Skip to main content

Várpalotai Hírek - 2020. 07. 10.

Page 1

2020. július 10. • VIII. évfolyam, 27. szám

várpalotai hírek Ingyenes városi közéleti lap

KRÓNIKA

Komolyzenei koncert a téren

A MAR ATON L APCSOPORT TAGJA

Köszönet az egészségügyi dolgozóknak Németh Sándorné fogászati szakasszisztens vehette át idén a Semmelweis-díjat

6. oldal

Előadás a koronavírus-járványról

A belvárosban adott ingyenes meglepetéskoncertet a Magyar Rádió Művészeti Együttese 2. oldal

KRÓNIKA

Az első honvédő háború hősei

A 907-es pozsonyi csatára emlékeztek a Csik Ferenc parkban található kopjafánál a Palotai Turul Társaság tagjai 4. oldal

KÖRKÉP A koronavírus-járvány elleni sikeres védekezés titka elsősorban az összefogásban keresendő, mondta el a Thury-várban dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos. Várpalota Város Önkormányzata és Kontrát Károly országgyűlési képviselő meghívására érkezett városunkba kedden az elmúlt hónapokban egy ország által

megismert és megkedvelt Müller Cecília, aki kiemelte: „a szakemberek tették a dolgukat, ahogy az emberek is fegyelmezettek voltak és betartották a korlátozó intéz-

kedéseket. Mindenki a maga helyén tette a dolgát ebben a nehéz időszakban. Azok is, akik a kérésünknek megfelelően otthon maradtak, akiknek nem volt más dolguk, mint a hatóságoknak elhinni, hogy jót akarnak, hogy a járvány minél kevesebb áldozattal járjon, s minél kevesebben betegedjenek meg”.

Köszönet azért a hatalmas munkáért, amit a veszélyhelyzet idején végzett és köszönet azért is, hogy a bizonytalansággal teli időszakban tartást, erőt, hitet adott sokunknak kedves, humánus személyiségével, méltatta az országos tiszti főorvost Campanari-Tala­ bér Márta polgármester. (Részletek a 3. oldalon.)

Szabadidőpark épül Inotán

Fitneszeszközök mellett gyermekjátékok is lesznek a parkban. A hónap végére elkészül 12. oldal

Városvédők tanácskoztak a szépen gondozott kertben Az idei évben is Horváth Imréné szépen gondozott kertjében jöttek össze a Várpalotai Városszépítő és -védő Egyesület elnökségi tagjai, hogy megvitassák a szervezet előtt álló feladatokat, amelyek a járványhelyzet miatt idén megváltoztak. Immár hagyomány a három évtizeddel ezelőtt alapított civil szervezet életében, hogy minden júliusban Horváth Imréné Iluska kertjében tartják meg kihelyezett elnökségi ülésüket. – Nagyon szeretem a társaságot és a barátokat, ezért örömmel látom vendégül udvaromban tagtársaimat és a meghívott vendégeket. A közösségépítés szempontjából

– Eredeti terveink szerint március végén lett volna az éves közg yűlésünk, ám a koronavírus-járvány miatt

ezt nem tudtuk megtartani, ahogy az idei évre tervezett programjaink közül is jó néhány nem valósulhatott

is fontosak az ilyen rendezvények, amikor kicsit megállunk és egymásra figyelünk – mondta el kérdésünkre a házigazda, Horváth Imréné Iluska. Így volt ez idén is, a Petrovics László eg yesületi elnök vezette csapat a kerthelyiségben gyűlt össze és vitatta meg az elmúlt időszak tanulságait, valamint az előttük álló feladatokat. Petrovics László elnök (balra) vázolta fel az idei év feladatait

meg az ismert okok miatt. Az előttünk álló időszak azonban bőséggel ad fel­ adatot az egyesület tagságának, hiszen gondoljunk csak bele, idén 30 éves a szervezetünk, s az elmúlt év t i ze deket feldol g ozó köny v kiadása mellett a munkánkat, eredményeinket bemutató kiállítást is szer vez ü n k , a mely nek anyagát a leg utóbbi, 25 éves jubileum kapcsán szervezett tárlathoz képest bizony frissítenünk kell az elmúlt öt esztendő történéseivel – mondta el Petrovics László, a 2016-ban Várpalota Városért Érdeméremmel is kitüntetett civil szervezet elnöke.


2

KRÓNIKA RÖVID HÍREK Potyók Tamás kiállítása

várpalotai hírek 2020. július 10.

Komolyzenei koncert a Dísz téren

Várak és erődtemplomok címmel Potyók Tamás festőművész (képünkön) alkotásaiból nyílik kiállítás július 16-án, csütörtökön 17 órakor a Thury-vár Márványtermében.

Ösztöndíj fiataloknak Várpalota Város Önkormányzata az állandó várpalotai lakcímmel rendelkező középiskolás fiatalokat tanulmányi ösztöndíjban kívánja részesíteni azzal a céllal, hogy a tudás rangját ezzel is kifejezésre juttassa, a tanulás értékét megbecsülje, a kiemelkedő tanulmányi teljesítményt felmutató diákok munkáját követendő példaként elismerje. Az ösztöndíjra pályázhat az a várpalotai diák, aki állandó várpalotai lakos, első középiskolai végzettség megszerzése érdekében középfokú iskolarendszerben, nappali tagozaton tanul Várpalotán vagy más városban és tanulmányi eredménye a 2019/2020as tanév második félévében legalább 4,6 (átlag). Csatolni kell az iskolai bélyegzővel, igazgatói aláírással hitelesített félévi iskolai bizonyítvány másolatát, illetve a pályázati adatlapot, ami tartalmazza a pályázóról szükséges információkat. A pályázatok beadási határideje: augusztus 15. (Polgármesteri Hivatal, Szervezési, és Intézmény­ irányítási Iroda, Varga Szilvia humánügyi referens). További információk a varpalota.hu honlapon, ahonnan a pályázati adatlap is letölthető.

Bach, Mozart és Telemann művei csendültek fel a várpalotai komolyzenei meglepetéskoncerten

A Zenélő Magyarország programsorozat keretében Várpalotán, a Dísz téren adott ingyenes szabadtéri meglepetéskoncertet az elmúlt hétvégén a Magyar Rádió Művészeti Együttese. Klasszikus zenével örvendeztette meg a járókelőket a Magyar Rádió Művészeti Együttese múlt szombaton a Dísz téren. A szabadtéri turné keretében három kamarazenekar és egy kórus járja az országot, tudtuk meg a helyszínen

várpalotai hírek

Szepesi János klarinétművésztől. – A rádió zenekara idén 75 éves, ezért gondoltunk, hogy országszerte szabadtéri kamarakoncertekkel kedveskedünk az embereknek. A Várpalotára érkezett kamarazenekar alkal-

mi felállású, az előadott zeneművekhez, például Mozart szerenádjához alkalmazkodva réz- és fafúvósok jöttek, kiegészülve eg y nag ybőgővel. A célunk, hog y a komolyzene lehető legszélesebb palettáját mutassuk meg az érdeklődőknek – mondta el a nagy sikerű koncertet adó eg yüttes képviseletében lapunknak Szepesi János. Az ingyenes meglepetéskoncerten a már említett Mo-

zart mellett Bach és Tele­ mann művei csendültek fel a várpalotai Dísz téren, ahonnan még aznap Hévízre és Tihanyba utaztak tovább a zenészek, de terveik szerint egész Magyarországot bejárják majd az ingyenes koncertsorozattal. Az előadások pontos időpontjait a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek Facebook-oldalán találhatják meg a téma iránt érdeklődők.

Várpalota A várpalotai Család és KarrierPONT szeretettel vár minden érdeklődőt

ANGOL ÉS NÉMET INGYENES NYELVI KÉPZÉSEIRE Kezdő és haladó szinten, távoktatásban, online és kontakt konzultációkkal. Jelentkezés feltétele: 18-65 éves életkor, várpalotai lakcím, számítógép, internet A sikeresen teljesítők 30.000 Ft képzési támogatásban részesülnek!

JELENTKEZÉS, FELVILÁGOSÍTÁS: Család és KarrierPONT 8100 Várpalota, Újlaky út 18. +36-30/249-1947 nagy.monika@varpalota.hu

A Maraton Lapcsoport tagja

„Női Információs és Szolgáltató Központ létrehozása Várpalotán”

EFOP-1.2.9-17-2017-00015

Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: Heffler György Tartalomfejlesztési igazgató: Forgács Bernadett Lapigazgató: Tremmer Tamás Ki­adja: Maraton Lapcsoport – Multivízió Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Felelős kiadó: Heffler György és Vida-Varga Andrea ügyvezető igazgatók Fotók és szöveg: SZPD Szerkesztőségi postacím: Várpalotai Hírek 8200 Veszprém, Házgyári út 12. e-mail: varpalotaihirek@maraton.hu Szerkesztőség és hirdetési információ: Maraton Lapcsoport Kft., Veszprém, Házgyári út 12., Tel.: 88/400-400, e-mail: veszpremmaraton@maraton.hu, http://www.maraton.hu, e-mail: maraton@maraton.hu. Hírszolgáltató és hirdetésfelvétel: Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft. 8100 Várpalota, Szent István u. 16. II. em. ujsag@hircentrumtv.hu, Tel.: 88/744-488 Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt., Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor Ferenc nyomdavezető Megrendelés száma: MVA 27/2020 • A lap ingyenes • Terjeszti a MédiaLOG-DMHM Zrt. • ISSN 2064-0366 • A Maraton Lapcsoport Kft. politikai hirdetéseket nem fogad be.


KRÓNIKA

várpalotai hírek 2020. július 10.

A sikeres védekezés kulcsa az összefogás volt Várpalota Város Önkormányzata és Kontrát Károly országgyűlési képviselő meghívására érkezett városunkba kedden és tartott elő­ adást a koronavírus-járvány elleni sikeres védekezésről és a megszerzett tapasztalatokról dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos. Köszönet azért a hatalmas munkáért, amit a veszélyhelyzet idején végzett és köszönet azért is, hogy a bizonytalansággal teli időszakban tartást, erőt, hitet adott sokunknak kedves, humánus személyiségével, mondta el a vár Thury-termében összegyűlt érdeklődők előtt a házigazda város polgármestereként Campa­ nari-Talabér Márta, aki Müller Cecíliát kedvenc virágával, a sárga rózsával köszöntötte Várpalotán. – Az év elején eg y olyan helyzettel találtuk magunkat szemben itt Mag yarországon, amit nem ismertünk, előzetesen nem is sejtettük, hog y mekkora veszély leselkedik ránk a koronavírus-járvány képében. Ezt a betegséget külföldről hurcolták be az országba, ám a mag yar kormány, a hazai egészségüg y időben reagált, az Európai Unió tagországai között az elsők között voltunk, akik meg felelő válaszokat adtak a járványhelyzetre – hangsúlyozta Kontrát Károly, térségünk országg yűlési képviselője, aki a Belüg y minisztérium parlamenti á l la mtitká ra ként úg y mond a „frontvonalban” harcolt a járványidőszakban. A folytatásban aztán az országis tiszti főorvosé volt a főszerep, aki hangsúlyozta, Magyarországon a sikeres járványkezelésnek kö-

szönhetően a többi országgal összehasonlítva viszonylag kevés megbetegedés és haláleset volt a koronavírus miatt. Müller Cecília elmondta, a sikeres védekezés titka elsősorban az összefogásban keresendő. – A szakemberek tették a dolgukat, ahogy az emberek is feg yelmezettek voltak és betartották a korlátozó intézkedéseket. Mindenki a maga helyén tette a dolgát ebben a nehéz időszakban. Azok is, akik a kérésünk- Az országos tiszti főorvos az elmúlt hónapok tapasztalatairól is beszélt az előadáson nek megfelelően otthon maradtak, akiknek nem volt más dolguk, mint a hatóságoknak elhinni, hog y jót akarnak, hog y a járvány minél kevesebb áldozattal járjon, s minél kevesebben betegedjenek meg – mondta el Müller Cecília, aki rész­ letesen beszélt a koronavírus terjedéséről és az annak lassítására tett intézkedésekről is. A kínai Vuhan városából indult járvánnyal kapcsolatban az országos tiszti főorvos megjegyezte, a sokat emlegetett vuhani piacon tapasztalható viszonyok minden lehetőséget megteremtettek arra, hogy ezek a kórokozók egymással találkozzanak, az emberi, illetve az állati megbetegedést okozók keveredje- Sokan eljöttek a Thury-várba, hogy első kézből kapjanak információt a koronavírus-járványról nek, kicserélődjön a genetikai állományuk, s egy olyan új törzs jöjjön létre, ami emberi megbetegedéseket tudott okozni.

Megfelelő válaszokat adtunk a helyzetre, mondta Kontrát Károly Campanari-Talabér Márta kedvenc virágával, a sárga rózsával köszöntötte Müller Cecíliát

3


4

KRÓNIKA

várpalotai hírek 2020. július 10.

A pozsonyi csata hőseire emlékeztek

A megjelentek koszorúkat helyeztek el a kopjafa lábánál

A pozsonyi csata mind méreténél, mind pedig jelentőségénél fogva a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb eseménye és legnagyobb diadala volt, hangzott el a Csik Ferenc parkban tartott megemlékezésen, a 907-es csata évfordulóján. – Bár a honfoglalás hivatalos dátumának 895–96-ot tartjuk, őseink letelepedése a Kárpát-medencében egykét évnél jóval hosszabb folyamat volt: a Dunántúl például csak a 900-as hadjárat során került a magyarok ke-

zébe, amely hódítást követően a szállásterületek határa körülbelül a Fischa és Morva folyóknál húzódhatott. Árpád és alvezérei 895 után megsemmisítették Szvatopluk morva nagyfejedelem országát, és megszállták a Ke-

leti Frank Birodalom keleti tikáját, ezért túlerejük dacá- mét mások azt állítják, hogy területeit, ahol szláv fejedel- ra könnyű prédának bizo- Árpád ebben a csatában lelmek és a bajor őrgróf ural- nyultak a törzsszövetség te halálát. Bármelyik fejedekodtak mint a király vazallu- erői számára. A csata győz- lem is vezette hadainkat Posai. Liutpold őrgróf 907-es tes hadvezérének kilétét zsonynál, hozzájárult a hadjáratának célja ennek ugyanakkor máig nem sike- törzs­szövetség helyzetének megfelelően a magyarok ki- rült tisztázni: egyesek sze- megszilárdulásához, és ponűzése volt. Becslések szerint rint Árpád fejedelem irányí- tot tett Kárpát-medencei Ennsburgban 907 júniusá- totta Pozsonynál őseink se- sike­res honfoglalásunk véban mintegy 100 000 katona regeit, mások pedig úgy tart- gére. gyűlt össze, akik Liutpold- ják, éppen az ő halálát – és A rendezvény koszorúzásdal és Theotmár salzburgi Zolta hatalomra kerülését – sal zárult a pozsonyi csatáérsekkel az élen hamarosan próbálta meg kihasználni a nak emléket állító kopjafámegindultak, hogy – a króni- Keleti Frank Birodalom. Is- nál. ka szavai szerint – kiirtsák a magyarokat – mondta el megemlékező beszédében Vaszily Zsolt, a Palotai Turul Társaság elnöke. A megemlékezésen elhangzott, a pozsonyi csata a magyar hadtörténet egyik legfontosabb g yőzelme volt, amelyet őseink elsősorban a reflexíjnak és nomád harcmodoruknak köszönhettek. A bajorok nem ismerték sem a fegyver hatékonyságát, sem a magyarok tak- Megemlékező műsort is adott a szervező Palotai Turul Társaság

Békeműveleti lőgyakorlat a kiképzőbázison Pisztollyal és gépkarabéllyal is lőttek az MH Bakony Harckiképző Központ katonái a július második hetében tartott gyakorlaton. A Közép-Európa legnag yobb eg ybefüggő lőtere mellett többek között a bakonykúti (csörlőházi) és az újdörögdi lőtér épségéért, biztonságáért és felkészítéséért felelős alakulat állománya alapvetően az itt gyakorlatozó alakulatok kiszolgálását végzi. Épp ezért a parancsnokaink egy évben többször is lehetőséget biztosítanak arra, hogy a kato-

nák egy-egy hétig tartó lövészeti és műszaki kiképzés során frissítsék fel ismere­ teiket. A koronavírus-járvány miatt erre idén eddig nem volt lehetőség, július második hetében azonban pisztolyt, illetve gépkarabélyt ragadtak a palotai katonák. A kiképzés a Kossuth-laktanyában komplex lőelőkészítő foglalkozásokkal kezdődött, ezt

követően pedig közel száz honvéd teljesítette sikeresen a békeműveleti lőgyakorlatokat a Bakonykúti Kiképzőbázison. Ahogy arról már a Várpalotai Hírek hasábjain is hírt adtunk, július 1-je óta Oszlánszki Béla ezredes irányítja parancsnokként az MH Bakony Harckiképző Központot. Az átadás-átvételi ünnepségen az új központparancsnok kiemelte, nag y megtiszteltetés számára a haderő egyik legpatinásabb, nag y hag yományokkal rendelkező alaku-

latánál szolgálni. – A felkészítésben, a g yakorlatok végrehajtásában mindig is központi szerep jutott a központnak. Remekül működő alakulatot veszek át, és mindent el fogunk követni annak érdekében, hog y a modernizáció zökkenőmentesen menjen végbe – mondta el Oszlánszki Béla. Elődje, a Várpalotától 15 év után búcsúzó Vokla János ezredes július 1-je óta a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezredet vezeti parancsnokként.

Július 10., péntek 19 óra Presszó – Semmelweis-nap – Szabadidőpark épül Inotán – Loncsosi parkrendezés Július 11., szombat 15 óra Hírfolyam Heti esemény- és hírösszefoglaló Július 12., vasárnap 15 óra Hírfolyam Heti esemény- és hírösszefoglaló Július 13., hétfő 19 óra Presszó – Megemlékezés a pozsonyi csata évfordulóján – Müller Cecília országos tiszti főorvos előadása Július 14., kedd 19 óra Ismétlés Július 15., szerda 19 óra Presszó – Várpalotai Családsegítő Szolgálat napközis tábora Július 16., csütörtök 19 óra Ismétlés

Évente több alkalommal tartanak kiképzést a saját állománynak

Közel 100 katona teljesítette a lőgyakorlatokat a kiképzőbázison


KÖRKÉP

várpalotai hírek 2020. július 10.

5

Segítő kezet nyújtana a honvédség Az önkéntes területvédelmi tartalékos katonai szolgálat egy speciális formáját vezette be a Magyar Honvédség, hogy részt vegyen a koronavírus-járvány utáni munkahelyteremtésben. Az első kiképzés már el is indult Várpalotán. A részletekről Soós Gyulával, a veszprémi 3. Toborzó és Érdekvédelmi Központ parancsnokával beszélgettünk. – Egyre többen érdeklődnek a katonai pálya iránt, érezhetően megnőtt az ügyfélforgalmunk a toborzóirodákban. A kormány, illetve a Magyar Honvédség úg y döntött, hog y alternatívát kínál azoknak, akik nehéz helyzetbe kerültek a koronavírus idején. Több megyében sikerült július elsejével az első kiképzés elindítani, itt, Várpalotán is 18 embert vonultattunk be – mondja Soós Gyula őrnagy, akitől megtudtuk, előzetesen úgy készült a honvédség, hogy 25 helyszínen indul majd kiképzés az országban, de akadt egy-két olyan megye, ahol július elejére nem jött össze a szükséges létszám, ám érdeklődők ott is vannak. – A honvédségnek két tartalékos foglalkoztatási formája van már. Egyrészt a műveleti tartalékosok, akik a katonai szervezetnél tevékenykednek és az adott katonai szervezet tartalékát képezik, tehát a munkájukat segítik. Másrészt pár évvel ezelőtt létrehoztuk a területvédelmi tartalékos rendszert, amelynek tagjai a járáson belül vesznek részt különböző katonai feladatokban. A járványhelyzetre való tekintettel próbáltuk ezt a területvédelmi tartalékos rendszert egy kicsit átalakítani azért, hogy igazodjunk azokhoz az emberekhez, akik nehéz helyzetbe kerültek. Épp ezért próbáltunk minél kevesebb feltételt meghatározni a jelentkezésnél. Fontos, hogy a 18. életévét mindenképpen töltse be az érintett személy, legyen magyar állampolgár és büntetlen előéletű, valamint feltétel a nyolc általános iskolai végzettség. Természetesen a kiképzésnek azért vannak fizikai feltételei is, azaz szükséges egy alap állóképesség. Orvosi és pszichológiai vizsgálaton is átesnek azok, akik elkezdik az elméleti, majd g yakorlati

felkészítést. A tapasztat azonban az, hogy a jelentkezők közül nagyon kevesen vannak, akik emiatt estek volna el a lehetőségtől – hangsúlyozta az őrnag y, akik a hat hónapos kiképzés részleteiről is beszélt. – Az első másfél hónapban főképp az elméleti és fizikai felkészítésre helyezzük a hangsúlyt, mert látjuk, hogy különböző korúak, különböző életkörülmények közül jöttek a jelentkező hölgyek és urak, ezért próbáljuk őket egy szintre hozni. Ezt követően már elkezdődik majd a harcászat, a lövészet, a menetgyakorlatok. Az elméleti képzésen egyébként olyan jellegű ismereteket próbálnak átadni a kiképzők, amelyeket a civil életben is tudnak majd használni a résztvevők. Ez azért is fontos, mert ha valaki esetleg úgy dönt, hogy végül nem szeretne katonai szolgálatot vállalni, akkor se érezze feleslegesnek a honvédségnél töltött időszakot. Az egészségügyi ismeretek vagy épp a térképolvasás mindenki számára hasznos lehet – emelte ki Soós Gyula. Jogosan merül fel a kérdés mindenkiben: milyen kötelezettségeket vállal az, aki

Soós Gyula őrnagy, a veszprémi 3. Toborzó és Érdekvédelmi Központ parancsnoka aláírja a szerződést és elkezdi a hat hónapon át tartó kiképzést? – A legfontosabb, hogy a hat hónap időtartam alatt bármikor kiléphet, s mondhatja azt: köszönöm szépen, én találtam egy jobb munkalehetőséget. A legfontosabb célunk ugyanis az, hogy segítséget nyújtsunk a nehéz időszakban. Természetesen nagyon bízunk abban, hogy sok embernek ez nem egy átmeneti időszak lesz, s tényleg azt fogják érezni, hogy tetszik nekik a katonaélet, s szeretnék magasabb szinten is elsajátítani a katonai ismerteket, eljutni egy komolyabb beosztásig. A honvédség mindenképp jól jár, hiszen mióta megszüntettük a sorkatonai szolgálatot, nincs egy kiképzett állomány, amely vészhelyzet esetén hadra fogható. Ha csak ennyit fogunk vele elérni, hogy ezek az emberek megismerik a fegyver-

zetet, a katonai feladatokat, már akkor megérte a kiképzés. Annak idején mindenki tudta jól, hogy amikor leszerelt sorkatonaként, akkor tartalékos katonaként az ország rendelkezésére kellett állnia. Soós Gyula nem tagadja, a szerződéses katonák toborzásában nehéz helyzetben van a veszprémi iroda, főképp a nyári időszakban. – Létszám ügyében nehéz versenyeznünk a keleti országrésszel, hiszen nálunk a nyári hónapokban szinte bárki talál magának valamilyen munkát a Balatonnál. Épp ezért nagyon örülünk, hogy 18 fiatal el tudta kezdeni a kiképzést a hónap elején Várpalotán. Mindig azt szoktam mondani, hogy a Magyar Honvédség egy életpályát vázol fel a jelentkezőnek, amikor beérkezik a toborzóirodába. Eldöntheti, hog y műveleti tartalékos

Hat hónapon át tartó kiképzés vár azokra, akik jelentkeznek önkéntes tartalékosnak

akar lenni és a katonai szervezeten belül tevékenykedik, területvédelmi tartalékos és akkor a lakhelyét sem kell elhagynia, tanulni szeretne és akkor az oktatási intézményünkbe fog bevonulni vagy szerződéses katonai szolgálatot vállal egy választott alakulatnál. Mindenki láthatja, ha elvégez különböző tanfolyamokat, illetve részt vesz különböző kiképzéseken, aki hova juthat el rendfokozatban, juttatásban, lehetőségekben. Próbáljuk mindenkinek azt megmutatni, hogy az ő szintjén milyen lehetőségei vannak, s ha tovább akar lépni, akkor milyen támogatást tudunk neki biztosítani ehhez. Nekünk az a legfontosabb, hogy minél képzettebb kollégákkal tudjunk együtt dolgozni. Magamat szoktam mindig példaként felhozni. Miután bekerültem a honvédséghez, leérettségiztem, főiskolát és egyetemet végeztem, nyelvvizsgát szereztem, s külszolgálaton is voltam. Ezt mind a Magyar Honvédségnek köszönhetem, s annak, hogy az elöljáróim támogattak s láttak bennem fantáziát – mesélt személyes pályafutásáról Soós Gyula. Az őrnagytól megtudtuk, a fent említett hat hónapos, 161 ezer forintos bruttó fizetéssel járó kiképzésre nemcsak a Jutasi út 20. szám alatt található veszprémi toborzóirodában lehet jelentkezni, ezt a járási hivatalban, a kormányablakokban is megteheti bárki. Kitölti a regisztrációs lapot, s 24 órán belül felveszik vele a kapcsolatot a toborzótisztek.


6

FÓKUSZBAN

várpalotai hírek 2020. július 10.

Köszönet az egészségügyben dolgozóknak

Németh Sándorné szakasszisztens kapta a Semmelweis-díjat

Campanari-Talabér Márta polgármester az egészségügyi ellátásban dolgozókat méltatta

Németh Sándorné fogászati szakasszisztens vehette át idén a várpalotai önkormányzat Semmelweis-díját a Thury-várban tartott Semmelweis-napi ünnepségen. Különleges esztendő a 2020-as a koronavírus-járvány miatt, s ez meghatározta a Semmelweis-napi ünnepséget is, hiszen az elismeréseket is a járványidőszakban való helytállásért nyújtotta át az egészségügyben dolgozóknak Campana­ ri-Talabér Márta. Várpalota polgármestere beszédében köszönetet mondott az alapellátásban és a szakellátásban áldozatos és példaértékű munkát végző, sokszor nehéz lelki és fizikai megterhelést tűrő szakembereknek. Kiemelte, a járvány teljes időtartama alatt az egészségügyi alapellátásban dolgozó háziorvosok és fogorvosok a járványügyi és szakmai szabályok betartásával, lelkiismeretesen, a páciensek megelégedésére

látták el feladatukat. Magas szintű eg yüttműködésről tettek tanúbizonyságot, a kialakult helyzetet higgadtan, nagy körültekintéssel kezelték. Többen közülük 65 év feletti koruk ellenére is odaadóan végezték munkájukat. Az idei évben Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének határozata értelmében Semmelweis-díj kitüntetésben részesült Németh Sándorné fogászati szakasszisztens az egészség üg yben végzett többéves önzetlen, áldozatos és kitartó munkájáért. Az elmúlt időszakban az alapellátásban végzett kiemelkedő munka elismeréseként oklevelet vehettek át dr. Komáromi Erzsébet Anna háziorvos, dr. Dancsó

Szalai Marianna háziorvos veszi át az elismerő oklevelet

Mária Éva háziorvos, Tóthné dr. Bakonyi Csilla háziorvos, dr. Bagi Andrea háziorvos, dr. Székely Anikó háziorvos, dr. Babics Mária háziorvos, dr. Szalai Marianna háziorvos, dr. Lestyán János háziorvos, dr. Fekete Csongor háziorvos, dr. Opsitos István háziorvos és asszisztenseik, valamint dr. Abkarovits József fogszakorvos és Bakos Klára fogászati szakasszisztens. Elismerő oklevélben részesült további négy fogszakorvos, akik Székesfehérváron dolgozó orvosként a járvány idején önként vállalták a várpalotai sürgősségi fogászati ellátás feladata-

it, amelyet minden járvány­ ügyi szabály betartásával, lelkiismeretesen, a páciensek megelégedésére láttak el. A polgármester gratulá­ cióját fogadhatta dr. Nagy Dezső fogszakorvos, dr. Németh József Péter fogszakorvos, dr. Uchlár Levente fogszakorvos és dr. Kriveczky Ákos fogszakorvos. Az ünnepségen átadták a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara országos és megyei szervezetének díjait is, amelyeket városunk polgármestere, valamint Bajkóné Tóth Erzsébet, a Szent Donát Kórház ápolási igazgatója nyújtott át az érintetteknek. 2020-ban elismerő oklevelet vehetett át Schekkné Hajas Mariann, Tés község háziorvosi rendelőjének körzeti-közösségi és diplomás ápolója, valamint Kulifai

Andrea epidemiológiai szak­ ápoló, a Szent Donát Kórház higiénés osztályának osztályvezető ápolója. Várpalota város polgármestere külön köszönetét fejezte ki Varga Szilvia humánügyi referens munkájáért, aki a veszélyhelyzet idején az önkormányzat részéről koordinálta a járvány­ ügyi feladatokat városunkban. A rendezvényen műsort adtak a Thuri György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói, név szerint Somogyi Fruzsina és Enyedi Vivien, valamint Mátrai Balázs tanítványai, a Heider Zorka, Tamás Natali, Szedlák Réka és Kiss Milán alkotta gitárkvartett, továbbá az Országos Musical és Operett Kurzus feltörekvő fiatal előadója, Sipos Balázs.

A várpalotai zeneiskola gitárkvartettje adott színvonalas műsort a várban tartott ünnepségen


KÖRKÉP

várpalotai hírek 2020. július 10.

7

Mit vihetünk magukkal nyaraláskor? Nyaraláskor sok kérdés felmerül azzal kapcsolatban, hogy mi pakolható a bőröndbe és mi nem, például a fürdőruha és a naptej mellé. Ahhoz, hogy a külföldi nyaralás tényleg felhőtlen legyen, nem árt tisztában lenni pár egyszerű szabállyal, így sok kellemetlenség, felesleges adminisztráció vagy pluszköltség megspórolható. A szabályok közötti eligazodást elsődlegesen az úti cél segíti, ugyanis az Európai Unió határain belüli, illetve azon kívüli utazásokra más-más szabályok vonatkoznak, közölte lapunkkal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Ha valaki az Európai Unió tagállamai között utazik, akkor alapesetben a nem kereskedelmi céllal, tehát saját célra vagy ajándékba vásárolt termékek ki- és behozatalára nincsenek korlátozások. Vannak azonban olyan áruk (védett á l lat- és növény fajok, g yóg yszerek, vadászfeg yverek, alkohol és dohánytermékek), illetve a háziállat utaztatása, amik – érthe-

tő módon – korlátozáshoz, engedélyhez kötöttek. Érdemes igazolást kérniük orvosuktól a folyamatos gyógyszeres kezelésben részesülőknek, mert csak a háziorvosuk által előírt mennyiségű gyógyszert vihetik magukkal tagállami utazásaikra. Az EU-n belül házi kedvenc kizárólag olyan állatútlevéllel (pet passport) kísérheti gazdáját külföldi utazásra, amit az állat gazdájának lakóhelye szerint illetékes állatorvos állított ki. Speciális szabályok vonatkoznak többek között a veszélyeztetett vadon élő állatés növényfajokra, azok egyedeire, azok részeire, valamint a belőlük készült

termékekre, ideértve a vadásztrófeát és a preparátumot is. Ezek behozatala és kivitele mind az unióban, mind harmadik országban alapvetően tilos. Egyes ajándéktárgyként meg vásárolható elefántcsont, teknőspáncél vagy egzotikus bőrtermékek engedély nélküli behozataláért természetvédelmi bírság és akár hároméves szabadság vesztés is kiszabható. Az EU-n belül a jövedéki termékek (alkohol, cigaretta, üzemanyag) szállításához nem szükséges engedély, de mennyiségi korlátozások vonatkoznak rájuk. Magánszemély, nem gazdasági célra adómentesen csak a kereskedelmi mennyiség alatti jövedéki terméket szállíthat. Kereskedelmi mennyiségnek számít már 800 szál cigaretta, 200 szivar, 110 liter sör vagy például 90 liter bor és pezsgő. Behozható és kivihető a magángépjárművek és motorkerékpárok g yári üzemanyag tartályaiban lévő üzemanyagon felül kanná-

Öt döntés, hogy a gyermek fotója ne kerüljön pedofilokhoz Az utóbbi hetekben magasra lángolt a pedofilbotrányokkal kapcsolatos társadalmi vita. Németországban egy harmincezer tagot számláló hálózatot göngyölít fel a rendőrség, miközben itthon Kaleta Gábor volt perui nagykövet (akinek a számítógépén mintegy 19 ezer gyermeket ábrázoló pornográf képet találtak) enyhe elsőfokú bírói ítélete keltett felháborodást. A gyermekpornó interneten terjed és sokat tehetnek a megelőzésben a szülők is. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány öt pontban foglalta össze ajánlásait. A legfontosabb, hogy soha ne posztoljunk gyermekről meztelen, félmeztelen, alsóneműs, a gyereket ágyban, kádban vagy más intim helyzetben ábrázoló képet. Az Interpol adatai szerint a pedofil oldalakon fellelhető tartalmak mintegy 16 százaléka ilyen, a közösségi mé­ diából „átvett” kép. Ha böngészés közben olyan felvételre bukkanunk, ami gyereket ábrázol pornográf helyzetben, azonnal tegyünk bejelentést (névtelenül is lehet) az nmhh.hu internetes oldalon annak érdekében, hogy a felvételt elérhetetlenné tegyék. Fontos a környezetünk érzékenyítése is. Beszéljünk arról az ismerőseink-

nek, hogy ne posztoljanak a gyerekeikről intim képeket, és a gyerekek figyelmét is hívjuk fel arra, hogy sajnos vannak olyan felnőttek az interneten, akiknek az a céljuk, hogy ilyen felvételeket csaljanak ki tőlük. Erősítsük meg a gyermekben, hogy ha ilyet tapasztal, mindenképp szóljon nekünk! A gyerekek egyébként tájékozódhatnak erről a kérdésről a yelon. hu, az internethotline.hu vagy a kek-vonal.hu oldalakon is. Használjunk szűrőprogramot azokon az eszközökön, amikhez gyerekek is hozzáférhetnek. Tegyük biztonságosabbá számukra az internethasználatot, de ne csak szoftverekkel, hanem azzal is, hogy beszélgetünk velük erről. Végezetül pedig azt ajánlja mindenkinek a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, hogy még kíváncsiságból se nézzen senki gyermekpornót.

ban járművenként legfeljebb 10 liter üzemanyag. Az unión kívülről Magyarországra – 17 éves kor felett – légi úton 200 szál, egyéb módon 40 szál cigaretta vagy 16 liter sör vagy 4 liter bor hozható be vám- és adómentesen. Alkohol- és dohánytermék kivételével különféle áruk légi úton 430 euró, egyéb módon 300 euró értékben hozhatók be vám- és adómentesen. 15 év alatti utasoknál 150 euró ez az értékhatár. Ha úti célunk az EU-n kívülre esik, akkor a kivitelnél a célország jogszabályait is be kell tartani. Ezekről a

szabályokról az érintett mag yarország i diplomáciai képviseletek tudnak felvilágosítást adni. A készpénzre is figyelni kell. Minden olyan, az Európai Unió külső határait átlépő utas, akinél 10 ezer euró vagy ennél több készpénz – akár különböző pénznemekben –, vagy ennek megfelelő összértékű, készpénz-helyettesítő eszköz (értékpapír, kötvény, részvény, utazási csekk stb.) van, köteles ezt írásban bejelenteni annál a vámhatóságnál, ahol az unió területére be- vagy onnan kilép.


HIRDETÉS

várpalotai hírek 2020. július 10.

NEMZETI KONZULTÁCIÓ

A KORONAVÍRUSRÓL

ÉS A GAZDASÁG ÚJRAINDÍTÁSÁRÓL

A TE ORSZÁGOD. ORSZÁGO A TE HANGOD. A NEMZETI KONZULTÁCIÓ 5. KÉRDÉSE

u A járvány miatt egyik napról a másikra kellett átállni a digitális tanrendre. Ez az intézkedés azt a célt szolgálta, hogy a tanulók biztonságban legyenek, de ne kelljen megszakítani a tanévet. Mindez nagy erőfeszítést igényelt a tanároktól, a diákoktól és a szülőktől is. A sikeres átállásért mindenkit köszönet illet. Ön egyetért-e azzal, hogy a járvány idején az iskolás gyermeket nevelő családok és a tanárok számára legyen ingyenes az internet?

Mondja el Ön is véleményét! Kérjük, vegyen részt a Nemzeti Konzultációban! Készült Magyarország Kormánya megbízásából.

592722

8


2020. július 10.

HIRDETÉS

9

594045

várpalotai hírek


SPORT

várpalotai hírek

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY

Remekeltek a palotai íjászok

2020. július 10.

A hazai pályán sikerrel abszolvált viadal után június végén a Szeged melletti Sándorfalván álltak „rajthoz” a Thury-Vár Vitézei Hagyományőrző és Sportegyesület tagjai a történelmi íjászok kvalifikációs versenyén.

Várpalota, 2020. június 16. Campanari-Talabér Márta polgármester

Az Autó-Forrás Kft. pacitásbővítés céljjából kap

KAROSSZÉRIALAKATOS munkkattársatt keres. Jelentkezéseket kérjük a

593275 5

e-mail címre küldeni.

391896

csongradi@autoforras.hu

A Barabás Téglakő Kft. Magyarország legnagyobb magyar tulajdonú térkőgyártó vállalkozása munkatársat keres

TERMÉKVÁLOGATÓ és TARGONCAVEZETŐ pozíciókba. Elvárások: • 2 műszakos munkarend vállalása • önálló, pontos munkavégzés • rugalmasság, problémák gyors kezelése • targoncavezetői engedély és gyakorlat (targoncavezető pozícióban) • túlóravállalási hajlandóság Amit kínálunk: • munkavégzés egy stabil háttérrel rendelkező magyar vállalkozásnál • versenyképes fizetés (elérhető bérezés: bruttó 380 000 Ft) • hosszú távú, biztos egzisztencia • nyitott, együttműködő csapat tagja lehet

Érdeklődni a következő telefonszámon lehet:

06 30 659 5049

senkit, ő a legnépesebb kategóriában és a leggyakoribb íjfajtával versenyez, az úgynevezett „királykategóriában”. Kovács Gergő Várpalotán első lett, most meg kellett elégednie a negyedik helyezéssel, de biztató, hogy magas pontszámot lőtt. Az országos bajnokságon őt a

Oláh Tibor az első helyen zárta a sándorfalvi viadalt dobogóra várom, habár rendkívül erős az ő mezőnye is. Magyarországon ugyanis nagyon népszerű az íjászat, gombamód szaporodnak az íjászeg yesületek, sokan veszik a kezükbe őseink rettegett fegyverét. Ami a többieket illeti, Molnár Tiborné és Lacó Klaudia derekasan küzdöttek a célokkal, az elemekkel és saját mag ukkal, a lényeg,

ban huszáros hajrával sikerült fellőnöm magam a dobogó legfelső fokára, de az országos bajnokságon nem lehet majd ekkora előnyt adni a riválisaimnak – mondta el a Thury-Vár Vitézei HSE vezetője, akitől megtudtuk, legközelebb július 12-én, Sárváron rendeznek kvalifikációs versenyt, ahol újfent kifeszítik majd íjaikat a várpalotai íjászok.

Éves állásra

KERTÉSZ, UDVAROSI

A veszprémi székhelyű Mixtura Kft.

munkakörbe keres kollégát a Magyar Kert és Energia Klaszter Kft., veszprémi munkahelyre. Elvárás a B kategóriás jogosítvány. Kertész végzettség nem szükséges, a gyakorlat előnyt jelent. Jelentkezését az info@kertamiszep.hu e-mail címre várjuk.

RAKTÁROS munkatársat keres! Amit kínálunk: stabil munkahely egy műszakos munkarend kiváló csapat versenyképes jövedelem Feladatok: komissiózás árurakodás raktárkészlet kezelése raktári rend biztosítása Elvárások: középfokú végzettség önálló munkavégzés megbízhatóság, pontosság targoncavezetői gyakorlat A jelentkezéseket a mixtura@mixtura.hu e-mail címen vagy a +36 88/567 150-es telefonszámon várjuk!

278104

A pályázatok beérkezésének helye, ideje: Polgármesteri Hivatal I. emeleti 104-es Iroda (Várpalota, Gárdonyi G. u. 39.), 2020. július 31., 12.00 óráig. A pályázattal kapcsolatos további információk, valamint a pályázati adatlap átvehető: a Polgármesteri Hivatal (8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 39.) I. emeleti 104-es számú irodájában.

– Idén a vírushelyzet miatt kicsit megváltozott a lebonyolítás rendszere, de négy ilyen típusú versenyt így is megrendeznek. Az elsőt Várpalotán, a Thury-várban tartottuk, ahol tíz tagunk indult, és mindenki sikeresen kvalifikálta magát az országos bajnokságra. Mivel ezek a megmérettetések eg y­ szersmind minősítő versenyek, s beszámítanak a csapatküzdelmekbe is, az egyesület tagjai megpróbálnak minél több viadalon részt venni. Sándorfalván hat fővel képviseltük Várpalotát – mondta el kérdésünkre Oláh Tibor Furé, a Thury-Vár Vitézei HSE vezetője. A Sándorfalván rendezett versenyt rekkenő hőségben tartották meg, igen magas páratartalom mellett, ami bizony rányomta a bélyegét a teljesítményekre. A kitűzött célt ettől függetlenül elérte a palotai különítmény, hiszen mindenki megszerezte a kvalifikációt, s a csapatbajnokin is számolni kell velük. – Mindenképp ki kell emelni néhány kimagasló eredményt. Gondolok itt elsősorban Godzsa Zoárdra, aki hihetetlen léptekkel halad, máris az ország élvonalába „lőtte” magát. A mostani hatodik helyezése ne tévesszen meg

hogy nekik is megvan a kvalifikáció. Székely Imre a veterán mezőnyben sokáig vezetett, de aztán a pokoli hőség őt is megtréfálta, magas pontszáma és harmadik helyezése ettől függetlenül elismerést érdemel – mondta el kérdésünkre Oláh Tibor, aki maga is indult a sándorfalvi viadalon. – Az első helyezéssel elégedett voltam, a teljesítmén�nyel már nem. A nagy meleg nagyon megterhelte az íjamat és persze engem is. Rossz kezdés után egy való-

593291

Várpalota Város Önkormányzata egyfordulós pályázatot hirdet az alábbi, nem lakás célú ingatlanok bérletére: 1.) V árpalota, Táncsics M. u. 3/4 szám alatti, 48 hrsz-ú, 109 m² alapterületű üzlethelyiség A helyiség bérbeadása: színvonalas vendéglátói-kereskedelmi tevékenység céljára A pályázati biztosíték összege: 210 000 Ft. 2.) V árpalota, Szabadság tér 3. szám alatti, 171/1/A/39 hrsz.-ú, 34 m²-es üzlethelyiség A helyiség bérbeadása: színvonalas kereskedelmi/ szolgáltatási tevékenység céljára A pályázati biztosíték összege: 70 000 Ft. 3.) Várpalota, Készenléti ltp. 41. szám alatti, 4153/2 hrsz-ú, 58 m² alapterületű helyiség A helyiség bérbeadása: tárolási, raktározási tevékenység folytatására A helyiség rossz műszaki állapotú, felújításra szorul. A pályázati biztosíték összege: 14 000 Ft.

584253

10


HIRDETÉS

várpalotai hírek 2020. július 10.

11

NEMZETI KONZULTÁCIÓ

A KORONAVÍRUSRÓL

A TE ORSZÁGOD. ORSZÁGO A TE HANGOD. A NEMZETI KONZULTÁCIÓ 10. KÉRDÉSE

u A koronavírus-járványt követő gazdasági válság kezelésére Soros György új tervvel állt elő. Ebben azt javasolja, hogy az Európai Unió tagországai vegyenek fel hatalmas kölcsönöket (örökkötvények), amelyek után generációkon keresztül, örökre kamatot kellene fizetni. A szakértők szerint ez adósrabszolgaságba taszítaná a nemzeteket. Ön elutasítja Soros György tervét, mely beláthatatlanul hosszú időre eladósítaná hazánkat?

Mondja el Ön is véleményét! Kérjük, vegyen részt a Nemzeti Konzultációban! Készült Magyarország Kormánya megbízásából.

592725

ÉS A GAZDASÁG ÚJRAINDÍTÁSÁRÓL


12

várpalotai hírek 2020. július 10.

Szabadidőpark épül a Búcsú téren

Campanari-Talabér Márta és Telegdy László az épülő park előtt tervek szerint július hónap végére el is készülnek, az átadást követően birtokba is vehetik a parkot az inotaiak.

07. 10. Szent Anna 07. 11. Szent Donát 07. 12. Borostyán 07. 13. Kabay 07. 14. Belvárosi 07. 15. Szent György 07. 16. Szent Anna 07. 17. Szent Donát Belvárosi gyógyszertár Várpalota, Szent István út 2. Jól halad a munka, a tervek szerint július végére elkészül az inotai szabadidőpark

ÖNKORMÁNYZATI FELHÍVÁS Ugyan a koronavírus-járvány nyugvópontra jutott Várpalotán, ám amennyiben mégis észleli magán a fertőzés magas lázzal, hidegrázással, száraz köhögéssel és nehézlégzéssel járó tüneteit, akkor személyesen ne menjen a rendelőbe, hanem telefonon hívja fel a háziorvosát. Amennyiben nem tudja elérni, akkor tárcsázza a Várpalotai Mentőállomás számát. Felnőtt háziorvosi körzetek és telefonszámok: 1. sz. körzet: dr. Komáromi Erzsébet, 2. sz. körzet: dr. Dancsó Mária Éva, 3. sz. körzet: dr. Székely Anikó, 4.sz. körzet: Tóthné dr. Bakonyi Csilla, 5 sz. körzet: dr. Lestyán János, 6. sz. körzet: dr. Opsitos István, 7. sz. körzet: dr. Babics Mária, 8. sz. körzet: dr. Fekete Csongor, 9. sz. körzet: dr. Szalai Marianna, 10. sz. körzet: dr. Bagi Andrea, Gyermek háziorvosi körzetek és telefonszámok: 1. sz. körzet: dr. Merényi Adrienn, 2. sz. körzet: dr. Resch Gabriella, 3. sz. körzet: dr. Kriesch Kornélia, Várpalotai Mentőállomás:

telefon: 88/372-910, +3670/286-33-60 telefon: 88/582-501, +3670/624-72-60 telefon. 88/582-470, +3630/327-70-13 telefon: 88/599-570, +3630/969-68-57 telefon: 88/472-700, +3620/333-45-55 telefon: 88/475-124, +3630/979-35-65 telefon: 88/472-700, +3630/381-36-97 telefon: 88/470-393, +3670/318-68-17 telefon: 88/592-900, +3630/539-78-22 telefon. 88/479-603, +3630/640-41-42 telefon: 88/582-471, +3670/379-03-94 telefon: 88/744-940, +3620/465-45-94 telefon: 88/744-955, +3630/204-30-60 telefon: 88/412-104

Borostyán Gyógyszertár Várpalota, Bakony u. 3. Kabay János Gyógyszertár Várpalota, Táncsics u. 15. Szent Anna Gyógyszertár Várpalota, Veszprémi u. 7. Szent György Patika Várpalota, Szabadság tér 4. Szent Donát Gyógyszertár Várpalota, Honvéd u. 3.

Jelentesse meg Ön is apróhirdetését lapunkban

már 500 Ft-tól! Hirdetésfelvételi pont:

Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft. 8100 Várpalota, Szent István u. 16. II. em.

Várpalotai Rendőrkapitányság 88/371-511 Várpalotai körzeti megbízottak csoport­ vezetője: 30/650-7171 Pétfürdői Hivatásos Tűzoltóság +36-88-590-623 Várpalotai Közszolgáltató Nonprofit Kft. Központ: 88/592-110, szállítási ügyfélszolgálat: 88/592-112, fűtőmű vezénylő: 88/479-018 Fátyol temetkezés: 88/471-352, 24 órás szállítási ügyelet: 30/385-6206 Kéményseprés 1818/9 Bakonykarszt Zrt. Hibabejelentés: 88/471-710 Eon – hibabejelentés Áram: 80/533-533, gáz: 80/301-301 Városi gyermekorvosi rendelők: Várpalota, Újlaky u. 10. Dr. Kriesch Kornélia tel.: 06/88/ 744-955 Dr. Resch Gabriella tel.: 06/88/ 744-940 Várpalota, Bakony u. 14. Dr. Merényi Adrienn tel.: +3688/582-471 Központi háziorvosi ügyelet 06-70/3703-104 és egészséggel kapcsolatos „Több évtizedes, atáplálkozással a súlyos betegség, hátam mögött tudom, hogy

KÖRNYEZETVÉDELEM, MUNKAVÉDELEM

HALLOTTA? Nekünk fontos az Ön hallása!

vagy kutatómunkával azaz a szívbetegség megelőzhető ami apám halálát okozta, biztosítható Az erek és a szív egészsége akár vissza is fordítható. és potenciálisan halálos életveszélyes sebészeti beavatkozások hogy mindez elérhető gyógyszerek nélkül is. Megtanultam, ételeket fogyasztjuk. pusztán azzal, hogy a megfelelő

„

Hatósági ügyintézések Engedélyezési dokumentáció készítése

hallókészülék Minőségi angol ETUNE hihetetlen KEDVEZŐ ÁRON, plusz AKCIÓS ELEM vásárlási lehetőség!

(Dr. Colin Campbell: Kína-tanulmány)

MŰSZERES MÉRÉSEK rezgés,

VeszpréM Metodic Központ és anyagcser etípus-Mér

(légszennyezés, zaj, klíma, fény, stb.)

www.blautech.hu mail@blautech.hu 590-059 Tel.:+36(88)590-050, Fax:+36(88) 8200 Veszprém, Hársfa u. 39.

továbbra is ingyenes!

A hallásvizsgálat 1. Veszprém, Szeglethy u. 06 88 329 037 Belvárosi Üzletház • Tel.:

BLAUTECH Kft.

Belvárosi Üzletház, Szeglethy u. 1. 2. em. Bejelentkezés: 06 20 46 777 50

08090608

Hétköznap, szombaton, vasárnap és ünnepnap is este 22 óráig van a városban gyógyszertári ügyelet.

Hasznos telefonszámok

ZÁM 2013. február 21. • MUTATVÁNYS

várpalotai hírek Ingyenes városi közéleti

Fókuszban

Megoldás lehet az elkerülő?

TAGJA A MAR ATON L APCSOPORT

lap

fusa Leitner Ferenc, a város fotográ a húszévesekkel művelődésiház-igazgató

is felveheti a versenyt 5.

oldal

Jó példa az összefogásra A 90 éves egykori

Több tényező is befolyásolja a város levegőjének 6–7. oldal minőségét.

Jótékonyság

Közel 21 millió forint­ ból épült meg az a többfunkciós műfüves sportpálya Várpalo­ tán, amelyet szerdán délután ünnepélyes keretek között adtak át a város sportolóinak. a – Nagy öröm ez a pillanat hi­ város sportszeretőinek, pálya szen a most elkészült lehetőséget ad a labdarúgás kosár­ mellett a kézilabda, a a te­ labda, a röplabda, illetve nisz sportágak gyakorlására. három­ A város közvetlenül a be­ millió forintot biztosított önkor­ ruházáshoz, míg az mányzati tulajdonú Palota­ sport Kft. további kétmillió mint forintot tett hozzá a több 15 millió forintos belügymi­ – nisztériumi támogatáshoz fel­ mondta el a létesítmény avatásán a térség polgármes­ terei, önkormányzati képvise­ lői és sportolói előtt Talabér

segítő kéz Hubának

Adománygyűjtő rendeza vények a településen gyilkos kórral küzdő kisfiú támogatásáért. 2. oldal

sPoRt Talabér Márta polgármester

és Kontrát Károly belügyi

napokban látta már játszani bi­ itt a gyerekeket, az minden a zonnyal jó döntésnek tartja beruházást. Kontrát Károly belügyi államtitkár kijelentet­ is te: jó helyre, egy sportban al bíró komoly hagyományokk város legendás sporttelepére rium került a Belügyminiszté Márta polgármester. pályázatán nyert összeg. fut­ Megjegyezte, voltak ugyan – Az 50 éve elkészült épí­ olyan negatív felhangok a pálya elmúlt ballpályán egykoron tése kapcsán, ám aki az

államtitkár végezték el a

nagy klasszisok játszottak, mint Kerkai, Lakics, Horváth Bízom vagy épp Palkovics. benne, hogy ez a létesítmény hogy is hozzájárulhat ahhoz, oz a jövőben a hagyományokh a palo­ méltóan szerepeljenek el az tai sportolók – mondta államtitkár. Szoboszlai István, a sport­ pályát csarnokot és a műfüves Kft. üzemeltető Palotasport

kezdőrúgást

ügyvezető igazgatója hangsú­ pél­ lyozta, az összefogás szép ellá­ dája a villanyvilágítással minő­ tott létesítmény, a kiváló ségű, holland műfűvel borított vették területet nagy kedvvel Az birtokba az ifjú sportolók. a ünnepélyes átadást követően és Várpalotai Bányász U11­es U13­as labdarúgói játszottak sport­ bemutató mérkőzést a pályán.

t! Az öN NyugA lmáér értékeire Amíg ön távol van, figyelünk

rádiós távfelügyelet,

www.nemethszerviz.hu

nagyobb biztonság, kisebb havi

70-317-3535 Tel.: 88-565-420, Autójavítás t Eredetvizsgála Mûszaki vizsgáztatás Új zöldkártya

Ingyenes olajcsere tés Ózonos klímafertõtlení lanítás Utastér-szagta

GARANCIÁVAL!

telefon: 88/577-050

12. Veszprém, Csap u.

egé

Újabb világcsúcsokat döntött meg a palotai Sztanke 10. oldal József.

Új MAZDA 6 !

m

zte

rke

költség

vagyonvédelmi Kft. Nyugalom Biztonsági és tér 2. 8200 Veszprém, Szabadság Tel.: 88/577-050, 88/577-060 Fax: 88/577-053

Világbajnok erőemelő

M

Automodern Kft.

08090556

Ügyeletes gyógyszertárak Várpalotán

08090573

de más kondicionáló berendezések is megtalálhatóak lesznek majd a létesítmény területén. A kivitelezéssel a

08090576

hozzunk létre, ahol nemcsak a felnőttek tudnak sportolni, hanem az egész család együtt lehet, több generáció szórakozhat együtt, ezért a kültéri fitneszelemek mellett már a pályázatban is terveztünk játszótéri elemeket – mondta el kérdésünkre Petneházy Beatrix, a városrész önkormányzati képviselője. – Bízom benne, hogy minden korosztály örömét leli

08090595

A közel 14 millió forintos pályázati forrásból megvalósuló létesítmény kivitelezési munkálatait a munkaterület átadását követően az elmúlt héten kezdték el a szakemberek a Búcsú téren. – Egy évvel ezelőtt adta be a pályázatot a Thury Sport Kft. egy inotai szabadidőpark építésére. A célunk az volt ezzel a lépéssel, hogy egy olyan komplex létesítményt, egy közösségi teret

majd a szabadidőparkban, ahova egy másik pályázatunkból fákat és cserjéket is ültetünk majd, hiszen a nyári melegben nagy szükség lesz az árnyékot adó növényekre. Emellett kialakítunk parkolókat is, de padok, szemetesek és egy szaletli is lesz a területen – tette hozzá a helyszínen Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere. Telegdy László, a kivitelező Acer Kft. ügyvezetője elmondta, közel 1000 négyzetméteres területen építik fel a szabadidőparkot, ahol a gyermekjátékok mellett zömében saját testsúlyos edzést lehetővé tevő kültéri fitneszeszközök kapnak helyet,

08090559

A hónap végére elkészül az inotai Búcsú téren az a szabadidőpark, amelynek területén a fitneszelemeken kívül gyermek-játszóegységek, valamint szaletli, padok és parkolók is helyet kapnak majd.

Veszprém, Házgyári út

24/1. 88/400-900


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook