Skip to main content

Várpalotai Hírek - 2021. 03. 05.

Page 1

2021. március 5. • IX. évfolyam, 8. szám

várpalotai hírek Ingyenes városi közéleti lap

KRÓNIKA

Helyi bérletek okostelefonról

A MAR ATON L APCSOPORT TAGJA

Végre megújul a rossz állapotú útszakasz A Magyar Falu Programban közel 300 millió forintból kap új burkolatot a 7207-es pétfürdői út 2. oldal

Újra bezár az ország

A várpalotai helyi buszbérleteket is meg lehet már váltani a MÁV applikációjában 4. oldal

FÓKUSZBAN

Emlékezés az áldozatokra

A Gulág-emlékhelynél tartott megemlékezést a kommunizmus áldozatainak emléknapján a Palotai Turul Társaság 6. oldal

Az üzleteket március 8-tól március 22-ig, az iskolákat és óvodákat pedig április 7-ig bezárják. Az élelmiszerboltok, a patikák nyitva maradnak és a benzinkutak is – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Az egyre romló járvány­ ügyi statisztikákat ismertetve elmondta: a harmadik hullám sokkal erősebb, mint az első és a második, viszont most rendelkezésre áll vakcina. A szerdán és csütörtö-

kön tartott kormányülés során a kormány a tudósokat és szakembereket meghallgatva hozta meg a legfrissebb döntéseket. Ezek szerint az óvodákat és az általános iskolákat

április 7-ig bezárják, és digitális oktatásra térnek át. A középiskolákban és a felsőoktatási intézményekben továbbra is marad a digitális oktatás. Hétfőtől, azaz március 8-tól két hétre bezárják az üzleteket, ez alól kivételt jelentenek az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, a drogériák és a benzinkutak. Március 8–22-ig minden szolgáltatásnak szünetelnie kell, kivéve a magánegészségüg yi szolgáltatásokat. A konditerme-

ket is két hétre be kell zárni, az igazolt sportolók mérkőzései, versenyei zárt kapuk mögött tarthatók meg. A parkok, arborétumok nyitva maradhatnak, a szabadtéri sporttevékenység továbbra is megengedett. A maszkhasználat szabadtéren is kötelező. Ahol lehet, otthoni munkavégzésre kell átállni, március 8–22. között a bértámogatást kiterjesztik azokra a szektorokra is, amelyeket most be kell zárni.

SPORT

Ismét pont nélkül maradt a VBSK

A balatonalmádi fiaskó után az Ajka Kristály ellen sem termett babér a labdarúgóknak 10. oldal

TÉRSÉGI NÉPJÓLÉTI GONDOZÁSI KÖZPONT 8100 Várpalota, Mártírok u.1.

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a COVID–19 vírus okozta egészségügyi válsághelyzet ideje alatt, ugyanúgy, mint az első hullám idején, ismételten segítjük az időseket, a fogyatékkal élőket, valamint azon hatósági házi karanténban vagy járványügyi megfigyelés alatt álló személyeket, akik maguk ellátásáról gondoskodni nem tudnak. A Térségi Népjóléti Gondozási Központ munkatársai segítenek a gyógyszerek kiváltásában, valamint az alapélelmiszerek beszerzésében. A segítség ingyenes, csak a megvásárolt termékekért kell számla ellenében a kiszállító kollégáknak fizetni készpénzzel. Annak érdekében, hogy minden rászorulónak segíteni tudjunk, kérem az alábbiak szerint járjanak el: Gyógyszerek kiváltása esetén: • hívja fel háziorvosát és e-receptre kérje gyógyszer felírását • délelőtt 10 óráig jelezze igényét a megadott telefonszámon • a 10 óra után érkezett igényeket másnapi szállítással tudjuk vállalni Alapélelmiszerek beszerzése: • kérem, alaposan gondolja át, hogy mire van leginkább szüksége, készítsen listát • délelőtt 10 óráig jelezze igényét a megadott telefonszámon A 10 óra után érkezett igényeket másnapi szállítással tudjuk vállalni. Friss kenyér és pékáru beszerzését nem tudjuk mindennap, minden családnak vállalni. Segítségért hívja az alábbi telefonszámot: 06-30/145-5075. Feketéné Barabás Csilla intézményvezető


2

KRÓNIKA RÖVID HÍREK Kínai vakcina a háziorvosoknál A várpalotai háziorvosi rendelőkben is megkezdődött az oltás a kínai vakcinával, elsőként a regisztrált idős emberek jutottak hozzá a védőoltásokhoz. Mint ismert, Magyarországon jelenleg öt vakcinával oltanak. A Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca és a Szputnyik V mellett az elmúlt hét közepén kezdődött meg az oltás a kínai Sinopharm vakcinával. Az oltóanyagot a kormányhivataloktól juttatják el a háziorvosokhoz. Dr. Szalai Marianna háziorvosi rendelőjében is megkezdődtek az oltások a kínai vakcinával. Megtudtuk, elsőként a regisztrált idősek oltását végzik el a háziorvosok, ehhez hetente frissített listát kapnak. A regisztráltakat a háziorvos értesíti. A Sinopharm vakcinája hagyományos technológiával készült, inaktivált vírust tartalmazó vakcina. A várandósok kivételével minden 18 év feletti egyén oltható a készítménnyel, a krónikus betegek is, ha adott betegségük megfelelő kezelés alatt áll. Az oltás kétadagos, ezért 21 nap különbséggel kell a dózisokat beadni.

Tisztítsuk meg az országot A Belügyminisztérium „Tisztítsuk meg az országot!” elnevezésű pályázati keretéből Várpalota Város Önkormányzata 6 906 641 forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A megítélt forrásból a Várpalota külterületén található Cseri-parkerdő, valamint az Inota és Várpalota közötti, önkormányzati tulajdonban lévő csapadékvízárok (vízmosás) területén található illegális hulladéklerakók felszámolására nyílt lehetőség.

várpalotai hírek 2021. március 5.

Megújul a rossz állapotú út

Horváth Éva, Fekete János, Kontrát Károly és Dombi Norbert a pétfürdői sajtótájékoztatón

Közel 300 millió forintból újul meg a jelentős átmenő forgalmat kiszolgáló 7207-es út, a 8-as főút pétfürdői elágazójától egészen a nagyközség központjáig. Az elmúlt héten kezdték a közbeszerzési eljárásban nyertes Strabag szakemberei a rossz állapotban lévő úts z a k a s z fe lújít á s át , mondta el a témában tartott keddi sajtótájékoztatón Fe­ kete János. A Magyar Köz-

út Veszprém meg yei igazgatója a pétfürdői polgármesteri hivatalnál elmondta, a felújítással érintett szakasz hossza 2708 méter, ebből 1,1 kilométer belterületi, míg 1,6 kilométer külterületi út.

– Az útburkolat felújítása mellett az ívbelsőkben burkolt padkát alakítunk ki, s teljes egészében megújulnak a forgalomtechnikai eszközök is, azaz például új útburkolati jeleket festenek fel a kivitelező cég munkatársai – mondta el Fekete János, akitől megtudtuk, a 291,45 millió forintos beruházás szerződés szerinti befejezési határideje június 22-e, ám a kivitelezőtől kapott tájékoz-

tatás szerint jól halad a munka, így már áprilisra elkészülhet az új burkolat, azaz addigra megszűnnek a most még szükséges útlezárások is. Csupán a polgármesteri hivatal közelében található hídnál húzódnak tovább a munkálatok, ám az kevésbé tartja majd fel az átmenő forgalmat. Kontrát Károly, a térség országg yűlési képviselője hozzátette, régi kérése volt a Pétfürdőn élőknek az jelentős kamionforgalom miatt rossz állapotban lévő út felújítása, amit a Magyar Falu Program keretén belül most sikerül megvalósítani. Ezt erősítette meg Hor­ váth Éva, Pétfürdő polgármestere és Dombi Norbert önkormányzati képviselő is, akik köszönetet mondtak a térség országgyűlési képviselőjének a fejlesztésért, ami jelentősen könnyebbé és biztonságosabbá teszi majd a közlekedést nemcsak a pétieknek, hanem a környező településen élőknek is, hiszen sokan használják az utat Várpalotára, illetve Székesfehérvárra, valamint Budapestre tartva.

Egy családi ház udvarából próbálták ellopni Súlyosan megsérült egy kiskutya, akit gazdája szerint ki akartak húzni a kerítésen Várpalotán, a Mandulás lakótelep társasházának egyik udvarából a napokban, de szerencsére nem sikerült. A várpalotai Vargáné Zima Éva, a kiskutya gazdája elmondta, az eset előtt néhány perccel mentek be egy ismerősükkel az udvarból, ahol jókedvűen játszott a Piper névre hallgató három hónapos nég ylábú, akit egyébként az Alex Állatvédő Egyesülettől két hónapja fogadott be a család. Éváék éppen leültek a szobában, amikor hallották a borzalmas hangot, miután zokniban rohantak az udvarra, ahol a kutya kínlódva, ordítva feküdt a kapunál, és elsőre nem tudták, mi történhetett. Látták, rohan valaki

várpalotai hírek

a Kisköz felé, úgy tűnt, egy férfi lehetett. Felnyalábolták, bevitték a házba a síró kis állatot, ahogy hozzáértek a lábához, visított. – A férjem nem volt otthon, nekem pedig nincs autóm, így gyorsan hívtam a jól ismert menhelyet, hogy megkérjem őket, segítsenek bevinni a kutyust Veszprémbe, mert a közelben már nem volt rendelés – mondja Vargáné Zima Éva megrendülten. Betették a szenvedő négylábút a kocsiba, vitték a rendelőbe, ahol kiderült, kificamodott, eltört a bal első lába, és az egyik vállcsúcsnál is

A Maraton Lapcsoport tagja

Az állatorvosi ellátást követően otthonában lábadozik Piper komoly törés történt. Mondták neki, nem ütés érte, hanem rángatták az állatot, és nagyon megrántották a lábát is. Piper gyógyszereket

kapott, szereztek neki egy kennelt, amit a szobában felállítottak, hogy minél kevesebbet mozogjon, igaz, most nem is nagyon tud.

Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: Heffler György Tartalomfejlesztési igazgató: Forgács Bernadett Lapigazgató: Tremmer Tamás Ki­adja: Maraton Lapcsoport – Multivízió Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Felelős kiadó: Heffler György és Vida-Varga Andrea ügyvezető igazgatók Fotók és szöveg: SZPD Szerkesztőségi postacím: Várpalotai Hírek 8200 Veszprém, Házgyári út 12. e-mail: varpalotaihirek@maraton.hu Szerkesztőség és hirdetési információ: Maraton Lapcsoport Kft., Veszprém, Házgyári út 12., Tel.: 88/400-400, e-mail: veszpremmaraton@maraton.hu, http://www.maraton.hu, e-mail: maraton@maraton.hu. Hírszolgáltató és hirdetésfelvétel: Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft. 8100 Várpalota, Szent István u. 16. II. em. ujsag@hircentrumtv.hu, Tel.: 88/744-488 Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt., Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor Ferenc nyomdavezető Megrendelés száma: MVA 8/2021 • A lap ingyenes • Terjeszti a MédiaLOG-DMHM Zrt. • ISSN 2064-0366 • A Maraton Lapcsoport Kft. politikai hirdetéseket nem fogad be.


KRÓNIKA

várpalotai hírek 2021. március 5.

3

Egész évben katonai gyakorlatok

Pálmai Árpád alezredes, az MH Bakony Harckiképző Központ központparancsnok-helyettese

Sándor Tamás aljegyző és Köbli Miklós, Hajmáskér polgármestere

A 2021-es évben is hazai és nemzetközi katonai gyakorlatoknak, kiképzési rendezvényeknek adnak otthont az MH Bakony Harckiképző Központ (MH BHK) kezelésében lévő Veszprém megyei lő- és gyakorlóterek. A részletekről az éves kiképzési tájékoztatón Pálmai Árpád alezredes, az alakulat központparancsnok-helyettese számolt be kedden a várpalotai Kossuth-laktanyában.

részleteiről (Tés felé vezető műút lezárása, éjszakai lövészet) az érintett önkormányzatoknak küldött havi tájékoztatóból értesülhetnek majd az érdeklődők, de az anyag az MH Bakony Harckiképző Központ Facebook-oldalán is mindig elérhető. A központparancsnok-helyettes kiemelte, kéri a lakosságot, hogy a havi tájékoztatókban is jelzett korlátozásokat vegyék komolyan, főként az éleslövészetek idején. A katonai szervezet minden erejével azon van, hogy a környező települések lakosságát a lehető legkisebb mértékben zavarja.

– A Mag yar Honvédség alapvető feladata a haza védelme, ennek biztosításához pedig katonai g yakorlatokra, éleslövészetekre van szükség. A NATO-tagság unk is jelentős feladatokat ró a teljes sze-

mélyi állományra. A központi gyakorló- és lőtér az a hely, ahol az együttműködést, akár nemzetek között is be lehet g yakorolni – hangsúlyozta köszöntőjében Pálmai Árpád alezredes.

Az MH BHK központparancsnok-helyettese ismertette az idei évre tervezett gyakorlatokat, éleslövészeteket, amelyek közül a legjelentősebb a Defender Europe 2021 többnemzeti kiképzési rendezvény. Májusban és júniusban többek között az Amerikai Egyesült Államok haderejével gyakorlatoznak majd együtt a magyar katonák, a harcjárművek mellett helikopterekkel és vadászgépekkel is részt vesznek majd a kiképzésen. Emellett szinte minden hónapra jutnak gyakorlatok, éleslövészetek, ám ezek jelentős része még az előkészítés fázisában van, így ezek

A Gyulafirátót mellett, a lőtér területén épülő új bázisról Pálmai alezredes elmondta, a katonai gyakorlatokra, kiképzési rendezvényekre érkező magyar és nemzetközi csapatok ideiglenes elhelyezésére, illetve a feladatok kiszolgálásának biztosítására szolgál majd. A nyár folyamán földmunkák és tereprendezés következik, s ősszel indul a bázis építése, ami a tervek szerint 2022 végére készül el. A tervezett elkerülő szakasz, illetve a vasúti nyomvonal megépülését követően a környező településeket teljesen elkerüli majd a katonai járműforgalom.

Csillagászati relikviákat rejtenek a kincsesládák Értékes, csillagászattal kapcsolatos tárgyakat tartalmazó láda felkutatására invitálja az érdeklődőket a Palotai Amatőr Csillagászat (PACSi) csapata. Az egyedülálló kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, aki szívesen részt venne egy remek szabadtéri családi programon. A ládák hollétével kapcsolatban segítséget, illetve útmutatást a szervezőktől – a PACSi Facebook-oldalán keresztül – e-mailben lehet kérni. Egyelőre annyit tudni, hogy a kincsesládákat nem a föld alatt kell keresni, illetve az egyik Várpalota belvárosában, a másik pedig egy, a várostól északnyugatra található túraútvonal mellett várja becses megtalálóját. – A kezdeményezésünk célja, hogy tovább népszerűsítsük a csillagászatot Várpalotán. Nyomokat kapnak a kincskeresők

A vírushelyzet miatt hagyományos rendezvényeket, például járdacsillagászatot nem tudunk szervezni, így olyan megoldáson gondolkodtunk, amivel a szabályokat betartva, a csoportosulást elkerülve, a szabadban lehetnek az emberek. Ugyanis a ládák megtalálásához sétálni kell. Észre kell őket venni, hiszen el vannak rejtve. Az egyik a belvárosban, a másik pedig egy Várpalota környéki túraútvonal mellett van elhelyezve – mondta el kérdésünkre Nagy Richárd, a Bakonyi Csillagászati Egyesület vezetőségi tagja. A PACSi vezetőjétől megtudtuk, valódi kincsesládákat rejtett el a titkos helyszíneken, hiszen mintegy 30–35 ezer forint értékű, a csillagászattal kapcsolatos relikviát

Nagy Richárd ötletgazda, a Palotai Amatőr Csillagászat vezetője rejtenek a dobozok. Az egy hete indult kezdeményezés nagyon népszerű, néhány nap alatt harmincnál is többen jelentkeztek az interneten keresztül, s kértek nyo-

mokat a szervezőktől e-mailben a ládák kereséséhez. Ezt a segítséget ugyanis megadja a PACSi azoknak, akik elektronikus levélben regisztrálnak náluk.


4

HASZNOS

várpalotai hírek 2021. március 5.

Már applikációban is elérhetőek a helyi buszbérletek Várpalotán A MÁV–Volán-csoport közös fejlesztéseinek köszönhetően március 1-jétől már Várpalota helyi autóbuszbérletei is elérhetőek a MÁV-Start applikációjában és jegypénztáraiban, ennek köszönhetően az utasok számára gyorsabb és egyszerűbb lesz a vásárlás. Mindezt online sajtótájékoztatón jelentette be a napokban Kerékgyártó Jó­ zsef, a MÁV-Start vezérigazgatója, Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója, valamint Campana­ ri-Talabér Márta, Várpalota polgármestere. Az interneten tartott sajtóeseményen elhangzott, a MÁV és a Volánbusz közötti stratégiai közös eg yüttműködés kiemelt célja a városi, regionális és helyközi közösségi közlekedés fejlesztése, a szolgáltatások összekapcsolása. A vasúttársaság mobilalkalmazása 2020 nyarán bővült a Térségi és városi jegyek menüponttal, amelyben több városi, térségi bérlet mellett már a várpalotai összvonalas havi, a tanuló- és a nyugdíjasbérlet is elérhető március 1-jétől. A helyi buszjáratokra nemcsak a MÁV applikációban, hanem a vasútállomás jegypénztáraiban is lehet bérletet venni hétfőtől. – A jövő az együttműködésben van, csak így lehet komplex szolgáltatást nyúj-

tani az utasainknak. Az a közös célunk, hogy az emberek eg yre inkább a közösségi közlekedési alternatívákat válasszák az eg yéni közlekedés lehetőségével szemben. Nekünk ehhez egyre jobb, biztonságosabb, kényelmesebb és zöldebb megoldásokat kell kínálnunk. Ezért természetesen együttműködésre törekszünk a közösségi közlekedés minden szereplőjével, hog y közös menetrendek és közös tarifarendszerek alakulhassanak ki – mondta el Kerékgyártó József, a MÁV-Start vezérigazgatója. Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója hozzátette, a MÁV–Volán-csoport célkitűzéseinek elérését szolgálja a közös tarifarendszer tervezett bevezetése is. – Együttműködésünk újabb mérföldköve, hogy a székesfehérvári, zalaegerszegi, nagykanizsai és siófoki helyi díjtermékek után mostantól a várpalotai összvonalas teljes árú, nyugdíjas- és tanulóbérletek is

Campanari-Talabér Márta, városunk polgármestere is felszólalt az online sajtótájékoztatón elérhetők a MÁV alkalmazásban. Várpalotán évente összesen csaknem 60 ezer járatot indítunk 7 autóbuszvonalon a helyi közlekedésben, amely összesen 1,3 millió utazást jelent. Egy év alatt 8 ezer darabot váltanak az alkalmazásba bekerülő díjtermékekből helyi utasaink, akiknek ezentúl internetkapcsolattal bárhol, bármikor lehetőségük lesz a vásárlásra – emelte ki az elnök-vezérigazgató. – A legnagyobb kihívás az online szolgáltatások iránti igény, amely az elmúlt egy évben, a járvány idején hatalmas mértékben, minden

ÖNKORMÁNYZATI FELHÍVÁS Ha észleli magán a koronavírus-fertőzés magas lázzal, hidegrázással, száraz köhögéssel és nehézlégzéssel járó tüneteit, akkor személyesen ne menjen a rendelőbe, hanem telefonon hívja fel a háziorvosát. Amennyiben nem tudja elérni, akkor tárcsázza a Várpalotai Mentőállomás számát. Felnőtt háziorvosi körzetek és telefonszámok: 1. sz. körzet: Dr. Komáromi Erzsébet tel.: 88/744-920, 2. sz. körzet: Dr. Dancsó Mária Éva tel.: 88/582-501, 3. sz. körzet: Dr. Székely Anikó tel.. 88/582-470, 4.sz. körzet: Tóthné Dr. Bakonyi Csilla tel.: 88/599-570, 5 sz. körzet: Dr. Lestyán János tel.: 88/472-700, 6. sz. körzet: Dr. Opsitos István tel.: 88/475-124, 7. sz. körzet: Dr. Babics Mária tel.: 88/472-700, 8. sz. körzet: Dr. Fekete Csongor tel.: 88/470-393, 9. sz. körzet: Dr. Szalai Marianna tel.: 88/592-900, 10. sz. körzet: Dr. Bagi Andrea tel.. 88/479-603,

+3670/286-33-60 +3670/624-72-60 +3630/327-70-13 +3630/969-68-57 +3620/333-45-55 +3630/979-35-65 +3630/381-36-97 +3670/318-68-17 +3630/539-78-22 +3630/640-41-42

Gyermek háziorvosi körzetek és telefonszámok: 1. sz. körzet: Dr. Merényi Adrienn tel.: 88/582-471, 2. sz. körzet: Dr. Resch Gabriella tel.: 88/744-940, 3. sz. körzet: Dr. Kriesch Kornélia tel.: 88/744-955,

+3670/379-03-94 +3620/465-45-94 +3630/204-30-60

Várpalotai Mentőállomás

tel.: 88/412-104

korcsoportban megnövekedett. Jól mutatja ezt, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legutóbbi kutatása szerint az okostelefonok elterjedtsége 91 százalékos Magyarországon, és már a 60 év feletti internetezők háromnegyede is használ ilyen

készüléket. Ezt figyelembe véve különösen nagy jelentősége van a MÁV applikációban végrehajtott és most bejelentett fejlesztésnek – fogalmazott Campanari-Talabér Márta, városunk polgármestere az online sajtótájékoztatón.

PÁLYÁZAT

PÁLYÁZAT

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete az alábbi pályázati felhívást teszi közzé: Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete nyilvános pályázatot hirdet a Bük 146/16 és 146/17 hrsz.-ú „kivett hétvégi ház, udvar” művelési ág besorolású ingatlanok nyílt, egyfordulós pályázati eljárás keretében történő értékesítésére az alábbiak szerint: 1./ 147/16-os hrsz-ú ingatlan induló irányára: 24 250 000 Ft, 2./ 147/17es hrsz-ú ingatlan induló irányára: 26 750 000 Ft. A részletes pályázati felhívás elérhető a varpalota. hu oldalon. Telefonon történő ügyintézés: 88/592695-ös számon, Kucsera Marianna ügyintézőnél. A pályázat benyújtásának határideje: 2020. 03. 25.

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete az alábbi pályázati felhívást teszi közzé: Várpalota Város Önkormányzata értékesíti az 1/1 tulajdonában álló „Várpalota belterület” 3365/22 hrsz.-ú 19 396 m2 nagyságú „kivett beépítetlen terület” művelési ág besorolású ingatlanát nyílt, egyfordulós pályázati eljárás keretében az alábbiak szerint: Az ingatlan induló irány­ ára: 27 154 000 Ft + áfa. A részletes pályázati felhívás elérhető a varpalota. hu oldalon. Telefonon történő ügyintézés: 88/592-695-ös számon, Kucsera Marianna ügyintézőnél. A pályázat benyújtásának határideje: 2020. 03. 25.

Várpalota, 2021. február 25. Campanari-Talabér Márta polgármester

Várpalota, 2021. február 25. Campanari-Talabér Márta polgármester


GAZDASÁG

várpalotai hírek 2021. március 5.

5

Kérdések és válaszok a Várpalotán létesülő lőszer- és robbanóanyaggyárral kapcsolatban A tavaly decemberi bejelentést követően Várpalota Város Önkormányzata felhívást tett közzé, miszerint lakossági kérdéseket várnak a város mellett létesülő lőszer- és robbanóanyaggyárral kapcsolatban. Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos válaszait az alábbiakban olvashatják. – Mit jelent a katonai célú fejlesztési együttműködés a Rheinmetall Defence és a magyar kormány között? – A magyar kormány általános törekvése, hogy létrehozzon olyan vegyesvállalatokat, amelyek amellett, hogy ellátják a Magyar Honvédség igényeit, piaci alapon működve bekapcsolódnak a partnercég globális ellátási láncába, ezzel erősítve a magyar gazdaságot. Az együttműködés fontos része a folyamatban lévő honvédelmi és haderőfejlesztési programnak, aminek célja, hogy a magyar honvédség mihamarabb világszínvonalú haderővé váljék és ezzel hozzájáruljon az euroatlanti térség biztonsági kihívásának kezeléséhez. A Rheinmetall a közelmúltban több különböző, jelentős értékű projektbe kezdett Magyarországgal partnerségben, amelyek közül kiemelkedik a zalaegerszegi üzem létrehozása, ahol Lynx gyalogsági harcjárműveket fognak gyártani. A Várpalotára tervezett üzem esetében két termékkörről beszélünk. Egyrészt RDX, azaz hexogén robbanóanyag előállításáról, másrészt gránátokról, valamint nagy és közepes kaliberű lőszerekről, amelyeket 30, 120 és 155 milliméteres fegyverrendszerekben használnak. – Mit kell tudni a Rheinmetall AG iparvállalatról? – A több milliárd euró éves bevétellel rendelkező Rheinmetall a 22. legnagyobb védelmi ipari cég a világon. Tevékenysége a haditechnikai és hadianyaggyártás, kutatás-fejlesztések nag y részét lefedi. Az egyik legtapasztaltabb lőszergyártással foglalkozó szereplő a világban. Több országban jelen lévő gyárai kiemelkedően jó biztonsági statisztikával rendelkeznek.

– Mi a jelentősége annak, hogy Várpalota klaszterközpont lesz a védelmi iparon belül? – A védelmi ipari fejlesztéseket több szegmensre osztottuk fel. A hasonló portfó­ lióval rendelkező cégek egy területi egységen belül helyezkednek el a hatékony logisztika és beszállítói lánc kiépítése érdekében. Ezen klaszterek egyike a lő- és robbanószergyártással foglalkozó klaszter. A lőtér közelsége, a térség vegyipari háttere és kultúrája is amellett szól, hogy Várpalota környéke tud a legjobban élni ezzel a lehetőséggel. – Milyen technológiát fog használni a működése során a gyár?

– A robbanóanyag vonatkozásában a gyár RDX technológiát használ. Az RDX, más néven hexogén szobahőrmérsékleten stabil, kön�nyen tárolható anyag. Láng hatására nyílt levegőn robbanás nélkül elég. Többnyire robbanóanyag-keverékekben és g yutacsokban mint másodlagos töltetet alkalmazzák. Az egyik legfontosabb katonai robbanóanyag a világon hosszú évtizedek óta, ugyanakkor Európában kapacitáshiány mutatkozik belőle, ezért is kínál jó üzleti lehetőséget egy előállítását végző gyár alapítása. – Mikor voltak a Rheinmetall AG lőszer- és robbanóanyaggyárában robbanások, balesetek? – A Rheinmetall vállalat azon üzemei között, amelyek lőszer- és robbanóanyag-­ gyártással foglalkoznak, a közelmúltban egyetlen baleseti esemény történt Dél-Afrikában, de ott sem ezzel a robbanóanyaggal. A vizsgálatok alapján emberi mulasztás okozta a Somerset

West településen történt balesetet. – Mekkora kapacitásúra tervezik az üzemet? – Az Európai Unió piacvezető gyára lesz a várpalotai üzem. – Milyen veszélyekkel járhat a gyártási folyamat? – A terület, a gyártelep, annak épületei, gépei és a környező infrastruktúra tervezése során különös figyelmet fordítanak arra, hogy a legmodernebb biztonsági és minőség i követelmények szerint legyen majd megépítve. – Az előállítás során keletkeznek-e a hexogénen kívül veszélyes anyagok? – Olyan savak és savmaradékok keletkezhetnek, amelyek nagy részét a gyártás során újrahasznosítják. Ami erre nem alkalmas, azoknak a tárolása a hatályos környezetvédelmi szabályozás szerint történik. – Milyen módon kívánják megakadályozni a veszélyes anyagok gáz, por vagy folyadék formájában történő kiáramlását?

Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos válaszolt a lakossági kérdésekre

– A környezeti terhelés az előírásoknak megfelelően minimalizálva lesz. Ennek érdekében kármentő, hulladék- és csurgóvíztároló, valamint előtisztító építésére, valamint a vonatkozó munkavédelmi és munkaegészségügyi védrendszerek beépítésére kerül majd sor. A kibocsátási határértékek online monitorozására is lesz mód. – A legyártott termékek megrendelésre készülnek, és a teljesítéskor elszállítják, vagy esetleg raktári funkciót is ellát-e a gyár? Hol és milyen távolságban lesz a lakóépületektől? Mikorra várható a gyár építése és műszaki átadása? – A gyár területén nem tervezett hosszabb idejű tárolás-raktározás, a mindenkori gyártás mennyiségét pedig a tényleges megrendelések határozzák meg. A létesítmény kilométeres távolságban lesz a legközelebbi lakott településtől. Az építkezés terveink szerint 2021– 2024 között történik, a műszaki átadás ezt követően várható.


6

FÓKUSZBAN

várpalotai hírek 2021. március 5.

Az utókor felelőssége az emlékezés A kommunizmus áldozatainak emléknapján a Veszprémi úton található Gulág emlékhelynél tartott koszorúzással egybekötött megemlékezést a Palotai Turul Társaság. Városi megemlékezést idén a koronavírus-járvány okán érvényben lévő korlátozások miatt nem tartott a város, Campanari-Talabér Márta polgármester és Katona Csaba alpolgármester a Szent Imre utcai Berta-emléktáblánál helyezték el a megemlékezés koszorúját. Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata nyilvánította február 25ét a kommunizmus áldozatai­ nak emléknapjává. 1947-ben a szovjet megszálló hatóságok ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát,

akit országgyűlési képviselőként mentelmi jog védett. Ez volt az első lépés Magyarországon a totális egypárti diktatúra kiépítése felé. Ez az akció nyilvánvalóvá tette, hogy hazánkra is végérvényesen és visszavonhatatlanul ráborul a kommunizmus

sötétsége – kezdte megemlékező beszédét a Gulág emlékhelynél Vaszily Zsolt, a Palotai Turul Társaság elnöke. – Mi is a kommunizmus? Mi ez az eszme, amely annyi szenvedést, gyászt és halált hozott a világra? Kezdetben boldogságot kínált, egy tökéletes világ illúzióját, egy emberek közötti egyenlőségen alapuló földi paradicsomot. Feltétel nélkül, vakon lehetett benne hinni. Csakhogy már az elején különbséget tett ember és ember között, megjelölve azok csoportját, akiknek az elpusztítása szükséges az új világ megteremtéséhez. Az emberi életet viszonylagossá tette, amely feláldozható, mert e szörnyű ideológia számára a Sztanke Zoltán és Vaszily Zsolt a Turul társaság megemlékezésén cél szentesítette az eszközt

Campanari-Talabér Márta helyez el koszorút a Berta-emléktáblánál – mondta el Vaszily Zsolt, majd hozzátette, az utókor felelőssége az emlékezés. Ezen a napon ugyanis azokra emlékezünk, akik életüket vesztették éhínségben, börtönökben, kényszermunkatáborokban vagy a kegyetlen kivégzések során. A megemlékezés zárásaként a Gulág emlékhelyen koszorút helyeztek el a Mi Hazánk Mozgalom, a Mara­ thon Tömegsport és Környezetvédő Egyesület, valamint a Palotai Turul Társaság képviselői. Várpalota Város Önkormányzata már korábban be-

jelentette, hogy a koronavírus-járvány okán érvényben lévő korlátozások miatt idén nem tartanak városi megemlékezést a kommunizmus áldozatainak emléknapján. A Hírcentrum Televízióban láthattak a téma iránt érdeklődők egy beszélgetést Ga­ lambos Istvánnal, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának történészével, az emléknapon pedig néma főhajtással emlékezett az áldozatokra a Szent Imre utcai Berta József emléktáblánál Campanari-Talabér Márta polgármester és Katona Csaba alpolgármester.


EGÉSZSÉGÜGY

várpalotai hírek 2021. március 5.

Ügyeletes gyógyszertárak Várpalotán Hétköznap, szombaton, vasárnap és ünnepnap is este 22 óráig van a városban gyógyszertári ügyelet. 03.05. Szent György 03.06. Szent Anna 03.07. Szent Donát 03.08. Borostyán 03.09. Kabay 03.10. Belvárosi 03.11. Szent György 03.12. Szent Anna Belvárosi gyógyszertár Várpalota, Szent István út 2. Borostyán Gyógyszertár Várpalota, Bakony u. 3. Kabay János Gyógyszertár Várpalota, Táncsics u. 15. Szent Anna Gyógyszertár Várpalota, Veszprémi u. 7. Szent György Patika Várpalota, Szabadság tér 4. Szent Donát Gyógyszertár Várpalota, Honvéd u. 3.

Hasznos telefonszámok

2020. június 26. • VIII.

Jelentesse meg Ön is apróhirdetését lapunkban!

évfolyam, 25. szám

várpalotai hírek Ingyenes városi közéleti

lap

programajánló

karanténkoncert az interneten

TAGJA A MARATON LAPCSOPORT

lási idősávot a döntésnek Eltörölték a aivásár örülnek legjobban szerint a 65 év felettiek

3. oldal

épül a városi tanuszoda A kereskedők tapasztalat

Hirdetésfelvételi pont:

Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft. 8100 Várpalota, Szent István u. 16. II. em.

a Közös koncertet adnak digitális térben Várpalota, Petrozsény és Wolfsberg 4. oldal tehetségei

kérdőív

közlekedési szokások

A városban és a térségben élők közlekedési szokásait szeretné felmérni egy kérdőívvel Várpalota önkor6–7. oldal mányzata

sport

rendhagyó túra a város körül

Kontrát Károly, a Helyszíni bejárást tartott ője társaságában térség országg yűlési képvisel a napokban Campana­ az épülő tanuszodánál ester. ri­Talabér Márta polgárm

n a Az épülő uszodába méter nag y medence 25 és hosszú, 15 méter széles s ki1,90 méter mély lesz, y tanalakítana k majd eg még medencét is az úszást yermekek-

időesti, illetve a hétvégi tszakban bárki használha uszoja majd a várpalota i dát. Nemcsak az építés, fennhanem a létesítmény állam magyar a tartása is Az feladata lesz majd.

okostelefonnal bárki

Várpalotai Rendőrkapitányság 88/371-511 Várpalotai körzeti megbízottak csoport­ vezetője: 30/650-7171 Pétfürdői Hivatásos Tűzoltóság +36-88-590-623 Várpalotai Közszolgáltató Nonprofit Kft. Központ: 88/592-110, szállítási ügyfélszolgálat: 88/592-112, fűtőmű vezénylő: 88/479-018 Fátyol temetkezés: 88/471-352, 24 órás szállítási ügyelet: 30/385-6206 Kéményseprés 1818/9 Bakonykarszt Zrt. Hibabejelentés: 88/471-710 Eon – hibabejelentés Áram: 80/533-533, gáz: 80/301-301 Városi gyermekorvosi rendelők: Várpalota, Újlaky u. 10. Dr. Kriesch Kornélia tel.: 06/88/ 744-955 Dr. Resch Gabriella tel.: 06/88/ 744-940 Várpalota, Bakony u. 14. Dr. Merényi Adrienn tel.: +3688/582-471 Központi háziorvosi ügyelet 06-70/3703-104

7


HIRDETÉS

várpalotai hírek 2021. március 5.

707984

8

1 Otthonteremtési támogatás 2 Orvosi béremelés 3 Bértámogatás a vállalkozásoknak 4 Hitelmoratórium 5 A 13. havi nyugdíj visszaépítése 6 Jövedelemadó-mentesség a fiataloknak

Készült Magyarország Kormánya megbízásából.


2021. március 5.

HIRDETÉS

9

710126

várpalotai hírek


SPORT

Súlyos vereség a szomszédvári rangadó előtt Második tavaszi mérkőzésén is pont nélkül maradt a Várpalotai Bányász csapata a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban, ezúttal az Ajka Kristály gárdájától kaptak ki Csrepka Tamás edző tanítványai.

áll, ám ennél is nagyobb gond a tizenegy kapott gól. – A mérkőzésen az Ajka eg yértelműen esélyesebb volt – nyilatkozta a találkozó után Csrepka Tamás. Az edző szerint az első mérkőzések még a Bányász erőgyűjtéséről szólnak. A csapatnak még sok hibája van, ezeket folyamatosan javítani kell. – Jól kezdtük a meccset, az öltözőben beszélteket 90 százalékban meg valósították a pályán a fiúk. Eg y zárt védekezésre építve szerettünk volna játszani, hiszen a Kristály jobb já­ tékerőt képvisel. Ez jól is működött, mígnem a jobb oldalunkon kétszer hibáztunk, kicsit eltolódtunk, s jött a két gól. A második fél­ idő aztán kicsit csendesebben zajlott. Úg y éreztem, mintha ők is megelégedtek volna az eredménnyel. Őrizték a kétgólos előnyt, mi pedig arra játszottunk, hog y eg y kontrából vag y eg y pontrúgásból be tudunk találni, s akkor újra

nyílt lehet a találkozó. Saj- APRÓHIRDETÉS nos azonban egyéni hibákból ismét gólokat kaptunk, ÁLLÁST KÍNÁL íg y eldőlt a mérkőzés – Székesfehérvári ruhaválogató mondta el a tréner. üzembe, egy műszakos munkarendCsrepka Tamás szerint be (6-15 óra között), azonnali kezsok munka vár még a csa- déssel, betanított munkásokat keresünk! Jelentkezni a textradekft@ patra. – Jelenleg bravúrok- gmail.com címen lehet! Textrade Kft. ra nem igazán vagyunk ké*82645* pesek, komolyabb csapatok ellen, mint az Ajka vagy a JÁRMŰ Balatonalmádi nem tudunk Autóbontó autókat, teherautókat sikeresen szerepelni. Ettől vásárol bontásra, igazolás és szállítás a szezontól elsősorban azt díjmentes. 0630/9970-265. *03208* várom, hogy azokat a csapa- Autókat, teherautókat vásárolunk tokat, akiknél játéktudás- bontásra. Szállítás és igazolás kiadában jobbak vagyunk, verni sa ingyenes. 06-30/742-0830. *03783* tudjuk, s azok a pontok elegendőek lehetnek a célkitűzésünk (7–10. hely a bajKeresse lapunkat nokság végén – a szerk.) elérésére. Merészebb álmaa facebookon is! ink a játékosállományunk várpa megújuló újság, is! lotai h Keresse lapunkat miatt egyelőre nem lehetneka facebookon írek megújuló lehetőségek – fogalmazott a VBSK edzőmegújuló újságok, megújuló lehetőségek je, aki megjegyezte, a Bányász utánpótláscsapata a felnőtteknél jobban szerepel, hiszen az U19-es bajnokságban az aranyéremért küzdenek. A Kristály fiataljait például 19:1-re tudták leg yőzni a felnőttek meccsét megelőzően. Az U19-es gárdából már többen letették névjegyüket a felnőttek között is, Csrepka edző szerint a jövőben rájuk építve sikeresebb lehet a Bányász. Ami a folytatást illeti, az előttünk álló hétvégén szomszédvári rangadó vár a VBSK-ra, hiszen a Péti MTE vendégeként lépnek pályára. A mérkőzés háromesélyes, hiszen két középcsapat találkozójáról van szó, de a Várpalota edzője bízik benne, hogy nyerni tudnak a derbin. 2015.

Ingyene

a csa lád és

Beszélg etés a

februá r 11.

s városi

közélet

• III.

évfoly am, 4.

szám

i lap

a gas

Új otth ztronómia az első helyen onra le lt a vá rosi te levízió Waldste in-nívód íjjal kitünte tett dr.

A MARATO

Fülöp

Nándor néval,

a Két Bagoly

Fogadó

N LAPCSO

tulajdon osával

PORT

krónika

TAGJA

Gáspár az első Levente baba

5. oldal

Inotai szöntö otthonában tte a első várpal 2015-ö köotai babájás év szüleit gárme Talabér Márta t és ster. pol2. oldal kró

nika

Lecseré inotai lték az táblát

Olvasó közele ink javasla dési tára tek ki táblát új inotai a szakem helyezberek Arany a Zöldfa az János déséb utca kereszutca és e. tező2. oldal SPOr

Talabé r Márta

polgár meste Új, belvár r, Darkó né Antaló szerke osi stúdió czy Zsuzsa a megalsztőségét ját és T is nna ügyve dulója apításának felavatta A Szent zető igazga ünnep alkalmából 25. évfor- találh ató István tó és ségen új iroda utcáb an rosi televíz Kontrá a várparendezett talált ugyan t Károly Kft. része két és lotai ió. is otthoházba n államt váként vízió. itkár adta alapít fél évtize nra műkö ott, ma ddel ezelőt a dő teleát az lotai Az avatá új stúdió Hírce már a dik a si ünnep Várpa t Talab t ntrum város i televíz Nonpr - ter ér Márta ségen teli az köszö ofit is, ió, polgá örömt ntőjében rmes- kor követe hogy végre s örömeli, hogy elmon felelő lmény a einek mai 25 éve dta, zött szerke műkö a cég. sztőségbe megA Magya költö(Folyt atás vetség r Jégkor a 6. oldal ong Szötartott bemut on.) látván yos jégpál ató gyerm 1894ekekke yán. ben – Kálm 10. oldall a án, akimondta el kok kérte Tóth viselj ék méltó , a diászala avató szakk got. ságga ünnep épző A folyta dult, szalag la összes sége kering - Bány tásba Duen táncol ővel en 44 de Színjá n az t végzős in- járó ászat i adott iskola létesít a sportcsarnok diák diáko Akad émiár sort, az alkalo tszó mény tő, 1830- knak szülők ban. mhoz Köre lelátói majd a köszö A illő Kálmá et és diákot megtöltő ször ilyen,ban tartot nhe- sok nevéb a XI. évfoly műamogatója n, az intézm kat Tóth tá zásna akkor tak elő- desz búcsúen Lohne köszö k hívot még valé- elhag zott, r Mercé ntötte ény igaz- vényt . Iskolá yó évfoly – A az t iskolá tében szala rende . Faller mány pedig am képvis t Jenő nk névad z- el köszö ának gavató hagyo az Kapit eleselme megte ünne is kapcs ója, ány Dánint cbány remté Az ünnepel. ai Erdés se a nagyapja phez, hiszeolódik a selme mia zeti n a összesen ség zárás és Selmtanára ci 130 a aként akadé sport diák ecbán volt, s ő maga - osztá vonult csarn yán okban fel szüle is ják lyfőnöküktő , hogy a felnőt tett lizáló tséget l megkapszalag is szimb Pánczé ot. o- nepsé l Zsuzsa nnána gén k tűzi Sándo Viktor, a háttér r Zsuzsa fel a szalag ben Székel nna osztály ot a Faller y Tamás szakké főnök. rendő Mellet pző ünr főhadn te agy Horváth

200 éve s

ifjú jégh bemutat okisok ója

hagyom ány – Szala gavató a Falle r szak képzőb en

Néva dója révén avató az iskol ünne a is kötőd hoz, mond pségek köze és Kollé ta el a Falle l 200 éves ik a szala gKálm gium pénte r Jenő Szak hagyomán án igazg k esti yáünne képző Iskol ató. pségén A Faller Tóth a

278104

továbbra is védekezésre kényszerült a Bányász, ám próbáltak ellentámadásokat is vezetni a palotaiak. Sajnos betalálniuk nem sikerült, a Kristály viszont további két gólt tudott szerezni (68. perc Márton Dániel, 83. perc Szélessy Péter), így 4:0-s vendégg yőzelemmel zárult a találkozó. A VBSK így két tavaszi meccs után rúgott gól nélkül

2021. március 5.

A hétvégén a Péti MTE ellen javíthatnak a Bányász futballistái

PALATETŐK BONTÁS NÉLKÜLI FELÚJÍTÁSA

Öcsi cukrászda

színes mintás, bitumenes lemezzel 12 év garancia!

Szórt purhab szigetelés, cserepeslemez fedés Felm méréssel, lapostető szigetelés árajjánlattal!

Alkalmi- és dísztorták névnapra, születésnapra, esküvõre.

Bodó Gábor  06 30 2277 082 www.palatetok.hu  www.facebook.com/palatetok

Megvalósítjuk elképzelését! 710129

Helyben készített kézmûves olasz fagylalt is kapható!

Nyitva: Hétfõtõl vasárnapig 10-tõl 20 óráig +36 88 471 980 Várpalota, Szent István u. 14.

687256

A Balatonalmádi otthonában elszenvedett súlyos, 7:0s vereség után a tabella harmadik helyén tanyázó Ajka Kristály ellenében sem számíthatott könnyű mérkőzésre a VBSK. A bajnokság elején, a második fordulóban ugyanis nem sikerült túl fényesen a Bányász ajkai vendégjátéka, ott is hétgólos vereséget jegyezhettek fel a krónikások. Ilyen előjelek után nem volt meglepő, hogy a Péti MTE műfüves pályáján az elmúlt hét végén rendezett találkozón a Kristály irányította a meccset, döntően a házigazdák térfelén folyt a játék. A Várpalota becsülettel védekezett, ám apró porszemek azért kerültek a gépezetbe, aminek eredményeként a 17. percben Bencz Dániel, a 37. percben pedig Szedlacsek Balázs tudott gólt szerezni, így 2:0-s vendégelőnnyel zárult az első játékrész. A szünetet követően sem változott sokat a játék képe,

várpalotai hírek

608709

10


2021. március 5.

HIRDETÉS

11

708066

várpalotai hírek


12

várpalotai hírek 2021. március 5.

112 KRÓNIKA

Kábítószert fogyasztott A járőrök Várpalotán igazoltattak egy 30 éves helyi lakost 2020. július 8-án, s a ruházatátvizsgálás során simítózáras műanyag fóliában növényi anyagot találtak nála. A növényi maradványt a rendőrök lefoglalták, majd a

A folyamat automatikus, nem kell a kedvezményekre jogosító vagy a munkáltatói igazolásokat beküldeni a NAV-hoz, azt az adózónak kell megőriznie az ötéves elévülési idő végéig. Az szja-bevallási tervezet a tavaly megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, amit a munkáltatók, kifizetők adatszolgáltatásai alapján állít össze a NAV. Saját adóbevallási tervezetét március 15-étől bárki megnézheti elektronikusan a NAV hon-

lapjáról elérhető eSZJA aloldalon. Akinek nincs K AÜ-azonosítója (üg y félkapu-regisztráció, e-személyi igazolvány, telefonos azonosító), adóazonosító jele és születési dátuma megadásával március 16-ig többféle módon (SMS-ben, a NAV honlapján, levélben és telefonon) is kérheti a tervezet postázását – közölte lapunkkal a Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóság.

Tolatásával lett gyanús Várpalota külterületén, egy hétvégi házas területen figyeltek fel a járőrök egy tolató autóra 2021. február 20-án, 18 óra 55 perckor. Megállították a gépkocsit, és igazoltatták a vezetőjét. A 26 éves sofőrrel szemben alkalmazott szonda alkoholfogyasztást jelzett, ezért őt további mintavétel céljából a rend­ őrök előállították. A férfi ellen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás. A Várpalotai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

ÖNKORMÁNYZATI FELHÍVÁS Fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatása Várpalota Város Önkormányzata pályázatot hirdet várpalotai fiatalok első lakáshoz jutásának támogatására. A támogatás ösztökélni szeretné a várpalotai fiatalok helyben maradását, a családalapítási szándékaik erősítését, ugyanakkor hozzájárul Várpalota megtartó képességének, a fiatalok megélhetési körülményeinek javításához. A támogatást az EFOP-1.5.2-16-2017-00010 azonosítószámú projekt keretein belül finanszírozzák, a „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben” című pályázati felhívás céljaival összhangban. A pályázat beadási határideje: 2021. március 31. Bővebb információ kérhető: Várpalotai Polgármesteri Hivatal Szervezési, Intézményirányítási és Szociális Iroda, 8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 39., tel.: 06 (88) 592-682, e-mail: efop1.5.2.varpalota@gmail.com. A pályázattal kapcsolatban további részletek a varpalota.hu internetes honlapon.

Cím: Telefon: E-mail: Web: ADR

Tanfolyamindító megbeszélés Március 6-án 13.00 órakor – Küldeménydarabos ADR ADR szállítás NT2-9 – Szakosító képzés

(1-es osztály robbanóanyagok és tárgyak)

Március 20-án 8.00 órakor induló tanfolyamok: – Teherautó és autóbusz GKI (95) – Alap és továbbképzés Nincs időd eljárni, akár e-learning formában is elvégezheted. Tachográf tréning Analóg és digitális tachográfkezelő tanfolyamok!

Mezőgazdasági vontatóval végzett Tartályos szállítás vegyszer- és üzemanyag-szállítás

165/2014/EU rendelete szerinti tachográf továbbképzés

VESZPRÉMI ÉLELMISZERIPARI PARTNERÜNKHÖZ KERESÜNK

CSOMAGOLÓLAT

Megemelt alapbér: br. 205.000 Ft Cafeteria: br. 25.900 Ft Jelenléti bónusz: br. 5000 Ft Műszakpótlékok: 15 % - 50 %

Kedvezményes vásárlási lehetőség Havi ajándékcsomag több ezer forint értékben Ingyenes munkaruha és cipő INGYENES BUSZJÁRATOK TÖBB IRÁNYBÓL

06 20 216 56 10

SZENZOR ÖSSZESZERELŐKET keresünk saját állományba veszprémi autóipari céghez! Elérhető kereset: nettó 170.000 Ft

• Teljesítmény pótlék+jelenléti bónusz • Utazási támogatás,ingyenes buszjáratok!

06 20 272 61 18

Veszprém, Kistó utca 25/A 06-20-486-0066 hegeduskaroly.adr@gmail.com deltateam.hu

708195

Átengedte a vezetést ittas barátjának a férfi, akinek jogosítványa sem volt, és még balesetet is okozott. A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Az eljárás adatai szerint a balesetet okozó férfi értesítette a rendőrséget 2021. február 18án, 1 óra 40 perckor arról, hogy személygépkocsival közlekedési balesetet szenvedett. A járőrök a 8-as számú főút inotai szakaszánál igazoltatták a jármű 22 éves balatonfőkajári vezetőjét, aki Veszprém irányából Székesfehérvár irányába haladt. Sebességét nem megfelelően választotta meg, és haladása során letért az útpadkára, majd szalagkorlátnak csapódott. A balesetben sem a vezető, sem a jármű 23 éves veszprémi utasa, egyben a kocsi tulajdonosa nem sérült meg. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszondás vizsgálat pozitív eredmén�nyel zárult. A rendőrök megállapították továbbá, hogy a 22 éves balatonfőkajári férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel, és a gépjármű vezetését az abban utasként helyet foglaló veszprémi la-

kos adta át neki, aki tisztában volt vele, hogy barátja alkoholos befolyásoltság alatt áll. Mindkét férfit előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták őket. A 23 éves férfi ellen járművezetés tiltott átengedése vétség, míg a volán mögött ülő barátjával szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás. A Várpalotai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek. A közlekedési baleset okozása és az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárás indult a 22 éves férfi ellen, és mindketten helyszíni bírságot kaptak a kijárási korlátozás megszegése miatt.

Már öt éve, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több millió ember személyi jövedelemadó-bevallási tervezetét.

SZÉKESFEHÉRVÁRRA A KÖFÉM TERÜLETÉRE KERESÜNK 3 MŰSZAKOS MUNKARENDBE

GÉPKEZELŐKET

Megemelt alapbér: br. 262.400 Ft

+36 20 915 59 94

 SZÉLESKÖRŰ CAFETERIA CSOMAG  MŰSZAKPÓTLÉK: 26 % - 49 %  NEGYED ÉVES BÓNUSZ  13. HAVI FIZETÉS  KARÁCSONYI BÓNUSZ  KIMAGASLÓ AJÁNLÓI RENDSZER  EGÉSZSÉGÜGYI ÉS NYUGÍJPÉNZTÁRI HOZZÁJÁRÁRULÁS  INGYENES BUSZJÁRATOK TÖBB IRÁNYBÓL Kölcsönzést-közvetítést en. nyilv. sz.: 4376-4./2003.

709139

Két férfi, több eljárás

férfit előállították. Az elvégzett gyorsteszt eredménye alapján a rendőrök megállapították, hogy a várpalotai lakos korábban kábítószert fogyasztott. Gyanúsítottként kihallgatták, majd szabadon bocsátották. A nyomozás során a lefoglalt anyagot, továbbá a gyanúsítottól levett mintát szakértőnek adták át. A vizsgálat eredménye szerint ugyan a lefoglalt növényi maradvány nem minősül tiltott szernek, de a férfi kábítószert fogyasztott, így ellene kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt az eljárás. A Várpalotai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

Automatikusan készülnek az szja-bevallási tervezetek


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook