FORRÁS HÉVÍZI
2014. június 12. • III. évfolyam 12. szám
HÉVÍZ VÁROS LAPJA • A MARATON LAPCSOPORT TAGJA
Ára: 126 Ft
Ezreknek álmodott otthont Karsádi György főépítésszel emberismeretről, tervekről és a nemrég átvett aranydiplomáról | 8. oldal
Ahol jó kerékpározni, ott jó élni is Azon a településen, ahol jó kerékpározni, jó élni is, hangzott el nemrégiben egy kerékpáros rendezvényen. Hévíz, a legkedveltebb vidéki település pedig joggal pályázik a biciklisek kedvenc városa címre is, hiszen az elmúlt időszakban – a környezet- és egészségtudatosság jegyében – rengeteg kerékpáros fejlesztés valósult meg. A közelmúltban adták át a polgármesteri hivatal mellett kialakított kerékpártárolót, hozzá az önkormányzat által beszerzett kétkerekűket s a hivatal épületében kialakított öltözőt és zuhanyzót. És már üzemel a HeBi, azaz Hévíz közösségi kerékpáros rendszere, amely számokban leírva a következőket takarja: 4 dokkoló állomás a város 4 frekventált pontján – Egregyen, a Festetics fürdőháznál, a nagyparkolónál és a városháza előtt – összesen 56 dokkolóval és 30 speciális kerékpárral, mindez 90 millió forintból, az országban harmadikként. (Kerékpáros összeállításunk a 4–5. ol- Már üzemel a HeBi. Papp Gábor, Vesna Želježnjak, Koprivnica polgármestere és Manninger Jenő a hivatalos átadó után dalon olvasható.)
Hősök, áldozatok, összetartozás… A világháborúkban elesett katonákra és polgári áldozatokra emlékeztek Hévízen a hősök napján. Néhány nap múlva pedig a trianoni békediktátum 94. évfordulóján, a gyásznap fájdalma mellett, a nemzeti összetartozást ünnepelték. (Bővebben a 2. oldalon.)
Látványos Finálé: az Új Színpad táncosai megmutatták, mit tudnak
A finálén a legkisebbek is bemutatták tudásukat
forras_140612.indd 1
É vadzáró előadást tartottak az Új Színpad Eg yesület táncosai a polgármesteri hivatal dísztermében. A műsort Tóthné Bogdán Ottília táncpedagógus koreografálta és állította öszsze. – A finálén a különböző korcsoportok mutatkoztak be a szülőknek, nagyszülőknek, rokonoknak, ismerősöknek, s az egész évben megtanult koreográfiákat adtuk elő – fogalmazott a táncpedagógus. (Folytatás a 7. oldalon.)
A TARTALOMBÓL
„Aki perzselő szomjat kelt…”
Idén Háy János kapta a Hévíz folyóirat irodalmi díját 6. oldal
Elismerik a munkájukat
Díjat alapít és utalványt ad az önkormányzat a pedagógusoknak 3. oldal
Tovább tart nyitva a posta
Júniustól szerdánként 18 óráig tart nyitva a hévízi postahivatal 3. oldal
2014.06.10. 15:33:56