Várpalotai Hírek - 2019. 08. 16.

Page 1

2019. augusztus 16. • VII. évfolyam, 28. szám

várpalotai hírek Ingyenes városi közéleti lap

KRÓNIKA

Középpontban a tehetségek

A MAR ATON L APCSOPORT TAGJA

A tragikus napra emlékeztek katonák és civilek Több helyszínen is felidézték az 1994-es aknavető-csőrobbanást

5. oldal

Tereprali világkupa Várpalotán

Látványos gálaműsorral zárult az Országos Musical & Operett Kurzus Várpalotán 2. oldal

KULTÚRA

Új oldaláról mutatkozott be

Geometrikus absztrakt címmel nyílt kiállítás Öveges Ernő festményeiből a Szent István úti irodaház földszintjén 4. oldal

SPORT

Jól versenyzett Garai Piroska

Első ízben látta vendégül Várpalota a HunGarian Baja tereprali világkupafutam versenyzőit. Az elmúlt hétvégén a pontverseny élmezőnyét, 26 ország több mint 80 indulóját láthatta a közönség a versenyen, ahol kamionok, autók, motorok, illetve quadok harcoltak a győzelemért.

juk majd még jobbá tenni a rendezvényt az elkövetkezendő években – mondta el Campanari-­ Talabér Márta, aki külön megköszönte a város l a kossá g á na k , hog y szeretettel és odafigyeléssel fogadták a versenyt és annak résztvevőit. (Fényképes beszámolónk a 6–7. oldalon.)

Elbúcsúztatták Hardi Jánost

FIX, HOSSZÚ TÁVÚ MUNKAHELYEK INGYENES SZERZŐDÉSES JÁRATOK

várpalotai lakosság jelentős részétől pozitív visszajelzések érkeztek a versennyel kapcsolatban és reméli, hogy hos�szú távon lehet majd Várpalota házigazdája a HunGarian Baja terepralinak. – Már most rengeteg Campanari-Talabér tón átadta a kupákat a ötletünk és elképzeléMárta polgármester, aki legjobbaknak, úgy fogal- sünk van arra vonatkoaz ünnepélyes díjkiosz- mazott: örömteli, hogy a zóan, hogy hogyan tud-

A veterán Európa-bajnokságon szerepelt a VBSK asztalitenisz szakosztályának vezetője 15. oldal

áru-összekészítőket, alapanyag-kezelő és manuális operátorokat, junior mixmestereket

2, 3 és folyamatos műszakrendbe Betanított munkakörökbe (ülő és álló munkaállomásokra egyaránt) operátorokat, kézi összeszerelőket, kábelszabászokat, anyagfeltöltőket ÚJRA!!! – 12 órás munkarendbe SMT operátorokat

targoncavezetőket keresünk AZONNALI kezdéssel Női és férfi munkavállalók jelentkezését egyaránt várjuk!

Keresse lapunkat a facebookon is!

2015.

megújuló újságok, megújuló lehetőségek

februá r 11.

várpa lotai h írek a gas

Ingyene

a csa lád és

Beszélg etés a

s városi

közélet

• III.

évfoly am, 4.

szám

i lap

Új otth ztronómia az első helyen onra le lt a vá rosi te levízió Waldste in-nívód íjjal kitünte tett dr.

A MARATO

Fülöp

Nándor néval,

a Két Bagoly

Fogadó

N LAPCSO

tulajdon osával

PORT

krónika

TAGJA

Gáspár az első Levente baba

5. oldal

Inotai

szöntö otthonában tte a első várpal 2015-ö köotai babájás év szüleit gárme Talabér Márta t és ster. pol2. oldal kró

nika

Lecseré inotai lték az táblát

Olvasó közele ink javasla dési tára tek ki táblát új inotai a szakem helyezberek Arany a Zöldfa az János déséb utca kereszutca és e. tező2. oldal SPOr

Talabé r Márta

polgár meste Új, belvár r, Darkó né Antaló szerke osi stúdió czy Zsuzsa a megalsztőségét ját és T is nna ügyve dulója apításának felavatta A Szent zető igazga ünnep alkalmából 25. évfor- találh ató István tó és ségen új iroda utcáb an rosi televíz Kontrá a várparendezett talált ugyan t Károly Kft. része két és lotai ió. is otthoházba n államt váként vízió. itkár adta alapít fél évtize nra műkö ott, ma ddel ezelőt a dő teleát az lotai Az avatá új stúdió Hírce már a dik a si ünnep Várpa t Talab t ntrum város i televíz Nonpr - ter ér Márta ségen teli az köszö ofit is, ió, polgá örömt ntőjében rmes- kor követe hogy végre s örömeli, hogy elmon felelő lmény a einek mai 25 éve dta, zött szerke műkö a cég. sztőségbe megA Magya költö(Folyt atás vetség r Jégkor a 6. oldal ong Szötartott bemut on.) látván yos jégpál ató gyerm 1894ekekke yán. ben – Kálm 10. oldall a án, akimondta el kok kérte Tóth viselj ék méltó , a diászala avató szakk got. ságga ünnep épző A folyta dult, szalag la összes sége kering - Bány tásba Duen táncol ővel en de Színjá n az t a sport 44 végzős in- járó ászat i adott iskola léte A a t d

200 éve s

ifjú jégh bemutat okisok ója

hagyom ány – Szala gavató a Falle r szak képzőb en

Néva dója révén avató az iskol ünne a is kötőd hoz, mond pségek köze és Kollé ta el a Falle l 200 éves ik a szala gKálm gium pénte r Jenő Szak hagyomán án igazg k esti yáünne képző Iskol ató. pségén A Faller Tóth a

Kezdő alapbérek 180 000–200 000 Ft/hó-tól

Pótlékok (de. 10%, du. 20%, éj 40–60%) + 10% jelenléti pótlék Étkezési támogatás (13 000 Ft/hó), Cafeteria (24 800 Ft/hó), Teljesítményprémium,13. havi bér, Nyereségrészesedés, Gyermekek iskolakezdési támogatása (15–40 000 Ft/gyermek)

Jelentkezz még ma!

Időpont-egyeztetésre hívj minket, vagy küldj egy SMS-t és visszahívunk: 88/400-453; 20/929-2430, vagy küldd el önéletrajzodat e-mailben: manatwork@manatwork.hu, vagy keress fel minket személyesen: Veszprém, Ady E. u. 3. – a belvárosi körforgalomnál

322313

Huszonkét év után búcsúzott a Várpalotai Bányász Sportkör labdarúgó szakosztályának elnöki posztjától Hardi János. Ez alkalomból múlt szombaton egy VBSK–PMTE öregfiúk mérkőzést láthatott a focikedvelő közönség. (Cikkünk a 14. oldalon.)

M-K. R. Sz.: 3440/2001; M-m Ny. Sz.: 1237/2001., 5448/2008.; A. Ny. Sz.: NAIH 73314/2014.; NAIH-85575/2015.

Élelmiszeripari területre 220–280 000 Ft/hó kezdő fizetéssel:


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Várpalotai Hírek - 2019. 08. 16. by Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Korlátolt Felelősségű Társaság - Issuu