
6 minute read
Kezdődik a színházi szezon
from EMO_2020-08-10
by Mediaworks
Interjú: Rakk Adrián Ernővel
„Megkeressük azt, amivel elketyeg az élet”
Ami van. A valóság íze. Egzotikus nyelv, keve sen értik és használják.
KÉPZŐMŰVÉSZET. A legfiatalabb alkotói korosztályt képvi seli az idei Miskolci Grafikai Triennálé díjazottjai között: az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézetének díját kapta.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzőse, mestere Somorjai-Kiss Tibor. Há rom litográfiájával került be a művészi grafika legnagyobb hazai seregszemléjének válo gatásába. A mára a múlt felől tekintő alkotásai azt képvise lik, amit a tárlatot megnyitó művészettörténész, Nagy T. Katalin a leginkább hiányolt: a humort. Ezt a témáját bővíti diplomamunkájává. Rakk Ad rián Ernőt kérdeztem.
Keserű humor, ahogyan a sema tizmus képi világát és szövegeit időtlenné teszi. Mintha De pont fordítva is van. A ko Vígjátékkal nyit a Miskolci Nemzeti a rövid nyári szünet után.
SZÍNHÁZ. Rövid volt a nyári szünet: júliusban még a 2020–2021-es évad első előadásait próbálták, s né hány hét pihenő után augusztus 11-én, kedden megtartják az évadnyitó társulati ülést.
Különleges szezon kezdete ez, hiszen nem az eredetileg 2020–2021-re szánt terveit valósítja meg a Miskolci Nem zeti. A nyár eleji bejelentés szerint tizenöt helyett csak kilenc új bemutatóra vál lalkoznak, és pótolniuk kell az előző évadban meghirdetett, de a koronavírus-járvány miatt elmaradt előadásokat.
Felfüggesztett bérletrendszer
Fontos bejelentés volt, hogy felfüggesztik a bérletes rend szert. Nem lehetett egyszerű a döntést, de mint azt lapunk nak korábban Béres Attila igazgató elmondta: amikor dönteni kellett, rengeteg körülmény volt még ismeretlen. Így pél dául, hogy visszatér-e a vírus, és nem kényszerülnek-e újabb leállásra. „Felelőtlenségnek tartanám azt kérni: vegyenek meg tőlünk valamit, amiről nekünk sincs biztos tudá sunk. A bérlet a nézők számára a biztonságot és a kiszámíthatóságot jelenti, ugyanakkor a színházunk iránti bizalmat is, aminek számos tanújelét adta a közönségünk. Ez öröm mel tölt el bennünket. De ezzel a bizalommal nem élhetünk vissza” – mondta a direktor. hogy a munkásnak mindene
Ezen a héten már játszik is a színház. A tervek szerint a Francia rúdugrás című vígjátékkal kezdenek szerdán. És pénteken végre bemutatják a Szerelmes Shakespeare című színművet, Szabó Máté rende zésében – a premier még az előző szezonban lett volna. ÉM
grafikust? Az egyedi látásmód?
szer szülte a megjelenést.
nem. Mondhatom, még egy gyerek vagyok, akinek van rajztudása, képessége ehhez, belecsöppentem ebbe. A saját grafikáimnál szigorúan fogom magam. Jobban szeretem, ha egy kép nincs túlmagyarázva, és hagy még munkát a befogadónak. Ami a témaválasztást illeti: egy szerűsödik a világ. Az interneten bármire rá lehet keresni. Olyan képanyagra is, amiből aztán el lehet kezdeni egy munkát.
De ön nem ilyen alkotó.
Nem. Nekem fontos, hogy hol élünk. És hogy abból dolgoz zunk, ami van. Annak még mindig megvan a valóságíze.
A művészete tárgya legyen az ön közelében?
azt mondaná: ami volt, az van. Rakk Adrián Ernő (balra) Orosz Csaba tanszékvezetőtől vette át az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézetének díját FOTÓK: VAJDA JÁNOS
moly és a komolytalan közötti dolgozott. Köztük nőttem fel. szett. Sikerült a képi sémákat tázs: az elején fiatalon látjuk témát és feladatot. Mennyire vékony sávban fordul át a múlt Szoros a kötődésem. A gyár más tartalommal megtölteni. a férfit, majd középkorúan, segíthetik az ön munkái a szem a jelenbe. Az irónia ábrázolása a rendszerváltással bedőlt, végül öregen. Az utolsó kép benézést a saját félmúltunkkal? volt az alkotói szándéka? ipartelep-szerűségnek adta át Hogy lássunk a nosztalgia üres. Ez az életút: belecsöp Nem tudom. Én abból indu Az volt a cél, hogy didakti a helyét, ami hol működik, hol mögé? Mert hiába állítja a fel penve valamibe, hozzá lehet lok ki, ami van. A szellemi, kus legyen. A szarkazmussal nem. A régi épületek vannak irat a képen: „Épülünk, már látni nyomorodni az esztergapad kulturális, családi örökségből operálok. Ezek a képek nem meg. Egy évet én is dolgoz a végét”, sokkal inkább látszik hoz. Az idő mókuskerékben dolgozom. Próbálom belőni hagynak tág teret az értelme tam bennük az iskola után. romosnak, mint születőben lévő telik: megkeressük azt, azt, amiből építkezni kezdhe zésnek. Ez a légkör, az itteni emberek teremtett tájnak a környék. És amivel elketyeg az élet. tek. A kort egyébként sokan nagyon markánsan megha hogy mennyire mellbevágó, ha a tanulmányaikból ismerik. A valamikori termelési plakát tároztak 18-19 évesen. Élből azt olvassuk: „Megy az idő, jön Úgy gondol rá, hogy ez értelmes Lehet, nálunk még fokozot kultúra műtárgyként születik megkaptam ezeket a sorsokat. a pénz”, ha csak a gürcölést élet? tabban fontos lenne, ami újjá. Miért érdekes ez? Az foglalkoztatott, hogyan látni, a pénz meg sehol. Nagyon jó embereket lehet a németeknek sikerült Nem tudunk ezzel a helyzettel lehet ezeket az életeket Az egyik munkahelyemen, megismerni ezeken a helye az ügynökakták nyilvánossámit kezdeni. Ugyanazokat műalkotásban megmutatni. nehezebb sorsú emberek ken. Azért is szeretek kétkezi gával. Több évtizedről beszéa lemezeket tesszük fel, mint A forma választásában adta környezetében volt ott munkát vállalni, mert jól ér lünk, ami el van süllyesztve a huszadik században. A szü magát, hogy ez a képi világ – ez a felirat: megy az idő, jön zem magam közöttük. Megvan valahová. Csak anekdoták lőhelyemen volt egy gyár. Aki a gazdálkodj okosan képi viláa pénz. A plakáton a négy ennek is a romantikája: vala vannak. Családokon belül itt élt, nagyjából mind itt is ga – gyermekként nagyon tetképi mező, mint egy mon mikor arra épült a rendszer, hallani sztorikat. meglegyen. Valójában mosto A művészi pályája elején tart. hán kezelt a munkássors. Hogy Hogyan lát rá innen a bejárható értelmes-e ez az élet? Minden lehetséges szakmai utakra? nek megvan a maga fölöslegesÚgy is kérdezhetném: mi tesz sége. Talán ennek is. észrevehetővé egy kortárs
Együttérzéssel tekint erre, vagy A megingathatatlan technikai tárgyszerűen? „Szegényeknek tudás? A korszerű és közérthető elment az életük?” Vagy „így is téma választása?
elmehet az élet”? Szeretem, ha valaki mindan Nem mondhatom, hogy nem nak a birtokában van, amit érint meg. Nincs olyan mun elmondott. Hogy mitől lesz ka, hogy ne szállna alá az emlátható egy művész, ebben ber. Az alászállás a volt keleti sajnos kicsit borúlátó vagyok. blokk művészetében sajátos, Az ismeretség sokat nyom hozza magával ezt az érzést. a latban. Biztosan hasznos Kicsit sötétebb nézőpontból az online média, de nem indítunk bármit. feltétlenül jó, ha a kény Abszolút.
A nagyipari termelés korának Őszintén szólva nem tudom, A falon Rakk Adrián Ernő munkája: Megy az idő, jön a pénz. Ez a litográfia is megtekinthető a Miskolci Galériában feldolgozásában a kortárs hogy azok közé tartozom-e, október 3-ig látogatható grafikai triennálén művészet bőven találhat még akik már láthatóak vagy

Hogyan dönti el, mi érdemes rá, hogy ebből a tárgyi-szellemi környezetből mű szülessen?
Változó. Valami kényszer visz rá. Sokat gyakorolok. Megvan a kíváncsiság: hogy néz majd ki a végén. Egyszer csak lesz időm rá. Feltöltődöm, és neki tudok állni csipegetni a felgyűlt tapasztalataimból.
Hova érhet el az olyan művé szet, mint az öné?
Szépen, lassan elhal. Gyakran találkozom vele, hogy egyre több minden levegős. Mintha nem lenne súlya. Nem szidom ezt a helyzetet, de látom a művészeti közegben is, hogy nincs már az a tartalom. A ruha könnyebben szakad, a harisnyával régebben elhúzták a kocsit. Az önmegvalósítás akarása a fontosabb, mint a megbízható tudás a háttérben. A számomra ez még mindig inkább: szakma. Egykor ugyanaz volt a szerepe, mint a nyomtatott sajtónak: vitte a hírt. Ma már inkább olyan, mint az egzotikus nyelv. Keve
BUJDOS ATTILA attila.bujdos@eszak.hu
Ezek a képek nem hagynak tág teret az értelme- zésnek RAKK ADRIÁN ERNŐ
Elkezdődik a héten a színházi évad
A 2020–2021-es évad Kamaraszínház:
Hamupipőke, zenés mesejáték Tracy Letts: Linda Vista Harold Pinter: Hazatérés, tragikomédia Petőfi Sándor: A helység kalapácsa
Nagyszínház:
Ábrahám Pál – Alfred Grünwald – Fritz
sen értik és használják.
Löhner-Beda: Bál a Savoyban, operett W. Shakespeare: Szentivánéji álom, vígjáték Mel Brooks – Thomas Meehan: Producerek, musical Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára, opera Szomory Dezső: Hermelin, színmű
Ilyen a jazz!

Meggyőző ízelítőt kapott a közönség szombaton este a Filharmónia Magyarország szervezésében tartott Muzsikáló udvar koncerten a műfajból. Ilyen a jazz – ez volt a címe a műsornak, amelyben fellépett Gaál Zsófia (ének – képünkön), Bágyi Balázs (dob), Balásy Szabolcs (zongora) és Horváth Krisztián (basszusgitár). A sorozat augusztus 22-én folytatódik. FOTÓ: VAJDA JÁNOS