ZalaegersZegi 7 nap 2015. október 2. • III. évfolyam 39. szám
1
Ingyenes városi közéleti hetilap
Idősek hónapja – programok városszerte Kiállítások, előadások és vetélkedők várják a szépkorúakat 6–7. oldal
Több száz gólyát avattak a héten
közélet
Egy könyv Budaházi Tiborról
A festőművész életútját mutatja be a most megjelent kötet. n 13. oldal
Rendhagyó gólyaavatónak lehettek szemtanúi a zalaegerszegiek, ugyanis csaknem hetven főiskolás vonult kedden a késő délutáni órákban a Dísz térre. Az elsőéveseket a város vezetője köszöntötte és avatta Zalaegerszeg tiszteletbeli polgárává. (Bővebben az 5. oldalon.)
Szenior Akadémia Segítség a civil szervezeteknek
Tökfesztivál
A nyugdíjasklubokban felmerült igényt felkarolva Zalaegerszeg is a csatlakozott a más településeken már bizonyított nyugdíjas szabadegyetem, a Szenior Akadémia intézményéhez. Az 55. életévüket betöltött időskorúak bővíthetik így ismereteiket. Beiratkozni október 8-án 12.30 órakor lehet a Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodási Karán. (Írásunk a 2. oldalon.)
Színes programokkal várt idén is minden érdeklődőt a VII. „Tök jó!” Gébárti Tökfesztivál a Kézművesek Házánál múlt hét vasárnap. A Kézművesek Házának konyhájában egész nap élénken rotyogtak a különböző ízesítésű töklekvárok, amiknek a kóstolásához recept is járt. (Írásunk a 13. oldalon olvasható.)
FINOMLISZT TÜSKESZENTPÉTER
Együttműködési megállapodást írt alá dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke és Czotter Csabáné, a Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület vezetője, amelynek értelmében a Zala Megyei Civil Információs Centrumban elhelyezett számítógépen elkészíthetők és elküldhetők a bírósági beadványok. (Részletek a 3. oldalon.)
Külpolitikai kérdéseket is megvitatnak A közelmúltban alakult meg a Zalaegerszeg Barátai Egyesület, azzal a céllal, hogy erősítsék a civil kapcsolatokat és a lokálpatrióta kötődést. (Írásunk bővebben a 4. oldalon.)
Egerszeg Autózzon Olcsóbban!!! Műs ó vizsg zaki Valutavált ázt %
Valuták vétele- eladása
rendkívül kedvező árfolyamokon Egyedi árfolyamok megegyezés szerint “Lisztet Lisztet csak Tüskeszentpéterit hozz a boltból.” - mondta nagyanyám.
(Kertész László malmi ágazatvezető)
Zala-Cereália Kft. 8790 ZalaszentgrótTüskeszentpéter, Nyár u. 1. Tel.: 83-562-950 • Web: www.zala-cerealia.hu
sgi vállalkozá Zalaegersze gi emberek Zalaegersze , Zalaegerszeg
0 4 ár ssal!
Akgtakarítá
me
helyb atás en!
. 4-6. Kossuth Lol. tuHarmónia)
Klímajavítás Futóműbeállítás Gumiszerelés Műszaki vizsgáztatás motor, utánfutó. lakókocsi, szgk és tehergk 3,5 T-ig
64-7468 Tel.: 06-30/2
www.stargas.hu
ház (v Csipke Üzlet at mellett - a főbejár
Autógáz-3 Kft., Zeg., Egervári u. 11. 06-92/347-213, 06-20/9424-172
ötÓRAI teA
Beszélgetés D. Bencze Erzsébet költőnővel
Már gyerekkorában próbálkozott az írással. n 9. oldal
Heti akciónk a
23. oldalon!