2014. augusztus 29. • XX. évfolyam 34. szám
Ingyenes városi közéleti hetilap
veszprémi nap
A HÉT TÉMÁJA
Hamarosan becsengetnek
Hétfőn lesz az első futsal bajnoki meccs A békéscsabaiak elleni találkozó hétfő délután fél hétkor kezdődik a Március 15. úti csarnokban 15. oldal
Jól halad az állatkert fejlesztése Szeptember 1-jén 612 elsős és 715 kilencedikes kezdi meg alap- és középfokú tanulmányait Veszprémben. Augusztus utolsó napjaiban már a családok és a pedagógusok is izgalommal várják az új tanévet. 6–7. oldal
ÖTÓRAI TEA
A szerencsét fülön kell ragadni
Fotó: Mátyus
Mintegy 1,2 milliárd forintból valósul meg a Veszprémi Állatkert eddigi legnagyobb szabású fejlesztése, amelynek állását Török László igazgató mutatta be Porga Gyula polgármesternek csütörtökön. (Cikkünk a 3. oldalon.)
Négy év városi történései egy kötetben
Októberben költözik a malom Kádártára
Lapunk szerkesztő-újságírója, Darcsi István és Donát Tamás Veszprém két választás között 2010–2014 című könyvét mutatták be múlt pénteken a Hangvillában. Második alkalommal készített könyvet a szerzőpáros Veszprém közéletéről, emelte ki köszöntőjében a polgármester. (Cikkünk a 2. oldalon.)
Végéhez közeleg az 1,8 milliárdból épülő kádártai malom beruházása, a munkálatokat Némedi Lajos alpolgármester a helyszínen tekintette meg szerdán. Évtizedekig problémát okozott az Újtelepen élőknek az ott működő malom, amelynek kiváltására épült a kádártai üzem. (Cikkünk a 3. oldalon.)
Dr. Hegyi István gyermekorvos idei nemzeti ünnepünk alkalmával Pro Urbe-díjat vehetett át Porga Gyula polgármestertől augusztus 20án a Hangvillában. 9. oldal
Szerezz jobb nyelvtudást és nyerd meg a tabletet! Angol, német, olasz, spanyol, francia tanfolyamok MOST!
fnysz: 19-0048-04
147189
www.veszprem.katedra.hu veszprem@katedra.hu (88) 568-580
KÖRNYEZETVÉDELEM 147123
MUNKAVÉDELEM
• Vállalati és hatósági ügyintézések •Szakértések, vizsgálatok, felmérések
Megújult külsővel, változatlan színvonallal várjuk meglévő és leendő ügyfeleinket irodánkban!
utazási iroda - pénzváltó - western union
Kv.-i Igazságügyi Szakértõi Iroda
Veszprém, Cserhát ltp. 5. +36 70 631 5478 Veszprém, Egyetem u. 14. +36 70 394 2833
BLAUTECH Kft.
147119
T.: 30/235-1692 F.: 88/590-059 A vizsgálatot Reider László végzi 146521
8200 Veszprém, Kossuth u. 6 • Tel.: 06/88 /583-013 veszprem1@exclusivetours.hu R-0830
MÛSZERES MÉRÉSEK
(légszennyezés, zaj, rezgés, klíma, fény stb.)
www.blautech.hu titkarsag@blautech.hu