Issuu on Google+

HIRDETÉS

KVITOVA MEGNYERTE A WTA-VB-T TENISZ {29. oldal}

BUDAPEST 2011. november 2. SZERDA www.metropol.hu Nappal 12–17°C Éjjel –3, +4°C

Vészhelyzetet okozó görögök

Gyengülő forint

310 forinthoz közelített az euróárfolyam

Összeomolhat az európai mentőcsomag, miután a görög kormány népszavazást ír ki róla Megdöbbent Merkel és Sarkozy Ma válságcsúcs lesz Cannes-ban Elemzők: véget érhet a görög eurótagság {6–7.} Labdarúgás Gyász

Két és fél éves mélyponton a forint Svájci frank: 254 forint körül Az adóemelés 418 forintos gázolajat hozott {7.}

Könyvsorozat az operákról A Carmennel indul a Metropol Könyvtár sorozata. Interjú: Mester Viktória. {20–21.}

Jóval olcsóbb is lehet a kötelező Kampányrajt, akár ötszörös árkülönbség. {22–23.}

Rengeteg volt a baleset A halottak napi hosszú hétvége óriási forgalmat és tragédiákat hozott. {2.} Emlékezés az Üllői úton az Albert-stadion névadójára MTI

Elhunyt Albert Flórián

Hétfőn hajnalban, hetvenéves korában elhunyt Albert Flórián, a magyar futball egyetlen aranylabdása. Halálát infarktus okozta. Csütörtökön koszorúérműtétet végeztek el rajta; vasárnap délután lett rosszul, s az orvosok már nem tudtak segíteni. 75-ször volt válogatott, 31 gólt lőtt. 1960-ban olimpiai, 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmes lett, 2004 óta volt a Nemzet Sportolója. 1959 és 1974 között 351 bajnoki mérkőzésen 256 gólt szerzett a Ferencváros színeiben, és 1967-ben kapta meg az Aranylabdát. (28. oldal)

Ki a hétmilliárdodik? {17.}


www.metropol.hu

•hazai

2011. november 2. szerda

Mindenszentek napja

1 hírek

Tegnap egymillió embernél többen látogattak ki a fővárosi temetőkbe KÁLLÓ PÉTER

Szálló por

Szmogriadó Az eső és a szél hiánya miatt több városban is megnőtt a légszennyezettség: Nyíregyházán, Miskolcon és Debrecenben szmogriadót is elrendeltek a hétvégén, de Budapesten, Pécsett és Székesfehérváron is magas a szálló por koncentrációja. mti

Mai taxis demonstráció Ma 13 és 16 óra között háromórás forgalomlassító demonstrációt tartanak taxisok Budapesten, fix fővárosi tarifákat és létszámkorlátozást követelve. A menet a X. kerületi Albertirsai útról indul, a Kerepesi és a Rákóczi úton érik el az Erzsébet hidat, majd Budán az Attila úton kanyarodnak viszsza a Lánchídra, és a József Attila utcán, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Váci úton és a Dózsa György úton haladnak tovább a Hősök teréig. metropol

Közepes forgalom 28 letartóztatás, 26 szabálysértés

A hétvége alatt félmilliónál is többen jártak a fővárosi temetőkben, tegnap pedig meghaladta az egymilliót a látogatószám. Tegnap délig 28 embert tartóztattak le, köztük 18 körözött személyt, 10 esetben pedig különböző bűncselekmény – lopás, graffitizés, garázdaság és kábítószerrel való visszaélés – miatt. A rendbontások főleg az Új köztemető, az óbudai és az újpesti sírkert környékén, valamint a Nyugati és a Déli pályaudvarnál történtek.

Sok baleset volt az utakon Mivel az ünnep miatt majdnem annyian voltak az utakon, mint a nyári hétvégéken, sok súlyos baleset történt. A legsúlyosabb az M43-as autópályán egy kisbusz és egy kamion összeütközése volt, amelynek 14 román állampolgárságú áldozata van, köztük két gyerek. A kisbusz utasai közül az egyetlen túlélő állapota tegnap még mindig életveszélyes volt. A kamion súlyosan, de nem életveszélyesen sérült, 31 éves aradi sofőrjét a kórházban őrizetbe vették.

Tegnap egy személyautó ütközött két motorossal a 64-es főúton. Az egyik motoros meghalt, utasa, a másik motoros és az autó sofőrje súlyosan megsérült. Szintén tegnap, hajnalban egy ember meghalt, egy másik könnyű sérülést szenvedett, amikor gépkocsijuk felborult a 4-es főúton, a szajoli felüljárón. A fővárosban a Fiumei úton fura baleset történt hétfőn. Egy villamos nekiment a megállóban a másiknak: csak egy könnyű sérült volt. metropol

Elemzés

A TELJESÍTMÉNY KÉNYSZERE Az elmúlt tíz évből nem emlékszem olyan közlekedési balesetre, amelyben tizennégyen meghaltak volna, ráadásul vétlenül. Amikor a tragédia megtörtént, a teherautó vezetője még száz kilométert sem vezetett, ezért feltételezhető, hogy a teljesítménykényszer miatt vállalta a kockázatot, és ült be fáradtan vagy nem egészségesen a volán mögé. A közlekedésünket a fiziológiai és a pszichés

Dulin Jenő közlekeDéspszichológus

állapotunk együtt befolyásolja. Fáradtan nemcsak a figyelmünk lankad, hanem megváltozik az észlelésünk, az akaratunk és a gondolkodásunk is, baleseti helyzetben pedig ezek nem működnek megfelelően. A Makó környéki baleseten túl a mostani hosszú hétvégén azért fordulhatott elő több baleset, mert sokkal többen voltak az utakon. Ráadásul ilyenkor több a kevésbé rutinos vezető is.

Mától indul a pótösszeírás Mától jövő hét keddig jelentkezhetnek a polgármesteri hivatalokban a pótösszeírásra azok, akik októberben, a népszámlálás ideje alatt nem szolgáltattak adatot – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A pótösszeírás hivatalosan november 1-jétől 8-ig tart, az ünnepnap miatt csak ma kezdődik. Vidéken a polgármesteri hivatalok,

százalékát rögzítették eddig a népszámlálási kérdőíveknek. (19 százalékát interneten adták le.) Budapesten eddig csak 92 százalék adatait rögzítették.

96

Budapesten a kerületi önkormányzatok ügyfélszolgálatain – nyitvatartási idő-

ben – lehet átvenni és kitölteni a kérdőíveket. A legtöbb jelentkezőt Budapesten és a megyeszékhelyeken várják, ugyanis míg a kistelepüléseken szinte százszázalékos volt a megválaszolt kérdőívek aránya, addig a nagyvárosokban – legnagyobb arányban a fővárosban – még többen vannak, akik nem nyilatkoztak.

November 8-a után a jegyző megvizsgálja, hogy minden címről beérkezett-e a kérdőív. Ha nem, ki kell derítenie, mi az oka a hiányosságnak, és ha ez kifejezetten válaszmegtagadás, akkor szabálysértési eljárást indíthat. Mivel az adatszolgáltatás kötelező, akár 50 ezer forintos bírságot is kaphat az, aki elmulasztja. mti


•budapest

www.metropol.hu

Négyszázmilliós fejlesztés a temetkezési intézetnél A gazdálkodás átszervezésével az idén mintegy négyszázmillió forintot költhet fejlesztésekre a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. – közölte Horváth József, a társaság vezérigazgatója. Az eseményen György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes azt hangsúlyozta, hogy az új városüzemeltetési program alapvető változásokat hozott a budapesti közszolgáltató cégek életében. Szakítottak azzal a gyakorlattal, amely „elhíresítette az elmúlt önkormányzati ciklus utolsó két esztendejét”, amikor „kevés, csupa negatív tudósítás született” a társaságokról. Horváth József, a BTI vezérigazgatója elmondta: az első lépések között áttekintették

25 elektromos autót kaptak a temetők az elavult flotta leváltására

a gazdálkodást és a cég szerződéseit, majd elindították a működőképesség megőrzéséhez és a fejlesztésekhez szükséges közbeszerzéseket. Ennek eredménye az a 25 elektromos „pompa-

autó” is, amelyet bruttó 123 millió forintért vásároltak az elavult flotta helyére. Idén négyszázmillió forintot fordítanak fejlesztésekre, az összeg egy részét ravatalozók, szociális helyi-

3

2011. november 2. szerda

ségek felújítására költik. A következő években is hasonló nagyságrendű projekteket terveznek, így öt év alatt európai színvonalú lesz a szolgáltatás a fővárosi sírkertekben.

Tarlós István: Csurka István ne tegyen félreérthető nyilatkozatot Közleményben hívta fel Tarlós István főpolgármester Csurka István figyelmét, hogy tartózkodjon a félreérthető és a politikai kultúrával nem összeegyeztethető nyilatkozatoktól. Az ilyenekkel ugyanis veszélyezteti az Új Színház elképzelt és megvalósítandó programját, valamint Dörner György igazgatói kinevezését – figyelmeztette az Új Színház leendő intendánsát a főpolgármester. A Budapest oldal a Metropol és a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóságának együttműködésével készül.

HIRDETÉS


4

•külföld

Rakéták tűntek el Líbiában Az ENSZ BT attól tart, hogy terroristák kezébe kerülnek a veszélyes fegyverek Az arab országban megválasztották az új kormányfőt Az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatban szólította fel a líbiai hatóságokat: tegyenek meg mindent a hadsereg raktáraiból eltűnt fegyverek, de különösen a vállról indítható rakéták felkutatására, nehogy azok terroristák vagy más veszélyes csoportok kezébe kerüljenek. A határozat Oroszország kezdeményezésére a 15 BTtagország egyhangú támogatásával született meg. A tanács ezenkívül felszólítot-

A rakéták Helikoptereket, sőt repülőgépeket is le lehet lőni a MANPADS mozaikszóval jelölt, hordozható földlevegő rakétákkal.

ta Líbiát, hogy semmisítse meg minden megmaradt vegyi fegyverét. A volt líbiai felkelők – az új vezetés fegyveresei – a múlt héten rábukkantak vegyi fegyverekre, és közöl-

Súlyos robbanás Délnyugat -Kínában

Egyesült Államok

MTI

Hóvihar volt az USA-ban Közel kétmillióan maradtak áram nélkül hétfőn az Egyesült Államok északkeleti részén, ahol a korai hóviharnak 12 halálos áldozata van. New York, New Jersey, Connecticut és Massachusetts szövetségi államokban, ahol szombaton szükségállapotot hirdettek ki, a közlekedés lassan normalizálódott. HIRDETÉS

ték, hogy őrzik őket. A BT szerint ha eltűnnek a Kadhafi-rendszer hadseregének fegyverei, akkor abból leginkább a térség terroristái húzhatnak hasznot. Hétfőn Abdul al-Rahim al-Kíb egyetemi tanár személyében Líbia átmeneti vezetése megválasztotta az arab ország új miniszterelnökét. Az új kormány az általános választásokig irányítja majd az országot. Al-Kíb közölte: olyan nemzetet akar, amely nem

Eddig hét halottja és közel 200 sérültje van egy benzinkút közelében bekövetkezett délnyugat-kínai detonációnak, amelyet két robbanóanyagot szállító kamion ütközése okozott tegnap. Az eset Kujcsou tartomány Fucsüan városában, egy autópálya fizetőkapujának fülkéinél, a déli órákban tör-

Thaiföld

„A fegyveres milíciák feloszlatását tiszteletteljesen fogjuk elvégezni.” Abdul Al-RAhim Al-Kíb KoRmányfő

tűri el az emberi jogok megsértését. „De ehhez időre van szükségünk” – jelentette ki angolul. Köszönetet mondott a „forradalmi” harcosoknak, akik „felszabadították Líbiát Moammer Kadhafi uralma alól”. mti

tonna rakomány 70 robbant fel és rombolt le épületeket az ütközés során. tént. A közel futballpálya nagyságú területen az épületeknek csak a falai maradtak meg. Egy szomszédos gabonaraktár és egy ötemeletes lakóház súlyosan megrongálódott, 3 kilométeres körzetben betörtek az ablakok. mti HIRDETÉS

A belvárost védik a víztől BANGKOK Az árvíz sújtot-

ta Bangkok peremvárosainak feldühödött lakosai a gátzsilipek megnyitását próbálták meg elérni tegnap, hogy ezzel segítsék az otthonaikat elöntő víz elvezetését. A hatóságok viszont arra figyelmeztettek, hogy ebben az esetben a főváros központját is elöntheti a víz, és közölték: az első számú cél most már az, hogy a főváros központját kíméljék meg az áradástól. mti


www.metropol.hu

5

2011. november 2. szerda

UNESCO-tag lett a Palesztin Hatóság Teljes jogú tagjai közé választotta a Palesztin Hatóságot hétfőn Párizsban az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO. Válaszul az Egyesült Államok bejelentette: felfüggeszti a világszervezet szakosított intézményének finanszírozását. Washington évi 70 millió dolláros hozzájárulással az UNESCO büdzséjének 22%át állja. Az izraeli megvo-

-re emelkedett 195 a Palesztin Hatóság csatlakozásával az UNESCO tagjainak a száma. nással együtt a szervezet éves költségvetésének közel negyedétől esne el. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a döntés után egyeztetett lépést sürgetett, hogy biztosítsák az UNESCO fenntarthatóságát. MTI

Állítólag videofelvétel készült a találkozóról Valótlanságnak nevezte és visszautasította a Mol magyar olajipari társaság a horvát Jutarnji List napilap állítását, amely szerint egy videofelvétel bizonyítja, hogy Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök és Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója az előbbinek szóló kenőpénzben állapodott meg. A lap szerint egy étteremben a biztonsági kamera felvette a Sanader– Hernádi-találkozót. Sanader kivette mobiltelefonjából az akkumulátort, a cikk szerint azért, hogy

Űrkutatás Kínai siker

senki se rögzíthesse a beszélgetésüket. A lap szerint Sanader „papírt húz elő a zsebéből, odaadja a Mol vezetőjének, hozzáír és koccintanak”. Ivo Sanadert azzal vádolják, hogy tízmillió euró kenőpénzt kapott a Moltól azért, hogy a magyar cég irányítási jogot szerezzen az INA horvát olajipari vállalat felett. A horvát főügyészség egy hónapja nyújtotta be vádindítványát Sanader ellen az INA-Mol-ügyben. MTI

HIRDETÉS

A Sencsou-8 kilenc méter hosszú, súlya meghaladja a 8 tonnát MTI

Kína elindította a Sencsou-8 űrhajót Sikeresen elindította tegnap Kína az ember nélküli Sencsou-8 (Shenzhou-8) űrhajóját, amely a Földtől 200 kilométeres távolságban levált a rakétáról. A Sencsou-8 az egy hónapja a világűrben keringő Tienkung-1 (Tiangong) űrállomásmodulnál köt ki, és ott előkészíti a kínai űrkutatás jövő évi programját. A kínai űrprogram célja, hogy 2020 körül Kína megépíthesse első – mintegy 60 tonnás – állandó űrállomását, amelyen ember tartózkodhat. HIRDETÉS


6

•gazdaság

Vélemény

FÖLD S. PÉTER ÚJSÁGÍRÓ

HÉTMILLIÁRD

Népszavazást akar tartani Papandreu a megállapodásról Rendkívüli válságcsúcs a G20-ak találkozója előtt Cannes-ban Mindenütt zuhantak a tőzsdeindexek MTI

izenkét évvel ezelőtt még egymilliárddal kevesebben voltunk: 1999-ben, Szarajevóban született meg a hatmilliárdodik kisgyerek, a napokban pedig világra jött a hétmilliárdodik ember. Nemrég még úgy tűnt, hogy egy Fülöp-szigeteki kislány, bizonyos Danica May Camacho viselheti a büszke címet, az ENSZ illetékesei már köszöntötték is őt és családját, némi pénzsegéllyel honorálva igyekezetét, hogy épp időben érkezett a Földre. Ez volt a helyzet néhány napja, ám azóta kiderült, hogy mégsem Danica lett a befutó. Egy újabb hír szerint ugyanis egy kalinyingrádi kisfiú, Pjotr lett a hétmilliárdodik, korábban egy indiai kislány is szóba került. Nem lett volna meglepő, ha a kínaiak is beszállnak a versengésbe, már csak azért is, mert a Föld minden ötödik lakója kínai. Ez azonban nem lesz mindig így, mert bár a kínaiak előnye tetemesnek mondható, a világ változik: vannak térségek, ahol az átlagosnál jóval több gyerek születik. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy ott születik több gyerek, ahol nagyobb Egyes számítások az anyagi jólét, ám ennek szerint akár éppen az ellenkezője az igaz. 20-30 milliárd A világ legszegényebb ember is elférhet térségeiben születnek a Földön. a legtöbben, ami persze számos közismert problémát felvet. Az anyagi javak Mi, magyarok eloszlása ugyanis megleheviszont, tősen egyenlőtlen. Elég, a népszámlálások ha csak a tonnaszám megóta első ízben, semmisített élelmiszerekre tízmilliónál is gondolunk az egyik, a tömeges éhhalálra pedig a másik kevesebben oldalon. leszünk. A Föld népessége, minden borúlátó jóslat ellenére, töretlenül növekszik, de még nincs vége a világnak, egyes számítások szerint 20-30 milliárd ember is elfér a Földön. Pánikra tehát nincs ok, körültekintő és felelős intézkedésekre annál inkább. A globális felmelegedés ugyanis már nem a jövő, hanem a jelen problémája, nem csoda, ha a bolygóról való menekülési utak keresése nem csak a sci-fi írók fantáziájában létezik. Ráadásul a földi javak is fogyóban vannak: sokan a már nem is oly távoli jövőre datálják a gáz- és olajkészletek végét, és vannak tudósok, akik szerint belátható időn belül, 2030-ban komoly vízhiány várható. Nálunk, Magyarországon épp a napokban fejeződik be a tízévenként szokásos népszámlálás. Az eredmények csak hónapokkal későbbre várhatók, ám az előrejelzések szerint sok jóra nem számíthatunk. Jó ideje fogy a magyar, s a trend várhatóan nem változik: a népszámlálások óta első ízben, tízmilliónál is kevesebben leszünk.

T

A görög miniszterelnök mindenkit megdöbbentett bejelentésével

A görög válság kiéleződése nyomán rendkívüli találkozót tartanak ma Cannesban a G20-ak csütörtökpénteki csúcstalálkozója előtt. A rendkívüli válságtanácskozásról Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök telefonon állapodott meg. A találkozón az Európai Unió, továbbá az Európai Tanács, valamint az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap vezetői is részt vesznek. Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök hétfőn jelentette be általános megrökönyödést keltve az HIRDETÉS

2011. NOVEMBER 1-I ÁRFOLYAM PÉNZNEM (1 egységre)

EUR CHF GBP USD HRK

VÉTEL

ELADÁS

305 248 351 218 38,1

309,9 254,9 361 225,5 41,59

KEDDEN A SZERK. ÍRJA BE!

unióban, hogy népszavazást tartanak az európai uniós csúcson elfogadott, a görög adósság egy részének leírásáról, illetve az új hitelprogramról szóló megállapodásról. Szakértők szerint a görög lakosság túlnyomó többsége a drasztikus takarékossági intézkedések ellen van, és elutasítja a támogatás fejében szabott feltételeket. Az elemzők a lehetséges vészforgatókönyvek között a görög államcsőd bejelentését, továbbá Görögországnak az euróövezetből való kilépését, sőt kizárását említették. MTI

Hatások Jelentős mértékben estek tegnap az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek a görög hírek miatt. A frankfurti DAX-30 5,98 százalékos, míg a párizsi CAC-40 5,53 százalékos mínuszban állt délután. New Yorkban is gyengén kezdtek az értéktőzsdék. Elsősorban a banki papírok húzták lefelé a mutatókat. A finn kormány olyan javaslat benyújtására készül, amely lehetővé tenné, hogy tagállamok elhagyják az euróövezetet.


www.metropol.hu

7

2011. november 2. szerda

Reakciók A világ politikai és gazdasági elitje szinte hisztérikusan reagált a görög népszavazás hírére. „Államcsőd jöhet” – Ha a görögök elvetik a népszavazáson az európai hitelmegállapodást, az akár Görögország államcsődjéhez is vezethet – mondta Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti országok csoportjának nem hivatalos vezetője. „Fizetésképtelenség” – Görögország euróövezeti tagságának végét jelentheti, ha a görögök elvetik az egyezséget – vélik a Commerzbank elemzői, akik szerint beszüntetheti a Görögországnak szánt további folyósításokat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a többi euróövezeti ország. Görögország ebben az esetben fizetésképtelenné válik, és összeomlik a gazdasága.

Közel járt az euró a 310 forintos árfolyamhoz KATONA LLÁSZLÓ

Három darab százas már nem elég egy euróért

Tovább gyengült tegnap délelőtt a forint a legfontosabb nemzetközi devizanemekkel szemben, az euró árfolyama délben 308 forint fölé szökött, délután pedig megközelítette a 310 forintot is. Ez újabb két és fél éves csúcs. A múlt év végén 278,25 forinton történt az európai közös valuta jegyzése. Az euróárfolyam július 7-én 261,88 forinton volt idei minimumán. A svájci frankot 254 forint környékén jegyezték tegnap este a reggeli 251,07 forintot és a hétfő esti 248,61 forintot követően. A svájci frank tavaly december 31-én 222,76 forint volt. A forint az idén a leggyengébb augusztus

9-én (273,43 forint), míg legerősebb április 6-án (198,89 forint) volt a frankkal szemben. Az amerikai dollárt 227 forint körüli árfolyamon jegyezték tegnap késő délután a reggeli 220,73 forint és az előző esti 217,90 forint után. A múlt év végén 207,74 forinton jegyezték az amerikai fizetőeszközt. Londoni elemzők szerint nem a leminősítési kockázat, hanem a devizaalapú hitelek leépítésével kapcsolatos pénzügyi folyamatok árfolyamhatásai miatt alulteljesítő a forint. A gázolaj ára is rekordot döntött tegnap, miután a jövedékiadó-emelés hatására 418 forint volt az átlagára. MTI HIRDETÉS


8

•háttér

„Amerikaiak akarnak ezért jönnek sok ezren

Film az amerikai „olvasztótégelyről”

Az On The Spot New York-i filmje ma 22.20-kor a Spektrumon Kínai-amerikai stand-up comedistől az ortodox zsidó pénzügyi tanácsadóig – New Yorkban arra voltunk kíváncsiak, hogy miközben Európában egyre nagyobb feszültséget okoz a bevándorlás és a különböző etnikumok együttélése, New Yorkban miért működik a „multikulti” még mindig.

mintha mindenki ismerné a forgalmas metróállomásokat, utcákat, parkokat, egész Manhattant. Csakhogy a díszletvilág mögött van egy másik New York is, helyenként pontosan olyan, mintha Izraelben, Pakisztánban vagy Kínában járna épp az ember: a különböző etnikumok különböző negyedekben élnek.

DÍSZLETVILÁG ÉS NEGYEDEK

Ötödik sugárút, felhőkarcolók, sárga taxik – ismerős képek a filmekből;

GEORGE PATAKI

Megérkezésünk másnapján találkoztunk George

Patakival, New York állam korábbi kormányzójával, akit arról kérdeztünk, mi lehet a különbség az Egye-

Már Afrikában Cseke Eszter és S. Takács András jelenleg éppen Afrikában forgatja az On The Spot: Törzsek című sorozat első epizódjait. Történetek és képek a forgatásról a műsor blogján: onthespot.blog.hu.

Film Indiáról az M1-en

sült Államok és Európa együttélési modelljei között. Szerinte már az elinduláskor, az új haza kiválasztásakor el kell dönteniük a bevándorlóknak, hogy ők „azért jönnek ide, mert amerikaiakká akarnak válni”, hogy aztán később „részt vegyenek a társadalom életében”. És ez sikerül is, hiszen a gyerekeik később „angolul tanulnak és a Yankees drukkerei lesznek”.

EGY KÍNAI AMERIKÁBAN

Persze egy kínai-amerikai, akármennyire is Amerikában nő fel, akármilyen jól beszél angolul és akármekkora baseball-fan is, az iskolában mégsem lehet szerelmes ugyanabba a fehér tinisztárba, mint a fehér osztálytársai. Mert ha mégis, az osztálytársak tudatják vele, hogy neki ázsiaiként esélye sincs. Ez történt például filmünk egyik hősével, Jen Kwok stand-up előadóval is, akit Washing-


2011. NOVEMBER 2. SZERDA

lenni, ide” MA ESTE AZ M1-EN

Varanasi, a halál városa A Gangesz partján fekvő Varanasiba évente tízezrek zarándokolnak el Indiából, sőt az egész világból – meghalni. Az On The Spot stábja azért utazott a helyszín-

tonba követtünk egy ázsiaiamerikai tehetségkutató versenyre. Jen sokszor az ázsiaiaknak nem elég ázsiai, az amerikaiaknak meg nem elég amerikai. „Akár egy banán” – fogalmaz ő, és mondják rá a többiek a kínai negyedben, akik nemrég érkeztek Amerikába: vagyis kívül még sárga, de belül már fehér. EGY ZSIDÓ ÉS EGY MUSZLIM

Néhány utcával arrébb Isaac, az ortodox zsidó közgazdász mesélt nekünk a hitéről és arról, hogy Amerika mindig is bevándorlótársadalom volt, ezért is működhet itt az együttélés, ellentétben Európával. Egy filmforgatáson, ahol éppen dolgozott, összefutott egy zsidó barátjával, aki évekkel ezelőtt elhagyta a vallást, mert szerinte az nem az individualitásról, nem róla szólt, hanem betarthatatlan törvények és szoká-

re, hogy megértse: miért olyan természetes jelenség az itteniek számára a halál, miért fogadják el könnyebben a sorsukat, mint mi, európaiak. Ugyanazt a véget mi sem kerülhetjük el – de valamiért mégsem merünk nyíltan beszélni róla. A halál nálunk tragédia, Indiában állítólag harmónia. Az On The Spot ma esti adásából 21.05kor az m1-en kiderül, hogy miért. METROPOL

sok soráról… Isaac pajesze, szakálla, kipája és imarojtjai már mind hiányoztak a vallásból kiugrott barátról, a teológiai vita üvöltözésig fajult a második sugárút melletti kis utcában. Nem úgy, mint pár perc séta után az a beszélgetés, amelybe Isaac egy muszlim férfival bonyolódott, aki éppen egy kis téren imádkozott Mekka felé térdelve, mielőtt Isaac megszólította. Megbeszélték, ki mit gondol az iszlám törvénykezésről vagy szeptember 11-ről, mi meg csak néztünk, mint a moziban, mert bárhol járunk a világban, szinte elképzelhetetlen, hogy egy zsidó és egy muszlim ilyen szabadon beszélgessen az utca közepén. New Yorkban mintha mi sem történt volna. CSEKE ESZTER, S. TAKÁCS ANDRÁS ON THE SPOT

HIRDETÉS

9

www.metropol.hu


•kultúr

2 kultúr

1400 éves ásatási lelet Kicsiny, választékosan megmunkált dobozkát, egy VI. századi keresztény emléket találtak egy jeruzsálemi ásatáson. A képmások keresztény szenteket, talán Jézust és Szűz Máriát ábrázolják. MTI HIRDETÉS

Hupikék törpikék: rekordáron GETTY IMAGES

Rekordösszegért, 100 ezer euróért (30,3 millió forint) kelt el a La Flute a Six Schtroumps (A hat törp furulyája) című, első kiadású album borítója a kis kék manócskák szerzőjének, Peyónak (Pierre Culliford) a munkásságából rendezett párizsi aukción. A Johan és Pirlouit sorozatból származó album – amely a Dupuis kiadónál jelent meg 1960-ban, két évvel azután, hogy a kis kék lényecskék először szerepeltek a Spirou című újságban – borítójának értékét 100–120 ezer euróra becsülték. A 13 részes sorozat szereplőit éjféli misére

33

törpereklyét adtak el a múlt heti árverésen összesen, darabonként 50–90 ezer eurós áron.

A belga figurák mindenhol népszerűek

menet ábrázoló tusrajz 70 ezer euróért kelt el, az öszszeg az UNICEF munkáját segíti. Peyo metszetei igen ritkák a piacon, kivéve a Johan és Pirlouit képregény-

sorozatból öt darabot, valamint a Hupikék törpikék késői albumait. A Hupikék törpikék és az 1928-ban Brüsszelben született Peyo előtt tisztelegtek a francia fővárosban

a Pierre Culliford alias Peyo című retrospektív kiállítással, valamint a Raja Gosnell rendezte, augusztus 3-án a mozikba került Hupikék törpikék című 3D-s filmmel is. MTI


11

2011. NOVEMBER 2. SZERDA

Hurts: megjelenik a deluxe Happiness

A közönséget is az eksztázisig kergetik

koncertet, amelyről DVDfelvétel is készült. Ezt a koncertfilmet is megtalálják a deluxe csomag vásárlói a tokban, valamint megtekinthetik az összes klipet is a DVD-n. Ezek közt az „All I Want For Christmas is New Year’s Eve” című dal is ott van. METROPOL

A koncert A bécsi Gasometerben egy vonósnégyessel, plusz szintetizátorral, dobbal és basszusgitárral kiegészülve léptek fel. Két táncossal turbózták fel a látványt. HIRDETÉS

www.metropol.hu

Bár a Hurts következő nagylemezére még várni kell, a rajongók – főleg azok, akik a Szigeten nem fértek be koncertjükre a csordultig telt sátorba – számára jó hír, hogy Theo és Adam első lemezének, a Happinessnek deluxe változata hétfőn világszerte a boltokba került. A korong a duó összes dalát tartalmazza, a sztenderd változatról hiányzó „Mother Nature”-t vagy a Kylie Minogue-feldolgozást, a „Confide In Me”-t. A nagy kedvencek – például a Happiness – élő változatban is felkerültek a lemezre, itt azonban még nem ér véget az ínyencségek sora. A fiúk alig néhány nappal budapesti fellépésük után Berlinben adtak

HIRDETÉS

www.metropol.hu


12

•kultúr

A Da Vinci-kép berlini sikere Líbia: érméket csempésztek műkincs Egyiptomba ke-

rülhettek a líbiai forradalom alatt ellopott értékes műkincsek. A BBC értesülései szerint több mint hétezer antik érmét és más műkincset loptak el májusban egy bengázi bankból, a Moammer Kadhafihoz hű kormányerők és a lázadók közötti elhúzódó összecsapások leple alatt. MTI HIRDETÉS

I ÁLLÁS

I OKTATÁS

Utoljára láthatta hétfőn a berlini Bode Múzeum közönsége Leonardo da Vinci Hölgy hermelinnel című remekművét, amely A reneszánsz arcai című kiállítás fénypontja volt. A képet 10 hét alatt becslések szerint 190 ezren tekintették meg, a híres mű azonban keddre virraHIRDETÉS

I OK TATÁS

Röviden

dóra eltűnik, becsomagolják és útnak indítják Londonba, ahol egy nagyszabású Da Vinci-kiállításon lesz látható. A lengyel tulajdonban lévő remekmű – Leonardo egyetlen olyan munkája, amelyet Lengyelországban őriznek – hosszas viták és alkudozások után érkezhe-

tett Berlinbe. Varsó ellenezte, hogy a képet – tekintettel törékeny állapotára – sokat utaztassák, ezért leszögezte, a londoni tárlat után jó ideig nem mehet sehová. A Bode Múzeum az utóbbi napokban éjfélig tartott nyitva, hogy minél többen megcsodálhassák a fiatal nőt ábrázoló vásznat. MTI


www.metropol.hu

13

2011. november 2. szerda

Virágcsodák

Vallás A reformáció ünnepe

Orchidea és Bromélia Kiállítás és Vásár lesz Dísz és afrodiziákum is

A reformáció kezdetére emlékeztek

A manapság leginkább dekorációs célokra használt növények gumóját afrodiziákumként hasznosították időszámításunk előtt. A trópusi országokban kemény leveleikből erős szövetet szőttek, árnyékolás vagy esőtető céljára használva azt. Mi manapság leginkább csak parfümökben találkozunk a csodálatos virágok illatával. METROPOL

A reformáció emléknapját tartották hétfőn, vagyis október 31-én világszerte. Luther Márton 1517ben e napon tűzte ki 95, az egyházat bíráló tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, elindítva ezzel a reformáció nagy hullámát.

Mindennapi csodákkal, az orchideákkal ismerkedhetünk meg ezen a hétvégén a Vajdahunyadvárban található Mezőgazdasági Múzeumban. A péntektől vasárnapig tartó Orchidea és Bromélia Kiállítás és Vásár ezeknek az érzékeny és kecses virágoknak a világába kalauzol el mindenkit, aki fogékony törékeny szépségükre.

Ünnepi igehirdetés a debreceni Református Nagytemplomban MTI

HIRDETÉS


14

•kultúr

Ethan Coen újabb színművekkel jön Az Oscar-díjas Coen testvérpár egyike, Ethan Coen újabb színművekkel jelentkezik: három egyfelvonásosát is e hónapban mutatják be New Yorkban. A Happy Hour című művet november 16-án kezdik játszani az Atlantic Színházi Társulat produkciójában, és hat héten át szerepel majd a Signature Theatre műsorán. A Neil Pepe rendezésében születő előadás három különböző történetet mutat be: egy megkeseredett törzsvendég, két magányos

FILM 1956-RÓL

Eltérített repülőgép Hules Endre Amerikában élő filmrendező, író rendezésében film készülhet az 1956 júliusában eltérített, és a vasfüggönyön túl leszállt Malévgéppel végrehajtott szökésről. A forradalom előszeleként is emlegetett akcióról Iszák Ferenc

Az utolsó Amy-zene Még karácsony előtt megjelenik egy, Amy Winehouse eddig kiadatlan dalait tartalmazó válogatáslemez. Az albumon szereplő számok között van két olyan demófelvétel is, amelyet a júliusban 27 évesen elhunyt soulénekesnő lakásában vett fel HIRDETÉS

ember és egy szállodai szobájában „mindennel leszámolni készülő” utazó üzletember drámáját. Ethan Coentől harmadszor láthat ilyen előadást a

Lukáš Ryant, Csehország

közönség. Emellett egyik szerzője a Broadwayn most is futó Relatively Speaking című darabnak, amelyet rajta kívül Woody Allen és Elaine May jegyez. MTI

GETTY IMAGES

Tudnivalók

Ethan Coen

(Frank Iszak), a hét gépeltérítő egyike írt angol nyelvű regényt Free for All to Freedom (Szabadrepülés) címmel. 1956. július 13-án hét elkeseredett fiatal a csodával határos módon sikeresen jutott el az áthatolhatatlannak hitt vasfüggöny túlsó oldalára úgy, hogy eltérítette a Malév Budapest–Szombathely járatát, amely a németországi Ingolstadtban ért földet. MTI

saját gitárjátékával kísérve – tudatta a kiadója. A lemez címe már megvan: Lioness: Hidden Treasures lesz, az eladásokból származó bevételek az Amy Winehouse nevét viselő, szükséghelyzetben lévő fiatalokon segítő alapítványt gyarapítják majd. MTI

Ethan Coen fivérével, Joellel összesen 15 filmet forgatott, köztük A nagy Lebowskit, a Fargót és a Nem vénnek való vidéket. Eddigi pályafutása során négy Oscar-díjat kapott, és kilencszer jelölték.

Orosz nyert a Lisztversenyen Orosz sikerrel zárult a hagyományosan háromévente megrendezett Liszt-zongoraverseny Weimarban: nemcsak a győztes, de a második és a harmadik helyezett is orosz művész lett. A 10 ezer euróval járó fődíjat a mindössze húszéves Marina Jakhalova nyerte el. Összesen 41 fiatal művész mutatta meg tehetségét. MTI

Csúcskandúr a mozikban Csizmás kandúr behízelegte magát az észak-amerikai mozik nézőinél: a Shrek-filmekből ismert rajzfilmfigura főszereplésével készült animáció lett a hétvége legsikeresebb alkotása, amely 34 millió dollárt keresett. MTI

„Izom és króm” – a tegnapi nap képe Csehországból érkezett, a téma a múlt volt. Ön is nevezhet a világ legnagyobb fotóversenyére! A mai téma: „nemzetközi”. HIRDETÉS

Részletek és feltöltés: metrophotochallenge.com


www.metropol.hu

15

2011. NOVEMBER 2. SZERDA

HIRDETÉS

Rammstein: nagy show lesz GETTY IMAGES

A jövő héten már Budapesten dübörög a Rammstein: a világ egyik leglátványosabb rockshow-ját produkáló együttes koncertje előtt a svéd Deathstars melegíti majd be a közönséget, kilenc óra körül pedig színpadra lép a német együttes körülbelül kétórás műsorával. A közönség tűzoszlopoktól kezdve a görögtűzön át mindenféle pirotechni-

30

kamion és 6 busz szállítja városról városra a felszerelést. A főszínpad kétszintes lesz, de még egy kisebb színpadon is felbukkan a banda néhány tagja.

kai elemre számíthat a show-ban. A színpad építése egész éjjel tart majd www.metropol.hu a koncert előtti napon, ráadásul úgy, hogy a színpadot és a díszleteket az Aréna küzdőterén rakják össze, amíg a világítás és a pirotechnikai elemek a helyükre kerülnek, végül betolják a kész színpadot a Várhatóan telt ház lesz november 10-én helyére. Ebben 154 fős magyar technikai személyzet, technikai ember segédkezik, öt csak néhány tükör, kanapé, Tudnivalók targoncát és 115 motoros dohányzóasztal, lámpák és emelőt használnak hozzá. fotelek vannak a listán, ilA turnéval saját szakács letve friss német napilapoA belépéskor megleheis utazik, így az együttes kat is szeretnének kapni. tősen szigorú, teljes táskatagjai csak friss gyümölcsöt Nincs különleges kívánsáés személyellenőrzést véés pékárut kértek, minden guk a szállító járművek geznek majd: nem lehet kapcsán sem, kisbuszokkal mást magukkal hoznak. bevinni fél- vagy teljesen Kifejezetten egyszerű öl- közlekednek majd a városprofi fényképezőgépeket, tözői berendezést kértek, ban. METROPOL hang- és videorögzítő fel-

szereléseket, fegyvert, palackot, üveget, petárdát. Ezeken kívül bármilyen tűzijáték-felszerelést, alkoholt, lézerpontozót, láncokat, illetve szegecses vagy tüskés csuklóvédőt, esetleg ahhoz hasonló ruházatot is tilos bevinni. HIRDETÉS


16

•tudomány

Kullancs által terjesztett új betegséget találtak Svéd tudósok fedezték fel Csak a legyengült immunrendszerűeknél találták igazán veszélyesnek

Bizonyos mennyiségű térképbetöltésen felül fizetni kell majd jövőre a Google Térkép szolgáltatásáért. A határ a napi 25 ezer hagyományos

MTI

Kullancs terjesztette új fertőző betegséget azonosítottak svéd tudósok. A szakemberek DNS-vizsgálatok során mutatták ki egy korábban ismeretlen baktérium örökítőanyagát. A minták egy 77 éves férfitól származtak, még 2009-ből. A jelenlegi ismeretek alapján a baktérium életveszélyes vérváladékképződéshez vezethet a legyengült immunrendszerrel bíró embereknél. A göteborgi Sahlgrenska Kórház kutatói előtt eddig hét eset ismert, hármat Svédországban, kettőt Németországból, egyet-egyet pedig Svájcból, illetve Csehországból jeleztek. HIRDETÉS

Az új kór: neobetegség

A baktérium a candidatus neoehrlichia, a kór a

Google Maps: nem lesz ingyen

neobetegség nevet kapta. A fertőzés tünetei hasonlítanak az influenzáéhoz: magas, hosszan tartó láz, köhögés, hasmenés, esetenként vérrögképződés és még ájulás is kísérheti. Az eddig ismert esetekben csak olyan embereket vett le lábukról a baktérium, akiknek legyengült az immunrendszerük – mondta Christine Wenneras, a neobetegséget kutató tudósok vezetője. Az még nem világos, miként érinti a kullancs terjesztette betegség az amúgy teljesen egészséges embereket. MTI

vagy 2500 saját kialakítású térképbetöltés lesz. Efelett minden ezer lekérésért 800 és 2000 forint közötti összeget kérnek majd – írta az Index. A korlátozás nem vonatkozik a térképbeágyazásra más weboldalon és a böngészésre, csak a szolgáltatói oldalak üzemeltetői esetén. METROPOL

Szarvast Két nap a evett a piton múzeumban A floridai Everglades Nemzeti Park vadőrei fogságba ejtettek, majd megöltek egy 4,88 méter hosszú szalagos tigrispitont, amely éppen egy felnőtt szarvast falt fel. A példány egyike a legnagyobbaknak, amelyek valaha Dél-Florida területén éltek, a szakemberek szerint. MTI

A tudományos tevékenységét bemutató konferenciával és a Facebook-felhasználóknak meghirdetett nyílt nappal készül a Szépművészeti Múzeum „A magyar tudomány ünnepére”. A ma kezdődő kétnapos konferencián 20 kutató ad áttekintést a múzeumban zajló munkáról. MTI


HIRDETÉS

„Hét város vitatá” a hétmilliárdodikat Október végén elérte a Föld lakossága a hétmilliárd főt az ENSZ adatai szerint A népességgyarapodás üteme várhatóan csökkenni fog GETTY IMAGES

Hétmilliárd főre bővül a Föld lakossága október végén – jelentette be az ENSZ népességkutató elemzőközpontja nemrég. Az ENSZ 1999-ben jelképesen egy boszniai, Szarajevóban született kisfiút tekintett a Föld hatmilliárdodik emberének, de ezúttal nem jelöltek ki ilyen jelképes születést. A hír hallatán a Föld legnépesebb országai rögvest versengésbe is kezdtek, és sorra jelentették be, hogy náluk született meg a hétmilliárdodik ember. Vasárnap és hétfőn a Fülöp-szigeteki fővárosban, Manilában, egy indiai államban, Uttar Pradesben, valamint az oroszországi Kamcsatkában és Kalinyingrádban is jelképesen köszöntöttek egy újszülöttet, mint a hétmilliárdodik embert. Manila is bejelentette: náluk született a hétmilliárdodik Ugyanakkor népessségember – a Fülöp-szigetek a Föld 12. legnépesebb országa kutatók figyelmeztetnek arra, hogy nem mondható meg pontosan, mikor és hol születik meg a hétmilliárdodik ember. Az ENSZ becslése a tagállamok becslésén alapul, és már azok is Ebben az évben éri „csak” statisztikai adatok, majd el a Föld népesnagyjából 2 százalékos, a sége a nyolcmilliárdot fejletlenebb régiókban az ENSZ Népesedési ri népesség a hétmilliárd gyakran még nagyobb hiAlapjának becslése főt. bahatárral. Ráadásul más szerint. 2050-re már Ugyanakkor a népességszervezetek, például az 9,3 milliárd lesz növekedés üteme lassul: az USA statisztikai hivatala a népesség, és a 21. 1960-as évekbeli 2 százalécsak jövő márciusra jelzi, század végére feltehehogy az emberiség létszátően elérjük a 10 milli- kos növekedés mára felére csökkent. Eszerint az ENSZ ma eléri a hétmilliárd főt – árdos létszámot. úgy becsli, hogy a nyolcírja az origo.hu. lélekszámot adataink alapján, hogy milliárdos A világ népességmi hanyadikként szü- „csak” 14 év múlva éri el az számlálója tudomálettünk a Földön. A emberiség, vagyis először nyos alapon nem lényitólapon futó szám- kell majd hosszabb idő az tezik, csak az interláló szerint tegnap egymilliárdos növekményneten. A what’s your number webfelüle- populationaction.org/ délután fél háromkor hez, mint a mostani 12 év. Articles/Whats_Your_ Bár az ENSZ szerint eléri már 307 ezer fővel tén akár az is kideNumber meghaladta az embe- a népesség a 10 milliárd ríthető a születési

2025

Termékenység A termékenységi ráta azt mutatja, hogy egy nő termékenységi szakaszában átlagosan hány gyereket hoz a világra. Magyarországon ez a szám 1,4, és ezzel hazánk a 202. a 226 országot áttekintő listán. Európában átlagosan 1,6 gyermeket hoz világra egy nő. A kontinensen a legtöbb gyereket a francia nők szülik, 2,98 a mutatójuk a 2006-os statisztika szerint. A világ egészét tekintve egy nő átlagosan 2,6 gyermeket szül. A legtöbb gyereket Nigerben hozza a világra egy anya (7,6), a legkevesebbet Macaóban (0,92). Kína a Föld legnépesebb országa 1,35 milliárd fővel. Ám az 1970-es évek végén bevezetett születésszabályozás vagy „egykepolitika” miatt Kínában jelenleg 1,54-es a termékenységi ráta, míg a második legnépesebb országban, az 1,12 milliárdos Indiában egy nőnek 2,62 gyermeke születik átlagosan. Így rövidesen utolérheti a kínait az indiai népesség.

főt, más becslések szerint 9,2 milliárd után visszaesés következik. 2030-tól az egyik legjelentősebb problémát a Földön a vízhiány okozza majd: 40 százalékkal nagyobb lesz a kereslet, mint a tartalék. METROPOL


18

•világháló

www.metropol.hu 2011. november 2. szerda

PROMÓCIÓ

Kalandos 4G/LTE tesztnap a T-Mobile-nál Nemrég debütált Magyarországon a 4G/LTE, azaz a valódi szélessávú mobilinternet technológiája. A 4G/LTE szolgáltatás hazai bevezetését a T-Mobile-nál egy alapos tesztidőszak előzi meg, amelynek részeként a szolgáltató egy egész napos kalandtúrát szervezett közel száz net- és Facebook-rajongó, valamint énekesek, sportolók, dizájnerek, bloggerek és médiaszemélyiségek részvételével. A T-Mobile Facebook-oldalán jelentkező közel 3000 netrajongó először egy tudásalapú teszten vehetett részt, majd a technológiában jártasak közül sorsolással választották ki a kalandtúra résztvevőit. A budapesti helyszíneken zajló maraHIRDETÉS

toni teszt során a csapatok zenei, filmes és online játékokat játszottak, amelyekkel próbára tették a 4. generációs mobilhálózatot. A legnagyobb sikert a DragOnTape videomixer alkalmazás, az online autóverseny és a rádiós slágerek újrakeverése aratta. A játékosok megtapasztalhatták, hogy a nagyméretű filmes és zenei tartalmak milyen rövid idő alatt tölthetők le

Videó A tesztelők videoüzenetei arról, hogy hogyan képzelik az internetet 2021-ben: https://www.facebook.com /tmobilehungary?sk=app_ 273837519323519

és fel, számos „pályamű” került fel az alkotók saját közösségi oldalaira is. A kalandorok ráadásul üzentek a távoli jövőbe is: cikket írtak arról, hogy milyen lesz az internet világa 2021-ben. A kaland záróeseményén kapták meg a dobogós tesztelők a nyereményeiket: Petrik Tibor laptopot, Kaposvári Gábor táblagépet és Kelecsényi Nándor okostelefont vihetett haza. A Facebook-rajongók tesztje után hamarosan bárki kézbe veheti a 4G-hálózaton használható mobilinternet modemet, és élvezheti a valódi szélessáv előnyeit, mert a T-Mobile kínálatában 2012 januárjától megtalálható a 4. generációs mobilinternet-szolgáltatás.


20

•könyvtár

PROMÓCIÓ

Carmen – az érzelmek vad hullámzása A Kossuth Kiadó folytatja: a Világhíres zeneszerzők sorozata után most az operairodalom legszebb műveit jelenteti meg Ezúttal Bizet Carmenje mutatkozik be Nem volt totális bukás a Carmen bemutatója 1875ben, hiszen az első felvonást még megünnepelte a közönség, a másodikat is megtapsolta, a harmadik-

Könyvsorozat

A 20 kötetes sorozat a Metropol és a Kossuth Kiadó közös vállalkozása. A kötetek nem kerülnek könyvesbolti forgalomba. Az újságárusoknál megveheti a Bizet Carmen című operájáról szóló könyvet és CD-t, 1590 forintért. Előfizethet a kiadónál is: www.kossuth.hu és www.metropolkonyvtar.hu

ban viszont már nagyon csendben maradt. Érhető is, mert nehéz lehetett hirtelen megemészteni a sztorit, azt, hogy az opera közönséges emberekről szól, a címszereplő pláne cigány – a cigány azért akkor romantikus figura is volt –, a történet pedig tele van vad érzelmi hullámzással, még késelés ( az elején) és színpadi gyilkosság (a végén) is van benne. A történet jól tartja magát másfél évszázada. Don José tizedes azonnal elfelejti a szerelmét, amint megpillantja Carment, majd amikor veszekedés tör ki a dohánygyári munkásnők között, és a cigánylány késsel megsebesíti egy társnőjét, nem is hajlandó börtönbe vetni, inkább futni hagyja. A tizedest letartóztatják,

közben megjelenik Escamillo, a torreádor, próbálkozik Carmennél, de egyelőre sikertelenül. Később a szabaduló Don José némi bonyodalom, vívódás és vívás – fellázad a parancsnoka ellen – után, Carmen hívására beáll a csempészek közé. De nem igazán neki való a bűnözőélet, időnként feltűnik a volt szerelme, Micaela is, aztán Carmen elhidegül tőle, és a torreádort választja. A végén pedig míg Escamillo az arénában a bikát, a megcsalt, elhagyott Don José az aréna előtt Carment szúrja le. (Az eredeti történet, Prosper Mérimée kisregénye még keményebb, abban Carmen egy durva némber, Don José pedig bűnöző. És baszk.) Hát ez a sztori, amely ledöbbentette a 19. század

„Mint zenész kijelentem, hogy ha elnyomják a bálványimádást, fanatizmust, bűnözést, téveszméket, a természetfölöttit, nincs többé értelme, hogy akár egy hangot is leírjunk.” részlet Bizet edmond GalaBert-hez írt leveléBől, 1866


www.metropol.hu

21

2011. november 2. szerda PROMÓCIÓ

Bizet (1838–75), a posztumusz sikerek zenésze

Nem élhette meg az igazi sikert. Kisebbek voltak, a műveit előadták, de

második felének operaközönségét. Aztán a kezdeti fintorgás és műundorodás elmúltával elkezdtek rohanni a nézők a Carmenre, mert elvégre az akkori emberek is emberből voltak. És időről időre Carmen a szabad szerelem hőse lesz. Nem biztos egyébként, hogy a mi korunk kevésbé prűd, mint a százötven évvel ezelőtti. Sőt. A mai prüdériában egy ilyen fejelcsavaró nő még valódi tragikus hőssé sem nőhet föl – legfeljebb pszichopata sorozatgyilkos lehet egy thrillerben –, egy ilyen nőre a filmekben az áldozat szerepe és a társadalom megvetése vár. Vagy elviszik a rendőrök, vagy agyonveri a maffiafőnök, vagy megeszi a

a nagy karrier és a hírnév elmaradt. Nem is élt persze eleget ahhoz, hogy sikere legyen, még a 37. évét sem töltötte be, amikor meghalt. Pedig csak néhány hónap hiányzott a boldogsághoz. Mert a Carmen a párizsi bemutatón, 1875ben nagyjából megbukott, a kritikusok igyekeztek elásni, de a közönség rákapott, és az opera hetek alatt berobbant, az őszi, bécsi bemutató pedig elindította a világhír felé. Műveit jórészt értetlenség fogadta, Bizet ezért operákkal kísérletezett, ekkor született „Az emír guzlája” című vígopera, melynek partitúrája elveszett, illet-

nagy cápa, és még akkor sem sajnáljuk, mert előtte malackodni akart egy alkalmi ismerőssel az éjszakai tengerparton. CARMENNEK EZZEL SZEMBEN SZOBRA VAN SEVILLÁBAN

Aki kellemetlenkedni akar, szívesen mondja, hogy nem komoly mű a Carmen, már

1883

és 1904 között, azaz alig több mint húsz év alatt a Carmen ezer előadást ért meg a francia fővárosban, és ezzel minden idők egyik legnépszerűbb operája lett Párizsban.

ve a „Gyöngyhalászok” és „A szép perthi lány” című opera. Ez utóbbi végre tetszett a közönségnek és a szakmának, a Gyöngyhalászok pedig ma fut be valamelyes karriert. A poroszok elleni háborúban, 1870-ben vonult be a hadseregbe, a kommün uralma alatt pedig elhagyta Párizst. Visszatérése után hiába pályázta meg az opera énekesmesteri állását és a Conservatoire igazgatói székét. Viszont olyan remekműveket írt, mint „Az arles-i lány” kísérőzene és a „Dzsamilé” opera. Ezek is a halála után lettek népszerűek. Ahogy főműve, a Carmen.

majdnem operett, és ez elég erős túlzás, de az biztos, hogy olyan népszerű, mint egy operett. És ez nem csak a közönségsikerre vonatkozik. A Carmen jól működik mindenféle feldolgozásokban, Chaplin börleszket rendezett belőle, Carlos Saura egy színház a színházban flamenco-Carment Antonio Gadesszel, Laura del Sollal és Paco de Luciával. Van Carmen-film Harry Belafontével és Plácido Domingóval, volt műkorcsolyás Carmen Katarina Witt főszereplésével, még az újhullámos Jean-Luc Godard is forgatott Carmen-filmet, és a legvégén ne felejtsük el megemlíteni Tom és Jerry Carmenjét sem. METROPOL

MESTER VIKTÓRIA

Interjú

„SZEXUÁLIS FORRADALOM”

Mester Viktória, a Magyar Állami Operaház vendégművésze. A tavalyi szegedi előadás után mondta egy interjúban, hogy a Carmen maga a szexuális forradalom. Ez a darab sikerének titka?

– Abban az időben, az első előadások alatt nem a siker, hanem a bukás oka volt ez a forradalom. Hiszen amikor istenek és királyok szerepeltek az operaszínpadokon, a közízlés nehezen fogadta el a szegények, a húsvér emberek történeteit, a színpadi gyilkosságot, és az egész művet meghatározó egészen nyílt szexualitást. Igaz, Mozartnál is megtaláljuk ezt a szexualitást, de sokkal visszafogottabban, illedelmesebben. A Carmen szinte naturális mű. Mintha a mai kor sem lenne mentes a prüdériától. Messze vannak már a hatvanas évek…

– Igaz. A mai operában is ott van a prűdség. A közönség persze megoszlik, sokan szeretik az illedelmes, helyénvaló dolgokat, de sokan vágynak az érzelmek kimutatására. Feltűnést keltett tavaly és idén is a szegedi szabadtéri színpad előadása. Az jól sikerült változat volt?

– Határozottan. Úgy sikerült modernizálni, hogy került bele új szimbólumrendszer. Modern, de maradt a régi arculata is. Szóval: a szexuális forradalmon túl mi a Carmen sikerének titka több mint száz év óta?

– Az, hogy mindenki bele tudja élni magát a történetbe, hogy minden korosztálynak szól még ma is. A zene pedig csodálatos, tele van slágerekkel, mindenki ismer néhány részletet belőle, nem meglepő, hogy azt mondják: a Carmen az operák musicalje. METROPOL


•négykerék

+ plusz Hankook

Teljes kapacitás A Hankook rácalmási gyárának második üzemegysége elkészült és elérte a teljes gyártókapacitást. A beruházás második üteme 2009 szeptemberében kezdődött. A terveknek megfelelően a gyár a megnövelt kapacitása révén évente 12 millió abroncsot képes előállítani, és több mint 2000 főt foglalkoztat. METROPOL HIRDETÉS

Ötszörös különbségek kötelező biztosítások Akár a baleseti adó is „kigazdálkodható” a díjcsökkenésből Az első részletes mintaszámítások alapján ötszörös díjkülönbségre is volt példa a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás (kgfb) jövő évi díjaiban. A piac három részre szakadt: hat biztosító folytatta az árharcot, hárman emelték áraikat, a többi társaság pedig vagy szinten tartotta, vagy csak a számára vonzó korcsoportban csökkentette tarifáit – közölte a netrisk.hu alkusz. A biztosítók a várt 5 százalék helyett 10-15 százalékos árengedményt tettek tarifáikban, ez több, mint amennyit a károk alakulása indokolttá tett volna. Összességében az Allianz mellett a Signal és az Aegon szinte változatlan árszintet

Határidők Azok a járműtulajdonosok, akik a jelenlegi biztosításuknál kedvezőbb kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) találnak, és januári évfordulós a szerződésük, december 1-jéig mondhatják fel biztosításukat, majd az év végéig köthetik meg az újat.

kínál, az Union és az Astra korcsoportonként és lakóhelyenként eltérő irányba mozdult, míg a K&H, a Generali és az MKB drágábban adja a kötelező biztosítást. A CIG, mint új szereplő, csak a céges flottaszerződéseket szeretné megszerezni tarifái alapján. Az idei kam-

pány potenciális nyertesei a KÖBE, a Wabard, a Genertel és a Posta Biztosító, amelyek átlagosan 20-30 százalékkal kínálnak kedvezőbb díjakat a múlt évi kampányhoz képest. A nagyobb társaságok közül az Uniqa és a Groupama szállt be agresszíven az árver-

Up!: ikonnak szánt VW-újonc Mintha csak egy bájos animációs gyerekfilmből bújt volna elő – vidáman mosolygó orr-részével, mókás alakjával ezt a benyomást kelti első ránézésre a Volkswagen új, ikonnak szánt kisautója, az up!. Lézer méri az előttünk haladó jármű távolságát, és

ha 5–30 km/órás sebességtartományban autózunk, a csattanás előtti pillanatban

állóra vészfékeződik a kocsink. Az up! persze nem szuperszónikus járgány, hanem ízig-vérig városi miniautó. A hossza 3540, a szélessége 1641 milliméter, a négyüléses belső tér ebben a kategóriában mégis kényelmesen tágas – már ha hátra két gyerek jut.

senybe. Például egy 25 éves budapesti férfi, 1,6-os VW Golffal és B1 fokozatban a KÖBE-nél 30 660, az Unionnál 44 395, míg a legdrágább Signal biztosítónál 156 980 forintért kötheti meg a jövő évi kgfb-jét. Egy 45 éves, szintén fővárosi, B1 fokozatú férfi az

gramm kilométe79 renként az up! szén-dioxid-kibocsátása a gyári adat szerint. A német piacon a 9850 eurós árral, no és a „fapados változat” 4,2–4,7 liter/100 km körüli fogyasztásával kíván robbantani decembertől a Volkswagen. Rómában alkalmunk volt a csúcsváltozatot jelen-


www.metropol.hu

23

2011. november 2. szerda

a jövő évi díjaiban

Metropol-teszt

Műszaki adatok

KATONA LÁSZLÓ

Gyorshajtás A biztosítók egyre meglepőbb kiegészészítő szolgáltatásokkal próbálják magukat megkülönböztetni versenytársaiktól.

1,4-es Opel Astrájára 19 ezer és 45 ezer forint között választhat a biztosítók közül. A PBA alkusz arra hívja fel a figyelmet, hogy néhány biztosítónál a 30 százalékos baleseti adó is „kigazdálkodható” a jövő évi díjból. MTI/METROPOL/INDEX

A tavaly megjelent kátyúkár, a szélvédő, a csökkentett térítésű cascók után idén a vadkár, a kiegészítő élet- és balesetbiztosítás, a megvehető európai assistance, az ingyenes utánfutó-biztosítás és legújabbként a gyorshajtás esetén térítő biztosítás jelent meg a biztosítók kínálatában – közölte a Biztositas.hu. A szolgáltatás gyorshajtás esetén 30 ezer forintig megtéríti a bírságot, 5 ezer forintos önrész mellett. A KÖBE biztosítása rendszámra szól, és évente egyszer fizet.

tő „up! black” verziót tesztelni – ez a hazai piacra nem jön. Itthon januártól lehet kapni az up!-ot. Az alapot jelentő „take up!” 60

lóerős, és klímát utólag sem lehet hozzá rendelni. Az ára a mai kalkulációk szerint 2,6 millió forint alatt lesz. S. TÓTH JÁNOS/RÓMA HIRDETÉS

FORD FOCUS 1,6 SCTI MINDENT FIGYEL Könnyű megszokni a Focusba pakolt rengeteg vezetőt segítő elektronikát, amelyek korábban felsőbb kategóriás autókban voltak elérhetőek. Fontos, hogy ezek mind-mind „csak” segítségek, és ettől még ugyanannyira kell figyelni a vezetésre. Az adaptív tempomat a beállított sebességet tartja, de ha az előttünk haladó autó e tempó alá lassít,

akkor ezt érzékelve a Focus is lelassít. A követési távolságot öt fokozatban lehet beállítani, és autópályán rendkívül kényelmes, de városban is használható, igaz, 30 km/órás sebesség alatt már kikapcsol. Itt tényleg vissza kell venni az irányítást a jármű felett. A holttérfigyelő is növeli a közlekedésbiztonságot, az oldalsó tükrök szé-

Max. teljesítmény: 134 kW/180 LE Max. nyomaték: 240 Nm Hengerűrtartalom: 1597 cm3 Gyorsulás: 8,9 mp (0–100 km/h) Hosszúság/szélesség/ magasság: 4358/1858/1484 mm Végsebesség: 222 km/h Tesztfogyasztás: 7,5 l/100 km Csomagtér: 316 liter

lén egy jól látható sárga pont világít, ha azon az oldalon autó vagy akár motor van a holttérben. Legnagyobb sikert az utasok körében mégis a parkolóasszisztens aratta. Ez figyeli, hogy mikor elég a hely párhuzamos parkoláshoz és a beálláshoz, csak az előre-, illetve hátramenetet kell kapcsolnia a sofőrnek. BECK ANDRÁS

HIRDETÉS


24

•egészség

Szűk három órán múlik a betegek későbbi élete Rendkívül kicsi az úgynevezett terápiás ablak, de fontos az ezalatt megkezdett kezelés KATONA LÁSZLÓ

A világ minden táján október 29-én hívták fel a figyelmet a stroke veszélyeire és a háromórás időablak fontosságára. A stroke világszerte a harmadik leggyakoribb halálok. Becsült adatok szerint Magyarországon jelenleg 200-250 ezren élnek a betegség árnyékában. A szélütés ugyanakkor kezelhető, de csak abban az esetben, ha a szakszerű segítség időben érkezik. A Magyar Stroke Társaság ismételten a 3 órás időablak, az azonnali segélyhívás fontosságára és a stroke tüneteinek megismerésére helyezi a hangsúlyt az országos kampánya során. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a kampány és a Stroke Napja eredményeképpen egyre többen ismerik fel a betegség tüneteit. Ahogy azt prof. dr. Bereczki Dániel, a Magyar Stroke Társaság elnöke elmondta, a tavalyi évben bizonyíthatóan megnőtt a vérrögoldások száma, ugyanakkor a szélütés tüneteinek észlelésekor az emberek azonnal hívták a mentőket.

Megújuló ellátás A Terápiás Együttműködésért az Egészségügyben Közhasznú Egyesület (TEREK Egyesület) újfajta szemléletet kíván meghonosítani a hazai egészséggazdaságban, melynek elsődleges haszonélvezője az egészségéért egyre többet tenni akaró hazai lakosság. A döntéshozók körében végzett kutatásuk legmeglepőbb eredménye az az egyöntetű és visszatérő vélemény, hogy a jelenlegi egészségügyi rendszer olyan sok ponton teszi eleve

A szakszerű, időben megkezdett kezelés javítja az életesélyeket, valamint a túlélők életminőségét

ezren kapnak 42 szélütést idehaza évente, és minden évben közel 12 ezren halnak meg a stroke következtében. ellenérdekeltté a gyógyítási folyamatban közrejátszó egyes szereplőket, hogy valódi rendszerről nem is nagyon beszélhetünk. Inkább csak kisebbnagyobb rendszerelemek esetlegesen, illetve helyi érdekek mentén kialakult ütközési, találkozási és súrlódási zónáiról. Az új egészségügyben az interaktivitás és a kétoldali felelősség előtérbe kerül. A beteg saját „hozzáadott terápiás haszna” felértékelődik. Az orvosok egyéni felelőssége helyett a terápiás együttműködés „civilek” közti értéke lesz a mérvadó. METROPOL

A társaság a „Ne késlekedj” kampány, illetve a Stroke Napja megszervezésével a jövő évben is folytatni kívánja a felvilágosító munkát, ezzel is hozzájá-

rulva a szélütés visszaszorításához Magyarországon. Továbbra is fontos azt hangsúlyozni, hogy stroke gyanúja esetén a beteg vagy annak hozzátartozója

ne a háziorvosnak szóljon, hanem rögtön hívja a 104es számot! Ezzel ugyanis értékes időt nyerhet, ami a hatékony kezeléshez elengedhetetlen. METROPOL

Gyógyvarázs Ajándék

Röviden

Enyhülést hozó krémek

A játékokkal gyorsabban telik az idő

Lakossági adakozás A K&H Gyógyvarázs Program ismét játékokkal és könyvekkel járult hozzá a beteg gyermekek gyógyulásához. Idén országszerte 50 bankfiókban szerveztek gyűjtőakciót összesen 35 intézmény gyermekosztálya javára.

PSZORIÁZIS Magyarországon több mint 400 ezer ember – köztük sok gyermek – szenved pikkelysömör bőrbetegségben. A Pszoriázis Világnap alkalmából a Szent Teotonio Lovagok Testvéri Társasága közel 70 000 milliliter hazai gyártású, bevizsgált krémet, tusfürdőt, testápolót és sampont adományozott gyermek és felnőtt betegek részére. METROPOL


25

2011. november 2. szerda

Mellékhatás miatt állt le a forgalmazás A húgyhólyagrák kockázatának növekedése miatti alkalmazási előírás változása, felfüggesztett franciaországi és németországi forgalmazás, az európai orvosoknak szóló figyelmeztetés ellenére Magyarországon még közel tízezer beteg szed egy, a cukorbeteg-

százalék körüli 5,5 a magyar lakosság körében a diabétesz előfordulása, ami hozzávetőlegesen félmillió beteget jelent. PROMÓCIÓ

Hasznos otthoni masszázs Túlhajszolt világunkban a fáradtság életünk része, és sajnos tény, hogy korunk „népbetegségévé” vált a stressz okozta kimerültség. Sokan keresik a megoldást arra, hogy egy kimerítő nap után hogyan érhető el a kipihent, ellazult állapot. Ráadásul ezt otthon, kényelmesen szeretnék megtenni anélkül, hogy bárhová is mennének, pluszórákat töltenének utazással. A masszírozó üléspárna, mely eredetét tekintve a kínai gyógyászatra épülő, modern, ma is fejlődő japán gyógymód, erre jó megoldás. Kedvenc székünkhöz rögzítve 20 perc alatt ellazít, masszírozza a hátat és pihentet. Minden életkorban ajánlott. Nemcsak kellemes és frissítő érzetet ad, de terápiás alkalmazása különféle betegségek viszszaszorítására, energiánk növelésére, illetve vitalitásunk megőrzésére is alkalmas. A masszírozó üléspárna célja még a testünkben található életenergia természetes egyensúlyának helyreállítása, ezáltal egészségünk megőrzése, állapotunk javítása is. METROPOL

ség kezelésére szolgáló tablettát. A pioglitazon szájon át, tabletta formájában szedhető hatóanyag, 2-es típusú cukorbetegségben segít a vércukorszint kontrollálásában. A gyógyszereket forgalomba kerülésük után is folyamatosan „figyelik”, hatékonyságukat és mellékhatásaikat is. E munka során idén júliusban az FDA (az Amerikai Gyógyszerügyi Hatóság) analizálta annak a 10 éves bizton-

ságossági vizsgálatnak az első 5 éves adatait, amelyet még a pioglitazon gyártója kezdeményezett 2002-ben. Ezek az adatok azt mutatták, hogy a hatóanyag egy éven túli szedése 40 százalékkal emelte a húgyhólyagrák kockázatát egyéb vércukorcsökkentő gyógyszerekkel szemben. A vizsgálati eredményekre az USA után Európa is reagált, a szer forgalmazását Németországban és Franciaországban felfüggesztették. METROPOL

Influenza Megelőzés

Sok embernek érdemes igényelnie MTI

Már adják a védőoltást Hatvanban a századik igénylő kapja meg az influenza elleni ingyenes védőoltást Kertész Miklóstól, a település 6. körzetének háziorvosától. A doktorhoz több mint 1700 helyi lakos tartozik, ebből az injekciót mintegy 400-an igényelték. HIRDETÉS

HIRDETÉS

www.metropol.hu


26

•lakótér

Szigorú marad a kínaiak ingatlanpiaci szabályozása Kormányterv: a túlfűtött ingatlanpiacot továbbra is hűteni kell A korábban vásárló tulajdonosok tüntetnek az árcsökkentő ingatlanfejlesztők ellen A gazdagok külföldre készülnek GETTY IMAGES

Nem enyhít a szigorú ingatlanpiaci szabályozáson a gazdaságpolitikájának finomhangolására törekvő kínai vezetés. Az év hátralévő részében is fenntartják a túlfűtött ingatlanpiac lehűtését szolgáló szigorú szabályozást. A jövőben a megfizethető árú lakásépítést a jelenleginél jobban kellene ösztönözni. Az ingatlanpiaci árak az elmúlt hét során ismét a figyelem középpontjába kerültek, Sanghaj egyes kerületeiben és más kínai városokban ugyanis a lakásaikat korábban drágábban megvásárló tulajdonosok kisebb volumenű tüntetésekbe kezdtek az áraikat csökkentő ingatlanfejlesztők ellen. Eközben egy felmérésből kiderült: a kínai milliomosok közel felének van kivándorlási szándéka, 14%-uk már külföldön kezdett új életet vagy beadta a kérelmét.

Sanghaj kerületeiben is lejjebb engedték az árakat

A megkérdezettek egyharmada állította, hogy külföldön már vagyonnal, elsősorban ingatlannal rendelkezik. Sokan tervezik, hogy a következő három éven belül külföldi beruházásba fognak. MTI eddig 875 millió euróért vettek befektetési ingatlanokat. METROPOL

Röviden KATONA LÁSZLÓ

Újra engedik ÁRVÍZ Hatályba lépett

Többen vásárolnak BEFEKTETÉS A globális di-

rekt ingatlanbefektetési volumen 2011 harmadik negyedévében összesen 99 milliárd dollár volt, ami 2010 azonos időszakához képest 36%-os emelkedés – tette közzé a Jones Lang LaSalle. Magyarországon idén

a nagyvízi mederről is szóló kormányrendelet módosítása, melynek értelmében újra építhetők házak az úgynevezett nagyvízi mederben lévő települési belterületeken, ha az önkormányzat vállalja, hogy ideiglenes gáttal megvédi az árvíztől az új épületet. METROPOL

300 év plusz ÁTALAKÍTÁS Az eddig feltételezettnél legalább háromszáz évvel idősebb Győr egyik látványossága, a Vaskakas-ház – derült ki az átalakításkor. MTI

Tudnivalók A vezetés évek óta próbálja fékezni az egekbe szökő ingatlanárakat. A központi bank a hitelezés visszafogására ötször

Könyvtár a repülőtéren A korábban bezárt berlini Tempelhof repülőtéren épülhet meg Németország legnagyobb bibliotékája, a Berlini Központi Könyvtár, amelynek a tervek szerint 2020-ra kell elkészülnie. Remélik, hogy az új létesítmény építészeti jelkép is lesz majd. MTI

Múzeum 5 év múlva Késlekedik – 2013-hoz képest akár öt évet is – az Egyesült Arab Emirátusokba tervezett múzeumkomplexum építése, beleértve a Louvre és a Guggenheim „kistestvéreit” is. MTI

emelt kamatlábat tavaly október óta, megnövelte a lakásvásárlásnál kötelező önrész arányát, korlátozták a családok második, illetve harmadik ingatlanvásárlását, Sanghajban és Csung-

Új főváros épülne Tartalék főváros építésén gondolkodik Japán, a település átvenné Tokió szerepét, ha ott nagyobb földrengés vagy más katasztrófa miatt megbénulna az élet. HIRDETÉS

kingban ingatlanadót is bevezettek. Fordulópontra érkezett az ingatlanszektor, a központi intézkedések hatására lehűlőben van a túlfűtött piac.

A tervben van irodaház-együttes, ahol vészhelyzet esetén a kormány dolgozna, pihenőhelyek, kaszinók, parkok és a világ legmagasabb, 625 méter magas felhőkarcolója. Az új városnak 50 ezer lakója lenne, és 200 ezren dolgoznának ott. MTI


27

2011. NOVEMBER 2. SZERDA

PROMÓCIÓ

Megtakarít válság után a magyar 1,2

A gazdasági válság hatására felértékelődött a lakás-takarékpénztári megtakarítások fontossága is – mondta el a lapunk által megkérdezett szakértő. A január elsején életbe lépett új takarékpénztári törvény ráadásul tovább szélesítette az ezen megtakarításhoz és hitelhez való hozzáférés lehetőségét. – A hitelezési tevékenységhez kapcsolódó törvényi szabályozások és a hitelintézetek kockázatelbírálásának szigorodása szűkítette a hitelpiacot, széles ügyfélrétegek számára elérhetetlenné téve a lakásvásárlást vagy egy költségesebb lakásfelújítást – mondta el lapunknak Ungvári Krisztián, az Erste Lakás-takarékpénztár elnök-vezérigazgatója. Ezen piaci változások mellett érthető, hogy a lakás-takarékpénztári megtakarítás és hitelezés egyre inkább vonzó és vállalható alternatív megoldássá vált sokak számára itthon is. Ahogy a szakértő fogalma-

„Felértékelődött a megtakarítások fontossága, a közép- és hosszú távú öngondoskodás.” ungvári krisztián – erste

Az első devecseren épül

Autonóm szalmaház Elkezdődött Devecserben a falazása Magyarország első autonóm szalmaházának, amely a vörösiszap-katasztrófában otthonát elvesztő négytagú családnak pénzforgalom nélkül, felajánlásokból épül fel. A háromszobás családi ház energiaellátását napelemek és szélgene-

millió szerződésük van a magyar lakás-takarékpénztáraknak, vagyis a lakosság 12%ának van ilyen megtakarítása. Ez jelentősen elmarad a német lakás-takarékpénztári rendszertől, ahol 32% a penetráció.

zott: a megtakarítási időszak után felvehető a piaci kamatoknál lényegesen kedvezőbb kamatozású lakás-takarékpénztári hitel azoknak is lehetőséget teremt, akik kiszorulnának a banki hitelezési piacról. Emellett a január elsején életbe lépett törvénymódosítás is kedvezhet a lakástakarékpénztáraknak. Eszerint ugyanis a korábbi 8 év helyett már 10 évig járhat a 30%-os állami támogatás, és enyhültek a kedvezményezettek lakás-takarékpénztári szerződésének felhasználására vonatkozó előírások is. Lényeges változás az is a szakértők szerint, hogy a pénztárak a szabad pénzeszközeik korábbi 25%-a helyett innentől már 75%-át helyezhetik ki piaci kamatozású áthidaló és azonnali áthidaló kölcsönbe. rátor biztosítja, a meleg vizet napkollektor állítja elő, és saját szennyvíztisztító rendszere, kútja, víztisztítója van. A falakban, a vakolatban, a talajban hitelesített szenzorok mérik majd a hőmérsékletet, a páratartalmat, az adatokat pedig egy központi egység összegzi, értékeli. Hiteles értékeket mutat a napelemek, a napkollektor, a szélgenerátor működéséről, a szalma építőanyagként való felhasználásáról. mti

HIRDETÉS

www.metropol.hu


•sport

3

Infarktus volt Albert Flórián halálának oka Lipcsei: a legnagyobb fradistát veszítettük el Mészöly: a legjobb barátomat veszítettem el Szepesi: azt hittem, száz évig fog élni 70 éves volt MTI

sport Labdarúgás

Albert szülőfaluja Varga Gábor, Albert Flórián nagyszüleinek rokona egy Albert Flóriánt gyerekkorában motorbiciklin ábrázoló képet tart a kezében. A 70 éves korában elhunyt Albert Flórián, az egyetlen aranylabdás magyar labdarúgó, a Nemzet Sportolója, az FTC hetvenötszörös válogatottja Hercegszántón született. MTI

„Nagyjából egyidősek vagyunk, így már fiatalon találkoztunk a tatai edzőtáborban. Tanított minket focizni. Nagyon szerettem Flórit, rendkívül szerény ember volt, igazi példakép azoknak, akik a futballt választják.” SCHMITT PÁL KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK, OLIMPIAI BAJNOK VÍVÓ

Fekete zászló az FTC budapesti székházán

Hétfőn hajnalban, hetvenéves korában elhunyt Albert Flórián, a magyar futball egyetlen aranylabdása. Csütörtökön koszorúérműtétet végeztek el rajta, amely a pénteki közlés sze-

rint minden komplikációtól mentesen zajlott. – Részleteket egyelőre nem tudok elárulni, a csütörtöki műtét eredményes volt, de vasárnap délután Albert Flórián rosszul lett –

mondta Sipos Jenő, a család szóvivője az MR1 Kossuth Rádiónak. – Az orvosok mindent megtettek, de éjszaka infarktust kapott, és elhunyt – tette hozzá. MTI

Róla mondták Szepesi György, legendás sportriporter: – Ha valakiről, hát róla tudtam volna a leginkább elképzelni, hogy száz évig fog élni. Szeptemberben lett hetvenéves, és teljesen jól volt. Mészöly Kálmán: – A legjobb barátomat és a legnagyobb ellenfelemet veszítettem el. Farkas Jancsival is hatalmas cimborák voltak, a lehető legnagyobb király volt. Rákosi Gyula, a barát és csapattárs: – Csaknem hat évtizedet húztunk le együtt a Fradiban Flórival. Büszke vagyok a vele való barátságra, mintha testvérek lettünk volna, úgy éltünk. Szombaton még benn voltam nála a kórházban, jól elbeszélgettünk, jókedvű volt, ma készültem hozzá újra, nem tudom, mi történhetett. A fia reggel hívott a szörnyű hírrel. Mélyen elszomorított, kóválygok, nem vagyok magamnál, nem találom a helyemet. Lipcsei Péter, a Ferencváros korábbi kiválósága: – A klub legnagyobb alakját, a legnagyobb fradistát veszítettük el. Óriási fájdalmat érzek, 21 éve ismertem már Flóri bácsit. Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke: – Rendkívül elegáns futballista volt, különleges technikai tudással és labdaérzékkel. Emiatt minden ellenfele nagyon tisztelte. Emlékszem, milyen szenzációs teljesítményt nyújtott a brazilok elleni meccsen az 1966os, angliai világbajnokságon. Onnantól emlegették a világ legjobb játékosai között. Vitray Tamás, aki Albert Flórián több emlékezetes mérkőzését közvetítette: – Borzasztó és felfoghatatlan. Egy könyvet lektorálok, és éppen ma kihalásztam az angliai vb magyar–braziljának felvételét. Ott felejtkeztem, és ki tudja, hányadszor, végignéztem. Irányító középpályástól jobb játékot, mint amilyet ő aznap nyújtott, aligha láttam. Hozzá foghatót is keveset.

Életrajz Született: Hercegszántó, 1941. szeptember 15. Posztja: csatár. A Ferencváros színeiben 351 bajnoki mérkőzésen 256 gólt szerzett 1959 és 1974 között. Négyszeres magyar bajnok (1963, 1964, 1967, 1968). Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1972) Az Aranylabdát 1967-ben kapta meg. Vásárvárosok Kupájagyőztes (1965) A magyar válogatottban 31-szer volt eredményes. 1960-ban olimpiai, 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmes. Világválogatott (1968, 1973). Európa-válogatott (1972). Vb-gólkirály (1962, holtversenyben, 5 góllal). A Nemzet Sportolója 2004 óta.


www.metropol.hu

29

2011. november 2. szerda

BL: Barca 14. FORDULÓ, NB I DeBReCeN–hoNVéD sIófoK–feReNCVáRos pápa–VIDeotoN péCs–GyőR KaposVáR–Vasas paKs–zalaeGeRszeG Újpest–KeCsKeMét DIósGyőR–halaDás

1-1 0-2 2-3 3-1 0-0 4-2 3-1 1-0

TABELLA 1. DeBReCeN 2. GyőR 3. hoNVéD 4. DIósGyőR 5. VIDeotoN 6. péCs 7. KeCsKeMét 8. paKs 9. Vasas 10. pápa 11. halaDás 12. feReNCVáRos 13. Újpest 14. sIófoK 15. KaposVáR 16. zalaeGeRszeG

29- 9 34 poNt 23-12 31 26-17 24 22-17 24 20-12 23 21-24 23 24-19 22 29-30 20 13-16 16 14-19 15 15-21 15 13-15 14 20-25 14 10-13 13 17-23 12 12-36 4

A Barcelona és a Milan biztosította először a továbbjutását a Bajnokok Ligája csoportköréből, a 4. forduló után. A H csoportban a Barcelona idegenben 4-0-ra kiütötte a Plzent, és a Milan is továbbjutó a BATE elleni 1-1 után. Az E csoportban a Chelsea nem tudta megverni a Köteles Lászlót és Tőzsér Dánielt foglalkoztató Genket (1-1), míg a Valencia legyőzte a Leverkusent (3-1), így versenyben maradt. Az F csoportban az Arsenal nem bírt a Marseille-jel (0-0), de vezet, a Borussia pedig feljebb zárkózott az Olimpiakosz legyőzésével. A G csoportban sem dőlt el semmi. A nagy meglepetéscsapat ciprusi APOEL újra nyert, ezúttal a Porto ellen (2-1). A Huszti Szabolcs nélkül felálló Zenit 1-0-ra legyőzte a vendég Sahtart. Ma a másik négy csoport meccseivel zárul a csoportkör 4. fordulója. metropol

– vélte Marco apja, Paolo Simoncelli. mti

Röviden

E CSOPORT pont Chelsea leVeRKUseN ValeNCIa GeNK

8 6 5 2

F CSOPORT 8 7 4 3

aRseNal MaRseIlle BoRUssIa DoRtMUND olIMpIaKosz

G CSOPORT apoel zeNIt poRto sahtaR DoNyeCK

8 7 4 2

H CSOPORT BaRCeloNa aC MIlaN Bate BoRIszoV plzeN

10 8 2 1

Valencia–Bayer Leverkusen Genk–Chelsea Arsenal–Olympique Marseille Borussia Dortmund–Olimpiakosz Zenit–Sahtar Donyeck APOEL Nicosia–FC Porto BATE Boriszov–AC Milan Viktoria Plzen–FC Barcelona

3-1 1-1 0-0 1-0 1-0 2-1 1-1 0-4

Kvitova a második TENISZ A vasárnap be-

fejeződött isztambuli WTA-világbajnokságon diadalmaskodó cseh Petra Kvitova feljött a második helyre a női teniszezők világranglistáján, melyet változatlanul a dán Caroline Wozniacki vezet. mti

Gyász helyett motorbőgés MOTORSPORT A Simoncelli család kérésére nem lesz gyászszünet a Moto-GP utolsó futamán, a Valenciai Nagydíjon. – Nem szeretném, ha gyászszünettel indulna a futam. Marcónak sokkal jobban tetszene, ha a MotoGP, a Moto2 és a 125 köbcentisek teljes mezőnye egy percen át felbőgetné a motorját

Öt évre 122 millió dollár BASEBALL CC Sabathia

az észak-amerikai profi baseballbajnokságban a következő öt idényre 122 millió dollárt kap a New York Yankees csapatától. mti

Ötvenedszer az élen polgár SAKK Polgár Judit ötvenedik alkalommal áll a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) világranglistájának élén. A magyar nagymester 2710 Élőponttal toronymagasan első a nőknél – 110 ponttal előzi meg a 2. indiai Humpy Konerut –, a férfiaknál pedig a 35. helyet foglalja el. Olyan hosszú ideig, mint Polgár, még senki sem vezette a világranglistát, sem a nőknél, sem a férfiaknál. mti HIRDETÉS

Forma–1 Indiai Nagydíj

Vettel nyert Sebastian Vettel győzött a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság első indiai futamán, az Indiai Nagydíjon a Buddh pályán, az indiai fővárostól, Újdelhitől 38 km-re fekvő Noidában. Vettel október 9-én, négy futammal a sorozat vége előtt már megnyerte – egymás után másodszor – a világbajnokságot. mti MTI

Teljes az Eb-mezőny A selejtezős visszavágók nyomán teljessé vált a jövő januári, hollandiai vízilabda Európa-bajnokság

12 válogatottat felvonultató férfimezőnye, amelyben Magyarország már korábban biztosította a helyét azzal, hogy a 2010es Eb-n negyedik lett. A sorban utolsóként Spanyolország jutott ki

az eindhoveni kontinentális pólótornára. Mellette Macedónia, Románia, Görögország, Törökország és Németország legjobbjai szereztek jogot az indulásra a tavaly kijutottakon túl. mti HIRDETÉS

2011. november 1. (kedd)

10 13 14 23 25 28 30 39 45 47 50 55 60 64 66 67 68 73 74 77


Kiadja az MTG Metro Gratis Kft. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató, Főszerkesztő: Erdei Tamás, Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422 Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba, Marketingigazgató: Csánk László, Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella, Terjesztési igazgató: Farkas István, Informatikai igazgató: Fazekas Péter, Központi tel.: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465, Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024, Metropol az interneten: Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve. www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Budapesti kiadás ISSN 2060-1301 A kiadó a Matesz tagja


www.metropol.hu

•posta Mit szól hozzá?

2011. NOVEMBER 2. SZERDA

Elhunyt Albert Flórián, hazánk egyetlen aranylabdás futballistája. Ön szerint lesz még Magyarországnak aranylabdása?

Halász István

Ódor Éva

Kiss Zoltán

29, ELADÓ, BUDAPEST

50, NÉMETTANÁR, BUDAPEST

31, GRAFIKUS, BUDAPEST

Azon fiatalok közül, akik külföldön játszanak, kinőhet egyszer egy hasonló legenda. A magyar klubok ma már képtelenek lennének kinevelni.

Ha a külföldön játszó fiatalokra gondolok, van utánpótlás. A legutóbbi két válogatott meccs után legalábbis optimista vagyok.

Nem hiszem, a foci világa teljesen megváltozott. Ma már inkább a pénzről, a technikáról szól, ezekből pedig itthon mintha kevés lenne.

Levelek Van értelme a figyelmeztetésnek Az október 20-án megjelent, Megkönnyítik a gyorshajtók dolgát című levélhez szeretnék hozzászólni. Eleinte, amikor az első traffipaxjelentéseket hallottam, én is úgy gondolkodtam, mint a levélíró. De egyszer pont azon a területen autóztunk, ahonnan a jelentés érkezett, és azt tapasztaltam, hogy abban a pillanatban minden autós csökkentette a sebességet, sőt ez sok-sok kilométeren keresztül így is maradt. Ezzel gyakorlatilag jobban célt lehet érni, mint a sunnyogó fotózással. Az azonnali reagálás több életet menthet meg, mint a sárga csekk. Azonban abban maximálisan egyetértünk, hogy jó lenne, ha minél több

Képregény

szabályosan közlekedő lenne, és jóval kevesebb baleset történne. T.-NÉ VISZT KATALIN, BUDAPEST

A foci nevében… Az egyik hétvégén délután metróval mentünk haza a párommal. A Deák Ferenc téri megállóba beérkező szerelvény egyik kocsija (valószínűleg a Fradi–Újpest meccs után) tele volt „szurkolókkal”. Bár az ablakokat, ajtókat püfölő, az élő fába is indokolatlanul belekötő fiatal srácok láttán a primitív aljanép kifejezés helyesebb lenne. A kocsiban utazott egy fiatal srác is, akinek annyi volt a bűne a „szurkolók” szemében, hogy le merészelt szállni. Ezek után záporoztak rá a válogatás nélküli minősíthetetlen jelzők. Emberünk érdeklődve fordult vissza megkérdezni, hogy ő miért

f…fej? Válaszként az egyik „szurkoló” kidugta a fejét az ablakon, és egyszerűen leköpte. Számomra most már végleg egyértelművé vált, hogy ez nem egy rossz szurkolói morál, hanem egyeseknek – tisztelet a kivételnek – a foci csak ürügy arra, hogy a bennük lévő destruktív késztetést kiéljék környezetükön, embertársaikon. Esetleg egy olyan emberen, akire egy nap majd szükségük lesz. Mert nem tudhatjuk, hogy ha egy civil orvost vagy ügyintézőt ma megsértünk, megalázunk a metrón, holnap nem hozzá küld-e kivizsgálásra a háziorvosunk, vagy egy bankfióknál nem hozzá húzunk-e sorszámot. Nem tudhatjuk. Kicsi a világ. Remélem, ezt a köpködő tuskót az élet megszégyeníti majd! K. JÚLIA, BUDAPEST

A leveleket az alábbi címre küldjék: Postacím: Metropol-posta Metropol 1387 Budapest Pf. 1024 Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Időjárás

Sudoku

31


SZÍNHÁZ RÉGI FÉNYÉBEN A BOLSOJ {6. oldal} LABDARÚGÁS NYERT A DVTK ÉS A VIDEOTON {8. oldal}

DOMINGO GÁLAKONCERT LONDONBAN 40 ÉVE A PÁLYÁN {6. oldal}

ORSZÁGOS 2011. október 30. VASÁRNAP www.metropol.hu Nappal 11–16°C Éjjel –4, 8°C

Kgfb: idén még sok váltás lehet A baleseti adó átlag 5000 forinttal drágíthatja a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás díját Immár tizenöt biztosító kínálja a szolgáltatásait az ügyfeleknek Vonzó kiegészítő biztosítások {4. oldal} Óraátállítás Téli időszámítás

Munka törvénykönyve

Megmarad a védett kor intézménye A kötelező legkisebb munkabért a kormány állapítja meg A rendkívüli helyébe azonnali hatályú felmondás lép {2.}

10-15 százalék végtörleszthet Matolcsy György szerint ez 500– 750 milliárd forint hitelkiváltást jelenthet. {3.}

Megtámadták a követséget Rálőttek az USA szarajevói képviseletére. {5. oldal}

Változtatott a szerb kormány Belgrád elfogadta a rehabilitációs törvény módosított változatát. {5. oldal} A világ legkisebb ébresztőóráit gyártó Carlton két minivekkere ezúttal az óraátállításra figyelmeztet

MTI

Egy órával tovább aludhattunk

Szombatról vasárnapra virradóra, azaz október 30-án hajnali 3 órakor 2 órára kellett visszaállítani az óramutatókat. Európa országainak többsége a hónap utolsó vasárnapján tért vissza a téli időszámításhoz. Hoszszas politikai vita után Ukrajna is úgy döntött, hogy igazodik az európai gyakorlathoz, noha parlamentje szeptember 20-án már eltörölte a téli időszámítást. Oroszországban viszont csak nyári időszámítás létezik.

Vereség 3 év után {8. oldal}


HIRDETÉS

KVITOVA MEGNYERTE A WTA-VB-T TENISZ {22. oldal}

ORSZÁGOS 2011. november 2. SZERDA www.metropol.hu Nappal 12–17°C Éjjel –3, +4°C

Vészhelyzetet okozó görögök

Gyengülő forint

310 forinthoz közelített az euróárfolyam

Összeomolhat az európai mentőcsomag, miután a görög kormány népszavazást ír ki róla Megdöbbent Merkel és Sarkozy Ma válságcsúcs lesz Cannes-ban Elemzők: véget érhet a görög eurótagság {6.} Labdarúgás Gyász

Két és fél éves mélyponton a forint Svájci frank: 254 forint körül Az adóemelés 418 forintos gázolajat hozott {7.}

Könyvsorozat az operákról A Carmennel indít a Metropol Könyvtár sorozata. Interjú: Mester Viktória. {10–11.}

Jóval olcsóbb is lehet a kötelező Kampányrajt, akár ötszörös árkülönbség. {14–15.}

Rengeteg volt a baleset A halottak napi hosszú hétvége óriási forgalmat és tragédiákat hozott. {2.} Emlékezés az Üllői úton az Albert-stadion névadójára MTI

Elhunyt Albert Flórián

Hétfőn hajnalban, hetvenéves korában elhunyt Albert Flórián, a magyar futball egyetlen aranylabdása. Halálát infarktus okozta. Csütörtökön koszorúérműtétet végeztek el rajta; vasárnap délután lett rosszul, s az orvosok már nem tudtak segíteni. 75-ször volt válogatott, 31 gólt lőtt. 1960-ban olimpiai, 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmes lett, 2004 óta volt a Nemzet Sportolója. 1959 és 1974 között 351 bajnoki mérkőzésen 256 gólt szerzett a Ferencváros színeiben, és 1967-ben kapta meg az Aranylabdát. (20. oldal)

Ki a hétmilliárdodik? {13.}


www.metropol.hu

•hazai

2011. november 2. szerda

Mindenszentek napja

1 hírek

Másfél milliónál is többen látogattak ki a hétvégén és az ünnepen a fővárosi temetőkbe KÁLLÓ PÉTER

Szálló por

Szmogriadó Az eső és a szél hiánya miatt több városban is megnőtt a légszennyezettség: Nyíregyházán, Miskolcon és Debrecenben szmogriadót is elrendeltek a hétvégén, de Budapesten, Pécsett és Székesfehérváron is magas a szálló por koncentrációja. mti

Mai taxis demonstráció Ma 13 és 16 óra között háromórás forgalomlassító demonstrációt tartanak taxisok Budapesten, fix fővárosi tarifákat és létszámkorlátozást követelve. A menet a X. kerületi Albertirsai útról indul, a Kerepesi és a Rákóczi úton érik el az Erzsébet hidat, majd Budán az Attila úton kanyarodnak viszsza a Lánchídra, és a József Attila utcán, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Váci úton és a Dózsa György úton haladnak tovább a Hősök teréig. metropol

Kevés dugó, 28 letartóztatás, 26 szabálysértés

A hétvége alatt félmilliónál is többen jártak a fővárosi temetőkben, tegnap pedig megközelítette az egymilliót a látogatószám. Tegnap délig 28 embert tartóztattak le, köztük 18 körözött személyt, 10 esetben pedig különböző bűncselekmény – lopás, grafitizés, garázdaság és kábítószerrel való visszaélés – miatt. A rendbontások főleg az Új köztemető, az óbudai és az újpesti sírkert környékén, valamint a Nyugati és a Déli pályaudvarnál történtek.

Sok baleset volt az utakon Mivel az ünnep miatt majdnem annyian voltak az utakon, mint a nyári hétvégéken, sok súlyos baleset történt. A legsúlyosabb az M43-as autópályán egy kisbusz és egy kamion összeütközése volt, amelynek 14 román állampolgárságú áldozata van, köztük két gyerek. A kisbusz utasai közül az egyetlen túlélő állapota tegnap még mindig életveszélyes volt. A kamion súlyosan, de nem életveszélyesen sérült, 31 éves aradi sofőrjét a kórházban őrizetbe vették.

Tegnap egy személyautó ütközött két motorossal a 64-es főúton. Az egyik motoros meghalt, a másik és az autó sofőrje súlyosan megsérült. Szintén tegnap, hajnalban egy ember meghalt, egy másik könnyű sérülést szenvedett, amikor gépkocsijuk felborult a 4-es főúton, a szajoli felüljárón. A fővárosban a Fiumei úton fura baleset történt hétfőn: egy villamos nekiment a megállóban a másiknak: csak egy könnyű sérült volt. metropol

Elemzés

A TELJESÍTMÉNY KÉNYSZERE Az elmúlt tíz évből nem emlékszem olyan közlekedési balesetre, amelyben tizennégyen meghaltak volna, ráadásul vétlenül. Amikor a tragédia megtörtént, a teherautó vezetője még száz kilométert sem vezetett, ezért feltételezhető, hogy a teljesítménykényszer miatt vállalata a kockázatot, és ült be fáradtan vagy nem egészségesen a volán mögé. A közlekedésünket a fiziológiai és a pszichés

Dulin Jenő közlekeDéspszichológus

állapotunk együtt befolyásolja. Fáradtan nemcsak a figyelmünk lankad, hanem megváltozik az észlelésünk, az akaratunk és a gondolkodásunk is, baleseti helyzetben pedig ezek nem működnek megfelelően. A Makó környéki baleseten túl a mostani hosszú hétvégén azért fordulhatott elő több baleset, mert sokkal többen voltak az utakon. Ráadásul ilyenkor több a kevésbé rutinos vezető is.

Mától indul a pótösszeírás Mától jövő hét keddig jelentkezhetnek a polgármesteri hivatalokban a pótösszeírásra azok, akik októberben, a népszámlálás ideje alatt nem szolgáltattak adatot – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A pótösszeírás hivatalosan november 1-jétől 8-ig tart, az ünnepnap miatt csak ma kezdődik. Vidéken a polgármesteri hivatalok,

százalékát rögzítették eddig a népszámlálási kérdőíveknek. (19 százalékát interneten adták le.) Budapesten eddig csak 92 százalék adatait rögzítették.

96

Budapesten a kerületi önkormányzatok ügyfélszolgálatain – nyitvatartási idő-

ben – lehet átvenni és kitölteni a kérdőíveket. A legtöbb jelentkezőt Budapesten és a megyeszékhelyeken várják, ugyanis míg a kistelepüléseken szinte százszázalékos volt a megválaszolt kérdőívek aránya, addig a nagyvárosokban – legnagyobb arányban a fővárosban – még többen vannak, akik nem nyilatkoztak.

November 8-a után a jegyző megvizsgálja, hogy minden címről beérkezett-e a kérdőív. Ha nem, ki kell derítenie, mi az oka a hiányosságnak, és ha ez kifejezetten válaszmegtagadás, akkor szabálysértési eljárást indíthat. Mivel az adatszolgáltatás kötelező, akár 50 ezer forintos bírságot is kaphat az, aki elmulasztja. mti


www.metropol.hu

•külföld

Rakéták tűntek el Líbiában Az ENSZ BT attól tart, hogy terroristák kezébe kerülnek a veszélyes fegyverek Az arab országban megválasztották az új kormányfőt Az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatban szólította fel a líbiai hatóságokat: tegyenek meg mindent a hadsereg raktáraiból eltűnt fegyverek, de különösen a vállról indítható rakéták felkutatására, nehogy azok terroristák vagy más veszélyes csoportok kezébe kerüljenek. A határozat Oroszország kezdeményezésére a 15 BTtagország egyhangú támogatásával született meg. A tanács ezenkívül felszólítot-

A rakéták Helikoptereket, sőt repülőgépeket is le lehet lőni a MANPADS mozaikszóval jelölt, hordozható földlevegő rakétákkal.

ta Líbiát, hogy semmisítse meg minden megmaradt vegyi fegyverét. A volt líbiai felkelők – az új vezetés fegyveresei – a múlt héten rábukkantak vegyi fegyverekre, és közöl-

Állítólag videofelvétel készült a találkozóról Valótlanságnak nevezte és visszautasította a Mol magyar olajipari társaság a horvát Jutarnji List napilap állítását, amely szerint egy videofelvétel bizonyítja, hogy Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök és Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója az előbbinek szóló kenőpénzben állapodott meg. A lap szerint egy étteremben a biztonsági kamera felvette a Sanader– Hernádi-találkozót. Sana-

der kivette mobiltelefonjából az akkumulátort, a cikk szerint azért, hogy senki se rögzíthesse a beszélgetésüket. A lap szerint Sanader „papírt húz elő a zsebéből, odaadja a Mol vezetőjének, hozzáír és koccintanak”. Sanadert azzal vádolják, hogy tízmillió euró kenőpénzt kapott a Moltól azért, hogy a magyar cég irányítási jogot szerezzen az INA horvát olajipari vállalat felett. mti

ték, hogy őrzik őket. A BT szerint ha eltűnnek a Kadhafi-rendszer hadseregének fegyverei, akkor abból leginkább a térség terroristái húzhatnak hasznot. Hétfőn Abdul al-Rahim al-Kíb egyetemi tanár személyében Líbia átmeneti vezetése megválasztotta az arab ország új miniszterelnökét. Az új kormány az általános választásokig irányítja majd az országot. Al-Kíb közölte: olyan nemzetet akar, amely nem

„A fegyveres milíciák feloszlatását tiszteletteljesen fogjuk elvégezni.”

A belvárost védik a víztől

KoRmányfő

tűri el az emberi jogok megsértését. „De ehhez időre van szükségünk” – jelentette ki angolul. Köszönetet mondott a „forradalmi” harcosoknak, akik „felszabadították Líbiát Moammer Kadhafi uralma alól”. mti

UNESCO-tag lett a Palesztin Hatóság Teljes jogú tagjai közé választotta a Palesztin Hatóságot hétfőn Párizsban az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO. Válaszul az Egyesült Államok bejelentette: felfüggeszti a világszervezet szakosított intézményének finanszírozását. Washington évi 70 millió dolláros hozzájárulással az UNESCO büdzséjének 22%át állja. Az izraeli megvo-

Röviden

Abdul Al-RAhim Al-Kíb

-re emelkedett 195 a Palesztin Hatóság csatlakozásával az UNESCO tagjainak a száma. nással együtt a szervezet éves költségvetésének közel negyedétől esne el. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a döntés után egyeztetett lépést sürgetett, hogy biztosítsák az UNESCO fenntarthatóságát. mti

Űrkutatás Kínai siker

THAIFÖLD Az árvíz sújtotta Bangkok peremvárosainak feldühödött lakosai a gátzsilipek megnyitását próbálták meg elérni tegnap, hogy ezzel segítsék az otthonaikat elöntő víz elvezetését. A hatóságok viszont arra figyelmeztettek, hogy ebben az esetben a főváros központját is elöntheti a víz, és közölték: az első számú cél most már az, hogy a főváros központját kíméljék meg az áradástól. mti

„Izrael kiszorítja a palesztinokat KeletJeruzsálemből” KÖZEL-KELET Izrael szisz-

A Sencsou-8 kilenc méter hosszú, és legnagyobb átmérője 2,8 méter; súlya meghaladja a 8 tonnát MTI

Kína elindította a Sencsou-8 űrhajót

3

2011. november 2. szerda

Sikeresen elindította tegnap Kína az ember nélküli Sencsou-8 (Shenzhou-8) űrhajóját, amely a Földtől 200 kilométeres távolságban levált a rakétáról. A Sencsou-8 az egy hónapja a világűrben keringő Tienkung-1 (Tiangong) űrállomásmodulnál köt ki, és ott előkészíti a kínai űrkutatás jövő évi programját. A kínai űrprogram célja, hogy 2020 körül Kína megépíthesse első – mintegy 60 tonnás – állandó űrállomását, amelyen ember tartózkodhat.

tematikusan kiszorítja a palesztinokat KeletJeruzsálemből, ami akár háborús bűnnek is minősíthető – jelentette ki adatgyűjtésére hivatkozva az Izraeli Bizottság a Házrombolás Ellen nevű szervezet. A civilek szerint Izrael a palesztinok lakta házak szanálásával, lakhatási engedélyük visszavonásával, megélhetési körülményeik lerontásával űzi ki a palesztinokat KeletJeruzsálemből, és mindez egy tudatos politika része. Jeruzsálem polgármestere visszautasította a vádat, amely szerinte „szemfényvesztésen alapul, úgyhogy az ENSZ-nek biztosan tetszeni fog”. mti


4

www.metropol.hu

•háttér

2011. NOVEMBER 2. SZERDA

Amerikaivá akarnak válni, azért mennek oda Az On The Spot New York-i filmje ma 22.20-kor a Spektrumon

Film Indiáról az M1-en

Kínai-amerikai stand-up comedistől az ortodox zsidó pénzügyi tanácsadóig – New Yorkban arra voltunk kíváncsiak, hogy miközben Európában egyre nagyobb feszültséget okoz a bevándorlás és a különböző etnikumok együttélése, New Yorkban miért működik a „multikulti” még mindig. DÍSZLETVILÁG ÉS NEGYEDEK

Ötödik sugárút, felhőkarcolók, sárga taxik – ismerős képek a filmekből; mintha mindenki ismerné a forgalmas metróállomásokat, utcákat, parkokat, egész Manhattant. Csakhogy a díszletvilág mögött van egy másik New York is, helyenként pontosan olyan, mintha Izraelben, Pakisztánban vagy Kínában járna épp az ember: a különböző etnikumok különböző negyedekben élnek. GEORGE PATAKI

Megérkezésünk másnapján találkoztunk George Patakival, New York állam korábbi kormányzójával, akit arról kérdeztünk, mi lehet a különbség az Egyesült Államok és Európa együttélési modelljei között. Szerinte már az elinduláskor, az új haza kiválasztásakor el kell dönteniük a bevándorlóknak, hogy ők „azért jöjjenek ide, mert amerikaiakká akarnak válni”, hogy aztán később „részt vegyenek a társadalom életében”. És ez sikerül is, hiszen a gyerekeik később „angolul tanulnak és a Yankees drukkerei lesznek”.

Már Afrikában Cseke Eszter és S. Takács András jelenleg éppen Afrikában forgatja az On The Spot: Törzsek című sorozat első epizódjait. Történetek és képek a forgatásról a műsor blogján: onthespot.blog.hu.

Film a bevándorlókról Amerikában

EGY KÍNAI ÉS EGY ZSIDÓ

Persze egy kínai-amerikai akármennyire is Amerikában nő fel, akármilyen jól beszél angolul és akármekkora baseball-fan is, az iskolában mégsem lehet szerelmes ugyanabba a fehér tinisztárba, mint a fehér osztálytársai, mert ha mégis, az osztálytársak tudatják vele, hogy neki ázsiaiként esélye sincs a sztárnál. Ez történt például filmünk egyik hősével, Jen Kwok stand-up előadóval is, akit Washingtonba követtünk egy ázsiai-amerikai tehetségkutató versenyre. Jen sokszor az ázsiaiaknak nem elég ázsiai, az amerikaiaknak meg nem elég amerikai. „Akár egy banán” – fogalmaz ő és mondják rá a többiek a kínai negyedben, akik csak nemrég érkeztek Amerikába, vagyis kívül még sárga, de belül már fehér.

Néhány utcával arrébb Isaac, az ortodox zsidó közgazdász mesélt nekünk a hitéről és arról, hogy Amerika mindig is bevándorlótársadalom volt, ezért is működhet itt az együttélés, MA ESTE AZ M1-EN

Varanasi, a halál városa A Gangesz partján fekvő Varanasiba évente tízezrek zarándokolnak el Indiából, sőt az egész világból – meghalni. Az On The Spot stábja azért utazott a helyszínre, hogy megértse: miért olyan természetes jelenség az itteniek számára a halál, miért fogadják el

ellentétben Európával. Egy filmforgatáson, ahol éppen dolgozott, összefutott egy zsidó barátjával, aki évekkel ezelőtt elhagyta a vallást, mert szerinte az nem az individualitásról, nem könnyebben a sorsukat, amit mi, európaiak sem kerülhetünk el – de valamiért mégsem merünk nyíltan beszélni róla. A halál nálunk tragédia, Indiában állítólag harmónia. Az On The Spot ma esti adásából 21.05kor az m1-en kiderül, hogy miért. METROPOL

róla szólt, hanem betarthatatlan törvények és szokások soráról… Isaac pajesze, szakálla, kipája és imarojtjai már mind hiányoztak a vallásból kiugrott barátról, a teológiai vita üvöltözésig fajult a második sugárút melletti kis utcában. Nem úgy, mint pár perc séta után az a beszélgetés, amelybe Isaac egy muszlim férfivel bonyolódott, aki éppen egy kis téren imádkozott Mekka felé térdelve, mielőtt Isaac megszólította. Megbeszélték, ki mit gondol az iszlám törvénykezésről vagy szeptember 11-ről, mi meg csak néztünk, mint a moziban, mert bárhol járunk a világban, szinte elképzelhetetlen, hogy egy zsidó és egy muszlim ilyen szabadon beszélgessen az utca közepén. New Yorkban mintha mi sem történt volna. CSEKE ESZTER, S. TAKÁCS ANDRÁS


•világháló

www.metropol.hu

5

2011. november 2. szerda

PROMÓCIÓ

Kalandos 4G/LTE tesztnap a T-Mobile-nál Nemrég debütált Magyarországon a 4G/LTE, azaz a valódi szélessávú mobilinternet technológiája. A 4G/LTE szolgáltatás hazai bevezetését a T-Mobile-nál egy alapos tesztidőszak előzi meg, amelynek részeként a szolgáltató egy egész napos kalandtúrát szervezett közel száz net- és Facebook-rajongó, valamint énekesek, sportolók, dizájnerek, bloggerek és médiaszemélyiségek részvételével. A T-Mobile Facebook-oldalán jelentkező közel 3000 netrajongó először egy tudásalapú teszten vehetett részt, majd a technológiában jártasak közül sorsolással választották ki a kalandtúra résztvevőit. A budapesti helyszíneken zajló mara-

toni teszt során a csapatok zenei, filmes és online játékokat játszottak, amelyekkel próbára tették a 4. generációs mobilhálózatot. A legnagyobb sikert a DragOnTape videomixer alkalmazás, az online autóverseny és a rádiós slágerek újrakeverése aratta. A játékosok megtapasztalhatták, hogy a nagyméretű filmes és zenei tartalmak milyen rövid idő alatt tölthetők le

Videó A tesztelők videoüzenetei arról, hogy hogyan képzelik az internetet 2012-ben: https://www.facebook.com /tmobilehungary?sk=app_ 273837519323519

és fel, számos „pályamű” került fel az alkotók saját közösségi oldalaira is. A kalandorok ráadásul üzentek a távoli jövőbe is: cikket írtak arról, hogy milyen lesz az internet világa 2012-ben. A kaland záróeseményén kapták meg a dobogós tesztelők a nyereményeiket: Petrik Tibor lapotopot, Kaposvári Gábor táblagépet és Kelecsényi Nándor okostelefont vihetett haza. A Facebook-rajongók tesztje után hamarosan bárki kézbe veheti a 4G-hálózaton használható mobilinternet modemet, és élvezheti a valódi szélessáv előnyeit, mert a T-Mobile kínálatában 2012 januárjától megtalálható a 4. generációs mobilinternet-szolgáltatás. HIRDETÉS


6

•gazdaság

Vélemény

FÖLD S. PÉTER ÚJSÁGÍRÓ

HÉTMILLIÁRD

Népszavazást akar tartani Papandreu a megállapodásról A német kormány a G20-ak rendkívüli találkozóját jelentette be Mindenütt zuhantak a tőzsdeindexek MTI

izenkét évvel ezelőtt még egymilliárddal kevesebben voltunk: 1999-ben, Szarajevóban született meg a hatmilliárdodik kisgyerek, a napokban pedig világra jött a hétmilliárdodik ember. Nemrég még úgy tűnt, hogy egy Fülöp-szigeteki kislány, bizonyos Danica May Camacho viselheti a büszke címet, az ENSZ illetékesei már köszöntötték is őt és családját, némi pénzsegéllyel honorálva igyekezetét, hogy épp időben érkezett a Földre. Ez volt a helyzet néhány napja, ám azóta kiderült, hogy mégsem Danica lett a befutó. Egy újabb hír szerint ugyanis egy kalinyingrádi kisfiú, Pjotr lett a hétmilliárdodik, korábban egy indiai kislány is szóba került. Nem lett volna meglepő, ha a kínaiak is beszállnak a versengésbe, már csak azért is, mert a Föld minden ötödik lakója kínai. Ez azonban nem lesz mindig így, mert bár a kínaiak előnye tetemesnek mondható, a világ változik: vannak térségek, ahol az átlagosnál jóval több gyerek születik. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy ott születik több gyerek, ahol nagyobb Egyes számítások az anyagi jólét, ám ennek szerint akár éppen az ellenkezője 20-30 milliárd az igaz. A világ legszegényebb ember is elférhet térségeiben születnek a Földön. a legtöbben, ami persze számos közismert problémát felvet. Az anyagi javak Mi, magyarok eloszlása ugyanis megleheviszont, tősen egyenlőtlen. Elég, a népszámlálások ha csak a tonnaszám megóta első ízben, semmisített élelmiszerekre tízmilliónál is gondolunk az egyik, a tömeges éhhalálra pedig a másik kevesebben oldalon. leszünk. A Föld népessége, minden borúlátó jóslat ellenére, töretlenül növekszik, de még nincs vége a világnak, egyes számítások szerint 20-30 milliárd ember is elfér a Földön. Pánikra tehát nincs ok, körültekintő és felelős intézkedésekre annál inkább. A globális felmelegedés ugyanis már nem a jövő, hanem a jelen problémája, nem csoda, ha a bolygóról való menekülési utak keresése nem csak a sci-fi írók fantáziájában létezik. Ráadásul a földi javak is fogyóban vannak: sokan a már nem is oly távoli jövőre datálják a gáz- és olajkészletek végét, és vannak tudósok, akik szerint belátható időn belül, 2030-ban komoly vízhiány várható. Nálunk, Magyarországon épp a napokban fejeződik be a tízévenként szokásos népszámlálás. Az eredmények csak hónapokkal későbbre várhatók, ám az előrejelzések szerint sok jóra nem számíthatunk. Jó ideje fogy a magyar, s a trend várhatóan nem változik: a népszámlálások óta első ízben, tízmilliónál is kevesebben leszünk.

T

A görög miniszterelnök mindenkit meglepett bejelentésével

A görög válság kiéleződése nyomán rendkívüli találkozót tartanak szerdán Cannes-ban a G20-ak csütörtök-pénteki csúcstalálkozója előtt. Értesülések szerint a rendkívüli válságtanácskozásról Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök telefonon állapodott meg. A találkozón eszerint e két politikus mellett az Európai Unió, továbbá az Európai Tanács, valamint az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap vezetői vesznek részt. Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök hétfőn jelentette be, hogy népszavazást tartanak az európai

153

fős tábora van a 300 fős parlamentben Papandreunak, de egyre nagyobb az ellenzéke saját pártján belül is, így kérdéses, hogy sikerrel jár-e.

uniós csúcson elfogadott, a görög adósság egy részének leírásáról, illetve az új hitelprogramról szóló megállapodás jóváhagyásáról. Görög kormányforrások szerint Papandreu nem tájékoztatta Evangélosz Venizelosz görög pénzügyminisztert sem erről. Az ANA félhivatalos hírügynökség keddi jelentése szerint Görögország vezető pártjának hat befolyásos tagja lemondásra szólította fel a kormányfőt. Szakértők szerint a görög lakosság túlnyomó többsége a drasztikus takarékossági intézkedések ellen van, és elutasítja a támogatás fejében szabott feltételeket. Ez pedig beláthatatlan következményekkel járhat az euróövezeti térségre. Ebben az esetben Görögország semmilyen segélyre nem számíthat. Ennek kapcsán a lehetséges vészforgatókönyvek között a görög államcsőd bejelentését, továbbá Görögországnak az euróövezetből való kilépését, sőt kizárását említették. MTI

Hatások Jelentős mértékben estek tegnap az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek a görög hírek miatt. A frankfurti DAX-30 5,98 százalékos, míg a párizsi CAC-40 5,53 százalékos mínuszban állt délután. Több nagy európai bank papírjaival, így a francia Société Générale és az olasz Intesa Sanpaolo részvényeivel is 10 százalékot meghaladó mínuszban kereskedtek. New Yorkban is gyengén kezdtek az értéktőzsdék. Elsősorban a banki papírok húzták lefelé a mutatókat. A mentőcsomag elutasítása esetén a görög pénzügyi rendszer összeomlását, a bankok államosítását, a bankbetétekről kivehető pénzmennyiség korlátozását várják az elemzők. A finn kormány mindeközben olyan javaslat benyújtására készül, amely lehetővé tenné, hogy tagállamok elhagyják az euróövezetet.


www.metropol.hu

7

2011. NOVEMBER 2. SZERDA

Közel járt az euró a 310 forintos árfolyamhoz

KATONA LLÁSZLÓ

Tovább gyengült tegnap délelőtt a forint a legfontosabb nemzetközi devizanemekkel szemben, az euró árfolyama délben 308 forint fölé szökött, délután pedig megközelítette a 310 forintot is. Ez újabb két és fél éves csúcs. A múlt év végén 278,25 forinton történt az európai közös valuta jegyzése. Az euróárfolyam július 7-én 261,88 forinton volt idei minimumán. A svájci frankot 254 forint környékén jegyezték tegnap este a reggeli 251,07 forintot és a hétfő esti 248,61 forintot követően. A svájci frank tavaly december 31-én 222,76 forint volt. A forint az idén a leggyengébb augusztus

9-én (273,43 forint), míg legerősebb április 6-án (198,89 forint) volt a frankkal szemben. Az amerikai dollárt 227 forint körüli árfolyamon jegyezték tegnap késő délután a reggeli 220,73 forint és az előző esti 217,90 forint után. A múlt év végén 207,74 forinton jegyezték az amerikai fizetőeszközt. Londoni szerint nem a leminősítési kockázat, hanem a devizaalapú hitelek leépítésével kapcsolatos pénzügyi folyamatok árfolyamhatásai miatt alulteljesítő a forint a régión belül. A gázolaj ára is rekordot döntött tegnap, miután a jövedékiadó-emelés hatására 418 forint volt az átlagára. mti

Röviden

Energiaügyi felmérés ENERGIA Egy 2,7 milllió euró értékű európai uniós projekt keretében felmérik a Dél-Dunántúlon a megújuló energiaforrásokban rejlő lehetőségeket. A programban KözépEurópa öt régiója vesz részt. mti

Kötelező gumicsere BUKAREST A román

Három darab százas már nem elég egy euróért

állam több mint 400 millió eurós áfabevételre tesz szert azzal, hogy Romániában november elsejétől kötelezővé tették a téli gumiabroncs felszerelését a gépkocsikra. mti HIRDETÉS


•kultúr PROMÓCIÓ

2 kultúr Koncert

Megfázott Rihanna

Illatos, hasznos csoda KÁLLÓ PÉTER

Orchidea és Bromélia Kiállítás és Vásár lesz Dekoráció és afrodiziákum is Mindennapi csodákkal, az orchideákkal ismerkedhetünk meg ezen a hétvégén a Vajdahunyadvárban található Mezőgazdasági Múzeumban. A péntektől vasárnapig tartó Orchidea és Bromélia Kiállítás és Vásár ezeknek az érzékeny és kecses virágoknak a világába kalauzol el mindenkit, aki fogékony törékeny szépségükre. A manapság leginkább dekorációs célokra használt növények gumóját afrodiziákumként hasznosították időszámításunk előtt: a jú-

Nem is gondolnánk, mennyi mindenre használták az orchideákat

liusban kiszedett Ophrysgumókat megszárítva és megőrölve használták vágyserkentőként. A trópusi országokban a mindennapokban fontosabb feladatuk is volt a Vanda-féléknek: ke-

Lukáš Ryant, Csehország

Kimerültség – más közlés szerint megfázás – miatt az utolsó pillanatban lefújni kényszerült hétfői esti malmői koncertjét Rihanna. A 23 éves barbadosi énekesnő Twitteren kért bocsánatot rajongóitól, amiért „meghűlés miatt” nem tudta megtartani koncertjét, mellékelve egy fotót is, amelyen infúzióra van kötve. mTi

„Csurka veszélyezteti az Új Színház elképzelt, megvalósítandó programját és Dörner György igazgatói kinevezését.” Tarlós isTván főpolgármesTer

mény leveleikből erős szövetet szőttek, árnyékolás vagy esőtető céljára használva azt. A Catasetumokból ragasztót készítettek, míg más fajokat lázcsillapításra, hányás és hasmenés

film 1956-ról

Eltérített repülőgép Hules Endre Amerikában élő filmrendező, író rendezésében film készülhet az 1956 júliusában eltérített, és a vasfüggönyön túl leszállt Malévgéppel végrehajtott szökésről. A forradalom előszeleként is emlegetett akcióról Iszák Ferenc

Az utolsó Amy-zene

„Izom és króm” – a tegnapi nap képe Csehországból érkezett, a téma a múlt volt. Ön is nevezhet a világ legnagyobb fotóversenyére! A mai téma: „nemzetközi”.

részletek és feltöltés: metrophotochallenge.com

Még karácsony előtt megjelenik egy, Amy Winehouse eddig kiadatlan dalait tartalmazó válogatáslemez. Az albumon szereplő számok között van két olyan demófelvétel is, amelyet a júliusban 27 évesen elhunyt soulénekesnő lakásában vett fel

ellen, bőrbetegségekre, fájdalomcsillapítóként vagy sebgyógyításra használtak. Mi manapság leginkább csak parfümökben találkozunk a csodálatos virágok illatával. meTropol (Frank Iszak), a hét gépeltérítő egyike írt angol nyelvű regényt Free for All to Freedom (Szabadrepülés) címmel. 1956. július 13-án hét elkeseredett fiatal a csodával határos módon sikeresen jutott el az áthatolhatatlannak hitt vasfüggöny túlsó oldalára úgy, hogy eltérítette a Malév Budapest–Szombathely járatát, amely a németországi Ingolstadtban ért földet. mTi

saját gitárjátékával kísérve – tudatta a ki-adója. A lemez címe már megvan: Lioness: Hidden Treasures lesz, az eladásokból származó bevételek az Amy Winehouse nevét viselő, szükséghelyzetben lévő fiatalokon segítő alapítványt gyarapítják majd. mTi HIRDETÉS


www.metropol.hu

9

2011. NOVEMBER 2. SZERDA

HIRDETÉS

Rammstein: nagy show lesz A jövő héten már Budapesten dübörög a Rammstein: a világ egyik leglátványosabb rockshow-ját produkáló együttes koncertje előtt a svéd Deathstars melegíti majd be a közönséget, kilenc óra körül pedig színpadra lép a német együttes körülbelül kétórás műsorával. A közönség tűzoszlopoktól kezdve a görögtűzön át mindenféle pirotechni-

30

kamion és 6 busz szállítja városról városra. A főszínpad kétszintes lesz, de mellette egy kisebb színpadon is felbukkan majd a banda néhány tagja.

kai elemre számíthat a show-ban. A színpad építése egész éjjel tart majd a koncert előtti na- www.metropol.hu pon, ráadásul úgy, hogy a színpadot és a díszleteket az Aréna küzdőterén rakják össze, amíg a világítás és a pirotechnikai elemek a helyükre kerülnek, végül betolják a kész színpadot a Várhatóan telt ház lesz november 10-én helyére. Ebben 154 fős magyar technikai személyzet, technikai ember segédkezik, öt csak néhány tükör, kanapé, Tudnivalók targoncát és 115 motoros dohányzóasztal, lámpák és emelőt használnak hozzá. fotelek vannak a listán, ilA turnéval saját szakács letve friss német napilapoA belépéskor megleheis utazik, így az együttes kat is szeretnének kapni. tősen szigorú, teljes táskatagjai csak friss gyümölcsöt Nincs különleges kívánsáés személyellenőrzést véés pékárut kértek, minden guk a szállító járművek geznek majd: nem lehet kapcsán sem, kisbuszokkal mást magukkal hoznak. bevinni fél- vagy teljesen Kifejezetten egyszerű öl- közlekednek majd a városprofi fényképezőgépeket, tözői berendezést kértek, ban. METROPOL hang- és videorögzítő fel-

GETTY IMAGES

szereléseket, fegyvert, palackot, üveget, petárdát. Ezeken kívül bármilyen tűzijáték-felszerelést, alkoholt, lézerpontozót, láncokat, illetve szegecses vagy tüskés csuklóvédőt, esetleg ahhoz hasonló ruházatot is tilos bevinni. HIRDETÉS


10

•könyvtár

PROMÓCIÓ

Carmen – az érzelmek vad hullámzása A Kossuth Kiadó folytatja: a Világhíres zeneszerzők sorozata után most az operairodalom legszebb műveit jelenteti meg Ezúttal Bizet Carmenje mutatkozik be Nem volt totális bukás a Carmen bemutatója 1875ben, hiszen az első felvonást még megünnepelte a közönség, a másodikat is megtapsolta, a harmadik-

Könyvsorozat

A 20 kötetes sorozat a Metropol és a Kossuth Kiadó közös vállalkozása. A kötetek nem kerülnek könyvesbolti forgalomba. Az újságárusoknál megveheti a Bizet Carmen című operájáról szóló könyvet és CD-t, 1590 forintért. Előfizethet a kiadónál is: www.kossuth.hu és www.metropolkonyvtar.hu

ban viszont már nagyon csendben maradt. Érhető is, mert nehéz lehetett hirtelen megemészteni a sztorit, azt, hogy az opera közönséges emberekről szól, a címszereplő pláne cigány – a cigány azért akkor romantikus figura is volt –, a történet pedig tele van vad érzelmi hullámzással, még késelés ( az elején) és színpadi gyilkosság (a végén) is van benne. A történet jól tartja magát másfél évszázada. Don José tizedes azonnal elfelejti a szerelmét, amint megpillantja Carment, majd amikor veszekedés tör ki a dohánygyári munkásnők között, és a cigánylány késsel megsebesíti egy társnőjét, nem is hajlandó börtönbe vetni, inkább futni hagyja. A tizedest letartóztatják,

közben megjelenik Escamillo, a torreádor, próbálkozik Carmennél, de egyelőre sikertelenül. Később a szabaduló Don José némi bonyodalom, vívódás és vívás – fellázad a parancsnoka ellen – után, Carmen hívására beáll a csempészek közé. De nem igazán neki való a bűnözőélet, időnként feltűnik a volt szerelme, Micaela is, aztán Carmen elhidegül tőle, és a torreádort választja. A végén pedig míg Escamillo az arénában a bikát, a megcsalt, elhagyott Don José az aréna előtt Carment szúrja le. (Az eredeti történet, Prosper Mérimée kisregénye még keményebb, abban Carmen egy durva némber, Don José pedig bűnöző. És baszk.) Hát ez a sztori, amely ledöbbentette a 19. század

„Mint zenész kijelentem, hogy ha elnyomják a bálványimádást, fanatizmust, bűnözést, téveszméket, a természetfölöttit, nincs többé értelme, hogy akár egy hangot is leírjunk.” részlet Bizet edmond GalaBert-hez írt leveléBől, 1866


www.metropol.hu

11

2011. november 2. szerda PROMÓCIÓ

Bizet (1838–75), a posztumusz sikerek zenésze

Nem élhette meg az igazi sikert. Kisebbek voltak, a műveit előadták, de

második felének operaközönségét. Aztán a kezdeti fintorgás és műundorodás elmúltával elkezdtek rohanni a nézők a Carmenre, mert elvégre az akkori emberek is emberből voltak. És időről időre Carmen a szabad szerelem hőse lesz. Nem biztos egyébként, hogy a mi korunk kevésbé prűd, mint a százötven évvel ezelőtti. Sőt. A mai prüdériában egy ilyen fejelcsavaró nő még valódi tragikus hőssé sem nőhet föl – legfeljebb pszichopata sorozatgyilkos lehet egy thrillerben –, egy ilyen nőre a filmekben az áldozat szerepe és a társadalom megvetése vár. Vagy elviszik a rendőrök, vagy agyonveri a maffiafőnök, vagy megeszi a

a nagy karrier és a hírnév elmaradt. Nem is élt persze eleget ahhoz, hogy sikere legyen, még a 37. évét sem töltötte be, amikor meghalt. Pedig csak néhány hónap hiányzott a boldogsághoz. Mert a Carmen a párizsi bemutatón, 1875ben nagyjából megbukott, a kritikusok igyekeztek elásni, de a közönség rákapott, és az opera hetek alatt berobbant, az őszi, bécsi bemutató pedig elindította a világhír felé. Műveit jórészt értetlenség fogadta, Bizet ezért operákkal kísérletezett, ekkor született „Az emír guzlája” című vígopera, melynek partitúrája elveszett, illet-

nagy cápa, és még akkor sem sajnáljuk, mert előtte malackodni akart egy alkalmi ismerőssel az éjszakai tengerparton. CARMENNEK EZZEL SZEMBEN SZOBRA VAN SEVILLÁBAN

Aki kellemetlenkedni akar, szívesen mondja, hogy nem komoly mű a Carmen, már

1883

és 1904 között, azaz alig több mint húsz év alatt a Carmen ezer előadást ért meg a francia fővárosban, és ezzel minden idők egyik legnépszerűbb operája lett Párizsban.

ve a „Gyöngyhalászok” és „A szép perthi lány” című opera. Ez utóbbi végre tetszett a közönségnek és a szakmának, a Gyöngyhalászok pedig ma fut be valamelyes karriert. A poroszok elleni háborúban, 1870-ben vonult be a hadseregbe, a kommün uralma alatt pedig elhagyta Párizst. Visszatérése után hiába pályázta meg az opera énekesmesteri állását és a Conservatoire igazgatói székét. Viszont olyan remekműveket írt, mint „Az arles-i lány” kísérőzene és a „Dzsamilé” opera. Ezek is a halála után lettek népszerűek. Ahogy főműve, a Carmen.

majdnem operett, és ez elég erős túlzás, de az biztos, hogy olyan népszerű, mint egy operett. És ez nem csak a közönségsikerre vonatkozik. A Carmen jól működik mindenféle feldolgozásokban, Chaplin börleszket rendezett belőle, Carlos Saura egy színház a színházban flamenco-Carment Antonio Gadesszel, Laura del Sollal és Paco de Luciával. Van Carmen-film Harry Belafontével és Plácido Domingóval, volt műkorcsolyás Carmen Katarina Witt főszereplésével, még az újhullámos Jean-Luc Godard is forgatott Carmen-filmet, és a legvégén ne felejtsük el megemlíteni Tom és Jerry Carmenjét sem. METROPOL

MESTER VIKTÓRIA

Interjú

„SZEXUÁLIS FORRADALOM”

Mester Viktória, a Magyar Állami Operaház vendégművésze. A tavalyi szegedi előadás után mondta egy interjúban, hogy a Carmen maga a szexuális forradalom. Ez a darab sikerének titka?

– Abban az időben, az első előadások alatt nem a siker, hanem a bukás oka volt ez a forradalom. Hiszen amikor istenek és királyok szerepeltek az operaszínpadokon, a közízlés nehezen fogadta el a szegények, a húsvér emberek történeteit, a színpadi gyilkosságot, és az egész művet meghatározó egészen nyílt szexualitást. Igaz, Mozartnál is megtaláljuk ezt a szexualitást, de sokkal visszafogottabban, illedelmesebben. A Carmen szinte naturális mű. Mintha a mai kor sem lenne mentes a prüdériától. Messze vannak már a hatvanas évek…

– Igaz. A mai operában is ott van a prűdség. A közönség persze megoszlik, sokan szeretik az illedelmes, helyénvaló dolgokat, de sokan vágynak az érzelmek kimutatására. Feltűnést keltett tavaly és idén is a szegedi szabadtéri színpad előadása. Az jól sikerült változat volt?

– Határozottan. Úgy sikerült modernizálni, hogy került bele új szimbólumrendszer. Modern, de maradt a régi arculata is. Szóval: a szexuális forradalmon túl mi a Carmen sikerének titka több mint száz év óta?

– Az, hogy mindenki bele tudja élni magát a történetbe, hogy minden korosztálynak szól még ma is. A zene pedig csodálatos, tele van slágerekkel, mindenki ismer néhány részletet belőle, nem meglepő, hogy azt mondják: a Carmen az operák musicalje. METROPOL


12

•tudomány

Kullancs által terjesztett új betegséget találtak Svéd tudósok fedezték fel Csak a legyengült immunrendszerűeknél találták igazán veszélyesnek

Bizonyos mennyiségű térképbetöltésen felül fizetni kell majd jövőre a Google Térkép szolgáltatásáért. A határ a napi 25 ezer hagyományos

MTI

Kullancs terjesztette új fertőző betegséget azonosítottak svéd tudósok. A szakemberek DNS-vizsgálatok során mutatták ki egy korábban ismeretlen baktérium örökítőanyagát. A minták egy 77 éves férfitól származtak, még 2009-ből. A jelenlegi ismeretek alapján a baktérium életveszélyes vérváladékképződéshez vezethet a legyengült immunrendszerrel bíró embereknél. A göteborgi Sahlgrenska Kórház kutatói előtt eddig hét eset ismert, hármat Svédországban, kettőt Németországból, egyet-egyet pedig Svájcból, illetve Csehországból jeleztek. HIRDETÉS

Az új kór neve neobetegség

A baktérium a candidatus neoehrlichia, a kór a

Google Maps: nem lesz ingyen

neobetegség nevet kapta. A fertőzés tünetei hasonlítanak az influenzáéhoz: magas, hosszan tartó láz, köhögés, hasmenés, esetenként vérrögképződés és még ájulás is kísérheti. Az eddig ismert esetekben csak olyan embereket vett le lábáról a baktérium, akiknek legyengült az immunrendszerük – mondta Christine Wenneras, a neobetegséget kutató tudósok vezetője. Az még nem világos, miként érinti a kullancs terjesztette betegség az amúgy teljesen egészséges embereket. MTI

vagy 2500 saját kialakítású térképbetöltés lesz. Efelett minden ezer lekérésért 800 és 2000 forint közötti összeget kérnek majd – írta az Index. A korlátozás nem vonatkozik a térképbeágyazásra más weboldalon és a böngészésre, csak a szolgáltatói oldalak üzemeltetői esetén. METROPOL

Szarvast Két nap a evett a piton múzeumban A floridai Everglades Nemzeti Park vadőrei fogságba ejtettek, majd megöltek egy 4,88 méter hosszú szalagos tigrispitont, amely éppen egy felnőtt szarvast falt fel. A példány egyike a legnagyobbaknak, amelyek valaha Dél-Florida területén éltek, a szakemberek szerint. MTI

A tudományos tevékenységét bemutató konferenciával és a Facebook-felhasználóknak meghirdetett nyílt nappal készül a Szépművészeti Múzeum „A magyar tudomány ünnepére”. A ma kezdődő kétnapos konferencián 20 kutató ad áttekintést a múzeumban zajló munkáról. MTI


HIRDETÉS

„Hét ország vitatá” a hétmilliárdodikat Október végén elérte a Föld lakossága a hétmilliárd főt az ENSZ adatai szerint A népességgyarapodás üteme várhatóan csökkenni fog GETTY IMAGES

Hétmilliárd főre bővül a Föld lakossága október végén – jelentette be az ENSZ népességkutató elemzőkozpontja nemrég. Az ENSZ 1999-ben jelképesen egy boszniai, Szarajevóban született kisfiút tekintett a Föld hatmilliárdodik emberének, de ezúttal nem jelöltek ki ilyen jelképes születést. A hír hallatán a Föld legnépesebb országai rögvest versengésbe is kezdtek, és sorra jelentették be, hogy náluk született meg a hétmilliárdodik ember. Vasárnap és hétfőn a Fülöp-szigeteki fővárosban, Manilában, egy indiai államban, Uttar Pradesben, valamint az oroszországi Kamcsatkában és Kalinyingrádban is jelképesen köszöntöttek egy újszülöttet, mint a hétmilliárdodik embert. Manila is bejelentette: náluk született a hétmilliárdodik Ugyanakkor népessségember – a Fülöp-szigetek a Föld 12. legnépesebb országa kutatók figyelmeztetnek arra, hogy nem mondható meg pontosan, mikor és hol születik meg a hétmilliárdodik ember. Az ENSZ becslése a tagállamok becslésén alapul, és már azok is Ebben az évben éri „csak” statisztikai adatok, majd el a Föld népesnagyjából 2 százalékos, sége a nyolcmilliárdot gyakran a fejletlenebb régiaz ENSZ Népesedési ri népesség a hétmilliárókban még nagyobb hibaAlapjának becslése dot. határral. Ráadásul más szerint. 2050-re már Ugyanakkor a népességszervezetek, például az 9,3 milliárd lesz növekedés üteme lassul: az USA statisztikai hivatala a népesség, és a 21. 1960-as évekbeli 2 százalécsak jövő márciusra jelzi, század végére érjük el kos növekedés mára felére hogy az emberiség létszáfeltehetően a 10 millicsökkent. Eszerint az ENSZ ma eléri a hétmilliárd főt – árdos létszámot. úgy becsli, hogy a nyolcírja az origo.hu. lélekszámot adataink alapján, hogy milliárdos A világ népességmi hanyadikként szü- „csak” 14 év múlva éri el az számlálója tudomálettünk a Földön. A emberiség, vagyis először nyos alapon nem lényitólapon futó szám- kell majd hosszabb idő az tezik, csak az interláló szerint tegnap egymilliárdos növekményneten. A what’s your number webfelüle- populationaction.org/ délután fél háromkor hez, mint a mostani 12 év. Articles/Whats_Your_ Bár az ENSZ szerint eléri már 307 ezer fővel tén akár az is kideNumber meghaladta az embe- a népesség a 10 milliárd ríthető a születési

2025

Termékenység A termékenységi ráta azt mutatja, hogy egy nő termékenységi szakaszában átlagosan hány gyereket hoz a világra. Magyarországon ez a szám 1,4, amely nagyjából a németországinak felel meg, és ezzel hazánk a 202. Európában átlagosan 1,6 gyermeket hoz világra egy nő. A kontinensen a legtöbb gyereket a francia nők szülik, 2,98 a mutatójuk a 2006-os statisztika szerint. A világ egészét tekintve egy nő átlagosan 2,6 gyermeket szül. A legtöbb gyereket Nigerben hoz a világra egy anya (7,6), a legkevesebbet Macaóban (0,92). Kína a Föld legnépesebb országa 1,35 milliárd fővel. Ám az 1970-es évek végén bevezetett születésszabályozás vagy „egykepolitika” miatt Kínában jelenleg 1,54-es a termékenységi ráta, míg a második legnépesebb országban, az 1,12 milliárdos Indiában egy nőnek 2,62 gyermeke születik átlagosan. Így rövidesen utolérheti Kínát az indiai népesség.

főt, más becslések szerint 9,2 milliárd után visszaesés következik. 2030-tól az egyik legjelentősebb problémát a Földön a vízhiány okozza majd: 40 százalékkal nagyobb lesz a kereslet, mint a tartalék. METROPOL


•négykerék

+ plusz Hankook

Teljes kapacitás A Hankook rácalmási gyárának második üzemegysége elkészült és elérte a teljes gyártókapacitást. A beruházás második üteme 2009 szeptemberében kezdődött. A terveknek megfelelően a gyár a megnövelt kapacitása révén évente 12 millió abroncsot képes előállítani, és több mint 2000 főt foglalkoztat. METROPOL HIRDETÉS

Ötszörös különbségek kötelező biztosítások Akár a baleseti adó is „kigazdálkodható” a díjcsökkenésből Az első részletes mintaszámítások alapján ötszörös díjkülönbségre is volt példa a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás (kgfb) jövő évi díjaiban. A piac három részre szakadt: hat biztosító folytatta az árharcot, hárman emelték áraikat, a többi társaság pedig vagy szinten tartotta, vagy csak a számára vonzó korcsoportban csökkentette tarifáit – közölte a netrisk.hu alkusz. A biztosítók a várt 5 százalék helyett 10-15 százalékos árengedményt tettek tarifáikban, ez több, mint amennyit a károk alakulása indokolttá tett volna. Összességében az Allianz mellett a Signal és az Aegon szinte változatlan árszintet

Határidők Azok a járműtulajdonosok, akik a jelenlegi biztosításuknál kedvezőbb kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) találnak, és januári évfordulós a szerződésük, december 1-jéig mondhatják fel biztosításukat, majd az év végéig köthetik meg az újat.

kínál, az Union és az Astra korcsoportonként és lakóhelyenként eltérő irányba mozdult, míg a K&H, a Generali és az MKB drágábban adja a kötelező biztosítást. A CIG, mint új szereplő, csak a céges flottaszerződéseket szeretné megszerezni tarifái alapján. Az idei kam-

pány potenciális nyertesei a KÖBE, a Wabard, a Genertel és a Posta Biztosító, amelyek átlagosan 20-30 százalékkal kínálnak kedvezőbb díjakat a múlt évi kampányhoz képest. A nagyobb társaságok közül az Uniqa és a Groupama szállt be agresszíven az árver-

senybe. Például egy 25 éves budapesti férfi, 1,6-os VW Golffal és B1 fokozatban a KÖBE-nél 30 660, az Unionnál 44 395, míg a legdrágább Signal biztosítónál 156 980 forintért kötheti meg a jövő évi kgfb-jét. Egy 45 éves, szintén fővárosi, B1 fokozatú férfi az

Up!: ikonnak szánt újonc a VW-től Mintha csak egy bájos animációs gyerekfilmből bújt volna elő – vidáman mosolygó orr-részével, mókás alakjával ezt a benyomást kelti első ránézésre a Volkswagen új, ikonnak szánt kisautója, az up!. Lézer méri az előttünk haladó jármű távolságát, és

ha 5–30 km/órás sebességtartományban autózunk, a csattanás előtti pillanatban állóra vészfékeződik a kocsink. Az up! persze nem szuperszónikus járgány, hanem ízig-vérig városi miniautó. A hossza 3540, a szélessége 1641 milliméter,

gramm kilométe79 renként az up! szén-dioxid-kibocsátása a gyári adat szerint. a négyüléses belső tér ebben a kategóriában mégis kényelmesen tágas – már ha hátra két gyerek jut. A német piacon a 9850

eurós árral, no és a „fapados változat” 4,2–4,7 liter/100 km körüli fogyasztásával kíván robbantani decembertől a Volkswagen. Rómában alkalmunk volt a csúcsváltozatot jelentő „up! black” verziót tesztelni – ez a hazai piacra nem jön. Itthon januártól


www.metropol.hu

15

2011. november 2. szerda

a jövő évi díjaiban

Metropol-teszt

Műszaki adatok

KATONA LÁSZLÓ

Gyorshajtás A biztosítók egyre meglepőbb kiegészészítő szolgáltatásokkal próbálják magukat megkülönböztetni versenytársaiktól.

lehet kapni az up!-ot. Az alapot jelentő „take up!” 60 lóerős, és klímát utólag sem lehet hozzá rendelni. Az ára viszont a mai kalkulációk szerint 2,6 millió fo-

rint alatt lesz. A „move up!” és a „high up!” 75 lóerős változatban kerül piacra; előbbi 2,7–2,8 millió, utóbbi 2,9 millió forint körüli áron. S. TÓTH JÁNOS/RÓMA

Könnyű megszokni a Focusba pakolt rengeteg vezetőt segítő elektronikát, amelyek korábban felsőbb kategóriás autókban voltak elérhetőek. Fontos, hogy ezek mind-mind „csak” segítségek, és ettől még ugyanannyira kell figyelni a vezetésre. Az adaptív tempomat a beállított sebességet tartja, de ha az előttünk haladó autó e tempó alá lassít,

www.metropol.hu

1,4-es Opel Astrájára 19 ezer és 45 ezer forint között választhat a biztosítók közül. A PBA alkusz arra hívja fel a figyelmet, hogy néhány biztosítónál a 30 százalékos baleseti adó is „kigazdálkodható” a jövő évi díjból. MTI/METROPOL/INDEX

A tavaly megjelent kátyúkár, a szélvédő, a csökkentett térítésű cascók után idén a vadkár, a kiegészítő élet- és balesetbiztosítás, a megvehető európai assistance, az ingyenes utánfutó-biztosítás és legújabbként a gyorshajtás esetén térítő biztosítás jelent meg a biztosítók kínálatában – közölte a Biztositas.hu. A szolgáltatás gyorshajtás esetén 30 ezer forintig megtéríti a büntetett autós által lerótt bírságot, 5 ezer forintos önrész mellett. A biztosítás rendszámra szól és évente egyszer fizet.

FORD FOCUS 1,6 SCTI MINDENT FIGYEL

HIRDETÉS

akkor ezt érzékelve a Focus is lelassít. A követési távolságot öt fokozatban lehet beállítani, és autópályán rendkívül kényelmes, de városban is használható, igaz, 30 km/órás sebesség alatt már kikapcsol. Itt tényleg vissza kell venni az irányítást a jármű felett. A holttérfigyelő is növeli a közlekedésbiztonságot, az oldalsó tükrök szé-

Max. teljesítmény: 134 kW/180 LE Max. nyomaték: 240 Nm Hengerűrtartalom: 1597 cm3 Gyorsulás: 8,9 mp (0–100 km/h) Hosszúság/szélesség/ magasság: 4358/1858/1484 mm Végsebesség: 222 km/h Tesztfogyasztás: 7,5 l/100 km Csomagtér: 316 liter

lén egy jól látható sárga pont világít, ha azon az oldalon autó vagy akár motor van a holttérben. Legnagyobb sikert az utasok körében mégis a parkolóasszisztens aratta. Ez figyeli, hogy mikor elég a hely párhuzamos parkoláshoz és a beálláshoz, csak az előre-, illetve hátramenetet kell kapcsolnia a sofőrnek. BECK ANDRÁS

HIRDETÉS


16

•egészség

Szűk három órán múlik a betegek későbbi élete Rendkívül kicsi az úgynevezett terápiás ablak, de fontos az ezalatt megkezdett kezelés KATONA LÁSZLÓ

A világ minden táján október 29-én hívták fel a figyelmet a stroke veszélyeire és a háromórás időablak fontosságára. A stroke világszerte a harmadik leggyakoribb halálok. Becsült adatok szerint Magyarországon jelenleg 200-250 ezren élnek a betegség árnyékában. A szélütés ugyanakkor kezelhető, de csak abban az esetben, ha a szakszerű segítség időben érkezik. A Magyar Stroke Társaság ismételten a 3 órás időablak, az azonnali segélyhívás fontosságára és a stroke tüneteinek megismerésére helyezi a hangsúlyt az országos kampánya során. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a kampány és a Stroke Napja eredményeképpen egyre többen ismerik fel a betegség tüneteit. Ahogy azt prof. dr. Bereczki Dániel, a Magyar Stroke Társaság elnöke elmondta, a tavalyi évben bizonyíthatóan megnőtt a vérrögoldások száma, ugyanakkor a szélütés tüneteinek észlelésekor az emberek azonnal hívták a mentőket.

Megújuló ellátás A Terápiás Együttműködésért az Egészségügyben Közhasznú Egyesület (TEREK Egyesület) újfajta szemléletet kíván meghonosítani a hazai egészséggazdaságban, melynek elsődleges haszonélvezője az egészségéért egyre többet tenni akaró hazai lakosság. A döntéshozók körében végzett kutatásuk legmeglepőbb eredménye az az egyöntetű és visszatérő vélemény, hogy a jelenlegi egészségügyi rendszer olyan sok ponton teszi eleve

A szakszerű, időben megkezdett kezelés javítja az életesélyeket, valamint a túlélők életminőségét

ezren kapnak 42 szélütést idehaza évente, és minden évben közel 12 ezren halnak meg a stroke következtében. ellenérdekeltté a gyógyítási folyamatban közrejátszó egyes szereplőket, hogy valódi rendszerről nem is nagyon beszélhetünk. Inkább csak kisebbnagyobb rendszerelemek esetlegesen, illetve helyi érdekek mentén kialakult ütközési, találkozási és súrlódási zónáiról. Az új egészségügyben az interaktivitás és a kétoldali felelősség előtérbe kerül. A beteg saját „hozzáadott terápiás haszna” felértékelődik. Az orvosok egyéni felelőssége helyett a terápiás együttműködés „civilek” közti értéke lesz a mérvadó. METROPOL

A társaság a „Ne késlekedj” kampány, illetve a Stroke Napja megszervezésével a jövő évben is folytatni kívánja a felvilágosító munkát, ezzel is hozzájá-

rulva a szélütés visszaszorításához Magyarországon. Továbbra is fontos azt hangsúlyozni, hogy stroke gyanúja esetén a beteg vagy annak hozzátartozója

ne a háziorvosnak szóljon, hanem rögtön hívja a 104es számot! Ezzel ugyanis értékes időt nyerhet, ami a hatékony kezeléshez elengedhetetlen. METROPOL

Gyógyvarázs Ajándék

Röviden

Enyhülést hozó krémek

A játékokkal gyorsabban telik az idő

Lakossági adakozás A K&H Gyógyvarázs Program ismét játékokkal és könyvekkel járult hozzá a beteg gyermekek gyógyulásához. Idén országszerte 50 bankfiókban szerveztek gyűjtőakciót összesen 35 intézmény gyermekosztálya javára.

PSZORIÁZIS Magyarországon több mint 400 ezer ember – köztük sok gyermek – szenved pikkelysömör bőrbetegségben. A Pszoriázis Világnap alkalmából a Szent Teotonio Lovagok Testvéri Társasága közel 70 000 milliliter hazai gyártású, bevizsgált krémet, tusfürdőt, testápolót és sampont adományozott gyermek és felnőtt betegek részére. METROPOL


17

2011. november 2. szerda

Mellékhatás miatt állt le a forgalmazás A húgyhólyagrák kockázatának növekedése miatti alkalmazási előírás változása, felfüggesztett franciaországi és németországi forgalmazás, az európai orvosoknak szóló figyelmeztetés ellenére Magyarországon még közel tízezer beteg szed egy, a cukorbeteg-

százalék körüli 5,5 a magyar lakosság körében a diabétesz előfordulása, ami hozzávetőlegesen félmillió beteget jelent. PROMÓCIÓ

Hasznos otthoni masszázs Túlhajszolt világunkban a fáradtság életünk része, és sajnos tény, hogy korunk „népbetegségévé” vált a stressz okozta kimerültség. Sokan keresik a megoldást arra, hogy egy kimerítő nap után hogyan érhető el a kipihent, ellazult állapot. Ráadásul ezt otthon, kényelmesen szeretnék megtenni anélkül, hogy bárhová is mennének, pluszórákat töltenének utazással. A masszírozó üléspárna, mely eredetét tekintve a kínai gyógyászatra épülő, modern, ma is fejlődő japán gyógymód, erre jó megoldás. Kedvenc székünkhöz rögzítve 20 perc alatt ellazít, masszírozza a hátat és pihentet. Minden életkorban ajánlott. Nemcsak kellemes és frissítő érzetet ad, de terápiás alkalmazása különféle betegségek viszszaszorítására, energiánk növelésére, illetve vitalitásunk megőrzésére is alkalmas. A masszírozó üléspárna célja még a testünkben található életenergia természetes egyensúlyának helyreállítása, ezáltal egészségünk megőrzése, állapotunk javítása is. METROPOL

ség kezelésére szolgáló tablettát. A pioglitazon szájon át, tabletta formájában szedhető hatóanyag, 2-es típusú cukorbetegségben segít a vércukorszint kontrollálásában. A gyógyszereket forgalomba kerülésük után is folyamatosan „figyelik”, hatékonyságukat és mellékhatásaikat is. E munka során idén júliusban az FDA (az Amerikai Gyógyszerügyi Hatóság) analizálta annak a 10 éves bizton-

ságossági vizsgálatnak az első 5 éves adatait, amelyet még a pioglitazon gyártója kezdeményezett 2002-ben. Ezek az adatok azt mutatták, hogy a hatóanyag egy éven túli szedése 40 százalékkal emelte a húgyhólyagrák kockázatát egyéb vércukorcsökkentő gyógyszerekkel szemben. A vizsgálati eredményekre az USA után Európa is reagált, a szer forgalmazását Németországban és Franciaországban felfüggesztették. METROPOL

Influenza Megelőzés

Sok embernek érdemes igényelni MTI

Már adják az oltást Hatvanban a századik igénylő kapja meg az influenza elleni ingyenes védőoltást Kertész Miklóstól, a település 6. körzetének háziorvosától. A doktorhoz több mint 1700 helyi lakos tartozik, ebből az injekciót mintegy 400-an igényelték. HIRDETÉS

HIRDETÉS

www.metropol.hu


18

•lakótér

Szigorú marad a kínaiak ingatlanpiaci szabályozása Kormányterv: a túlfűtött ingatlanpiacot továbbra is hűteni kell A korábban vásárló tulajdonosok tüntetnek az árcsökkentő ingatlanfejlesztők ellen A gazdagok külföldre készülnek GETTY IMAGES

Nem enyhít a szigorú ingatlanpiaci szabályozáson a gazdaságpolitikájának finomhangolására törekvő kínai vezetés. Az év hátralévő részében is fenntartják a túlfűtött ingatlanpiac lehűtését szolgáló szigorú szabályozást. A jövőben a megfizethető árú lakásépítést a jelenleginél jobban kellene ösztönözni. Az ingatlanpiaci árak az elmúlt hét során ismét a figyelem középpontjába kerültek, Sanghaj egyes kerületeiben és más kínai városokban ugyanis a lakásaikat korábban drágábban megvásárló tulajdonosok kisebb volumenű tüntetésekbe kezdtek az áraikat csökkentő ingatlanfejlesztők ellen. Eközben egy felmérésből kiderült: a kínai milliomosok közel felének van kivándorlási szándéka, 14%-uk már külföldön kezdett új életet vagy beadta a kérelmét.

Sanghaj kerületeiben is lejjebb engedték az árakat

A megkérdezettek egyharmada állította, hogy külföldön már vagyonnal, elsősorban ingatlannal rendelkezik. Sokan tervezik, hogy a következő három éven belül külföldi beruházásba fognak. MTI

Tudnivalók A vezetés évek óta próbálja fékezni az egekbe szökő ingatlanárakat. A központi bank a hitelezés visszafogására ötször

emelt kamatlábat tavaly október óta, megnövelte a lakásvásárlásnál kötelező önrész arányát, korlátozták a családok második, illetve harmadik ingatlanvásárlását, Sanghajban és CsungHIRDETÉS

eddig 875 millió euróért vettek befektetési ingatlanokat. METROPOL

Röviden KATONA LÁSZLÓ

Újra engedik ÁRVÍZ Hatályba lépett

Többen vásárolnak BEFEKTETÉS A globális di-

rekt ingatlanbefektetési volumen 2011 harmadik negyedévében összesen 99 milliárd dollár volt, ami 2010 azonos időszakához képest 36%-os emelkedés – tette közzé a Jones Lang LaSalle. Magyarországon idén

a nagyvízi mederről is szóló kormányrendelet módosítása, melynek értelmében újra építhetők házak az úgynevezett nagyvízi mederben lévő települési belterületeken, ha az önkormányzat vállalja, hogy ideiglenes gáttal megvédi az árvíztől az új épületet. METROPOL

300 év plusz ÁTALAKÍTÁS Az eddig feltételezettnél legalább háromszáz évvel idősebb Győr egyik látványossága, a Vaskakas-ház – derült ki az átalakításkor. MTI

Könyvtár a repülőtéren A korábban bezárt berlini Tempelhof repülőtéren épülhet meg Németország legnagyobb bibliotékája, a Berlini Központi Könyvtár, amelynek a tervek szerint 2020-ra kell elkészülnie. Remélik, hogy az új létesítmény építészeti jelkép is lesz majd. MTI

Múzeum 5 év múlva Késlekedik – 2013-hoz képest akár öt évet is – az Egyesült Arab Emirátusokba tervezett múzeumkomplexum építése, beleértve a Louvre és a Guggenheim „kistestvéreit” is. MTI

kingban ingatlanadót is bevezettek. Fordulópontra érkezett az ingatlanszektor, a központi intézkedések hatására lehűlőben van a túlfűtött piac.


19

2011. NOVEMBER 2. SZERDA

PROMÓCIÓ

Megtakarít válság után a magyar 1,2

A gazdasági válság hatására felértékelődött a lakás-takarékpénztári megtakarítások fontossága is – mondta el a lapunk által megkérdezett szakértő. A január elsején életbe lépett új takarékpénztári törvény ráadásul tovább szélesítette az ezen megtakarításhoz és hitelhez való hozzáférés lehetőségét. – A hitelezési tevékenységhez kapcsolódó törvényi szabályozások és a hitelintézetek kockázatelbírálásának szigorodása szűkítette a hitelpiacot, széles ügyfélrétegek számára elérhetetlenné téve a lakásvásárlást vagy egy költségesebb lakásfelújítást – mondta el lapunknak Ungvári Krisztián, az Erste Lakás-takarékpénztár elnök-vezérigazgatója. Ezen piaci változások mellett érthető, hogy a lakás-takarékpénztári megtakarítás és hitelezés egyre inkább vonzó és vállalható alternatív megoldássá vált sokak számára itthon is. Ahogy a szakértő fogalma-

„Felértékelődött a megtakarítások fontossága, a közép- és hosszú távú öngondoskodás.” ungvári krisztián – erste

Az első devecseren épül

Autonóm szalmaház Elkezdődött Devecserben a falazása Magyarország első autonóm szalmaházának, amely a vörösiszap-katasztrófában otthonát elvesztő négytagú családnak pénzforgalom nélkül, felajánlásokból épül fel. A háromszobás családi ház energiaellátását napelemek és szélgene-

millió szerződésük van a magyar lakás-takarékpénztáraknak, vagyis a lakosság 12%ának van ilyen megtakarítása. Ez jelentősen elmarad a német lakás-takarékpénztári rendszertől, ahol 32% a penetráció.

zott: a megtakarítási időszak után felvehető a piaci kamatoknál lényegesen kedvezőbb kamatozású lakás-takarékpénztári hitel azoknak is lehetőséget teremt, akik kiszorulnának a banki hitelezési piacról. Emellett a január elsején életbe lépett törvénymódosítás is kedvezhet a lakástakarékpénztáraknak. Eszerint ugyanis a korábbi 8 év helyett már 10 évig járhat a 30%-os állami támogatás, és enyhültek a kedvezményezettek lakás-takarékpénztári szerződésének felhasználására vonatkozó előírások is. Lényeges változás az is a szakértők szerint, hogy a pénztárak a szabad pénzeszközeik korábbi 25%-a helyett innentől már 75%-át helyezhetik ki piaci kamatozású áthidaló és azonnali áthidaló kölcsönbe. rátor biztosítja, a meleg vizet napkollektor állítja elő, és saját szennyvíztisztító rendszere, kútja, víztisztítója van. A falakban, a vakolatban, a talajban hitelesített szenzorok mérik majd a hőmérsékletet, a páratartalmat, az adatokat pedig egy központi egység összegzi, értékeli. Hiteles értékeket mutat a napelemek, a napkollektor, a szélgenerátor működéséről, a szalma építőanyagként való felhasználásáról. mti

HIRDETÉS

www.metropol.hu


www.metropol.hu

•sport

3

2011. november 2. szerda

Infarktus volt Albert Flórián halálának oka Lipcsei: a legnagyobb fradistát veszítettük el Mészöly: a legjobb barátomat veszítettem el Szepesi: azt hittem, száz évig fog élni 70 éves volt MTI

sport

Gyertyagyújtással emlékeztek a szurkolók és tisztelői Albert Flóriánra, az FTC legendás futballistájára, a róla elnevezett ferencvárosi stadion előtt.

Labdarúgás

Albert szülőfaluja Varga Gábor Albert Flórián nagyszüleinek rokona egy Albert Flóriánt gyerekkorában motorbiciklin ábrázoló képet tart a kezében Hercegszántón. 70 éves korában elhunyt Albert Flórián, az egyetlen aranylabdás magyar labdarúgó, a Nemzet Sportolója, az FTC hetvenötszörös válogatottja, aki Hercegszántón született. MTI

Hétfőn hajnalban, hetvenéves korában elhunyt Albert Flórián, a magyar futball egyetlen aranylabdása, halálát infarktus okozta. A 75-szörös válogatott Albert Flórián csütörtökön kórházi beavatkozáson esett át: koszorúérműtétet végeztek el rajta, amely a pénteki közlés szerint minden komplikációtól mentesen zajlott. Vasárnap délután lett rosszul, s az orvosok már nem tudtak rajta segíteni. Egykori csapattársai, valamint a szakma szerint is fantasztikus labdarúgó volt, aki kivételes képességei mellett hallatlan sportszerűségével is kitűnt társai közül.

351

bajnoki mérkőzésen 256 gólt szerzett a Ferencváros színeiben 1959 és 1974 között, a nemzeti csapatban 31-szer volt eredményes, s 1967-ben kapta meg az Aranylabdát.

– Ha valakiről, hát róla tudtam volna a leginkább elképzelni, hogy száz évig fog élni. Szeptemberben lett hetvenéves, és teljesen jól volt, én egészségesnek láttam, eszembe nem jutott volna, hogy rövidesen éppen ő fog elmenni közülünk – mondta Szepesi György, a legendás sportriporter. – A legjobb barátomat és a legnagyobb ellenfelemet veszítettem el. A Farkas Jancsival is hatalmas cimborák voltak, a lehető legnagyobb király volt – nyilatkozta Mészöly Kálmán, aki a nemzeti csapatban együtt játszott Alberttel két világbajnokságon is. Lipcsei Péter, a Ferencváros korábbi kiválósága szerint a klub legnagyobb alakját veszítette el: – A legnagyobb fradistát veszítettük el. Óriási fájdalmat érzek, 21 éve ismertem már Flóri bácsit, sajnos soha nem adatott meg nekem, hogy lássam őt játszani. Nap mint nap találkoztunk, bejártam az irodájába, nagyon közel állt hozzám – mondta Lipcsei.

Az 1960-ban olimpiai, 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmes Albert Flórián 2004 óta volt a Nemzet Sportolója. Albertet a Ferencváros, a Magyar LabdaHIRDETÉS

rúgó Szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium is saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. MTI


22

www.metropol.hu

•sport

2011. november 2. szerda

A Bayern, a Benfica és a Real is továbbléphet A ma pályára lépő együttesek közül a Bayern München, a Benfica és a Real Madrid is bebiztosíthatja a helyét a legjobb 16 között a labdarúgó Bajnokok Ligájában, két fordulóval a csoportkör vége előtt. A bajorok azt a Napolit fogadják, amellyel idegenben 1-1-es döntetlent játszottak. A Bayern legutóbbi tíz hazai európai kupameccséből kilencet megnyert, így szinte minden a németek mellett szól. Kivé-

ve a statisztikát, az olaszok ellen ugyanis nem megy a Bayernnek: a Napolit még soha nem sikerült legyőznie, s otthon csak négyszer nyert az itáliai gárdák elleni 11 fellépésből. Ha a Bayern begyűjti a három pontot, s a Manchester City nem nyer a Villarreal ellen idegenben, a bajorok már nyolcaddöntősök. A B csoportban az Inter a Lille elleni diadallal közel kerülhet a legjobb 16-hoz,

250.

gólját is megszerezheti a BL-ben a Bundesligában éllovas Bayern, ezt a határt eddig csak három csapat érte el: a Barcelona, a Real és a Manchester United. míg a Trabzon–CSZKA Moszkva összecsapás kimenetelét illetően nehéz jósolni. A C csoportban vi-

Röviden

Kvitova a második TENISZ A vasárnap be-

szont a Benfica–Basel és a Manchester United–Otelul Galati meccs is „fiksz egyesnek” tűnik. A portugálok győzelmükkel már nyolcaddöntősök. A D csoportban a százszázalékos Real újabb sikerével szintén a 16 közé kerül már most, sőt, ehhez egy döntetlen is elég lehet számára, ha az Ajax nem veri meg a Dinamo Zagrebet. A keddi meccsek lapzártánk után értek véget. mti

Eredmények

Forma–1 Indiai Nagydíj

14. forduló, NB I DVSC-TEVA–BuDApEST HonVéD FGSZ SióFok–FErEnCVároS LomBArD pápA–ViDEoTon FC péCSi mFC–Győri ETo FC kApoSVári rákóCZi–VASAS-HíD mVm pAkS–ZTE FC ÚjpEST FC–kECSkEméTi TE DióSGyőri VTk–HALADáS

1-1 0-2 2-3 3-1 0-0 4-2 3-1 1-0

ÉlmezőNy 1. DVSC-TEVA 2. Győri ETo 3. BuDApEST HonVéD 4. DióSGyőri VTk 5. ViDEoTon FC 6. péCSi mFC 7. kECSkEméTi TE

29- 9 34 ponT 23-12 31 26-17 24 22-17 24 20-12 23 21-24 23 24-19 22

HIRDETÉS

MTI

Megint Vettel nyerte az F1-futamot Sebastian Vettel győzött a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság első indiai futamán, az Indiai Nagydíjon a Buddh pályán, az indiai fővárostól, Újdelhitől 38 km-re fekvő Noidában. Vettel október 9-én, négy futammal a sorozat vége előtt már megnyerte – egymás után másodszor – a világbajnokságot. mti

Teljes az Eb-mezőny A selejtezős visszavágók nyomán teljessé vált a jövő januári, hollandiai vízilabda Európa-bajnokság

12 válogatottat felvonultató férfimezőnye, amelyben Magyarország már korábban biztosította a helyét azzal, hogy a 2010es Eb-n negyedik lett. A sorban utolsóként Spanyolország jutott ki

az eindhoveni kontinentális pólótornára. Mellette Macedónia, Románia, Görögország, Törökország és Németország legjobbjai szereztek jogot az indulásra a tavaly kijutottakon túl. mti

Kiadja az MTG Metro Gratis Kft. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató, Főszerkesztő: Erdei Tamás, Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422 Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba, Marketingigazgató: Csánk László, Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella, Terjesztési igazgató: Farkas István, Informatikai igazgató: Fazekas Péter, Központi tel.: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465, Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024, Metropol az interneten: Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve. www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Országos kiadás ISSN 2060-131x A kiadó a Matesz tagja

fejeződött isztambuli WTA-világbajnokságon diadalmaskodott cseh Petra Kvitova feljött a második helyre a női teniszezők világranglistáján, melyet változatlanul a dán Caroline Wozniacki vezet. mti

Gyász helyett motorbőgés MOTORSPORT A Simoncel-

li család kérésére nem lesz gyászszünet a MotoGP utolsó futamán, a Valenciai Nagydíjon. – Marcónak sokkal jobban tetszene, ha a mezőny egy percen át felbőgetné a motorját – vélte Marco apja. mti

Öt évre 122 millió dollár BASEBALL CC Sabathia az észak-amerikai profi baseballbajnokságban a következő öt idényre 122 millió dollárt kap a New York Yankees csapatától. mti


www.metropol.hu

•posta Mit szól hozzá?

2011. NOVEMBER 2. SZERDA

Elhunyt Albert Flórián, hazánk egyetlen aranylabdás futballistája. Ön szerint lesz még Magyarországnak aranylabdása?

Halász István

Ódor Éva

Kiss Zoltán

29, ELADÓ, BUDAPEST

50, NÉMETTANÁR, BUDAPEST

31, GRAFIKUS, BUDAPEST

Azon fiatalok közül, akik külföldön játszanak, kinőhet egyszer egy hasonló legenda. A magyar klubok ma már képtelenek lennének kinevelni.

Ha a külföldön játszó fiatalokra gondolok, van utánpótlás. A legutóbbi két válogatott meccs után legalábbis optimista vagyok.

Nem hiszem, a foci világa teljesen megváltozott. Ma már inkább a pénzről, a technikáról szól, ezekből pedig itthon mintha kevés lenne.

Levelek Van értelme a figyelmeztetésnek Az október 20-án megjelent, Megkönnyítik a gyorshajtók dolgát című levélhez szeretnék hozzászólni. Eleinte, amikor az első traffipaxjelentéseket hallottam, én is úgy gondolkodtam, mint a levélíró. De egyszer pont azon a területen autóztunk, ahonnan a jelentés érkezett, és azt tapasztaltam, hogy abban a pillanatban minden autós csökkentette a sebességet, sőt ez sok-sok kilométeren keresztül így is maradt. Ezzel gyakorlatilag jobban célt lehet érni, mint a sunnyogó fotózással. Az azonnali reagálás több életet menthet meg, mint a sárga csekk. Azonban abban maximálisan egyetértünk, hogy jó lenne, ha minél több

Képregény

szabályosan közlekedő lenne, és jóval kevesebb baleset történne. T.-NÉ VISZT KATALIN, BUDAPEST

A foci nevében… Az egyik hétvégén délután metróval mentünk haza a párommal. A Deák Ferenc téri megállóba beérkező szerelvény egyik kocsija (valószínűleg a Fradi–Újpest meccs után) tele volt „szurkolókkal”. Bár az ablakokat, ajtókat püfölő, az élő fába is indokolatlanul belekötő fiatal srácok láttán a primitív aljanép kifejezés helyesebb lenne. A kocsiban utazott egy fiatal srác is, akinek annyi volt a bűne a „szurkolók” szemében, hogy le merészelt szállni. Ezek után záporoztak rá a válogatás nélküli minősíthetetlen jelzők. Emberünk érdeklődve fordult vissza megkérdezni, hogy ő miért

f…fej? Válaszként az egyik „szurkoló” kidugta a fejét az ablakon, és egyszerűen leköpte. Számomra most már végleg egyértelművé vált, hogy ez nem egy rossz szurkolói morál, hanem egyeseknek – tisztelet a kivételnek – a foci csak ürügy arra, hogy a bennük lévő destruktív késztetést kiéljék környezetükön, embertársaikon. Esetleg egy olyan emberen, akire egy nap majd szükségük lesz. Mert nem tudhatjuk, hogy ha egy civil orvost vagy ügyintézőt ma megsértünk, megalázunk a metrón, holnap nem hozzá küld-e kivizsgálásra a háziorvosunk, vagy egy bankfióknál nem hozzá húzunk-e sorszámot. Nem tudhatjuk. Kicsi a világ. Remélem, ezt a köpködő tuskót az élet megszégyeníti majd! K. JÚLIA, BUDAPEST

A leveleket az alábbi címre küldjék: Postacím: Metropol-posta Metropol 1387 Budapest Pf. 1024 Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Időjárás

Sudoku

23



20111102_hu_budapest