Veszprémi 7 Nap Plusz

Page 1

Esély adtak az otthontalanoknak

Kiemelten magas a Balaton vízállása

Huszonhat Veszprémben élő hajléktalan vett részt a Máltai Szeretetszolgálat programjában, amelyről nemrég beszéltek a Befogadás Házában. Szaller Péter intézményvezető elmondta, a 2012 augusztusa és 2014 januárja közti projekt során több mint 36 millió forint állt rendelkezésre. Ebből 26 fő számára nyújtottak szolgáltatásokat. KM

Megtelt vízelvezető árkok Balatonfenyvesen február 25-én. Ezen a napon a Balaton vízállása 125 centiméter, ami 15 centiméterrel magasabb, mint a szabályozási szint. Mint arról korábbi lapszámunkban is írtunk, a szakemberek rendszeresen figyelik az előrejelzéseket és ellenőrzik a magas vízszint hatását a mti kritikusabb tóparti részeken.

veszprémi | MEGYEI Ingyenes közéleti hetilap

PLUSZ 2014. február 28., péntek XV. évfolyam, 8. szám

Nehéz idők emlékeiről a filmvásznon A Tartótiszt című dokumentumfilmet mutatták be Veszprémben ,a Padányi iskolában 4–5. oldal

Egy rendszer áldozataiért

Fotó: Mátyus

Módri Györgyi, a Petőfi Színház színművésze szaval a kommunizmus áldozatainak emléknapján Veszprémben, a Megyeház téri Brusznyai-emlékműnél. A Fidelitas által rendezett megemlékezésen Porga Gyula polgármester mondott beszédet. Mátyus Tamás

Ismét kevesebb az álláskereső Veszprém megyében 2014 első hónapjában összesen 12 817 fő álláskeresőt tartott nyilván a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Ez közel egyharmadával (6,1 ezer fővel) kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, tájékoztatták lapunkat. A pályakezdő álláskeresők száma ugyancsak lényegesen kisebb a 2013 januárjában regisztrált létszámnál. Január végén a megyében a férfiak (6742 fő) nagyobb számban voltak állás nélkül, mint a nők (6075 fő). A nyilvántartottak körében a szakmunkás, illetve szakiskolai bizonyítvánnyal rendelkezők (36 %) és a legfeljebb általános

iskolai végzettségűek (35 %) vannak továbbra is a legnagyobb arányban jelen. A regisztrált álláskeresők 16 %-a szakközépiskolai, technikumi végzettségű, 9 % gimnáziumban érettségizett, a diplomások hányada pedig 5 %. Januárban összesen ezer álláshelyet jelentettek be a megye foglalkoztatási körzeteiben. Az új munkahelyek több mint nyolctized része támogatás nélkül volt betölthető. A hónap során legtöbb munkaerőigény a Veszprémi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségére érkezett, a mezőgazdasági kisgépgyártás területéről. Kovács

Élményturizmus határokon át

Uniós támogatással határon átnyúló élményturizmus-fejlesztési stratégiát dolgozhat ki horvátországi és balatoni területekre Kapronca és a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft., amelynek főbb eleme lesz egy kaproncai természettudományi és technológiai parkról, valamint egy balatoni családbarát élményfürdőről szóló tanulmány elkészítése. Erről a pénteki, siófoki projektnyitó konferenciát követően számoltak be a Horvátország–Magyarország IPA Határon Átnyúló Együtt­működési Program keretében elnyert uniós támogatás kedvezményezettjei. A tervek szerint a jövő év február végéig tartó projektben elnyert támogatás összege 146 ezer euró, amelyen belül a magyar fél 69 ezer, a horvát partner pedig 76 ezer eurónyi támogatásban részesült. Maja Balasko, a kap­ roncai önkormányzat képviselője elmondta, a projektet a 35 ezer lakosú településük kezdeményezte. Azt remélik, hogy megalapozhatja az érintett horvát térség további gazdasági fejlődését, megszabva a következő évtized fejlesztési irányát is. Molnár Gábor, a Balatoni Integrációs Kft. igazgatója az Élményturizmus-fejlesztési stratégia című projekt bemutatásakor kitért arra is, hogy a határ menti együttműködés nemcsak néhány települést, hanem a szomszédos térségek egészét érinti. mti

Sci-firől különleges képekben A Művészetek Háza szervezésében Debreczeni Imre festőművész Hibrid Narratíva című kiállítása nyílt meg a Csikász Galériában az elmúlt pénteken. Debreczeni Imre önmagáról úgy vallott, már négyévesen érezte, hogy őt a sci-fi érdekli. Ötévesen pedig a szülei egy festőmesterhez adták. Egész életében a festés és a science-fiction óriási élmény volt számára, de sokáig nem volt bátorsága a kettőt egyesíteni. A mostani kiállításának magját a sci-fi filmek adják úgy, hogy a filmekből kiragadott képeket alakítja személyessé a vásznon. A kiállításmegnyitó jelképesen a 2001 Űrodüsszeia zené-

Fotó: Hauzler

Hegyeshalmi László, Debreczeni Imre és Pinczés József a megnyitón jével indult. Pinczés József festőművész köszöntőjében úgy jellemezte barátját, képei festése közben egy összekötő szerepét tölti be egyfajta spirituális élményben részt vevő médiumként földi és égi dolgok között. Ő festő űrhajós-

ként gondol magára, és ha tehetné, szkafanderben vagy Darth Vader-sisakban festene legszívesebben. Ő mániákus sci-fi fan és tudományos fantasztikus belső űrélményeinek, elképesztő álmainak a megfestője. H auzler


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.