Veszprémi 7 Nap

Page 1

2014. február 7. • XX. évfolyam 5. szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

veszprémi nap

A HÉT TÉMÁJA

Fórum volt a lakótelepről

Vendégdarabok a játékszín repertoárjában

A Grace és Gloria, valamint a Hogyan ettem kutyát? című drámát láthatja a közönség 12–13. oldal

Milliárdos állatkerti fejlesztés A Jutasi úti lakótelepen végbemenő több mint kétmilliárdos fejlesztésekről, a Smaragdváros és az Agóra projekttel kapcsolatban fórumot tartottak kedden a 6–7. oldal Hemóban.

ÖTÓRAI TEA

Vargabetűkkel tűzdelt életpálya Fotó: Mátyus

Mintegy 1,2 milliárdos fejlesztés indul meg a közeljövőben a veszprémi állatkertben, erről beszélt dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes tegnap Veszprémben. Cikkünk a 3. oldalon

Fontos az egészséges házasság

A harmadik csökkentést tervezik

Legyen egy hét mindenki életében, amikor jobban odafigyel a másikra – mondta Porga Gyula polgármester hétfőn, a Hangvillában, a rendezvény sajtótájékoztatóján, ahol Bálint Bánk pszichológus elmondta, hogy a család egy élő rendszer, ami folyamatosan változik. Cikkünk a 4. oldalon.

Telt ház előtt beszélt a rezsicsökkentés eredményeiről dr. Navra­csics Tibor miniszterelnök-helyettes és Hende Csaba honvédelmi miniszter múlt héten a VMK-ban. A fórum egy videó lejátszásával kezdődött, amelyben a közelmúltban megvalósult veszprémi és térségi fejlesztéseket mutatták be. Cikkünk a 2. oldalon

Az élet nem bánt kesztyűs kézzel vele, de hiszi: mindennek oka volt. A Hollywoodoo Prima Primissima-díjjal kitüntetett frontembere vall a zenéről, megpróbáltatásokkal teli életéről és terveiről. 9. oldal

Naptár készül Tisztaság olcsón, egész évben! 75 815

Veszprém, Ady Endre u. 7/b földszint Levendula Üzletház (szikvízparkoló) Tel.: 88/409-739 • www.porzsakcentrum.hu

INGYENES NYELVVIZSGA és PERFEKT NYELVTUDÁS www.veszprem.katedra.hu veszprem@katedra.hu (88) 568-580

76213

Itt megtalál mindent, amire porszívójához szüksége van!

Therminál Bt.

csapt csaptelepek elepek

75270

-50%

Kludi Tercio egykaros mosdócsaptelep mosdócsaptelep Kludi Tercio egykaros álló mosogató-csaptelep

11 990Ft 13 990Ft

Bosch elemes, elektromos gyújtású, kéményes, átfolyós vízmelegítő (11 l/perc)

54 990Ft

A kkedvezmények ed ve zmén ye k kkizárólag izár ólag a hir hirdetés det és ffelmutatásával elmuta tásá va l ffebruár ebruár 28-ig vvehetők ehet ők igén igénybe! ybe! A KÉP ILL ILLUSZTRÁCIÓ! USZTRÁ CIÓ!

75713

Veszprém, Tartu u. 5., déli intézményközpont • Tel./fax: 88/411-144 Veszprém, 88/411-14 4 lé a né gysávos úton, a Peugeot-szalon mellett) (Balatonfüred fe felé négysávos

Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár hagyományteremtő szándékkal immár második alkalommal jelentetett meg naptárat, amely Veszp­ rém városáról, illetve Veszprém megye településeiről, falvairól tartalmaz retro képeket a Helyismereti Gyűjtemény képeslapanyagából. Az ajándéknak is kitűnő naptár mindazok érdeklődését felkeltheti, akik nosztalgiával tekintenek a múltba és szeretik a szép kiadványokat. Az összes képeslap személyesen megtekinthető eredetiben a könyvtár Helyismereti részlegében, vagy válogatható és letölthető településenként a www.ekmk.hu címen az Opac katalógusból.


Közélet

2

veszprémi nap 2014. február 7.

A harmadik csökkentést tervezik RÖVID HÍREK Fogadóóra Porga Gyula polgármester fogadóórára várja az érdeklődőket minden hónap utolsó péntekén 13.00 és 15.00 óra között a Narancspontban (Veszprém, Kossuth utca 5–7.). A februári fogadóóra kezdési időpontja: 2014. február 28. (péntek) 13.00 óra. Előzetes bejelentkezés szükséges a következő telefonszámon: 88-549101. Némethné Károlyi Jolán, a 4.sz. választókörzet önkormányzati képviselője fogadóórát tart február 11-én, kedden 17–18 óra közt a Deák iskola könyvtárában.

Koncert A Rock-Kanok együttes gazdag repertoárjából Valentin-napi koncerten idézi fel a beatkorszak legszebb örökzöld dalait Veszprémben a Horváth kertben február 14-én, pénteken 19.00 órától.

Telt ház előtt beszélt a rezsicsökkentés eredményeiről dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Hende Csaba honvédelmi miniszter múlt héten a VMK-ban. A fórum egy videó lejátszásával kezdődött, amelyben a közelmúltban megvalósult veszprémi és térségi fejlesztéseket mutatták be. A házigazda, dr. Navracsics Tibor köszöntőjében úgy fogalmazott, egy nyolcemeletes, majd kétszáz lakásos panelépület, mint a Halle utca 5. lakói mintegy 1,6 millió forint spórolhattak meg a rezsicsökkentés által. Hende Csaba honvédelmi miniszter arról beszélt, tavaly mindössze két ország tízéves

Fotó: Mátyus

Hende Csaba honvédelmi miniszter beszél a rezsicsökkentésről tartott fórumon a VMK színháztermében fejlesztési terve felelt meg a NATO-követelményeknek, és ezek egyike Magyarország volt. Mint mondta, 2010-ben egy erkölcsileg megrendült honvédelmi ágazatot vettek át, a teljes átvilágítás után közel 100 esetben kellett feljelentést tenniük. Kitért arra is, hogy a

Városrészi tanácskozás

Időjárás Európa nyugati partjainál egy nagy kiterjedésű ciklon örvénylik, ennek áramlási rendszerében a következő napokban enyhébb, de nedves levegő érkezik fölénk. A hétvégén is többnyire erősen felhős, borult lesz az ég, többször elered az eső és megélénkül a délies szél. A hőmérséklet reggelente 2, napközben 5 °C körül ígérkezik. A folytatásban is marad az évszakhoz képest enyhe, változékony idő.

Fotó: Mátyus

Navracsics Tibor és Kórosi Tibor a polgárőrök egyik CB-rádiójával Ismét ülésezett tegnap a Dózsavárosi Tanács, melyen dr. Mihalovics Péter, a városrész képviselője civil szervezetekkel vitatta meg a helyi ügyeket. Az ülést megtisztelte dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes is, aki arról beszélt, egyre élhetőbbé válik Veszprém, a városban végbemenő fejlesztések erősítik a közösségi szellemet. Azonban egy város csak akkor tud közösségként működni, ha a helyi városrészekben élők is aktívan hozzájárulnak ehhez. A Dózsavá­ rosban megvalósult összefogás példa lehet a többi városrész számára is, emelte ki.

Az ülésen a miniszterelnökhelyettes átadott 8 CB-rádiót és egy fényképezógépet Kórosi Tibornak, a helyi polgárőr szervezet vezetőjének. Az adóvevők segítik akár a temetőben való járőrözést, de a Séd-völgy dombos környezetében is jól lehet használni őket. Az ülésen szó esett a paksi bővítésről is, amelyről dr. Navracsics Tibor kijelentette, jelentősen csökkenti majd energiafüggőségünket, ugyanis a mai több mint 60 százalékos import helyett az energiaszükségletünk közel 80 százalékát fedezi majd. Az ülés lapzártánk Mátyus után ért véget.

Városi hetilap • A Maraton Lapcsoport tagja

2010-es árvíznél alig volt tartalékos állomány, mára pedig létszámuk meghaladja az 5000 főt. A miniszter elmondta, most 3500-zal több rendőr dolgozik az országban és 225 ezer munkahely jött létre. A rezsicsökkentéssel tavaly közel 240 mil-

liárdot spórolhattak meg az emberek, jövőre pedig itt a harmadik lépcső. A gáz ára áprilistól 6,5 százalékkal, a villamos energiáé szeptembertől 5,7 százalékkal, a távhőé pedig októbertől 3,3 százalékkal csökken. Mátyus Tamás

Családbarát településért Mit tehetünk a családbarát településért, tette fel kérdést kedden Gerstmár Ferenc, az LMP helyi politikusa. Mint mondta, rengeteg feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy valaki szívesen vállaljon gyermeket egy adott településen. Legutóbb Veszprém polgármestere az LMP képviselőjének közgyűlésen feltett kérdésére válaszolva több – egyébként remek – kezdeményezésről, akcióról szólt. Ugyanakkor nem beszélt, vagy csak elnagyoltan beszélt olyan, a kisgyermekes családokat közvetlenül érintő problémák megoldásáról, mint a

részmunkaidős munkahelyek bővítése és támogatása, a lakáshelyzet javítása a közösségi bérlakások számának növelésével, a bölcsődei, óvodai ellátás bővítése, elérhetőségének javítása, a kismamabérlet bevezetése a helyi közösségi közlekedésben, a gyalogos felületek akadálymentesítése, mondta.A polgármesteri válaszból megtudhattuk, hogy Veszprémben családbarát város mintaprojekt valósulhat meg a közeljövőben. Remélhetőleg a projekt során a családok szempontjainak figyelembevétele lesz a legfontosabb, Mátyus emelte ki.

Fotó: Mátyus

Gerstmár Ferenc, az LMP önkormányzati képviselője beszélt

A lapot alapította Kovácsi Miklós. Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Mátyus Tamás, Heffler György, Joós Eszter Főszerkesztő: Heffler György Lapigazgató: Ugray Adrián Felelős szerkesztő: Mátyus Tamás Ki­adja: Maraton Lapcsoport-Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók Szerkesztőségi postacím: Veszprémi 7 Nap 8201 veszprém, Pf. 553 e-mail: veszpremi7nap@maraton.plt.hu Szerkesztőség és hirdetési információ: Maraton Lapcsoport Kft., Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: 88/400-400, Fax: 88/541-780, e-mail: veszpremmaraton@maraton.plt.hu. http://www.maraton.hu, e-mail: maraton@maraton.plt.hu Tel.: 88/541-763 Fax: 88/541-688. Apróhirdetések feladása: Veszprémi Hirdető Iroda, Veszprém Kossuth u. 6. félemelet Nyomdai munkák: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor • Megrendelés száma: V 005/2014 • A lap ingyenes • Megjelenik 27 198 példányban. • Terjeszti a Pannon Lapok Társasága • ISSN 1219-0748


Közélet

veszprémi nap 2014. február 7.

Vagyongazdálkodási roadshow A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. országos vagyongazdálkodási roadshow-ját tartotta szerdán a Városházán.

szervezője, motorja lehessen. Dr. Vadlek Krisztina, a Veszprém Megyei Kormányhivatal igazgatója az új járási hivatalról, Marjay Gyula feA cég 2013 októ- mondta a polgármester, lelős főigazgató pedig a cég berében indította hogy a mi közösségeink, a működéséről beszélt, és beútjára eseménysorozatát, mi településünkön élők több mutatkozott Szabó Ferenc amelynek célja az, hogy az önkormányzatok képviselőit tájékoztassa az állami vagyonnal kapcsolatos önkormányzati vagyonkezelés lehetőségeiről, valamint az ingyenes tulajdonba adható ingatlanok és ingóságok kérvényezési folyamatáról, illetve eljárásrendjéről. Porga Gyula polgármester hasznosnak tartja, hogy az MNV Zrt. bemutatókat tart megyékben, képviselőknek, polgármestereknek, ezzel lehetőség adva működésének megismerésére. Jó időszakot fogtak ki, hiszen az önkormányzatok a követFotó: Archív kező hét évet most tervezik, s itt kézzelfogható, lényeges A VMK és az előtte lévő park is állami tulajdonból került a városhoz információkhoz juthatnak. A jó együttműködés fölöttébb szolg á ltatást tudja na k József, az MNV Zrt. Veszp­ fontos az önkormányzatok igénybe venni. A fejlesztési rém Megyei Kerületi Irodájáés az MNV Zrt. között. Hasz- elképzeléseinknek az állami nak vezetője is. Kovács Mónika náljuk ezt a lehetőséget – vagyon ne gátja, hanem a

Állatkerti fejlesztések

Török László igazgató részletezi az állatkert tervezett megújítását Mintegy 1,2 milliárdos fejlesztés indul meg a közeljövőben a veszprémi állatkertben, erről beszélt dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes tegnap Veszprémben. A veszprémi állatkert olyan turisztikai attrakció, mely idevonzza az embereket. Nem csak állatkert, vadaspark is, ami híresebbé, vonzóbbá teszi a várost egész Közép-Európában. Kiemelte, a közeljövőben mintegy 1,2 milliárd forintos fejlesztés indul meg, amely pénzügyi hátterének egy részét egy csaknem 450 milliós EU-s forrás képezi. A fennmaradó mintegy 700

millió forintról a tegnapi kormányülésen döntöttek, amelyet a központi költségvetés terhére biztosítanak, jelentette be a miniszterelnök-helyettes. Történelmi jelen­tősségű­ nek nevezte a bejelentést Porga Gyula polgármester. – Veszprém egyik szimbóluma az állatkert, és nemcsak a városnak, de az egész országnak különleges attrakciót tud biztosítani. Ezt mutatja a több éve stabilizálódott 250 ezer fő feletti éves látogatottság is, tette hozzá. A fejlesztésekkel későbbi számainkban részletesen M átyus is foglalkozunk.

FÓKUSZBAN

A közös erőben bízva A város csak akkor tud kö- kolai, óvodai épületek kapzösségként működni, ha a tak új, modern külsőt. A kisebb városrészi közössé- Séd-völgyi fejlesztések által gek is aktívak, mondta dr. parkokkal, játszóterekkel Navracsics Tigazdagodott a bor miniszterkörnyék, olyan elnök-helyethelyekkel, ahotes a Dózsa­ vá jólesik elsévárosi Tanács tálni, ahol ki letegnapi ülésén. het kapcsolni, Pé l da é r té k ű magunk mönek nevezte gött hagyva a azt az összefomindennapok gást, ami ott gondjait. Ebmegvalósult a ben, valamint a helyi iskolák, megújult épükönyvtárak, in- Mátyus Tamás letek, közterütézmények, önletek megóvákormányzat és civil szerve- sában, szépítésében nagy zetek között. szerepe van annak, hogy az Legalább negyedévente itt élők beszélnek egymásegy asztalhoz ülnek az itteni sal és közösen, összehanemberek, és megvitatják goltan cselekednek céljaiegymással, mit is lehetne kért. tenni városrészük jövőjéért, Valóban példa lehet a fejlődéséért. És ez ered- dózsavárosi összefogás a ményre vezet. Az évek so- többi városrész számára, rán a Dózsaváros Veszprém mert nem elég aktívan részt egyik legdinamikusabban venni lakókörnyezetünk változó városrészévé vált. életében, hanem meg kell Bevásárlóközpont épült, látnunk azt is, hogy közösen megújult a központi tér, is- mire vagyunk képesek…

Kérdések a rezsicsökkentésről A rezsicsökkentésről tartott sajtótájékoztatót a héten az MSZP két helyi politikusa.

Fotó: Mátyus

3

Mihályi Balázs, az önkormányzat pénzügyi bizottságának külső szakértője feltette a kérdést, miért engedte a Fidesz a hulladékdíj, a távfűtés és a kéményseprés árának növelését, a 27 szá-

zalékos áfát és miért nem támogatták az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésére vonatkozó szocialista kezdeményezést. Hartmann Ferenc kiemelte, a szocialistáktól nem kell megvédeni a rezsicsökkentést, Veszprémben ő maga kezdeményezte a szociális bérlakásban élők lakbérének csökkentését. De, mint mondta, a rezsicsökkentéssel a tehetősebbek járnak a legjob-

Fotó: Archív

Hartmann Ferenc szocialista képviselő beszélt a rezsicsökkentésről

ban, a rászorulókon alig segít, az önkormányzati tulajdonú cégeknek százmilliós veszteséget okoz, ha pedig a térségről beszélünk, akkor egymilliárd is lehet a hiány. A Mesterházy-kormány folytatná a lakóépületek energiatakarékos korszerűsítését, mert a rezsicsökkentésnek ez a módja fenntartható és ebben a formában az érintettek érdekeltsége is biztosítható, jegyezte meg. A Fidesz veszprémi szervezete közleményben reagált a sajtótájékoztatóra, amelyben kiemelték, a Fidesz-kormány azért teremtette meg a lehetőségét a rezsicsökkentésnek és harcol a fenntartásáért, hogy minden magyar embernek kön�nyebb legyen az élete, többet tudjon félretenni és jobban élhessen. A kormány a rezsicsökkentés szempontjából nem tesz különbséget a szocialista politikusok és az ő döntéseiket hosszú éveken keresztül elszenvedő többi ember között, vidéki vagy fővárosi, fiatal vagy nyugdíjas között, állt a közleményben. M átyus Tamás


KÖZÉLET

4

veszprémi nap 2014. február 7.

Fontos az egészséges házasság RÖVID HÍREK Kiállítás

Kortárs tendenciák címmel nyílik kiállítás február 7-én 18 órakor a Hangvillában. A kiállítók Sudár Péter, Földesi Barnabás, Szolnoki Szabolcs, Hatala Péter, Csík Richárd. Köszöntőt mond Porga Gyula polgármester, a kiállítást megnyitja Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója. A kiállítás megtekinthető március 7-ig a Hangvilla III. emeletén.

Nyílt nap A gyulafirátóti Gyu­ laffy László Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola nyílt napra várja a következő tanév első osztályosainak szüleit február 12én. Reggel 8-tól három tanóra látogatható, amelyeken az alsó tagozaton zajló pedagógiai munkával ismerkedhetnek az érdeklődők. Délután 17 órakor szülői értekezlet keretében mutatják be intézményüket és a tanulóknak kínált lehetőségeket. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Legyen egy hét mindenki életében, amikor jobban odafigyel a másikra – mondta Porga Gyula polgármester hétfőn a Hangvillában, a rendezvény sajtótájékoztatóján. A házasság hete kampány arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy az egészséges házasság milyen fontos, és egyben milyen előnyös is az egész társadalom számára. Porga Gyula polgármester felidézte, hogy a mozgalom Richard és Maria Kane kezdeményezésére indult el több mint egy évtizede az Egyesült Királyságban. Fő célkitűzése, hogy újszerű és kreatív módon ismertesse meg az emberekkel azokat a hag yományos értékeket,

Fotó: Mátyus

Neveda Amália, Bálint Bánk, Porga Gyula és Fekete Gyöngyi a Hangvillában tartott sajtótájékoztatón hétfőn amelyeknek alkalmazása sikeressé és örömtelivé teheti házasságukat. A programot a Városi Nyilvánosságért Alapítvány, a Veszprémi Érsekség Család­ pasztorációs Irodája, a Városi Művelődési Központ, illetve az Önkormányzat szervezi, a Városi tv pedig biztosítja, hogy a lehető legtöbb helyre eljusson a rendezvény híre. Idén gazdagabb válasz-

A társaskör közgyűlése

Tájékoztató A Kék Madár Gyermek- és Személyközpontú Program iránt érdeklődő leendő első osztályos szülőknek tartanak tájékoztatást a program sajátosságairól, elemeiről, 22 éves tapasztalatairól, az új első osztály indításáról február 12én 17 órától a Báthory iskolában.

Orgonakoncert Kővári Péter orgonaművész ad orgonakoncertet a Szent Mihály Bazilikában február 8-án, szombaton este hét órakor. Közreműködik a Szent Mihály Bazilika kórusa Zsilinszky Cecília vezényletével és Takács Tamás irodalmár.

Fotó: Mátyus

A társaskör tagjai a Lovassy gimnáziumban rendezett éves közgyűlésen A Veszprém-Cserháti Társaskör Kulturális Egyesület múlt héten a Lovassy gimnáziumban tartotta ez évi közgyűlését. Édes Gyuláné elnök elmondta, az elmúlt évben 26 különböző programot tartottak. Állandó programjaikon (hagyományőrző mesterség kiállítás, Völgyikút családi és egészségnap, belvárosi takarítás, kézműves-foglalkozások, kirándulások, ismeretterjesztő előadások) kívül a városi rendezvényeken is aktívan részt vettek. A múlt évben a levéltár szervezésében a Cserhát múltidéző

programban közös zászlót avattak, és többek közt az Emlékjelnél koszorúzásra és a Lovassy gimnáziumban kiállítás-megnyitóra adódott alkalom. Rendezvényeikre és a működésre a múlt évben 218 ezer forintot fordíthattak. Ehhez a szükséges bevételt a tagdíjakon kívül a városi Civil Keret pályázaton elnyert több program támogatásával biztosították. A 2014-es évben sem lesz hiány programokból, ezekről lapunk programajánló rovatában is igyekszünk hírt adni. Kovács

tékkal, több közreműködővel várják az érdeklődőket. Bálint Bánk pszichológus elmondta, hogy a család egy élő rendszer, ami folyamatosan változik. Vannak benne könnyebb és nehezebb részek, éppen ezért a program arra hívja fel a figyelmet, hogy a kapcsolatot folyamatosan erősíteni és támogatni kell. Neveda Amália, a Városi Művelődési Központ igazga-

tója ismertette azokat a programot, amelyekben az intézmény is részt vesz. Fekete Gyöngyi, a Veszprémi Érsekség Család­ pasz­ torációs Irodájának munkatársa megjegyezte, ne hagyják, hogy a család elvegye a figyelmet a házasságról. Mondd Újra! címmel zenés irodalmi összeállítást rendeznek a szerelemről, ezzel is elősegítve az odafigyelést. Kovács Mónika

Szemüveg rászorultaknak A Szemeszter Optika a Családsegítő Központ közreműködésével tíz rászorulónak adományozott szemüveget, amelyeket az üzletükben adták át kedden. Reider László, az üzlet ügyvezetője arról számolt be, hogy egy korábbi országos kezdeményezés nyomán most helyi szinten kívánnak segítséget nyújtani rászorultaknak, és az önkormányzattal, valamint a Családsegítő Központtal egyeztetve vállalták tíz fő szemüvegének elkészítését. Ez az akciójuk olyan jól sikerült, hogy hagyományt kívánnak teremteni ebből a jótékony tevékenységből.

Naményi Miklós kereskedelmi vezető a kollégák munkáját is megköszönve fejezte ki örömét, hogy első lépésben tíz emberen tudtak segíteni. Porga Gyula polgármester megemlítette, gyakran beszélünk társadalmi felelősségvállalásról, amire jó példa a Szemeszter Optika mostani kezdeményezése, amihez gratulált. Elmondta, szerencsére vannak más hasonló gondolkodású vállalkozók, ami jó a városnak és az embereknek is. Végül tíz boldog ember vehette át az elkészült szemüvegét. H auzler

Fotó: Hauzler

Naményi Miklós ad át egy szemüveget a tíz rászoruló egyikének


FÓKUSZBAN

2014. február 7.

5

Az egységes városarculatért A gyönyörű hajért A törvényi változások lehetőséget adtak az önkormányzatok kezébe, hogy ismét jobb színvonalú, harmonikus megjelenésű városarculatot alakítsanak ki, amelyhez partnernek hívják a város lakóit, vállalkozásait, kereskedőit.

kítását. Ennek lényege, hogy a nem engedélyköteles tevékenységek esetén is van lehetőség kötelező jelleggel véleményt alkotni bejelentési eljárás keretében. Másik terület a

Utána

mes, fényes, nem göndörödő haj. Sok szeretettel várom kedves vendégeimet! Bejelentkezés: Horváth Zsófia Mester Szépségszalon 06-70-618-8978 (X)

ERŐSÍTŐ

közterületeken megjelenő reklámhordozók kialakítása. Az új településképi szempontok alkalmazására már jó példák is vannak, ilyen a Kossuth utcai lepényház homlokzata vagy a Hotel alatti üzletek arculatának folyamatos átalakulása, megjelenítése. Az önkormányzat szeretné elérni, hogy párbeszéd és megegyezés alapján jó irányba változzon és egységesebb legyen a városkép, amely minden érintettnek közös érdeke. Hauzler László

szé

Kezdje az asztrológia szerinti sikeres

LÓ évét átalakított szalonunkban!

ria

Bővített szolgáltatásokkal és megújult belsővel várja vendégeit 2014. február 4-én, 8 órától a

HALLÁST SEGÍTŐ KOMMUNIKÁCIÓS ESZKÖZ „Mióta mini EXTR EXTRA ERŐSÍTŐT hordok, jobban hallom a ttévéműsorokat és nagyobb összejövetelekkor a beszélgetéseket is.”

Vonzerő SzépSégSzalon

Problémát jelent a csendes hangok észlelése? Túl halk a színházi előadás? Az előadó a tréningen túl halkan beszél?

Veszprém belvárosában, a Budapest út 7. szám alatt (Bezerédi utcai bejárat).

7 490

Ft

Igény esetén térítésmentesen megvizsgáljuk hallását is! INGYEN HÍVHATÓ INFORMÁCIÓS VONAL

0 6 - 8 0 / 18 2-18 2

ajánlat 2013. 1–31-ig tart,avagy a készlet erejéig. Az ajánlat 2014.december február 28-ig, vagy készlet erejéig tart!

• • •

világújdonságnak számító kavitációs, 2 funkciós, ultrahangos zsírbontó- és alakformáló gép kezelés bevezető áron, jelentős kedvezménnyel. Kombinált ultrahangos, 30 perces fókuszált zsírbontás és 10 perces nyirokmasszázs, frissítő testmasszázs 20, 30, 50, 70, 90 perces akciós bérlettel, ránctalanítás, bőrfeszesítés hyaloronsav (Hyaloron Acid) polielektrolit fehérje iontoforézises készülékkel történő bevitellel, FLABéLOS alakformáló FLABéLOS alakformáló és izomtömeg-növelő izomtömeg-növelő vibr vibrációs ációs gép gép.. Nyitva: Hétfőtől péntekig: Szombaton:

8–18 óra között, 8–12 óra.

Bejelentkezés a 06-70-2599-114-es mobilszámon.

75005

Próbálja ki az új, extra erősítőt!

75381

településképi véleményezés, amely az építési engedélyköteles esetekben biztosítja a tervvel kapcsolatos – kötelezően figyelembe veendő – állásfoglalás kialakítását a terv benyújtása előtt. Az eljárások lefolytatása előtt minden esetben partnerségi egyeztetést kezdeményez az önkormányzat, hogy még a tervezés előkészítő szakaszában közösen határozzák meg a településképi szempontokat. Itt emelte ki a főépítész, hogy a nem engedélykö-

mini EXTRA

Jelentkezzen be nálunk, ingyenesen hívható vonalunkon, 06-80/182-182 minden hétköznap 8:00-16:30 óráig!

Előtte

A megújult Kossuth utcához méltó reklámozást szeretnének

Ko rlá toz ott

• Jó hallást biztosít, akár 10 méternyi távolságig • Diszkrét, fülbe helyezhető • Könnyű hangerő szabályozás • Egyszerű kezelhetőség • Tölthető • Kényelmes • Extra olcsó – csak 7 490 Ft

A Cadiveu cég Brasil Cacau Keratin kezelése 2006-ban indult hódító útjára és azóta több mint 30 országban ért el fantasztikus sikereket. Ha szeretne megszabadulni göndör, nehezen kezelhető, rakoncátlan tincseitől – pláne ebben a párás időben –, és helyettük selymes, sima, gyönyörű egyenes hajat szeretne, akkor látogasson el hozzám, és próbálja ki a Brasil Cacau Keratint, hogy visszanyerje haja egészségét, és ezáltal hihetetlenül sima és ragyogó fényű lesz a haja. Alkalmazható natúr, festett, melírozott, sőt strapált, kémiailag vegykezelt hajon. Hatása 3–4 hónapig tart. Úttörő szerepet játszik a vegyi anyagok nélküli hajkiegyenesítő kezelések létrehozásában. A legkíméletesebb módszer, amely hőre aktiválódó, hajszerkezet-újraépítő kezelés, aktív összetevője a keratin. A keratin természetes összetevője a hajnak, amely a hajunk 88%-át alkotja. Behatol a hajszerkezet belsejébe, és ott helyreállítja a haj sérülését, bevonja a hajszálak külsejét és megóvja a további sérüléstől. Az eredmény sima, sely-

Fotó: Mátyus

75892

Brányi Mária alpolgármester a téma bevezetőjeként annyit mondott, az utóbbi évtizedekben a reklám nagyon harsány megjelenése került előtérbe, ami szinte észrevétlenül eluralkodott a mindennapjainkon és a városképen, holott előtte közel egységes városképre tekinthetünk vis�sza. A cél ismét egy minőségi, esztétikus és a történelmi hagyományokhoz hű városkép kialakítása. Horváth Gábor főépítész elmondta, a településkép lényege, hogy közterületen, illetve a közforgalom számára megnyitott területeken járva mit lát az ember. A rendszerváltás új lehetőséget nyitott meg nemcsak a gazdasági, társadalmi életben, hanem az épületek megjelenésében, homlokzatuk kialakításában, stílusában is. Ez egyfelől jó dolog, mert nagyobb teret adott az alkotás szabadságának, ugyanakkor sokféleséget is eredményezett, ami negatívan befolyásolta az addig kialakult arculatot. Ez kényszerítette ki, hogy az épített környezet alakítását helyi szinten határozhassák meg. A kormányzat olyan törvényt alkotott, ami felhatalmazta a települések önkormányzatait, hogy helyi rendeletben szabályozzák a településkép kiala-

teles tevékenységek esetében is figyelembe kell venni az országos és helyi szabályokat, és ennek ismeretében kell a terveket elkészíteni. A településképi eljárások vonatkoznak az épületekre kerülő kiegészítőkre is. Fontos városképi kérdés még a középületek és a szolgáltatók arculata, különösen a belvárosban. Ebbe beletartozik a kirakatok, üzletek külső képének megjelenítése, valamint a

76217

veszprémi nap


a hĂŠt tĂŠmĂĄja

veszprĂŠmi nap 2014. februĂĄr 7.

FĂłrum a lakĂłt

PĂĄlyĂĄzati felhĂ­vĂĄs

tåsånak koordinålåsåt, irånyítåsåt, ellenőrzÊsÊt, az intÊzmÊny mŹkÜdÊsÊnek biztosítåsåt, az intÊzmÊny kÜltsÊgvetÊsÊnek betartåsåt, a munkåltatói jogok gyakorlåsåt, valamint a fenntartó åltal hozott dÜntÊsek vÊgrehajtåsåt. Az ållås betÜltÊsÊhez szßksÊges feltÊtelek: bßntetlen előÊlet, cselekvőkÊpessÊg, magyar ållampolgårsåg vagy kßlÜn jogszabåly szerint a szabad mozgås Ês tartózkodås jogåval rendelkező, illetve bevåndorolt vagy letelepedett ståtusz, a munkakÜr ellåtåsåhoz szßksÊges magyar nyelvtudås, iskolai vÊgzettsÊg: szakirånyú egyetemi vÊgzettsÊg Ês szakkÊpzettsÊg, tårgyalåsszintŹ idegennyelv-ismeret (ållamilag elismert komplex típusú kÜzÊpfokú nyelvvizsga-bizonyítvåny vagy azzal egyenÊrtÊkŹ okirat, a szakmai gyakorlat kßlfÜldi teljesítÊsÊről szóló igazolås bemutatåsåval igazolt), az iskolai vÊgzettsÊgnek Ês az intÊzmÊny alaptevÊkenysÊgÊnek megfelelő jogviszonyban legalåbb ÜtÊves szakmai gyakorlat, kiemelkedő szakirånyú tudomånyos tevÊkenysÊg, ållamhåztartåsi, vezetÊsi ismeretekkel Ês vezetői gyakorlattal való rendelkezÊs, egÊszsÊgßgyi alkalmassåg, vagyonnyilatkozat-tÊteli eljårås lefolytatåsa. A pålyåzat elbírålåsånål előnyt jelent: marketing, ill. a korszerŹ intÊzmÊny menedzsment terßletÊn szerzett tapasztalat, IlletmÊny Ês egyÊb juttatåsok: Az 1992. Êvi XXXIII. tÜrvÊny, a 150/1992. (XI.20.) Korm. rendelet, valamint a 2/1993. (I.30.) MKM rendelet alapjån.

Lapozzon bele a VeszprĂŠmi 7 Napba mĂĄr a facebookon is! facebook.com/veszpremi7nap

A Jutasi úti lakótelepen vÊgbemenő tÜbb mint kÊtmilliårdos fejlesztÊsekről, a Smaragdvåros Ês az Agóra projekttel kapcsolatban fórumot tartottak kedden a Hemóban. Brånyi Måria alpolgårmester szåmolt be a kÊt projekt fejlesztÊseiről. A Smaragdvåros projekt keretein belßl megújul tÜbb kÜzterßlet: a Kålvin Jånos park, ahol kÜzÜssÊgi teret hoznak lÊtre, a Halle utca 5. Êpßlet kÜrnyÊke, a Tåborållås park, a KRESZ-park, illetve a Jutas ABC előtti piac Ês kÜrnyÊke. A projekten belßl sor kerßl a Ringató óvoda elbontåsåra is. Helyette eg y minden igÊnyt kielÊgítő új óvodaÊpßlet felÊpítÊse a cÊl. A pålyåzatban az Erdei Tagóvoda felújítåsa is szerepel. Az Agóra projekt keretÊben a volt Hemo ÊpßletÊt szeretnÊk felújítani, amelyben jelenleg a VMK Ês a Kabóca Båbszínhåz mŹkÜdik. Az Êpßlet megújítåsånak csaknem kÊtharmadåt az Agóra projektből finanszírozzåk, a maradÊkot a Smaragdvårosból. Az åtalakítås lÊnyege, hogy funkcionålisan hasznålhatóvå tegyÊk az Êpßletet. Kialakítanak egy tÜbbfunkciós kÜzÜssÊgi teret, ami lehetősÊget ad nagyobb

Ingyenes vĂĄrosi kĂśzĂŠleti hetilap

szĂĄm ĂŠvfolyam 7.

FelhĂ­vĂĄs

e folklĂłrunk en vĂŠgigkĂ­sĂŠrt

EgyeztetĂŠs l a hatĂłsĂĄgga

Ă JA

A HÉT TÉM

A legfontosabb a megelőzÊs

Az elsĹ‘ vilĂĄghĂĄborĂş kitĂśrĂŠsĂŠnek 100. ĂŠvfordulĂłjĂĄhoz kapcsot feladat vanlĂłdva Veszp­rĂŠm Megyei JogĂş VĂĄros Ă–nkormĂĄnyzata megem­ Mindenki elĹ‘t lĂŠkezĂŠssorozatot rendez. KĂŠrik a vĂĄros lakossĂĄgĂĄt, hogy akinek tulajdonĂĄban van bĂĄrmilyen, a hĂĄborĂşhoz, valamint a vĂĄros hĂĄborĂşs ĂŠveihez, esemĂŠnyeihez kapcsolĂłdĂł emlĂŠk, Egy Ăşriember, telnek visszaemlĂŠkezĂŠs, hĂĄborĂşs naplĂł, levĂŠl stb., tovĂĄbakit tisz tĂĄrgy, fotĂł, bĂĄ hozzĂĄjĂĄrul annak kĂśzkinccsĂŠ tĂŠtelĂŠhez, bemutatĂĄsĂĄhoz, szĂ­veskedjen azt archivĂĄlĂĄsra leadni a LaczkĂł DezsĹ‘ MĂşzeumban, a megyei levĂŠltĂĄrban vagy a megyei kĂśnyvtĂĄrban.

ptĂĄnc A magyar nĂŠ EgĂŠsz ĂŠletĂŠb

programok lebonyolítåsåra, valamint egy låtvånykonyhåt, ami lehetővÊ teszi gasztronómiai programok szervezÊsÊt. Megújítjåk a színhåztermet, a vizesblokkos rÊszeket Ês az Êpßlet ßzemeltetÊsÊre napelemek segítsÊgÊvel megújuló energiaforråsokat hasznålnak majd. Akadålymentesítik az Êpßletet, s az emeletre lifttel is el lehet majd jutni. A kÊt projekt egyßttvÊve kÜzel kÊtmilliårdos beruhåzåst jelent a Jutasi úti lakótelepen. RemÊlhetőleg a kÊt pålyåzat tovåbbi kezdemÊ-

A II. Bor-Blues-BÜllÊr napok keretÊn belßl karitatív sßtemÊnysßtő versenyt rendeznek mårcius 8–9-Ên a Jezsuita templomban. JelentkezÊsi hatåridő: februår 28. *** A rendezvÊny keretÊben tartjåk a II. tÜpÜrtyŹsßtő Ês csalådi főzőversenyt, amelyre nevezÊsi díj nincs. JelentkezÊsi hatåridő: februår 28. A hirdetmÊnyek megjelentek lapunk januår 17-ei szåmånak 6. oldalån.

i nap veszprĂŠm sĂźnk hatalmas kinc

år 22. • XIX. 2013. febru

BrĂĄnyi MĂĄria ismerteti a projektek rĂŠs

HatĂĄlyos hirdetmĂŠnyek

t Êrintő fejKÜzlekedÊs tt l egyeztete lesztÊsekrő KÜzlekedÊsi a Nemzeti Êvel, GyőHatósåg elnÜk Porga Gyuri Gyulåval ån szerd ter la polgårmes n. a våroshåzå Ês utån A megbeszÊl tåjÊkoztatón tartott sajtó kiemelte, taGyula Porga a szemÊlålkozójuk cÊlja lvÊtel Ês a lyes kapcsolatfe åjåról szóló hatósåg munk volt. Úgy fotåjÊkoztatås a jelentős begalmazott, fontos lenål ruhåzåsok Êrintett hatóhet, hogy az viszonyt åpolsågokkal jó a Győri Gyula jon a våros. megindítåsa folyamatok s lehetőelőtt konzultåcióaz ÜnkorsÊget biztosított åra. szåm zat måny 2. oldalon. Folytatås a

Ertl PĂŠter t, a

Nemzeti TĂĄncs

Ĺ‘jĂŠt 17. oldal zĂ­nhĂĄz vezet

Tanåcs 1990. Az Európa tette kÜzzÊ februår 22-Ên mÊnyek åldoa bŹncselek åjåt, s ez a zatainak chart nens szåkonti nap azóta a n az åldomos orszågåba 6–7. oldal . napja zatok

Ă–TĂ“RAI TEA

FotĂł: Zwicke

atĂłi dr. Varga

IstvĂĄn rekto

rtĂłl vehettĂŠk

ĂĄt okleveleike

r

t

k. åst vålasztotta fontos hivat A hittudomå szom- „A legfontosabb, hogy higgy åt oklevelÊt lsz!� – fogalgató vehette a i Főis- abban, amit csinå etßl BÜjte Csab Neg yvenÜt hall Hittudomåny mazott. VÊgez etes szavait prÊmi Érseki ces szerz baton, a Vesz feren gÊn. k a vÊgzősÜksztó ßnnepsÊ adta útravalóna benÊzni a felkola diplomao de az esetni vållalkoztak, nek: „Merj szem van kihez szabad felad hitta- kåra an hat nem us, rcokb al, IdÊn egy teológ ås leges kuda , bízik a adatt �. szociålis munk , fordulniuk. Hozzåtette når Ês 38 gyßmÜl- soha! nevÊben Rette la kÜtelÊkÊből Êny tovåbbi A hallgatók Ês kerßlt ki a főisko ik búcsúztat- kÊt intÊzm tmŹkÜdÊsÊben. ålis munka Mårk szoci tårsa csÜző egyßt tanårok Ês Êkvezető gi ng Tímea hittanår-nevet József tansz PrÊsi Alber búcsú vålőket. ató tra on tåk år szakos hallg nehÊz felada ló, a Pann Paksi Låsz hiszen lőtan intÊzmÊnytől. Ês kifejtette, ok, giai fiatal Filoló rn az a ztak a jut a zott Egyetem Mode Karå- lalko NÊmeth meliNd kevÊs pÊnz tudomånyi s tt, manapsåg Tårsadalom tre, de mÊgi úgy fogalmazo szociålis terßle nak oktatója Fotó: Måtyus munti emberfelet ne feledjÊk, e az NKH elnÜk Győri Gyula, vÊgzős hallg nyi főiskola

thszerviz.h

IĂ VAL!

st ARANY Ês ezß à RLà sA FeLVàs b napi åron, a legmagasab ÉRT KÉ SZPÉNZ

mindent, Itt megtalĂĄl vĂłjĂĄhoz amire porszĂ­ szĂźksĂŠge van!

u

www.neme 7-3535 5-420, 70-31 s Tel.: 88-56 AutĂłjavĂ­tĂĄ ĂĄlat EredetvizsgĂĄztatĂĄs vizsg MĂťszaki ĂĄrtya Ăšj zĂśldk olajcsere ĂŠs Ingyenes tlenĂ­t fertĂľ klĂ­ma s Ă“zonos agtalanĂ­tĂĄ UtastĂŠr-sz

becsßletes Szeretem a nyílt, akik szorgaembereket, ssÊggel renlommal, tiszte – fogalmazta det tartanak jåt Kormos meg Êletfilozófiå Bútorgyår n Ernő, a Balato tt elnÜkZrt. nyugalmazo 9. oldal vezÊrigazgatója

08090877

A kĂśzalkalmazotti jogviszony hatĂĄrozatlan idĹ‘re szĂłl, az ĂĄthelyezĂŠs esetĂŠt kivĂŠve 3 hĂłnap prĂłbaidĹ‘ kikĂśtĂŠsĂŠvel. A kĂśzalkalmazott ĂĄltal betĂśltendĹ‘, kinevezĂŠs szerinti munkakĂśr az egyes kulturĂĄlis kĂśzalkalmazotti munkakĂśrĂśk betĂśltĂŠsĂŠhez szĂźksĂŠges kĂŠpesĂ­tĂŠsi ĂŠs egyĂŠb feltĂŠtelekrĹ‘l szĂłlĂł 2/1993. (I.30.) MKMrendelet szerinti iskolai vĂŠgzettsĂŠg ĂŠs a 150/1992. (XI.20.) Korm. rendelet 1. mellĂŠklete alapjĂĄn kerĂźl meghatĂĄrozĂĄsra. Magasabb vezetĹ‘i beosztĂĄs ellĂĄtĂĄsĂĄra megbĂ­zĂĄst az kaphat, aki a munkĂĄltatĂłval kĂśzalkalmazotti jogviszonyban ĂĄll vagy a megbĂ­zĂĄssal egyidejĹąleg kĂśzalkalmazotti munkakĂśrbe kinevezhetĹ‘. A vezetĹ‘i megbĂ­zĂĄs idĹ‘tartama: hatĂĄrozott idĹ‘re, 5 ĂŠvre szĂłl, 2014. jĂşlius 1-jĂŠtĹ‘l 2019. jĂşnius 30-ig. FoglalkoztatĂĄs jellege: teljes munkaidĹ‘ (heti 40 Ăłra). A munkavĂŠgzĂŠs helye: 8200 VeszprĂŠm, TĂśrĂśk I. u. 7. A munkakĂśrbe tartozĂł, illetve a vezetĹ‘i beosztĂĄssal jĂĄrĂł lĂŠnyeges feladatok: a mĂşzeumi feladatok ellĂĄtĂĄsa kĂśrĂŠben az igazgatĂł feladata-felelĹ‘ssĂŠge kĂźlĂśnĂśsen a muzeĂĄlis intĂŠzmĂŠnyekrĹ‘l, a nyilvĂĄnos kĂśnyvtĂĄri ellĂĄtĂĄsrĂłl ĂŠs a kĂśzmĹąvelĹ‘dĂŠsrĹ‘l szĂłlĂł 1997. ĂŠvi CXL. tĂśrvĂŠnyben a megyei hatĂłkĂśrĹą vĂĄrosi mĂşzeumok rĂŠszĂŠre meghatĂĄrozott feladatok ellĂĄtĂĄsĂĄnak irĂĄnyĂ­tĂĄsa, a mĂşzeumban folyĂł szakmai tevĂŠkenysĂŠg feltÊ­ teleinek biztosĂ­tĂĄsa. FelelĹ‘s a mĂşzeum szakmai tevĂŠkenysĂŠgĂŠnek szĂ­nvonalas ellĂĄtĂĄsĂĄĂŠrt. Az igazgatĂł a mĂşzeumi feladatok ellĂĄtĂĄsa mellett magasabb vezetĹ‘i megbĂ­zĂĄs keretĂŠben vĂŠgzi az intĂŠzmĂŠny alapĂ­tĂł okiratĂĄban foglalt valamennyi feladat ellĂĄ-

A pålyåzathoz csatolandó iratok: motivåciós levÊl, fÊnykÊpes szakmai ÜnÊletrajz, 3 hónapnål nem rÊgebbi erkÜlcsi bizonyítvåny, iskolai vÊgzettsÊget igazoló okiratok måsolata, idegennyelv-ismeretet igazoló okiratok måsolata, szakmai, vezetői gyakorlat igazolåsa, akkreditålt, vezetői ismereteket nyújtó tanfolyam elvÊgzÊsÊt igazoló okiratok måsolata, az intÊzmÊny vezetÊsÊre, fejlesztÊsÊre vonatkozó szakmai program, a pålyåzó nyilatkozata arról, hogy kinevezÊse esetÊn kÜzalkalmazotti jogviszonyåval, vezetői megbízåsåval kapcsolatosan ÜsszefÊrhetetlensÊg vele szemben nem åll fenn, valamint arról, hogy a pålyåzati anyagåban foglalt szemÊlyes adatainak a pålyåzati eljåråssal Üsszefßggő kezelÊsÊhez hozzåjårul, illetve arról, hogy a kÜzgyŹlÊsen a nyilvånos ßlÊsen tÜrtÊnő tårgyalåshoz hozzåjårul-e vagy sem. A pålyåzat benyújtåsånak hatårideje: 2014. mårcius 5. A pålyåzatot 1 pÊldånyban, zårt borítÊkban, „Laczkó Dezső Múzeum igazgatói pålyåzat� megjelÜlÊssel VeszprÊm Megyei Jogú Våros Polgårmestere (8200 VeszprÊm, Óvåros tÊr 9.) rÊszÊre, valamint elektronikusan (pdf formåtumban) a cperlaki@gov. veszprem.hu e-mail címre kell benyújtani. A pålyåzattal kapcsolatban felvilågosítåst ad PerlakinÊ Scharf Claudia csoportvezető. A pålyåzót a pålyåzati hatåridő lejårtåt kÜvető 21 napon belßl bizottsåg hallgatja meg, majd a kÊpviselő-testßlet dÜnt a pålyåzati hatåridő lejårtåt kÜvető első ßlÊsÊn a kÜzalkalmazotti jogviszony lÊtesítÊsÊről, illetve a vezetői megbízåsról. A vezetői megbízåshoz a miniszter előzetes egyetÊrtÊse szßksÊges. Az ållåshely a pålyåzat elbírålåsåt kÜvetően legkoråbban 2014. július 1-jÊtől tÜlthető be.

TisztasĂĄg olcsĂłn, egĂŠsz ĂŠvben!

AR ANy:

08090484

VeszprÊm Megyei Jogú Våros Önkormånyzata pålyåzatot hirdet a Laczkó Dezső Múzeum igazgatói (magasabb vezetői) beosztåsånak ellåtåsåra.

08090880

6

l fĂś

rĂŠm vĂ­z lĂł) TRUM HU

Ăœz hĂĄz WWW PORZSAKCEN

0 r*Ft/gr* 0–1100Ft/g 600 Ezßst: 150 k Ês ny- Ês ezßstpÊnze


a hét témája

veszprémi nap 2014. február 7.

telepi fejlesztésekről

Fotó: Mátyus

szleteit a VMK épületében, mellette Józsa Tamás és Ferenczy Gábor nyezések, beavatkozások sorát indítja majd el, hangsúlyozta az alpolgármester. Azt is elmondta, a fejlesztések befejezését jövő év nyarára tervezik. A projekt ismertetése után a megjelentek kérdezhettek, javaslatokat tehettek az újítások kal kapcsolatban, amelyekre Brányi Mária, valamint a körzet két önkormányzati képviselője: Némethné Károlyi Jolán és Stigelmaier Józsefné válaszoltak. A hozzászólások dicsérték a terveket, mindazonáltal

igyekeztek más helyi problémákra is felhívni a figyelmet. Szóba került a parkolóhelyek alacsony számának kérdése. Brányi Mária elmondta, hogy a projektben a Kálvin János parknál lévő parkoló fejlesztésére van csak lehetőség, de folyamatosan próbálják a megfogalmazott célokat megvalósítani. Három éve átvizsgálták a lakótelepi parkolási helyzetet, hogy hol lehetne enyhíteni a problémákon, az abban megfogalmazott célokat lépésről lépésre próbálják végrehajtani. Ebben a pro-

jektben most csak a fenti fejlesztésre nyílik lehetőség, amellyel kismértékben enyhülhet a zsúfoltság. A fórumon a Hemo zajkibocsátása is felmerült, amire Brányi Mária megnyugtatta az ott élőket: a megújított VMK épületből sokkal kevesebb zaj szűrődik majd ki a környező lakóépületek felé, mint eddig. A mostani hanghatást jórészt az üzemeltetéshez szükséges gépek adják, a projekt során pedig a hangosabb rendezvényeket befogadó termekbe gépi szellőztetést terveztek. Ezáltal nyáron sem kell kinyitni az ablakot, így kisebb zaj szűrődik ki az utcára, és a modern gépek is alacsonyabb zajszinttel dolgoznak. Visszatérő problémaként itt is felmerült a fokozott rendőrségi jelenlét igénye, amire Stigelmaier Józsefné kifejtette, hogy hamarosan a Stromfeld utca 9. szám alatt megnyithat egy új körzeti megbízotti iroda. Erről a legutóbbi közgyűlésen született döntés, amely szerint a lakótelep nég y képviselője – Stigelmaier Józsefné, Némethné Károlyi Jolán, dr. Strenner Zoltán és Takács László összesen 1,1 millió forinttal járult hozzá a Stromfeld utca 9. alatti helyiség felújításához, amelynek működtetéséhez a rezsiköltségek területén is támogatást ad az önkormányzat. Kovács Mónika

Hibabejelentés

Telefonos segítség nehéz helyzetben A Veszprémi Lelki Elsősegély Telefonszolgálat 24 órában várja hívását. Ha úgy érzi, hogy segíthetünk, várjuk hívását a 116123 és a 88, illetve a 87-es inviteles körzetből ingyen hívható 06-88/422-205 telefonszámon. Valakinek csak egy telefonszám, a bajba jutottnak azonban segítség! ,,…hogy beszéljünk egymással.”

Veszprém, Gyulafirátót, Kádárta közvilágítási hibabejelentő: 06/30/ 487-2853. Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. központi hibabejelentés: telefonon: call center műszaki hibabejelentő: 06/80/205-020, 06/80/533-533, 06/20/459-9666, 06/30/459-9666, 06/70/459-9666, elektronikusan: http://e-iroda.eon-hungaria.com: lakossági ügyfelek – hibabejelentés – közvilágítási hibabejelentés. VMJV Polgármesteri Hivatal hibabejelentési lehetőségek: 8200 Veszprém, Óváros tér 9., e-mail: vmjv@gov.veszprem.hu fax: 88/421-418, telefon: 88/549-100, zöldszám: 88/401-104 (a nap 24 órájában hívható).

Hóügyeleti telefonszámok: Veszprém városban a körgyűrűn belül, Gyulafirátóton, Kádártán, Jutaspusztán, a Csererdő lakótelepen és Szabadságpusztán VKSZ Zrt: +3620/9848-988 A megye útjairól a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Veszprém Megyei Igazgatóságán: +3688/819-520 vagy ugyelet@veszprem.kozut.hu Országos információk a Magyar Közút Nonprofit Zrt. központjában: +361/819-9000 vagy kozut@kozut.hu Útinform Call Center: 061/336-2400

MEGKÉRDEZTÜK

Mit vár a lakótelepi városrehabilitációtól? Kiss Imre nyugdíjas Újságban is olvastam, tévében is hallottam erről a rehabilitációról, de személyesen is érintettek vagyunk, mert a Haszkovó 18-ban lakunk. Nemcsak a ház energetikai megújulása, de valamennyi dolog, ami ennek keretében megvalósul, jó és hasznos az itt élő embereknek. Bányai Melinda gyesen lévő anyuka A Ringató óvoda szülői munkaközösségének tagja vagyok, így régóta tudok az óvoda átépítéséről. A költözésnek senki nem örül, de cserébe egy teljesen új óvodát kapnak a gyerekek, tehát megéri. A többi dolog is majd a lakótelep előnyére válik. Nagygyőri Ildikó közalkalmazott Halottam róla, meg lakásom is van az egyik érintett házban, így mindenképpen jónak tartom ezt a folyamatot. Egyébként is az egész lakótelepre ráfér a megújulás és megszépülés, ami által az itt élő embereknek is talán javulni fog a komfortérzetük.

Fotók: Zwicker

Dulka Antalné nyugdíjas Azóta itt lakom a Haszkovón, ami­ óta átadták ezt az épületet és azóta nem csináltak rajta semmit, tehát nagyon jó, hogy pályázati támogatással korszerűsödik a házunk. A környezet is megszépül és kispiac átépülésével talán a hajléktalanok is eltűnnek innen.

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ORVOSI ÜGYELET MŰKÖDÉSI RENDJE, ELÉRHETŐSÉGE: KÖZPONTI ÜGYELET: 8200 VESZPRÉM, CSERHÁT LTP. 1. FELNŐTT SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE: Telefon: 88/412-104, hétfő–péntek: 16.00 órától 8.00 óráig. Hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos) HÁZI GYERMEKORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE: Telefon: 88/412-104, hétfő–péntek: 16.00 órától 8.00 óráig. Hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos) FOGORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE: 8200 Veszprém, Halle u. 5/E. Telefon: 88/425-228. Kizárólag: hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–14.00 óráig. Fenntartó: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Tel.: 88/549-273. Működtető: VMJV Egészségügyi Alapellátási Intézmény 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. Tel.: 88/424-472.

7


programajánló

8

VMK filmklub

veszprémi nap 2014. február 7.

További városi programokról Veszprém honlapján az alábbi címen tájékozódhat:

Február 10., hétfő 18 óra Philomena – Határtalan szeretet – angol film, 2013 12

Színházak Petőfi Színház Február 7., péntek 19 óra Veszedelmes viszonyok – Petőfi bemutató bérlet Február 8., szombat 19 óra Veszedelmes viszonyok – Bujtor István-bérlet Február 9., vasárnap 18 óra Veszedelmes viszonyok – Blaha-bérlet Február 11., kedd 14 óra Veszedelmes viszonyok – Padányi-bérlet Február 11., kedd 19 óra Veszedelmes viszonyok – Kisfaludy-bérlet Február 12., szerda 19 óra Veszedelmes viszonyok – Dobák Lajosbérlet

Eötvös Károly Megyei Könyvtár

Egyéb

Boda Balázs és Oláh Kati festményFebruár 7., péntek 16 óra kiállítása, március 1-jéig „Hallják meg hívők és hitetleMűvészetek Háza nek…” – kiállításmegnyitó Sík Konok Tamás Ludium Pigmentum Február 13., csütörtök 19 óra Vesze- Pannon Várszínház Sándor emlékezetére a Szalézi című kiállítása a Modern Képtár delmes viszonyok – Simon-bér- Helyszín: Hangvilla Napok keretében a Szalé­ – Vass László Gyűjteményben, let Február 15., szombat 17 óra A ziánumban március 1-jéig Február 14., péntek 19 óra Veszedzsungel könyve Február 7., péntek 18 óra delmes viszonyok – Sík SándorPannon Egyetem Kabóca Bábszínház Önértékelés: Ön értékel… És? – bérlet Február 9., vasárnap 11 óra Hüvelyk Kecskés Tamás Utazz közelre című Zsiga Attila lelkigondozó előadáFebruár 15., szombat 18 óra kiállítása a Turizmus Tanszék Matyi sa a Hangvillában, az Élet Igen Operettgála és veszprémi farfolyosógalériáján, március 31-ig Február 16., vasárnap 11 óra Ti-ti-tá mentálhigiénés programsorozat sangi bál – bérletszünet – Mesebolt Bábszínház vendég- Március 15. úti könyvtár keretében Latinovits–Bujtor Játékszín műsora, babaszínházi előadás Keretbe zárt színek – Tóth Mónika Február 8., szombat 18 óra Február 8., szombat 19 óra Hogyan amatőr festőművésznő kiállítása, Tényleg jobb félni, mint megijedni? ettem kutyát? – 1. bérlet február 28-ig – Zsiga Attila lelkigondozó előFebruár 9., vasárnap 19 óra Hogyan Dózsavárosi könyvtár adása a Hangvillában, az Élet Laczkó Dezső Veszprém Megyei ettem kutyát? – 3. bérlet Lőrinczi Ferenc Egykor és most – Igen mentálhigiénés programMúzeum Február 10., hétfő 19 óra Hogyan Fotómontázsok Veszprémről sorozat keretében Nyitott műhely – múzeumi restauettem kutyát? – 2. bérlet című kiállítása, február 28-ig rálás, állományvédelem VeszFebruár 8., szombat 18 óra Február 13., csütörtök 19 óra prém megye közgyűjteményei- Kádártai Faluház Hogyan ettem kutyát? – 4. bérlet Filmklub – A mennyország színe, ben című kiállítás, február 16-ig Tűvel festett természet – Raveczky Február 14., péntek 19 óra Hogyan iráni filmdráma a Mandorla Játékvilágok, augusztus 10-ig Lászlóné kiállítása február 12-től Teázó és Kávézóban ettem kutyát? – 5. bérlet

www.program.veszprem.hu

Kiállítások

Felújítás és fotókiállítás

VESZPRÉMI PETOFI SZÍNHÁZ

A Bástya üzletház több mint ötvenéves történetét bemutató fotókiállítás nyílt meg nemrég a Kossuth utcai bevásárlóközpont földszintjén.

Veszprémi farsangi álarcos bál,

A kiállítás apropóját az üzletház felújítása adta. Nemrég ugyanis az üzlettulajdonosok kezdeményezésére kibővítették az épület alapterületét, így megnőtt a földszinti üzlethelyiségek mérete, ezáltal biztosítva vásárlóik magas igényű kiszolgálását. Az építkezés jól halad, aki a Kossuth utcán sétál,

nagyszabású operett gálával, ünnepi menüsorral, élõzenével, sok meglepetéssel a Veszprémi Petõfi Színházban

75 875

február 15-én 18 órakor.

láthatja, hogy már csak a kirakatok berendezése van hátra, az is csak egy-két helyen. A fotókiállítás olyan nagy sikernek örvend a vásárlók körében, hogy az üzlettulajdonosok tervezik a kibővítését, s már nemcsak a földszinten, hanem az első emeleten is láthatóak lesznek a ma már történelmi dokumentumoknak is beillő fotográfiák. A kiállítás előreláthatólag egészen az év végéig megtekinthető a Bástya üzletházban. (X)

MAJD KÜLÖNLEGES FARSANGI MENÜSORRAL ÉS A T-BOYS EGYÜTTES ZENÉJÉVEL VÁRJUK A SZÓRAKOZNI VÁGYÓKAT! Jegyiroda: Tel./fax: +36 88 422 440 • Email: jegyiroda@petofiszinhaz.hu Jegypénztár: (a színház el csarnokában) Tel.: +36 88 424 235 • Email: jegypenztar@petofiszinhaz.hu

VVESZPRÉMI ESZPRÉMI P PETOFI ETOFI SSZÍNHÁZ ZÍNHÁ Z

Farsangi hangulatban, februári akciókkal, megújult üzletekkel várjuk kedves vásárlóinkat!

I

I

30 üzlet folyamatos akciók kedvezõ árak játéksziget mozgólépcsõ légkondicionálás

I

I

Ve s z p r é m , s é t á l ó u t c a

75850

AZ OPERETT GÁLÁN KÖZREMÛKÖDNEK A VESZPRÉMI PETÕFI SZÍNHÁZ MÛVÉSZEI ÉS VENDÉGEI,


ÖTÓRAI TEA

veszprémi nap 2014. február 7.

9

Beszélgetés a Prima Primissima-díjas Trócsányi Gergővel, akinek élete a zene

Vargabetűkkel tűzdelt életpálya Az élet nem bánt kesztyűs kézzel vele, de hiszi: mindennek oka volt. A Hollywoodoo Prima Primissima-díjjal kitüntetett frontembere vall a zenéről, megpróbáltatásokkal teli életéről és terveiről. Trócsányi Gergő életében a zene iránti szeretet már gyerekkorában megjelent, a katonáskodás mellett barátaival rendre zenekarosat is játszott. Közel 18 évesen aztán a kezdeti próbálkozások után barátjával, Nirnsee Krisztiánnal megalapította a Hollywood’s New Blood zenekart, a mai Hollywoodoo elődjét. Koncertjeik híre szájról szájra terjedt, keresztbe-kasul bejárták az országot a kilencvenes években. − Akkoriban a fiatalok egy-egy jól sikerült koncertre akár Egerből is eljöttek. Persze megvolt a törzsközönségünk

Közben Veszprémből Budapestre tette át a székhelyét a csapat. − Az volt az álmom, hogy a zenélésből fogok megélni. Mivel Krisztiánt, a gitárosunkat a családja és a munkája is Budapestre szólította, én is utána mentem. Az öt zenekari tag közül hárman költöztünk a fővárosba. Fájó volt az elválás, de annál izgalmasabbnak ígérkezett az előttünk álló élet lehetősége − mondja Gergő, aki nem tagadja, küzdelmes, sok lemondással járó éveket élt át a fővárosban. − Ahogy ismertebb lett a Hollywoodoo, egyre több lehetőség nyílt meg előttem.

NÉVJEGY Trócsányi Gergely Veszprémben született 1974. március 2-án. 1993-tól a Hollywoodoo zenekar alapítója, énekese, frontembere, szövegírója és szervezője. 2006-ban egyik főszereplője volt a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos mezőnyében indult, Pálfi György filmszemle fődíjas alkotásának, a Taxidermiának. Teljesítményével kiérdemelte a Magyar Újságírók Országos Szövetségének legjobb férfi főszereplő díját, együttesével pedig megkapták a Vox car magazintól a legjobb magyar film betétdal elismerést. 2005-től a Radiócafe egyik műsorvezetője, 2008-tól 2013-ig az ajkai Molnár Gábor Műhely Alapítvány sérült fiataljaiból álló Hangadók zenekarának vezetője, szervezője volt. 2013-ban a kuratórium döntése alapján magyar zeneművészet kategóriában Megyei Príma Díjat kapott. is, leginkább a gördeszkások szerették a bandát, így belőlük verbuválódott egy 100– 150 fős mag, akik minden koncertünkön képviseltették magukat − idézi fel a hősidőket Trócsányi Gergő. Akkoriban még angol nyelven íródtak a dalok, két zenei anyaguk is megjelent. Próbálkoztak a szövegek magyarra fordításával, ám először nem volt az igazi végeredmény. Aztán szép lassan elkezdtek megszületni az első dalok – már Hollywoodoo néven − például a mai napig slágernek számító Örvényes.

Belekóstoltam a rádiózásba és a színészkedésbe is. Elsősorban reklámokban és főiskolai vizsgafilmekben szerepeltem, utóbbiak eredményeként sikerült megkapnom a Taxidermia főszerepét is. Nagy kihívás volt, hiszen a szöveget csak a forgatási napok elején kaptuk meg, ám mindenért kárpótoltak a kollégák, akikkel tényleg inspiráló volt együtt dolgozni − meséli Gergő, majd hozzáteszi, a film tovább erősítette a már akkor is országosan ismert zenekart is.

Hiába azonban a sikerek, időközben a frontember egészségi állapota annyira megromlott, hogy nem bírt tovább Budapesten élni. Hazatért. − Az orvosok nem sok jót jósoltak. Azt gondoltam, jót tenne a szülőváro­som légköre, a Bakony és a Balaton közelsége. Végül egy bypassműtét mentette meg az életemet, ennek köszönhető, hogy mára merőben más külsővel láthatnak az emberek. Közben munkát is kerestem. Egy barátom ajánlott be az ajkai Molnár Gábor Műhely Alapítványhoz, ahol sérült fiatalokkal foglalkoztam. Nem volt kön�nyű, de nagyon sokat kaptam ezektől az emberektől. A zene ugyanis nagyon jól működik abban a közegben, hidat képez az emberek között. Büszke vagyok rá, hogy az ott alakult Hangadók zenekarral egészen Írországig jutottunk, egy fesztiválon képviselhettük Magyarországot − meséli Gergő, aki közben Veszprémben zenész- és művészbarátaival megalakította a Vekkord Összművészeti Egyesületet. − Úgy éreztük, hogy saját magunknak kell képviselni az érdekeinket, ennek eredménye lett a Vekkord, amelyben a kezdetben alelnökként dolgoztam. Ma már azonban egyéb elfoglaltságaim miatt csak támogató tagja vagyok a szervezetnek, ám továbbra is szívügyem a város kultúrája − mondja Trócsányi Gergő. Amikor az egyéb elfoglaltságokról kérdezem, büszkén mesél a barátaival kitalált és létrehozott Raklappódiumról. − Mondhatnám, hogy egyszerű, de nagyszerű az ötlet, hiszen raklap dizájnra épülő kulturális rendezvényszervezésről van szó a gyakorlatban. Két olyan emberrel alapítottam a céget, akik imádják a zenét, ám soha nem művelték. Az ambíciónk határtalan. Tavaly volt a debütáló rendezvényünk, most készülünk a másodikra. Ezúttal is a Veszprém megyében élő vagy ide kötődő mű-

Fotó: Németh

Jár a díjjal egyfajta felelősség, például az, hogy az ember elkötelezettebben próbálja képviselni az elveit, mondja Trócsányi Gergely vészeket szeretnénk fókuszba állítani egy nap erejéig − sorolja nag y lendülettel, majd megjegyzi, a kezdeményezést később az egész országra szeretnék kiterjeszteni, s a terveik között szerepel külföldi fellépések szervezése is. Ez egy épülő, teljesen új projekt, nagyon nehéz, de hiszünk benne, jegyzi meg nevetve. Aztán a közelmúltban kapott megyei Prima Primissi­ ma-díj kerül szóba. Nem tagadja, számára óriási meglepetés volt az elismerés, nem

számított rá. − Egy kicsit ugyan életműdíj-érzés volt bennem. Mindenesetre nagyon megtisztelő volt számomra, hogy engem találtak érdemesnek a kitüntetésre. Ugyanakkor azt is érzem, hogy jár ezzel egyfajta felelősség, például az, hogy az ember elkötelezettebben próbálja képviselni az elveit − mondja, majd zárásképp elárulja, közben a Holly­woo­ doo­val is gőzerővel dolgoznak az új dalokon. Rövidesen hallhatjuk őket. Németh Melinda

Félix divatba jött Lajkó Félix nemrég Veszprémben lépett fel nagy sikerrel. Koncertje elôtt beszélgettünk arról, hogyan éli meg a sikert, mi van a zenéjén túl és miért tarthatják ôt fura fazonnak. Mindig keresi a végtelen és névtelen hangot, miközben szerinte a muzsikát lehetetlen leírni szavakkal. Hiába hívják sokan a Vajdaság Paganinijének, nem kedvence a legendás itáliai hegedûvirtuóz. Lajkó Félix húsz éve robbant be a zenei

életbe, most divatba jött, jó életszakaszban van, de nem vállalná el senkinek a tanítását, mert még nincs mit átadnia. Sôt, azt sem tudja, meddig lesz érvényes és maradandó az, amit ô képvisel.

Keresse írásunkat a szombati Naplóban!


programajánló

A Veszprém Televízió műsora 8200 Veszprém, József Attila u. 96. Tel.: 88/421-830, 88/434-603 E-mail: info@veszpremtv.hu Műsorok az interneten: www.veszpremtv.hu Február 7., péntek 10:00 Híradás 10:20 Egyetemi híradó 10:30 Kedvenc kisállat magazin 11:00 Ismerem a városom. 1956 11:30 Híradás 11:50 Klippercek 12:00 Képújság 18:00 Összefoglaló Veszprém Megyei Jogú Város önkormányzatának januári közgyűléséről 18:30 Veszprémi gazdaság 18:32 Gazdasági évértékelő Porga Gyula polgármestertől 18:40 A munkáltató is támogathatja a lakáshitel törlesztését 18:45 Komoly problémák az építőipari szakember-utánpótlásban 19:00 Híradás 19:20 Klippercek 19:30 A Hargita TV műsoraiból. Székelykeresztúr 20:00 Híradás 20:20 A Boldog Gizella főegyházmegyei gyűjtemény bemutatja: Izabella királyné és János Zsigmond 20:30 Praktikák otthonteremtő magazin 21:00 Célkeresztben katonai magazin 21:30 Híradás 21:50 Klippercek 22:00 Képújság Február 8., szombat 8:30 Veszprémi gazdaság 8:32 Gazdasági évértékelő Porga Gyula polgármestertől 8:40 A munkáltató is támogathatja a lakáshitel törlesztését 8:45 Komoly problémák az építőipari szakember-utánpótlásban 9:00 Híradás 9:20 Klippercek 9:30 A Hargita TV műsoraiból. Székelykeresztúr 10:00 Híradás 10:20 A Boldog Gizella főegyházmegyei gyűjtemény bemutatja: Izabella királyné és János Zsigmond 10:30 Praktikák otthonteremtő magazin 11:00 Célkeresztben katonai magazin 11:30 Híradás 11:50 Klippercek 12:00 Képújság 18:00 Kukkantó gyermekmagazin 18:30 Kilátó kulturális magazin 19:00 Heti vágatlan – ez történt a héten 19:15 Honvéd 7 magazin 19:30 Katolikus krónika 20:00 Heti vágatlan – ez történt a héten 20:15 Úti társaink. Társállatok, hobbiállatok 20:30 Épí-Tech Házépítők Magazinja 20:32 Komoly problémák az építőipari szakember-utánpótlásban 20:40 A gázárcsökkenés ellenére is érdemes hőszigetelni 20:45 Óvodák, iskolák pályázhatnak építőanyagokra 20:50 Érdemes városból falura költözni? 21:00 Díva. Magazinműsor, nem csak nőknek! 21:35 Molnár Ferenc: Liliom. Televíziós dráma 23:40 Képújság Február 9., vasárnap 10:00 Heti vágatlan – ez történt a héten 10:15 Úti társaink. Társállatok, hobbiállatok 10:30 Épí-Tech Házépítők Magazinja 10:32 Komoly problémák az építőipari szakember-utánpótlásban 10:40 A gázárcsökkenés ellenére is érdemes hőszigetelni 10:45 Óvodák, iskolák pályázhatnak építőanyagokra 10:50 Érdemes városból falura költözni? 11:00 Díva. Magazinműsor, nem csak nőknek! 11:35 Molnár Ferenc: Liliom. Televíziós dráma 13:40 Képújság 18:00 Veszprémi közéleti magazin 18:45 Erdőmesterek. A marcali erdészet 19:00 Célkeresztben katonai magazin 19:30 Kedvenc kisállat magazin 20:00 Kukta – főzzünk együtt! 20:30 Nyitott egyetem. Haber István: az autóipartól az építészetig 21:00 Vadrózsából tündérsípot – tavasz 21:30 Székely konyha – főzzünk magyaros ételeket 22:00 Képújság

Február 10., hétfő 10:00 Kukta – főzzünk együtt! 10:30 Nyitott egyetem. Haber István: az autóipartól az építészetig 11:00 Vadrózsából tündérsípot – tavasz 11:30 Székely konyha – főzzünk magyaros ételeket 12:00 Képújság 18:00 Kukkantó gyermekmagazin 18:30 Kilátó kulturális magazin 19:00 Híradás 19:20 Veszprémi közéleti magazin 20:00 Híradás 20:20 Veszprémi sporthíradó 20:30 Gazdasági évértékelő Porga Gyula polgármestertől 20:40 A munkáltató is támogathatja a lakáshitel törlesztését 20:45 Komoly problémák az építőipari szakember-utánpótlásban 21:00 Nyitott egyetem. Freud Tamás: agyhullámok, memória, kreativitás 21:30 Híradás 22:00 Képújság Február 11., kedd 10:00 Híradás 10:20 Veszprémi sporthíradó 10:30 Gazdasági évértékelő Porga Gyula polgármestertől 10:40 A munkáltató is támogathatja a lakáshitel törlesztését 10:45 Komoly problémák az építőipari szakember-utánpótlásban 11:00 Nyitott egyetem. Freud Tamás: agyhullámok, memória, kreativitás 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Katolikus krónika 18:30 Praktikák otthonteremtő magazin 19:00 Híradás 19:20 Klippercek 19:30 Dokumentumműhely. A legendás pincefalu 20:00 Híradás 20:20 Egyetemi híradó 20:30 Ben­ cze-show. Vendég Csengeri Attila 21:00 Zoo Plussz – állatkerti látogatás 21:30 Híradás 21:50 Klippercek 22:00 Képújság Február 12., szerda 10:00 Híradás 10:20 Egyetemi híradó 10:30 Bencze-show. Vendég Csengeri Attila 11:00 Zoo Plussz – állatkerti látogatás 11:30 Híradás 11:50 Klippercek 12:00 Képújság 18:00 Krisztus vándorai. Dolgoztak verejtékkel 18:40 Veszélyzóna – munkavédelemről, mindenkinek. Munkavédelmi oktatás gyárban, iskolában 19:00 Híradás 19:20 Honvéd7 magazin 19:30 Praktikák otthonteremtő magazin 20:00 Híradás 20:20 Veszprémi sporthíradó 20:30 A doktor. Orvosmeteorológia 21:00 Díva. Magazinműsor, nem csak nőknek! 21:00 Váltóláz autós magazin 21:30 Híradás 21:50 Zoo Plussz – állatkerti látogatás 22:20 Képújság Február 13., csütörtök 9:00 Híradás 9:20 Honvéd7 magazin 9:30 Praktikák otthonteremtő magazin 10:00 Híradás 10:20 Veszprémi sporthíradó 10:30 A doktor. Orvosmeteorológia 11:00 Díva. Magazinműsor, nem csak nőknek! 11:00 Váltóláz autós magazin 11:30 Híradás 11:50 Zoo Plussz – állatkerti látogatás 12:20 Képújság 18:00 Kilátó kulturális magazin 18:30 Kukkantó gyermekmagazin 19:00 Híradás 19:20 Klippercek 19:30 Ismerem a városom. 1956 20:00 Híradás 20:20 Egyetemi híradó 20:30 Kedvenc kisállat magazin 21:00 Székely konyha – főzzünk magyaros ételeket 21:30 Híradás 21:50 Klippercek 22:00 Képújság

Kővári Péter orgonaművész orgonakoncertje a Szent Mihály Bazilikában, közreműködik a Szent Mihály Bazilika kórusa Zsilinszky Cecília vezényletével és Takács Tamás irodalmár

Február 11., kedd 16.30 óra Találkozási pont a múzeum A kecske is jóllakhat, és a káposzta is megmaradhat?! címmel Vidi Nándorné kulturális menedzser előadása a Laczkó Dezső Múzeumban, a Múzeumi Szabadegyetem előadássorozat keretében

Február 11., kedd 16.30 óra Válás és kommunikáció címmel Poór Balázs életmód-rehabilitációs szakértő előadása a VMKban, a Házasság hete keretében

Február 11., kedd 17 óra Biotippek: Hogyan szabadulhatunk meg a stressztől? – Dr. Nagy Alinda és Klatsmányi Péter kine­ ziológus előadása a dózsavárosi könyvtárban

Február 11., kedd 18 óra

Felhívás „Veszprém Városért – Pro Urbe” érdemérem adományozására Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a város életében, a közösség javára kifejtett eredményes tevékenység elismeréséül „Veszprém Városért – Pro Urbe” érdemérmet adományoz. A Veszprém Városért érdemérmet Veszprém Megyei Jogú Város Közgyűlésének döntése alapján a polgármester nemzeti ünnepek alkalmával adja át. Kérjük a város választópolgárait, gazdálkodószervezeteit, intézményeit, hogy a díjjal kapcsolatos, személyre szóló javaslataikat az indoklással együtt 2014. február 18-ig (kedd) küldjék el, vagy adják le a következő címre: Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Társadalmi Kapcsolatokért Csoport 8200 Veszprém, Óváros tér 9. (II. em. 201/B. szoba) streit.krisztina@gov.veszprem.hu

Megújuló újság, megújuló lehetőségek! gyógytornász, mozgásterapeuta előadása a Március 15. úti könyvtárban

Február 12., szerda 16 óra

ciós szakértő előadása a VMKban, a Házasság hete keretében

Február 12., szerda 18 óra

Japán teaházi este teaceremónia- Tóth László népzenész hangszer- Tűvel festett természet – Raveczky Lászlóné kiállításának megnyitóbemutatóval, teakóstolóval, játébemutatója a Lovassy gimnázija a kádártai faluházban kokkal, versekkel a Mandorla umban, a Veszprém-Cserháti Teázó és Kávézóban Február 13., csütörtök 17 óra Társaskör szervezésében

Február 12., szerda 10 óra

Február 12., szerda 16.30 óra

A kisgyermek mozgásfejlődése címmel Czabuláné Nagy Andrea Szexualitás és párválasztás címmel Poór Balázs életmód-rehabilitá-

India mai szemmel – Krishna Kumar Bhatia úti beszámolója eszperantóul és magyarul a dó­zsa­vá­

TUI Utazási K Központ Euro Contour Utazási Iroda Eur

2014 NYÁR Foglalhatók a népszerű

Minden vasárnap délelőtt előadás a Kabóca Bábszínházban!

Alba szállodák a Török Riviérán magyar animátorokkal, Klub Oázis Alba Resort (4*+) Klub Oázis Alba Queen (5*)

2014.02.28-ig

Hüvelyk Matyi

előfoglalási kedvezménnyel a Neckermann-nál. Kérje ajánlatunkat! Veszprém, Ady Endre u. 7/B 2. em. Levendula üzletház. Telefon: 88-427-789, fax: 88-404-085 Nyitva tartás: h–p.: 8.30–17.00

Nyilv. tart. sz.: 00119/1992/1999

75953

lentkezett csoportoknak vezetéssel, valamint múzeumpeModern Képtár – Vass László dagógiai foglalkozásokkal. Gyűjtemény: Bejelentkezés: muzped@ – ReKonstrukciók – állandó kiállívmmuzeum. hu, +36 20 548 tás V. Dubniczay-palota – László 4031 Károly Gyűjtemény: Boldog Gizella – Az akadémiától a Pop-artig: Főegyházmegyei Gyűjtemény: válogatás László Károly gyűj– Érseki Palota enteriőr kiállítása teményéből – Gizella-kápolna Laczkó Dezső Múzeum – Szent György-kápolna – Szellem a tárgyban..., a helyben..., a képben... – ennek Szaléziánum részeként: Látványkönyvtár – interaktív, liturgikus kiállítás – barokk termek és tudástár – Tanulmányi raktár a Török – üvegpadlós gyógynövényszoba Ignác utcában – előre beje- – hegedűkészítő műhely

Február 8., szombat 19 óra

www.kabocababszinhaz.hu • Telefon: 06/20/215-1906

20%

kedvezmény ételfogyasztásra február 15-ig! Töltsd le, nyomtasd ki és irány az étterem!

Nyitva Nyitva tartás: tartás: mindennap 11–24-ig. 11–24-ig. Veszprém, Szabadság tér 12. (Szürkebarát helyén)

GOURMANDIA ÉTTEREM

BÁL

a Bakonyvári Duóval!

2014. ffebruár ebruár 14. péntek 20 órától 2 óráig Csak a tánc kötelező vacsorát étlapunkról válaszhat.

76085

Művészetek Háza

2014. február 7.

75869

Állandó kiállítások

veszprémi nap

75440

10

Belépő: 1200 Ft Asztalfoglalás személyesen!


programajánló

Február 13., csütörtök 18 óra Generációk egymásra hangolva: Hogyan építhetünk jó kapcsolatot házastársunk szüleivel? Milyen a jó anyós? Milyen a jó após? – Soós Attila családi mediátor előadása a VMK-ban, a Házasság hete keretében

Február 14., péntek 11 óra

Bál, mulatság

Cserhát: 13­-án 14 órakor farsangi klubdélután Február 15., szombat 22 óra Fegyveres Erők: 10­-én 16 órától klubfoglalkozás Valentin-napi BakElit Party a VMK Gizella: 20-­án 14 órától Szegedi előcsarnokában József előadása filmvetítéssel Február 15., szombat 22 óra Pannonker: 10­-én 14 órakor klubFarsangi buli a gyulafirátóti művefoglalkozás lődési házban Veszprémi Polgárok: 12­-én 9 órakor Múzeumi Raktár látogatás (Találkozó 8.45­-kor a Török I. u. 7. sz. alatt)

Nyugdíjasklubok

Ady E. 71/A

Szerelem – Isten ajándéka címmel VMK Cholnoky: 11­-én 14 órakor a klub venJanka Ferenc görög katolikus 60-­as Nyugdíjasok: 11-én 15 órakor dége dr. Ráczné Friedler Andrea parókus, főiskolai tanár előadása „Fánkbuli” a farsang jegyében Távközlési: 13­án 15 órakor versek, a Padányi iskolában, a Házasság é Balluff: 12-­ n 16 órakor klubfoglaldalok, virsli, fánk – farsangi klubhete keretében kozás foglalkozás

Február 14., péntek 15 óra

Február 14., péntek 18 óra A lélek lélegzetvétele – Zsiga Attila lelkigondozó előadása a Hangvillában, az Élet Igen mentálhigiénés programsorozat keretében

Február 14., péntek 19 óra Valentin-napi maszkabál meglepetéssel a Mandorla Teázó és Kávézóban

Február 15., szombat 16 óra Házasság ünnepe: Mondd újra – zenés irodalmi összeállítás a szerelemről a Gizella Hotelben, a Veszprémi Érsekség Család­pasz­ to­rációs Irodája szervezésében

HALLÓKÉSZÜLÉKEK

2014-ben is kedvező áron

– angol minőségi hallókészülékekkel – ingyenes hallásvizsgálattal – ingyenes próbahordással – tanácsadással várjuk kedves ügyfeleinket.

H-Ear Kft.

Bejelentkezés: Veszprém, Szeglethy u. 1. Belvárosi Üzletház, fsz. Tel.: 88 329 037

M

K

Philomenia

Filmklub - Határtalan szeretet magyarul beszélő angol film, 2013. Korhatár 12 év Február 13. 18 óra:

Generációk egymásra hangolva Soós Attila családmediátor előadása Február 15. 22 óra:

Valentin-Napi BakElit Party Koktélparti a büfében!

Hétfő (02.10.) 8.00–18.00 Napközben balatoni körkép élő kapcsolásokkal 18.00 Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetéből, 9. rész 18.30 Nagyítás – Vendég: Köles Ferenc színész 19.00 Kapospont – hírműsor 19.15 Sportmagazin 19.30 Középkori várromok Magyarországon – ismeretterjesztő film, 4. rész 19.45 Schirilla György megmártózott a jeges Balatonban – összefoglaló 20.15 Csapdában – akciófilm, Fsz.: Jodie Foster (12) 21.45 Évszakok a Dráva mentén:Nyár–ismeretterjesztőfilm22.05Éjszakai panoráma (benne: esti műsoraink ismétlése) Kedd (02.11.) 8.00–18.00 Napközben balatoni körkép élő kapcsolásokkal 18.00 Borest a veszprémi Villa Mediciben – Vendég: Liszkay Mihály borász 18.30 PartySztár – zenés tehetségkutató műsor, 10. rész 19.00 Kapospont – hírműsor 19.15 Sportmagazin 19.30 Mindenkinek jár az unalom – stand up comedy, 11. rész 20.00 A doktor – szórakoztató egészségügyi műsor, 7. rész 20.30 Tűzharc – akciófilm, Fsz.: Stephen Baldwin (12) 22.00 Éjszakai panoráma (benne: esti műsoraink ismétlése)

71211

Vaczkó László Golgotajárás – Bányászballada a Bakonyalján, 1966 című kötetének bemutatója a Mártírok u. 11-ben

V Február 10. 18 óra:

Szerda (02.12.) 8.00–18.00 Napközben balatoni körkép élő kapcsolásokkal18.00Stresszkezelésamunkahelyen – oktató film, 2. rész 18.30 Solfatara vulkán – ismeretterjesztő film 19.00 Kapospont – hírműsor 19.15 Sportmagazin 19.30 Mindentudás Egyeteme 8. rész – ismeretterjesztő előadás 20.20 Csörgő-lyuk – ismeretterjesztő film 20.50 Magyarok Etruriában – ismeretterjesztő film 22.00 Éjszakai panoráma (benne: esti műsoraink ismétlése)

www.facebook.com/vmkveszprem

ro­si könyvtárban, az Eszperantó Klub szervezésében

11

Csütörtök (02.13.) 8.00–18.00 Napközben balatoni körkép élő kapcsolásokkal 18.00 Balatoni programajánló 18.10 Vezúv vulkán – ismeretterjesztő film 18.40 Schirilla György megmártózott a jeges Balatonban – összefoglaló 19.00Kapospont–hírműsor19.15Sportmagazin 19.30 A Balaton helyzete – előadássorozat, 6. rész 20.10 Pódium archív – Spencer Hill Magic Band 20.40 Ez a fiúk sorsa – Fsz.: Leonardo DiCaprio, Robert de Niro (12) 22.10 Éjszakai panoráma (benne: esti műsoraink ismétlése) Péntek (02.14.) 8.00–18.00 Napközben balatoni körkép élő kapcsolásokkal 18.00 Etna vulkán – ismeretterjesztő film 18.30 Balatoni programajánló 18.40 Az ezer éveshatáron,1.rész–ismeretterjesztőfilm19.00 Kapospont–hírműsor19.15Sportmagazin19.30 Korzó – közéleti magazin 20.40 Sólyomszárnyon – ismeretterjesztő film 21.10 Rejtjelek: Svédország – úti film 22.00 Éjszakai panoráma (benne: esti műsoraink ismétlése) Szombat (02.15.) – Vasárnap (02.16.) 8.00–17.00 Napközben balatoni körkép élő kapcsolásokkal 17.00 Bencze Show – László Boldizsár énekes 17.30 Balatoni utazás – ismeretterjesztő sorozat, 16. rész 18.00 Közéleti Kávéház – Vendég: Schiffer Miklós stílustanácsadó 18.45 A medvék és én – ismeretterjesztő film 19.20 Piszkos munka – amerikai akciófilm, Fsz.: Pierce Brosnan (16) 20.55 Őseink hagyatéka – ismeretterjesztő film 21.30 Mindenkinek jár az unalom – stand up comedy, 12. rész 22.00 Éjszakai panoráma (benne: esti műsoraink ismétlése)

75672

2014. február 7.

75952

veszprémi nap

8630 Balatonboglár, Szabadság utca 19., 06 20/772-56-80, www.suprabalatontv.hu, Adásunk a UPC 502-es csatornáján látható!

Február 15., szombat 18 óra A kényszer és a mókuskerék – Zsiga Attila lelkigondozó előadása a Hangvillában, az Élet Igen mentálhigiénés programsorozat keretében Baba- és gyermekruhabörze a VMK-ban

Gyerekeknek Február 8., szombat 15.30 óra Farsangi játszóház a kádártai faluházban, farsangi álarcok és bohóc készítése, arcfestés

Február 14., péntek 16 óra Farsangi játszóház a dózsavárosi könyvtárban, kézműves-foglalkozások, arcfestés

Február 14., péntek 16 óra Játékos sportfoglalkozás a dózsavárosi könyvtárban, egyszerű sporteszközök készítése, kipróbálása

Sport Február 15., szombat Gyalogtúra Állatkert–Laczkó forrás–Jutaspuszta–Rab Mária forrás–Veszprém Aréna útvonalon az Építők TSE szervezésében, gyülekező az állatkert előtti parkolóban 8.30-kor

MENDELSSOHN

KAMARAZENEKAR

MENDELSSOHN BÉRLET

MENDELSSOHN és a MUZSIKÁS

2. hangverseny

Farsangi koncert a Muzsikás Együttessel és a Mendelssohn Kamarazenekarral

FARSANGI KONCERT

Február 13-án, illetve 16-án folytatódik a Mendels- ban is fellépett az együttes, sohn Kamarazenekar új koncertsorozata Veszprém és itt lesz Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművész vadonatúj hangversenytermében, a Hangvillában.

Közreműködik:

MUZSIKÁS Együttes február 13. és 16. este 7 óra HANGVILLA, Veszprém Jegy- és bérletárusítás: Petőfi Színház jegyiroda H–CS 8:00–16:00, P 8:00–14:00 75724

Február 16., vasárnap 8 órától

A Mendelssohn Kamarazenekar koncertjei között különleges helyet foglalnak el a „farsangi” koncertek, amelyeken minden évben más és más sztárvendég lép fel az együttessel. Így hallhattuk velük az elmúlt években többek között Joe Muranyit, aki Louis Armstrong zenekarának klarinétosa volt, a Cotton Club Singerst, Malek Andreát, Tátrai Tibort, Roby Lakatost, a Romengo együttest, Jamie Winchestert.

Idén a Muzsikás Együttes lesz a Mendelssohn Kamarazenekar partnere, s egy fergeteges farsangi mulatozásra készülnek így együtt, ezen a ritkaságszámba menő eseményen. A népzenei együttes és a klasszikus kamarazenekar találkozása izgalmas élményt kínál. A további koncertek meghívott vendégei között köszönthetjük majd Snétberger Ferenc Lisztdíjas gitárművészt, akivel már New Yorkban és Washington-

is, aki káprázatosan virtuóz műveket fog játszani a kamarazenekarral. Szeretettel várunk mindenkit a Hangvillába, a Mendelssohn Kamarazenekar hangversenyeire! Az egyes koncertekre jegyeket, és a hátralévő négy hangversenyre bérleteket a Petőfi Színház jegyirodájában hétfőtől csütörtökig 8.00–16.00 óráig, pénteken 8.00–14.00 óráig lehet váltani. (X)


12

kULTÚRA

veszprémi nap 2014. február 7.

Mozgásban a kultúra

Két vendégdarab

A Pannon Várszínház művészei TÁMOP-os pályázat keretében óvodások, iskolások és hátrányos helyzetű tanulók tanórán kívüli nevelési feladataiban vesznek részt, amelyről sajtótájékoztatón számoltak be pénteken.

Mind a nagyszínpadon, mind a játékszínben évadonként más magyarországi vagy határon túli színházakból hozott vendégelőadásokkal színesíti a repertoárt, bővíti a választékot a Petőfi Színház.

Vándorfi László igazgató elmondta, második alkalommal nyert a színház ilyen pályázaton, amelyben az oktatás, a kultúra és a térség kultúrájának összekapcsolásán fáradoznak. Veszprém négy intézményén kívül Sümeg és Nagyvázsony egyeg y iskolájával sikerült együttműködést kialakítani

a pályázathoz kapcsolódóan. Az egyes témákhoz a társulat művészei nem csak témafelelősök, hanem maguk is dolgozták ki azokat. A társulat 12,1 millió forint támogatást nyert oktatásfejlesztési programjának megvalósítására. SzékelySzügyi Zsuzsanna projektmenedzser részleteiben el-

Fotó: Hauzler

Vándorfi László beszél a társulat tagjai mellett a Kossuth iskolában

mondta, hogy melyik színész, melyik iskolában, milyen témát dolgoz fel. Ezek alapján Egyed Brigitta és Kiss Dávid a Kossuth és a Deák iskolában színházszerűen mutatják be a Laczkó Dezső Múzeum állandó helytörténeti kiállításán keresztül a különböző korokat. Zayzon Csaba és Stefancsik Annamária a Ringató óvodában és a Bárczi iskolában a meséken és a dalokon keresztül szélesítik a gyerekek látókörét, míg Kiss T. István és Molnár Ervin által Nagyvázsony és Sümeg iskolásai egy történelmi, kulturális időutazáson vehetnek részt. Krámer György a kortárs tánc színpadi világába vezeti be a gyerekeket, Pap Lívia pedig a vizuális kommunikációjukat kívánja fejleszteni. Ők ketten valamennyi intézményben bemutatják programjukat. Óvodánként, illetve iskolánként és félévenként a művészek 4–4 témanapot tartanak és egy foglalkozás három órát foglal magában. H auzler László

Januárban Tom Ziegler Grace és Gloria című drámája jött el Veszprémbe, a Latinovits-Bujtor Játékszínbe, két Jászai-díjas színésznő, Sólyom Katalin és Füsti Molnár Éva előadásában. Február 8-án, szombaton, és még további négy estén át pedig Jevgenyij Griskovec orosz szerző monodrámáját, a Hogyan ettem kutyát? láthatja ugyanott a közönség. J. Griskovec színész, rendező és drámaíró, a mai orosz művészeti élet kiemelkedő alakja, aki sajátos eszközeivel – mint értékelések

Januárban Tom Ziegler Grace és Gloria c írják róla – egy új műfajt, az újrealizmus, az új naivitás műfaját teremtette meg a drámairodalomban, amelynek egyik fontos eleme a spontaneitás. A hogyan ettem kutyát? című monodrámájában Griskovec a csen-

Hangulatok és színek Depresszió helyett légy hálás Kedden megnyílt Boda Balázs és Oláh Kati festők kiállítása az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban. Schreiber Márta, a könyvtár igazgatóhelyettese elmondta, hogy a kiállított képek egy kis tavaszt, őszt és nyarat hoznak a hideg télbe, ezzel szép emlékeket és hangulatokat felidézve bennünk. Veszeli Lajos festőművész, a Veszprémi Művész Céh vezetője megnyitójában elmondta, hogy jelen kiállítás a házaspár képíróműhelyéből jött létre. Ki-

emelte, hogy a két művész sokszor dolgozik együtt, s ez felfedezhető munkájukban is: számtalan közös motívum jelenik meg mindkettőjük művészetében, a képek témájában és hangulatában egyaránt. Jellemző a kiállítókra az antik művészet megjelenése, a kedélyes életet élő polgárság világát idéző képek és a természet megragadása a napszakok minden percében. Az esemény színvonalát a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola növendékeinek műsora emelte. A festmények március 1-jéig, a könyvtár nyitvatartási idejében tekintKovács hetők meg.

Fotó: Mátyus

Veszeli Lajos nyitja meg Oláh Kati és Boda Balázs tárlatát kedden

Az Életmóddal az Egészségért Alapítvány szervezésében Zsiga Attila lelkigondozó Mondj inkább igent az életre címmel tartott előadást a depresszió megelőzésére a Hangvillában szombaton. Zsiga Attila mindjárt a bevezetőjében leszögezte, aki depresszióban szenved, annak szakemberhez kell fordulni, előadásával ő a megelőzéshez kíván segítséget nyújtani. Elmondta, sajnos a média legrombolóbb üzenete, amit egyfolytában sugall az embereknek, hogy „Neked ez jár!”, amivel céljuk a vágyak felkeltése. A mai világ ezáltal a külsőségekről szól. Mindenkinek azonban minden vágya nem teljesülhet, bárhogy is szeretné. Jön a kérdés, mi lesz a nem teljesült vágyakkal? Az egyén ezt veszteségként éli meg. A veszteség pedig a depres�szió kulcsszava. A veszteség, ha párosul még a negatív gondolkodással, valamint az önsajnálattal, akkor teljesen biztos a depresszió. Szerencsére van megoldás, hiszen az önsajnálat és

a negatív gondolkodás elhagyása csak az egyénen múlik. A veszteséget pedig a lehető legkisebb szintre kell csökkenteni az igényszint leadásával, azaz el kell fogadnia az egyénnek azt, amije van. Majd jön a pozitív gondolkodás, miszerint: légy hálás azért, amid van.

Végül további négy jó tanács a veszteség kezelésére, ezek az elfogadás, az alkalmazkodás, az értékelés és a cselekvés. Az elfogadás azt jelenti, feltétel nélkül fogadjuk el az életet. Alkalmazkodás során fogadjuk el a megváltoztathatatlant, mert vannak dolgok, amiket úgy kell elfogadni, ahogy van. Értékelés során légy hálás azért, amid van. A cselekvéskor tűzz ki célokat! A céltudatos ember pedig kész elfogadni, alkalmazkodni, értékelni és cselekedni. H auzler László

Fotó: Hauzler

Zsiga Attila lelkigondozó a depresszióval való szembenézésre szólított


KULTÚRA

veszprémi nap 2014. február 7.

ab a játékszín deszkáin

Fotók: Petőfi Színház

című drámája jött el Veszprémbe, míg most Gál Tamás ad elő egy darabot des-óceáni flottánál eltöltött katonaéveinek élményeit dolgozta fel, amelyeknek során elvesztve régi énjét egyfajta férfiasságra tett szert. Műveit általában ő maga adja elő, abszolút egyszemélyes drámaként, hi-

szen maga játszik tulajdonképpen önmagáról, s saját bevallása szerint szövegeit csak a sokadik előadás után jegyzi le, s a szövegek előadásról előadásra alakulnak. A különös cím mögött valóságos tartalom is van,

Kabóca Színek showcase

de van egy áttételes, szimbolikus jelentése is, hiszen az orosz nyelvben „kutyát enni” azt jelenti, hogy az ember tapasztalatot szerzett, jártas lett valamiben. A Hogyan ettem kutyát? a Szerdahelyen megalakult Epopteia Művészi Társulás első produkciója, amely Budapesten a 9. Kaleidoszkóp Nemzetközi VersFesztiválon elnyerte a fődíjat. Az előadást Czajlik József rendezte és egyetlen szereplője Gál Tamás színművész. Griskovec önmagára szabott drámája a spontaneitásra épül, s úgy tűnik mintha a darab végig improvizáció lenne, pedig nem az. Rendkívül nehéz feladat eljátszani – vallja Gál Tamás –, eg y-eg y előadás előtt szinte az egész nap a szellemi felkészüléssel telik el. Élmények, emlékek, gondolatok, elbeszélve megrázóan, s egyúttal szórakoztatóan, mint egy hétköznapi beszélgetésben, atmoszférát teremtő erővel létrehozott, lebilincselő előadás. L ászló Péter

Szépkorú köszöntése Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte dr. Nagy Józsefnét Vécsey utcai otthonában Némedi Lajos alpolgármester és Takács László, a városrész önkormányzati képviselője. Tercsi néni nagyon jó egészségnek örvend, fiatalos megjelenését és energiáját – mint mondja – a tevékeny éveknek köszönheti. A Tapolcán töltött gyermekévek alatt is már sokat dolgozott, majd felnőve férfiszabó lett az immár három felnőtt korú unokával büszkélkedő nagymama.

A Ha Dede című bábjátékot is láthatták a rendezvény résztvevői Múlt szerdán Kabóca Színek címmel bemutatkozó programot szervezett a Kabóca Bábszínház a veszprémi VMK-ban. Az érdeklődő közönség az egész napos rendezvényen hat különböző produkciót láthatott a bábszínház repertoárjából. A társulat célja, hogy megmutassa azt a sokszínűséget, amelyet színházuk képvisel, és hogy bemutassa azokat az alkotókat, akikkel együttműködve hozták létre az elmúlt időszak színvonalas előadásait. A produkciók között vannak olyanok is, amelyek előadói a határon

túlról, illetve egy másik kontinensről érkeztek. Az Árgyélus Polgári Társulással, a belga Theater De Spiegellel, továbbá az Aranyszamár Színházzal készült közös előadások is bemutatásra kerültek. Pepita, Teremtésmese, Hüvelyk Matyi, A fán lakó gyermek, Ha Dede és a Volt egyszer egy… címmel láthattak bábjátékokat a látogatók. Ezek között szerepel babaszínházi előadás, amely 1–3 éves gyermekeknek szól, zenés interaktív mese afrikai ritmusokra, valamint hagyományos bábelőKovács adás.

Veje halála után Veszp­ rémbe költözött, hogy közelebb legyen lányához, de a tapolcai életet nem számolta fel teljesen. – Rendszeresen látogatom az ottani barátokat – mondja a fiatalos nagymama. Tercsi néni soha nem unatkozik, szabadidejében szívesen kertészkedik. A ház körüli virágoskertjét Bálint gazda kétszer is díjazta. Ilyenkor télen pedig a család legnagyobb örömére házi készítésű tésztákkal kedveskedik szeretteinek Németh

Fotó: Németh

Az ünnepelt dr. Nagy Józsefné szerettei körében születésnapján

A párkapcsolatok működéséről Az Éljünk teljes, egészséges életet előadássorozat keretében Poór Balázs életmód-rehabilitációs szakértő tartott előadást a párkapcsolatról a VMK-ban szerdán.

Fotó: Archív

13

Az örök dilemmával kezdte előadását Poór Balázs, hogy a férfi nem érti a nőt, a nő pedig a férfit, de hogyan is értenék egymást, mikor az agyuk sem egyforma és nem is működik egyformán. A nő összefüggésekben gondolkodik, a férfi pedig sémákban. A nő gondolkodása mindig a kapcsolatokról szól és a férfi nem érti ezeket. Nem is képes követni a nő gondolatmenetét és ez örökké feszültséget okoz a kapcsolatukban, ha nem kezelik ezt tudatosan. Az sem véletlen, hogy vásárláskor egy nő ezerféle dolgot megnéz, mert belőle ösztönösen jön a gondoskodás, míg a férfi tudatosan vásárol, és csak azt veszi meg, amiért bement a boltba. A párkapcsolatnak az a lényege, hogy a két fél megpróbálja megérteni és elfogadni a másikat, tudva azt, hogy alapvetően különböznek egymás-

tól. Probléma esetén a nő beszéddel kívánja megoldani azt, szinte kibeszéli magából a problémát, míg a férfi belülről dolgozza fel azt. A párkapcsolattal az egyének elkötelezik magukat egy másként gondolkozó elfogadására úgy, hogy tudatosan és folyamatosan ezt

teszik. Sok házasság azért megy tönkre, mert belefáradnak a másik elfogadásába. A tartós kapcsolat érdekében: elfogadom a másikat, hogy ő nem olyan, mint én, tudatosan cselekszem, azaz a másik nem gondolkodása alapján kezelem a társamat és ápolom a kapcsolatot, amin folyamatosan dolgozni kell mindkét félnek. Még a szexre is másként gondol a férfi és a nő és abban is kölcsönös megértésre van szükség, hogy működjön. Hauzler László

Fotó: Hauzler

Poór Balázs a férfi és a nő gondolatmenetét is összehasonlította


14

SPORT

Hírháló

(4-4). Vasárnap az év első Bajnokok Ligája-mérkőKézilabda zésére utazik a német A Veszprém Barabás Rhein-Neckar Löwenhez KC női csapata a múlt hé- a veszprémi bajnokcsaten két KEK-mérkőzést pat. játszott Franciaországban, miután feladták a Kosárlabda pályaválasztói jogot a jóA z elmúlt pénteken val esélyesebb gallok ellen. Az első mérkőzésen: visszavágtak Oltárczyék Fleury Loiret Handball– a soproni hosszabbításos VBKC 33:22 (17:13). A va- vereségért hazai pályán. sá r napi v isszavá gón: V ESC – Sopron i M A FC VBKC–Fleury 17:21 (9:13). 77:66 (24:18; 23:15; 16:15; Összesítésben 54:39-es 14:18). Leg ponterősebb gólkülönbséggel a franci- veszprémiek: Takács A. ák jutottak a leg jobb (21/12), Vertetics Á. (18/3) nyolc közé. Szerdán a és Czakó T. (12). A hazaiveszprémi sportcsarnok- ak végig vezetve nyerték ban fogadták a tavalyi meg a mérkőzést. A pécsiek elleni elmaezüstérmes fővárosiakat. VBKC–FTC 24:27 (10:18). radt mérkőzést kedden Leg jobb veszprémi gól- pótoltá k. V ESC –P T Eszerzők: Takács B. és PEAC 94:70 (29:19; 21:13; Tóth G. (5-5), Planéta 26:21; 18:17). Leg jobb hazai pontSz., Pelczéder O. és Tóth E. (4-4). A bajnokság 19. szerzők: Vertetics Á. fordulójában február 14- (21/6), Takács A. (18/9), én, pénteken este 6-kor a Oltárczy M. (17/6), Czakó Fehérvár KC vendégei T. (16). Az eg yetemisták lesznek T a k á c s hatodik mérkőzésüket nyerték meg zsinórban. Biankáék. Pénteken az a TF Budapest érkezik a Vetési sportcsarnokába, akiket ősszel egy ponttal győztek le Petőfi Áron tanítványai a fővárosban. A felnőtt mérkőzés 18, míg a junior 20 órakor kezdődik.

Labdarúgás

Fotó: Archív

Három kemény meccset is játszottak a női kézilabdázók Január utolsó és február első napján a veszprémi férfi csapat Skopjéban játszott két felkészülési mérkőzést a helyiek két BL-résztvevőjével. HC Vardar Skopje – Veszprém 30:28 (15:14) és Metalurg Skopje–Veszp­ rém 25:23 (13:12). Kedden rendezték a megyei rangadót az NB I-ben, amelyen magabiztos vendéggyőzelem született. Balaton f ü red i K SE –M K B MVM Veszprém KC 25:39 (10:19). Legjobb gólszerzők a vendég ek nél: Iváncsik G. és Iváncsik T. (6 - 6), M. Ilic, C. Rodriguez és C. Ugalde

Első nagypályás felkészülési mérkőzésükről g yőztesen tértek haza a bakonyiak. Haladás VSE II–Veszprém FC 0:3 (0:0) Gólszerző Weibel D. (2) és Pavlitzky B. Szerdán este villanyfényes edzőmérkőzést játszottak. Hév íz–Veszprém FC 4:2 (1:1). A vendégek góljait Burcsik M. és Czvetkó J. szerezték. 8-án délelőtt a siófokiaknál vendégeskednek Garaiék, majd 12-én, szerdán a Péti MTE csapatával mérkőznek műfüves pályájukon.

Röplabda Elmaradt az ónos eső miatt a V ESC bajnoki mérkőzése, amelyet vasárnap játszottak volna Békéscsabán. A veszprémi röplabdacsapat az alapszakasz utolsó mérkőzését íg y február 11én, kedden játssza le. Mosonyi József

veszprémi nap 2014. február 7.

Futsalos pontmentés A veszprémi teremspecialisták, akik az elmúlt héten bejutottak a Mag yar Kupa nég yes döntőjébe, hétfőn este a tavalyi bajnoki ezüstérmest fogadták. 1. Futsal Club Veszprém–MVFC-Berettyó­ újfalu 2:2 (2:2). Hazai gólszerzők: Tatai J. és Boromisza D. Az első félidőben kétszer is vezetéshez jutottak a hazaiak, de a vendégek mindig egalizáltak. A fordulás után már nem tudtak betalálni a csapatok. Igazságos döntetlen született az esélyesebb csapat ellen, akiknél több válogatott játékos is szerepelt. A Rákosmenti FC vis�szalépése miatt a bajnokság február 17-én, hétfőn este fél 7-kor folytatódik, amikor a Március 15. utcai sportcsarnokban fogadják a veszprémiek a Rubeola FC Csömör csapatát. MJ

Minden kategóri A Veszprémi Foci Centrum Utánpótlás Sport Egyesület edzői 500 gyereknek tartanak edzéseket hétről hétre, ennek több mint a fele az óvodai fociprogramban szerepel, a többiek, mintegy 220–250 gyerek az igazolt labdarúgó. Az óvodások délelőttönként az ovikban is edzenek, de hetente egy alkalommal eljöhetnek a Jutasi úti centrumba is. Rugovics Vendel szakmai igazgató elmondta, hogy az őszi idényben minden korosztályban indítottak csapatot. Az országos bajnokságokban négy csapat szerepel, míg az U13 és U12-es korcsoportban a megyei kiemelt csoportban játszanak a fiatalok. A megyei U16-ban két csapat, az U13ban egy, míg a kölyökligában az U7, U9 és az U11-es bajnokságban is megtalálhatóak az

Jól szerepeltek az elmúlt időszakban a ves USE csapatai. Ez összesen 12 gárda, akik közül van olyan csapat, amelyik egyszerre két bajnokságban is szerepel. A Veszprém FC NB III-ban szereplő felnőtt focistáinak is mi adjuk az utánpótlásbázisát a megkötött együttműködési megállapodás alapján. A téli terembajnokságban, a győri rendezésű Üstökös Kupában jól szerepeltek a fiatal-

Óvodások ötkarikás játéka volt Nagy sikerrel zárult nemrég a Március 15. utcai tornateremben az I. Veszprémi EuroFamily Oviolimpia, ahol a Bóbita nyerte el a legsportosabb óvoda címet. A hagyományteremtő rendezvényt a Veszprémi Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola hozta tető alá, főként annak okán, hogy a gyermekeknek versenyzési lehetőséget biztosítson, másrészt intézményeik között eredményt hirdessen. A csarnokban tíz óvoda képviseltette magát, a megnyitóra száznál is több fiatal vonult fel. Barták Péterné, a Báthory igazgatónője a köszöntőjében megjegyezte: valamit először rendezni mindig érdekes feladat, majd abbéli reményének adott hangot, hogy az eseményt a jövőben is megrendezik. A zenés bemelegítés után szépszámú szurkolósereg előtt álltak rajtvonalhoz a résztvevők. Az erejüket nyuszi­v ágtában (síkfutás), répadobásban (kis­lab­da­ha­jí­ tás), árokugrásban (helyből

távolugrás) és menekülés a róka elől elnevezésű játékban (200 m-es körfutás) mérték össze. Az ügyesen küzdő kicsiket mindegyik versenyszámban hangosan biztatták a nézők. A vetélkedést végül a Bóbita nyerte meg, megelőzve a Kuckót és a Vadvirágot. A rendez-

vény fővédnöke, dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes jóvoltából a dobogósok 40, 30 és 20 ezer forintos sportszervásárlási utalványt vehettek át. Ám a többi induló sem maradt ajándék nélkül, hiszen az oviolimpiát majd másfél tucat társaság és magánszemély támogatta. – Jó érzés volt látni a seregszemlén a gyermekek boldog arcát – árulta el Vereb Imre, aki a Báthory pedagógusaként ötletgazdája volt a kezdeményezésnek. K irály Ferenc

Fotó: Zwicker

A róka előli menekülés, azaz 200 méteres futás is várt a résztvevőkre


SPORT

veszprémi nap 2014. február 7.

riában az első kettőben

Fotó: Archív

szprémi utánpótlás korosztályú focisták, több érmet, helyezést is hazahoztak (VFC USE) lett. Az U9-eseknél (2005-ben született játékosok, edző: Varga Tünde) veszprémi kupagyőzelem született, míg a gólkirály Bognár Patrik lett. A döntőben 5:0-ra verték a Gyirmót csapatát. A két évvel idősebb, U11-es korcsoportos csapatot (2003-asok) Maros­ völgyi Tamás edző trenírozza. Ők 5 győzelemmel és egy döntetlennel nyerték meg az

Egyik fél sem mehet most biztosra Két Final Fourra esélyes csapat találkozik február 9-én, vasárnap 19 órakor Mannheimben; a német Rhein-Neckar Löwen és az MKB– MVM VKC csatája az A jelű BL-csoport elsőségéről is dönthet. A legrangosabb kontinentális kézilabda-sorozatban ősszel már egymásnak feszültek a felek, akkor a magyar bajnok és kupagyőztes – a Veszprém Arénában – 30:29-re győzte le az előző EHF-kupaelsőt. Azon a derbin Nagy Lászlóék pompásan kezdtek, ám a folytatásban kiegyenlített lett a játék. A vendégek később többször egalizálták az állást, de a vezetést nem vették át: a szerencsésebb hazaiak itthon tartották a pontokat. Hétvégi párharcuk a nyolcadik fordulóban következik. Miután a mieink eddig valamennyi fellépésüket hozták – és ezzel vezetik csoportjukat –, a második helyen álló rivális pedig az ukrán HC Motor Zaporozhye ellen döntetlent ért el, az együttesek között jelenleg három pont a különbség. A veszpré-

miek tisztában vannak azzal, hogy a vetélytárs visszavágna az őszi vereségért. Gu­ lyás Péterék bíznak magukban, lévén, felkészültek a németek taktikájából, tudják: ellenfelük legutóbb az egységének és elszántságának köszönhetően tartotta velük a

lépést. A Bundesliga harmadik helyezettjének keretében minden posztra két azonos képességű sportoló van, így hatvan percig képesek magas színvonalú játékra. Ezúttal is kemény, kiélezett mérkőzésre van kilátás. Ha a mieink védekezése markáns lesz, támadásban gyors gólokat szereznek és a sorsdöntő pillanatokban jól koncentrálnak, akkor a várhatóan magas színvonalú találkozót a maguk javára fordíthatják. K irály Ferenc

Ziccer

Elhunyt Karl Erik Böhn Vasárnap hajnalban, hosszan sára ült először a válogatott tartó, súlyos betegség után éle- kispadján. Szóvá is tette egytének 49. esztendejében el- szer, hogy nem voltam ott, hunyt Karl Erik Böhn, a magyar amire én azt válaszoltam, női kézilabda-válogatott szö- majd legközelebb bepótoljuk. vetségi kapitánya. Sajnos nem tudBöhn játékosként tuk soha többé. 126-szor szerepelt Mégis csodálattal a norvég válogafigyeltem a muntottban. Edzői pákáját. Felszabadult lyafutását a norvég játékot engedett a férfi nemzeti csajátékosainak, pat mellett kezdte, hagyta őket momajd a Larvik női solyogva nyerni. együttesénél Nagyon precíz 2005-től vezető- Mosonyi József ember volt, meccs edzőként dolgoközben mindig zott. 2011 szeptemberében a jegyzetelt, hogy ne felejtsen el magyar női kézilabda-váloga- semmi apró részletet sem. tott szövetségi kapitánya lett. A Egyet nagyon tudott. Olyan csapattal kijutott a 2012-es nyugodtan beszélt időkérésszerbiai Európa-bajnokságra. nél a lányaival, hogy mindenki 2011 novemberétől 2012 júniu- figyelte, itta a szavait. Soha sáig párhuzamosan a Győri nem kiabált, ordibált, mert ETO vezetőedzőjeként is dol- tudta, hogy ennek a hatása legozott. A klubbal bejutott a het negatív is. Bajnokok Ligája döntőjébe, a Én így ismertem meg. nemzeti csapattal pedig bravú- Karl Erik Böhnnél 2013 februárros szereplést követően bronz- jában diagnosztizáltak akut érmet szerzett az Európa-baj- leukémiát. A szakember hat kenokságon. Az akkori csapatban moterápiás kezelésen és egy játszott két veszprémi játékos, csontvelő-átültetésen esett át, az átlövő Bulath Anita és a ka- 2013 karácsony előtt kiderült, pus Kiss Éva is. Karl rendszere- hogy leukémiája gyógyíthatatsen megfordult a veszprémi lan. sportcsarnokban és figyelte Kedden, a Junior válogatott– Gyurka János tanítványait a Cegléd mérkőzés előtt egyperbajnoki mérkőzéseken. ces néma felállással emlékez2011. október 19-én vezette tünk rá. Arra az emberre, aki röelőször a magyar női váloga- vid idő alatt is sokat tett a matottat. Akkor, Szombathelyen, gyar kézilabdáért. A nyugalmáén lettem volna a műsorveze- val, a türelmével, a munkájával tő az azeriek elleni, 41:19-re és a „hideg norvég pedagógiámegnyert mérkőzésen. Sajnos jával”. nem értem rá, Tapolcai Gábor Nyugodj békében KEB, én soha kollégám hangjára és buzdítá- nem felejtelek el!

EDDZ és NYERJ! NYEREMÉNYJÁTÉK

Hozd magad formába a 2014-es évben, és máris esélyes vagy, hogy megnyerd az értékes nyeremények egyikét, illetve a fődíjat, egy Volkswagen Polo típusú személyautót. Ehhez nem kell mást tenned, mint havonta egy fitneszbérletet vásárolnod, és részt vehetsz a sorsoláson! 8200 Veszprém, Lahner György út 4/1. Tel: 88/785-540 Bővebb információk a fitnesztermemben, a www.coloniacenter.hu weboldalon, illetve megtalálsz minket a Facebookon is! Fotó: Archív

Az előző összecsapáson egy góllal győzte le ellenfelét a Veszprém

75830

jaink, hiszen a hat korosztály minden versenyén elindultak és első vagy második helyen végeztek a csapatok. A Bur­ csik Péter edző vezette U7-es korosztály (2007) a csoportmérkőzések során minden ellenfelét legyőzte, csak a döntőben kaptak ki 3:1-re, így ezüstérmesek lettek. A legjobb játékos, elsöprő fölénnyel Bognár Martin

Üstökös FC Farsangi Kupáját. A gólkirály Kertész Bendegúz lett 8 találattal. Varga Tamás edző csapata az U12-es korcsoportban nyolc csapat között indult és a VFC USE ezüstérmet szerzett. A torna legjobb játékosa itt is a veszprémiek közül került ki, Márkus Róbert. Az U13-as és U14-es korosztály egyaránt ezüstérmet hozott haza és különdíjakat is hoztak el End­ rész Pál edző tanítványai. A torna legjobb játékosai: U14 Liszi Márk és U13 Horváth Botond (VFC USE). A torna gólkirálya az U13-asoknál Magyar Zsolt (VFC USE) lett. Az eredményhirdetéskor hatalmas tapsot kapott a VFC USE ezekért a teljesítményekért. Rugovics Vendel elmondta, hogy nagy büszkeség az utánpótlásnak, hogy a veszprémi felnőtt csapatnak eddig több mint 40 játékost adtak. Közülük Lang Ádámra kiemelten büszke a klub, mert 5 éves korától 19 évesig nevelték, tanították és a Győri ETO FC játékosaként már a válogatott keretbe is meghívást kapott. Mosonyi József

15


melléklet

veszprémi nap 2014. február 7.

lóerő

Autósok, figyelem! A Parkolási Üzem tájékoztatja az autósokat, hogy a bástya

a veszprémi 7 nap melléklete

üzletház mögötti műköves parkolóban (Rendezvény tér)

a bérleteK ide nem érvényeseK!

75208

csak jeggyel lehet parkolni, 76190

KörnyezetünK szolgálatában! Kérdezzen tőlünk Ön is! vkszrt@vkszrt.hu

A Vektor-Car Kft. 1995. óta képviseli a Peugeot márkát Veszprémben

71133

A Tartu utca 9. szám alatti telephelyén új gépjárműértékesítés mellett többek között márkaszerviz és alkatrész-értékesítési tevékenységet folytat.

Megnyílt a Bagolyvári parkolóház

2014. január 13-tól hivatalosan is megnyílt Veszprémben a Bagolyvári parkolóház. A korábbi parkolóterületen a 74 férőhelyes parkoló a beruházásnak köszönhetően mára 190 férőhelyesre bővült. A hatszintes parkolóházban található mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhely, lift, és működik kerékpártároló is. A parkolóház lehetőséget biztosít minden olyan jármű részére, amelynek magassága a 2,1, hosszúsága az 5 métert nem haladja meg. A Bagolyvári parkolóházba a Fortuna udvar felől lehet bejutni. A bejárati sorompónál gombnyomásra jegy kérhető, majd megkezdődhet a parkolás. A parkolás befejezésekor a parkolás díját az első és a negyedik szinten elhelyezett automatánál lehet kiegyenlíteni, amely érme és papírpénz elfogadására is alkalmas. A fizetést követően 10 perc áll rendelkezésre a parkolóház elhagyására. A kijárati sorompónál elhelyezett kódleolvasónál a parkolójegyet a vonalkóddal felfelé be kell helyezni az olvasóba, majd az érvényesség ellenőrzését követően felnyílik a sorompó és elhagyható a parkolóház. A Bagolyvári parkolóházban jegygyel és bérlettel is lehet parkolni. A közterületi parkolóhelyekre kiállított bérlet, díjfizetési mentesség és kedvezmény a Bagolyvári parkolóházban nem vehető

igénybe. A parkolóház 0–24 óra időtartamban tart nyitva, parkolási díjat a teljes nyitva tartás idején fizetni kell. Kedvezményre csak az éjszakai bérlet vagy a lakossági parkolóházbérlet vásárlói jogosultak. Lakossági parkolóházbérlet vásárlására azok a természetes személyek jogosultak, akik a Szabadság tér 3., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., Cserhát 1., 2., 3., 4., 5., 7., 8., Kossuth u. 1., 3., 9., 11., 13., 15., 17., 19., 21., Vár utca, Óváros tér, Rákóczi utca alatti épületekben bejelentett lakóhellyel rendelkeznek és a lakcím szerinti ingatlanhoz udvar nem tartozik. Ők lakásonként 1 db, az adott lakásba bejelentkezett természetes személy tulajdonában lévő személygépkocsira szóló, forgalmi rendszámhoz kötött kedvezményes Bagolyvári parkolóházas bérletet válthatnak, mellyel csak a parkolóházban parkolhatnak. Lehetőség van egész napos, nappali és éjszakai bérlet vásárlására is, amelyek érvényességi ideje és díjtételei a Parkolási Üzem honlapján elérhetők. A Bagolyvári parkolóház megnyitásával a „VKSZ” Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. Parkolási Üzemének ügyfélszolgálata a Belvárosi Üzletházból a Bagolyvári parkolóház épületének földszintjére költözött. A parkolóbérletek megvásárlására és számlák kérésére a földszinti pénztárhelyiségben van lehetőség. (X)

A márkaszabvány szerint kialakított létesítményük jelentős modellpalettával rendelkezik, ahol megtekinthetők a közelmúltban megjelent új típusok is, így 308, 2008 és a megújult 3008 és 5008 modellek. A vállalkozók között igen népszerűek és kedveltek a Peugeot haszongépjárművei, így a 208 VAN, Partner, Expert, Boxer típusok. A Peugeot - Citroen márkaszervizben lehetőség nyílik garanciális és garancián túli szervizek elvégzésére, melyen kívül bármilyen típusú gépjármű javítását

is vállalják. Ezen felül teljes körű karosszéria-javítási és fényezési munkák elvégzésére is lehetőség nyílik, melyhez teljes körű kárügyintézés tartozik. A felmerült alkatrész-megrendeléseket rövid határidővel teljesítik. A fentieken kívül saját vizsgaállomásukon elvégzik valamennyi márka műszaki vizsgáztatását és vizsgára való felkészítését. A jelenleg futó szerviz és alkatrész akciók közül kiemelnénk a „Fönix hűségprogramot”, melynek keretében a gépjármű korának megfelelő, egyre növekvő kedvezményeket vehetnek igénybe az ügyfelek a karbantartási és javítás munkák során. Ezen felül tavasz közeledtével ingyenes, 20 pontos gépjármű-átvizsgálást kínálnak szervizükben. (x)

Hétszáz wifis jármű A MÁV-START Zrt. mától hétszáz internetezésre alkalmas járművet közlekedtet, így évente akár ötvenmillió utasnak lesz lehetősége ingyen netezni a vonatokon. A vasúttársaság szolgáltatásának bővítése összesen 735 vasúti kocsit érint, amely európai összehasonlításban is kiemelkedőnek számít. A felújítási programban megjelölt 735 jármű (személykocsi, illetve motorvonat) wifirouterrel történő felszerelése hamarosan a végéhez ér. A tavalyi lendületes fejlesztésnek köszönhetően hétről hétre jelentősen nőtt azoknak a kocsiknak a száma, amelyekben díjmentes internetezést biztosít a vasúttársaság. A szolgáltatás folyamatos kiépítése egyre több térséget érintett, így az InterCity forgalomban Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Pécs, Szeged és Szombathely irányában és a teljes budapesti elővárosi hálózaton elérhetővé vált a wifi az utasok számára. Az utasok könnyebb tájékozódása érdekében az ingyenes internet szolgáltatást biztosító kocsikat a járművek külső felületén, valamint az utastérben jelzik. MTM

ÚJ PEUGEOT 301

peugeot.hu

TÖBB MINT 120 ÉV AUTÓGYÁRTÁSI TAPASZTALATÁNAK FELHASZNÁLÁSÁVAL már

2 400 000 Ft-tól* Kombinált átlagfogyasztás: 4,3-7,3 l/100 km, CO2-kibocsátás: 112-168 g/km.

Egy stílusos autó a mindennapokra, egy stílusos autó az egész családnak: ez az új Peugeot 301! A márka mérnökei semmit sem bíztak a véletlenre, ami az autó minőségét és változó körülmények közötti megbízhatóságát illeti. A modellt majd 21 000 órás motor tesztnek, 5000 extrém körülmények közötti tesztnapnak, illetve 2500 pontos belső átvizsgálásnak vetették alá. Ám az autó kényelme és tágassága is figyelemre méltó! A 301 kategóriáján belül kiemelkedően nagy hátsó lábhelyével, valamint 640 literes csomagterével** (1 352 literre bővíthető) tovább fokozza az utazás élményét. Az új Peugeot 301 (Peugeot Finanszírozással) már 2 400 000 Ft-ért az Öné lehet, amihez most +1 év cascót és +2 év kiterjesztett garanciát adunk ajándékba*. További részletek márkakereskedésünkben és a peugeot.hu oldalon. * Az ajánlat a 2013. május 3-tól megkötött ügyfélszerződésekre, a visszavonásig érvényes. Jelen ajánlat a Peugeot Finanszírozás zártvégű pénzügyi lízing ajánlata. Az új Peugeot 301 már 2 400 000 Ft-tól elérhető az 1 év ingyen Peugeot Casco+ szolgáltatással és a +2 év kiterjesztett ingyenes garanciával, de kizárólag a Peugeot 301 eXXtra finanszírozás igénybevétele esetén. A Peugeot 301 eXXtra finanszírozási szerződés megkötésének (és a +2 év ingyenes kiterjesztett garanciának) nem feltétele a casco biztosítási szerződés megkötése. Az egyéves ingyenes időtartam elteltével a casco biztosítás díjának megfizetése a lízingbevevőt terheli. Az egyéves ingyenes időtartam elteltével a casco biztosítás havi díja: minimum 4810 Ft. A Peugeot Casco+ részleteiről a www.peugeot.hu/casco/ oldalon és márkakereskedéseinkben tájékozódhat. A +2 év ingyen kiterjesztett garancia a 2 éves szerződéses garancián túl, a szerződéses garanciával megegyező szolgáltatásokat tartalmazó kiterjesztett garancia, amely az autó garanciájának kezdetétől számított 4 évig vagy 80 000 km-ig (amelyik határértéket előbb eléri az autó) érvényes. A szerződéses és a kiterjesztett garancia szolgáltatásai kizárólag abban az esetben vehetők igénybe, ha a Szervizkönyvben és a Kiterjesztett Garancia Szerződésben foglalt feltételek és körülmények egyidejűleg teljesülnek. A tájékoztatás nem teljes körű. Az akció részleteiről érdeklődjön a Peugeot-márkakereskedéseinkben! A Peugeot Hungária fenntartja magának a jogot az akció megváltoztatására. A kép illusztráció. ** Víztérfogat (VDA-szabvány szerint 506 liter)

ÚJ PEUGEOT 301

PEUGEOT OROSZLÁN, 1234 Oroszlán, Autó utca 7., tel.: 1234-567, www.peugeotoroszlan.hu

8200 Veszprém, Tartu u. 9. (Füredi 4 sávos út mellett) Telefon: 06(88)402-300, 06(20)581-7060 E-mail: szalon@vektor-car.hu internet: www.vektor-car.hu

Megújuló újság, megújuló lehetőségek!

75908

16


melléklet

veszprémi nap 2014. február 7.

17

Környezetbarát megújulás

08096680

Ha neked nem pöccre röffen, találsz nálunk akksit bőven!

„VKSZ” VESZPRÉMI KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÓ ZRT.

MÉLYGARÁZS

Parkolás õrzött, zárt helyen egész évben, a hét minden napján

Veszprém, Szeglethy u. 1. Tel.: 88/411-153 Nyitva: H–V: 0–24-ig Pénztár: H–P: 8–17.30 Szo: 8–12, Vas.: zárva

SZEMÉLyGÉPKOcSI ÁRAK H–P.: 8–17, SZ.: 8–12

8200 Veszprém, Tüzér u. 73. Tel.: 06(20)334-4430

Áfa

Bérletár (bruttó)

Havi 24 órás

11 811 Ft

3189 Ft

15 000 Ft

Havi nappali

7874 Ft

2126 Ft

10 000 Ft

Havi éjszakai

3937 Ft

1063 Ft

5000 Ft

Parkolójegy ára

79 Ft

21 Ft

100 Ft / minden megkezdett fél óra

71339

Bérlettípusok Bérletár (nettó)

Az árak 27 % áfával növeltek.

75272

újítás állomásait a szalonvezető, aki azt is hozzátette, a munkálatok során a környezetvédelemre is kiemelt figyelmet fordítottak. − A modernizált épületben aerotermikus hőszivattyús fűtő-hűtő rendszert alakítottunk ki, amely előnye, hogy környezetbarát: a levegő hőenergiáját hasznosítva biztosítja télennyáron az állandó hőmérsékletet. Terveink között szerepel, hogy az épület energiaszükségletét szélerőművekkel lássuk el. A bemutatóterem átépítése hamarosan elkészül. Kiemelném, hogy a szalon az építkezés ideje alatt is zavartalanul működik. Az ünnepélyes megnyitót március 21-re tervezik, március 22től pedig nyitott kapukkal várnak minden érdeklődőt a már kibővült telephelyükön, ahol az új Mercedes-Benz és KIA modellek mellett használt autókat is értékesítenek, valamint teljes körű szervizszolgáltatásokkal is várják ügyfeleiket. További szolgáltatásokat nyújt a JP Rent, Magyarország legdinamikusabban fejlődő, prémium autóparkkal rendelkező flottakezelő cége. (X)

75 516

A Jász-Plasztik Autócentrum veszprémi márkaképviselete látványos felújításon esett át az elmúlt időszakban. A munkálatokról Balogh László, a bemutatóterem vezetője nyilatkozott lapunknak. − A Jász-Plasztik Autócentrum Magyarország legnagyobb magyar tulajdonú Mercedes-Benz és KIA márkakereskedő-hálózata 5 telephellyel (Budapest, Jászberény, Veszprém, Nyíregyháza, Eger). Annak érdekében, hogy az értékesített márkák színvonalának megfelelően tudjuk bemutatni a modelleket, szükségessé vált a veszprémi márkaképviseletünk bővítése, modernizációja. Az átépítés során az épület alapterületét megdupláztuk, ezáltal egyszerre több típust tudnak az érdeklődők megtekinteni; újonnan kialakított interaktív munkafelvételünkön ügyfeleink szakértő kollégáinkkal közösen átvizsgálhatják autójukat; raktárunk területét négyszeresére növeltük, így raktárkészletünket is növelni tudjuk; valamint elérhetővé vált ügyfeleink számára a gumihotel-szolgáltatás – sorolta a fel-

Bemutatták az új Qashqai-t

Csőbör Ádám értékesítő elmondta, az új Qashqai mind technikailag, mind pedig biztonságilag kimagasló kategóriát ér el. Az egész karosszéria megújult, nagyobbak lettek az üvegfelületek, a súlya 40 kgmal kevesebb és nagymértékben áramvonalasabb is lett, mint elődje. Jobb lett az autó aerodinamikája, amihez a döntöttebb első szélvédő, valamint a fényszórók áramvonalasabb kivitelezése is hozzájárult. A modell tervezésénél nagy gondot

fordítottak a környezetvédelmi előírásokra, illetve az európai uniós emissziós normák betartására. Ennek a kocsinak már jóval kisebb a károsanyag-kibocsátása, mint elődjeinek. Alapfelszereltségében tartozéka az elektronikus kézifék, a visszagurulásgátló, továbbá nyolc légzsák. A Nissan Qashqai esetében. egy felső-középkategóriát célzó, jól használható autóról van tehát szó, sportosabb, dinamikusabb megjelenéssel. (X)

ÚJ RENAULT MÉGANE MÁR 3 490 000 FT-TÓL

• AKÁR 3,5 L/100 KM VEGYES FOGYASZTÁS • MOTOROK A GYŐZTES F1-ES TECHNOLÓGIÁVAL • ONLINE FEDÉLZETI NAVIGÁCIÓS ÉS MULTIMÉDIA RENDSZER

www.dealer-renault.hu www.renaultcsaszar.hu A feltüntetett ajánlat 2014. január 15-től visszavonásig vagy a készlet erejéig, kizárólag a Renault Crédit Prémium pénzügyi lízingkonstrukcióval megrendelt gépjárművek esetén érvényes. A Renault Crédit Prémium finanszírozási ajánlat változó kamatozású, forintalapú konstrukció, minimum önerő 23%, maximális futamidő 84 hónap, mely egyedi hitelképesség-vizsgálat függvényében érvényes. A THM értéke (11,91% – 38,97%) nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A Renault Crédit finanszírozást az Unicredit Leasing Zrt. biztosítja. Árfolyam: 298,45 HUF/EUR (2013.12.20.). A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén mértéke módosulhat, és tartalmazza az áfát. *A garancia 5 év vagy 100 000 km, a kettő közül a korábban elért érték erejéig. A feltüntetett ár tartalmazza a regisztrációs adót és az áfát. Mégane vegyes fogyasztás l/100 km: 3,5 – 6,9; CO 2 -kibocsátás g/km: 90 – 159. A feltüntetett üzemanyag-fogyasztás, illetve CO 2 -kibocsátás a mindenkor hatályos szabályok által előírt mérések eredménye. A képen látható autó illusztráció! Jelen tájékoztatás nem a RENAULT teljes körű, és nem minősül ajánlattételnek, részletek márkakereskedésünkben! ajánlásával

Á

Császár Autószerviz Kft. 8200 Veszprém, Mártírok útja 7. Tel.: 06 30 466 95 93 e-mail: veszprem@csaszarauto.hu

75790

Szerdán a Nissan Császár autószalonban bemutatták az új Qashqai-modellt.


melléklet

veszprémi nap 2014. február 7.

oktatás

75511

„Ovisuli” foglalkozást tart 2014. február 15-én, szombaton 10.00-12.00-ig. A délelőtt folyamán játékos tanóra és személyes beszélgetés keretében ismerkedhetnek meg az iskolába készülő gyermekek és szüleik az intézmény pedagógiai munkájával és a tanító nénikkel.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Targonca-, Emelőgép-, Földmunkagép-kezelő Autóbusz-vezető GKI és Tehergk-vezető GKI

75258

Érd: 88/561-770, www.schvederoktatas.hu Schvéder Oktatási Központ

(Fnysz.: 19-0200-05; AL-0390)

Induló tanfOlyamaInK:

Játszóház a Padányiban

a veszprémi 7 nap melléklete

Két egyetemi kar diplomaosztója A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának és Mérnöki Karának közös diplomaátadó ünnepségét január 31-én rendezték meg Veszprémben. Az ünnepségen a két karon összesen 139 hallgató vett át alapvagy mesterszakos diplomát és 16 doktort avattak. Dr. Friedler Ferenc rektor elmondta, az itt szerzett diploma a hallgatók hosszú távú szakmai karrierjének biztos alapja. Dr. Blazsek István, a Nitrogénművek Zrt. vezérigazgatója az intézményben átvett mérnöki diplomájának meghatározó szerepét

emelte ki, dr. Reich Lajos, a GE Healthcare magyarországi kutatás-fejlesztési igazgatója beszédében személyes példáján keresztül mutatta be, hogy miért érdemes kockázatot vállalni. Dr. Szalai István, a Mérnöki Kar dékánja ismertette az időszak hallgatói és oktatói elismeréseit, díjait, sikereit. Végzett hallgatókhoz intézett mondataiban kiemelte, hogy a diploma egy hosszú, eredményes munka lezárását jelenti, de egyben egy új kezdetét is, így válhatnak a magyar műszaki értelmiség tagjaivá. Piglerné dr. Lakner Rozália, a

Felhívás

75660

veszprémi báthory istván általános iskola és köznevelési típusú sportiskola

Szeretettel várunk minden nagycSoPortoS óvodáSt éS Szüleiket 2014. február 3-án 17.00–tól gyertyadíSzítő foglalkozáSra éS az azt követő gyertyaSzenteléSre.

8200. Veszprém, Halle u. 10. Tel./Fax.: 88/561-915, 561-916 E-mail: bathory@vpbathory.sulinet.hu www.vpbathory.sulinet.hu OM azonosító: 037034

A 2014/2015. tanévben három osztályt indítunk:

Az A osztály sportiskolai osztály: Iskolánkban labdarúgás, röplabda, kézilabda, úszás, asztalitenisz, golf és sakk sportágak közül választhatnak a tanulók. A felvételi időpontja:

2014. február 26. szerda 2014. február 27. csütörtök

17 óra 17 óra

fiúk lányok

A B osztály általános tantervű osztály Lehetőséget biztosítunk az idegen nyelv és az informatika tantárgyak játékos megismerésére.

Padányi Katolikus Gyakorlóiskola Veszprém, Szeglethy u. 6.

A C osztály Kék Madár gyermekközpontú programmal dolgozik. A gyerekek megtanulnak tanulni, és a tanulást élvezve fejlődhetnek egyéni ütemük és lehetőségeik szerint. Tanulóink az 1-4. évfolyamon úszásoktatásban részesülnek.

A Padányi Katolikus Gyakorlóiskolába szeretettel várjuk a gyermekeket 2014 szeptemberétől induló képzéseinkre:

• általános iskola 1. osztályába • Következő ovisuli foglalkozásunkat 2014. 02. 11-én, kedden tartjuk. • 8 évfolyamos gimnázium induló osztályába (5. osztálytól) • 4 évfolyamos gimnáziumi képzésekre (informatika-reál, emelt idegen nyelv-humán) • egészségügyi szakközépiskola 9. évfolyamára Diákjaink őszinte és családias légkörben, biztos és igényes értékrendben nevelődnek. A tanítási órák fegyelmezett és alkotó légköre a magas szintű ismeretszerzést segíti. A keresztény életre nevelést nyitottan, más vallású gyermekeket is befogadva igyekszünk megvalósítani, emellett feladatunknak tekintjük a nemzeti hagyományokat őrző magyarságtudat kialakítását. Iskolánk Ökoiskola és akkreditált, kiváló Tehetségpont. Alapítványunk tíz éve visszatéríti diákjainknak sikeresen letett nyelvvizsgájuk árát, ezzel is ösztönözve az idegen nyelvek tanulását.

Műszaki Informatikai Kar dékánja beszédében a kar jelentős évfordulóira hívta fel a figyelmet, valamint a kar oktatóinak, hallgatóinak kinevezéseiről, díjairól, és tehetséggondozó programokról számolt be. A díjazottak közt Győri Zoltánt honoris causa doktorrá avatták, Szent Györgyi Albert-díjat vehetett át dr. Török Ádám, dr. Bujtás Csilla egyetemi docens részére 25 éves, Scheibelhoffer Miklós üzemviteli alkalmazott részére 40 éves közalkalmazotti jogviszonya elismeréséül adtak Kovács Mónika okelvelet.

órarendi

keretek

között

Szeretettel várunk mindenkit február 20-án, csütörtökön 17 órakor farsangi ovisuli foglalkozásunkra.

A törvények által biztosított lehetőséggel élve Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2013. május 30-ai ülésén úgy határozott, hogy létrehozza Veszp­rém Város Települési Értéktárát, amelybe várják az állampolgárok javaslatait az ertektar@gov. veszprem.hu e-mail címre, vagy az elektronikus adathordozót postai úton a Polgármesteri Hivatalba (8200 Veszprém, Óváros tér 9.) kérik eljuttatni. A részletes hirdetmény megjelent lapunk 2013. de­cember 20-ai számának 23. oldalán.

Fageszt 2002 Kft. Veszprém, Budapesti út 72. (Mol kútnál) Telefon: 88/325-309 • 06-20/224-2656 www.fageszt.hu

Fa ipari üzlet ház é s Min tabolt

Nyitva tartás: Hétfõ–Péntek: 8.00–16.30 Szombat: Zárva

• búTorLAPSZAbÁSZAT • EGYEDI búToroK GYÁrTÁSA • búTorLAPoK • MUNKALAPoK Fogantyúk

100 Ft-tól Az akció időtartalma

2014.02.05-2014.02.28-ig illetve a készlet erejéig!

• MoSoGATÓK • búTorALKATrÉSZEK (FoGANTYúK, FIÓKSÍNEK, búTorLÁbAK...)

Az ár bruttó ár. illusztráció. A kép csak

• FAIPArI rAGASZTÓK

75885

A Simonyi Zsigmond Általános Iskola

75030

18


melléklet

veszprémi nap 2014. február 7.

19

Az MFTK-n is átadták az okleveleket Ingyenes nyelvvizsga

és perfekt nyelvtudás

Diplomamentő program indul márciusban a felsőoktatási tanulmányait befejezett, de nyelvvizsga hiányában a diplomájához hozzá nem jutott hallgatóknak. Erről kérdeztük Véh Balázst, a Katedra igazgatóját.

Képzési ajánlat 2014

• Logi gisztikai sztikai ügyintéző • Szállítmán Szállítmányozási yo yozási zási ügyintéző • Közbeszerzési Közbeszerzési referens • Mu Munkavédelmi nkavédelmi nkavédelmi technikus technikus • Tűzvédelmi előadó • Ne Nevelőszülő velőszülő • Óvodai dajka • Gyógypedagógiai segítő munkatárs • Pedagógiai- és családsegítő családsegítő munkatárs

Új képzések indulnak Veszprémben! Veszprémben!

További információ: Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. Veszprém, Ányos Pál utca 1-3. 3/1. 20/249-1670; 20/251-2480 veszpremben@tanulniakarok.hu

Felnőttképzési nyilvántartási szám: 20-0150-04 • Akkreditációs lajstromszám: AL-0276

Péter Rózsa Gimnázium és Szakközépiskola

75 878

Jelentkezzen most!

Az ünnepségen Battyányi Nagy Annamária Ady Endre A tűz csiholója című versével köszönt el a kar végzős hallgatóiKovács tól.

TAVASZI tanfolyamok az OKTKER-nél Veszprémben • Államháztartási mérlegképes könyvelő • Vállalkozási mérlegképes könyvelő • Tb ügyintéző • Bérügyintéző • Pénzügyi ügyintéző • Számviteli ügyintéző • Társasházkezelő • Ingatlanközvetítő • ECDL tanfolyamok Veszprém, Bartók B. u. 12. Tel.: 88/421-080, 30/300-62-76 www.oktker.hu

A Szilágyi Keresztény Iskola szeretettel várja az iskolába készülő óvodásokat és szüleiket következő programjaira:

- PÉNZÜGYI termékértékesítő (befektetés, bank, biztosítás) - GAZDASÁGI INFORMATIKUS - ÜGYVITELI TITKÁR - VÁM-JÖVEDÉK-TERMÉKDÍJ ügyintéző - PÉNZÜGYI- SZÁMVITELI ügyintéző - LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ - TURISZTIKAI SZERVEZŐ, értékesítő

12 ezer Ft/fő/hó

ONLINE jelentkezési lehetőség: www.peter-rozsa.hu

8000 Székesfehérvár, Várkörút 9.

Tel.: 22/348-095, 348-103

E-mail: peterrozsa@albastart.hu

2014. február 17. és február 24., hétfő 17 óra:

Iskolabemutató-tájékoztató helyszín: az iskola főépülete

A szülőknek szóló tájékoztató alatt a gyermekeknek játékos foglalkozást tartunk. A két időpont programja azonos. 2014. február 18. és február 25., kedd 8–10 óráig:

Nyílt nap helyszín: az iskola főépülete

A nyílt napon az érdeklődő szülők megtekinthetik a leendő elsős tanító nénik tanóráit. Veszprém, Iskola u. 6.

75050

75993

KERESZTFÉLÉVES KÉPZÉSEK FEBRUÁRI INDULÁSSAL! - DIÁKIGAZOLVÁNY - SZOMBATI TANÍTÁSI NAPOK - KORHATÁR NÉLKÜL

Jelenleg a képzők pályáztatása folyik, a tanulók márciustól jelentkezhetnek az OFA NKft. által menedzselt tanfolyamokra. A 2015.08.15-ig megvalósítandó 120, 180 és 240 órás képzéseken államilag elismert, általános, középfokú komplex nyelvvizsgára lehet majd felkészülni angol, német és francia nyelvekből. A beiskolázáshoz legalább alapszintű nyelvtudás szükséges.

Mit tehet, aki nem tartozik a célcsoportba?

Lakossági csoportjaink folyamatosan elérhetőek, aki pedig kimagasló igényességgel és beszédkészséggel szeretne angolul vagy németül kommunikálni, azoknak jó szívvel ajánlom a minden általam ismert módszer hatékonyságát meszsze felülmúló Perfekt Katedra szolgáltatásunkat. Magam és családtagjaim is ebben tanulunk, minden várakozásunkat felülmúló eredményességgel.

További információ: Katedra Nyelviskola, Veszprém, Bajcsy-zs. u. 18., tel: 88/568-580, e-mail: veszprem@katedra.hu Nysz: 02 0017 04

Véber Virág szabadbölcsész, a végzett hallgatók nevében Ács Gabriella germanisztika szakos hallgató búcsúzott, majd átadták a diplomákat.

Mit lehet tudni a prog- • ramról?

76214

Dr. Horváth Géza dékántól vehették át okleveleiket a végzősök

Tavaszi képzések az Oktker-nél Veszprémben! Nagy változások történtek az elmúlt időszakban a felnőttképzés területén. Új felnőttképzési törvény. új OKJ. Hogyan érinti ez a most induló képzéseiket – kérdezem Jákli Sándort az Oktker Kft. képzési ve zetőjét. – Sok tévhit keringett, hogy milyen magasak lesznek a képzési és vizsgázatási költségek. Ez a mi képzőnk esetében egyáltalán nem igaz. Mi a tavaszi képzési ajánlatunkat úgy állítottuk össze, hogy a képzéseink árai megfizethetőek legyenek és olyan tanfolyamokat kívánunk indítani, ahol a résztvevők a megszerzett ismereteiket a munkaerőpiacon jól tudják hasznosítani. A vizsgadíjak pedig nem emelkedtek drasztikusan a komplex vizsgák bevezetésével. Bátran ajánlom a Társadalombiztosítási ügyintéző és Bérügyintéző, a Mérlegképes

könyvelő különböző szakokon (államháztartási, vállalkozási), Társasházkezelő, Ingatlanközvetítő, Munkavédelmi technikus képzést. Új, óraszámában nem túl magas a Pénzügyi ügyintéző és a Számviteli ügyintéző tanfolyamunk. Továbbra is várjuk azokat akik ECDL képzéseken kívánnak részt venni, akár csak egy modul erejéig is. Azon vállalkozások számára, akik fontosnak tartják dolgozóik továbbképzését, nyelvi, önismereti, vezetői, csapatépítő akkreditált képzéseinket ajánljuk, természetesen az adott vállalkozás telephelyén. A tanfolyami résztvevők számára részletfizetési, kismama és öreg diák kedvezményt biztosítunk! Keressenek akár személyesen (Veszprém, Bartók B. u. 12) akár telefonon, de e-mailben is szívesen adunk felvilágosítást (Tel: 30-300-62-76, 88-421-080, oktker@oktker.hu

A honapunkon www.oktker.hu bővebb információt találnak.

75058

Fotó: Archív

75063

A Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának diplomaátadó ünnepsége zajlott szombaton. A karon 8 kitüntetéses oklevelet és 63 alap- és mesterszakos oklevelet adtak át. Az eseményen dr. Horváth Géza, a kar dékánja sikeres hallgatók példáján keresztül mutatta be, hogy a Pannon Egyetemtől átvett diploma milyen magas értéket képvisel, emellett beszámolt az elmúlt időszak kari sikereiről, rendezvényeiről. A köszöntőt követően 30 éves közalkalmazotti jogviszonyának elismeréséül emléklapot adtak át dr. Garaczi Imre egyetemi docens részére. A búcsúztató hallgatók nevében


20

mELLÉKLET

veszprémi nap

sport-életmód

Felhívás! A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, tárgyévben 12., 13., 14. vagy 15. életévüket betöltő leánygyer­ mekek részére, önkormányzati támogatással – december 31-ig, továbbra is – térítésmentesen, négykomponensű méhnyakrák (HPV) elleni védőoltás vehető igénybe. Az oltás nyomtatvány kitöltésével és házi gyermekorvosi igazolás benyújtásával igé­ nyelhető folyamatosan. Információ kérhető: a (88) 549-273 tele­ fonszámon, illetve pdeak@gov.veszprem.hu e-mail címen.

Gyógyítható az érelmeszesedés

Új év, új lendület az egészség jegyében, korhatár nélkül „15 perces Speedfitness edzés 2 órás súlyzózást helyettesít!” – de hogyan?!

Ez mind a Speedfitness nevéhez kapcsolódó igazolt és bizonyított hatás. És ami még nagyszerű, hogy minden korosztály számára biztosít egyénre szabott lehetőségeket, még az idősebb vendégeink is elégedettek a gyors eredményekkel és a hatékony életminőségbeli változással. Német nyelvterületen inkább a rehabilitációs szektorban terjedt el a Speedfitness módszer, mi az oka? Számos jótékony egészségügyi hatása miatt és a megfelelő klinikai tanulmányok megléte alapján a Speedfitness által használt miha bodytec EMS gépet orvostechnikai eszköznek nyilvánította az Európai Unió. (besorolási száma: mdd93/42/eWg) Széles körű klinikai vizsgálatok igazolják mind az inkontinencia panaszokra nyújtott pozitív eredményeit, mind a hát- és derékfájással küszködők kezelésében elért sikereket, mind a sérülések utáni rehabilitáció gyors és hatékony megkönnyítését. Speedfitness szalonunk a belvárosban, diszkrét, elegáns-exclusive környezetben vár minden kedves érdeklődőt és edzeni vágyót, ahol személyi edző segítségével egyénre szabott mozgásterápiát alkalmazunk, mindenkivel egyénileg foglalkozunk, nem csoportban. Az egészség, a fittség és a megnyerő külső fontos, hogy minőségi életet élhessünk. Nálunk a leggyorsabban érheti el mindezt! Válassza a minőséget, a biztonságot, a legnagyobb tapasztalatot, Veszprém megye legelső EMS edzőszalonját, a Veszprém belvárosi Speedfitnesst a Fortuna udvarban. Használja ki év eleji bérletvásárlási kuponakciónkat! Érdeklődés, bejelentkezés: 20/936-5944 látogassa meg facebook oldalunkat: belvárosi speedfitness Veszprém

február 7–28-ig

A Mozaik Egyesület szervezésében dr. Horváth István orvosbiológus, Immunizálással gyógyítható az érelmeszesedés címmel tartott előadást a Padányi iskolában hétfőn. Bevezetőjében arról beszélt az orvosbiológus, hogy az elmúlt évtizedekben mennyi téves elképzelés volt az érelmeszesedés okáról és a koleszterinről. Jó tudni, hogy alacsony koleszterinszint mellett is lehet érelmeszesedés, de nagyobb százalékban a magas koleszterinszint mellett jellemző ez a

betegség. A ma használatos koleszteri n-g yóg yszerek nem annak szintjét csökkentik, hanem a szervezet koleszterintermelését szüntetik meg, de annak egy sor káros hatása is van az egész szervezetre. Tévhitek elkerülésére azt is elmondta az orvos, hogy a tápláléknak nincs hatása az érelmeszesedésre, a vérben nincs oldott koleszterin, a vérben lévő koleszterin nagy részét a szervezet termeli és koleszterin nélkül nincs élet. Plakkok azért keletkeznek az érfalban, mert a

Üzemanyag a testnek, ellenőrzött forrásból A kifogások nem égetnek kalóriát! Az egészség nem adottság, hanem okos döntések eredménye. Ebben segít örömmel a megújult Scitec Nutrition Vitamin és Fitness Szaküzlet

76089

Edzőgépünk kis erősségű váltóárammal feszíti meg az izmokat, amely nemcsak biztonságos, de rendkívül hatékony módszer, mivel a testizomzat 90 %-át vonja be munkába. (Másodpercenként 85 izomösszehúzódást generálunk a stimulált izomcsoportokra.) A rövid ideig tartó tréning alatt csupán a színtiszta izommunka érezhető, anélkül, hogy az inakat és ízületeket megterhelnénk. Nem vibrációs tréning, hanem valóban közvetlenül az izmokat éri az elektromos impulzus. Az elektromos izomstimuláció (EMS) sokaknak már régen nem ismeretlen fogalom. Az orvosi rehabilitációban alkalmazott módszerekkel sportsérülések, balesetek, esetleg izombénulással járó állapotok utáni regenerációban gyakorta találkozunk. A technológia annyira sikeresnek bizonyult, hogy a fitneszvilág gyorsan átvette az ízületkímélő izomerősítés, a természetes alakformálás és a zsírégetés kedvező hatásai miatt. A Speedfitness néven ismertté vált edzőrendszer újdonsága és nagyszerűsége abban rejlik, hogy mintegy 15 perces – tornagyakorlatokkal kiegészített – személyi edzés 2–3 óra edzőtermi hagyományos edzésprogramot helyettesít, ezért heti 2 alkalomban maximalizált ez az edzéstípus. Amit A leggyorsAbbAn speedfitness edzéssel érhetünk el: • zsírszövet arányának csökkenése, • zsírégetés, • testsúlycsökkenés, • kíméletesen felépített vázizomzat, • mélyizomzat fejlesztése (deréktáj, gátizomzat), • inkontinencia panaszok enyhülése, megszűnése, • hátfájdalmak megszűnése, hátizomzat megerősödése (kb. 3. edzés után már!) • javuló kötőszöveti keringés (anti-cellulit hatás, narancsbőrkezelés a leghatékonyabban), • az izomtónus, az izomerő és az állóképesség növekedése (2–3 edzést követően), • növekszik a robbanékonyság és a gyorsaság (aktívan sportolóknál), • formásabb és áramvonalasabb testkontúrok, • általános közérzetjavulás, • szülés utáni visszarendeződés, • sportsérülés esetén vagy műtét után a legkíméletesebb és leggyorsabb regeneráció (orvostechnikai műszernek nyilvánítva).

2014. február 7.

Sok ember fejében az él, hogy a táplálék-kiegészítők illegális „doppingszerek”, amelyek mesterséges anyagokkal tuningolják a szervezetet. Pedig ez egyáltalán nem így van, hiszen a táplálékkiegészítők nem veszélyesebbek vagy egészségtelenebbek a hétköznapi élelmiszereknél. Nem is „mesterségesebbek”, sőt nagy valószínűséggel nagyobb a tápértékük. Mivel javítják a sportteljesítményt, sokan a szteroidokkal azonosítják őket, holott nem mások, mint „koncentrált élelmiszerek”, a köznapi szóhasználatban értett szteroidok pedig a szervezetben előforduló szteroid hormonok megfelelői. Utóbbiak csak orvosi rendelvényre vagy illegálisan szerezhetők be. Az emberei szervezetnek elengedhetetlen megadni a szükséges táp-

anyagokat. Ehetünk sok g yümölcsöt, zöldséget, húst, de ez gyakran nem elegendő, különösen, ha valaki rendszeresen sportol. Rengeteg különféle táplálék-kiegészítő létezik. Nem könnyű eldönteni, melyik gyártó termékeit válasszuk, de segíthet, ha olyan cég mellett döntünk, amelynek saját gyára van – ilyen többek között a Scitec Nutrition. A Veszprém, Szeglethy u. 1. szám alatt található Belvárosi Üzletház I. emeletén a fogyni és izmosodni vágyók, az egészséges életmód kedvelői válogathatnak a különböző vitamin- és ásványianyag- készítményeinkből, a gyógyszertáriaknál jóval kedvezőbb áron. Február 14-én 15 órától 17 óráig világbajnok testépítővel, fitneszmodellel, kedvezményekkel és ajándékokkal várjuk kedves vásárlóinkat. (X)

szervezetben nem hasznosul a megtermelt koleszterin, aminek az oka az antikoleszterin antitest (ACHA) termelésének a csökkenése, ez pedig a stressz, a mozgásszegény életmód, a dohányzás, a szervezetbe kerülő mérgek, a káros élelmiszerek, a fertőzések és a szájflóra következménye. Az érelmeszesedés, mivel immunológiai hiba, e z ér t i m mu n i z á l á s s a l győzhető le. Az ACHA termelés immunizálással fokozható. H auzler L ászló

Felhívás ,,Szabad Sajtó Díja” adományozására történő javaslattételre Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere a város nyomtatott és elektronikus információ­ szolgáltatásában végzett kiemelkedő tevékenység elismeréséül „Szabad Sajtó Díjat” adományoz. A ,,Szabad Sajtó Díja” adományozását bármely veszprémi lakos, társa­ dalmi és gazdálkodó szervezet és intézmény kezdeményezheti 2014. február 28. napjáig be­ küldött javaslatával, amelyet Veszprém Me­ gyei Jogú Város jegyzőjé­ nek kell benyújtani. A díj azon személynek adományozható, aki a mi­ nőségi újságírás területén kiemelkedő, eredményes munkát végzett. A Szabad Sajtó Díjat a polgármester a magyar sajtó napján adományozza. Kérjük a város választópol­ gárait, gazdálkodószerve­ zeteit, intézményeit, hogy a díjjal kapcsolatos, sze­ mélyre szóló javaslataikat az indoklással (laudá­ cióval) együtt 2014. febru­ ár 28-ig küldjék el, vagy adják le a következő címre: Veszprém MJV Polgármes­ teri Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Csoport, 8200 Veszprém, Óváros tér 9. joos.eszter@gov.veszprem. hu


apróhirdetés

veszprémi nap 2014. február 7.

ÁLLÁST KÍNÁL

Veszprémi Mária Rádió

A„VKSZ”Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. pályázatot hirdet

Pályakezdőknek gyakornoki munkát ajánlunk, egyéves határozott időre

a 2014. évi szezonra

munkakör betöltésére

TÁRLATVEZETŐT KERES

FELAdATOk:

Elvárások: tárgyalóképes angol nyelvtudás, jó kommunikációs készség, legalább középfokú végzettség.

• tevékenységének végzése során a vonatkozó jogszabályok, szabályzatok, utasítások betartása, és betartatása; • az egységes ügyfélszolgálat vezetése; • fogyasztói panaszok, megkeresések megválaszolása, kezelése írásban és szóban; • eljárás fogyasztóvédelmi eljárásokban; • közreműködés a cég ügyfeleit érintő szabályzatok elkészítésében, döntések hozatalában.

Előny: egyéb nyelv ismerete német/orosz. Fényképpel ellátott önéletrajzát a fizetési igény megjelölésével a következő címre küldje: Humánpolitika, 8440 Herend, Kossuth L. u. 140. vagy e-mailen: palyazat@herend.com.

76230

• a Jogi és Ügyfélszolgálati osztály vezetése; • a Társaság jogi képviselete, többek között, de nem kizárólag a behajtási jellegű jogvitákban; • rendszeres jogi tanácsadás az egyes szervezeti egységek jogértelmezési kérdéseiben, okiratok szerkesztése; • dokumentumtervezetek, belső szabályzatok, utasítások véleményezése; • közreműködés a kijelölt ingatlanok értékesítésében;

Beadási határidő: 2014.02.23.

ELVÁrÁSOk:

Feladatok • meglévő helyi közösségek tájékoztatása, brand erősítés, • forrásgyűjtő kampányok lebonyolítása • facebook és weboldal látogatottságának növelése • hirdetések készítése, rendezvények szervezésében, lebonyolításában részvétel • projektmenedzserek munkájának támogatása • pályázati kiírások, elszámolási szabályok és jogszabályok követése

• JOGI diploma • Min. 2 év adósság-kezelési, követelésbehajtási területen szerzett tapasztalat • Felhasználói szintű számítógépes ismeretek • Üzleti szemlélet

Svájci utazási klub keres fő- vagy mellékállásban magyarországi munkára üzletkötőket és/vagy területi vezetőket. Ha szeretne a turizmus területén dolgozni, utazni, munkája függvényében jó jövedelmi leehetőséget elérni, személyes egyeztetés céljából időpontért hívja a következő számot: 06-70-967-1992

• Eredményorientáltság • Komplex gondolkodás • Elemzőkészség • Magabiztos fellépés, önállóság, rendszerszemlélet

ELŐnY:

Jelentkezését a munkakör megjelölésével a borbasj@vkszrt.hu e-mail címre várjuk legkésőbb 2014. február 21-ig, melyhez kérjük, csatolja magyar nyelvű önéletrajzát, motivációs levelét, referenciáit.

75424

• közszolgáltató cégnél szerzett követelésbehajtási tapasztalat

Elvárásaink • felsőfokú végzettség • együttműködési és feladatmegoldási készség • tanulmányai mellett szerzett előző munkatapasztalat • tanulásvágy, elhivatottság

A Fulltech Kft. Veszprémben az alábbi munkakörökben kollégákat keres:

Projekt előkészítő mérnök Gyengeáramú szerelő Autóvillamossági szerelő

MTD Hungária Kft.

Tel.: 30/2929-292 E-mail: penzugy@fulltech.hu

PRÉSÜZEMÉBE munkatársakat keresünk határozott idejű szerződéssel az alábbi munkakörbe:

Üzletvezetőt keresünk lakberendezési áruházunkba. Fiatal, kreatív, kereskedelmi végzettséggel rendelkező munkavállalót keresünk. Munkavégzés helye: Veszprém. A fényképes önéletrajzokat a mohapadlo@gmail. com címre várjuk.

BETANÍTOTT MUNKÁS

75903

(PRÉSÜZEM) Elvárások:: Elvárások • Minimum 8 általános iskolai végzettség • Nehéz fizikai munka vállalása • Jó munkabírás, nagy teherbírás • Megbízhatóság • Túlóra vállalása

Gyengeáramú rendszer kiépítéséhez villanyszerelő kollégát keresünk, lehet pályakezdő is. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a rendszergazdaveszprem@gmail.com címen

Amit nyújtunk • Kiváló csapat • Kiemelkedő jövedelem és béren kívüli juttatások • Túlórák megfelelő díjazása Jelentkezés: 88/515-506-os telefonszámon

Határozott idejű szerződéssel munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe:

Fodrász-, manikűr-pedikűrös hely Veszprém belvárosi szalonban márciustól kiadó 06-70-2477414

Ha állásajánlatunk felkeltette érdeklődését, és úgy gondolja, megfelel elvárásainknak, kérjük, telefonáljon (munkaidőben 7.00–14.00-ig) vagy küldje el önéletrajzát a hr.hungary@mtdproducts.com e-mail címre, vagy az alábbi címre. MTD Hungária Kft. 8248 Nemesvámos, Dózsa Gy. út 1.

BETANÍTOTT MUNKÁS (SZERELDE, ALKATRÉSZGYÁRTÓ, FESTŐ ÜZEM) • Minimum 8 általános iskolai végzettség • Jó munkabírás, megbízhatóság • Többműszakos munkarend vállalása (Alkatrészgyártó, Festő üzem) Jelentkezés: Szerelde: 88/523-563-as telefonszámon Alkatrészgyártó, Festő üzem: 88/515-506-os telefonszámon

Veszprémi üzletünkbe nyugdíjas gyakorlott virágkötőt napi 4 órába felveszünk. 20-556-1809 75682

www.mtdhungaria.hu

TARGONCAVEZETŐ, RAKTÁROS

75497

(villamos szakirány)

MTD Hungária Kft.

Virágkötőt keresünk Veszprémbe. 20-913-1943

Ingyenes városi közéleti hetilap

• Gázüzemű és elektromos targoncavezetői engedély – OKJ-bizonyítvánnyal • Munkakörnek megfelelő szakmai tapasztalat • Többműszakos munkarend vállalása Jelentkezés: nemesvámosi raktárba 88/515-624-es telefonszámon

veszprémi nap

FESTŐ • • • •

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.

JOGI ÉS ÜGYFÉLSZOLGÁLATI OSZTÁLYVEZETŐ – jogi végzettséggel

A munkavállalókat keresztény civil szervezet munkaszervezetének erősítésére foglalkoztatjuk, hat- vagy nyolcórás munkaidőben, heti öt napot, mentorált munkakörökben. A foglalkoztatás a TÁMOP-1.4.1-12/1 pályázati támogatás keretében történik. A munkavágzés helye változó. Bérezés a pályázati keretekben megszabottak szerint.

A jelentkezők csoportos meghallgatáson vesznek részt, a meghallgatást követő két héten belül kaphatnak kedvező választ a foglalkoztatásukról. Érdeklődni Szarvas Zoltánnál lehet a 06 30 370 0871-es telefonszámon. Önéletrajzukat a szarvas50@gmail.com e-mail címre várjuk.

21

A Veszprémi 7 Nap szerkesztősége vidám csapatába keres kihívásokat szerető, nagy teherbírással rendelkező, magas jövedelmet kedvelő

Fűnyíró alkatrészek festése az előírt színben és rétegvastagságban Szakmunkás végzettség Porfestési vagy autófényezői gyakorlat előnyt jelent Jelentkezés: 88/515-506-os telefonszámon

hirdetési tanácsadó munkatársat

MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI MUNKATÁRS • Előírásoknak való megfelelés biztosítása • Középfokú műszaki végzettség • Gépszerelési, méréstechnikai tapasztalat előnyt jelent Jelentkezés: 88/515-550-es telefonszámon

Veszprém és vonzáskörzete területére.

Amit nyújtunk • Kiváló csapat • Versenyképes jövedelem és béren kívüli juttatások • Túlórák megfelelő díjazása Ha állásajánlatunk felkeltette érdeklődését, és úgy gondolja, megfelel elvárásainknak, kérjük, telefonáljon (munkaidőben 7.00–14.00-ig) vagy küldje el önéletrajzát a hr.hungary@mtdproducts.com e-mail címre, vagy az alábbi címre. MTD Hungária Kft. 8248 Nemesvámos, Dózsa Gy. út 1.

Elvárásaink:

Amit kínálunk:

• értékesítésben szerzett tapasztalat • agilis, rugalmas természet • középfokú végzettség • saját személygépkocsi, jogosítvány

• fix jövedelem + jutalék • folyamatos képzés • elkötelezett és törekvő munkatársunknak biztos előrelépés és karrier a média világában

A fényképes önéletrajzokat 2014. február 12-ig várjuk az ugray.adrian@maraton.plt.hu e-mail címre. 75 68 9

www.mtdhungaria.hu

megújuló újságok, megújuló lehetőségek

Iskolá kat, kórház akat

2013 . nov emb er 2

alaapí al píttott ottak ak

Em zá n lékülést kelet Pá l vesz rendezte ez ka kalm kezésén prémi tek üsp meg yehá rende ából m ek 750 püspö úl . vf ök okle ok lev ce áll zvény t pént éévfo ele dulóója vele ek orrdul fősz ség amtitká ónok en. Min Mint ja al alnem Rétvá t azt létezn zetm r kiemel a, Rétv ári ri Ben-a össze e magy eg tar tó te, a kere kereszt B enarság erő, min e nélk sztéényket kül Euró , és ez nél ül nem em páva a vallá vall n áss k l is. köt öt MTM ZPR

VES

ÉMI

Kész üljünk fel

| MEG

miel őbb a

YE I

ING

Tan

vesz prém i 2. •

XIX . évfolya

m4 6. szá m

ácskoz

Szar ás az va esélye rég bem sok sgyenlő utat

Ing yen es köz életi vá rosi heti lap

Húsz zövetsége a Kabó nap ca éves lett a színpadán ném PLUS et ta goza Z t

YE NE

S KÖZ

ÉL ET

A nem

ott dr

I HE TI

2013. XIV novemb . évf olya er 29 , pé m

áma játékkal

ségről

első sorban

a kö zépis kolá sokat

LA P

– tájék ozt má

nk

céloz z

ák me

g 16

–17. oldal

A HÉT

TÉM

A ha téko nyabb bete gellá tásér t ÁJA


apróhirdetés

Szőlőmetszést és gyümölcsfametszést vállal szőlőtermesztő szakember. Érd: 20-379-6170

CSALÁDI HÁZ Nemesvámos központjában, annak zöldövezeti részén 280m2 es tujákkal, körülvett, parkosított telken 3szintes,5szobás, családi ház nagy terasszal azonnal beköltözhetően 16 M Ft-ért ELADÓ. A parkosított kertben grillező is épült. Veszprémben 1+3fél szobás lakást beszámítok. Érd: 88-329-190 -es vagy 30-904-2007-es telefonon. ( VG 1046) Hidegkúton, Veszprém és B.Füred vonzáskörzetében 1000m2 -es parkosított telken 10 éve épült 148m2-es, 4 szobás, összkomfortos családi ház azonnal beköltözhetően 21 M Ft ért ELADÓ. A ház dryvit szigetelt. Garázs, nyári konyha gázkazán, és kályha is van. Burkolatok, járólap parketta. Érd.88-329-190-es vagy a 30-904-2007-es telefonon. (ViG1157)

Hidegkúton 80 nm-es ház 2900 nm-es kerttel 11 M eladó. 30218-0000 Cholnokyn 220 nm négyszobás nappalis sorház kertkapcsolattal eladó. 70-336-0965 Márkón 100nm-es családi ház az új részen eladó, kiadó. 30-5828291 Családi ház eladó nagy kerttel Csererdei út 12. Érd: 06-20-5983650

TELEK Szántóföldet, legelőt vásárolnék, bérelnék Veszprém, Nemesvámos és környékén. Mobil: 20/421 5741.

Gyulafirátóton 1100 nm telek a Haraszt 10-ben eladó. 5,9 M 70-520-1092

LAKÁS Vp-ben tetőtéri, 88 nm-es, 3 szobás tégla lakás eladó.Irányár:10,8 MFt. Csere is érdekel, családi ház, vagy sorház, 4 szoba, nappalis. Telefon: 20 822 9004 Belváros közeli 84 nm-es szuterén iroda eladó. Irányár: 7 millió Ft. 70/365-3530

Eladnám, elcserélném 128nm-es kétszintes, kétgenerációnak alkalmas, Kádárta frekventált helyén, új óvoda szomszédságában lévő családi házamat. Bakonyalja városrészen 1+2félszobás földszinti vagy első emeleti lakást beszámítok. 0620-522-7791

Vpeszprémben eladó Csillag uban 72 nm-es 3 szobás erkélyes, saját gázközponti fűtéses tégla lakás 1.emeleten. Gyorsan költözhető! Garázs is vásárolható hozzá. MISTY Ingatlaniroda, Veszprém Ady u.5., tel: 20/97-80-880.

Energiatanúsítvány gyorsan, akciós áron. Rajki Tamás üzemmérnök. 06-30-2839898, www.rajkitamas.hu

Vpeszprémben Bakonyalján eladó 53 nm-es 2 szobás erkélyes, saját gázközponti fűtéses igényes tégla lakás. Tágas konyha-étkező kamrával, tágas fürdő sarokkáddal. www.misty.hu, tel: 20/97-80-880.

Bándon 110nm-es gáz- és fafűtésű rusztikus ház eladó vagy kiadó, bútorozva is. 88-423-993, 20-536-0195 Sorházrész a Cholnokyn eladó. Felújítást igénylő nappali+ négyszobás. Iá: 16,8M 70-3795221 Eladó Veszprémben az Újtelepen felújításra szoruló családi ház nagy telken 06-88-411-334 Veszprém-Gyulafirátóton újszerű 106 nm családi ház eladó 14,5 M 70-2026-730 Szélső sorházi lakás szép kerttel Veszprém csendes helyén eladó. 70-592-4741 Keresek Veszprémben eladó szép állapotú családi vagy sorházat! 20-2149-555

www.dh.hu/veszprem Veszprém, Munkácsy M. u. 3/B. 88/780-850

75795

DUNA HOUSE Haszkovó úton kínálok eladásra egy 42nm-es 1+1fél szobás lakást. A lakás délnyugati fekvésű, napfényes. A környéken infrastruktúrája nagyon jó. Irányár: 5,2 MFt 06-20-29-47-813 Veszprémben a Damjanich utcában eladó egy felújított 42m2es, 1+1 szobás, erkélyes, déli fekvésű, napfényes lakás. Irányár: 5.99M Ft. Érd.: 06/20/27717-89 Veszprém igen csendes részén,felújított kétszobás egyedi fűtésű, 2. emeleti téglalakás eladó! I-ár: 9,9M Ft Érd.: 06 20/ 420 81 20 Veszprémben a Haszkovó lakótelepen felújított 2. emeleti garzonlakás eladó. A lakás burkolatait lecserélték és a nyílászárókat is kicserélték. Ár: 4,4 MFt Érd:06-20-294-7813

www.pannoningatlan.com

Telefon: 88/787-649

Veszprém belvárosában újszerű,kitűnő állapotú 1+3 szobás, bruttó82/ nettó68 m2-es 2. emeleti cirkós téglalakás eladó! I-ár: 21.5M Ft Érd.: 06 20/420 81 20

eladó/kiadó ingatlant keres 20/97-80-880

Veszprémben az Egyetem úton eladó egy 2000-ben épült, nappali + háromszobás, erkélyes, 108 nm-es, tágas, világos lakás. Ára:14,5M 06 30 5523-593 Veszprém, Török I. u. téglaépítésű társasházban, 1.em., egyszobás lakás, egyedifűtéssel, alacsony rezsivel eladó. 6,2MFt; 30/6318-518 Veszprémben a Haszkovón szigetelt épületben eladó egy magasföldszinti két szobás lakás. Érd.:5.8M Ft.Érd.:0620/2606262 Veszprém, Május 1. utcában négyszobás első emeleti, egyedi fűtésű társasházi lakás kertkapcsolattal eladó. 20-4655967 Halle utcában 5.emeleti 1+1 félszobás, 44 nm-es, erkélyes lakás, hozzá tartozó fűtött tárolóval eladó! Irányár: 4,89millióFt, Érd:06/20/4218212

Veszprém Egyetemvárosban eladó egy felújított, 39 m2-es, erkélyes, egyedi fűtéses, földszinti téglalakás. Ár: 7.5 MFt. Tel.: 20/3236398 Csillag u. 20. társasházban 3. emeleti 81 nm-es egyedi fűtésű téglalakás, modern, liftes lépcsőházban eladó. Iá: 19.750.000 Ft. Érd.: 06/30/708-1010 Mácius 15. utcában eladó egy felújított, amerikai konyhás, 1+1 szobás erkélyes és egy felújítandó 1+3 szobás lakás, 5.2 és 6.5M Ft-ért. érd: 20/5159445 Ügyfelein részére, sürgősen keresünk 2 – 4 szobás eladó panel lakásokat Veszprémben! t/sz: 20/5159445 1+2félszobás 55nm-es felújított, átalakított, 2emeleti lakás a Cholnokyn eladó. Iá:9,4M 70379-5221 Veszprémben Stadion utcai téglalakás eladó 54nm. Gáz cirkófűtéses. Irányár: 9,5MFt 70-3973531 Halle utcában igényesen felújított, hőszigetelt, hőmennyiségmérős 53nm-es lakás tulajdonostól eladó. 06-70-335-0341 Sorházban Vp-Záporban négyszoba+nappalis lakás előkerttel, nagy garázzsal eladó. 70575-6328 Veszprémben a Cholnoky városrészben, szépen felújított garzon lakás eladó.I.ár.:5.4M Ft. Érd.:06202606262 Veszprém sétálóutcáján, lordok házában, kettő és félszobás felújított lakás olcsón eladó. 0620-2149555 Veszprémben a Kossuth utcában eladó egy 50 m2 távfűtéses panorámás lakás. Irányár: 6,2M Ft. Érd.: 06/20/277-17-89

www.veszpremi-ingatlanok.hu 06-30-218-0000; 06-88-406-888

Veszprémben, Petőfi utcában háromszobás, tizenegy éves téglalakás eladó. 06-20-214-9555 1+3 szobás, hőmennyiségmérős lakás a Cholnokyn tulajdonostól eladó. 06-70-315-9675 Veszprémben Klapka utcában 3. emeleti másfél szobás lakás eladó 06-30-318-1814 Veszprémben egyedi fűtésű új és használt téglalakások eladók. 06 30 218 0000 Garzon, 32 nm-es, felújított házban Haszkovó u. eladó, II. emeleten 5,1 M 20-365-3338 Zöld környezetben, a centrumhoz közel 12 éves, bruttó 77nm-es várpanorámás cirkófűtéses 3.emeleti tehermentes téglalakás tulajdonostól eladó. Iá:14,3M 06-20-267-6767 Veszprém Vilonyai úton kétszoba hallos hőszigetelt házban eladó. Ár: 9,6M 30-602-5945

ALBÉRLET KÍNÁLAT Garzon II. emeleti, Haszkovón kiadó. 28.000 Ft/hó, kaució 20365-3338 Veszprémben kétszobás családiház-rész kiadó. 50.000 / hó, kéthavi kaució 06-70-226-8804

ÜZLET Veszprém belvárosában, forgalmas helyen utcafronti 15nm-es üzlethelyiség kiadó/eladó. 0620-9371-991

INGATLAN

www.nivoingatlan.hu06-70-380-0323 75055

plusz 1 ajándékba!

Halle utcában eladó 1+2 feles panellakás járólap, laminált padló. Szigetelt épület, liftes ház. Kisebb csere érdekel. 6,2 M 30461-9737

Mobil ingatlaniroda

Tel.: 88/329-190, 30/904-2007 • www.mobilugynokseg.hu

Veszprémben a Stadion utcában 4 szobás, azonnal költözhető, 64 nm-es lakás sürgősen eladó! Irányár: 7,59 M Ft. Érdeklődni: 06202117858

Amennyiben kedd 12 óráig megrendeli apróhirdetését a Veszprémi 7 Napban és a Veszprémi 7 Nap Pluszban, 2013 . máj us 1 0. •

vesz prém i na p

Ková a ba cs Petra llagó lett k sz épe

A ve lapunk szprém sána Ba ll i Kovác agó vácss P Petr k Sz más k összesí épe etra let od te mad ik Ho szav t rv tt gy ik közt Király áth Esz őz te s azáter, ter, e, a Edi végz ped ig ett az Ho na let a harélen. rváth t, a fiúk G er gely VES M ÁTYU ZPR

ÉM I

Tovvááb bbvin ni a

XIX . évfo lyam

18. szá

m

A ves zpré mi Cz vetk ó Niko lett ú gy é rzi, m egta lálta a hely ét a sz águldó cirkus z vilá gában

Petr a a ba lett | MEG lla YE I InG Y E nES szép gók köZ e idén éL Et I hE A ve tItLa szprém Petr Pet Pe S

PLUS Z ra aP

fűzfői főor vos em léké t 2013 XIV . május . évf 1 olya 0., pén m, 18 tek . szám

i Ko vá

cs

Ing yen közélet es vá i heti rosi lap

Elke zdőd tek a vizsg ák Istv rnap án szob emlékér a Bujt or e tonf or ava tásá állított üred n Bala en. Am tunk ikor szob , utók ut ókor jelet hag rot állínak, yun egyy eg eg y k vá ro ross hely az szín, gaz ely , dag ín od odiik k

16. ol dal

A HÉ

T TÉ

Kitün JA is áta tetések dtak et

mindkét újságban mind

megjelenést adunk

Az akciós ajánlat csak két egymást követő héten megjelenő

ugyanazon lakossági apróhirdetésre vonatkozik!

Keresse akciónkat a Veszprémi Hirdető Iroda Kft.-nél! Veszprém, Kossuth Lajos u. 6. félemelet. Telefon: 06(88)423-639 E-mail: veszpremihirdeto@chello.hu

Akciónk a 2014. február 1. és 2014. február 28. között a Veszprémi Hirdető Irodában (Veszprém, Kossuth u. 6. – húszemeletes félemelet) feladott lakossági apróhirdetésekre vonatkozik. Az akció időtartama alatt a Veszprémi 7 Napba és a Veszprémi 7 Nap Pluszba kombinált áron feladott ugyanazon apróhirdetés egymást követő két héten jelenik meg, a lapunkban vagy a Veszprémi Hirdető Irodában található apróhirdetési szelvény díjszabása szerint. A jeligés hirdetés és a kiemelés díjára az akció nem vonatkozik. Megjelenési nap: péntekenként. Hirdetésfeladási határidő: a megjelenési héten kedd 12 óráig.

71331

Vpeszprémben Jeruzsálemhegyen eladó 3-szintes 3+2 félszobás ikerház 21,5 MFt-ért, www.misty.hu, tel: 20/97-80-880.

71210

Veszprém megyében, a Bakony üdülőövezetében, Cseszneken, 700m2-es telken 100m2-es 2szoba összkomfortos családi ház 8.2 M Ft -ért ELADÓ. Gáz –központi fűtés van. A szobák parkettásak. Veszprémi lakást beszámítunk. Érd 88-329-190es vagy 30-904-2007-es telefonon. (ViG 819)

Veszprémben, Füredi utcánál igényesen felújított, ötszobás, két fürdőszobás, duplagarázsos sorházrész 19.500.000-ért eladó. 06-20-2149-555

Veszprémben a Jutasi úton eladó egy 2 külön bejáratú szobával rendelkező egyedi fűtéses , világos,erkélyes, 1. emeleti, felújítandó téglalakás. 6,9 M Ft Tel.:20/3434-351

MISTY Ingatlaniroda www.misty.hu

Veszprémtől 30 km-re 30 ha termőföld tulajdonostól eladó. 0620-9324-512

Belvárosban ügyvédi irodának, orvosi rendelőnek is alkalmas ingatlan eladó. 70/365-3530

Rómer Flóris utcai lakópark legújabb tömbjében eladó egy másfélszobás 45nm-es fsz-i lakás, tujákkal elkerített előkerttel. 06-20-9279-148, 06-30-2533672

Cholnoky városrészben, központi helyen eladó 1+3 félszobás, szép, erkélyes panellakás műanyag nyílászárókkal, jó áron! Irányár: 8,4 M Ft. 20/437-7034

71216

energiatanúsítvány RI-Ingatlan Kft. www.ri-ingatlan.hu 06-88-560-562

75792

Takarítói, bejárónői munkát, gyermekfelügyeletet, idősgondozást heti 3-4 alkalommal vállalok. 88-442-559

2014. február 7.

75176

ÁLLÁST KERES

veszprémi nap

71340

22

megújuló újságok, megújuló lehetőségek


apróhirdetés

veszprémi nap 2014. február 7.

Suzuki Carry 93-as 1000 cm3 kisteherautó tulajdonostól eladó. Érd: 06-30-510-2980

MeGjelenT a nyári uTazási KaTalóGusunK.

Koloniál garnitúra (rekamié, asztal, 2 fotel) eladó. Érdeklődni: 06-30-430-5834

ÁLLAT - NÖVÉNY Előnevelt csirke, naposkakas, jérce előjegyeztethető. Tóth Nemesvámos 88-265-095, 20-5972901

Érrendszeri szűrővizsgálat keddenként 14-18 óráig. Díja: 1.500 Ft. Jelentkezzen be most! Veszprém, Budapest út 8. SZMT 06-30/426-2994 Érterápia Centrum

71221

75255

Érd.: 06-20-944-0984 www.mariannatourist.hu mariannatourist@t-online.hu

HOCK NYELVISKOLA angol tanfolyamokat hirdet február 10. kezdéssel (délelőtt is) felnőtteknek és gyerekeknek 5 éves kortól. Tanfolyamkezdési kedvezmények! 88-428-617, 20-9372986. DEXAM akkreditált nyelvvizsga tehető. NYT:19009504

Angol, orosz, nyelvvizsgára és érettségire való felkészítést vállal szaktanár Veszprémben. 0630-515-6295

Örökzöld Bútor

(az ÖMV-kúttal szemben)

Műszerész 2003 Kft Veszprém, Budapest út 69.

- Mosógép - Légkondicionáló - Hûtõ - Mikrosütõ - Bojler - Porszívó Tel.: 06/30/947-6238

TOLLTISZTÍTÁS

75824

ÜVEGES Bakony Glas Kft. hõszigetelt üveg rövid határidõvel paraméterek: K 1.1, K 1.4

síküveg, drótüveg, katedrálüvegek, tükör kis és nagy tételben.

www.orokzoldbutor.hu

Méretre szabás azonnal is! Veszprém-Kádárta, Gyõri u. 8.

Tel.: 88/583-490, 30/632-5545. Fax: 88/458-457

ZÁRJAVÍTÁS ZÁRSZERELÉS

BIZTONSÁGI ZÁRAK, HEVEDERZÁR, HÁZTARTÁSI JAVÍTÁSOK BIZTONSÁGI RÁCSOK

Akciós Apróhirdetését felAdhAtjA:

30/9595-482, 88/412-143

ANTENNA ÉS TV-SZERVIZ 75172

Veszprémi Hirdető Iroda E-mail: veszpremihirdeto@chello.hu

HÁZTARTÁSI GÉP SZERVIZ

Veszprém, Erdész u. 8/1. Tel.: 88/329-297

Ingyenes parkolás!

Veszprém, Kossuth u. 6. (húszemeletes félemeletén) 88/423-639

75793

Tolltisztítás, párna- és paplankészítés

Tel.: 30/407-5225 Veszprém, Sarló utca 2.

Veszprém, Budapest u. 17.

Veszprém, Aulich L. u. 9. (Elektro Center mellett) www.autouvegveszprem.hu tel.: 06-30-39-36-200

Kovács Szabolcs háztartásigép-szerelõ

Azolasznyelvreszakosodtunk!

Hajvágás az otthonában. Hétvégén is. Veszprémen kívül kiszállítási díjjal. 06-20-970-5251

AUTÓÜVEG

www.muszeresz.hu

Kérdésünkre lapunk állandó szakértője, Böröndi Gábor, a Kellékház számítástechnikai szaküzlet tulajdonosa válaszolt. A Samsung 2014-es monitorválasztéka UHD felbontást, egyedi kialakítást és kiváló képminőséget kínál otthoni és irodai használatra is Ha a Samsung 28 colos UD590-es UHD monitorát választják, a fogyasztók már most hazavihetik a Samsung legmodernebb 4K UHD technológiáját, amely a Full HD (FHD) kijelzőknél négyszer jobb felbontást kínál. Az 1 ms-os válaszidejével az UD590-es tökéletesen és problémamentesen, szellemkép nélkül és elmosódásmentesen jeleníti meg a filmeket, játékokat és az online tartalmakat a tökéletesen valósághű vizuális élmény érdekében. Olyan játék üzemmód opcióval is rendelkezik, amely a sötét és homályos képet világossá és tisztává teszi, valamint egy DisplayPort csatlakozót és két HDMI-bemenetet biztosít a számítógépek és a különféle AV-készülékek csatlakoztatásához.

A 23,6 colos és 27 colos, minimalista dijáznnal érkező SD590-es csaknem láthatatlan, szupervékony kávával büszkélkedhet, aminek köszönhetően a felhasználók még nagyobb hasznos képernyőfelületet élvezhetnek. Ezt egészíti ki a modern és igényes, fémes kivitelű, T-alakú tartóállvány, amely azt az érzetet kelti, mintha a monitor a levegőben lebegne. Az SD590-es kiváló képminőséget nyújt, mivel a panel széles látószöge változatlan színhűséget és kontrasztarányt tesz lehetővé a felhasználók számára akár 178 fokos szögből is. A Samsung új, saját fejlesztésű Touch of Color (ToC) kialakításával a stílusos, 23,6 colos és 27 colos SD390-es (fekete) és az SD391-es (fehér) monitor bármely szoba éke lehet. A keskeny káva meleg kék színnel világít. Ugyanakkor a vékony, kecses kijelző, valamint az átlátszó, kristálytiszta tartóelem igényes és ízléses kinézetet kölcsönöz a készüléknek. (X) Kellékház

Kérdezze Ön is szakértőinket!

Digitv,Távirányító, LCD •Veszprém Budapest út 69.

www.hirszerviz.hu 88/425-072

A SzAkértő válASzol

Újítások a Samsungtól

Azonnali cascos üvegkárfelvétel!

88/568-630, 30/936-4360

A Brill-Team Kft. kedvezményes fegyverjártassági vizsgára történő felkészítést indít. Nytsz.000349-2011 , PL6632 Érd: 30/429-1717

• egyéni vagy 2–3 fős csoportok • kedvező tandíjak

06-20-499-9676 AUTÓÜVEG

Az „OLASZ NYELVISKOLA®”

VÁLLALKOZÁS

AKKUMULÁTOR

8200 Veszprém, Tüzér u. 73.

tanfolyam áprilisban.

BÚTOR

75 924

non-stop

MASSZÁZSMOZGÁSTERÁPIA

Készpénz! Piacképes használt cikkek leadása visszavásárlás lehetőségével. www.felpenzes.hu, Pöltenberg 16.

Szol­gál­ta­tói ka­ta­l­ógus AKKUMULÁTOR

TALPMASSZŐR február 14–16.

Baba-gyermek ruhabörze 2014. február 16-án 8.00-13.00 a VMK-ban (volt Hemo): Belépés ingyenes!

szekrények, ágyak, kiegészítők

OKTATÁS

BACH-VIRÁGTERÁPIA

Tájékozódjon weboldalunkon: www.grandtours.hu, vagy partner irodáinknál. Grand Tours 2000 Kft, Debrecen, 52/448-348

FA MÉRETRE

Fogsorjavítás, ha bajban van, hívjon bizalommal! Veszprém, Cserhát ltp. 5/B +36-20-9327781

tanfolyam február 21–23.

Görögország (9 helyszín) és Török Riviéra veszprémi buszindulásokkal felár nélkül. 7% kedvezmény február 28-ig valamennyi ajánlatunkból!

FENYÕBÚTOR

Harmónia Társközvetítő szeretettel várja kedves ügyfeleit! 0630-281-0881, d.valeria@ citromail.hu „Ingyenes regisztrálás”

75809

75178

R0007/92/1999

VEGYES

Lakásfelújítás, bontás, hidegmeleg burkolás szobafestés-mázolás, gipszkartonozás 06-20-277-6031

71232

AUTÓ/MOTOR

06-70-318-76-36

69353

Garázs kiadó Veszprémben, Haszkovó garázstelepen. 06-307422-636

75011

GARÁZS KIADÓ

Ajkai illetve veszprémi özvegy vagy elvált társamat keresem 53-59 év között. Én 170cm magas egészséges özvegy ember vagyok. Fényképes leveleket a „Legyünk Boldogok” jeligére várom az Ajka, Szabadság tér 8. szám alatt lévő Napló szerkesztőségbe.

75 945 75945

Veszprém, Cholnoky lakótelepen garázs eladó. Ára: 1,0 millió Forint. Tel: 06-30-218-0000

TÁRSKERESÉS

76081

Felújított garázs eladó az Egyetem városrészben (Nárcisz u.) 06-30-235-5910

Üzemképtelen hűtőt, mosógépet, mosogatógépet, tűzhelyt, bojlert 1000 Ft/db áron felvásárolok!

71215

Eladó 18 nm-es garázs Veszprém, Vilonyai úton 1.900.000 Ft-ért 20-498-2288

Fizikatanítást, érettségire, egyetemre felkészítést vállal szaktanár Veszprémben. 06-20-4650433

Figyelem! 75981

GARÁZS

23

e-mail: veszpremmaraton@maraton.plt.hu


24

veszprémi nap 2014. február 7.

Fát lopott

Egy veszprémi áruházban értek lopáson egy 16 éves lakásotthonban lakó fiút. Február 2-án délelőtt. A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a gyulafirátóti fiú mobiltelefont és ruházatot kísérelt meg fizetés nélkül elvinni úgy, hogy az áruvédelmi eszközt erőszakkal eltávolította. Az intézkedő rendőrök a fiatal férfit a helyszínen elfogták, majd a Veszprémi rendőrkapitányságra került előállításra, ahol kihallgatása során a lopás elkövetését elismerte. A 16 éves férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntető eljárást.

Megzavarták azt a 28 éves veszprémi lakost, aki február 1-jén délután 1 m3 fát vágott ki. Az elkövető Veszprém külterületén lévő erdő birtokossági területen motorfűrésszel kivágta azonban cselekményét nem tudta véghez vinni, mivel a erdőbirtokosság elnöke megzavarta, és értesítette a Veszprémi Rendőrkapitányságot. A kiérkező járőrök a férfit elfogták, előállították, ahol kihallgatása során a beismerő vallomást tett. A 28 éves férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntető eljárást.

Veszprém, Cserhát-ltp.3. II. emelet (Belváros DOLOMIT ÜZLETHÁZ) Tel.: 70/540-03-03

Veszprém, Kossuth u. 1. (Belváros sétálóutca) Tel.: 88/400-300

Nyitva: Nyitva: hétfőtől hétfőtől péntekig: péntekig: 9-17, 9-17, szombaton: szombaton: 9-12. 9-12.

VÉRADÁS

75791

Áruházi szarka

Esküvői ruhakiállítást és vásárt tartunk szalonjainkban.

február 10., hétfő Pannon Egyetem 10–18 óra Vérellátó Állomás 8–15 óra február 11., kedd Vérellátó Állomás 8–15 óra február 12., szerda Vérellátó Állomás 8–18 óra február 13., csütörtök Vérellátó Állomás 8–15 óra február 14., péntek Pepperl & Fuchs 9–16 óra Vérellátó Állomás 8–15 óra

Február 9-én vasárnap 10-től 15 óráig. Az új új 2010-es 20 10 -es 2014

San Patrick modellekből. Cosmobella modellekből. A ru ruhák há k fe felpróbálhatók, lpróbálhatók, kkölcsönözhetők, ölcsönözhetők, új mo modellek dellek vvásárolhatók ásárolhatók már 25 000 Ft-tól. La S posa De met rios Ruhafoglalási kedvezmények.

www.eskuvoiruhaszalon.hu

SALE Kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

-50%ig

• Kifutó modellek már 19 990 Ft-tól! • Ingyenes számítógépes talpvizsgálat! • Gyermek lábbelik VÉGKIÁRUSÍTÁSA! Az akció a készlet erejéig érvényes

MBT PONT Veszprém, Kossuth L. u. 6.

76172

112 krónika

Cserhát félemelet, étteremmel szemben • Tel: +36/70-430-41-31; 88/325-557 • Nyitva: hétfő-péntek: 9h–17h-ig

Veszprémi Autós–Motoros Iskola Kft.

Elmélet 29 900Ft helyett

4 9 0 0 Ft.

„BE” Szgk+ nehézpót tanfolyam indul február 20-án 16 órakor.

személygépkocsi és motorkerékpár kategóriában 2014. február 10-én (hétfő) és 12-én (szerda) 16.00 órakor. Hétvégi tanfolyam: február 8. (szombat) 8.00 órakor.

8200 Veszprém, Eötvös u. 2.

a buszpályaudvartól 2 percre, a Margit-templom mellett

Winners

MAXI

angol használt ruha

75196

február 10., hétfõ 8 óra

Veszprém, Ádám Iván u. 11.

00362-2012

(Veszprém-kártya elfogadóhely)

Minden hétfőn 16 órakor indulnak tanfolyamok személygépkocsi és motor kategóriákban. 02. 15-én 9 órakor hétvégi tanfolyam 02. 17-én 16 órakor B+E, C

B+E kat. 74 990 Ft C kat. 183 000 Ft + vizsgadíjak B tanfolyaM 94 690 Ft A tanfolyaM 88 990 Ft Tájékozódjon a honlapon és telefonon! 06/20-9464-985 • www.maxiautosiskola.hu

Nagykereskedelem: www.csutex.hu

Veszprém, Cserhát ltp. 2. (aVár áruház mögött)

tel.: 88/442-348

10% ény kedvezm

76 054

75 00 5

AutósIskolA

75860

TELJES ARUCSERE bizsuk és jelmezek érkeznek!

93 900 Ft

Részletre! Telefon: 06-20/9946-437, 06-30/9215-189 e-mail:csaba.ho@freemail.hu

www.vami.hu • Tel.: 88/425-833 • 20/943-0830

Veszprém, Kossuth u. 6., félemelet

AUTÓSISKOLA

Gépjárművezetői tanfolyamot indít, február 10-én és 14-én 16 órakor! Veszprém, Átrium Irodaház (Padányi Gimnázium mellett). TANDÍJ:

C,CE kategóriára is várjuk a jelentkezőket! 75862

8200 Veszprém, Kádártai u. 33. Tel.: 06/88/422-411, +36/30/604-1058 Mail: mail@ativeszprem.hu Web: www.ativeszprem.hu

Kedvezményes KRESZ tanfolyamot indít:

ÜR ELMES

A kedvezmény a kupon felmutatásával 2014. február 7–15-ig érvényes. (egy kupon, egy termék)

76005

Személygk. és motoros tanfolyam indul február 10-én 15 óra és 17-én 16 órakor.

T

75941

75871

T VAMI


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.