ZalaegersZegi 7 nap 2013. november 8. • I. évfolyam 44. szám
Ingyenes városi közéleti hetilap
zalaegerszegi nap Téli menedék álomba vonuló növényeinknek Ne halogassuk tovább, szedjük ki a földből a fagyérzékeny növényeinket
22. oldal
Ősbemutatóra, téravatóra készülnek
a hét témája
Közmeghallgatást tartottak
A belváros-rehabilitációs programról is hallhattak tájékoztatót az egyben 6–7. oldal gyűltek
ötórai tea
„Szeretek ebben a megyében és ebben a városban dolgozni”
Jelenetkép a Köztársaság című előadásból. Farkas Ignác, Lupaneszku Vivien és Vékes Csaba
Kettős ünnepre készül a Hevesi Sándor Színház társulata. Premierre várják ma este a nagyérdeműt, méghozzá hazai ősbemutatóra, az előadást megelőzően pedig téravatót is tartanak. Ismét na g yszí npa dos premier előtt áll a teátrum társulata. A zalai származású Szálinger Balázs
Köztársaság című drámáját tekintheti meg ezúttal a közönség. A bemutató kapcsán Babarczy Lászlót, az
Próbálta már az amerikai módszert, mely a központi idegrendszeren keresztül hat? CRANIOSACRALIS TERÁPIA segíthet: - a stressz csökkentésében, betegségek megelőzésében - kialakult betegségek kezelésében: migrén, depresszió, fóbiák, alvászavar, neurológiai, mozgásszervi, nőgyógyászati problémák,ízületi fájdalmak, műtét utáni állapotok, szülés utáni regenerálódás ...stb. Csecsemő-és gyermekkori zavarok, diszlexia, idegrendszeri problémák…stb. Gyermekgyógytorna, gerinctorna, SCHROTH terápia Gye
Fekete Enikő
Craniosacralis terapeuta, gyógytornász-fizioterapeuta Cra
Zalai Egészségcentrum,
ZZalaegerszeg a Csány L. tér 1., Tel.: +36-30/247-1855, bővebben: www.enikogyogytorna.hu
Fotó: SereS Péter
előadás eg yik rendezőjét kérdeztük. – A történet a római köztársaság idejében, pontosabban a köztársaság felbomlásának az idején játszódik, Kr. e. 75-ben. Egy Suetonius nevű antik történész A cézárok élete című művében dolgozta fel ezt az eseménysort. Mindössze tizenhat sor van
Árzuhanás 01 Az akció érvényes: 2
3.11.
08–11.17-ig.
SERTÉS HÁTSÓ CSÜLÖK
benne, ami egy szeletet mesél el az ifjú Julius Caesar életéből: valójában ezt dolgozta fel Szálinger Balázs. A Köztársaság egy történelmi anekdota, lehetséges, hogy az egész mű igaz történeten alapul, de ezt máig sem tudjuk pontosan – mondta elöljáróban Babarczy László. (Folytatás az 5. oldalon.)
Nagy Andrással munkáról, vállalkozásokról, emberi kapcsolatokról, fociról és n 9. oldal érzelmekről
MÁRKAFÜGGETLEN AUTÓSZERVÍZ GUMISZERELÉS CITROËN szakszervíz
VÉGH AUTÓHÁZ KFT Zalaegerszeg Hock János u. 102
Tel.: 92/ 597-505
Rokker Zsolti
november 22-én a Saját üzleteink: Pókaszepetk, Petőfi út 117. Tel.: 92/584-062 Zalaegerszeg, Piac tér (Vásárcsarnokkal szemben) Erzsébet-utalványt elfogadunk! Áraink az áfát tartalmazzák.
Heti akciónk a -ban (Szép kártyát, Erzsébet utalványt elfogadunk)
Asztalfoglalás:
+36-30/271-69-17, 92/323-918
23. oldalon!