Abszurd dráma a Játékszínben LP n Múlt szombaton mutatták be Harold
Pinter A gondnok című abszurd drámáját a Latinovits–Bujtor Játékszínben. A darabot Lengyel Ferenc Jászai-díjas rendező állította színpadra, szereplői Kőrösi Csaba, Máté P. Gábor és Szeles József. 14–15. oldal
Felújítások a Bárczi iskolában és a középiskolai kollégiumban MT n Több mint kétszázmillió forintból valósultak
meg fejlesztések a középiskolai kollégiumban és a Bárczi iskolában, amelyekről a kollégiumban számoltak be múlt héten. 4. oldal
V E S Z P R É M I 7
NAP INGYENES VÁROSI KÖZÉLETI HETILAP
2018. október 26. XXIV. ÉVFOLYAM 41. SZÁM
ÁLLÁSVADÁSZ Mellékletünk a 22–24. oldalon!
Agrárfejlesztések Nemesvámoson
Élet költözött a volt zenedébe
MT n Agrárlogisztikai
Autó-motor
Mellékletünk a 20. oldalon!
Túraautó- és gokartverseny DI n Nem válogatnak az
autós szakágakban és egy hétvégét sem hagynak ki a veszprémi SR Sport Egyesület tagjai. 20. oldal
LP n Évek óta vak ablakszemeivel és egyre kopottabb, málladozó külsejével rontotta a városképet az Óvári Ferenc utcá-
ban az egykori ének-zenei általános iskola épülete, amely már az önkormányzat tulajdonába került és hamarosan megújul. Bár a felújítás még csak kezdeti szakaszában van, az önkormányzat úgy határozott, hogy egy kiállítással egybekötve megnyitja az épületet a közönség előtt. Az épület belső termeinek tizenkét falán a modern díszítőművészet, az ornamens nemzetközileg ismert művészeinek alkotásait mutatják be egy kiállításon, amelynek megnyitója múlt szerdán volt. Cikkünk a 13. oldalon.
Emlékezés a szabadságharcra MT n A szabad és önálló Magyarország tüzét nem azért
tartották életben, hogy mi hagyjuk kihunyni. Mi a tűz őrzésére szeretnénk szövetséget kötni az előttünk levő és az utánunk jövő generációkkal – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára nemzeti ünnepünkön Veszprémben, a Megyeház téri Brusznyai-emlékműnél mondott beszédében. Dömötör Csaba hozzátette: nem engedünk az 56-ból, 48-ból és ezer évünkből sem. Cikkeink a 6–7. oldalon.
HISTORIA HANGVILLA
ÉTTEREM, KÁVÉZÓ ÉS RENDEZVÉNYKÖZPONT
Napi menü Céges rendezvények 500 főig Zenés estek Családi és baráti összejövetelek AJÁNLATKÉRÉS
sales@historiahangvilla.hu TEL.: +36 30 399 8902
Bíróság működik a Völgyhíd téren MT n Megkezdte működését szeptember közepétől az egyko-
ri Dohnányi iskola Völgyhíd téri épületében a Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (KMB) – jelentette be sajtótájékoztatón az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Handó Tünde kiemelte: a veszprémi KMB illetékes a Veszprém, Zala és Fejér megyében történt közigazgatási ügyek bírósági felülvizsgálatában, ami jelentősen megnövekedett feladatkört jelent. Folytatás a 3. oldalon.
MALOMKERT SÖRHÁZ Házias ízek Kézműves sörök Rendezvények Asztalfoglalás: +36 88 579 231 RENDEZVÉNY AJÁNLATKÉRÉS
rendezveny@hotelhistoria.hu
222060
központ, hűtőház és vásártér épül Nemesvámoson, valamint mezőgazdasági útfejlesztés is indul a településen – hangzott el a községben a közelmúltban tartott sajtótájékoztatón. 23. oldal
2
VESZPRÉMI KÖZÉLET
VESZPRÉMI 7 NAP
2017. FEBRUÁR 2018. október 26. 9.
Kiállítás a mérnöki szakma népszerűsítésére Aktuális Diákigazolvány MT n Az előző tanévben/
félévben kapott diákigazolvány-matricák október 31-ig használhatók, ezért a MÁV Zrt. Kommunikációs igazgatósága arra kéri a diákkedvezménnyel utazókat, hogy időben gondoskodjanak okmányuk érvényességének meghos�szabbításáról.
Megemlékezés MT n A Veszprém a
Kereszténységért Alapítvány az idei évben is megrendezi szokásos megemlékezését a Vár utcában lévő Brusznyai- emléktáblánál november 4-én, vasárnap 17 órakor, emlékezve a szovjet Vörös Hadsereg hazánk elleni támadására. Köszöntőt mond Latorczai János, a KDNP megyei elnöke, majd pedig Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés elnöke. A megemlékezés után 18 órakor ökumenikus istentisztelet lesz a Szent Mihály-bazilikában.
A Magyar Mérnöki Kamara az építőmérnök szakma 200 éves évfordulója alkalmából kampánysorozatot indított, amelynek részeként az Építőmérnök 200 plakátkiállítás első vidéki állomásaként Veszprémben mutatkozott be a Szent Imre téren szombaton.
Budapest szakmai Európa-bajnokságon a Táncsics iskola volt tanulói közül Simon Krisztián bútorasztalos szakmában első, Piltman Gábor ács szakmában harmadik helyezést ért el, ők kijutottak a kazanyi szakmai világbajnokságra, az iskola esti tagozatos bádogostanulója, Sándor István szakmájában a hetedik helyen végzett. A legjobbiskola. hu portál a 351 hazai szakközépiskola közül a 21. legjobbnak minősítette a Táncsicsot.
V E S Z P R É M I 7
NAP
részt kiemelt céljuk a pályaválasztás előtt álló fiatalok számára vonzóvá tenni ezt a szakmát, mert komoly mérnökhiány tapasztalható valamennyi szakterületen, ami miatt már beruházások csúsznak.
amit mindannyian használunk és tapasztaljuk a jelenBrányi Mária alpolgármester tőségét. Megítélése szerint megnyitójában kifejtette, kevés olyan hivatás van, ami mivel saját maga is mérnök, az emberi környezetet olyan fontosnak tartja a mérnöki szinten alakítja, mint a hivatást, valamint alpolgármérnöki pályák, ezért jó mesterként is azt tapasztalszívvel ajánlja a fiataloknak. ta, hogy egyre nagyobb Zalavári István, a Veszpsúlya van a mérnöki munká- rém Megyei Mérnöki Kamanak. Minden fejlesztésük ra elnöke elmondta, ez a csak akkor valósul meg, ha a kiállítás azért jött létre, mérnökök magas minőségű mert az ICE, az Angol és jó színvonalú munkát Építőmérnökök Szövetsége végeznek – emelte ki. Hozzá- idén 200 éves. Ezért egy tette: öröm látni a plakátok programsorozatot hirdettek, között a 8-as út fejlesztését, aminek részeként egy
Zalavári István és Brányi Mária a kiállítás megnyitóján Fotó: Hauzler
A civilek támogatásáról
Elismerés a polgármesternek
HAUZLER LÁSZLÓ
HL n Az idősek világnapja
Elismerések MT n Az EuroSkills 2018
hónappal ezelőtt a Magyar Tudományos Akadémián egy tudományos konferencia volt, és ezzel egy időben nyílt meg a szabadtéri plakátkiállítás. Ezzel egyrészt a 200 év eredményeit kívánták bemutatni, más-
Kecskés Péter ismerteti a részleteket HL n Civil szervezeteknek
szóló országos tájékoztató rendezvény veszprémi előadását tartották a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya munkatársai a városházán múlt szerdán. Némedi Lajos alpolgármester köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy Veszprémben fontos, hogy a civil szervezetekkel jó kapcsolatban legyen az önkormányzat, segítsék egymás munkáját és számíthassanak közreműködésükre a város céljainak megvalósításában.
Fotó: Hauzler
Kecskés Péter, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának vezetője tájékoztatójában elmondta, legfőbb újdonság, hogy lesz egyszerűsített és összevont szakmai-működési támogatás, amelyek közül választani kell a civil szervezeteknek. Minderről a Civil Információs Portálon tudnak tájékozódni. A főosztályvezető elmondta, ki mikor, hogyan és mekkora összegre pályázhat, majd gyakorlati bemutatót is tartottak.
Városi hetilap • A Maraton Lapcsoport tagja
alkalmából közös megemlékezést tartott a nyugdíjasok Életet az Éveknek Veszprém Megyei Egyesülete és a Veszprém Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége a megyei könyvtárban múlt szerdán. Vörösmarty Éva, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntőjében kifejtette, az idősek tisztelete magában foglalja elfogadásukat, támogatásukat, szeretetüket és annak kifejezését, hogy társadalmunknak ők is hasznos tagjai, és mindannyiunknak szüksége van rájuk.
Demeter Ferenc, a Nyugdíjas Szervezetek Szövetségének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az egész világon növekszik az idős emberek száma, ami azt sugallja, hogy a társadalomnak komoly figyelmet kell fordítani rájuk. Az Életet az Éveknek Veszprém Megyei Egyesület közgyűlése új elismerést alapított Idősbarát polgármester néven, amelyet elsőként Porga Gyulának adtak át, aki azt megköszönve úgy fogalmazott, az elért eredményekhez nem egy ember, hanem egy egész csapat kell, tehát ez a díj az egész városnak szól.
Porga Gyula veszi át az elismerést
Fotó: Hauzler
A lapot alapította Kovácsi Miklós. Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Mátyus Tamás, Heffler György Főszerkesztő: Heffler György Lapigazgató: Bálint Kata Lapcsoport-Multivízió és Heffler György Andrea ügyvezető igazgatók Felelős szerkesztő: Mátyus Tamás Kiadja: Maraton Lapcsoport – MultivízióKiadói KiadóiKft., Kft.,8200 8200Veszprém, Veszprém,Házgyári Házgyáriútút12.12.Felelős Felelőskiadó: kiadó:Kázmér HefflerJudit György és Vida-Varga ügyvezető igazgatók Szerkesztőség: Veszprémi 7 Nap, 8200 Veszprém, Házgyári út 12. e-mail: veszpremi7nap@maraton.plt.hu Hirdetési információ: Maraton Lapcsoport 8200 Veszprém, Házgyári út 12. e-mail: veszpremi7nap@maraton.hu Hirdetési információ: Maraton Lapcsoport Kft.,Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: 88/400-400, e-mail: veszpremmaraton@maraton.plt.hu, maraton@maraton.plt.hu, http://www.maraton.hu Apróhirdetések feladása: Veszprémi Hirdető Veszprém Kossuth u. 6. félemelet veszpremmaraton@maraton.hu, maraton@maraton.hu, http://www.maraton.hu Apróhirdetések feladása: Veszprémi Hirdető Iroda, Iroda, Veszprém Kossuth u. 6. félemelet Nyomdai munkák: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor Megrendelés száma: V 039/2017 • A lap Mediaworks Hungary Zrt., Veszprém, HázgyáriVeszprém, út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor Ferenc nyomdavezető. Megrendelés száma: V 041/2018 • A ingyenes lap ingyenes Megjelenik 29000 000példányban. példányban.• •Terjeszti Terjeszti a Pannon Társasága• •Terjesztéssel ISSN 1219-0748 • Terjesztéssel kapcsolatos észrevételekettelefonszámon a +36-30-417-5062-es telefonszámon várjuk. Megjelenik 29 a DMH Kft. •Lapok ISSN 1219-0748 kapcsolatos észrevételeket a 06/20/383-4309-es és a V7terjesztes@maraton.hu e-mail címen várjuk
2017. FEBRUÁR 2018. október 9. 26.
VESZPRÉMI KÖZÉLET
A Völgyhíd térre költöztek Folytatás az 1. oldalról. Handó Tünde a hazai bíráskodás színvonaláról szólva azt mondta: az Európai Bizottság igazságügyi eredménytábláján gyorsaságban az első, az egy lakosra jutó folyamatban levő ügyek szintjén pedig a második legjobb eredményt érte el Magyarország. Hozzátette: az ügyhátralék csökkenéséhez a szervezeti változások is jelentősen hozzájárultak, míg 2013-ban 15 806 közigazgatási per volt folyamatban, 2017-re ez a szám 10 800-ra csökkent. A veszprémi KMB 2018-as ügyforgalmi adatairól szólva elmondta: összesen 973 ügy érkezett –
amelyből 128 munkaügyi, 845 közigazgatási –, az év folyamán 854 ügyet fejeztek be és október 15-én 469 ügy volt még folyamatban. Némethné Szent-Gály Edit, a Veszprémi Törvényszék elnöke arról beszélt: egyelőre ideiglenesen működik a volt Dohnányi iskolában a közigazgatási és munkaügyi bíróság, a végleges helye majd a volt piarista, majd közgazdasági iskola várbeli épülete lesz. Elmondta: a Völgyhíd téri ingatlanon megújultak a burkolatok, a fűtési rendszer, a vizesblokkok és a nyílászárók. Nyolc tárgyalótermet, tágas ügykezelő irodát, bírói irodákat,
mediációs termet, valamint beléptető rendszert alakítottak ki. Az együttműködés és a kooperáció adja egy közösség igazi erejét – fogalmazott Porga Gyula polgármester. Azt mondta: a jó működéshez a különböző szervezetek, intézmények összefogása szükséges, a törvényszék és az önkormányzat pedig közösségépítő módon tud együtt dolgozni. Hozzátette: a közigazgatási és munkaügyi bíróság Völgyhíd térre költözésével városépítő munkát is végeztek, hiszen egy régóta üresen álló ingatlan kapott most új funkciót.
VESZPRÉMI 7 NAP
3
Vélemény
Tombol az isiász... MÁTYUS TAMÁS
Ismét eltelt egy év, és ismét sikerült méltóképp megemlékeznünk az 1956-os forradalmunkról. Igen, annak ellenére is sikerült, hogy ellenzéki részről volt itt minden, csak méltó megemlékezés nem nagyon. Volt aláírásgyűjtés az európai ügyészségért, volt pár száz fős menet a tandíj ellen – aminek utoljára a baloldali kormányzás idején merült fel a tényleges bevezetése –, a jobbikosoknak meg annyira futotta, hogy megdobálták tojással a köztévé székházát. Csak épp azokra nem fordítottak kellő és kiemelt figyelmet, akik hatvankét éve az utcákra vonultak. De szerencsére csak egy kisebbség viselkedett így, a józan többség nem lejáratni kívánta az ünnepet, hanem megélni. Azonban két olyan hír is napvilágot látott az ünnep után, amelyek csak megerősítik Dömötör Csaba államtitkár Veszprémben elmondott szavait: az 56-os hőseink nem azért tettek kockára mindent, ami fontos az életben, hogy most feladjuk azt, amiért magyarok generációi évszázadokon keresztül harcoltak. Ugyanis Erdélyben a Hargita megyei prefektúra ötezer lejre bírságolta meg a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalt, mert október 23-a alkalmából piros-fehér-zöld szalagokat raktak ki a városban. Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén részt vevő Jean-Claude Juncker EB-elnök pedig Klaus Iohannis román államfő jelenlétében elmondott beszédében kijelentette, hogy jövőre, Erdély és Románia „egyesülésének” centenáriumát nemcsak Romániának, hanem az EU-tagállamoknak – köztük Magyarországnak is – közösen kellene megünnepelni. Most komolyan arról beszél ez az ember, hogy mi is ünnepeljük meg az országunk egy részének elcsatolását?
Köszönet a dolgozóknak Porga Gyula, Handó Tünde és Némethné Szent-Gály Edit az új bírósági épületben Fotó: Mátyus
Művészettörténészé az idei Cholnoky-díj Gopcsa Katalin művészettörténész, muzeológus, szerkesztő vehette át a Cholnoky-díjat Porga Gyula polgármestertől múlt héten a Dubniczay-palotában. MÁTYUS TAMÁS
Gopcsa Katalin 1972-től a veszprémi múzeum művészettörténészeként dolgozott, 1986-tól a Laczkó Dezső Múzeum tudományos főmunkatársa. Szakterülete a XX. századi és kortárs magyar művészet és fotóművészet. Tíz éven át volt a Veszprém Televízió Kép a Képben című vizuális folyóiratának főszerkesztője. Iparművészettel, építészettel és várostörténettel is foglalkozik, emellett művészetpedagógiai kiadványokat
Gopcsa Katalin, az idei Cholnoky-díjas Fotó: Mátyus
szerkeszt, a SÉD folyóirat egyik alapító szerkesztője. Munkásságát 2002-ben Laczkó Dezső-díjjal, 2011ben pedig Gizella-díjjal ismerték el, idén a város művészettörténeti értékeinek ápolásáért végzett példamutató munkája, valamint kiemelkedő közéleti tevékenysége elismeréseként vehette át a Cholnoky-díjat A díjazottat köszöntő Géczi János úgy fogalmazott: léteznek műtárgyak, életművek, események Veszprémben és az országban, amelyeket azért ismerünk, értünk, azért részei az életünknek, mivel Gopcsa Katalin érdeklődött irántuk. Hozzátette: a díjazott munkássága kitüntetetten közösségérdekű.
MT n Az európai virágosítási
versenyben elért sikerek érdekében nyújtott munkát köszönte meg dolgozóinak a VKSZ Zrt. vezérigazgatója pénteken a Hangvillában rendezett fogadáson. Temesvári Balázs hangsúlyozta: a társaság munkatársai nap nap után bizonyítják, hogy egy közös cél érdekében jó közösen dolgozni. Fontosnak nevezte, hogy a dolgozók és a vezetőség is felismerte, hogy vannak olyan feladatok, amelyeket, ha együtt végzünk el, nagyobb hatékonysággal és jobb minőségben tudjuk megtenni. Ennek jó lenyomata és visszacsatolása ez az euró-
pai zsűri által odaítélt díj, mely arany minősítéssel jutalmazta Veszprém városát – mondta. A dolgozókhoz szólva Temesvári Balázs köszönetet mondott azért, hogy két kezük munkájával járultak hozzá az arany minősítéshez. Egy nagy rendszer minden kis fogaskerekére szükség van ahhoz, hogy a nagy óraszerkezet jól járjon – fogalmazott. A vezérigazgató a Hangvillában arról is beszámolt, hogy egy hazai megmérettetésen is zöld díjat nyert el a társaság a zöldterület-gazdálkodásban, a fenntarthatóság jegyében, a fenntartható gyepgazdálkodás érdekében tett lépéseiért.
A VKSZ Zrt. dolgozói a Hangvillában
Fotó: Mátyus
4
VESZPRÉMI KÖZÉLET
VESZPRÉMI 7 NAP
2017. FEBRUÁR 2018. október 26. 9.
Felújítások a Bárcziban és a kollégiumban Aktuális Függetlenség MT n A lengyel függet-
lenség napját ingyenes, de regisztrációhoz kötött koncerttel ünnepli a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat november 10-én, szombaton 17 órakor a Hangvillában. A koncerten Balázs János zongoraművész és a Mendelssohn Kamara zenekar előadásában Chopin e-moll zongoraversenyét hallhatja a közönség ősváltozatban. Lengyelország legnagyobb nemzeti ünnepe november 11-e, 1918 óta ez a nap a lengyel függetlenség napja, mivel 123 év után – 1795-ben Ausztria, Oroszország és Poroszország osztották fel az országot egymás közt –, 1918-ban Lengyelország újra szabad lett.
Jubileum
Több mint kétszázmillió forintból valósultak meg fejlesztések a középiskolai kollégiumban és a Bárczi iskolában, amelyekről a kollégiumban számoltak be múlt héten. MÁTYUS TAMÁS
Szauer István tankerületi igazgató elmondta, a Bárczi iskolában mintegy 53 millió forintból a folyosói burkolatokat cserélték le, emellett kialakítottak egy autista csoportszobát, kibővítették a tornaszobát, az udvarra pedig egy műfüves pálya is készült labdafogó hálóval. A középiskolai kollégiumban 150 millió forint értékben zajlottak fejlesztések. A legjelentősebb változást jelenti, hogy mindkét épület vizesblokkjai megújultak, burkolatcsere történt a folyosókon és bútorbeszerzésre is volt lehetőség.
Ovádi Péter és Porga Gyula a megújult vizesblokkot tekinti meg a középiskolai kollégiumban Fehér Csaba igazgatóval Fotó: Mátyus
Ezenkívül megújult a sportpálya és világítás beszerelésével sötétedést követően is használhatóvá vált. A biztonságot szolgálja a tűz- és füstjelző rendszer kiépítése és térfigyelő kamerák telepítése is – tette hozzá. Porga Gyula polgármester szerint a fejlesztés nem csak a város közösségét gazdagítja, a kollégium Veszprém térségi szerepét is erősíti.
Markó László köszöntése
MT n A fennállásának
nyolcvanadik évfordulóját ünneplő veszprémi Árpád-házi Szent Margit-templom ünnepi programsorozatot rendez. Október 27-én, szombaton 17 órakor Piotr Stefaniak tart előadást IV. Béláról és leányairól. Október 28-án, vasárnap 10 órakor Márfi Gyula érsek mutat be jubileumi ünnepi szentmisét, amelyet imádság követ a kriptában a templomot építtető Rott Nándor veszprémi püspök sírjánál. Az esti szentmise után 19 órakor az Orlando Énekegyüttes ad koncertet. Fotó: Zwicker
Felidézte, jó látni, hogy mindkét fél betartotta a kormányzat és az önkormányzat egyezségét, és az oktatási intézmények fejlesztése érdekében a fenntartóváltás ellenére folytatódik a közös gondoskodás. Ovádi Péter országgyűlési képviselő arról beszélt, nem csak a két intézményben zajlottak munkálatok, Magyarországon minden ötödik
A jó és a rossz között LP n A Keresztény Értelmisé-
Markó Lászlót köszöntik a VEAB székházában Fotó: Hauzler HL n Markó László, az MTA
rendes tagja 90. születésnapja alkalmából ünnepi ülést tartottak az MTA Veszprémi Területi Bizottság székházában csütörtökön. Brányi Mária alpolgármester a városi önkormányzat nevében kívánt boldog születésnapot a professzornak, majd átadta az Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait tolmácsoló emléklapot. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora azt az életpályát méltatta, amelyet Markó László az egyetem szolgálatában eltöltött, majd személyes kapcsolatukat elevenítette fel, ami még
hallgatói korában kezdődött. Ezt követően a professzor aktív tevékenységéről szólt elismerően, amit nyugdíjasként is végez. Pósfai Mihály, a VEAB elnöke mint elődöt köszöntötte Markó Lászlót, aki 1996 és 2002 között vezette az intézményt, majd kiemelte, hogy neki köszönhető a „VEAB év kutatója” díj elindítása is. Nagy Endre, a Pannon Egyetem MK Kémiai Intézet nevében mondott köszöntőt, majd Pályi Gyula, az Olasz Tudományos Akadémia és Kollár László, az MTA levelező tagja tartott tudományos előadást.
gyermek valamilyen szinten megújított körülmények közt kezdhette meg az iskolát idén szeptemberben. A képviselő kitért arra is, hogy több mint 12 ezer tanuló juthatott ingyenesen a tankönyvekhez idén a veszprémi tankerület területén, és nem volt még olyan tanévkezdés, amikor ilyen széles körű családi támogatási rendszer lett volna, mint idén.
giek Szövetsége Veszprémi Csoportjának szervezésében Papp Miklós görögkatolikus parókus, tanszékvezető főiskolai tanár előadása hangzott el múlt csütörtökön a Padányi Katolikus Iskolában. A jó és a rossz között – az életvezetés etikája című előadásában általános, minden emberre érvényes tanácsokat fogalmazott meg, hogy hogyan lehet Krisztust követően jól élni, hogyan kell az életünket jól vezetni. A középkorban még megvolt az emberben a szakmai tudásnak és a bölcsességnek az az egysége, amely a
sikeres élethez volt szükséges, ma pedig azt látjuk, hogy vannak kiváló tudósok, az életük pedig közben tönkremegy – vélekedett. Korunkban nagy súlyt helyezünk a szaktudásra, a gyakorlati ismeretekre, de alig vagy csak keveset tanulunk filozófiát, teológiát, etikát. Azt hisszük, hogy ha mi kiváló szakemberek vagyunk, akkor értünk az élethez is, de közben, ha válságba kerültünk, nem tudunk taplra állni – mondta. Szükség van szerinte egy krédóra, a legfontosabb tudnivalók egy vázlatos összefoglalására, hogy ebben segítsen bennünket.
Papp Miklós beszél a Padányiban
Fotó: Mátyus
VESZPRÉMI KÖZÉLET
2017. FEBRUÁR 2018. október 9. 26.
Őszi forgatag a Cholnokyn
VESZPRÉMI 7 NAP
5
Családi nap az idősotthonban
A VMK szervezésében szórakoztató műsorokkal várták az érdeklődőket szombaton a Cholnoky iskola udvarán.
rendőrségi bemutató is nagyon népszerű volt. A hűvösre forduló időben jólesett a meleg tea, a forralt bor és a pogácsa, amit ingyen fogyaszthatott a közönség. Köszöntőjében Porga DARCSI ISTVÁN előadását. Kádárné Hegedűs Gyula polgármester közösségVeronika és Csizmadia Géza formálónak nevezte a rendezMinden korosztály találhaörökzöld operetteket énekelt, vényt, amelyhez hasonlót más tott kedvérevalót. A színpamajd Máté Péter slágerei városrészekben is szervez a don Hatás Andrea és tanítvá- szóltak Tóth István előadásá- VMK. Tóth Györgyi, a körzet nyai szórakoztatták a legkiban. önkormányzati képviselője sebbeket, az idősebbek pedig Sok embert vonzottak a elmondta, a hagyományteremélvezhették a helyi nyugdíja- kísérőrendezvények is: a tő céllal megszervezett rendezsok és a Gerence Hagyogyerekeknek volt légvár, vényt szeretnék megismételni mányőrző Néptáncegyüttes arcfestés, fajátékok, és a tavasszal.
MT n Az idősek világnapja alkalmából rendeztek ünnep-
séget és családi napot a Völgyikút utcai idősotthonban múlt pénteken. A lakókat és családjaikat köszöntő Némedi Lajos alpolgármester a közösséghez tartozás fontosságáról beszélt. Hangsúlyozta: a személyes kapcsolatokat nem pótolhatja semmi, nyilvánuljanak meg azok akár az otthon lakói közt fűződő barátságokban, akár a család gyakori látogatásaiban. A rendezvényen a Kossuth iskola tanulói is rövid műsort adtak elő az időseknek Fotó: Mátyus
ÚJrA! Őszi zöldhulladékgyűjtés házhoz menő rendszerben regisztráció és körzetbeosztás nélkül – négy hétvégén keresztül Fotó: Zwicker
HIRDETMÉNY EMLÉKEZZÜNK NAGYJAINKRA Veszprém MJV Önkormányzata kiegészíteni készül Veszprém közigazgatási határain belül működő vagy lezárt temetőiben nyugvó nagyjainak névjegyzékét, illetve a művészeti szempontból kiemelkedő értékkel bíró síremlékek jegyzékét. Az Önkormányzat Kegyeleti Munkacsoportja 2011-ben már elkészítette ezen jegyzékeket, amit a 21/2010. (VI.28.) számú önkormányzati rendelete szerint meghatározott időközönként felül kell vizsgálni. Mivel a történeti kutatásokon kívül a munkában helye van a közelmúltban jelentős személyiségek nevei összegyűjtésének is, ezért számítunk a polgárok segítő együttműködésére, ismereteire. Felhívjuk az iskolák, hivatalok, intézmények, intézetek, hitközségek, fegyveres testületek, egyesületek, vállalkozások, más szerveződések és minden veszprémi polgár figyelmét, hogy támogassa törekvésünket a munkahelye, közössége, szakmája, emberi köre legkiemelkedőbb múltbeli egyéniségei, meghatározó szereplői rövid azonosítással kiegészített nevének összeírásával. A rendelet szerint indokolt védetté nyilvánítani azt a temetési helyet, amelyben olyan, legalább 25 éve elhunyt személy nyugszik, aki Veszprém
város vezetésében kiemelkedő szerepet töltött be, Veszprém díszpolgára volt, továbbá kritikus történelmi helyzetben példamutató helytállást tanúsított, vagy Veszprém jelentős várostörténeti, közéleti személyisége volt és kiemelkedő életműve alapján erre méltó. Ugyancsak ebbe a körbe tartozhat az olyan személy is, aki jelentős veszprémi (városi, megyei, esetleg országos) közintézmény megalapítója, hírnevének megalapozója volt, kiemelkedő tudományos, sport- vagy művészeti teljesítménnyel járult hozzá Veszprém hírnevének öregbítéséhez. Indokolt védetté nyilvánítani azt a temetési helyet, temetői művi értéket is, amely zarándokhelyként tisztelt, valamint kiemelkedő vagy egyedi képzőművészeti értéket képvisel. A neveket, javaslatokat kérjük a kegyeleti@gov.veszprem.hu e-mail címre vagy Veszprém Önkormányzatának címére „Kegyeleti Munkacsoport” megjelöléssel 2018. 11. 20-ig elküldeni. A rendelet és annak függeléke megtekinthető a város internetes oldalán, a http://www.veszprem. hu/veszpremieknek/onkormanyzat/ helyi-rendeletek linken. Veszprém MJV Önkormányzatának Kegyeleti Munkacsoportja
a „VkSz” Veszprémi közüzemi Szolgáltató zrt. és a „VHk” Veszprémi Hulladékgazdálkodási közszolgáltató nonprofit kft. az idei évben ősszel is meghirdeti a házhoz menő zöldhulladékgyűjtést Veszprémben és közigazgatási területén.
A begyűjtés regisztráció és körzetbeosztások nélkül, november 10-től kezdődően, négy héten keresztül fog zajlani. A hétvégén kihelyezett zöldhulladékot hétfőtől szállítjuk el. Fentiekből fakadóan tisztelettel kérjük a lakosságot, hogy a begyűjtésre szánt zöldhulladékát az érintett időszakban, hétvégén – szombaton és vasárnap – helyezzék ki, figyelve ezzel a városkép rendezettségére és munkánk hatékonyságára egyaránt! a komposztálásra alkalmas zöldhulladékot zsákokban kérjük kihelyezni, a fás szárú zöldhulladékot pedig kizárólag 1 méterre darabolva, kötegelve úgy, hogy az a közlekedést se az utakon, se a járdán ne akadályozza! akik nem tudnak vagy nem akarnak élni ezzel a lehetőséggel, továbbra is igénybe vehetik a kistó utcai hulladékgyűjtő udvar lakosság számára biztosított térítésmentes szolgáltatását, ahova nyitvatartási időben bármikor beszállíthatják az érintett hulladékokat. KérjüK, segítse munKánKat, városunK tisztaságáért és szépségéért! 220242
A közönséget is megtáncoltatták a néptáncosok
„VKSZ” Zrt. – az önök SzOLGÁLaTÁBan Tájékozódjon honlapunkon: www.vkszrt.hu
6
FÓKUSZBAN
VESZPRÉMI 7 NAP
2017. FEBRUÁR 2018. október 26. 9.
A forradalom kitörésére
Közérdekű Telefonos segítség nehéz helyzetben A Veszprémi Lelki Elsősegély Telefonszolgálat 24 órában várja hívását. Ha úgy érzi, hogy segíthetünk, várjuk hívását a 116-123 és a 88, illetve a 87-es inviteles körzetből ingyen hívható 06-88/422-205 telefonszámon. Valakinek csak egy telefonszám, a bajba jutottnak azonban segítség! ,,…hogy beszéljünk egy mással.”
Közvilágítási hibabejelentés Veszprém, Gyulafirátót, Kádárta közvilágítási hibabejelentésére az alábbi módon van lehetőség: Gátiba Energie Kft. hibabeje lentési lehetőségek: telefonon a 06-30/487-2853 számon, faxon a 06-88/444-721 számon, e-mailben a kozvilagitas@gatibaenergie.hu címen. VMJV Polgármesteri Hivatal hibabejelentési lehetőségek: Telefonon: 88/549-100; zöldszám: 88/401-104 (24 órában hívható) fax: 88/421-418; e-mail: vmjv@gov.veszprem.hu.
VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET MŰKÖDÉSI RENDJE, ELÉRHETŐSÉGE: KÖZPONTI ÜGYELET: 8200 VESZPRÉM, KÓRHÁZ U. 1. (a kórház sürgősségi osztálya mellett működik!) FELNŐTT SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE: Telefon: (70) 370-3104 Rendelési idő: hétfőtől péntekig 16.00–8.00 óráig, hétvégeken és ünnepnapokon 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos) HÁZI GYERMEKORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE: Telefon: (70) 370-3104 Rendelési idő: hétfőtől péntekig 16.00–8.00 óráig, hétvégeken és ünnepnapokon 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos) Alapellátási központi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: VMJV Önkormányzata (8200 Veszprém, Óváros tér 9/B.) Tel.: (88) 549-173 FOGORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS RENDJE: 8200 Veszprém, Halle u. 5/E. Telefon: (88) 425-228 Rendelés: kizárólag hétvégén és ünnepnapokon 8.00–14.00 óráig. Fenntartó: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Tel.: (88) 549-173
Czaun János koszorúz a gyulafirátóti alsó temetőben október 23-án
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a szabad és önálló Magyarország tüzét nem azért tartották életben, hogy mi hagyjuk kihunyni. Dömötör Csaba Brusznyai Árpád emlékművénél azt mondta: mi a tűz őrzésére szeretnénk szövetséget kötni az előttünk levő és az utánunk jövő generációkkal. Körkép. MÁTYUS TAMÁS
A Pannon Egyetemen is pénteken rendezték a hagyományos forradalmi emlékmenetet, amelyen az A, B és C épületekben levő emlékműveket járták végig a megemlékezők. A C épületben Gelencsér András rektor köszöntötte az egybegyűlte-
Fogorvosi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: Veszprémi Bölcsődei és Egészségügyi Alapellátási Integrált Intézmény 8200 Veszprém, Cserhát ltp. 13. Tel.: (88) 424-472, 328-661
Gyógyszertári ügyelet október 26., péntek
18–08 óra
Budapest út 20–28.
október 27., szombat
20–08 óra
Madách u. 4.
október 28., vasárnap
19–08 óra
Budapest út 20–28.
október 29., hétfő
18–08 óra
Kossuth u. 8.
október 30., kedd
18–08 óra
Dornyai B. u. 4.
október 31., szerda
20–08 óra
Budapest út 20–28.
Véradás október 26., péntek
8–12 óra
Vérellátó Állomás
október 29., hétfő
8–15 óra
Vérellátó Állomás
október 30., kedd
8–15 óra
n Vérellátó Állomás a Petőfibe be lt mutatták az
s után észmérnök : Leszertó,elé y egy gép 11. oldal Ötórai tea dha hog ben ak is mon
október 31., szerda
8–18 óra
házban l Petőfi Szín Az Abigé 16–17. olda utatója a utolsó bem
Vérellátó Állomás A múlt év musical volt. ű Abigél cím
nytltír. be a Petőfian az Renhagyón Ferenc regéAbigé mutattáka Petőfi Színházb ja Az 16–17. oldal y utolsó bemutató A múlt év musical volt. tanár, Aran relés után érnök Abigél című
Lesze Ötórai tea:is mondható, hogy egy gépészm ónak ír. Renhagy Ferenc regényt tanár, Arany
11. oldal
É M I Z P R V E S
É M I Z P R V E S
hetIlap
Évindító
Kedves Olvasóink! a meg-
most MT n Önök mi 7 Na-
k NAP et kívánun Boldog új év knak! olvasóin közé letI
hetIl ap
kórházban Elkészült a központ i az onkológia
sI újult Veszprékezükbe n. nes váro ják pot fog Ingye nk úgy ztőségü t az Szerkes , megéret gondolta sára. megújítá a idő a lap évtől ba kerültek 2016-os éalagsorá Ezért a moderápiás berendez 4,27 ben is sugárter küllemé jére a járóúj tartalMT n Mintegy beruhásek, földszint emeletére a forintos újnebb, emellett milliárd el bővült – meg a Közép- beteg-ellátás, eg-ellámi elemekk kézhez zással épült fekvőbet lis fejlesztés62 ágyas új mentőhelili Regioná , ott ságot kapnak dunántú MT n Mindenásnak akkor n megszok tás, a tetőn iai Centrum y létemár a korábba Onkológ ünnepek előtt szállóhel nek, beruház ha a városlahelyett kopter-le az néspénteki amelyet van értelme, ésével zajlik ki megjele be. sült. 5. oldal csütörtö mutattak tója, dr. kók egyetért Porga Gyula főigazga zott sel. alig A kórház ak kal is bő– fogalma elmondta, Új rovatok nk, ester lapunkn Rácz Jenő építették meg hetilapu polgárm interjújában. alatt vül közéleti most év ént egy adott újévi sekről t a Csolnoky svea Hét dobásak cióa központo Ezért a fejleszté kalapác A és D i konzultá t és a VEDAC BencéFerenc Kórházaz egykori önkorszóló lakosság nyzatoka az önkormá az évet az évek tőjéről, Pásztor fejleszépülete közt, nak, aki val kezdi adítsa az helyén. A . eről olvashat tt adósságszülészet etésé- megszab mányzat k közt koroszt a farkasgy emelév költségv során rárakódo U23-aso tés részekén gyintézetben a lett. De Veszprém Az elmúlt az „új utakon” ítsétehertől. ha a tálya legjobbj pluszseg pűi tüdőgyó beruházások. ek meg, nek mottója azt jelentól, egy olyan ne lepődjen a Hét rúa kormány is történtek után lett t egy volt. Ez egyrészt őben részekén hosszú idő volt get is kapott építéséhez közeljöv A projekt éteres, tette, hogy aréna vag y mondjuk hogy az költségvetés gásáról ól olvasúj, 4721 négyzetm éves a 2015-ös hitel felvétele felvett hitel intes épületet is átvála Hét kosarár on… háromsz amelynek az első, amit részletét hasábok a város. a törlesztő hatnak e tetett. húztak fel, : nélkül készített k fel együtt 7 kifejtette 6. oldal lalták – emlékez Fedezzü mi Porga Gyula hogy a t Veszpré megújul olvasás t kíkellett, az ehhez jó konszolidálja Napot, tő! kormány ván a szerkesz
Vesz fejlesszük
nk vet kívánu Boldog új é knak! olvasóin
Évindító
Kedves Olvasóink!
a meg -
t , k mostor MT n ,Önö ami bú émi 7 Naden Minújul t Ves zpr .! ükb en. kez tijákBt nfog pot Bo sztő ség ünk Szerke
, meg éret
MUNKA ÉS MINŐSÉG!
ÁRAT A MINŐSÉGHEZ!
l apszabászata kedvezménnye yobb bútorl 30% és 50% 2 -től kaphatóak! ülőgarnitúráink 2200 Ft/m
313219
ár 7. 2016 . JanU 1. szám együtt lyam sággal XXII. évfo A lakos prémet
erejéig tart.
book.com/veszpremi7nap
NAP városI közéletI
7. 2016. JanUár 1. szám XXII. évfolyam
Ingyenes
a készlet
b számát a facebookon is!
facebook.com/veszpremi7nap
7
–31-ig és
Keresse a Veszprémi 7 Nap
Veszprémi 7legfrissebb Napszámát a facebookon is!
7
legnag Veszprém
úg y t az
ÚJÉVI Outlet pok akciósan már 2144 bútorla , mobil: 06-70/634bt.hu AKCIÓ! 6 • Tel./fax: 88/458-398 8.30–12-ig • www.bonti szombat: Szövetkezet u. ), Veszprém-Kádárta, • (12–13-ig ebédszünet fő-péntek: 8–17-ig
tt
kórházban Elkészült a központ giai
ket és emlékezett meg az 1956-os szabadságharc veszprémi, azon belül is a Pannon Egyetem elődjét, az egykori Veszprémi Vegyipari Egyetemet érintő forradalmi eseményekről. Október 23-án délelőtt az 56-os szervezetek – Veszprém Megyei 56-os Szövetség, a Politikai Foglyok Szövetsé-
Fotó: Mátyus
ge, a Magyar Vidék Országos 56-os szervezet és Az 1956os Forradalom és Szabadságharc Emlékéért Alapítvány – a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság épületében elhelyezett emléktáblánál koszorúzott. Beszédében Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (Szorakész) elnöke azt mondta: az 1956-os forradalom a magyarság sorsfordító függetlenségi kísérlete volt a huszadik században, amelyben a bátorság és a szabadságvágy találkozott. A beszédet követően az Alsóvárosi temetőben koszorúzással folytatódott az ünnepség. Délután hagyományosan fél háromkor gyülekeztek a
Megkérdeztük
Ön mivel töltötte a hosszú hétvégét? Mátyás Roland gépkocsivezető Alapvetően pihenéssel telt a hosszú hétvége. Emellett mivel szeretünk kirándulni, így ezt most sem hagytuk ki. Mindig úgy megyünk, hogy legyen valami látványos is benne, most a cseszneki várat néztük meg és gyönyörködtünk az őszi természetben. Horváth József nyugdíjas Nekünk örömünnep volt ez a hétvége, mert most született meg a második unokánk. Mivel Budapesten született, így még nem láttuk, de a héten már otthon meglátogatjuk. Az október 23-ai eseményeket én az interneten követtem nyomon. Kovács Ferenc nyugdíjas A szüleim Vas megyében vannak eltemetve és a halottak napjára való felkészülés keretében oda mentem el és tettem rendbe a sírjukat. Halottak napján már csak virággal kell odamenni. Október 23-án délután megnéztem az ünnepi közvetítést.
FÓKUSZBAN
2017. FEBRUÁR 2018. október 9. 26.
emlékeztek városszerte megemlékezők Gyulafirátóton az alsó temetőben az ismeretlen katona sírjánál. Czaun János, a városrészi önkormányzat vezetője felidézte a húsz év körüli fiatalember – ma már tudjuk, hogy Ludmann Sándornak hívták – halálának körülményeit. Hangsúlyozta: a fejbelőtt katonát a közösség döntése alapján eltemették, a református és a katolikus pap közösen búcsúztatta, így került a rátóti halottak közé. Azóta minden október 23-án, akkor is, mikor Kádárék tucatjával végeztettek ki szabadságharcosokat és százával börtönöztek be másként gondolkodókat, a gyulafirátótiak összegyűltek emlékezni az értelmetlenül meghalt kiskatonára és rajta keresztül az eltiport szabadságunkra. A Megyeház téren tartott városi ünnepségen kedd este Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt mondta: az 56-os hősök nem azért ragadtak Molotov-koktélokat, nem azért néztek a tankok csövébe és nem azért dacoltak ávósokkal a nyirkos pincékben, hogy mi a kényelmes önfeladást válasszuk. Hozzátette: nem azért tettek kockára mindent, ami fontos az életben, hogy most feladjuk azt, amiért magyarok generációi évszázadokon keresztül harcoltak. Nem engedünk az 56-ból, a 48-ból
és az elmúlt ezer évünkből sem – fogalmazott, hozzátéve, hogy nem engedhetjük, hogy legfontosabb döntéseinket bárki kivegye kezünkből. Rámutatott, ma is nehézfegyverzettel nézünk szembe, nem szovjet tankok csövével, hanem a nyílt társadalom ideológiájával, ami „nyeglén megtagad” mindent, amiért mi itt az elmúlt évszázadokban harcoltunk: istent, hazát, családot. Mindenről szól ez, csak nem a szabadságról – tette hozzá Dömötör Csaba.
lovakat, majd leugráltak róla, őt pedig azért hívták, hogy fogja meg a gyeplőt. Hozzátette: Brusznyai megtehette volna, hogy a történelem elől csendes menedékbe húzódik, de ő a pesti srácokhoz hasonlóan a nehezebbik utat választotta. És nem volt egyedül, Veszprémben ezrek csatlakoztak hozzá, köztük Nagy László ácsmester is, aki azzal a kijelentéssel verte le a vörös csillagot a Tűztoronyról, hogy „pénzért raktuk fel, de most szívesen levesszük ingyen”. Ő később úgy halt
Ovádi Péter, Dömötör Csaba és Porga Gyula koszorúz a Megyeház téren Fotó: Mátyus
Az államtitkár Brusznyai Árpádról, a forradalom veszprémi mártírjáról is megemlékezett, aki, mint mondta, a bitófa árnyékában állva az utolsó szó jogán a forradalmat egy olyan kocsihoz hasonlította, amelyet mások elindítottak, megvadították a kocsist és a
hősi halált, hogy közben testével fiát fedezte – mondta. A veszprémi hősök példája is mutatja, hogy 1956 legyőzetve győzött – fogalmazott, hozzátéve, hogy október 23-a a főhajtáson túl arról is szól, hogy erőt merítsünk a jövő küzdelmeihez.
VESZPRÉMI 7 NAP
7
Ovádi: nemzeti egység volt
Ovádi Péter a hajmáskéri művelődési házban beszélt október 23-án Fotó: Mátyus MÁTYUS TAMÁS
A forradalom és szabadságharc követeléseinek és eszméinek legfontosabb tulajdonsága az egész nemzetet átfogó egység volt – jelentette ki a térség ország gyűlési képviselője október 23-án Hajmáskéren tartott beszédében. Ovádi Péter hangsúlyozta: Magyarország nem azért akarta kivívni szabadulását a szovjet blokkból, hogy egy másik nagyhatalomhoz csatlakozzon, hanem hogy maga dönthessen sorsáról. Nagy Imrét idézve azt mondta: „most igazán igaz az a szó, hogy népünk olyan egység ebben az elhatározásában, mint történelme során soha”. A forradalom első és legfontosabb követelése a szabadság és nemzeti függetlenség volt, de hozzátette, hogy a forradalom a szabadságot és függetlenséget semmiképp sem csak Magyarországnak akarta kiharcolni, hanem az egész szovjet birodalmat és a világ
hatalmi tömbökre való felosztását kérdőjelezte meg. Hiszen október 23-án azzal vonultak a fiatalok a Bem-szoborhoz, hogy a lengyel munkások felkelése mellett tüntessenek – emlékeztetett. Azáltal hogy a magyarok a korszak legveszedelmesebb hadseregével, a Vörös Hadsereggel szálltak szembe, üzentek a világ összes elnyomásban élő népének, hogy nincs az a helyzet, nincs az a korszak, amikor hagyjuk, hogy alapvető emberi jogainkat sárba tiporják, és ehhez elvárják, hogy tisztelegjünk is. Ezek az elvek hatvan éve és ma is érvényesek – jelentette ki. Úgy fogalmazott: üzenjük a múltba, a jelenbe és a jövőbe is, ma egy független, szabad, demokratikus Magyarországon élünk, és ez a három szó együtt és egyidejűleg jellemez minket, magyarokat. Hálásak lehetünk, hogy ma egy olyan országban élhetünk, amely alapjait 1956-ban a forradalom során vívták ki – mondta.
Polgárdy Imre: ötvenhat emléke azóta is élteti hitünket A Veszprémben települő katonai alakulatok közös megemlékezést tartottak nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából az Agórában pénteken.
Ifjúsági Kamarazenekar adott ünnepi koncertet Demel Eszter vezényletével. A megyei önkormányzat idei ünnepségét Veszprém megye egyik legészaknyugatibb településén, Mihályházán HAUZLER LÁSZLÓ múltból, hogy megtegyük azt, tartották. Polgárdy Imre ott amit ők akartak véghezvinni a úgy fogalmazott: 1956. októPolgárdy Imre, a megyei győzelem után, megteremteni ber 23-a óta magyarnak lenni közgyűlés elnöke beszédében Magyarország sikeres és annyit jelent, mint a szabadság elmondta, 1956 nemcsak virágzó korszakát. Soha ne nemzetéhez tartozni. HozzáEurópa, hanem hazánk feledjük, nekik is tartozunk tette: a szabadság iránti vágy számára is nagy érték, a mél- azzal, hogy hazánkat végre évszázadok óta kódolva van a tóság diadala volt. A maolyan erős országgá tegyük, magyar emberek lelkébe. gunkra találás, a közösség amelyet ez a nagyszerű Rákóczi, Kossuth és az ’56-os megélésének pillanata. 1956. nemzet megérdemel, ez a mi forradalmárok örököseiként október 23-án a magyarok küldetésünk – fogalmazott. ezért nevezhetjük magunkat a kivívták a szabadságot, Nemzeti ünnepünk alkalszabadság nemzetének. amelynek emléke azóta is mából a honvédségi szerveAz ünnepségen részt vett élteti hitünket a magyar zetek tagjai közül 56-an Mihályháza polgármestere, nemzetben és az igazságban. vehettek át különböző szintű Mészáros Géza, valamint a Nekünk, 56 örököseinek elismerést. A megemlékezést térség országgyűlési képviahhoz kell erőt meríteni a követően a Gárdonyi Zoltán selője, Kovács Zoltán is.
Polgárdy Imre beszél az Agórában tartott ünnepi állománygyűlésen Fotó: Hauzler
8
VESZPRÉMI KÖZÉLET
VESZPRÉMI 7 NAP
2017. FEBRUÁR 2018. október 26. 9.
Nemzetközi ízkavalkád a cserediákok jóvoltából Hazájuk gasztronómiai hagyományait mutatták be a Pannon Egyetem külföldi hallgatói a Gazdaságtudományi Kar és a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. szervezésében múlt héten. MÁTYUS TAMÁS
A Taste the World rendezvénye a Gazdaságtudományi Kar nemzetközi hetének programjaként a Veszprém– Balaton 2023 Zrt. támoga tásával valósult meg az orosz, kazah, kambodzsai, mongol, afrikai, bangladesi, koreai, indiai és magyar konyha különlegességeit felvonultatva. Veszprém Európa Kulturális Fővárosa pályázóként kiemelten fontosnak tartja a városban zajló nemzetközi diákélet bemutatását, illetve találkozási pontként a különböző nemzetek kultúrájának jobb megismerését, közelibbé hozását, bemutatását egymás számára. A csapatok nemcsak megfőzték kedvenc, nemzetükre jellemző ételeiket, hanem tradicionális öltözékben röviden bemutatták
hagyományaikat is. Az orosz csapat asztalára pelmeni és solyanka, a kazah csapatéra besbarmak,
enetili és chak-chak, a kambodzsaiakéra csirkesaláta, currys csirke és ageryel�ly desszert, a mongolokéra marhahúsleves, az afrikaiakéra jollof rizs, dodo és paradicsomragu, az indiaiakéra dal-ta, a bangladesiekére biriani és Bangladesh pita, a koreaiakéra pedig Kimbap került.
Kővári Edit, az egyetem nemzetközi kommunikáció tanára, a program szervezője azt mondta: mindig kíváncsian várják a nemzetközi hallgatók bemutatkozását, mert végre felvehetik nemzeti viseletüket és mesélhetnek arról a világról, amit azért hagytak távol egy időre, hogy bennünket
Különleges ételeket kóstolhattak a résztvevők
Fotó: Napló
megismerhessenek. Minden diák csomagjában ott vannak a kedvenc fűszereik, amelyekkel a távolban is igyekeznek elővarázsolni családjuk megszokott ízeit vagy szűkebb közösségük hagyományos főzési szokásait. A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara minden ősszel megrendezi a Nemzetközi Hét programsorozatot, amelynek célja, hogy megteremtsék hallgatóik számára azt a közeget, amely a nemzetközivé válás érzését hordozza, és bátorítsák őket arra, hogy részévé váljanak a világnak és lépjenek ki a már ismert rutinból. A Nemzetközi Héten az órákat idegen nyelven tartják, külföldi előadókat és olyan vállalati partnereket hívnak meg, akik a multinacionális cégek interkulturális atmoszféráját mutatják be. Bátorítják hallgatóikat, hogy használják ki diákéveiket utazásra, ismerjenek meg más felsőoktatási intézményeket, vállaljanak munkát az egyetem kötelékében, mert ezzel önbizalmukat erősítik.
BIZOTTSÁGI ÜLÉSEK Közjóléti A Petőfi Színház és a Kabóca Bábszínház beszámolói és a 2019–2021-es időszak fenntartói megállapodásainak megkötése is szerepelt a Strenner Zoltán vezette bizottság előtt. Foglalkoztak emellett az ifjúságorvosi körzetek közt a tanulói létszámok változása miatt bekövetkezett egyenlőtlenség kiegyenlítésével, valamint a területi védőnői körzetek módosításával. A 18-as védőnői körzet ellátottai másik 3 körzethez kerülnek, és a 9-es körzetből egy épület átkerül a 10. körzetbe. A módosítás után a tartósan helyettesítéssel ellátott körzet megszűnik. A bizottság elé került a Napáva Kft.-vel kötött házi segítségnyújtási szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése, így Márkó, Hárskút és Bánd településeken a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulás Egyesített Szociális Intézménye jogosult a szociális alapszolgálta tásra.
Utánpótlás Kosárlabda Egyesületet. Az ülésen tájékoztató hangzott el a veszprémi labdarúgás helyzetéről.
Pénzügyi és Költségvetési A jövő évi vagyongazdálkodási irányelvekkel is foglalkozott a Baumgartner Lajos alelnök vezette bizottság. Ebben ingatlanértékesítésből 125 milliós bevételt, korlátozottan forgalomképes ingatlanok hasznosításából ötmillió forintos bevételt várnak. A helyi menetrend szerinti közösségi közlekedés közszolgáltatás ellátása érdekében tett előzetes döntéseket is áttekintette a bizottság. A szolgáltató januártól városi cég lesz, a felkészülési folyamatról novemberi ülésén kerül részletes tájékoztatás a testületek elé.
Integrált Intézmény irányítói jogait januártól a városi önkormányzat venné át, a korábbi tagönkormányzatok pedig feladatellátási szerződést kötnének vele.
Városstratégiai és Városmarketing
Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím elnyerése érdekében a második fordulós pályázat benyújtásáról szóló döntés is szerepelt a Hegedűs Barbara vezette bizottság előtt. A második fordulóba Veszprém mellett Debrecen és Győr jutott be, a második fordulós pályázat benyújtási határideje november 9. A pályázatot a zsűri előtt december 13-án mutatják be a városok, de ezt megelőzően a zsűri egy kisebb csoportja a pályázó városokban is látogatást tesz, ahol lehetőséget kapunk a térségünk értékeinek és a kulturális helyszíneinknek a A Korona Szálló egyes helyiségeinek vásárlá- közvetlen bemutatására. A pályázat középpontsáról szóló előterjesztés is szerepelt a Czaun jában Veszprém városa áll, de túllép a város Sürgősséggel véleményezte a zeneművészeti János vezette bizottság előtt. A Petőfi Színház határain, nyit a Balaton-felvidék és Veszprém szakgimnázium vezetője, Molnár Péter ismételt rekonstrukciós munkáihoz az épület egyes közvetlen környéke, a balatoni kiemelt üdülőkörmegbízását a Halmay György vezette bizottság. részeinek megvásárlása szükséges, ez 372 millió zet és a Nyugat-Bakony felé. A pályázat jövőkéSporttámogatásokról is döntöttek, a Verseny- és forint értékben történik meg a Modern Városok pe szerint a térséget egymással szoros kapcsoélsport keret maradványából a Veszprémi Torna program által támogatott beruházáshoz. latban álló közösségek hálózatává kívánják tenni, Club, a Balaton Úszó Klub és a Balaton Vívó Klub A Családsegítő és Gyermekjóléti Alapszolgálamelyek hatékonyan együttműködnek egymásegy-egymillió forintot kap, a Sportcélok és tatási Intézményfenntartó Társulás megszünteté- sal feladatok keretből szintén ugyanennyit a Pannon se is szerepelt a bizottság előtt, ezt a társulás év A bizottság foglalkozott a köztemetői rendeletSport Egyesület. Ezen felül átcsoportosítással végével tenné, és ha a tagok elfogadják, a tel is, az üzemeltető VKSZ Zrt. nem kezdemétízmillió forintos támogatást kap a Veszprémi Veszprémi Családsegítő és Gyermekjóléti nyezte a díjak módosítását.
Köznevelési, Ifjúsági és Sport
Tulajdonosi
PROGRAMAJÁNLÓ
2017. FEBRUÁR 2018. október 9. 26.
Agóra Filmklub Október 29., hétfő 18 óra
November 3., szombat 19 óra Prah – 1. bérlet November 4., vasárnap 19 óra
Könyvesbolt a tengerparton – fel- Prah – 3. bérlet iratos angol film, 2017 (12)
Pannon Várszínház
Színházak Petőfi Színház Október 26., péntek 19 óra
Október 26., péntek 19 óra Csinibaba – Főpróba-bérlet Október 27., szombat 19 óra
Csinibaba – Premier-bérlet A nagymama – Petőfi bemutaOktóber 28., vasárnap 17 óra tó-bérlet Csinibaba – Vörösmarty-bérlet Október 27., szombat 19 óra
Kiállítások Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény Tejfalussy-ház: Kiegyezés és koronázás 1867; Test és lélek a nagy háborúban – Tábori lelkészet, katonai kórházak és orvoslás az első világháborúban; a kiállítások 2018. október 31-ig mindennap 10–18 óráig látogathatók
Szent Imre piarista és helyőrségi templom: Hunyadi Mátyás, a keresztény európai kultúra védelA nagymama – Bujtor István-bér- Október 29., hétfő 19 óra mezője – Mátyás király egyházlet politikája és a 15. század egyházCsinibaba – Arany-bérlet művészete; 2018. október 31-ig, Október 29., hétfő 19 óra hétfő kivételével mindennap Kabóca Bábszínház A nagymama – Németh Lász10–17 óráig ingyenesen látogatló-bérlet Október 26., péntek 9.15 és 10.45 ható Október 30., kedd 19 óra óra Szent György-kápolna, GizelRetro Szálló – bérletszünet Mamlasz királyság krónikája – la-kápolna: a két kápolna 2018. November 2., péntek 19 óra Pepita-bérlet október 31-ig mindennap 10–18 óráig látogatható A nagymama – Csokonai-bérlet November 4., vasárnap 10 óra November 4., vasárnap 18 óra
Papa, mama, gyerekek – családi napok a Kabóca Bábszínházban: Latinovits–Bujtor Játékszín 10.00–13.00 kézműves foglalkozások, játékterek, ismeretterjeszOktóber 27., szombat 19 óra Jövőre veled, ugyanitt (II. rész) – tő előadás; 10.00 Kezeslábas – a 1. bérlet Nagyváradi Lilliput Bábszínház babaszínházi előadása; 11.00 A Október 28., vasárnap 19 óra A gondnok – 5. – pedagógus – hazudós egér – a Szombathelyi bérlet Mesebolt Bábszínház előadása A nagymama – Déryné-bérlet
Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeum Vajkai világa, október 31-ig „A sziklától a kőbaltáig – Az erdőtől a sivatagig” – Az ember hatása a klímaváltozásra az őskorban: Egy eszköz története című kiállítás, december 30-ig
Folytatás a 10. oldalon.
HANGVILLA kultúrtipp
100A
A VESZPRÉM TELEVÍZIÓ MŰSORA 8200 Veszprém, József Attila u. 96. Tel.: 88/421-830, 88/434-603 E-mail: info@veszpremtv.hu Műsorok az interneten: www.veszpremtv.hu Október 26., péntek 8:00 Kilátó kulturális magazin 8:30 Kukkantó gyermekmagazin 9:00 Híradás 9:20 Klip percek 9:30 Forgószínpad színházi magazin 10:00 Híradás 10:20 Honvéd7 magazin 10:30 Formula magazin. Rally híradó 11:00 MOZAIK – a családi magazin 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Praktikák otthonteremtő magazin 18:30 Összefoglaló Veszprém Megyei Jogú Város önkormányzatának októberi közgyűléséről 19:00 Híradás 19:20 Veszprémi közéleti magazin 19:50 Made In Hungary. Magyar gyártók magyar termékei 20:00 Híradás 20:20 Veszprémi közéleti magazin (ism.) 20:45 Honvéd 7 magazin 21:00 Üzleti Negyed gazdasági magazin 21:30 Híradás 22:00 Képújság Október 27., szombat 8:00 Praktikák otthonteremtő magazin 8:30 Összefoglaló Veszprém Megyei Jogú Város önkormányzatának októberi közgyűléséről 9:00 Híradás 9:20 Veszprémi közéleti magazin 9:50 Made In Hungary. Magyar gyártók magyar termékei 10:00 Híradás 10:20 Veszprémi közéleti magazin (ism.) 10:45 Honvéd 7 magazin 11:00 Üzleti Negyed gazdasági magazin 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Kilátó kulturális magazin 18:30 Kukkantó gyermekmagazin 19:00 A hét krónikája 19:15 Honvéd7 magazin 19:30 Katolikus krónika 20:00 A hét krónikája 20:20 Régi idők mozija – válogatás a Veszprém TV archívumából 20:45 Székely konyha 21:00 Épí-Tech Házépítők Magazinja 21:30 Nyitott egyetem. Kistelegdi István: egy pécsi aktív ház 22:00 Képújság Október 28., vasárnap 8:00 Kilátó kulturális magazin 8:30 Kukkantó gyermekmagazin 9:00 A hét krónikája 9:15 Honvéd7 magazin 9:30 Katolikus krónika 10:00 A hét krónikája 10:20 Régi idők mozija – válogatás a Veszprém TV archívumából 10:45 Székely konyha 11:00 Épí-Tech Házépítők Magazinja 11:30 Nyitott egyetem. Kistelegdi István: egy pécsi aktív ház 12:00 Képújság 18:00 Géniusz magazin 18:30 Összefoglaló Veszprém Megyei Jogú Város önkormányzatának októberi közgyűléséről 19:00 A hét krónikája 19:20 Veszprémi közéleti magazin. A pénteki adás ismétlése 19:45 Honvéd7 magazin 20:00 A hét krónikája 20:20 Veszprémi közéleti magazin. A pénteki adás ismétlése 20:45 Globo Portré. Vendég Filep Ottilia 21:00 MOZAIK – a családi magazin 21:30 Restart Extra. Hardware, software. miegymás! 23:00 Képújság Október 29., hétfő 8:00 Géniusz magazin 8:30 Összefoglaló Veszprém Megyei Jogú Város önkormányzatának októberi köz-
gyűléséről 9:00 A hét krónikája 9:20 Veszprémi közéleti magazin. A pénteki adás ismétlése 9:45 Honvéd7 magazin 10:00 A hét krónikája 10:20 Veszprémi közéleti magazin. A pénteki adás ismétlése 10:45 Globo Portré. Vendég Filep Ottilia 11:00 MOZAIK – a családi magazin 11:30 Restart Extra. Hardware, software. miegymás! 13:00 Képújság 18:00 Kilátó kulturális magazin 18:30 Kukkantó gyermekmagazin 19:00 Híradás 19:20 Veszprémi közéleti magazin 19:45 Veszprémi sporthíradó 20:00 Híradás 20:20 Veszprémi közéleti magazin (ism.) 20:45 Veszprémi sporthíradó (ism.) 21:00 A szomszéd vár. Turisztikai magazin 21:30 Híradás 22:00 Képújság Október 30., kedd 8:00 Kilátó kulturális magazin 8:30 Kukkantó gyermekmagazin 9:00 Híradás 9:20 Veszprémi közéleti magazin 9:45 Veszprémi sporthíradó 10:00 Híradás 10:20 Veszprémi közéleti magazin (ism.) 10:45 Veszprémi sporthíradó (ism.) 11:00 A szomszéd vár. Turisztikai magazin 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Katolikus krónika 18:30 Praktikák otthonteremtő magazin 19:00 Híradás 19:20 Krisztus utolsó vándorai. És új világba érkeztek 20:00 Híradás (ism.) 20:20 Régi idők mozija – válogatás a Veszprém TV archívumából 20:45 Honvéd7 magazin 21:00 Creative chef 21:30 Híradás (ism.) 22:00 Képújság Október 31. szerda 8:00 Katolikus krónika 8:30 Praktikák otthonteremtő magazin 9:00 Híradás 9:20 Krisztus utolsó vándorai. És új világba érkeztek 10:00 Híradás (ism.) 10:20 Régi idők mozija – válogatás a Veszprém TV archívumából 10:45 Honvéd7 magazin 11:00 Creative chef 11:30 Híradás (ism.) 12:00 Képújság 18:00 Formula magazin. Rally híradó 18:30 Gázfröccs autós magazin 19:00 Híradás 19:20 Géniusz magazin 19:45 Veszprémi sporthíradó 20:00 Híradás 20:20 Székely konyha 20:45 Veszprémi sporthíradó (ism.) 21:00 Épí-Tech Házépítők Magazinja 21:30 Híradás 22:00 Képújság November 1., csütörtök 8:00 Formula magazin. Rally híradó 8:30 Gázfröccs autós magazin 9:00 Híradás 9:20 Géniusz magazin 9:45 Veszprémi sporthíradó 10:00 Híradás 10:20 Székely konyha 10:45 Veszprémi sporthíradó (ism.) 11:00 Épí-Tech Házépítők Magazinja 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Kilátó kulturális magazin 18:30 Kukkantó gyermekmagazin 19:00 Látogató. Büdösfürdő 19:30 Katolikus krónika 20:00 A láthatatlan madárfotós. Portréfilm Máté Bence természetfotósról 21:00 MOZAIK – a családi magazin 21:30 Sorsvonal. Portréfilm Érdi Tamásról 22:00 Képújság
Brains szimfonikus hangzásban Szimfonikus zenekarral kiegészülve áll a Hangvilla színpadára a Brains együttes november 3-án 19 órakor, ahol csaknem negyven zenész előadásában csendülnek fel közönségkedvenc dalaik. Pályafutása eddigi legkülönlegesebb zenei kalandjába vágott bele a Brains tavaly azzal, hogy az elektronikus zenét játszó együttes tagjai szimfonikus zenekarral kiegészülve léptek fel a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében tavaly novemberben. Az előadásra néhány hét alatt fogyott el minden 100A
95A
95A
75A
75A
25A
25A
5A
5A
0A
0A
életéről szól. A Mayerling a Royal Ballet repertoárjának egyik klasszikus eleme, érzelmi mélysége és megkapó látványvilága mellett a legnehezebb szerepeket jelenti a férfi táncosok számára. Kenneth MacMillan egy igen összetett művet koreografált Rudolf herceg, a Habsburg Birodalom gyötrődő trónörökösének alakja köré. A balett kezdetétől fogva nyilvánva-
9
HANGVILLA kultúrtipp
Ismét operaházi vetítés a Hangvillában
A londoni opera- és balettvetítések új évadában elsőként Kenneth MacMillan Mayerling című balettjét közvetítik a Londoni Royal Operaházból felvételről november 4-én 17 órakor. Az idei vetítés különlegessége egyrészt az, hogy a mű zenéjét Liszt Ferenc szerezte, másrészt, hogy Rudolf magyar–cseh királyi herceg, osztrák főherceg
VESZPRÉMI 7 NAP
ló, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia csillogó világát áthatja az a sötét és kegyetlen szexuális és politikai intrika, amely végül a mű erőszakos csúcspontjához és a kettős öngyilkossághoz vezet. A mű, amelyet szinte szétfeszít az őrület és a szenvedély intenzitása, kiváló bizonyíték arra, hogy a valóság gyakran sokkal botrányosabb, mint a fikció.
jegy, mindennemű reklám és promóció nélkül. A nagy sikeren felbuzdulva a zenekar úgy döntött, turnéra indul a különleges műsorral a legnagyobb vidéki városokba. Az új műsor különleges elegye a Brains koncertjeit jellemző fékezhetetlen energiának és a kifinomult, leginkább a hollywoodi filmekre jellemző monumentális szimfonikus hangzásnak. A koncert zenei producere Balázs Ádám, az Oscar-díjas Mindenki és az Oscar-díj- jelölt Testről és lélekről című filmek zeneszerzője.
10
PROGRAMAJÁNLÓ
VESZPRÉMI 7 NAP
Figyeljünk értékeinkre az ünnepen! Mindenszentek és halottak napja előtt bűnmegelőzési ajánlásokkal hívta fel a lakosság figyelmét a temetőkben, illetve azok környékén leselkedő veszélyekre a Veszprémi Rendőrkapitányság. HAUZLER LÁSZLÓ
Közölték, a Veszprémi Rend őrkapitányság munkatársai fokozott rendőri jelenléttel készülnek október utolsó hétvégéjének és november első napjainak temetőlátogatásaira. A rendőrök fő feladata a közlekedés segítése, valamint a vagyon elleni bűncselekmények megelőzése, megszakítása lesz. Ennek érdekében nemcsak egyenruhás, hanem civil rendőrök is járőröznek a temetőkben és azok környékén. A megnövekedett feladatok elvégzésébe a polgárőrség, a közterület- felügyelet, valamint a temetőgondnokság is bekapcsolódik. A sírok gondozására érkezőknek azt tanácsolja a rendőrség, hogy akinek nem
muszáj, ne autóval közlekedjen. Így elkerülhető a torlódás vagy akár egy baleset is megelőzhető. Fontos hogy a temetőbe menők ne vigyenek komoly ékszereket, felesleges iratokat magukkal, és főleg ne hagyják a járművekben, hiszen ebben az időszakban számos
bűnelkövető figyelme fordul a temetők felé. Amennyiben értékeiket az autó utasterében hagyják, annak gépkocsifeltörés lehet a következménye, amelynek során nemcsak lopási kárral, hanem a jármű oldalablakának betöréséből vagy az ajtózár felfeszítéséből létrejövő rongálási kárral is számolni lehet. Azt javasolja a rendőrség, hogy a fiatalabb családtagok kísérjék el idős szüleiket, nagyszüleiket a temetőbe, és együttesen fordítsanak folyamatos figyelmet vagyonbiztonságukra.
Folytatás a 9. oldalról. „Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag” – emlékkiállítás az 1848– 1849-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára, december 31-ig
2017. FEBRUÁR 2018. október 26. 9.
lítása a Csikász Galériában, november 10-ig Tombor Balázs Érintések című kiállítása a Dubniczay-palota Magtárában, november 11-ig
Ézsiás István szobrászművész Ézsiás 75+ – Veszprém–Nápoly– „…cui haec sacra reliquia ine- Róma–Velence–ART című jubirat…” – A kendő, amely a Szent leumi kiállítása a Dubniczay-pajobbot takarta című kiállítás, lota Várgalériájában, november december 31-ig 11-ig Kisfaludy Strobl Zsigmond A klasszikus szépség mestere Pannon Egyetem Molnár Noémi Akvarell című festcímű kiállítása, január 27-ig ménykiállítása a FolyosógalériáAgóra ban, december 20-ig A Bakony Fotóklub tematikus Március 15. úti könyvtár kiállítása, október 31-ig Kovács Anita nemezkészítő A Marék Veronika gyerekkönyv-ilnemez szeretete – A gyapjúszálusztrációi, a Móra Könyvkiadó laktól a nemezcsodákig című kiállítása, november 13-ig kiállítása, november 9-ig
Művészetek Háza
Veszprém Aréna
Modern Képtár – Vass László A jegypénztár nyitvatartása: Gyűjtemény, Veszprém, Vár u. 3–7.: Fény Szín Forma – Polikróm kedd-péntek: 11.00–17.00 harmóniák – a Vass-gyűjtemény hétfő: szünnap hatodik állandó tárlata
Egyéb
Már a hétvégén megélénkül a forgalom a temetőkben Illusztráció: Mátyus
Lakner László Áttekintés/ Monochromia című kiállítása a Modern Képtár – Vass László Október 26., péntek 10 óra Gyűjteményben, október 27-ig Országos Rajzfilmünnep az Kari Piippo finn grafikusművész Agóra színháztermében: Idézzük és alkotótársai Gyermekkorom fel együtt gyermekkorunk kedcímű plakátszerkesztői works- venc rajzfilmjeit! Összeállítás hopján készült műalkotások kiál- klasszikus mesesorozatokból
2018 OKT
30 KEDD
19:00
221918
Rost Andrea és lánya, Harazdy Eszter közös műsora különleges és felejthetetlen zenei élményt ad a hallgatóknak. Az előadás különlegessége a csodálatos hangzáson túl az egyes művek közötti összekötő beszélgetésekből fakad, ahol a nézők bepillantást nyerhetnek a művésznők egymáshoz és a zeneművekhez való bensőséges kapcsolatába.
ROST ANDREA ANYA ÉS LÁNYA VESZPRÉM, BRUSZNYAI U. 2.
|
HANGVILLA.COM
|
JEGYÁR: 5700 / 6300 / 6900 FT
PROGRAMAJÁNLÓ
2017. FEBRUÁR 2018. október 9. 26.
Szépkorú köszöntése
Október 27., szombat 18 óra
vó lakótelepi otthonában Füzi Andrásnét Brányi Mária alpolgármester, aki az idős asszonynak egy Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait tolmácsoló emléklapot is átadott Fotó: Zwicker
Október 26., péntek 19 óra
az Érseki Hivatal Gizella-terméVarga Áron Lisztről átfogóan ben: Szürke senkik – magyar filcímű előadása a Hangvillában, a mdráma, 2016, rendezte: Kovács Zenetörténeti Előadások sorozat István keretében
Október 31., szerda 18 óra
Október 27., szombat 16 óra Népdalkörök találkozója a gyulafirátóti művelődési házban, fellépnek: Sólyi Népdalkör, Vilonyai Népdalkör, Bakonyerdő Pávakör
Október 27., szombat 17 óra
11
termálfürdő; 31-én a halottak napi sében a Városi Helytörténeti irodalomtörténész, művészettörmegemlékezések előkészítése Gyűjteményben ténésszel, a kiállítás kurátorával Laczkó: 30-án Az egyiptomi pira- Október 26., péntek 9 óra és Lackfi János költővel misok titkai, előadó: László Péter „REND-hagyó kiállítás” az Arácsi Október 27., egyiptológus Népházban, a Veszprém Megyei Munkaügyesek: 30-án 14 órakor Rendőr-főkapitányság munkatár- szombat 17.30–19.00 óra klubfoglalkozás (Agóra) sainak és rokonainak festménye- Lyukasóra Klub a Vaszary GalériNapsugár: 30-án klubfoglalkozás iből, gyűjteményeiből és más ában Kéri Kitty színművész, szíalkotásaiból nigazgató, Lackfi János József
Ajka
MT n Kilencvenedik születésnapján köszöntötte Haszko-
VESZPRÉMI 7 NAP
Október 27., szombat 15.00–19.30 óra
Gyermekfoglalkozás a Vaszary A Zeneiskola jótékonysági hang- AlkotóMűhelyben versenye a művelődési központ Október 27., szombat 15.30 óra színháztermében Rendhagyó tárlatvezetés a Október 30., kedd 9–12 óra Vaszary Galériában Török Petra Szünidei játékdélelőtt gyermekeknek a Kaszinóban
Október 30., kedd 16 óra Ismerkedés a fazekasmesterséggel a Felnőtteknek kreatívan sorozat foglalkozásán a művelődési központ József Attila úti épületében
Egyszer volt Budán kutyavásár – Mesék Mátyás királyról minden korosztálynak, a 60 éves TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad előadá- Október 31., szerda 17 óra sában Töklámpások éjszakája a művelődési házban
Alsóörs
Attila-díjas költő, műfordító, Lator László Kossuth-díjas költő, műfordító, Török Petra irodalomtörténész, művészettörténész, Várady Szabolcs Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító részvételével
Időjárás programjainkhoz A hétvégén szombaton még sok felhőre, többszöri gyenge esőre, záporesőre számíthatunk. Mérsékelt marad a változó irányú szél. A hőmérséklet 11 °C és 14 °C között váltakozik. Vasárnap élénk délnyugati széllel enyhe levegő érkezik fölénk. A néhány órás napsütés mellett a csúcshőmérséklet elérheti a 20 °C-ot. A jövő hét nagy részében változékony, az átlagosnál pár fokkal melegebb időre van kilátás. Napi előrejelzés: www.vmeteo.hu
November 2–3.,
IV. Béla és leányai címmel Piotr péntek-szombat 16 óra Stefaniak előadása a Mar- Érsekségi borászati bemutató a git-templomban Szaléziánumban, pincelátogaOktóber 26., péntek 18 óra tás, tárlatvezetés és borkóstoló Október 28., vasárnap 10 óra A Szent Korona képzőművész Jubileumi ünnepi főpapi szentmiszemmel címmel Kelemen Marsét mutat be a 80 éves Marcel előadás-sorozata a Pannónia git-templomban dr. Márfi Gyula olvasótermében: II. A Szent KoroOktóber 27., érsek na története, jelentősége – szombat 15–19 óra „Sacra Angelica et Apostolica Október 28., vasárnap 10 óra Süsü nap az Agórában: 15.00 Regni Hungariae Corona” Ösember – Kicsi az ős, de hős – Életre kelt mesehősök – Süsü és ingyenes rajzfilmvetítés az Agóra barátai kiállítás; 15.00–17.00 Ját- Október 27., szombat 15 óra színháztermében szóház, arcfestés; 17.00 Süsü a Értékeinkről – Beszélgetés SaruOktóber 28., sárkány kalandjai – zenés mese- si Mihály íróval a Pannónia játék két részben, a Hadart Szín- könyvtárában vasárnap 15–19 óra Ukrán nemzetiségi nap az Agórá- ház előadásában
Balatonalmádi
Fiataloknak
Október 30., kedd 19 óra
Október 31., szerda 18 óra
Október 29–31., hétfő-szerda 10–12 óra
Kövi Szabolcs mindenszentek napi gyertyafényes koncertje a Őszi szünidei játszóház az Agóra Pannónia színháztermében kamaratermében November 2., péntek 18 óra A Szent Korona képzőművész szemmel címmel Kelemen Marcel előadás-sorozata a Pannónia Bakony Művek: 29-én 14 órakor olvasótermében: III. A Szent klubfoglalkozás Korona zománcképei – Atya, Fiú, Bónusz Évek: 30-án 10 órakor apostolok, arkangyalok, szentek, Népek tánca uralkodók – képelemzések, Cserhát: 25-én klubfoglalkozás következtetések az Agórában
Nyugdíjasklubok
Csikász: 25-én fürdőzés; 2-án Retro Szálló a 60-as, 70-es, halottak napi megemlékezés a 80-as évek magyar slágereivel a dózsavárosi temetőben Petőfi Színházban, sztárvendég: Dózsa: 29-én Egészségünk megZalatnay Sarolta őrzése, javítása Danóczyné Gizikével Október 31., szerda 17 óra
Balatonfüred Október 26–27., péntek-szombat
Kakuk Marcitól Misi Mókusig – Emlékkonferencia a 130 éve szüA Filmek a Nagy Háborúról 1914– Fegyveres Erők: 25-én gyógyfür- letett Tersánszky Józsi Jenő tisz1918 című őszi filmklub vetítése dő-látogatás, helye: Celldömölk teletére a Tempevölgy szervezé-
222185
ban: 15.00 Hagyományos ukrán kiegészítők – kiállítás Zoya Kuntevskaya művésznő alkotásaiból; 15.30 Gasztronómiai bemutató – hagyományos ukrán finomságok, kóstolók; 16.00 Ünnepi műsor – „Az élet metafora” – Meh Okszana, Nincz Erzsébet és Borscs Ljubomér zongoraművészek előadása – „Ptah” színház műsora, főszereplők: Domokos Ágnes és Bondarcsuk Mikola – Vihila Mihajlo és Bernáth Ferenc gitárművészek előadása
12
VESZPRÉMI 7 NAP
PROGRAMAJÁNLÓ
KÉZMŰVES TERMÉKEK • GASZTROUDVAR KULTURÁLIS ÉS GYERMEKPROGRAMOK NAGYMAMA PORTÁJA – PORONDON A CSIPKEBOGYÓ
WWW.BAKONYEXPO.HU
2017. FEBRUÁR 2018. október 26. 9.
ÖTÓRAI TEA
2017. FEBRUÁR 2018. október 9. 26.
VESZPRÉMI 7 NAP
13
Tizenkét fal – élet költözött a volt zenedébe
A kiállítást Kovács Dániel művészettörténész nyitotta meg a volt ének-zenei általános iskola most megnyitott épületében
Évek óta vak ablakszemeivel és egyre kopottabb, málladozó külsejével rontotta a városképet az Óvári Ferenc utcában az egykori ének-zenei általános iskola épülete, amely már az önkormányzat tulajdonába került és hamarosan megújul. LÁSZLÓ PÉTER
Bár a felújítás még csak kezdeti szakaszában van, az önkormányzat úgy határozott, hogy egy kiállítással egybekötve megnyitja az épületet a közönség előtt. Az épület belső termeinek tizenkét falán a modern díszítőművészet, az ornamens nemzetközileg ismert művészeinek alkotásait mutatják be egy kiállításon, amelynek megnyitója múlt szerdán volt. – Eredeti szándékunk az volt, hogy nosztalgikus élményt nyújtsunk azoknak, akiket személyes emlékek fűznek az épülethez, illetve a természetes emberi kíváncsiságnak teret adva egy lehetőséget biztosítsunk, hogy mindenki megnézhesse azt a titkot, ami mellett nap mint nap elhalad. A másik
célunk, amit ez a kiállítás hűen tükröz, hogy van egy történelmi városunk, ami érték, de mi a 21. században élünk, és ennek a kettőnek az egymáshoz illesztése a mi feladatunk. Az Európa Kulturális Fővárosa címért folyó pályázaton is erre helyeztük a hangsúlyt – mondta Porga Gyula polgármester megnyitójában. Mészáros Zoltán, a Művészeti Tanács elnöke lapunknak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy ez a kiállítás több ponton is illeszkedik a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa projekt koncepciójához. Fontos szempont egyrészt, hogy az elhanyagolt, régi, a városkép értékes részét képező épületeket megújítsuk, s számukra új, lehetőleg kulturális funkciót találjunk. Másrészt a régi értékek
szervesen kapcsolódnak korunk legújabb művészeti irányzataihoz, amelyeknek Veszprém igyekszik otthont adni, bekapcsolva városunkat a világ és Európa kulturális, művészeti életébe. A kiállítást Kovács Dániel művészettörténész nyitotta meg, aki a díszítőművészet, az ornamens jelentésével, fontosságával, a történelem során változó szerepével foglalkozott. Modern korunkban hagyományos jelentésétől eltérően a díszítés nem másodlagos, kiegészítő elemként jelenik meg, hanem újra a tervezett egész szerves részeként, az egyedi építészeti minőséget meghatározó többletként – mondta. Feltörekvő építészek és építészeti alkotócsoportok sora próbálja kialakítani viszonyát a mindig elfelejtett, de mindig újra előkerülő ornamentikához. A kiállítás nemzetközi áttekintést kínál ennek a gondolkodásnak az eredményeiből. A fiatal csoportok különféle megközelítésből vizsgálják az ornamentika, a díszítés mai szerepét és határait, használva a volt Iparostanoda épületének szabadon álló, díszítetlen falait.
Az eredetileg az Ipartanodának otthont adó épületet Schodits Lajos tervezte, s a 20. század elején, 1912-ben emelték, közel egy időben az 1908-ban felépült Petőfi Színházzal, amelynek tervezője Medgyaszay István. (1912). Mindkét épület azon kor modern művészeti irányzatának, a szecessziónak a jellegzetes jegyeit viseli magán, amely művészeti irányban a századfordulón jelentős szerepet kapott a motívum és az ornamentika. Jelenleg mindkét épület felújítás előtt áll – a Modern Városok programban Medgyaszay eredeti tervei szerint megújuló Petőfi Színház egyes funkciói kerülnek majd a volt zeneiskolai épületbe –, és így adódott a lehetőség arra, hogy mai alkotásokkal mutassák be, hogy mit jelenthet ma az ornamens és a díszítés a fiatal kortárs építészek számára. A hagyományos jelentéstől eltérően a díszítés már nem másodlagos, hanem a funkcionalitás szempontjai mellett szerves része az építészeti alkotásoknak. A kiállítást Veszprém Város Önkormányzata
Fotó: Mátyus
kezdeményezésére a Paradigma Ariadné Építészstúdió készítette elő és rendezte, amelynek tagjai Smiló Dávid, Molnár Szabolcs és Csóka Attila. Részt vett a szervezésben a Veszprém- Balaton 2023 Zrt. is, a kiállítás kurátorai Csóka Heléna, Smiló Dávid, Csóka Attila Róbert és Molnár Szabolcs. Az egykori iskolaépület három termében a kopott falakat tizenkét európai és amerikai feltörekvő építész és építészcsapat alkotásai borítják, amelyeket a művészek tervei alapján a budapesti tűzfalakról már ismert Neopaint csapata festett meg. A művészek által elküldött munkák egyedi alkotások, amelyek felkérésre erre a helyszínre készültek. A kiállító művészek: Enorme Studio, False Mirror Office, Gyulai Levente, Adam Nathaniel Furman, Andrew Kovacs, MNPL Workshop, Giacomo Pala, Paradigma Ariadné, Space Popular, TREES, Very Good Office, Architecture Uncomfortable Workshop. A kiállítás november 30-ig tekinthető meg.
14
KULTÚRA
VESZPRÉMI 7 NAP
Egy született túlélő története HL n Hárs Gábor Egy túlélő
RÖVIDEN Előadás MT n A Magyar Királyság
1918–1920 közötti időszaka és napjaink Magyarországa közti párhuzamokról beszél előadásában Raffay Ernő november 6-án, kedden a Cholnoky Nyugdíjas Klub Rózsa u. 48. alatti helyiségében, a Mozaik Egyesület szervezésében.
Lisztről
túlélő, aki 1942-ben a II. naplója című kötetét mutatvilágháború közepén születák be a megyei könyvtárban tett egy zsidó családban. múlt szerdán. Rokonai nagy része a holoA szerzővel Katanics kauszt áldozata lett, kezdve Sándor önkormányzati az édesapjával, aki munkaképviselő, a Lovassy gimnászolgálatosként 1943. januárzium tanára beszélgetett. jában halt meg. Édesanyját is Hárs Gábor elmondta, a deportálták 1944. novemberlegrégebbi dátum az egyik ben, de ő 1945 májusban egy dédapjának a születési koncentrációs táborból dátuma, 1842. Onnan indul kiszabadult. A szerző a a történet, de említést tesz deportálást úgy úszta meg, még az ő szüleiről is, így hogy a nagymamájával egy több mint 150 évet ölel át a szekrényben bújt el, majd mű, aminek a befejező egy vöröskeresztes menheidőpontja 1957. május 1-je, és lyen, és onnan került haza innen folytatódik a családsúlyos betegen. történet következő kötete. A kötet további részében A cím magára a szerzőre Hárs Gábor a gyermekkorát utal, aki egy holokauszt írja le.
MT n A Zenetörténeti
előadás-sorozat következő ingyenes előadását október 26-án 19 órakor tartják a Hangvilla konferenciatermében, ahol Varga Áron beszél Liszt Ferenc munkásságáról.
Diákcsere MT n Tizenkét lengyel diák
érkezett a Noszlopy iskola új nemzetközi kapcsolata révén Veszprémbe október első hetében. A tanulón megismerkedtek a magyar hagyományokkal, gasztronómiával, Veszprém mellett pedig Budapestre és Tapolcára is ellátogattak.
Véradónap MT n Ismét véradónapot
rendeznek a Pannon Egyetem aulájában november 3-án 10–18 óra közt, ahol egész napos ingyenes szűrések, orvosi vizsgálatok, előadások és kulturális programok várják az érdeklődőket.
Mesterek MT n A Veszprém Me-
gyei Kereskedelmi és Iparkamara október 31-én, szerdán 10 órától mesteravató ünnepséget tart székházában, ahol 32 mesterlevelet adnak át bútorasztalos, cukrász, festő, díszítő, mázoló és tapétázó, gépi forgácsoló, kozmetikus, központifűtés- és gázhálózat- rendszerszerelő, pincér és szakács szakmákban.
Hárs Gáborral Katanics Sándor beszélget Fotó: Hauzler
Könyv a Balaton szerelmeséről MT n Somorjai Horváth
2017. FEBRUÁR 2018. október 26. 9.
Abszurd dráma m A múlt szombaton mutatták be Harold Pinter A gondnok című abszurd drámáját a Latinovits–Bujtor Játékszínben. A darabot Lengyel Ferenc Jászai-díjas rendező állította színpadra, szereplői Kőrösi Csaba, Máté P. Gábor és Szeles József. egyszerű helyzetet, ez már túllép a realitáson. A Nobel-díjas angol szerző Egy testvérpárnak London Beckett és Ionesco mellett perifériáján van egy lepuszannak a második világhábo- tult háza, ahová befogadnak rú után kibontakozott új egy csavargót, akit egy szemléletű drámairodalom- kocsmai verekedésből mentenak, az abszurdnak az egyik nek ki. A fiatalabb testvér, legkiválóbb képviselője, egy teherautó-sofőr a tulajamely tudatosan az irracio- donos tulajdonképpen, és nalitásra törekszik, és megbízza a bátyját, akit egyfajta céltalanságot valamikor elektrosokkal tükröző, passzív világkép kezeltek, s alkalmatlan a hatja át. külvilági életre, hogy hozza Harold Pinter talán abban rendbe az épületet. A csavarkülönbözik leginkább a fent gó megpróbálja kijátszani a említett abszurd szerzőktől, két testvért, hogy meghúzhogy nála realista környezet- hassa itt magát, s a romos, ben, egy teljesen realista kacatokkal teli helyiségért szituáció jelenik meg, a megy a küzdelem, hogy ki jelenetek mintha az életből birtokolja, és ez már abszurkiragadott pillanatok lennéditás. nek, de ahogyan az író – Maga a lecsupaszított grandiózussá emeli az szöveg is abszurd, ahogyan a LÁSZLÓ PÉTER
A német nemzetiségi hagyomány tovább él
Iklódy-Szabó Jánosnak nagy szerepe volt abban, hogy a grazi műút (a mai 8-as főút) érinti Veszprémet, vagy hogy megépült a Viadukt és a vár hősi kapuja. Neki köszönhető a lovasi szőlőtelep fennmaradása, a balatonfüredi iskola megmentése, a Balaton köré pedig már akkor nemzeti parkot álmodott. A kötet veszprémi bemutatóján részt vett Hebling Zsolt alsóörsi polgármester és A győri Rozmaring Kórus a színpadon Fotó: Hauzler Kovács Endre fotóművész is, aki a könyv képanyagát HL n Német nemzetiségi ről telepítették át a németeszerkesztette. napot tartottak a VMK ket. Először érkezett győri Gyulafirátóti Művelődési csoport is a rendezvényre. Ház és a Gyulafirátóti Német Rózsa János, a Veszprémi Nemzetiségi Kulturális Német Nemzetiségi ÖnkorEgyesület közös szervezésémányzat vezetője úgy fogalben a helyi művelődési mazott, bár a magyarországi házban szombaton. németekben kettős identitás Czaun János, a városrészi alakult ki, de ez ma a két önkormányzat vezetője kultúra kiegyensúlyozott köszöntőjében elmondta, együttélését kell hogy Gyulafirátóton már kétszáz jelentse. éve komoly hagyománya van A nemzetiségi napon a a német kultúrának, amire győri, a márkói és a gyulafibüszkék is. Régi barátként rátóti német nemzetiségi köszöntötte a márkóiakat, csoportok dalkörei és tánc mert Gyulafirátótra nem csoportjai léptek fel, hogy közvetlenül Németországból, ezzel is tovább éltessék A megyei könyvtárban mutatták be a kötetet Fotó: Mátyus hanem Márkóról és Herendhagyományaikat.
Piroska a veszprémi származású Iklódy-Szabó János életéről szóló könyvét mutatták be múlt héten a megyei könyvtárban. A Balaton szerelmese című könyv a 75 éve elhunyt Iklódy-Szabó János életét mutatja be, aki a szerző szerint széles látókörű, művelt ember volt nagy munkabírással és szociális érzékenységgel. Úgy fogalmaz: az Alsóörsön otthonra lelő lokálpatrióta azok közé a magas rangú közéleti személyiségek közé tartozott, akik globálisan gondolkodnak és lokálisan cselekszenek.
KULTÚRA
2017. FEBRUÁR 2018. október 9. 26.
mindennapi környezetben
VESZPRÉMI 7 NAP
15
Szüreti vigadalom Kádártán
HL n A VMK Kádártai Közösségi Háza és a Közösség
Kőrösi Csaba, Szeles József és Máté P. Gábor játszik a darabban
szereplők beszélnek, ahogyan nem tudnak egymással beszélni. A szerző instrukciói alapján a darabot realista környezetben, realista díszletben játsszuk. Amikor az 1950-es években bemutatták a drámát, azt írta egy kritikus, hogy ez valójában arról szól, hogy az Ószövetség és az Újszövetség Istene az embernek esélyt ad, de az ember alkalmatlanná, méltatlanná válik és kiűzik a Paradicsomból. Harold Pinter cáfolta ezt az értelmezést, szerinte ez a darab két
testvérről és a csavarógól szól. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem lenne mögötte valami titok, valami utalás, de a nézőre van bízva, hogy elgondolkodjon rajta – nyilatkozta a darabról a rendező. A drámát a Játékszínben játsszák, ahol az intim közeg kicsit más játékstílust, más eszközöket kíván meg a színésztől, de gazdagabb lehetőségeket is kínál. A játéktér, de maga a darab szegényes nyelvezete is azt követeli meg, hogy a játék és a szöveg együtt kell hogy
Fotó: Mátyus
domináljon – mondta Kőrösi Csaba, a csavargó alakítója. Jól illusztrálja azt a helyzetet, hogy egyre kevesebb szót használunk a mindennapi beszédben is, elhal a szókincsünk. Különlegessége az előadásnak, hogy a rendező sok helyen a kérdő mondatokat állító mondatokká alakította át, s ezáltal más hangsúlyt kaptak, de ez egyúttal humorforrás is. Mert ugyan drámának jelölik meg, de valójában ez egy vígjáték, s erre utalt maga a szerző is.
A Szabadság-szobor alkotójának munkáiból nyílt kiállítás Kisfaludi Strobl Zsigmond kétszeres Kossuth- díjas szobrászművész műveiből nyílt kiállítás múlt csütörtökön a Laczkó Dezső Múzeumban, amely január 27-ig lesz látható. LÁSZLÓ PÉTER
A kiállított anyag a zalaegerszegi Göcseji Múzeum tulajdona és az ottani állandó kiállítás része. Az, hogy most a gazdag anyag Veszprémben látható, annak a szerencsés körülménynek köszönhető, hogy a zalaegerszegi múzeum épülete felújítás alatt áll. A kiállítás annak a programnak a része, amelyet a Laczkó Dezső Múzeum évekkel ezelőtt indított el, s amelynek keretében Veszprémben vendégül láthatta Kaposvárról Rippl-Rónai József, Pécsről Victor Vasarely műveit, s cserében Egry József festőművész alkotásait kölcsönözte egy-egy kiállításra. Azon túl, hogy a veszprémi közönség itt
helyben is megismerheti a nagyszerű művészek munkáit, ezek a kapcsolatok erősítik és elmélyítik a múzeumok közötti egyműködést – hangsúlyozta egyaránt a
Kisfaludi Strobl Zsigmond unokája is részt vett a rendezvényen Fotó: Mátyus
megnyitón mondott köszöntőjében S. Perémi Ágota múzeumigazgató és Perlakiné Scharf Claudia, a veszprémi önkormányzat kulturális csoportvezetője. Velkey Péter, a zalaegerszegi önkormányzat humán igazgatási osztályának a vezetője örömét fejezte ki, hogy ezek a szobrok most ismét közönség elé kerülnek, s amíg múzeumuk zárva tart, addig is láthatók, s nem egy raktár mélyén porosodnak. A kiállítást Kostyál László művészettörténész, a Göcseji Múzeum igazgatóhelyettese nyitotta meg, értékelve Kisfaludi Strobl Zsigmond több politikai korszakot is átívelő munkásságát. A kiállításon a művész több jól ismert alkotása is látható, mint a gellérthegyi Szabadság-szobor kisméretű változata vagy G. B. Shaw ír drámaíró portréja, akihez Kisfaludi Strobl Zsigmondot barátság is fűzte. A megnyitón a Fabűvölő Kvartett közreműködött.
Kádártáért Egyesület szüreti vigasságot szervezett szombaton. Tósokiné Kovács Aranka, az egyesület elnöke elmondta, bár szőlő nem sok van Kádártán, de régen hagyománya volt a szüreti felvonulásnak és mulatságnak. Ezt a hagyományt kívánják feléleszteni az itteni fiatalokkal. Az egyesület tagjai lovas hintókkal, kisteherautókkal és lóháton járták végig az utcákat, közben táncoltak, énekeltek, majd este a közösségi házban szüreti batyus bál várta a kádártaiakat Fotó: Hauzler
Családi pillanatok képeken
HL n A Kamera Família – kreatív fotópályázat díjátadó
ünnepségét tartották a Veszprém Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szervezésében a Völgyikút Házban múlt héten. Némedi Lajos alpolgármester köszöntőjében arra biztatta a szülőket, minél több időt töltsön együtt a család, hogy sok közös élményük legyen. A díjakat Varga Endre, az Önkéntes Ház programvezetője adta át, a fődíjat Sinka Dorottya, a Padányi iskola tanulója vehette át Fotó: Hauzler
A társaskör az idősekért
HL n Az idősek világnapja alkalmából a Veszprém-Cserháti
Társaskör Egyesület zenés műsorral köszöntötte tagjait a közelmúltban. Némedi Lajos alpolgármester meleg szavakkal méltatta az időskorúakat, majd Édes Gyulánéval, a társaskör elnökével együtt köszöntötték az egyesület kerek évfordulós születésnaposait, akik ebben az évben töltötték be a 65., 70., 75., 80., 85. életévüket. A rendezvény vidám hangulatáról Hatás Andrea énekes gondoskodott tanítványaival. Fotó: Zwicker
16
SPORT
VESZPRÉMI 7 NAP
Három érem a váltó ob-n DI n Egy arany- és két bronz
Aktuális Kézilabda DI n A férfi NB II észak-
nyugati csoportjának 6. fordulójában: Ácsi Kinizsi–Telekom Veszprém U23 29:37, Tarján SE–Veszprémi KKFT U23 23:27, Balatonfüred U23–Bajnok DSE Nemesvámos 28:39. Az élcsoport állása: 1. Várpalota 10 ponttal, 2. Telekom U23 10, 3. Bajnok DSE 10, 4. Ajka 8, 5. VKKFT U23 8. A 7. fordulóban Szentgotthárdon játszik a VKKFT U23 november 10-én, szombaton 18 órakor. Másnap 11 órakor Telekom U23– Győrújbarát, 13-kor pedig Bajnok DSE–Ácsi Kinizsi meccset rendeznek Veszprémben a Tüzér utcai csarnokban. A női NB II délnyugati csoportjának 5. fordulójában helyi rangadót rendeztek Veszprémben az Egyetemi Városi Stadion munkacsarnokában, amelyen a Bajnok DSE Nemesvámos 28:30-ra nyert a pályaválasztó Pannon SE ellen. A vámosiak 5 ponttal az 5. helyen állnak, a 3 pontos Pannon SE a 9. helyet foglalja el a 12 csapatos mezőnyben. A 6. fordulóban Marcaliban játszik a Bajnok DSE október 27-én, szombaton 17 órakor, a Pannon SE másnap 17 órakor a Hévíz SK-t fogadja a veszprémi stadionban.
Röplabda DI n A Veszprémi Egye-
tem SC U19-es csapata mindhárom mérkőzését megnyerte a korosztályos bajnokság hazai rendezésű négycsapatos tornáján, amelyet szombaton bonyolítottak az Egyetemi Tornacsarnokban. Először a Balatonfüredet verte 3:0-ra a VESC, majd 3:1-re a pécsi PTE-PEAC csapatát, végül 3:2-re győztek a veszprémiek a Kispest SE ellen.
állhatott fel az ifjúsági-junior érmet, valamint több értékes kategóriában 4×400 méteren helyezést értek el az SVSE Gedra Szabina, Szarvas Júlia, atlétái a Szekszárdon minap Fábián Éva, Kiss Georgina megrendezett váltófutó Dzsesszika csapat, valamint országos bajnokságon. serdülő 4×300 méteren Papp Az újonctól a felnőttig Kata, Berzsenyi Kata, Molnár minden korcsoportban Blanka és Mező Zsófia Márta. összemérhették tudásukat a Ifi-junior 4×800-on Pauer résztvevők. Három lány és Patrik, Horváth András, három fiú kategóriában álltak Felber Balázs és Molnár rajthoz az SVSE futói, akik Attila, az újoncoknál 4×600közül ezúttal a gyengébb nem on Esztergályos Botond, volt erősebb. Aranyérmet Kovács Máté, Kriszt Koppány nyert a Sigmond Sára, Kirsch és Felber Farkas Ákos az 5. Natália, Koncz Kata, Varga helyen végzett. Ferencz Péter, Gréta Barbara összetételben Szabó Márk, Kubasi János és versenyző 4×800 méteres Dobosi Marcell 6. lett serdülő váltó. A dobogó 3. fokára 4×300-on.
A győztes 4×800-as serdülő váltó tagjai, balról: Sigmond Sára, Kirsch Natália, Koncz Kata, Varga Gréta Barbara Fotó: sportegyesület
2017. FEBRUÁR 2018. október 26. 9.
Nincs megfelelő erő Mindkét bajnoki rangadót elvesztette a Telekom a férfi kézilabda NB I-ben. Előbb Tatabányán kaptak ki a veszprémiek, majd itthon a Szeged ellen. DARCSI ISTVÁN
A Breszt és a Montpellier elleni idegenbeli BL-győzelmek rövid időre leplezték a bakonyi bajokat. Talán az edzőcserék adták azt a pluszt, ami múlt szerdán Tatabányán már nem volt érzékelhető a Telekom játékában. Egykét góllal végig vezettek a veszprémiek az első félidőben, ám a szünetben egyenlő volt az állás (13:13). A második játékrészben három gól is volt a különbség a vendégcsapat javára (37. perc: 15:18), de nem sikerült lerázni a tatabányaiakat, akik végig tapadva ellenfelükre fordítani tudtak (57. perc: 25:22), majd 26:24-re megnyerték a meccset – megérdemelten.
Sokan kisiklásnak hitték a tatabányai fiaskót, és azt jósolták, hogy ezért a kisiklásért vasárnap a Szegeden vesz bosszút a Telekom. Úgy is indult a derbi, 6 perc után 4:1-es veszprémi vezetésnél a Juan Carlos Pastor kért időt, de sokat nem tudott változtatni a Mol-Pick játékán (13. perc: 8:5) – egyelőre. Ugyan a 24. percben fordított a Szeged (10:11), az első félidő mégis hazai előnnyel zárult (14:13). Szünet után kiütközött a Telekom játékán a gyengébb erőnlét. A fáradtság, a kihagyott ziccerek következtében tovatűnő önbizalom és Marin Sego kapus (aki gólt is lőtt üres kapuba) bravúrjai miatt egyre jobban domináltak a Tisza-partiak (42. perc: 19:22, 46. perc: 21:25, 51. perc: 24:28). A szegedieknek
Három pont gyenge játékkal Éles és Fazekas fia villogott DI n Kínkeservesen gyűjtötte
be a három pontot a futsal NB I 7. fordulójában az 1. FCV. A veszprémi csapat hétfőn hazai pályán 1:1-es félidő után 3:2-re nyert az újonc BME ellen úgy, hogy a budapestieknek az utolsó pillanatban is volt egyenlítési lehetőségük. Háromszor szerzett vezetést a hazai együttes (Tatai József a 2., Tar Tamás a 32. és Komáromi Péter a 36. percben), majd utána – mint aki dolgát jól végezte – ráült az eredményre. Ez kishíján megbosszulta magát, okkal volt elégedetlen játékosai teljesít-
ményével Madarász János vezetőedző. A 7. forduló eredményei: 1. FCV–BME 3:2, Nyírgyulaj– Haladás 1:2, Aramis–Beret�tyóújfalu 2:7, Debrecen–Dunaferr 1:6, Csömör–Szigetszentmiklós 1:3. Az állás: 1. Berettyóújfalu 18 ponttal (6 mérkőzést játszott), 2. Dunaferr 18, 3. Haladás 16 (6), 4. Veszprém 15, 5. Szigetszentmiklós 12, 6. Debrecen 9, 7. Nyírgyulaj 4, 8. Aramis 3, 9. BME 3, 10. Csömör 2. A 8. fordulóban a veszprémiek a Haladással csapnak össze november 5-én, hétfőn 18.15-kor Szombathelyen.
Kis területen nagy harc a labdáért
Fotó: Zwicker
A városi rangadó után a VKKFT nyert, a Telekom U21 kikapott az NB I/B-ben Fotó: Zwicker DI n Egy győzelem és egy
vereség a veszprémi csapatok mérlege a férfi kézilabda NB I/B nyugati csoportjának 6. fordulójában. Pécsen lépett pályára szombaton az előző játéknapon városi rangadót nyert Telekom U21, ám ezúttal a pontszerzésre sem volt esélye. Már a szünetben négy góllal vezetett a házigazda PVSE (14:10), a folytatásban pedig tovább növelte előnyét, ami a végére majdnem kétszámjegyű lett – 32:23. Az NB I-es Balatonfüred U21-es csapatának vendége volt vasárnap a VKKFT. A
korábbiakhoz képest lényegesen jobban kézilabdázó vendégek 19:20-as félidő után 33:38-ra győztek. A veszprémiek két fiatal játékosa igazolta, hogy nem esik messze az alma a fájától: Éles Benedek 10 gólt lőtt, az újoncként bemutatkozó Fazekas Gergő pedig hármat. A 7. fordulóban hazai pályán játszanak a veszprémiek. A 11. helyen álló Telekom U21 a sereghajtó Százhalombattát fogadja a Tüzér utcai csarnokban november 10-én, szombaton 11 órakor, ezután ugyanott 13 órakor a 8. helyezett Pécsi VSE lesz a 9. VKKFT vendége.
SPORT
2017. FEBRUÁR 2018. október 9. 26.
őnlét és elszállt az önbizalom
VESZPRÉMI 7 NAP
17
Ziccer
Szétcsúsztunk DARCSI ISTVÁN
Derekasan küzdöttek a veszprémiek, de a Szeged jobb volt a szuperrangadón Fotó: Mátyus
mindenre volt ellenszerük, a veszprémieknek semmire, így végül simán nyert a Mol-Pick 27:32-re. Az O-szektor is látta, hogy jobb ellenféltől szenvedtek vereséget kedvenceik, ezért aki nem ment el azonnal a meccs után, nem bántotta, hanem bátorította a lehorgasztott fejű játékosokat. Szomorú, de szép jelenet volt. David Davis vezetőedző – aki először meccselt új
csapatával a Veszprém Arénában – a találkozó után elmondta, sok munka vár rá a veszprémi csapattal, amelynek több más dolog mellett az erőnléte sem megfelelő. A válogatott két Európa- bajnoki selejtezője miatt egy hétig szünetel a magyar bajnokság. Legközelebb október 30-án, kedden 18 órakor lép pályára a Telekom a Komló ellen a Veszprém
Arénában. Pillanatnyilag a Komló a 7. hely áll az NB I-es tabellán közvetlenül a kevesebb meccset lejátszott, ezért csak 6. Telekom mögött. November 3-án, szombaton 17.30-kor újabb csoportrangadó vár a bakonyiakra a BL-ben, ugyancsak hazai pályán, a Löwen ellen. A rosszabb gólkülönbséggel az 5. helyen álló Telekom győzelme esetén megelőzné a német gárdát.
Győzelem otthon és idegenben
A HÉT VERSENYE A dobópápára emlékeztek
Mindkét veszprémi csapat nyert a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában. DARCSI ISTVÁN
VEDAC-osok Szombathelyen a dobópápa, Németh Pál szobránál Fotó: sportegyesület DI n A VEDAC kalapácsve-
tői is részt vettek a Németh Pál mesteredző emlékének adózó szombathelyi rendezvényen. Immár 10. alkalommal rendezték meg a Németh Pál-emléknapot a vasi megyeszékhelyen. A házigazda Dobó SE Európa-bajnoki bronzérmese, Halász Bence nyerte a felnőtt férfiak kalapácsvető versenyét 76,76 méteres dobással, a veszprémi Stadtschmitzer Miklós 52,87-tel a 8. helyet szerezte meg. A felnőtt női mezőnyben Orbán Éva 60,61-gyel 4. lett. A juniorok mezőnyében bronzérmet ért
Veszprémiként bíztam a Szeged elleni győzelemben. Sok ésszerű okom nem volt rá, elvégre ők a címvédők (nem is értem, az O-szektor miért skandálta, hogy „Sosem lesztek bajnokok!”), bombaformában vannak, amit a hibátlan Bajnokok Ligája-mérlegük mutat, mi pedig szétcsúsztunk, legutóbb Tatabányán is kikaptunk. De most itthon vagyunk, a csodálatos arénánkban, a kézilabdavilág talán legfélelmetesebb oroszlánbarlangjában, ahol a közönség biztatása felér plusz egy emberrel. Hazai pályán csak nem kapunk ki… Bár, idén már kétszer ünnepeltek itt a szegediek. Először az alapszakasz végén, majd a bajnoki döntő visszavágóján. Utóbbi meccset elvesztették ugyan, de összesítésben ők lettek a bajnokok, ezért összepezsgőzték az aréna küzdőterét, amit egy veszpréminek pokoli érzés volt végignézni. Már a dán Skjern elleni korai BL-búcsúkor érződött, hogy valami félrement a veszprémi kézilabdában. Előtte tíz éven át valamennyi hazai bajnoki címet és Magyar Kupát bezsebeltük, megnyertük a Kupagyőztesek-Európa-kupáját, kétszer a SEHA Ligát és négyszer bejutottunk a BL Final4-ba, kétszer pedig döntőt játszottunk. Szóval, kijutott bőven a jóból, csak a BL-győzelem hiányzott ahhoz, hogy teljes legyen a boldogság. Azt hiszem, a világ legtöbb kézilabdaklubja szívesen cserélne velünk. Ám mi hozzászoktunk a sikerekhez, és most nehéz elviselni, hogy valaki jobb nálunk. Márpedig a Szeged most jobb, ezt kár lenne vitatni. Nincs más hátra: türelmesen fel kell építeni egy új sikerkorszakot!
Czeller Gábor 66,20 méteres dobása, Cserháti Simon 60,11-gyel 4. volt. Szintén a dobogó 3. fokára állhatott fel az ifjúsági korú lányok versenye után az 56,03-at teljesítő Gombás Petra, Pacher Alexandra 55,77-tel 5., Csatári Jázmin 54,01gyel 6. lett. Kettős VEDAC- siker született a gyermek korcsoportos lányok versenyében: Gáspár Szilvia győzött 50,46 méterrel, megelőzve klubtársát, az 50,12-vel a 2. helyet megszerző Fertig Fannit. A serdülő fiúknál Görföl Benedek 51,26-tal 6., Csekő Miklós 50,26-tal 7. volt.
Akárcsak Ludas Matyi Döbrögit, idén háromszor verte el alaposan a VLS a Herendet. A veszprémiek előbb az idény rajtja előtt edzőmeccsen győzték le 9:0-ra a porcelángyáriakat, majd a Magyar Kupa megyei 2. fordulójában 8:1-re, szombaton pedig 7:0-ra végződött a bajnoki összecsapás. Már az első félidőben eldőlt a három pont sorsa, hiszen 4:0-s hazai vezetésnél vonultak pihenőre a csapatok, majd szünet után csak a herendi kapus bravúrjain múlott, hogy nem lett kétszámjegyű a különbség. A VLS góljait Gálfi Zoltán (a 10. és a 25. percben), Szabó Bence (39., 66. – az elsőt büntetőből), Bencze János (37.), Csordás Máté (67.) és Gunther Zsolt (77.) szerezte.
Folytatja remek szereplését a Gyulafirátót SE. A városrésziek Úrkúton győztek gól nélküli első félidő után 0:1-re Balta Gergely 59. percben szerzett góljával. A 11. forduló eredményei: VLS–Herend 7:0, Úrkút–Gyulafirátót 0:1, Ajka Kristály– Balatonfüred 2:5, Tihany–Sümeg 2:1, Fűzfő–Tapolca 2:0, Balatonalmádi–Devecser 0:0, Magyarpolány–Csetény 4:4, Zirc–Várpalota 0:4. Az
élcsoport állása: 1. Balatonfüred 30 ponttal, 2. VLS 28, 3. Tihany 24, 4. Úrkút 22 (10), …7. Gyulafirátót 18. A 12. fordulóban rendezik az idény csúcsrangadóját, amelyen a két bajnokesélyes, a VLS és a Balatonfüred csap össze október 27-én, szombaton 14 órakor Veszprémben, az Egyetemi Városi Stadionban. A Gyulafirátót SE másnap 14.30-kor fogadja a 15. helyen álló Várpalotát.
Csak az volt a kérdés a veszprémi mérkőzésen, hogy hány góllal győzi le a VLS a Herendet Fotó: Zwicker
18
SPORT
VESZPRÉMI 7 NAP
Rock and roll-sikerek MT n Hazai rendezésű kupán
és szlovákiai nemzetközi versenyen értek el sikereket a KID Rock and Roll táncosai a hétvégén. A Vetési gimnáziumban rendezett tizedik KID Rock and Roll Kupán aranyérmet szerzett Kirchkeszner Máté és Bartl Zsófia felnőtt C párosa, Sevinger Dávid és Gönczöl Regina felnőtt B párosa, a Csinizsaruk felnőtt kisformáció és a Prodigy Project felnőtt nemzeti kisformáció. Ezüstérmes lett a Venga Girls serdülő nagyformáció és a
Baby Dolls felnőtt nemzetközi nagyformáció. A Pocahontas children nagyformáció, a Rocker Ladies junior nagyformáció, a Rock- it! serdülő kisformáció, illetve a Ghostbusters junior kisformáció pedig bronzérmet szerzett. A Szlovákiában szombaton rendezett nemzetközi versenyről Sevinger Dávid és Gönczöl Regina felnőtt B párosa arany-, a Csinizsaruk felnőtt kisformáció ezüst-, Kirchkeszner Máté és Bartl Zsófia felnőtt C párosa pedig bronzérmet hozott haza.
2017. FEBRUÁR 2018. október 26. 9.
Hibátlan veszprémi röplabdások
Hazai pályán ellenállhatatlan volt a veszprémi együttes
Fotó: Mátyus
A negyedik mérkőzését is megnyerte a Veszprémi Egyetem SC a női röplabda NB II nyugati csoportjában. DARCSI ISTVÁN
Jól sikerült a hazai szervezésű verseny
Fotó: Mátyus
A győzelem nélkül az utolsó előtti, 11. helyen álló győri Széchenyi Egyetem SE volt a százszázalékos VESC vendége vasárnap. A hazaiak hozták a papírformát és 52 perc alatt 3:0 (18, 11, 11) arányban megnyer-
pontot engedélyeznek a vendégeknek. Rangadót játszik a VESC a bajnokság 5. fordulójában. Október 27-én, szombaton 15 órakor Székesfehérváron lépnek ték a meccset, így továbbra is őr- pályára a veszprémiek az zik hibátlan mérlegüket. Talán ugyancsak százszázalékos MÁV túl korán könyvelték el a Előre SC ellen. Nem lesz könnyű győzelmet a veszprémiek, ezért dolgunk, de nem feltartott döcögősen indult az első játszkézzel megyünk Fehérvárra. ma, de Szokolikné Kalmár Judit Igyekszünk felpörögni a rangajátékos-vezetőedző időt kért, dóra, szeretnénk a legjobb rendet tett a fejekben, és ezután formánkat hozni – nyilatkozta már csak az volt a kérdés, hány Szokolikné Kalmár Judit.
Rangadót nyertek a veszprémi kosarasok Nyolc érem a tájfutó ob-n Bravúros idegenbeli győzelmével továbbra is listavezető a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában.
MAFC is nyerhetett volna, de most nekünk jött ki jobban a lépés – értékelt Mérész Csaba, a Hoya mestere. A bajnokság 6. fordulójában is nehéz mérkőzés vár a veszprémiekre, ugyanis a DARCSI ISTVÁN Madár Andrással volt több a Debrecenben bejegyzett, de Veszprém – nyilatkozta a mérkőzéseit SzigetszentmikKét veretlen csapat csapott mérkőzés után Hencsey lóson játszó BKG-Príma SE össze szombaton BudapesTamás, a MAFC vezetőedzője. látogat a Vetési gimnázium ten, a története során hét – Örülök, hogy nem sportcsarnokába október magyar bajnoki címet beestünk össze, amikor a 26-án, pénteken 18 órakor. gyűjtő MAFC és az élvonalba MAFC elment 8–10 ponttal, Jelenleg 3. a tabellán a BKG, igyekvő Hoya. Négy különhanem óriási küzdelemmel amely vasárnap hazai pályán böző negyedet produkáltak a sikerült visszajönnünk a 97:67-re nyert a MEAFC csapatok: az elsőt a fővárosi- meccsbe. Ki-ki meccs volt, a Miskolc ellen. ak, a másodikat a veszprémiek nyerték, majd a szünet után ugyanez volt a forgatókönyv, előbb a hazaiak, utána a vendégek szereztek több pontot. A két egyetemi gárda párharcában végül a Pannon 80:85 (23:14, 15:26, 26:19, 16:26) arányban legyőzte a budapesti műszakit. A legeredményesebb veszprémi pontszerzők: Madár András 24/15, Körtélyesi Gergely 17/6, Kovács Ádám 16. – Igazi férfias küzdelem volt. Az majdhogynem elfogadhatatlan, hogy 15 Továbbra is százszázalékos a veszprémi kosárlabdabüntetőt hibázunk el. Egy csapat, pénteken a BKG-t fogadják Fotó: Mátyus
Dobogón az ezüstérmes veszprémi váltó: Gaschler Emma, Bálint Gergő, Bálint Ádám és Lantai Lili Fotó: sportegyesület DI n Miskolcon rendezték a
tájékozódási futók nyílt rövidtávú országos egyéniés váltóbajnokságát, amelyen összesen nyolc érmet nyertek a Veszprémi Honvéd SE sportolói. Az egyéni szám selejtezőit egy lakótelepen bonyolították, parkok, játszóterek és sportlétesítmények érintésével, a döntő pedig a Kisavas városrészben volt, ahol jelentős szintkülönbséget kellett legyőzni a versenyzőknek. A sprintváltót másnap a miskolctapolcai strandfürdő környékén rendezték.
A VHSE versenyzőinek helyezései. Egyéni. F14E: 4. Bálint Ádám. F16E: 2. Bálint Benedek. F21E: 6. Molnár Attila. F35A: 6. Vajda Zsolt. F40A: 2. Molnár Zoltán. N14E: 3. Lantai Lili. N18E: 5. Mérő Dominika. N50A: 3. Németh Zsoltné. N55A: 5. Böröczkyné Makai Anna. N65A: 1. Wieder Ilona. Sprintváltó. V14A: 2. Gaschler Emma, Bálint Gergő, Bálint Ádám, Lantai Lili, 8. Tokai-Kiss Zsófia, Kovács Jeromos, Barát Miklós, Molnár Boglárka. V105A: 1. Molnár Attila, Széplaki Erika, Molnár Zoltán. V165A: 3. Vereszki Tibor, Wieder Ilona, Domán Gábor.
VESZPRÉM KÁRTYA
2017. FEBRUÁR 2018. október 9. 26.
VESZPRÉMI 7 NAP
19
Veszprém Kártya elfogadóhelyek Cég név:
Kedvezmény mértéke:
Cím:
Elérhetőség
Cég név:
Kedvezmény mértéke:
Cím:
Elérhetőség
Pannon Várszínház
10% kedvezmény
Veszprém, Brusznai u. 2.(Hangvilla)
GAS Divatáru üzlet
10% kedvezmény
"Kegyelet 2000" Veszprém Megyei Temetkezési Kft.
5% kedvezmény
30 000 Ft kedvezmény az ingatlanköz- Veszprém, Kistó u. 25/A. (Monolit vetítés díjából Irodaház) 5% kedvezmény Veszprém, Kossuth u. 8. (Bástya Üzletház)
Veszprém, Kossuth u. 8. (Bástya üzletház) Központi iroda: Veszprém, Bajcsy-Zs. E. u. 20.(állandó ügyelet 428-838, 30/421-4561)
88/405-258
Monolit Ingatlaniroda
88/889-182; pannonjegy@hangvilla.hu; www.pannonvarszinhaz.hu www.monolitingatlan.hu; 30/620-2927 70/391-0848; brafonkft@gmail. com www.facebook.com/ marilynfehernemu 30/530-0898; info@fenysarok.hu; www.fenysarok.hu 88/326-045; www.facebook. com/veszpremajandek parker@perker.hu 30/683-2672; csaba.litkei@ explora.hu; www.explora.hu 88/411-153 parkolas@vkszrt.hu
Cafe Piazza Kft.
éttermi szolgáltatás 10% – a Veszprém, Óváros tér 4. kedvezmény más akciókra, melegétel- utalványra nem vonatkozik beszerelési munkadíj 10% Veszprém, Budapest u. 47. kedvezmény arckezelésekből 10% kedvezmény Veszprém, Kopácsi u. 2.
Marilyn fehérneműüzlet
FÉNYSAROK Mágnes és Fényterápia Centrum Parker&Waterman&Rotring Kft. – Veszprém Ajándék
mágnesterápia 15%; lézerterápia 6%; Veszprém, Damjanich J. u. 1/C. masszázs 5% kedvezmény (Denevér Rekreációs szigeten) 10% kedvezmény (akciós termékek Veszprém, Rákóczi u. 1. kivételével)
"Explora" Kft.
szabadulószoba részvételi díjából 10% kedvezmény "VKSZ" Veszprémi Közüzemi éves magánszemély bérlet árából Szolgáltató Zrt. Parkolási 5000 Ft/év kedvezmény vagy új csoport parkolókártya kiváltása 6000 Ft/év feltöltéssel Fejesvölgy Vendéglő éttermi szolgáltatás 10% kedvezmény Hotel Villa Medici Nosztalgia éttermi szolgáltatás 10% kedvezmény Kisvendéglője Városi Művelődési Központ belépődíjas rendezvények: 10% kedvezmény Kittenberger Kálmán családi jegy kedvezmény 300 Ft Növény- és Vadaspark Petőfi Színház bérlet 5%; jegy 10% (csak saját produkcióra) kedvezmény Betekints Étterem éttermi szolgáltatás 10% kedvezmény
Veszprém, Stadion u. 21/c. (régi Rózsa Bisztró) Veszprém, Bagolyvári u. 1.
Molnár Digitális Fotócentrum digitális képkidolgozás: 10% kedvezmény
Veszprém, Szabadság tér 10.
Parker&Waterman& Rotring Kft.
Veszprém, Rákóczi u. 1.
Óváros Étterem
Hefa Sportbolt Nyugalom Kft. Művészetek Háza – Dubniczay Palota
15% kedvezmény az internetes
Veszprém, Vámosi u. 2. Veszprém, Kittenberger K. u. 11. Veszprém, Táborállás park. 1. Veszprém, Kittenberger K. u. 15–17. Veszprém, Óvári Ferenc u. 2. Veszprém, Veszprémvölgyi u. 47.
áruházból történő vásárlásokból (akciós termékek kivételével) éttermi szolgáltatás 15% kedvezmény Veszprém, Szabadság tér 14.
10% – a kedvezmény más akciókra nem vonatkozik vagyonvédelmi berendezések 10% kedvezmény /Modern Képtár-Vass László gyűjtemény, Dubniczay-ház: László Károly gyűjtemény/ és az időszaki képzőművészeti kiállítások látogatása: 20% kedvezmény
Veszprém, Budapest u. 89/A Veszprém, Szabadság tér 2. Dubniczay palota: Veszprém, Vár u. 29: , Művészetek Háza: Veszprém, Vár u. 17., Modern Képtár-Vass László gyűjtemény: Veszprém, Vár u. 3–7.
Danubiusbeton-Veszprém Betongyártó Kft.
transzportbeton és kapcsolódó Veszprém, Tüzér u. 91. szolgáltatásainak értékesítéséből 10% kedvezmény IDS Elektronikus Vagyongyengeáramú rendszerek Veszprém, Almádi u. 26. védelmi Kft. kivitelezésének, valamint autóextrák (autóhifi, autóriasztók, központi zárak) munkadíjából 10% kedvezmény DVD Galaxis Kft. – Videojáték játékszoftverek 5% kedvezmény Veszprém, Kossuth L. u. 6. – Cserhát Szaküzlet Üzletház Kék Jácint virág-ajándék 10% kedvezmény Veszprém, Szabadság tér 12. üzlet Veszprémi Autómentő autómentés, fuvarszervezés, biztosítási Veszprém, Szent István u. 87/a. Egyesület ügyintézés, gépjárműtárolás, bérautó 20% kedvezmény Gizella Hotel és Étterem
88/423-979; www.fejesvolgy.hu 88/590-073; villamedici@villamedici.hu; www.villamedici.hu 88/429-111; info@ veszpremvmk. hu, www.veszpremvmk.hu 88/566-140; web@veszpremzoo. hu http://www.veszpzoo.hu/ 88/422-440; jegyiroda@petőfiszinhaz.hu www.petofiszinhaz.hu 88/579-280; betekints@betekints. hu; www.betekints.hu 88/564-700; 20/579-66-01 foto@molnarfoto.hu;www. molnarfoto.hu www.parker.hu; www.waterman. hu 88/326-045 88/326-790; Zana Ferenc 30/9570-552; skorpioparty@gmail.com, skorpiopartyservice@chello.hu www.skorpioparty.atw.hu Tel: 06/30 916-06-74 bolt@hefa.hu nyugalom@nyugalom.hu 88/577-050 Művészetek Háza: 88/425-204; arthouse@invitel.hu; http:// www.arthouseweb.hu; Dubniczay Palota: 88/560-507; laszlogyujtemeny@arthouseweb.hu www. carllaszlocollection.hu; 88/404-902
88/590-990; info@idssecurity.hu
Veszprémi Ünnepi Játékok
88/579-490; info@hotelgizella.hu; www.hotelgizella.hu 88/444-454; info@veszpremfest. hu; www.veszpremfest.hu
Oliva Étterem
éttermi szolgáltatás 10%
Veszprém, Buhim u. 14–16.
MAXI Autósiskola
elméleti tandíj 10% kedvezmény
Veszprém, Ádám Iván u. 11.
88/561-900; oliva@oliva.hu; www.oliva.hu 88/401-879; 20/9464-985; www.maxiautosiskola.hu, maxiautosiskolavp@gmail.com 88/581-181 és 88/421-245
10% kedvezmény
Veszprém, Brusznyai u. 18–20. és Őrház u. 11., Kossuth u. 8. (Bástya üzletház)
A kedvezmény szolgáltató egyéb kedvezményeivel nem vonható össze!
Horváth-Ulrich Dóra kozmetikus Randi-Guru – Gyorsrandi
15% kedvezmény
Veszprém Körzeti Szuperinfó apróhirdetések árából 10% kedvezmény Barbek 2000 Kft. takarítási díj 10% kedvezmény, higéniai és papíráru 10% Gumitoni Gumiszerviz 10% kedvezmény a szolgáltatásból
Veszprém, Kossuth u. 10., fsz. 9. (Zöldház) Veszprém, Almádi u. 19.
Arculat Szépségszalon Kft.
12% kedvezmény (testmasszázs, arckezelés, infrakabin, műköröm)
Veszprém, Vilonyai u. 6/A
Császár Rent Bérautó Szolgálat
10% kedvezmény (bérautó, sofőrszolgálat)
Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 12. (Ford szalon)
Pergelné Nagy Zsuzsanna – virágbolt – Data Elektronik Kft.
10% kedvezmény
Veszprém, Vámosi úti temető (buszforduló) Veszprém, Damjanich J. u. 7/A.
Bakony-Balaton Média Kft. – VEHIR – Magic-Therm Kft.
10% kedvezmény
Veszprém, Vörösmarty tér 4.
10% kedvezmény (víz-gáz-központi fűtés) a munkadíjból 10% kedvezmény (gyakorlópálya használati díjából) 10% kedvezmény (squash)
8412 Veszprém-Gyulafirátót, Pásztor u. 13. 8242 Balatonudvari, Vászolyi u.
Castello Company Kft. – magánnyomozás –
15% kedvezmény
Veszprém, Március 15. u. 2/A. fsz. 3.
Ház-Mester 2003. Kft.
10% kedvezmény
Nemesvámos, Pap István u. 27.
Csempe Piramis (ICDI Kft.)
10% kedvezmény (csempe, járólap, fürdőszobai berendezések) 10% kedvezmény
Veszprém, Almádi u. 21.
Royal Balaton Golf & Yacht Club Borcsi Sport Panzió
Férfi-Női szabóság, felsőruházat gyártása Személyszállítás, futárposta, csomagküldés, sofőrbérlés
50% kedvezmény (informatikai szervizszolgáltatás)
Veszprém, Aradi Vértanúk u. 9.
8248 Veszprémfajsz, Fő u. 67.
Veszprém, Kisállomás sor 2. (Bakter söröző mögött)
10% kedvezmény
Metál-Autósbolt
15% kedvezmény
Veszprém, Stromfeld úti garázssor
Dóra Miniker
5% kedvezmény (katonai és munkaruházat) Laczkó Dezső Múzeum 10% kedvezmény külföldi utazás 10%, belföldi utazás 5%, repülőjegy szervizdíj 50% kedvezmény 10% kedvezmény
Veszprém, Madách u. 12.
Laczkó Dezső Múzeum 30/969-7479; videojatek@dvdgalaxis.hu 88/329-640; 30/247-2318; info@ kekjacint.hu; www.kekjacint.hu 06/30 4366 599 30/505-5308; h.hkft@citromail.hu
éttermi szolgáltatás 10% – a kedvez- Veszprém, Jókai u. 48. mény más akciókra, rendezvényre nem vonatkozik 10% kedvezmény Veszprém, Óváros tér 22.
Kuti Nyomtatványbolt
Tone Sys Autohifi márkabolt
IBUSZ Utazási Iroda
Trade 24 Bt.
Némethné Brigitta Szaléziánum – Érsekségi Turisztikai Központ Grandis Kft.
Veszprém, Erzsébet sétány 1. Veszprém, Rákóczi u. 6.
Veszprém, Almádi u. 19.
masszázs, pedikűr, manikűr 10% Veszprém, Tiszafa u. 80. kedvezmény belépőjegyek árából 20% kedvezmény Veszprém, Vár u. 31.
munkavédelmi és túralábbelik, Veszprém, Síp u. 16. valamint munkavédelmi eszközökből 5% kedvezmény Sagittarius Magyarország Kft. csaptelepek és fürdőszobai kiegészítők Veszprém, Mikszáth K. u. 3. 10% kedvezmény Alsóörs községi strand felnőtt napi belépő 450 Ft; gyermek- 8226 Alsóörs, Strand sétány 3. és nyugdíjas napi belépő 350 Ft Temperatúra 2000 Épületgépészeti és Szolgáltató Kft.
10% kedvezmény
Veszprém, Jutasi u. 89., 2. em. 5.
kegyelet@chello.hu; www.temetkezesi.hu
88/444-445
20/326-4800; www.tonesys.hu 20/388-9643; www.dorikozmetika.hu 30/946-1474; www.randi-guru.hu 88/569-060; veszprem@szuperinfo.hu 70/376-6322; info@barbek.hu; www.barbek.hu 88/411-411; 20/957-0358; gumitomi@gmail.com 20/915-9462; info@arculatszepsegszalon.hu; www.arculatszepsegszalon.hu 70/298-3631; csaszarrent@csaszarrent.hu; www.csaszarrent.hu 309575002 581-000; Fax: 581-001; datel@dataelektronik.hu; www.dataelektronik.hu 88/783-860; vehir@vehir.hu; www.vehir.hu 30/939-6714; info@magictherm. hu; www.magictherm.hu 87/549-200; royal@balatongolf. hu;www.balatongolf.hu 30/227-9088; info@borcsipanzio. hu; www.borcsipanzio.hu 70/946-7683; csizmadia.imre@ castellocompany.hu; www. castellocompany.hu 88/265-169; 30/487-2687; szalaijozsef@invitel.hu; www. villanyszerelesi-megoldasok.hu 30/278-2288 20/225-8824 20/932-8619; info@mikrobusz-veszprem.hu; www.mikrobusz-veszprem.hu 30/339-6882; 88/401-526; metalautosbolt@invitel.hu 88/326105, 0630/3990841 88/426-081; info@ldm.hu; www.ldm.hu 88/565-540; veszprem@ibusz.hu; www.ibusz.hu www.csomagnet.hu; 20/5126744; 88/791-691 (fax), info@csomagnet.hu 70/312-5017; briginemeth@vitmail.hu 88/580-528; info@szalezianum. hu; www.szalezianum.hu 88/788-766; info@grandis.hu; www.grandis. hu; www.securityline.hu www.sgt.hu; 88/564-996 87/447-192; hivatal@alsoors.hu 88/329-301; 30/994-3070
20
Autó-motor
VESZPRÉMI 7 NAP
2018. október 26.
Túraautó- és gokartverseny
Bajnok lehet Hamilton Kimi Räikkönen, a Ferrari 39 éves finn pilótája nyerte a Forma–1-es Egyesült Államok Nagydíjat vasárnap a texasi Austinban, ahol a címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) harmadik lett és még nem ünnepelheti ötödik világbajnoki diadalát. MTI n Räikkönennek ez az
A túraverseny befutói a célba érkezés után Ajka-Bakonygyepesen DI n Nem válogatnak az
autós szakágakban és egy hétvégét sem hagynak ki a veszprémi SR Sport Egyesület tagjai. Hetedszer rendezték a minap a Marsal Trophy tájékozódási túraversenyt, amelyen három helyszínről (Litér, Tét, Badacsony) indultak a résztvevők, hogy 100–120 kilométer megtétele után beérkezzenek a célba,
Ajka-Bakonygyepesre. Az autózás mellett az út során 15 + 3 bónuszfeladatot is meg kellett oldani, ehhez fel kellett keresni a környék nevezetességeit. A korábbi években többször is dobogós veszprémieknek idén csak tárgynyeremény jutott. Újabb versenyt rendeztek a nemesvámosi gokartpályán, ahol 26 résztvevő három kategóriában mérte össze
Fotó: szervezők
tudását. Két különböző pályavonalon, más-más gokarttal mentek öt-öt perces etapokat, s a négy legjobb idő összege adta ki mindenkinél a végeredményt. Végeredmény kategóriánként. A: 1. Jakab Armand, 2. László András, 3. Ender Martin. B: 1. Holczer Péter, 2. Mulicz László, 3. Pataki Attila. C: 1. Navratyil Zsolt, 2. Klepeisz Zoltán, 3. Békefi Sándor.
C z i C z a L á s z Ló
Lapozzon bele a Veszprémi 7 Napba ! en ely eph tel y eg z de Min már a facebookon is!
au tó f é nye ző m e s t e r
f a ceb o o k .co m / ves z p remi7nap 167423
• autófényezés • karosszériajavítás • teljes körű biztosítási kárügyintézés • horpadás- és jégkárjavítás fényezés nélküli technológiával • alváz- és üregvédelem
221910
8200 Veszprém, Aradi Vértanúk útja Tel./Fax: 88/402-337, 06/20/9-680-918 • czicza.autojavito@gmail.com
idei első és pályafutása 21. futamgyőzelme, legutóbb 2013-ban, Ausztráliában győzött, vagyis 5 évvel és 218 nappal ezelőtt diadalmaskodott legutóbb. Ezzel a sikerrel a veterán pilóta minden idők legsikeresebb finn F1-es versenyzője lett. Austinban Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája a 18. helyről rajtolva ért célba másodikként, s mivel Hamilton összetettbeli egyetlen riválisa, a szintén négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) ötödik lett, a brit még nem nyerte meg ötödik vb-címét. A rajtot a második kockából induló Räikkönen kiválóan kapta el, s bár a pole pozícióból startoló Hamilton igyekezett kivédeni a támadást, végül a címvédő az első kanyarban inkább maga elé engedte finn riválisát. Az első kör végén Räikkönen, Hamilton, Valtteri Bottas (Mercedes) volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, közben Vettel csatázott nagyot a negyedik helyért Daniel Ricciardóval (Red Bull), azonban az egyik kanyarban a ferraris megpördült és a 13. pozícióba csúszott vissza. Miközben Vettel megkezdte a felzárkózást és a 10. körben már hetedik volt, Hamilton 1,5 másodperc körüli hátrán�nyal követte a vezető Räikkönent. A 11. körben Ricciardo kiesése miatt a versenybíróság elrendelte az úgynevezett virtuális biztonsági autós időszakot, ilyenkor kötelező a versenyzőknek egy megadott tempót diktálni, előzni pedig tilos. Hamilton ebben az időszakban behajtott a boxba kerékcserére, így a boxkiállás ellenére csak 7 másodpercre nőtt a hátránya Räikkönennel szemben. Vettel időközben már ötödik volt. A 20. körben Hamilton már előzési pozícióban volt Räikkönen mögött, miközben a finn pilóta a Ferrari csapatrádióján közölte, hogy nem fogja tudni maga mögött tartani a britet. Räikkönen másfél körön át hősiesen
védekezett, aztán a Ferrari behívta a boxba kerékcserére. A 28. körben, a verseny féltávjánál Hamilton, Räikkönen, Verstappen volt az első három pozícióban száguldók sorrendje, időközben ugyanis Bottas és Vettel is bent járt a boxban kerékcserén, s előbbi negyedikként, utóbbi ötödikként tudta folytatni a versenyt a kiállása után. Néhány körrel később Räikkönen elkezdte csökkenteni a hátrányát a vezető Hamiltonnal szemben, a brit címvédő versenyautóján ugyanis egyre rosszabb állapotba kerültek a hátsó gumik, így finn riválisa körönként több mint egy másodperccel gyorsabb volt nála. Hamiltont a 38. körben kihívta a boxba kerékcserére a Mercedes, a brit pedig negyediknek tért vissza a pályára, csapattársa, Bottas mögé, valamint Vettel elé. A vezetést így Räikkönen vette át, a második helyen pedig a 18. rajtkockából startoló, kiváló versenyt futó Verstappen száguldott. A 40. körben Bottas a csapat utasításának engedelmeskedve elengedte Hamiltont, aki harcba szállt a győzelemért, de ehhez utol kellett érnie és meg is kellett előznie Verstappent és Räikkönent. Tíz körrel a leintés előtt Hamilton hátránya négy másodpercre csökkent az élen száguldó Räikkönenhez képest, a Ferrari közben a csapatrádión felhívta Räikkönen figyelmét arra, hogy Hamilton várhatóan az utolsó három körben támadni fog a győzelemért. Az 53. körben csupán kettő másodperc volt Räikkönen, Verstappen és Hamilton között, és a brit vb-várományos rövidesen meg is támadta Verstappent, a nagy csatában viszont elhagyta egy pillanatra a pályát, ezzel pedig el is esett annak a lehetőségétől, hogy megnyerje a futamot. A vb Mexikóban folytatódik, ahol tavaly Hamilton a negyedik vb-címét szerezte meg.
MAGAZIN
2017. FEBRUÁR 2018. október 9. 26.
VESZPRÉMI 7 NAP
21
Nőtt a magyar kiskereskedelmi forgalom
A nem élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom volumenének 10,2 százalékos emelkedésénél arra is rámutattak, hogy 11 százalékkal, illetve 9,0 százalékkal nőttek az eladások az iparcikk jellegű vegyes, illetve a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben. A textil-, ruházati és MTI n Az élelmiszer- és Az év nyolcadik hónapjá- lábbelit árusító üzletekben élelmiszer jellegű vegyes ban az élelmiszer-kiskeres- 8,3 százalékos, a bútort, kiskereskedelmi üzletekkedelem 76 százalékát adó műszaki cikket értékesítő ben 4,5 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű vegyes üzletekben pedig 6,2 százaélelmiszer-kiskereskedelmi üzletek értékesítési volume- lékos volt a forgalom növeüzletekben 10,2, az üzem- ne 5,0 százalékkal, az kedése. Az árucikkek széles anyag-kiskereskedelemben élelmiszer-, ital-, dohány körére kiterjedő, a kiskeres6,2 százalékkal emelkeáru-szaküzleteké pedig 1,4 kedelmi forgalomból 4,3 dett az értékesítés naptár- százalékkal bővült az egy százalékkal részesedő hatástól megtisztított évvel korábbi adathoz csomagküldő és internevolumene. képest. tes kiskereskedelem volume-
élelmiszer-kiskereskedelemben 9,8, az üzemanyag-kiskereskedelemben 7,0 százalékkal nőtt az értékesítés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva. nnn
A kiskereskedelmi forgalom növekedésében alapvetően a nem élelmiszer jellegű árucikkek teljesítettek jól augusztusban – mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán, a Központi Statisztikai Hivatal adataira reagálva. A helyettes államtitkár kiemelte, jelentősen bővült a textil- és ruhaipari termékek mellett a számítástechnikai eszközök, a tartós fogyasztási cikkek forgalma is. Pomázi Gyula hangsúlyozta, kiugróan magas volt az online kereskedelem 45 százalék fölötti növekedése augusztusban, hozzátette, hogy a webáruházak forgalmában további növekedés várható.
Bomba ár Róna
Trappista sajt cca. 1,3 kg
Összeolvadás a halgazdálkodásban A Balatoni Halászati Zrt.-t beolvasztanák a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-be (BHN), aminek eredményeként tisztán saját előállítású halakkal lehetne biztosítani a balatoni haltelepítéseket, és ki lehet alakítani egy olyan kereskedelmi értékesítési láncot, amely minőségi balatoni hallal látja el az éttermeket. MTI n Erről Bitay Márton Örs
állami földügyekért felelős államtitkár beszélt pénteken Siófokon, az V. Balatoni Horgász Konferencián. Az MTI kérdéseire válaszolva az államtitkár kijelentette: saját, de kormányzati támogatást élvező álláspontjáról tud beszámolni a két állami céggel kapcsolatban. A Balatoni Halászati Zrt.
közel tíz éve már csak tógazdaságok vagyonkezelésével foglalkozik. Az összeolvadás leghamarabb jövőre várható, ennek során fontos kérdés, hogy miként rendezzék a halászati társaság több mint 2 milliárd forintos adósságát, amelyet az állammal szemben halmozott fel tulajdonosi kölcsön formájában – fejtette ki.
A Balatoni Halászati Zrt. vagyonkezelésében lévő tógazdaságokat mindenképpen állami tulajdonban kellene tartani, átadva őket a nonprofit halgazdálkodási társaságnak. Így lehet biztosítani a hátterét, hogy száz százalékig saját előállítású halakkal történhessen a jövőben a balatoni haltelepítés, halutánpótlás – hangsúlyozta Bitay Márton Örs. Az államtitkár rámutatott, hogy a kormányzat szemléletváltásának eredményeként az elmúlt időszakban a halászat helyett immár a horgászatot preferálják. Hozzáfűzte, hogy ma már több mint 500 ezer főre tehető a horgászatban aktívan érintettek száma.
Bomba ár
1249
Ft/kg
Bomba ár
Érvényesség: 2018. 10. 26–11. 04.
Veszprém, Aulich L. u. 2/1.
Telefon: 30/703-5740 Nyitvatartás: H-P: 7.00–18.00, Szo.: 7.00–15.00, V: zárva További akciókkal várjuk kedves vásárlóinkat!
221560
Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 6,3 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 6,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit – erősítette meg szerdán kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
ne 45 százalékkal emelkedett augusztusban, ezáltal folytatta az évek óta tartó bővülést. A KSH adatai szerint augusztusban az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 1029 milliárd forint volt. Augusztusban az országos kiskereskedelmi forgalom 45 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 37 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 18 százaléka pedig az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában valósult meg. A január-augusztusi időszakban a kiskereskedelmi forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 6,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első nyolc hónapjában az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 4,1 százalékkal, a nem
22 22
MAGAZIN ÁLLÁSVADÁSZ
VESZPRÉMI 7 NAP
2018. 2017. október JANUÁR 26.19. 2017. FEBRUÁR 9. 2018. október 26.
Kiemelten finanszírozzák a Balaton régiót
8200 Veszprém, Házgyári út 4. • Tel.: 88/688-667 E-mail: hr@balaton-butor.hu vagy info@balaton-butor.hu
Műszaki előkészítő (egyedi bútorok árazására) A nagy múlttal rendelkező veszprémi Balaton Bútor új munkatársat keres az alábbi pozícióba:
műszaki előkészítő (egyedi bútorok árazására) Munkavégzés helye: Veszprém
Feladatok:
Előny:
• Egyedi termékek kivitelezhetőségének elemzése • Pályázatok előkészítése, lebonyolításukban való részvétel • Helyszíni felmérés az ország egész területén • Árajánlatadás előkészítése • Aktív részvétel új projektek lebonyolításában
• Tárgyalási szintű angol és/vagy német nyelvtudás • Faipari egyetemi végzettség • Min. 2 éves, releváns területen szerzett tapasztalat • Kivitelezésben, helyszíni szerelésben való jártasság • 3D-s látványterv készítésében való gyakorlat
Elvárások: • Min. faipari technikusi végzettség (pályakezdő is) • Gyors észjárás, kiváló problémamegoldó képesség • Számítástechnikai ismeretek (Word, Excel) • Műszaki rajzok értelmezése • Bútoripari alapanyagok ismerete • B kat. jogosítvány
Amit kínálunk: • Folyamatos szakmai fejlődési lehetőség Európa vezető bútorgyártó cégénél • Versenyképes jövedelem • Egyéb béren kívül juttatások • Barátságos munkahelyi környezet
Balaton Bútor Kft. 8200 Veszprém, Házgyári út 4. Tel.: 88/688-667 E-mail: hr@balaton-butor.hu vagy info@balaton-butor.hu
A következő nyitott pozícióira várja jelentkezésüket a fenti elérhetőségeken:
asztalos tECHNIKUs asztalos szaKmUNKás
(helyszíni beszerelésre, termelésbe) (pályakezdőket is)
sEgédmUNKás/ BEtaNÍtott mUNKás (faipari tapasztalat szükséges)
képviselője felvetette, hogy a Balaton körül „nyakló nélkül” épülő lakóparkok lakáspiaci túlkínálatot és a minőségi szálláshelyek bedőlését okozhatják. Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója a térség turizmusának alakulását jól mutató hajózási adatokról számolt be. Elmondása szerint szeptember végéig a kompon 12 százalékkal több kocsit, 9,7 százalékkal több személyt és 9,3 százalékkal több kerékpárt szállítottak, mint egy évvel korábban. A személyhajózásban 5 százalékos volt az utasszámnövekedés, amin belül a menetrendi hajózás forgalma évek óta szinte stagnál, viszont a nem menetrendi hajózás iránti érdeklődés dinamikusan nő, idén 20 százalékos volt az emelkedés az elmúlt év hasonló időszakához képest – tájékoztatott.
Autószerelőket keresünk nettó 300-350 ezer Ft fizetéssel! Autóbuszok és tehergépjárművek javításában jártas autószerelőket keresünk Székesfehérvárra azonnali kezdéssel. Autószerelő végzettség szükséges.
221989
Balaton Bútor Kft.
fejlesztésére is 2019. május végéig 450 millió forintos támogatással, Hévíz átfogó természetvédelmi programjára pedig 662 millió forintos forrást hagytak jóvá. A Natura 2000-es területek bemutatóhálózatának kialakítására 284,5 millió forint jut 2019 végéig – hozott példákat az államtitkár. Németh Zsolt, a Kerékpáros Magyarország Szövetség alelnöke a tanácskozáson arra hívta fel a figyelmet, hogy a Balatonnál addig nem lehet igazi kerékpárturizmus, ameddig az utaknak mindössze egyharmada biztonságos. Kifogásolta, hogy már két-három éve áll a terv, ami a balatoni kerékpárutak fejlesztéséről készült, és amelynek megvalósításától plusz 200–300 ezer vendégéjszakát reméltek. Fodor Márk (Fidesz–KDNP), a Zala Megyei Közgyűlés
sének kulcsa, hogy a digitalizációban rejlő lehetőségeket gyorsabban, jobban és hatékonyabban használja ki Magyarország, mint a versenytársak – mondta Schanda Tamás János, az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára az Infotér konferencián Balatonfüreden. Schanda Tamás János előadásában a mesterséges intelligencia működtetésével kapcsolatos felelősség jelentőségéről szólt, kiemelve, hogy a 21. század új lehetősége a mesterséges intelligencia forradalmi fejlődése. Hangsúlyozta: a kormány el szeretné érni, hogy 2030-ra Magyarország legyen az öt legélhetőbb és legversenyképesebb ország Európában, amihez stabil gazdaság, a hatékonyság növelése és a bérek emelése szükséges. Közölte: 2018 első fél évében 4,6 százalékos gazdasági növekedés volt, amely az unió átlagának kétszerese. Hozzátette, a június-augusztusi időszakot a közel teljes foglalkoztatás jellemezte: a 4 millió 484 ezer foglalkoztatott dolgozott - 69,4 százalékos foglalkoztatási ráta -, így 40 ezerrel több ember volt a munkaerő piacon, mint egy évvel korábban. Az államtitkár elmondta, hogy a kutatás-fejlesztés, valamint az innováció területén az unió lemaradásban van Amerikához és Japánhoz képest.
186057
tájékoztatott, hogy a Széchenyi 2020 program keretében eddig 50 milliárd forintnyi környezetvédelmi fejlesztési forrást hagytak jóvá a balatoni kiemelt üdülőkörzet pályázói számára. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén a 2020-ig tartó fejlesztési ciklusban összesen 4,85 milliárd forint értékben valósulhatnak meg természetvédelmi célú fejlesztések uniós támogatással. A Balaton régiót érintő projektek között említette a Kis-Balaton látogatóközpont kialakítását, amely a tervek szerint 2019. április végéig valósul meg 950 millió forintból. Sort kerítenek a Tihanyi-félsziget élőhely-
Fotó: Mátyus
Jelentkezni László István műszaki vezetőnél lehet az alábbi elérhetőségeken laszlo.istvan@homm.hu vagy 36-20-5804620.
Autóvillamossági szerelőket keresünk nettó 300-350 Ft fizetéssel!
Autóbuszok és tehergépjárművek javításában jártas autóvillamossági szerelőket keresünk Székesfehérvárra azonnali kezdéssel. Autóvillamossági szerelői vagy autóelektronikai műszerész végzettség szükséges.
215806
elosztását nyomon követő szeptember 5-ei adatok szerint az üdülőrégióban benyújtott pályázatok mintegy fele részesült támogatásban – ismertette Molnár Gábor, a BFT munkaszervezetének igazgatója. Tájékoztatása szerint a forrásigény 442 milliárd forint volt, amelyből 322 milliárd forintnyi támogatást ítéltek meg, és 255 milliárd forintot már ki is fizettek. A forrásigények és a megítélt összeg közel háromnegyede, illetve a kifizetések több mint 70 százaléka a parti és partközeli településekhez köthető. Rácz András környezet ügyért felelős államtitkár arról
Tihanyban is számos fejlesztés zajlott az elmúlt időszakban
221980
MTI n Az uniós források
MTI n A gazdaság fejlődé-
221969
A Balaton régióban az egy lakosra jutó támogatás mértéke másfélszerese az országos átlagnak, ez jól mutatja, hogy a régiót kiemelten finanszírozzák – mondta Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke pénteken Balatonfüreden, a szervezet ülésén.
Digitalizációval a fejlődésért
Jelentkezni László István műszaki vezetőnél lehet az alábbi elérhetőségeken laszlo.istvan@homm.hu vagy 36-20-5804620.
Balaton Bútor Kft. 8200 Veszprém, Házgyári út 4. Tel.: 88/688-667 E-mail: hr@balaton-butor.hu vagy info@balaton-butor.hu
A következő nyitott pozícióra várja jelentkezésüket a fenti elérhetőségeken:
fAipAri CNC gépkezelő
.912018. RÁUN október A J .7102 9. 26. 2017. FEBRUÁR 2018. október 26.
MELLÉKLET MAGAZIN ÁLLÁSVADÁSZ
Agrárfejlesztések indulnak meg a közelmúltban Nemesvámoson
VESZPRÉMI 7 NAP
23 23
Minden második diák dolgozik MTI n Minden második 15–24 éves diák dolgozik a
tanulás mellett a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DIAKÉSZ) adatai szerint – közölte a szervezet elnöke az M1 aktuális csatornán. Fiák István kiemelte: a diákok 60 százalékkal több bevételt termeltek 2018 első 8 hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest. Elmondta: Magyarország 110 diákszövetkezetének 14 legerősebbje alkotja a DIAKÉSZ-t, amely a piac 50 százalékát fedi le. Az idei év első 8 hónapjában a szervezet által több mint 20 322 000 munkaórát teljesített 87 500 diák, ezzel 25 milliárd forintnyi árbevételt termelve, amely több mint 21 milliárd forintnyi tagi jövedelmet jelent a diákoknak. Az összes iskolaszövetkezet körülbelül 50 milliárd forint árbevételt generált az idei év első nyolc hónapjában, amely megegyezik a 2017-es éves bevétellel – hangsúlyozta. Nyaranta a fesztiválokhoz és turizmushoz köthető munkák a legnépszerűbbek a diákok körében, akik általában könnyű, betanított munkát végeznek – tette hozzá. Az elnök kitért arra is, hogy az általános munkaerőhiány miatt a megbízók egyre több mentor- és gyakornoki programokat indítanak, ezzel lehetőséget nyitva a diákok állandó elhelyezkedésére is.
Sövényházi Balázs, Viski József és Polgárdy Imre teszik le a beruházás alapkövét Fotó: Mátyus
mellett közösségformáló funkciója is lesz, az önkormányzat programokat szervez majd, a vásárt pedig minden hónap második szombatján rendezik. A fejlesztések állásáról szólva elhangzott: az agrárlogisztikai központ esetén MÁTYUS TAMÁS hatékonyabb tárolókapacitás már a sikeres közbeszerzést létrehozásával. Az önkorkövetően kiválasztották a Sövényházi Balázs polgármányzati ingatlanon megva- nyertes kivitelezőt, a beruhámester a rövid ellátási láncok lósuló 830 négyzetméteres zások várhatóan a jövő év jelentőségére hívta fel a raktárépület ezen a hiányon első felében készülnek el. figyelmet, arra, hogy a javít majd, ráadásul az Polgárdy Imre, a megyei vidéki települések számára agrárlogisztikai csarnok és a közgyűlés elnöke kiemelte, mennyire fontos, hogy a hűtőház energiaellátását az elmúlt időszakban Veszphelyben előállított termékerészben napelemes rendszer rém megye gazdasága ket minél gyorsabban elérhe- biztosítja majd. komoly lendületet vett, ebbe tővé tegyék a közösség Ugyanitt kap helyet a a sorba illeszkedik a nemesszámára. vásártér és a hűtőház egy vámosi beruházás is. Sövényházi Balázs hangsú- 600 négyzetméteres beépíViski József, az Agrármilyozta: a bruttó 167 millió tettségű ingatlanon, ahol nisztérium vidékfejlesztési forintból – mintegy 150 parkolót és egy 250 négyzet- programokért felelős helyetmillió forintos támogatással méteres fedett tárolóépületet tes államtitkára hangsúlyoz– megvalósuló beruházások hoznak létre két fedett és tíz ta: a fejlesztések munkahesegítségével egyrészt a helyi fedetlen árusító hellyel. A lyeket teremtenek az agráriés környékbeli kistermelők vásártérnek Sövényházi umban és erősítik a település számára tudják biztosítani a Balázs szerint az árusítás mezőgazdasági potenciálját. megerősödést, másrészről pedig az újonnan épülő óvoda étkeztetését is mindig friss és nyomon követhető alapanyagokból tudják megvalósítani. Emellett sok helyi és környékbeli termelő számára jelent fejlődési gátat, hogy terményeiket, termékeiket nem vagy csak korlátozott mennyiségben képesek raktározni – tette hozzá. Ezért az a cél, hogy a település segítse a helyi gazdákat hosszú távú gazdaA projekt részeként egy traktort is beszereztek sági fejlődésük érdekében, Fotó: Mátyus
VELÜNK AZ EGÉSZSÉG, VELÜNK A BEURER! Legyen Ön is csapatunk tagja! Munkatársakat keresünk az alábbi pozícióba:
KÉZI SZERELŐ 2 MŰSZAKOS MUNKAREND Főbb feladatok: Speciális begyakorlást igénylő tevékenységek: • forrasztás • betanított egyenes varrás Egyéb kézi szerelő tevékenységek: • csomagolás • blankolás • stancolás
Bruttó alapbér:
1.050 Ft/óra + 40% műszakpótlék + max. 30% teljesítménypótlék + Havi Cafeteria + Karácsonyi Cafeteria
Amit kínálunk: • • • • • • • •
Versenyképes fizetés Felvétel saját állományba Minőségi, tiszta munkakörnyezet Családias légkör, emberközpontú szemlélet Ingyenes helyi járat a városon belül Helyközi közlekedés támogatása Munkaruha juttatás Cafeteria
221650
Agrárlogisztikai központ, hűtőház és vásártér épül Nemesvámoson, valamint mezőgazdasági útfejlesztés is indul a településen – hangzott el a községben a közelmúltban tartott sajtótájékoztatón.
Jelentkezéseket az alábbi elérhetőségek egyikére várunk:
allas@beurer.hu • 8200 Veszprém, Párna u. 1. 06 88/576-401 • 06 20/364-78-58
24 24
HIRDETÉS ÁLLÁSVADÁSZ
VESZPRÉMI 7 NAP
2018. 2017. október JANUÁR 26.19. 2017. FEBRUÁR 9. 2018. október 26.
A Mediaworks Hungary Zrt., ismert és közkedvelt napilapjaival, a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, 14 megyei napilappal, női, bulvár, gasztro, ifjúsági és sportmagazin-portfóliójával, digitálismédia-termékeivel, nyomdáival Magyarország egyik legfontosabb médiavállalata, amely több mint 1200 munkavállalót foglalkoztat országszerte.
A MEDIAWORKS HUNGARY ZRT. MUNKATÁRSAKAT KERES AZ AlÁbbI MUNKAKöRöKbE:
FElADATOK: • az elkészült nyomóformák és a nyomtatásra küldött digitális állományok példányonként azonos minőségben történő kinyomtatása az előírt példányszámban • a termelésbe bevont nyomóegységekben a festékező és nedvesítő művek beüzemelése • az optimális festékterhelési értékek, színegyensúly, színilleszkedés beállítása • az elvégzett munka és a tovább feldolgozásra átadott nyomatok paramétereinek szakszerű dokumentálása • a nyomógépek rendszeres és időszakos technikai karbantartása ElVÁRT KÉPZETTSÉG: • szakirányú végzettség • alapfokú számítástechnikai ismeretek • megbízhatóság, önállóság • több műszakos munkarend vállalása • pontos, precíz munkavégzés • nyomdász tapasztalat előny jelent AMIT KÍNÁlUNK: • hosszú távra szóló, stabil munkalehetőség • nagyvállalati háttér • határozatlan idejű munkaszerződés
állandó éjszakai munkarendbe FElADATOK: • a nyomógép által nyomtatott kész és félkész termék leszedése, raklapra helyezése • a feldolgozó berendezések kiszolgálása, mellékletek ellenőrzése • a feldolgozó gépek alapszintű kezelése, üzemeltetése • a gépek és a környezet tisztán tartása, meghatározott karbantartások, tisztítások elvégzése felügyelet alatt ElVÁRÁSOK: • előképzettséget, szakképzettséget nem igényel • megbízhatóság • önálló, pontos munkavégzés ElŐNYT JElENT: • azonos vagy hasonló munkakörben szerzett gyártósori tapasztalat • műszaki érzék AMIT KÍNÁlUNK: • hosszú távra szóló, stabil munkalehetőség • nagyvállalati háttér • határozatlan idejű munkaszerződés • előrelépési lehetőség: a jó műszaki érzékkel és érdeklődéssel bíró kollégákat a betanítást követően, FELDOLGOZÓTERMI GÉPKEZELŐ munkakörben alkalmazzuk
GÉPbEÁllÍTÓ – GÉPKEZElŐ GÉPTERMI bETANÍTOTT MUNKATÁRS MUNKÁS MUNKATÁRS állandó éjszakai munkarendbe több műszakos munkarendbe
FElADATOK: • behúzó-, kötöző- és pántológépek beüzemelése, beállítása, javítása, karbantartása • a folyamatos üzemelés biztosítása • nyomtatásnál a fordítások ellenőrzése, gépbeállítás • az expedit részen található elektromos gépek, szalagok karbantartása, javítása • a tartalék alkatrészek felhasználásának és pótlásának nyilvántartása • karbantartási, javítási napló vezetése • a lecserélt alkatrészek javítása • munkavégzés váltott műszakban ElVÁRÁSOK: • gépbeállító, lakatos vagy műszerész végzettség AMIT KÍNÁlUNK: • hosszú távra szóló, stabil munkalehetőség • nagyvállalati háttér • határozatlan idejű munkaszerződés
lAKATOS MUNKATÁRS több műszakos munkarendbe FElADATOK: • nyomdagépek és kiszolgáló gépegységek felügyelete • általános karbantartás • pneumatikus vezérlések javítása • kopó alkatrészek cseréje ElVÁRÁSOK: • szakirányú végzettség • több műszakos munkarend vállalása ElŐNYT JElENT: • karbantartási gyakorlat AMIT KÍNÁlUNK: • hosszú távra szóló, stabil munkalehetőség • nagyvállalati háttér • határozatlan idejű munkaszerződés
VIllANYSZERElŐ MUNKATÁRS több műszakos munkarendbe FElADATOK: • nyomdagépek és kiszolgáló gépegységek felügyelete ElVÁRÁSOK: • szakirányú végzettség • több műszakos munkarend vállalása ElŐNYT JElENT: • PLC ismeret • karbantartási gyakorlat AMIT KÍNÁlUNK: • hosszú távra szóló, stabil munkalehetőség • nagyvállalati háttér • határozatlan idejű munkaszerződés
FElADATOK: • papírtekercsek előkészítése, mozgatása, regisztrálása • egyéb technológiai feladatok ellátása • a környezet és a nyomógép egyes részeinek tisztán tartása
TARGONCAVEZETŐ MUNKATÁRS
ElVÁRÁSOK: • precíz, pontos munkavégzés • megbízhatóság • szakképzettséget nem igényel • fizikai terhelhetőség
FElADATOK: • kis és nagy tehergépjárművek, kamionok be- és kirakodása targoncával • anyagok be- és kitárolása targoncával
AMIT KÍNÁlUNK: • hosszú távra szóló, stabil munkalehetőség • nagyvállalati környezet • határozatlan idejű munkaszerződés • közepesen nehéz fizikai munka
ElVÁRÁSOK: • elektromos targoncás végzettség • targoncavezetésben szerzett tapasztalat • megbízhatóság • rugalmasság • önálló, precíz munkavégzés
ElŐNYT JElENT: • azonos vagy hasonló munkakörben szerzett tapasztalat
AMIT KÍNÁlUNK: • hosszú távra szóló munkalehetőség • határozatlan idejű munkaszerződés
állandó éjszakai munkarendbe
MUNKAVÉGZÉS HELYE: VESZPRÉM, Házgyári út 12. Pályázatát a munkakör megjelölésével a hr@mediaworks.hu e-mail címre várjuk. Jelentkezni lehet a 88/541-640-es telefonszámon is.
219765
NYOMDAIPARI GÉPMESTER FElDOlGOZÓTERMI bETANÍTOTT MUNKÁS MUNKATÁRS több műszakos munkarendbe MUNKATÁRS
MAGAZIN
2017. FEBRUÁR 2018. október 9. 26.
VESZPRÉMI 7 NAP
25
A rendszeres szemészeti szűrés is fontos Mindent a szemnek – a látási hibák rejtelmei címmel Reider László optometrista tartott előadást a Pannon Egyetem Tudományos Diákkörének szervezésében a Tudomány a kocsmában program keretében nemrég.
HATÁLYOS HIRDETMÉNYEK
HAUZLER LÁSZLÓ
Az előadó elmondta, az európai lakosság felének szüksége van valamilyen optikai korrekcióra, de csak töredékük tud róla. Ez azért van, mert a tünetek megvannak, csak nem okoznak panaszt, és nem tudják az emberek, hogyan kellene látniuk. Az csak egy dolog, hogy 40 éves kor környékén elkezdődik a szem alkalmazkodóképességének csökkenése, és ezt követően mindenkinek szemüvegre van szüksége, de ez nem szembetegség.
Reider László beszél a látási hibákról
Nagyobb probléma, ha különbség van a két szem között, ha szabálytalanság van a szemen, ami a látás teljesítményét rontja, és nem úgy látunk, ahogy láthatnánk. A rejtett optikai hibák megmérgezhetik az emberek életét, mert attól nem tud a gyerek rendesen olvasni és tanulni, vagy
ezért fáj a feje sok embernek már délután. Sok optikai hibát az agy képes korrigálni, csak nem ez a dolga, és ehhez rengeteg energiát emészt fel. Egyetemisták esetében különösen fontos, hogy ne az olvasásra kelljen nagy hangsúlyt fektetni, hanem inkább a tananyag megértésére.
szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, és felmerült a gyanú, hogy a vezetés megkezdése előtt kábítószert is fogyasztott, így az orvosi ellátás céljából kórházba szállított sofőrtől további mintákat vettek. Ezenkívül a rendőrök megállapították, hogy a férfi nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, mert eltiltás hatálya alatt állt. Az ügyben járművezetés ittas állapotban vétség és kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Balatonfüredi Rendőrkapitányság, valamint az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást indítottak a sofőr ellen a rendőrök.
férfi Veszprémben – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság. Azt írták, egy veszprémi vállalkozás irodájából érkezett bejelentés a rendőrségre október 16-án, hogy aznap délután több személy csatornatisztítás ürügyén egy megrendelőlapot íratott alá a cég tulajdonosával, majd elmentek. Rövid idő elteltével visszatértek és azt a látszatot keltették, mintha érdemi munkát végeznének, majd közel kétszázezer forintról állítottak ki egy számlát. A cég vezetője sokallta az összeget és emiatt szóváltásba keveredett velük, majd értesítette a rendőrséget, mire a gyanúsítottak sietve távoztak a helyszínről. Másnap délelőtt a két személy visszatért az utazási irodába, hogy a követelésüket behajtsák. Az 52 éves solti férfit, valamint 22 éves dunaföldvári társát a veszprémi rendőrök a helyszínen elfogták, majd
Fotó: Hauzler
Az előadó elmondta, milyen optikai problémák vannak, amelyek a látást érinthetik, mik azok a jelek, amikre érdemes odafigyelni és szakemberhez fordulni. Ehhez vetített is olyan ábrákat, amin a résztvevők saját maguk is érzékelhették, hogy nekik minden rendben van e szemükkel.
112 krónika Jogosítvány nélkül, bódultan
Eltiltás hatálya alatt, ittas és bódult állapotban balesetezett egy férfi Csopak külterületén – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság. Mint írták, a gyanú szerint szeszes italt és kábítószert is fogyasztott a vezetés megkezdése előtt az a karádi sofőr, aki lesodródott az útról és felborult autójával Csopak közelében október 20-án hajnali öt óra körül. A férfi nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel sem. A férfi a 73-as főút 2. kilométerszelvényében, Csopak határában egy balra ívelő kanyarban az út jobb oldalán lévő füves területre sodródott, majd az út melletti fás részre hajtott, ahol több fának ütközött és felborult. Ennek következtében az autó az oldalán az úttestre visszatért és kigyulladt. A járművezető a gépkocsiból Csatornatisztításra kiszállt, a baleset során nyolc hivatkozva próbált pénzt napon belül gyógyuló kicsalni egy 52 éves solti és sérülést szenvedett. A vele egy 22 éves dunaföldvári
Csatornázós csalók
előállították a helyi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták őket ki. A két férfival szemben – szabadlábon hagyásuk mellett – csalás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Rendszámot hamisított A Balatonalmádi Rendőrkapitányság járőrei október 21-én délután igazoltattak egy személygépkocsival és a hozzá kapcsolt utánfutóval közlekedő dunakeszi sofőrt, és az intézkedés során megállapították, hogy az utánfutóra egy másik típusú és alvázszámú pótkocsira kiadott rendszámot szereltek rá. A sofőrt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, ellene egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a szünidei gyermekétkeztetés keretében ingyenes ebédet biztosít a szülő, törvényes képviselő igényére a hátrányos helyzetű és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére, öt hónapos kortól a 18. életév betöltéséig. Étkezési napok az őszi szünetben 2018. október 29-től 2018. november 4-ig, 3 munkanap. Az ebédet a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és EGYMI éttermében, Veszprém Tüzér u. 44. szám alatt 11.30–13.00 óra közt szolgálják ki. A szünidei gyermekétkeztetéssel kapcsolatos további felvilágosítás kérhető személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán vagy a 88/549-163 telefonszámon. Ügyfélfogadási idő: hétfő, kedd, csütörtök: 7.30–16.00, szerda: 7.30–17.30, péntek: 7.30–13.30 óra között. n n n
Pályázati felhívás a Veszprémi Intézményi Szolgáltató Szervezet gazdasági vezető (magasabb vezető) beosztására. Határidő: november 30. A hirdetmény megjelent lapunk szeptember 27-ei számának 25. oldalán. n n n
Pályázati hirdetmény Veszprém 3210/3 helyrajzi számon nyilvántartott telek ingatlan elidegenítésére. Határidő: november 5., 9 óra. A hirdetmény megjelent lapunk október 18-ai számának 5. oldalán.
APRÓHIRDETÉS
VESZPRÉMI 7 NAP
2017. FEBRUÁR 2018. október 26. 9.
ALBÉRLET KÍNÁLAT
Ételfutárt keresünk Veszprémi étterembe! Saját autóval! 70-943-5929 *19841*
Fiatal csapatba fodrászt keresek vendégkörrel, vagy anélkül. Forgalmas hely, alacsony díj! 20-9707-626 *21840*
A „Nyugalom” Kft. érvényes engedélyekkel rendelkező
*22229*
Veszprém központnál igényes ház 70 és 56nm-es önálló házrésszel, külön vagy egyben korrekten hosszú távra használatbaadó.30-9396-320 *21833*
Veszprémben, a Cholnoky városrészben, hőszigetelt épületben, garzon lakás, azonnali beköltözési lehetőséggel kiadó. 20 2521-836.
*19956*
*19808*
Veszprémben nemdohányzó lány részére bútorozott szoba kiadó konyha és fürdőhasználattal. 303519-803
176507
*21831*
Idősek Otthona felvételt hirdet konyhai kisegítő, takarító munkakörök betöltésére. Jelentkezni munkanapokon, személyesen a Veszprém, Török Ignác utca 10. címen vagy a 88/400-593-es telefonszámon lehet. *22241*
Szobafestőt keresünk, átlag feletti bérezéssel, éves állásra. Érdeklődni: 06-20-268-7005 *20355*
Veszprémi intézménybe 4, 6, 8 órás munkarendbe keresünk takarítóhölgyeket éves foglalkoztatással. Érd: 06/88/624-795, 06/30/887-16-23 *19962*
Veszprémi könyvelőirodába gyakorlattal rendelkező mérlegképes könyvelőt keresünk. Jelentkezni: konyveloallas.veszpremben@gmail.com *19944*
BÚTOR Fehér bonanza sarok-ülőpad, asztal, 3db szék, 1 tálalószekrény eladó. Tel: 06-30-676-0455 *21837*
ALBÉRLET KERESÉS Keresek kiadó kisebb családi házat Veszprémben vagy környékén hos�szú távra. 06-30-422-1017 *19197*
TulajdonosTól! együttműködési lehetőség Eladó!
06-30-335-4837
Kedvező árakkal MIKOLASEK PÉ TER
KÖLTÖZTETÉS Tel.: 06/70/211-0215 T./fax: 88/410-785
*19788*
Mélygarázsban gépkocsibeálló kiadó. Veszprém, Rómer Flóris 8/A Érd: 06-70-367-5693
Veszprémben, Egry városrészben található, 67 nm-es, 2+1 félszobás I.emeleti egyedifűtéses téglalakás garázzsal, saját kertrésszel eladó. 0620-2149-555
*19833*
*19194*
*19769*
INGATLAN
*19753*
Veszprém belvárosában, az Óváros téren 650 nm-es kastélyépület 1200 nm-es telken eladó. 06-20-3456-543 *19766*
Veszprém, Kórház utcában a volt K&H épülete 99.000.000 Ft-ért eladó. 20-373-0386 *19738*
*22235*
Veszprémben, Stadion utcában található 66 nm-es, 2+1 félszobás, magasföldszinti, erkélyes panellakás eladó. 06-20-2149-555
CSALÁDI HÁZ
Veszprémben, Stromfelden, 62 nmes, felújított, K-Ny-i fekvésű lakás eladó. Érd: 06-20-332-5780 *14085*
*19929*
Veszprém, Pláza mögött, Rozmaring utcában 711 nm-es telken családi ház eladó. Ár: 29,7M, 06-30-227-0686 *19799*
Új tégLaLakások
(Fnysz.: E-001079/2015) 218611
Angol és történelem tanítás, korrepetálás gyermekeknek és felnőtteknek Veszprémben. 06-30-244-1689
Festést, burkolást, kisebb felújítást, kőművesmunkát vállalunk. Hívjon bizalommal.06-20-9766-592
*21834*
*19215*
*21838*
Olasz nyelvtanulás minden szinten, egyénileg és kiscsoportban, kedvező tandíjakkal. 30/4075225. Facebook: Ciao Italia Olasz Nyelvstúdió
Házhoz menő lomtalanítás, teljes lakásürítés padlástól a pincéig, lomelszállítás, épületbontás, udvartakarítás. 06/30/881-9724
KINEZIOLÓGIA
tanfolyam indul október 27-én
Redőnyjavítás és szerelés kedvezményes áron, hétvégén is hívhat. 0670-636-7310 *13522*
tanfolyamba még bekapcsolódhat További tanfolyamaink: AKUPRESSZÚRA, SZIMBÓLUMTERÁPIA stb. Érd.: 20/944-0984, mariannatourist@t-online.hu, www.mariannatourist.hu
*13823*
Nyirokmasszázs, triggerpont mas�százs (fájdalmas izomcsomók oldása) lágy manuálterápia. Belvárosi Üzletház, 06-30-244-1689 *19721*
REFLEXOLÓGIA (talpmasszázs) novemberben,
Pedikűr, gyógy-pedikűr, paraffin kezelés, japán körömápolás, cipőfertőtlenítés a Körömvirág szirom Pedikűrben. Ajándékutalvány kapható! Web: koromviragszirom-pedikur.webnode.hu *19967*
Szolgáltatói katalógus AUTÓÜVEG
HÁZTART. GÉP SZERVIZ
AUTÓÜVEG
Tel.: +36-30/947-6238
Kovács Szabolcs
Azonnali cascos üvegkárfelvétel! Veszprém, Aulich L. u. 9. (Elektro Center mellett)
www.autouvegveszprem.hu tel.: 06-30-39-36-200
Fenyő Liget Lakópark Veszprém
166163 312899
¾ Hűtőgép ¾ Mosógép ¾ Bojler ¾ Klíma ¾ Háztartási gép javítása garanciával
www.nivoingatlan.hu 70-3-800-323
ÚJ TÉGLALAKÁSOK
GUMISZERVIZ
www.nivoingatlan.hu 70/3-800-323
Dongó Gumiszerviz
Fenyő Liget Lakópark Veszprém TELEK
Balatonfüreden a Lóczy-barlangnál 789 nm zártkert 1.990.000 Ft-ért eladó. 20-373-0386 *19744*
Veszprém belvárosában, Ady Endre utcában, 120 nm-es, 4 szoba+étkezős családi ház 640 nm-es telekkel, dupla garázzsal eladó. 06-202149-555
Faipari szerszámok élezése, szalagfűrészek, körfűrészek, gyalukések, marókések, konyhakések, darálók, Veszprém Kádártai út 56. 20-9336-525
*20328*
*19922*
Balatonfüred-Tihany között 26000 nm külterületi ingatlan eladó 1000Ft/nm. 06-20-3456-543
SZOLGÁLTATÁS
*21835*
TERMÉSZETGYÓGYÁSZ
Veszprémben az Egry lakótelepen 54 nm-es, másfél szobás lakás eladó. Tel: 06-30-316-4707
Olasz nyelvoktatás Szentkirályszabadján A1,A2, B1,B2 szinteken, nyelvvizsgára felkészítés. 30-369-8785 *19199*
*14596*
Veszprém, Rómer F. 8. alatt teremgarázs eladó. 2.490.000.- 06-20-373-0386
Veszprém, Rómer F. u. 8. alatt teremgarázs kiadó 18000.-Ft/hó. 0620-373-0386
>MŰSZAKI CIKK
OKTATÁS
*20347*
GARÁZS KIADÓ
*19730*
Eladó vezetékes Zanussi gáztűzhely új állapotban. Iá: 30.000Ft Érd: 06-88413-391
Beépítéshez, alapító okirat módosításához, egyéb engedélyeztetésekhez, meghatalmazásos
Részben felújított garzon a Haszkovón tulajdonostól eladó. Tel: 70-3806416
GARÁZS
Hungaropharma Zrt. targoncavezető munkatársat keres teljes munkaidőben (hétfőtől péntekig), többműszakos munkarendben. Jelentkezés: cv.vlk@hungaropharma.hu e-mail címen fényképes önéletrajzzal.
*21839*
*22253*
Veszprémben, Egyetemvárosban zöldövezeti, kétszobás, erkélyes, kisrezsis bútorozott téglalakás kiadó. 06-70-555-6366 Veszprémben nem dohányzó személynek szoba kiadó. 06-30-5633732, 06-88-741-806
vagyonőröket keres kiemelt fizetési feltételekkel Veszprémbe és Veszprém környékére. Jelentkezni lehet: nyugalom@nyugalom.hu e-mail címen és a 88/577-050 telefonszámon.
Litéren családi ház 5 fő részre munkásszállásnak kiadó. Érd: 06-20-2370288
Eladó Veszprém, Vécsey utcában 1+2 félszobás előkertes téglalakás. Érd: +3670/396-5948
Üzletnek, irodának alkalmas utcára nyíló helyiség 40 nm Stromfeld utcában eladó. 30-242-5950
Érd: 88/561-770 www.schvederoktatas.hu Schvéder Oktatási Központ 29 éve – NevüNk a garaNcia
164659
*21842*
*22225*
*19187*
ÜZLET, IRODA
Balatonfüreden 1591 nm zártkert eladó, mellette már építkeznek. Jó befektetés! Érd: 06-70-546-9278, 16.00 után *21832*
Csatári telek összközműves, 500 négyszögöl, házzal és gyümölcsössel eladó. 06-88-443-913 este *19725*
Veszprém-Szabadságpusztán, 160 nm-es 3+2 félszobás, 1995-ben épült családi ház 685 nm-es telekkel, garázzsal eladó. 06-20-2149-555
Eladó Csatáron 1800 nm telek faházzal, gyümölcsfákkal, erdőszéli utolsó utcában. Irányár: 1.800.000.- Tel: 70560-6520
*19935*
*20323*
Háztartási javítás, karbantartás, szerelés! Fekete Krisztián • Tel.: +36-70-225-9364
216562
*19208*
Erdőgazdálkodót keresünk Veszprémhez közeli 30 hektáros erdőbe. „Megbízható34” jeligére Hirdető Iroda Kft. 8200 Veszprém, Pf:104
*19958*
Hajméskéri Tábori u. 1,5 szobás rendezett, szép, részben bútorozott lakás kiadó. 65000 Ft/hó+rezsi, +1 hó kaució! 06-70-362-5875
*19757*
*21841*
Cserhát-ltp., 1,5 szobás téglalakás eladó, vagy ugyanitt garzon csere érdekel! Érdeklődni: 06208052724
Új, használt felnik, gumiabroncsok forgalmazása, gépjármû és motorkerékpár gumiabroncsok szerelése, centrírozása, javítása Veszprém, Ibolya u. 4. Tel.: 30/916-1733
ZÁRJAVÍTÁS Zárszerviz! Lakásszerviz!
Zárcsere, javítás, víz, villany, háztartási javítások, lakatosmunkák.
ÜVEGEZÉS
30/9595-482
Bakony Glas Kft.
208841
Egyszemélyes élelmiszerüzlet eladót keres, tapasztalattal rendelkezők előnyben. Tel: 30-599-3056
Egry utcában 53 nm-es felújított, bútorozatlan lakás kiadó. 120.000+rezsi, 2 havi kaució szükséges. 06-30979-1781
*22219*
Tihany külterületén, a belterület határán 5000 nm telek eladó. 10.000 Ft/ nm, 20-927-1250
Novemberi tanfolyamaink: Kazánfűtő (A009), Targoncavezető (A001), Emelőgépkezelő (A002)
AKKUMULÁTOR
hŐszigetelt üveg rövid határidővel paraméterek: K 1.1, K 1.4
167483
*20348*
*19826*
Cserhát lakótelepen, téglaépítésű házban, felújított garzonlakás, negyedik emeleten, műanyag ablakokkal tulajdonostól eladó. Ára: 14,6Millió Tel: 30-499-4664
211029
A Szilágyi Keresztény Iskola Veszprém, Iskola u. 6., napi 8 órás munkaidőre veszprémi lakosú takarítónőt keres. Jelentkezni személyesen lehet az iskolában.
Csermák u. 1,5 szobás, tetőtéri, bútorozott, szép lakás kiadó. 06-20-282-1494
LAKÁS
165967
ÁLLÁST KÍNÁL
*20342*
173136
Gyulafirátóton összközműves építési telek 6,9 Millióért eladó. Érd: 0620-978-6170
síKüveg, drótüveg, KatedrálüvegeK, tüKör kis és nagy tételben.
AKKUMULÁTOR
Tel.: 88/583-490, 30/632-5545. Fax: 88/458-457
8200 Veszprém, Tüzér u. 73.
Méretre szabás azonnal is! Veszprém-Kádárta, Győri u. 8.
173846
*21843*
Balatonfüreden, vörös templomnál családi ház tetőterében 55 nm-es lakrész kiadó. 06-70-566-1351
220144
Nyugdíjas technikus, Veszprémhez közel lévő-kéziszerszámokkal-jól felszerelt műhelyben bérmunkákat vállalna, fa, fém, műanyag, vagy elektrotechnikai, nem túl nagy tárgyak megmunkálására! Egyéb más ehhez kapcsolódó lehetőségek is érdekelnek! Tel: 06 30 329 2219.
176271
ÁLLÁST KERES
174497
26
06-20-334-4430
APRÓHIRDETÉS – MAGAZIN
TÁRSKERESÉS Veszprémi 67 éves férfi korban hozzáillő társat keres, kölcsönös szimpátia esetén, szeretve egymást, megbecsülve, tisztelve még sokáig együtt élni. Kis nyugdíjasok kíméljenek.06-30-829-2681 *21836*
Akciós Apróhirdetését felAdhAtjA: Veszprémi Hirdető Iroda Veszprém, Kossuth u. 6. (húszemeletes félemeletén) 88/423-639
E-mail: veszpremihirdeto@chello.hu
27
VESZPRÉMI 7 NAP
Sürgősen örökbefogadók vagy ideiglenes befogadók jelentkezését várjuk! POCOK – 8 év körüli, ivartalanított, cirmos kandúr cica 166894
2017. FEBRUÁR 2018. október 9. 26.
VEGYES Garázskapu keményfából olcsón eladó. Érdeklődni: 06-20-979-8081 *20330*
Veszprémben költözés miatt bútorok, pianino olcsón eladó. Érd: 06-303000-915, 18h után *19940*
Veszünk porcelánt, régi pénzt, jelvényt, régiséget. Antik Veszprém Zöldház. 06-20-9226-606 *19949*
360 literes Lehel mélyhűtőláda 20.000 Forintért, 80 dkg, fehér gyapjúfonal 5.000 Forintért eladó. Érd: 0670-4342-714 *19200*
A sekély vízi életet figyelhetik meg
Pocok még áprilisban került gondozásunkba, igen rossz állapotban volt. Utcáról mentve, senki nem kereste. Különböző nyavalyáiból ki lett kezelve, hiányzó kilóit sikerült felszednie. Azonban csak gasztro tápot ehet, mivel minden más jellegű tápra hasmenéssel reagál, emiatt oltási programját nem tudtunk elkezdeni. Rendelőben várakozik, hiszen beteg állatot menhelyre nem viszünk ki. SOS ideiglenes befogadót/gazdit keresünk Pocok számára Veszprémben vagy közvetlen környékén, benti tartással. Pocok nyugodt, bújós, dorombolós cica. FREDI – 5 év körüli, nagytermetű, ivartalanított kan kutya Fredi, igazi nagy mackó, aki termetéből adódóan tekintélyt parancsoló kutyus. Férfiakkal, idegenekkel kezdetben bizalmatlan, idő kell, amíg elfogadja őket, valószínűleg korábbi negatív élmények miatt. Nagyon szeret sétálni, figyelmes, igényli a törődést és a soksok simit. Udvar, birtok, tanya kiváló őrzője lenne. MARCI – 7 éves, kis/közepes termetű, ivartalanított kan kutya Marci kedves kisöregnek látszik, de nem öreg. Előélete nem ismert. Pórázon való sétával nincs különösebb gondja, elsétálgat a maga módján. Kennelek között szépen bement a helyére, többi kutyával nem foglalkozott. Szívesen költözne családba, akár gyerekek közé is. A kutyusokról érdeklődni a következő telefonszámokon lehet:
20 / 368 0744, 20 / 288 3728
Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, akadémikus, egyetemi tanár, Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke és Báldi András, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának főigazgatója (b-j) a sekély vízben zajló élet megfigyelésére alkalmas kültéri tartályok átadásán Tihanyban Fotó: MTI
komoly eredményekre számítanak – tette hozzá. Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke azt hangsúlyozta, hogy az evolúciós tartályok a legjobb nemzetközi példák tanulságait leszűrve jöttek létre. HozzáMTI n Boros Gergely biológus, hasonló minőségű vizet tette: a berendezés a környea telep tudományos vezetője tartalmaznak. Egyebek zettudományos előrelépés a Balatoni Limnológiai mellett a globális klímaválto- lehetőségét teremti meg, Intézetben tartott szerdai zás várható hatásaival egyik legnagyobb nemzeti átadó ünnepségen elmondta, kapcsolatban vonnak majd le kincsünk, a Balaton megóváhogy a rendszert alkotó 12 következtetéseket és vizsgál- sához járulhat hozzá. tartály egy-egy önálló ökoható az is, hogy egyes fajok Szathmáry Eörs evolúciószisztémaként kezelhető, hogyan reagálnak új fajok biológus arról beszélt, hogy amelyekben bizonyos paramegjelenésére, illetve a az evolúciós változások is méterek, például a hőmérfajvesztésre – közölte. Ványomon követhetők a berenséklet és tápanyagviszonyok laszt találhatnak a kutatók dezés segítségével, illetve le változtathatók. arra is, hogyan óvják meg tudják képezni a Marson lévő Hozzátette: elsőként a a Balatont a klímaváltozás életkörülményeket is. A planktonikus élőlények hatásaitól – fűzte hozzá. tihanyi a világ egyik legmoviselkedését figyelik majd Az első kísérletek jövő dernebb mezokozmoszrendmeg a tartályokban, amelyek tavasszal kezdődnek majd, szere, Kelet-Közép-Európában a Balatonéhoz nagyon két év múlva pedig már pedig az első – fűzte hozzá.
októberi APróHirDetÉSi
AkCió 1-et fizet + 1 megjelenést kap Csütörtöki megjelenéshez legkésőbb kedden 13.00 óráig adja fel hirdetését!
ADJA FEL APRÓHIRDETÉSÉT OTTHONÁBÓL!
KÉRJE AJÁNLATUNKAT E-MAILEN veszpremihirdeto@chello.hu * Az ajánlat a Veszprémi Hirdető Irodában (Veszprém, Kossuth u. 6. – húszemeletes félemeletén – 88/423-639) való feladáskor érvényes.
213749
A sekély vízben zajló élet megfigyelésére alkalmas kültéri tartályokat adtak át a tihanyi Limnológiai Intézet területén. A rendszer segítségével modellezni lehet, hogy az élőlények hogyan reagálnak a környezeti feltételek megváltozására, például a klímaváltozásra.
Nyelvészet
Új logisz tikai centr um épült
Emlék ezés az
7
MEGYEI
és mech atronika
Minden kuratóriuévben a Bruszny kimagas ma egy középiskai Árpád halt tanárló teljesítm olai tanárAlapítvány ényét megosz emlékér az 1956-baés egy diák e n mártírha diákja tva a Vetési alapított díjjal osztozik Albert ismeri lált a sikerben Gimnázi el. um két Az idén . végzős MT n 11. oldal Egykor szerepé i paranc ért halálra ra emléke snokár a, a forrada zett Szűcsítélt Pálinká újságír lmi Béla s MHSZ- ó a közelm Albert Antal ítélték székhá zban.últban Veszpré Petőfi-dőrnagyhalálra Pálinká mben íjas forrada s Antalt a volt lmi tevéken 1957-be n ysége miatt.
MT
n Kétmilli csarnok ó eurós beruház amelyet ot a nass magnet ásként Porga szombaton épített Hungár Gyula új logisztik önkorm polgármadtak át. Az ia Kft Veszpré ányzatn ünnepél ester mben, ai kiemelte ak a veszprém yes , fontos avatáson i gazdasá partnere Cikkün gi társaság i az k a 4–5. ok. oldalon .
áldozatokr a
V E S Z P R É M I
Mozgalma s, dolgo elébe néz idén s eszte ndő Veszp rém
Minden – mondtaegyes vélemén a társada Brányi yből lehet mas és Mária alpolgárlmi párbesz tanulság ot leszűrni dolgos mester, édek fontossá év előtt aki gáról áll Veszprékiemelte : mozgalm. 6–7. oldal
PLUSZ
INGYENES
KÖZÉLETI 2016. HETILAP JANUÁR XVII. ÉVFOLYA 21. M 2. SZÁM
NAP
A kock ás az év sikló hüllője
INGYENES
VÁROSI
KÖZÉLETI 2016. HETILAP JANUÁR XXII. ÉVFOLYA 21. M 3. SZÁM
MTI
n választoA kockás siklót hüllőjén tta az idei tani és ek a Magyarév MadárEgyesül Természetvédelm védelmi et kétéltűi szakosz és hüllőAz egyesüle tálya. közlemé t csütörtö közisme nye szerint ki kevésbé szágon rt, hogy Magyar amelyekkét vízisikló orfaj közül sikló a kockásél, az, kötődik amelyik a vízhez. jobban non például A Balato lehet gyakrab vele találkoz ban közeli ni, rokonáv val, hiszen al, a mint húzódik előszere vízisiklótettel vitorlás meg csónako kban, zsúfolt hajókon, bukkan keres strandokon fel magána vagy nyaraló k épületek menedéket A magyar ben. termész országi vizek romlása eti állapotá nak , a folyótok átalakít és tóparazonban ása, kiépítés lyezteti komolya e n veszéfennma ennek a fajnak többek radását, ezért a előadásoközt ismerett program kkal, családi erjesztő sokkal okkal és kirándu berek kívánják a szakem- lászéleseb megism b körben rettetni ertetni és megszekígyófaj ezt a különös Az idei t. MME programok kétéltűsorán mi szakosz és hüllővéd az hangsúl tálya nagy elelterjedéyt fektet a faj sére is, sének feltérkép vehet: amelyben ezébárki mi évrea kockássikló-véd részt Kétéltű- megújult elOrszágo Program és Hüllőtér s feltölthe honlapjá képezés ra adatait. ti megfigy bárki elési
Új lo Tolera nciát és centrugisztikai békess m ép éget ült Br Toleranciá és békes t séget
MT n
Türelm et, toleran Polgár dy ciát és dr. Márfi Imre, a megye békes Gyula MT n Kétmi érsek i közgyűlés séget kívánt llió eurós az egyhá gária elnöke újévi Kft. Veszp z és az a megye köszöntőjéb beruh ázásk állam rémbe viszon házán múlt en a megye n, amely ént építet Türelm yáról lakoss et szomb t új logisz beszé pénteken. és békesséet, toleranc ágána Ünnep tikai csarn aton iát lt. k get újévi adtak köszönt kívánt (Folyt i köszöntőjéb okot megye át. őjében atás a a nass Polgárd lakosságának a 3. oldaloen magn et közgyű y Imre, a n.) Cikkü megyei nk az Hunmegyeh lés elnöke 5. oldalo pénteke ázán múlt a
usznya Kiváló i Árpá bűnmeg előzés dra em lékeztek n tartott son. Ünnepi fogadáben dr. köszönt érsek Márfi Gyula őjéaz egyház állam viszony és az beszélt, áról együttm amelyet az egymás űködés, az bizalom iránt érzett jellemez kell hogy zen. Folytatá s a 4. oldalon
n.
2017. FEBRUÁR 2018. október 26. 9.
VESZPRÉMI 7 NAP
A nem kötelező védőoltások is fontosak Gyermekbetegségek, védőoltások címmel Gabrieli Piroska gyermekgyógyász tartott előadást kisgyermekes szülőknek az EKMK Dózsavárosi Könyvtárában a közelmúltban. HAUZLER LÁSZLÓ
amihez a szerzetesi közösségek kitartására és elkötelezettségére volt szükség. Az 1018-ban alapított monostort először az 1530as években a török pusztította el, másodszorra 1786-ban II. József felvilágosodásnak MTI n A bakonybéli monosnevezett, de mégis pusztítást tor templomának felújítására hozó korszaka idején semmiés a szomszédságában épülő sült meg, majd akkor, amiturisztikai látogatóközpont kor 1950-ben a kommunizlétesítésére 1,4 milliárd mus időszakában elvették és forintot fordít a kormány, bezáratták a bencések ebből a templomra 570 templomait és iskoláit – emmillió forint jutott – mondta lékeztetett az államtitkár. az ünnepélyes átadáson A bakonybéli monostor Soltész Miklós, a Miniszterel- ezer év magyar történelmét nökség egyházi és nemzetiöleli fel, hordozza az építkeségi kapcsolatokért felelős zés, a pusztulás és az újraállamtitkára a Veszprém kezdés emlékét – fogalmamegyei településen. zott Soltész Miklós. A szerzeHalmos Ábel, a monostor tesi közösségek nagy hatásperjele felidézte, hogy húsz sal vannak a társadalomra, esztendeje tértek vissza a mintául szolgálnak a csalátelepülésre a bencés szerzetedoknak és példát adnak a sek, azóta várnak a felújításra. nemzetnek – tette hozzá. A templom a közösség szimbóMárkus Zoltán, Bakonyluma, ezért kiemelten fontos bél független polgármestere az itt élőknek – fűzte hozzá. elmondta, hogy a monostor Soltész Miklós felidézte, alapításának ezredik évforduhogy az elmúlt ezer esztendő lójára emlékezve számos alatt háromszor kellett programot szerveztek, újraépíteni a monostort, millenniumi parkot építettek.
Akár 25 000 Ft támogatás (55/2018 Korm. rend) Ajándék hatósági online vizsgateszt
SzemélygK. és moToroS tanfolyam indul
november 5-én 15 órAkor (eü-vel kezdve) november 12-én 16 órAkor (később eü)
ÁllÁSVÁllalÁShoz
online C, Ce, D TanfolyamoK TargonCaVezeTő, emelőgépKezelő folyamaToSan
E.00962/2014/A • ÁKÓ:130,8%, VSM E:42,3% Gy: 65,5% KK: 183500 Ft
Átadták a felújított bakonybéli Szent Mauríciusz és vértanútársai plébániatemplomot szombaton.
Gabrieli Piroska a dózsavárosi családok körében Fotó: Hauzler
ATI SulI – VezeSS BoldogAn!
8200 Veszprém, Kádártai u. 33. Tel.: 06/88/422-411, +36/30/604-1058 Mail: mail@ativeszprem.hu • Web: www.ativeszprem.hu
208500
Áder János köztársasági elnök egy nappal az átadás után a bakonybéli monostorban Fotó: MTI
A doktornő elsősorban a nem kötelező védőoltásokról beszélt, mert mint kifejtette, a kötelező védőoltásokról a védőnői szolgálat az oltás előtt részletes tájékoztatást ad a szülőknek. Viszont a nem kötelező védőoltásokról az információ is kevés. Először azonban a védőoltásokkal kapcsolatos tévhiteket kívánta eloszlatni a doktornő. A legnagyobb gond, hogy az emberek félnek a védőoltásoktól, mert nem tudják, mennyire hatékonyak és biztonságosak. Elmondta, a legkevésbé hatékony az influenza elleni védőoltás, az is csak azért, mert annak a kórokozója rendkívül variábilis. Az összes többi jóval 80% fölötti hatékonysággal bír. Kitért arra, hogy védőoltást csak olyan kórokozó
ellen fejlesztenek ki – mivel dollármilliókba kerül –, ami vagy önmagában nagyon súlyos betegséget okoz, vagy a szövődményei súlyosak. Ezért csak annyi a különbség a kötelező és a nem kötelező védőoltás között, hogy mi az, amit az állam tud finanszí-
rozni és mi az, amit nem. Így válik 2019-től a bárányhimlő elleni védőoltás is kötelezővé, és remélhetőleg mind több védőoltást tud finanszírozni az állam a jövőben – mondta. A jelenleg nem kötelező védőoltások közül Gabrieli Piroska az elmondottak alapján ajánlotta a szülők figyelmébe a kétféle fertőző agyhártyagyulladás, a bárányhimlő, a rotavírus, az influenza, a kullancsencephalitis és a méhnyakrák elleni védőoltást is.
Október 26-tól november 17-ig.
Megújult a bakonybéli monostor
222176
28
SZEMÉSZETI MAGÁNRENDELÉS Felnőtt- és gyermekszemészet Kontaktlencse szakrendelés OCT vizsgálat Lézeres beavatkozások (utóhályogműtét YAG lézerrel, zöldhályogműtét SLT lézerrel stb.) Szemműtétre előjegyzés (szürkehályog, zöldhályog, plasztikai szemműtétek stb.)
Részleteket megtalálja a www.optomed.hu weboldalon.
170029
szemész főorvos kontaktlencse specialista Rendelő: Veszprém, Csikász u. 7. Bejelentkezés: 06-30-9468-291
221952
Dr. Földvári Béla