2018. szeptember 21. • VI. évfolyam 36. szám
Ingyenes városi közéleti hetilap
Közgyűlésen vitatták meg a várost érintő legfontosabb kérdéseket A Magyar Nemzeti Levéltár veheti birtokba az egykori Kaffka kollégium épületét
(6–7. oldal)
Varázskert a Griff Bábszínház berkeiben
KÖZÉLET
TeTedd! akció
Közösen tisztították a Park erdőt n 2. OLDAL
ÖTÓRAI TEA
Beszélgetés Kámán Ferenc szakedzővel Szombaton mutatja be új darabját a Griff Bábszínház. Ezúttal A varázskert című produkció kerül műsorra, egy távol-keleti népmese motívumai alapján. A történet szerint a Bíborcsászár hadseregében szolgálni nem egy leányálom. De mit számít a sok nehézség Araknak, a hős katonának, ha végül a győztesek között büszkén menetelhet? Naggyá és erőssé tették a Császár országát, övék a dicsőség! Mégis, mikor hazatér, nem ünnepli senki. Szülővárosa romokban hever, az emberek éhes árnyékokká váltak. Ez lenne a győzelem? Hova lett az öröm és a boldogság? Mindent újra kell kezdeni, és ez nem könnyű. Talán sikerül a város romjait újra felvirágoztatni, de ez csak türelemmel, szeretettel, együtt lehetséges. Ezt mutatja be ez a mese, amelyet Boráros Milada álmodott színpadra FOTÓ: PEZZETTA UMBERTO/GRIFF BÁBSZÍNHÁZ
20 éves tapasztalattal
AUTÓEMELŐ
AUTOLIFT3000
A hAjproblémák szAkértője
– 2 ÉV GARANCIA!
209590
Profi emelő – nem csak profiknak!
8900 Zalaegerszeg, Csácsi u. 55. +36 20 975-4182 autoemelo-autolift3000-hu.webnode.hu
- állapotfelmérő vizsgálat - hajhullás, hajritkulás, zsírosodás, korpásodás okainak felkutatása és kezelése komplex terápiával - szaktanácsadás Tel.: 06 20/371-6846 • 06 92/328-318 www.nexa.hu
- Adminisztrátor (Transzportáló) Raktári anyagmozgató (élőállat beemelő, elszámoló) (Transzportáló) Targoncavezető - Minőségellenőr Targoncavezető Termékleszedő-mérlegelő - Raktáros húsfeldolgozó Termékleszedő-mérlegelő Betanított - Húsfeldolgozó Jelentkezéseket az alábbi Betanított húsfeldolgozó e-mail címre kérjük: Jelentkezéseket az alábbi allas@pulykajava.hu e-mail címre kérjük: Érdeklődni személyesen: allas@pulykajava.hu
Pulyka-Java Kft. Pacsa. Érdeklődni személyesen: Telefonon: 06/20/414-8473. Pulyka-Java Kft. Pacsa. Telefonon: 06/20/414-8473.
Négy – dokumentumfilm, kisjátékfilm, filmetűd és ifjúsági – kategóriában 45 magyarországi és határon túli pályamunka érkezett a Zalaegerszegi Televízió szervezésben megrendezett XIV. Göcsej Filmszemlére. (Írásunk a 4. oldalon.)
• Forró kávéitalok • Minőségi szeszes italok • Hírlapok, újságok
A legfontosabb szempont mindig a gyerek n 9. OLDAL
ap n r á s : Va apokon a v t Nyi nnepn és ü
ZALAEGERSZEG, SZÉCHENYI TÉR 4.
(volt OMNIA kávézó, Ady mozi mellett) Üzemeltető: Omnia Mercator Bt. 8900 Zalaegerszeg, Virág Benedek u. 12.
NYITVA TARTÁS: Hétfő – Csütörtök: 5–23 Péntek: 5–24; Szombat: 6–24 Vasárnap: 6–23
Ára: 323.000,-Ft (az ár az euró árfolyamától függően változhat)
Pacsai Baromfifeldogozó Üzembe keresünk bővítés Pacsai Baromfifeldogozó miatt munkatársakat az Üzembe keresünk bővítés alábbi pozíciókba: az miatt munkatársakat alábbi pozíciókba: - Termeltetési koordinátor Raktáros (élőállat beemelő, elszámoló) Raktáros Raktári anyagmozgató
209634
180433
Kedden ünnepélyes keretek berendezések előállításával ját. Az események a város között nyitották meg a kínai foglalkozó Dahua Technology díszterme adott otthont. (Bőközpontú, biztonságtechnikai első európai elosztó központ- vebben a 7. oldalon.)
Átadták a XIV. Göcsej Filmszemle díjait
164638
Zalaegerszegen nyitotta meg európai elosztó központját a Dahua