Zalaegerszegi 7 Nap - 2019. 04. 26.

Page 1

2019. április 26. • VII. évfolyam 16. szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

Kisgyermeknevelőket köszöntöttek a bölcsődék napján Türelmes, áldozatos és hozzáértő tevékenységükért elismeréseket vehettek át

(7. oldal)

Hagyományos locsolkodás a Falumúzeumban

KÖZÉLET

Városrészi kitekintő

Képzeletbeli túra a 7. választókerületben n 5. OLDAL

ÖTÓRAI TEA A fiúk locsoltak, a lányok virágoztak hétfőn, a Göcseji Falumúzeumban rendezett hagyományos húsvéti rendezvényen. Az egykori népszokások folyamatos felelevenítésével a szervezők a hagyományok fontosságára szeretnék ráirányítani a figyelmet FOTÓ: SERES PÉTER

Helyi értéktár 13. rész Majd’ egy évszázad választja el őket egymástól, mégis egyszerre kerültek be Zalaegerszeg helyi értéktárába 2016 decemberében: a Jézus Szíve ferences templomot 1925–26ban építették fel, míg a szomszédos Mindszenty kertet 2016 tavaszára fejezték be. (Bővebben a 12. oldalon.)

Az elmúlt héten tartotta következő esedékes ülését a Zala Megyei Közgyűlés. A testület többek között megtárgyalta a 2010-ben elfogadott megyei területrendezési terv módosítása céljából széles körű társadalmasítás nyomán elkészíttetett véleményezési anyagot. (Írásunk a 6. oldalon.)

Bronzmérkőzésre készül a ZTE NKK A női kosárlabda-bajnokság elődöntőjében a ZTE NKK a címvédő Sopron Basket csapatával játszott. Az első, idegenbeli mérkőzésen az első negyed feléig jól tartotta magát a zalai csapat, majd ezután a hazaiak 14 pontos előnyt szereztek. (Bővebben a 15. oldalon.)

VÁNDOR VIGADÓ Zalaegerszeg

285540

A Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete

Napelemek az együttérzők támogatását nagy választékban, továbbra is várja. beszereléssel!

285392

1995 óta

Esküvői és céges rendezvények, valamint családi összejövetelek lebonyolítását 130 fő-ig vállaljuk. Kültéri szertartás (székek, kihangosítás) ingyenes

Euro Színvonal Bt.

Kérjük egyesületünk érdekvédelmi munkáját

Öregbíti a város jó hírnevét n 9. OLDAL

Fűtsön Fa tüzelésű kazánnal! Fűtsön Fa tüzelésű kazánnal!

www.csepregikazan.hu www.csepregikazan.hu Kazánok már raktárról is elvihetők!

Kazánok már raktárról is elvihetők!

5 ÉV GARANCIA!

06 30/907-18-14

259724

Telefon: 30/271-69-17 info@vandorvigado.hu www.vandorvigado.hu

A múlt héten a Petőfi iskola ebédlőjében tartotta megalakulásának 15. jubileumát ünneplő közgyűlését a Bazitai Polgárőr Egyesület. Dr. Sipos Gyula rendőr vezérőrnagy, Zala megye főkapitánya levélben köszönte meg, hogy részt vettek a Zala Megyei Rend­őrfőkapitányság „ÉLET” című baleset-megelőzési kisfilmjének „színvonalas elkészítésében”. (Részletek a 2. oldalon.)

RENDELJEN RENDELJEN EGYEDI EGYEDI GYÁRTÁSÚ GYÁRTÁSÚ KAZÁNT! KAZÁNT!

adója 1%-ával támogatni szíveskedjenek, melyet előre is köszönünk! Adószám: 19959988-1-20

Tizenöt éves a Bazitai Polgárőr Egyesület

jarfaszoltan.euroszinvonal@gmail.com https://euroszinvonal.business.site

AnTAl GyörGy 5HorváTH ÉV GARANCIA!

9735 Csepreg, Bercsényi Bercsényi u. 27., Tel.: 06-94/366-165 9735 Csepreg, u. 27.

HorváTH AnTAl GyörGy

Mobil:06-70/275-7213, 06-70/275-7213, e-mail: Mobil: e-mail: csepregikazan@freemail.hu csepregikazan@freemail.hu

9735 Csepreg, Bercsényi u. 27., Tel.: 06-94/366-165 Mobil: 06-70/275-7213, e-mail: csepregikazan@freemail.hu

229610

Ülésezett a megyegyűlés

Beszélgetés Bérczes Edit ultrafutóval


2

| 2019. április 26. |

fókusz

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

RÖVID HÍREK

Közel harmincezer óra szolgálatban

Fogadóóra

Tizenöt éves a Bazitai Polgárőr Egyesület

Bali Zoltán önkormányzati képviselő május 6-ai, soron következő fogadóórája elmarad, azt május 13-án, hétfőn 18 órától pótolja. A fogadóóra helyszíne: Fidesz-iroda, Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 8.

Tájékoztatás üveghulladék gyűjtéséről A Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. tájékoztatja a Tisztelt Ügyfeleket, hogy Zalaegerszegen a házhoz menő üveghulladék gyűjtésének időpontjai 2019. évben az alábbiak: május 3., 2019. augusztus 2., 2019. november 1.

Együtt 50 éve Várják azon házaspárok jelentkezését, akik 2019ben ünnepelik 50. házassági évfordulójukat, és házassági esküjüket ünnepélyes keretek között fogadalommal szeretnék megerősíteni. A rendhagyó alkalomra 2019. május 31-én 17.00 órakor kerül sor Zalaegerszeg Dísztermében. A párokat Balaicz Zoltán polgármester úr „adja újra össze”. Várják jelentkezésüket május 5-ig a következő telefonszámokon: 92/596339, 30/641-8833 vagy személyesen: Családi Intézet, Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3–5., 1. emelet.

Vadon a belvárosban „Vadon a belvárosban – Mit talál egy biológus az épületek között?” címmel különleges barangolásra invitálja az érdeklődőket április 27-én 14.30 órai kezdettel a helyi Tourinform iroda, a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület és a város önkormányzata. Az ingyenes séta során a résztvevők Illyés Zoltán biológus segítségével a belváros épületei között rejtőző növény- és állatvilágot ismerhetik meg.

A jubiláló egyesületből ketten „Szent László” emlékplakettet kaptak. A képen (b-j) Donáczy Dezső, Rétai Balázs, Tarr Tibor, Sándor Dénes György és Szabó Márton Ferenc FOTÓ: A SZERZŐ

A múlt héten a Petőfi iskola ebédlőjében tartotta megalakulásának 15. jubileumát ünneplő közgyűlését a Bazitai Polgárőr Egyesület. Dr. Sipos Gyula rendőr vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, Zala megye főkapitánya levélben köszönte meg, hogy a bazitai polgárőrök is részt vettek a Zala Megyei Rendőr-főkapi-

tányság „ÉLET” című baleset-megelőzési kisfilmjének „színvonalas elkészítésében” és ezzel hozzájárultak, hogy felhívják az állampolgárok figyelmét a közúti közlekedésben való jogköve-

tő magatartás fontosságára”. Szabó Márton Ferenc, az egyesület elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a civil szervezetük tagsága működésük alatt összesen 7239 alkalommal 29 958 óra szolgálatot teljesített, amely során 135 ezer 384 kilométer utat tett meg járművel (arról sajnos nincs adatuk, mennyi

a g yalogosan megtett út hossza) – zömmel Bazita és Kökényesmindszent település és az azokat körülvevő hegyi hajlékok őrzése, valamint a zalaegerszegi városi rendezvények biztosítása során. A jubiláló polgárőr egyesület munkáját megköszönte Sándor Dénes György, a településrész városházi képviselője és Donáczy Dezső zalaegerszegi járási koordinátor, kiemelve, hogy munkájukra nemcsak Bazita, hanem egész Zalaegerszeg számíthat. Horváth Róbert, a Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnöke a huzamosabb ideig végzett kiváló polgárőr tevékenysége elismeréseként „Szent László” emlékplakettet adományozott Tarr Tibornak és Rétai Balázsnak. A 15 éves polgárőri szolgálatért Kecskés Imréné, Garami Sándor, idős Gorza Imre, ifjú Gorza Imre, Kakas Tibor, Kecskés Imre, Kovács Sándor, Rétai Balázs, Tarr Tibor, Tóth András és Szabó Márton Ferenc; a 10 éves polgárőr szolgálatért Kovács István és Horváth Csaba; az 5 éves polgárőr szolgálatért pedig Kecskés Tibor kapott az OPSZ elnöke, dr. Túrós András által adományozott Emléklapot. n FINCZA ZSUZSA

Lakossági fórumot tartott Gyurcsány Ferenc Az „Európa, maradunk!” című országjáró kampányának keretében aktuális politikai kérdésekről és a Demokratikus Koalíció (DK) választási programjáról tartott lakossági fórumot Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, volt szocialista miniszterelnök április 17-én Zalaegerszegen, az Apáczai művelődési központban. Az európai parlamenti választás a legnehezebb voksolás lesz, mert az emberek a napi gondjaikat, bajaikat nehezen tudják összekötni az európai döntéshozatallal – közölte a fórumot megelőző sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke szerint most van először igazi törésvonal

Európában, a két „nagy tábor” közt politikai küzdelem zajlik: az egyik tábor erősebb, együttműködőbb Európát akar, míg a másik tábor szerint nem jó, ha „mindent közösen intézünk” – fogalmazott. A DK erős európai egyesült államokat szeretne, amelyben a tagállamok kö-

zösen védik Európa hatá­ rait, közösen ellenőrzik a bankokat, és amelyben szükség van az Európai Ügyészségre. Hozzátette: ugyanakkor választ kell adni arra a kérdésre is, hogy miként alakul az emberek életszínvonala a tagállamokban. Az emberek életkörülményeit kell közelí-

Városi hetilap • A Maraton Lapcsoport tagja • Impresszum:

teni egymáshoz, közös szociális szabályozásokra – többek közt a minimálbér, a minimálnyugdíj és az európai családi pótlék szabályozására – lenne szükség. Gyurcsány Ferenc kitért arra is, hogy az elmúlt évhez képest a Demokratikus Koalíció megkétszerezte a támogatottságát. A május végi EP-választásra pozitív várakozással tekintenek, az Európai Parlamentben (a DK európai parlamenti listavezetője dr. Dobrev Klára) két-három helyre számítanak. n KOLOZSVÁRI ILONA

Lapigazgató: Peszleg Judit Főszerkesztő: Heffler György Felelős szerkesztő: Sárvári Viktória Szerkesztőség címe: 8900 Zalaegerszeg, Kossuth utca 45–49. Tel.: 20/526-8003 e-mail: zalaegerszegi7nap@maraton.hu Kiadja: Maraton Lapcsoport – Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Heffler György és Vida-Varga Andrea ügyvezető igazgatók Kiadó elérhetőségei: 8200 Veszprém, Házgyári út 12., http://www.maraton.hu, e-mail: maratonkozpont@maraton.hu Tel.: 88/400-400 Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt., Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor Ferenc nyomdavezető Megrendelés száma: 16/2019 • A lap ingyenes • Megjelenik 26 000 példányban. • Terjeszti a DMH Magyarország Kft. A Szerkesztőség fenntartja magának a jogot az olvasói levelek tartalmának szerkesztésére és közlésére.


fókusz

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

| 2019. április 26. |

3

Képes séta „a felhők szerelmesével”, Serényi Árpáddal Akire emlékezünk, az JEGYZET

sosem múlik el teljesen? n Sárvári Viktória

Serényi Árpád fotója az egyik zalaegerszegi malomról. A Göcseji Múzeum a fotográfus 793 darab képét őrzi Fotó: Serényi Árpád, Göcseji Múzeum

Ugyan nem Zalaegerszeg szülötte volt, mégis érezte és értette a várost, ahol több mint húsz éven át tevékenykedett fotográfusként. Képei nemcsak egy letűnt korba kalauzolják az érdeklődőt, hanem átvitt értelemben beszélnek magáról a fotográfiáról mint műtárgyról is. Serényi Árpád (1897–1941), Zalaegerszeg és Göcsej fényképésze volt a „főszereplője” a Lokálpatrióta Klub szerdai előadásának: a kulcsfigura munkásságának mozzana­ taiba Megyeri Anna, a Göcseji Múzeum történész-főmuzeológusa avatta be a résztvevőket a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. A Göcseji Múzeum nem kevesebb mint 793 darab Serényi Árpád által készített fotográfiát birtokol – számos darabot az enyészettől mentettek meg az elmúlt évek, évtizedek során. A fényképek esztétikai értékük mellett

kordokumentumként is szolgálnak, többet a múzeum „történeti fotógyűjteményében” műtárgyként tartanak nyilván. Megyeri Anna 2017-ben nagy sikerű kötetet írt és szerkesztett Serényi Árpád életéről, valamint Zalaegerszeget és Göcsejt bemutató fényképeiből. Megtudtuk: a mester 1920-ban érkezett Zalaegerszegre özvegy Saly Viktorné meghívására, akinek a műtermében először segédként, majd társtulajdonosként dolgozott; önálló műtermét 1926-ban nyitotta meg.

Serényi Árpád a felhők szerelmese volt – hangsúlyozta Meg yeri Anna az előadás alatt. A fotográfiák révén eljuthattunk a művész lakásába, ott lehettünk az 1935-ös Deák téri betlehemezőkkel, láthattuk az 1937es árvizet a belvárosi Síp utcában – sőt, egy 1934-es lég ifelvételen felülről is megtekinthettük a növekedő megyeszékhelyt. A „képes séta” során számos érdekességről is értesülhettünk: valaha a börtön udvarán bódékban teljesítettek szolgálatot az őrök, hatalmas tömeg ünnepelte az olai Jézus Szíve templom avatását, kis családi házas övezetként köny velték el az eg ykori Wlassics Gyula (ma Ady Endre) utcát, míg a Széchenyi és Kazinczy tereken abban az időben kis benzinkutak működtek. n TÓDOR TAMÁS

Hétfőn a Zalaegerszegi Tájfutó Club, az Egerszeg Rádió 95.1 és a Zalaegerszegi Televízió tojáskereső versenyt szervezett a gyerekeknek a Skanzenben. A rendezvényre több százan látogattak el

A napokban elvesztettünk valakit. Egy kollégát, barátot, cserfes lányt, aki másoknak anya volt, gyermek, testvér. Korán ment el, fájóan korán, bár azt hiszem, a halál soha nem lehet éppen időben. Amikor meghallottam, tudtam, hogy a következő jegyzetem az övé lesz, csak épp azzal nem voltam tisztában, mit írjak és hogyan. Írhatnék az elmúlásról, az elénk is tükröt táró elmúlás hirtelenségéről, könyörtelenségéről. De nem akarok. Róla akarok írni. Viszonylag laza volt köztünk a kapocs, kollégák voltunk, majd ő elment babázni. Valahogy mégis jobban megérintett az elmúlása, mint más, hozzám közelebb állók elvesztése. Hallom még a hangját, ahogy mesél „a zanyuról”, meg a papáról, ó, és a kislányáról, akire annyira, de annyira

vágyott mindig és úgy örült, amikor kiderült, hogy érkezik hozzá. Emlékszem a nevetésére, amikor egy rövid fejszámolás eredményével szembesítettük, aztán ebből végül szállóige lett. Sosem sértődött meg ezeken a vicceken, velünk mulatott. Egyszerűen jó volt és kész. Emlékszem, amikor annyi ideig melegítette a főtt tojást a mikróban, hogy az felrobbant, persze, pont akkor, amikor kinyitotta a dobozt, így mindenkit beterített, magát a legjobban. Azóta még a rakott krumpliról is ő jut eszembe. Vidám volt és érzelmes, rettentő módon. És úgy, de úgy tudott szeretni! Legalább annyira, mint ahogy ő maga vágyott az elfogadó, tiszta szeretetre. Ez az apró, kedves, mindig mosolygós szeretetbomba ment most el. Elment, de szeretném hinni, hogy amíg emlékszünk rá, addig el nem múlik.

Az MSZP nagyobb részvételre számít az EP-választáson Kampány körútja során Zalaegerszegen, az MSZP Dísz téren felállított aláírásgyűjtő standjánál tartott fórumot április 16-án dr. Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője. A fórumot megelőző sajtótájékoztatóján elmondta: a választópolgárok érzik, hogy az EP-választásnak van tétje. Öt évvel ezelőtt a magyar választópolgárok 28,9 százaléka vett részt a voksoláson, idén viszont magasabb részvételi arányra számítanak – jelezte dr. Ujhelyi István. Sajtótájékoztatóján kitért arra is, hogy az Európai Parlament (EP) keddi strasbourgi plenáris ülésén az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) és az Európai Ügyészség tevékenységének összehangolásáról szavaztak. A javaslatot a f ideszes EP-képviselők nem támogatták, dr. Ujhelyi István

szerint ezzel a következő időszakban Mag yarország uniós fejlesztési forrásait veszélyeztetik Az MSZP EP-képviselője szerint az a „Magyarország, amit Orbán Viktor épít, összeférhetetlen az Európai Unióval és az európai alapszerződéssel”, és ha ez folytatódik, akkor kisodródunk Európából. Hozzáfűzte: május 26án, az EP-választáson arról is döntünk, hogy kisodródva az Európai Unióból vagy az Európai Unió „védernyője” alatt, európai mag yar polgárként kívánunk élni. Az MSZP azt szeretné, hog y Mag yarország az Európai Unió tagállama maradjon, és ezt a célt szolgálja az „Európában akarok maradni” címmel indított aláírásgyűjtő akció is – hangsúlyozta az MSZP EP-képviselője. n KOLOZSVÁRI ILONA


4

| 2019. április 26. |

Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatót Gyöngyösi Márton Európai parlamenti választásnak még soha nem volt akkora tétje, mint a 2019-es voksoláson – jelentette ki zalaegerszegi sajtótájékoztatójá n G yön gyösi Márton, a Jobbik európai parlamenti listavezetője. Május 26-án arról kell dönteni, hog y milyen Magyarországon és milyen Európában szeretnénk élni – fogalmazott. Hozzáfűzte: a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak tavaly decemberben elkészült a választási prog ramja, amely alapvetően három fő témára épül és ezek közül a legfontosabb a migráció kérdése. A Jobbik mindig következetesen képviselte migrációellenes álláspontját és a letelepedési kvótákkal szemben foglalt állást – fejtette ki Gyöngyösi Márton. Több mint 86 ezer migránst telepítettek le Magyarországon, a Jobbik kezdeményezni fogja az átvilágításukat, és mindazokat, akik nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, szeretnék kitoloncoltatni az országból – hangsúlyozta. A jobbikos politikus szerint a migráció mellett legalább ekkora problémát jelent az elvándorlás kérdésköre. Több százezer magyar hagyta el nagyrészt egzisztenciális okokból a szülőföldjét, a Jobbik ezért a béruniós kezdeményezésében és a kampányában is eg y bérfelzárkóztatási programot (egyenlő munkáért egyenlő munkabér járjon minden európai embernek) hirdetett meg. Programjukban új kohéziós politikát, új gazdaságpolitikát fogalmaztak meg, a korrupció visszaszorítására pedig az Európai Ügyészséghez való csatlakozást javasolták – ismertette a zalaegerszegi sajtótájékoztatóján. n KOLOZSVÁRI ILONA

aktuális

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Pár ezer forintos tűzoltó készülék milliós értékeket menthet Ahogy egyre jobban melegszik az időjárás, egyre többen kelnek útra és autóznak az ország útjain. A meleg időjárás nemcsak az emberi szervezetet, hanem gépjárműveinket is jobban próbára teszi. Az alábbi cikkünkben arról tájékozódhatnak, hogy miért is volna hasznos, ha minden járműben ott utazna velünk egy tűzoltó készülék. Amikor egy új vagy használt járművet veszünk, sok dolgot figyelembe veszünk. Elég nagy legyen a jármű, keveset fogyasszon, megbízható legyen és természetesen biztonságos is. Azonban azzal senki sem számol, hogy ezek a technikai eszközök jelentős hőtermeléssel dolgoznak és rengeteg éghető anyag található a jármű motorterében és utasterében is. Természetesen ritkábban, de egy új autóban is ugyanúgy keletkezhet valamilyen meghibásodás folytán tűz, mint egy régebbi, használt jármű esetén. Sajnos az autók extralistáján csak pár gyártó ajánl fel opcionálisan kézi tűzoltó ké-

szüléket az autóba. Ezen könnyen segíthetünk mi magunk is, hiszen számos forrásból lehet beszerezni olyan készüléket, amely egy kezdeti gépjárműtűz eloltására alkalmas lehet megfelelő használat mellett. Ezekben az esetekben még megvan rá az esély, hogy pár alkatrész kicserélésével továbbra is üzemképessé lehet tenni az oltást követően járművünket, szemben a teljes megsemmisüléssel. Az említett előnyök mellett nem szabad megfeledkeznünk az utakon közlekedő és bajba került embertársainkról sem. Elképzelhető, hogy pont mi leszünk az elsők, akik odaérkezünk egy

Az optimális elhelyezése az első utasoldali ülés lábterének bal oldalán, vízszintes helyzetben

FOTÓ: ZALA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG

kezdeti gépjárműtűzhöz és nagyon nagy segítséget, jó szolgálatot tehet egy, a saját

járműben tárolt tűzoltó készülék, amellyel segíthetünk a bajba került autóstársunkon. A gépjárműben elhelyezett tűzoltó készülék alapszabályai: személygépkocsiban kisebb készüléket rendszeresíthetünk, méretük miatt. A megfelelő rögzítés kulcsfontosság ú kérdés. Egyrészt ellen kell állni egy erősebb fékezéskor, ütközéskor fellépő erőnek. Másrészt biztosítanunk kell, hogy a vezetőülésből lehajolva, egy kézzel oldható kötés után meg tudjuk kezdeni az oltást. Az optimális elhelyezése az első utasoldali ülés lábterének bal oldalán, vízszintes helyzetben. Másodlagos megoldás lehet a csomagtartóba való beépítés, de ott vegyük figyelembe, hogy a csomagok elmozdítása nélkül hozzáférjünk. Az ilyen kisméretű palackok csak a kezdődő tüzek elfojtására alkalmasak.

A legendák nyomában – petőfisek a Felvidéken A közelmúltban hetedikes tanulóink egy sikeres pályázatnak köszönhetően Szlovákiában jártak. Kirándulásuk során olyan városokat és településeket kerestek fel, amelyek közös irodalmunk és történelmünk nagyjait idézik. Iskolánk névadója, Petőfi Sándor a szépséges bányaváros, Selmecbánya Evangélikus Líceumában tanult, de ide járt Mikszáth Kálmán is. Az emléktáblánál a tanulók koszorút helyeztek el.

Továbbhaladva Késmárkra, a Szent Jakab-templomba tértek be, ahol Thököly Imre, „a kuruc király” végső nyughelyénél emlékeztek. Sétáikat érdekes legendák színesítették: a kéméndi

kurta szoknyás népviseletről, majd pedig a lőcsei fehér asszonyról, Korponayné Géczy Juliannáról hallhattak. A Jókai Mór híres regényének főszereplőjéről készített festményt életnagyságban a

A tanulók kirándulásuk során megismerkedtek a Világörökség három csodájával: Selmecbánya és Lőcse mellett Szepes várát is bejárták FOTÓ: A SZERZŐ

lőcsei városháza emeletén tekintették meg. Mátyás királyról szóló, eg yik legismertebb mondánk helyszínén is jártak, ahol megtudták, hogy az uralkodó a Sajógömör környéki szőlőhegyeken kapáltatta az urakat. A település főterén áll szobra, Holló Barnabás alkotása. A tanulók kirándulásuk során megismerkedtek a Világörökség három csodájával: Selmecbánya és Lőcse mellett Szepes várát is bejárták. A Tátrán átkelve havas szirteket láthattak, majd Ótátrafüredről Tarajkára fogaskerekűvel felemelkedve rövid gyalogos túrát tettek. A program zárásaként a harkácsi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába látogattak, ahol a tanulók és pedagógusaik meséltek az iskola életéről, majd ajándékkal kedveskedtek. Partneriskolai kezdeményezésként a petőfisek is bemutatkoztak, majd magyar nyelvű könyveket adtak át a diákoknak és az iskolai könyvtárnak. Kocsis Eszter programfelelős


városrészi kitekintő

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

| 2019. április 26. |

5

Városrészi kitekintő

Intézményi felújítás, közösségépítés és útfelújítások a 7. számú választókerületben Miközben a belvárosban egymást érik az útrekonstrukciók és épületfelújítások, addig a város más részeiben sem áll az élet, sőt. Az elmúlt hetekben sorra vettük a peremkerületekben zajló kisebb-nagyobb szabású munkálatokat, így érkeztünk el ifj. Sándor Dénes Györgynek, a 7. számú választókerület önkormányzati képviselőjének körzetébe, Ebergénybe, Bazitára, Gálafejre, Vakaroshegyre és a Landorhegy déli részére. A képviselővel a beruházásokról és a tervekről is beszélgettünk. n Sárvári Viktória

– A körzetben élők számára sem volt eseménytelen az elmúlt 1,5 év, hiszen több útrekonstrukció, közösségitér-építés és intézményfelújítás is történt. Az egyik legjelentősebb ezek közül a Landorhegyen található Kodály ovi energetikai korszerűsítése volt. – Az én körzetem területileg az egyik legnagyobb kiterjedésű rész a városban, ebből adódóan a nagyobb volumenű beruházások mellett számtalan kisebbet is megvalósítottunk. Minden városrészben történtek, illetve történnek pozitív változások, ezek közül vannak olyanok, amelyek már befejeződtek vagy épp zajlanak még, valamint előkészületi fázisban vannak. Próbálunk folyamatosan előrelépni. Valóban, a Landorhegyen a közelmúlt talán legjelentősebb fejlesztése volt a Kodály ovi energetikai korszerűsítése, amelyre a TOP-program keretében 97 millió forint érkezett, ezt az összeget egészítette ki a város önkormányzata 37 millió forinttal, így ös�szesen 134 millió forintos beruházással újulhatott meg a nevelési intézmény, az ott dolgozó szakmai gárda és az odajáró családok nagy örömére. A másik nagy beruházásunk a térségben az Egry József és a Kodály utca találkozásánál található Kodály utcai kispark kiépítése volt, ahol egy, a 21. század elvárásainak teljes mértékben megfelelő pihenőparkot építettünk, egy kutyafuttatóval egyetemben. Utóbbira azért volt szükség, hogy megfelelő környezetet teremtsünk a családok és a kutyások számára a kikapcsolódáshoz, úgy, hogy ne zavarják egymást kikapcsolódás közben. Emellett felújítottuk a focipá-

lyát, térkövezett gyalogos sétányt építettünk ki, modern padokat, asztalokat helyeztünk ki és szalonnasütőt állítottunk fel. Ebben az évben pedig a közbiztonságra he-

csak most építjük ki a járdafelületeket. Az egyik ehhez kapcsolódó nagy volumenű beruházás volt az, amelyet tavaly adtunk át a Becsali úton. A beavatkozásra több

megkezdése bizonyult. Az alsó szakasz, amely korábban nem rendelkezett szilárd burkolattal már elkészült, a projekt második részében pedig a jelenleg is aszfaltburkolattal rendelkező szakaszt szeretnénk felújítani, a beruházás egy ivóvízminőség-javító KEHOP-os program keretében valósul majd meg, akárcsak a bazitai nagykanyarban lévő kis, belső út, amely jelenleg ugyan használható, de továbbra sincs túl jó állapotban. Ezen az állapoton szeretnénk a beruházással változtatni.

azt körülvevő park renoválását. Fontos feladat lesz még folytatni a városrészben a buszmegállók cseréjét, felújítását, akárcsak az Egerszeg-hegyen, ami az elmúlt években már folyamatosan zajlott.

– Ebergényben is hasonló munkálatok zajlottak az elmúlt időszakban. Mik a távlati tervek? –Régi kívánsága volt az ott élőknek – akárcsak a bazitai­ aknak –, hogy legyen egy közösségi terük. Eddig, ha fesztivált rendeztünk, akkor azt a közösségi ház előtti területen szerveztük meg, viszont ez a helyszín nem alkalmas nagyobb tömeg befogadására. Most a focipálya melletti területre költöztetjük át a helyi rendezvényeket, a jövőben itt alakítunk ki egy szabadtéri közösségi teret. Jelenleg a tervezési munkálatok zajlanak.

– Eddig Gálafejről nem beszéltünk még. A terület az utóbbi időben rendkívüli módon fejlődött, egyre többen választják otthonuknak a városrészt.

A tavaly fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Kodály ovi nem csupán jubileumát ünnepelte, hanem energetikai korszerűsítését is FOTÓ: ARCHÍV/SERES PÉTER lyezzük majd a hangsúlyt, hiszen bővítjük a terület közvilágítását és térfigyelő kamerákat szereltetünk fel. Emellett a parkosítás is szerepel a tervek között. Mindezeken felül több kisebb-nagyobb út-, járda- és lépcsőfelújítás, -javítás valósult meg a Landorhegyen, ezekben mindig igyekeztünk a lakosság igényeihez igazodni, hiszen az egyik elsődleges szempontunk a közlekedők biztonsága.

– Becsaliban más a helyzet, hiszen ott igen kevés a járdafelület. – Igen, itt az átszőttség nem jellemző, hiszen itt még

okból is szükség volt: egyfelől gon­dolnunk kellett a környéken élő kisgyermekes, babakocsit toló vagy épp totyogót sétáltató édesanyákra, másfelől az útszakaszt szerettük volna biztonságosabbá tenni, hiszen sokan azon a területen igen nagy sebességgel haladnak gépkocsijukkal, ami egy járda nélküli úton igen veszélyes a gyalogosokra nézve. Ezt a programot az idei évben is szeretnénk folytatni, a munka jelenleg az előkészítés folyamatában halad. Ha pedig tovább megyünk, akkor máris elérünk Bazitára, ahol szintén több apró feladat volt, de a legjelentősebbnek a Toposháza út felújításának

Bazitán sajnos nincs közösségi tér, általában az óvoda melletti útszakaszt szoktuk lezárni egy-egy rendezvény kapcsán, azonban világos, hogy szükség van egy állandó, komfortos terület kialakítására. Jelenleg dolgozunk a megoldáson, a napokban többször is tartottunk bejárást a Toposháza utca és a temető melletti területen pár éve megépített út kereszteződésében. A jövőben itt szeretnénk kialakítani a közösségi teret, erre kiváló tervek készültek, kiegészülve a lakosság igényeivel. Ide kapcsolódva, az idei évben szeretnénk megvalósítani az óvoda melletti hősi emlékmű felújítását, majd az

– Igen, ez egy nagyon nagy figyelmet érdemlő és kapó városrész, nem véletlenül. Az utóbbi időszakban nagyon sokan költöztek oda, és nagy örömömre igen aktívak az ott élők. Itt a Széna tér alkalmas arra, hogy közösségi teret alakítsunk ki, eddig elvégeztük a jelentősebb földmunkákat, illetve padot helyeztünk ki, de még idén folytatódik a szabadtéri programok szervezésére alkalmas terület fejlesztése, parkosabbá alakítása. A városrészben pedig folytatódik a közvilágítás fejlesztése. Ezenkívül útépítést tervezünk Cimpó-hegyen, illetve más külterületi részeken. Nagyon sok az előkészítő munka, amelyeknek az eredményét később látjuk majd. Sok lakossági megkeresés érkezik hozzám, ami nagyban megkönnyíti a munkámat, így a jövőben is mindenkit arra biztatok, hogy legyen aktív és mondja el a meglátásait, véleményét.


6

| 2019. április 26. |

a hét témája

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Elültették a végzősök fáját

Különleges polgáravató a Béke-ligetben

Az ünnepélyes perceket követően Balaicz Zoltán az iskolákat képviselő végzősökkel közösen elültette a facsemetét, majd a fiatalok – mintegy gyermekkoruktól búcsúzva – színes lufikat engedtek fel a magasba FOTÓ: SERES PÉTER

Hosszú évek hagyományába csempésztek üde színfoltot Zalaegerszegen a csütörtöki polgáravatón. A város polgármestere minden esztendőben jelképesen polgárrá avatja a középiskolás végzős diákokat, idén ezt a tavaly életre hívott új hagyománnyal, faültetéssel is szimbolizálták. A Béke ligetben megrendezett eseményen a végzős tanulókat iskolánként 3–3 fiatal képviselte, őket elsőként Bellér Beáta Noémi diákpolgármester köszöntötte. Felidézte,

a faültetés hagyománya 2018ban indult el azzal a céllal, hogy a diákok emléket állítsanak végzős éveiknek. A diákpolgármester hangsúlyozta, bízik benne, hogy a most

érettségiző, szakmai vizsgán helytálló fiatalok évtizedek múlva szívesen jönnek majd vissza a fához, akár családjuk körében is, hogy szeretettel emlékezzenek diákéveikre.

Balaicz Zoltán polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott, a fiatalok a város jövőjét jelentik. Mint mondta, az érettségi és szakmai vizsgák, amelyek a végzős diákok előtt állnak, ugyan nehéznek tűnhetnek, azonban később belátják majd, hogy feleslegesek voltak félelmeik. A polgármester arról is beszélt, hogy a polgáravató

egy régi hagyomány Zalaegerszegen, amelynek során a felnőttkorba ért fiatalokat a város jelképesen polgárává fogadja. Ennek a régi, szép hagyománynak a megújítása volt tavaly a végzősök fájának ültetése, s Balaicz Zoltán örömét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy ez a program idén is nagy sikerrel folytatódik és nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében. A polgármester kiemelte, a kezdeményezésért köszönet jár a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat tagjainak. Végezetül az iskolákat képviselő végzősökön keresztül minden tanulónak azt kívánta, soha ne adják fel álmaikat, valósítsák meg azokat hittel, bátorsággal és nag y kitartással, hiszen, ahogy fogalmazott, a kemény munka mindig meghozza gyümölcsét. Az ünnepélyes perceket követően Balaicz Zoltán az iskolákat képviselő végzősökkel közösen elültette az idei esztendő facsemetéjét, majd a fiatalok – mintegy gyermekkoruktól búcsúzva – színes lufikat engedtek fel a magasba. n SÁRVÁRI VIKTÓRIA

A területrendezési terv módosításáról és támogatásról is döntött a megyegyűlés Az elmúlt héten tartotta következő esedékes ülését a Zala Megyei Közgyűlés. A testület többek között megtárgyalta a 2010-ben elfogadott megyei területrendezési terv módosítása céljából széles körű társadalmasítás nyomán elkészíttetett véleményezési anyagot. Az anyag az államigazgatási eg yeztetési eljárás meg indításának alapjául szolgál. A hivatalos egyeztetéseket követően várható-

an ősszel kerülhet a közgyűlés elé a terv módosításának végleges változata. Megtárgyalta a grémium a Terület- és Településfejlesz-

tési Operatív Prog ram (TOP) végrehajtása keretében az Irányító Hatóság által rendelkezésre bocsátott 50 darab támogatási kérel-

A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően döntés született a következő 4 éves időszakban Zala megyében tevékenykedő 15 közigazgatási és munkaügyi, valamint 2 pedagógus bírósági ülnök személyéről FOTÓ: PEZZETTA UMBERTO

met érintő újabb döntési javaslatot. Megválasztotta a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának és felügyelőbizottságának tagjait, valamint elfogadta a szervezet, illetve a Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. éves beszámolóját. A területfejlesztési tevékenységekhez szorosan kapcsolódó témák mellett a közgyűlés rendeletet alkotott a Zala Megyei Önkormányzat 2018. évi gazdálkodásának zárszámadásáról, valamint módosította 2019. évi költségvetését, továbbá támogatási igény benyújtásáról döntött a belügyminiszter és a pénzügyminiszter által kiírt pályázati felhívásra. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően döntés született a következő 4 éves időszakban Zala megyében tevékenykedő 15 közigazga-

tási és munkaügyi, valamint 2 pedagógus bírósági ülnök személyéről. Döntött még a közgyűlés a Muravidéki Magyar Önkor-

Támogatják a muravidéki magyarokat mányzati Nemzeti Közösség és a Zala Megyei Önkormányzat között a muravidéki magyarság nemzeti tudata fennmaradásának és anyanemzethez való kötődésének erősítése érdekében több mint két évtizede évente megújított együttműködési megállapodás 2019. évre szóló megkötéséről, amelynek keretében 1 millió forintnyi támogatást biztosít a szervezet által előzetesen meghatározott programok lebonyolításához.


a hét témája

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

| 2019. április 26. |

7

Dicsőséget hoztak a városra és az iskolájukra

Jutalmazták a megmérettetéseken jól szereplő diákokat Csütörtökön a polgáravató részeként a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben tartott ünnepség keretében jutalmazták a tanulmányi és sportversenyeken jól szereplő tanulókat. – Önkormányzatunk immár negyedszázados hagyományának tesz eleget azzal, hogy jutalmazza a diákok szorgalmát, eredményeiket. Fontos, hogy a fiatalok érezzék, megbecsüljük a tehetséget, az igyekezetet – mondta lapunknak Balaicz Zoltán polgármester, megemlítve, hogy 22 évvel ezelőtt érettségiző diákként ő is a jutalmazottak között volt, és számára is sokat jelentett a megbecsülés. Az idei tanévben a 9 zalaegerszegi középfokú tanintézményben 875 diák – 372 gimnazista és 503 szakgim-

nazista, illetve szakközépiskolás – fejezi be a tanulmányait. Közülük ezúttal 103 diák kiemelkedő tanulmányi, illetve sporteredményét jutalmazták oklevéllel és Nyári Krisztián Írjál és szeressél című könyvével. A rendez vény ünnepi hangulatát Nérel Leonarda, a Zrínyi gimnázium tanulója Csézy Ez az otthonunk című számával alapozta meg, majd Bellér Beáta Noémi diákpolgármester köszöntötte a résztvevőket, emlékeztetve arra, hog y újabb eseménydús programok várnak rájuk –

a szerenád, a ballagás után az érettség i és szakmai vizsgák izgalmai és megpróbáltatásai. Szólt az ünneplőkhöz Balaicz Zoltán polgármester is, hangsúlyozva, hog y bár 2013 óta az önkormányzat már nem fenntartója és működtetője az iskoláknak, de nem mindegy számukra, miként boldogulnak, éppen ezért megőrizték a jó kapcsolatot minden tanintézménnyel, a tanárokkal, a diákokkal is és rendkívül büszkék az eredményeikre. Az okleveleket és a jutalmat Balaicz Zoltán polgármester és Vadvári Tibor alpolgármester adta át – a műsort színesítette Kovács Réka, a Mindszenty iskola diákjának éneke. n FINCZA ZSUZSA

Orbán Aliz, a Kölcsey gimnázium 12. K. osztályos tanulója, aki az Örökségünk ’48 országos történelmi versenyen két évben is remekelt (felkészítő tanára dr. Halász Imréné Braun Tünde) Balaicz Zoltán polgármestertől és dr. Vadvári Tibor alpolgármestertől vette át az oklevelet és a jutalmat FOTÓ: A SZERZŐ

Bölcsődék napja

Elismeréseket adtak át a zalaegerszegi bölcsődei dolgozóknak Április 21-e a bölcsődék napja, amit Zalaegerszegen mindig a jeles naphoz legközelebb álló munkanap során ünnepelnek. Ezúttal hétfőn a Tipegő Bölcsőde Micimackó és Füles csoportjában gyűltek össze az érintettek és a városvezetők. A Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék szervezésében megvalósuló programon elsőként szakmai előadást hallgathattak meg a megyeszékhelyi kisg yermeknevelők, majd Debrei Zsuzsanna és Bot Gábor színművészek csaltak könnyeket a

szemekbe megható előadásukkal. Ezt követően Prenner Zsuzsanna, a Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék vezetője köszöntötte kollégái mellett a megjelent városi, megyei és hivatali vezetőket, majd minden bölcsődei mun-

katársnak megköszönte azt az áldozatos, kitartó munkát, amellyel nap mint nap ellátják feladataikat a város gyermekei között. Ezután Balaicz Zoltán polgármester köszönte meg a zalaegerszegiek nevében a kisgyermeknevelők, intéz-

ményvezetők és technikai dolgozók szakmai munkáját, s felidézte, a város mindig fontosnak tartotta, hogy a kisgyermekek lelki és testi fejlődését szolgáló nevelési intézmények megfelelő körülményeket biztosítsanak úgy a kicsik mint az ott dolgozók számára. Emlékeztetett, az elmúlt években indult el egy fejlesztéssorozat, amelynek során a Napsugár Bölcsődét 101 millió forint értékben, míg a

A bölcsődék napi ünnepségen egyúttal elismeréseket is átadtak azon kollégáknak, akik kiemelkedő munkát végeztek hivatásuk során

FOTÓ: SERES PÉTER

Cseperedő Bölcsődét további 105 millió forintos beruházással korszerűsítették. A jövőben pedig Zalaegerszeg másik két bölcsődéje újul majd meg az ELENA-programnak köszönhetően. A hat megyei jogú város konzor­ ciumában elnyert pályázati forrásból Zalaegerszeg 10 milliárd forintra jogosult, amiből mintegy 20 önkormányzati épületet korszerűsítenek, köztük az Űrhajós és a Tipegő Bölcsődét. A bölcsődék napi ünnepségen egyúttal elismeréseket is átadtak azon kollégáknak, akik kiemelkedő munkát végeztek pályájuk során. Az Év Kisgyermeknevelője elismerést Horváth Róbertné, az Űrhajós Bölcsőde munkatársa vehette át. Az Év Technikai Dolgozója Barabás Istvánné lett, s további egy-egy dolgozó kapott jutalmat a kollégáik javaslata alapján minden bölcsődéből. Köztük Pappné Varga Marianna (Cseperedő), Gerencsér Tiborné (Napsugár), Gruffné Pek Katalin (Tipegő) és Lepsényi Ferencné (Űrhajós). A város nevében a polgármester elismerő oklevélben részesítette az ősszel nyugdíjba vonuló Járfás Teréziát, a Zalaegerszegi Eg yesített Bölcsődék szakmai tanácsadóját. n SÁRVÁRI VIKTÓRIA


8

| 2019. április 26. |

közérdekű

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

BÖLCSŐDEI BEÍRATÁS – 2019 A Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék a 2019/2020 nevelési évre felvételt hirdet a 2016. augusztus 31. után született kisgyermekek számára. A Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék tagbölcsődéibe azon szülők gyermeke vehető fel és gondozható, akiknek bejelentett lakóhelye vagy életvitelszerű tartózkodási helye Zalaegerszeg közigazgatási területén van. A bölcsőde a férőhelyszáma legfeljebb 15%-áig az ellátási területén kívül lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező gyermek ellátását is biztosíthatja, feltéve, hogy az ellátási területén lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hel�lyel rendelkező valamennyi bölcsődei ellátást igénylő és arra jogosult gyermek ellátását biztosítani tudja. Bölcsődébe a gyermek húszhetes korától vehető fel, harmadik életévének, sajátos nevelési igényű gyermek az ötödik életévének betöltéséig, annak az évnek az augusztus 31-éig, amelyben a harmadik életévét, a sajátos nevelési igényű gyermek az ötödik életévét betölti, vagy annak az évnek a december 31-éig, amelyben a gyermek szeptember 1-je és december 31-e között tölti

MEGHÍVÓ

Alzheimer Cafe A Zalaegerszegi Gondozási Központ, a Zalaegerszegi Járási Egészségfejlesztési Iroda és az SZGYF Zala Megyei Kirendeltsége együttműködésével Zalaegerszegen is megkezdi működését az Alzheimer Cafe. Az első találkozóra 04.29-én 17 órától kerül sor, amelynek keretében a témához kapcsolódó elő­adás után tea, kávé, aprósütemény mellett feltehetik kérdéseiket a szakembereknek, illetve egymás közt őszintén beszélgethetnek az időskori szellemi hanyatlásról. A rendezvényt megnyitja Balaicz Zoltánné. Előadást tart dr. Sebestyén Gábor, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház pszichiátriai osztály főorvosa. Helyszín: Zalaegerszegi Járási Egészségfejlesztési Iroda. Ingyenes találkozóikra, amelyek minden hónap első hétfőjén kerülnek megrendezésre, szeretettel várnak minden érdeklődőt, érintettet.

emelt családi pótlék folyósításáról, a gyermek sajátos nevelési igénye esetén a szakértői bizottság szakvéleményét, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság esetén az erről szóló határozatot.

be a harmadik életévét, ha a szülő, törvényes képviselő vállalja, hogy a gyermek ellátását a nevelési év végéig a bölcsőde biztosítja. A felvételi kérelmet a Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék intézményvezetőjéhez kell benyújtani személyesen (Zalaegerszeg, Petőfi u. 21–25.) 2019. május 6. és május 10. között 8–17 óráig. A felvételi kérelemhez csatolni kell: a gyermek és szülője (törvényes képviselője) lakcímkártyáját, tanulói jogviszony esetén az oktatási intézmény által kiállított iskolalátogatási igazolást, az illetékes munkaügyi központ igazolását a munkaerőpiaci képzésen való részvétel idejéről, a szülő betegsége esetén a háziorvos/ szakorvos által kiállított igazolást, az ellátás indokoltságát igazoló gyermekorvos igazolását, ha az ellátási kérelmet szociális indokra alapozzák, a kérelemhez csatolni kell azokat a nyilatkozatokat és igazolásokat, amelyekből a gondozó/

család jövedelme megállapítható, egyedülállóság esetén a Magyar Államkincstár igazolását emelt családi pótlék folyósításáról, a családban nevelt három vagy több kiskorú gyermek esetén a Magyar Államkincstár igazolását emelt családi pótlék folyósításáról (amennyiben rendszeres gyermekvédelmi támogatásra a szülő nem jogosult), a gyermek tartós betegsége esetén a Magyar Államkincstár igazolását

A gyermekek felvételét az alábbi tagbölcsődékbe kérheti a szülő (törvényes képviselő): Cseperedő Bölcsőde, Zalaegerszeg, Petőfi u. 21–25., Napsugár Bölcsőde, Zalaegerszeg, Napsugár u. 32., Tipegő Bölcsőde, Zalaegerszeg, Kis utca 8., Űrhajós Bölcsőde, Zalaegerszeg, Űrhajós u. 2. További tájékoztatást telefonon vagy e-mailben is kérhetnek: Prenner Zsuzsanna – Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék intézményvezető – tel: 30/377-3925, egyesitettbolcsi@zalaszam.hu. A felvétel eredményéről az intézmény 2019. május 31-ig értesíti a szülőket. További információk: www.zalaegerszeg.bolcsi.hu.

LO M TA L A N Í TÁ S UTCÁK SZERINT ZALAEGERSZEGEN 2019. május 8–9–10-én (SZERDA, CSÜTÖRTÖK vagy PÉNTEK) Lomtalanítás reggel 7 órától Csács, Bozsok, Csácsi és Bozsoki hegy, Cserlap Családi házas igénybejelentés fogadása: 2019. május 7., kedd 12.00 óráig. Az alábbi utcákban: – Csács: Balatoni, Bóbita, Csácsi, Csilla, Damjanich, Domb, Gólyahír, Halom, Harangvirág, Hétvezér, Holló, Klapka György, Nyerges, Pacsirta, Patkó, Rómer Flóris, Szó köz, Tüttő György, – Bozsok: Bozsoki, Mező, Ölyvesfalvi, Szabadság, Válicka, – Bozsoki hegy: Bozsoki hegyi, Bozsoki-völgyi, Zölderdő – Csácsi hegy: Barackfa, Csácsi hegyi, Csiga utca, Dombalja, Dombtető, Homoktövis, Horizont, Madárbirs, Napnyugta, Nyári hegyi, Petelehegyi, Pethő­henyétől átcsatolt részek (Hosszú hegy, Henye-hegy), Púposdombi, Süveghegyi, Szarvas, Széperdő, Tél, Vari-kút u.,

– Cserlap: Almás, Cserlapi, Gombás, Kéknefelejcs, Repkény.

2019. május 14–15-én (KEDD vagy SZERDA) Lomtalanítás reggel 7 órától Erzsébethegy, Vorhota, Ságod Családi házas igénybejelentés fogadása: 2019. május 13., hétfő 12.00 óráig. Az alábbi utcákban: – Erzsébethegy: Erzsébethegyi, Kápolnaszeri, Szirom, Újhegyi, Virágszer, – Vorhota: Gyík, Katica, Szőlőhegyi, Teskándi, Vorhotai, Völgyi, – Ságod: Csapási, Csillagfény, Diófa, Fakopáncs, Fácános, Flamingó, Fűzfa, Hajnóczy, Martinovics, Orgona, Paperdő, Patak, Pitypang, Rigó, Ságodi 30-tól és 39-től, Szellőháti, Szilvás, Telekalja, Termál, Tó, Tuboly László, Új u., Vasvári Pál, Viola.

nia, Rozmaring, Szekeresvöl2019. május 16–17-én (CSÜTÖRTÖK vagy PÉNTEK) gyi, Szélhordta, Városvég. Lomtalanítás reggel 7 2019. május 21–22-én órától (KEDD vagy SZERDA) Ebergény, Egerszeghegy, Lomtalanítás reggel 7 Gógánhegy Családi házas igénybejelen- órától tés fogadása: 2019. május 15., szerda 12.00 óráig. Az alábbi utcákban: – Ebergény: Bor, Majori, Mandulás, Nagy Csarit, Táncoslapi, Tündér, Vass Lajos, – Egerszeghegy: Dalos, Egerszeghegyi, Fagyöngy, Folyondár, Hársas, Hegybíró, Holdfény, Kápolnahegyi, Kis Csarit, Kishegyi, Lankás, Öregszívhegyi, Pincesor, Rózsafa, Szarkaláb, Szedenik, Vadrózsa, Zengő, – Gógánhegy: Akácfa sor, Árnyas, Borsétány, Barka, Bíbor, Citromfű, Csicsergő, Csillagfürt, Dombos u, Ebergényi 48tól és 53-tól, Felsődűlő, Feny­ vesalja, Fenyves-köz, Gerle, Gógánhegyi, Gógánvölgyi, Harmat, Kaszás, Lőtéri, Petú-

Kaszaháza, Gólyadomb, Nekeresd, Neszele, Pózva Családi házas igénybejelentés fogadása: 2019. május 20., hétfő 12.00 óráig. Az alábbi utcákban: – Kazaháza: Levendula, Kaszaházi, Panoráma tér, Papharaszt, Rózsavölgyi, Ságodi u. 18-ig és 37-ig bezárólag, Vásártér, Zala, – Gólyadomb: Füzike, Gólyadombi, Kakukkfű, Tücsök, Verőfény, – Nekeresd: Egervári, Nekeresdi, Virágzó mező, – Neszele: Bükkfa, Csillagvölgy, Esthajnal, Gébárti 82-től és 65től kezdődően, Ilosvai, Irinyi J., Jedlik Á., Jégmadár, Király, Neszelei, – Pózva: Akácfa, Felsőerdő, Őrház, Pózva, Vasút u.


ötórai tea

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

| 2019. április 26. |

9

Beszélgetés dr. Bérces Edittel, hazánk legeredményesebb ultrafutójával

Világszerte öregbíti az ország, a város és a munkahelye jó hírét Dr. Bérces Edit Magyarország minden idők legeredményesebb ultrafutója, első és egyetlen világbajnoka a 100 kilométeres és a 24 órás futásban. Tiszteletére 7 világversenyen csendült fel a magyar Himnusz, győzelmeit és pályacsúcsait Bostontól Tajpejig, Oslótól Athénig jegyzik. Pályafutása során a világ 50 különböző pontján több mint 60 alkalommal győzött, összesen több mint tízezer kilométeres versenytávot elsőként legyűrve. A nemzetközi szakmai grémium két évben is neki ítélte a „világ legjobb ultrafutója” címet. Szűkebb pátriájában kitüntették a Zalaegerszegért-díjjal, háromszor volt az „Év zalai embere” díj jelöltje, többször őt választották az év zalai, zalaegerszegi sportolójának, s tagja a „Magyar Ultrafutás Dicsőségcsarnokának”. Így is több külföldi elismerést kapott, mint magyart, sportolóként soha semmiféle magyar állami támogatásban, jutalmazásban nem részesült. n Fincza Zsuzsa

– A napokban érkezett haza Tajvanról. Amikor ennek apropóján egy kis élménybeszámolóra kérem, felajánlja, hogy kísérjem le Fonyódligetre. Jézusom! Csak nem futva? Nevetve megnyugtat, hogy autóval… Hurrá! Menjünk a Balatonra! Útközben megállunk, s ajándékot viszünk egy szeretetotthonba, mert Editben a sportoló mellett egy mindenkin segíteni akaró jó tündér is lakozik. Társbérletben a BGE GKZ négy idegen nyelven beszélő nyelvtanár docensével. Az ultrafutók makacs kitartását a munkahelyén is kamatoztatja és személyében a kutató nyelvtanár és a sportoló együtt utazott Tajvanra. – A BGE, valamint a MNB együttműködésében létrehozott Keleti Üzleti Akadémiai Központ által az egyetem oktatói és kutatói számára kiírt pályázat ösztöndíjának köszönhetően interkulturális menedzsment témakörében sportspecifikus kutatásokat végeztem a tajvani Shih Chien Universityn és a Soochow Universityn (a BGE partneregyetemei), közben előadást is tartottam a sport és az interkulturális kommunikáció témakörében. Izgalmas és aktuális a téma, ugyanis sok tekintetben eltérőek az európai és az ázsiai sportolók szervezetének fizikai és mentális igényei. Ez érvényes a táplálékra is. Ennek remek példája: a 2005-ös ausztriai vb-n a világ élvonalába tartozó ázsiai sportolók nem hozták a tőlük elvárható eredményt, amit azzal magyaráztak, hogy nem kaptak a rendezőktől rizst. Ennek tudatában a balatonfüredi 6

napos nemzetközi verseny szervezésekor javasoltam, sajnos hiába, hogy legyen rizs is az étrendben. Egy tragikusabb eset: a tajvani futónőnek Franciaországban amputálták a lábát, mert a verseny során szerzett vízhólyagos sérülése elfertőződött. Még nem zárult le a vita, hogy tévedtek-e az orvosok. Nem vették figyelembe, hogy a tajvaniak erősebb antibiotikumos kezeléshez szoktak, hogy az ultramaratoni futók fokozott leterheléshez szokott szervezete többet kibír, mint az átlagemberé és esetleg elkapkodták az amputációt? Ráadásul a futónő és a férje kis mikroközösséget alkotva a nyelvi és kulturális szakadék miatt nem szólt a szervezőknek a sérülésről, maguk próbálták megoldani a problémát, pedig egy bagatell vízhólyag sebet az elején könnyű meggyógyítani. Nos, kutatásaimmal ezeket a szakadékokat kívánom áthidalni. A doktori értekezésemet is hasonló indíttatásból készítettem „Sportlexikográfia és -terminológia az új sportágak megjelenésének tükrében” címmel.

– Nem először volt Tajvanban. Honnét ez a fokozott érdeklődés a Távol-Kelet iránt? – 1993–1994-ben Fullertonban, a California State University ösztöndíjasaként lakótársam volt a tajvani Jessie Lee, akivel azóta is jó barátságot ápolok. Ő „fertőzött” meg a kultúrájuk szeretetével. Tőle függetlenül a Soochow University mint világcsúcstartót 2003-ban meghívott a nagyhírű 24 órás futóversenyére, amit meg is nyertem. Később a ci-

franciaországi Surgeres-ben a 48 órás futást 360 kilométer feletti eredményekkel. Szintén 15 évvel ezelőtt, március 8–9-én született Budapesten a 24 órás és 100 mérföldes Guinness-rekord a futópados futásban, amely a mai napig él.

ben kajakba ülne és átevezne Badacsonyba, vagy futna egyet. Azt tudják, hogy első nőként dr. Bérces Edit futotta körbe egy nap alatt a Balatont és első zalai nőként teljesítette az Ironmant (hosszútávú triatlont)?

– Sokakat a megnyerhető pénzdíjak, a felszínes sikerek hajtottak, én mindig pusztán a futás öröméért futottam. Egy idő után aztán megváltoztak a prioritások az életemben. Egyre jobban lekötött a munkám, készülpőmet az egyetem vitrinében tem a doktori értekezésemőrizték. Egyébként az ultrare, s már nehezebben egyezfutó karrierem is az USAtettem össze a kutatást a sok ban kezdődött. Amikor 1996futással. Az energiáimat, a ban egy évig a Georgetown figyelmemet átcsoportosíUniversityn tanultam, nyári tottam a munkámra, a sporgyakorlatként az atlantai tolói mentalitásomnak már a olimpián önkéntes munkámunkahelyem, az egyetem ban tolmácsoltam az látja hasznát. Szelleolimpiai faluban. Itt mileg persze nem ismerkedtem meg szakadtam el a fuTóth Sándorral, a tástól, hiszen ahhoz magyar futóválogakapcsolódnak a kutott edzőjével, aki tatásaim, a diplomatanítványának fogamunkám, több ordott. Amikor hazaérszágba hívtak előadkeztem, már edzésni, segítem a nemtervvel várt. Csakzetközi ultrafutók, hogy ő békéscsabai szervezők és statiszvolt, íg y a postás tikusok munkáját. A hozta Zalaegerszegkajak és a futás már re az utasításokat, s örömszerző élménya kapcsolatot telefosportot jelent a szánon tartottuk. Így is momra. Futok a Baeredményes volt a laton-parton, felkészülés, 1997Fonyódtól átevezek ben, életem első ultBadacsonyig és vis�r a f u t ó v e r s e n y é n Dr. Bérces Edit: „Sokakat a megnyerhető pénzdí- sza, Zalaegerszegen megnyertem a 352 jak, a felszínes sikerek hajtottak, én mindig pusz- felszaladok Egerkilométeres, 5 napos tán a futás öröméért futottam” FOTÓ: A SZERZŐ szeg-heg yre, g yöBécs–Budapest Szunyörködöm szülővápermaratont, megelőzve a doklat is, egyszerre köti ös�- rosomban, megszámolom, 100 kilométeres futás újdon- sze Zalaegerszeget Boncod- megvannak-e a tornyai. Míg sült világbajnokát, s értem el földével és a védőotthonnal. versenyeztem észre sem vetolyan eredményeket, amiket Nem sokkal később, május tem, most viszont nem tudok később nehéz volt felülmúlni. 5-én, anyák napján rajtol betelni a természet szépsémajd a koraszülöttekért im- gével – több idő jut a megörö– De nem lehetetlen. Dr. már 4. alkalommal szerve- kítésére is, intenzívebben Bérces Edit ezt követő ered- zett futás, a Zalaegerszeg– hódolok hobbimnak, a fotóményei alapján vált az ultra- Hévíz–Keszthely közötti 66 zásnak. futás világ- és Európa-bajno- kilométeres táv váltófutáskává, nevéhez világ- és Euró- ban is legyűrhető. Az idei – Amiben szintén termett pa-csúcsok fűződnek. Egyéb- esemény egyik érdekessége, már számára babér. Jut ként 2000-ben, akkor már hogy részt vesz rajta Nagy eszembe! Az első leghos�önmaga edzésében szintén a Katalin, az amerikai szí- szabb futását a tanári hivalegrövidebb idő alatt gyűrte nekben versenyző ultrama- tás szeretete motiválta. 1987. le a két főváros közötti távol- ratoni futó, világbajnok. S az őszén zuhogó esőben átfuságot. Pár nap múlva, április idén is indul a tavalyi ver- tott a zalaegerszegi Pénz30-án lesz 19 éve, hogy 100 seny férfi győztese, az Asz- ügyi és Számviteli Főiskolától kilométeres futásban meg- faltszaggatók színeiben futó (a BGE jogelődje) korábbi nyerte az első Európa-bajno- Ivan Cudin is. munkahelyére, a nagykani– Ha már a jubileumok között szemezgetünk, az ötletem nyomán éppen 15 évvel ezelőtt döntöttünk úgy az Autista Sérültekért Zalában Alapítvány vezetőjével, Jakab Mariann-nal, hogy jótékonysági futással támogatjuk az otthont. Az idén most szombaton (április 27én) 14 órakor indulunk, ki futva, ki biciklivel a Kiskondás étterem elől az autisták boncodföldi védőotthonáig. Az út egy jelképes zarán-

ki címét – a magyar csúcs tartását 21 évvel ezelőtt, má– Közben leértünk Fonyódjus 3-án vette át Vass Mártá- ra, s már a feltámadó szélben tól. Tizenöt évvel ezelőtt zsi- borzongó Balatont fotózzuk. nórban harmadszor nyerte a Editen látszik, legszíveseb-

zsai Landler (ma Batthyány) gimnáziumig. Harminc év után napra pontosan újból lefutotta a távot – mindkét tanintézet dicsőségére.


10 | 2019. április 26. |

programajánló

Programajánló Belvárosi barangolás „Vadon a belvárosban – Mit talál egy biológus az épületek között?” címmel különleges barangolásra invitálja az érdeklődőket 2019. április 27-én (szombaton) 14.30 órai kezdettel a helyi Tourinform iroda, a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület és a város önkormányzata. Az ingyenes séta során a résztvevők Illyés Zoltán biológus (a helyi flóra és fauna kiváló ismerője) segítségé-

HOROSZKÓP KOS: Munkahelyén az egyik kollégája félre akarja vezetni. Ha nyitott szemmel és füllel jár, nem kell tartania a csalódástól. Szürkének és egyhangúnak érzi a magánéletét. Változtatni szeretne, ám nincs hozzá ereje. BIKA: Jó irányba haladnak a dolgai. Hosszú idő után megoldódnak anyagi gondjai, és egy olyan álláslehetőséggel keresik meg, amire nem tud nemet mondani. Mozduljon ki többet a négy fal közül! IKREK: Kitartása és szorgalma irigylésre méltó. Még az átmeneti fáradtság sem tudja derékba törni azt a lendületet, amellyel reggelente beleveti magát a munkába. Mutassa meg többször romantikus arcát a párjának! RÁK: Igyekszik bizonyos eseményeket, történéseket több szemszögből is megközelíteni. Ez a tulajdonsága sokat segíthet a másokkal való együttműködésben. A szerelemben csendes, meghitt napok következnek. OROSZLÁN: Határozott és eltökélt, kreatív ötleteivel elkápráztatja feletteseit. Most minden lehetősége megvan arra, hogy sikert sikerre halmozzon és megalapozza a jövőjét. SZŰZ: Ügyeljen jobban egészségére! A sok munka mellett legyen ideje a testi-lelki feltöltődésre is. Bánjon csínján a kritikus szavakkal! Számoljon el tízig, mielőtt véleményt formál!

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Gasztronómiai, kulturális, zenei prog- Hevesi Sándor Színház ramok; folk bazár, vidámpark, ját- Április 25., csütörtök 19.00 A windsori víg nők – Sárdy-bérlet szóházak, házipálinka-verseny… Április 27., szombat 18.00 Tánc Világnapi Gála Programok: Április 29., hétfő 15.00 április 30. Abigél – Benedek-bérlet – 18.00 Happy Hour (1-et fizet, 2-t kap 19.00 Abigél – Keresztury-bérlet Április 30., kedd 15.00 Abigél – pálinka akció) VIII. Pálinka és Mangalica Majális Deák-bérlet – 19.00 Delta Április 30., kedd–május 1., szerda 19.00 Abigél – Hetényi-bérlet – 21.00 Dupla KáVé & Köteles Cindy Zala megye egyik legnépszerűbb Május 2., csütörtök 19.00 – 23.00 Animal Cannibals gasztronómiai rendezvénye, amely A windsori víg nők – Pécsi-bérlet Zalaegerszeg belvárosában kerül Május 3., péntek 19.00 május 1. megrendezésre! A windsori víg nők – Kisfaludy-bérlet – 13.00 Okos Kutya bemutató Május 4., szombat 19.00 – 14.00 Fiesta – Csordás Tibi A windsori víg nők – Nádasdy-bérlet – 15.00 Ezer Rózsa Kertje Május 6., hétfő 15.00 – 16.00 Desperado Abigél – Dózsa-bérlet MÉRLEG: Bármibe – 17.00 Házipálinka-verseny díjátadó Május 7., kedd 19.00 kezd az elkövetke– 18.00 Groovehouse A windsori víg nők – Ruszt-bérlet ző napokban, az – 19.30 Dream by Chords Május 8., szerda 15.00 garantáltan siker– 20.30 Tűzijáték Abigél – Lázár-bérlet rel zárul. Érdemes ezért is19.00 Abigél – Dajka-bérlet mét foglalkoznia régóta Május 9., csütörtök 15.00 függőben lévő ügyeivel. Május 4., szombat Nem várt összeg üti a marAbigél – Móricz-bérlet III. RockMajális kát. Május 10., péntek 19.00 RockMajális Zalaegerszegen! A windsori víg nők – Jászai-bérlet – Moby Dick SKORPIÓ: Ne feMájus 11., szombat 19.00 ledje: nem minden – Hungarica A windsori víg nők – Kerekes-bérlet arany, ami fénylik. – Kárpátia Minden esetben – Ossián Új program a Göcseji ásson a dolgok mélyére, s Falumúzeumban tegye fel bátran a kérdéseit! Május 5., vasárnap „Falumúzeumi esték” címmel tudoLegyen alapos és megfonMásodszor is célba érünk! – Futás a mányos, ismeretterjesztő programtolt, ne csússzon el egy baKoraszülöttekért 2019 sorozatot indítanak útjára, május nánhéjon! Váltófutóverseny csapatok, családok 23-án Marx Mária etnográfus és dr. Ribiczey Pál, június 20-án pedig Bíró és egyéni futók részére NYILAS: Könnyen megsértődik, a jóFriderika néprajzkutató, muzeolóA Koraszülöttmentő és Gyermekintenindulatú kritikát is gus lesznek a vendégek. zív Alapítvány egyik legkiemelketámadásnak véli. A dőbb rendezvénye az idén már Közelgő tavaszi rendezvényük: veszekedések szinte minnegyedik alkalommal megrende- Village-food fesztivál: május 18. dennaposak életében. Talán zésre kerülő Futás a koraszülöttenyugodtabb lenne a lelkiálkért – „Másodszor is célba érünk – lapota, ha a megfelelő partFutás a Koraszülöttekért 2019” elnenert tudhatná maga mellett vezésű, 66 km távú váltófutóver- Cinema City magánéletében. seny. A Zalaegerszeg–Keszthely 04.25–05.01. BAK: Kicsattan az közötti táv a mentőautó egyik energiától, kérés mentési útvonalát szimbolizálja, s Bosszúállók – Végjáték (MB) 12 DIGITÁLIS 3D nélkül segít mánem mellékesen Zala megye legsoknak, ha kell, szebb pontjait, településeit érinti. 13:00 16:40 17:50 20:20 túlórázik. Szabadidejét próIdén a verseny a megye legna- 10:00 (csak szombat, vasárnap, szerda) bálja hasznosan eltölteni, gyobb fejlesztésétől, Zalaegerszeg 21:30 (csak péntek, szombat, kedd) ezért új hobbit keres magábüszkeségétől, a Zala Zone tesztpának. Egyen több gyümölAvengers: Endgame / Bosszúállók lyától indul, s a futás olyan nevezecsöt! – Végjáték (F/SUB) 12 tességeket érint, mint az az ország 15:00 (csak vasárnap/only Sunday) VÍZÖNTŐ: Eléri a első skanzenje, a zalaegerszegi 18:40 (csak kedd/only Tuesday) tavaszi fáradtság. Göcseji Falumúzeum, román kori 22:10 (csak péntek/only Friday) Reggelente alig bír templomok (Egregyi kápolna, Kalkikelni az ágyból, s lósdi templom) vagy a világhírű Bosszúállók – Végjáték (MB) 12 bizony a rutinfeladatokkal is Hévízi tó és a keszthelyi Feste- 11:20 (csak szombat, vasárnap, szerda) meggyűlik a baja. Esténként tics-kastély. 15:00 (kivéve vasárnap) találkozzon olyan emberekIdőpont: 2019. május 5. kel, akik felvidítják, és pozi18:40 (kivéve kedd) Helyszín: Zalaegerszeg ZalaZone 22:10 (csak szombat, kedd) tív energiákkal töltődik fel Teszt­pálya–Falumúzeum–Nemestársaságukban! apáti– Gyűrűs– Kallósd–Zala Mia és a fehér oroszlán (MB) 12 HALAK: Ha nem Springs Golf Resort–Kustány– 16:20 elégedett a munEgregy–Hévíz–Keszthely 10:50 (csak szombat, vasárnap, szerda) kahelyén nyújtott Táv: 66 km 13:00 (kivéve szombat, vasárnap, szerteljesítményével, Idén a verseny fővédnöke: Nagy Katada) gondolja át, miként lehetne lin – ultramaratoni futó, világbajhatékonyabb! Álljon a sarkánok, amerikai csúcstartó, az ameri- Csodapark (MB) 6 DIGITÁLIS 3D ra! Ne hagyja, hogy kedvese kai ultrafutó-válogatott tagja, 2× 16:00 akaratát ráerőltesse önre! 12:20 (csak szombat, vasárnap, szerda) Sparthatlon-győztes vel a belváros épületei között rejtőző növény- és állatvilágot ismerhetik meg. A program a Deák térről indul és a Május 1. ligetnél ér véget. Az érdekes és izgalmas sétára a szervezők minden érdeklődőt, zalaegerszegit és idelátogatót szeretettel várnak

Moziműsor

Csodapark (MB) 6 14:10 10:20 (csak szombat, vasárnap, szerda) A gyászoló asszony (MB) 16 20:30 22:30 (csak péntek, szombat, kedd) Miután (MB) 18:20 Shazam (MB) 13:40

16

12

DIGITÁLIS 3D

Art Mozi Április 25–május 1. 16.30 Csodapark 6 magyarul beszélő, amerikai animációs kalandfilm (85 perc) rendező: Josh Appelbaum, André Nemec 18.15 Anyák napja 12 feliratos, francia vígjáték (103 perc) rendező: Marie-Castille Mention-­ Schaar szereplők: Audrey Fleurot, Clotilde Courau, Olivia Cote 20.15 Sarkvidék 12 magyarul beszélő, izlandi kalandfilm (98 perc) rendező: Joe Penna szereplők: Mads Mikkelsen, Maria Thelma Smáradóttir

Programok Keresztury Dezső VMK: Pihe Ovi csütörtökönként 9.00– 12.00 Közösséghez szoktató, oviízelítő foglalkozás kisgyermekek számára, 2 éves kortól Május 3., péntek 20.00 Leander Kills-koncert A Leander Kills február 22-én megjelent harmadik albumának zalaegerszegi lemezbemutató koncertje a Keresztury Dezső VMK-ban! Vendég: Mudfield Május 6., kedd 18.00 ÉBREDEZŐ(K) Májusi téma: A bennünk lévő ősi erő aktiválása Előadó: Horváth Judit, természetgyógyász, gyógymasszőr és nőijóga-­ oktató Május 7., kedd 18.00 VILÁGJÁRÓ Májusi úti cél: Mexikó Előadó: Simonffy Tímea Május 11., szombat 17.00 Lippai Marianna az ÉLETKEdv alapítója, motivációs író és előadó „Amilyen a hited, olyan az életed” című előadása Május 22., szerda 9.30 és 10.45 MESEVARÁZS


programajánló

ZALAEGERSZEGI 7 NAP rendezvény az Apáczai Művelődési Fabula bábszínház: Erdei történet, Központ épületében valósul meg avagy nyuszi kapitány kalandjai Az előadás során két nyuszival ismerkedhetünk meg erdei környezet- Május 6., hétfő 17.30 ben, akik Nyuszi kapitányhoz sze- Június 3., hétfő 17.30 GYÓGYNÖVÉNY KLUB retnének hasonlítani… Májusban: Gyógyító növények erdőn-mezőn Art Mozi Erdei séta, gyógynövényismeret és Május 2., csütörtök gyógynövénygyűjtés I. Hogyan válhat erőforrássá a múlt? – Júniusban: Mi hol terem? Ismerd meg Pál Feri előadása a környezeted! Erdei séta, gyógynövényismeret és Május 16., csütörtök 14.00–18.00 gyógynövénygyűjtés II. Június 20., csütörtök 14.00–18.00 Termelői Vásár Május 8., szerda 14.00–16.00 Huncut Fesztivál Május 23., csütörtök 19.00 „Én vagyok a színpadon” kulturális Csakazértis! bemutató alsó tagozatosok részvéFelméri Péter és a Szomszédnéni Protelével, műfaji megkötöttség néldukciós Iroda közös estje kül, ahol a gyerekek versenyhelyzet nélkül mutathatják meg egymásnak, szüleiknek, barátaiknak, hogy Városi Hangverseny- és milyen előadó-művészeti ágban Kiállítóterem ügyesek Május 3., péntek 17.00 Tóth Lívia és Bornemissza Eszter textil- Május–szeptember művészek kiállításának megnyitója CSILLAGLESŐ SOROZAT Esti járdacsillagászat az Apáczai MűveMájus 8., szerda 19.00 lődési Központ udvarán Bánfalvi JAZZSZERDA 2018/19 Péter csillagásszal. „Ella forever – Ella Fitzgerald, a jazz Együttműködők: TIT Öveges József nagyasszonya” a Náray Erika quarIsmeretterjesztő és Szakképző tet koncertje Egyesület Zalaegerszeg, Vega Csillagászati Egyesület. Május 17., péntek 18.00 május 10., 20.30: Hold és a tavaszi csil„Mennyit ér egy nő?” lagképek Cserháti Zsuzsa-emlékkoncert június 14., 21.00: Hold, Jupiter, nyári csillagképek Május 23., csütörtök 19.00 EGERSZEGI PÁHOLY Andráshidai Ördög Nóra és Nánási Pál A népszerű tv-s műsorvezető és párja, Művelődési Ház az egyik legismertebb hazai fotós életük legszebb, vagy épp legnehe- Április 29., hétfő zebb időszakairól, pályájuk sikerei- „Szívvel, szerettel …” ről és kudarcairól, illetve a világháló Anyák-napi kiállítás fotókból, rajzokból, gyerekek, anyukák alkotásaikínálta új lehetőségekről mesélnek, ból… Buza Beáta műsorvezető kérdéseiA belépés díjtalan! re válaszolva

Apáczai Csere János Művelődési Központ Április 27., szombat 14.00–18.00 Kertvárosi Sárkányosdi Szent György napjához kapcsolódó szabadtéri családi rendezvény, ahol a színes színpadi produkciók mellett pónilovaglás, íj- és nyílkészítés, arcfestés, népi fajátékok, „Győzd le a sárkányt!” vetélkedő, a Sólyom Íjász Egyesület íjászbemutatója várja a gyerekeket. Színpadra lépnek: – Apáczais ovis moderntánccsoport – Binkó Néptáncegyüttes – Körtánc AMI Moderntánc tagozata – Zalaegerszegi Judo Sportegyesület utánpótláscsoportja – Gyöngyözön – Kanta Judit és Zenekara A belépés díjtalan! A programváltoztatás jogát fenntartjuk! Kedvezőtlen időjárás esetén a

Szülő-gyerek futballmeccsek, ügyességi versenyek, óriási légvárak, pónilovaglás, tűzoltóautó-bemutató, kézműves foglalkozás, arcfestés…; fagyi, vattacukor, popcorn… Helyszín: Andráshidai Sportcentrum – Magnetic Áruház parkolója Várjuk a mozogni vágyó fiatalokat, családokat! A belépés díjtalan!

Csácsbozsoki Művelődési Ház

| 2019. április 26. | 11

Részletes programok a www.zalaegerszeg.hu vagy a www.zalaegerszegturizmus.hu weboldalon.

HIRDETMÉNY a zalaegerszegi Helyi Választási Iroda elérhetőségeiről A Helyi Választási Iroda

Május 3., péntek 14.00 „Roxforti Varázslóiskola” – interaktív vetélkedő a városi és városkörnyéki általános iskolák tanulói számára. Helyszín: Izsák Imre Általános Iskola

vezetője: dr. Kovács Gábor címzetes főjegyző

Május 11., szombat 9.00–15.00 Regionális Foltvarró Találkozó A Csácsbozsoki Foltvarró Klub rendezvénye az Izsák iskolában. Program: közös varrás, meghívott előadókkal, ötletbörze Anyagok és kellékek vásárlási lehetősége. A foglalkozáson való részvételhez előzetes jelentkezés szükséges.

fax száma: 92/502-119

Kézművesek Háza Május 3-ig Vitrinkiállítás: „Alkotóközösségeink bemutatkoznak” A Gébárti Kézművesek Háza és a Zala Megyei Népművészeti Egyesület alkotóközösségeinek bemutatkozása Május 10., péntek–június 5., szerda Id. Albert Attila magyarszombatfai fazekasmester kiállítása

Május 11–12., szombat, vasárnap 10.00–18.30 XVI. Zalaegerszegi Nemzetközi Fazekas–Keramikus Találkozó és Fesztivál Április 30., kedd Helyszín: Gébárti Szabadidő Központ Májusfaállítás és a Kézművesek Háza Helyszín: Kutasi elágazó Rendező: Zala Megyei Népművészeti Andráshida fiatal férfijai, a helyi civil Egyesület csoportok aktív tagjaival közösen felállítják Andráshida májusfáját a Kutasi fordulóban, amelyet május Június 10., hétfő–július 9., kedd végén a Szélrózsa Tánckör az Öve- Vitrinkiállítás: Románné Hadri Veronika és Koleszár Éva csipkekészítő ges József Általános Iskola tanulóiNépi Iparművészek munkáiból val közösen, vidám, szórakoztató Megtekinthető: hétköznap 9.00– műsor kíséretében kitáncol 16.00, június 10., 10.00–18.00 A belépés díjtalan Május 24., péntek 17.00 „Nemzedékek kézfogása” Jótékonysági gála a Zalaegerszegi Június 10., hétfő 10.00–18.00 Öveges József Általános Iskolában XII. Magyar–Horvát Családi Pünkösd Rendezvényünk célja a pünkösdi Május 25., szombat 13.00 hagyományok megőrzése és feleleGyermeknap az Andráshidai Sportvenítése. centrumban Az Andráshidai Torna Egylet és a Program: mesterségbemutatók, játszóházi foglalkozások, színpadi Keresztury Dezső VMK Andráshidai folk­lór és bábműsor. Kísérő rendezMűvelődési Háza közösen sportos, vény: kézműves és helyi kistermejátékos gyermeknapi rendezvényt lők vására tart:

székhelye, címe: 8900 Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 17–19. telefonszáma: 92/502-102; 92/502-114; 92/502-199 e-mail címe: valasztas@zalaegerszeg.hu

Egészségügyi ügyeleti ellátások Lelki elsősegély telefonszolgálat: 116-123 Felnőtt és gyermek ügyelet helye Az orvosi ügyeleti ellátás (háziorvosi, valamint házi gyermekorvosi) 2018. május 2-től visszaköltözött a korábbi helyszínre és a Zalaegerszeg, Botfy L. u. 1. szám alatt vehető igénybe. A visszaköltözés az ügyeleti idő megszokott rendjét nem érinti. Az ügyeleti ellátás munkanapokon: 16.00 órától másnap 8.00 óráig, hétvégén: szombat 8.00 órától hétfőn 8.00 óráig vehető igénybe. Mentőszolgálat mentési hívószám: 104. A Központi Orvosi Ügyelet telefonszáma: 06 (92) 321-000. Fogászati ügyelet Rendelési idő: munkanapokon 16–22 óráig, pihenőnapokon (szombat, vasárnap) és munkaszüneti napokon 7–13 óráig. Helye: Zalaegerszeg, Ola u. 16/d. Telefon: 315-602.

Gyógyszertári ügyeletek Április 26. Benu Gyógyszertár Zalaegerszeg Kertvárosi KÖZTÁRSASÁG U. 55. • 92/510-113 • 18:00-07:00 Április 27. Zalai Gondviselés Patika KOVÁCS K. TÉR 4. • 92/323-804 • 14:00-08:00 Április 28. Szentlélek Gyógyszertár SÜTŐ U. 1. • 92/596-398 • 08:00-07:00 Április 29. Göcsej Gyógyszertár GÖCSEJI U. 49. • 92/596-913 • 18:30-08:00 Április 30. Benu Gyógyszertár Zalaegerszeg Belváros SZÉCHENYI TÉR 2. • 92/511-610 • 18:30-08:00 Május 1. Páter Gyógyszertár BÍRÓ M. U. 38. • 92/511-384 • 08:00-08:00 Május 2. Egerszeg Pharma Gyógyszertár /Kórház/ ZRÍNYI M. U. 1. • 92/596-633 • 15:30-07:30 Május 3. Hegyalja Gyógyszertár HEGYALJA U. 43. • 92/510-642 • 18:00-07:00 Május 4. Paracelsus Gyógyszertár CSÁNY TÉR 1. • 92/510-049 • 14:00-08:00 Május 5. Páter Gyógyszertár BÍRÓ M. U. 38. • 92/511-384 • 08:00-08:00


12 | 2019. április 26. |

kultúrsokk

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Helyi értéktár 13. rész

A lelki örömök helye: ferences templom és Mindszenty-kert Olában Majd’ egy évszázad választja el őket egymástól, mégis egyszerre kerültek be Zalaegerszeg helyi értéktárába 2016 decemberében: a Jézus Szíve ferences templomot 1925–26-ban építették fel, míg a szomszédos Mindszenty-kertet 2016 tavaszára fejezték be. Mindkettő a béke és megnyugvás otthona. A Jézus Szíve Plébániatemplom egyedülálló a világon abban a tekintetben, hogy építésekor az utolsó magyar király, IV. Károly emlékének ajánlották. A város egykori apátplébánosa Pehm (később: Mindszenty) József szavait idézve is bemutathatjuk az olai városrész istenházának misszióját: „Ez a templom és zárda egy magyar király tragédiájának és egy szerencsétlen nemzet tragikus korszakának idején épült a lelki szomorúság emlékére. De a lelki szomorúságok emlékhelyének a lelki örömök helyévé kell válnia, hogy akik itt megfordulnak, a megcsüggedettek és elfáradottak, innen új hitet és mennyországos lelkületet vihessenek ki a sivár életbe.”

Mint ismeretes: a ferences rendtartomány testvéreit Mindszenty József hívta meg a városba, s bár a szerzetesek már 1926 őszén beköltöztek a rendházba, a templom felszentelését 1927 szeptemberében tartották meg, plébániai rangra pedig 1942. január 1-jével emelték. Az állam a szerzetesrendeket 1950 nyarán feloszlatta, ám negyven évvel később a ferencesek visszakapták az otthonukat – az ünnepélyes bevonuláson a hívek és a papság mellett részt vett Habsburg Ottó, IV. Károly fia is. Ne sétáljunk el a templom mellett, lépjünk be: a főoltáron a Jézus szíve szobor mellett Szent Margit és Szent Bonaventúra alakjait láthatjuk. Szobrokat találunk a

A Jézus Szíve ferences templom és a mellette kialakított Mindszenty kert 2016 óta szerepel Zalaegerszeg helyi értéktárában. Fotónkon az olai istenháza látható FOTÓ: BOKÁNY LAJOS, VÁROSMARKETING IRODA Mag yarok Nag yasszonyáról, Szent Józsefről az ifjú Jézussal, Szent Antalról, Szent Erzsébetről, továbbá Kis Szent Terézről is. A neobarokk templom mellett ala-

kították ki a Mindszenty-kertet az egykori apátplébános (később bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása) tiszteletére. Nem meglepő, hogy a fákkal, virágokkal,

padokkal és sétányokkal díszített park szoros egységet képez a templommal, a kettő együtt – mint egy ékszerdoboz – ékesíti a várost. n TÓDOR TAMÁS

A létezés alanya és tárgya – Sör és Fű A hazai hip-hop mezőny legizgalmasabb produkcióit rendre elkerüli a fősodor szele, a terebélyes szubkultúrán belül azonban nagyon sok formáció épít bámulatos pályát. Ember legyen a talpán, aki a legtöbb megjelenést, ilyenolyan társulások mikroprojektjeit követni tudja: most az underground egyik legnépszerűbb, kereken 10 éve működő csapata, a Sör és Fű jelentkezett új lemezzel. A Sör és Fű egy évtizedes pályafutása alatt eddig há­ romalbumnyi anyagot termelt ki, az eredetileg háromfős brigád azonban nemrég, az M45 című friss lemez munkálatai előtt kettőre fogyatkozott. Imi és Laca maradtak, míg Feri ment: nem azért a keresztnevek, mert közeli ismerőseim lennének, Egy tag kiválása, úgy tűnik, nem akasztotta meg a lendületet, a szö- de interjúkat szinte mindenvegek továbbra is tele vannak frappáns fordulatokkal, és többszöri kinek így adnak, beazonosíhallgatásra is tartogatnak meglepetéseket tásukat pedig nehezíti, hogy

arcukat általában eltakarják. Hol egy sötét napszemüveg az eszköz, de a SéF honosította meg például itthon a maszkban fellépés hagyományát is: koncertjeiken többnyire horgolt, ilyen-olyan népi vagy más színes mintákból álló, teljes arcukat borító maszkban láthatók. Feri kiválásával nehéz helyzetbe kerültek, de ketten sem jöttek zavarba, az M45 ugyanolyan jól szól, mint a két előző lemez. Igaz, azoknál jóval rövidebb is. Mikor Az ember, a nyitó szám elindul Jacques-Bé­ nigne Bossuet francia katolikus püspök idézetével, amiket valószínűleg Hamvas Béla egy írásából vett kölcsön a SéF, a koszos hangzású zongorával olyan, mintha Yonderboi egy elfeledett dala szólna. Erről persze szó sincs, és Yonderboi sem működött közre az

albumon, de ez a direkt lebutított, lo-fi hangzás, akár egy régi bakelit, a SéF „alapfelelőseinek” hála végigvonul a teljes anyagon. Egyértelmű, hogy a régi iskola felidézése volt a cél, 2019-ben, a szét­ effektezett, trapes hip-hop korában kifejezetten izgalmasnak és egzotikusnak is hatnak ezek az old school megoldások. Egy tag kiválása, úgy tűnik, nem akasztotta meg a lendületet, a szövegek továbbra is tele vannak frappáns fordulatokkal, és többszöri hallgatásra is tartogatnak meglepetéseket. Az új anyag címe, az M45 egyébként a Bika csillagképben található Plejádokra utal, ami hét emberi szemmel is látható csillagból áll. Itt pedig stílszerűen 7 dal van, elsősorban a régimódi, bólogatós hip-hop rajongóinak címezve. n FARKAS DÁVID


kultúrsokk

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Elmúlt negyvenéves, megjárta poklot, írt leg­ alább két klasszikus és örökérvényű lemezt, most pedig memoárszerű visszaemlékezéseit szedte egy csokorba: Bérczesi Róbert, a Hiperkarma együttes vezetője régi ígéretét váltotta valóra a frissen megjelent Én meg az Ének című könyvével. Az efféle (ön)életrajzok általában kétféleképp íródnak: vagy egy szakértő túrja bele magát egy alkotó pályafutásába, és a lehető legpontosabban igyekszik megrajzolni annak portréját, vagy

a jó szándék vezette Bérczesit, sok dologról bizony jó volna megkérdezni a zenésztársakat, közeli barátokat, tekintve, hogy a könyv bő háromszáz oldalából tetemes részt delíriumban töltött napok, hetek, sőt évek leírásai fog l a l na k el. Azokra meg ugye nem biztos, hogy mindig jól emlékszik az ember. Az Én meg az Ének szerkesztése egyébként jól sikerült, olvastatja magát, igaz, talán túl kevés az olyan információ, amit a Bérczesi-interjúkat gyakran olvasó érdeklődők ne tudnának betéve. Bérczesi hol előreszalad, hol vis�szacsatol, olykor egy izgalmas résznél elkalandozik, de visszatekintve szerencsére kirajzolódik egy ív, ami a korai évektől egészen az idén tavasszal Az Én meg az Ének szerkesztése egyéb- megjelent új albumig ként jól sikerült, olvastatja magát, igaz, követi az énekes pátalán túl kevés az olyan információ, amit lyafutását. Az iskolás a Bérczesi-interjúkat gyakran olvasó ér- időszakról például deklődők ne tudnának betéve korábban kevés szó FOTÓ: MIAZABLOGGER.HU esett, valamint az első, si keresnek pedig valaki saját maga em- mondható felállás, a BlaBla lékezik vissza fiatalabb évei­ története is szolgál bőven újre. Előbbi talán a szerencsé- donsággal. Tömörek, ám tasebb, utóbbi pedig az izgal- nulságosak a lemezek dalait masabb, igaz, fennáll a ve- mag yarázó részek, de a szélye a részrehajlásnak. Az könyv – ahogy az egyébként Én meg az Ének valahogy várható is volt – elsősorban egyik sem, és mindkettő egy (volt) függő másoknak is egyszerre: Bérczesi gondo- tanulságokkal szolgáló beislatait a másik szerző, Kiss merő vallomásaként értelLászló igyekezett kordában mezhető. tartani, de mivel ő „nem volt Kíváncsi vagyok, milyen ott”, nem élte át testközelből, utat fog bejárni a könyv. amiről szó van a könyvben, Mert sokan és sokat vártunk lényegében mégis az önélet- rá, most pedig itt van, elkérajz jellemzői a hangsúlyo- szült. Nincs botrányszaga, sabbak, annak minden eset- de a fenti hiányosságai elleleges pontatlanságával nére is szerethető. együtt. Mert bármennyire is n FARKAS DÁVID

Pálinka, mangalica és rock májusban a belvárosban Mozgalmasnak ígérkezik a május Zalaegerszegen, ugyanis rögtön a kezdetekkor startol a VIII. Pálinka és Mangalica Majális. Az április 30. és május 1. között rendezett, immár hagyományos program Zala megye egyik legnépszerűbb gasztronómiai és szórakoztató rendezvénye. A vidámpark, a játszóházak mellett ínycsiklandó ételek, finom pálinkák, hűs borok várják a programra látogatókat, s

mindezekhez fülbemászó dás Tibivel, illetve a Despezene adja az alaphangot. rado és a Groovehouse. A két nap során olyan felléS mire elfelejtenénk az élményeket, máris jön az újabb, május 4-én a rockrajongókat csábító RockMajális, amelynek legnag yobb fellépője, mondhatnánk attrakciója a Kárpátia és az Ossian koncertje lesz. A hangulatot segít megalapozni Moby Dick és a pőket láthat a közönség, Hungarica. mint a Delta, a Dupla KáVé A szervezők minden szó& Köteles Cindy, az Animal rakozni vágyót szeretettel Cannibals, a Fiesta – Csor- várnak a rendezvényekre.

K RAMO P RO G ÉS KNEK KICSI ! KNAK N AGYO

CSALÁDI NAP PROGRAMOK, ATTRAKCIÓK, JÁTÉKOK PÉNTEK

• Felfújható pálya quadokkal • Retro pedálos kisautók • Elektromos kisautók • Felnőttek részére díjmentes tesztvezetések a legújabb modellekkel • Kamarakiállítás a Magyar Közút Történetéről • Autóverseny szimulátorok • Tombola, nyereményjátékok • Legújabb BMW, Honda, Mercedes, Nissan, Skoda, Tesla, Toyota, Volvo, VW modellek

SZOMBAT

• Elektromos Járművek Találkozója • Felfújható pálya quadokkal • Retro pedálos kisautók • Elektromos kisautók • Felnőttek részére díjmentes tesztvezetések a legújabb modellekkel • Kamarakiállítás a Magyar Közút Történetéről • Autóverseny szimulátorok • Carrera pálya • Tematikus kézműves foglalkozás • Mese ToTó • Csillámtetoválás • Arcfestés • Tombola, nyereményjátékok • Szeretetszalag • Legújabb BMW, Honda, Mercedes, Nissan, Skoda, Tesla, Toyota, Volvo, VW modellek A helyszínen büfé üzemel. Díjmen igényb tesen e ve buszjá hető Indulá ratok. si hely sz Kovác s Káro ín: ly tér

HELYSZÍN Zala ZONE Zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya IDŐPONT 2019. május 24-25. Nyitva tartás: 11.00-17.00

EN MIND UNK M A R P R O G N T E S! E M J DÍ

284512

Hangok a fejben – Én meg az Ének

| 2019. április 26. | 13


sport

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Euro-Geo kupával kezdődik az atlétikai pályaversenyszezon

Anya a példaképem zenés, beszélgetős est Anyák Napja alkalmából

Időpont:

2019. április 30.

Anya a példaképem 17:00 óra kedd Helyszín:

zenés, beszélgetős est Anyák Napja alkalmából

Belga Étterem és Söröző (8900 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 5.)

Időpont:

Vendégeink:

2019. április 30. dd 17:00 óra

ke

Étterem és Söröző CsótárHelyszín: KóborBelga Katalin & Kovács György (8900 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 5.)

ügyvezető - Kóbor és Fia Kft.

diplomás optometrista

Vendégeink:

CsótárMóricz KóborGyörgyi Katalin & Kovács György Janka Heroldné Cserháti-Herold ügyvezető - Kóbor és Fia Kft. & diplomás optometrista

A hagyományoknak megfelelően idén is az Euro-Geo Kupa Zalaegerszeg nyílt bajnokságával kezdik az idényt FOTÓ: ILLUSZTRÁCIÓ

Heroldné Móricz Györgyi & Cserháti-Herold Janka gyógypedagógus termékenységtudat szakértő

Szombaton 13 órakor dördül el először a startpisztoly Zalaegerszegen a Városi Sportcentrumban. Ezzel kezdetét veszi a szabadtéri atlétikai pályaversenyszezon.

gyógypedagógus

termékenységtudat szakértő

Jurina Beáta & Szűcs Enikő Flóra színész színész stúdiós Jurina Beáta & Szűcs Enikő Flóra színész színész stúdiós

284729

AA rendezvényen rendezvényen aa részvétel részvétel ingyenes, ingyenes, de de regisztrációhoz regisztrációhoz kötött! kötött! Előzetes regisztráció:

Előzetes regisztráció: a Család és KarrierPONT Zalaegerszeg oldalán, privát üzenetben. a Facebook Család és KarrierPONT Zalaegerszeg Facebook oldalán, privát üzenetben.

EFOP-1.2.9-17-2017-00116 „Zalaegerszegi NŐ-KÖZ-PONT” Esélyteremtő programsorozat a Zalaegerszegi Járásban élő nők számára

A hagyományoknak megfelelően idén is az Euro-Geo Kupa Zalaegerszeg nyílt bajnokságával kezdik az idényt, mondta el lapunknak Szakály István, a rendező Zalaszám Zalaegerszegi Atlétikai Club ügyvezető igazgatója.

Hozzátette, hálásak a zalaegerszegi cég ügyvezetőjének és tulajdonosának, Magyar Dezsőnek és Németh Gellértnek a lehetőségért a névhasználatra. A verseny során a legtöbb győzelmet elérő sportegyesület nyeri a

EFOP-1.2.9-17-2017-00116 „Zalaegerszegi NŐ-KÖZ-PONT” Esélyteremtő programsorozat a Zalaegerszegi Járásban élő nők számára

névadó által felajánlott kupát, míg a legeredményesebb női és férfi versenyző a Németh István serleget viheti haza. Ezt követően tovább pörög az élet a klub háza táján, hiszen május 17-én rendezzük a Zalaerdő Kupa sport XXI. regionális döntőjét. Majd június 1-jén WHC Holding Kupa Ki a leggyorsabb, ki a legkitartóbb atléta? elnevezésű országos gyermekverseny és a Zalaszám Kupa felnőtt vidékbajnokság házigazdái lesznek. Mindeközben keresik a június 2-ai országos váltófutó-­ bajnokság névadó főszponzorát. Ezzel a versennyel zárják majd a tavaszi szezont, majd július 20-án lesz a hat nemzet szenior válogatottjainak viadala, ahol Magyarország, Svájc, Ausztria, Csehország, Horvátország és Szlovénia 50–50 fős, 35 év feletti válogatottjai mérik össze tudásukat a Zalaszám ZAC atlétákkal. Egyelőre ennek a névadó főszponzorát is keresi a klub.

• Víz, fürdés, kacagás • Vízi és szárazföldi vetélkedők • Teljes ellátás • Felügyelet

NYÁRI TÁBOR • FERGETEGES VAKÁCIÓ

© Artonius

Zalakerámia Sport-és Rendezvénycsarnok Zalaegerszeg, Stadion út 3. Telefon: +36 92/ 599-954 E-mail: sales@sporttour.hu www.sportcsarnokzeg.hu

6-11 éves gyerekeknek, hétfőtől-péntekig 8.00-16.30-ig. 2019. június 24-től augusztus 16-ig. Jelentkezési határidő: 2019. június 1.

Jelentkezés, információ: aquacity@aquacity.hu Tel.+36 92/ 599-954 • www.aquacity.hu

© Artonius

14 | 2019. április 26. |


sport

Kosárlabda

Major Veronika bronzérmes légpisztolyban

Már a bronzmérkőzésre készül a ZTE NKK

Gáspár Dávid együttese pályaelőnyből kezdheti a páros csatát a Győr ellen, amelynek első mérőkőzését április 27-én 17 órakor Zalaegerszegen rendezik FOTÓ: A SZERZŐ

A női kosárlabda-bajnokság elődöntőjében a ZTE NKK a címvédő Sopron Basket csapatával játszott. Az első, idegenbeli mérkőzésen az első negyed feléig jól tartotta magát a zalai csapat, majd ezután a hazaiak jó védekezéssel és jól támadva a félidőre 14 pontos előnyt szereztek. báztak, míg a hazaiak rendre betaláltak. Fokozatosan nőtt a csapatok között a különbség és végül a Sopron magabizto-

nának sikerült az éremszerzés, aki a juniorok –48 kg-os súlycsoportjában ért fel a dobogó harmadik fokára. A megyeszékhelyi versenyzők már gőzerővel készülnek a magyar bajnokságra, amelyen a legjobbat szeretnék kihozni magukból. Az ob-n a tét sem kicsi, hiszen ott fog eldőlni, hogy kik képviselhetik majd hazánkat a korosztályos világbajnokságokon. -I-

Tel.: 06 70/5516 196

Szolgáltatásaink: • • • • •

Erdőgazdálkodás Faanyagkereskedelem Erdőfelvásárlás Erdőbecslés Erdészeti szakirányítás

Lapozzon bele a Zalaegerszegi 7 Napba már a facebookon is! facebook.com/ zalaegerszegi7nap ZalaegersZegi

7 nap 2013. december 13.

• I. évfolyam 49. szám

zalaegerszegi nap

Ingyenes városi közéleti hetilap

Disznótor: életben tartják a

Az egerszegi piacon

mindig az évszaknak

Épületek, lakások felújítása, termofor kémény kiváltása, asztalos munkák, épülettakarítás,

hibaelhárítás, köztéri bútorok gyártása, társasházi közös képviselet*. *internetes lekérdezési lehetőséggel

hagyományokat

Premier: A muzsika han gja megfelelő árukra

8900 Zalaegerszeg, Kert u. 39. Telefon: 92/312-730 www.leszkft.hu • info@leszkft.hu Városi ügyfélszolgálati iroda Deák tér 3-5./C. szám alatt a földszinten!

irányítják a figyelmet

3. oldal

a hét témája

Érezni lehetett Mindszenty bíboros segítségét…

249724

Árnyaserdő Bt., Pakod

Az olimpiai kvótás Major Veronika bronzérmet nyert a női légpisztolyosok között a pekingi sportlövő világkupaversenyen, amelyen Sike Renáta a 30., Egri Viktória pedig a 63. helyen zárt. A keszthelyi sportlövő immár hosszú ideje kiemelkedő formában szerepel: februárban mindkét női pisztolyos számot megnyerte az év első vk-viadalán Újdelhiben, ahol így olimpiai kvótát is szerzett a tokiói nyári játékokra, majd márciusban harmadik lett a légfegyveres Európa-bajnokságon. A szezon második puska, pisztolyos világkupáján 89 indulója volt a női légpisztolynak, amelyben Major ezúttal is átlag feletti produkciót nyújtott. A 60 lövéses alapversenyt 582 körrel zárta, amivel a szám világbajnoki címvédője, a 25 méteren olimpiai bajnok görög Anna Korakaki mögött a második helyen zárt. A szám másik két magyarja közül Sike Renáta végül a 30. lett, Egri Viktória pedig a 63. pozícióban zárt. n MTI

www.maraton.hu

Forintos Fruzsina dobogós lett Szerbiában A szerbiai Cacak városában rendezték a 48. Golden Belt nemzetközi kvalifikációs WKF karateversenyt, ahol 25 ország versenyzői képviseltették magukat. A viadal egyben az őszi kadet, junior és U21-es világbajnokság harmadik kvalifikációs pontszerző állomása is volt. Az egerszegi Toriki KHKE három versenyzővel indult, közülük ezúttal csak Forintos Fruzsi-

san 72-37-re hozta az első mérkőzést. A második összecsapáson, Zalaegerszegen már egy harcosabb arcát mutatta.

Az első félidőben jól tartotta magát a hazai csapat. A vendégek Crvendakic és Dupree vezérletével magabiztosan vezettek. A második félidőben hamar 20 pont fölé kúszott a csapatok közti különbség. A találkozó hajrájában mindkét oldalon a fiatalok kaptak szerepet, akik éltek is a kínálkozó alkalommal. A Sopron végül a második mérkőzést is magabiztosan hozta 90-62 arányban, így elsőként jutott a döntőbe, míg a ZTE NKKnak a bronzcsata maradt, aminek így is nagyon örülnek. Kedden az is kiderült, melyik csapat lesz a zalaiak ellenfele. A DVTK nagy csatában másodszor is legyőzte a Győr csapatát, így előbbi a döntőben, utóbbi a bronzcsatában lesz érdekelt. Gáspár Dávid együttese pályaelőnyből kezdheti a páros csatát, amelynek első mérőkőzését április 27-én 17 órakor Zalaegerszegen rendezik. A második mérkőzést április 30-án 18 órakor Győrben, ha szükséges harmadik találkozó, akkor azt május 3-án 17 órakor ismét Zalaegerszegen rendezik. -I-

Püspöki szentmisén áldották meg a felújított zalaegerszegi ferences templomot n 6–7. oldal

ötórai tea Az előadás egy jelenetében

Kiss Ernő (Max Detweiler),

valamint a Trapp kapitány

Bővül a Hevesi Sándor Színház repertoárja, a teátrumban ma este mutatják be A muzsika hangja című musicalt Moravetz Levente rendezésében.

gyermekeit formáló

„Éreztem, ahogy kiteljesedik az életem”

csapat

Fotó: Pezzetta

ria Augusta von Trapp nő önéletrajza alapján báró- ja a zárdát, és a Trapp csaszületett történet a feldolgozások ládhoz szegődik. A katonásan nevelt gyerekek során módosult, mega leghang- kedvelik súlyosabb elemek a nem vál- vendéket, vidám apácanötoztak. aki énekelni is Richard Rodgers megtanítja őket. – Oscar világháborút Von Trapp kapitány A világháHammerstein II megelőző évekfele- ború azonban – Howard ben közeleg, a kajátszódik, a szomszédos sége halála után nevelőnőt Lindsay – Russel pitány döntés előtt Crouse A Ausztriába keres hét gyermeke áll… A muzsika hangja kalauzolja a némellé. premier című nagy zőket. Mária apácának ma 19 órakor kezdőA történet valós sikerű musicalje, tanul, ám a dik, ala- zárda főnökasszon amely a II. pokon és karácsony előtt nyugszik. Igaz, a még yának hét alkalommal Ma- utasítására láthatja egy évre elhagynagyérdemű az előadást. a

Kínálatunkból :

-karácsonyi kül és beltéri fényfüzé rek -ablakdíszek,fén yfüggönyök k -sólámpák,lávalá mpák -energiatakarék os -Eglo led lámpák, és led izzók diszkógömbök -teknős hangula Továbbá villanyszertvilágítás

Zeg. Bíró Márto K!!! n 24/b Nyitva tartás: minden

elési anyagok széles várjuk kedves vásárlóinkat! Nyitva tartás:H-P 8-17 h,Sz 8-12h

választékával

Kínálatun

év* 3+7 év CIA GARA GARANCIA

R

A

MEGNYITOTTUN Ingyenes parkolási lehetőség!

IT

A

Umberto

Beszélgetés Orbán Veronikával, aki volt Zala Szépe és Miss World Hungary, ám a Maldív-szigetekről is Zalaegerszegre vágyott n 9. oldal

nap 6 h- 22 h-ig

kból

: Kozel dobozos sör 0,5 liter 149 Ft (298 Ft/ L) NaturAqua ásványvíz (savas és mentes) 1, 5 literes 89 Ft (59,33 Ft / L) Tüskeszentpéteri liszt 139 Ft/kg XIXO Ice Tea 1, 5 literes 149 Ft (99,33 Ft / L) Milka táblás tejcsokoládé (többféle ízben) 100 g –os 189 Ft (1890 Ft/Kg)

Heti akciónk a

23. oldalon!

V már *

3.990.000,-Ft-tól

248857

A játék képe nem változott a második félidőben sem. A ZTE próbált tapadni a címvédőhöz, de rengeteg könnyű ziccert hi-

| 2019. április 26. | 15

225000

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

* Hirdetésünk nem minõsül ajánlattételnek. A garancia feltételeirõl és a vásárlás részleteirõl kérem érdeklõdjön a kereskedésben. A meghirdetett ár egy Suzuki Vitara 1.0 GL 2WD 5MT felszereltésgû alapszínû gépkocsi akciós vételára Hûségprogram ajánlatban.

Zala utca 8/a. Suzuki Szántó 8900 Zalaegerszeg, www.suzukiszanto.hu Tel.: 92/511-220


16 | 2019. április 26. |

sport

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Kosárlabda

Karateérmek Ercsiből A Shotokan Karate International Federation (SKIF) magyar bajnokságon remekül szerepeltek az egerszegi egyesületek. Az Ercsiben rendezett, 281 versenyzőt felvonultató viadalon a Zalaegerszegi Shotokan Karate Egyesület és az Azato SKDE tagjai képviselték városunkat. A ZSKE versenyzői közül a 8 évesek között Boncz Enikő kumite 1.

Kiváló formában versenyeztek hely, formagyakorlat 3. hely. A 11 éveseknél Vas­ki Réka formagyakorlat 3. hely, kumite 3. hely. Lőcsei Lili formagyakorlat 1. hely, kumite 2 hely., Horváth Jókus Vivien formagyakorlat 2. hely. A 13 éveseknél Fülöp Nikoletta formagyakorlat 1. hely, kumite 3. hely). A 15 éveseknél Gutta Petra formagyakorlat 3. hely, kumite 3. hely. A csapat formagyakorlatban a ZSKE (Lőcsei Lili, Fülöp Nikoletta, Horváth Jókus Vivien) első helyen végzett. Az Azato SKDE versenyzői közül a 8 éveseknél Puplics Réka kumite 2. hely. A 17–18 éveseknél Pásztori Teodóra formagyakorlat 1. hely. A 16–17 éveseknél Horváth Martin formagyakorlat 3. hely. A 16– 18 éveseknél, a formag yakorlat csapatversenyben az Azato SKDE (Pásztori Teodóra, Kertész Fruzsina, Varga Dorottya) második helyen végzett. Felnőtteknél, a férfi formagyakorlat csapatversenyben az Azato SKDE (Horváth Erik, Horváth Martin, Habi Dávid) aranyérmet szerzett. -I-

Távolodik a rájátszástól a ZTE KK A férfi kosárlabda-bajnokság középszakaszában a nagy gödörben lévő Zalakerámia ZTE KK a hasonló cipőben járó DEAC csapatát fogadta. A húsvétvasárnap rendezett mérkőzésen a hazaiak kezdtek jobban és Szabó és Thompson vezérletével haladtak előre. Az első negyed magabiztos játéka után már 10 ponttal is vezetett a ZTE, de elég volt néhány hiba és a Debrecen a félidőre visszajött a meccsbe. A nagyszünet után Agafonov is feljavult a társak mellé és továbbra is a ZTE irányított. Nem adta fel a DEAC és a záró negyedben lőtávolon belülre zárkóztak. A nehéz pillanatokban Ware vette vállára a csapatát és kilábalva a március 16-a óta tartó gödörből újra nyerni tudott a ZTE. Zalakerámia ZTE KK–DEAC 101-86. Szerdán a középház ötödik fordulójában a jó formában lévő Sopron KC csapatához látogattak az egerszegiek. Az első negyed hajrájában előnybe került a ZTE Green és Ware tripláival. A második negyedben Durázi pont-

Ezzel a vereséggel távolabb került a rájátszást jelentő 8. helytől a ZTE KK, akik vasárnap 16 órától az Atomerőmű SE csapatát fogadják FOTÓ: A SZERZŐ jaival már tíz pontra duzzadt a vendégek előnye (19-29). A folytatásban visszaesett a ZTE támadójátéka, míg a hazaiak játéka feljavult és fordítottak. A folytatásban ellépett a Sopron és már 13 ponttal is vezettek (53-40). A ZTE

nem hagyta magát és a záró negyedre visszajött a meccsbe. A negyed felénél Thompson közelijével átvette a vezetést a vendégcsapat. Hosszú perceken keresztül nem találtak a gyűrűkbe a csapatok. A hajrában a hazaiak

pontosabban játszottak és végül egy hullámzó mérkőzésen 70-66-ra nyertek. Ezzel a vereséggel távolabb került a rájátszást jelentő 8. helytől a ZTE KK, akik vasárnap 16 órától az Atomerőmű SE csapatát fogadják. -I-

Asztalitenisz-vb – Mindkét magyar kapitány elégedett 0-3-ról még sikerült Ginának visszajönnie, és mindent megtett, végül már nem tudott fordítani”. A férfiak szakvezetője, Aranyosi Péter azt mondta, jó érzései vannak a vb-szereplés kapcsán, egyik játékosa sem kapott ki nála gyengébben rangsorolt ellenféltől, kivéve a férfi párosban ötödik helyen kiemelt Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettőst, amelyet a nyolcaddöntőben a selejtezőből feljutott portugál Tiago Apolonia, Joao Monteiro duó vert meg. „Senkit ne tévesszen azonban meg, hogy a portugálok nem voltak kiemelve, mindketten Európa-bajnok játékosok, nagyon erős párosról A svéd Mattias Falck a dél-koreai Li Szang Szu ellen játszik a legjobb van szó. Sajnos nem volt esényolc közé jutásért a budapesti asztalitenisz-világbajnokság férfi lyünk ellenük” – hangsúversenyében a Hungexpón 2019. április 25-én FOTÓ: MTI lyozta Aranyosi Péter. n MTI

Mindkét magyar szövetségi kapitány elégedetten értékelte csütörtökön csapata teljesítményét azok után, hogy szerdán este az utolsó hazai játékosok is befejezték a szereplést a budapesti asztalitenisz-világbajnokságon. A nőket irányító Bátorfi Zoltán ugyanakkor úgy fogalmazott: felemásak az érzései, mert ugyan a vb-szereplés nag yobb részével több mint elégedett, Póta Georgina eredményei miatt nem lehet felhőtlenül boldog. „Ginának nem sikerült a vb, emiatt nagyon csalódott és én is nagyon sajnálom őt, mert tudom, hogy milyen sokat készült – mondta az MTInek a szövetségi kapitány. – Peches volt a sorsolása, egyesben az első fordulóban egy nagyon jó tajvani ellenfelet kapott, aki érezte az ő stílusát, ráadásul a lélekta­ nilag fontos első szettet is a rivális nyerte, s ugyan utána


sport

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Futball

Döntetlen született Mosonmagyaróváron A ZTE FC az NB II 33. fordulójában a bennmaradásért küzdő Mosonmagyaróvár ellen lépett pályára. A zalaiaknál sérülés miatt hiányzott Babati és Vojnovic, de rajtuk kívül, az elmúlt fordulókban sérüléssel bajlódó Devecseri is a kispadon kezdte a mérkőzést.

Tovább növelték előnyüket Az első kisebb lehetőségek a hazaiak előtt adódtak. A folytatásban a vendégek irányítottak, de a helyzeteiket nem tudták értékesíteni. A második félidő elején megszerezte a vezetést a hazai csapat Eszlátyi találatával. A 68. percben egyenlített a ZTE, egy pontos támadás fu-

A kék-fehérek ezzel az egy ponttal is tovább növelték előnyünket a tabella élén, mivel a második helyezett Gyirmót hazai pályán kapott ki a Vasastól FOTÓ: A SZERZŐ tott végig a pályán, amelynek végén Farkas Bobálhoz passzolt, aki félfordulatból nagy gólt lőtt a jobb alsó sarokba. A hátralévő időben helyzetek adódtak mindkét olda-

Futball

Hazai pályán kapott ki az Andráshida

lon, de további gól nem született. A mérkőzés így 1-1-es döntetlennel zárult, főleg a hajrában közel állt a győzelem megszerzéséhez a ZTE. A kék-fehérek ezzel az egy ponttal is tovább növelték

előnyünket a tabella élén, mivel a második helyezett Gyirmót hazai pályán kapott ki a Vasastól. Április 28-án, vasárnap 18 órától a Budaörs csapatát fogadja a ZTE. -I-

| 2019. április 26. | 17

Marco Rossi lesz a sztárvendég a Hungaroringen Marco Rossi, a magyar labdarúgó -válogatot t szövetségi kapitánya lesz a sztárvendége vasárnap a túraautó-világkupa (WTCR) mogyoródi versenyhétvégéjének a Hungaroringen. Francois Ribeiro, a versenysorozat promótere az esemény budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön azt mondta: azért hívták meg a nemzeti csapat trénerét, mert tudják róla, hogy „imádja az autóversenyzést”. „Abban bízunk, hogy 50 ezer nézőt láthatunk vendégül a hétvégén, hiszen a WTCR nagyon népszerű Magyarországon, amely megérdemli, hogy két állandó versenyzője legyen a rajtrácson” – jelentette ki Ribeiro, utalva arra, hogy Michelisz Norbert (Hyundai) és Tassi Attila (Honda) is indul a Hungaroringen. n MTI

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete

Egyre nehezebb helyzetben a Tarr Andráshida SC csapata, a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 24. fordulójában a Ménfőcsanak együttesétől szenvedtek vereséget hazai pályán. A vendégek kerültek előnybe a 19. percben, amit az Andráshida két percen belül Bíró András találatával kiegyenlített. A félidő hajrájában újra vezetést szerzett a Mén fő c s a n a k , míg a hazaiak emberhátrányba kerültek Kalamár Milán kiállítása révén. A második félidő elején újabb gólt kaptak a hazaiak, ami végleg eldöntötte a mérkőzés kimenetelét. Az Andráshida mezőnyben nem játszott rosszul,

de a szervezetten játszó vendégek lőtték a gólokat. Végeredmény: Tarr Andráshida SC– Ménfőcsa na k ESK 1-3. Az A nd ráshida vereség ével az utolsó előtti helyre zuhant vissza és a hátralévő hat fordulóban nagyot kell hajráznia, hogy elkerülje a kiesést. Kalamár Milánt a fegyelmi bizottság két meccsre tiltotta el. A 25. fordulóban a jelenleg a dobogón lévő III. Kerületi TVE csapatához látogat a Hida. -I-

A zalaegerszegi Adománypont sikeres működése és a hasonlóan gondolkodók egymásra találása lehetővé tette, hogy Zalaegerszegen kívül más civilszervezetekkel való együttműködéssel Újudvaron is életre hívjanak egy adományközpontot. A Zala Megyei Cigány Civil Szervezettel összefogva, valamint a község polgármesterének segítségével a régi iskolaépületben kapott helyet az adományközpont. A megnyitó alkalmával a falu hátrányos helyzetben lévő lakosai tartós élelmiszereket kaptak, továbbá lehetőségük nyílt, hogy nagy mennyiségű jó minőség ű ruházati ter-

mékből válogassanak. Az adománypont nem csak Újudvaron belül fog működni, a civil szervezet a környékbeli településeken élő rászorulók számára is megadja az esélyt,

hog y az adományokból részesüljenek és ezzel a lehetőséggel élni tudjanak. Az összefogás mindenki számára példaértékű és lehetőség szerint követendő.


18 | 2019. április 26. |

hirdetés

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Maine Coon Eredete

Vigyél haza! Wonka 2009. májusi születésű, gordon szetter keverék kan. Évekkel ezelőtt a menhelyünk lakója volt, bántalmazott, megkínzott kutyaként mentettük, exgazdája baltával kergette, ekkor a Mentős nevet kapta nálunk... 1 éves korában fogadták tőlünk örökbe, 2015-ben azonban költözés miatt megváltak tőle és a szintén a menhelyünkről örökbe fogadott társától, Monkeytól is, mindkét eb visszakerült hozzánk, ők nem költözhettek a családdal. Szóval Wonkának eddig valahogy nem volt szerencséje a gazdáival. Barátságos, kicsit félszeg eb, szörnyű múltját azonban nehezen dolgozta fel, türelemmel kell közeledni felé. Ha valaki a bizalmába kerül, azzal felszabadult, játékos kedvű állat, hálás a jó szóért, törődésért. 10 éven aluli gyerekek mellé nem ajánljuk, bármely más korosztály mellé bátran elvihető. A szuka kutyákkal jó viszonyt ápol, a kanokkal szoktatni kell, a macskákat nem tolerálja. Pórázon szépen közlekedik. 2015. július 29-én került másodszor is a gondozásunkba. Oltva, chipelve van.

Zalaegerszeg, Csilla dűlő 6. +36-30/424-35-79

Jelleme

A Maine Coon szeret „beszélgetni”. A hangja is különbözik a többi fajtáétól és azt előszeretettel hallatja is. Ez a csicsergésre emlékeztető, kedves hang hallható, ha a cicával játszunk, ha udvarol, de akkor is használja, amikor éppen cirógatjuk. Kifejezetten embercentrikus jószág. Mindig a gazdái közelében van, követi őket szobáról szobára, fárad-

ságot nem ismerve. Ha esetleg kizárjuk egy adott helyiségből, akkor addig ücsörög az ajtó előtt, míg újra meg nem jelenünk. A Maine Coon a legtöbb macskafajhoz hasonlóan nagyon szeret játszani, vadászni. Érdekes, hogy a kisebb tárgyakat is cipeli, az apportírozás sem áll távol tőle. Nyugodt, kiegyensúlyozott óriások, könynyű velük együtt élni. Annak ellenére, hogy nagyon kedvelik az emberek társaságát, ezek a macskák nem emberfüggők. Ez azt jelenti, hogy nem fognak folyamatosan érintést kunyerálni, és nem „zaklatják” a gazdájukat a nem lankadó figyelmükkel.

A nevem

Wonka

Tudod-e udod e

Jachtot is foglaltak a számlagyártól A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy észak-magyarországi számlagyárat számolt fel a napokban. A bűnözői csoport félmilliárd forintnyi adót csalt el, a költségvetésnek okozott kárt azonban teljes egészében fedezi a gyanúsítottak és cégeik zár alá vett vagyona. A borsodi és hajdúsági elkövetők budapesti székhellyel hozták létre a kizárólag valótlan tartalmú számlák kiállítására specializálódott társaságot. Összesen tizenkét ügyfelüknek gyártottak rendszeresen nagy összegű számlákat különböző munkavégzésekről és beszerzé-

Milyen színű Mia legjobb barátja, az oroszlán?

A) fehér B) vörös C) fekete

Előző újságunkban megjelent „Tudod-e?” játékunk megfejtése az „A”.

A tippedet az alábbi címre küldheted:

zalaegerszegi7nap@maraton.hu

Nyertesünk:

Zabari Gábor olvasónk! 284008

A nyeremény: 1 főre szóló belépő a zalaegerszegi Cinema City-be.

sekről, amik soha nem történtek meg. A látszat fenntartása érdekében a számlagyár vezetői egy szlovák bukó céget is létrehoztak. A NAV pénzügyi nyomozói a költségvetésicsalás-sorozat megszakítására egyszerre ötven helyszínen tartottak házkutatást, tizenegy gyanúsítottat hallgattak ki költségvetési csalás miatt, közülük hárman letartóztatásba kerültek. Az akcióban az okozott vagyoni hátrány és a várható bírságok biztosítására ingatlanokat, üzletrészeket, gépjárműveket – közük egy jachtot – vett zár alá a NAV több mint egymilliárd forint értékben.

Gratulálunk!

284009

Bogáncs Állatmenhely

A Maine Coon az Egyesült Államok nemzeti macskája, különleges tulajdonságai miatt az eredetét tekintve sok elmélet látott napvilágot. A legvalószínűbb azonban, hogy az őseik egyrészt a vikingekkel érkezett norvég erdei macskák lehettek, másrészt az Amerikába érkező európai tengerészek által a hajókon utaztatott hoszszú szőrű macskák, amelyek képesek voltak elviselni a zord körülményeket. Ezen macskák génkészletének tökéletese-

dése, valamint a természetes szelekció folytán alakult ki a Maine Coon karaktere.


apróhirdetés

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

*83534*

Vagyonőröket keresünk áruházi őrzésre Zalaegerszegre, Nagykanizsára és Letenyére. Foglalkoztatás feltétele: az érvényes vagyonőri okmányok megléte; akár azonnali munkakezdés. Jelentkezni a +36-20/398-9911es telefonszámon lehet.

Zalaegerszeg 20 km-es körzetében eladó ingatlanokat keresünk akciós jutalékkal. Jelentkezés telefonon a 30-544-0498 számon.

*85372*

*80505*

INGATLAN

FELVESZÜNK NEMZETKÖZI

TEHERGÉPKOCSI VEZETŐT

TANDEM PÓTOS ÉS NYERGES SZERELVÉNYRE

*85143*

283018

06-20-9747-242

*49242*

Április 30. Kedd 10-14 között, Zalaegerszeg, Hotel Aranybárány, Széchenyi tér 1. Gyűjteményben, arany-, ezüst pénzérmék, tallérok, papírpénzek (Német Márka , Osztrák Schilling, Korona, Pengő, stb,.) háború előtti kitüntetések, képeslapok, nemesi oklevelek: 70/381-6345

Zalaegerszeg andráshidai városrészében 2 db szerkezetkész családi ház eladó. Tel:+36-30-544-0498 *70045*

Zalaszentlőrincen 4 szobás családi ház 4.000 m2-es telekkel, 12 MFt-ért eladó. Tel:+36-30-544-0498 *72740*

Zalavég községben 1 db 2 szobás (3,5 MFt) és 1 db 3 szobás családi ház (8 MFt) eladó. Tel:+36-30-544-0498

ÜZLET, IRODA

3,5 MFt-ért eladó Szentpéterföldén egy akár azonnal költözhető 3 szobás tégla építésű családi ház. Tel:+3630-544-0498

Zalaegerszegen a Rákóczi út 1-3 alatt, hátsó utcafrontra néző, 130 nm-es üzlethelyiség 29,9 MFt-ért eladó. Tel: +36-30-544-0498 *51969*

VÁLLALKOZÁS Energetikai tanúsítványok készítése akár másnapra is. Tel:+36-30-3856883

*82819*

TELEK Építési telek a Völgyi úton bruttó 2.600.000.-Ft-ért eladó. Közművek a telekhatáron. Tel:+36-30-544-0498

*64083*

Keresek lakást, vagy kisebb házat, lakhatóvá tehető zártkertit is Zalaegerszegen. Tel:+36-30-314-0123

Vorhotai városrészben már csak 19 db építési telek eladó (731-2030 nm között) 3500 Ft/m2 áron. Tel:+36-30544-0498

PC-Laptop Gyorsszervíz! SZÁMÍTÓGÉPEK, LAPTOPOK javítása, felújítása, bővítése garanciával, Zalaegerszegen díjmentes házhoz kiszállással. HELYSZÍNI HIBAELHÁRÍTÁS! HÉTVÉGÉN IS! Tel.:+36-30-752-8845, +3620-428-9526

*66763*

*26844*

*68006*

*80521*

SZOMBATHELYI TELEPHELYRE.

JÓ KERESETI LEHETŐSÉG, HÉTVÉGÉK ÁLTALÁBAN ITTHON!

Figyelem!

Felvásárlás!

*80495*

LAKÁS

A LÉSZ KFT. FELVÉTELT HIRDET

Lapozzon bele a

SZOBAFESTŐ-MÁZOLÓ, BURKOLÓ

285398

Zalaegerszegi 7 Napba már a facebookon is!

munkakörbe, teljes munkaidőben.

284674

ÁLLÁST KÍNÁL

Neszele úton családi ház 119+70 nm, 641 nm telekkel eladó. Tel:+36-70410-7778

284705

Zalaegerszeg belvárosában 55 nmes, önálló ház hosszú távra kiadó. Tel:+36-30-910-3924

1050 nm-es építési telek a Völgyi úton 3,5 MFt-ért eladó. Közművek a telekhatáron. Tel: +36-30-544-0498

RÉGISÉG

ALBÉRLET KÍNÁLAT CSALÁDI HÁZ

www.maraton.hu

| 2019. április 26. | 19

facebook.com/ zalaegerszegi7nap

ELVÁRÁSOK: szakirányú végzettség, pályakezdők jelentkezését is várjuk! ZalaegersZegi

7 nap 2013. december 13.

Jelentkezni telefonon munkaidőben a 20/517-0838 -as telefonszámon vagy az epites@leszkft.hu email címen!

• I. évfolyam 49. szám

zalaegerszegi nap

Ingyenes városi közéleti hetilap

Disznótor: életben tartják a

Az egerszegi piacon

mindig az évszaknak

hagyományokat

Premier: A muzsika han gja megfelelő árukra

irányítják a figyelmet

3. oldal

a hét témája

Érezni lehetett Mindszenty bíboros segítségét…

Apróhirdetési szelvény APRÓHIRDETÉSI SZELVÉNY Püspöki szentmisén áldották meg a felújított zalaegerszegi ferences templomot n 6–7. oldal

ötórai tea

Az előadás egy jelenetében

Kiss Ernő (Max Detweiler),

valamint a Trapp kapitány

Bővül a Hevesi Sándor Színház repertoárja, a teátrumban ma este mutatják be A muzsika hangja című musicalt Moravetz Levente rendezésében.

gyermekeit formáló

„Éreztem, ahogy kiteljesedik az életem”

csapat

Fotó: Pezzetta

Umberto

ria Augusta von Trapp nő önéletrajza alapján báró- ja a zárdát, és a Trapp csaszületett történet a feldolgozások ládhoz szegődik. A katonásan nevelt gyerekek során módosult, mega leghang- kedvelik súlyosabb elemek a nem vál- vendéket, vidám apácanötoztak. aki énekelni is Richard Rodgers megtanítja őket. – Oscar világháborút Von Trapp kapitány A világháHammerstein II megelőző évekfele- ború azonban – Howard ben közeleg, a kajátszódik, a szomszédos sége halála után nevelőnőt Lindsay – Russel Crouse A Ausztriába keres hét gyermeke mellé. pitány döntés előtt áll… A muzsika hangja kalauzolja a népremier ma 19 órakor című nagy zőket. Mária apácának kezdőA történet valós sikerű musicalje, tanul, ám a dik, ala- zárda főnökasszon amely a II. pokon és karácsony nyugszik. Igaz, a yának hét alkalommal előtt még Ma- utasítására láthatja egy évre elhagynagyérdemű az előadást. a

Érvényes 2014. január 1-jétől visszavonásig ÉrvÉnyes 2017. január 16tÓl visszavonásig

A megjelenés helyei: Zalaegerszegi 7 Nap (26 000 példány) Zalaegerszeg teljes területe, Andráshida, Botfa, Csács, Ságod, Bazita Kínálatunkból :

-karácsonyi kül és beltéri fényfüzé rek -ablakdíszek,fén yfüggönyök k -sólámpák,lávalá mpák -energiatakarék os -Eglo led lámpák, és led izzók diszkógömbök -teknős hangula Továbbá villanyszertvilágítás

elési anyagok széles várjuk kedves vásárlóinkat! Nyitva tartás:H-P 8-17 h,Sz 8-12h

választékával

LEATHER, VALUE OF NATURE

MEGNYITOTTUN

Zeg. Bíró Márto K!!! n 24/b Ingyenes parkolási lehetőség! Nyitva tartás: minden

Kínálatun

Beszélgetés Orbán Veronikával, aki volt Zala Szépe és Miss World Hungary, ám a Maldív-szigetekről is Zalaegerszegre vágyott n 9. oldal

Apróhirdetési árAk

nap 6 h- 22 h-ig

kból: Kozel dobozos sör 0,5 liter 149 Ft (298 Ft/ L) NaturAqua ásványvíz (savas és mentes) 1, 5 literes 89 Ft (59,33 Ft / L) Tüskeszentpéteri liszt 139 Ft/kg XIXO Ice Tea 1, 5 literes 149 Ft (99,33 Ft / L) Milka táblás tejcsokoládé (többféle ízben) 100 g –os 189 Ft (1890 Ft/Kg)

Heti akciónk a

23. oldalon!

Blokkár 10 szóig lakossági 889Ft kiemeltlakossági 1333,5Ft üzleti 1778Ft kiemeltüzleti 2667Ft

A Seton Hungary Kft. amerikai tulajdonú bőripari vállalat, autóipari beszállító. Magyarországon 1995 óta aktív, telephelye Jánosházán (Vas-, Zala- és Veszprém megye határán) található. Bőrszabászattal foglalkozunk, mintegy 900 alkalmazottal. Az alábbi pozíciókba új munkatársat keresünk:

Családi ház Lakás Ingatlan Telek Nyaraló

Garázs Albérlet Kiadó ingatlan Kiadó garázs Üzlet

Kiemelt lakossági apróhirdetés ára:

Megjelenés:

Hitel Állást keres Állást kínál Társkeresés Autó/Motor

Bútor Mûszaki cikk Növény-állat Vállalkozás/

Oktatás Vegyes

Szolgáltatás

keretes kiemelés +50% / megjelenés

színes háttér +50% / megjelenés

alkalom. (Hatöbbszörimegjelenéstkér,akkorazárakatkérjükamegjelenésekszámávalbeszorozni.)

Megrendelõ neve, címe: ________________________________________________________________________________________________________ Kelt:_________________________________________________________________________________________________________________________ Megrendelõ aláírása: ___________________________________________________________________________________________________________ g g g .

SZEMÉLYES HIRDETÉSFELADÁS:

Zalaegerszeg Kossuth utca 45-49. Tel.: 20/531-0535

285658

284168

Amit kínálni tudunk • Versenyképes juttatások • Műszakpótlékok (18-22 h 40%) • Béren kívüli juttatások • Nem alkalmazunk munkaidőkeretet, túlórák a hó végén kifizetésre kerülnek (szombat 100%, vasárnap 150%) • 2 műszakos (délelőtt 06-14 h, illetve délután 14-22 h) munkarend • Ingyenes céges buszjárat (Celldömölk, Pápa, Ajka, Sümeg, Szombathely, Körmend, Sárvár, Zalaegerszeg irányából és vonzáskörzetükből) • Sikeres munkatárs ajánlás esetén extra juttatás • Saját állományban való alkalmazás

Jelentkezés munkaidőben (08:00-16:00 h) a megadott telefonszámokon, vagy az alábbi elérhetőségek valamelyikén: Cím: Seton Hungary Kft. 9545 Jánosháza, Jókai u. 4. Tel.: +36 95 450 794 • Fax: +36 95 551 900 • Mobil: +36 20 355 0250 E-mail: hrjanoshaza@setonautoleather.com

2000Ft

Kérjük jelölje be, melyik rovatban kívánja hirdetését megjelentetni!

BETANÍTOTT SZABÁSZ

Feltételek • min. általános iskolai végzettség • tesztíráson való megfelelés

továBBi szavak: lakossági 88,9Ft kiemeltlakossági 133,35Ft üzleti 177,8Ft kiemeltüzleti 266,7Ft


egészségsarok

20 | 2019. április 26. |

Ősztől kötelező lesz a bárányhimlő elleni oltás

egészségsarok Urológia

dr. Dr. Mándó Bujtor ZsuZsanna Zoltán

Dr. Fényes Alpár péter

www.ledaklinika.hu

urológus szakorvos

Rendel: szombat 9.00 – 11.00 +36 92/357 790, +36 70/703-4564 Zalaegerszeg, Ady u. 58.

www.ledaklinika.hu

Endokrinológia

Dr. Németh GyöNGyi

dr. Dr.Györkös Bujtor Zoltán AndreA

gyermekkardiológus

205432

Gyermek kardiológia

belgyógyász, belgyógyász,endokrinológus diabetológus főorvos főorvos

208155

Zalaegerszeg, Ady u. 58.

278157

Rendel: Rendel:szerda hétfő 17.00 16.00––19.00 19.00 +36 92/357 790, +36 70/703-4564

203655

203655

Reumatológia

belgyógyász, reumatológus diabetológus főorvos főorvos

Rendel: Rendel:szerda kedd 16.00 16.00––19.00 19.00 +36 92/357 790, +36 70/703-4564

www.ledaklinika.hu

www.ledaklinika.hu

Neurológia

dr. Dr.Szegedi Bujtor Adrienn Zoltán

DR.Bujtor KUKOR GYULA Dr. Zoltán

Rendel: Rendel: szerda 17.00 16.00 – 19.00 – 19.00 +36 92/357 790, +36 70/703-4564

neurológus főorvos főorvos belgyógyász, diabetológus

Rendel: 20.00 Rendel: hétfő szerda16.00 16.00 ––19.00

+3692/357 92/357790, 790, +36 70/703-4564 +36 70/703-4564

www.ledaklinika.hu

Zalaegerszeg, Adyu.u.58. 58. Zalaegerszeg, Ady www.ledaklinika.hu www.ledaklinika.hu

Fogászat

Lézeres kezelés

Dr. Király Gyöngyi fogszakorvos Teljes körű felnőtt és gyermek fogászati ellátás.

Zalaegerszeg,

173492

Vizslaparki u. 44. 06-20/93-77-522 Keressen minket az interneten: www.maraton.hu

Dr. Bujtor Zoltán

ORVOSESZTÉTIKAI belgyógyász, diabetológus főorvos Rendel: szerda 16.00 – 19.00 KEZELÉSEK +36 92/357 790, +36 70/703-4564

• BŐRHIBÁK • ÉRTÁGULATOK • KÖRÖMGOMBA Zalaegerszeg, Ady u. 58.

www.ledaklinika.hu

kezelése

Világszínvonalú orvosi lézerrel, napközbeni időpontokkal.

+36 92/357 790 +36 70/703-4564 e-mail: info@ledaklinika.hu www.ledaklinika.hu Zalaegerszeg, Ady u. 58.

Nyelvünk is érzékel szagokat Nyelvünk nemcsak ízeket érzékel, hanem szagokat is – derítették ki amerikai kutatók, akik úgy vélik, hogy felfedezésük révén csökkenteni lehetne a cukorbevitelt és fel lehetne venni a harcot az elhízással, ha édes szagokkal gazdagítanák az ételeket. A nyelvről régóta köztudott, hogy öt alapízt – édes, savanyú, sós, keserű és umami – érzékel az ízlelőbimbókban lévő receptorsejtek – fehérjék – által.

Ősztől a gyerekeket két lépésben, 13 és 16 hónapos korban oltják be a bárányhimlő elleni vakcinával, így válik teljessé a védettségük FOTÓ: ILLUSZTRÁCIÓ

203655

Zalaegerszeg, Ady u. 58.

253123

belgyógyász, fül-orr-gégész diabetológus adjunktus főorvos

203655 278169

Fül- orr-gégészet

203655 220336

Zalaegerszeg, Ady u. 58.

277782

Rendel: csütörtök 16.00 – 20.00 +36 92/357 790, +36 70/703-4564 Zalaegerszeg, Ady u. 58.

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Felfedezésük új megvilágításba helyezi az ízérzékelést és megkérdőjelezi azt az eddigi nézetet, hogy az étel ízét és illatát különállóan érzékeljük a szájban és az orrban, és az csak az ag yban kapcsolódik össze. Az azonban még nem világos, hogy az íz- és illatérzékelő receptorokból érkező ingerületek közvetlenül az agyba jutnak-e, vagy az információ először egyesül a szájban – magyarázta Ozdener. n MTI

Ősztől bővül a kötelezően beadandó vakcinák köre, akkortól ugyanis már bárányhimlő ellen is beoltják a gyerekeket. A kormány az 1,3 milliárd forintos programmal egyfelől a betegség súlyos szövődményeinek kialakulását szeretné megakadályozni, másfelől az átfertőződést akarja megállítani. A bárányhimlő elleni oltással tizenkettőre bővül a kötelező védőoltások köre hazánkban, hiszen a gümőkór, a torokgyík, a szamárköhögés, a merevgörcs, a járványos gyermekbénulás, a mumpsz, a kanyaró, a rózsahimlő, haemophylus influenzae b, a hepatitis B és a pneumococcus baktérium elleni vakcina tartozott eddig az oltási rendbe.

Ősztől a gyerekeket két lépésben, 13 és 16 hónapos korban oltják be a bárányhimlő elleni vakcinával, így válik teljessé a védettségük. Mag yarországon a bárányhimlő a bejelentett fertőző betegségek felét teszi ki, évente 28 ezer és 52 ezer között mozog a fertőzöttek száma, akik döntő többségében gyerekek.

Az országban jelenleg több mint 98 százalékos az átoltottság, és évente mintegy tízmilliárd forintot költ a kormány az oltási programra. Erre nem csupán egy esetleges járvány megakadályozása miatt van szükség, hanem ezzel védik azokat a gyerekeket is, akik valamely betegség okán nem olthatók: így a nyájimmunitás védi meg őket az elkerülhető fertőző betegségektől. Az ingyenesen kérhető, de nem kötelező HPV elleni védőoltást tavaly a hetedikes lányok 82 százaléka vette igénybe, a tervek szerint ezt a lehetőséget a jövőben a hasonló korú fiúkra is kiterjesztik. n SÁRVÁRI VIKTÓRIA


magazin

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

| 2019. április 26. | 21

Az én receptem

r a d d e h c s o s ú Csirkeh a t á l a s s o t j a s

Hozzávalók: 1 közepes fej jégsaláta, 1 közepes db lila hagyma, 2 közepes db paradicsom, 1 közepes db kígyóuborka, 2 db pritaminpaprika (sárga és piros), 200 g cheddar sajt, 1 ek kapor, 1 ek ecet, 1 kávéskanál só, bors ízlés szerint, 2 ek olívaolaj, 250 g csirkemellfilé (panírozva készítettem, grillezve is finom), 100 g csemegekukorica.

Elkészítés: A megtisztított lila hagymát, kígyóuborkát, paradicsomot, kimagozott pritaminpaprikát karikákra szeleteljük. A salátát megmossuk, lecsepegtetjük és felszeleteljük. A sajtot lereszeljük. A csirkemellszeleteket bepanírozzuk és megsütjük. Hosszú csíkokra vágjuk. (Ha nem akarjuk panírozni, fűszerezzük, és egy kevés olívaolajon megpirítjuk.) Az öntethez összekavarjuk az ecetet, sót, olívaolajat, hozzáadjuk a finomra vágott friss kaprot.

Egyenletesen eloszlatjuk a felét a jégsalátán. Egy salátástálban elegyengetjük a salátaréteget. Majd egy réteg paradicsom és paprika következik, ezután a vékony lilahagyma-karikák, elrendezzük a húscsíkokat, majd megszórjuk a kukoricával, meglocsoljuk a maradék öntettel, és megszórjuk reszelt sajttal. Jó étvágyat!

t!

jé t p e c e r a is n Ö e b Küldje ptjét legkedveltebb rece a le és küldje be ! re cím u .h Készítse el, fotózz ap@maraton a zalaegerszegi7n lasztanak egyet inden héten kivá m i gja ta nk gü sé tő sz Szerke tkező lapunkban ek közül és a köve együtt. a beérkező recept beküldő nevével megjelentetjük a

Ollár Gasztronóm Bt.

Ételek, amelyek árthatnak a szívnek

8992 Bagod, Kossuth út 15. Élelmezésvezető: Ollárné Zubor Beatrix Mesterszakács: Ollár László

www.zalaidodolle.hu

Heti Menü

– házhoz szállítva az Ön ajtajáig

ban és koleszterinben is bővelkedik, ezért mindennapos fogyasztása semmiképpen sem ajánlott. Károsítja az ereket, valamint magas lehet tőle a vérnyomásunk és a koleszterinszintünk. Ha mindenáron enni szeretnénk belőle, csak ritkán tegyük és akkor is mértékkel. A vörös húsok mindennapos fogyasztása sem javasolt a magas zsírtartalmuk miatt.

Leves: Burgonya krémleves kukorica gyönggyel A menü: Rántott sajt párolt rizzsel, tartár vagy saláta B menü: Natúr csirkemáj lecsós krumpli ágyon Leves: Tejfölös bableves A menü: Gránátos kocka salátával B menü: Rántott gomba párolt rizzsel, tartár vagy saláta C: Torkos menü: Kijevi csirkemell párolt rizzsel, salátával D: Menekülő menü: Milánói sertéskaraj E Menü: Vadász nokedli fejes salátával

ÁRAINK: A menü: 940 Ft B menü: 970 Ft C menü: 1130 Ft D menü: 1030 Ft E menü: 990 Ft A, B, C, D, E menü leves nélkül 90 Ft-tal olcsóbb. Csak leves: 480 Ft Ételpakkban történő szállítás értéke adagonként +100Ft

Cégünk rendezvények lebonyolítását is vállalja! Elérhetőségeink: 0630/4 70 72 79, 0630/6 90 28 87, 0692/460 101, ollarbt1@gmail.com

284663

HÉTFŐ SZERDA

MÁJUS 1. - ÜNNEPNAP

Az árak az étel szállítását magában foglalják, saját éthordóban történő tálalásra érvényesek, és a forgalmi adót tartalmazzák!

A túl sok cukor, só, transzzsír és finomított szénhidrát a szívünk fő ellenségei. Ezek ugyanis növelik a szívroham és a stroke kockázatát, és elhízást is okozhatnak. Persze cukorra, sóra és zsírra is szüksége van a szervezetnek ahhoz, hogy megfelelően tudjon működni, de nem mindegy, hogy mennyit viszünk be belőlük és az sem, hogy milyen forrásból. A bacon például sóban, zsír-

A cukros péksütemények, tészták és kekszek szintén tiltólistásak azoknak, akik vigyáznának a szívükre, mivel sok bennük a cukor és a finomított szénhidrát. A tejtermékek közül a bolti gyümölcsjoghurtokban meglepően sok a hozzáadott cukor, így ezeket is jobb kerülni. A felvágottak pedig magas sóés zsírtartalmuk miatt számítanak szívkárosító élelmiszernek. Az alkoholfogyasztást is érdemes a minimumra csökkenteni, a röviditalok, illetve koktélok ugyanis igen rosszat tesznek a szívnek. hazipatika.com

Leves: Csontleves cérnametélttel A menü: Paradicsommártás húsgombóccal, tört burgonyával B menü: Pikáns csirkecomb majonézes burgonyasalátával

CSÜTÖRTÖK

Ha sokáig szeretnénk megőrizni a szívünk egészségét, akkor az egyik legfontosabb dolog, hogy próbáljunk minél egészségesebben táplálkozni.

Leves: Vegyes zöldségleves A menü: Pulykapaprikás bulgurral B menü: Rántott sertéskaraj hasábburgonyával, salátával

PÉNTEK

A bacon például sóban, zsírban és koleszterinben is bővelkedik, ezért mindennapos fogyasztása semmiképpen sem ajánlott

KEDD

2019. április 29-től május 3-ig


színes

22 | 2019. április 26. |

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Fokozottan ellenőrzik a mutatványos berendezéseket

Fizetőparkolóbővítés Zalaegerszegen, a Berzsenyi Dániel utcában A Berzsenyi Dániel utca 26. számú ház északi oldalán végződő jelenlegi fizetőparkoló-övezet 2019. május 2-től a Berzsenyi utca 28–30. számú társasház keleti oldaláig kiterjesztésre kerül. Az új területen lévő parkolókban a várakozás térítésköteles lesz, díja: 160 Ft/óra. Az érintett területen lakók a Városi Ügyfélszolgálati Irodában, kiállítási díj ellenében éves ingyenes parkolási bérletet válthatnak e területre.

AKCIÓ!

EUTR AA5880933

szolgáltató sarok A kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága piacfelügyeleti hatáskörében ellenőrzi a mutatványos berendezések üzemeltetését azok biztonságos használata érdekében FOTÓ: ILLUSZTRÁCIÓ

A jó idő beköszöntével egyre több olyan rendezvényre – gyermeknapi TŰZIFA ELADÓ programra, falunapra, majálisra, fesztiválra – látogathatunk el, ahol küERDEI M3-BEN lönböző mutatványos berendezések, például körhinták, légvárak, trambulinok is vannak. Ezeknek az eszközöknek a szabályos üzemeltetését a 30 km-ig ingyenes tavaszi-nyári időszakban a kormányhivatal fokozottan ellenőrzi. kiszállítással!

KÁLYHAKÉSZ

Akció megjelenéstől május 10-ig.

280005

Érd: 06 70/55 16 196 Telephely Pakod

AUTÓ VARGA

A kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága piacfelügyeleti hatáskörében ellenőrzi a mutatványos berendezések üzemeltetését

azok biztonságos használata érdekében. Ezeknek az eszközöknek a körébe tartoznak többek között a kalandparkok, strandok, ven-

déglátóhelyek állandó használatra telepített kötélpályái, bobpályái, csúszdái, hintái, mászótornyai, valamint a különböző fesztivá-

Autókereskedés és szakszerviz

Viccsarok

Pontosság A bankigazgató rászól a biztonsági őrre, mert az öreg ismét néhány percet késett a szolgálatból. – Pista bácsi! Vegye tudomásul, hogy a bankban a pontosság ugyanolyan fontos, mint… mint a katonaságnál! Volt maga katona? – Igen kérem, voltam. – Na, és mit mondott magának az ügyeletes tiszt, amikor késve ment be a laktanyába? – Azt, hogy „Alezredes elvtárs jelentem, a zászlóalj felsorakozott…”

165340

Márkafüggetlen autószerviz Személy és haszonjárművek javítása, szerelése, műszaki vizsgáztatása 3,5T-ig. Zalaegerszeg Berek u.4 Tel./Fax: 92/510-684

165271

DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Legolcsóbban, bontás nélkül, garanciával! Kamerás csővizsgálat!

+36-30/213-1105 SPIRIT AUTO Kft.

06-92/599-900 www.spiritauto.hu

209340

Hivatalos márkakereskedés és márkaszerviz Zalaegerszeg, Bozsoki u. 1/D

lok, rendezvények, nyári táborok ideiglenesen felállított körhintái, gumiasztalai, légvárai is. A fokozott ellenőrzésekkel a kormányhivatal célja a berendezéseket használók – különösen a gyermekek – biztonságának megóvása és az esetleges balesetek megelőzése. A kormányhivatal az el­ lenőrzések során az előírt dokumentációk meglétét, tartalmi megfelelőségét, érvényességét, valamint a berendezésen kötelezően feltüntetendő jelölések meglétét vizsgálja. Fontos, hogy a hatóság nem „minősítheti” az eszközöket, erre jelenleg az országban két szervezet jogosult. A hatóság és a mutatványos eszközök üzemeltetői egyaránt abban érdekeltek, hogy kifogástalan állapotú, biztonságos, megfelelő tanúsítvánnyal rendelkező berendezéseket használhassanak az állampolgárok. A kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szakemberei ennek érdekében nem csupán ellenőrzéseket végeznek, de a prevenció jegyében személyes konzultációs lehetőséget is biztosítanak az üzemeltetők számára.

ZEN – Az elmúlt héten zajlottak a Zalaegerszegi Egyetemi Napok. A rendezvénysorozat egyik fénypontja volt a szerdai szabadtéri program a BGE kampuszán, ahol főzőverseny, sportolási és más kikapcsolódási lehetőségek várták a fiatalokat FOTÓ: KATONA TIBOR

Matekórán A tanár néni matekórán megkérdezi Mórickától. – Móricka, ha apukád 40 éves, anyukád meg 35, mennyi összesen a kettő? – 70 – válaszolja Móricka. – Már miért lenne 70? – kérdi a tanár néni. – Mert anyu mindig letagad 5 évet.


színes

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Városi versenyek a Landor-napok alatt

Az idei évben április 12-én került sor a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskolában a Landor-napok három városi versenyére FOTÓ: GEDEON TAMÁS

Az idei évben április 12-én került sor a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskolában a Landor-napok három – több évtizedes múltra visszatekintő – városi versenyére. Ezek egyike a Pais anyanyelvi verseny, amelyet 39. alkalommal szerveztek meg Pais Dezső nyelvészprofes�szor emlékére. Ezen nyelv-

helyesség i, helyesírási, nyelvtani és szövegalkotási feladatokat oldottak meg a nevező diákok. Három korcsoportban versenyeztek a

tanulók a „Legjobb helyesíró” díjért, Pais-emlékserlegért és értékes könyvjutalmakért. Az „Üveggolyókkal játszom” városi irodalmi vetélkedő 2. osztályosoknak szólt. A versenyre idén 12 általános iskolából érkeztek gyerekek, akik 4 fős csapatokban vetélkedtek. Most a

kis versenyzőknek Vig Balázs Puszirablók című könyvével kellett megismerkedniük előzetesen, ehhez kapcsolódtak a vetélkedő játékos feladatai. Az „Észpörgető” városi matematikaverseny a 3. évfolyamosok versenye, erre 8 iskola 23 diákja nevezett. A verseny 2 fordulós: az 1. fordulóban gondolkodtató, logikai feladatok által mérték össze tudásukat a résztvevők, a 2. forduló alapműveleteken alapuló feladatokból állt. Az eredmények: Pais anyanyelvi verseny: I. kategória Szücs Borbála, II. kategória Goldfinger Blanka, III. kategória Péntek Kitti. A legjobb helyesírók: I. Babos Máté, II. Peresztegi-Szakály Bálint, III. Péntek Kitti. A Pais-kupát az idén az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola vihette haza. „Üveggolyókkal játszom”: 1. Izsák Imre Általános Iskola csapata, 2. Izsák Imre Általános Iskola másik csapata, 3. Dózsa György Tagiskola – Liszt Ferenc Tagiskola. Az „Észpörgető” nyertese Papp Péter lett.

Almodóvar, Loach, Malick és a Dardenne fivérek is a versenyben Pedro Almodóvar spanyol, Ken Loach brit, Xavier Dolan kanadai, Arnaud Desplechin francia, Jean-Pierre és Luc Dardenne belga, valamint Terrence Malick amerikai rendezők legújabb filmjei versenyezhetnek többek között az Arany Pálmáért a 72. cannes-i fesztivál hivatalos programjában. A szervezők Párizsban tartott sajtótájékoztatóján elmondták: a legfontosabb szekcióba eddig 19 alkotást hívtak meg a mintegy 1800 nevezés közül, de a következő napokban a válogatás még bővülhet. A szaksajtó által leginkább várt alkotás, Quentin Tarantino legújabb filmje, a Volt egyszer egy Hollywood nem szerepel a meghívottak között, mivel – mint Thierry Frémaux művészeti igazgató elmondta – még nem készült el teljesen. A korábbi cannes-i díjazottak és nagy visszatérők fesztiváljának ígérkezik a

május 14-én kezdődő seregszemle. A spanyol Pedro Almodóvar, aki 2017-ben a zsűri elnöke volt, Fájdalom és dicsőség című versenyfilmjének főszerepében a Matador főhőseként megismert Antonio Banderas lesz látható, aki egy melankolikus filmrendezőt alakít. A kétszeres Arany Pálma-díjas Dardenne testvérek A fiatal Ahmed című szociografikus filmje egy kaA spanyol Pedro Almodóvar, aki 2017-ben a zsűri elnöke volt, Fájdalom és dicsőség című versenyfilmjével tért vissza

masz radikalizálódásáról szól. Az Ez csak a világ vége című filmjével három évvel ezelőtt a zsűri Nagydíját elnyert kanadai Xavier Dolan ismét francia nyelvű alkotással (Matthias és Maxime) érkezik. A szintén kétszeres fődíjas Ken Loach brit rendező Sorry We Missed You című filmje egy szerény körülmények között élő házaspár mindennapjairól szól. Az amerikai Terrence Malick, aki Az élet fája című filmjével 2011-ben Arany Pál­mát nyert, a második világháborúról szóló A Hidden Life című új alkotásával tér vissza. Az olasz Marco Bellocchio Az áruló című filmje pedig egy volt maffiózó történetét dolgozta fel. n MTI

| 2019. április 26. | 23

Az animációs filmeké lesz a főszerep a magyar film napján a Toldi moziban Az animációs filmeké lesz a főszerep a magyar film napján, április 30-án a Magyar Nemzeti Filmalap által szervezett budapesti programon a Toldi moziban. A filmalap ingyenes programja mellett országszerte számos filmes eseményt tartanak ezen a napon. A Toldi moziban tartandó rendezvény során klas�szikus és modern, egész estés és rövid animációkat lehet megtekinteni ingyenesen, míg a mozi előterében izgalmas játékokkal várják a látogatókat – áll a rendezvényt szervező Magyar Nemzeti Filmalap közleményében. A nagyteremben délután Jankovics Marcell 1971es János vitézével kezdődik a rendezvény, amely Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából készült. Az első magyar egész estés animációt tavaly a film­alap Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságainak szakemberei 4K felbontásban restaurálták teljes körűen, az eredeti színvilág helyreállításával. A klasszikus mese után Milorad Krstic akció-thrillerét, a Ruben Brandt, a gyűjtőt láthatja a közönség. A Toldi mozi kistermében klasszikus rövid animációkat tűznek műsorra. A mintegy 70 perces válogatásban szerepel többek között a Variációk egy sárkányra, A rács, a Sysiphus, a Babfilm és az Oscar-díjas A légy is. A második blokkban a legújabb rövid animációk közül hat olyan alkotást mutatnak be, amelyek a legnagyobb presztízsű film­fesztiválokon, köztük Berlinben és Cannes-ban már bizonyítottak. Ezek között lesz látható A nyalintás nesze, a Vulkánsziget, az Entrópia, a Lidérc úr és Superbia, valamint a LOVE. Az előtérben az animációkhoz kapcsolódó játékos programok után este a Filmesek a DJ pult mögött elnevezésű bulira Buda Flóra Anna, Szabó Simon és Szimler Bálint várja a közönséget. n MTI


24 | 2019. április 26. |

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Zalaegerszeg a legbiztonságosabb 50 ezer fő feletti település

Előadás a cukorbetegség szövődményeiről A Zalai Nyitott Szív Egyesület május 3-án 17 órakor tartja következő összejövetelét, amelyen dr. Bagosi Zoltán adjunktus tart előadást A cukorbetegség kialakulása, okai, szövődményei és életmódkezelése címmel.

Az esemény helyszíne a PTE Egészség tudományi Kar Kollégiuma (Landorhegyi u. 23.). A szervezők a rendezvényre minden érintettet és érdeklődőt szeretettel várnak.

A kiemelkedő eredménnyel kapcsolatban Balaicz Zoltán úgy nyilatkozott, az elmúlt években a rendőrség, a nyomozati szervek, a polgárőrség, a közterület-felügyelet, valamint a rendet és a biztonságot fontosnak tartó zalaegerszegi polgárok összefogásának eredményeként Zalaegerszeg a többi megyeszékhellyel összehasonlítva

valóban a béke és a nyugalom szigete lett. A polgármester hozzátette, közös cél, hogy ezt az eredményt tovább javítsák, ezért az összefogás jegyében a következő években tovább erősödik a közterületi jelenlét, megjelennek a kutyás járőrök, a peremterületeken a lovas járőrök, folytatják tevékenységüket a motoros és kerékpáros járőrök, újabb kör-

zeti megbízotti irodák jönnek létre, és jelentősen emelkedik a közterületi kamerák száma is. „Sok feladat vár még ránk, de aki ismeri más megyeszékhelyek helyzetét, tudja: jó úton járunk, mert közös célunk, hogy Zalaegerszeg a rend és a biztonság városa legyen” – fogalmazott Balaicz Zoltán. Az 50 ezer fő feletti lélekszámú városok közül 2018ban egyébként Győr volt a legveszélyesebb, legalábbis amennyiben az 1000 lakosra jutó kiemelt bűncselekményeket vagy a trendtől való eltérést vesszük alapul.

KÉRJE AJÁNLATUNKAT MOST INGYENES FELMÉRÉSSEL!

Zalaegerszeg, Ola u. 29. Tel.: 06-30/50-60-111

zalaegerszeg@patentcsoportrt.hu t www.securitypatent.hu

TÁVFELÜGYELETI RIASZTÓRENDSZER

50% KEDVEZMÉNNYEL!

Zalaegerszeg Ságodi úti Ipartelep

Az akció ideje megjelenéstől 2019. május 31-ig.

Megjelent a Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (PRE-STAT) 2018-as adatsora és elemzése, amelynek alapján a legbiztonságosabb 50 ezer fő feletti települést címét Zalaegerszeg érdemelte ki.

280003

Családja és lakása biztonsága

A BONAFARM-BÁBOLNA TAKARMÁNY KFT. az alábbi pozíciókra keres kollégákat ZALACSÉBRE:

KARBANTARTÓ (2 Fő) BETANíTOTT MuNKÁS (1 Fő) GÉPKEZELő (1 Fő) 285694

ELvÁRÁSOK KARBANTARTÓ MuNKAKöR: szakirányú végzettség (1 fő: villanyszerelő/1 fő: lakatos)

Helyszínre szállítás esetén

BETANíTOTT MuNKÁS MuNKAKöR: általános iskolai végzettség

- 20%

az ömlesztett anyagok árából

- 10%

kalodás tüzifa árából

kalodás tüzifa

GÉPKEZELő MuNKAKöR: általános iskolai végzettség (Előny: targoncavezetői jogosítvány) AMiT NYújTuNK: Hosszú távú munkalehetőség, bejelentett, biztos állás, képzések, jó munkahelyi légkör és versenyképes jövedelem. BÉREZÉS: alapbér + teljesítménybér

Az önéletrajzokat levélben és e-mailben egyaránt várjuk! Levelezési cím: 8996 Zalacséb, Széchenyi u. 25. E-mail: jelentkezes@btakarmany.bonafarm.hu Érdeklődni lehet telefonon munkanapokon 8 és 15 óra között: 06/20/966-9757

H-P: 7.00-17.00 óráig Szo: 7.30-12.00 óráig 274910

juTTATÁSOK: cafetéria, évvégi jutalom, munkába járási támogatás, iskolakezdési támogatás, dolgozói kedvezmények


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.