1
ZalaegersZegi 7 nap 2014. május 9. • II. évfolyam 18. szám
Ingyenes városi közéleti hetilap
zalaegerszegi nap Egerszeg Fesztivál: szombaton már söpörnek Az éppen egy éve debütált Zala Szimfonikus Zenekar a város napján lép színpadra 4. oldal
Csúcstechnológia a koraszülöttmentésért
A HÉT TÉMÁJA
Rendezett és virágos
Városszemle: a zöldfelületeket, parkokat, ligeteket vették szemügyre a szakn 6–7. oldal emberek
ÖTÓRAI TEA
Biztonságos, extrém körülmények között is jól használható, csúcstechnológiával felszerelt mentő áll a szakemberek rendelkezésére
A koraszülöttmentéshez szükséges felszereléssel kibővített mentőautót vehetett át tegnap a zalaegerszegi koraszülöttmentő centrum. A mintegy 44 millió forint értékű mentőt a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány vásárolta, működtetője pedig a zalaegerszegi Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány. Az országos alapítvány két csúcstechnológiával fel szerelt, koraszülöttek ellá tására kialakított mentőau tót vásárolt összesen 74 mil lió forint értékben, az egyik
Nyíreg yházára, a másik Zalaegerszegre került: itt volt ezekre a legnag yobb szükség. Dr. Gárdos László, a za laegerszeg i koraszülött
mentő centrum vezetője el mondta, 6 hengeres, 3000 köbcentis, 200 lóerős, auto mata váltóval felszerelt Mercedes Sprinter típusú járműről van szó, amely ext
Fotó: SereS Péter
„Nem ülhet az ember a babérjain”
rém körülmények között is jól használható. Az autó 31 millió forint, a felszerelés pedig 13 millió. A mentőau tóban ugyanis egy masszív, bukókeretes inkubátor is a szakemberek segítségére lesz, amelybe egy különle ges lélegeztetőgép került. Ez speciális, noninvazív lé legeztetésre a l ka l mas, vagyis kíméletes, nem bánt ja a beteg légutat. (Folytatás az 5. oldalon.)
Árzuhanás
B es zé l g e tés G ásp ár Lászlóval sportról, eredményekről, kitartásról n 9. oldal
EGLO
LÁMPACSERE AKCIÓ
Régi lámpája akár 10.000Ft-ot is érhet! Az akció május 1-től június 30-ig tart Részletek az üzletben!
Ezen kívül nálunk mindent megtalál, ami a villanyszereléshez kell ! Nyitva:H-P 8-17h Szombat 8-12h• Tel:06-92/346-850
Az akció érvényes:
.05. 2014
09–05.18-ig.
SERTÉS LAPOCKA
Akció 204. május 12-től-17-ig!
Progresszív lencsék, Egyfókuszu lencsék -40% Egyes keretek
-30% -50%
1099 Ft kg
Saját üzleteink: Pókaszepetk, Petőfi út 117. Tel.: 92/584-062 Zalaegerszeg, Piac tér (Vásárcsarnokkal szemben) Erzsébet-utalványt elfogadunk! Áraink az áfát tartalmazzák.
engedménnyel, a készlet erejéig! Részletekrőlérdeklődjön üzletünkben.
Zeg. Eötvös út 2. Tel.: 92/321-924, 06 30/680-9933 (Eötvös-Kossuth út sarok, a nagypostával szemben) Az akció a komplett szemüveg vásárlása esetén érvényes!
Heti akciónk a
23. oldalon!