Issuu on Google+

HIRDETÉS

párok BALLA ESZTER 2013. október 25. PÉNTEK | www.metropol.hu 

BUDAPEST

A poligamyBAN 6–7. oldal

Eltörölné a többség az óraátállítást

Téli időszámítás. Vasárnap hajnalban 3-ról 2 órára kell visszaállítani az időmérőket Felmérés. Minden harmadik magyar napokig tartó alvászavarra panaszkodik ebben az időszakban Európai Unió. Az összes EU-tagállamban alkalmazzák az óraátállítást 2. oldal

Versenyünk győztes fotói Véget ért a világ legnagyobb fotóversenye, a Metropol Photo Challenge. Csaknem kétezer magyar pályázó több mint 7500 fotót töltött fel. A hazai zsűri kiválasztotta a legjobbakat, és a közönség is megszavazta a kedvencét. Most jön a nemzetközi döntő, eredményt november 4-én hirdetünk. Jobbra az a fotó, amely a zsűri kedvence volt: Rakó Alex, Hallás kategória, „Music begins where words end” (A zene ott kezdődik, ahol a szavak véget érnek). 8–9. oldal

Talán Merkel mobilját is lehallgatták Barátok nem kémkednek egymás után – mondta a német kancellár. Az amerikai titkosszolgálati botrány téma a mai EU-csúcson is. 4. oldal

Puskás-szobor Madridban

13. oldal HIRDETÉS


1 hírek

2013. október 25. péntek www.metropol.hu

Vasárnap többet alszunk Óraátállítás. Véget ér a nyári időszámítás, vasárnap hajnalban háromról kettőre kell visszaállítani az órákat Világszerte vitáznak az óraátállítás szükségességéről. Támogatói szerint a nyári időszámítás alkalmazásával sok energia spórolható meg, a munka után több időt tölthetünk a szabadban, viszont kevesebb a bűncselekmény. Ellenzői ugyanakkor azzal érvelnek, hogy az energiafogyasztásra csak igen kis hatása van, és fölöslegesen zavarja meg az emberek életritmusát évente kétszer.

A többség eltörölné

Magyarországon is vannak ellenzői az óraátállításnak, egy friss online kutatás hatezernél is több résztvevőjének 85 százaléka úgy nyilatkozott, hogy eltörölné. Az is kiderült, hogy minden második megkérdezettnek volt már konkrét problémája a félévente esedékes váltásból, 35 százalék pedig napokig tartó alvászavarokra panaszkodott. Az interneten indított „1 millióan az óraátállítás ellen” nevű csoporthoz tegnap estig 34 500-an csatlakoztak.

Nem mítosz a spórolás

Valóban jelentős mennyiségű áramot lehet megspórolni azKúria

Lazítaná a szabályokat Darák Péter A bírósági nyilvánosságra vonatkozó magyar szabályozás lazítását szorgalmazta Darák Péter (a képen), a Kúria elnöke a legfelsőbb bírói fórum és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által a témában rendezett nemzetközi konferencián. „Az igazságszolgáltatás függetlensége nem járhat együtt a számonkérhetőség teljes hiányával. A bírósági tárgyalások és döntések nyilvánossága biztosítja, hogy a bíró a nyilvánosság kontrollja alatt álljon” – tette hozzá Darák Péter. Kitért arra, hogy az igazságszolgáltatás nyilvánossága magában foglalja a bírósági tárgyalások nyilvánosságát és az iratok, illetve döntések megismerhetőségét. mti

hazai 2

Közlekedés

Az egész EU-ban a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik, és október utolsó vasárnapjáig tart

zal, hogy a márciusi óraátállítás után a világos órák jobban igazodnak a többség ébrenlétének időszakához – derül ki a Magyar Villamosenergia-

ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. évtizedek óta gyűjtött adataiból. Mintegy 120 gigawattórányit, ami egy nagyváros, azaz 30–40 ezer háztar-

Történelem

• Benjamin Franklin  vetette föl elsőként a nyári időszámítás bevezetésének lehetőségét 1784-ben. Először az Egyesült Államokban állították előre az órákat 1916-ban. • Magyarországon  1916–1920, 1941–1950, 1954–1957 között működött

Időjárás

az „alternatív időszámítás”, 1980 óta pedig folyamatosan alkalmazzuk. • Oroszországban utoljára 2011. március 27-én állították át az órákat nyári időszámításra, és Medvegyev akkori elnök 2011. júniusi rendelete értelmében azóta ezen nem is változtattak.

Bajai választási videó

/ mti

tás éves fogyasztásának felel meg.

Kevesebb/több baleset

Az óraátállítás előnyei közt szokták említeni, hogy világosban kevesebb baleset történik. A forgalmi adatok elemzésével foglalkozó Best Way Traffic Kft. megfigyelései szerint azonban ennek az ellenkezője igaz: akár 2%-kal emelkedhet a közúti balesetek száma. Mint közleményükben írják, a változás megviseli az emberek szervezetét, sokan napokig fáradtabbak, ingerlékenyebbek, érdemes tehát ilyenkor jobban odafigyelni a közlekedés során. horn andrea Győr

Fokozott ellenőrzés lesz

Tavaszias hétvége lesz

Harangozó Tamás tagadja a vádat

Életfogytiglan a kettős gyilkosnak

Lavina elnevezéssel országos sebesség-ellenőrzési akciót indítanak október utolsó hetében. A főutakon és a gyorsforgalmi utakon is lehet arra számítani, hogy úgynevezett kitereléses ellenőrzéseket is tartanak. mti

Tegnap is megdőlt az országos melegrekord. Az előrejelzések szerint a hétvégén is napsütéses, meleg idő várható. Több helyen a leghidegebb órákban 10 foknál is melegebb lesz, napközben 25 fok közeli csúcsértékek lesznek. mti

Az MSZP-s Harangozó Tamás kijelentette, hogy nem volt jelen a hamis felvétel átadásánál. A Fidesz pedig válaszokat vár Gyurcsány Ferenctől, miután a videóügybe belekeveredett pártjának egyik, azóta kizárt tagja is. mti

Jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetést szabott ki a Győri Ítélőtábla tegnap arra a presszósra, aki tavaly áprilisban egy vita miatt két embert lelőtt sörétes vadászpuskával a kisalföldi megyeszékhelyen. mti

Gyurcsány: nem a DK-sok skandáltak

Október 23. „Összefogást” – skandálta a tömeg, ezért Mesterházy Attila nem tudta elkezdeni a beszédét

Gyurcsány Ferenc Facebooküzenetben írt Mesterházy Attilának, hogy semmilyen demonstrációt nem szerveztek ellene a közös ellenzéki gyű-

lésen. Kerék-Bárczy Szabolcs (DK) közölte: nem a Demokratikus Koalíció szervezte a Mesterházy Attila MSZP-elnök beszéde alatti skandálást. Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a történtek „nem segítették a jövőbeni együttműködést”. Mesterházy Attila szerint a skandálás szervezettnek tűnt, de nem gondolkozik válaszlépésen, mert neki nem a demokratikus ellenzéki pártok az ellenfelei. mti

Levél Bajnai Gordontól

• Orbán Viktor kormányfőt  az Együtt-PM vezetője bocsánatkérésre szólította fel, amiért „pártnagygyűlést” rendezett az állami ünnepségből, és azt állította politikai vetélytársairól, hogy „ha tehetnék, a tömegbe lövetnének”. „Ez a gyűlöletkeltő beszéd egy demokratikus párt elnökétől nem fogadható el” – írta.

• A Fidesz közleményben reagált:  „Sajnos Ön már részese volt annak, amikor egyszer egy kormány az emberek közé lövetett. 2006-ban Gyurcsány Ferenc kormányának kormánybiztosa volt, amikor a rendőrség parancsra az akkori ellenzék ünnepi rendezvényéről távozó emberekre gumilövedékekkel tüzet nyitott.”


gazdaság 3 Üzemanyagok

Olcsóbban lehet hétfőtől tankolni A 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát kettő, a gázolajét négy forinttal csökkenti hétfőn a Mol Nyrt. Ezzel a benzin átlagára 399-400 forint, a gázolajé 416-417 forint lesz. Az autósok 15–25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál. mti Tőzsde

BUX: 18 756,72 (+98,62, +0,53%) Mol 14 985

Richter 4064

OTP 4515

Telekom 296

ÁRFOLYAMOK USD EUR CHF 211,57 292,10 237,16

Rekordszámú közmunkás Közfoglalkoztatás. Uniós forrásból 100 ezer ember képzését finanszírozzák négy hónapig Minden eddiginél többen, összesen kétszázezren vesznek részt közfoglalkoztatási programban november elsejétől április végéig – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára. Czomba Sándor kifejtette, hogy a résztvevők közül 100 ezren dolgoznak majd, további nagyjából 100 ezren pedig olyan képzést kapnak a közfoglalkoztatás keretében, amellyel javulnak elhelyezkedési esélyeik. A legnagyobb munkáltatók az önkormányzatok lesznek. A téli közmunkaprogram bér- és járulékterhei nagyjából 20 milliárd forintot tesznek ki, és még az idei büdzsét terhelik. A jelenleg a közfoglalkoztatási programban részt vevők szerződése automatikusan meghosszabbodik április 30-ig – mondta az államtitkár.

így a belső kereslet nagyobb mértékben tud hozzájárulni a gazdasági növekedéshez. Beszélt a devizahitelesekről és a készpénzfelvétel ingyenessé tételéről is. Mint mondta, a bankok nem használták ki az időt a devizahitelszerződések kedvezőbbé tételére, ezért a kérdéssel jövő héten érdemben foglalkozik a kormány. Az NGM időben széthúzott megoldásra tesz majd javaslatot – közölte. A tárca dolgozik azon is, hogy oly módon legyen ingyenes a pénzfelvétel, hogy annak költségét ne terhelje a bank az ügyfelekre. mti

Ellenzéki reakciók

• Az LMP szerint nem reflektál a büdzsé azokra a globális jelenségekre, amelyek Magyarországon is megfigyelhetőek. Ide sorolták az élelmiszerek árának növekedését, a fiatalok elvándorlását és a társadalmi különbségek növekedését. • A Jobbik szerint nem teljesít jobban a gazdaság: alapvetően túladóztatott és

• Az álláskeresők vagy a rehabilitációs ellátásban részesülő, 16 évesnél idősebbek lehetnek közfoglalkoztatottak. • A jogviszony határozott ideig tart, próbaidő nélkül.

Országgyűlés. Elkezdődött a 2014-es büdzsé parlamenti vitája – A pénzügyi stabilitás megőrzése és a családok terheinek csökkentése áll a középpontban, ezért lehet a rezsicsökkentés költségvetésének nevezni – hangsúlyozta expozéjában a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály hozzátette: a kormány 2%-os gazdasági növekedéssel és 2,9%-os GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol. A tárcavezető sajtótájékoztatóján azt mondta: a családi adókedvezmény kiterjesztésének, a pedagógusbér-emelésnek, valamint a rezsicsökkentésnek köszönhetően 1,9%-kal nő a háztartások fogyasztása,

A közmunka szabályai

kivéreztetett állapotban van, az ország versenyképessége pedig jelentősen romlott, és a költségvetés korrekcióra fog szorulni jövőre. • Az MSZP szerint  a várt 2%-os növekedés nem megalapozott, és jó, ha májusig kitart a költségvetés, amely nem szolgálja a kiszámíthatóságot, és továbbra is a gazdagoknak kedvez.

Havi átlagban 114 ezren vesznek részt közfoglalkoztatásban / katona lászló

A decembertől március végéig tartó képzések ingyenesek, a résztvevők a nyolcórás közfoglalkoztatási bért kapják. Az állam az utazási költségek térítéséhez is hozzájárul. A terv szerint

298 753

ember vett részt idén közfoglalkoztatásban, így a kormány az idei évre vállalt 300 ezer fős létszámot teljesíteni fogja.

Mintegy 48 ezren alapkompetencia-képzést kapnak, 4 ezer embernek pedig a 7. és a 8. osztály elvégzéséhez indítanak felzárkóztató oktatást. Államilag elismert képzést 20 ezren kapnak, míg 29 ezren betanító jellegű képzésben vehetnek részt. Az államtitkár ez utóbbira példaként említette a térkőburkoló, a betonelemgyártó vagy a mezőgazdasági gépkezelő szakmákat. A képzési költségek 24 milliárd forintot tesznek ki, ezt európai uniós forrásból finanszírozzák. mti

• Többféle formában  és időtartamban dolgozhatnak az érintettek. A legfeljebb négy hónapig tartó, napi négyórás munkaidőtől kezdve egészen az egyéves, napi nyolcórás foglalkoztatásra is van példa. • A közmunkások bére  nyolcórás munka esetén havi nettó 49 453, a munkavezetőké 54 398 forint. • Szakképesítést igénylő munkakörben, megfelelő végzettség esetén a garantált bér havi nettó 63 404 forint, munkavezetőknél 69 744 forint. • A közmunkás társadalombiztosításra és nyugellátásra lesz jogosult. HIRDETÉS


Vélemény

frei Tamás írása a metropolnak

Kínai nem vesz kínait Milánóban történt, a hét elején. Az egyik legrégebbi olasz kávégépkészítő család tulajdonosával ittuk épp az eszpres�szót, amikor kitört belőle a „dolce vitát” élvező olaszokra alig-alig jellemző düh. A kínaiak, a betolakodók, a kényelmes és édes olasz életet felforgató távol-keletiek elleni hangos tiráda furcsa kisülése volt annak a fordulatnak, ahová a robusztusan fejlődő kínai gazdaság mostanra eljutott. Ha nem egy eszpresszó kíséretében csapódik le rajtam a globálkapitalizmus újabb fordulatának lehelete, akkor talán meg sem értem. Hiszen az újságokban olvasott statisztika többnyire csak nehezen átélhető számok gyűjteménye. Kínából újabban ömlenek a felmérések és kimutatások, melyek azt jelzik, hogy a hatalmas országban tényleg pénzköltő, valódi fogyasztónak tekinthető félmilliárdnyi emberből a többség (körülbelül 80 százalék) legfeljebb csak a napi szükségleti cikkekből akar kínait venni. Miközben itt, Európában, lassan minden kínai gyártmány, a mindennapjainkat behálózó elektronikus szerkezetektől kezdve a buszok alkatrészein át egészen a tornacipőig, a kínaiak tudatosan kerülnék azt, amit saját maguk gyártanak. Többnyire nem sznobizmusból persze. Nem úgy, mint évtizedekkel ezelőtt, a 60-as években magára találó, meggazdagodó és mindent, ami európai, teljes szívből imádó Japán. Nem, itt most másról van szó. A kínaiak nem az európai és amerikai márkák múltjába lesznek szerelmesek, hanem állítólag valódi bizalmatlanságból nem akarnak kínai termékeket vásárolni. Ők ugyanis pontosan tudják, hogy Kínában hogyan is „nyesik le a sarkokat”, vagyis hagyják Visszavándorolhat a pénz el és ki a végterméken elsőre még nem látható, de később „Kína éledő és egyre problémákat okozó költséges erősebb Nyugat-mániája kiadásokat. Hogyan és miért lesz például a kínai igazi aranybánya lehet nem gyártmányú pelenka olyan, a minőségi európai mint a francia. Úgyhogy ők a nagy nehezen megkeresett termékeknek.” pénzükért franciát akarnak. Francia pelenkát a saját gyerekeik popsijára, nem pedig kínait. Első pillantásra ezek után nem is értettem az olasz eszpresszógépesek felháborodását. Hiszen Kína éledő és egyre erősebb Nyugat-mániája igazi aranybánya lehet a minőségi európai termékeknek. A gazdasági statisztikák bűvöletében élő makroközgazdászok most már egyre többet beszélnek arról, hogy ennek a trendnek köszönhetően megfordulhat a pénzcsatornák folyási iránya. Az elmúlt évtizedekben Kínába pumpált európai és amerikai pénz visszafordulhat és visszavándorolhat, mert a kínaiak elköltik majd nyugati termékekre. Japán esetében is így volt egészen a 80-as évek elejéig, amikor jött az újabb fordulat, a világszínvonalú japán termékek piaci sikere. De Kína ettől azért még távol van. Most még csak annyi történik, hogy elutaznak Olaszországba, a nagy tradíciójú eszpresszógépgyártókhoz például, és „csicskáztatják őket”. Mario használta a csicskáztatás szót annak a négy napnak a leírására, amit a kínaiak az ő trevisói üzemében töltöttek egy hónappal ezelőtt. „Eljöttek, és minden alkatrészt megvizsgáltak – mesélte Mario –, még a rézcsiszoló dobok belső felépítését is, hogy biztosan nincs-e bennük semmi kínai. Aztán igazolást állítottak ki, és így már megveszik a gépeinket. Ide jutottunk, a mi családunkat vizsgáztatják a kínaiak!” Hát ide. A dolce vita kényelméből nézve gyomor kell hozzá, ez világos, de azért megéri…

külföld 4

Az NSA Merkelt is lehallgathatta Lehallgatás. A német külügyminiszter berendelte az USA berlini nagykövetét Sok dolguk akad az USA európai diplomatáinak. Hétfőn a párizsi nagykövetet kérdezték arról, hogy az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) franciák millióinak telefonhívásait hallgathatta le. Keddi hír, hogy francia diplomaták után is kémkedtek. Szerdán újabb botrány tört ki: a német hatóságok szerint elképzelhető, hogy Angela Merkel német kancellár mobiltelefonját is lehallgatta az NSA. Merkel felhívta Barack Obama amerikai elnököt, aki biztosította, hogy nem figyelik  meg a kommunikációját, és a jövőben sem tesznek ilyet. De a múltra nézve nem hangzott el megerősítés. – Ami sok, az sok – mondta Michel Barnier, az Európai Bizottság francia tagja. Hozzátette: Európa nem lehet naiv, és ki kell alakítania saját stratégiai digitális eszközeit, mint például egy, az amerikaiaktól független adatfelhőt. Az ügy szóba került a kétnapos EU-csúcson is, amely Csehország

Szocdem diadal várható Ma és holnap tartanak előrehozott képviselőházi választást Csehországban. A felmérések a szociáldemokratákat (CSSD) hozták ki győztesnek, a második helyre a kommunista párt (KSCM) várható. mti Románia

Berlinben júliusban is tüntettek az NSA ellen / getty images Bizalom

„A barátok nem kémkednek egymás után. Helyre kell állítani a bizalmat.” Angela Merkel német kancellár az EU-csúcson

tegnap kezdődött. Angela Merkel elmondta: döntésre kell jutni az Európai Unióban arról, milyen adatbiztonsági megállapodásokra van szükség, illetve hogyan lehet garantálni az átláthatóságot az USA és Európa kapcsolataiban. A találkozón Orbán Viktor is részt vesz. metropol

Naivitás

„Franciaország is kémkedik az amerikaiak után. Ijesztő ez az elképesztő naivitás. Hacsak a vezetők nem olvassák a jelentéseket, amelyeket küldünk nekik. Minden ország, még ha együtt is működnek a terrorelhárítási harcban, megfigyeli egymást a szövetségek között is.” Bernard Squarcini a francia belső hírszerzés volt vezetője

Írország. Mindkét szőke és kék szemű kisgyerek visszakerült a szüleihez Igazolta a szülőkkel a vérségi kapcsolatot mind a két szőke és kék szemű kisgyermek esetében a DNS-vizsgálat. A két gyereket korábban az ír hatóságok ideiglenesen elvették szüleiktől, mert egy lakossági

bejelentés és az azt követő vizsgálat után kétségesnek találták, hogy valóban a gyerekek szüleiről van szó. mti HIRDETÉS

HIRDETÉS

Óriási székely zászlók készülnek Az erdélyi Magyar Polgári Párt szervezésében szekérkaraván indult a vasárnapi nagy menetelésre, amelyet az egységes, önálló és autonóm Székelyföldért hirdettek. Százezres tömeg várható; valamen�nyi hatóság engedélyezte a felvonulást. Négy darab, egyenként 250 méter hosszú székely zászlót is kifeszítenek a felvonulók. mti

n UTAZÁS

2013. október 25. péntek www.metropol.hu


budapest 5

Józsefváros. Holnap avatják föl a muzsikus cigányok parkját A Fővárosi Közgyűlés május 29-i ülésén Raduly József képviselő javaslatára döntött a Baross utca és a Szigony utca találkozásánál lévő, addig névtelen közterület elnevezéséről, valamint az emlékhely kialakításáról. A parkon átvezető utak találkozásánál 4 darab 240 cm magas, 50 cm élhosszúságú, egyenlő szárú háromszög alapú mészkő oszlopot helyeznek el. Ezeken a sztéléken első lépésként nyolc zenész 60x40 cm méretű bronz dombormű-

ve, valamint vésett ismertető feliratok lesznek láthatók. A későbbiekben további 8 portrét és feliratot helyezhetnek el az emlékhelyen. – Régi adósság, hogy rangjuknak, eredményüknek és művészi színvonaluknak megfelelő emléket állítsunk ezeknek a zenészeknek – hangsúlyozta a fővárosi képviselő. Raduly József külön köszönetet mondott Tarlós István budapesti főpolgármesternek, mert az elsők között karolta fel a kezdeményezést.

Földgázzal hajtott járművek Újabb fontos lépéssel folytatódik a fővárosban a szelektív hulladékgyűjtési rendszer bevezetése. A projekt 2014 végi befejezéséig összesen 403 000 szelektív kuka kerül a lakossághoz, melynek több mint 30%-át március óta már kiszállította az FKF Zrt. A környezettudatos fejlesztés kapcsán a fővárosban három darab, sűrített földgázzal (CNG) hajtott jármű áll forgalomba. A Budapest oldal a Metropol és a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóságának együttműködésével készül. HIRDETÉS

Dugódíj: 2-3 év múlva lehet a fővárosban Közlekedés. Már megkezdődött a P+R parkolók építése

Kálló Péter

– A behajtási díjjal a főváros kész helyzetet örökölt, és csak haladékra van lehetőség. Be kell fejezni a négyes metrót, és elegendő őrzött P+R parkolót kell kialakítani – mondta Tarlós István, Budapest főpolgármestere tegnap a Kossuth Rádiónak. Kijelentette: nem számolnak a metróépítés 180 milliárd forintos uniós támogatásának visszafizetésével. A parkolók építését megkezdték, a négyes metrót tavasszal át tudják adni. Még ki kell jelölni a behajtási zónákat is – tette hozzá a főpolgármester. HIRDETÉS


2 kultúr

Film

Pénzt követel a maffia Hongkongban forgat a Transformers 4 stábja, amely komoly problémákkal szembesült a munkája során: nem sokkal azután, hogy két légkondiboltos megverte Michael Bayt (képünkön), a helyi bűnszervezet, a triád néhány tagja is megjelent a forgatáson, hogy pénzt zsaroljon ki a rendezőtől – írta az index. hu. Egy bizonyítottan maffiakapcsolatokkal rendelkező, 35 éves férfit már letartóztattak, három másik gengsztert még keresnek a hatóságok. A négy triádtag állítólag kedden délután jelent meg a forgatáson, egy To Kwa Wan utcai lakóház tetején, és pénzt követelt Michael Bayéktől, a stáb azonban rájuk hívta a rendőröket. metropol

HIRDETÉS

2013. október 25. péntek www.metropol.hu

Kultúr 6

Balla Eszter A Madách Színház szombaton és vasárnap kettős szereposztásban mutatja be a Poligamy című musicalkomédiát: a főhősnőt alakító Balla Esztert az anyaság és a premier összeegyeztethetőségéről is kérdeztük.

Párkapcsolatokról mindenkinek Négy éve került a mozikba Orosz Dénes filmje, a Poligamy, melynek főhőse az elköteleződéstől való félelem közepette kerül faramuci helyzetbe: minden reggel más lányt talál maga mellett az ágyban, de mindegyikük azt állítja, hogy ő a barátnője. Szente Vajk és Galambos Attila Bolba Tamás zenéjével írt színpadi darabot a sztoriból, a történeten kicsit csavarintva. Az egyik szereposztásban Balla Eszter alakítja Lillát, az András oldaláról eltűnő barátnőt. A darab fotóspróbáján, a Madáchban beszélgettünk a színésznővel. A darab alapjául szolgáló filmmel milyen a viszonya? – Az első kislányom születése miatt nem a premieren vagy moziban, hanem tévében láttam. Kedvelem Orosz Dénest, nagyon élveztem a filmet is. Ezek szerint a gyerekek és a Poligamy kéz a kézben járnak az ön életében... – Igen, nyáron még pocakkal próbáltam. A darab végét – amikor a szerep szerint is pocakom van – nagyon vicces volt így próbálni. Amikor megkapta a szerepet, már tudta, hogy gyermeket vár? – Olyannyira, hogy az után írták ki a castingot és a premier időpontját, hogy már publikus lett a terhességem. A szerzőhármas – akikkel már a Csoportterápiában is

A csapat

„Komoly, baráti, szinte testvéri kapcsolat van köztünk, jó együtt lenni a színpadon.” Balla Eszter színésznő

együtt dolgoztunk –, a karakter kapcsán erősen gondolkodott bennem is, szerették volna, ha a film után most én kapom meg a női főszerepet. Meglátva a premier időpontját azt gondoltam, az élet mégsem nekem szánja ezt a szerepet. Szirtes Tamással mégis elkezdtünk erről beszélgetni, végül arra jutottunk, hogy kettős szereposztásban meg tudom oldani. Lilla a darabban végig jelen van, de technikailag én csak az elején és a végén jelenek meg. És olyan kislányom született, aki borzasztó jó fej és nyugis második gyerek. Amikor nem vagyok színpadon, vele vagyok az öltözőben. Említette, hogy a szereppel önre is gondoltak. Ez jó érzés lehet egy színésznőnek. – Igen. A Csoportterápiánál jó csapat alakult ki, egy erős mag. Örülök, hogy Vajkék továbbra is gondolkodnak bennünk, ha darabot írnak. Komoly, baráti, szinte testvéri kapcsolat van köztünk, jó együtt lenni a színpadon. Remélem, hogy még sokszor kiélvezhetjük ezt a helyzetet.

Bele is szólt abba, milyen legyen a karakter? – Nem, én ilyet nem csinálok. A Csoportterápiát is már készen mutatta meg Vajk, ez valószínűleg teljesen tudatos dolog a részükről, nem szeretnék, hogy mások beleszóljanak. És nem is kell, nagyon értik a dolgukat, tudják, mit akarnak, nagyon jó ízléssel HIRDETÉS

dolgoznak. Attila és Vajk annyira ismernek bennünket, hogy nem is akarok semmibe beleszólni. Folytatódhat még ez a kellemes együttműködés? – Szirtes tanár úr is örömmel vette Vajkot maga mellé, már rendezhet is, ami csak javára válik a színháznak


kálló péter

Névjegy

Balla Eszter • Szekszárdon született  1980-ban. • Férje Garas Dániel,  két kislányuk van, Adél, illetve Emma, aki idén augusztusban született. • A Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett diplomát, majd a Nemzetiben, a kaposvári Csiky Gergely Színházban, az Új Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban játszott. A Madách társulatának tagja. • Több filmben is szerepelt,  ezek közt találjuk a Moszkva teret és a Kontrollt is.

is. A barátja és a kollégája vagyok, nagyon örülök, hogy van egy ilyen ember az életemben. Szerintem lesznek még itt jó darabok. A Csoportterápia a musicalkomédia műfaját vezette be a magyar színházi életbe. Hogyan fogadta ezt a közönség az ön tapasztalatai szerint? – Kellenek nekünk ezek a darabok. Egy zenés színházban

nem lehet nagy musicalből évi hármat bemutatni – a Csoportterápia is stúdiódarabnak készült eredetileg, végül nagyszínpadon mutattuk be. Ez a műfaj vicces, az életből merített poénokkal tele. Mivel a szerzők is magyarok, a mi mindennapi életünkből merítenek, a darabok sokkal közelebb állnak a nézőhöz, mint az amerikai vagy angol művek. A Csoportterápia évek óta megy telt házzal, az emberek imádják. Ahhoz a darabhoz képest mire számítson az, aki az alkotói és színészi gárda, a műfaj miatt jön el ismét a Madáchba? – Felhőtlen szórakozás lesz, ugyanakkor más az egész világ, egy kreatív ügynökség a történet kiindulópontja. A zenék még populárisabbak, a darab lendületesebb. Aki párkapcsolatban él, megtalálja majd azokat a részeket, amelyekkel azonosulni tud, mert fontos problémakört dolgoz fel a darab. Van egy férfi és egy nő, akik máshol tartanak: a nő gyermeket szeretne, a férfi még nem kész erre, egy elszólásból pedig nagy galiba lesz.

krezinger szonja

www.metropol.hu HIRDETÉS

HIRDETÉS

Kultúr 7


2013. október 25. péntek www.metropol.hu

METROPOL PHOTO CHALLENGE 8

Itt vannak a közönség és Fotóverseny. Lezárult a Metropol Photo Challenge hazai versenye, a zsűri és a szavazók ezeket a fotókat választották ki. A nemzetközi zsűri a közönség és a szakma kedvencei közül is egyet-egyet választ, a nyertesek ghánai fotóexpedícióra mehetnek. Végeredményt november 4-én hirdetünk.

6. érzék

Budapesti álom

„Remek fotón megörökíteni azt a várost, ahol születtem.”

Érintés

Egy új nap kezdete

Rizsavi Tamás 22 éves mozdonyvezető és fotós Budapestről

Egy napfelkeltében vagy naplementében, vihar előtt vagy után egyedi fényeket lehet lelni, de ez sok korán kelést és vadászatot jelent.

Ízlelés

Közös falatozás anyával

„Nagyon szeretem meglátni a pillanatot: ha van rá lehetőségem, ki is használom.”

Szaglás

Virágok

Vári Szilvia 38 éves oroszlányi gyártási technikus

A kép a budapesti állatkertben készült, óvodai kiránduláson.

Hallás

Zene és szabadság

„Németországban egy munkatárs fertőzött meg a fotózás szeretetével.” Mervai Márk 27 éves egyetemista Budapestről, négy éve fotózik

A kép a Balaton partján készült. Füreden sétáltunk a családommal.

Látás

Modellemnek nagy kihívás volt hajnalban a Halászbástyán egy jót ugrani, ugyanis az égbolt csak tíz percig volt ilyen szép.

Egy ismerősöm kertjében fotóztam, aki a kemény télre készülve vágta és halmozta fel a fát.

Wood Stock

„Az iglu formában felrakott fahasábok tetszettek meg.” Horváth Zsolt 27 éves shift menedzser lakhelyén, Debrecenben


METROPOL PHOTO CHALLENGE 9

a zsűri kedvenc felvételei 6. érzék

Érintés

Az ismeretlen

„1955 óta fotózom kisebb-nagyobb kihagyásokkal, szigorúan amatőr alapon.”

Kezes-lábas

Trömböczky Péter 72 éves nyugdíjas, korábban olajmérnök és gazdasági újságíró Etyekről

Fiam egykori osztálytársa írta: „A kép (…) irigységet és vágyakozást ébreszt az emberben. Megérni és elérni hasonló kapcsolati mélységet.” A kép fotómanipulációs technikával készült, nyolc fotó felhasználásával, körülbelül 60 korrekciós réteggel.

Ízlelés

A Gourmand

„Összesen 5-6 óra munkával alakítottam ki a kép végső formáját.” Tóth Zoltán 26 éves budapesti marketingasszisztens, körülbelül tíz éve foglalkozik fotózással

Szaglás

A vágy illata

Garamvári Gábor 41 éves budapesti szabadúszó fotográfus

„Gimnazistaként kezdtem fényképezni egy külföldi osztálykiránduláson.”

Mindig érdekelt, hogyan lehetne képekben megfogalmazni az emberi kapcsolatokat, elmesélni az egymáshoz fűződő érzéseinket.

Nagy Antal Balázs 21 éves tanuló Budapestről

A hernyók rendkívül változatosak, és gyakran mókás kinézetűek.

Hallás

„Hat éve kezdtem el fotózni terápiás céllal, kamaszkori álmaimat megvalósítva.”

Látás

Music begins where words end

Tex-túra Izraelben

Ez a kép jó példája egyik kedvenc témámnak, a környezetünkben létrejövő természetes vagy mesterséges textúráknak.

A fényképen Achilles F. Sparta – Karmatronic, a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság hivatalos himnuszának zeneszerzője.

„Sokszor a látvány, a hangulat, a zene egy olyan életérzést fogalmaz meg egy fényképen, amelytől mindenkinek eláll a szava.” Rakó Alex 21 éves szabadúszó fotós és operatőr Budapestről

„Világunk formái, vonalai, mintázatai, szimmetriája vagy éppen aszimmetriája ragadnak meg.” Valkó Dávid 33 éves budapesti marketingmenedzser, egyetemi évei óta foglalkozik komolyan fotózással


+ PLUSZ Kultúra

15 éves a Trafó A Trafó Kortárs Művészetek Háza kedden ünnepelte alapításának 15 éves évfordulóját. A 90-es évek elején francia anarchisták találtak az épületre, amelyről a többség akciójuk révén hallott először. A főváros éveken át fontolgatta, hogy megszerezze a tulajdonjogát az épületnek, amelyet végül sikerült megvennie. A Trafó 1998-ban nyílt meg. MTI HIRDETÉS

2013. október 25. péntek www.metropol.hu

pesten és budán 10

Kerékpárállomás épül a Vérmezőn Program. A Svéd Fenntarthatósági Program keretében már megújult a Lánchíd park és egy margitszigeti játszótér Jövő héten készül el a Vérmező park északi sarkára tervezett első budapesti kerékpáros szervizállomás és információs pont. A Svéd Fenntarthatósági Program keretében elkészülő bringás központban önkiszolgáló szervizt, vízvételi helyet alakítanak ki, illetve egy kerékpáros térképet és információs táblát helyeznek el. Ez már a harmadik olyan beruházás Budapesten, amely Svédország Nagykövetsége, a Svéd Kereskedelmi Kirendeltség és számos Magyarországon is jelen lévő svéd vállalat, illetve a Fővárosi Önkormányzat összefogásával valósul meg. A program els�� lépéseként 2011-ben készült el a Margitszigeten hazánk első ökojátszótere. A sziget Árpád híd felőli végében lévő park egyik fontos jellemzője, hogy

A program

Svédország Nagykövetsége, a Svéd Kereskedelmi Kirendeltség, valamint a Magyarországon működő svéd vállalatok által támogatott program keretében 2010 óta minden évben szerveznek konferenciát a fenntarthatóság témakörében

Lesz többek között önkiszolgáló szerviz, ivóvíz és térkép / kálló péter

oktató, nevelő szándékú játékokat és berendezési tárgyakat helyeztek el, melyekből a gyerekek többek között megismerhetik a sziget, illetve az ország jellegzetes élővilágát. Az építéséhez egyetlen fát sem vágtak ki, a világítótestek napenergiával működnek, szelektív hulladékgyűjtőket helyeztek ki, a tér burkolata pedig vízáteresztő anyagból készült. Szintén fontos lépés volt tavaly, hogy a Svéd Fenntarthatósági Program keretében elké-

• A SymbioCity területei közül négyet – energia, információ és kommunikáció, tájtervezés, zöld épületek – emeltek ki és vitattak meg kerekasztal-beszélgetések formájában.

szült Magyarország első, Green City által akkreditált közparkja. A budai oldalon a Lánchíd park felújításának lényeges szempontja volt, hogy részévé váljon a környék védett épített és természeti értékeinek, valamint használatra ösztönző, átgondolt, helyszínre szabott megoldásaival kövesse a környezettudatosságot hangsúlyozó szabadtér-építészeti trendet. Különös figyelmet fordítottak például a víz- és tápanyagkörforgás biztosítására

• Az „Ökosodj!” kiadvány,  melyet 60 ezer, majd 75 ezer példányban nyomtattak ki és juttattak el ökoiskoláknak, és lapunkon keresztül a széles olvasóközönségnek is, 2011ben és 2012-ben jelent meg. • A program fő partnerei  az Electrolux és az Ericsson, további partnerei a HAGS, a Metropol, a Skanska, a Volvo Autó Hungária és a Kinnarps svéd vállalatok. A városzöldítési projektekben a Fővárosi Önkormányzat nyújt kiemelkedő támogatást.

vízáteresztő burkolatok használatával, valamint az épített, burkolt elemek minimalizálásával. Ezeknek köszönhetően például a területen semmi nem gátolja a csapadékvíz természetes körforgását. A fenntartható anyaghasználat szintén kiemelt szempont volt a felújítás során: a parkban számos korábban ott lévő berendezési tárgyat és anyagot újrahasznosítottak, vagy a parkon belül újra felhasználtak. metropol


konyha 11

Egyszerű

HIRDETÉS

pincearon.hu Így épül fel a bor teste

és nagyszerű

Könnyű megérteni, ha a bort magunkhoz hasonlítjuk. A csontok, azaz a tartószerkezet: a savak. Ezek a bor életének meghatározói. A savak fokozatosan épülnek le a borban, így az elöregszik, mivel egy idő után nem lesz, ami egyben tartsa. A húst több komponens adja: alkohol, glicerin, extrakt, cukor. Minél több van belőlük a borban, annál testesebbnek érezzük, s minél kevesebb, annál könnyebbnek ítéljük meg a nedűt. A bőr – a „felszín” – a tannin. Fontos, hogy a bor tökéletesen érett szőlőből szülessen. Ha így van, az íze harmonikus, felszíne sima lesz.

Nemzetközi ízek a BBC GoodFoodtól. Még egy vasárnapi sült csirke is lehet nagyon egyszerű, mégis finom. További receptek:

Mustármázas sült csirke Waldorf „töltelékkel” • 1. A csirkét sózzuk meg,  és fektessük tepsibe. Kenjük meg a vajjal, és a sütő középső rácsán süssük 50 percig. • 2. Közben vajazzunk ki  egy 20x30 cm-es tepsit. A tölteléket nyomkodjuk bele, hintsük meg a tetejét a félretett kenyérmorzsával, és szórjunk rá vajdarabokat. • 3. Ecsettel kenjük  a csirkére a mustárt. Tegyük át a tepsit a sütő alsó rácsára, és süssük még körülbelül 40 percig. Azt, hogy megfelelően átsült-e, könnyen ellenőrizhetjük: ha a húst megszúrjuk, és a kifolyó lé tiszta, akkor készen van. Amikor a csirkét áthelyezzük, tegyük be a sütő fel-

A díszítőelemek – szempilla, ékszerek – az aromák. Meggyőződésem, hogy az aromák kiemelten fontos alkotói a bornak, de nem feltétlenül lényegi meghatározók az életében. Mint ahogy – nem véletlenül – kevés olyan ember van, aki csupán a külcsín alapján választ magának partnert, szerintem legalább akkora tévedés, ha csupán az illatok, aromák alapján tesszük le voksunkat egy-egy bor mellett... HIRDETÉS

www.goodfoodmagazin.hu

Melegítsük elő a sütőt. A vaj kivételével keverjük össze a töltelék hozzávalóit, és sózzuk, majd morzsoljuk össze.

Kovács Antal örökös magyar sommelier-bajnok

ső rácsára a tölteléket, és 40-50 perc alatt süssük meg. A tetejét pirítsuk ropogósra. • 4. Ha a csirke átsült,  vegyük ki, és pihentessük 10 percig. A tölteléket tálaljuk mellé köretként, de kínálhatunk még hozzá sült burgonyát és valamilyen zöldségfélét is. • Hozzávalók:  1 nagy csirke, 25 g vaj, 1 ek. magos mustár, sült burgonya és zöldségek a tálaláshoz (elhagyható). A „töltelékhez”: 3 szál szárzeller apróra vágva, 2 piros alma (magház nélkül) felaprítva, 100 g dió felaprítva, 100 g friss kenyérmorzsa – maréknyit tegyünk félre belőle, 400 g kolbászhús (6 kisebb grillkolbászból), 1 közepes méretű tojás, maréknyi petrezselyem felaprítva, 2 ek. magos mustár, 25 g vaj és egy kevés a tepsi kikenéséhez

HIRDETÉS


3

2013. október 25. péntek www.metropol.hu

1 2

Ibra: a 3. volt a kedvencem Labdarúgás. Ronaldo a rangadót nyerte meg, Ibrahimovic a közönséget parádés BL-góljaival

C. Ronaldo

sport

Z. Ibrahimovic

A Real Madrid sztárja vezeti a Bajnokok Ligája góllövőlistáját 7 találattal.

A Paris Saint-Germain ásza 6 találattal 2. a Bajnokok Ligája idei góllövőlistáján.

• 57  gólt szerzett összesen a portugál a Bajnokok Ligájában pályafutása alatt, ezzel 3. az örökranglistán Raúl (71) és Messi (63) mögött. A Juventus elleni két találattal előzte meg Ruud van Nistelrooyt (56).

• Ő a 10.  játékos a Bajnokok Ligája történetében, aki négy gólt tudott szerezni egyetlen mérkőzésen, a szerdai, Anderlecht elleni meccsen. Legutóbb a dortmundi Robert Lewandowskinak sikerült ez még az előző kiírásban, a Real Madrid ellen. A rekorder viszont Lionel Messi, aki a Leverkusen ellen 2012-ben ötöt lőtt.

• Éppen Filippo Inzaghi  rekordját állította be a Juve ellen azzal, hogy a BL-ben az első három mérkőzésen 7 gólt szerzett, így a gólátlaga 2,33. • Ő az a portugál,  aki a legtöbb gólt lőtte az európai kupákban, a Juve elleni meccsen ugyanis Eusébiót is megelőzte. Forma–1

sport 12

• „Libabőrös lettem” – mondta Ibrahimovic arra, hogy életében először tapsolta meg idegenben a közönség, főleg a harmadik, 30 méterről lőtt bombagólja előtt tisztelegve.

Azért is érdekes a két „egósztár” rekorder párharca, mert rövidesen – november 15-én, illetve 19-én – világbajnoki pótselejtezőn csapnak össze a portugál, illetve a svéd válogatottban, és egyikük nem lesz ott a 2014-es brazíliai tornán. – Mit is mondhatnék? A harmadik gól a kedvencem. Úgy érzem, elég erősen megküldtem – mondta Ibrahimovic az Anderlecht elleni meccsről, arról a lövéséről, amelyet 30 méterről adott le, és olyan erővel zörgette meg a hálót, hogy talán még a brüsszeli NATO-székházban is összerezzentek egy pillanatra a hangtól. A PSG sztárja hozzátette: – Egy év elteltével szinte mindenben fejlődött a csapat, és eddig minden csoportmec�csünket megnyertük. Ez azért valami, nem? De még egy meccset hoznunk kell a to-

vábbjutáshoz, és a Bajnokok Ligája-trófea sem elképzelhetetlen – legalábbis az álmainkban már felbukkant. Egy biztos, a Paris SaintGermain 12 gólt rúgott 3 forduló alatt, és egyetlenegyet kapott. Ez utóbbit csak a címvédő Bayern München mondhatja el magáról, de a bajorok eggyel kevesebb gólt lőttek, míg a Real Madrid ugyan szintén 12 találatot ért el, de 2 gólt kapott. Egyet éppen legutóbb a Juventustól Madridban. Carlo Ancelotti, a Real mestere vérbeli (egykori) juventusosként értékelte a nem túl látványos teljesítményt: „Az eredmény mindennél fontosabb.” Honfitársa, a Juve jelenlegi trénere, Antonio Conte pedig igazi olaszként hosszan magyarázott, elsősorban Chiellini kiállításáról. – Hogy Ronaldo tiszta gólhelyzetben lett volna?! Ez nevetséges. Az elfogult ítéleteknek komoly szerepük volt a meccsben, fájdalmas volt ez nekünk. De inkább fújjon ellenünk a bíró, mint rosszul játsszunk. És ma egy jó Juventust láttam – milyen krízisről beszélnek itt? metropol

HIRDETÉS

A hétvégi Indiai Nagydíjon minden bizonnyal begyűjti negyedik világbajnoki címét a Red Bull német pilótája. A 90 ponttal vezető Sebastian Vettelnek – amennyiben közvetlen üldözője, Fernando Alonso nyerne a Ferrarival – elég az 5. helyen célba érnie, akkor is ő a 2013-as világbajnok. Márpedig Vettel az idén csupán egy futamon nem ért célba, a Brit Nagydíjon kívül sosem végzett a negyediknél rosszabb pozícióban. Ha Vettel ki is esne, Alonsónak akkor is elsőnek vagy másodiknak kell célba érnie, hogy maradjon matematikai esélye a vb-címre. Márpedig Alonso a májusi Spanyol Nagydíj óta nem nyert. MTI

n UTAZÁS

Vettel a negyedik címért rajtol

HIRDETÉS

2013. október 24. (csütörtök)

1 4 8 16 22 25 38 39 43 44 45 52 54 56 59 67 70 71 75 76


sport 13

Labdarúgás. Az Újpest új edzője az MTK ellen mutatkozik be ma Nebojsa Vignjevicet szerdán mutatta be a klub, ma pedig a Hungária körúton már ő ül az Újpest kispadján. A listavezető és saját stadionjában százszázalékos Videoton FC ezúttal a Budapest Honvédot fogadja. A címvédő Győri ETO – amely sorozatban három győzelemnél jár – az újonc Puskás Akadémiát látja vendégül. mti

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

Labdarúgás. Idén már nem lép pályára a magyar válogatott

A 12. forduló mérkőzései

péntek MTK–Újpest szombat Debrecen–Pápa Pécs–Kaposvár Ferencváros–Mezőkövesd Kecskemét–Paks Szombathely–Diósgyőr vasárnap Videoton–Bp. Honvéd Győr–Puskás Akadémia

19 óra 14 ó. 16 ó. 16 ó. 18 ó. 20 ó. 16.30 18.30

Nem lesz mérkőzése novemberben a magyar labdarúgó-válogatottnak, amely az új szövetségi kapitány kiválasztása után, jövő tavasszal játssza következő felkészülési meccsét. A nemzeti csapat – miután a harmadik helyen végzett világbajnoki selejtezőcsoportjában, így nem jutott tovább a pótselejtezőbe – egy előszer-

ződés értelmében idegenben lépett volna pályára. Egervári Sándor szövetségi kapitány lemondása azonban új helyzetet teremtett, és mivel a novemberi időpontig alig három hét van hátra, a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetése „kockázatosnak, felelőtlennek és szakmai szempontból haszontalannak” ítélte a mérkőzés elvállalását. mti

Labdarúgás

Leleplezték Puskás szobrát A Real Madrid valdebebasi sportcentrumában Florentino Pérez klubelnök leplezte le Puskás Ferenc bronzszobrát. Készítője Pedro Montes, aki régóta nagy Real Madrid-szurkoló és pártoló tag. Ő alkotta Alfredo Di Stéfanónak a sportközpontban található arcmását is, ám míg azt pénzért készítette, addig a Puskás-emlékmű felajánlásra készült el. mti

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Budapesti kiadás ISSN 2060-1301 A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


2013. október 25. péntek www.metropol.hu

rejtvény 14

Kedves Olvasó!

Másodszor játszhat a Metropol új rejtvényoldalán. Kísérletképpen négy héten át a hét utolsó munkanapján különböző fejtörőket közlünk. Arra kérjük Önt, ha tetszik a kezdeményezés, és a rovatot szívesen látná rendszeresen az újságban, szavazzon rá azzal, hogy belép az alábbi weboldalra. Köszönjük a segítségét! Szavazás: mpol.hu/rejtveny


posta 15 Mit szól hozzá?

TÖLTODJ FEL!

Vasárnap állunk át a téli időszámításra. Ön mit gondol az óraátállításról?

– az új generációs rejtvénymagazin

„Butaságnak tartom, mert könnyen megzavarja az embereket, akik nem is mindig tudnak az óraátállításról. Sokan például ezért késnek el.”

„Nekem nem okoz gondot a dolog, mert például a telefonom is átállítja saját magát. A plusz egy óra alvást pedig nagyon szeretem.”

„Szerintem nagyon jó dolog, mert egy órával többet alhatunk. De egyébként én sem értem, minek kell minden évben kétszer ezzel foglalkozni.”

Szarvas Magdi 19, diák, Budapest

Balonyi Roland 20, diák, Esztergom

Nagy Barbara 20, diák, Üllő

ködés közben ne szöktellje le vízzel.” Az is alaposan meglep, hogy az útmutató tanúsága szerint a szerkezet nagyobb teljesítményfelvétel mellett kétszer annyi idő alatt éri el az „üzemhőmérsékletet” (helyesen: üzemi hőmérsékletet), mint alacsonyabb fokozatban. Józan paraszti ésszel fordítva gondolnám. Az viszont ezek után egyáltalán nem lep meg, hogy sehol nincs feltüntetve a származási hely. Sok gyártó és forgalmazó sajnálja a pénzt szürkeállománnyal rendelkező szakfordítóra, ezért robottal dolgoztat, ingyen. Ez rendben is van, hiszen a szoftverek egyre fejlettebbek. De azért érdemes lenne a kész szöveget megmutatni egy

műszaki érzékkel rendelkező, anyanyelvi munkatársnak, hogy fussa át, és a csacskaságokat javítsa ki. Hivatalokban, munkahelyeken azt tapasztalom, hogy a felhasználók nem merik felülbírálni a számítógépek által kiköpött nyilvánvaló ostobaságokat, mondván: „a gép mondta”. Mindenesetre örülök, hogy én már nem érem meg azt a szép új világot, amikor esetleg az egész napunkat gépek irányítják, ahelyett, hogy mi irányítanánk őket. Maradjanak csak meg profi gépszolgáknak, mi pedig lustaságból, tudatlanságból vagy félelemből ne mondjunk le az önrendelkezésünkről a homunculusaink javára!

Olvasói levelek

Ha buta a gép, bíráljuk felül! Rengeteget fejlődött a gépi fordítástechnika az utóbbi esztendőkben – ezt állapítottam meg, amikor végigolvastam egy új műszaki cikk használati útmutatóját. Régebben a számítógépek által fordított szakszövegek némelyikén könnyesre röhögtem magam, most ugyanakkor csak mosolyogtam a nyelvi botlásokon. Gyorsan rájövök, hogy a készüléket az üzemeléshez be kell dugnom a konnektorba. Egyértelműen erre utal a következő mondat: „A tápkábel dugóját szúrja a hálózati aljzatba.” A biztonsági előírásoknál már kicsit bajban vagyok. Azt mondja ugyanis: „A terméket mű-

t. R., Budapest HIRDETÉS

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük. HIRDETÉS

Képregény Időjárás

Napsütés fátyolfelhőkkel

19°

Miskolc

Győr

23°

Budapest

22° 21° Békéscsaba

23°

Pécs

22°

SZOMBAT

A ködfoltok feloszlását követően fátyolfelhős, napos,

VASÁRNAP

légmozgás. Folytatódik az ilyenkor megszokottnál több fokkal

max: 22° csapadékmentes időre számíthatunk. A Kisalföldön időnként min: 10° megélénkül a déli szél, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a

max: 20° melegebb időjárás, a hőmérséklet csúcsértéke 19 és 24 fok között min: 10° alakul. További információk: INTERNETEN: www.met.hu


a párkapcsolatokról szól a musicalkomédia

balla eszter a poligamy főszerepében a madáchban

2013. október 25. PÉNTEK | www.metropol.hu 

6–7. oldal

országos

Eltörölné a többség az óraátállítást

Téli időszámítás. Vasárnap hajnalban 3-ról 2 órára kell visszaállítani az időmérőket Felmérés. Minden harmadik magyar napokig tartó alvászavarra panaszkodik ebben az időszakban Európai Unió. Az összes EU-tagállamban alkalmazzák az óraátállítást 3. oldal

Versenyünk győztes fotói Véget ért a világ legnagyobb fotóversenye, a Metropol Photo Challenge. Csaknem kétezer magyar pályázó több mint 7500 fotót töltött fel. A hazai zsűri kiválasztotta a legjobbakat, és a közönség is megszavazta a kedvencét. Most jön a nemzetközi döntő, eredményt november 4-én hirdetünk. Jobbra az a fotó, amely a zsűri kedvence volt: Rakó Alex, „Hallás” kategória, „Music begins where words end” („A zene ott kezdődik, ahol a szavak véget érnek”). 8–9. oldal

Parkolóhely nélkül nem nyílhatna bolt Egy törvényjavaslat szigorítaná az új üzletek nyitását: tíz négyzetméterenként kötelező lenne egy parkolóhely. A kereskedelmi szövetség szerint nehéz helyzetbe kerülhetnek a kisboltok. 2. oldal

Porszívóval a katicákra

16. oldal HIRDETÉS


1 hírek

2013. október 25. péntek www.metropol.hu

Kötelező lesz parkolót építeni az új üzletek elé Szabályozás. Már egy korábbi kormányrendelet is szabályozta, most ezt szigorítanák Komoly gátat szabhat az újabb kisboltok nyitásának egy törvénymódosítási javaslat, amely szerint a napi fogyasztási cikkeket árusító helyeknek kötelező lesz parkolóhelyet kialakítaniuk. Ez a szabály ugyan már 1997 óta érvényben van, de a régi rendelet szerint az önkormányzatok eltérhettek ettől a helyi építési szabályzatban, és most a paramétereket is szigorítanák. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint ez aránytalan terhet jelent a vállalkozásoknak.

8 helyett 16 parkolóhely kell

Kúria

Lazítaná a szabályokat Darák Péter A bírósági nyilvánosságra vonatkozó magyar szabályozás lazítását szorgalmazta Darák Péter (a képen), a Kúria elnöke a legfelsőbb bírói fórum és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által a témában rendezett nemzetközi konferencián. „Az igazságszolgáltatás függetlensége nem járhat együtt a számonkérhetőség teljes hiányával. A bírósági tárgyalások és döntések nyilvánossága biztosítja, hogy a bíró a nyilvánosság kontrollja alatt álljon” – tette hozzá Darák Péter. Kitért arra, hogy az igazságszolgáltatás nyilvánossága magában foglalja a bírósági tárgyalások nyilvánosságát és az iratok, illetve döntések megismerhetőségét. mti

hazai 2

Az említett 1997-es kormányrendelet szerint egy 100 négyzetméter alatti bolt esetében 10 négyzetméterenként kell egy parkolóhely, 100 és 200 négyzetméter közötti üzlet esetén pedig 20 négyzetméterenként. A változtatás szerint azonban a jövőben már ez utóbbi kategóriában is 10 négyzetméterenként kell egy várakozóhely. Vagyis, jelenleg például egy 160 négyzetméteres üzletnek nyolc parkolót kell biztosítania, a jövőben azonban már tizenhatot. A másik lényegesnek tűnő változás, hogy az 1997-es rendelet megfogalmazása szerint az abban előírtakat akkor kell alkalmazni, ha a helyi építési szabályzatban nem fogalmaznak meg más szabályokat. Tehát a ma is érvényes gyakorlat lehetőséget ad, hogy a helyi városvezetés más szabályokat alkosson. Lényeges azonban, hogy a tervezett rendelet hatálya nem visszamenőleges,

10 négyzetméterenként egy parkolóhely kell majd / katona lászló

tehát már működő üzletekre nem vonatkozik.

Ma pénzben is megváltható

A napokban több budapesti és vidéki város önkormányzatát megkerestük azzal, hogy egy új üzletet nyitnánk, de több helyen nem tudtak pontos felvilágosítást adni a kötelező parkolóhelyekről. A válaszok alapján úgy tűnik, hogy a helyi szabályozások általában azt preferálják, hogy egy új üzlet esetén az ingatlan területén alakítsák ki a szükséges helyeket. Ha ez nem megoldható, akkor közterületen,

vagy akár a térszint alatt. Ez utóbbi azonban nem túl életszerű egy kis bolt esetében. Általános gyakorlatnak tűnt az is, hogy ha sem az ingatlan területén, sem közterületen nem lehet a várakozóhelyeket kijelölni, akkor ezt a kötelezettséget pénzben is meg lehet váltani. Ezért persze parkolóhelyet nem biztosít az önkormányzat, az összeg jellemzően egy alapba kerül, melyből a város a parkolóhelyeket fejleszti, karbantartja. Ha nem új üzletről, hanem bérlő- vagy tulajdonosváltásról van szó, akkor a fi-

Az indoklás

• A napi cikkeket értékesítő üzletek a lakosság mindennapos szükségleteinek kielégítésére szolgáló termékeket értékesítenek, aminek következtében az ezen üzleteknél kialakuló gépjárműforgalom jelentősen meghaladja az egyéb kereskedelmi egységeknél

kialakuló gépjárműszámot. Ugyanakkor a hatályos szabályozás szerint ezekre nem vonatkoznak szigorúbb előírások. A szigorítással pedig pont az a cél, hogy ezt a nagyobb forgalmat a külvárosi részek felé tolja. Ez megfelel az EU-s irányelveknek is.

zetési kötelezettség is tovább öröklődik.

A kicsik járhatnak rosszul

– Aggályosnak tartjuk ezt a tervezetet, hiszen a kötelező várakozási helyek magasabb költséget is jelentenek egy új üzlet nyitásánál – mondta lapunknak Vámos György. Az OKSZ főtitkára szerint ugyan jelenleg sincs túl nagy beruházási kedv, de a szigorítás még ezt a kevés tervezett fejlesztést is elriaszthatja. Bár a kormány szándéka pont az volt, hogy a nagy láncokat a belvárosi zónákon kívülre terelje, a rendelkezés Vámos György szerint pont a kisebb üzleteket sújtja majd. Már csak azért is, mert a nagyobb láncok egyrészt már jelen vannak ezeken a területeken, másrészt ők amúgy is számolnak a parkolóhelyekkel egy-egy beruházás tervezésekor.

kiss andrás

www.metropol.hu

Gyurcsány: nem a DK-sok skandáltak

Október 23. „Összefogást” – ezt skandálta a tömeg, ezért Mesterházy Attila nem tudta elkezdeni beszédét

Gyurcsány Ferenc Facebooküzenetben írt Mesterházy Attilának, hogy semmilyen demonstrációt nem szerveztek ellene a közös ellenzéki gyű-

lésen. Kerék-Bárczy Szabolcs (DK) közölte: nem a Demokratikus Koalíció szervezte a Mesterházy Attila MSZP-elnök beszéde alatti skandálást. Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a történtek „nem segítették a jövőbeni együttműködést”. Mesterházy Attila szerint a skandálás szervezettnek tűnt, de nem gondolkozik válaszlépésen, mert neki nem a demokratikus ellenzéki pártok az ellenfelei. mti

Levél Bajnai Gordontól

• Orbán Viktor kormányfőt  az Együtt-PM vezetője bocsánatkérésre szólította fel, amiért „pártnagygyűlést” rendezett az állami ünnepségből, és azt állította politikai vetélytársairól, hogy „ha tehetnék, a tömegbe lövetnének”. „Ez a gyűlöletkeltő beszéd egy demokratikus párt elnökétől nem fogadható el” – írta.

• A Fidesz közleményben reagált:  „Sajnos Ön már részese volt annak, amikor egyszer egy kormány az emberek közé lövetett. 2006-ban Gyurcsány Ferenc kormányának kormánybiztosa volt, amikor a rendőrség parancsra az akkori ellenzék ünnepi rendezvényéről távozó emberekre gumilövedékekkel tüzet nyitott.”


hazai 3

Egy órával többet fogunk aludni Óraátállítás. Véget ér a nyári időszámítás, vasárnap hajnalban háromról kettőre kell visszaállítani az órákat

Történelem

• Benjamin Franklin vetette föl elsőként a nyári időszámítás bevezetésének lehetőségét 1784-ben. Először az Egyesült Államokban állították előre az órákat 1916-ban.

Világszerte vitáznak az óraátállítás szükségességéről. Támogatói szerint a nyári időszámítás alkalmazásával nagy mennyiségű energia spórolható meg, a munka után több időt tölthetünk a szabadban, viszont kevesebb a bűncselekmény. Ellenzői ugyanakkor azzal érvelnek, hogy az energiafogyasztásra csak igen kis hatása van, és fölöslegesen zavarja meg az emberek életritmusát évente kétszer. Magyarországon is vannak ellenzői az óraátállításnak, egy friss online kutatás hatezernél is több résztvevőjének 85 százaléka úgy nyilatkozott, hogy eltörölné. Az is kiderült, hogy minden második megkérdezettnek volt már konkrét problémája a félévente

Kevesebb/több baleset

Az egész EU-ban a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik, és október utolsó vasárnapjáig tart

esedékes váltásból, 35 százalék pedig napokig tartó alvászavarokra panaszkodott. Az interneten indított „1 millióan az óraátállítás ellen” nevű csoporthoz eddig több mint 34 500-an csatlakoztak.

Országgyűlés. Elkezdődött a 2014-es büdzsé parlamenti vitája – A pénzügyi stabilitás megőrzése és a családok terheinek csökkentése áll a középpontban, ezért lehet a rezsicsökkentés költségvetésének nevezni – hangsúlyozta expozéjában a nemzetgazdasági miniszter, mikor megkezdték a költségvetés általános vitáját. Varga Mihály hozzátette: a világgazdasági körülmények lehetővé tették az ideinél optimistább tervezést, a kormány jövőre 2%-os gazdasági növekedéssel és 2,4%-os GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol. Kiemelt cél a családok támogatása, a gyermekvállalás erősítése. A miniszter beszélt a devizahitelesekről és a készpénzfelvétel ingyenessé tételéről is. Mint mondta, a bankok nem használták ki az időt a devizahitel-szerződések kedvezőbbé tételére, ezért a kérdéssel jövő héten érdemben foglalkozik a kormány. Az NGM időben széthúzott megoldásra tesz majd javaslatot – közölte. A tárca dolgozik azon is, hogy oly módon legyen ingyenes a pénzfelvétel, hogy annak költségét ne terhelje a bank az ügyfelekre. mti

Ellenzéki reakciók

• Az LMP szerint  nem reflektál a költségvetés azokra a globális jelenségekre, amelyek Magyarországon is megfigyelhetőek. Ide sorolták az élelmiszerek árának növekedését, a fiatalok elvándorlását és a társadalmi különbségek növekedését. • A Jobbik szerint nem teljesít jobban a magyar gazdaság: alapvetően túladóztatott és kivéreztetett állapotban van, az ország versenyképessége pedig jelentősen romlott az elmúlt időszakban, és a költségvetés korrekcióra fog szorulni jövőre. • Az MSZP szerint  a jövőre várt 2%-os növekedés nem megalapozott, és jó, ha májusig kitart a költségvetés, amely nem szolgálja a kiszámíthatóságot, és továbbra is a gazdagoknak kedvez. Hozzátették, az Állami Számvevőszék a tervezett bevételek 52%-át tartja megalapozottnak.

Mítosz lenne a spórolás?

A Magyar Villamosenergiaipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. évtizedek óta gyűjtött adataiból kiderül: azzal, hogy a márciusi óraátállítás után a világos órák jobban igazod-

/ mti

nak az ébrenlét időszakához, valóban jelentős mennyiségű áramot lehet megspórolni. Mintegy 120 gigawattórányit, ami egy nagyváros, azaz 30–40 ezer háztartás éves fogyasztásának felel meg.

Az óraátállítás előnyei közt szokták említeni, hogy világosban kevesebb baleset történik. A forgalmi adatok elemzésével foglalkozó Best Way Traffic Kft. megfigyelései szerint azonban ennek az ellenkezője igaz: akár 2%-kal emelkedhet a közúti balesetek száma. Mint közleményükben írják, a változás megviseli az emberek szervezetét, sokan napokig fáradtabbak, ingerlékenyebbek, érdemes tehát ilyenkor jobban odafigyelni a közlekedés során. metropol HIRDETÉS

www.metropol.hu

A többség eltörölné

• Magyarországon  1916–1920, 1941–1950, 1954–1957 között működött az alternatív időszámítás, 1980 óta pedig folyamatosan alkalmazzuk.


2013. október 25. péntek www.metropol.hu

Vélemény

frei Tamás írása a metropolnak

Kínai nem vesz kínait Milánóban történt, a hét elején. Az egyik legrégebbi olasz kávégépkészítő család tulajdonosával ittuk épp az eszpres�szót, amikor kitört belőle a „dolce vitát” élvező olaszokra alig-alig jellemző düh. A kínaiak, a betolakodók, a kényelmes és édes olasz életet felforgató távol-keletiek elleni hangos tiráda furcsa kisülése volt annak a fordulatnak, ahová a robusztusan fejlődő kínai gazdaság mostanra eljutott. Ha nem egy eszpresszó kíséretében csapódik le rajtam a globálkapitalizmus újabb fordulatának lehelete, akkor talán meg sem értem. Hiszen az újságokban olvasott statisztika többnyire csak nehezen átélhető számok gyűjteménye. Kínából újabban ömlenek a felmérések és kimutatások, melyek azt jelzik, hogy a hatalmas országban tényleg pénzköltő, valódi fogyasztónak tekinthető félmilliárdnyi emberből a többség (körülbelül 80 százalék) legfeljebb csak a napi szükségleti cikkekből akar kínait venni. Miközben itt, Európában, lassan minden kínai gyártmány, a mindennapjainkat behálózó elektronikus szerkezetektől kezdve a buszok alkatrészein át egészen a tornacipőig, a kínaiak tudatosan kerülnék azt, amit saját maguk gyártanak. Többnyire nem sznobizmusból persze. Nem úgy, mint évtizedekkel ezelőtt, a 60-as években magára találó, meggazdagodó és mindent, ami európai, teljes szívből imádó Japán. Nem, itt most másról van szó. A kínaiak nem az európai és amerikai márkák múltjába lesznek szerelmesek, hanem állítólag valódi bizalmatlanságból nem akarnak kínai termékeket vásárolni. Ők ugyanis pontosan tudják, hogy Kínában hogyan is „nyesik le a sarkokat”, vagyis hagyják Visszavándorolhat a pénz el és ki a végterméken elsőre még nem látható, de később „Kína éledő és egyre problémákat okozó költséges erősebb Nyugat-mániája kiadásokat. Hogyan és miért lesz például a kínai igazi aranybánya lehet a nem gyártmányú pelenka olyan, minőségi európai termé- mint a francia. Úgyhogy ők a nagy nehezen megkeresett keknek.” pénzükért franciát akarnak. Francia pelenkát a saját gyerekeik popsijára, nem pedig kínait. Első pillantásra ezek után nem is értettem az olasz eszpresszógépesek felháborodását. Hiszen Kína éledő és egyre erősebb Nyugat-mániája igazi aranybánya lehet a minőségi európai termékeknek. A gazdasági statisztikák bűvöletében élő makroközgazdászok most már egyre többet beszélnek arról, hogy ennek a trendnek köszönhetően megfordulhat a pénzcsatornák folyási iránya. Az elmúlt évtizedekben Kínába pumpált európai és amerikai pénz visszafordulhat és visszavándorolhat, mert a kínaiak elköltik majd nyugati termékekre. Japán esetében is így volt egészen a 80-as évek elejéig, amikor jött az újabb fordulat, a világszínvonalú japán termékek piaci sikere. De Kína ettől azért még távol van. Most még csak annyi történik, hogy elutaznak Olaszországba, a nagy tradíciójú eszpresszógépgyártókhoz például, és „csicskáztatják őket”. Mario használta a csicskáztatás szót annak a négy napnak a leírására, amit a kínaiak az ő trevisói üzemében töltöttek egy hónappal ezelőtt. „Eljöttek, és minden alkatrészt megvizsgáltak – mesélte Mario –, még a rézcsiszoló dobok belső felépítését is, hogy biztosan nincs-e bennük semmi kínai. Aztán igazolást állítottak ki, és így már megveszik a gépeinket. Ide jutottunk, a mi családunkat vizsgáztatják a kínaiak!” Hát ide. A dolce vita kényelméből nézve gyomor kell hozzá, ez világos, de azért megéri…

gazdaság 4

Rekordszámú közmunkás télen Közfoglalkoztatás. A legnagyobb munkáltatók az önkormányzatok

Minden eddiginél többen, összesen kétszázezren vesznek részt közfoglalkoztatási programban november elsejétől április végéig – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára. Czomba Sándor kifejtette, hogy a résztvevők közül 100 ezren dolgoznak majd, további nagyjából 100 ezren pedig olyan képzést kapnak a közfoglalkoztatás keretében, amellyel javulnak elhelyezkedési esélyeik. A legnagyobb munkáltatók az önkormányzatok lesznek. A téli közmunkaprogram bérés járulékterhei nagyjából 20 milliárd forintot tesznek ki. A jelenleg a közfoglalkoztatási programban részt vevők szerződése automatikusan meghosszabbodik április 30-ig – mondta az államtitkár. A decembertől március végéig tartó képzések ingyeneA terv szerint

298 753

ember vett részt idén közfoglalkoztatásban, így a kormány az idei évre vállalt 300 ezer fős létszámot teljesíteni fogja. Budapest

Havi átlagban 114 ezren vesznek részt közfoglalkoztatásban / katona lászló

sek, a résztvevők a nyolcórás közfoglalkoztatási bért kapják. Az állam az utazási költségek térítéséhez is hozzájárul. Mintegy 48 ezren alapkompetencia-képzést kapnak, 4 ezer embernek pedig a 7. és a 8. osztály elvégzéséhez indítanak felzárkóztató oktatást.

Államilag elismert képzést 20 ezren kapnak, míg 29 ezren betanító jellegű képzésben vehetnek részt. Az államtitkár ez utóbbira példaként említette a térkőburkoló, a betonelem-gyártó vagy a mezőgazdasági gépkezelő szakmákat. mti

A közmunka szabályai

• Az álláskeresők vagy a rehabilitációs ellátásban részesülő, 16 évesnél idősebbek lehetnek közfoglalkoztatottak. • A jogviszony határozott ideig tart, próbaidő nélkül. • A legfeljebb  négy hónapig tartó, napi négyórás munkaidőtől kezdve egészen az egyéves, napi nyolcórás foglalkoztatásra is van lehetőség.

Mol–INA

• A közmunkások bére  nyolcórás munka esetén havi nettó 49 453, a munkavezetőké 54 398 forint. • Szakképesítést igénylő munkakörben, megfelelő végzettség esetén a garantált bér havi nettó 63 404 forint, munkavezetőknél 69 744 forint. • A közmunkás társadalombiztosításra és nyugellátásra lesz jogosult.

Üzemanyagok

Két év múlva lehet dugódíj

Elhalasztották az egyeztetést

Olcsóbban lehet tankolni

A főpolgármester szerint 2015 vége, 2016 eleje és�szerűbb határidő a dugódíj bevezetésére a korábban vállalt 2013-nál, és erre „hallgatólagosan” kaptak haladékot. Tarlós István a Kossuth Rádiónak azt mondta: még ki kell jelölni a behajtási zónákat. mti

Elhalasztották a horvát kormány és a Mol Nyrt. mára tervezett tárgyalását. Szollár Domokos, a cég magyarországi kommunikációs igazgatója közölte: nem kaptak hivatalos értesítést a tárgyalások esetleges felfüggesztéséről vagy elhalasztásáról. mti

A 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát 2, a gázolajét 4 forinttal csökkenti hétfőn a Mol Nyrt. A benzin átlagára 399-400 forint, a gázolajé 416-417 forint lesz. Az autósok 15–25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál. mti

HIRDETÉS


külföld 5

A német kancellárt is lehallgathatta az NSA Lehallgatás. A német külügyminiszter berendelte az USA berlini nagykövetét

„Az Egyesült Államok a legjobb barátunk, és az is marad, de a megfigyelési ügy fölött nem lehet egyszerűen napirendre térni.” Thomas de Maiziere német védelmi miniszter

Berlinben júliusban is tüntettek az NSA ellen / getty images

a kommunikációját, és a jövőben sem tesznek ilyet. A múltra nézve ugyanakkor nem hangzott el ilyen megerősítés. – Ami sok, az sok – mondta Michel Barnier, az Európai Bizottság francia tagja. A politikus hozzátette: Európa nem lehet naiv, és ki kell alakítania saját stratégiai digitális

Írország. Mindkét szőke és kék szemű kisgyerek visszakerült a szüleihez Igazolta a szülőkkel a vérségi kapcsolatot mind a két szőke és kék szemű kisgyermek esetében a DNS-vizsgálat. A két gyereket korábban az ír hatóságok ideiglenesen elvették szüleiktől, mert egy lakossági bejelentés és az azt követő vizsgálat után kétségesnek találták, hogy valóban a gyerekek szüleiről van szó. A két írországi eset az után történt, hogy Görögországban gyermekrablás címén vádat emeltek egy cigány pár ellen, mert egy világos bőrű kislányt neveltek, aki nem a vér szerinti gyermekük. Gyermekvédő civil szervezetek bírálják a hatóságok Szlovákia

eljárását, amelyek viszont azt állítják, hogy csakis a gyermekek jogait tartják szem előtt. A Pavee Point írországi roma jogvédő szervezet azzal vádolta a hatóságokat, hogy „szabályosan elrabolják” a gyermekeket családjuktól. A szervezet aktivistái óva intettek attól, hogy boszorkányüldözés induljon a cigányok ellen. Dezideriu Gergely, az Európai Roma Jogi Központ (ERCC) ügyvezető igazgatója aggodalmát fejezte ki amiatt, ahogyan a görögországi és írországi esetekről tájékoztattak, mivel szerinte az veszélyes általánosításokhoz vezethet. mti Csehország

Újra beidézték Malina Hedviget

Szocdem diadal várható

Újabb pszichiátriai kivizsgálásra szóló idézést kapott Malina Hedvig, akit azzal vádolnak, hogy hamisan tanúskodott arról, hogy 2006-ban két férfi megverte, mert magyarul beszélt. mti

Ma és holnap tartanak előrehozott képviselőházi választást Csehországban. A felmérések a szociáldemokratákat (CSSD) hozták ki győztesnek, a második helyre a kommunista párt (KSCM) várható. mti

eszközeit, mint például egy, az amerikaiaktól független adatfelhőt. Az ügy feltehetően központi téma a kétnapos EUcsúcson is, amely tegnap, lapzártánk után kezdődött – ott van Orbán Viktor magyar kormányfő is. Az eredeti tervek szerint a találkozó gaz-

dasági, szociális és migrációs kérdésekkel foglalkozna, ám Jean-Marc Ayrault francia kormányfő már közölte: ő biztos felhozza a kémkedés témáját. Júliusban Edward Snow­ den, aki az egész lehallgatási botrány kirobbantója volt, arra utalt, hogy az NSA szorosan együttműködött Németországgal és más nyugat-európai országokkal, és megfigyelte a német internetes forgalmat, e-maileket és telefonhívásokat. Angela Merkel akkor minden efféle híresztelést határozottan cáfolt. metropol

Karaván a menetre Az erdélyi Magyar Polgári Párt szervezésében szekérkaraván indult a vasárnapi nagy menetelésre, amelyet az egységes, önálló és autonóm Székelyföldért hirdettek. Százezres tömeg várható; négy darab, egyenként 250 méter hosszú székely zászlót is kifeszítenek a felvonulók. mti HIRDETÉS

www.metropol.hu

Sok dolguk akad az utóbbi napokban az USA európai diplomatáinak. Hétfőn a franciaországi nagykövetet kérdezték arról, hogy a Le Monde napilap információi szerint az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) franciák millióinak telefonhívásait hallgatta le. Egy nappal később a lap már arról írt, hogy francia diplomaták után is kémkedtek. Szerdán újabb botrány tört ki: a német hatóságok szerint elképzelhető, hogy Angela Merkel német kancellár mobiltelefonját is lehallgatta az NSA. Merkel még aznap felhívta Barack Obama amerikai elnököt, aki biztosította kollégáját, hogy nem figyelik meg

Következmények


2 kultúr

2013. október 25. péntek www.metropol.hu

Balla Eszter A Madách Színház szombaton és vasárnap kettős szereposztásban mutatja be a Poligamy című musicalkomédiát: a főhősnőt alakító Balla Esztert az anyaság és a premier összeegyeztethetőségéről is kérdeztük.

Párkapcsolatokról mindenkinek Négy éve került a mozikba Orosz Dénes filmje, a Poligamy, melynek főhőse az elköteleződéstől való félelem közepette kerül faramuci helyzetbe: minden reggel más lányt talál maga mellett az ágyban, de mindegyikük azt állítja, hogy ő a barátnője. Szente Vajk és Galambos Attila Bolba Tamás zenéjével írt színpadi darabot a sztoriból, a történeten kicsit csavarintva. Az egyik szereposztásban Balla Eszter alakítja Lillát, az András oldaláról eltűnő barátnőt. A darab fotóspróbáján, a Madáchban beszélgettünk a színésznővel.

Film

Pénzt követel a maffia Hongkongban forgat a Transformers 4 stábja, amely komoly problémákkal szembesült a munkája során: nem sokkal azután, hogy két légkondiboltos megverte Michael Bayt (képünkön), a helyi bűnszervezet, a triád néhány tagja is megjelent a forgatáson, hogy pénzt zsaroljon ki a rendezőtől – írta az index. hu. Egy bizonyítottan maffiakapcsolatokkal rendelkező, 35 éves férfit már letartóztattak, három másik gengsztert még keresnek a hatóságok. A négy triádtag állítólag kedden délután jelent meg a forgatáson, egy To Kwa Wan utcai lakóház tetején, és pénzt követelt Michael Bayéktől, a stáb azonban rájuk hívta a rendőröket. metropol

Kultúr 6

A darab alapjául szolgáló filmmel milyen a viszonya? – Az első kislányom születése miatt nem a premieren vagy moziban, hanem tévében láttam. Nagyon kedvelem Orosz Dénest, nagyon élveztem a filmet is. Ezek szerint a gyerekek és a Poligamy kéz a kézben járnak az ön életében... – Igen, olyannyira, hogy nyáron még pocakkal próbáltam. A darab végét – amikor a szerep szerint is pocakom van – nagyon vicces volt így próbálni. Amikor megkapta a szerepet, már tudta, hogy gyermeket vár? – Olyannyira, hogy az után írták ki a castingot és a premier időpontját, hogy már publikus lett a terhességem. A szerzőhármas – akikkel már a Csoportterápiában is együtt dolgoztunk –, a karakter kapcsán erősen gondolkodott bennem is, szerették volna, ha a film után most én kapom meg a női főszerepet. Meglátva a premier időpontját azt gondoltam, az élet mégsem nekem szánja ezt a szerepet. Szirtes Tamással mégis elkezdtünk erről beszélgetni, végül arra jutottunk, hogy kettős szerep-

Névjegy

Balla Eszter • Szekszárdon született  1980-ban. • Férje Garas Dániel,  két kislányuk van, Adél, illetve Emma, aki idén augusztusban született. • A Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett diplomát, majd a Nemzetiben, a kaposvári Csiky Gergely Színházban, az Új Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban játszott. A Madách társulatának tagja. • Több filmben is szerepelt,  ezek közt találjuk a Moszkva teret és a Kontrollt is.

osztásban meg tudom oldani. Lilla a darabban végig jelen van, de technikailag én csak az elején és a végén jelenek meg. És ráadásul olyan kislányom született, aki borzasztó jó fej és nyugis második gyerek. Most is itt van velem. Amikor nem vagyok színpadon, vele vagyok az öltözőben, természetesen az édesanyámmal. Említette, hogy a szereppel önre is gondoltak. Ez jó érzés lehet egy színésznőnek. – Igen. A Csoportterápiánál jó csapat alakult ki, egy erős mag. Örülök, hogy Vajkék továbbra is gondolkodnak bennünk, ha darabot írnak. Komoly, baráti, szinte testvéri kapcsolat van köztünk, jó együtt lenni a színpadon. Remélem, hogy még sokszor kiélvezhetjük ezt a helyzetet. Bele is szólt abba, milyen legyen a karakter? – Nem, én ilyet nem csinálok. A Csoportterápiát is már készen mutatta meg Vajk, ez valószínűleg teljesen tudatos

dolog a részükről, nem szeretnék, hogy mások beleszóljanak. És nem is kell, nagyon értik a dolgukat, tudják, mit akarnak, nagyon jó ízléssel dolgoznak. Attila és Vajk annyira ismernek bennünket, hogy nem is akarok semmibe beleszólni. Folytatódhat még ez a kellemes együttműködés? – Szirtes tanár úr is örömmel vette Vajkot maga mellé, már rendezhet is, ami csak javára válik a színháznak is. A barátja és a kollégája vagyok, nagyon örülök, hogy van egy ilyen ember az életemben. Szerintem lesznek még itt jó darabok. A Csoportterápia a musicalkomédia műfaját vezette be a magyar színházi életbe. Hogyan fogadta ezt a köA csapat

„Örülök, hogy Vajkék továbbra is gondolkodnak bennünk, ha darabot írnak. Komoly, baráti, szinte testvéri kapcsolat van köztünk, jó együtt lenni a színpadon. Remélem, hogy még sokszor kiélvezhetjük ezt a helyzetet.” Balla Eszter színésznő

zönség az ön tapasztalatai szerint? – Kellenek nekünk ezek a darabok. Egy zenés színházban nem lehet nagy musicalből évi hármat bemutatni – a Csoportterápia is stúdiódarabnak készül eredetileg, végül nagyszínpadon mutattuk be. Ez a műfaj vicces, az életből merített poénokkal tele. Mivel a szerzők is magyarok, a mi mindennapi életünkből merítenek, a darabok sokkal közelebb állnak a nézőhöz, mint az amerikai vagy angol művek. A Csoportterápia évek óta megy telt házzal, az emberek imádják. Ahhoz a darabhoz képest mire számítson az, aki az alkotói és színészi gárda, a műfaj miatt jön el ismét a Madáchba? – Felhőtlen szórakozás lesz, ugyanakkor más az egész világ, egy kreatív ügynökség a történet kiindulópontja. A zenék még populárisabbak, a darab lendületesebb. Aki párkapcsolatban él, megtalálja majd azokat a részeket, amelyekkel azonosulni tud, mert fontos problémakört dolgoz fel a darab. Van egy férfi és egy nő, akik máshol tartanak: a nő gyermeket szeretne, a férfi még nem kész erre, egy elszólásból pedig nagy galiba lesz.

krezinger szonja

www.metropol.hu


kálló péter

www.metropol.hu

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Kultúr 7


2013. október 25. péntek www.metropol.hu

METROPOL PHOTO CHALLENGE 8

Itt vannak a közönség és Fotóverseny. Lezárult a Metropol Photo Challenge hazai versenye, a zsűri és a szavazók ezeket a fotókat választották ki. A nemzetközi zsűri a közönség és a szakma kedvencei közül is egyet-egyet választ, a nyertesek ghánai fotóexpedícióra mehetnek. Végeredményt november 4-én hirdetünk.

6. érzék

Budapesti álom

„Remek fotón megörökíteni azt a várost, ahol születtem.”

Érintés

Egy új nap kezdete

Rizsavi Tamás 22 éves mozdonyvezető és fotós Budapestről

Egy napfelkeltében vagy naplementében, vihar előtt vagy után egyedi fényeket lehet lelni, de ez sok korán kelést és vadászatot jelent.

Ízlelés

Közös falatozás anyával

„Nagyon szeretem meglátni a pillanatot: ha van rá lehetőségem, ki is használom.”

Szaglás

Virágok

Vári Szilvia 38 éves oroszlányi gyártási technikus

A kép a budapesti állatkertben készült, óvodai kiránduláson.

Hallás

Zene és szabadság

„Németországban egy munkatárs fertőzött meg a fotózás szeretetével.” Mervai Márk 27 éves egyetemista Budapestről, négy éve fotózik

A kép a Balaton partján készült. Füreden sétáltunk a családommal.

Látás

Modellemnek nagy kihívás volt hajnalban a Halászbástyán egy jót ugrani, ugyanis az égbolt csak tíz percig volt ilyen szép.

Egy ismerősöm kertjében fotóztam, aki a kemény télre készülve vágta és halmozta fel a fát.

Wood Stock

„Az iglu formában felrakott fahasábok tetszettek meg.” Horváth Zsolt 27 éves shift menedzser lakhelyén, Debrecenben


METROPOL PHOTO CHALLENGE 9

a zsűri kedvenc felvételei 6. érzék

Érintés

Az ismeretlen

„1955 óta fotózom kisebb-nagyobb kihagyásokkal, szigorúan amatőr alapon.”

Kezes-lábas

Trömböczky Péter 72 éves nyugdíjas, korábban olajmérnök és gazdasági újságíró Etyekről

Fiam egykori osztálytársa írta: „A kép (…) irigységet és vágyakozást ébreszt az emberben. Megérni és elérni hasonló kapcsolati mélységet.” A kép fotómanipulációs technikával készült, nyolc fotó felhasználásával, körülbelül 60 korrekciós réteggel.

Ízlelés

A Gourmand

„Összesen 5-6 óra munkával alakítottam ki a kép végső formáját.”

Szaglás

A vágy illata

Garamvári Gábor 41 éves budapesti szabadúszó fotográfus

Tóth Zoltán 26 éves budapesti marketingasszisztens, körülbelül tíz éve foglalkozik fotózással

„Gimnazistaként kezdtem fényképezni egy külföldi osztálykiránduláson.”

Mindig érdekelt, hogyan lehetne képekben megfogalmazni az emberi kapcsolatokat, elmesélni az egymáshoz fűződő érzéseinket.

Nagy Antal Balázs 21 éves tanuló Budapestről

A hernyók rendkívül változatosak, és gyakran mókás kinézetűek.

Hallás

„Hat éve kezdtem el fotózni terápiás céllal, kamaszkori álmaimat megvalósítva.”

Látás

Music begins where words end

Tex-túra Izraelben

Ez a kép jó példája egyik kedvenc témámnak, a környezetünkben létrejövő természetes vagy mesterséges textúráknak.

A fényképen Achilles F. Sparta – Karmatronic, a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság hivatalos himnuszának zeneszerzője.

„Sokszor a látvány, a hangulat, a zene egy olyan életérzést fogalmaz meg egy fényképen, amelytől mindenkinek eláll a szava.” Rakó Alex 21 éves szabadúszó fotós és operatőr Budapestről

„Világunk formái, vonalai, mintázatai, szimmetriája vagy éppen aszimmetriája ragadnak meg.” Valkó Dávid 33 éves budapesti marketingmenedzser, egyetemi évei óta foglalkozik komolyan fotózással


+ PLUSZ

2013. október 25. péntek www.metropol.hu

konyha 10

Egyszerű

és nagyszerű

Program

Csabán a kolbászé a főszerep Tegnap nyílt és egészen vasárnapig várja vendégeit a 17. Csabai Kolbászfesztivál. A gasztronómiai és kulturális rendezvénysorozatra több tízezer látogatót várnak Békéscsabára a rendezők. A kolbászgyúró versenyen több mint ötszáz csapat vesz részt, összesen mintegy háromezer fő. A rendezvény idei vendégvárosa Békés, a kisváros gazdag programokkal várja az érdeklődőket. Ma délelőtt nyugdíjascsapatok versenyeznek kolbászkészítésben, délutántól késő estig Márió és zenekara, a Magna Cum Laude (képünkön Mező Mihály, az együttes énekese) és DJ Náksi szórakoztatja a közönséget. További tudnivalók: kolbaszfesztival.eu. metropol

Nemzetközi ízek a BBC GoodFoodtól. Még egy vasárnapi sült csirke is lehet nagyon egyszerű, a rohanós hétköznapok vacsoráiról pedig ne is beszéljünk. Mert kinek is van kedve és ideje egy fárasztó munkanap után hosszú ideig pepecselni a konyhában? A hétvégi vendéglátó szerepében pedig csak akkor fogjuk jól érezni magunkat, ha nem vállalunk túl sokat. Ehhez adunk néhány ötletet.

Mustármázas sült csirke Waldorf „töltelékkel” (hétvégére) Melegítsük elő a sütőt (villany: 190 fok, légkeveréses: 170 fok, gáz: 5-ös fokozat). A vaj kivételével keverjük össze a töltelék hozzávalóit egy nagy tálban, és sózzuk ízlés szerint. Kézzel morzsoljuk össze, hogy a hozzávalók jól összekeveredjenek. • 1. A csirkét sózzuk meg mindenhol,  és fektessük egy tepsibe. Kenjük meg a vajjal, és a sütő középső rácsán süssük 50 percig. • 2. Közben vajazzunk ki  egy 20x30 cm-es tepsit. A tölteléket nyomkodjuk bele, hintsük meg a tetejét a félretett kenyérmorzsával, és szórjunk rá vajdarabokat. • 3. Ecsettel kenjük  a csirkére a mustárt. Tegyük át a tepsit a sütő alsó rácsára, és süssük még körülbelül 40 percig. Azt, hogy megfelelően átsült-e, könnyen ellenőrizhetjük: ha a húst megszúrjuk, és a kifolyó lé

5 feltét héjában sült krumplihoz (hétköznapra) A héjában sült (esetleg főtt) krumpli igazi őszi-téli étel. Nagyon egyszerű, és remekül variálható. Tejföllel és sajttal megszórva is nagyon finom, de mi mutatunk öt olyan újszerű receptet, amelyekkel tényleg feldobhatjuk ezt a hétköznapi finomságot. Íme, a mi kedvencünk az ötből: • Háromsajtos & hagymás (4 sze-

mélyre előkészítés: 5 perc főzni/ sütni nem kell) –  Keverjünk össze 200 g lágy sajtot, 100 g kis darabokra tépkedett mozzarellát, 100 g érett, reszelt cheddart, 4 felkarikázott újhagymát és 3 ek. tejet. Kanalazzuk 4 héjában főtt krumplira, majd hintsük meg frissen őrölt fekete borssal, és tálaljunk mellé egy kevés hagymacsatnit.

tiszta, akkor készen van. Amikor a csirkét áthelyezzük, tegyük be a sütő felső rácsára a tölteléket, és 4050 perc alatt süssük meg. A tetejét pirítsuk ropogósra. • 4. Ha a csirke átsült,  vegyük ki, és pihentessük 10 percig. A tölteléket tálaljuk mellé köretként, de kínálhatunk még hozzá sült burgonyát és valamilyen zöldségfélét is. • Hozzávalók:  1 nagy csirke (kb. 2 kgos), 25 g vaj, 1 ek. magos mustár, sült burgonya és zöldségek a tálaláshoz (elhagyható). A „töltelékhez”: 3 szál szárzeller apróra vágva, 2 piros alma (magház nélkül) felaprítva, 100 g dió felaprítva, 100 g friss kenyérmorzsa – maréknyit tegyünk félre belőle, 400 g kolbászhús (6 kisebb grillkolbászból), 1 közepes méretű tojás, maréknyi petrezselyem felaprítva, 2 ek. magos mustár, 25 g vaj és egy kevés a tepsi kikenéséhez


konyha 11

HIRDETÉS

„Patchwork pite” őszi gyümölcsökkel (bármikorra) Tegyük egy nagyobb lábosba a birskockákat a vajjal, a fahéjjal, a vaníliarúddal és a kikapart vaníliamagokkal együtt. Adjunk hozzá 2 ek. vizet, és közepes lángon pároljuk 5 percig. Ezután mehet hozzá a felkockázott alma, a citromlé és a cukor. Pároljuk további 10 percen át. • Dobjuk az edénybe  a kockákra vágott körtét, szórjuk rá a lisztet, keverjük össze, és főzzük még 5 percig. Időnként keverjük át. Akkor jó, ha a gyümölcs már puha, de még nem esik szét. • Vegyük ki a vaníliarudat,  és öntsük át a gyümölcsöket egy 22 cm-es sütőtálba. Hagyjuk hűlni.

• Melegítsük elő a sütőt  (villany: 180 fok, légkeveréses: 160 fok, gáz: 4-es fokozat). Enyhén lisztezett felületen tekerjük le vagy nyújtsuk ki a tésztát kb. 3-3,5 mm vastagságúra. Egyenesítsük ki a széleket, majd vágjuk a tésztát nagyobb négyzetekre vagy háromszögekre. Kenjük be tojással az edény szélét (ecsettel a legegyszerűbb), majd a tésztadarabokat is. A sütőtál szélétől indulva fedjük le a gyümölcsöket a kis tésztadarabokkal patchwork stílusban, ügyelve arra, hogy maradjon néhány helyen pici rés, hogy a sütés közben keletkező gőz távozhasson. A túllógó széleket

hajtsuk le, és hintsük meg a tésztát porcukorral. Süssük 45-50 percig, míg a tészta aranyszínűre pirul. Melegen tálaljuk. • Hozzávalók:  1,5 kg alma, körte és birs vegyesen (mi 5 almából, 2 körtéből és 2 birsből készítettük) meghámozva, magház nélkül feldarabolva, 25 g vaj, 1 vaníliarúd hosszában félbevágva, a magok kikaparva, 2 tk. őrölt fahéj, 1 citrom leve, 100 g porcukor (lehetőleg barna) és kevés a sütemény megszórásához, 1 ek. liszt és kevés a munkafelületre, 375 g édes omlós tészta (késztermék), 1 tojás enyhén felverve

pincearon.hu Így épül fel a bor teste Könnyű megérteni, ha a bort magunkhoz, emberekhez hasonlítjuk. A csontok, azaz a tartószerkezet: a savak. A bor életének és hanyatlásának egyik lényegi meghatározói. A savak fokozatosan épülnek le a borban, így az menthetetlenül elöregszik egyszer, mivel egy idő után nem lesz, ami egyben tartsa. A húst több komponens adja: alkohol, glicerin, extrakt, cukor. Minél több van belőlük a borban, annál testesebbnek érezzük a kóstolás során, s minél kevesebb, annál könnyebbnek ítéljük meg a nedűt. A bőr – ha úgy tetszik, a „felszín” – a tannin. Fontos, hogy a bor tökéletesen érett szőlőből szülessen. Ha így van,

Kovács Antal örökös magyar sommelier-bajnok akkor íze harmonikus, felszíne sima lesz. A díszítő elemek – szempilla, ékszerek – az aromák. Meggyőződésem, hogy az aromák kiemelten fontos alkotói a bornak, de nem feltétlenül lényegi meghatározók az életében. Mint ahogy – nem véletlenül – kevés olyan ember van, aki csupán a külcsín alapján választ magának partnert, szerintem legalább akkora tévedés, ha csupán az illatok, aromák alapján tesszük le voksunkat egy-egy bor mellett...

Könyvajánló

Jamie Oliver: 30 percesek Park Könyvkiadó

További receptek: www.goodfoodmagazin.hu

A sztárszakács legújabb kötete bizonyíték arra, hogy 30 perc alatt egy teljes menüt is elkészíthetünk, amely ideális hétköznapi vacsora vagy gyors ebéd lehet. A leírások a munkafázisoknak megfelelő időrendben olvashatók, így nem

kerülhetünk abba a helyzetbe, hogy kicsúszunk az időből, mert rossz sorrendben kezdünk neki a munkafolyamatoknak. Könnyedebb és kiadósabb étkek egyaránt helyet kaptak Jamie könyvében, amellyel változatosan és gyorsan tudunk ételkölteményeket az asztalra varázsolni. HIRDETÉS


31

2013. október 25. péntek www.metropol.hu

sport 12

2

Ibra–Ronaldo 4-2

sport

3

Cristiano Ronaldo

A Real Madrid sztárja vezeti a Bajnokok Ligája góllövőlistáját 7 találattal. • 57  gólt szerzett összesen a portugál a Bajnokok Ligájában pályafutása alatt, ezzel 3. az örökranglistán Raúl (71) és Lionel Messi (63) mögött. A Juventus elleni két találattal előzte meg Ruud van Nistelrooyt (56), ám a holland 73, míg Ronaldo 95 meccs alatt érte el ezt a számot.

Zlatan Ibrahimovic

A Paris Saint-Germain ásza 6 találattal 2. a Bajnokok Ligája góllövőlistáján. • Ő a 10.  játékos a Bajokok Ligája történetében, aki négy gólt tudott szerezni egyetlen mérkőzésen, a szerdai, Anderlecht elleni meccsen. Legutóbb a dortmundi Robert Lewandowskinak sikerült ez a bravúr még az előző kiírásban, csakhogy a sztárcsapat Real Madrid ellen. A rekorder viszont Lionel Messi, aki a Leverkusen ellen 2012-ben ötöt lőtt, 2010-ben pedig az Arsenalnak négyet.

• Éppen Filippo Inzaghi  rekordját állította be a Juve ellen azzal, hogy a BL-ben az első három mérkőzésen 7 gólt szerzett, így a gólátlaga 2,33. • Ő az a portugál,  aki a legtöbb gólt lőtte az európai kupákban, a Juve elleni mec�csen ugyanis Eusébiót is megelőzte. Forma–1

Vettel a negyedikért rajtol A hétvégi Indiai Nagydíjon minden bizonnyal begyűjti negyedik világbajnoki címét a Red Bull német pilótája. A 90 ponttal vezető Sebastian Vettelnek – amennyiben közvetlen üldözője, Fernando Alonso nyerne a Ferrarival – elég az 5. helyen célba érnie, akkor is ő a 2013-as világbajnok. Márpedig Vettel az idén csupán egy futamon nem ért célba, a Brit Nagydíjon kívül sosem végzett a negyediknél rosszabb pozícióban. Ha Vettel ki is esne, Alonsónak akkor is elsőnek vagy másodiknak kell célba érnie, hogy maradjon matematikai esélye a vb-címre. Márpedig Alonso a májusi Spanyol Nagydíj óta nem nyert. MTI

Összes lövés: 19

• Kapura:  13 • Kapu mellé:  11 • Gólpassz:  1

Labdarúgás. A Real Madrid, a Bayern és a PSG is hibátlan maradt a Bajnokok Ligájában A szerdai madridi rangadót Giorgio Chiellini egymaga döntötte el – a Real javára. A Juventus védője 1-1-es állásnál lerántotta Ramost a tizenhatoson belül – a büntetőt Ronaldo értékesítette –, majd a második félidő elején kiállíttatta magát Ronaldo lerántásával, illetve a portugál színészi alakításának köszönhetően. – Ez tiszta gólhelyzet volt?! Nevetséges. De inkább fújjon ellenünk a bíró, mint rosszul játsszunk. Ma egy jó Juvét láttunk – értékelt Antonio Conte. Carlo Ancelotti, a Real mes-

% BL (szerda)

Lionel Messi egyszer talált be a Milan ellen, 4 góljával 3. a góllövőlistán / fotók: Mti Összes lövés: 12

• Kapura:  8 • Kapu mellé:  4 • Gólpassz:  0

3. FORDULÓ

A csoport:

MAN. UNITED–REAL SOCIEDAD 1-0 LEVERKUSEN–SAHTAR 4-0 B csoport:

GALATASARAY–KÖBENHAVN 3-1 REAL MADRID–JUVENTUS 2-1 C csoport:

BENFICA–OLYMPIAKOSZ 1-1 ANDERLECHT–PSG 0-5 D csoport:

BAYERN MÜNCHEN–PLZEN CSZKA MOSZKVA–MAN. CITY

5-0 1-2

tere inkább beszélt (egykori) juventusosként: „Az eredmény mindennél fontosabb.” A Bayern a vendég Viktoria Plzent ütötte ki öt góllal – ebből kettő Ribéryé volt –, a Manchester United viszont otthon csak egy 2. percben esett öngóllal tudta legyőzni a Real Sociedadot. metropol

%

• „Libabőrős lettem”  – mondta Ibrahimovic arra, hogy életében először tapsolta meg idegenben – Anderlechtben – a közönség, elsősorban a harmadik, 30 méterről megeresztett hatalmas bombagólja előtt tisztelegve.

%

Összes lövés: 19

• Kapura:  11 • Kapu mellé:  6 • Gólpassz:  0

Csoportállás a 3. forduló után



A CSOPORT 1. MAN. UNITED 2. LEVERKUSEN 3. SAHTAR 4. REAL SOCIEDAD

6-3 7 pont 8-5 6 3-5 4 1-5 0

E CSOPORT 1. CHELSEA 2. SCHALKE 3. BASEL 4. STEAUA

8-2 6 pont 4-3 6 3-3 4 1-8 1

B CSOPORT 1. REAL MADRID 2. GALATASARAY 3. JUVENTUS 4. KÖBENHAVN

12-2 6-9 4-5 2-8

9 4 2 1

F CSOPORT 1. DORTMUND 2. ARSENAL 3. NAPOLI 4. MARSEILLE

6-3 5-3 4-4 2-7

6 6 6 0

C CSOPORT 1. PSG 2. OLYMPIAKOSZ 3. BENFICA 4. ANDERLECHT

12-1 5-5 3-4 0-10

9 4 4 0

G CSOPORT 1. ATLÉTICO MADRID 2. ZENIT 3. PORTO 4. AUSTRIA WIEN

8-2 2-3 2-3 0-4

9 4 3 1

D CSOPORT 1. BAYERN MÜNCHEN 11-1 2. MAN. CITY 6-4 3. CSZKA MOSZKVA 4-7 4. PLZEN 2-11

9 6 3 0

H CSOPORT 1. BARCELONA 2. MILAN 3. CELTIC 4. AJAX

6-1 4-2 2-4 2-7

7 5 3 1


sport 13

Ma debütál az újpesti edző Labdarúgás. Nebojsa Vignjevic 2008 óta edzősködik, játékosként Tatabányán is megfordult egykor, ma az MTK ellen kezd az Újpesttel az NB I-ben A 45 éves szerb tréner a szezon végéig írt alá szerződést az Újpest FC-vel, miután a belga Marc Leliévre nemrég lemondott, és a csapat kieső helyre került az OTP Bank Ligában. Másodedzőjével, Zoran Camparával együtt szerdán mutatkoztak be a Szusza Ferenc Stadionban, előtte megtartották az első edzést is. – Egy percig sem gondolkodtam, hogy elfogadjam-e a felkérést – mondta az új tréner. – Nem vagyok varázsló, két nap

„Szeretem a jó focit, de varázsló nem vagyok” / ujpestfc.hu

alatt csodát nem lehet tenni, de ez nem lehet kifogás, sem nekem, sem a játékosoknak. A csapatnak hamarosan jó futballt kell produkálnia – mondta Nebojsa Vignjevic. Az új szakmai stáb a kieső zónába visszacsúszó Újpest

élén ma debütál élesben a Hungária körúton. Az Újpest az utóbbi öt meccsén csak két pontot szerzett, míg az MTK az eddigi hat hazai környezetben vívott összecsapásából csupán kettőt tudott megnyerni. A lila-fehérek idegen-

beli mérlege szintén gyenge: öt meccsből 1-1 győzelem és döntetlen, három vereség. A listavezető és saját stadionjában százszázalékos Videoton FC ezúttal a Budapest Honvédot fogadja, s a kispesti gárda nagy meglepetést okozna azzal, ha pontokat rabolna Székesfehérvárról. A címvédő Győri ETO – amely sorozatban három győzelemnél jár – az újonc Puskás Akadémiát látja vendégül, a már hétmeccses sikerszériát maga mögött tudó, második Diósgyőr pedig Szombathelyen próbálja tovább javítani a klubcsúcsot. A fővárosi csapatok közül a legelőkelőbb helyen álló, a negyedik pozíciót elfoglaló Ferencváros ezúttal a Mezőkövesdet fogadja – az új aréna építése miatt továbbra is – a Puskás Ferenc Stadionban. Mti/metropol

TABELLA (11 forduló után)

1. Videoton 2. Diósgyőr 3. Debrecen 4. Ferencváros 5. Győr 6. Haladás 7. Bp. Honvéd 8. Paks 9. Pápa 10. Kecskemét 11. MTK 12. Pécs 13. Puskás Akad. 14. Mezőkövesd 15. Újpest 16. Kaposvár

26-6 20-8 26-11 16-15 19-11 18-13 17-13 15-17 12-16 14-22 12-13 16-22 11-22 14-26 16-19 9-27

28 pont 24 23 19 19 19 17 15 13 12 11 11 10 10 10 5

A 12. forduló mérkőzései

péntek MTK–Újpest szombat Debrecen–Pápa Pécs–Kaposvár Ferencváros–Mezőkövesd Kecskemét–Paks Szombathely–Diósgyőr vasárnap Videoton–Bp. Honvéd Győr–Puskás Akadémia

19 óra 14 ó. 16 ó. 16 ó. 18 ó. 20 ó. 16.30 18.30

Labdarúgás. Idén már nem lép pályára a magyar válogatott Nem lesz mérkőzése novemberben a magyar labdarúgó-válogatottnak, amely az új szövetségi kapitány kiválasztása után, jövő tavasszal játssza következő felkészülési meccsét. A nemzeti csapat – miután a harmadik helyen végzett világbajnoki selejtezőcsoportjában, így nem jutott tovább a pótselejtezőbe – egy előszerződés értelmében idegenben Tenisz

lépett volna pályára. Egervári Sándor szövetségi kapitány lemondása azonban új helyzetet teremtett, és mivel a novemberi időpontig alig három hét van hátra, a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetése „kockázatosnak, felelőtlennek és szakmai szempontból haszontalannak” ítélte a mérkőzés elvállalását – fogalmazott a szövetség közleményében. mti Úszás

Serena legyőzte Radwanskát is

Kezdődik a győri uszodaépítés

A világelső amerikai Serena Williams a lengyel Agnieszka Radwanskát is legyőzte – 6:2, 6:4 arányban – az isztambuli WTAvilágbajnokságon, így már két sikerrel áll a vörös csoportban. Mivel a másik csoportban Jelena Jankovic 6:4, 6:3-ra nyert a fehérorosz Viktorija Azarenka ellen, a fehér csoportot a szerb vezeti. A két csoport győztese játssza majd a döntőt. mti

A jövő hónapban indul a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) egyik helyszínének, az új győri uszodának az építése – közölte a városháza. November 5-én teszik le a létesítmény alapkövét, és néhány nappal később már indul is a 3,2 milliárd forintos beruházás: a tervek szerint áprilisban zárul a szerkezetépítés, és 2014 őszére állnia kell az új uszodának. mti

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

Hajszál híján nyert a Fehérvár A múlt héten az orosz Nyizsnyij Novgorod otthonában elszenvedett 82-64-es vereséggel kezdő fehérváriak a Gáz utcai csarnok felújítási munkálatai miatt Veszprémben vívták első hazai Európa Kupa-meccsüket. A vendég az 1928-as alapítása óta két görög bajnoki címet szerző Szaloniki volt, amely a nyitókörben 85-84-re legyűrte a Podgoricát. Az első félidő a magyar bajnoké volt, 42-35-re vezetett az Alba. Megtörte azonban a lendületet, amikor a harmadik negyedben a görögök átálltak zónázásra. Az utolsó játékrész 67-64-ről indult, de 12 másodperccel a vége előtt 88-89 állt a kijelzőn. Juhos Levente még eljutott egy hárompontos kísérletig, de sajnos kimaradt, így az eredmény nem változott. A Fehérvár jövő kedden az ukrán Himik Juzsnijt fogadja. / mti

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Országos kiadás ISSN 2060-131x A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


sport 13

Ma debütál az újpesti edző Labdarúgás. Nebojsa Vignjevic 2008 óta edzősködik, játékosként Tatabányán is megfordult egykor, ma az MTK ellen kezd az Újpesttel az NB I-ben

„Szeretem a jó focit, de varázsló nem vagyok” / ujpestfc.hu

két nap alatt csodát nem lehet tenni, de ez nem lehet kifogás, sem nekem, sem a játékosoknak. A csapatnak hamarosan jó futballt kell produkálnia – mondta Nebojsa Vignjevic. Az új szakmai stáb a kieső zónába visszacsúszó Újpest

Labdarúgás. Idén már nem lép pályára a magyar válogatott Nem lesz mérkőzése novemberben a magyar labdarúgó-válogatottnak, amely az új szövetségi kapitány kiválasztása után, jövő tavasszal játssza következő felkészülési meccsét. A nemzeti csapat – miután a harmadik helyen végzett világbajnoki selejtezőcsoportjában, így nem jutott tovább a pótselejtezőbe – egy előszerződés értelmében idegenben Tenisz

lépett volna pályára. Egervári Sándor szövetségi kapitány lemondása azonban új helyzetet teremtett, és mivel a novemberi időpontig alig három hét van hátra, a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetése „kockázatosnak, felelőtlennek és szakmai szempontból haszontalannak” ítélte a mérkőzés elvállalását – fogalmazott a szövetség közleményében. mti

Mti/metropol

Kezdődik a győri uszodaépítés

A világelső amerikai Serena Williams a lengyel Agnieszka Radwanskát is legyőzte – 6:2, 6:4 arányban – az isztambuli WTAvilágbajnokságon, így már két sikerrel áll a vörös csoportban. Mivel a másik csoportban Jelena Jankovic 6:4, 6:3-ra nyert a fehérorosz Viktorija Azarenka ellen, a fehér csoportot a szerb vezeti. A két csoport győztese játssza majd a döntőt. mti

A jövő hónapban indul a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) egyik helyszínének, az új győri uszodának az építése – közölte a városháza. November 5-én teszik le a létesítmény alapkövét, és néhány nappal később már indul is a 3,2 milliárd forintos beruházás: a tervek szerint áprilisban zárul a szerkezetépítés, és 2014 őszére állnia kell az új uszodának. mti

26-6 20-8 26-11 16-15 19-11 18-13 17-13 15-17 12-16 14-22 12-13 16-22 11-22 14-26 16-19 9-27

28 pont 24 23 19 19 19 17 15 13 12 11 11 10 10 10 5

A 12. forduló mérkőzései

péntek MTK–Újpest szombat Debrecen–Pápa Pécs–Kaposvár Ferencváros–Mezőkövesd Kecskemét–Paks Szombathely–Diósgyőr vasárnap Videoton–Bp. Honvéd Győr–Puskás Akadémia

19 óra 14 ó. 16 ó. 16 ó. 18 ó. 20 ó. 16.30 18.30 HIRDETÉS

Úszás

Serena legyőzte Radwanskát is

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

élén ma debütál élesben a Hungária körúton. Az Újpest az utóbbi öt meccsén csak két pontot szerzett, míg az MTK az eddigi hat hazai környezetben vívott összecsapásából csupán kettőt tudott megnyerni. A lila-fehérek idegen-

1. Videoton 2. Diósgyőr 3. Debrecen 4. Ferencváros 5. Győr 6. Haladás 7. Bp. Honvéd 8. Paks 9. Pápa 10. Kecskemét 11. MTK 12. Pécs 13. Puskás Akad. 14. Mezőkövesd 15. Újpest 16. Kaposvár

www.metropol.hu

A 45 éves szerb tréner a szezon végéig írt alá szerződést az Újpest FC-vel, miután a belga Marc Leliévre nemrég lemondott, és a csapat kieső helyre került az OTP Bank Ligában. Másodedzőjével, Zoran Camparával együtt szerdán mutatkoztak be a Szusza Ferenc Stadionban, előtte megtartották az első edzést is. – Egy percig sem gondolkodtam, hogy elfogadjam-e a felkérést – mondta az új tréner. – Nem vagyok varázsló,

beli mérlege szintén gyenge: öt meccsből 1-1 győzelem és döntetlen, három vereség. A listavezető és saját stadionjában százszázalékos Videoton FC ezúttal a Budapest Honvédot fogadja, s a kispesti gárda nagy meglepetést okozna azzal, ha pontokat rabolna Székesfehérvárról. A címvédő Győri ETO – amely sorozatban három győzelemnél jár – az újonc Puskás Akadémiát látja vendégül, a már hétmeccses sikerszériát maga mögött tudó, második Diósgyőr pedig Szombathelyen próbálja tovább javítani a klubcsúcsot. A fővárosi csapatok közül a legelőkelőbb helyen álló, a negyedik pozíciót elfoglaló Ferencváros ezúttal a Mezőkövesdet fogadja – az új aréna építése miatt továbbra is – a Puskás Ferenc Stadionban.

TABELLA (11 forduló után)

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Országos kiadás ISSN 2060-131x A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


2013. október 25. péntek www.metropol.hu

rejtvény 14

Kedves Olvasó!

Másodszor játszhat a Metropol új rejtvényoldalán. Kísérletképpen négy héten át a hét utolsó munkanapján különböző fejtörőket közlünk. Arra kérjük Önt, ha tetszik a kezdeményezés, és a rovatot szívesen látná rendszeresen az újságban, szavazzon rá azzal, hogy belép az alábbi weboldalra. Köszönjük a segítségét! Szavazás: mpol.hu/rejtveny


posta 15 Mit szól hozzá?

TÖLTODJ FEL!

Vasárnap állunk át a téli időszámításra. Ön mit gondol az óraátállításról?

– az új generációs rejtvénymagazin

„Butaságnak tartom, mert könnyen megzavarja az embereket, akik nem is mindig tudnak az óraátállításról. Sokan például ezért késnek el.”

„Nekem nem okoz gondot a dolog, mert például a telefonom is átállítja saját magát. A plusz egy óra alvást pedig nagyon szeretem.”

„Szerintem nagyon jó dolog, mert egy órával többet alhatunk. De egyébként én sem értem, minek kell minden évben kétszer ezzel foglalkozni.”

Szarvas Magdi 19, diák, Budapest

Balonyi Roland 20, diák, Esztergom

Nagy Barbara 20, diák, Üllő

ködés közben ne szöktellje le vízzel.” Az is alaposan meglep, hogy az útmutató tanúsága szerint a szerkezet nagyobb teljesítményfelvétel mellett kétszer annyi idő alatt éri el az „üzemhőmérsékletet” (helyesen: üzemi hőmérsékletet), mint alacsonyabb fokozatban. Józan paraszti ésszel fordítva gondolnám. Az viszont ezek után egyáltalán nem lep meg, hogy sehol nincs feltüntetve a származási hely. Sok gyártó és forgalmazó sajnálja a pénzt szürkeállománnyal rendelkező szakfordítóra, ezért robottal dolgoztat, ingyen. Ez rendben is van, hiszen a szoftverek egyre fejlettebbek. De azért érdemes lenne a kész szöveget megmutatni egy

műszaki érzékkel rendelkező, anyanyelvi munkatársnak, hogy fussa át, és a csacskaságokat javítsa ki. Hivatalokban, munkahelyeken azt tapasztalom, hogy a felhasználók nem merik felülbírálni a számítógépek által kiköpött nyilvánvaló ostobaságokat, mondván: „a gép mondta”. Mindenesetre örülök, hogy én már nem érem meg azt a szép új világot, amikor esetleg az egész napunkat gépek irányítják, ahelyett, hogy mi irányítanánk őket. Maradjanak csak meg profi gépszolgáknak, mi pedig lustaságból, tudatlanságból vagy félelemből ne mondjunk le az önrendelkezésünkről a homunculusaink javára!

Olvasói levelek

Ha buta a gép, bíráljuk felül! Rengeteget fejlődött a gépi fordítástechnika az utóbbi esztendőkben – ezt állapítottam meg, amikor végigolvastam egy új műszaki cikk használati útmutatóját. Régebben a számítógépek által fordított szakszövegek némelyikén könnyesre röhögtem magam, most ugyanakkor csak mosolyogtam a nyelvi botlásokon. Gyorsan rájövök, hogy a készüléket az üzemeléshez be kell dugnom a konnektorba. Egyértelműen erre utal a következő mondat: „A tápkábel dugóját szúrja a hálózati aljzatba.” A biztonsági előírásoknál már kicsit bajban vagyok. Azt mondja ugyanis: „A terméket mű-

t. R., Budapest HIRDETÉS

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük. HIRDETÉS

Képregény Időjárás

Napsütés fátyolfelhőkkel

19°

Miskolc

Győr

23°

Budapest

22° 21° Békéscsaba

23°

Pécs

22°

SZOMBAT

A ködfoltok feloszlását követően fátyolfelhős, napos,

VASÁRNAP

légmozgás. Folytatódik az ilyenkor megszokottnál több fokkal

max: 22° csapadékmentes időre számíthatunk. A Kisalföldön időnként min: 10° megélénkül a déli szél, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a

max: 20° melegebb időjárás, a hőmérséklet csúcsértéke 19 és 24 fok között min: 10° alakul. További információk: INTERNETEN: www.met.hu


2013. október 25. péntek www.metropol.hu

Riport 16

Porszívóval katicára Harlekinkaticák. Ideális telelőhelyet keresve árasztják el a lakásokat, házakat

A szellőztetésre nyitott ablakon, az ajtók alatt vagy akár a vezetékeknek fúrt nyílásokon is bejuthatnak az otthonokba a harlekinkaticák. Egyszerre akár több száz bogár is megjelenhet, ilyenkor a legegyszerűbb és leghatásosabb felporszívózni, majd megsemmisíteni, például elégetni őket. Bár ez meglehetősen barbár megoldásnak tűnhet, ezeknek a bogaraknak valójában semmi keresnivalójuk Magyarországon.

Elszabadult Magyarországon

Az Ázsiából származó fajt előbb Észak-Amerikába, majd Európába telepítették be a levéltetvek elleni biológiai védekezés céljából, hamarosan azonban önfenntartó populációk jöttek létre, amelyek elterjedtek a kontinensen. – Elvégezte a munkát, amiért behozták, de ez nincs arányban azzal a kárral, amit a természetben okozhat – mondta a Metropolnak Merkl Ottó, a Magyar Természettudományi Múzeum Bogárgyűjteményének vezetője, aki 2008-ban bukkant rá az első harlekinkaticára Magyarországon. A bogár mára szinte Egyperces

az összes európai országban megjelent, többfelé figyelőszolgálat segíti a faj terjedésének kutatását. Itthon a Pozsgai Gábor rovarökológus által létrehozott Harlekin Projekt keretében zajlik a monitorozása.

Előnyben a hazaiakkal szemben

A harlekinkatica azért tudott néhány év alatt elterjedni, mert sokkal ellenállóbb a vegyszeres vagy biológiai védekezéssel szemben, mint a többi, őshonos faj, és természetes ellensége sincsen. Mivel méretes bogár, igen veszélyes vetélytársa minden hazai katicának, ráadásul nem csupán verseng velük a táplálékért, hanem petéiket, lárváikat is elfogyasztja. Mindemellett gyorsan és jól alkalmazkodott az itteni éghajlathoz. Az első fagyok előtt igyekszik magának fagymentes, száraz helyet találni, de a fák kérge alatt és az avarban is képes áttelelni. Várható hatás

„Nyugat-Európában és Amerikában a helyi, őshonos katicabogárfajok visszaszorultak, miután megjelentek a harlekinek.” Merkl Ottó a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa

További infók: coleoptera.hu/harlekin

Miért vágott bele a Harlekin Projektbe? – Magyarországon hiányoznak az egyes területek élővilágát listázó adatbázisok. Az alapgondolat az volt, hogy önkéntesek segítségével tömjük be ezeket a réseket, először csak a katicákra fókuszálva, később más csoportokat is bevonva. A harlekinkatica megjelenése csak adalék volt, amely

Kedveli a változatos, sokféle fával tarkított környezetet, a lakott területek környékét.

Megjött, marad

Merkl Ottó szerint bele kell törődni abba, hogy a harlekinkaticák a jövőben részei lesznek a magyarországi faunának. – Az ideihez hasonló nagyságú rajzás eddig még nem fordult elő, pedig az elmúlt években is egyre növekedett a telelőhelyet kereső egyedek száma. Valószínű, hogy a számuk hamarosan eléri a maximumát, és a táplálékmennyiség csökkenése nyomán beáll az egyensúlyi helyzet – magyarázta a szakértő. A biológus szerint a harlekinkatica esete is mutatja, mennyire veszélyes az idegen fajok betelepítése, hiszen azok rettenetes károkat tudnak okozni a helyi ökoszisztémában. – A szakemberek most két, Kínából véletlenül, betonelemeket tartalmazó ládákban behurcolt cincérfajtól tartanak, amelyek a teljesen egészséges fákat is megtámadják. Védekezni az ilyen fajok ellen csak megelőzéssel, a karanténszabályok betartásával lehet – fűzte hozzá Merkl.

Horn AndrEA

www.metropol.hu

Král Balázs

Önkéntes segítők kellenének Pozsgai Gábor rovarökológus, a Harlekin Projekt vezetője

fotók: mti

hogy válaszoljanak, és a nem szakmabeli támogatókat sem foglalkoztatta az ügy.

sürgetővé tette a monitorozást, és segített megismertetni a projektet. Mennyire lelkesek a civilek? – Napi közel száz e-mail érkezik, és indulása óta mintegy 70 ezer látogatója volt az oldalnak. Ennek ellenére anyagi támogatást nem sikerült szereznünk. Korábban intenzívebben próbálkoztunk, de a minisztériumok, nemzeti parkok arra sem vették a fáradságot,

Vannak segítői? – Az utóbbi időben egyedül végeztem a projekttel kapcsolatos feladatokat, ám most, a katicainvázióról szóló cikkek hatására jelentkeztek önkéntesek. Vannak alkalmi vendégek, akik, ha katicát látnak, feltöltik a fotóikat, azok készítésének pontos helyét és idejét a honlapra. És akadnak rendszeres adatfeltöltők is, akik biztonsággal meg tudják különböztetni a hazai katicafajokat, táblázatba foglalják az észleléseiket. Egyéb teendőkben is tudnának önkéntesek segíteni, például a régebbi adatok bevitelében, vagy a levelezésben. H. A.


20131025_hu_budapest