Zalaegerszegi 7 Nap - 2016. 01. 22.

Page 1

ZALAEGERSZEGI 7 NAP 2016. január 22. • IV. évfolyam 2. szám

1

Ingyenes városi közéleti hetilap

Módosították az EKD igénylésének feltételeit Kedvezőbb konstrukciókkal bővíthetnek a zalaegerszegi vállalkozások 6–7. oldal

Föld-Ember a Pesti Vigadó Galériájában

KÖZÉLET

„Az egyház a családok családja”

A megyeszékhelyre látogatott dr. Veres András megyés püspök. n 4. OLDAL

ÖTÓRAI TEA A kiállítás megnyitóján Fekete György, az MMA elnöke, Németh János keramikusművész, Kő Pál szobrászművész és Balaicz Zoltán polgármester FOTÓ: SERES PÉTER Németh János Kossuth- és Munkácsy-díjas keramikus, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja, a Nemzet Művésze mun­ káiból nyílt kiállítás hétfőn Bu­ dapesten, a Vigadó Galériá­ ban. A tárlat címe Föld-Ember: ez a hozzá írott Juhász Ferencversből való idézet. Az eseményen köszöntőt mondott Fekete György, az MMA elnöke, aki azt is elme­ sélte, a művésszel egy utcában

laktak Zalaegerszegen. Alko­ tásairól elmondta, a múlt, jelen s jövendő együtt lakozik ezek­ ben. Balaicz Zoltán, Zalaeger­ szeg polgármestere a kiállí­ tás megnyitóján megköszön­ te Németh János munkássá­ gát, amellyel öregbítette a város hírnevét. A nyolcvankét éves alkotó egykor a Gyökerek című köny­ vében vetette papírra emléke­ zéseit, majd később, a róla

megjelent 2010-es életműal­ bumban Benedek Katalin, Kostyál László, Péntek Imre, Salamon Nándor és Koczogh Ákos tekintette át a gazdag pályát. Németh Jánost 1999ben Zalaegerszeg díszpolgá­ rává választották, a Göcseji Múzeumban pedig immár hat éve állandó gyűjteménye is van. Németh János emberként és művészként az maradt, ami­ nek a 60-as évek elején indult.

A vidék, a hegyes-dombos za­ lai tájak szerelmese. Kerámiá­ in a vidéki élet szépségei tárul­ koznak fel. Korongolt, figurá­ lis plasztikáin – akár embere­ ket, akár állatokat ábrázol – megmutatkozik vidám, derűs egyénisége. Tárlata február 21-ig láto­ gatható a Pesti Vigadó galériá­ jában. Ezt követően újra a Gö­ cseji Múzeum állandó kiállítá­ sán találkozhatnak a művész munkáival az érdeklődők.

Beszélgetés Csiszár-Kalmár Annamáriával

Hazaigazolt Somogyi Péter Zalaegerszegen, az Eber­ gényi úti lőtéren jelentette be Somogyi Péter, hogy tizen­ hat évi komáromi versenyzés után újra Zalaegerszegre iga­ zol. Döntését hosszas gondol­ kodás előzte meg. A sajtótájé­

koztatón Vigh László ország­ gyűlési képviselő beszélt ko­ rábbi MHSZ-es élményeiről és reményét fejezte ki, hogy új lendületet adhat a világbaj­ nok sportlövő visszatérése. (Részletek a 16. oldalon.)

Változások az árubemutatók szabályozásában A napokban sajtótájékoztatón ismertették az új szabályo­ kat. Elhangzott, mivel az árubemutatókra zömmel ajándék reményével csábították a potenciális vevőket, az új jogszabály tiltja ez alkalmakkor az ajándékozást, az „árengedményt” – amelyben a legnagyobb átverés, hogy még a kedvezményes ár is többszöröse a boltinak. Ugyancsak tilos a pénzügyi szolgál­ tatás nyújtása. (Bővebben a 2. oldalon.)

A mandala és az ember találkozása. n 9. OLDAL

18 ÉVES TAPASZTALATTAL

A HAJPROBLÉMÁK SZAKÉRTŐJE

- állapotfelmérő vizsgálat - hajhullás, hajritkulás, zsírosodás, korpásodás okainak felkutatása és kezelése komplex terápiával - szaktanácsadás Tel.: 06 20/371-6846 • 06 92/328-318 www.nexa.hu

Zalaegerszeg, Csácsi u. 55. 92/320-572, 06-20/9754-182

Autójavítás A-tól Z-ig

-Karambolos és korrodált gépkocsik javítása, teljes körű ügyintézéssel. -Tehergépkocsik, raktérbevonatok polipropilénnel -Műanyagjavítás stb...

Heti akciónk a

23. oldalon!


2

| 2016. január 22. |

közélet

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

RÖVID HÍREK

Kötelező az ügyfélszolgálat, tilos az ajándék és a hitel

Járható a Kossuth utca

Változások az árubemutatók szabályozásában

Újra átadták a forgalomnak a Kossuth utca egy héten át lezárt, felújított szakaszát. A karbantartási munkálatokat az elmúlt héten, pénteken fejezte be a kivitelező cég. Az elkövetkezendő időszakban lakossági felmérés segítségével döntenek a Kossuth utca jövőjéről.

Vízhiány várható A Zalavíz Zrt. tájékoztatása szerint éjszakai hálózatöblítés miatt nyomáscsökkenés, vízhiány és átmeneti vízminőség-változás várható január 22-én, pénteken 22 órától január 23-án, szombaton 5 óráig Zalaegerszeg város egész területén. A szolgáltató a lakosság megértését és türelmét kéri.

Közvilágítás Nemrégiben megváltozott a közvilágítási hibák bejelentési módja Zalaegerszegen. A jövőben a lakossági panaszokat a város hivatalos portálján, a www.zalaegerszeg. hu-n keresztül adhatják le. A honlap bal alsó sarkában található egy ikon, amelyre kattintva megjelenik a központi hibabejelentő oldal. Itt többek között a probléma pontos helyét és a hiba jellegét is meg kell adni. Bővebb információt a honlapon találhatnak.

Esküvőkiállítás Tizenegyedik alkalommal szervezett Szerelmes Randevút, azaz esküvő­ kiállítást a zalaegerszegi Családi Intézet az elmúlt hétvégén. A bemutatón mások mellett fotósok, vendéglátósok, ruhaszalonok kínálatával ismerkedhetek a házasulandók. A program az 1920as, 30-as éveket idézte meg.

Vajon mi visz rá embereket, hogy egy 18 ezer forintos edénykészletért 150 ezer forintot fizessenek? S arra, hogy a szaküzletekben 60 ezer forintért vesztegetett masszásfotelért az „árubemutatón” 400 ezer forintot adjanak? Mint dr. Molnár Sándor, a Zala Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályve­ zetője a minap tartott sajtótá­ jékoztatóján kihangsúlyozta, az árubemutatókat is lehet tisztességesen működtetni, de nem ez a jellemző. Általá­ nosságban elmondható, hogy az ilyen alkalmakkor a termé­ kek a piaci ár többszöröséért kerülnek értékesítésre. A fel­ kínált árucikkek jellemzően edénykészletek, takarítógé­ pek, fűtő és hűtő eszközök, ágyneműk, illetve gyógyásza­ ti segédeszközök, amelyeket a bemutatón kért ár töredéké­ ért meg lehet venni. Háromfé­ le árubemutató dívik: a ma­ gánszemélyek otthonában vagy a vendéglátóegységek­ ben tartott és az autóbuszos kirándulásokkal egybekötött rendezvény, amelyek fő célja természetesen mindig az ér­

Dr. Molnár Sándor, a Zala Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályvezetője arra int mindenkit: „legyünk gyanakvóak” FOTÓ: A SZERZŐ tékesítés. Legyünk gyanak­ vóak, ha telefonon valamilyen nyereményt ígérnek, és ra­ gaszkodnak ahhoz, hogy azt kizárólag a lakásunkban, ba­ rátok jelenlétében adják át, mert mire észbe kapunk, máris egy termékbemutatón találjuk magunkat a saját ott­ honunkban. Az árubemutatókat megre­ gulázó jogszabályváltozások egy része már decemberben hatályba lépett – közölte dr.

Molnár Sándor. – Mivel az áru­ bemutatókra zömmel ajándék reményével csábították a po­ tenciális vevőket, az új jogsza­ bály tiltja ez alkalmakkor az ajándékozást, az „árenged­ ményt” – amelyben a legna­ gyobb átverés, hogy még a ked­ vezményes ár is többszöröse a boltinak. Ugyancsak tilos a pénzügyi szolgáltatás nyújtá­ sa, vagyis már nem lehet a könnyen adott hitellel könnyel­ mű vásárlásra csábítani. Való­

színűleg visszatartó erővel bír majd, hogy január 25-től az árubemutatóval foglalkozó vállalkozás köteles ügyfélszol­ gálatot működtetni a székhe­ lyén, az árubemutató helye szerinti megyeszékhelyen, il­ letve a termékértékesítés he­ lyén. Így kevesebb a valószínű­ sége, hogy egy nyíregyházi vállalkozás Zalaegerszegre telepedik zalai kisnyugdíjaso­ kon nyerészkedni. n FINCZA ZSUZSA

Zalaegerszegen csökkent az álláskeresők aránya Múlt év decemberében 5,4 százalékra csökkent Zalaegerszegen a regisztrált álláskeresők aránya – közölte a megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya. Az év utolsó hónapjában mintegy 2628 ember keresett munkát a kirendeltség segítsé­ gével, míg egy évvel korábban több mint 3330 álláskereső volt a zalai megyeszékhelyen. A nyilvántartott álláskeresők 13,5 százaléka – mintegy 356 zalaegerszegi fiatal – volt pá­ lyakezdő. A foglalkoztatási főosztály tájékoztatása szerint 2015-ben évtizedes rekordok dőltek meg, például 10 év után tavaly

májusban csökkent 10 ezer alá a regisztrált álláskeresők szá­ ma. A nyilvántartott álláskere­ sők aránya december végén 6,7 százalékra csökkent Zala megyében. A mutató Lenti tér­ ségében volt a legalacsonyabb, 5 százalék, míg Zalaegersze­ gen a gazdaságilag aktív né­ pesség 5,4 százaléka volt re­ gisztrált álláskereső. Az év utolsó hónapjában 1,1 ezer új álláshelyet jelentettek

be a zalai munkáltatók, ebből 700-hoz nem igényeltek támo­ gatást. Tavaly összesen 10,9 ezer nem támogatott új állás­ hely volt a megyében. A jelentős számú, szakkép­ zettséget nem igénylő, egy­ szerű foglalkozású munka­ vállaló mellett nag yobb számban kerestek tehergép­ kocsi-vezetőket, összeszere­ lőket, irodai adminisztráto­ rokat, bolti eladókat és va­ gyonőröket. 2014 decemberében a me­ gyében 1,4 ezer ember vált ál­ láskeresővé, Közülük több százan szakképzettséget nem igénylő munkakörben dolgoz­ tak korábban. Húsz főt megha­

Városi hetilap • A Maraton Lapcsoport tagja • Impresszum:

ladó nagyságrendben kerül­ tek nyilvántartásba bolti el­ adók, irodai adminisztráto­ rok, mechanikai gépösszesze­ relők, pincérek, tehergépko­ csi-vezetők, vagyonőrök, laka­ tosok, kőművesek, valamint festő és mázolók. A nyilvántartásból kikerülő 1,4 ezer álláskereső közül több mint 600-an helyezkedtek el, 400-an az elsődleges munka­ erőpiacon. Tavaly összesen 15,4 ezer álláskereső helyezkedett el Zala megyében: 8,2 ezren tá­ mogatott, 7,2 ezren pedig tá­ mogatás nélküli munkakör­ ben. n KOLOZSVÁRI ILONA

Lapigazgató: Kovács Veronika Főszerkesztő: Heffler György Felelős szerkesztő: Sárvári Viktória Szerkesztőség címe: 8900 Zalaegerszeg, Ady E. u. 62., e-mail: zalaegerszegi7nap@maraton.plt.hu Kiadja: Maraton Lapcsoport-Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Szabó Miklós és Kázmér Judit ügyvezető igazgatók PLT ingyenes divízió igazgató: Heffler György Kiadó elérhetőségei: 8200 Veszprém, Házgyári út 12., http://www.maraton.hu, e-mail: maraton@maraton.plt.hu Tel.: 88/541-763 Fax: 88/541-688. Nyomdai munkák: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor Megrendelés száma: 02/2016 A lap ingyenes • Megjelenik 26 000 példányban. • Terjeszti a Savaria Post Kft. Tel.: +36-70/866-84-16 E-mail: zalaegerszeg@savariapost.hu


közélet

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

| 2016. január 22. |

Vendégbarát Magyarország, vendégbarát Zalaegerszeg

FÓKUSZBAN

Új utakon jár a város turizmusa

A magyar kultúra napjának margójára

70 ország, 750 kiállító, 22 magyar társkiállító, s közöttük Zalaegerszeg. Városunk a múlt héten négy napra Bécsbe „költözött”, hogy Közép-Európa legnagyobb szabadidős és utazási vásárán, a híres Ferien Messe kiállításon prezentálja: Zalaegerszeg turizmusa új utakon jár. 200 kilométer – ennyi a tá­ volság Bécs és Zalaegerszeg között, amely ma már egyál­ talán nem tűnik soknak az osztrák turisták számára, ha arról van szó, hogy utaz­ zanak, pihenjenek, fürödje­ nek egyet. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szom­ szédok turisztikai szem­ pontból „mindenevők”, ép­ pen ezért potenciális ven­ dégként lehet rájuk számíta­ ni Zalaegerszeg egyre erő­ södő idegenforgalmi életé­ ben. – A város közgyűlése által elfogadott, 2025-ig szóló új turisztikai stratég iában hangsúlyosan szereplő ökoés aktív turizmus ideális alanyai az osztrákok, akik szívesen csatlakoznak a ha­ gyományőrző, vidéki turiz­ mushoz is – bocsátja előre Pereszteginé Szabó Júlia, a zalaegerszegi Tourinform iroda vezetője. – A fesztivál­ turizmusban továbbra is na­ gyok a lehetőségek, csak­ úgy, mint a közkedvelt fürdő­ turizmusban. A Ferien Messe évek óta az egyik leglátogatottabb tu­ risztikai vásárnak számít,

ugyanis a négynapos sereg­ szemle során több mint száz­ ezren váltanak belépőjegyet. A vásárlátogatók idén egy új, grafikai elemeiben is meg­ újult magyar standdal talál­ kozhattak, amely a figyelem­

felkeltés mellett arra is hangsúlyt fektetett, hogy aláhúzza: vendégbarát nép vagyunk. A Tourinform iroda veze­ tője szerint Zalaegerszeg remekül tudott ehhez a kon­ cepcióhoz csatlakozni. A cél, akár országos, akár telepü­ lési szinten ugyanaz: a ven­ dégek, a vendégéjszakák számának növelése. Zala­ egerszeg új turisztikai tervei alapján erre meg is van min­ den esély. n TÓDOR TAMÁS

Jól tudjuk, minden évben január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Ilyenkor országszerte, szinte minden városban főszerepet kap a művészet, a kultúra valamely formája. Szerencsére városunkban is kitüntető figyelmet fordítanak e napra, számos lehetőségünk van emlékezni, magunkba szívni a művészet valamely ágának impulzusait. Persze, gyakran emlegetjük, milyen jó lenne elmenni színházba, megtekinteni egy előadást, meghallgatni egy komolyzenei koncertet, vagy épp egyet a könnyűzeneiek közül, de ez legtöbbször csak vágy marad. Találunk kifogást: kevés az idő, hova tegyük a gyereket, mit vegyünk fel, hogy válasszunk. Pedig lényünk, kultúránk része mindig a művészet,

a szépség ábrázolása, akár szavakba, zenébe vagy képekbe öntve. Ez minden alkalommal egy felüdülés lehet fáradt lelkünknek, segítségével kiszakadhatunk a hétköznapiságból, elmerülhetünk valami újban, valami másban. Olyan feltöltődést, pluszérzéseket adhat ez nekünk, melyet nem érdemes kihagynunk. Amennyiben persze végképp lehetetlen, hogy kimozduljunk otthonról, legalább egy könyvet kapjunk a kezünkbe. Ez is felüdülés a léleknek és az elmének egyaránt. Új világokba, ismeretlen emberek közé csöppenünk általa, esetleg választ is találunk saját életünk kérdéseire. Soha nem véletlen, hogy mikor melyik könyv akad épp a kezünkbe, ahogy az sem, hogy egy adott időben épp mivel varázsoltatjuk el magunkat, képpel, hanggal vagy tánccal. Tegyünk egy kicsit mától önmagunkért, a kultúra továbbadásáért mi is.

A közszolgáltatási díjakról és a főtér átrendezéséről Pereszteginé Szabó Júlia, a Tourinform iroda vezetője a bécsi idegenforgalmi vásárban várta az osztrák érdeklődőket FOTÓ: TOURINFORM IRODA

A Jobbik Ifjúsági Tagozata aggályosnak tartja a fiatalok elvándorlását A fiatalok elvándorlásáról, a Tiszta szívvel akcióról és önképzési programjaikról tartott sajtótájékoztatót Stummer Attila, az IT zalaegerszegi elnöke. A sajtótájékoztatón el­ hangzott, az IT szerint a je­ lenlegi elvándorlási mutatók veszélyeztetik az ország de­ mográfiai és gazdasági jövő­ jét. Stummer Attila elmond­ ta, azt látják célravezető megoldásnak, ha a béreket nyugati szintre emelnék ha­ zánkban is. Nem tartják vis�­ szatartó erőnek az adóked­ vezményt és a nemrégiben bevezetett CSOK-ot sem, mi­ vel meglátásuk szerint érde­ mi segítséget ez nem nyújt a

n Sárvári Viktória

3

fiatalok számára, ezek he­ lyett bérlakások építésére lenne szükség. A decemberben kezdődött Tiszta szívvel elnevezésű kampányuk eredményeivel kapcsolatban az Ifjúsági Ta­ gozat elnöke ismertette, az adományosztás januárban is folytatódott, a támogatók­ nak köszönhetően. Kará­ csony előtt mintegy húsz családnak sikerült valamely módon segíteniük. Tapasz­ talatuk szerint nagy az ös�­

szefogás a városban a segítő szervezetek között. Az ön­ kormányzat felé ennek kap­ csán az a kérésük, hogy hat­ hatósabb segítséget nyújtsa­ nak, mérjék fel a tüzelő­ anyag, az élelmiszerek hiá­ nyának mértékét a rászoru­ lók között. Stummer Attila sajtótájé­ koztatóján arról is szólt, fontosnak tartják, hogy ál­ landóan képezzék mag u­ kat, éppen ezért a jövőben minden hónapban önképző prog ramokat szerveznek majd, közismert emberek, politikusok közreműködé­ sével. n SÁRVÁRI VIKTÓRIA

A kéményseprői szolgáltatásokban beálló változásokról tartott sajtótájékoztatót a napokban a Jobbik Magyarországért Mozgalom zalaegerszegi szervezete. Pete Róbert, a párt helyi elnöke arról beszélt, nem­ régiben rendkívüli közgyű­ lésen tárgyalta a zalaeger­ szegi képviselő-testület a kéményseprő szolgáltatá­ sokban beálló változáso­ kat. A jobbikos képviselő szerint „a kormány úgy döntött, hosszú távon álla­ mosítani kívánja ezt a szek­ tort is, elpusztítva sok ma­ gyar kis- és középvállalko­ zást.” Hozzátette, meglátá­ suk szerint a kormány az intézkedést azzal teszi elfo­ gadhatóvá, hogy az állami költségvetés átvállalja a la­ kosságtól a szolgáltatás dí­ ját. Eszerint az állami költ­ ség vetés fogja az önkor­ mányzat számára átutalni a szükséges összeget, s az­ zal fizet az önkormányzat a szolgáltatónak, a későbbi­ ekben pedig állami szerv veszi át a feladatot. Pete Róbert úgy fogalmazott,

„semmi garancia nincs arra nézve, hogy a szüksé­ ges összegek a megfelelő ütemben meg is érkeznek az önkormányzat számlá­ jára, így félő, hogy a lakos­ ság biztonságát szolgáló ellátás megszervezésében nehézségek keletkezhet­ nek”. A képviselő beszélt arról is, a Dísz tér átalakítása óta az a tapasztalatuk, hogy egyre több gépjármű közle­ kedik, parkol a tér keleti oldalán, amely balesetve­ szélyes. Többen jelezték számukra, hogy miközben kisgyermekek játszanak a kialakított kis játszótéren, bicikliznek, szaladgálnak az egész téren, gépjármű­ vek közlekednek köztük. A Jobbik úgy gondolja, ez nem elfogadható állapot, ezért kezdeményezik a tér lezárását. n SÁRVÁRI VIKTÓRIA


4

| 2016. január 22. |

közélet

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

A család értékét felragyogtatni

Püspöki élménybeszámoló a Szent Család Óvodában Dr. Veres András megyés püspök szívesen és gyakran látogat Zalaegerszegre. A múlt héten a Szent Család Óvodába egy személyben vendégnek és házigazdának érkezett, hiszen, mint Kovácsné Ujj Andrea vezető óvónő hangsúlyozta, fenntartójuk a Szombathelyi Egyházmegye, s püspökében az intézmény atyját tisztelhetik. „A család értékét felragyog­ tatni” – ez volt a mottója a talál­ kozónak, amelyre előadónak meghívták dr. Veres Andrást, hogy első kézből kapjanak in­ formációkat a római családszi­ nódusról, amelyen a püspök, úgy is, mint a Magyar Katoli­ kus Püspöki Konferencia elnö­ ke, képviselte Magyarországot. – Szívet melengető élmény számomra ez a mostani talál­ kozó is – kezdte beszédét dr. Veres András, miután hellyel kínálta az óvoda zsúfolásig megtelt tornatermében a ké­ sőbb érkezetteket –, megdöb­ bentett, hogy milyen sokan vannak, nem hittem, hogy a kisgyermekes szülők közül ilyen szép számban el tudnak jönni a kora esti órákban. Ez is bizonyítja, hogy a Szent Csa­

lád Óvodának nagy vonzása és igazi aurája van. S természetesen a téma fon­ tossága is vonzerőnek bizo­ nyult. A családszinódust 2013ban hívta össze tavaly októ­ berre Ferenc pápa, hogy a püspöki testület megvitassa a családokat érintő kihívásokat. – A XIV. szinódus a család­ nak az egyházban a mai vi­ lágban betöltött hivatását és misszióját választotta témájá­ ul, s a kérdés fontosságát jelzi, hogy a Szentatya a gyűlés több mint három hete alatt vé­ gig ott ült közöttünk az aulá­ ban. A tanácskozás záró do­ kumentuma már megjelent magyar nyelvű kiadásban, hasznos olvasmány lehet min­ denki számára – mutatta az ajánlott kiadványt a püspök

Klímaszakértők képzése kezdődött el Zalaegerszegen Klímaszakértők képzése kezdődött el 25 ember rész­ vételével január 19-én Zala­ egerszegen, a megyeházán. A képzés célja, hogy az ön­ kormányzati szakembere­ ket felkészítsék a klímaal­ kalmazkodást célzó fejlesz­ tési tervek elkészítésére, színvonalas pályázatok megírására, hogy sikeres, európai uniós forrásból fi­ nanszírozott projektek va­ lósulhassanak meg. Az elmúlt időszak szélső­ séges időjárása is megmu­ tatta, hogy hazánk a többi európai országhoz képest érzékenyebb a klímaválto­ zásra – emlékeztetett a kép­ zéssorozatot megvalósító DIPOL Csoport konzorciumi partnere, az Atrois Kft. ügy­ vezető igazgatója. Sokak számára még mindig csak katasztrófafilmbe illő ijeszt­ getésnek hat, hogy a világ­ tengerek néhány centiméte­ res emelkedésével Velence, Amszterdam, New York és London is víz alá kerülhet, és hogy 600 millió ember életét

veszélyeztetik az egyre gya­ koribb árvizek – fogalmazott dr. Forgó Gábor. A szakem­ ber szerint a veszély realitá­ sát jól mutatják a Közép- és Észak-Ameriká­ban pusztító, minden korábbinál erősebb hurrikánok. Hozzáfűzte: a klímaváltozás okozta aszá­ lyok miatt 2015-ben mintegy 100 ezer tonnával kevesebb zöldség és harmadával keve­ sebb gyümölcs termett Ma­ gyarországon, 15–20 éven belül pedig teljesen új ala­ pokra kell helyezni a kukori­ catermesztést. Beszélt arról is, hogy a 2014–2020 közötti európai uniós fejlesztési időszak­ ban a környezeti és ener­ giahatékonysági operatív program 1116,9 milliárd fo­ rintos keretének több mint a feléből kimondottan a klí­ maváltozáshoz történő al­ kalmazkodást, valamint az energiahatékonyságot és a megújuló energiaforrások felhasználását célzó pro­ jekteket támogatják majd. n KOLOZSVÁRI ILONA

Dr. Veres András megyés püspök egyik üzenete, amelyet a Szent Család Óvodában mondott el: „az egyház a családok családja” FOTÓ: A SZERZŐ atya. – Nemcsak a lelkipász­ torok feladatát fogalmazza meg, hanem felhívja a figyel­ met arra, hogy az egyházköz­ ségeknek is családként kell működniük. Mint II. János Pál

pápa fogalmazott: „a család egy kisegyház”, s ugyanak­ kor – Ferenc pápa szavaival élve – „az egyház a családok családja”, ahol mindenkinek gondja van másokra. Az egy­

házközségeknek, a plébáni­ áknak és a katolikus csalá­ doknak is mindent meg kell tenniük a családi értékek vé­ delmében. n FINCZA ZSUZSA

Egészségturisztikai termékfejlesztésről tanácskoztak a Pannon Egyetemen Január elején a Pannon Egyetem adott otthont az „Off to Spas” nemzetközi egészségturisztikai projekt soron következő ülésének. A találkozón részt vevő szakemberek áttekintették az eddigi eredményeket. Az eseményen képviseltette magát Zala megye is. Az ülésen elhangzott, a ter­ mékfejlesztés keretében zajló széles körű kutatási tevékeny­ ség, a szakemberekkel, dön­

téshozókkal történt egyezteté­ sek és az érintett egészségtu­ risztikai deszti­ná­ciókat – Hé­ víz, Kovászna – felkeresők ta­

Elhangzott, az egészségturisztikai szolgáltatások mellett az utazási élményhez szorosan kapcsolódhat a gyönyörű természeti környezet, a kiváló gasztronómia FOTÓ: ZALA MEGYEI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

pasztalatai egyaránt abba az irányba mutatnak, hogy a cél­ területek egészségturisztikai kínálatában az élménynek ki­ emelt szerepe van. A fogadóte­ rületek méltán elismert, az egészség megőrzését, betegsé­ gek gyógyítását támogató szolgáltatásainak új szeg­ mensek – így a projektben érintett észak-európai utazók – számára vonzó tovább fej­ lesztése során figyelmet kell szentelni az egyes gyógy­ tényezőknek (például hévízi iszap, mofetta) a potenciális utazók számára is könnyen érthető megismertetésére. Az újdonságokra nyitott, széles körű utazói tapasztalattal rendelkező senior szegmens egyértelműen pozitív attitűd­ jei remek lehetőséget teremte­ nek az érintett úti célok szá­ mára. Az egészségturisztikai szolgáltatások mellett az uta­ zási élményhez szorosan kap­ csolódhat a gyönyörű termé­ szeti környezet, a kiváló gasztronómia és borok, vala­ mint a kulturális értékek.


közélet

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

| 2016. január 22. |

5

Újévi disznóságok, gasztronómiai hagyományok Zalaegerszegen

Már készülnek a tavaszi és őszi rendezvényekre Zalaegerszegen az elmúlt két esztendőben gasztronó­ miai hagyománnyá vált a Gasztrokulturális Egyesület újévi zalai disznóvágásos programja. A látványos ren­ dezvényre idén is a szokásos helyszínen, a Centro Étte­ rem és Panzió udvarán ke­ rült sor, az alapanyag két jól „megtermett” sertés volt: az egyik súlya elérte a 180 kilo­ grammot, míg a másik 240 kilogrammra hízott. A munkálatokat Tarsoly Tamás irányította, abban pe­ dig, hogy a finom falatok idő­ ben elkészüljenek, a város pol­ gármestere, Buza Sándor, Zala megye gasztronómiai arca, Székedli Bertold, az egyesület elnöke, Fullér Tamás házigazda, önkormány­ zati képviselők, vállalkozók, sportolók és közéleti személyi­ ségek is segédkeztek. Balaicz Zoltán még no­ vemberben, az Apáczaiban

A Gasztrokulturális Egyesület rendezvényén kiderült: A disznótoros ételek sikere a frissességben rejlik, de sok múlik a pörzsölésen és a böllér tudásán is FOTÓ: KATONA TIBOR tartott disznótoros esten – amikor toros káposzta, pe­ csenye, hurka került a terí­ tett asztalokra – elmondta, hogy zalai emberként a disz­

nótoros ételek közül a haj­ nalban készül hagymás sült vér a kedvence. Nos, a Centro Étterem és Panzió udvarán a friss alap­

anyagból sült vér, hagymás resztelt máj, kemencében sült házi kenyér, paradicsomos ká­ poszta, sült oldalas, hurka, kolbász és töpörtyű is készült.

Keményebb érdekérvényesítés, javuló szolgáltatás

Sikeres évet zárt a kereskedelmi és iparkamara A kamara érdekérvényesítő képessége és szolgáltató tevékenysége tavaly lényegesen jobb volt, mint azelőtt, de még mind a két területen vannak lehetőségek a javulásra – szögezte le dr. Szabó Antal, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara általános elnökhelyettese, amikor a múlt év összegzésére kértük. – Hol és miként tudják kép– Állandóan a rendelkezé­ viselni a tagság érdekeit? sükre állunk akár személye­ – Örvendetesen javultak a kapcsolataink a társadal­ mi szervezetekkel és az ön­ kormányzatokkal. Elmond­ hatjuk, hog y Zalaegersze­ gen meghívnak bennünket a tagságot érintő tanácsko­ zásokra, fórumokra, s fi­ gyelnek is a véleményünk­ re. Persze van még hova fejlődni, szeretnénk, ha mi­ nél több fórumon hallathat­ nánk a hangunkat. A cél eg y kiszámítható gazda­ ság, amire fel lehet készül­ ni, s az operatív feladatokat majd menet közben kön�­ nyebben meg lehet határoz­ ni.

sen, akár elektronikus úton. A kamarák által szervezett fórumok nagy részét mindig az aktuális probléma felme­ rülése, a kérdések felvetése indukálja, s a témában nem­ csak tájékoztatást kapnak a tagok, hanem közvetlenül el is tudják mondani a vélemé­ nyüket, a kérdéseiket, ame­ lyekre a felkészült, a gyakor­ latot jól ismerő előadók azonnal választ is tudnak adni. Az értelmezéseket és az egyértelműsítéseket eze­ ken a fórumokon tisztázni lehet.

– Miben javult a szolgáltatás?

– Milyen úton-módon is– A kamarai szolgáltatá­ merik meg a tagság vélemé- sok minden évben bővülnek. nyét? Élőbb a kapcsolat a tagok és

Dr. Szabó Antal úgy fogalmaz: „Élőbb a kapcsolat a tagok és a kamara között, az információ áramlása zökkenőmentes“ FOTÓ: A SZERZŐ a szervezet között, az infor­ máció áramlása zökkenő­ mentes. A kamara tájékoz­ tatja a tagságot minden fon­ tos jogszabályváltozásról, rendelkezésről, problémá­ ról, amely hatással lehet a vállalkozásukra. Persze nem csak e-mailben kommu­ nikálunk, a fontos témákban a hírlevéltől, a kamarai új­ ságtól az előadásokon, a tanfolyamokon, a képzése­

ken, a továbbképzéseken át a fórumokig minden lehető­ séget kihasználunk, hogy az információáramlás odavissza működjön. A kamarai tagok immár a „bőrükön ér­ zik”, hogy a kamarai tagság­ nak egyre több az előnye, s a kamarai tagdíjért már olyan ellenszolgáltatást kapnak, amely kompenzálja az anya­ gi ráfordítást. n FINCZA ZSUZSA

A januári hidegre való tekin­ tettel a vendégeket a finom za­ lai étkek mellett gőzölgő teá­ val, forralt borral és pálinká­ val is megkínálták. A disznótoros ételek sike­ re, íze egyébként a frisses­ ségben rejlik, de sok múlik a pörzsölésen és a böllér tudá­ sán is. A tradíciók és a zalai szájhagyomány szerint vi­ szont szükség van a jó házi­ asszonyokra is, akik ponto­ san tudják, mikor kell kisüt­ ni a szalonnát, mivel kell ízesíteni a hurkát, kolbászt és mi kerüljön a disznótoros húslevesbe. Bár a disznóvágások idő­ szaka a hagyomány szerint november 25-től egészen a farsang végéig tart, a Gasztrokulturális Egyesület már a tavaszi Pálinka és Mangalica Majálisra, vala­ mint az őszi Oktoberfest – Sörfesztiválra készül. n KOLOZSVÁRI ILONA

Támadnak a mínuszok, nincs influenzajárvány Az Országos Epidemio­ lógiai Központ tájékozta­ tása szerint a tavalyi év utolsó napjaihoz képest a 2016-os esztendő első he­ tében ugrásszerűen meg­ emelkedett a regisztrált influenzaszerű megbete­ gedések száma. Január 4-e és 10-e között az or­ szágban több mint kétszer annyi beteg, mintegy 7400 fő fordult influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, mint az előző héten. A betegek 16,5 százaléka 14 alatti gyermek, 40,7 szá­ zaléka 15–34 éves fiatal fel­ nőtt volt. A 35–59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 29,2 százaléka, 13,6 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki. Az első naptári héten ös�­ szesen harmincegy influen­ zagyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag az Orszá­ gos Epidemiológiai Köz­ pont légúti vírus osztályá­ ra. A sentinel orvosok által beküldött 15 mintában és a hagyományos beküldés ke­ retében érkezett 16 mintá­ ban az elvégzett vizsgála­ tok egyetlen esetben sem igazolták influenzavírus je­ lenlétét.


6

| 2016. január 22. |

a hét témája

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Kedvező változások a vállalkozások bővítéséhez

Jelentősen enyhültek az EKD-támogatások f Szerdán sajtótájékoztatón számolt be Balaicz Zoltán polgármester azokról a döntésekről, amelyek nemrégiben születtek az EKD (egyedi támogatói döntéssel megítélhető) támogatás igénylésének feltételeivel kapcsolatban. valósítandó beruházásaikhoz nincs megfelelő uniós támoga­ Az eseményen elhangzott, tás, vagy a keret merült ki és számos esetben tapasztalják már nem tudnak pályázni. Ek­ azt a vállalkozók, hogy a meg­ kor érdemes tanulmányozniuk n Sárvári Viktória

Balaicz Zoltán polgármester hangsúlyozta, egyik legfontosabb céljuk a helyi gazdaság fejlesztése, új munkahelyek teremtése FOTÓ: SERES PÉTER

Idén is folytatódik a nyugdíjas-szabadegyetem A megyei és a városi idős­ ügyi tanács, valamint a he­ lyi nyugdíjasok kezdemé­ nyezésére, más települések példáját követve 2015-ben Zalaegerszegen is elindult a nyugdíjas-szabadegye­ tem, a szenior akadémia. A visszajelzések alap­ ján a szabadegyetem első próbaféléve rendkívül si­ keres volt, így a szervezők a program folytatása mel­ lett döntöttek. A 2016-os esztendő első előadás-sorozata előtt Balaicz Zoltán polgármes­ ter, a Városi Idősügyi Ta­ nács elnöke mondott nyitó beszédet, amelynek során bejelentette, idén is folyta­ tódik Zalaegerszegen a szabadegyetem. Hozzátet­ te, pályázatot nyújtanak be az Idősek Hónapja prog­

ramjainak kiterjesztésére és a szenior akadémia bőví­ tésére, fejlesztésére. Mint fogalmazott, a városi ön­ kormányzatnak fontos a nagyszülők és dédszülők generációja, ezért alkotta meg a városi idősügyi kon­ cepciót, hozta létre a városi idősügyi tanácsot és támo­ gatja a helyi nyugdíjasklu­ bokat, szervezeteket. Az eseményen elhang­ zott, jól működik az idősek otthona és a nyugdíjasház, a 2015 decemberében befe­ jeződött 200 millió forintos beruházással a volt Pais iskola átépítése idősek ott­ honává, rendszeresek a programok, így nemrégi­ ben megyei és országos idősbarát díjban is része­ sült a város. n SÁRVÁRI VIKTÓRIA

az EKD lehetőségeit. A terve­ zett beruházásnak azonban minimális pénzügyi kerete és komoly feltétele is van. Ilyen például, hogy szabályozzák, hány új munkahelyet kell te­ remtenie a vállalkozásnak. Ezek a feltételek régiónként eltérőek, Zala megye Vas és Győr-Moson-Sopron megyével került egy besorolásba. Azon­ ban a három megye vállalati kondíciói nem azonosak, ezért Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere a kormányhoz fordult módosításért, annak érdekében, hogy az itt bővíteni szándékozó vállalkozások ne essenek el a pályázati lehető­ ségektől. Balaicz Zoltán ennek kapcsán elmondta, a kormány rendkívül pozitívan állt a kér­ déshez. A polgármester hangsúlyoz­ ta, egyik legfontosabb céljuk a helyi gazdaság fejlesztése, új munkahelyek teremtése, mi­ vel, amennyiben ebben előrelé­ pés történik, akkor a város pénzügyi kondíciói oly mérték­ ben javulhatnak, hogy több juthat a következő években az oktatásra, a sportra, az egész­ ségügyre, valamint egyéb ki­ adásokra. Beszédében Balaicz Zoltán kiemelte, több jelentős célt megvalósítottak már 2015-

Január 1-jétől a Zala megyében megvalósuló új beruházások elszámolható költ illetve a munkahelyteremtésre vonatkozó szabályok is változtak ben, amelyeknek köszönhető­ en mintegy 1800 új munkahely jött létre a városban, idén pe­ dig további 1000 új munkahely­ re van kilátás. Az EKD kapcsán a polgár­ mester kifejtette, eddig ahhoz, hogy egy vállalkozás támoga­ táshoz jusson, legalább 20 mil­ lió eurós beruházást kellett megvalósítania, s ezzel együtt mintegy 100 új munkahelyet teremtenie. Mivel Zalában több cég is tervezett bővítést, azonban ezeknek a feltételek­ nek nem tudtak megfelelni, Balaicz Zoltán Szijjártó Péter

külgazdasági és külügymi­ niszterhez fordult, pozitív mó­ dosítást kérve. Az elindított munka ered­ ményes volt, hisz a feltételek rendkívül kedvezőbbek lettek: január 1-jétől a Zala megyében megvalósuló új beruházások elszámolható költségének ös�­ szege 10 millió euróra csök­ kent, illetve a munkahelyte­ remtésre vonatkozó szabályok is változtak: 100 fő helyett 50 főre enyhültek. Amennyiben pedig egy cég új gazdasági tevékenységbe kezd, 5 millió euró elszámolha­

Egyre több a félreértés az ebtartási jog Az új jogszabály értelmében 2016. január 1-jétől tilos kutyát tartósan láncra kötni. Az elmúlt hetek során kiderült, egyre több a félreértés a változás körül. Ennek sajnálatos módon ismét a négylábúak az elszenvedői. A jogszabály életbe lépése óta sajnálatos módon egyre többen döntöttek úgy nem­ csak országosan, de Zala­ egerszegen és környékén is, hogy a pénzbüntetés elkerü­ lése miatt szélnek eresztik vagy elaltattatják kutyáikat. Éppen emiatt fontos leszö­ gezni, hogy január 1-jétől nem a négylábúak láncon tartása tilos, hanem a tartó­ sa láncra kötése. Ez a gyakorlatban azt je­ lenti, hogy továbbra is láncra lehet kötni a kutyát, biztosí­ tani kell azonban a számára, hogy időnként szabad moz­ gástere legyen. Ezen szabá­ lyok megszegése nem bűn­ cselekmény, a jegyző, illetve

az állatvédelmi hatóság jo­ gosult eljárni az ügyben és állatvédelmi bírságot vonhat maga után. Abai Erika, a Bogáncs Zalaegerszeg i Á llatvédő Egyesület operatív titkára arra hívta fel a kutyatartók figyelmét, hogy aki a fenti szabályozás miatt amellett dönt, hogy a kutyáját utcá­ ra teszi vag y elaltattatja, állatkínzást követ el, az erre vállalkozó állatorvos­ sal egyetemben, amely már rendőrségi hatáskörbe tar­ tozó bűncselekmény és büntetőeljárást von maga után. Összefoglalva, megfelelő körülmények biztosítása

Január elsejétől nem a kutyák láncra köt ban az állat szélnek eresztése vagy elalta mellett továbbra is tartható láncon a kutya, azonban el­ altatása vagy utcára dobása


a hét témája

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

| 2016. január 22. |

7

Irodalmi műsorokkal, kiállításokkal ünnepelnek a megyeszékhelyen

feltételei Programok a magyar kultúra napján Minden évben január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

tségének összege 10 millió euróra csökkent, FOTÓ: SERES PÉTER

tó költség és 100 új munkahely esetén igényelhet EKD-tá­mo­ gatást. A rendelet módosítása tar­ talmazza azt is, hogy a lét­ számbővülésbe beletartozik a beszállítóknál a beruházás kapcsán létrejött munkahe­ lyek száma is. Balaicz Zoltán végezetül el­ mondta, bíznak benne, hogy a kedvező változásoknak is kö­ szönhetően egyre több cég, vállalkozás dönt majd a bőví­ tés mellett, hiszen a támogatás összege akár a félmilliárd fo­ rintot is elérheti.

gszabály körül

tése a tilos, hanem a láncon tartás, azonattatása bűncselekmény bűncselekmény, amely jogi következményeket von maga után. n SÁRVÁRI VIKTÓRIA

A zalaegerszegi program­ sorozat elöljárójaként janu­ ár 20-án Éder Enikő Külön­ járat címmel tartott irodal­ mi estet a Városi Hangver­ seny- és Kiállítóteremben. Az est során az Aradi Ka­ maraszínház és a temesvári Csiky Gergely Állami Ma­ gyar Színház művészének előadásában erdélyi költők verseit hallgathatták meg, sanzonok és örökzöld sláge­ rek mellett. Január 21-én a Keresztury V MK-ban a D’CLIN IC Studios munkáiból nyílt ki­ állítás, a Göcseji Múzeum­ ban pedig Béres Katalin Kulturális élet Zalaegersze­ gen 1920–1945 című könyvét mutatták be. Január 22-én, pénteken délután 17 órától IV. Zala­ egerszegi Szalon címmel nyílik képzőművészeti tár­ lat a Városi Hangversenyés Kiállítóteremben, majd az ezt követő opera- és operettgálaesten átadják a Kultúra Mecénása Díjat.

A rendezvénysorozat azonban itt még nem áll meg, hiszen január 25-én sajtófotó-kiállítás nílik a Hevesi Sándor Színházban. Minden évben január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, annak emn SÁRVÁRI VIKTÓRIA lékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt

A programsorozat elöljárójaként Éder Enikő Különjárat címmel tartott irodalmi estet a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben FOTÓ: SERES PÉTER

Gyere velünk játszani – Identity játékklub Bölcsesség, lélekerő, te­ remtés, szeretet, öröm, vis�­ szajelzés, megoldás – a hét szó, a hét fogalom az élet szinte minden szeletét át­ fogja. Az Identity nevet vise­ lő pszichológiai társasjáték­ ban a hét kezdőbetű téma­ köröket jelent, ami kérdése­ ket vet fel, elgondolkoztat. Gérusz Judit másfél év­ vel ezelőtt, „véletlenül” buk­ kant rá a dr. Füzesi Györgyi pszichológus tervei alapján készült társasjá­ tékra. Az első játékot a já­ tékmesteri felkészítő tanfo­ lyamon játszotta a feltaláló­ val és más pszichológusok­ kal, segítő szakmát végző szakemberekkel együtt. – Már a legelső játék le­ nyűgöző volt. Észrevétlenül egy biztonságos, meleg, ba­ rátságos és elfogadó lég­ körben találtam magam. Azt gondoltam, hogy nagy­

jából ismerem saját maga­ mat, de a játék olyan meg­ hökkentő kérdéseket, régi emlékeket és érzéseket, gondolatokat feszegetett, amelyekről nem vagy csak ritkán beszélünk, eszünk­ be sem jut. A játék fejleszti a cso­ portkohéziót, a munkatár­ sak közötti összhangot is. Kisebb közösségek, csopor­ tok, baráti társaságok, szervezetek hívták meg már já t é k m e s t e r n e k Gérusz Juditot, de volt tele­ pülési önkormányzatok vendége is, ahova a képvi­ selő-testület tagjai hívták meg az együttműködésük fejlesztése céljából. A játék során bebizonyosodott, hogy az Identity csapatépí­ tési célokat is szolgál, kö­ zösség-összekovácsoló ere­ je van. n KOLOZSVÁRI ILONA

Népszerű az új személyi igazolvány

Zökkenőmentesen igényelhető az okmány Január 1-jétől igényelhető az okmányirodában az új személyi igazolvány, amely felváltja régi társait, több más iratunkkal egyetemben. Az új okmányról leolvasha­ tók a jelenlegi személyi iga­ zolványon látható adatok is, de emellett olyan magas biz­ tonságú tároló­elemet, chipet építettek bele, amely nyilván­ tartja a személyazonosító adatokat, az állampolgárok döntésétől függően az ujjnyo­ matukat, az elektronikus alá­ írás létrehozásához szüksé­ ges adataikat, illetve a társa­ dalombiztosítási és adóazo­ nosító jelüket is. A Közigazgatási és Elekt­ ronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal adatai sze­ rint az első igénylők közül minden harmadik élt az

elektronikus aláírás igénylé­ sének lehetőségével. A tárolóelemhez kapcsoló­ dó funkciók segítségével az állampolgárok további új, az elektronikus ügyintézés el­ terjedését célzó, a jövő év ele­ jétől lépcsőzetesen beveze­ tendő szolgáltatásokat vehet­ nek majd igénybe. A Zalaegerszegi Kormány­ ablakhoz forduló ügyfelek száma mutatja, népszerű és zökkenőmentesen igényelhe­ tő a megújult személyi ok­ mány, amelyet azok is igé­ nyelhetnek, akiknek nem járt még le régi igazolványuk. n SÁRVÁRI VIKTÓRIA


8

| 2016. január 22. |

hirdetmény

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsai a közlekedőknek A téli időszak teljesen más közlekedési formát, magatartást igényel, mint azt a nyári időszakban megszokhattunk, alkalmaztunk. Ilyenkor jellemző a kö­ dös, párás levegő, a nappa­ lok rövidülése kapcsán romló látási viszonyok, a szinte folyamatosan ned­ ves és a lehulló falevelek­ től, jegesedéstől, hótól csú­ szós útburkolat jelentősen növelik a balesetek bekö­ vetkezésének kockázatát. A meg változott közlekedé­ si feltételek komoly próbá­ ra teszik a járműveket is, ezért nagyon fontos, hogy elindulás előtt jól felkészí­ tett, biztonságos, megfele­ lő műszaki állapotú jármű­ vel induljunk útnak. Ennek érdekében min­ denképpen szükséges az alábbiakra figyelni: A járművek téli felkészíté­ se elengedhetetlen. A gépjár­ műveket ajánlatos alaposan átnézni, megvizsgálva min­ den biztonsági berendezést és tartozékot. Elengedhetet­

len az akkumulátor, a gumi­ abroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése. A téli közlekedés kap­ csán a gépkocsival történő közlekedés fontos kelléke lehet a jól működő ablaktör­ lő, a jégkaparó, a jégoldó spray, a megfelelő ablakmo­ só folyadék vagy a pára­ mentesítő. A műszaki biztonság egyik alapkövetelménye a fékek, a futómű és a gumik kifogástalan állapota. A megfelelően megválasztott téli autógumikkal vészféke­ zés esetén jelentősen lerövi­ dül a féktávolság. Hosszabb utazás esetén szükség lehet takaróra, me­ legebb ruhadarabokra, von­ tatókötélre, fagymentesítő zárolajozóra, elegendő mennyiségű élelmiszerre és italra is. Az ilyen jellegű utazások előtt érdemes tá­

jékozódni az Útinformnál az út- és időjárási viszo­ nyokról. Előfordulhatnak olyan helyzetek is, amikor nem érdemes kockáztatni, és biztonságosabb, ha más közlekedési eszközzel (pl. vonattal) indulunk útnak. Gépjárművezetőként a téli időszakban sokkal kö­ rültekintőbben, óvatosab­ ban kell közlekedni. Télen gyakran tapasztalha­ tó a foltokban elhelyezkedő köd. Aránylag jó látási viszo­ nyok mellett haladva olykor váratlanul futhatunk bele a ködösebb területekbe, és a lá­ tótávolság az egyik pillanatról a másikra néhány méternyire is lecsökkenhet. A ködbe álta­ lában teljes sebességgel roha­ nunk bele, és ott pánikszerűen fékezünk. Aki mögöttünk ha­ lad, az menthetetlenül utolér bennünket. Ezt csak úgy véd­ hetjük ki, hogy a ködös sza­ kasz kezdetét észlelve még a jól belátható úton csökkentjük a sebességet. Amennyiben már beértünk a ködös útsza­ kaszba, akkor ne fékezzünk

Ügyfélszolgálati iroda a Deák téren 2015. november 2. óta Za­ laegerszeg Város több ön­ kormányzati feladatot ellátó szolgáltatójával közös ügy­ félszolgálati irodában, a Vá­ rosi Ügyfélszolgálati Irodá­ ban várják ügyfeleiket az alábbi témákban a Lész Kft. munkatársai: Önkormányzati tulajdonú lakások és egyéb ingatla­ nokkal kapcsolatos befizeté­ sek, igazolások kiadása, hi­ babejelentés, adatváltozás, szerződéssel kapcsolatos

ügyintézés, hátralékokkal kapcsolatos tájékoztatás, társasházi lakások közös költség egyenlegéről tájé­ koztatás. A piac közvetlen közelé­ ben található irodában az e dd i g iek nél ho s sz abb nyitvatartással állnak ügy­ feleik rendelkezésére. Zalaegerszegi Ügyfélszol­ gálati Iroda: Cím: 8900 Zalaegerszeg, Deák tér 3/C Fsz. 4. Hétfő: 9.00–15.00

Kedd: 9.00–17.00 Szerda: 8.00–17.00 Csütörtök: 9.00–17.00 Péntek: 9.00–15.00 Telefon: 92/708-219 E-mail: ugyfelszolgalat@leszkft.hu Az ügyvezető fogadónap­ ját a fentiek nem érintik. A társaság Kert utca 39. alatti irodája tovább műkö­ dik az alábbi témákban: épí­ tőipari karbantartási, felújí­ tási megrendelések, társas­ házi közös képviselők sze­ mélyes elérhetősége.

Előjegyzési időpontok a központi laborba A Zala Megyei Kórház új intézkedéssel k ívánja csökkenteni a rendelőinté­ zetben működő labor zsú­ foltságát. 2016. január 4. óta a Zala Megyei Kórház Szakrende­ lőiben kiadott beutalók alapján napra, órára és percre előjegyzett időpon­ tokban is fogadja a pácien­ seket a Központi Laborató­ rium. Ebben az esetben a szak­ rendelés által kiadott be­ utaló jobb felső sarkában

szerepel a vérvételi elő­ jegyzés sorszáma és a pon­ tos időpont. A háziorvosok által be­ utalt páciensek változatla­ nul sorszámot húznak és érkezési rendben kerülnek sorra. Ennek értelmében a két­ ajtós beteghívás is praktiku­ sabbá válik. Az egyik ajtónál a sorszám alapján várakozó­ kat szólítják, míg a másik aj­ tónál monitor jelzi az órára és percre várt páciensek be­ utalójának sorszámát.

Amennyiben az órára, percre előjegyzett időpont bármely okból nem tart­ ható, a beteg két megoldás közül választhat: új idő­ pontot jegyeztet elő a Ren­ delőintézeti Kartonozó­ ban vag y sorszámot kér és érkezési rendben szó­ lítják. Az esetleges átmeneti nehézségekért szíves meg­ értésüket kérjük. Dr. Halász Gabriella, főigazgató

pánikszerűen, és figyeljük a mögöttünk haladókat is! A sűrű ködben kapcsoljuk be a tompított világítást (ha van, akkor a ködlámpát is)! A téli időszakra jellemző nedves, nyálkás, esetenként falevelekkel borított, jeges, havas utak komoly odafigye­ lést igénylenek. Nedves útfe­ lületen jelentősen nő a fékút, a féktávolság, a hirtelen fé­ kezéssel nagymértékben nő a megcsúszás, kifarolás, adott esetben a pályaelha­ gyás veszélye, ezért ilyen útviszonyok között a megen­ gedettnél is alacsonyabb se­ bességgel közlekedjünk, óvatos, finom fékhasználat­ ra törekedjünk, illetve ke­ rüljük a hirtelen kormány­ mozdulatokat! Nagyobb követési távol­ ságot tartva lassabban kell vezetni, így kisebb a balese­ tek bekövetkeztének kocká­ zata, rossz manőverezés esetén pedig a hibák kön�­ nyebben korrigálhatóak. A pára, a köd erősen ront­ ja a távolságbecslő képessé­

get, ezért a tárgyakat a való­ ságosnál távolibbnak látjuk. Esős, latyakos időben, amikor a járda mellett szé­ les sávban áll vagy folyik a víz, nehéz az úttesten átkel­ ni. A gyalogos ilyenkor jel­ lemzően arra figyel, hogy ne lépjen a tócsába. Az autós­ nak számítania kell arra, hogy a járda szélén lesze­ gett fejjel álló gyalogos a kö­ vetkező pillanatban az út­ testre, a jármű elé kerülhet. Lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázzunk az úttest mellett haladó gya­ logosokra, kiemelten a kije­ lölt gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók kör­ nyékén! A kezdő járművezetők­ nek és azoknak, akik a ta­ vaszi, nyári hónapokban tanultak vezetni, érdemes gyakorolni egy kicsit forga­ lommentes úton. Vezetés­ technikai pályákon azon­ ban biztonságosabb körül­ mények között tudnak gya­ korolni, szakképzett okta­ tók segítségével.

Tisztelt Nyugdíjas Pedagógusok! Városunkban nemes ha­ gyomány, hogy évről évre ünnepélyes keretek között köszöntjük azokat a Zala­ egerszegen élő, pedagógus hivatásukat itt gyakorló óvónőket, tanítókat, tanáro­ kat, akik 50, 60, 65, 70 vagy 75 esztendővel ezelőtt kap­ ták kézhez oklevelüket, ez­ zel is elismerve kiemelkedő munkájukat és köszönetet mondva a pedagógus pá­ lyán eltöltött esztendőkért. Az őszre tervezett ren­ dezvény előkészítéseként továbbítanunk kell a képző intézményekbe az arany-, gyémánt-, vas-, rubin-, ille­ tőleg gránitdiplomára érde­ mes nyugdíjas pedagógu­ sok oklevélmásolatát, szak­ mai pályafutásukat bemu­ tató életrajzát (munkahe­ lyek, jelenlegi pontos lak­ cím, telefonszám, a korábbi díszoklevél másolata). A díszoklevél-kérelem benyújtásához szükséges adatlap Zalaegerszeg Me­ gyei Jogú Város Polgármes­ teri Hivatala Humánigaz­

gatási Osztályán vehető át (8900 Zalaegerszeg, Kos­ suth Lajos u. 17–19. IV. eme­ let 421. vagy 423. szoba). Tisztelettel kérjük mind­ azokat a városunkban lakó kedves nyugdíjas pedagó­ gusokat, akik Zalaeger­ szegen élnek és városunk nevelési-oktatási intézmé­ nyeiben tevékenykedtek, hogy legkésőbb 2016. feb­ ruár 12-ig adategyeztetés céljából személyesen vagy megbízottjuk útján juttas­ sák el a kért dokumentu­ mokat és a kitöltött adatla­ pot Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humánigazgatási Osztályára (Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 17–19. IV. emelet 421. vagy 423. szo­ ba). A díszoklevelet kiállító felsőoktatási intézmények ügyintézési szabályzatai­ ra tekintettel a fent megje­ lölt határidőn túl sajnos nem áll módunkban kérel­ met befogadni, ezért kér­ jük a határidő pontos be­ tartását!


ötórai tea

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

| 2016. január 22. |

9

Beszélgetés Csiszár-Kalmár Annamária mandalafestővel

A mandala nem csupán tisztít, de feltölt, megújít, választ ad a kérdésekre Alkotásait megcsodálhattuk már kiállításon, a közösségi oldalakon, az utat azonban, amit velük bejárt, még nem ismerjük. Évekkel ezelőtt érezte meg, hogy a mandalafestés lesz megújult életének egyik pillére, az égiek pedig minden segítséget megadtak számára ehhez. n Sárvári Viktória

– Hosszú út vezetett a Megyeházáról a mandalafestésig és a gyermektáborok szervezéséig. Mikor szembesült azzal, hogy ez lehet a helyes út? – A gyermekeim születése előtt, mikor még a Megyeházán dolgoztam, már elkezdtem egy spirituális iskolát, elvégeztem a Metafizikai Akadémiát és mint tanácsadó terapeuta kezdtem el munkálkodni. Felnőttekkel fog­ lalkoztam, illetve meditációs estéket tartottam. Közben vá­ randós lettem, így a terápiás munkámat egy időre befejez­ tem. Mindig is úgy gondoltam, a rajzolás egy rendkívül jó önkife­ jezési forma, így került a man­ dalázás az életembe. A gyer­ mekrajz-elemzés is régóta fog­ lalkoztatott, így arra gondoltam, hogy ezt nagyon jól alkalmazha­ tom majd a terápiák során. Ami­ kor kisfiamat, Csongit vártuk, kezdtem el mélyebben foglalkoz­ ni a mandalákkal. Igazából azt szoktam mondani, hogy ezt az új minőséget a gyermekeim hoz­ ták az életembe, hiszen minden gyermek egy új energiát, új élet­ feladatot hoz a családba. Végül az első keresgélés al­ kalmával nem találtam helyben mandalafestő tanfolyamot, csak Budapesten volt, oda pedig nem jutottam el. Függőben hagyva ezt a dolgot, úgy gondoltam, ta­ lán még nincs itt az ideje. Majd várandós lettem Julcsival, és ismét jött ez a késztetés, hívott a mandala. Nekiültem a keresés­ nek, megint csak Budapesten találtam képzést. Közben renge­ teget olvastam róla, nagyon von­ zónak találtam, de nem tudtam, hogy lelem meg hozzá az utat. Egyszer csak jött egy e-mail, mandalafestő tanfolyam lesz Zalaegerszegen. Akkor azon­ ban már 8 hónapos kismama voltam, de így is vállaltam a 7 hónapon át tartó tanfolyamot. Az élet mindig arról szól, hogy ha valami a mi utunk, akkor azt görcsök, erőltetés nélkül tudjuk

járni. Azonban ha nem, akkor csak elméből, akaratból foglal­ kozhatunk vele és akárhogy is erőltetjük, elveszítjük, mert nem a miénk. Ha azonban az utadra lépsz és lélekben felkészültél, a Teremtő megadja a lehetősége­ ket, anélkül, hogy keresnénk. Amikor pedig megszületett a kislányunk, már a saját házunk adott otthont a tanfolyamnak, hogy én is elvégezhessem. Na­ gyon hálás vagyok mindezekért az égieknek.

akadnak azonban, akik nem feladatokat kapunk, és nagyon megfestésére is. Sokan vannak, mennek vele tovább az úton. Ez jó, hogy van útmutatás. Ilyenkor akik már fiatalon megtalálják a ebben az esetben is így volt? olyan emberekkel találkozunk, küldetésüket, azonban akad­ – Ez abszolút így van. Amikor az ember változáson megy át, fejlődik, akkor mindig változik az is, hogy kik veszik őt körül. A szűk környezetem, a családom nagyon pozitívan fogadta ezt, a tágabb értelemben vett környe­ zetem azonban úgy gondolta, hogy ez csak amolyan hobbi, bennük most kezd tudatosulni az, hogy ez egyre mélyebben az életem része. Úgy vélem, hogy ez más területeken is így van. Ami­ kor a gondolkodásmódunk vál­ tozik, máshogy nézünk a világ­ ra, akkor olyan embereket von­ zunk magunk köré, akik hason­

akik sokszor kimondják a vá­ laszt, anélkül, hogy elmonda­ nánk a kérdéseinket. Így tudok én is továbbhaladni. Mindannyi­ an így működünk, ha meg tud­ juk beszélni valakivel az érzése­ inket, a gondolatainkat, és ő eb­ ben minket megerősít, akkor sokkal könnyebb továbblépni. Egymás tanítói vagyunk.

– A korábbi élete során találkozott máskor is ezzel a fajta lelki élettel? – Vallásos családban nőttem fel, ahol a hit és az összetartozás a legfőbb érték. Hálás vagyok a

– Most mintegy 5 éves intervallumot öleltünk fel. Ez alatt az idő alatt teljesen megváltozott az élete? – Természetesen. A manda­ lafestés egy életmód, mert az alkotás átformálja a lelket, az egész addigi életet. Minden em­ bernek saját küldetése, megha­ tározott feladata van, amit a színek is nagyon jól megmutat­ nak. Vannak kódszíneink, ame­ lyek az erősségeink, azok az energiák, amik elvileg jól mű­ ködnek az életünkben. És van­ nak hiányszíneink, amelyek megmutatják, mi a legnagyobb feladatunk az életben. Lehet ez például a kreativitás, a család, a párkapcsolat, a szeretet vagy a hit. Az én egyik életfeladatom az intuíció, a belső látás fejlesz­ tése. Nagyon sokat köszönhe­ tek a mandaláknak, többek kö­ zött azt, hogy ezt a képessége­ met aktiválták és használni tu­ dom. Amikor másnak festek, akkor ráhangolódok a személy­ re, és megérzem a számára fon­ tos üzeneteket, amelyek őt segí­ tik az életútján. A mandala el­ sődleges célja az energia, az üzenet, én pedig megkaptam ettől azt, amire mindig is vágy­ tam. Érzem és tudom, hogy hol a helyem és mi a dolgom ebben a világban.

– Amikor valaki új életet választ magának, azzal óhatatlanul együtt jár, hogy a környezete, a körülötte élők képe is átformálódik. Vannak, akik maradnak,

nak, akik még 50–60 évesen sem. Hálás vagyok a lehetősége­ imért, hogy segítséget kaptam az utam megleléséhez.

– A gyermekein is látható már az ilyen irányú fogékonyság? – Igen, nagyon szívesen szí­ neznek, festenek otthon. Soha nem mondtam nekik, hogy ezzel foglalkozzanak, azonban látják tőlem, így időnként ők is csatla­ koznak, akkor pedig 2–3 man­ dalát is kiszíneznek és attól fel­ töltődnek. A gyermekek még ösztönösen választanak mintát és színeket és képesek teljes odaadással elmélyülni a rajzo­ lásban és a mandalákban is. A párom is abszolút támogat ebben a küldetésben. Adok a vé­ leményére, hiszen ő is egy na­ gyon intuitív ember és mindig jók a megérzései.

– Minden bizonnyal van ennek az útnak egy következő lépcsője is.

Csiszár-Kalmár Annamária: „Így teljes az életem. Akinek pedig teljes az élete, az boldog” FOTÓ: SERES PÉTER lóan gondolkodnak. Aki pedig szüleimnek, hogy mindig tudok nem, az eltávolodik… ebből meríteni és az én hitem is erős. Már kisgyermekként is – Ez a változás pedig automa- éreztem, hogy nem vagyok tikusan új embereket is hozott és egyedül. Azonban sokáig nem hoz folyamatosan az életébe… találtam a helyem, a célom. Most pedig boldogság tölt el, hogy az­ – Így van. Új barátságokat, zal foglalkozom, ami szeretek, amiknek nagyon örülök, hiszen ami feltölt. ezek olyan kapcsolatok, melyek Az első időszakban csak ma­ nem is baráti, hanem inkább ta­ gamnak festettem. Aki manda­ nítói minőségek. Egyre több lát fest, az energiákkal dolgozik, olyan spirituálisan gondolkodó és át kell mennie egy bizonyos emberrel találkozom, akiktől tanulási fázison. Amikor pedig tudok tanulni. Rengeteg érzés elértem oda, akkor kaptam lehe­ van bennünk, nap mint nap új tőséget mások üzeneteinek a

– Fejlődni mindig lehet, egy igényes alkotó pedig törekszik is erre. Most itt a lelkiségre gon­ dolok elsősorban, hiszen ahhoz, hogy tudjunk tiszta, hiteles mandalát készíteni, ahhoz ma­ gunkkal, a saját életünkkel, kül­ detésünkkel is sokat kell foglal­ kozni. A gyerektáborok mellett fel­ nőtt tanfolyamokat is tartok. Vannak, akik komolyan foglal­ koznak ezzel. Büszke vagyok rájuk, mert megértették a man­ dala lényegét, mélységét. Egyegy festőnap nem „csak” a fes­ tésről szól, hanem nagyon ko­ moly önismereti fejlődésen me­ gyünk át, mindamellett, hogy elkészül egy csodálatos manda­ la. Mindig akkor festünk együtt, amikor úgy érzem, van monda­ nivalóm, jön egy üzenet, egy téma. Hitelesen beszélni ugyan­ is csak arról tudok, amit már éreztem és megtapasztaltam.

– A lényéből, a szavaiból sugárzik a kiegyensúlyozottság. Egyértelműen mondhatjuk, hogy boldogabb lett az élete ezzel az úttal. – Így teljes az életem. Akinek pedig teljes az élete, az boldog.


10 | 2016. január 22. | programajánló

Programajánló

HOROSZKÓP KOS: Okosan osztja be az idejét a munkahelyén. Olykor mégis előfordul, hogy meggyűlik a baja a határidőkkel. Unalmasnak tartja párkapcsolatát. Nem találja a közös hangot kedvesével. Egyre többször gondol a szakításra.

MÉRLEG: Határozottan képviseli álláspontját. Kollégái ellenvetés nélkül elfogadják javaslatait. Járjon nyitott szemmel, valaki a környezetében gyengéd érzelmeket táplál Ön iránt! Vigyázzon, könnyen megfázhat!

BIKA: Nem várt pénz áll a házhoz. Öröme határtalan. Az összeg egy részéből kedvesét lepi meg egy hosszú hétvégével. Sétáljanak nagyokat, kóstolják meg a helyi specialitásokat! Barátait se hanyagolja el!

SKORPIÓ: Minden erőtartalékára szüksége lesz, ha meg akar felelni a munkahelyén. Esténként bújjon korán ágyba, egy időre mondjon le a szórakozásról! Ha valami bántja, ne rejtse véka alá! Beszéljen őszintén a problémákról!

IKREK: Magánéleti problémáit csak azokkal ossza meg, akikben maximálisan megbízik! Ha nem így tesz, könnyen a pletykák céltáblája lesz. Töltse tartalmasan a szabadidejét! Olvasson, menjen koncertre, színházba!

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

NYILAS: Romantikus hangulatban van, szinte minden szabad percét kedvesével akarja tölteni. Könnyen féltékennyé válik, s ez nem tesz jót a kapcsolatuknak. Itt az ideje, hogy elkezdjen rendszeresen sportolni!

RÁK: Jó kommunikációs készségének köszönhetően könnyedén harcol ki magának előnyöket a munkahelyén. Apróságokon kap hajba kedvesével. A feszültséget oldhatja egy őszinte beszélgetés.

BAK: Új megbízást kap. Nem tudja, hogyan álljon neki a feladatnak. Kollégái kérés nélkül segítenek, mert látják, nincs a helyzet magaslatán. Csendre és nyugalomra vágyik otthonában.

OROSZLÁN: Feladatait vegye komolyabban, a határidőkre figyeljen jobban oda! Szervezzen családi programot a hétvégére! Gyerekei nagyon örülnének egy mozizásnak, párja pedig kirándulna.

VÍZÖNTŐ: Nincs jó formában, a rutinfeladatokat is a megszokottnál jóval lassabban tudja elvégezni. Reggelente már az is nagy nehézségeket okoz, hogy kikeljen az ágyból. Vegyen ki pár nap szabadságot!

SZŰZ: Pozitív visszajelzéseket kap a feletteseitől, ez erőt ad a további munkához. Pluszjövedelemhez juthat, ha elvégzi szabadságon lévő kollégái feladatait. A hétvégére szervezzen vidám baráti programot!

HALAK: Mély, őszinte érzéseket táplál kedvese iránt. Úgy érzi, párjában megtalálta azt a személyt, akivel le tudná élni az életét. Sok dolog bosszantja a munkahelyén. Észrevételeit megosztja feletteseivel.

11:30 (csak szombat-vasárnap)

Hevesi Sándor Színház: Január 22. 19.00 – A Hullám – Zrínyibérlet Január 23. 19.00 – A Hullám – Nádasdybérlet Január 28. 19.00 – A szecsuáni jólélek – Házi főpróba Január 29 19.00 – A szecsuáni jólélek – Hevesi-bérlet – Bemutató előadás Január 30. 19.00 – A szecsuáni jólélek – Latinovits-bérlet

Star Wars 7 – Az ébredő erő (MB) 17:45 (csak hétfő)

12

Art Mozi: január 21–27.

16.30 Gondolj rám 16 Csüt-Sze színes, magyar film (95 perc), rendező: Kern András, író: Vámos Miklós, szereplők: Kern András, Eszenyi Enikő, Kiállítás a Hevesi Sándor Liptai Claudia, Bereczki Zoltán 18.15 Így jártam a mostohámmal 16 Színházban színes, magyarul beszélő, francia Január 25. 17.00 – VI. Zalaegerszegi Sajvígjáték (99 perc), rendező: Julie tófotó-kiállítás Delpy, szereplők: Julie Delpy, Vincent Lacoste, Karin Viard 20.00 Steve Jobs 12 színes, magyarul Cinema City beszélő, amerikai életrajzi film (123 01.21–01.27. perc), rendező: Danny Boyle, szereplők: Michael Fassbender, Kate Alvin és a mókusok-A mókás menet Winslet, Seth Rogen (MB) 6 14:00 16:00 18:00 10:00 12:00 (csak szombat-vasárnap)

Moziműsor

Programajánló:

A visszatérő (F/SUBTITLED) 14:20 17:20 20:20

Január 23.

16

Farsangi táncház a Gyéres Műhellyel Botfai Közösségi Ház

Az 5. hullám (MB) 16 19:50 22:30 (csak péntek-szombat) Aljas nyolcas (MB) 16:40 20:00

Február 5–6. Funky Fesztivál a Dísz téren

Február 9. 16.30

18

Farsangi jelmezes felvonulás a belvárosban Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Megjött apuci (MB) 12 Önkormányzata és a Nagycsalá13:00 20:30 dosok Zalaegerszegi Egyesülete immár 18. alkalommal rendez Nagyon vadon – Bolondos vadászidény (MB) 6 jelmezes felvonulást február 14:40 9-én, húshagyó kedden 16.3010:40 12:40 (csak szombat-vasárnap) kor

Alvin és a mókusok – A mókás menet c

Városi Hangverseny- és Kiállítóterem Január 22. A magyar kultúra napja 17.00 órakor IV. Zalaegerszegi Szalon megnyitó 19.00 órakor Ünnepi gálakoncert a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar és énekes szólisták előadásában

Keresztury Dezső VMK:

Stelázsi – helyi termékek piaca Minden harmadik csütörtökön házi Snoopy és Charlie Brown-A peanuts Február 10-ig film (MB) 6 Mikus 110 – kiállítás a Móricz Galériáfinomságok, mézek, szörpök, hús11:00 (csak szombat-vasárnap) áruk vására az intézményben. ban Star Wars 7 – Az ébredő erő (MB) DIGITÁLIS 3D 15:00 17:45 (kivéve hétfő) 22:10 (csak péntek-szombat)

Egészségügyi ügyeleti ellátások Felnőtt és gyermekorvosi ügyelet: Zalaegerszeg, Botfy utca 1. (Mentőállomás mellett). Tel.: 92/321-000 Mentőszolgálat mentési hívószám: 104 Ügyeleti idő: hétköznapokon 16 órától másnap reggel 8 óráig. Munkaszüneti és ünnepnapokon: az utolsó munkanap 16 órától az első munkanap 8 óráig. Fogászati ügyelet: Rendelési idő: munkanapokon 16–22 óráig, pihenőnapokon (szombat, vasárnap) és munkaszüneti napon 7–13 óráig. Helye: Zalaegerszeg, Ola u. 16/d. Telefon: 315-602 Fogászati ügyelet a városkörnyék és kistérség számára: Rendelési idő: hétköznap 17–21 óráig, szombat, vasárnap és ünnepnap 8–12 óráig. Helye: Zalaegerszeg, Biró M. u. 17. Telefon: 92/314-329, 70/318-2581

12

Hétvégi sürgősségi állatorvosi ellátás január 22-én (péntek 19 órától) január 25-én (hétfő reggel 8 óráig) ZALAEGERSZEGI JÁRÁS: Kisállatrendelő: Dr. Szilvássy Levente Teskánd, Petőfi u. állatorvosi rendelő T.: 36/20/956-4370 (előzetes telefonos értesítéssel) Vegyes praxis: Dr. Zimonyi Ferenc Bucsuszentlászló T.: 92/362-001 és 36/30/907-8560 KESZTHELYI ÉS ZALASZENTGRÓTI JÁRÁS: Dr. Gombocz János Zalaapáti T.: 83/352-352 és 36/30/979-2685 ÁLLATGYÓGYSZERTÁRAK: Zalaegerszeg, Batthyány úti állatpatika szombat 9–12 óráig T.: 92/347-375 Nagykanizsa, vásárcsarnoki állatgyógyszertár szombat 8–12 óráig T.: 93/326-408 Zalaszentgrót, Május 1. u. 3. sz. alatti állatpatika T.: 36/30/9748-316


programajánló | 2016. január 22. | 11

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Január 23. Vad Fruttik koncert Február 6-ig Best of D’CLINIC Studios 2015 Kiállítás a D’CLINIC Studios 2015. évi munkáiból

Göcseji Múzeum Február 21-ig „Válogatás a 8. Krosnói Nemzetközi Lenszövő Biennále anyagából” című kiállítás

Göcseji Falumúzeum

Február 20–21. 10.00–18.00 Kockafeszt – Igazi Lego® RAJONGÓK- (keddtől szombatig 10.00–16.00 óra között.) NAK!

Gyógyszertári ügyeletek Január 22. BENU GYÓGYSZERTÁR ZALAEGERSZEG KÍGYÓ BERZSENYI U. 9. • 92/510-086 • 18:00-07:30 Január 23. BENU GYÓGYSZERTÁR ZALAEGERSZEG KABAY KOSSUTH U. 29-33. • 92/312-389 • 12:00-08:00 Január 24. KRISTÁLY TÜTTŐSSY U. 6/B. • 92/321-807 • 08:00-07:30 Január 25. EGERSZEG PHARMA (KÓRHÁZ) ZRÍNYI M. U. 1. • 92/596-633 • 15:30-07:30 Január 26. HEGYALJA HEGYALJA U. 43. • 92/510-642 • 18:00-07:30 Január 27.

című animációs filmet a zalaegerszegi Cinemy Cityben is megtekinthetik

A ZALAEGERSZEGI TELEVÍZIÓ MŰSORA

8900 Zalaegerszeg, Kossuth utca 45-49. Tel.: 06-92/311-309 E-mail: info@zegtv.hu Műsorok az interneten: www.zegtv.hu JANUÁR 22., PÉNTEK 5:00 Híradó, félóránként 9:00 Egerszegi Esték közéleti magazin 9:30 Üzleti negyed regionális gazdasági magazin 10:00 Híradó 10:30 Képújság 17:00 ZTV Retro Válogatás a ZTV archívumából (Siménfaly Lajos)17:40 Családban élünk Kisfilm 18:00 Híradó 18:20 Esti mese 18:30 KulturKör kulturális magazin 19:00 Híradó 19:20 Esti mese 19:30 Civil kurázsi civilek magazinja 20:00 Híradó 20:20 Esti mese 20:30 KulturKör kulturális magazin 21:00 Híradó 21:30 Képújság JANUÁR 23., SZOMBAT 5:00 Híradó, félóránként 7:30 Mesesarok 8:00 Egerszegi Esték közéleti magazin 9:00 KulturKör kulturális magazin 9:30 Civil kurázsi civilek magazinja 10:00 Aréna sportmagazin 10:30 Zöldövezet 11:00 ZTV Retro Válogatás a ZTV archívumából (Schein István)11:45 Képújság 15:00 Híradó, félóránként 17:30 Mesesarok 18:00 Egerszegi Esték közéleti magazin 19:00 KulturKör kulturális magazin 19:30 Civil kurázsi civilek magazinja 20:00 Aréna sportmagazin 20:30 Zöldövezet 21:00 ZTV Retro Válogatás a ZTV archívumából (Schein István) 21:45 Képújság JANUÁR 24., VASÁRNAP 5:00 Híradó, félóránként 7:30 Mesesarok 8:00 Egerszegi Esték közéleti magazin 9:00 KulturKör kulturális magazin 9:30 Civil kurázsi civilek magazinja 10:00 Aréna sportmagazin 10:30 Zöldövezet 11:00 ZTV Retro Válogatás a ZTV archívumából (Schein István) 11:45 Képújság 15:00 Híradó, félóránként 17:30 Mesesarok 18:00 Egerszegi Esték közéleti magazin 19:00 KulturKör kulturális magazin 19:30 Civil kurázsi civilek magazinja 20:00 Aréna sportmagazin 20:30 Zöldövezet 21:00 ZTV Retro Válogatás a ZTV archívumából (Schein István) 21:45 Képújság 21:30 ZTV Retro Válogatás a ZTV archívumából (Schein István) 22:15 Képújság

SZENTLÉLEK SÜTŐ U. 1. • 92/596-398 • 15:00-07:00

Január 28. BENU GYÓGYSZERTÁR ZALAEGERSZEG SZENT FERENC (INTERSPAR) OLA U. 1-7. • 92/511-519 • 19:30-08:30 Január 29.

PARACELSUS CSÁNY TÉR 1. • 92/510-049 • 19:00-07:30

JANUÁR 25., HÉTFŐ 5:00 Híradó, félóránként 9:00 KulturKör kulturális magazin 9:30 Turné könnyűzenei magazin 10:00 Híradó 10:30 Képújság 17:00 ZTV Retro Válogatás a ZTV archívumából (Siménfaly Lajos) 17:40 Családban élünk Kisfilm 18:00 Híradó 18:20 Esti Mese 18:30 Mérleg gazdasági magazin 19:00 Híradó 19:20 Esti Mese 19:30 Zöldövezet magazin 20:00 Híradó 20:20 Esti Mese 20:30 Mérleg gazdasági magazin 21:00 Híradó 21:30 Képújság JANUÁR 26., KEDD 5:00 Híradó, félóránként 9:00 Mérleg gazdasági magazin 9:30 Zöldövezet magazin 10:00 Híradó 10:30 Képújság 17:00 Aréna sportmagazin 17:40 Családban élünk Kisfilm 18:00 Híradó 18:20 Esti mese 18:30 Egerszegi Esték közéleti magazin 19:00 Híradó 19:20 Esti Mese 19:30 Zöldövezet magazin 20:00 Híradó 20:20 Esti mese 20:30 Egerszegi Esték közéleti magazin 21:00 Híradó 21:30 Képújság JANUÁR 27., SZERDA 5:00 Híradó, félóránként 9:00 Egerszegi Esték közéleti magazin 9:30 Zöldövezet magazin 10:00 Híradó 10:30 Képújság 17:00 Élet-Forrás egyházi magazin 17:40 Zalai Krónika megyei magazin 18:00 Híradó 18:20 Esti mese 18:30 Kéklámpások egyenruhások magazinja 19:00 Híradó 19:20 Esti mese 19:30 Nyitott Egyetem (ismétlés) 20:00 Híradó 20:20 Esti mese 20:30 Kéklámpások egyenruhások magazinja 21:00 Híradó 21:30 Képújság JANUÁR 28., CSÜTÖRTÖK 5:00 Híradó, félóránként 9:00 Egerszegi Esték közéleti magazin 9:30 Kéklámpások egyenruhások magazinja 10:00 Híradó 10:30 Képújság 17:00 Kéklámpások egyenruhások magazinja 17:40 Zalai Krónika megyei magazin 18:00 Híradó 18:20 Esti mese 18:30 Egerszegi Esték közéleti magazin 19:00 Híradó 19:20 Esti mese 19:30 Gáz-Fröccs regionális autós magazin 20:00 Híradó 20:20 Esti mese 20:30 Egerszegi Esték közéleti magazin 21:00 Híradó 21:30 Képújság

TÉLI VÁSÁR

Minden ruha és terítő féláron!

Egyes ajándéktárgyak és kézműves termékek

-20-50%

ljon á l a t a Ládafi e kincseket! vintag

Szeretettel várjuk kedves Vásárlóinkat! Zalaegerszeg, Széchenyi tér 7. (Pontház a Postával szemben) Mob.: 30/867 6394 www.ffacebook.hu/ladafiavintage


12 | 2016. január 22. |

oktatás

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Együttműködés a rendészeti képzésben

Egyre népszerűbb a szakma a fiatalok körében Kedden ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást írt alá a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum, a Ganz Ábrahám Szakközépiskola a megyei rendőr-főkapitányságon. Az eseménynek a Zala Me­ gyei Rendőr-főkapitányság épülete adott otthont. A meg­ állapodás fő területei a spe­ ciális belügyi szakmai tar­ talmú tanórák megtartása, a lőgyakorlatok végrehajtása,

a nyílt napok, sportverse­ nyek közös szervezése, vala­ mint a kiváló kommunikáci­ ós együttműködés megte­ remtése. Hollósi Gábor alezredes, a körmendi intézmény igaz­

ZALAEGERSZEGI Szakképzési Centrum

gatója hangsúlyozta, egyre népszerűbb ez a szakma a fiatalok körében, a szűrés azonban folyamatosan szi­ gorodik, műveltségi, fizikai és pszichológiai téren is a maximumot várják el a je­ lentkezőktől. Kóré József, a Ganz iskola igazgatóhelyettese a sajtó­ tájékoztatón felidézte, in­ tézményükben 1994 óta fo­ lyik rendészeti képzés, amit az országban az elsők kö­ zött vezettek be. Azóta a

ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTUM

8900 Zalaegerszeg, Kinizsi u. 74. tel.: +36 92 313 635 web: www.zegszakkepzo.hu e-mail: info@zegszakkepzo.hu

ESTI ÉS LEVELEZŐ KÉPZÉSEK 2016. FEBRUÁRTÓL INGYENES A MÁSODIK SZAKKÉPESÍTÉS IS !!

SZEREZZEN ÚJABB SZAKKÉPESÍTÉST KORHATÁR NÉLKÜL Zalaegerszegi SzC Ganz Ábrahám Szakközépiskolája

Zalaegerszegi SzC Deák Ferenc Szakközépiskolája és Szakiskolája

Érettségi vizsgával rendelkezőknek

Érettségi vizsgával rendelkezőknek

Gépgyártás-technológiai technikus Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 27. tel.: 92/596-369; 92/596-372; 92/510-772 www.ganzszki.hu info@ganzszki.hu

Zalaegerszegi SzC Vendéglátó, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakképző Iskolája és Kollégiuma Szakiskolai képzések

Szakács Pincér

8360 Keszthely, Mártírok útja 1. tel.: 83/515-300 fax: 83/515-315 www.kvszk.hu kvszk@kvszk.hu

Zalaegerszegi SzC Báthory István Szakképző Iskolája Szakiskolai képzések

Eladó Pék

Érettségire vizsgával rendelkezőknek

Logisztikai ügyintéző

8900 Zalaegerszeg, Báthory u. 58. tel.: 92/815-510/316

fax: 92/596-409

www.paterdombisuli.hu www.bathorysuli.hu titkarsag@paterdombisuli.hu

ZALAEGERSZEG KESZTHELY - LENTI

Jelentkezés a szakképző intézményekben

Az együttműködési megállapodást hárman írták alá: Szabó Károly, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum vezetője, Makár Barnabás, a Ganz iskola és Hollósi Gábor, a körmendi intézmény vezetője tantárgy választható lett az érettségi során, ezzel is megkönnyítve a felkészü­ lést azon fiataloknak, akik valóban ezen a pályán sze­ retnének tovább menni, Körmendre. Ezt az évek óta kiváló együttműködést tették hiva­ talosság kedden, a megálla­ podás aláírásával. Szabó Károly, a Zalaeger­ szegi Szakképzési Centrum

igazgatója ennek kapcsán elmondta, rendkívül fontos számukra, hogy minőségi képzés fogadja a rendészeti pályára készülő fiatalokat, akik tanulmányaikkal pél­ dát mutathatnak társaiknak is. A jövőben pedig továbbra is minden segítséget megad­ nak az oktatási intézmények számára a sikeres képzés­ hez. n SÁRVÁRI VIKTÓRIA

Faipari technikus Szakiskolai képzés

Asztalos

8900 Zalaegerszeg, Göcsej u. 16. tel.: 92/596-456 fax: 92/316-684 www.deakf-zala.sulinet.hu info@deakf-zala.sulinet.hu

Zalaegerszegi SzC Munkácsy Mihály Szakközépiskolája és Szakiskolája Érettségi vizsgával rendelkezőknek

Mechatronikai technikus 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 24 tel.: 92/510-773 www.munkacsyszki.hu info@munkacsyszki.hu

Zalaegerszegi SzC Csány László Közgazdasági Szakközépiskolája Érettségi vizsgával rendelkezőknek

Pénzügyi-számviteli ügyintéző 8900 Zalaegerszeg, Jókai u. 6. tel.: 92/511-800; fax: 92/316-684; www.csany-zeg.hu igazgatosag@csany-zeg.hu

Zalaegerszegi SzC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája Szakiskolai képzés

Szakács

8960 Lenti, Petőfi u. 23. tel.: 92/551-223 www.lamfalussy-lenti.sulinet.hu iskola@lamfalussy-lenti.sulinet.hu

A megállapodás fő területei a speciális belügyi szakmai tartalmú tanórák megtartása, a lőgyakorlatok végrehajtása, a nyílt napok, sportversenyek közös szervezése FOTÓ: ZALA MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

VERSELŐ Diákok, figyelem! Szeretsz írni? Megmutatnád a tehetséged? Bá­ torságod is van? Akkor itt a helyed! Küldd el ver­ sed, novellád szerkesztőségünkbe, és mi megje­ lentetjük! Műveitek felkerülnek Facebookoldalunkra, ahol a legtöbb szavazatot kapott műveket negyedévente jutalmazzuk is! Ne hagyd ki a lehetőséget! A műveket a facebook.com/zalaegerszegi7nap, illetve a zalaegerszegi7nap@maraton.plt.hu cí­ mekre várjuk!


kultúra

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

| 2016. január 22. | 13

Lemezajánló

Blackstar – David Bowie búcsúzik David Bowie 69. születésnapján, január 8-án jelentette meg sorrendben 25. lemezét. A Blackstar minden erénye mellett egy sajnálatos apropó, az énekes két nappal későbbi halála miatt került a figyelem középpontjába.

dött májrákkal, amit a szűk családon kívül senki nem tudott. Egyik közeli ismerő­ se szerint oroszlánként küz­ dött, ebben az időszakban is dolgozott, többek között egy musicalen és az új albumán. 2003-as szívinfarktusa Bowie mindenkinek jelen­ eg yütt John Lennonnal, után nem sűrűn állt színpad­ tett valamit. Van, aki a het­ Mick Jaggerrel és még szá­ ra, ezért is volt meglepetés, venes évek földönkívüli­ hogy 2013-ban The Next nek öltözött énekesét Day címmel új lemezzel vagy a későbbi művészi jelentkezett. Búcsúzni popzenészt kedvelte, mégsem azzal akart, a van, aki láthatta, ahogy mosta n i Blacksta r a BBC az Apollo-külde­ ugyanis egy sokkal tu­ tések közvetítésének datosabb és egyben szo­ aláfestő zenéjeként morúbb koncepciót kö­ használta Space Oddity vet, amelyre – mint egy című számát, de akit megtervezett lezárás­ nem érdekel a zene, az ként – Bowie halála tet­ is találkozhatott vele te fel a koronát. Az új filmekben, például a albummal visszatekint Fantasztikus Labirin­ mu n kássá g á ra , de tus ikonikus gonosza­ szimpla nosztalgia he­ ként. David Bowie ötven A Blackstar formabontó lemez, a teljes életmű lyett inkább kísérlete­ évet felölelő pályája semmihez sem hasonlítható, önálló állomása zik: a címadó, majd tíz­ alatt számtalanszor ki­ perces szerzemény el­ találta önmagát, mindig tu­ mos nagy művésszel, mégis veti a klasszikus dalformát, dott újat mutatni, nem vélet­ képes volt saját, mással ös�­ és szürreális, dzsesszfuta­ lenül hivatkoznak rá a pop­ sze nem téveszthető stílusát mokkal tarkított utazásra zene kaméleonjaként. Zenélt megőrizni. 18 hónapja küz­ csábítja hallgatóját egy felfe­

David Bowie ötven évet felölelő pályája alatt számtalanszor kitalálta önmagát, mindig tudott újat mutatni, nem véletlenül hivatkoznak rá a popzene kaméleonjaként dezésre váró, rendkívül sö­ tét világba. A második kisle­ meznek szánt Lazarus vi­ deoklipje viszont valamivel többet mutat, ebben Bowie a halálos ágyán énekli, hogy már a mennyekben van. A Blackstar formabontó lemez, a teljes életmű sem­

mihez sem hasonlítható, ön­ álló állomása. David Bowie-t ismerve az utolsó leheletéig küzdött, hogy megérje az al­ bum megjelenését: itt van, meghallgatható, ő pedig most már nyugodtan válhat legendává. n FARKAS DÁVID

Eseménydús, jubileumokkal tarkított év

Készül az új esztendőre a Kézművesek Háza

A városi lapok specialistája

Prokné Tirner Gyöngyi a 2016os esztendőre is eseménydús hónapokat ígér a látogatóknak FOTÓ: A SZERZŐ medence magyar lakta terü­ letéről láthatunk majd olyan jellegzetes fejfákat, sírjele­ ket, amelyek a protestáns temetőkben rendkívüli vál­ tozatosságban fordultak elő. – Tervezünk elindítani egy új komplex szakkört szülők és gyermekeik szá­ mára. Sokféle tevékenysé­ get szeretnénk megtanítani nekik, például lesz nemeze­ lés, gyertyamártás és népi étel készítése is – árulta el Prokné Tirner Gyöngyi. n NAGY KATINKA

olvasója találkozhat hétről hétre

250 148 példányban

az általunk gondozott lapokkal postaládájában

2015.

febru ár 6. •

y alpolg árme ster

6–7. old dal

zalaeg erszeg nap III. évfoly am 5.

szám

gie i i gyüttm Több m űködés afejlőd int 3000 ésért gaa éves le letegy ütt

Ingyen közéle es városi ti hetilap p

Gaazd zdaasá sá llapo

Megá

dást írt

alá az

önko rmán yzatt al az

Ipark amar a, a ZMVA

FORR 2015 . febr

HÉV

ÍZ VÁR VÁ OS S LA

uár 11.

• IV.

évfolyam

és a VOSZ

2. oldal

l

a Tar r

kult

úr a

3. szám

ÁS

HÉVÍZ I

PJA

•AM ARA „Véle TON LA P tlenü CSO POR T TA l” let GJA Kolpi t szál ng szell i é ől lodai h gazgat ó

Balda uf Csab ával a

Litéri Hírmo ndó Vid Tová a bizz

AM AR

ATO

N L AP

C SO

ORT TAG Stabil JA költség vetésse után la újabb beruházá

2015.

febru ár 11.

Á ra :

126 F

t

P

A taval yi siker es pályá zatok

Hagyom gi dél m l

2015 . febru

ár 20.

• I. évfo lyam fejles 1. szám ztések á í mentén

k

várpalo tai hír a csa lád ád és ek a ga Ingyen

Beszél eszélg getésa

es városi

közéle

• III.

évfolyam,

4. szám

ti lap

szt

Walds tein-n ívódíjj alkitün tetettd r.Fülöp

ronóm ia az új otth első he onra le lyen lt á it l ve 2015.

febru ár 6.

• XXI.

A MAR

Nándo rnéval ,aKétB agolyF ogadó

ATON

L APCSO

PORT

krónik

TAGJA

a

gáspár az első levv baba

tulajdo nosáv al 5. oldal

szprém i nap

a Háza

évfol yam

5. szám

Ingyen közéle es városi ti hetilap

sság

Hetét ün

Máso dik alkalo mma l rende zik meg

ne

peljü k hétvé százh gétől armin c frissd iplom ás -50 % m febru ár 8–15.

közt a

Házas ság Hete

progr amso rozato t 14. oldal

téli kiá in rusításden te rmék a kés zlet erejéig re, !

mara na gy

kanizs

ai

www.fa cebook dunaujvarosL.com/ ap

a HÉt

tÉM

generá ÁJJ napja ciók volt

LZ

Beépí TEAM” fa anya nyílászműa tés Hagy ag g ományt munká után áró t Nagy N val hel kőműve k. Ki kaniz k i sa, n s Tel: 93/325 yre Arany A t nyílá -973, szárók állítva 30/4 SZEMÉ HIV .

ton

Milass in Mó r ezü stérm m

NyT: 20-0193-04

LYGÉPKOCSI , AL: -, MO

ATALOS elszállít PAR Tó h va. TNE R Tel Tel.:: th Imr

Ingyen városi 2015 es váro 2015. i és februá r 6. • város környé XX. évfolya ki m, 5. hetilap szám

0 tanfoly am indul szimulá Febr. 14-én toro Márc. (Szo-V.: Márc. 18-án 16:00 Márc 08:00 8:0021-én 21 (H-SZ-P.: 08:00 (H e-learni (Szo-V.: 16:0 ng képzésüvagy válaszd 08:00 nket vagy a kett Jelentkezé si határidő: Vizsga: 02.28. 02.19. (csütörtök (szombat ) 9:30 )

e

06 20 www.k0 omuve0/368 es-nyila -663 szarok. 4 hu

ahelyy

GKI tanfo lyam

Dr. gyűűlési Galambos képviselő Déne s orszá átalakításaz egészségü gPente szerd lei ai sajtó áról is beszégy nőttek Molnár István tájékoztat lt a szívéhez kutya kuvaszok. óján. fajták a tenyé A magyar tíz év 85..olda alattt eltűn szztők ők oldall né ek. nélkül néne 813 13.ol old dall

Ments tsü ükk me g

a kuv

aszoka

t!

KÖZÉ K ÖZÉLLETI ETI H HETIL ETILLA AP P

Fehé

Közéleti

rika

– Eddig másfél naposak voltak ezek a konferenciák, de a szakmai beszélgetése­ ket hiányolták a részt vevő kézműveseknek, így idén két és fél napos lesz ez az ese­ mény. Nagyon fontos, hogy legyenek olyan találkozási pontok, amikor a mesterek részletesebben elmerülhet­ nek a tapasztalatcserében, ez a konferencia pedig ebben igyekszik segítséget nyújta­ ni – hangsúlyozta Prokné Tirner Gyöngyi. – Itt a mes­ terek már 2 éve dolgoznak a Kárpát-medence sírjeleinek rekonstruálásán, aminek köszönhetően eddig 42 alko­ tás el is készült. 5 év alatt meglesz az összes sírjel, ami azt jelenti, hogy a Kárpát-

XXV. évfoly 2015. am, 9. márciu szám Érd Megye s 12. Önkor i Jogú Város ingyenmányzatának es hetila pja

tárgya ltak Károl

lis rende let is ismer tette Simó

Hama de az induló szüle

hetilap p

Simon E

– Idén is meglesznek a jól megszokott szabadtéri nagy­ rendezvényeink, mint a csa­ ládi pünkösd és a tökfeszti­ vál, de emellett lesz egy más­ fajta szabadtéri progra­ munk, az országos nemezsá­ tor-találkozó és konferencia is, amit a Zala Megyei Nép­ művészeti Eg yesülettel együtt valósítunk meg. En­ nek az az apropója, hogy idén lesz 20 éves a jurtánk, amit annak idején az egyesület 122 tagja készített el. Eg y másik izgalmas program, a zalaegerszegi országos faműves konferen­ cia is harmadik alkalommal kerül megrendezésre, szin­ tén az egyesülettel karölt­ ve.

575 340

Za ala

Érdi Újság Isk Újszoc zo iál iá isren ûlés által delet elfoga dott márc –tám ogatások iustól érvén yes, új ról szociá

A város i közgy

fotó:

5 megye

A Kézművesek Háza 2016-ban is számtalan érdekes programmal várja a nagyközönséget és a szakmabeli kézműveseket. A részletekről Prokné Tirner Gyöngyi, a Kézművesek Házának szakmai vezetője mesélt.

ÖNKO RMÁ

NYZATI I HETI

2015.

LA III. LAP ÉVFO

januá r 23. •

IV. IIV V éévfol vfollyyam/ am m/5 szám szá ám •

22015 015 f b á 6

rVár

LYAM

4. SZÁM

2015.

február

Gyors or és é

Bemu

tatko

haték

zik a Körm

endi

5.

szám

ndi H íradó lbarát üg Városi

ony, üg yfé

Járá

február

7.

Körme XIII . évfoly am 1.

2015.

si Hiva

tal

yintéz

lap

és

7. oldal l

28. évfol yam, 5.

szám

Szala gavató volt

Ünnepi A váro s lapja díszb kultú e rház a Feke ának bálte öltöztették te és Gim István-Vö rmét januá az Ajka i r 31-én mind názium szalarösmarty . Itt Erőmű köszö en végz Mihá ős életé gavató báljá ly Által tartották az nt ben. iskolá el a többiek t, ami ános Iskol tól. Elmo nevéb nagy a az ő osztá ndta, en pillan at lyes, nem lyuk nem hogy

a Vörö smartys oknál

Hirdetési információ: 8900 Zalaegerszeg, Ady E. u. 62. • 06 (20) 402-4966 zalaegerszegi7nap@maraton.plt.hu annyyi an

közhe sablo külön nos, mind félék -

2015. február 6., pént A HÉT ek EMBERE

Váro

gye, sunk ban sőt EGRESI legtehetsé az orszáél a meMÁTÉ ben zója Egre gesebb g egyik megn yerte sakkorémi si Máá dk a Veszp té A Nyár majd kil 2014- sakk verse ben b nyt,


14 | 2016. január 22. |

kultúra–sport

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Immár tizenkét éve dolgoznak együtt, egymásért

Megújította főszponzori szerződését a Zalaszám ZAC Hétfőn ünnepélyes keretek között megújította 12 éve tartó főszponzori szerződését a Zalaszám Informatikai Kft. és a Zalaszám ZAC. Az eseményen jelen volt Balaicz Zoltán polgármester is. Szakály István, az atléti­ kai klub ügyvezetője elöljá­ róban ismertette, az infor­ matikai kft. és a klub támo­ gatói kapcsolata immár 12 éves múltra tekint vissza, de tulajdonképpen ennél is ré­ gebbi, hiszen a cég már az­ előtt is komoly segítséggel járult hozzá a versenyek megszervezéséhez. Az ügyvezetőt követően a klub megjelent versenyzői be­ széltek idei terveikről. Első­ ként Veiland Violetta dobó­ atléta mondta el, idén szeret­ ne kijutni a junior világbaj­ nokságra. Takács Dóra disz­ koszvető arról beszélt, hibái kijavítása mellett ebben az esztendőben az ifjúsági Eu­ rópa-bajnokság a célja. Köcse Richárd szeretne korábbi sé­ rüléséből felépülni, illetve a

junior vb-n részt venni. Dienes Mátyás és Ferenczi Melinda szintén komolyabb megmérettetésre készülnek a 2016-os esztendőben. Az eseményen két atléta – Csóti Jusztina és Szűcs Valdó – nem voltak jelen, de mindket­ ten keményen dolgoznak a minél jobb teljesítmény érde­ kében, Jusztina a junior vb-re szeretne kijutni, Valdó pedig a felnőtt Eb-re. Mindezeket Szakály István közvetítette a sajtó felé. A jövőbeni tervek részlete­ zését követően Balaicz Zol­ tán vette át a szót. Beszédé­ ben méltatta a Zalaszám ZAC sikereit, valamint a név­ adó szponzor támogatói munkáját, hangsúlyozva, a sport mellett a cég a helyi ér­ tékek megőrzéséhez is hoz­

A Zalaszám Informatikai Kft. és a Zalaszám ZAC között immár tizenkét éve töretlen az együttműködés, az atlétikai klub sikereivel hálálja meg a támogatást FOTÓ: ZALASZÁM ZAC zájárul. Épp ennek okán ha­ marosan megkapják a Kultú­ ra mecénása díjat. Kiderült, az atlétikai klub működését a város idén 22 millió forinttal támogatja, az év második fe­ lében pedig a Magyar Atléti­

Győzelmekkel kezdték az évet a zalai tekecsapatok Az idei első mérkőzésüket játszották a zalai szuperligás tekecsapatok. A ZTE ZÁÉV női csapata hazai pályán a Szentes TE-­t fogadta. A lányok nem bíz­ tak semmit a véletlenre és már az első körben eldöntötték a ta­ lálkozót. A vendégek nem tud­ ták megszorítani a hazaiakat, akik nélkülözték két legjobbju­

kat, Szabó Mártát, Horváth Katalint. A ZTE ZÁÉV maga­ biztos játékkal 7-1-re nyert. A következő fordulóban Baján János tanítványai az Ipartech­ nika Győr SE-hez látogatnak január 23-án. A ZTK FMVas együttese az újonc Péti MTE vendégeként lépett pályára. A fiúk a lányokhoz hasonlóan

már az első körben eldöntötték a találkozó sorsát. Fehér László, a zalaiak edzője a fiatalok­ nak is lehetőséget adott, akik éltek is a kínálkozó alkalom­ mal. Az új év első találkozóján győzött a Péti MTE vendége­ ként. A fiúk a folytatásban janu­ ár 23-án, hazai pályán fogadják a Szolnok együttesét. -I-

Nyugat-magyarországi Egyetem közgazdaságtudományi kar Savaria konzultációs központ

SZÁMVITEL MESTERKÉPZÉS SZOMBATHELYEN Kiemelkedően piacképes végzettség Mérlegképes könyvelői képesítést biztosít • Államilag finanszírozott helyek BA és FokSZ képzéseink: Kereskedelem és marketing (Szhely) Gazdálkodási és menedzsment Pénzügy és számvitel Nemzetközi gazdálkodás Turizmus–vendéglátás (új)

További mA képzéseink: Közgazdálkodás és közpolitika (Szhely) Vállalkozásfejlesztés Vezetés és szervezés Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás Turizmus-menedzsment

NYÍLT NAP Január 26-án Sopronban – Szeretettel várjuk!

A gAzdálkodás tudományA, A goNdoLkodáS TudomáNYA!

www.ktk.nyme.hu ∙ www.facebook.com/ktk.nyme

kai Szövetséggel közös beru­ házásban megkezdődhet az új nyolcsávos rekortánpálya építése, mely nemzetközi ver­ senyeknek is otthont adhat. Dr. Szász Péter, a Zala– szám Informatikai Kft. ügy­

vezetője a szerződés aláírá­ sát megelőzően elmondta, nagyon büszkék a sportklub­ ra, hiszen eredményeikkel minden évben rászolgálnak támogatásukra. n SÁRVÁRI VIKTÓRIA

„Tisztelt közönség, kulcsot te találj!”

A szecsuáni jólélek – példázat és játék Újabb előadásra készül a Hevesi Sándor Színház. Ez­ úttal Bertolt Brecht és Paul Dessau A szecsuáni jólélek című zenés példázatát vi­ szik színpadra. A Nemes Nagy Ágnes ál­ tal fordított darab ismét iz­ galmasnak ígérkezik: a tör­ ténet szerint három isten érkezik Szecsuánba, akik azért jöttek, hogy jó embe­ reket találjanak. A történet drámája, hogy el kell pusz­ títaniuk a világot, ha nem bukkannak olyan emberek­ re, akikből még nem veszett ki a jóság. A történet sze­ rint küldetésük azért csak­ nem lehetetlen, mert a vilá­ got elárasztotta az önzés. A darab a szereplők játéka és a történet segítségével mutatja be: nem az ember jó vagy rossz – hanem a viszo­ nyok. Tehát hogy miként cse­ lekszünk, nem saját termé­ szetünk határozza meg, ha­ nem az adott társadalomé. A darab főhőse Sen Te, egy utcalány, aki annak ér­ dekében, hogy jó tudjon ma­

radni, kénytelen magára ölteni Sui Ta, a kíméletlen kapitalista maszkját. Csak így tudja mint jó ember se­ gíteni szegényeit. A példázat nem száraz tandráma, hanem pergő, sokszínű, varázslatos já­ ték, amelynek célja egy em­ bertelen társadalomban a boldogság, a megoldás megtalálása, hogy ne kell­ jen boldogtalanságban élni. Az író, Brecht nem adja magától a választ a kérdé­ sekre: „Tisztelt közönség, kulcsot te találj!”. A darabot január 29-én mutatják be a zalaegersze­ gi teátrumban, olyan színé­ szek közreműködésével, mint Pap Lujza, Szakály Aurél, Besenczi Árpád, Urházy Gábor, Farkas Ignác. A példázatot Csiszár Imre Jászai-díjas, érdemes és ki­ váló művész rendezésében tekinthetik meg, a jelmeze­ ket a Kossuth-díjas Szakács Györgyi készítette. n SÁRVÁRI VIKTÓRIA


sport

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

| 2016. január 22. | 15

Nem sikerült a kupadöntőbe jutás a Göcsej SK-nak

Pénteken első osztályú bajnoki vár a fiúkra Budapesten A férfi futsal Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján a tét a Final Fourba jutás volt. A Ferencváros az első mérkőzésen 4-2-re nyert, így a Göcsej SK-nak három gól különbséggel kellett győznie a továbbjutásért. Az első félidőben hasonló forgatókönyv játszódott le a pályán, mint a fővárosban. A zalaiak támadtak, de a Fradi szerzett gólt, méghozzá az 5. percben. Három perc múlva sikerült az egyenlítés a Gö­ csejnek, amikor Papp Tamás lövése talált utat a ven­ dégkapuba. A gól meghozta a hazaiak önbizalmát és sor­ ra alakították ki helyzetei­ ket. Közben a Fradi-kont­ rákra is oda kellett figyelni­ ük. A 13. perc elején góllá érett a hazai fölény, amikor Borsi jobbról lőtt a hálóba (21). A folytatásban mindkét edző időkéréssel próbálta frissíteni csapatát. Ez a Fe­ rencvárosnak sikerült, hi­ szen egyre veszélyesebben támadtak a félidő hajrájá­ ban. A 18. perc elején Balikó

Milánnak kellett óriási hely­ zetben védeni. Az ellentáma­ dásból viszont jött az újabb Göcsej-gól. Sámson Zoltán lőtte a játékszert középről a hálóba (3-1). Az utolsó má­ sodpercekben háromgólosra növelhette volna előnyét a hazai csapat, de ordító hely­ zetben Horváth Elemér mel­ lé lőtt. A második félidőben egy harcosabb ellenfél érke­ zett a parkettre és hamar szépíteni tudtak, majd a fél­ idő felénél ki is egyenlítet­ tek. Tíz perc volt hátra a ta­ lálkozóból, amikor a Göcsej időt kért. Változtattak a tak­ tikán a hazaiak és 5-4-es tá­ madó formációra álltak át. Továbbra is a zalaiak domi­ náltak, míg a vendégek takti­ kusan tartották a labdát. A 34. percben Horváth Elemér

Az utolsó másfél percben sorra jöttek a hazai helyzetek, de újabb gól nem született, így a négy közé jutás is csak álom maradt a Göcsej SK számára FOTÓ: A SZERZŐ lőtt kapufát. Az ellentáma­ dásból, három passzból fel­ építve a támadást Mészáros révén megszerezte a veze­ tést az FTC (3-4). A 38. perc­ ben végre megtört a jég és egy végigjátszott támadás végén Szabó Bence gurított jobbról a kapuba (4-4). Az utolsó másfél percben sorra

jöttek a hazai helyzetek, de újabb gól nem született így a négy közé jutás is csak álom maradt. Összesítésben a Ferencvá­ ros jutott a Final Fourba 8-6os összesítéssel. A Göcsej SK mindent megtett, de a foci örök törvénye, hogy a helyzeteket be kell rúgni és

nem szabad kapni. A Ferenc­ város a két mérkőzés alap­ ján megérdemelten jutott to­ vább. A Göcsej SK-nak nincs ideje a sebek nyalogatására, mivel január 22-én a Vasas ellen már első osztályú baj­ noki vár a csapatra Buda­ pesten. -I-

Tornát és évzárót rendeztek a zalaegerszegi röplabdások A ZTE Röplabda Klub volt a házigazdája a tornarendszerben bonyolódó férfi röplabda NB II-es bajnokság harmadik fordulójának. A tornán a szombathelyi SzoESE és a fehérvári Felső­ városi Di Angelo csapatai mérkőztek egymással. Mind a két ellenfél nagyon készült a házigazdák ellen, mert az előző fordulókban mindket­ ten kikaptak a zalaiaktól. Az várható volt, hogy minimális különbségek fognak dönteni egyik vagy másik csapat ja­ vára. A ZTE RK-nak nem in­ dult jól a forduló, ugyanis az utolsó edzésen a csapat első számú feladója, Horváth Richárd eltörte a kezét, amit

Zalaegerszegi 7 Napba már a facebookon is! facebook.com/ zalaegerszegi7nap 7 nap 2013. december 13.

• I. évfolyam 49. szám

zalaegerszegi nap Disznó

Ingyenes városi közéleti hetilap

tor: életben tartják a

Az egerszegi piacon

mindig az évszaknak

megfelelő árukra

irányítják a figyelmet

3. oldal

a hét témája

Érezni lehetett Mindszenty bíboros segítségét…

Püspöki szentmisén áldották meg a felújított zalaegerszegi ferences templomot n 6–7. oldal

ötórai tea Az előadás egy jelenetében

Kiss Ernő (Max Detweiler),

valamint a Trapp kapitány

Bővül a Hevesi Sándor Színház repertoárja, a teátrumban ma este mutatják be A muzsika hangja cí

gyermekeit formáló

csapat

„Éreztem, ahogy kiteljesedik az életem” Fotó: Pezzetta

Umberto

ria Augusta von Trapp nő önéletrajza alapján báró- ja a zárdát, és a Trapp csaszüle-

Január 28-án torkos csütörtök Cukrászdában! 50% a Kondor C %

50%

50% Cukrászda Kondor

hagyományokat

Premier: A muzsika han gja

műteni kellett, és ez valame­ lyest rányomta a bélyegét a mérkőzésekre. A zalaiak a körülményekhez képest is jól teljesítettek és mindkét mérkőzésükön kiélezett csa­ tában maradtak alul ellenfe­ lükkel szemben. A nyitó mér­ kőzésen a szombathelyiek ellen 3-1 arányban kikaptak a hazaiak, míg a másik mér­ kőzésükön a fehérváriak el­ len rövidítésben maradtak csak alul 3-2-re. A mérkőzé­ sek után az önkormányzat alsóerdei üdülőjében tartot­

Kondor Cukrászda

Lapozzon bele a

ZalaegersZegi

ter, aki a támogatásáról biz­ tosította a röplabdásokat, és Zalaegerszeg új sportkon­ cepciójában is foglalkoznak majd a klubot érintő kérdé­ sekkel. A 2015. évi beszámo­ lóban elhangzott, hogy a klub az önkormányzati, a szövetségi támogatásokból és a tagdíjakból gazdálkod­ hatott. Sikerült új szerelése­ ket és sporttáskákat vásá­ rolniuk a felnőtt csapatnak és egyéb eszközbeszerzésre is futotta a keretből. A ZTE Röplabda Klub volt a házigazdája a tornarendszerben bonyoA ZTE RK a következő for­ lódó férfi röplabda NB II-es bajnokság harmadik fordulójának dulóban, január 30-án Szom­ FOTÓ: A SZERZŐ bathelyre látogat, ahol a SzoESE és a Szeged lesz az ta meg a ZTE RK a 2015-ös összejövetelen jelen volt ellenfele. évértékelő közgyűlését. Az Balaicz Zoltán polgármes­ -I-

50

Minden sütemény féláron!

Zeg., Bíró Márton u. 20-22. Tel.: 06-92/315-055

Kisskonndáss Étterem

Várjuk továb bbra is régi és új kedvess vendégeinket! Családi és cé éges rendezvények, lakodalmak,, bálok lebonyolítássát vállaljuk.

Zalaegerszeg, Hock János u. 53. Tel./Fax: 92/321-378


16 | 2016. január 22. |

sport

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Somogyi Péter tizenhat év után igazolt vissza Zalaegerszegre

Hosszas gondolkodás előzte meg a sportoló döntését Zalaegerszegen az Ebergényi úti lőtéren jelentette be Somogyi Péter, hogy tizenhat évi komáromi versenyzés után újra Zalaegerszegre igazol. A sajtótájékoztató elején Vigh László országgyűlési képviselő beszélt korábbi MHSZ-es élményeiről és reményét fejezte ki, hogy új lendületet adhat a világbajnok sportlövő visszatérése. Somogyi Péter bevezetőjé­ ben elmondta, hogy hosszas gondolkodás után döntött a hazatérés mellett és idéntől a ZTE Sportlövész Klub és Kul­ turális Egyesület versenyzője­ ként készül az előtte álló fel­ adatokra. A 2011-ben alapított egyesület alelnökeként felada­ ta a sportág népszerűsítése, az utánpótlás fejlesztése és a te­ hetségek gondozása. Tervei szerint egy jól működő, olyan klubot szeretne működtetni, amiben nem a nagy létszámok, hanem a minőségi sport és az eredményesség a fő cél. A sportoló kiemelte tanítvá­ nyát, Kurucz Pétert, aki az el­ múlt évben szinte minden ver­ senyt megnyert és az ob-n a

serdülők között második he­ lyet szerzett. A fiatal sportolón keresztül szeretne kedvet csi­ nálni a leendő sportolóknak, hogy van hova eljutni ebben a sportban. Somogyi Péter el­ mondta továbbá, hogy a lőté­ ren működő másik két klubbal is szoros együttműködésben a sportág népszerűsítésén dol­ gozik majd. Zárásként Balaicz Zoltán polgármester a létesítmény fej­ lesztéséről, felújításáról be­ szélt. Fontosnak tartja, hogy ahol neves, válogatott sporto­ lók töltik a mindennapjaikat, a körülmények is segítsék a fel­ készülésüket. Zalaegerszeg önkormányzata február 4-én, soros közgyűlésén szavaz

Vigh László, Somogyi Péter és Balaicz Zoltán az Ebergényi úti lőtéren, a visszaigazolást ismertető sajtótájékoztatót követően FOTÓ: A SZERZŐ majd arról a 12 millió forintos támogatásról, amit a létesít­ mény felújítására szánnak. Az első ütemben a tetőszerkezet átalakítását oldják meg. Ko­ rábban együttműködési meg­ állapodást kötött a város a sportági szövetséggel, hogy az

önkormányzati támogatás mellett ők is elkezdik a sport­ ág- és a létesítményfejlesztést Zalaegerszegen. A munkát már az idén elkezdik. Somogyi Péter csapatvilág­ bajnoki címet szerzett 2011ben Lengyelországban, vala­

mint egyéniben Európa-bajno­ ki címet szerzett Franciaor­ szágban. A távlati tervei között a 2016-os hazai rendezésű Eu­ rópa-bajnokságon szeretne jól teljesíteni. A találkozó végén a jelenlévők a lőtéren kipróbál­ hatták a légpuskákat is. -I-

A Vasas Akadémia ellen szerezte meg második győzelmét a női kosárcsapat A női kosárlabda-bajnokság 12. fordulójában a ZTE NKK közvetlen riválisát, a Vasas Akadémiát fogadta. Nagy akarással és pontosan játszott az első félidőben a zalai együttes.

A Maraton Maraton Lapcsoport vidám csapatába keres kihívásokat szerető, nagy teherbírással rendelkező, magas jövedelmet kedvelő

Főleg Szélesy és Böröndy jeleskedett a pontgyártás­ ban, a palánkok alatt pedig Horváth Zsófia gyűjtötte szorgosan a lepattanókat. A félidőre magabiztosan játsz­

va és jól védekezve húszpon­ tos előny szorgoskodtak ös�­ sze a lányok. A harmadik negyed elején kicsit magára engedte ellenfelét a ZTE NKK, de a fővárosiak tíz pon­

hirdetési tanácsadó munkatársat Zalaegerszeg és vonzáskörzete területére.

Elvárásaink:

Amit kínálunk:

• értékesítésben szerzett tapasztalat • agilis, rugalmas természet • középfokú végzettség • saját személygépkocsi, jogosítvány

• fix jövedelem + jutalék • folyamatos képzés • elkötelezett és törekvő munkatársunknak biztos előrelépés és karrier a média világában

A fényképes önéletrajzokat a kovacs.vera@maraton.plt.hu e-mail címre várjuk.

Gáll Tamás együttese a következő fordulóban az eddig remekül szereplő Ceglédhez látogat január 23-án FOTÓ: A SZERZŐ

ton belülre nem tudtak kerül­ ni. A negyed második felében újra a hazaiak domináltak, és ha a végén Adamecz nem szerez egymás után két há­ rompontost, akkor megnyug­ tatóbb előnnyel várhatták volna a záró negyedet. Az utolsó játékrészben sem vál­ tozott a játék képe. A ZTE tartotta előnyét, míg a vendé­ gek próbálták csökkenteni hátrányukat. A vége maga­ biztos, 71-52-es hazai győze­ lem, ami fontos lépcsőfokot jelent a lányok számára. A találkozón a legtöbb pontot ezúttal Gáspár-Szalay Virág szerezte, 17-et, szerzett 4 lepattanót és kiosztott 7 gól­ passzt. Összesen 28 VAL ér­ tékig jutott. A leghaszno­ sabbnak Horváth Zsófia bi­ zonyult, aki 8 pontot szerzett, mindössze egy dobást hibáz­ va. Emellett 16 lepattanót gyűjtött be (8/8) és 3 gólpassz mellett 1 blokkot is kiosztott és 28 VAL értékig jutott. Gáll Tamás együttese a követke­ ző fordulóban az eddig reme­ kül szereplő Ceglédhez láto­ gat január 23-án. -I-


sport

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

| 2016. január 22. | 17

A harmadik helyen zárták a középszakaszt a serdülő Titánok

Nehéz mérkőzésen vannak túl a fiatal jégkorongozók A Zalai Titánok serdülő csapata a középszakasz B csoportjában szerepel. Csata Csaba együttese egy hét alatt három mérkőzést is játszott a bajnokságban. Az idei évi első bajnokiju­ kon a Vasas csapatát fogad­ ták a Zalaegerszegi Jégcsar­ nokban. Nem ígérkezett kön�­ nyű mérkőzésnek és ez be is igazolódott. Az első harmad közepén szerzett vezetést a fővárosi együttes, amit az óri­ ási erőbedobással küzdő Titá­ nok a második harmad köze­ pén kiegyenlítettek. A folyta­ tásban a vendégek két gólt szerezve, 3-1-re győzve elvit­ ték Zalaegerszegről a bajnoki pontokat. Három nap múlva Dunaújvárosban vizitált a Ti­ tánok csapata és már az első

A hétvégén az ország jégcsarnokaiban először tartják meg a múzeumok éjszakájához hasonlóan a jégcsarnokok éjszakája programot, ahol 17 órától éjfélig várják a jégsportok szerelmeseit FOTÓ: A SZERZŐ harmadban megszerezték a fiúk a vezetést. A második harmadban kiegyenlítettek a hazaiak, de a Titánok roha­ mait a harmadik játékrész­ ben már nem tudták kivédeni

és két gólt szerezve, 3-1-re győzve, értékes pontokat sze­ reztek a fiúk a hazai jégko­ rong egyik fellegvárában. A középszakasz záró mérkőzé­ sét idegenben vívták a Titá­

ZVE-sikerek a junior férfi tőr ob-n Január elején a budapesti Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban került lebonyolításra a férfi junior tőr országos bajnokság. A kétnapos viadal első napján az egyéni versenyben négy zalaegerszegi versenyző – Simon Kristóf, Wolf Ádám, Darabos Vince, Németh Zalán – indult a Zalaegerszegi Vívó Egylet színeiben. A legtovább Simon Kristóf jutott, aki nagyszerű vívással csupán egy tussal kapott ki a nyolc közé jutásért a későbbi bajnoktól, így legjobb vidéki vívóként a 9. helyen végzett a színvonalas versenyen. A ver­ seny másnapján a 6. helyen ki­ emelve folytatta volna a ZVE csapata. Vagyis csak kezdte volna, mivel hiába adta le a ne­ vezését a csapat szombaton, mégsem volt a rajtlistán. A nem várt közjáték után végül a ZVE

egyetlen vidéki indulóként mégis elkezdhette a csapat­ versenyt. És nem is akárho­ gyan. A csapat Wolf Ádám és Darabos Vince kitűnő vívásá­ val a nap egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatva el­ búcsúztatta a négy közé jutá­ sért a 3. helyen kiemelt BHSE csapatát. A döntőbe jutásért a későbbi bajnok MTK még ne­ héz falatnak bizonyult, a fővá­ rosiak meggyőző vívással ver­ ték a zalaegerszegi csapatot. A

2014. január

10. • II. évfolyam

1. szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

Nem példaértékű

Egészséges ivóvíz a

Horváth

László, Gyutai

– Már januárban

tavaszt

ígér a kikeleti

hóvirág

22. oldal

poharakban

Csaba, Vigh

László és Kovács Tamás Sikeres volt, a tegnapi így a teljes sajtótájékoztatón ügyminisztériu önrészt mhoz beadott biztosítja a Bel4,3 milliárd rülete javarészt pályázat, forintos ivóvízminőség vagyis a kívánalmaknak, megfelelt ram sem a hegy, a város, sem -javító ám bizonyos Hagyárosbörönd lések költségvetésé településein,Göcsej vás, az együttműköd progKustánszeg, , Káegerszeg Zala- Németfalu, ő telepü- területén nyugati vízgyűjtő Milejszeg, t nem terheli. amely a tervek korábban A beruházás, boldogfa, Pálfiszeg, Zalaszerint lentett a Zalaszentgyörgy kezdődik, határérték gondot je- érint, több mint ez év első negyedében (noha az teljesítése mondta egészségügyi tájékoztatás-– 5 ezer embert képpen értéket Vigh László határitt sem Fotó: SereS

Péter

a hét témája

Adósság­ konszolidáció

A központi kormányzat 965 millió forintos fejlesztési hitelt vesz godt pénzügyi át, így nyuév elé néz város, 7 a milliárd forintos fejlesztésre laegerszegenkészülnek Za-

ötórai

n 6–7. oldal

tea

„Az adott helyzetből kell kihozni a legtöb­ bet, a legjobbat”

érint. Az Európai csatlakozással Unióhoz való Magyarország – a korábbi vállalta, hogy jelentősen ter helyett 50 milligramm/likenti az csök- terre. 10 milligramm/liivóvíz arzéntartalmát Zalaegerszeg, Zalavíz

zéntartalom), érte el az ar- gyűlési képviselő. országte, az önerőhöz Hozzátetidézte az ményeket előzGyutai Csaba pol- nisztériumhoz a Belügymigármester. adtak be lyázatot, páA 4,3 milliárd a úgy döntött, kormány pedig forintos jekt 13 pro459 millió illetve a települést Zrt. szolgáltatási forinBecsvölg – Bagod, tot biztosít hozzá, ye, Boncodfölde, program te- Csonkaheg vagyis a 100 yhát, Dobron- mogatottságotszázalékos tákapott. tatás a 8. oldalon.) (Foly-

Próbálta már az amerikai központi idegrendsze módszert, mely CRANIOSACRA ren keresztül hat?a LIS TERÁPIA - a stressz csökkentésében, segíthet: - kialakult betegségek betegségek megelőzésében migrén, depresszió, kezelésében: fóbiák, alvászavar, mozgásszervi, neurológiai, műtét utáni nőgyógyászati problémák,ízületi állapotok, szülés utáni Csecsemő-és fájdalmak, regenerálódás idegrendszeri gyermekkori zavarok, ...stb. diszlexia, problémák…stb.

Árzuhanás Jégvarázs

Az a kció érv ényes: 2014.01.10–01.20-ig.

SERTÉS

OLDALAS

gerinctorna,

SCHROTH

Fekete Enikő

a.hu

A filmmel az alkotók új műfaj született, sikerrel akadályokat. vették az A Jégvarázs című filmről a 12. oldalon.

PÓTSZILVE

Gyermekgyógytorna, Gye

Beszélgetés művésznővelPap Lujza színértékrendről, hivatásról a nemrégiben kapott Domján Edit-díja kapcsán n 9. oldal

SZTER

a

terápia

Craniosacralis Cra terapeuta, gyógytornász-fi Zalai Egészségcentrum zioterapeuta ZZalaegerszeg a Csány , bővebben: L. tér 1., Tel.: +36-30/247-1855, www.enikogyogytorn

Saját üzleteink: Pókaszepetk,

Petőfi Tel.: 92/584-062út 117. Zalaegerszeg, (Vásárcsarnokkal Piac tér Erzsébet-utalványt szemben) elfogadunk! Áraink az

áfát tartalmazzák.

JANUÁR

-ban

17-én!

Stárvendég: JOLLY és SUZY

Asztalfogalás,

információ: 30/217-69 17

Heti akciónk

23. oldalon!

a

pénteken

26 000 postaládában

ZalaegersZegi

7 nap 2014. január 10.

megújuló újságok, megújuló lehetőségek

• II. évfolyam 1.

szám

zalaegerszegi nap

Ingyenes városi közéleti hetilap

Mezílábas virágvará zsló

Nem példaértékű

– Már januárban

Egészséges ivóvíz a poharakban tavaszt ígér a

kikeleti hóvirág

22. oldal

a hét témája

Adósság­ konszolidáció

A központi kormányzat 965 millió forintos fejlesztési hitelt vesz át, így nyugodt pénzügyi év elé néz a város, 7 milliárd forintos fejlesztésre készülnek Zalaegerszegen n 6–7. oldal

Horváth László,

Gyutai Csaba, Vigh

László és Kovács

Tamás a tegnapi

Sikeres volt, így a teljes önrészt biztosítja ügyminisztérium

ötórai tea sajtótájékoztatón

a Belrülete javarészt hoz a hegy, Hagyárosbörönd, 4,3 milliárd forintos beadott pályázat, vagyis a kívánalmaknak, megfelelt ám Káivóvízminőség-javító bizonyos településein,Göcsej vás, Kustánszeg, ram sem a város, Milejszeg, progZala- Németfalu, egerszeg nyugati sem vízgyűjtő boldogfa, Pálfiszeg, Zalalések költségvetését az együttműködő telepü- területén korábban Zalaszentgyörgy – lentett a határérték gondot je- érint, mondta amely a tervek szerintnem terheli. A beruházás, tájékoztatásteljesítése képpen (noha az egészségügyi Vigh László kezdődik, több mint ez év első negyedében országhatár- gyűlési értéket itt sem képviselő. Hozzátet5 ezer embert érint. érte el az arte, az önerőhöz zéntartalom), idézte az előza Belügyminisztériumhoz ményeket Gyutai Az Európai Unióhoz adtak be páCsaba pol- lyázatot, való – a korábbi csatlakozással a kormány pedig 50 milligramm/li- gármester. Magyarország úgy döntött, 459 ter helyett 10 vállalta, hogy A 4,3 milliárd jelentősen csökmilligramm/liforintos promillió forintot biztosít hozzá, jekt 13 terre. Zalaegerszeg, kenti az ivóvíz arzéntartalmát vagyis a illetve a Becsvölgtelepülést – Bagod, program Zalavíz Zrt. szolgáltatási 100 ye, te- Csonkaheg Boncodfölde, mogatottságotszázalékos táyhát, Dobronkapott. tatás a 8. oldalon.) (FolyPróbálta már az amerikai központi idegrendszere módszert, mely a n keresztül hat? CRANIOSACRAL IS TERÁPIA segíthet: - a stressz csökkentésében, betegségek megelőzésében - kialakult betegségek kezelésében: migrén, depresszió, fóbiák, alvászavar, neurológiai, mozgásszervi, nőgyógyászati problémák,ízületi műtét utáni állapotok, fájdalmak, szülés Csecsemő-és gyermekkori utáni regenerálódás ...stb. zavarok, diszlexia, idegrendszeri problémák…stb.

Gyermekgyógytorna, Gye

gerinctorna, SCHROTH

Fekete Enik

terápia

Fotó: SereS

Árzuhanás Jégvarázs 01.10–01.20-ig. Az akc ió érvényes: 2014.

SERTÉS OLDALAS

A filmmel új műfaj az alkotók sikerrel született, vették az akadályokat. A Jégvarázs című filmről a 12. oldalon.

PÓTSZILVESZTER a

-ban

JANUÁR 17-é

Péter

„Az adott helyzetből kell kihozni a legtöb­ bet, a legjobbat”

Beszélgetés Pap Lujza színművésznővel értékrendről, hivatásról a nemrégiben kapott Domján Edit-díja kapcsán n 9. oldal

Szabó Rezsőre, a ZTE FC labdarúgócsapatának egykori csatárára és későbbi edzőjére emlékeztek a játékosról elne­ vezett teremtornával. Az után­ pótláscsapatoknak rendezett tornán az U11 és U13-as kor­ osztály méretette meg magát. A házigazdákon kívül a Slaven Belupo (horvát), GAK (oszt­ rák), NK Verzej (szlovén), Illés Akadémia Szombathely, Siófo­ ki Bányász és a Videoton FC küzdött az érmes helyekért. A fiatalabb korosztályban a Vi­ deoton végzett az élen, meg­ előzve a GAK (osztrák) és a ZTE FC csapatait. A torna leg­ jobb kapusának Nikolas Seidlt (Grazer AK) választot­

ták, míg a legjobb mezőnyjáté­ kos címet Horváth Kevin (Vi­ deoton) érdemelte ki. A gólki­ rály Sági Marcel (ZTE) lett, míg a legjobb hazai játékosnak járó különdíjat Pálinkás Ákos vehette át. Az U13-as korosz­ tályban a Siófoki Bányász csa­ pata szerezte meg az első he­ lyet, a ZTE FC és az Illés Aka­ démia előtt. A legjobb kapusnak Pataki Márkot (Illés Akadémia), míg a legjobb mezőnyjátékosnak Muth Martint (Siófok) válasz­ tották. A gólkirályi címet Csóka Dominik (ZTE) hódította el, míg a legjobb hazai játékos­ nak Senkó Zsombort (ZTE) választották. -I-

Festetich Kastélyszálló - Szeleste -

Kíváló gyógyvíz, festői szépségű arborétum várja Szelestén a Kastélyszállóban!

TELEPHELY BŐVÍTÉS MIATT

3NAP/2 ÉJSZAKA

Érdeklődni: Zalaegerszeg, Báthory út 2/M alatt. Telefon: 36-30-9397-048, 36-92-510-805

Félpanziós ellátással, korlátlan gyógyfürdőhasználattal Ft/fő+IFA Érvényes: 2016. febr. 29-ig (Kivéve: 2016. febr. 12-14 között.)

EL ADÓ!

7 nap

zalaegersze gi nap Mezílábas virágvarázsló

Egy ezüst- és egy bronzérem

VARRÓ MŰVEK TELEPHELYE

A városról A városnAk ! ZalaegersZegi

bronzért folytatott küzdelem­ ben a Törekvés I. csapata volt az ellenfél. A Törekvés uralta a mérkőzés első részét, az utolsó körben a ZVE azonban beérte ellenfelét. Darabos Vince első­ ként egy emlékezetes csörté­ ben felhozta a csapatot, Simon Kristóf megfordította az állást, míg Wolf Ádám 44-44-es állás­ nál bevitte a győztes tust. Leg­ alábbis a vívóteremben min­ denki így látta. Egyetlen em­ ber volt, aki szerint a mindent eldöntő találatot a Törekvés vívója szerezte, de ez sajnos a mérkőzés bírája volt. Összes­ ségében a ZVE fiatal tőrözői a várakozásokat felülmúlva az utóbbi évek legemlékezetesebb teljesítményét nyújtották, és legjobb vidéki egyesületként sikeresen képviselték Zala­ egerszeg városát ebben a fővá­ rosközpontú sportágban. -I-

nok. A KMH elleni bajnoki gólzáport hozott. Az első har­ madban kétgólos hátrányból álltak fel a fiúk és döntetlenre hozták az első játékrészt. A második harmadban minden

úgy alakult, ahogy tervezték, és négy gólt ütve megalapoz­ ták a győzelmünket. A záró játékrészben öt perc alatt újabb három gólt szereztek a fiúk és végleg eldöntötték a találkozót. A hazaiak még szépíteni tudtak, de a maga­ biztos 10-5-ös Titán győzelem nem forgott veszélyben. A serdülő csapat a közép­ szakasz B csoportjában a harmadik helyen végzett, 14 mérkőzésből 10-et megnyer­ ve és mindössze négyszer kapitulálva. A gólarányuk is imponáló, 114-33. Csata Csaba együttese csak hajszállal maradt le a felsőházi ráját­ szásról így a 13–16. helyért küzdhet tovább. A hétvégén az ország jégcsarnokaiban először tartják meg a múze­ umok éjszakájához hasonló­ an a jégcsarnokok éjszakája programot, ahol 17 órától éj­ félig várják a jégsportok sze­ relmeseit. -I-

Betekintés:

www.varromuvek.hu

17.450

További inform máció: 95/565-001, www.szelesteikastely.hu, info@szelesteikastely.hu


18 | 2016. január 22. |

színes

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Karéliai medvevadász Kutya a második világháború után, 1945- tették. Feje háromszögletű, stopja ben állították fel. A háború alatt a jól kifejezett, arcorri része magas és kihalás veszélye fenyegette. hegyes, orrtükre nagy és fekete. Szeme kicsi, barna, tekintete éber. Füle TesTi adoTTságok közepes méretű, felálló, vége lekeKözepes termetű, zömök kutya. A rekített. Szőre durva tapintású, sűrű, kan marmagassága 57 cm, a szukáé az aljszőr dús és puha. Színe fekete szóra. Jó házőrző. 5 cm-rel kevesebb, a kan súlya 28 vagy vörös, fehér foltokkal. A medvevadász elnevezés arra utal, kg, a szuka súlya kevesebb. Rendkígondozás és TesTmozgás hogy jó képességei miatt medvére vüli szaglása révén felülmúlhatatlan Jellem és Lakásban nem tartható. Egészséés jávorszarvasra vadásztak vele. A abban a munkában, amire tenyész- alkalmazkodóképesség ges fizikumának elengedhetetlen a vadászok óriási bátorsága miatt tarrendszeres testmozgás. A karéliai medvevadász tartózkodó, tották nagy becsben. Finn kutyafajde ennek ellenére kiegyensúlyota, az egykori Karélia tartományból zott. A kutyákkal szemben azonban származik, Oroszország északnyuagresszív, míg az emberekkel nem gati részéből. Kitűnő tájékozódási annyira. Vadász- és harci ösztöne képességének köszönhetően a karénagyon fejlett. Nevelését korán kell liai medvevadász kutyával nagyvadkezdeni, és kitartóan kell végezni. ra vadásztak. A fajta tenyésztéséhez Gyorsan tanul, és hallgat a parancs1936-ban láttak hozzá, standardját

VIGYÉL HAZA!

Bogáncs Állatmenhe6.ly Zalaegerszeg, Csilla dűlő +36-30/424-35-79

Dagi

Dagi 2014. novemberi születésű, tacskó keverék kan. Salomvárról, a gazdájától került be a menhelyre. Bár nagyon szerették ezt a gyönyörű fiúcskát, túl sok kan kutya volt a családban, folyamatosan balhéztak egymással, így kénytelenek voltak lemondani róla. Dagi nagyon rosszul viseli a menhelyi körülményeket. Először egy kinti kennelben helyeztük el őt, hamarosan súlyos tüdőgyulladást kapott, egy ideig kétséges volt az életben maradása is, szerencsére túl van már a krízisen. A bezártságot nehezen tűri, hiányzik neki a mozgás szabadsága, sürgősen szüksége lenne egy családra, hogy szabadulhasson végre a fogságából. Végtelenül kedves, barátságos kutya, jó természete alkalmassá teszi őt gyerekek és idősebbek mellé is társnak, kiváló családi kutya válhat belőle. A szuka kutyákkal harmonikus a kapcsolata, a kanokkal azonban szoktatni kell, a cicákat nem tolerálja. Pórázon szépen sétál. 2015. november 19-én került a gondozásunkba. Oltva, chipelve, ivartalanítva van.

-e? d o d Tu

Tudod-e hányadik alkalommal rendezték meg a Kutyák napja g e m t n e l Mikor je nevű rendezvényt?

ie David Bow ay The Next D ze? című leme A) 2013

B) 2001 A: 6 B:13 C) 2010

C:3

A tippedet küldd a

zalaegerszegi7nap@maraton.plt.hu címre! A nyeremény:

A nyeremény 1000 Ft értékű fogyasztás

1 db 28 cm-es pizza helyben fogyasztva

az Érik Felajánló: a...Ételbár Pizzaboyés Kávézó Zalaegerszeg, Tüttőssy út 7. (CsipkeTel: passzázs) felajánlásából. 06-30/74-14-114

Előző újságunkban megjelent „Tudod-e?” játékunk megfejtése a „B”.

Nyertesünk:

Kovácsné Tóth Roberta olvasónk!

Gratulálunk!


apróhirdetés

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Zeg-en, vagy közelében 50-90 nm-es tégla építésű házakat/lakásokat keresünk CSOK-os ügyfeleinknek. Tel:+36-30-5440498 Napkelet építési családi dással 0498

utcában 727 nm -sík– területen, új építésű ház 2016. év végi átaeladó! Tel:+36-30-544-

CSOK 3 gyermekes családoknak! Adjuk a telket Zeg-en, felépítjük a házát 5 %-os ÁFA-val, Önnek csak költözni kell. Tel:+3630-544-0498 www.dashaus.hu Eladná ingatlanát? Segíthetünk? Zalaegerszegen lakásokat, sorházakat, házakat keresnek ügyfeleink! Tel:+36-30-314-0123 Zalaszentivánon 2 lakrészből álló 170 nm-es, dupla garázsos, központi fűtéses családi ház eladó. Ir.ár: 14,8 MFt. Érd:+36-30445-7477 2000 után épített házat keresek Zalaegerszegen! Ár: Megegyezés szerint! Tel:+36-30-5637212 Teskándon az iskola közelében, nappali+3 hálószobás, igényes családi ház 30,5 MFt-ért eladó. Tel:+36-30-544-0498 Csácsi városrészben nappali + 3 hálószobás családi ház kis telekkel 14 MFt-ért eladó. Tel:+36-30-544-0498 Pálfiszegen/Németfaluban családi házak, gazdálkodásra alkalmas területtel 4-4 MFt-ért eladók. Tel:+36-30-544-0498

Platán soron, 3. emeleti, 55 m2es, 1+2 félszobás, konvektoros, hőszigetelt lakás eladó. Irányár: 8,2 MFt. Tel.:+36-30-349-4968 Min. 2 szobás eladó lakást keresek Zeg.-en! Ár: Megegyezés szerint! Tel:+36-30-563-7212 Belvárosi 2 szobás lakást keresek, lehet felújítandó is! Tel:+36-30701-3394 Landorhegyen 1 szobás + étkezős lakás eladó! Ir.ár: 5,49 MFt. Érd:+36-30-701-3394 Göcsej úton 2 szobás erkélyes lakás 6,9 MFt-ért eladó! Érd:+3620-950-3079 Belvárosban min. 2 szobás, egyedi fűtésű lakást keresek! Érd:+36-20-950-3079

ALBÉRLET KÍNÁLAT Zalaegerszegen, 2 szobás, központi fűtéses lakás kiadó. Tel.:+36-30-375-3507

TELEK Palota építésére is alkalmas, városra néző nagy telek eladó. Zalaegerszeg Becsali út. Tel:+36-30-634-3750 Zalaegerszeg Nekeresdi út elején, építési saroktelek, teljes közművel eladó. Tel.:+36-92599-078

Befektetőknek: 90 nm-es 1 emeleti, 4 szobás tetőtéri lakás –hosszú távú visszabérléssel11 MFt-ért eladó,. Tel:+36-30902-4418 Dísz térre néző, 90 nm-es cirkó fűtéses, 3+1 félszobás lakás 15,5 MFt-ért eladó. Tel:+36-30-5440498 Egry József utcában II. emeleti 63 nm-es, felújított erkélyes lakás eladó. Ir.ár: 9,2 MFt. Érd:+36-30445-7477 Keresek lakást Zalaegerszegen. Felújításra szoruló ill. jelzáloggal terhelt is lehet. Tel:+36-30397-1781

A megjelenés helyei: Zalaegerszegi 7 Nap (26 000 példány) Zalaegerszeg teljes területe, Andráshida, Botfa, Csács, Ságod, Bazita

Apróhirdetési árAk

Csácsi-hegyen, szőlő épülettel eladó. Tel.:+36-30-572-4146

t

Blokkár 10 szóig lakossági 825 Ft kiemelt lakossági 1238 Ft üzleti 1651 Ft kiemelt üzleti 2476 Ft t Ft

VEGYES R0007/92/1999

Nyári utazási ajánlataink már foglalhatók,

továBBi szavak:000 Ft lakossági750 Ft 82,55 Ft t kiemelt lakossági 123 Ft üzleti 2000 Ft 165 Ft t kiemelt üzleti Ft 248 Ft t

januárban 7% kedvezménnyel. Görögországi (9 helyszín) és törökországi utazások zalaegerszegi felszállással nagyon kedvező árakon! Tájékozódjon weboldalunkon vagy helyi partner irodáinknál. Grand Tours, Debrecen, 52/448-348 www.grandtours.hu

VÁLLALKOZÁS Energetikai tanúsítványok készítése akár másnapra is. Tel:+3630-385-6883 Küszöb a lakás éke! Matt, tükörfényes küszöbborítás felmérése, felrakása. Tel.:+36-70-504-7731

HETI VICC

Az apa a gyerekével utazik a buszon. Az első megálló egy könyvesbolt előtt van. – Apúúú! Vegyél nekem mesekönyveeet! Meseköny­ vet akaroook! – mondja a gyerek. – Nyugalom, Kristóf, nyuga­ lom! – így az apa. A következő megálló egy cukrászda előtt van. – Apúúú! Vegyél nekem fagyííít! Fagyííít akaroook!

2014. január 1-jétől visszavonásig ÉrvÉnyesÉrvényes 2015. január 1-jÉtől visszavonásig

INGATLAN

LAKÁS Zalaegerszegen eladó lakásokat keresünk ügyfeleinknek. Nem kizárólagos szerződéssel 3 %os jutalékkal. Tel:+36-30-5440498

Apróhirdetési szelvény APRÓHIRDETÉSI SZELVÉNY

316419

CSALÁDI HÁZ

| 2016. január 22. | 19

– Nyugalom, Kristóf, nyuga­ lom! A most leszálló ember mond­ ja az apának: – Hát, tudja uram, hallatlan türelme van. Én már rég fel­ pofoztam volna a kis Kristó­ fot. – Hát, valóban nehezen tür­ tőztetem magam. De egy dol­ got félreért. A gyermekemet Kázmérnak hívják, Kristóf én vagyok.

Kérjük jelölje be, melyik rovatban kívánja hirdetését megjelentetni!

 Családi ház  Lakás  Ingatlan  Telek  Nyaraló

 Garázs  Albérlet  Kiadó ingatlan  Kiadó garázs  Üzlet

Kiemelt lakossági apróhirdetés ára:

Megjelenés:

 Hitel  Állást keres  Állást kínál  Társkeresés  Autó/Motor

 Bútor  Mûszaki cikk  Növény-állat  Vállalkozás/

 Oktatás  Vegyes

Szolgáltatás

 keretes kiemelés +50% / megjelenés

 színes háttér +50% / megjelenés

alkalom. (Hatöbbszörimegjelenéstkér,akkorazárakatkérjükamegjelenésekszámávalbeszorozni.)

Megrendelõ neve, címe: ________________________________________________________________________________________________________ Kelt:_________________________________________________________________________________________________________________________ Megrendelõ aláírása: ___________________________________________________________________________________________________________ g g g . SZEMÉLYES HIRDETÉSFELADÁS HIRDETÉSI PONTUNKON:

Eötvös utcai hirdetőpont zalaegerszeg, Eötvös u. 12/d. tel.: 20/803-9197


20 | 2016. január 22. |

egészség

BELGYÓGYÁSZAT

KÉZSEBÉSZET

Dr. Kováts László

Dr. Szalai Zoltán

belgyógyász főorvos, hypertonológus

kézsebész traumatológus főorvos

péntek 14-16

csütörtök 16-18

+36 92/357 790, +36 70/703-4564 Zalaegerszeg, Ady u. 58

+36 92/357 790, +36 70/703-4564 Zalaegerszeg, Ady u. 58

BŐRGYÓGYÁSZAT

REUMATOLÓGIA

Zsuzsanna Dr. Pál Marianna Maja Dr. Mándó reumatológus főorvos bőrgyógyász, kozmetológus szakorvos csütörtök 9-11

+36 92/357 790, +36 70/703-4564 Zalaegerszeg, Ady u. 58

FOGÁSZAT

Dr. Iván Hajnalka fogszakorvos Zalaegerszeg,

Ady u. 51. fsz. 4. Bejelentkezés:

92/313-455 +36-30/273-44-71 Teljes körű felnőtt és gyermek fogászati ellátás.

Dr. Király Gyöngyi fogszakorvos Teljes körű felnőtt és gyermek mek fogászati e

Zalaegerszeg,

Vizslaparki u. 44. 06-20/93-77-522 GYÓGYCENTRUM

Zalaegerszeg, Ady u. 58. e-mail: info@ledaklinika.hu www.ledaklinika.hu bejelentkezés: +36/92/357-790, +36-70/703-4564

 járó beteg szakrendelés  infúziós kezelés  1 napos sebészeti ellátás  fogászati szakrendelés PSZICHOLÓGIA

PSZICHOLÓGIAI

TANÁCSADÁS, TERÁPIA

Dr. Schmidtné Nagy Réka

Klinikai pszichológus

Magántanácsadás:

Zalaegerszeg, Mártírok u.14.

Tel: +36 20 326 3770

hétfő 17-19, szombat 10-12

+36 92/357 790, +36 70/703-4564 Zalaegerszeg, Ady u. 58

SEBÉSZET

Dr. Bertus Mihály

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

A C-vitamin és előnyei A C-vitamin és az asz­ korbinsav elengedhetetlen vízben oldódó vitaminok, amit a testnek különféle külső forrásokból kell be­ szereznie, élelmiszerek­ ből vagy kiegészítőkből. A legkülönfélébb kapszulák, tabletták formájában elér­ hető a C-vitamin, de gyak­ ran szerepel a multivita­ min-formulákban is, illet­ ve porított alakban is elér­ hető. Donald Goldberg, Arnold Gitomer és Robert

A SZAKÉRTŐ SZEMÉVEL

Csontritkulásom van, Napi fél óra mozgás mit sportolhatok? az egészségért! Újabb vizsgálat bizonyította, hogy ha heti öt nap legalább fél órát mozgunk, akkor harmadával csökkenhet bizonyos megbetegedések veszélye. A mozgás hatékonyabb terápia lehet, mint a gyógyszerek, valóságos csodaszer.

seb bész-pllaszttikaii sebész főorvos Rendelés: szerda 17-19 óráig Helye: Zalaegerszeg, Tompa u. 5.

Bejelentkezés: +36-30/927-42-56 www.plasztikabertus.com SZÜLÉSZ-NŐGYÓGYÁSZ

Dr. Kovács Lajos

szülész- nőgyógyász főorvos péntek 9-12

+36 92/357 790, +36 70/703-4564 Zalaegerszeg, Ady u. 58

ULTRAHANG

Dr. Takács Mariann radiológus főorvos kedd 17-20

+36 92/357 790, +36 70/703-4564 Zalaegerszeg, Ady u. 58

Abel is kifejti, hogy a C-vi­ taminnak olyan tulajdon­ ságai vannak, amiknek köszönhetően a szervezet számára nélkülözhetet­ lennek és feltétlenül szük­ ségesnek minősül. A C-vitaminos kezelés leginkább a skorbut gyó­ g yításában bizonyult eredményesnek, ami egy vitaminhiányos állapot, amelyet az általános fá­ radtság, az ínybetegsé­ gek és a rosszul gyógyuló sebek jellemeznek legin­ kább. A C-vitamin-pótlás azonban olyan betegsé­ gek esetében is hatékony segítség lehet, mint a szívbetegségek, a magas vérnyomás és a nátha.

Tárkony, a sárkánynövény A tárkony az egyik legza­ matosabb, bár kevésbé használatos fűszerünk. Pe­ dig felhasználási módja és egészségre gya­ korolt jótékony hatása igencsak számottevő. Fo­ gyasszunk mi­ nél több friss tárkonyt, hiszen szezonja van, szépen zöldell­ nek a tavaly elültetett bok­ rok. Ha túl sok van belőle, tegyük el ecetesen télire, hiszen így is kiváló ízesítő. Ha fáj a fogunk, rágjunk el egy kevés friss tárkonyleve­ let, erős illóolajával hamar elmulasztja a fájdalmat. Ha­

tásosabb, hogyha az össze­ rágott pépes tárkonyt a fájós fogon hagyjuk állni egy da­ rabig. Alkalmazhatjuk eny­ he nyugtatószer­ ként, emésztés­ serkentőként, de enyhébb szív­ problémák ese­ tén is hatásos le­ het. A szervezet­ ben felgyülem­ lett méreganyagokat sem­ legesíthetjük rendszeresen fogyasztott tárkonyteával. De enyhíthetjük a menstru­ ációs görcsöket vagy akár álmatlanság, kimerültség esetén is igencsak haté­ kony.

Csupán fél órát kell mo­ zogni naponta, heti öt al­ kalommal ahhoz, hogy bi­ zonyos megbetegedések kockázata jelentősen csökkenjen – így például a mellráké és a demenciáé – számolt be egy új kutatás eredményeiről a The Te­ legraph. A vizsgálatban több mint 200, a fizikai ak­ tivitás egészségügyi hatá­ sairól szóló kutatás adata­ it összegezték. Kiderült, hogy a rendszeres fizikai aktivitás jótékonyabb ha­ tású, mint a gyógyszerek. A mellrák kialakulásá­ nak a kockázatát például 25 százalékkal csökkenti a rendszeres mozgás, a bél­

daganatok esetében pedig az arány 45 százalék. A demencia és az agyvérzés kialakulását 30 százalék­ kal csökkenti a rendszeres aktivitás, míg a szívbeteg­ ségek előfordulását mint­ egy 40 százalékkal. Scarlett McNally brit or­ topéd sebész szerint az or­ vosoknak különösen nagy felelősségük van abban, hogy az embereket a moz­ gásra ösztönözzék, és ezzel hozzájáruljanak egészsé­ gük megőrzéséhez. A szak­ értő arra is felhívja a figyel­ met, hogy a megelőzéssel rengeteg pénzt is spórol­ hatna az egyén és az egész­ ségügyi rendszer is.

2 ÓRA A CSALÁDI NAGYBEVÁSÁRLÁSRA 1/2 ÓRA A TESTEDNEK 30 perc teljes testedzés erősítés és kardió

2 az t! ér 1 árá z most oz Csatlak őddel barátn n! * féláro

edzői segítség csak nőknek

Curves Zalaegerszeg, laegerszeg Köztársaság u u. 63 63-67. (Posta mellett) (92) 814-503, curves@zalaszam.hu *További részletekért érdeklődjön üzletünkben. Más akcióval nem vonható össze, kizárólag új tagok részére érvényes 2016.01.18. és 2016.02.28. között, ill. a visszavonásig. A változás jogát fenntartjuk. Curves International Inc. 2016

www. curves.hu


egészség

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

| 2016. január 22. | 21

Heti Recept

Téli tárkonyos csirkegombócleves Hozzávalók:

Elkészítés:

40 dkg csirkemellfilé, 1 db apadt zsemle, 1 tojás, 1 csokor petrezselyem, 2 szál sárgarépa, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 szál fehérrépa, 20 dkg hosszúhüvelyű zöldbab, 1 evőkanál frissen vágott tárkony, olaj, só, frissen őrölt bors, citrom, 2 dl tejszín, 1 liter csirke húsalaplé.

A csirkemellet apróra vágjuk és aprítóban finomra daráljuk. A zsemlét aprítóban morzsává aprítjuk. Összedolgozzuk a tojással, 1 teáskanál sóval, borssal, petrezselyemmel, zúzott fokhagymával és a zsemlemorzsával. Félretesszük a masszát. A vöröshagymát apróra kockázzuk, a csíkokra vágott répákkal együtt olajon megdinszteljük. Beletesszük a tárkonyt, a mirelit zöldbabot, fel-

öntjük 1 liter húsalaplével és felzuk, borsozzuk, elkeverjük benne forraljuk. A húsból vizes kézzel gombócokat a tejszínt. Citromlével tehetjük formázunk, és a levesbe tesszük még pikánsabbá. főni. 30 perc főzés után megsózJó étvágyat!

Készítse el, fotózza le és küldje be legkedveltebb receptjét a zalaegerszegi7nap@maraton.plt.hu címre! Szerkesztőségünk tagjai minden héten kiválasztanak egyet a beérkező receptek közül és a következő magazinban megjelentetjük a beküldő nevével együtt.

Védekezzünk hatékonyan az influenza ellen A nyirkos, párás rossz idő beálltával menetrendszerűen érkezik az influenzavírus is. Az influenzajárvány néha komoly, súlyosabb lefolyású, több megbetegedéssel, máskor enyhébb, szelídebb, de jelen van, szinte mindennapos része életünknek. Ha hiszik, ha nem, az influ­ enza már időszámításunk előtt is szedte áldozatait. So­ káig gyógyíthatatlannak tar­ tották, mostanra azonban – úgy tűnik – az orvostudo­ mány felülkerekedett a min­ dig megújuló víruson. Köztudott, hogy az influen­ za cseppfertőzés útján, a le­ vegőben terjed. Körülbelül egynapos, tünetmentes lap­ pangás után hirtelen támad, magas láz, borzongás, rossz közérzet, izom- és fejfájás, orrdugulás, valamint száraz köhögés kísérik. Amennyi­ ben nincsenek szövődmé­ nyei, hatékony fegyver ellene az ágynyugalom, a lázcsilla­ pítók, orrcseppek, C-vitamin és a rengeteg folyadék. Álta­ lában három-négy nap alatt levonul, de sokszor napokig, sőt hetekig is eltarthat.

Az influenzavírus legin­ kább a krónikus betegségek­ ben szenvedők és az idős em­ berek számára veszélyes. Elsősorban nekik ajánlott az influenza elleni védőoltás, amely két hét után ad védett­ séget és hatása hónapokig tart.

A kellemetlen betegség el­ len nemcsak vakcinák beve­ tésével lehet védekezni. A vi­ tamindús táplálkozás, a sok pihenés és a rendszeres test­ mozgás javítja a szervezet ellenálló képességét a fertő­ zésekkel szemben. Annak sem kell feladnia a harcot, aki nem engedheti meg ma­ gának drága vitaminkészít­ ményeket vagy a friss gyü­ mölcsöt, hiszen számos zöld­ ségféle, például a savanyú káposzta is nagy mennyisé­ gű C-vitamint tartalmaz, de fontos eleme a védekezésnek a rendszeres kézmosás is.

Receptpályázat!

Egyházról, hivatásról, hűségről Újabb rendezvényt szervez a zalaegerszegi Lokálpatrióta Klub. Ezúttal január 27-én, szerdán várják az édeklődőket a Göcseji Múzeumba – tájékoztatta lapunkat Iványi Ildikó, a klub vezetője. Az eseményen Szabó Vilmos és Szabóné Piri Zsuzsánna lesznek a vendégek. A délután folyamán szó lesz többek között az egyházról, a hivatásról és hűségről. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

szolgáltató sarok

MUSZAKI VIZSGA

Óvodai dajka OKJ + ajándék

Családi napközi vezető képzés, Indul:

2016. január 30., Zalaegerszeg

Tel: 06203595929

www.pszichologuskepzo.hu E-001164/2015-A001

DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Legolcsóbban, bontás nélkül, garanciával! ÉJJEL-NAPPAL:

+36-30/213-1105

*

19.000,- Ft

TV és ANTENNA SZERVÍZ

Az ár típustól függõen változik!

Zalaegerszeg Ady u.31 Tel.: 92/510-865 Mobil: 30/318-96-31, 30/962-35-99

Telefon: 92/596-024

Forgalmazás és szerelés!

Zalaegerszeg, Zala u. 8/A.


22 | 2016. január 22. |

színes

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Öregek a szanatóriumból – Ifjúság

Az elmúlásról elmélkedik Sorrentino filmje Paolo Sorrentino Olaszország legfontosabb kortárs rendezője. Filmjei élményszámba mennek, A nagy szépségért két évvel ezelőtt Oscar-díjat is kapott, most pedig új alkotására figyel mindenki. Az Ifjúság, hasonlóan korábbi műveihez, az elmúlásról elmélkedik.

Randizz online

A nagy szépség felemlege­ tése azért is fontos, mert gyakorlatilag annak a pár­ darabja készült el most, né­ hány fontos változtatással. A helyszín a mindig pezsgő, fülledt éjszakáiról híres Róma helyett Svájc egy eldu­ gott, hegyek között megbúvó luxusszanatóriuma lett, a téma azonban ismét az öreg­ ség és a halál. A film hősei művészek, egyikük nyugdí­ jazott zeneszerző, másikuk még aktív, de pályája csú­ csán már régen túljutott filmrendező; szellemileg ép, lélekben tettre kész férfiak, akik felett eljárt az idő. A komponista örül, hogy vis�­ szavonult, gondolatait mégis a zene tölti ki, a filmes pedig új történeten töri a fejét, kép­ telen abbahagyni a munkát, hiszen az a halállal lenne egyenlő Ebbe a történetbe belefér az öregkorral kapcsolatos összes altesti humor, nem zavaróak a minden húsz percben elsütött, később is idézhető nagy igazságok sem, hiszen azokat két szí­ nészóriás szájából halljuk. Ahogy mondani szokás, az Ifjúság Michael Caine és Harvey Keitel jutalomjáté­ ka, e két tisztességesen megöregedett színész már puszta jelenlétével képes fenntartani a figyelmet.

Sorrentino olyan mű­ vész, aki a kisujjából kiráz olyan képsorokat, amiket más egy életen át próbál összehozni. A nagy szép­ ségnél például ritka össz­ hangba került a forma és a tartalom, az Ifjúság nál azonban ez mégsem min­ dig érezhető. Utóbbi kicsit olyan, mintha a rendező a kelleténél jobban belesze­ retett volna saját képeinek tökéletességébe, és gyak­ ran kohézió nélkül pakolta eg ymás után a szebbnél szebb jeleneteket. Nincs olyan pillanata a filmnek, amire ne lenne érdemes akár évek múltán is vissza­ emlékezni, ám mindez tö­ mény két órában kissé megterhelő. Sorrentino kedvenc té­ májáról is tudott újat mon­ dani, és volt értelme a ró­ mai kavalkádot a csendes svájci Alpokra cserélni: gyönyörű és elgondolkodta­ tó film az Ifjúság, mégis az előzőnél jóval kevésbé átütő erejű. Ez persze nem aka­ dályozta meg a díjesőt, a 2015-ös év legjobb európai filmjévé választották, a Golden Globe-on azonban csak a legjobb betétdal és a legjobb női mellékszereplő (Jane Fonda) kategóriá­ ban indult. n FARKAS DÁVID

TALÁLD MEG A TÁRSAD!

Több ezer társkereső a megyéből

Az Ifjúság, hasonlóan Sorrentino korábbi műveihez, az elmúlásról elmélkedik


hirdetés

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

| 2016. január 22. | 23

Akciós Ajánlatunk! Január 25-31-ig H dog Hot ffalatka

1149 Ft

/10 dkg

1490,-/kg

Gesztenyés patkó

H Homoktövises probiotikus ivójoghurt 300 ml

Élesztő nélkül, vajjal jj készül!

169 Ft

Mézzel készül!

/10 dkg 1690,-/kg

Édes Péntek! Január 29-én

Oroszkrém szelet

169 Ft

/db

295 Ft 983,-/l

Búzakorpás diákrúd

25 Ft

/db

Az akció az akciós készlet erejéig tart. Az akciós termékből akciós áron legfeljebb 10 db vásárolható.

Az akcióban részt vevő zalaegerszegi üzleteink: Portabolt, Kaszaházi u. 34. , Berzsenyi u. 12., Széchenyi tér 4-6. , Piac tér 6., Kazinczy tér 9., Bíró Márton u. 37., Kossuth u. 32., Kossuth u. 61., Kossuth u. 26., Apáczai tér 9., Köztársaság út 83. A tej akcióban az alábbi üzletek nem vesznek részt: Berzsenyi u. 12., Köztársaság út 83.

„Zalaco, Élvezze a különbséget“


24 | 2016. január 22. |

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Ha fázik, korán ébred a feketerigó

Hóban, fagyban tavaszig etessük a madarakat! Ki sem dugod az orrod a lakásból és mégis tudod, hogy kemény hideg van odakint. Hogy honnét? Kinézel az ablakon és látod, még éppen csak virrad, de máris nagy a nyüzsgés a madármenzán. A hosszú, dermesztő éj­ szaka után a kis tollas te­ remtményeknek ugyanis a lehető leggyorsabban ener­ gia-utánpótlásra van szük­ ség ü k, ezér t, amint világoso­ dik, igyekeznek feltölteni a fa­ gyos éjjelen ap­ rócska testük fűtésére elhasz­ ná lt energ ia­ készletüket. Elő­ ször mindig a félhomályban is látó nagy szemű és kotnyeles fe­ keterigók jelent­ keznek, őket kö­ vetik a hasonló­ an jó látású vörösbegyek – ezt a kompániát még az esti szürkületben is az etetők körül találod. A mínuszok­ ban nem mindegy, milyen menüvel traktálod a ház köré szoktatott madarai­ dat. A nagy nedvesség- és

alacsony cukortartalmú alma például kőkeményre fagy, s ennek a feltörése túl nagy melóval és energia­ veszteséggel járna, s ezt

nem engedhetik meg ma­ guknak az állatok. Ilyen­ kor, bár még van pár „kőal­ ma” az etetőnél, vig yél friss, kásás utánpótlást kis kosztosaidnak. Ilyenkor a cinkegolyó, a faggyú is ke­ ményre fagy, így még a csi­

peszcsőrrel rendelkező ro­ varevők is inkább a napra­ forgót választják – ami kü­ lönben is univerzális ele­ ségnek számít, mert min­ den madár számára megfe­ lelő. Az esti étkezés ugyan­ olyan fontos, mint a reggeli, hiszen ilyenkor készülnek fel az éjszakára, ezért dél­ után is töltsd fel az etetőket maggal és – nem lehet elég­ szer hangsúlyozni – meleg vízzel a madárita­ tókat, hogy minél később fagyjanak be. Amikor majd elül az aprónép, nézz körül, pótold a készletet: ne érje majd csaló­ dás a korán ébre­ dőket. Sőt, ha már odacsábítot­ tad, etesd őket a fagyok teljes meg­ szűntéig, mert a madarak is meg­ szokják a kényel­ met, s képesek az üres ete­ tő közelében várakozásra fecsérelni a táplálkozásra szánt időt, s éjjel nem lesz majd, ami fűtse a mozdulat­ lan szervezetüket és meg­ fagynak. n FINCZA ZSUZSA

Mányoki Attilát ünnepelték támogatói Mányoki Attila hosszútáv­ úszót ünnepelték támogatói kedden Zalaegerszegen. A rendezvényen a sportoló leg­ utóbbi élményeiről is beszá­ molt, amelyekből akadt bő­ ven, hisz az elmúlt időszak­ ban számos alkalommal tette próbára teherbírását a világ más-más pontjain.

Mint ismert, Mányoki At­ tila 2014-ben az első ma­ gyarként, világ viszonylat­ ban pedig tizenharmadik­ ként átúszta a Tsugaruszorost. Később átúszta a Molokai- és a Catalinacsatornát is, ezzel pedig teljesítette a hét óceáni át­ járót jelentő kihívás ne­

gyedik állomását. A zala­ egerszeg i sportoló most Hongkongba, Ázsia legna­ g yobb szintű versenyére készül, a tőle megszokott erőbedobással. Céljait Za­ laegerszeg önkormányza­ ta is segíti, idén 3 millió forintot különítettek el erre a célra.

Tudta-e?

8000 motorés személygépkocsi

Az étcsokoládé és a sajt antibakteriális összetevőket tartalmaz, amik gátolják a fogszuvasodást. Az étcsokoládé erősebbé és fehérebbé varázsolja a fogakat, a kakaóban található tanin nemcsak antibakteriális hatású, de a rossz leheletet is megszünteti. A sajtfogyasztás pedig a kalciumbevitelt növeli. Nemrég végeztek egy vizsgálatot 68 ember részvételével: egyik csoportjuk 48 órán keresztül nem mosott fogat és csak sajtot evett, jobb száj pH-értékkel és csillogóbb fogakkal rendelkeztek, mint fogmosó társaik.

kolában. Alfa Autószsis tanfolyam indul!

Ft-ért

vezetőitanfolyam indulaz

Gyorsított kre00 i! Jan. 22-én 16 -ig lehet jelentkezn tán! Oktatás hétfő, szerda, péntek, délu Tankönyvet biztosítunk.

0Ft Elméleti tanfolyam: 800 Ft/óra Gyakorlati képzés: 3200 alatt vagy Csány Tér 2-4 szám -6797, telefonon 06/30/256 hu alfaauto@t-email.

ÁKÓ:345,52%, VSM:52%, KK.”B”:176.594Ft/fő

Nőttek az átlagkeresetek a tavalyi esztendőben A központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint 2015. január–novemberben 4,1 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A novemberi keresetnövekedésre hatással volt a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kifizetett kiegészítő pótlék. A teljes munkaidőben al­ kalmazásban állók nemzet­ gazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalko­ zásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfi­ gyelt nonprofit szerveze­ teknél – 245 500 forint volt. A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevé­ kenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (490 800 forint), a humánegészségügyi, szociális el­ látás területén pedig a leg­ alacsonyabbak (146 400 fo­ rint). A költségvetési szférá­ ban és a nonprofit szerveze­ teknél dolgozók egy része, mintegy 184 ezer fő – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, összege átlagosan 9600, il­ letve 9200 forint volt. 2015-ben a családi ked­ vezmény igénybevételének szabályai csak kismérték­ ben változtak, ez számotte­

vően nem befolyásolta a nettó keresetek átlaginde­ xét. Ugyanakkor a kedvez­ ményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 167 600 forintra becsülhető. Összefoglalva, a kerese­ teket terhelő járulékok és a személyi jövedelemadószabályok változatlansága miatt a nettó és a bruttó ke­ resetek egyaránt 4,1 száza­ lékkal emelkedtek. A köz­ foglalkoztatottak átlagke­ reseti adatait figyelmen kí­ vül hagyva a nemzetgazda­ ságban 4,3, ezen belül a vállalkozásoknál 3,8, a költségvetés területén 5,6, a nonprofit szervezeteknél pedig 2,8 százalékkal nőt­ tek a keresetek. A fogyasztói árak 0,1 szá­ zalékos mérséklődése mel­ lett a reálkereset 4,2 száza­ lékkal emelkedett. A rend­ szeres keresetek – 0,2 szá­ zalékponttal – kisebb ütem­ ben emelkedtek, mint a ke­ resetek. A munkajövedelem 4,0 százalékkal volt magasabb.

Disznótoros hétvége 2016. február 05 – 07-ig 07 ig

EEzúton út szeretnénk t é k meghívni Önöket egy igazi disznóvágásra, somogyi hagyományokkal színesítve.

A csomag tartalma:

3 nap/2 éjszaka szállás Napi 3 étkezés

H

L SO O AR R

(svédasztalos reggeli és vacsora, büféleves)

Csurgói óvárosi disznótor

- Utazás autóbusszal, - Hangulatos hurka – és kolbásztöltés - Italkínálat (forralt bor, pálinka, tea), - Disznóvágásos ételek, - Pincemúzeum látogatása, helyi borok kóstolása, - Nótaéneklés hegedűszóval, harmonika kísérettel, - Szentlélek templom és emlékparkjának megtekintése

Zenés est

Részvételi díj: 18.900 Ft/fő + IFA, Hosszabbítási lehetőség: 6.800 Ft/fő/éj + IFA, IFA: 400 Ft/fő/éj (18 év felett), Egyágyas felár: 2.000 Ft/éj Fürdőbelépő: nyugdíjas, diák: 850 Ft/fő, felnőtt: 1.400 Ft/fő A disznótor min. 30 fő jelentkezése estén kerül megrendezésre! Jelentkezzen az alábbi elérhetőségeken erre a fantasztikus programra!

Hotel H t l Solar*** S l *** Nagyatád N tád Széchenyi tér 28. • Tel: 82/504-135; 30/697-2668 • infosolar@t-online.hu


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.