Várpalotai Hírek - 2015. 04. 08.

Page 1

2015. április 8. • III. évfolyam, 8. szám

várpalotai hírek Ingyenes városi közéleti lap

krónika

Új mosoda nyílt a belvárosban

A MAR ATON L APCSOPORT TAGJA

Malajziában díjazták az ifjú bélyeggyűjtőt

Beszélgetés a bélyeg-világkiállításon bronzérmet szerzett nyolcadik osztályos diákkal, Barki Richárddal 5. oldal

600 millió a főút városi szakaszára Teljes hosszúságában megújul a 8-as főút Várpalotán áthaladó szakasza, a 600 millió forintos beruházás a tervek szerint a nyár elején indul. Mindezt Talabér Márta polgármester és Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője jelentette be sajtótájékoztatón. A képviselő-testületi ülés szünetében Kontrát Károly elmondta, a kormány jelentős útfelújítási programot valósít meg az elkövetkező idősza kba n, amelynek részeként újul meg a 8-as főút Várpalotát átszelő szakasza. – A kormány úgy döntött, hogy részben uniós, részben hazai forrásból jelentős összeget, összesen 68 milliárd forintot költ a közúthálózat fejlesztésére. Várpalota ebből 600 millió forintnyi támogatást kap, amiből az inotai iparvágányt átvezető hídtól egészen a település Veszprém felőli végéig újul meg az útburkolat. – A közbeszerzés már elindult, a közútkezelő feladata, hogy az év végéig befejezze a

A szociális szövetkezet hét embernek ad munkát a Tiszta szív mosodában és varrodában. 2. oldal

kULTÚra

Barokk est a Thury-várban

A Gizella Nőikar és a Balaton Kamarazenekar adott színvonalas komolyzenei koncertet. 3. oldal

SPOrT

Futósikerek Wolfsbergben Talabér Márta polgármester és Kontrát Károly országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón kivitelezést – mondta el Kontrát Károly. A térség országgyűlési képviselője kérdésünkre hozzátette, a munka a tervek szerint a nyár elején indul, az útfelújítás és a 8-as főút várost elkerülő szakaszának építését összehangolják a szakemberek.

– Polgármesterként kiemelten fontosnak tartom, hogy a belterületi utak minél jobb állapotban legyenek, a kormánytól az elmúlt év végén kapott 300 millió forintos támogatás egy része is ezt a célt szolgálja majd, a felszíni csapadék-

víz-elvezetési problémák sürgető megoldása mellett. A Várpalotát kettészelő 8-as főút öt kilométeres szakaszának felújítása jól illeszkedik a város hosszú távú fejlesztési tervébe – tette hozzá Talabér Márta polgármester.

Kiválóan szerepeltek a magyar sportolók Várpalota osztrák testvérvárosában. 10. oldal

Adja fel hirdetését nálunk Várpalota belvárosában - Szent István u. 1 (házasságkötõ terem)

Bélyegzõ készítése kedvezõ áron! Különbözõ színekben és méretekben! GARANTÁLT MINÕSÉG 24 ÓRÁN BELÜL Hírcentrum Kft. ügyfélszolgálata Várpalota, Szent Isván u. 1 Környezetbarát széria (Házasságkötõ terem)

Hirdetések feladásának határideje: 2015. április 17. Következõ újságmegjelenés: 2015. április 22.

218681

218680

HÍRCENTRUM


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.