Várpalotai Hírek - 2019. 11. 22.

Page 1

2019. november 22. • VII. évfolyam, 42. szám

várpalotai hírek Ingyenes városi közéleti lap

KRÓNIKA

Megalakultak a bizottságok

A MAR ATON L APCSOPORT TAGJA

Várpalota, a csellónagyhatalom Nemzetközi mezőny a VIII. David Popper Nemzetközi Csellóversenyen

6. oldal

Örömzene a születésnapon

Megválasztotta az önkormányzati bizottságok tagjait a várpalotai képviselő-testület 3. oldal

KÖRKÉP

Fealavatták az elsős diákokat

A humoros feladatokat sem nélkülözte a Faller középiskolában tartott jó hangulatú elsősavató rendezvény 10. oldal

SPORT

Veszprémben is győzött a csapat Rendhagyó koncertre várta a bulizni vágyókat az elmúlt hétvégén Várpalota közkedvelt partizenekara, a Funthomas Band. Rendhag yó, hiszen Kaszás Gábor, a banda bas�szusg itárosa és vezetője 40. születésnapját ünne-

pelte. Ebből az alkalomból felesége eg y nag yszabású bulit szer vezett, aminek ko o r d i n á l á s á b a v é g ü l

maga az ünnepelt is bekapcsolódott. Ennek megfelelően nem csak egy szimpla koncertre várták a közönséget, hanem még három másik formáció színpadra lépésével adtak ízelítőt a népszerű basszusgitáros zenei múlt-

jából. Többek között Likó Marcell, a Vad Fruttik zenekar frontembere is beszá l lt zenélni, íg y az ős-Fruttik is a közönség elé lépett a Kaszi 40 névre keresztelt koncerten.

(Részletek az 5. oldalon.)

Az Alsóörs elleni hazai siker után Veszprémben is nyert a VBSK kézilabda-­ együttese 14. oldal

F I X , H O S S Z Ú T Á V Ú M U N K A H E LY E K I N G Y E N E S S Z E R Z Ő D É S E S J Á R AT O K K A L Betanított munkakörökbe ülő és álló munkaállomásokra operátorokat, kézi összeszerelőket, gépkezelőket, vizuális ellenőröket, élelmiszeripari leszedőket

targoncavezetőket, kézi anyagmozgatókat 8 vagy 12 órás munkarendbe SMT operátorokat elektromos karbantartót, quality technikust, karbantartó technikust, teszttechnikust, folyamattechnikust keresünk AZONNALI kezdéssel Női és férfi munkavállalók jelentkezését egyaránt várjuk!

Kezdő alapbérek 180.000–286.000 Ft/hó-tól

Pótlékok (de. 10%, du. 20%, éj 40%), Étkezési támogatás (13.000 Ft/hó) + Cafeteria, Teljesítményprémium, 13. havi bér, Nyereségrészesedés, Gyermekek iskolakezdési támogatása (15–40.000 Ft/gyermek)

M-K. R. Sz.: 3440/2001; M-m Ny. Sz.: 1237/2001., 5448/2008.; A. Ny. Sz.: NAIH 73314/2014.; NAIH-85575/2015.

1, 2, 3 és folyamatos műszakrendbe

2019. november 26. (kedd) 9 óra – Várpalota – Jó Szerencsét Művelődési Központ

359091

A következő tájékoztató (regisztráció és tesztírás) időpontja és helyszíne:


2

KRÓNIKA RÖVID HÍREK Katasztrófavédelmi gyakorlat Katasztrófavédelmi gyakorlat lesz Várpalota, Ősi és Pétfürdő településeken 2019. november 27-én, szerdán. A települések a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X. 20.) kormányrendelet alapján, úgynevezett felső küszöbértékű üzem által veszélyeztetettek. A lakosság védelme megköveteli az évenkénti rendszeres gyakorlást. A gyakorlat során riasztási és tájékoztatási feladatokat gyakorolnak. Ennek keretében november 27-én, várhatóan 9.00 és 10.30 között a települések egyes utcáin a lakossági riasztórendszer hangos próbáját hallhatják. A lakosságnak a gyakorlat napján semmilyen tennivalója nincs. A gyakorlat napján okozott, a nyugalmat esetlegesen megzavaró zaj- és hanghatásokért szíves türelmüket és megértésüket kérjük, közölte lapunkkal Rauch József tűzoltó alezredes, a Veszprémi Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltségvezetője.

Begyűjtik a zöldhulladékot A Várpalotai Közszolgáltató Nonprofit Kft. 2019. november 28-án, csütörtökön kerti zöldhulladékgyűjtést tart Várpalota és Inota területén. A társaság ügyfélszolgálatán felvehető zöldhulladékgyűjtő matricát a maximum 110 literes zsákra, illetve maximum 70 centiméter hosszú és 50 centiméter átmérőjű, összevágott és összekötözött zöldhulladékra kell felragasztani. Azokat a zsákokat, kötegeket nem szállítják el a cég munkatársai, amelyeken nincs zöldhulladékgyűjtő matrica! Ha több zsákot, köteget helyeznek ki, akkor minden zsákra, kötegre szükséges matricát ragasztani. A cég kéri az ügyfeleket, hogy a zöldhulladékot reggel hat órára helyezzék az ingatlan elé.

várpalotai hírek 2019. november 22.

Középpontban az egészséges életmód Egészségnapot tartottak kedden a Bartos Sándor általános iskolában. A programon a témához kapcsolódó elméleti feladatok megoldása mellett a gyerekek zöldségekből és gyümölcsökből készítettek egészséges ételeket, amelyeket a nap végén közösen el is fogyaszthattak. Ínycsiklandó gyümölcs-, illetve zöldségsaláták készültek a Bartos Sándor Általános Iskola tematikus napján. Az egészséges életmódot népszerűsítő programoknak több évtizedes hagyománya van az intézményben, amelyet folyamatosan igyekeznek továbbfejleszteni. Így a tanulók már nemcsak elméleti feladatokat oldanak meg, hanem aktív tevékenységet is végeznek. A foglalkozáson a vetélkedő mellett zöldségekből és gyümölcsökből készítettek egészséges ételeket, amelyeket a nap végén közösen el is fogyaszthattak. Pócsik József

Munkában a diákok a Bartos Sándor Általános Iskola egészségnapján igazgató szerint az iskolai nevelésben fontos szerepet játszik, hogy rendszeresen felhívják a diákok figyelmét az egészséges életmódra. Az egészség napon készült salátákhoz az alapanyagokat a Máltai Szeretetszolgálat várpalotai cso-

portja biztosította. A karitatív szervezet egy belső pályázaton nyert el pénzösszeget az egészséges életmód népszerűsítésére. Céljuk, hog y a helyi iskolákban ilyen foglalkozások keretében próbálják felhívni a g yerekek fig yelmét az

egészséges táplálkozás fontosságára. A tematikus napon tanároknak és diákoknak egy­ aránt lehetőségük volt a vérnyomásuk és a vércukorszintjük megmérésre is a Várpalotai Diabétesz Klub jóvoltából.

Erzsébet-nap a katolikus iskolában Rövid, bensőséges ünnepséggel emlékeztek a Nepomuki iskola diákjai és tanárai Árpád-házi Szent Erzsébetre és az iskola alapító-igazgatójára, Dezső Mihálynéra kedden. A Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola ebédlőjében összegyűlt diákok előtt a középkor eg yik legismertebb és legkedveltebb szentjére

emlékezve idézték fel élettörténetét, majd a diákok képviselői megkoszorúzták az iskola aulájában 2014ben felavatott emléktábláját.

Dezső Anita édesanyjáról is mesélt az intézmény tanulóinak

várpalotai hírek

A Maraton Lapcsoport tagja

Az ünnepségen ott volt Dezső Anita, az elhunyt igazgató lánya, aki édesanyjára mint óvó és szerető tanítóra emlékezett a gyermekkora óta otthonaként tisztelt iskola falai között. Hangsúlyozta, édesanyja ereje és mély hite mindig jelen lesz az iskola szellemiségében. A megemlékezést az emléktábla előtt a Horváthné dr.

Csomó Orsolya vezényelte énekkar előadása tette emlékezetessé. Az egyházi iskola néhai igazgatónője 2014. március 22-én, 70 éves korában hunyt el. Tisztelegve életútja előtt, még az év novemberében emléktáblát állítottak számára, amelyet minden év novemberében, Erzsébet napján megkoszorúznak.

Zárásként megkoszorúzták Dezső Mihályné emléktábláját

Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: Heffler György Lapigazgató: Tremmer Tamás Ki­adja: Maraton Lapcsoport – Multivízió Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Felelős kiadó: Heffler György és Vida-Varga Andrea ügyvezető igazgatók Fotók és szöveg: SZPD Szerkesztőségi postacím: Várpalotai Hírek 8200 Veszprém, Házgyári út 12. e-mail: varpalotaihirek@maraton.hu Szerkesztőség és hirdetési információ: Maraton Lapcsoport Kft., Veszprém, Házgyári út 12., Tel.: 88/400-400, e-mail: veszpremmaraton@maraton.hu, http://www.maraton.hu, e-mail: maraton@maraton.hu. Hírszolgáltató és hirdetésfelvétel: Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft. 8100 Várpalota, Szent István u. 16. II. em. ujsag@hircentrumtv.hu, Tel.: 88/744-488 Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt., Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor Ferenc nyomdavezető Megrendelés száma: MVA 42/2019 • A lap ingyenes • Terjeszti a MédiaLOG-DMHM Zrt. • ISSN 2064-0366 • A Maraton Lapcsoport Kft. politikai hirdetéseket nem fogad be.


KRÓNIKA

várpalotai hírek 2019. november 22.

3

Megalakultak az önkormányzati bizottságok Rendkívüli ülésen döntöttek hétfőn a képviselők a várpalotai önkormányzat állandó bizottságainak, valamint Inota Városrész Önkormányzó Testülete elnökeinek és tagjainak személyéről. Campanari-Talabér Márta polgármester kérdésünkre elmondta, az elmúlt kilenc évhez hasonlóan továbbra is öt bizottságban dolgoznak majd a képviselők és a külső tagok. – A bizottságok összetételéről tárgyalásokat folytattam a választásokon részt vevő pártokkal. Majdnem teljes mértékben sikerült is konszenzusra jutni, ezt tükrözte az előterjesztés és a szavazás is – mondta el Várpalota polgármestere. A Humán Erőforrás Bizottság elnöke továbbra is Galambos Szilvia lesz, a képviselői tagok Antal László, Csővári Zsófia Réka és Sipos Tamás, míg külső tagként Csóti Tamásné, Farkasné Szász Mariann és Regenye Mariann dolgozhat majd a testületben. A Gazdasági Bizottság elnöke Treuer Imre lesz, a

képv iselői tagok A ntal László, Balatoni Csilla Noémi és Petneházy Beatrix, a külsős tagok Borsik Ákos, Lehoczky Máté és Mórocz István. A Pénzügy Bizottságot Dániel Mária Magdolna vezeti majd. A képviselői tagok Csővári Zsófia Réka, dr. Dobos Tamás és Galambos Szilvia, míg a külsős tagok Lukács Péter, Pintér-Simon Ágnes és Vikol Csilla lesznek. A Jogi és Treuer Imre, Petneházy Beatrix, dr. Dobos Tamás, Galambos Szilvia, Antal László és Csővári Zsófia Réka Ügyrendi Bizottság elnöke dr. Dobos Tamás lesz, a képviselői tagok Sipos Tamás és Treuer Imre. Inota Városrész Önkormányzati Képviselő-testületének elnöke Petneházy Beatrix lesz, képviselő tagjai Bite Zoltán, Csővári Zsófia Réka és dr. Dobos Tamás, míg külsős tagjai Baloghné Csővári Barbara és Várpalota Város Önkormányzata által elnyert EFOP-1.5.2-16-2017-00010 száDomján Dávid.

Tisztelt Várpalotaiak!

mú HUMÁN SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE VÁRPALOTA TÉRSÉGÉBEN elnevezésű pályázat önkéntes programja keretében, az önkéntességen alapuló helyi kezdeményezések támogatása, a közösségi munka, a közösségfejlesztés, valamint az önkéntesség kultúrájának helyi szintű elterjesztése mellett, a városi szintű zöldterület-növelés, a közösségi szellem és közösségi élmény erősítését tűztük ki célul. Ezúton szeretnénk kifejezni KÖSZÖNETünket minden lakos részére, aki jelentkezett a felhívásunkra. Szeretettel várjuk Önöket a közösségi faültetésre, amely alkalmával tájékoztatást kaphatnak a fák átvételének módjáról, valamint szakmai tanácsadást kaphatnak a fák ültetésével kapcsolatban.

Sipos Tamás, Dániel Mária Magdolna és Balatoni Csilla Noémi

PÁLYÁZAT

Közösségi faültetés: 2019. november 30., szombat Közösségi faültetés helyszínei és időpontjai:

Várpalotai Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet

2 fő közterület-felügyelő munkakör betöltésére. Pályázat benyújtásának határideje: 2019. december 18. A részletes pályázati kiírás elolvasható a www.varpalota.hu honlapon az „Aktuális pályázati felhívások” menüpontban.

9.00 Rákóczi Telep – Faller Jenő utca (játszótér és a közút közötti terület) 9.45 Loncsos és Tési-domb tájékoztató: Erdődy P. T. u. 16. (volt Béke Étterem) faültetési helyszínek: Bezerédi utca melletti zöldterület, valamint a Bakony utca és a Hegyhát utca kereszteződése 11.30 Belváros – Várjátszótér melletti zöldterület 12.30 Kismező – Vörösmarty utcai játszótér 14.15 Inota – Búcsú tér 2019. december 4., szerda 16.00 Kálvária – Róbert K. utcai játszótér Campanari–Talabér Márta polgármester


4

PROGRAMAJÁNLÓ

várpalotai hírek 2019. november 22.

Mesevetélkedő kisdiákoknak Közel 25 éve rendezi meg évről évre hagyományos mesevetélkedőjét a Várkerti Általános Iskola Inotai Tagiskolája. Idén is öttagú, szakavatott zsűri előtt zajlott a verseny, ezúttal Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdő című meséjét kellett feldolgozni a gyerekeknek. Az Inotai Tagiskola hagyományos mesevetélkedőinek minden évben más-más történet az alapmotívuma. Idén Lázár Ervin jellegzetes hangvételű meséje, a Négyszögletű kerek erdő volt a feldolgozandó mese. A játékosan komoly feladatok megoldása mellett a vetélkedő legnépszerűbb feladata az aktuális mese egy részletének dramatizálása volt. A megmérettetésre jelentkező csapatok ki is használták a lehetőséget. A mese négy epizódja jelent meg a gyermekek

2019.11.22., péntek 19.00 Presszó – VIII. David Popper Nemzetközi Csellóverseny eredményhirdetése és gálakoncertje – Elsősavató a Faller középiskolában – Globo Portré 2019.11.23., szombat 15.00 Hírfolyam Heti esemény- és hírösszefoglaló 2019.11.24., vasárnap 15.00 Hírfolyam Heti esemény- és hírösszefoglaló

A mesék egy-egy részletét elő is adták a gyermekek az Inotai Tagiskola tornatermében előadásában, különböző felfogásban. A fájós fogú oroszlán sztoriját két iskola is feldolgozta, de a közönség és a zsűri előtt megelevenedett Maminti, a kicsi zöld tündér históriája is.

A Zöld Istvánné által elnökölt zsűri a Várkerti Általános Iskola csapatát hirdette ki győztesként. Második helyen végeztek a Bán Aladár Általános Iskola gyermekei, míg a képzeletbeli

A Zöld Istvánné vezette zsűrinek nem volt egyszerű dolga, amikor dönteni kellett a helyezésekről

dobogó harmadik fokára az Ősi Általános Iskola egyik csapata léphetett. A hagyományoknak megfelelően a vetélkedő végén a helyezést el nem ért csapatok tagjai is kaptak ajándékot. A részvételt bizonyító emléklap mellett toll és a felkészítő tanárok által horgolt, virágmintás kulcstartó is szerepelt a jutalmak között. A zsűriben helyet foglaló Zsigmond Tamara a saját ajándékaként nyújtott át egy történetet Lázár Ervin életművéből, amelynek szövegvilágában az íróra jellemző módon a valóság és a fantasztikum szinte megérintik egymást, erős szimbiózisban élnek a történetben.

PROGRAMAJÁNLÓ Koncert

Rendezvény

Városi

mesemondóverseny

november 29-én, pénteken 14 Zorán-koncert november 26-án, A Thuri György Gimnázium órától a Thury-várban kedden 19 órától a Jó Szerennovember 22-én, pénteken 18 csét Művelődési Központban órától tartja szalagavató Könyves játszó gyermekeknek Tokos Zoltán gitárművész (képününnepségét a Jó Szerencsét november 29-én, pénteken 17 kön) ad koncertet november Művelődési Központ színházórától a Krúdy Gyula Városi 29-én, pénteken 17 órától a termében Thury-várban Könyvtárban Jubileumi bál a szépkorúakért Jótékonysági hangverseny november 23-án, szombaton Inotai advent első alkalom december 1-jén, vasárnap 16 19 órától a Thury-várban, az november 30-án, szombaton órától a várpalotai evangélikus idén 25 éves Szépkorúak Otttemplomban 15 órától az Inotai Faluházban. hona szervezésében. FellépAz Eszter-lánc mesezenekar ad Műsort ad a Csengőhangok nek: Lőrincz Máté és az OrszáMikulás-napi koncertet decemgos Musical & Operett Kurzus Kórusa ber 7-én, szombaton 17 órától a tehetséges fiataljai Thury-várban. A belépés ingyeVárpalotai advent első alkalom nes, de regisztrációhoz kötött. A Krúdy Gyula Kreatív Írókör december 1-jén, vasárnap 17 november 27-én, szerdán További információk a Manduórától a Thury-vár udvarán. 16.30-tól tartja következő fogláskert Alapítvány internetes oldalán lalkozását a városi könyvtárban Énekel Kocsis Tibor

2019.11.25., hétfő 19.00 Presszó – „Tegyen ön is a balesetmentességért” – vezetéstechnikai kisfilm – Mesevetélkedő az Inotai Tagiskolában – Sztárportré 2019.11.26., kedd 19.00 Ismétlés 2019.11.27., szerda 19.00 Hírmozaik – „Pályakép” – előadás-sorozat a Faller középiskolában – Emberekkel való bánásmód és kommunikáció – Erzsébet napi megemlékezés és koszorúzás a Nepomuki iskolában – Egészségnap a Bartos iskolában – Rákóczi-emlékfal-avatás a Bán Aladár Általános Iskolában – Zeneiskolai növendék­ hangverseny – Városi közmeghallgatás – Városháza – Diagnózis – egészségügyi magazin 2019.11.28., csütörtök 19.00 Ismétlés


KÖRKÉP

várpalotai hírek 2019. november 22.

5

Emlékezetes születésnapi koncert

Likó Marcell, a Vad Fruttik énekese is beszállt némi örömzenélésre a koncerten

Az ünnepelt, Kaszás Gábor családja körében a rendezvényen

Rendhagyó koncertre várta a bulizni vágyókat az elmúlt hétvégén Várpalota közkedvelt partizenekara, a Funthomas Band.

köszönthetett a közönség. Ellátogatott ugyanis a születésnapi mulatságra Likó Marcell, a Vad Fruttik énekese is. Nem véletlenül, hiszen amellett, hogy Marcell várpalotai, s a mára országos hírűvé vált Vad Fruttik is innen indult egykoron, a zenekarnak sok éven át Kaszás Gábor volt a basszusgitárosa. Az első két Fruttik-lemezen (Rózsikámnak digitálisan, Egy éjszaka Bohémiában) hallhatták játékát a rajongók, többek között olyan slágerekben, mint a Sárga Zsiguli, a Nekem sen-

Rendhagyó, hiszen Kaszás Gábor, a banda bas�szusgitárosa és vezetője 40. születésnapját ünnepelte. Ebből az alkalomból felesége egy nagyszabású bulit szervezett, aminek koordinálásába végül maga az ünnepelt is bekapcsolódott. Ennek megfelelően nemcsak egy szimpla koncertre várták a közönséget, hanem

még három másik formáció színpadra lépésével adtak ízelítőt a népszerű basszusgitáros zenei múltjából. A sort a Thuri Gimi Allstars Band nyitotta, akik a várpalotai gimnázium közelmúltban tartott 60 éves jubileumi diáktalálkozójára verbuválódtak, s adtak nagy sikerű koncertet az intézmény udvarán. Másodikként a Dan’n’Roll nevű for-

máció lépett a közönség elé. A 2010-es Veszprémi Utcazene Fesztivál különdíját is elnyerő csapat többek között azért is fontos az ünnepelt életében, mert ebben a csapatban ismerkedett meg és kötött a mai napig tartó barátságot Kiss Dániel énekessel, aki nem mellesleg a kezdetektől a Funthomas Band frontembere is egyben. Természetesen a házigazda banda is a húrok közé csapott az örömzenélésbe torkolló esten a Vár Bistróban, ahol különleges vendéget is

kim sincsen vagy épp a Kemikáliák. Miután a jó kapcsolat a mai napig megmaradt a zenészek között, ezért néhány dal erejéig Likó Marcell is beszállt zenélni, íg y az ős-Fruttik is a közönség elé lépett a Kaszi 40 névre keresztelt koncerten. A Funthomas Banddel egyébként idén még találkozhatnak a várpalotaiak. December 22-én, a várpalotai adventi rendezvénysorozat keretében adnak koncertet a Thury-vár udvarán.

A művészet dicsérete Sokan gyűltek össze a művészet kedvelői közül, hogy tisztelegjenek az alkotóműhely három tagja előtt. Ősi Kovács Imre festőművész, a Magyar Kultúra Lovagja, Ősi község díszpolgára, az Ősi Kovács Alkotóműhely vezetője kitüntetéseket adott át olyan embereknek, akik

már több mint tíz éve tagjai ennek a remek csapatnak. – Nagyon nagy részük van abban, hogy Ősi község nevét öregbítik, hogy a művészetek sokaságát művelik, nem is gyermekded módon, hanem olyan színvonalon, amelyre már a hozzáértők is rábólintanak, ez igen.

Elsősorban a festészet, aztán az irodalom, az ének a zene és a szobrászat, a citerazenekar, a néptánccsoport, az énekkar és még sorolhatnám. Számtalan értéke van ennek a kis falunak, Ősi községnek. Az Ősi Kovács Alkotóműhelyt ismerik már szerte az országban. Nagyon sok helyen voltunk és bemutatkoztunk. Mindenhol sikert arattunk, bizonyítja ezt a rengeteg emléklap és ajándék – mondta el lapunknak Ősi Kovács

Ladányi Maya, Erdődi Maya és Brilló Erzsébet az Ősiben tartott ünnepség után Imre, aki ezt követően átadta az örökös tagságot igazoló díszoklevelet az Ősiben élő Brilló Erzsébet sokszorosan kitüntetett festőmű-

vésznek, valamint a nádasdladány i Ladány i Maya Aranytoll-díjas írónak és a várpalotai Erdődi Maya Aranytoll-díjas költőnek.

359081

Az Ősi Kovács Alkotóműhely örökös tagjává avatták a napokban Brilló Erzsébet festőt, valamint Erdődi Maya költőt és Ladányi Maya írót a helyi közösségi házban tartott ünnepségen.


6

FÓKUSZBAN

várpalotai hírek

Várpalota, a csellónagyhatalom

2019. november 22.

A verseny győztesei nagy sikerű gálakoncertet adtak a Thury-vár rendezvénytermében

Campanari-Talabér Márta polgármester is méltatta a rendezvényt

Emlékezetes gálaműsorral zárult az elmúlt hét végén a VIII. David Popper Nemzetközi Csellóverseny, amelyen 24 ország 75 ifjú csellistája mutatkozott be Várpalotán.

gos nemzetközi megmérettetésnek. – A világ minden tájáról összegyűlt fiatal művészek számára életre szóló élményt adott ez az egy hét – fogalmazott a városvezető. A Thury-várban tartott Márta polgármester elA z idei rendez vény t ünnepélyes eredményhirde- mondta, büszke arra, hogy Onczay Csaba, a nemzetkötésen Campanari-Talabér városunk ad otthont a ran- zi zsűri elnöke és Szili Gabriella versenyigazgató is sikeresnek értékelte. Onczay Csaba kiemelte, örömmel tölti el, hogy a David Popper verseny hagyománya 19 éve töretlen. A nemzetközi szaktekintély hangsúlyozta, a meg mérettetéseknek köszönhetően Várpalota ezen idő alatt csellónagyhatalomnak is tekinthető. A gordonkaművész kiemelte; minden alkalommal nehéz dolga van a zsűrinek a legjobbak kiválasztását illetően. Onczay Csaba, a zsűri elnöke gratulált a helyezetteknek

– Büszke vagyok arra, hogy Ázsiában, Amerikában, Ausztráliában és Európában most Várpalotáról beszélnek, ahol fantasztikus csellisták versenyeztek egy héten keresztül. Tudják, hogy Várpalota Magyarországon van, ahol a kitartás és a hit ennyi éven keresztül életben tartotta ezt a versenyt. Mert mi tudjuk, hogy az álmokat meg lehet és meg kell valósítani. Hinni kell magunkban és abban, amit fontosnak tartunk. A tehetség, a szorgalom és az elkötelezettség az, ami a világot előre viszi. Most a zene ereje segített bennünket – hangsúlyoztai Szili Gabriella. A hagyományokhoz híven idén is öt korcsoportban, négy napon át versengtek és mutatták be tudásukat a nemzetközi zsűrinek az ifjú csellisták. A nemzetközi megmérettetésen huszon-

Huszonnégy országból érkeztek ifjú csellisták és zenei szakemberek az elmúlt héten Várpalotára

Szili Gabriella versenyigazgató szerint jó úton járnak a szervezők

nég y országból összesen hetvenöten vettek részt. Ebben az évben Magyarországról kilencen jelentkeztek, de jöttek fiatal muzsikusok Németországból, Dél-Koreából, Kínából, Ausztráliából és Hongkongból is. A záró gálahangversenyen értékelték a versenyzőket. Minden korosztályban több első, második és harmadik díjról is döntött a zsűri. Ami a magyar eredményeket illeti, Balog Nella megnyerte kategóriáját, saját korosztályában Hartmann Domonkos a második lett, Hagiwara Riku pedig harmadik helyen zárt korcsoportjában. A Mendelssohn Kamarazenekar különdíját, egy közös fellépési lehetőséget szintén Balog Nella érdemelte ki. A záró gálahangversenyen a megmérettetés öt korcsoportjának első helyezettjei léptek színpadra.


KÖRKÉP

várpalotai hírek 2019. november 22.

7

Jótékonysági gálaest az otthonért

Oravecz Edit, a Pannon Várszínház színművésze is fellépett a gálaesten

Csehné Huszics Márta, a Szépkorúak Otthona vezetője

A várpalotai Szépkorúak Otthona fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendeztek az elmúlt héten ünnepi gálaműsort a Nagy Gyula Galériában.

tény Stefánia és Keresztény Kincső, Mellárné Mikolics Judit, Boza Gábor, Juhosné Vavró Zsuzsanna, Zöld Istvánné, a Senior Örömtánc

Huszonöt éve kezdte meg működését Várpalotán a Szépkorúak Otthona. A jeles évfordulót eg y jubileumi programsorozattal ünnepli az intézmény. Ennek egyik állomása volt az a múlt heti gála, amelyen a fellépők többsége valamilyen módon érintett az otthonban folyó munkában. Az eseményt Csehné Huszics Márta intézményvezető nyitotta meg, aki hangsúlyozta, az elmúlt két és fél évtized alatt remek dolgot hoztak létre elődeik, ezért kollégáikkal most is folyamatosan azon dolgoznak, hogy az ellátottak hétköznapjait még színesebbé és szebbé tegyék. Elmondta, a

rendezvényen befolyt ös�szegből egy társalgót szeretnének kialakítani az intézményben. – A gála az egyik ellátott hozzátartozójának ötlete volt, amelyhez több önkéntes is csatlakozott, illetve mindazok, akik valamilyen módon pártolnak minket. Akik ma este fellépnek, közvetlenül vagy közvetve, de valamilyen módon érintettek az intézményben folyó munkában – fogalmazott köszöntőjében Csehné Huszics Márta. – Azt az utat, amelyen mi járunk, az idősek adták át nekünk. Talán soha nem fogunk annyit dolgozni életünk során, amennyit ők dolgoztak feleannyi elismeré-

Böjte Márton verset szavalt a Nagy Gyula Galériában

sért. Egyre szorosabb a kötelék köztem és köztük, s erről minden, az intézményben tett látogatásom tanúbizonyságot tesz – emelte ki a rendezvényen Kóti László, az Öcsi Cukrászda tulajdonosa, akit, mint mondta, önkéntesként személyes szálak is kötnek a Szépkorúak Otthonához. A köszöntő beszédeket követően a gála repertoárjában főként prózai előadásokat láthatott a közönség, de ug yanúg y tapsolhattak a zenés-énekes és táncos produkcióknak is az esten. A rendezvényen Oravecz Edit színművész mellett közreműködött Körmöci Judit, Böjte Márton, Keresz-

Csoport, a Tinódi Kamarakórus, valamint a Szépkorúak Otthona munkatársai, Epingerné Varga Judit és Bihariné Dobai Ildikó.

Körmöci Judit énekelt a jótékony célú rendezvényen

Sokan ellátogattak a 25 évvel ezelőtt alapított otthon ünnepi programjára


HIRDETÉS

várpalotai hírek 2019. november 22.

350617

8


2019. november 22.

HIRDETÉS

9

350618

várpalotai hírek


10

KÖRKÉP

várpalotai hírek 2019. november 22.

Felavatták az elsősöket a Fallerban Elsősavatót tartottak az elmúlt héten a Faller középiskolában. A vidám hangulatú Faller-­ nap programjait évről évre a helyi diákönkormányzat állítja össze. A szervezők idén is ügyeltek arra, hogy a feladatok minél viccesebbek és a diákok számára szórakoztatóak legyenek. önkormányzat. Feladata többek között a diákok érdekeinek védelme és jogainak érvényesítése, mindemellett az iskolai élet szabályainak alakításában is szerepet vállalnak, mondta el lapunknak Szűcs Roland Zsolt. Az elsősavató feladatai között volt például célra smink, ahol bekötött szemmel kellett az egyik diáknak kisminkelni a társát, mind­ emellett dal-, illetve idézetfelismerésben, valamint több, ügyességet igénylő feladatban is meg kellett mutatni rátermettségüket a tanulóknak. A feladatok megoldásában igyekezett mindenki egyformán kivenni a részét. A nap zárásaként egy-egy rövid műsort is kellett adni-

VT Plasti Plastic c Gyártó Kft Kft..

(autóipar) keresünk

Feladatok: kapcsolattartás partnereink együttműködő osztályaival és az Alap Inspektor minőségellenőrzési, bejövőáruellenőrzési és mérőszobai csoportjaival.

Az aláb bbi pozzícióba a kere es mun nkatárrsat:

VT Plastic Gyártó Kft. 8000. Székesfehérvár, Berényi u. 72-100. HR osztály illetve elektronikusan horvath.renata@plastic.videoton.hu Tel.: 22/554-097

358335

MÉRŐOPERÁTOR

Amennyiben állásajánlatunk felkeltette érdeklődését, önéletrajzát (munkakör megjelölésével) az alábbi címre várjuk:

uk a kilencedikeseknek, majd bemutatni a közösen elkészített osztályzászlót. Végül a tanárok és a diákönkormányzat egyik tagja által alkotott zsűri kihirdette a Faller-nap győztesét. Az első helyen a 9. B osztály végzett. A második legtöbb pontot gyűjtő osztály a 9. EV lett, míg a harmadik helyet a 9. C osztály szerezte meg. Humoros feladatokat sem nélkülözött a diáknapi vetélkedő

Project Leadert

Cégünk nagy ipari múltta al rend delkező, a ma ai gazd daságii helyze etben is stabil ala apokon n nyug gvó, hosszú távú te ervekk kel ren ndelkezző válllalat, mely au utó óipa ari terrmék kek és más ip pari szzfé érábó ól szárma azó műanya agalkattrészek k gyárttásáva al oglalkoziik. Prrofilun nk mag gáb ba foglalja a az esszttétika ai, vala amint technika ai fo alk katrészzek gy yártásá át, festtését és szere elésétt is. Ha szzeretne e egy y stabill, fejlőd dő cég csapatába ta artozn ni küld dje el pályáza atát!

Munkavégzés helye: • Szé ékesffehérv vár, Berény yi út 72-100 0. Feladata: • A sajját gy yártású- és besze erzett tt alkattrésze ek mé érése// mérő őprogrramok k futt ttatása a • A mérrés során ta apaszztalt hibák jelzésse, vissszacssatolássa, ny yilván ntartá ása, szzámító ógépe es ana alitika a elkésszítésse Számunkra a megfelelő jelölt: • Közzépfok kú műsza akii végzzettség g (rajzzolvassás szzükség gess) • Öná álló go ondola atok, kreati tivitáss és prroblém ma-m megold dási készsé ég, • Dinam mikuss, fele előssé égtelje es mu unkavé égzéss jelle emzi • Alapfo okú műszak ki rajzz olvasási készsé ég • Két mű űszako os mu unkare end vállalá ása (8 órás napi munk kavégzzéss) A munkakör betöltésénél előnyt jelent • Autó óiparii köve ete elmé ények k isme erete • Műan nyagipari termékek mérésében szerzett tapasztalat • Hexag gon op ptikaii mérő őgép, GOM M scan nner, CM MM isme erettek k Amit kínálunk: • Sta abil, hosszzú távú ú mun nkalleh hetősség • Sza akmai –éss szem mélyes fejlőd dési le ehető őség • Fiata alos csa apatt, min nimáliis szerrvezeti hierrarchiia • Kedv vező jutt tta atási csomag • Szakm mai ké épzés támo ogatássa • In ngyen nes sze erződ déses járat szám mos tellepülé ésről • Helyi bé érlet támog gatáss 70 000Ft érrtékbe en • Caffetériia jutt ttatássi csom mag

Táncos produkcióban is bizonyíthattak a diákok

Ezen felül felelőssége lesz az alaptevéékenysségekhez kapcsolódó ügyintézési, beszerzési feladatok ellátása egy műszakos munkarendben. Német és angol nyelvtudás, mérnöki végzettség és felhasználói szintű számítógép ismeret szükséges.

allas@alapinspektor.com e-mail címre várjuk.

Hétköznap, szombaton, vasárnap és ünnepnap is este 22 óráig van a városban gyógyszertári ügyelet. 11.22. Belvárosi 11.23. Szent György 11.24. Szent Anna 11.25. Szent Donát 11.26. Borostyán 11.27. Kabay 11.28. Belvárosi 11.29. Szent György

Borostyán Gyógyszertár Várpalota, Bakony u. 3.

Lakhatási költség 150 €/hó, maximum kétágyas szobákban, a munkahelytől 300 méterre. Fizetés bruttó 2800 €/hó. Jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal és a pozíció megnevezésével az

Ügyeletes gyógyszertárak Várpalotán

Belvárosi gyógyszertár Várpalota, Szent István út 2.

358265

Minden évben Jenő-nap környékén tartják meg a Faller-napot a PSZC Faller Jenő Sza kg imnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában. Ez a nap kizárólag az elsősökről szól, ugyanis ekkor avatják fel őket egy vidám hangulatú egész napos rendezvény keretében. A 9. évfolyamos osztályközösségeknek szóló csapatépítő tréning célja, hogy az új osztályok összekovácsolódjanak. A Faller-nap programjait évről évre a helyi diákönkormányzat állítja össze. A szervezők idén is ügyeltek arra, hogy a feladatok minél viccesebbek és a diákok számára szórakoztatóak legyenek. A középiskolában már a kezdetek óta működik diák­

Kabay János Gyógyszertár Várpalota, Táncsics u. 15. Szent Anna Gyógyszertár Várpalota, Veszprémi u. 7. Szent György Patika Várpalota, Szabadság tér 4. Szent Donát Gyógyszertár Várpalota, Honvéd u. 3.

Hasznos telefonszámok Várpalotai Rendőrkapitányság 88/371-511 Várpalotai körzeti megbízottak csoportvezetője: 30/650-7171 Várpalotai Közszolgáltató Nonprofit Kft. Központ: 88/592-110; Szállítási ügyfélszolgálat: 88/592-112, Fűtőmű vezénylő: 88/479-018 Fátyol temetkezés: 88/471-352; 24 órás szállítási ügyelet: 30/385-6206 Kéményseprés 1818/9 Bakonykarszt Zrt. Hibabejelentés: 88/471710 Eon – hibabejelentés Áram: 80/533-533 Gáz: 80/301-301 Városi gyermekorvosi rendelők: Várpalota, Újlaky u. 10. Dr. Kriesch Kornélia tel.: 06/88/ 744-955 Dr. Resch Gabriella tel.: 06/88/ 744-940 Várpalota, Bakony u. 14. Dr. Merényi Adrienn tel.: +3688/582-471 Központi háziorvosi ügyelet 06-70/3703-104


2019. november 22.

HIRDETÉS

11

359088

várpalotai hírek


12

KÖRKÉP

várpalotai hírek 2019. november 22.

Húsz év emlékei dalban és képekben Jubileumi gálaműsorral ünnepelte meg fennállásának 20. évfordulóját a közelmúltban a tési Bakony Virágai Népdalkör. vább folytassa a közös dalolást, hangzott el a rendezvényen. Lelkes vezetőjük, Károlyi László, a népdalkör alapítója igen hamar sikerre vezette a csapatot. Első szakmai meg mérettetésükön, alig másfél évvel megalakulásuk után arany minősítést szereztek a KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népze-

Barátaikkal együtt ünnepelte évfordulóját az együttes

ÁLLÁST KÍNÁL

Pályázat! 2019. november 18-án

üzembe, egy műszakos munkarend-

megjelentek a Nemzeti Együttmű-

Tesztírás: 2019.11.26. 10 óra

8000 Székesfehérvár, Berényi u. 72-100. 188. sz. épület tel.: 22/554-097 HA LEMARADT A TESZTÍRÁSRÓL EGYEZTESSEN KOLLÉGÁNKKAL ÚJ IDŐPONTOT!

munkásokat keresünk! Jelentkezni a betanítottmunka16@gmail.com cí-

ködési Alap Egyszerűsített pályázatai! A pályázatokon 200.000 Ft vissza nem térítendő támogatást igényel-

szövetség díszoklevelének átvétele volt, amelyet a szövetség elnökségének nevében az alelnökök adtak át. Felemelő pillanat volt, 20 év kimagasló teljesítményét jutalmazták. Nag y tetszést aratott a közönség körében a közel hetven képből álló összeállítás is, mely a népdalkör életének legemlékezete sebb pillanatait örökítette meg. A színvonalas gálaműsort vendéglátással eg ybekötött zenés mulatság zárta.

Jelentesse meg Ön is apróhirdetését lapunkban

már

500 Ft-tól!

Hirdetésfelvételi pont:

hetnek a területi hatókörű egyesüle-

men vagy a 06-20/2346272-es tele-

tek, alapítványok. Pályázatírási infók:

fonszámon lehet!

06703103990 *48134*

*59098*

Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft. 8100 Várpalota, Szent István u. 16. II. em.

Zöldség kereskedés Burgonya: 167 Ft/kg – 15 kg-os, 2500 Ft/ zsák Vöröshagyma: 134 Ft/kg – 15 kg-os, 2000 Ft/ zsák k Sárgarépa: 150 Ft/kg – 10 kg-os, 1500 Ft/ zsák Fehérrépa zölddel: 667 Ft/kg – 3 kg-os, 2000 Ft/ zsák Lilahagyma: 200 Ft/kg – 5 kg-os, 1000 Ft/ zsák Nyitva: hétfõtõl péntekig: 8–16.00 óráig, szombaton: 8–13 órááig

278104

Szeretettel várjuk vásárlóinkat!

353639

A 8-aas út inotai leágazásánál, az elõzõ évekhez hasonlóan a gumikereskedés mellett árusítunk

357596

Munkavégzés helye: • 80000 Széékesfeehéérvár, Beeréényi u. 722-1000. Elvárások: • Minim mum 8 általános iskollai véggzettsség • Eggészségügyi alkalmasság • Sikkeres felvétteli teszt • 5 napos, 3 műsszakos, napi 8 órás munkkahét Amit kínálunk: • Határozatlan idejűű munkaszeerződés • Keedvezőő jutt ttaatásii csom mag (bónuszzproggram) • Három műszakoos munkarendben a kezzdő béér 207.000Ftt+póttlékokk • Cafettéria keret 70000 Ft/hó • Jó munkahelyi léggkör • Hoosszú távú munnkaleheetősség • Videootonos szeerződéses járatok IN NGYEN NES használlata • Helyyi bérllet tám mogaatás nettó 70000 Ft érttékbeen • Munkatárs ajánllássi program nett ttóó 400.000--100.0000Ftt értéékben

SZOLGÁLTATÁS

be, azonnali kezdéssel, betanított

Felvételt hirdet műanyag fröccsöntött alkatrész gyártásához TERMELÉSI MUNKATÁRS munkakörbe

igazi közösséggé kovácsolódtak össze az évek során, hogy gyermekeik és unokáik is velük dalolnak. A jubileumi gálán fellépett a berhidai Búzavirág Népdalkör, a peremartoni Őszi Napfény Népdalkör, az ösküi Forrás Népdalkör és Hajnal Citeraegyüttes, valamint a tési Széllelbéleltek Ének­ együttes. Harangi Brigitta és ifj. Lippert Ferenc tánca tovább emelte az est hangulatát. Az ünnepség nem várt eseménye a Vass Lajos népzenei

ruhaválogató

Székesfehérvári

VT Plasti Plasticc Gyártó Kft Kft..

Igazi közösséggé kovácsolódtak össze az évek során a dalkör tagjai

322427

A két évtizeddel ezelőtt alakult együttes egy idősek napi rendezvényen lépett fel először, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a falu életében felelevenítse a kulturális életet, amelyre igen nagy igény mutatkozott. A sikeres fellépés és az együtt éneklés öröme arra ösztönözte a többnyire idősekből álló énekegyüttest, hogy to-

nei Együttesek Szövetsége) által szervezett országos népzenei vetélkedőn. Ez a siker meghatározta további életútjukat. A tiszta forrásból fakadó igényes népzene tolmácsolása, át­ öröklése az utókornak vált eg yik fő célkitűzésükké. Nagy örömükre fiatalok is csatlakoztak a népdalkörhöz, így három generáció tagjai szólaltatták meg a színpadon a gyönyörű népdalokat. A korán elhunyt Károlyi László után Bakos Ilona vette át a népdalkör vezetését. Neki köszönhetően érte el a népdalkör az évek során a legkiemelkedőbb szakmai sikereket. Számos arany minősítés, Vass Lajos-nagydíj, különdíj, nívódíj, KÓTA Arany Páva-díj fémjelzi mun kájuk el ismerését. Mindezekben vitathatatlan érdeme van jelenlegi művészeti vezetőjüknek Patonai Fábián Renátának, aki töretlen hittel folytatja mestere és elődje munkáját. A szakmai sikereken túl leginkább arra büszkék, hogy


HIRDETÉS

várpalotai hírek 2019. november 22.

13

Kiemelt intézmény lett a Faller középiskola A Pénziránytű Alapítvány Iskolahálózatának ezüst fokozatú, kiemelt intézménye lett az idei tanévben a PSZC Faller Jenő Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma. A Pénziránytű Alapítvány 2008 szeptemberében jött létre azzal a céllal, hogy a hatóságokkal, civil szervezetekkel és piaci szereplőkkel együttműködve pénzügyi tudatosságot fejlesztő programokat dolgozzon ki és valósítson meg. Alapítói a Diákhitel Központ, a Mag yar Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank. Küldetésük, hogy segítsék az egyének és a családok felelős, megalapozott anyagi döntéseit, és szemléletformáló programjaink eredményeként javuljon a lakosság pénzügyi tudatossága. Veszprém megyében egyedüli intézményként kapta meg a rangos elismerést a várpalotai középiskola. Mindez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a Pénziránytű A lapítvány 2019/2020-as prog ramsorozatának is helyszíne lesz városunk. A pénzügyi projektnapot 2020.

ban. A foglalkozásokon a diákok szembesülhetnek azzal, mennyibe kerül például egyegy nyári fesztivál vagy külföldi nyelvtanulás, edzőtáborozás, a jogosítvány megszerzése vagy egy félév a felsőoktatásban. Ehhez kapcsolódóan megtanulják a pénzügyi tervezés fontosságát: végiggondolhatják, mikor és milyen bevételi forrásokkal kell rendelkezniük, hogy

ezen céljaikat, vágyaikat megvalósíthassák. A program második részében közismert vendégekkel – sportolókkal, zenészekkel – és az iskola egy-egy sikeres volt, valamint jelenlegi diákjának részvételével interaktív pódiumbeszélgetést tartanak a pénzügyi tervezésről, pénzkezelési technikákról, tippekről és a pénzügyi tudatosságról.

A projektnapokat minden helyszínen online pénzügyi kvízshow zárja, amelyen a diákok minimum 50 ezer, maximum 300 ezer forint összegű, a pénzügyi nevelésre fordítható támogatást nyerhetnek középiskolájuk alapítványának. A pódiumbeszélgetés és a kvíz ceremóniamestere az ismert zenész-műsorvezető Garami Gábor lesz.

május 19-én rendezik majd Várpalotán. Egy-egy projektnap megrendezésére bármely magyarországi középiskola jelentkezhetett, amely tagja a Pénziránytű Alapítvány Iskolahálózatnak vagy legkésőbb a jelentkezési adatlap benyújtásának határidejéig regisztrált. Közel harminc iskola jelentkezett a felhívásra, közülük választották ki azt a nyolc intézményt, amelyek helyszínt biztosíthatnak a programnak és egyben a Kiemelt Pénziránytű Iskola címet viselhetik a 2019/2020as tanévben. A szervezőktől megtudtuk, a rendezvény két interaktív tanórával indul, amelynek témája a középiskolások pénzügyei. Ezeket a tréningeket a helyszínt adó intézmény – előzetesen az alapítvány által felkészített – szaktanárai A rangos elismerést a Budapesten tartott Pénziránytű Workshop keretein belül vehették át a nyervezetik, 20–25 fős csoportok- tes intézmények képviselői


14

KÖRKÉP

várpalotai hírek 2019. november 22.

Fordítani tudott a Bányász

Új fegyverek a katonai kiképzés középpontjában

Az Alsóörs elleni hazai győzelem után az elmúlt hétvégén Veszprémbe látogatott a Várpalotai Bányász SK NB II-es férfi kézilabda-együttese.

a főszerep, de ebből is a mi csapatunk jött ki jobban, így megérdemelt, nagyszerű 2 gólos győzelmet arattunk Veszprémben (26:28) – számolt be a mérkőzésről a paloUgyan a találkozó a me- dekezésével kiegészülve a tahandball. gyeszékhelyen volt, ám a szünetre 2 gólosra tudták Soha Gergő, a VBSK edzőMárcius 15. úti csarnokban a faragni a hátrányt a pi- je elmondta, nehéz mérkőBányász drukkerei voltak ros-feketék (16:14). zésre számítottak, ami be is többségben. Mindez nem A fordulás után gyorsan igazolódott. – Az első félidőakadályozta meg az eredmé- egyenlített a Bányász, majd ben a rengeteg kihagyott nyes kezdésben a Veszprémi gyors gólváltás következett. helyzet, technikai hiba melKKFT U23 csapatát, hiszen Eztán azonban több techni- lett a védekezés sem műköGalambos gólja után gyors kai hibát vétett a Várpalota, dött eléggé, így a kapusaink egymásutánban négy talála- ezt kihasználta a Veszprém sem tudtak hozzátenni értot szereztek, így az ötödik csapata és a félidő közepére demben az eredmény alakupercre már háromgólos hát- ismét ők vezettek három gól- lásához. Az utolsó nyolc rányban volt a Bányász. Nem lal (22:19). percben Sári több védéséből, igazán működött a védekezés Ekkor úgy tűnt, ezen a mér- magasabb tempóra kapcsolés támadásban is rendre hi- kőzésen nem terem nekünk va tudtunk felzárkózni. A báztak játékosaink. Ezután babér, ám Soha Gergő tanít- második félidőre tüzesebben sikerült váltani és a 10. perc- ványai rácáfoltak a várako- jött ki a csapat, keményebb A Bakonykúti Kiképzőbázison gyakorlatoztak a katonák re már egalizálta az ered- zásokra. Alig öt perc leforgá- és pontosabb lett a védekeményt a palotai csapat (6:6). sa alatt háromgólos hátrány- zésünk, így a kapusteljesít- Az MH Bakony Harckiképző Központ közel A következő időszak azon- ból kétgólos palotai előny lett, mény is javult, a támadójáté- száz katonája vett részt az idei utolsó, blokkoban ismét a hazaiaké volt, a így a hajrára a VBSK érkezett kunk is eredményesebb lett. sított rendszerű kiképzésen, amelyet november Sikerült értékes két bajnoki ponttal hazautaznunk – ér- elején rendeztek a Bakonykúti Kiképzőbázitékelt a szakvezető. son. Folytatás hazai pályán november 23-án 18 órától az ETO A harckiképző központ ötA mobil kiképző csoport SZESE U23 csapata ellen. napos, általános katonai ki- egyik oktatója, Varga Iván képzése lőelőkészítő elméle- zászlós tapasztalata alapján Veszprémi KKFT U23– ti foglalkozásokkal, kézigrá- a CZ fegyvercsalád CZ P-09 Várpalotai Bányász SK 26:28 nát-anyagismerettel és do- pisztolya katonai szempont(16:14). bógyakorlattal kezdődött. A ból jobban megfelel a jövő Veszprém, 60 néző. V.: hét további részében annak kihívásainak, a korábban Szászfai Csaba, Tasnádi Lá- a CZ típusú fegyvercsalád- használt maroklőfegyverekszó. VBSK: Lakatos, Sári nak a két tagjával ismerked- hez képest megnövelt tárbe(kapusok) – Pongrácz, Deve- tek a katonák, amelyet a Ma- fogadó képességű, moderSoha Gergő edző Veszprémben is győzelemre vezette csapatát cseri 2, Szabó, Zergi, Dobos gyar Honvédség Zrínyi 2026 nebb kivitelezésű és kisebb 20. percben már 4 góllal ve- jobb előjelekkel. A hazaiak M., Somogyi, Dobos P. 5, Já- Honvédelmi és Haderőfej- tömegű, ami elősegíti a hatézetett a Veszprém (13:9). A próbáltak kapaszkodni, de rási, Szikra 5, Hegyi 3, Gás- lesztési Program keretein konyabb kezelhetőséget. A félidő hajrájára érkezett a mindig volt válaszunk a gólja- pár 2, Galambos 4, Dröszler belül vezetnek majd be. CZ BREN2 A1 gépkarabélykapuba Sári, beállt a sérü- ikra, így a vezetés végig a mi 1, Foki. Edző: Soha Gergő. Az ezred állományának nál praktikusnak tartotta a lésből visszatérő Devecseri kezünkben maradt. Az utolsó Kiállítás: 12 ill. 8 perc, 7m- hat főből álló mobil kiképző fegyver jobb- és balkezes és a fiatal Dobos Máté jó vé- 5 percben ismét a hibáké volt es: 4/3 ill. 4/3. csoportja tartott foglalkozá- szerelhetőségét, valamint a sokat a CZ BREN2 A1 gépka- szereléksínrendszer bővítrabélyról és a CZ P-09 ma- hetőségét modern célzóberoklőfegyver használatáról, rendezésekkel és fegyverrészleges szét- és összesze- lábbal. A kiképzés a Honvéreléséről, valamint karban- delmi Katasztrófavédelmi tartásáról, majd a békemű- Rendszer feladatainak oktaveleti pisztoly- és gépka- tásával, egészségügyi ismeGarantált nyugdíjbiztosítás rabély-éleslövészet sikeres retekkel, valamint elektronivégrehajtása volt a feladat kus információvédelmi fogadójóváírás lehetőségével minden résztvevő számára. lalkozással zárult.

MERT A JÖVŐ SZÁMÍT!

Élet-, baleset- és egészségbiztosítási védelem Garantált megtakarítás gyermekei jövőjére

Falussy Sándor biztosítási tanácsadó

Céges biztosítási megoldások Rendszeres díjas megtakarítások forintban és euróban

+36/20 289 8657 www.nn.hu

NN Biztosító

350699

falussy.sandor@partner.nn.hu

Pisztollyal és gépkarabéllyal is lőttek a blokkosított kiképzés során


KÖRKÉP

várpalotai hírek 2019. november 22.

15

112 KRÓNIKA

Látni és látszani A Várpalotai Rendőrkapitányság a Pétfürdői Közösségi Házba érkezők részére szervezett látásellenőrzési vizsgálatot a napokban. A kampányhoz a Berhidai Optika csatlakozott, amelynek munkatársa az érdeklődők látásának élességét ellenőrizte. A rendőrség az akció során kiemelte, hogy aki vezetés közben jól lát, az képes egyidejűleg távolra, közelre és oldalra látni. Az autóvezetéshez szükséges döntések és mozdulatok 90 százaléka a látástól függ. Az olyan külső tényezők, mint a sötétség vagy a rossz időjárási viszonyok rontják a látást, ezért is szükséges, hogy mindenki évente legalább egyszer ellenőriztesse látását szakemberrel. Akkor is, ha úgy gondolja, nincs szüksége látáskorrek­ cióra, hiszen ezzel is hozzájárulnak a balesetmentes és biztonságos közúti közlekedéshez. A program során a rendőrség felhívta a figyelmet a megváltozott időjárási, látási és útviszonyokra, valamint annak fontosságára,

hogy a gépjárművezetők a téli időszakra felkészítve vegyenek részt a közúti forgalomban járműveikkel. Az érdeklődőket a rendőrök ösztönözték, hogy a kampányhoz csatlakozó benzinkutakon vizsgáltassák át gépjárművük világítását, gumiabroncsát és szélvédőjét.

Engedély nélkül vitte el az autót Ittas járművezetés és jármű önkényes elvétele miatt indult büntetőeljárás egy 29 éves férfi ellen, a Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Ahogy

arról korábban beszámoltunk, 2019. október 19-én 4 óra körül Várpalotán közlekedett személygépkocsival a 29 éves helyi férfi, amikor árokba hajtott. A rendőri intézkedés során a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszondás vizsgálat pozitív eredmén�nyel zárult, így őt további mintavétel céljából előállították a helyi rendőrkapitányságra. A járőrök megállapították továbbá, hogy az autó nem is a sofőré, azt a tulajdonos tudta nélkül vitte el, valamint vezetői engedéllyel sem rendelkezett. A 29 éves férfi ellen járművezetés ittas állapotban vétség és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás, a közlekedési baleset okozásáért szabálysértési eljárás indult. Az engedély nélküli vezetés helyszíni bírság kiszabását vonta maga után. A Várpalotai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

A digitális világ veszélyei, avagy mit ér az élet Facebook nélkül? (előadás fiatalok részére)

Digitális függőség – átok vagy áldás a gyermekeknek? (előadás felnőttek részére)

Előadó:

Domján-Koncz Eszter

család és párkapcsolati tanácsadó szakpszichológus

Időpont: 2019. december 2. (hétfő) 16.00 óra Helyszín: Inotai Tagiskola (8104 Várpalota, Készenléti ltp. 24.)

Előadó:

Domján-Koncz Eszter család és párkapcsolati tanácsadó szakpszichológus

Időpont: 2019. november 29. (péntek) 17.00 óra Helyszín: Inotai Tagiskola (8104 Várpalota, Készenléti ltp. 24.) TOP-5.2.1-15-VE1-2016-00006

Társadalmi együttműködést erősítő programok Várpalotán


16

várpalotai hírek 2019. november 22.

Jótékony célú vadászat az év végén

Onofer Attila és Fejes László szervezők várják a regisztrálókat és a felajánlásokat a várpalotai jótékonysági vadászatra

Idén rendezik meg először országos szinten a jótékonysági vadászatot hazánkban. December 27-én összesen 19 helyszínen zajlik majd rendezvény, Veszprém megyében a várpalotai Thury-vár lesz a házigazda. A jótékonysági vadászat 2013 óta ismert a magyar vadásztársadalom előtt, amikor első ízben rendezték

meg azt Kápolnásnyék környékén. Az ötlet Fejes László sportvadásztól származik, aki a karitatív tevé-

kenységet és a vadászatot kapcsolta össze a rendezvénnyel, amelyen az első évben körülbelül negyvenen vettek részt. A jótékonysági vadászat eredményes volt, hagyomány teremtődött belőle, és az évek során már több millió forinttal támogatták a Fejér Megyei Szent Györg y Kórház g yermek­ osztályát.

A sikeres kezdeményezés 2018-ra „kinőtte” magát. A Kápolnásnyék környéki eseményhez tavaly öt helyszínen, 12 megyéből csatlakoztak vadászok, ezért a szervezők elhatározták, hogy a következőt már országos szinten rendezik meg. A 2019-es jótékonysági vadászat december 27-én – valamennyi megyét érintően – 19 meg yei helyszínen zajlik majd a vadásztársadalom összefogásával, a 19 helyszínhez 19 kórház gyermek­ osztálya kapcsolódik kedvezményezettként. – Minden megye a saját kórházának gyűjt, hogy egyfajta lokálpatriotizmus megnyilvánulhasson az emberekben. Ennek a karitatív programnak az a lényege, hogy az öncélt mellőzzük, az egyes szám első személynek itt nincs helye, az összefogás a lényeg, mert itt mindenkire szükség van – fogalmazott Fejes László országos szervező. A Veszprém megyei események központja Várpalota lesz, ahol gyülekeznek majd a résztvevők a fácánvadászat előtt, illetve a végén az elejtett vad elbúcsúztatására és az ebédre is a Thury-­ várnál kerül sor. Megyénkben a Csolnoky Ferenc kórház gyermekosztálya részére gyűjtenek adományokat a vadászok.

– Legalább 60 embert szeretnénk megnyerni az idei évben, akik két, 30-as létszámú csoportban vadászhatnak majd. Várjuk a regisztrációkat a rendezvény honlapján – mondta el Onofer Attila. A megyei szervező kitért arra is, hogy a jótékonysági vadászaton befolyt összegből valamilyen műszert szeretnének vásárolni a gyermekosztály számára. A rendezvény fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, védnöke Kovács Zoltán, a 2021-es budapesti vadászati világkiállítás kormánybiztosa és Zámbó Péter, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára. Veszprém megyéből Takács Szabolcs kormánymegbízottat kérték fel védnöknek a szervezők. A jótékonysági akciót a vadászokon kívül magánemberek és cégek is támogathatják felajánlásaikkal, az esemény honlapján regisztrálva. A szervezők egy további jelentős célt is kitűztek maguk elé a 2020-as évre. A jótékonysági vadászatot szeretnék kiterjeszteni az egykori Nagy-Magyarország területére. A céldátum azért is különleges, mert 2020-ban lesz a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója.

Önkéntesek köszöntése és reneszánsz nap Várpalotán Kettős rendezvény szervezését vállalta fel október végén Várpalotán a Gyermekmosoly Nagycsaládos Egyesület önkéntes csapata. – Civilként, nagycsaládos egyesületként évek óta a városban tevékenykedünk, s minden cselekedetünk az önkéntesség és a segítségnyújtás körül forog. A családok megsegítése, támogatása, összetartása, hasznos és megfizethető kikapcsolódási lehetőségek felkutatása, szervezése számukra az egyik fő cél – mondta el kérdésünkre Császár Zsuzsanna. A Gyermekmosoly Nagycsaládos Egyesület elnöke elmondta, alig néhány évvel ezelőtt alakultak, épp ezért nagy örömmel vállalta el, hogy Várpalota adjon otthont az Önkéntesek köszöntése című rendezvénynek. –

kozták az önkénteseket, miközben hang súlyoztá k, mennyire fontos az ilyen jellegű tevékenység tudatosítása, elismerése. Ezután megkezdődött a reneszánsz forgatag. – Vendégeink közül is sokan maradtak, és sorra érkeztek az alkalomhoz illő viseletben

családjaink, akik a fajátszótéren kipróbálhatták ügyességüket, a kézműves asztaloknál pedig készíthettek ajándékokat, emlékeket. A beöltözött résztvevőket a zsűri a program teljes ideje alatt szemüg yre vehette, mind a ruhát, mind a frizurákat, mind a családjaink

Izgatottan készülődtem, s törtem is a fejem egy vonzó programon, amivel kedveskedhetnénk s amivel a várost is szolgáljuk. Az időpont végül a tervezettől eltérően októberre esett, így az októberi Reneszánsz Napunk meg valósításával kapcsoltuk egybe – tette hozzá az elnök. Október végén egy várlátogatást követően 30 ember önkéntes munkáját köszönték meg a Balaton régióból. A rendezvényen ott volt Budai Angelika régióvezető, illetve a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin is, akik köszöntötték a vendégeket, s megajándé- Színvonalas színpadi produkciókat is láthatott a közönség

által készített és hozott reneszánsz ételeket, süteményeket mustrálták, díjazták. A felvonulás után kezdődtek a színpadi reneszánsz programok. A meghívott Fantázia Színpad – Csiribiri Komédiák produkció Mátyás király meséit elevenítette fel, míg Horváth Johanna és Horváth Cecília reneszánsz hangszeres játékával bűvölte el a közönséget, majd a Pueri Castelli Gyerekkórus színvonalas reneszánsz koncertje hangzott fel, s egy reneszánsz táncház zárta a színpadi szereplések sorát. Mindeközben vendégeink a Trianon Múzeumot s a várat is látogatták, a helyszínen pedig eg y családi reneszánsz vetélkedővel vártuk a vállalkozó szelleműeket – összegzett Császár Zsuzsanna.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.