Best of METU diploma_2024_ANIMÁCIÓ

Page 1


BEST OF METU 2024 DIPLOMA

BEST OF ANIMÁCIÓ DIPLOMA

- BA - MA - BA (Eng)

Osztós Zsófia - Autersight

KOVÁCS DÓRA NAPSUGÁR

„A METU-n olyan tapasztalatokat és ismeretségeket szereztem, amelyek a jövőben is meghatározóak lesznek számomra”

Miért jelentkeztél erre a szakra, illetve a METU-ra? Milyen elképzeléseid, céljaid voltak, és hogyan alakult ez a tanulmányaid alatt?

Kiskorom óta rajongok a rajzfilmekért, és rengeteget rajzolok. A gimnáziumban néha apró animációkkal is kísérleteztem a füzetem szélein, de akkor még nem gondoltam, hogy komolyabban is foglalkozhatnék ezzel. Végül az akkori rajztanárom biztatására döntöttem úgy, hogy megpróbálkozom az animációval az egyetemen. Azt vártam, hogy a METU-n elsősorban szakmai tudást kapok, de ennél sokkal többet kaptam: rengeteg hasznos tapasztalatot, felejthetetlen élményeket és életre szóló barátokat, kapcsolatokat.

Mi volt a diplomamunkád? Kérlek, mutasd be, miről szólt!

A diplomamunkám címe Good Girl, egy animációs rövidfilm, amely a lelki gyógyulás első lépéseiről szól. A történet egy kislány pszichológusnál tett látogatását követi végig, miközben betekintést nyerünk néhány, gyerekeknél alkalmazott pszichológiai módszerbe, például a baba- és rajzterápiába. Ezek segítségével fokozatosan feltárul előttünk a kislány múltja.

Miért ezt a témát, projektet választottad?

Miért tartod relevánsnak, mi volt a célod, üzeneted ennek megvalósításával?

Az erőszak és a gyermekkori traumák feldolgozása rendkívül komoly és nehéz téma.

Az emberek gyakran hajlamosak elkerülni az ilyen kérdéseket, mert kényelmetlenül érzik magukat tőlük. Én viszont úgy gondolom, fontos, hogy ezekről is beszéljünk. Szerettem volna egy olyan filmet készíteni, amely érthető, befogadható formában dolgozza fel ezt a témát, és elgondolkodtatja a nézőt.

Miként segített a METU (az itt szerzett tudás, készségek, tapasztalatok, kapcsolatok), hogy megvalósítsd diplomamunkádat?

Nagyon sokat tanultam a METU-n, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megvalósíthassam a diplomafilmemet. Rengeteg támogatást és segítséget kaptam a tanáraimtól is. Amit

azonban külön kiemelnék, azok az itt szerzett kapcsolatok – ezek kulcsszerepet játszottak a film elkészültében. A stábom egy részét például olyan alsóbb éves hallgatók alkották, akiket még a gólyatáborban ismertem meg. Más szakokról pedig sok barátom segített hasznos tanácsokkal és visszajelzésekkel. A METU-n olyan tapasztalatokat és ismeretségeket szereztem, amelyek a jövőben is meghatározóak lesznek számomra.

Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?

Ha valakit érdekel az animáció világa, szívből ajánlom a METU-t. Itt valóban egy befogadó és támogató közösségben tanulhat az ember, ami hatalmas élmény. Olyan emberek vesznek körül, akiket ugyanaz érdekel, mégis ezerféle nézőponttal gazdagítják egymást. Inspiráljuk egymást. Ráadásul a tanárok végig melletted állnak, és mindenben segítenek, hogy megvalósíthasd az elképzeléseidet.

Mi a legfontosabb (szakmai vagy személyes) tapasztalat, élmény, amit magaddal viszel a METU-n töltött évekből?

Az egyetemi évek során az animáció több területét is kipróbálhattam, olyanokat is, amikről korábban álmodni sem mertem. Különösen izgalmas élmény volt számomra a bábanimáció. A bábok elkészítésétől kezdve a díszletgyártáson és a forgatáson át egészen az utómunkáig mindent saját magunk csináltunk. De talán a legmeghatározóbb élmény számomra a diplomafilmem rendezése volt. Rendezőként egy tízfős stáb munkájáért feleltem.

Megtanultam csapatban dolgozni, nyomás alatt is higgadtan dönteni, és vezetőként helytállni.

Mire vagy a legbüszkébb, amit a tanulmányaid során elértél (sikerek, díjak, pályázatok, versenyek, projektek)? Hogyan segített ezek elérésében a METU?

Nagyon büszke vagyok a második évem során készült filmjeimre. Az Utazó Közönség című szinkronfeladatra készült filmem – amit Pintér Mártonnal közösen rendeztünk – bejutott a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra. Hatalmas élmény volt a saját munkánkat nagyvásznon, egy nemzetközi fesztiválon viszontlátni. A másik fontos projekt számomra a Let Me Fly című rövidfilm, amelyet az önportré feladatra készítettem. A film látványvilága komoly kihívás volt számomra, és nagyon elégedett vagyok az elkészült végeredménnyel.

Milyen terveid, ambícióid vannak a jövőre nézve (pl. továbbtanulás, szakmai elhelyezkedés, projektek, megbízások)?

Jelenleg az Animáció mesterszakot végzem, hogy még tovább fejlesszem a tudásomat. A célom, hogy a diplomafilmemet fesztiválokra is eljuttassam, és már több új ötletem is van, amelyeket szeretnék megvalósítani. Emellett jelenleg is dolgozom néhány animációs projekten. A mesterszak elvégzése után szeretnék egy animációs stúdiónál elhelyezkedni, és hosszabb távon akár saját filmet is rendezni – bár ez még a jövő zenéje.

GORETITY FRANCISKA

Képbe öntött dal – Az animáció ereje a vizuális történetmesélésben

Miért jelentkeztél erre a szakra, illetve a METU-ra? Milyen elképzeléseid, céljaid voltak, és hogyan alakult ez a tanulmányaid alatt?

A BA tanulmányaimat a Képzőművészeti Egyetemen végeztem látványtervező szakon, díszlet-báb szakirányon. Mindig is érdekelt az animáció, ezért ebben az irányban szerettem volna tovább tanulni. A tervem az volt, hogy a korábbi tudásomat felhasználva közelítsem meg az animációt, ezért stop motionnel szerettem volna foglalkozni, ami a két szakterületem átfedése. Ezt a diplomafilmemmel sikerült is megvalósítanom.

Mi volt a diplomamunkád? Kérlek, mutasd be, miről szólt!

Egy animációs rövidfilm, amit én írtam, terveztem, animáltam és rendeztem. A díszleteket és a bábokat kézzel mintáztam és festettem, szerettem volna minél anyagszerűbb látványvilágot létrehozni. A bábfilm a nárcisztikus bántalmazást mutatja be egy festőn és a modelljén keresztül, az ő kapcsolati dinamikájukról szól a film: a kezdetben idillinek tűnő viszony egyre mérgezőbbé válik. A történet tetőpontján a bántalmazást elszenvedő női főszereplő megtalálja az erejét, és kilép a kapcsolatból.

Miért ezt a témát, projektet választottad? Miért tartod relevánsnak, mi volt a célod, üzeneted ennek megvalósításával?

A célom az volt vele, hogy minél több emberhez eljusson a nárcisztikus kapcsolatok problémája, emellett fontos volt számomra, hogy a történet élvezhető és elgondolkodtató legyen. Fontos volt, hogy a projekt által szakmailag fejlődjek, mert nagy vállalás volt. „Szerettem volna egy olyan munkát letenni az asztalra, ami nemcsak érdekes vagy hasznos a közönségnek, hanem művészi szempontból is igényes.”

Miként segített a METU (az itt szerzett tudás, készségek, tapasztalatok, kapcsolatok), hogy megvalósítsd diplomamunkádat?

Sok embert ismertem meg, aki rengeteget segített. A tanáraim mellett egy külső konzulens is támogatott, aki a stop motion területén az egyik legjobb szakember. A

hallgatótársaim között is találtam meghatározó munkakapcsolatokat: legszorosabban az operatőr kollégámmal dolgoztam együtt, aki évfolyamtársam volt.

Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?

Hagynak szabadon alkotni, a tanárok nem erőltették ránk a saját elképzeléseiket. Ugyanakkor sok hasznos tanácsot kaptunk tőlük, mert olyanok tanítottak, akiknek sok gyakorlati tapasztalatuk volt a szakmában. Nem voltunk sokan az évfolyamon, és egy elég jó közösséget alkottunk.

Mi a legfontosabb (szakmai vagy személyes) tapasztalat, élmény, amit magaddal viszel a METU-n töltött évekből?

Sokféle feladatunk volt, ezért változatos volt az oktatás. Volt lehetőségem a kreativitásomat és a gyakorlatias tudásomat is fejleszteni.

Mivel olyan tanáraim és hallgatótársaim voltak, akik nagyon sokféle stílust és nézőpontot képviseltek, mindenkitől tudtam egy kicsit tanulni,

sok technikára és szemléletre lett rálátásom.

Mire vagy a legbüszkébb, amit a tanulmányaid során elértél? Hogyan segítettek ezek elérésében a METU lehetőségei?

Most, hogy kész lettem a diplomafilmemmel, elkezdtem fesztiválokra nevezni. A Cinefestre már be is válogatták. Még tervezem küldeni máshova is, amiben a tanszék is felajánlotta a segítségét.

Milyen terveid, ambícióid vannak a jövőre nézve?

A jövőben szeretnék még saját filmtervekkel foglalkozni, pályázni. De úgy érzem, a média alkalmazott területein is megállom majd a helyemet.

OSZTÓS ZSÓFIA

„… olyan alkotókkal találkoztam -tanárokkal, diáktársakkal-, akiknek a munkái még hosszú ideig inspirálni fognak az elkövetkező években.”

Miért jelentkeztél erre a szakra, illetve a METU-ra? Milyen elképzeléseid, céljaid voltak, és hogyan alakult ez a tanulmányaid alatt?

Az alapszakos tanulmányaimat is a METU-n végeztem, és nagyon szerettem az egyetemet – mind a közösség, mind a hangulat miatt. Ezért nem is volt kérdés, hogy a mesterszakot is itt szeretném folytatni. Az alapszakon úgy éreztem, még messze nem mutattam meg mindent, amit szeretnék, és a célom az volt, hogy ezúttal bonyolultabb, összetettebb alkotások létrehozásában is kipróbáljam magam.

Mi volt a diplomamunkád? Kérlek, mutasd be, miről szólt!

A diplomamunkám egy férfi történetét meséli el, aki látszólag az apját keresi, de a film során rájön, hogy talán nem is ő az, akit valójában meg kell találnia. A megszokott rutinjából az zökkenti ki, hogy egy különös, gombaszerű lényt talál az otthonában – egy olyan figurát, akit nem tud elküldeni, és aki végül arra készteti, hogy szembenézzen élete olyan részeivel, amelyeket korábban elkerült volna. A film szimbolikus, metaforikus környezetben játszódik: a ház, a természet és a szellemszerű karakterek mind a főszereplő belső világának és érzéseinek vetületei.

Miért ezt a témát, projektet választottad?

Miért tartod relevánsnak, mi volt a célod, üzeneted ennek megvalósításával?

A film alaptémája számomra az önmagunkkal való szembenézés, és végső soron az önelfogadás. Egy metaforikus utazáson keresztül szerettem volna bemutatni ezeket az érzelmeket és helyzeteket. Bár a film hangulata sokszor kissé komor, mindenképpen egy pozitív kicsengésű lezárásra törekedtem. A természet motívumai és azok szimbolikus jelentése régóta foglalkoztatnak, így fontos volt számomra, hogy ezeket is beépítsem a film világába.

Miként segített a METU (az itt szerzett tudás, készségek, tapasztalatok, kapcsolatok), hogy megvalósítsd diplomamunkádat?

Sokat tanultam arról, hogyan osszam be az időmet, mik az erősségeim és hol vannak

a határaim, illetve hogyan irányítsam és tartsam kézben a saját projektjeimet. Ennél a diplomamunkánál már hasznosítani tudtam az alapszakos filmem elkészítése során szerzett tapasztalatokat is. Sok olyan dolog volt, amire akkoriban azt mondtam, „bárcsak másképp csináltam volna”, és most lehetőségem nyílt előre felkészülni azokra az akadályokra, amikkel korábban már szembesültem.

Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?

Úgy érzem,

a METU egyik legnagyobb erőssége, hogy támogatja

a hallgatókat abban, hogy saját elképzeléseiket a lehető leghitelesebben

valósíthassák meg

– úgy, hogy közben megőrizhetik az eredeti szándékaikat, gondolataikat. Emellett a tanári kar is kiemelkedő: segítőkész, tapasztalt szakemberekből áll, akiktől rengeteget tanulhattam. Ez számomra az egyik legnagyobb érték, amit az egyetemtől kaptam.

Mi a legfontosabb (szakmai vagy személyes) tapasztalat, élmény, amit magaddal viszel a METU-n töltött évekből?

Rengeteget tanultam az animáció különböző

folyamatairól és a szakma belső működéséről, ezek pedig olyan tapasztalatok, amiket biztosan hasznosítani tudok a jövőben is. Emellett olyan alkotókkal találkoztam – mind tanárok, mind diáktársak között –, akiknek a munkái hosszú ideig inspirálni fognak.

Mire vagy a legbüszkébb, amit a tanulmányaid során elértél (sikerek, díjak, pályázatok, versenyek, projektek)? Hogyan segített ezek elérésében a METU?

Jelenleg leginkább a diplomafilmemre vagyok büszke – elsősorban arra, hogy sikerült befejeznem. Emellett kiemelném egy másik projektemet is: a Libri könyvkiadóval együttműködésben készített könyvtrailert, amely különösen kedves számomra, mivel az íróval is közösen dolgozhattunk a szinkron felvételén. Az egyetem révén több lehetőségem is adódott, például részt vehettem a BuSho animációs fesztivál diákzsűrijében, ami szintén felejthetetlen élmény volt.

Milyen terveid, ambícióid vannak a jövőre nézve (pl. továbbtanulás, szakmai elhelyezkedés, projektek, megbízások)?

Számos tervem van: az egyik egy új, saját animációs projekt elindítása, de emellett szeretnék más alkotásokban is részt venni animátorként. Egy másik régi álmom is valóra vált nemrég – tanári pályára léptem –, és mindenképp szeretném ezt az utat folytatni az alkotás mellett.

Animáció MA

TÓTH ESZTER

„A vizuális történetmesélés egy új dimenzióval gazdagítja a zenét.”

Miért jelentkeztél erre a szakra, illetve a METU-ra? Milyen elképzeléseid, céljaid voltak, és hogyan alakult ez a tanulmányaid alatt?

Mindig is érdekelt az animáció, és már rendelkeztem grafikai végzettséggel is. Pár év szakmai tapasztalat után szerettem volna a mozgókép felé nyitni. A METU-t több ismerős is ajánlotta, és inspiráló oktatókat ismertem innen. Már a felvételin tudtam: egy animációs videoklip lesz a diplomamunkám – ez a cél végig velem maradt, és meg is tudtam valósítani.

Mi volt a diplomamunkád? Kérlek, mutasd be, miről szólt!

Az Elefánt zenekar Ikarosz című dalához készítettem animációs klipet. A zenekar tagjai

– egy kutya és egy macska társaságában – egy erdei tisztáson rakétára bukkannak, amellyel a Nap felé indulnak. A felelőtlen felfedezés végül katasztrófába torkollik. A videó a mitologikus történet és a sci-fi eszközeinek ötvözésével egy kortárs értelmezés.

Miért ezt a témát választottad? Mi volt az üzeneted?

A videoklip témájának kiválasztása az animált klipek iránti rajongásomból indult. Úgy gondolom, hogy egy jól megtervezett videoklip nemcsak megerősíti a dal üzenetét, de emlékezetessé is teszi a hallgató számára. A vizuális történetmesélés egy új dimenzióval gazdagítja a zenét, és lehetővé teszi, hogy a néző ne csupán hallja, hanem lássa is az előadó közlendőjét – így sokkal mélyebb érzelmi kapcsolat alakulhat ki a közönséggel.

Az Ikarosz című dalban rengeteg kreatív lehetőséget láttam – a ritmus és az instrumentális részek is szinte követelték az animációs megközelítést. A szöveg ugyan valamelyest kötött, de maga a görög mítosz, amelyre épül, örök érvényű témát hordoz: az emberi természet lényegében évezredek óta nem változott. A célom az volt, hogy vizuálisan is kibontsam a dal jelentésrétegeit, miközben tisztelgek a klasszikus magyar animáció hagyományai előtt.

Miként segített a METU a diplomamunkád megvalósításában?

A METU nyitott és támogató légkört biztosított. az eszközöket és lehetőségeket, de a felhasználásuk módját már ránk bízták, így megmaradt az alkotói szabadság. Az alapképzés és a mesterszak során rengeteg tapasztalatot szereztem – sokat hibáztam, de ezekből mindig tanultam, nemcsak szakmailag, hanem önismereti szinten is. Mire a mesterdiplomához értem, már kellő tapasztalattal és önbizalommal kezdhettem bele a megvalósításba.

A zenekarral való kapcsolat is egy egyetemi ismeretség nyomán jött létre. Az egyik csoporttársammal pedig azóta is közös projekteken dolgozunk.

Mit mondanál annak, aki most felvételizik, miért érdemes a METU-t választania?

A METU-n egy nyitott, támogató közösségben alkothat az ember,

és aktívan dolgozó szakmabeli oktatóktól kaphat rendszeres, őszinte visszajelzést. Itt szabadon eldöntheted, milyen irányba fejlődj, hogyan és mivel fejezd ki magad, és mit szeretnél kihozni a képzés végére önmagadból.

Mi a legfontosabb élményed a METU-s évekből?

A diplomafilmem készítése volt a legösszetettebb élmény. Az időmenedzsmenttel sokat küzdöttem, de rengeteget tanultam belőle. Az is különösen értékes volt, hogy a stábtagok teljesen önkéntesen csatlakoztak – a közös alkotás öröme volt a fő motiváció. Ez megerősített abban, hogy a lelkesedés legalább olyan fontos, mint az anyagi háttér.

Mire vagy a legbüszkébb a tanulmányaid során?

A diplomamunkámra vagyok a legbüszkébb, de emellett fontos állomás volt a Libri számára készített könyvtrailer és a 2021-es ATAFF pályázat megnyerése is. Mindezek az egyetem inspiráló közegének és lehetőségeinek köszönhetők.

Milyen terveid, ambícióid vannak a jövőre nézve?

Szeretnék animációs klipeket készíteni előadókkal közösen, de nyitott vagyok edukatív animációkra is – ebben már kipróbálhattam magam, és nagyon élveztem.

HOTOPAN PAULAESTEFANIA Animation BA (English)

“Stories full of hope, creativity, and determination can inspire others to tap into their own creative power.”
Building Worlds,

Finding Purpose

– An Animation Graduate’s Creative Path

Why did you choose this program and METU in particular? What were your initial goals or expectations, and how have they evolved during your studies?

I chose METU for its diverse and well-rounded animation program. It covered everything from art history and cinematography to technical and financial aspects of the industry. Initially, I wanted to master animation techniques and explore various directions. Over time, I realized my passion lies in worldbuilding and visual development, which have become my primary career focus.

What was your diploma project? Please introduce it and tell us what it was about.

Mysthaven is a 2D hand-drawn animated trailer following Rayana, the last guardian of her wizard family. Set in a mystical Arabian city, Rayana embarks on a quest to restore her hometown after a magical heirloom — a paintbrush — was stolen, causing widespread destruction. Guided by dreams, she reclaims her destiny by confronting mythical creatures and uncovering her purpose. The trailer is a magical journey about courage, transformation, and identity.

Why did you choose this topic or project? Why do you find it relevant, and what was your aim or message with it?

Through Mysthaven, I wanted to show the transformative power of imagination and art.

Rayana’s journey mirrors my own challenges and resilience. The story reflects the growth I experienced, and I hope it inspires others to embrace their inner strength and creativity.

How did METU help you in realizing your diploma project?

METU provided a strong foundation in animation principles and production. I gained hands-on experience throughout the animation pipeline, from character design to editing. Faculty guidance and connections — including professional voice actors — were essential in bringing Mysthaven to life.

What would you say to someone applying to METU now? Why is it worth choosing this university?

METU offers a supportive and collaborative environment where you can develop both creatively and technically. The program blends theory with real-world practice and helps build a strong portfolio while networking with professionals. It’s a great launchpad for a creative career.

What is the most important (professional or personal) experience or lesson you’re taking with you from your years at METU?

My years at METU helped me grow personally and artistically.

I earned an academic scholarship and built

meaningful relationships — especially with mentor Áron Gauder. These experiences pushed me forward and gave me confidence in my creative path.

What are you most proud of that you achieved during your studies? How did METU contribute to these achievements?

I’m proud of receiving a scholarship — a recognition of the effort I invested. The feedback and encouragement from professors helped me improve and stay motivated. It was a milestone that validated my growth and direction.

What are your future plans or ambitions?

I’m building a freelance design agency while taking private courses in visual development. My long-term goal is to pursue a Master’s in Visual Development and earn an internship at Cinemon Entertainment or SPA Studios, moving closer to a career in animated storytelling.

Animation BA (English)

ERIKA IMBRIANI

“I fell in love with the feeling of bringing stories and characters to life.”
BO ND – A Creative Journey in Connection and Storytelling

Why did you choose this program and METU in particular? What were your initial goals or expectations, and how have they evolved during your studies?

I was drawn to animation by the joy of bringing characters and stories to life. Initially, I just wanted to explore tools and express myself through new techniques. Over time, I began focusing more on how to use animation to tell meaningful stories and communicate emotions. Working with inspiring peers and learning through practice helped refine my direction.

What was your diploma project? Please introduce it and tell us what it was about.

My graduation project is BOND, a six-minute animated short I co-directed and co-produced

with a 12-member team. The story follows a lonely boy who discovers another person for the first time, awakening his longing for connection. Set between imagination and reality, BOND is about human connection, discovery, and emotion. It was a challenging yet fulfilling collaboration that blended each team member’s strengths.

Why did you choose this topic or project? Why do you find it relevant, and what was your aim or message with it?

I wanted to explore connection — something many of us long for, especially in isolated times. The story mirrors real human feelings: loneliness, discovery, and the desire to reach out. My goal was to create something emotionally resonant that encourages empathy and reflection.

How did METU help you in realizing your diploma project?

METU gave me the tools, technical knowledge, and support network to bring BOND to life. From animation techniques and sound design to project management, I felt fully equipped. The feedback from professors and peers played a big role in improving the film’s quality, and the collaborative environment gave me confidence to pursue my vision.

What would you say to someone applying to METU now? Why is it worth choosing this university?

If you’re interested in creative fields, METU is a great choice. The professors are approachable and supportive, the courses balance theory and practice well, and the campus has a welcoming, collaborative energy.

It’s a place

where you can find both technical growth and creative inspiration.

What is the most important (professional or personal) experience or lesson you’re taking with you from your years at METU?

The journey itself was the biggest lesson — learning to collaborate, organizing complex projects, and growing creatively and personally. Creating BOND with such a dedicated team was an unforgettable experience that taught me how to lead, adapt, and appreciate the power of storytelling.

What are you most proud of that you achieved during your studies? How did METU contribute to these achievements?

Definitely BOND. Watching the film come together, piece by piece, week by week, was incredibly rewarding. METU’s professors helped shape my ideas and push them further. Their support and insight helped me evolve my work and myself.

What are your future plans or ambitions?

I aim to work in the animation industry and possibly open a small studio offering animation and design services. I also plan to finish BOND with my team, and eventually pursue a master’s in directing. Long term, I hope to create personal animated films as an independent creator.

Animation BA (English)

JING YUTONG

“Even though our loved ones may no longer be with us, their spirit and legacy remain with us always.” From China to Budapest – Finding Myself Through Animation

Why did you choose this program and METU in particular? What were your initial goals or expectations, and how have they evolved during your studies?

I was drawn to Hungary’s artistic atmosphere and the collaborative opportunities it offers. Although the environment was unfamiliar at first, METU’s friendly and passionate community made me feel welcome. Over time, my joy in animation deepened thanks to the shared enthusiasm of my peers.

What was your diploma project? Please introduce it and tell us what it was about.

My graduation film, Last Journey, is a deeply

personal story about a young girl who, in a dream, accompanies her grandfather on his final journey before his death. The film explores themes of loss, memory, and the enduring love that connects us to those who have passed.

Why did you choose this topic or project? Why do you find it relevant, and what was your aim or message with it?

This story comes from my own life. My grandfather was a huge influence on me— he taught me music and shaped my early years. He passed away when I was thirteen, and this film is my tribute to him. I hope to remind viewers that while we lose people, their presence can still guide and comfort us.

How did METU help you in realizing your diploma project?

The support from METU was tremendous. Professors helped connect us with voice actors and sound designers and offered feedback on storyboards and plot development. But beyond technical help, it was their kindness and encouragement— along with that of my classmates—that truly supported me.

What would you say to someone applying to METU now? Why is it worth choosing this university?

METU provides more than just technical training—it fosters a warm, creative environment. The professors are knowledgeable and the sense of community is strong. For someone passionate about animation, this is a place where you can grow not just as an artist, but as a person.

What is the most important (professional or personal) experience or lesson you’re taking with you from your years at METU?

Teamwork and leadership were the most important lessons. Over three years, I participated in many collaborative projects— including leading my own team as director for Last Journey. These experiences helped me grow from a quiet, introverted student into someone who can communicate and lead.

What are you most proud of that you achieved during your studies? How did METU contribute to these achievements?

I’m proud of having grown and thrived in a completely new cultural and academic setting.

METU’s flexible and supportive environment gave me the time to improve my portfolio and build confidence. I also developed friendships across cultures, which made the experience even more meaningful.

What are your future plans or ambitions?

I plan to continue my studies at the graduate level while further improving my drawing and animation skills. I’ll take on freelance commissions to support my family and aim to apply everything I’ve learned so far to reach higher artistic goals.

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.