Zalaegerszegi 7 Nap

Page 1

1

ZalaegersZegi 7 nap 2014. május 2. • II. évfolyam 17. szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

zalaegerszegi nap Vigyázó szemét Zalaegerszegre veti Szent Kristóf Művészek örökké tartó barátságáról is szó esett a kultúrsétán 5. oldal

Hétvégén köszöntjük az édesanyákat!

A HÉT TÉMÁJA

Sokszínű kavalkád

Az elmúlt hét vége a keramikusok, fazekasok ünnepe volt Zalaegerszegen

n 6–7. oldal

ÖTÓRAI TEA

A világ országaiban más és más időpontban ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján, vagyis idén május 4-én köszöntjük az édesanyákat. Nem feledkeztek el az előttünk álló ünnepről a Kosztolányi téri Óvoda óvodásai sem, akik szeretettel teli műsorral, virággal és Fotó: SereS Péter szívecskével kedveskedtek édesanyjuknak (felvételünkön).

Minden kapcsolat életmentő

Ballagás, majd kezdődik az érettségi vizsga időszaka Izgalmas, szép és feladatokkal teli napok, hetek állnak a középiskolás végzős diákok előtt. Hamarosan számot kell hogy adjanak az elmúlt években szerzett tudásukról, hétfőn a magyar nyelv és irodalom és a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2013–2014es tanév érettségi vizsgaidőszaka, ám ez a hét még az ünnepélyes búcsú jegyében telik, telt: Zalaegerszegen szerdán az Apáczai Csere János Gimnázium végzős diákjai is elballagtak. (Felvételünk az ünnepségen készült.)

Beszélgetés Karáth Anitával anyaságról, tanításról és a gondolatok teremtő n 9. oldal erejéről.

MEGÉRKEZTEK A 2014-ES FÜRDŐRUHA MODELLEK!

ORIGAMI, PALOMA, CAPELLA, CARIB, LILLY

KONTÚR FEHÉRNEMŰ, ZALAEGERSZEG, KOSSUTH U. 4-6. CSIPKE ÜZLETHÁZ Próbálta már az amerikai módszert, mely a központi idegrendszeren keresztül hat?

Hamarosan hús és hentesáru üzlet nyílik Zalaegerszegen a Vásárcsarnokban.

Figyelje akcióinkat!

CRANIOSACRALIS TERÁPIA segíthet: CR - a stressz csökkentésében, betegségek megelőzésében - kialakult betegségek kezelésében: Neurológiai, mozgásszervi, nőgyógyászati problémák, Csecsemő-és gyermekkori zavarok, diszlexia Gyermekgyógytorna, gerinctorna, SCHROTH terápia

Fekete Enikő

Craniosacralis terapeuta, gyógytornász-fizioterapeuta

Zalai Egészségcentrum,

Zalaegerszeg Csány L. tér 1., Tel.: +36-30/247-1855, bővebben: www.enikogyogytorna.hu

Heti akciónk a

23. oldalon!


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.