Issuu on Google+

FORRÁS HÉVÍZI

2014. április 16. • III. évfolyam 8. szám

HÉVÍZ VÁROS LAPJA • A MARATON LAPCSOPORT TAGJA

Ára: 126 Ft

„Itt is lehet alkotni és kiteljesedni…” Lukács Ferenccel elismerésekről, tervekről, Hévíz fejlődéséről és a szállodaipar szépségeiről | 8. oldal

Elérhetővé vált az egész világ Elsöprő Fidesz-siker Frankfurti átszállással immár a világ bármely pontja elérhető a Hévíz–Balaton Airportról. Sármellékre idén már öt német és egy svájci reptérről érkeznek charterek, s további bővülés várható. A Lufthansánál is úgy látják: a lehetőségek még messze nincse-

nek kiaknázva, emellett folynak már a tárgyalások egy Sármellék–Prága járatról, a skandináv térség bekapcsolásáról, valamint arról, hogy az orosz menetrend szerinti járatra Moszkva mellett más orosz városok is rácsatlakoznak. (Bővebben a 3. oldalon.)

Manninger Jenő a voksok 51,46 százalékát szerezte meg Fölényes győzelmet aratott az országgyűlési képviselő-választáson Hévízen a Fidesz–KDNP szövetség, illetve a kerület kormánypárti jelöltje, Manninger Jenő. A politikus a voksok 51,46 százalékát szerezte meg, vagyis rá több szavazat érkezett, mint az összes többi indulóra együttvéve. A hévíziek nagy többsége, 51,26 százaléka a Fidesz–KDNP listáját támogatta. A városban az országos átlagnál magasabb volt a részvételi arány: itt a választópolgárok 66,68 százaléka szavazott, szemben a 62,24 százalékos országos adattal. (Folytatás a 2. oldalon.) Megérkezett az első német gép. Henry Reutel charterigazgatót Papp Gábor polgármester fogadja

A TARTALOMBÓL

Versekkel versengtek

Három napon át a költészeté volt a főszerep a városban. A Szabó Lőrinc nemzeti vers- és prózamondó verseny neves zsűrije előtt negyvenen mérették meg magukat. 6. oldal

forras_140416-2.indd 1

Közös mozgás: mindenki jól érezte magát Beiratkozásra Sportnapot tartott az Illyés Gyula Általános Iskola, a programon a 360 diák mellett közel 130 szülő is részt vett. – Szülőként nagyon örülök, hogy itt lehettem, jó lenne, ha többször is tudnánk együtt sportolni a gyerekkel. Otthon csak ritkán jut idő a mozgásra a munka miatt, ma viszont elég intenzíven megdolgoztattak bennünket – mesélte Bogdán Terézia. (Beszámolónk Mindenkit megdolgoztattak: a nap közös bemelegítéssel indult a 10. oldalon olvasható.)

várnak… Bár még javában tart a második félév, az Illyés Gyula Általános Iskolában ezzel párhuzamosan már a következő tanévre készülnek: április legvégén várják a jövendő elsősöket és szüleiket a beiratkozásra. A hónap utolsó napjaiban hasonló lesz a program a Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsődében is, ahol emellett április 28–29-én nyílt napot tartanak a leendő óvodásoknak. (A tudnivalókról készített összeállításunkat a 4–5. oldalon találják.)

2014.04.14. 15:41:46


közélet

HÉVÍZI

2

Hévíz lett a dal fővárosa Idén Hévíz lett a magyar dal fővárosa, a neves szakemberekből álló zsűri ugyanis a sokrétű hévízi programtervet ítélte a legjobbnak. A város Gödöllőt, Hajdúdorogot és Zalaegerszeget maga mögé utasítva nyerte el a címet, amelyet 2010 óta ítélnek oda a magyar dal napjához kapcsolódóan. Utóbbit idén szeptember 14-én tartják. – A programok már most elindulnak, hiszen a cím nemcsak egy napra, egész évre szól – bocsátja előre Papp Gábor polgármester. – A húsvéti vigadalomhoz kapcsolódóan startol a Hévízi dalfesztivál, amely során a jelentkezők a táncdalfesztiválok nagy slágereit

A magyar dal napja logója adják elő. A döntőt a magyar dal napján tartjuk. A szeptember 14-ei eseményeket a Magyar Televízió is közvetíti: Keszthelyen ezen a napon elindul a Magyar Dal Hajója, amelynek fedélzetén magyar zenéket játszik a zenekar, a gyógytó körül legalább ezer ember énekel majd kézen fogva, felszáll a Magyar Dal Hőlégballonja, s fellép a Beatrice és a Back II Black. – Az elmúlt három évben teljesen megújult a város programkínálata, s ezt a pezsgő kulturális életet már országosan is elismerik, ami még több magyar vendéget vonzhat a városba, így ez a cím komoly gazdasági hasznot hozhat Hévíznek – hangsúlyozza a polgármester. (vl)

FORRÁS HÉVÍZI

HÉVÍZI VÁROS LAPJA HÉ A MARATON LAPCSOPORT TAGJA

forras_140416-2.indd 2

2014. április 16.

„Az itt élők szeretik kézbe venni saját sorsukat” (Folytatás az 1. oldalról.) A Zala megyei választókerületek közül – mindháromban kormánypárti siker született – Manninger Jenő győzelme volt a legnagyobb arányú. A politikus a választást követően arról beszélt lapunknak: gratulál a hévízieknek, mert a városban országos átlag feletti volt a részvételi arány, és ez azt jeleni, hogy az itt élők szeretik kézbe venni saját sorsukat. Manninger Jenő egyúttal gratulált valamennyi induló jelöltnek és pártnak is az elért eredményéhez. – Köszönöm mindazoknak a támogatását, akik, bízva a folytatásban, rám, illetve a Fidesz–KDNP listájára szavaztak. Így a kormány újabb négy évre kapott felhatalmazást, és tovább tudjuk folytatni a megkezdett munkát. Idén még két komoly feladat áll előttünk, amelyekhez szintén kérem a hévízi szavazópol-

Manninger Jenő és Papp Gábor a választás éjszakáján gárok segítségét. Az egyik, hogy az európai parlamenti választáson olyan képviselőket küldjenek Brüsszelbe, akik elkötelezettek a nemzeti ügyek mellett. A másik, hogy az őszi önkormányzati választáson is legyenek aktívak, s bízom abban,

Egyéni képviselőjelöltek

hogy a Fidesz–KDNP ott is hasonlóan szép eredményt ér el, hogy az utóbbi évek fejlődése tovább folytatódhasson a városban.

Az adatokat kommentálva Papp Gábor polgármester is kiemelte a magas részvételi arányt, mondván, ez azt mutatja, hogy a közéletben való részvétel nagyon fontos az itt élőknek. – A Fidesz–KDNP több mint ötvenszázalékos helyi győzelmével a hévíziek is komoly felhatalmazást adtak a jelenlegi kormánynak arra, hogy folytassa a megkezdett munkát. A hévízi fejlesztések az eddigi ciklus alatt is jelentős kormányzati támogatást élveztek, így számíthatunk rá, hogy ez az elkövetkező időszakban is így lesz. Papp Gábor hangsúlyozta: Hévíz kidolgozta beruházási, fejlesztési elképzeléseit, amelyek a döntéshozók támogatásával meg is valósulhatnak.

Országos listás szavazás

v

Az összes Hévízen leadott és megszámolt szavazat 2532, a szavazatok száma pártlistánként: (Az átjelentkezők szavazati nem kerültek bontásra és megszámolásra.)

Az összes Hévízen leadott és megszámolt szavazat 2536, a szavazatok száma jelöltenként:

FIDESZ-KDNP

1298

Százalékos arány 51,26

(Az átjelentkezők szavazati nem kerültek bontásra és megszámolásra.)

MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP

560

22,12

JOBBIK

477

18,84

LMP

118

4,67

A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

15

0,59

SERES MÁRIA SZÖVETSÉGESEI

12

0,47

MUNKÁSPÁRT

10

0,39

ZÖLDEK PÁRTJA

9

0,35

SEM

6

0,24

SZOCIÁLDEMOKRATÁK

6

0,24

JESZ

5

0,19

EGYÜTT 2014

5

0,2

FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT

4

0,16

ÖSSZEFOGÁS

3

0,12

Kapott Jelölő Százalékos A jelölt neve érvényes szervezet(ek) arány szavazat Manninger Jenő Vilmos FIDESZ-KDNP 1302 51,46 MSZPSzermek Zsolt Ottó EGYÜTT-DK557 22,02 PM-MLP Selmeczy Zsuzsanna JOBBIK 492 19,45 Németh Áron Csaba LMP 120 4,74 A HAZA NEM Balázs Árpád Mátyás 24 0,95 ELADÓ Berkenyés István FKGP 10 0,39 Szarvas István SMS 10 0,39 Kottán Krisztián ÚMP 6 0,24 Sütő János Zoltán JESZ 6 0,24 Fenyvesi Tibor MCP 3 0,12 Nagy Richárd ÚDP 0 0 Raffai Eszter Evelin MRPP 0 0

A pártlista neve

Szavazat

KTI

3

0,12

MCP

1

0,04

ÚDP

0

0

ÚMP

0

0

HÉVÍZI FORRÁS – IMPRESSZUM: Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: Heffler György Lapigazgató: Kovács Veronika Felelős szerkesztő: Varga Lívia Kiadja: Maraton LapcsoportMultivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók Szerkesztőség: 8380 Hévíz, Széchenyi utca 29. Tel.: 83/540-464 e-mail: hevizforras@maraton.plt.hu. Hirdetési információ: Maraton Lapcsoport Kft., Veszprém, Házgyári út 12.Tel.: 88/400-400, Fax: 88/541-780, e-mail: veszpremmaraton@maraton.plt.hu. Nyomdai munkák: Extra Média Nyomda Kft. – 8000 Székesfehérvár, Fecskepart Felelős vezető: Szabó Dániel • Megrendelés száma: HVF 07/2014 Megjelenik 3200 példányban. • Terjeszti a Savaria Post

2014.04.14. 15:42:01

v

v

v


2014. április 16.

gazdaság

Sármellékről kitárul a világ: Kína és Amerika is elérhetővé vált (Folytatás az 1. oldalról.) Hétvégén megérkeztek az idei első német charterek a Hévíz–Balaton Airportra, ahova a jövőben a Lufhansa gépei mellett egy új légitársaság, az InterSky is szállít majd vendégeket – Hamburg és Berlin mellett Friedrichshafenből és Bázelből. Szombaton három német gép landolt a reptéren, öszszesen közel 200 utassal a fedélzetén. A Lufthansa Frankfurtból érkezett gépét egy düsseldorfi repülő, majd pedig az InterSky első magyarországi charterjárata követte, utóbbi Berlin érintésével Hamburgból inCsúcsforgalom a Hévíz–Balaton Airporton. Egy placcon a Lufthansa frankfurti és az InterSky hamdult. Papp Gábor polgármes- burgi járata. Májustól már Friedrichshafenből és Bázelből is érkeznek vendégek Sármellékre ter a tranzitváróban tartott sajtótájékoztatón arról – Számunkra is mérföldkő gosultsága egy közepes mé- számot, ami a tavalyihoz beszélt: idén először a düs- a mai nap, hiszen mostantól retű, második számú nem- képest mintegy 10 százaléseldorfi charterre már me- októberig minden hétvégén zetközi reptérnek, ennek kos emelkedést jelent. Ez – netrend szerinti járatként boldog vendégek sokaságát megteremtésében pedig bár pontosan meghatározni nem lehet – több mint 100 is foglalható 10–15 hely. A hozzuk ide Friedrich- szívesen segítenek. hévízi Mutsch Ungarn shafenből, Berlinből, Ham– Rövid távon vizsgáljuk a ezer feletti vendégéjszakát Reisennel és burgból és Bá- szombati mellett a szerdai jelent a régióban, hiszen, tulajdonosázelből – sorol- járatindítás lehetőségét, kö- bár a vendégek zöme Hévízval, a német ta a tulajdo- zéptávú elképzelésünk pedig re és Zalakarosra érkezik, PA Tourisnos, megje- az, hogy a charterek nem- a Balaton-partra is rengetetik kal való gyezve: a tár- csak április és október között gen jönnek repülővel. Szombat délután Hévíz eg yüttműkösaság az idei közlekednek majd, hanem dés révén peszezonban 90 télen is, csak a heti rendsze- önkormányzata mindemeldig a szezon s z á z a l é k o s resség helyett kéthetente – lett sétarepülésre invitálta a térség közéleti szereplőit további előrefoglaltságban fogalmazott Henry Reutel. lépéseket is bízik. Majd elKultsár Judit, a Mutsch és az újságírókat. A Lufthoz a repülőárulta: ősszel Ungarn Reisen ügyvezető hansa-gép 40 perc alatt betér, a város és ő is ellátogat igazgatója pedig arról szólt: járta a balatoni térséget, a régió számajd Hévízre. az előfoglalásokból az lát- alkalmat kínálva arra, mára. H e n r y szik, hogy az év második hogy a felhők fölül ne csak – Idén a ta- Renate Moser az első és Reutel, a Luft- felében elérik, sőt megha- térkép legyen e táj… VARGA LÍVIA valyihoz ké- egyetlen nő a világon, aki hansa char- ladják az 10 ezres utaslétpest minimum légitársaságot alapított terigazgatója 30 százalékos pedig arról emelkedést várunk az utas- számolt be: az idei szezonra forgalomban, amiből a német a frankfurti járat indulási desztináció jelentős részt te- időpontját úgy alakították, szi ki – fogalmazott a város- hogy közvetlen csatlakozásvezető, hozzátéve: fontos elő- sal már a világ bármely relépés, hogy idén májustól pontja elérhető a Hévíz–Bamár Friedrichshafenből és a laton Airportról, így például svájci Bázelből is érkeznek Sanghaj, Sao Paolo és New vendégek, az InterSky gépei- York is. Hozzátette: a Luftnek fedélzetén. hansa gépei immár 14 éve Az osztrák családi tulaj- közlekednek Sármellék és donban lévő légitársaság Németország között, a tárHamburgból érkezett első saságnál azonban úgy látmagyarországi chartergé- ják, a lehetőségek még meszpén ott volt Renate Moser, sze nincsenek kiaknázva. A aki nőként a világon első- cégcsoport meglátása szeként alapított légitársasá- rint Magyarországon, Bugot még 2001-ben. dapest mellett, lenne létjo- Haza a magasban. Zalai táj a Lufthansa gép ablakából

forras_140416-2.indd 3

HÉVÍZI

3

Gyűjtés és börze A Teréz Anya Szociális Integrált Intézmény Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata és a Védőnői Szolgálat már évek óta szervez ruhagyűjtést és börzét a rászoruló családoknak. – Tavasszal és ősszel szoktuk megtartani a börzét, akkor vannak ugyanis a szezonális ruhaszanálások a háztartásokban, ilyenkor többektől érkezik adomány – tudtuk meg Farkas Cecília szakfeladat-vezetőtől, aki elmondta: az év bármely szakában fogadják és viszik ki a rászoruló családokhoz az

Adományok. A játékokra nagy szükség van… adományokat. – Főképp gyermek- és bébiruhákra van szükségünk, valamint játékokra, de szívesen vesszük a berendezési tárgyakat, használati eszközöket is: a kis kádtól a babahordozóig és autósülésig mindenre szükség van. Mint Farkas Cecília elmondta: csökkent az ellátási területük, jelenleg négy település tartozik a szolgálathoz: Hévíz, Alsópáhok, Felsőpáhok és Cserszegtomaj. – Innen gyűjtünk, és ide viszünk ki ruhákat, közel 30 rászoruló családdal vagyunk kapcsolatban. Várjuk azok jelentkezését, akik adományaikkal tudnák támogatni a bajbajutottakat, de azok is bátran keressenek meg bennünket, akiknek szükségük lenne a segítségre – hangsúlyozta Farkas Cecília, megjegyezve: legközelebb októberben tartanak börzét Hévízen. (ta)

2014.04.14. 15:42:04


4

HÉVÍZI

oktatás

Hévízi sikerek a nyelvÉSZ-en A Bendegúz Gyermek és Ifjúsági Akadémia idén is meghirdette nemzetközi anyanyelvi tanulmányi versenyét általános iskolások számára. A nyelvÉSZ versenyen a játékosok izgalmas és fejtörő nyelvi, nyelvhelyességi, helyesírási feladatokat oldhattak meg, miközben anyanyelvünk hag yományaival, értékeivel is megismerkedtek.

szókincsük pedig rengeteget bővül a gyakorlás által – fogalmazott Szalai Klára tanítónő. – Mivel a feladatokra való odafigyelés, a kódolás, a különböző gondolkodási technikák másodikos kor körül alakulnak ki, nagy segítség, hogy kolléganőm már ekkor elindítja a gyerekeket a nyelvÉSZ-en, ami a legkiválóbb nyelvtanverseny az országban –

Jól teljesítenek a hévízi iskolások, idén már két megyei első helyezést szereztek, és ott vannak az országos döntőben is – Évről évre kimagasló országos eredményeket ér el iskolánk. Idén ez idáig már két megyei első helyezést szereztünk – tájékoztatott Simonné Gál Gyöngyi, az általános iskola igazgatója. – Második osztálytól foglalkozom a gyerekekkel, először nyolc éve indultunk a nyelvÉsz versenyen, ahol tanítványaim rendre sike-

Megyei eredmények: II. évfolyam: 1. Gyarmati Ádám, 3. Bencze Lilien, 8. Gárdonyi Ajsa; V. évfolyam: 4. Domján Dominika; VI. évfolyam: 1. Bondor Petra, 4. Pődör Anna.

resen szerepelnek, s nem mellékesen óriási pluszra tesznek szert azáltal, hogy megmérettetik magukat. Mindez a tanórákon is meg mutatkozik, hiszen magabiztosak, aktívak,

forras_140416-2.indd 4

árulta el Ferge Réka, a felső tagozat magyartanára. – Fontos, hogy már alsóban elinduljon a szókincs, a gondolkodás és a logika fejlesztése, s hogy kialakuljon az anagrammákban, a betűkeverésekben való jártasság. Nekünk felsőben így mindehhez már csak egy kis tananyagot kell hozzátenni. A versenyen részt vevő gyerekek is pozitívan nyilatkoztak a megmérettetésről: a másodikos Gyarmati Ádám szerint volt nehéz és könnyű feladat is, s ha lesz még ilyen verseny, akkor szeretne elindulni. Osztálytársainak, Bencze Lilien Alexának és Gárdonyi Ajsának is tetszett a nyelvÉSZ, főként az izgalmas feladatok miatt. A 6. osztályos Pődör Anna már többször lett első, idén a 4. helyen végzett, Bondor Petra pedig immár másodszor került be az országos döntőbe, amit Szegeden rendeznek meg május 10-én. (ta)

2014. április 16.

Fontos információk a b Az Illyés Gyula Általános Iskolában április 28. és 30. között lesz a beiratkozás. – Minden olyan kisgyermeket be kell íratni, aki betölti a hatodik életévét és iskolára alkalmas – tájékoztatott Simonné Gál Gyöngyi, az iskola igazgatója. – Fontos, hogy a szülők magukkal hozzák azt a hivatalos engedélyt, amely azt bizonyítja, hogy a gyerekek iskolaérettek, ezt az óvodától és a nevelési tanácsadótól kapják meg. Beíratáskor itt kell lennie a kisgyerek személyes okiratainak, a lakcímkártyának és a taj-kártyának is. Az iskolában a szülőknek és a leendő első osztályosoknak már tartottak egy előzetes ismerkedési napot. Ott a szülőket tájékoztatták arról, hogy a beíratás három napon át tart, 8 és 18 óra között, tehát nem kell szabadságot kivenni, mert az intézmény munkaidő után is fogadja őket. A beiratkozáskor a szülőknek néhány dokumentumot ki kell tölteniük. Nyilatkozniuk kell például arról, hogy a hitoktatást vagy az erkölcsoktatást választják. Újdonság, hogy a szülőknek nyilatkozni kell arról is, hogy egyedül vagy ketten felügyelik a gyermek gondozását. – Két osztály indítását tervezzük, várjuk a gyermekeket az iskola körzetéből, Nemesbük ről és Vindornyaszőlősről is. Lehetőségünk van néhány vidéki kisgyermek jelentkezésének elfogadására is, pontos információt azonban csak a beiratkozáskor tudunk adni, akkor derül ki, hogy beférnek-e még az előírt létszámkeretbe. A vidékiek esetében is Hévízen dolgozó szülők gyermekeiről van szó, igyekszünk számukra is lehetőséget biztosítani – emelte ki Simonné Gál Gyöngyi. A beiratkozás helyszíne az Illyés általános iskola (Hévíz, Kossuth Lajos u. 2.)

Nagy munkában. Idén két osztály indítását tervezik az általános iskolá I. emeleti tárgyalója. A telefonszám: 83/ 343-486. A beíratáshoz szükséges iratok: a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány; az iskolába lépéshez szükséges, a fejlettség elérését tanúsító igazolás, óvodai szakvélemény, nevelési tanácsadás keretében végzett iskolaérettségi szakértői vélemény; sajátos nevelési igényű

gyermek esetében a szakértői bizottság szakértői véleménye; a gyermek tajkártyájának száma. Tanköteles, 2008. augusztus 31-ig született gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni. Az Illyés általános iskola körzetébe tartozó települések: Hévíz, Nemesbük, Vindor nyaszőlős és Zalaköveskút.

j P

A kicsiket harmonikus környezet várja az intézményben, ahol hamaro

2014.04.14. 15:42:10


oktatás

2014. április 16.

a beíratásokhoz

HÉVÍZI

5

Verssel fizettek a büfében Vetélkedővel ünnepelték a költészet napját a Bibó István Gimnáziumban. – Hagyomány nálunk, hogy a költészet napját minden évben valami különleges, rendkívüli eseménnyel ünnepeljük meg. Idén vetélkedőt szerveztünk, melyen iskolánk valamennyi tanulója részt vett – mondta Ács Erika magyar– történelem szakos tanár. A diákok patrónusi csoportonként különböző állomáshelyeket kerestek fel az iskola épületén belül, ott kellett megoldaniuk több, versekkel, költészettel kapcsolatos feladatot. Ezeket a 11.

évfolyam emelt magyaros csoportja állította össze. Mindegyik feladat a költészethez kapcsolódott: volt versfelismerés, versfoltozgatás, versírás megadott szavakból, megadott rímképletre, és természetesen nem

maradt el a versmondás sem. S a büfében egész nap verssel lehetett fizetni. Ha valaki kívülről mondott el egy költeményt, akkor választhatott a kínálatból, ha felolvasott egyet, akkor pedig kapott egy terméket. (ta)

os iskolában, ahova a környező településekről is várnak gyerekeket – Az előző évekhez hasonlóan két napot jelölünk ki a bölcsődei és az óvodai beíratásra, az idén április 28–29-én tudnak hozzánk jönni a szülők – tudtuk meg Péterné Bakos Marianntól, a Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde igazgatójától. – Tőlünk ősszel 45 kisgyermek fog elmenni az iskolába, 30-at várunk, 14-et a bölcsődéből, 14-et a városból és körülbelül 10–15-en mindig jönnek a vidéki falvak-

hamarosan nyílt napot is tartanak

forras_140416-2.indd 5

ból. Beiratkozáskor nyílt napot is szervezünk, lemehetnek a szülők a gyermekekkel a csoportokba, megnézhetik, milyen nálunk az élet, s egy kicsit megismerkedhetnek az óvónénikkel és az idejáró gyerekekkel. További fontos információk a bölcsődei és óvodai beiratkozással kapcsolatban: április 28-án és 29-én, hétfőn és kedden 8-tól 16 óráig lehet beíratni a gyermekeket a Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsődében Hévízen, a Sugár u. 7-ben. Óvodai felvételre kell jelentkeznie minden kisgyermeknek, aki 2014. december 31-ig az 5. életévét betölti. Felvételre jelentkezhet minden gyermek, aki 2014. december 31-ig a 3. életévét betölti. Az óvodai, bölcsődei felvétel a férőhelyek függvényében, a nevelési év első napjától folyamatosan történik. A jelentkezéshez szükséges a gyermek születési anyaköny vi kivonata, a szülő és a gyermek lakcím kártyája és a gyermek tajkártyája. Az intézményben április 28–29-én, 9-től fél tizenkettőig nyílt napot tartanak a leendő óvodásoknak.

Vetélkednek. A költészeti napi programon minden feladat a versekhez kapcsolódott

Digitális világ a színpadon A cyber világ jelent meg színházi előadás formájában a gimnázium sportcsarnokában. Tasnádi István Cyber Cyrano című darabját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színészei adták elő a Diákszínpad előadássorozat keretében. A darabot három csoport tekintette meg, mondta el Nagy Boldizsár, a gimnázium igazgatója, aki szerint a gyerekek sokkal könnyebben mozgósíthatóak, ha helybe jön a színház és nem nekik kell odautazniuk. – A színdarab a mai diákságot nagyban érintő cyber világgal, annak hátrányaival, előnyeivel, nehézségei-

vel, küzdelmeivel foglalkozik. Mindez ebben a formában jobban megfogja és gondolkodásra készteti a

gyerekeket, mint ha a patrónusi órán hirdetnénk számukra az igét – tette hozzá az igazgató. (ta)

A darab a diákságot nagyban érintő cyber világgal foglalkozik

2014.04.14. 15:42:15


HÉVÍZI

6

kultúra

2014. április 16.

Ünnepi Költőtoll

Verseny, Szabó Lőrinc szellemében

A magyar költészet napján a városi könyvtárba várták az érdeklődőket a Költőtoll című műsorra, ahol a „Te meg a világ” című Szabó Lőrinc nemzeti vers- és prózamondó

Három napon át a költészeté volt a főszerep Hévízen. A Szent András Reumakórházban tartották meg a „Te meg a világ” című Szabó Lőrinc nemzeti vers- és prózamondó versenyt.

Péterné Bakos Mariann verseny résztvevőit láthatták és hallhatták a vendégek. – A versenyen közel negyven induló vett részt, s arra gondoltunk, hogy közülük aki teheti, ráér és kedve van, azokat visszahívjuk erre az estére, hogy együtt emlékezzünk meg József Attila szellemiségében a költészetről – mondta Király Erika szervező. – A fellépők állítottak öszsze egy közel egyórás

Bereczky Szilárd műsort. Ma hévíziek léptek fel, valamint Budapestről érkezett hozzánk versmondó. A magyar költészet napján József Attila születésnapját ünnepeljük, ezért a műsorban több vers is elhangzott a költőgéniusztól. A közönség hallhatta még az est folyamán Vörösmarty Előszó című versét, valamint Baranyi Ferenc, Simon István, Radnóti Miklós és Romhányi József költeményeit is.

fölötti versmondóig minden korosztály képviseltette magát. – Ez érdekessé és egyben nagyon nehézzé tette a munkánkat, mert eldönteni, hogy a 70 éves bácsi vagy a 14 éves kislány mondja jobban a verset, nehéz feladat. A belső érettség mindig hozzáad a versekhez, viszont a nagy, nehéz költeményeket fiatal

Közel negyven nevező ér- megszólaltatni ezeket a szökezett a versenyre. A meg- vegeket, ez az igazi nagy felnyitón Hermann Katalin, a adat, és ilyen módon egyszer Festetics György Művelődési csak élővé válnak ezek a műKözpont megbízott igazgató- vek s az alkotóik is. És mi ja elmondta: a kultúra fontos magunk is, akik a verset a város életében. Az esten Szálinger Balázs költő, a Hévíz folyóirat főszerke sz tője beszélt Szabó Lőrincről, valamint a periodika legújabb számáról. Másnap két fordulóban zajlott a verseny. A nevezőknek két költeményt kellett elszavalniuk, egy Szabó Lőrinc-verset és egy szaba- Munkában a zsűri. Szabó Lőrinc versei minden korosztályt megihlettek don választott művet. Ezen a napon a Kalá- mondjuk, egyszer csak kitel- korban könnyebb mondani, ka együttes lépett színpadra, jesedünk, és olyan aspektu- mivel több az embernek az vasárnap pedig a díjátadóval sokból tudunk gondolatokat energiája hozzá. zárult a verseny. közölni, amit a hétköznapokSzálinger Balázsnak is él– Hévízen nem nehéz jól ban egyébként nem lenne ményt jelentett a viadal. érezni magam, a versek kap- módunk. – Jól éreztem magam, sok csán pedig az ember szintén Bencze Ilona színművész jó verset hallottunk, és az felemelő pillanatokat élhetett érdekesnek nevezte a ver- ember frusztrálódik folyaát, hiszen a nyelv, a kultúra senyt, mivel, mint hangsú- matosan, hogy milyen nagy és a gondolkodás hármas lyozta, eddig nem találkozott versek vannak a világban, egységének szocializációs olyan megmérettetéssel, és azokat milyen szépen el erejét volt módunk megta- amelyen ilyen erős lett volna lehet mondani. Az külön csopasztalni – mondta el Pataki a szórás az érettebb generá- da, hogy minden egyes kölAndrás, a soproni Petőfi ció és a fiatemény minSzínház igazgatója. – Olyan talok között, den emberkatarzisokat élhettünk át, hiszen a tiben teljesen amelyek mindenképpen ne- zenéves inmesítik az embert. Nagy iz- dulótól a kigalmat jelent művészi módon lencven év

máshogy tud kinyílni, és mindegyik verzióban jó. – Ez a verseny azért unikális – tette hozzá Kiss László, a zsűri elnöke, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke –, mert kimondottan Szabó Lőrinc-verseny nincs az országban. Most Szabó Lőrinc költészetének olyan rétegeivel is meg ismerkedhettünk, amit nem nagyon ismer a közönség. Az már más lapra tartozik, hog y Szabó Lőrinc nag y versei magáról a költőről szólnak: a női nemmel való kapcsolatát feszegetik. Ez a női versmondóknak probléma volt, mert a férfi érzelmeket nőknek nehezebb átérezni. A másik nagyon érdekes dolog, hogy Hévízhez írt egy szonettkoszorút. A költő eljön Hévízre gyógykezeltetni magát és megihleti a táj, a tó, az a légkör, ami itt körbeveszi, ez a gyönyörű természet, amelyben most is vagyunk. A Szabó Lőrinc Nemzeti vers- és prózamondó versenyen harmadik helyezést ért el Baráth Zsófia, a képzeletbeli dobogó második fokára Kurucz Ádám Konrád állhatott fel. Az első helyezett pedig Barna László lett. TÓTH ANDRÁS

Baráth Zsófia végzett a harmadik helyen, Barna László szerezte meg az első helyet, a második pedig Kurucz Ádám lett

forras_140416-2.indd 6

2014.04.14. 15:42:22

v

v

v


kultúra

2014. április 16.

HÉVÍZI

7

Emlék- és humormorzsák Evangelizáció – más-más szemszögből

A kétszeres Pro Cultura díjas Vass Géza dedikálta is köteteit A közelmúltban jelent meg Vass Géza kétszeres Pro Cultura díjas hévízi író nyolcadik könyve, Emlékés humormorzsák címmel. – Ezt a kötetet nem terveztem, az utolsó könyvemmel, A kései találkozás cíművel elköszöntem az olvasóközönségemtől – bocsátotta előre Vass Géza. – Utána kaptam egy kétoldali tüdőembóliát és más egyéb problémával is kórházban voltam. Ám annyi szeretetet kaptam az olvasóimtól, hogy úgy döntöttem, mivel van körülbelül 2000 oldal-

nyi kéziratanyagom, ebből még kiadok egy kötetet. Mint az író elmondta, a könyv egy része tragikus, más része komikus, de a legnagyobb része tragikomikus. – Az egész könyvet átszövi a humor, ami a lényemből fakad. Én Trianon után születtem, a „békeidőkben” emelkedtem férfivá, megértem a második világháborút, a szovjet megszállást, az ’56-os szabadságharcot, majd a rendszerváltást. Ha úgy tetszik, élő történelem vagyok. (ta)

Böjti evangelizációt tartottak három napon át a hévízi református gyülekezetben. Az evangelizációs hétvégén vendég lelkipásztorok prédikáltak a megjelenteknek. – Nikodémus farizeus történetével foglalkoztunk, ennek tanulságait vitattuk meg – mondta az egyik előadás után Szonda Gyula templomszolga. – Nikodémus, mint ismert, Jézushoz fordult, mert megoldhatatlan problémák tornyosultak az életében. Nem tudta, hogyan juthat el a mennyországba, de Jézus fölvilágosította, hogy csak az újjászületés biztosíthatja számára ezt.

Lelkipásztornők. Az evangelizáció rendszeres lesz a gyülekezetben A péntektől vasárnapig tartó programon három vendég lelkipásztor mondta el a gondolatait, akiket Péntekné Vizkelety Márta hívott meg Hévízre. – Nekünk, a gyülekezet tagjainak, akik rendszere-

sen járunk templomba, sokat jelentett ez az evangelizáció, felüdülés volt, mivel új igemagyarázatot hallhattunk, hiszen mindenki más-más szemszögből beszélt ugyanazokról a bibliai sorokról.

Könyvbemutató a könyvtárban

Szarka Lajos két új könyvét mutatta be Amint arról már beszámoltunk, két kötete jelent meg a közelmúltban Szarka Lajos írónak. A hazáért mindhalálig címűt és a Hévíz négy nyelvű bedekker harmadik kiadását a városi könyvtárban mutatták be. Az előbbi Zala megye egyetlen ’48-as honvéd tábornokának, Gyulai Gaál Miklósnak a kibővített életrajzát tartalmazza. A bedekkerben Szarka Lajos fotóit is megcsodálhatják az olvasók, hisz’ az író már 20 éve fényképez a városban. A könyv a legfrissebb információkkal ismerteti meg az olvasókat a városról.

forras_140416-2.indd 7

2014.04.14. 15:42:30


8

HÉVÍZI

portré

2014. április 16.

Lukács Ferenccel elismerésekről, tervekről, Hévíz fejlődéséről és a szállodaipar szépségeiről

„Itt is lehet alkotni és kiteljesedni…” Bár negyven ledolgozott év után 62 esztendősen nemrégiben nyugdíjba ment, lendülete mit sem kopott: egy barátjával tanácsadó céget alapított, s ma is aktívan dolgozik. Dr. Lukács Ferenc a Hotel Carbona igazgatójaként szemtanúja és alakítója volt Hévíz fejlődésének, munkásságát nemrégiben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetéssel ismerték el. – Hogyan került kapcsolatba a turizmussal? – Tatabányán születtem, s egészen az érettségiig ott is éltem. Mindenféle sportot kipróbáltam: röplabdáztam, fociztam, asztaliteniszeztem, végül mégsem ez lett az utam. Keresztapám amatőr régész volt, s tőle én is kedvet kaptam ehhez a hivatáshoz, ám abban az esztendőben nem indult ilyen szak az ELTE-n, így kénytelen voltam más szakma után nézni. Apám tanácsát követve a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolára mentem, ahol szálloda és vendéglátó szakon végeztem ’74-ben. – Hogy került Hévízre? – Az első feleségem keszthelyi, így a főiskola után a hévízi Bányász Gyógyüdülőben kezdtem a pályafutásomat és 40 évvel később ott is fejeztem be, igaz, ma már NaturMed Hotel Carbonának hívják. 22 évig voltam a cég vezérigazgatója. Mindig azt szoktam mondani, hogy japán vagyok, mert ők azok, akik beleszületnek egy cégbe, amivel ha történik valami, akkor harakirit követnek el. – Ön az elmúlt években számos elismerést kapott. Milyen szerepet töltenek be a díjak az életében? – 1996-ban lettem Hévíz díszpolgára, ’99-ben Pro Turismo elismerést kaptam, amit Orbán Viktor miniszterelnök adott át, 2011-ben vehettem át a Hévíz Turizmusáért Díjat, most március 15-én pedig a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetéssel ismerték el „Magyarország idegenforgalma,

forras_140416-2.indd 8

a Balaton környéki és Zala megyei turizmus fellendítése, valamint a gyógy- és egészségmegőrzés érdekében folytatott négy évtizedes tevékenységemet”. Büszke vagyok mindegyikre és jó érzéssel töltenek el, ám az ember az elismeréseivel, akárcsak a doktori címével, nem kérkedik. – Ha már a doktori címet említette: ön elvégezte a jogi egyetemet is. Miért? – A turizmusban nagyon szerencsés a szakmai és a jogi végzettség párosítása, igaz, egy ideig ügyvéd is akartam lenni. Ezt az álmomat azonban végül a két fiam, Krisztián és Gergő váltotta valóra. – Négy évtized nagyon sok egy munkahelyen. Sosem gondolkodott másban? – Ha most kezdeném a pályafutásomat, pár évet biztosan külföldön töltenék, de

Lukács Ferenc az elmúlt években számos elismerést kapott. Legutóbb a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetéssel ismerték el négy évtizedes munkásságát a Bányász Üdülőből igazi zászlóshajót csináltunk. Egy idő után pedig az ember picit röghöz kötötté is válik. – A lovagkereszt odaítélésének indoklásában a turizmus fellendítése is szerepel: milyen volt a 40 évvel ezelőtti Hévíz, honnan hova fejlődött a város és turizmusa? – Bátran kijelenthetjük, hogy amikor idekerültem, Hévíz, kiváló adottságai ellenére, egy porfészek volt, az elmúlt négy évtizedben azon-

csak magyar vendégek voltak, ők is jórészt beutaltak, mostanra a legkedveltebb vidéki várossá vált a település, egymillió fölötti vendégéjszakával. S ezen idő alatt a szállodások is összecsiszolódtak a lakossággal. – Milyen szépségei vannak a szállodaiparnak? Önt mi fogta meg benne? – Ez egy gyönyörű, de nagyon nehéz pálya, minden szép benne, de tény, hogy erre születni kell, s persze szükséges hozzá a felkészültség és némi affinitás is.

Egyeztetés. Lukács Ferenc és Papp Gábor polgármester akkoriban más szelek fújtak, ráadásul azt gondoltam, hogy itt is lehet alkotni és kiteljesedni, és valóban:

ban hihetetlen és példaértékű fejlődésen ment keresztül, aminek elindítója a szállodaipar volt. S míg kezdetben

Az emberek megértése, az empátia, a szeretet nélkülözhetetlen, ahogy a kiváló kollégák is, akikkel szintén tud-

ni kell bánni. Én soha senkit nem sértettem meg, mindig következetes voltam. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy amikor eljöttem nyugdíjba, egy nagyon jó csapatot hagytam hátra. – Hogy élte meg a nyugdíjba vonulást? – Az első hónap nehéz volt: ki kellett hogy szakadjak az információáradatból és el kellett hogy távolodjak a szállodától. Ma már nagyon jól vagyok. Az hamar kiderült, hogy a láblógatás csak rövid ideig érdekes, így végig kellett gondolnom: merre tovább. A felröppent hírekkel ellentétben nem készülök politikai pályára és polgármester sem szeretnék lenni, mert nem érdekel, ilyen irányú ambícióim soha nem voltak és nem is lesznek, én a továbbiakban is a szakmámban maradok. Egy kedves barátommal, a Danubius egykori igazgatójával, Fekete Györggyel megalapítottuk a Hotel Klasszik Tanácsadó Kft.-t, és mindennel foglalkozunk, ami a turizmus tárgykörébe tartozik. – Milyen turisztikai szakemberként Hévízen élni? – Mázlistának tartom magam, hogy Hévízre kerültem, mert itt élni nagyon klassz dolog. Mint egy kis sziget, egy ékszerdoboz, olyan a város, nem véletlenül tartják sokan kis Svájcnak, ezért kell nagyon vigyázni rá. – Mivel tölti a szabadidejét? – Nagy és vidám a családunk. Két fiam van és négy unokám, fiatal feleségem két kisgyerekkel, Sára 10, Ákos 14 éves, és van két angol spánielünk, akikkel jókat szoktunk kirándulni. Munkám során beutaztam a fél világot, Európa szinte valamenynyi országában jártam. Ma már csak arra vágyom, hogy beüljünk az autóba és cél nélkül menjünk, járjuk végig Toszkánát, Svájcot, Ausztriát vagy a Duna mentét, közben csavarogjunk, nézelődjünk és menjünk múzeumba. Szóval én egy boldog ember vagyok. Nem látszik rajtam? VARGA LÍVIA

2014.04.14. 15:42:35


szabadidő

2014. április 16.

E-világ Hévízen Akár környezetbarát közlekedési eszközökkel is fel lehet fedezni Hévízt tavasztól. Elektromos kerékpárok, rollerek, Segwayek és autó is az érdeklődők rendelkezésére áll – az ökoturizmus jegyében. Április 1-jétől új szolgáltatásokkal bővült a Tourinform iroda kínálata: elektromos közlekedési eszközöket lehet bérelni. Mint Berta-Tóth E. Manuéla, a Tourinform iroda vezetője elmondta, az egyik ilyen lehetőség az elektromos bicikli, amely lényegében úgy működik, mint egy kerékpár, de nehezebb terepen a rásegítő lehetőség komoly segítséget jelenthet a haladásban. – Ez Nyugat-Európában nagyon elterjedt, és általában az idősebb korosztályt támogatja abban, hogy kerékpáron fedezze fel az adott helyet. A másik újdonság a Segway, amely teljes mértékben környezetbarát. Ez olyan jármű, amire ráállva bárki könnyedén bejárhatja a környéket. A Segway jó lehetőséget teremt az aktív kikapcsolódásra, mégsem meríti ki a szervezet energiatartalékait. (ta)

Nordic walking túrák szerdánként 16.30 órától

HÉVÍZI

9

Károlyi Kerti Party Kezdje nálunk a tavaszt, hogy a nyarat már otthonában élvezhesse!

Bejelentkezés: 70-333-0348

line.hu nordicwalkingjoga@t-on fő ra/ /ó Ft 0..00 a:1 Díj

Cégmenedzselés, piaci részesedés bővítés- kizárólag ettől tud magasabb bevételekre szert tenni! Pályázatok,- vissza nem térítendő támogatások ügyintézése! Ne késlekedjen, jelentkezzen!

Országos ügyintézés, akár új vállalkozások részére is!

06-30/605-53-59

A

Látogasson el jakuzzi és kerti bútor vásárunkba április 24-26 között, tekintse meg kínálatunkat, próbálja ki medencéinket és tesztelje kanadai grillezőinket! 8360 Keszthely, Ifjúság u. 2. - Mobil: (30) 499-4998

A T J A B E M U T 2014. 04. 25. 20.00 H

NR1MEDIA PRODUKCIÓ

ZALEGERSZEG VÁROSI SPORTCSARNOK

CROSSOVER SYMPHONIC A Segway mindenkinek természetközeli élményt biztosít

V-TECH KOZMIX DOBRÁDY ÁKOS CSORDÁS TIBI/FIESTA HAPPY GANG Közremu˝ködik a Crossover Symphonic Orchestra

Bútorlap méretre szabva fehér Calvados,cseresznye bükk fenyő, tölgy CK Lap Ck Lap CK Lap CK Lap CK Lap

2400 Ft/mm 'UNN 3360 Ft/mm

1200x1250x10mm 1220x 515x20mm 1250x3200x10mm 1250x3200x12mm 1250x800x10mm

Szabásnál keletkezett bútorlap darabok 300Ft/db

850 Ft/db 500Ft/db 6850Ft/db 7960Ft/db 600Ft/db

ABS élfóliák 0,4mm-es 2,0mm-es

Live

JEGYÁR:

2 00 Ft b n 25 ellbe elõ éte • elõv V P be(aa VI Ft 0 0 0 50 500 P I V é és

ő sorokka első certt az nce on õveel a ko põ ép lép eghívást é meg m , és meg õ me th tõ tekinthe bóll te b gat foga vető köve et kö c tet ncer eentt a kkon elen jel e is találl yessen m ye o szeemél a,, ahh ol ra, dásra dá e el) űvészekk műv kkozzhhatt a mű

F 0 Ft 000 n 300 en íne s ín ysz hely • he P) F ( VIP) 00 Ft 00 és 60 a tyávval á ty yekár egyek Meg M ó nkk lvassói k ző olv e ke del r nd re

el ye ny nn zmén ezm ez dve k dv 0% ke 10 1

meg meg jáák me atják at r lhhatjá s ro vváásá e. j gyyet pőjjegy épő lépő beelé -58 a b ZALAEGERSZEG, Kossuth u. 45–49., tel./fax: 92/312-580 ZALASZENTGRÓT, Eötvös u. 2/A, tel./fax: 83/362-3733 6 NAGYKANIZSA, Erzsébet tér 21., tel./fax: 93/310-226 0 KESZTHELY, Pláza, Rákóczi tér 20., tel./fax: 83/312-360 LENTI, Takarék köz 9. (Sugár út), tel./fax: 92/351-804 Jegyek válthatók ügyfélszolgálati irodáinkban:

Nr1

135Ft/fm 235Ft/fm

Az árak az áfát tartalamazzák.

Beltéri kazettás fa ajtók 75x210cm 24.000Ft/db tYDN 26.000Ft/db

forras_140416-2.indd 9

Része a szórakozásnak

2014.04.14. 15:42:38


10

HÉVÍZI

sport

2014. április 16.

Szülőt is, gyereket Egy vereség, egy győzelem is megmozgattak

Az elmúlt két fordulóban egy-egy siker és kudarc a Hévíz női kézilabdacsapatának mérlege. A lányok a Vasastól kikaptak, a Bácsbokodot pedig simán legyőzték. Ősszel a Vasast a Hévíz hazai környezetben kilenc góllal verte, most azonban, idegenben, Tóth Mária hiányát és egy meccs közbeni sérülést nem tudta kompenzálni a fürdővárosi csapat. A félidőben nyolc gól volt a különbség, a második játékrészben feljött a Hévíz, de ez csak a különbség csökkentésére volt elég. Végül a Vasas II. 2825-re nyert. Egy héttel később a A sportnap célja az volt, hogy mindenki jól érezze magát Bácsbokod vizitált Hévízen. – Ősszel nagyon simán Sportnapot tartott az Illyés Gyula Általános Iskola, vertük őket idegenben, de amelyhez a szülők közül is több mint százan csatlakoz- akkor teljes volt a csapatunk. tak. A nap közös bemelegítéssel kezdődött, majd számos Úgy látszik, most nekünk helyszínen mozogtak a résztvevők. A cél az volt, hogy minél többen sportoljanak. – Iskolánkban több éve megrendezzük az Illyés-sportnapot, amely hagyományt most megreformáltuk. Ennek apropóját az adta, hogy az Unicredit Bank által meghirdetett, Passzolj tovább pályázat egyik feltétele az volt, hogy minél több tanulót és felnőttet vonjunk be egy sporteseménybe. Ma iskolánk valamennyi tanulója, közel 360 diák jelent meg, és előzetes számításaink szerint 130 szülő is velünk mozgott – mondta Khern Kinga igazgatóhelyettes. A szervezők változatos feladatokat találtak ki, a sportcsarnokban váltóversenyek voltak évfolyamonként, a műfüves labdarúgópályán pedig a gyerekek, majd a szülők és a tanárok is pályára léptek. Az alsósok a szabadban sportoltak, a Kiserdőben különböző feladatokat ol- A Bácsbokodot simán verték dottak meg. A lényeg a mozgás volt és az, hogy jól érezzék a hévíziek magukat. TÓTH A NDRÁS ilyen napjaink vannak: Majának volt egy kisebb műtétje, azért nincs még most sem itt, két játékosunk pedig munkahelyi továbbképzésen vesz részt, és sérülés is nehezíti a helyzetünket – mondta elöljáróban Pécsi Zsolt vezetőedző. A nehézségek ellenére, bravúros játékkal, már az első félidőben 8 gólos előnyre tett szert a Hévíz, majd az előnyt a második játékrészben tovább növelték, és végül 40-27-re leg yőzték a Bácsbokod együttesét. KERTI SZERSZÁMOK, IPARI- ÉS BARKÁCS KISGÉPEK, KÉZISZERSZÁMOK, ZÁRAK, LAKATOK, SZEGEK, CSAVAROK. MAKITA FŰNYÍRÓGÉPEK, FŰKASZÁK, TRAKTOROK RENDELHETŐK.

forras_140416-2.indd 10

Ingatlaniroda

külföldi partnerei részére keres akár azonnali készpénzes fizetéssel eladó ingatlanokat!

06-30/988-66-58

2014.04.14. 15:42:44

D


sport

2014. ĂĄprilis 16.

HÉV�ZI

11

Folyamatosan figyelik a tehetsÊgeket A Bozsik eg yesßleti program kÜrzeti labdarúgótornåjåt rendeztÊk meg HÊvízen, a legkisebb gyermekek szåmåra. – Elsősorban a labdarúgås nÊpszerŹsítÊse a cÊl, måsodsorban a tÜmegesítÊs, harmadsorban pedig a kivålasztås – tudtuk meg Damina Låszlótól, a HÊvízi SportkÜr szakosztålyvezetőjÊtől. – Fontos, hogy a legtehetsÊgesebb gyermekeket Êszrevegyßk, Ês lehetősÊget biztosítsunk arra, hogy HÊvízen futballozzanak Ês fejlődjenek. Mår eddig is sok tehetsÊget fedeztek fel a kÜrzetben, s ők esÊlyt kapnak arra, hogy magasabb szintre lÊpjenek. A rengeteg gyakorlåsnak, edzÊsnek, a komoly szakmai munkånak kÜszÜnhetően pedig az eredmÊnyek sem maradnak el. – U14-es Ês U15-Üs csapatunk tovåbbra is vezeti a serdßlő orszågos bajnokså-

Sauska Borvacsora 2014.05.02

A fiatalokat mindenben segítik HÊvízen got, ők jól kezdtÊk az Êvet, eddig csak győzelmeket tudnak magukÊnak. U21es csapatunk a megyei bajnoksågban első helyen fordult, jelenleg a negyedik helyen åll, U17-es csapatunk pedig tovåbbra is csak győzelmeket szållít, így első a megyei bajnoksågban.

Mint JĂłzsi GyĂśrgy, az MLSZ zalai igazgatĂłja elmondta: a megye kifejezetten eredmĂŠnyes a tĂśmegesĂ­tĂŠs terĂźletĂŠn, hiszen a lakossĂĄg 2,47 szĂĄzalĂŠka igazolt sportolĂł, s ez a mĂĄsodik legjobb eredmĂŠny az orszĂĄgban, csak Vasban jobb a mutatĂł. TĂ“TH A NDRĂ S

A nagy sikerre valĂł tekintettel, ismĂŠt 6 fogĂĄsos Borvacsora a BatthyĂĄny KastĂŠlyszĂĄllĂł RendezvĂŠnykĂśzpontjĂĄban! A hangulatos estĂŠn ezĂşttal a kĂźlĂśnleges fogĂĄsokat a Sauska pincĂŠszet 7 kivĂĄlĂł bora kĂ­sĂŠretĂŠben ĂŠlvezhetik. A Tokajban ĂŠs VillĂĄnyban egyarĂĄnt jelen OpYĘERUiV]DWD]RUV]iJOHJVLNHUHVHEE SLQFpV]HWHLN|]pWDUWR]LNDÂżDWDO V]ĘOpV]HNEĘOpVERUiV]RNEyOiOOyQHP]HWN|]L csapat, csĂşcstechnolĂłgiĂĄval ĂŠs hatalmas V]DNpUWHOHPPHOiOOtWMDHOĘHJ\HGLQtYyV Ă­zletes borait. JĂśjjĂśn el barĂĄtaival, csalĂĄdjĂĄval ĂŠs ĂŠlvezze a Sauska borkultĂşra ĂŠs a gasztronĂłmia talĂĄlkozĂĄsĂĄt!

rĂŠszvĂŠteli dĂ­j, bĂĄrmely fĂŠlpanziĂłs

Menetelnek az asztaliteniszezők Az előzetes terveknek megfelelően hozzåk az eredmÊnyeket a hÊvízi asztaliteniszezők. Az NB III-as csapat a kÜzelmúltban a harmadik helyezett Kőszeggel jåtszott Ês 11:7-re nyert, így 8 pontra nőtt a kßlÜnbsÊg a måsodik Ês a harmadik helyezett kÜ-

forras_140416-2.indd 11

zÜtt. Mår csak hårom meccs van håtra a tavaszi fordulókból, a HÊvíz biztosan a dobogón vÊgez, csak az a kÊrdÊs, hogy az első vagy a måsodik helyen. A lånyok a legutóbbi NB I-es mÊrkőzÊsßkÜn remekeltek, megvertÊk a Mohåcsot 17:1-re. Tőlßk ősszel kikap-

tak, de most szenzåciós jåtÊkkal, nagyarånyú győzelmet arattak. – Ez a siker rÊszben annak kÜszÜnhető, hogy a lånyok fejlődtek, måsrÊszt pedig a Mohåcs tartalÊkosan ållt fel, ettől fßggetlenßl erős volt a csapatuk – mondta Emecz Emil vezetőedző.

Tel.: 00 36 83/537 000 info@wellnesskastely.hu www.wellnesskastely.hu

2014.04.14. 15:42:57


12

mozaik

HÉVÍZI

MEGKÉRDEZTÜK: Mit

2014. április 16.

várt az országgyűlési választástól?

Oláh László

Karsádi Éva

Tamás Imréné

Ezt az eredményt vártam. A Fideszre voksoltam, hála a Teremtőnek, ők nyertek. Nem lett volna jó, ha a másik oldal győz, mert akkor ők mindent megváltoztattak volna. Ez azt is jelenti, hogy a kormány folytatja a megkezdett munkát. Azt várom a következő négy év kormányzásától, hogy folytatják az eddigi, embereket segítő intézkedéseket.

Várható volt, hogy a Fidesz– KDNP győz, de azt senki nem gondolta, hogy az MSZP ekkorát bukik. Szerintem a jobboldal sikere magával hozza, hogy a baloldal átalakul, a vezetőiket leváltják. Az európai parlamenti választásokon is a Fidesz nagyarányú győzelmére számítok, MSZP-s nyilatkozatokból kiderül, hogy ők sem várnak néhány helynél többet maguknak.

Én még nagyobb arányú jobboldali győzelmet vártam. Szeretném, ha folytatódna a megkezdett munka, s abban bízom, még jobb helyzetbe kerülnek az emberek. Remélem, egyre több munkahely lesz és tovább javul a közbiztonság. Bízom abban is, hogy a rezsicsökkentés folytatódik, a bankokat és a multikat pedig változatlanul adóztatják, mert az eddigi eredmények nagyon jók voltak.

SÜSSÜNK, FŐZZÜNK!

Sonkával töltött piskótatekercs Németh Mária piskótatekercset készített, de nem a hagyományos lekvárral töltött süteményt, hanem egy sós-sonkás változatot. Mint mondta, franciasalátával, sült krumplival, rizzsel tálalható, hidegen és melegen is nagyon finom. HOZZÁVALÓK: Tészta: 10 dkg vaj vagy margarin, 8 dkg liszt, 0,5 l tej, 6 db tojássárgája, 6 tojás fehérjéből kemény hab, csipet só. Töltelék: 15 dkg párizsi, 15 dkg gépsonka, 1 doboz tejföl, 10 dkg trappista sajt, ízlés szerint fűszerek (majonéz, kevés mustár, őrölt bors, petrezselyemzöld). ELKÉSZÍTÉS: A vajat megolvasztjuk, lisztet keverünk bele, picit

megkapatjuk tejjel, majd fölengedjük és megsózzuk. Hűlni hagyjuk, s beleteszszük a tojások sárgáját és a tojásfehérjékből készített kemény habot. Egy tepsit alaposan kikenünk vajjal, a masszát beleöntjük. 160 fokon 20–30 percig sütjük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd, mielőtt merevvé válna, feltekerjük, mint a piskótatekercset. A párizsit és a sonkát ledaráljuk, majonézzel, mustárral, borssal, sóval ízesítjük, de tehetünk bele reszelt sajtot is. Kitekerjük a tésztát, rárakjuk a masszát, a tetejére kevés tejfölt kenünk, majd megszórjuk reszelt sajttal, pár percre visszatesszük a sütőbe, amíg a sajt rá nem olvad.

Megtalálták a pénteken eltűnt férfit Múlt vasárnap reggel megtalálták a Hévízi-tóban pénteken eltűnt férfi holttestét. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a történteket. Az MTI úgy értesült, hogy vasárnap reggel, nyitás előtt talált rá a tófürdő egyik dolgozó-

forras_140416-2.indd 12

ja a holttestre, amely után péntek este óta kutattak. Az áldozat egy 37 éves zalaegerszegi férfi. Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője elmondta: a tófürdő pénteki zárása után észlelte a sze-

mélyzet – miután megtalálták a személyes holmiját –, hogy eltűnt valaki. Arra gyanakodtak, hogy a férfi a tóban merült el, ezért a VMSZ segítségét kérték. A kutatás nem vezetett eredményre, a holttestet vasárnap reggel dobta fel a víz.

2014.04.14. 15:43:05


Hévízi Forrás