Zalaegerszegi 7 Nap

Page 1

1

ZalaegersZegi 7 nap 2014. március 28. • II. évfolyam 12. szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

zalaegerszegi nap A víz érték, amit óvnunk kell

Tizenkettedik alkalommal tartott víz világnapi nyílt napot a Zalavíz Zrt. 2. oldal

Rigócsőr király: mese a felnőtté válásról

A HÉT TÉMÁJA

Reggeltől estig

Új típusú kormányablakban intézheti ügyes-bajos dolgait a lakosság

n 6–7. oldal

ÖTÓRAI TEA Nem panaszkodhatnak a színházat kedvelők – az utóbbi hetekben egymást érik a premierek Zalaegerszegen. A Hevesi Sándor Színház bemutatói után ezúttal a Griff Bábszínház társulata bővíti repertoárját. Március 28-án, azaz ma 17 órától tartják ugyanis Tóth Réka Ágnes Rigócsőr király című meséjének bemutatóját, az előadást Halasi Dániel rendezte. A történet a felnőtté válásról szól, arról, mikor Fotó: Pezzetta Umberto engedünk közel magunkhoz valakit. Gyermeknek, felnőttnek egyaránt kellemes kikapcsolódást ígér.

„Az idevezető út is lenyűgözött”

Április végén új épületben a Virágudvar Házavató volt Kedden tartották a komplex belváros-rehabilitációs program második ütemének hivatalos nyitórendezvényét a Vásárcsarnok szomszédságában épülő Virágudvarnál. Elhangzott, a program teljes költsége közel 750 millió forint, amelynek 97 százaléka uniós forrásból támogatott. A Virágudvar új épülete – amelyet a tervek szerint április 30-tól kereshetnek fel az érdeklődők, 50 millió forint. Részletek a programról A városvezetők helyszíni bejárást is tartottak az 5. oldalon.

Fotó: SereS Péter

Múlt vasárnap ünnepelni gyűltek össze közösség i házuknál a zalabesenyői városrész lakói – színes programok keretében felavatták a korszerűsítés és felújítás alatt álló épület elkészült termeit. A helyiek készítette kézműves remekekből kiállítás nyílt, de színházi előadást is tartottak. A 7. oldalon olvasható beszámolónkból az is kiderül, milyen tervek várnak még meg valósításra a településrészen.

Pereszteginé Szabó Júliával feladatokról, célokról, és persze Zalaegerszeg látnivalóiról. n 9. oldal

A ZALA VOLÁN UTAZÁSI IRODA PÜNKÖSDI AJÁNLATAI: Jún.4-8. Jún.5-9. Jún.6-8. Jún.6-9. Jún.7-9.

71.900,-Ft/fő 74.500,-Ft/fő 32.900,-Ft/fő 52.900,-Ft/fő 44.500,-Ft/fő

Vegye igénybe előfoglalási kedvezményünket! Bővítettük belföldi és egynapos program kínálatunkat is! Várjuk Önöket irodáinkban, katalógusunkat igény esetén készséggel postázzuk.

Zalaegerszeg, (Autóbuszállomás) (SZÉP kártya és Ajándék Erzsébet-utalvány elfogadóhely.)

92/511-045

www.zalavolan.hu/utazási_iroda

Eng.szám: R/0022/1992/2000

ISZTRIA és KVARNER-ÖBÖL gyöngyszemei (félpanzió) ÉSZAK-OLASZ tóvidék és műemlékvárosok DÉL-ALFÖLD rejtett kastélyai, kincsei SZLOVÉNIA - kis ország, sok látnivalóval VELENCE és szigetei

Heti akciónk a

23. oldalon!


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Zalaegerszegi 7 Nap by Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Korlátolt Felelősségű Társaság - Issuu