MIÉRT



















51






ORBÁN VIKTOR EXKLUZÍV INTERJÚJA A NÉMET BILDNEK
„A FEGYVERSZÜNET, MAJD A BÉKE MOST A LEGFONTOSABB!”
Beszélgetéssel egybekötött zongoraestet tartanak 18 órától a VIII. kerületben, az Ötpacsirta Szalonban. A koncerthez kapcsolódóan Barabás Márton Munkácsy-díjas képzőművésszel beszélget Bándoli Katalin, a Zenei Gyűjtemény vezetője. A belépés ingyenes, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
Ma ér véget a lakossági lomtalanítás a XI. kerületben. Arr ól, hogy ma még hol lehet kihelyezni a limlomokat, a lakosok postaládájukba eljuttatott hírlevélb ő l, valamint az FKF honla pjára feltett térképről tájékozódhatnak. A s zakember ek arra kérik az érintett lakókat, hog y a köztisztaság megóvása érdekében a lomokat csak a címükre vonatkozó na pon,
18 óra után készítsék ki. A nem a megjelölt idő pontban történ ő lomkikészítés közterület-szennyezési s zabálysértésnek minősül.
F ontos tudni azt is, hogy lomtalaní t á s alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nag y darabos hulladékok hel yezhet ők ki a ház elé, pl.: elhasználódott bútorok , ág ybetétek, szőnyegek.
Ma a benzin ára várhatóan csökken, ugyanis bruttó 4 forinttal olcsóbb annak nagykereskedelmi ára – írja a holtankoljak.hu. A gázolaj ára a hét közepén nem változik. Ezt azt jelenti, hogy a 95-ös benzin ára 576 forintra változik, míg a gázolaj átlagára marad 567 forint literenként.
Nyyáoegyástéasóa áron egymást érik a szórakozási lehetőségek a városban. Nincs ez másképp most sem, a bulizni vágyóknak újabb pár napra lesz igazi kánaán Budapest és környéke, köszönhetően a ma kezdődő Afrika és Kolorádó Fesztiváloknak
A világ egyik legszínesebb kultúrájával és igazi afrikai hangulattal, forgataggal érkezik a mától szombatig tartó Afrika Fesztivál a belvárosba. Ugyanakkor minden eddiginél több zenei fellépővel, nem zenei és színházi programmal várja a Kolorádó Fesztivál is az érdeklődőket.
Ezúttal ma, a hónap utolsó szerdáján jelentkezik az alkotóklub, amely 17 órától várja a kézműveskedő gyerekeket és felnőtteket nyári díszek készítésére. A programon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges!
Mától szombatig várja az érdeklődőket a Botellón Terasz, ahol a belvárosi dzsungelben különleges afr ikai ételek, jéghideg italok, vérpezsdí t ő él ő zene, t á ncos műsor, valamint helyi r uhák és ékszerek segítenek közelebbr ő l megismerni, á télni az a f rikai életérzést
Delegáció miatt tilos megállni ma 21 óráig az V., Apáczai Csere János utcában, a hotel mellett.
Ma is több hel yszínre vár ják azokat, akik beteg embertársaikon véradással szeretnének segíteni
Buda pesten:
reggel 7 óra és este 19 óra között a Közép -mag yarországi RVK Intézetben;
dél és 18 óra között a Sugár Üzletközpont II. emeletén.
Már mától indul a buli Aki a belvárosi nyüzsgés helyett másra vágyik, az megtalálja számítását Buda pest és a természet határán, Nagykovácsiban, ahol ugyan holnaptól indul az igazi buli, de idén első alkalommal már a mai napon is teljes értékű program várja az idelátogatókat. A fesztiválprogram 20 közreműködő csa patot, több mint 150 zenei fellépőt, 90 nem zenei és színházi programot kínál a bulizni vág yóknak.
Ma délelőtt meglehetősen borongós időre számíthatunk többfelé záporral, néhol zivatarral. A délután folyamán csökken a felhőzet, de elszórtan még ekkor is kialakulnak záporok. A nappali hőmérséklet 19–25 Celsius-fok közé esik vissza. Élénk lesz az északnyugati szél – olvasható a Köpönyegen.
figyelmeztet az OMSZ
Ma is főként az északkeleti, kele ti t er ület eken válna k kedvezővé a fel té telek zi va ta rok kialakulá sá hoz, melyekhez a tegnapihoz hasonló kísérőjelenségek társulhatnak –hívta fel a fi g yelmet szerda éjfélig szóló fig yelmeztetésében az Országos Meteor ológiai Szolgálat.
A magyar miniszterelnök exkluzív interjút adott a német Bildnek.
Magyarország miniszterelnökét az ukrajnai háborúval kapcsolatos magyar álláspontról kérdezte a Bild. A lap elöljáróban rögzítette, hogy Orbán Viktor rossz útnak tartja az ukrajnai fegyverszállításokat, nem hisz az ukrán hadsereg győzelmében és nem feltételezi, hogy Vlagyimir Putyin hamarosan megbukik A lap első kérdése úgy szólt, a magyar kormányfő hogyan értékeli a szombaton Oroszországban történteket, amikor Jevgenyij Prigozsin, a „Wagner-csoport” feje parancsot adott csapatainak, hogy nyomuljanak előre Moszkva felé.
Orbán Viktor válaszában kifejtette: „Ez nem egy olyan esemény, amely elvezet minket a békéhez, mert én mindig a béke szempontjából nézem ezt a háborút. Úgy gongpj dolom, hogy a legfontosabb a fegyverszünet megkötése és valahogy a
béke meegteremtése. Ez az esemény lényegtelen.”
Arra a kérdésre pedig, hogy 2024-been is Putyin lesz-e Oroszország elnnöke, a miniszterelnök azt válaszolta: „Persze, ez a realitás.”
Hozzáttette: Oroszország másképp működiik, mint mi. Az oroszországi szerkezetek nagyon stabilak A hadseregre, a titkosszolgálatra, a rendőrségre épülnek, tehát ez egy másfajta ország, ez egy katonai irányultságú ország. Tehát ha a mi logikánk alapján akarrjuk megérteni, hogyan működnekk, mindig tévedünk
A Bild felidézte: „Ön 1989-ben bátor beeszédet mondott Budapesten, amelyben a szovjet csapatok kivonását t kérte Magyarországról. Évyjp tizedekkkel később miért tekintik önt Putyin b barátjának még Európában is?” ”
Válaszában a miniszterelnök azt kérdezte: „Provokálni akar engem ezzel a kérrdéssel? Tudja, ha azt mondja, hogy a m magyarok oroszpártiak vagy az oroszzok barátai, az ellenkezik a történellmi tapasztalatunkkal. Harco-
lok Magyarországért. Nem érdekel Putyin. Nem érdekel Oroszország. Magyarország érdekel Ami most Oroszország és Ukrajna között történik, az veszélyes a magyarokra. Életegj ket vesztettünk, magyar kisebbségek élnek Ukrajnában. A háború a szomszédunkban van. Nem úgy, mint Németország esetében.”
A magyar miniszterelnök a háború kimenetelére vonatkozó kérdésre azt mondta: Ukrajna és a Nyugat közötti együttműködés kudarc. Az, hogy az ukránok harcolnak a fronton, és mi anyagilag, információval és eszközökkel támogatjuk őket, és háborút nyerhetnek Oroszország ellen, a helyzet félreértése.
„Nem akarom befolyásolni az ukránokat, de mindig békéért, békéért, békéért könyörgök. Ellenkező esetben hatalmas mennyiségű vagyont, sok életet veszítenek, és elképzelhetetlen pusztulás történik. Ezért ebben a pillanatban a béke az egyetlen megoldás. A béke ebben a pillanatban fegyverszünetet jelent” – szögezte le Orbán Viktor.
Karácsony Gergely főpolgármesternek el kell árulnia, honnan jött az 500 millió forintos támogatás – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi videónyilatkozatában. „Arra kérjük tehát a főpolgármestert, hogy ne nézze hülyének a magyar embereket! Szóval menjen v issza Gyurcsány Ferenchez egy újabb, hihetőbb válaszért! A legegyszerűbb persze az lenne, ha elárulnák végre, honnan jött az a több száz millió forint valójában” – szólított fel a politikus. Hollik István szerint még Karácsony Gergely is úgy érezte, reagálnia kell arr a, hogy hogyan került a mozgalmába 500 millió forint, és azt miért párttársa, Perjés Gábor egyedül fi zette be 19 részl etben, nagyrészt euróban és angol fontban. Kiemelte: az világos, hogy Karácsony Gergely
Karácsony szerint az 500 millió
válaszát nem maga írta, „sokkal inkább Gyurcsány Ferenc diktálta, de az akkora sületlenséget tartalmaz, hog y nincs él ő ember, aki azt elhiggye. Azt állítja ugyanis Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely, hogy a több mint 500 millió forintnyi, többféle valutából álló készpénzt a 99 Mozgalom zárt adományg yűjtő ládájával g yűjtötték össze, ami a mozgalom honlapján egyáltalán nem volt feltüntetve” – közölte, hozzátéve, hogy ráadásul a XXI. században már mindenki utal. Sőt, 2022 végén is volt eg y százmilliós utalás, több hónappal azután, hogy Karácsony Gergely már elbukta az előválasztást, a baloldal pedig kikapott az országgyűlési választáson
Az ügy előzménye, hogy hétfőn újabb 50 oldalas dokumentumot oldottak fel a titkosítás alól a dollárbaloldal külföldi támogatásáról szóló jelentésből, amelyből kiderül: csupán egyetlen személy, a párbeszédes Perjés
Gábor fizette be a 99 Mozgalomnak juttatott több mint 500 milliót 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között. Ráadásul
Márki-Zay Péter, bukott baloldali kormányfőjelölt tavaly el is szólta magát, hogy 500 millióba került Karácsony Gergely kampánya, amelyet a 99 Mozgalmon keresztül finanszíroztak.
A főpolgármester Facebook-oldalán azt írta, az egyesület a vonatkozó jogszabályoknak
megfelelően zárt adománygyűjtő láda útján gyűjtött mikroadományokat. „Bármit is állít a lakájmédia, még a propagandaminiszter irányítása alatt működő titkosszolgálat sem tett olyan állítást a jelentésében, ami szerint a 99 Mozgalom Egyesület adományai külföldről származtak volna” – reagált közösségi oldalán Karácsony Gergely.
„Ezeket az adományokat az egyesület ügyvezetője (Perjés Gábor – a szerk.) fizette be az egyesület bankszámlájára a jogszabályi követelményekkel össz hangban. Ez onnan is tudható, hogy benne van a nyilvános beszámolóban” – védekezett a főpolgármester.
gterem megteremtése egteremté terem megteremteremt
osta g s s bb e t t a n f l a m mostalegfontosabb! tl ,j legfontosabb! most o o o
„Mindig békéért, békéért, békéért könyörgök”Karácsony Gergely elsősorban Gyurcsány Ferencnek akar megfelelni
Akadályozná a Déli Körvasút fejlesztését Szaniszló Sándor, a XVIII. kerületi DK-s polgármester – amivel több százezer ember életét nehezíti meg. 70 ezer ember gyors és kényelmes utazását lehetetlenítenék el ezzel – feltehetően veszteségesen
FORRÁS: NIF, BFK
FORRÁS: NIF, BFK
FOTÓ: MN
A baloldali politika áldozatává tenné Szaniszló Sándor DK-s kerületi polgármester a Déli Körvasút kormányzat általi fejlesztését. Pápai Mihállyal, Gyál polgármesterével és egyben szövetségesével megfúrnák a közlekedést javító beruházást, lesöpörve ezzel az agglomerációban és a fővárosban élők akaratát és kényelmét
70 ezer embert érint a beruházás
A képviselő-testület június végi ülésére terjesztett elő Szaniszló egy olyan javaslatot, amely a lajosmizsei vasútvonal budapesti szakaszának felszámolását indítványozza. A polgármester az előterjesztésében azt javasolja, hogy a vonal Gyált és a XVIII.
kerület lakott területeit elkerülve, az M5-ös autópálya mentén épüljön újjá. Vitézy
Dávid közlekedési szakértő, a BKK korábbi vezérigazgatója szerint ennek semmi értelme.
FOTÓ: VG
Ezen a vasútvonalon nem járnak InterCityk, nem járnak tehervonatok, csak elővárosi vonatok – épp azt szolgálná a fejlesztés, hogy az itt élő mintegy 70 ezer ember gyorsan, kényelmesen, kötött pályán juthasson be 15 percenként Budapest központjába, felújított állomásokkal, új P+Rparkolókkal és kerékpártárolókkal – olyan színvonalon, ahogy például a felújított esztergomi vonal utasai tehetik. Ha a vasutat elűzik a lakóterületekről, az egész beruházásnak semmi értelme nem marad. Délebbre Felsőpakony, Ócsa, Dabas és a vonal többi települése egyébként egyönte-
A Déli Körvasút látványterve már el is készült: így néznének ki az állomások
tűen támogatja a beruházást, de ha épp a két legnagyobb érintett lakott területet elkerüli a vonal, ekkora beruházás nem tud életképes maradni– reagálta Vitézy Szaniszló tervére.
A közlekedési szakértő hozzátette: „A 142-es Budapest–Lajosmizse–Kecskemét vasútvonal Budapest környékének utolsó villamosítatlan vasútvonala, ahol az egyvágányos, jellemzően 40 km/h-s sebességkorlátozással működő pályán óránként döcögnek az elővárosi vonatok. Ez ma nem túl vonzó, de épp azt mutatta ki a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia keretében készült modellezés és vizsgálat, hogy ezen a vonalon van a központi régióban a legnagyobb növekedési potenciál a vasút fejlesztésében. Ha a kertvárosokat 15 percenként közlekedő, korszerű motorvonatok kötik össze a belvárossal, akár négyszeresére is nőhet az utasok száma.
Gyál és Pestszentimre felől a Nyugatiba érdemben csökkenthető az autóval ingázók száma és a közúti forgalom, nemcsak itt, de az összes belsőbb kerületben, Ferencvárostól Kőbányáig.”
Nem veszik figyelembe az itt élők akaratát
Az érintettek a BFK által készített 2022es felmérés alapján elsöprő többségben
támogatják a fejlesztést: 93 százalék támogatta a pálya kétvágányúsítását, 95 százalék a vonatok sűrítését, 91 százalék pedig a sebesség emelését – A XVIII. kerület és Gyál tehát saját választópolgárai elsöprő többségének akaratával megy szembe, hogy kiszolgálja egy kisebbség érdekeit. Bár a kormány a beruházást az uniós pénzek befagyasztása és a hazai költségvetés beszűkült mozgástere miatt felfüggesztette, előbb-utóbb remélhetőleg újraindulhat. Éppen ennek ggg, , próbál elébe menni a két önkormányzat, megakadályozva, hogy a lajosmizsei vasútvonal fejleszthető legyen. Pedig enélkül a vonal sorsa további lassú sorvadás, majd a műszaki állapot ellehetetlenülése miatt a bezárás lesz – mondta el a BKK volt vezérigazgatója.
Mindent megfúr a baloldal Wintermantel
FORRÁS: NIF, BFK
FOTÓ: MN
Zsolt, a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője szerint a magát zöldnek nevező baloldal valójában minden értelmes
és hatékony kör-
nyezetvédelmi fejlesztést, közlekedési beruházást leállít és megfúr. – Nem az a zöldpolitika, ha odaláncolják magukat a fákhoz, nem az a hatékony közlekedéspolitika, ha sárga csíkot festenek a körútra, és nem az az érdemi intézkedés, hogy egyetlen belvárosi hídról kitiltom az autókat, mintha ezzel bármi megoldódna az autóhasználat csökkentése tekintetében – mondja a politikus. – Mi előkészítettük a szabályozási környezetet és megterveztettük a metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítását, amit Karácsony Gergelyék betettek a fiókba. A XI. kerület DK-s polgármestere, dr. László Imre, Baranyi Krisztina és a főpolgármester bírósági úton akadályozza a Déli Körvasút-projektet. Most legújabban pedig Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület DK-s polgármestere lehetetlenítené el a lajosmizsei vasútvonal fejlesztését. Teljesen érthetetlen, hiszen a főváros autós forgalmát egyetlenegy módon lehet csökkenteni, ha megfelelő mennyiségű, minőségű és sebességű közösségi közlekedési alternatívát biztosítunk a jelenleg autót használók számára, nem beszélve arról, hogy a jelenleg is közösségi közlekedéssel utazókat is meg kellene tartani, és nekik is járna a jobb színvonalú utazási lehetőség! – reagálta az esetre Wintermantel Zsolt
Kiakadtak az óbudaiak, szerintük borzasztóan sok a szúnyog a kerületben, mert nincs megfelelő gyérítés. Olvasónk a kutyáját vitte le a napokban sétálni, és elmondása szerint összevissza csípték a vérszívók. „Csak a bal lábamon 51 csípést számoltam” – írta Krisztina.
Olvasónk esete nem kivételes, több óbudai csoportban népszerű a téma, hiszen mindenkit zavarnak a szú-
nyogok. Többen úgy vélik, megváltozott a vérszívók gyérítése. „Szerintem nem irtják halálosan a szúnyogokat, valamilyen ökoszert használnak, és az egész lakótelep ki van akadva” – írta egy kommentelő az egyik kerületi csoportban. „Kétszer ígérték, hogy földi irtás lesz, de
senki nem látta a kocsit” – jegyezte meg egy másik óbudai A Metropol megtudta, hogy májusban és júniusban is végeztek földi gyérítést a III. kerületben, legutóbb a Római-parton. Ezzel együtt a sok esőzés miatt valóban rengeteg a szúnyog, és a méretük is nagyobb sok esetben
FOTÓ: METROPOL
a megszokottnál A központi gyérítést egyébként a katasztrófavédelem irányítja, de minden önkormányzatnak van lehetősége saját költségén irtást végeztetni. Talán Óbugjg dának is ezt kellene tennie, hiszen rekordköltségvetéssel gazdálkodik, a pénz nem lehet akadály.
A központi szúnyoggyérítési program azokra a területekre terjed ki, ahol a szúnyoginvázió a legnagyobb méreteket ölti. A munkálatokat a katasztrófavédelem irányítja, de a kezeléseket szakemberek végzik, minden esetben a közegészségügyi hatóság által engedélyezett irtószerekkel. A központi szúnyoggyérítés helyét rovartannal foglalkozó szakértői vizsgálatok állapítják meg. A helyismerettel rendelkező szakemberek ismerik a szúnyogok tenyésző- és a kifejlett szúnyogok előfordulási helyeit. Ezeken a pontokon mérik rendszeresen a csípésszámot, továbbá a vízben fejlődő szúnyoglárvák számát. Az adatokat kiegészítik a többi között az állampolgárok által az önkormányzatok felé jelzett bejelentésekkel. Ezért érdemes az óbudaiaknak jelezni, hogy hol tapasztalják a legtöbb szúnyogot.
HIRDETÉS
és egy séta alatt o 51 szún gy g y y íp e s s s szúnyogcsípésegysé pé cs ú taalatt a a a la 1szúny t
51szúnyogcsípésegyséta g sz 1szúnyogcsípésegysétaalatt egy szúnyogcsípés 51 alatt sípésegyséA kerületi lakók úgy vélik, megváltozott a vérszívók gyérítése
Egyszer ű, de nagyszerű megoldást talált ez a biciklitulaj arra, hogy vidámmá és s egyedivé tegye j járgányát.
Lehet, hogy nem kertes házban lakik a szerelme, , de az is lehet, hogy csak macerás lett volna egy utcabeli fát feldíszíteni, emiatt dönt hetett úgy valaki, hogy kedvese biciklijének a kosarát díszíti fel a májusfaállítás mintájára Az elért hatás hasonló: sokan rácsodálkoznak v virággal, szalagga sített kerékpárra, bármerrre is jár
Valaki megint vagy nagyon sietett, vagy modern Hamupipőkének érezte magát, hogy hátrahagyta „cipellőjét”. Mindenesetre kár ezért a lábbeliért. Reméljük, hamarosan erre jár a magas, szőke férfi, és felhúzza ezt a fél párat, hogy teljes legyen a kollekció.
ÜK FEL BU BUDA FEDEZZÜK FEL BUDAPESTET!
F ISM R D E ELI LI L E S E I FE ED FEL REDELISMMERE LISMMER , ERE
H HOOL L KÉ K ZÜ T ÉS LT L ÉZÜLT ÜL ZÜLKÉÉSZÜ E EZA KÉ EZ A K Z P? ?ÉP É?KÉP
Sorozatot indítottunk lapunkban. Lefotóztuk Budapest egyegy jellegzetes pontját – ám kissé szokatlan látószögből. A kérdés az, hogy felismeri-e, hol jártunk. Lapunkban pénteken áruljuk el a helyes megoldást.
A június 26-ai számunk „képrejtvényének” megfejtése: Az Iparművészeti Múzeum épületrészlete.
A Metropol ezentúl kerületi hírekről is beszámol. Ha szűkebb lakóhelyéről van olyan információja, ami másokat is érdekelhet, kérjük, küldje el a szerkesztoseg@metropol.hu címre.
FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Nyáron beindul a kertmoziszezon, ami az egyik legjobb családi, baráti elfoglaltság a meleg estéken. Ezek a nyitott szórakozóhelyek manapság olyan népszerűek, mint fénykorukban, a 80-as években. Van, ahol a Duna partján, egy kerthelyiségben vagy épp egy ház tetején alakítottak ki mozit a szabad ég alatt.
Az intézmény állandó programjai között szerepe lnek a fi lmvetítések, elsősorban zenei temat ikában, ám ezeket a szabadba hel yezik át nyáron. Az élmény t eljesen ingyenes, és o l yan klassz ik usok at lehet itt újraélni, mint a Csinibaba vagy az Ezek a fi atalok.
A Kultik Terasz a Corvin Plaza tetőkert j ében vár ja a fi lmrajongókat, ahol ingyenesen né zhetünk meg meséket és szórakoztató családi fi lmeket
Várkert Bazár
Az egyik legkülönlegesebb he lyszín, ahol filmet nézhetünk, a várKERT mozi, ahol az elm últ évek legjobb magyar alkot á saival vá rnak minket , egy ,gj g y, g y eg yedülálló panorámás, k u t yabarát hel ys z ínen, 3500 forintos belépője - egedülállópanorámásktabaráthelsínen3500forintosbelépője gyért. „Az elmúlt pár év legjobb magyar alkotásaival várunk minden f riss l evegőre vágyó filmszeretőt Budapest szívében, egy csodaszép, panorámás, kutyabarát helyszínen. A vetítés előtt a film eg yik alkotójával, a rend ezővel, az operatőrrel vagy a főszereplővel beszélgetünk, aki betekintést enged a fi lm kulisszái mögé, és mesél majd az előkészületről, a forgatásról és a film utóéletéről is” – ír ják a szervezők.
A kedvelt óbudai helyen igazi strandmoziérzés kerít minket hatalmában, mert a homokos „beach” területen nézhetünk meg olyan kultfilmeket, mint a Casablanca, a Szellemirtók vagy éppen a Kutyaszorítóban. „Júniusban elkezdődnek a hol izgulós, néha félős, van, amikor könnyezős, sokszor nevetős kertmozis Garden-esték! Egész nyáron minden héten szerdától szombatig ingyenesen mozizhattok velünk a szabad ég alatt!” – írják az ajánlóban.
n Van annál jobb, mint nyáron y- a Duna par tjá n egy nyugágy ban filmet nézni, miközben - koktélt szürcsölünk?! A Ró ma i -parton m ind ez megt ehető a világhírű ola sz r endező nevével j elzett ku- tyabar á t hel yen, ahol a vet í tésekér t nem ke ll fizet ni. téseéteeet
Már két évtizede, hogy az intézmény szabadtéri vetítésekkel szórakoztat, és idén olyan náluk is sokszor látott, de megunhatatlan hazai alkotások kerülnek a vászonra, mint például a Macskafogó, a Gyula vitéz télen-nyáron, illetve a Hyppolit, a lakáj, ezeket 800 forintos jegyek megváltása után tudjuk megnézni.
Buda fok Duna-parti szabadidőparkja idén nyáron is ingyenes kertmozival vá r szombatonként. A babz sákokkal és napágyakkal ellátott f üves placcon o lyan fi lmeket nézhetünk meg, mint a Vissza a jövőbe! vagy a Gru.
A Budapest Film Zrt. immár harmadik éve kültéri vetítéssorozatot indított Budapest számos pontján. Ennek egyik helyszíne a Hunyadi téren található, ahová szombatonként várják a filmrajongókat.
Ha csak a limonádéra gondolunk, máris ö fut a szánkban a nyál. Nos, nincs ezzel az f semmi baj, ám a hirtelen kitört nyári forró mégsem ajánlják a szakemberek. A benne cukor ugyan energiát ad, ám ezzel együtt ratál is az ozmózis révén.
Az ozmózis az a folyamat, amelynek során a víz távozik a sejtekből annak érdekében, hogy helyreállítsa a vér egyensúlyát. Hogy az elveszett mennyiséget pótolják a sejtek, több vízre lesz szükségük, így azt elvonják a szervezetből, ezért nem tanácsolják a cukros levek fogyasztását az olyan nyári melegben, amely amúgy is megizzasztja az embert.
„Számos olyan ital van, amelyeket hiába fogyasztunk lelkesen a nyári hőségben, több kárt okozunk
összeitallal óságban e lévő dehid-
Elsődlegesen a vizet ajánl- ják, de ha valaki nem szereti a színtelen, szagtalan, ízte- len folyadékot, az se kese- redjen el, mert vannak még jó lehetőségek a vízpótlásra.
Ilyenek:
nt haszMindmegetása szerint a bolüant az almú italok j ll
velük magunknak, min not” – figyelmeztet a M te, amelynek összeállítá ebbe a körbe tartoznak tokban vásárolható gyü mölcslevek és üdítőitalok. Ezek tele vannak hozzáadott cukorral, amitől csak még szomja sabbak leszünk, valamin alkohol- és a koffeintarta is, amelyek amúgy is ellenjavalltak nagy melegben melegben.
házilag készített gyümölcslevek,
levesek ,
koffeinmentes és gyógynövényes teák,
zaléka víz ál ál .
aléka lóan ,
, FOTÓ: SHUTTERSTOCK
gyümölcsök, például a görögdinnye, amelynek 90 százaléka víz, így kiválóan hidratál, akárcsak a barack. HIRDET ÉS É
ABLAK-AJTÓ
ABLAKOK, ajtók, redőnyök profiktól! DELTA-ABLAK.HU Nyugdíjasoknak további 10% kedvezménnyel! Tel.:0670/945-0120
*30814*
ADÁSVÉTEL
Stúdió Antikvárium díjmentes kiszállással készpénzért vásárol régi és új könyveket, teljes könyvtárakat, térképeket, metszeteket, kéziratokat, képes levelezőlapokat, festményeket, porcelánokat, egyéb régiségeket, teljes hagyatékot. Tel: 06(1)312-6294; 06(30)941-2484
*29249*
ALBÉRLETET KÍNÁL
Munkásszállónkon szoba kiadó napi fizetéssel. Tel.: 06-20-482-9609, 06-20-914-2632
*28664* 16.kerületben családi házban kétágyas szobák kiadók 3.000Ft/ágy rezsivel.Wifi-Tv. Tel.06-70-2829558
*30160*
Kiadó szobák kaució nélkül! Tel.:0670/3017700?, 0670/228-5408
*30798*
Autófelvásárlás készpénzfizetéssel.Tel:06 30/682-1390
*30786*
Megvásárolnám gépkocsiját kortól, típustól függetlenül. Veterán járművet is vásárolunk. Tel:06-20/938-0796
*31253*
Eltartási szerződést vagy életjáradéki szerződést kötnék egyszeri nagyobb összeg vagy havi fix összeg vagy mindkettő, segítség megoldható. 06-30/299-7335
*31242*
Hölg y eltartási szerződést kötne idős személlyel, akár ottlakással is: 06-30/411-3660
*31739* Gondoskodó úr eltartási szerződést kötne ápolással, akár ottlakással is: 06-70/6687971
*31787*
FESTÉS-MÁZOLÁS
Festés-mázolás-burkolást vállalok. Nyugdíjasoknak kedvezmény, bútormozgatással, takarítással. Tel. 06/30-422-1739 *30113*
FOGÁSZAT
Kivehető fogpótlások készítése, javítása! Fogsorokat hagyományos, rugalmas anyagból készítjük. 1085 Bp.József krt.-on. Tel.:0630/334-1963 *30838*
KÁDFELÚJÍTÁS
Régi lekopott vízköves fürdőkád újra zománcozása színesben is, a helyszínen garanciával, Boldizsár 06-1-294-60-57, 06-20-33-12456
FŰKASZ ÁL ÁS-FŰNYÍRÁS veszélyes fák kivágása, bozótírtás, sövénynyírás, zöldterület kezelése. Elhagyatott kertek rendbe tételét vállaljuk. Kérem keresse cégünket bizalommal a hét bármely napján! Kiszállás díjtalan www.jakabgarden.com Jakab József +36203272220
*31332*
UTAZÁS, ÜDÜLÉS
HA JDÚSZOBOSZLÓN gyógy-wellness üdülés, félpanzió+fürdőbelépő 6 nap 79.990Ft/fő. 3 nap félpanzióval 25.990Ft/ fő. T.: 06-30/856-4990 Primavilla.hu. *31226*
ÉLETJÁRADÉK
Készpénzért vásárolnék tulajdonjogot,tulajdonrészt, hányadot. Életjáradéki szerződést jjgj kötnék az ön által választott ügyvéddel, közjegyző által. Markó István: 06-70/428-7664 *31597*
S zerkesztőség: 1082 Budapest, Üllői út 48
Pos tacím: Metropol-szerkesztőség, 1476 Budapest, Pf.: 47.
Kiadó: M ediawor k s Hungary Z rt.
Székhely : 1082 Budapest, Üllői út 48. 06-1-460-2500
E-mail: szerkesztoseg@metropol.hu
Felel ő s kiadó: K á lmá n Erika elnök-vezérigazgat ó
Tömegm édia-div ízió igaz gató: Ó molnár Miklós
Hirdeté s ért felel ő s projektigazgató: Door Tamás
Felel ős s z erkes zt ő: Simon László
Hirdeté sfelvé tel: 06 -1- 460 -2529
E-mail: hir detes@mediawor k s.hu
N yomtat á s: Mediaworks Hun gary Zrt. Nyomda
Kos III. 21.–IV. 20
Idegeskedéssel kezdődik ma a napja. A nyugtalanság valahogy rányomja a bélyegét a kapcsolataira is. Ez hozhat új ismeretséget, de a kedvesével való oktalan és érthetetlen veszekedést is. A vizes helyek nyugalmat adhatnak , és délután már helyreáll a béke
Bika IV. 21.–V. 20. Rengeteg jó ötlettel szolgál a mai napja, csak ezek közül mintha kevés lenne igazán megvalósí tható. Az álmodozók ma elemükben érezhetik magukat, és ezek a teremtő ener giák valahogyan mégiscsak pozitív változásokat indítanak el
Ikrek V. 21.–VI. 21. Egy találkozás igencsak felvillanyozza az Ikrek jegyűeket. Nem kell félnie: csak annyira é getheti meg magát, amenyn y ire komol y an veszi a k alandot. Ha viszont szerelemre vágyik, most itt a lehetőség.
Mérleg IX. 24.–X. 23. A z önbizalom az elsődleges ahhoz, hogy megvalósí tsa álmait, vágyait. Ha látszik önön a bizonytalanság, az akaratgyengeség, akkor senki más nem fog hinni önnek. Ma pedig adódhat egy helyzet, amikor erre nagyon is szüksége lesz. Skorpió X. 24.–XI. 22. Nyugalmas napra van kilátása ma. Jól is teszi, ha kreatív erejét inkább a délutáni, esti órákra tartalékolja. Ma sokakat meghódíthat egy jó előadással, vagy ha jól mutatkozik meg mások előtt. A sikerének hamarosan látszatja is lesz.
Nyilas XI. 23.–XII. 21. Vegyes érzelmekkel van tele a napja. Nem igazán tudja eldönteni, hogy kire számí that és ki az ell ensé g e. Eg y biztos: a nyílt lapokkal játszó ellenség még mindig százszor jobb, mint egy sunyi barát.
Reggelig többfelé lehet eső, zápor (néhol zivatar), majd a délelőtt folyamán északnyugat felől csökken a felhőzet, és kisüt a nap. Délután aztán ismét lehetnek elszórtan záporok.
Felel ő s vezet ő: Szabady Baláz s ISSN 2060-1301
A hirdetések tartalmáért a Mediaworks Hun g ary Zrt. nem válla l f elelőssé g et. Tilos la p unk nyomtatott és online verziója bármely f otójának, írott anya g ának va g y részletének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli közlése
Rák VI. 22.–VII. 22 Ne engedje, hogy mások diktáljanak ön helyett. A saját sorsába legalábbis semmiképp ne engedjen beleszólást. Abból csak az sülne ki, hogy kínkeservvel sem tudna megfelelni az önre kényszerített elvárásoknak. A saját útját kell járnia
Oroszlán VII. 23.–VIII. 23. Ma kissé feszültté válik a hangulat ön körül E z attól is lehet, hogy valahogy semmivel sem tud elégedett lenni, mindenben hibát keres. Ráadásul valamiért bűntudat gyötri, amit talán még magának sem mer bevallani – pedig ok nélkül.
Szűz VIII. 24.–IX. 23. A józan meg fontoltságra ma minden szinten és egész nap szüksége lehet. Át kell értékelnie eddigi gpg életmódját, és végiggondolnia, hogy min is kellene változtatnia. Nemcsak a hatékonyság az egyetlen szempont.
Bak X II. 22.–I. 20 Biztonságban tudja magát, és önnek ez mindennél fontosabb, különösen érzelmi téren. Több helyről is kedvező híreket kap ma, és a magánéletében is szinte kisüt a nap. Karrier j ében j elentős esemén y közeledik, talán már érzi az előszelét
Vízöntő I. 21.–II. 19. Egy pici t vegyen vissza a cinikus me g je g yzésekből, amikkel sokakat elvadít maga mellől. Különösen a párkapcsolatban nincs most helye a szarkasztikus ítéleteknek. A szer e te te t néha ki kell mondani
Halak II. 20.–III. 20. Sikeres na pja lehet, le galábbis a környezete végre értékelni fogja az erőfeszítéseit. Ha belül mégis hiányérzet gyötri, az azért van, mert önnek a siker kevésbé fontos, mint a belső béke. Hogy ezt megtudja, szüksége volt erre az elismerésre
gével együtt szeretne segíteni házaspároknak azzal, hogy egy közvetlen beszélgetésre hívják a rajongókat. Céljuk, hogy kevesebb legyen a válás és több a boldog házasság. és több a boldog
Egy kedves ötlettel rukkolt elő az énekes, Oláh Gergő és felesége: egy kötetlen beszélgetésre invitálják a házasházaspárokat. Öt közös gyermek született a szövetségükből, mely már 15 5 éve tart, s melyhez foggal, körömmel ra ragaszkodnak. A korábbi tehetségkututatónyertes Oláh Gergő és Niki is megjárták h lámvölgyeiket, azo ban mindig sikerü átlendülniük a pro mákon. Ezért gond vélhetően a boldog p ros, hogy tapasztal ikkal segíthetnéne soknak is.
Eljönnétek? – kérdezte Gergő rajongói oldalán „Mit szólnátok egy gulatos találkozóh ahol velem és Nikivel hetne beszélgetni, seket feltenni házassá ról, gyereknevelésrő minden másról, és ny ván lenne egy kis zene Eljönnétek?”– tette kérdését rajongói o Gergő.
g élete szzerelme,
A válás ne legyen opció Gergő és Niki vallásos gyermekeiket is ebb szellemben nevelik, több videót is poszto rábban. A párosnál az elköteleződés és a hitük miatt sem opc a szakítás, a válás még a legmélyebb hullámvölgyeknél sem jöhetett számításba.
– Gyors világunkban rengeteg a vá lás, családok mennek tönkre, évtizedes kapcsolatokat hagynak maguk mögött. Valahogy túl könnyen mon juk ki: nem lehet megoldani a problé mákat, azonban én ebben nem hisze
A saját példám is ezt mutatja. Nikive mi is éltünk már meg komoly mélypontokat a házasságunkban, ám tudatosan tereltük kapcsolatunkat új irányba. Büszke vagyok, hogy sikerre jártunk, és nem adtuk fel az egymásba vetett hitet. Nemcsak a „jóban” részre
mondtunk igent hanem ho a rossz-
ban is kitartunk egymás mellett, amíg b a halál el nem választ – fogalmazott korábban Gergő lapunknak k
Szükség van rájuk
Az énekes és felesége rengeteg pozitív A megerősítést kapott a hozzászólások- m ban, hogy az emberek a felhívásukra b igényt tartanának. i
„Simán, egy baráti beszélgetéshez kinek ne lenne kedve!” – üzente egyi- k kük lelkesen k
„Csodás kezdeményezés. Romokban vannak a női-férfi kapcsolatok. b
Szükség van rá! Tedd!” – kérlelik a párost sorban a rajongók az üzenő- p falon f
városi magazin
A célunk, hogy minden családtagnak jusson: naponta többoldalnyi rejtvényt találhat a Metropol napilapban! A www.metropol.hu internetes oldalon pedig megtalálja a nap legfrissebb és legérdekesebb híreit.
A célunk, hogy minden családtagnak jusson: naponta többoldalnyi rejtvényt találhat a Metropol napilapban! A www.metropol.hu internetes oldalon pedig megtalálja a nap legfrissebb és legérdekesebb híreit.
Skandi:
– Sztrájkol a Fifi kutya, meg kéne hallgatni a követeléseit!
– A macska ma ette meg a harmadik vőlegényemet!
Szám szerint:
Erdélyi történet
Plusz 1 város: Jokohama
Az ábrában szereplő szavakhoz ezúttal nem adtunk meghatározásokat, de minden négyzetben talál egy számot. Az azonos számok azonos betűt jelentenek. A hosszú és rövid magánhangzók között minden esetben különbséget tettünk. Helyettesítse a számokat betűkkel úgy, hogy a hálózatban egy szabályos keresztrejtvény alakuljon ki! A kétbetűs megfejtések értelmetlenek is lehetnek. Könnyítésül egy szót előre beírtunk. Ha jól dolgozott, a megfejtés Erdély egyik legmodernebb „nagyasszonyának” neve, kinek életéről nemrég jelent meg dokumentumfilm, A maga természete szerint és szabadon címen
szavak nyolc irányban rejtőznek: vízszintesen balról jobbra és jobbról balra, függőlegesen felülről lefelé és alulról felfelé, valamint átlósan. Ha jól dolgozott, néhány betű (11) érintetlenül marad, amelyeket folyamatosan összeolvasva egy új olimpiai sport nevét kapja megfejtésül, mely 2020-ban, a Tokióban rendezett nyári olimpián debütált.
Még több rejtvény a metropol.hu oldalon!
Olvassa be okostelefonjával ezt a QR-kódot,
Hosszú Katinka a napokban csodás képet mutatott magáról, melyről kiderült: az úszónő nemrégiben terhesfotózáson járt
Az egyik műtermi képet, melyen az AERON magyar ruhamárka egy izgalmas darabját viseli, meg is osztotta a követőivel az Instagram-oldalán
N Ő IES ÉS ER ŐS
Amikor egyszerre érzed magad igazán nőnek és a legerősebbnek – írta a képhez a háromszoros olimpiai bajnok úszó.
Hosszú Katinka tavaly augusztusban mondott igent Gelencsér Máténak, és már javában készülődnek a kicsi érkezésére, apránként beszereznek mindent, amire szükségük lehet. Emellett a háromszoros olimpiai bajnoknő időről időre új képet oszt meg követőivel, amelyeken egyértelműen látszik, mennyire boldog és kiegyensúlyozott kismama.
A mostani kép mégis látványosan lenyűgözte a rajongókat, mert az AERON jersey kötéstechnológiával készült pezsgőszínű ruhája kiválóan kiemeli azt a különleges állapotot, amit egy nő életében a várandósság jelent. Ez a ruhadarab egyébként a márka 2023-as őszi–téli divatbemutatóján Koppenhágában debütált.
A Katinka által viselt darab Áron Eszter azon küldetéséről szól, hogy a kötött ruhadarabokat új módon mutassa be a divat rajongóinak. Egy AERON ruha mindig könnyed esésű és kényelmes, ugyanakkor nagyvonalúan elegáns, amely tökéletesen passzol bármilyen különleges alkalmakhoz
Eszter alapította Az Áron E j g ható luxusmárkára fenntarth ultság, a modern vo- a letisztu és és a laza elegan- nalvezeté mző. Nagy hangsúlyt cia jellem árka kollekciójában kap a má szat, a puha bőrök a szabás ata, valamint az iz- használa kötött ruhadarabok. galmas k ON kollekciók olyan Az AERO özi nagyáruházak- nemzetkö hatók elsősorban, ban kaph ndoni Harrods vagy mint a lon Galeries Lafayette, a párizsi G cember óta pedig tavaly dec ten, a Szervita téri Budapes is felpróbálhatók és üzletben árolhatók Eszter le- megvásá hadarabjai. tisztult ruh
Az AERON jersey kötéstechnológiával készült pezsgőszínű ruhája kiválóan
apok óta ett már a imissima ztaliteniő. Fájdalaz arcára iült, még az április harmincadikai születésnapján is sak nehesolyodott evetésről pedig szó sem lehetett. Klampár Tibor készült a műtétre.
rhelő mozdula- Évtizedek megte őkifejtések és a sok tai, a hatalmas erő ás alaposan megvi- ezer óra gyakorlá ilágbajnok, több- selte a kétszeres vi ajnok, világkupa- szörös Európa-ba gozó, Klampár győztes pingpong Tibor testét.
Bal és jobb
rendben van, A bal csípője már r öcz Istvánnak kö- 2017-ben dr. Börö katrészt” kapott a szönhetően új „alk yett. Később a vál- régi, elkopott hely tt tenni, most pedig lát is rendbe kellet Böröcz doktor keze a napokban újra B asztalon, a jobb csí- alá feküdt a műtőa g a doktor. pőjét újította meg ő élet, erő, egész- – Sport egyenl r sokkal vidámabb ség – kezdte a már – Látszik, menyi- Klampár Tibor. olyan testrészem, re az, lassan nincs volna nagyjavítás- amelyet ne kellett most is pingpongoz- ra vinni. Szóval m ddig csak bírtam a tam, tűrtem, amed fájdalmat.
Türelmesen tem, remélem, – Ez van, ez az élet újra asztalhoz áll- előbb vagy utóbb
hatok. Persze a doktor azt is mondta, nyugi, csak türelmesen.
Tibor elmondta, hogy lassan, de biztosan már sétál, igaz, némi segítséggel, de ha vége lesz a gyógytornának, amit megígérte, hogy nagyon komolyan végigcsinál, akkor már eldobhatja a botot, és végre ütőt ragadhat a kézébe.
– Hiányzik a pingpong, a társak az edzések – mondta – Persze a csapattársaim, Jónyer Pista , Kreiszt Tibi naponta „zaklatnak” telefonon keresztül, jólesik az érdeklődésük. Szerencsére akad segítségem, a fiam rendszeresen itt van velem, kajám is van, szóval megvagyok.
Folytatás
Klampár Tibor ugyan még nem a régi, de abban biztosak lehetünk, hogy néhány hónap múlva a villámcsuklójú pingpongozó ismét az asztalnál néz majd farkasszemet az ellenfelekkel
– Naná, hogy folytatom. Még csak hetvenéves múltam, úgy gondolom, van még néhány évem a zöld asztal mellett
Mexikó partjainál a szürke bálnák úgy úsztak a csónakhoz, mintha a barátaikat látogatnák meg
Az izlandi Fagradalsfjall vulkánról készült ez a döbbenetes felvétel.
Az izzó láva egy koponya képét adta ki az egyik pillanatban, teljesen váratlanul
ot ták az idei év Kio szto os s t to drónnal készíte tt legjobbb, d b , r ek járó dí jakat. kép peine n j öbb országából A világ t ilá á tö t g g zt ek a verseny re jelen ntkezent e y j akik több ezer fo tóósok, s ó k a , a k, , t küldtek be. k képet ké e k p bb alkotásoka t A leegjob ge bb gj osában állí tják Siena vár na á ro o r j ol több mint k ki, aho ki h , on keresztül 1 h hónap hó apo p k inthetőek m megte ek g sznek. le s e es
Vietnámban asszonyok szedik a füvet, amely olyan magas, hogy a szél hatására izgalmas formákban hajlandoznak
A Kanári-szigetek színes teraszai a magasból úgy néznek ki, mint egy mozaikkép
NORTHFOTO