Bank Hungary Zrt. Számlaszám Magyarországon:11991102-02139889 Külföldön: IBAN HU58 1199 1102 0213 9889 0000 0000 SWIFT Kód: GIBAHUHB Adószám: 18063703-1-42 A határon túli magyar egyházmegyékből és más országokból honlapunkon keresztül lehet adományokat eljuttatni. Hálásan köszönjük a hívek erkölcsi és anyagi támogatását! A novemberi lapszám megjelenését a Miniszterelnökség támogatta.
IDEA Nyomda, Kolozsvár Nagy Péter igazgató