Page 1

FORRÁS HÉVÍZI

2014. január 22. • III. évfolyam 2. szám

HÉVÍZ VÁROS LAPJA • A MARATON LAPCSOPORT TAGJA

Ára: 126 Ft

Idegenforgalom nincsen kultúra nélkül… Lajkó Ferenccel munkáról és pihenésről, a küldetéséről, a Hévízi-tóról és a tangóharmonikáról | 7. oldal

A TARTALOMBÓL

Nem elég a kincset birtokolni, óvni és használni is kell…

A világörökség részévé válhat a Hévízi-tó

Amikor számba vesszük az elmúlt esztendő eredményeit, ott találjuk az Isten adta adottságot, a gyógytavat, de évek óta jól tudjuk, hogy ez Hévízen kevés, fogalmazott újévköszöntő beszédében Papp Gábor polgármester. 4– 5. oldal

forras_140122.indd 1

Középpontban a magyar családok A kormány 2010 óta egyik leglátványosabb eredményét a családtámogatási rendszer megújításában érte el. A családi adókedvezmény mellett bevezették a gyed extrát, a kismamák adókedvezményét, az ingyen tankönyv lehetőségét, több bölcsődei férőhelyet hoztak létre és kedvezőbb kondíciókkal látták el a Babakötvény konstrukciót. Mannin-

Támogatják a gyermeket vállaló családokat

Több száz orosz turista ünnepelt a városban

Január 6-án orosz nyelvű liturgiát tartottak a Szentlélek-templomban. Az előző évekhez hasonlóan a szertartáson több száz orosz vendég ünnepelte a pravoszláv karácsonyt. Az ünnepi istentiszteletet Nyikoláj Kim protoierej, a hévízi ortodox egyházközség parochusa tartotta. 10. oldal

AKTUÁLIS

Budapest, Hollókő, az Aggteleki-karszt és a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék után a Hévízitó is felkerülhet az UNESCO világörökség listáján szereplő magyar helyszínek közé, amiből Magyarországon ez idáig nyolcat tartanak számon. Az önkormányzat most neves szakértők bevonásával komoly előkészítő munkába fogott. A cél bebizonyítani, hogy a Hévízi-tó egyedülálló a világon. (A tém Ær l b vebben a 3. oldalon olvashatnak.)

Aquamarin: a haszon elenyésző a befektetéshez képest Az előírt határidőig nem érkezett érvényes vételi ajánlat a Hotel Aquamarin eladására kiírt pályázatra, érdeklődők viszont voltak. A képviselő-testület legkorábban februárban tár- A reklám már nem elég a sikerhez, az épület felújításra szorul gyalja újra a kérdést.

Az Aquamarin eladásáról szóló döntést több hónapos szakmai előkészítő munka előzte meg, külsős vagyon- és értékbecslőket kértek fel, önkormányzati munkacsoport alakult. (Részletek a 4. oldalon.)

ger Jenővel, a térség kormánypárti országgyűlési képviselőjével beszélgettünk. – 2010-ben a kétharmados felhatalmazással bíró Fidesz–KDNP kormány eltökélt szándéka volt, hogy helyreállítsa azt a csorbát, amelyet a korábbi szocialista kormányok okoztak a magyar családtámogatási rendszerben – mondja Manninger Jenő. – Tovább kell látnunk az orrunknál és észrevenni, hogy mindez a népességfogyás veszélyét növeli, amit nem engedhetünk meg magunknak. (Folytatás az 5. oldalon.)

2014.01.20. 15:08:53


aktuális

HÉVÍZI

2

2014. január 22.

V

LAPSZÉL

Báloztak a szobakiadók A Silver Band együttes zenéjére ropta a táncot a 140 fős vendégsereg a Hévízi Szobakiadók Szövetségének hagyományos bálján január második hetében a Hotel Panoráma Borostyánban. A hajnali háromig tartó mulatságon zenés-táncos műsor, gasztronómiai különlegességek, tombola várta a kikapcsolódásra vágyókat, akik között értékes nyereménytárgyakat sorsoltak ki.

v

v

A hévízi küldöttség másfél napot töltött Norvégia fővárosában, Oslóban

Norvégiában népszerűsítették a várost Az elmúlt időszak tapasztalatai bebizonyították: az északi piacon igény van Hévízre. A városvezetők a napokban Norvégiában tárgyaltak és népszerűsítették a várost.

A bálozókat zenés-táncos műsor szórakoztatta

A Lotus Therme újabb elismerése A német ajkú utazóközönség legnagyobb utazási portáljának látogatói értékelései alapján az ötcsillagos Lotus Therme Hotel immár másodszor nyerte el Az ország legjobb szállodája címet. Vendégei a maximálisan adható hatból 5,5 pontra értékelték és 97 százalékos továbbajánlási rátával jutalmazták a szállodát és szolgáltatásait, adta hírül a turimus.com.

A Lotus Therme számos elismerést kapott az elmúlt időszakban

FORRÁS HÉVÍZI

HÉVÍZI VÁROS LAPJA HÉ A MARATON LAPCSOPORT TAGJA

forras_140122.indd 2

– Másfél napot töltöttünk Norvégia fővárosában, Oslóban – bocsátja előre Papp Gábor polgármester. – Először egy turisztikai roadshow-n vettünk részt, amelyen Hévíz és hévízi szállodák is képviseltették magukat, és ottani tárgyalásokba, üzletkötésekbe is bekapcsolódtunk. Célunk a norvég piac és az ottani igények, utazási szokások felmérése volt. Találkoztunk Jeszenszky Géza nagykövet-

tel és munkatársaival, akik segítséget és ötleteket ígértek a továbblépéshez. Koordinálják kinti bemutatkozásainkat: helyszínt adnak, sőt akár a szervezésbe is bekapcsolódnak, és felkutatják azokat a szervezeteket, szakembereket, akikkel érdemes meg ismerkednünk. Ott-tartózkodásunk során tárg yaltunk olyan szakemberrel is, aki a jövőben Hévízt képviselheti, népszerűsítheti Norvégiában.

Másnap a hévízi küldöttség egy nagy turisztikai vásárra látogatott el, ahova a világ minden tájáról érkeztek kiállítók, Magyarország önálló standdal jelent meg. Hazánkat a Magyar Turizmus Zrt. és számos fogászat képviselte. – Tárgyalásaink során azt tapasztaltuk, hogy van keresnivalónk a norvég piacon. Kicsi, de jól fizető vendégkörről van szó és igényes turistákról, akik nem csak a hévízi gyógyászat és tó iránt érdeklődnek, hanem az aktív turizmus iránt is. A norvégokat leginkább a kulturális értékek felfedezése motiválja, igénylik a megfelelő kiszolgálást, szívesen kerékpároznak, túráznak és a

gasztronómiai kínálat is fontos számukra. A norvég vendégek egyébként már nem ismeretlenek Hévízen, hiszen az elmúlt években több charter is érkezett az északi országból. – Hévíz skandináv piacon való megismertetése már tavaly elkezdődött, ebben megfelelő tempóban haladunk előre. Svédországból rendszeresen érkeznek hozzánk vendégek, és van olyan szálloda, amely gyakran fogad norvégokat is, de ez még nem elég, Magyarországot és azon belül Hévízt meg kell ismertetni velük, mi pedig mindent megteszünk ennek érdekében – hangsúlyozza a városvezető. VARGA LÍVIA

Navigációt kaptak a taxisoktól a mentők A Taxi Hévíz gépkocsivezetői GPS navigációt adományoztak a keszthelyi mentőknek. – A kollégám olvasta az újságban, hogy valaki GPS-t adományozott a keszthelyi menőállomásnak, mert nem jut minden autóba készülék, s ennek hatására páran úgy döntöttünk, mi is vásárolunk egyet – közölte Varga András.

– December végén adtuk át az eszközt a mentőknek, reméljük, hasznát veszik – tette hozzá Keszthelyi János. – Keszthelyen négy mentőautó teljesít szolgálatot, ebből egy rohammentő és három mentőgépkocsi. Az adományoknak köszönhetően hármat már fel tudtunk szerelni GPS-szel, amit nagyon köszönünk, a készülékek ugyanis jelentősen segítik a helyszínre való kijutást, s ezáltal munkánkat is – Zombory József Keszthelyi Jánostól vet- mondta Zombory József, a mentőállote át a készüléket más vezetője. (ta)

H V ˝ ZIFO RR` S IM PRESSZU M : Sz er kes z t i:a szerkesztőbizottság F s z er kes z t :Heffler György Lap igaz gat :Kovács Veronika Felel s s z er kes z t :Varga Lívia Kiadja:Maraton LapcsoportMultivízió Kiadói Kft. Felel s kiad :Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók Sz er kes z t s Ø g:8380 Hévíz, Széchenyi utca 29. Tel.: 83/540-464 e-mail: hevizforras@maraton.plt.hu. H ir det Ø s iinfor m Æ ci :Maraton Lapcsoport Kft., Veszprém, Házgyári út 12.Tel.: 88/400-400, Fax: 88/541-780, e-mail: veszpremmaraton@maraton.plt.hu. N y om daim u nkÆ k:Extra Média Nyomda Kft. – 8000 Székesfehérvár, Fecskepart Felel s v ez et : Szabó Dániel • Megrendelés száma: HVF 02/2014 Megjelenik 3200 példányban. • Terjeszti a Savaria Post

2014.01.20. 15:09:07

P v v


aktuális

2014. január 22.

Világörökséggé válhat a Hévízi-tó Bár több évtizede szó van róla, s kulturális kategóriában 1993ban föl is került a Hévízi-tó a magyar várományos listán szereplő helyszínek közé, ez idáig nem történt semmi. Most azonban új lendületet kapott a régi elhatározás, s az önkormányzat már munkába is fogott a siker érdekében. Hamarosan komoly kutatások indulnak. A cél bebizonyítani, hogy a Hévízi-tó egyedülálló a világon – Tavaly érkezett egy megkeresés az önkormányzathoz az Emberi Erőforrások Minisztériumától – kezdi Papp Gábor polgármester. – Ebben azt írták, hogy felülvizsgálják, kik azok, akik a világörökségi várományosi listára fel szeretnének kerülni, illetve fent szeretnének maradni. Hévíznek évekkel

vizsgálni, s önállóan indulni el a megmérettetésen. Ennek érdekében létrehoztunk egy bizottságot is. A képviselő-testület legutóbbi ülésén határozott a világörökségi munkacsoportot létrejöttéről, amelynek feladata a Hévízi-tó öszszehasonlító elemzésének

A tó mindig más arcát mutatja... ezelőtt volt már egy ilyen előterjesztése, akkor a Tihanyifélszigettel és a Tapolcai-medence tanúhegyeivel közösen pályáztak a címre, s fel is kerültek a világörökség magyar nemzeti bizottságának ajánlási listájára. Az önkormányzat azonban most azt a döntést hozta, hogy ugyan fenntartjuk azt a véleményünket, hogy Hévíz érdemes a világörökség címre, a korábban megszületett anyagot szeretnénk felül-

forras_140122.indd 3

elkészítése a sikeres jelölés érdekében. A munkacsoport elnöke Papp Gábor polgármester, a tagok pedig dr. Tardy János szakértő, Rábai József alpolgármester, Füzesi Lászlóné képviselő, a városfejlesztési bizottság elnöke, Kránitz Ferenc mérnök, Karsádi György főépítész, Babics Tamás, az önkormányzat műszaki osztályának vezetője és Balázs Jusztina városfejlesztési referens.

– Dr. Tardy János hazai és nemzetközi szinten is az UNESCO világörökségi csoportjának egyik nagy szakértője – folytatja Papp Gábor. – Ő is itt volt a munkacsoport első ülésén, ahol végigbeszéltük a lehetőségeket, meghatároztuk a realitásokat és az elvégzendő munkát. Hosszas mérlegelés után arra jutottunk, hogy a hévízi gyógytó eredménnyel pályázhat a címre, ám ehhez olyan tudományos anyag szükséges, amiben bebizonyítjuk, hogy nincs párja a világon. Ebből a tanulmányból ki kell derüljön, milyen a víz összetétele, biológiája, hatása, milyen a tó környezete. A kutatás és az anyag öszszeállítása több hónapot, sőt akár éveket is igénybe vehet, s profi szakemberekre van hozzá szükség. A képviselőtestület azonban eltökélt a folyamat újraindításában. Hévíznek mint önálló turisztikai desztinációnak, hangsúlyozza Papp Gábor, egyébként is fontos, hogy legyen egy ilyen tanulmánya. S ha ez abban csúcsosodik, hogy a tó általa a világörökség részévé válik, az a legjobb dolog, ami csak történhet. – Tisztában vagyunk azzal, hogy a cím elnyerése hatalmas felelősség, amivel komoly feladatok járnak, hisz’ már önmagában annak megtartása sem könnyű. Ezt azonban a gyógytó érdeké-

ben fel kell vállalni. És ez elsősorban nem pénzkérdés, hanem komoly munka: eljutni a világörökségi címig jó pár éves folyamat. Az UNESCO Világörökség Egyezménye 1972. november 16-án született meg, s máig ez a legjelentősebb eszköz Földünk egyetemes természeti és kulturális értékeinek megőrzésére. 2011 augusztusáig 153 állam 936 helyszínét vették fel világörökségi listára, ebből 725-öt kulturális, 183-at természeti, 28-at pedig vegyes kategóriában. Szerepel rajta például a New York-i Szabadság-szobor, a Sydney Operaház, a Galapagos-szigetek, a versailles-i kastély és parkja, a Pireneusok. Magyarország ez idáig nyolc világörökségi helyszínnel büszkélkedhet, ezek közül hetet kulturális és egyet természeti kategóriába vettek fel. VARGA LÍVIA

Górcső alá veszik majd a tó növényvilágát is

HÉVÍZI

3

Gyógymódok és gerincvédelem Két, hévízi szerzők által írt könyvet mutattak be a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórházban a közelmúltban. A dr. Bergmann Annamária és szerzőtársai által írt Hévízi g yóg y módok című könyv, valamint Varga Terézia– Milusné Papp Viola Gerincvédelem a mindennapokban című könyv orosz nyelvű kiadásának bemutatóján dr. Kvarda Attila, a kórház főigazgatója kiemelte, hogy mindkét kötet azért jelenhetett meg, mert kollégái, a könyvek szerzői igazi csapatjátékosok, akik kiemelkedő szakmai munkát végeznek. A főigazgató el-

Dr. Bergmann Annamária mondta, bízik benne, hogy a gerincvédelemről szóló könyv orosz nyelvű kiadása valódi segítséget nyújt az egyre nagyobb számban érkező orosz vendégeknek. – A Hévízi Gyógymódok című könyvben több fejezet a hévízi tóról, a gyógyiszapról, a súlyfürdőről, az elektromos kezelésekről, a szárazés vízi masszázsokról, a gyógytornáról szól. A kiadvány foglalkozik még a rehabilitációs prevencióval is. A kötet a betegeknek szól, s egy nagyon jó, gördülékeny, kellemes olvasmány – mondta dr. Bergmann Annamária, a könyv szerkesztője, reumatológus főorvos.

2014.01.20. 15:09:12


4

HÉVÍZI

közélet

2014. január 22.

Az értékesítés fejlesztést indukál(na) a városban (Folytatás az 1. oldalról.) Minden szakértő és minden fórum az eladás mellett tette le voksát, mondván: jelenlegi állapotában többet nem lehet kihozni a szállodából, amely jóval nagyobb hasznot generálna a városnak, ha az értékesítést követően az új tulajdonos felújítaná. – Meghatároztuk az értékesítés módját is: licittárgya-

legelején. A döntés heteken belül megszületik, ami azonban már most is biztos: értékesítés esetén a kikiáltási ár 1,4 milliárd forint marad, nem mennek ez alá. – Korábban azért döntöttünk az eladás mellett – folytatja a városvezető –, mert az Aquamarin korábban is minimális pozitívumot hozott vagy még azt sem. A jelenlegi vezetőség megfeszített mun-

valósulhatnának meg, vagy úgy sem. Ez a forrás viszont óriási lökést adhatna és önerőt képezhetne különféle pályázatoknál. Nem mellékesen pedig amennyiben egy új tulajdonos felújítaná a szállodát, az a mostani ötszörösét, akár évi 100 millió forintot is hozhatna az önkormányzatnak adóbevételek formájában, ráadásul az üzemeltetés terhe is lekerülne a városról.

Rigó Csaba kormánymegbízott, Papp Gábor polgármester és Mann

„Hévíz mindi ünnepi ruháj Legkorábban februárban születhet újra döntés a hotel jövőjéről, de minden érv az eladás mellett szól lást írtunk ki, amelyen az vehetett részt, aki megvásárolt egy információs anyagot 300 ezer forint plusz áfáért – bocsátja előre Papp Gábor polgármester. – Ezt több cég is megvette, de a határidőn belül érvényes ajánlat nem érkezett, tehát a licittárgyalás elmaradt. A visszajelzések szerint jelen gazdasági helyzetben rövid volt a pályázat összeállítására rendelkezésre álló 3 hét. Most tehát az a dolgunk, hogy eldöntsük: hogyan tovább. A decemberi közmeghallgatáson felvetődött, hogy ne értékesítsék az ingatlant, illetve az önkormányzat tartson népszavazást annak sorsáról. A képviselő-testület ennek lehetőségétől sem zárkózik el, bár, teszi hozzá Papp Gábor, ilyen kérdésekben nem gyakorlat népszavazást tartani, ahogy a hotel megvételéről is az akkori grémium döntött még a kétezres évek

forras_140122.indd 4

kával is csak évi mintegy 10– 20 millió forintos hasznot képes termelni, amiből komoly fejlesztésekre nem futja, jelen állapotában pedig csak a szálloda egy része tud vendégeket fogadni. A gazdasági számítások alapján azonban közel 1 milliárd forint az a holt tőke, amibe az önkormányzatnak ez idáig került a hotel, beleszámítva a megvételt és az azóta ráköltött öszszegeket. Ha ezt összevetjük azzal, hogy mennyit hoz a városnak, akkor a haszon elenyésző a befektetéshez képest. Van viszont a városban egy komoly fejlesztési igény, amihez pénzre van szüksége az önkormányzatnak, a megtakarításain túl is. Az Aquamarin eladásából származó pénzből, hangsúlyozza a polgármester, olyan beruházásokat is elindíthatnának, amelyek egyébként csak 5–10 év alatt, kis lépésekben

– Azt is megvizsgáltuk, mi lenne, ha a felújításra költenénk el a pénzünket – folytatja Papp Gábor. – Az optimális működés érdekében azonban minimum 2,5 milliárd forintot kellene áldozni az épületre, amit már megvásárlásakor rendbe kellett volna hozni. Pályázati pénzből az egyik szárnyat, illetve az abban levő szobákat ugyan felújították, a kiszolgáló egységek, folyosók viszont nem megfelelő állapotúak, ahogy a fürdő sem felel meg a mai kor támasztotta követelményeknek. A külső medence eddig gyógyvizes volt, ám a jövőben kénytelenek vagyunk csapvizet tölteni bele, ahhoz ugyanis, hogy így maradhasson, az előírások értelmében minimum 20 millió forintos fejlesztést kellene megvalósítani, egyébként nem engedélyezi a működtetést a zöldhatóság. VARGA LÍVIA

Idén is megtartották a hagyományos újévköszöntő fogadást a városháza dísztermében. Papp Gábor polgármester köszöntőjében a 2013-ban megvalósuló beruházások felelevenítése után leszögezte: a tavalyi esztendő bebizonyította, hogy nincs magyarországi turizmus Hévíz nélkül. – A hévíziek tudják: soha sem lazíthatunk. Nálunk a turisztikai szezon egész évben tart, nekünk mindig kedvesnek és türelmesnek kell lennünk, mi mindig a jobbik arcunkat kell hogy mutassuk. Nálunk mindig tisztán kell tartani a közterületeket, és évszaknak megfelelően virággal vagy éppen ünnepi kivilágítással kell borítanunk a várost. Hé-

2014.01.20. 15:09:20

ví já vá or kö ta fe el zé eg re ni az m ru sz be vi m di le id ki


2014. január 22.

közélet

HÉVÍZI

5

A középpontban a magyar családok (Folytatás az 1. oldalról.)

és Manninger Jenő országgyűlési képviselő a fogadáson

– Mit kell tudni a családi adókedvezményről? – Országunk gazdasága szerencsére már elég erős ahhoz, hogy támogassa a gyermekeket nevelő családokat. A családi adózással 1,1 millió szülő mintegy 234 milliárd forint adókedvez-

– A kormány úgymond „leporolta” a Babakötvényt is, amely a 2006 után született gyermekeknek fog majd felnőtt korukban életkezdési támogatást nyújtani. Mit takar pontosan az új konstrukció? – 2006-ban igen szerencsétlenül indította el az ak-

víziós nyilatkozatában elismerte, hogy eltörölné a gyed extrát, majd pártja visszakozott. Mi erről a véleménye? – A képviselőasszony magát és pártját minősítette akkor, amikor a kormány családtámogatási rendszerét parasztvakításnak minősítette ugyan-

dig az áját hordja” aorra uán ngy zha a vig ek a gy ig eak gy al é-

víz mindig az ünnepi ruháját hordja – fogalmazott a városvezető. Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében hangsúlyozta: a megyei önkormányzat fejlesztési terveinek fontos eleme Hévízt és térségét Közép-Európa legnagyobb egészségturisztikai és rekreációs központjává tenni. Hozzátette: a városban az elmúlt esztendőben komoly előrelépés történt a beruházások tekintetében és a szolgáltatások minőségében is. A településközpont a világvárosokat idéző elemekkel bír, a szállodák pedig versenyben vannak a legjobbaknak járó díjakért, idén például hévízi lett az év kisvendéglője. (vl)

forras_140122.indd 5

Fotó: Illusztráció

Országunk gazdasága már elég erős ahhoz, hogy támogassa a gyermekeket nevelő családokat ményt tud érvényesíteni évente. Ez a jövőben már az egészségügyi és nyugdíjjárulékból is érvényesíthető lesz. Emellett a kismamákat alkalmazó vállalatok két évig járulékmentességet élveznek a kismama után. A gyesről visszatérő anyákat pedig minden munkaadónak kötelező visszavenni állásába. A korábbi szocialista kormányok nem védték a gyermeket vállaló nőket, sajnos ez meg is látszik a születési rátákon. Természetesen nem csak a gyermeket vállaló anyák munkahelyét kellett megvédeni, hanem új bölcsődei férőhelyeket is létre kellett hozni. A cél az volt, hogy a gyermekek napközbeni ellátását és az édesanyák munkába állását is segítsük, mert elfogadhatatlan az, hogy a gyermekvállalás automatikus elszegényedést hozzon magával.

kori baloldali kormányzat a Babakötvényt, sokan nem is éltek vele. A mostani változat amellett, hog y arra ösztönzi a szülőket, hogy a gyerek számára takarékoskodjanak, ezt állami támogatással ki is egészíti, és hozzájárulhat az ország gazdasági stabilizációjához is. A dolog lényege, hogy a szülők nyitnak egy úgynevezett Startszámlát a Magyar Államkincstárnál, amely automatikus, 19 éves futamidejű, mindenki számára egységes kamatot fizető állampapírba, egész pontosan a Babakötvénybe kerül befektetésre. – A legtöbbet szóba került családtámogatási intézkedés mégis a gyed extra bevezetése, amely aztán megosztotta a politikai közvélem ényt. Gurmai Zita, az MSZP nőtagozatának elnöke tele-

ebben az interjúban. Szerintem sokkal fontosabb az, hogy a kormány döntött arról, hog y újra a g yermek 3 éves koráig adja a gyest, és ez 175 ezer magyar édesanyának jelent érdemi segítséget. A gyed extra pedig azt jelenti, hogy két gyereknél párhuzamosan két g yes és gyed is kapható. Valamint, hogy a gyermek egyéves korától úgy is lehet dolgozni, hogy nem kell lemondani a családtámogatási ellátásról. Az új rendszer magában foglalja a diplomás gyedet is, amely lehetővé teszi, hogy a felsőoktatásban tanulók is kapják a juttatást gyermekvállalás esetén. Így elmondhatjuk, hogy a nyugdíjak értékének megőrzése mellett egy másik ígéret is teljesült: lényegesen több segítséget nyújt a kormány a gyermeket vállalóknak.

2014.01.20. 15:09:28


6

HÉVÍZI

kultúra

2014. január 22.

Hollandia a tulipánok, a sajtok, a koktélok és a gyémántok országa Három napon át Hollandiával ismerkedhettek az érdeklődők a Muzeális Gyűjteményben. A holland hétvége péntek délutánja A csábítás napja címet kapta, nem véletlenül, hiszen a program a holland sajtkészítésről szóló filmmel kezdődött, sajtkóstolóval folytatódott, majd felcsendültek a 2013-as holland TOP 10 slágerei. Később a Hollandia, a legális drogfogyasztás hazája című előadást hallgathatta meg a közönség, aztán DJ Belo tartott rövid beszámolót az ottani diszkók világáról, utána pedig DJ Tiesto inspirációja alapján keverte a zenét, közben két partymixer koktélokat készített a jellegzetes holland Curaçaóból. – Curaçao szigete holland gyarmat volt, onnan származik ez az ital. Először likőrt gyártottak belőle, de manapság már lehet kapni szirup változatban is. Megtévesztő, hogy kék színű, mivel az íze narancsos, de létezik már piros változatban is – mondta Horváth Zoltán mixer.

A kultúra ünnepe 1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. A Városi Könyvtárban lapunk megjelenésének napján, szerdán, 18 órától Lukács Sándor Jászai Mari-díjas színész és költő Barangolás a költészet világában című önálló estjével emlékeznek e neves dátumra.

forras_140122.indd 6

g v j A holland hétvégén lehetett koktélokat kóstolni, zenét hallgatni és a történelembe is betekintést nyerhettek a résztvevők Szombaton a kultúráé volt a főszerep. A program filmvetítéssel indult, majd Tar Ferenc történész tartott előadást. – Hollandia kicsi ország, mégis hatalmas gyarmatbirodalmat tudott kiépíteni a XVII. században, ami az 1700-as években indult hanyatlásnak – vezette fel a témát a szakember. – Hozzá tartozott Indonézia, Suriname, és a hollandok alapították új Amszterdamot, a későbbi New Yorkot is. Ez az időszak egyúttal a hol-

land kultúra virágkorát is jelentette. Olyan híres festők alkottak, mint Rembrandt, s a kiváló filozófus, Spinoza is ekkor élt. Az egyesült tartomány 1579ben jött létre, királysággá 1814-ben alakult. Ebből vált ki Belgium 1830-ban, Luxemburg pedig 1890-ben, a mostani értelemben vett Hollandia tehát ezen időponttól létezik – mondta a történész. Az est folyamán vicces nyelvórán vehetett részt a közönség, majd részleteket ol-

vastak fel Anna Frank naplójából, Sárkány József tolmácsolásában szó esett a németalföldi festészetről, később pedig multikulturális előadást hallhatott a közönség, amelyben Takács Paulina színművész és Darvas Kristóf zongoraművész működött közre. A hétvége zárónapján fotókiállítás nyílt és Hollandia, a tulipánok hazája címmel hallhatott előadást a nagyérdemű. Dr. Kakas Péter gyémántszakértőtől pedig megtudhatta a közön-

ség, mi az ország szerepe a gyémánttörténelemben. A programok közben csokoládé- és kakaóbemutatót és -kóstolót tartottak, este pedig a népzenéé és a táncé volt a főszerep, a Népek tánca tánccsoport közreműködésével. A program mindhárom napján Hollandiáról szóló totót tölthettek ki a játszani vágyók, az eredményes játékosok között pedig ajándékokat sorsoltak ki a szervezők, a fődíj egy valódi gyémánt volt. TÓTH ANDRÁS

Ady és Babits is „regisztrált” a Facebookon Két kiállítás várja január 30-ig a kultúrabarátokat a Muzeális Gyűjteményben. Az egyik Elekes Gyula tűzzománcművész alkotásait mutatja be, a másik egy interaktív irodalomtörténeti tárlat Nyáry Krisztián műveiből. Elekes Gyula a 80’-as évektől zománcozik, szülőföldje, Székelyföld népművészetének motívumvilágát és annak szimbolikus tartalmait dolgozza fel, értelmezi újra, művei különféle zománctechnikákkal készülnek. Hévízre olyan alkotásokat hozott, amelyek az emberi arcokat dolgozzák fel. – Nyáry Krisztián a magyar irodalom nagyjairól ír

Elekes Gyula Hévízen kiállított munkái emberi arcokat ábrázolnak bulváros posztokat a Facebookon, ám ezek valós történetek. Úgy gondoltam, ez izgalmas téma lehetne kiállítás formájában is – mondta Hermann Katalin, a művelődési központ

megbízott igazgatója. – Négy kiemelkedő irodalmi személyiség, Ady Endre, Babits Mihály, Karinthy Ferenc és Szabó Lőrinc Facebook-oldalát készítettük el. Korabeli hirdetése-

ket helyeztünk el azokon, és kiírtuk az élettörténetüket. Idővonalukat is megcsináltuk, az ismerőseiket is megkerestük. Azt gondoltuk, hogy a gyerekeket ezzel a megoldással jobban meg lehet közelíteni, és úgy tapasztaljuk, hogy ez sikerült. Próbáltunk arra is ráerősíteni, hog y Hévízen milyen sok író megfordult, Móricz Zsigmond például teljes egészében itt írta a Rokonokat. Minderről a Szántó Endre könyvéből vett részletekből tudhat meg többet a látogató. A kiállítás többi eleme is az interaktivitást erősíti: vannak játékos feladatok, lehet filmet nézni, hanganyagot hallgatni. (ta)

2014.01.20. 15:09:35

v

k i

h

v

v


portré

2014. január 22.

HÉVÍZI

7

Lajkó Ferenccel munkáról és pihenésről, a küldetéséről, továbbá a csodás Hévízi-tóról és a tangóharmonikáról

Idegenforgalom nincsen kultúra nélkül… Hobbija és hivatása az idegenforgalom, Hévíz turizmusának élénkítését szívügyének érzi. Szeret utazni, de még jobban szeret hazatérni, a tófürdőre pedig a mai napig rá tud csodálkozni. Lajkó Ferenccel, a Hévízi Szobakiadók Szövetségének elnökével beszélgettünk, akit nemrégen beválasztottak a pénzügyi és turisztikai bizottságba is. – Beszélgetésünk után rögtön autóba ül, és Csehországig meg sem áll. Munka vagy pihenés az utazás célja? – Brnóba utazunk a feleségemmel, de nem pihenni. Az év eleje a vásárok időszaka, mi ezen a hétvégén ott, egy kolléganőm pedig Bécsben képviseli Hévízt és népszerűsíti az itteni szobakiadókat. Ezenkívül megyünk még Prágába, Pozsonyba, Münchenbe, belföldön pedig Szegedre, Pécsre és Kecskemétre. – Milyen jelentősége van az internet korában az ilyesfajta bemutatkozásoknak? – Vannak olyan piacok, ahol kifejezetten kedveltek az utazási vásárok, például éppen a cseh vagy a szlovák vendégek körében kiemelt jelentőséggel bírnak ezek a rendezvények. – Kötelezettség vagy inkább kikapcsolódás egy-egy ilyen alkalom? – Szeretek utazni, ezek az alkalmak azonban nem a kikapcsolódásról szólnak, hiszen 10-től 6-ig a vásáron vagyunk, így a nevezetességek feltérképezésére ilyenkor nem nagyon jut idő. – Aki az ország legkedveltebb és leglátogatottabb vidéki településén él, hol pihen, nyaral szívesen? – Elfoglaltságaim nem nagyon engednek 2–3 napnál hosszabb pihenőket, így a távoli úti célok számunkra elérhetetlenek. Feleségemmel együtt felfedező típusú turisták vagyunk, szeretjük aktívan tölteni a szabadidőnket. Belföldön, már csak tisztségeimből adódóan is, nagyon sok helyen megfordultunk, és külföldön is számos úti célt kipipáltunk már, a következő állo-

forras_140122.indd 7

más Róma lesz, de nem jártunk még Londonban és Párizsban sem. – Tősgyökeres hévízi? – Szüleim 1963-ban vásároltak itt egy félkész házat, amit aztán folyamatosan építgettek, s amit a mai napig szépítgetünk, fejlesztünk. Én már itt születtem. – Képes a turista szemével nézni szülővárosára? – Arra rengeteg elfoglaltságom ellenére is mindig próbálok időt szakítani, hogy új élményeket, tapasztalatokat szerezzek a városban. Szeretek kerékpározni, gyakran sétálok, és ha tehetem, lemegyek úszni a tóba. Fontos a jó közösség is, így a mai napig szívesen focizom, igaz, a nagypálya most már kicsit nagy, így a csapattársakkal inkább a kisebb felé kacsingatunk. – Milyen érzés hazaérkezni Hévízre? – Mindig nagyon jó, főleg, ha hosszabb útról jövök. Jó elmenni kicsit, de még jobb hazatérni. Minden ideköt. – Hogy jött az életébe a turizmus? Hévíz hozta vagy családi indíttatás volt? – Már a szüleim is szállásadással foglalkoztak, igaz, nekik csak két kis szobájuk volt annak idején. A Vajda gimnázium elvégzése után a VSZK-ban tanultam, jó pár évig dolgoztam a szakmában: több helyen voltam felszolgáló, majd egy étterem főnöke lettem, de úgy gondoltam, hogy a szállásadás biztosabb és nyugodtabb megélhetést ad, mint a vendéglátás. – Később pedig azt is fontosnak érezte, hogy a többi szállásadót összefogva képviselje, népszerűsítse őket…

– Hogy jobban értsek választott szakmámhoz, idegenforgalmi szakmenedzser képesítést szereztem, s ezzel a tudással a birtokomban úgy gondoltam, talán tudok segíteni a hévízi szállásadóknak, ezért jelentkeztem a Hévízi Szobakiadók Szövetségébe elnökségi tagnak, ahol 2009ben elnök lettem. A felkérést abban bízva fogadtam el, hogy lendületet tudok vinni a szervezet munkájába. Még ugyanebben az esztendőben megalakítottunk a Magánszállásadók Országos Szövetségét, amelynek alelnöke vagyok, s ezen pozíciómban is próbálom Hévízt népszerűsíteni minden fórumon, és elmondani, milyen gyönyörű ez a település. Boldog vagyok azért és büszke arra, hogy itt élhetek. Szerencsére nagyon jó az együttműködés az önkormányzattal, a TDM Egyesülettel és a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft.-vel is. – Amikor Hévízről mesél, mi az, amit mindenképpen megemlít? – Elsősorban élményeket próbálok átadni és megemlíteni az újdonságokat, legyen szó beruházásokról vagy szolgáltatásokról, a Hévízi-tó pedig maga a csoda, amiről mindig és minden körülmények között beszélni kell, s amire még ma is minden alkalommal rá tudok csodálkozni. – Ez a munka egyfajta küldetés az ön számára? – Néha eszembe jut, hogy kell-e ez nekem, de mindig rájövök: ha nem lenne, hiányozna. Társadalmi tisztségeim folytán rengeteg értékes emberrel ismerkedtem meg, és örömmel tölt el, hogy a közösséget tudom szolgál-

Lajkó Ferenc: – Próbálom Hévízt népszerűsíteni minden fórumon, és elmondani, milyen gyönyörű ez a település ni ilyen módon is. Gyakran hívnak a Kossuth Rádióba szakértőként, ezen alkalmak során is igyekszem Hévízt a témához szabottan népszerűsíteni. – Hogyan alakult át a szállásadás az elmúlt időszakban? Nehezebb vagy könnyebb dolga van annak, aki reklámozni szeretné a települését? – Nagyon megváltozott minden. Korábban a magánszállásokon német, osztrák és svájci vendégek voltak, magyarok egyáltalán nem, egyegy helyről szájhagyomány útján értesültek a turisták. Mostanra felgyorsult a világ, s az interneten akár már az is nyomon követhető, milyen a ház vakolata. A siker titka a sok munkában rejlik és abban, hogy elébe kell menni a vendégek igényeinek. A szobáknak a szállodaiakhoz hasonlónak kell lenniük, s a turisták ma már komplex szolgáltatást várnak el tőlünk is, amit partnereink segítségével tudunk teljesíteni. – Átalakult a vendégkör is, egyre több az orosz turista. – Ebben a szakmában elengedhetetlen a nyelvismeret. Németül szinte már mindenki tud, az angol és orosz nyelvtanfolyam iránt azonban hatalmas az érdeklődés, én most utóbbi felelevenítésén dolgozom.

– Hogyan tudja összeegyeztetni a sok munkát a családdal? – Sokat köszönhetek a feleségemnek, aki szintén szállásadó, és aki mindig mellettem áll és segít, s mivel sűrűn vagyok távol, az otthoni munkák terhét gyakran leveszi a vállamról. A szövetségnél pedig Herczeg Zoltán titkárral és az elnökségi tagokkal osztjuk meg a feladatokat. A mienk egyébként nagyon aktív család, szeretünk kirándulni, csavarogni. A tapolcai Malomtó, a Kis-Balaton, Zalaegerszeg és Nagykanizsa részei az életünknek, ezeket a helyeket rendre felkeressük, ha tehetjük a gyerekekkel közösen. Dávid most végzett az egyetemen, az egyik hévízi szálloda recepcióján helyezkedett el, ez az első munkahelye. Ivett 12 éves, az Illyés iskolában tanul, és gyakran szerepel itt a Forrásban is versenyeredményeivel. Furulyázik és zongorázik, zenetanár szeretne lenni. – Szintén zenész? – Tanultam zongorázni és több mint 10 évig hegedültem is, utóbbit azonban ma már inkább nem mutatnám be, a tangóharmonika viszont gyakran előkerül. A zene egy magasabb rendű kifejezőeszköze az érzéseknek, így fontos szerepet tölt be az életemben. Idegenforgalom nincsen kultúra nélkül… VARGA LÍVIA

2014.01.20. 15:09:43


8

HÉVÍZI

közélet

Akár erdélyi is lehetne… Keszthelyen született, Alsópáhokon nőtt fel, Erdélyben lett költő, Budapesten él, két éve pedig a Hévíz folyóirat főszerkesztője. Nemrégiben Szálinger Balázs volt Papp Gábor vendége a közéleti kávéházban. Zalai Passió, Első Pesti Vérkabaré, A százegyedik év, M1/M7, Köztársaság. Csak néhány cím Szálinger Balázs kötetei közül, kezdi a beszélgetést a városvezető, majd a költő színházi munkáiból is sorol néhányat, említve drámai költeményt, drámát, műfordítást, tánc- és mesejátékot, végül azt kéri: közel kéttucatnyi díja közül válassza ki a szívéhez legközelebb állót. – Az egyik a Székely Bicskarend, amit a Székelyföld folyóirattól kaptam még 2009-ben. Ezt olyan magyarországi magyaroknak ítélik oda évről évre, akik akár erdélyiek is lehetnének. A másik pedig az Alsópáhok Kultúrájáért Díj 2013-ból, aminél nagyobb elismerés, azt hiszem, nem kell. Szálinger Balázs jogi egyetemre járt, majd költő lett belőle, derül ki a beszélgetésből. – Édesanyám történelemtanár, a történelmi műveltséget tehát otthonról hoztam, a magyarral azonban a

Szálinger Balázs és Papp Gábor. Közéletileg kávéztak… gimnáziumban sokáig hadilábon álltam, az első években nem egyszer került kettes a bizonyítványomba, aztán egyszer csak az irodalom átvette az irányítást a történelem fölött, ez a kettő pedig egyértelműen a jogi egyetemre irányított, amit azonban nem fejeztem be – meséli a József Attila-díjas költő, aki eközben már verselt. Első folyóiratközlése a Hévízben volt, amelynek ma ő a főszerkesztője. Kétszer egy évet élt Erdélyben, első két kötete is ott jelent meg. Mint mondja: máig irodalmi alapú baráti közösség köti oda, ahol elsajátította a versírás mesterségét. Sosem felejtette el azonban zalai identitását sem, amelynek egyik legfrissebb momentuma, hogy a zalaegerszegi színházban novemberben mutatták be Köztársaság című drámáját, amely saját darabbal az első nagyszínpadi bemutatkozása volt, így mérföldkő. A sport amellett, hogy munka, nagy szerelem is Szálinger Balázs életében, a futball iránti rajongás édesanyjáról ragadt át rá. Akkor lett ZTE-szurkoló, amikor a csapat 2001-ben majdnem kiesett az NB I-ből, igaz, 2002-ben viszont megnyerte a bajnokságot. 4 éve a FourFourTwo nevű futballmagazin újságírója, a Hazai pálya című rovatba falusi meccsekről ad beszámolót, ahogy fogalmaz, „hölgyek által is élvezhető formában”, így nem csoda, ha a beszélgetés vége felé, átvéve az irányítást, Hévíz sportéletéről kezdte kérdezgetni a polgármestert… VARGA LÍVIA

forras_140122.indd 8

2014. január 22.

Sikeres volt a megújulás

Jókedvű évértékelés: Cserna-Szabó András, Szálinger Balázs, Papp Gábor és Kepli József János

A Évadzáró bemutatóval búcsúzott 2013-tól a Hévíz folyóirat, amelyet Cserna-Szabó András szerkesztő úgy jellemzett: átmenet a kulturális magazin és az irodalmi folyóirat között, amelyben rang publikálni. A városházán tartott bemutatón Szálinger Balázs főszerkesztő, CsernaSzabó András, Papp Gábor polgármester, Kepli József János alpolgármester és Őry Rózsa kabinetvezető, a folyóirat szerkesztőbizottságának tagja olvasott fel a folyóiratból.

Szálinger Balázs a tavalyi történések közül a Hévíz Irodalmi Díj megalapítását emelte ki, és hangsúlyozta: ebben is maximálisan partner volt az önkormányzat. Úgy fogalmazott: a város érzékelhetően komolyan veszi a kultúrát, az a kapcsolat pedig, amely kialakult a redakció és a helyhatóság kö-

zött, nagyon ritka, és így különösen becsülendő. Papp Gábor – megköszönve a folyóirat korábbi és jelenlegi munkatársainak tevékenységét – a két éve megújított lapot méltatta, amely immáron országszerte keresett és sikeres, hiszen több számát is újra kellett nyomtatni, amire a múltban nem volt példa. A városvezető ígéretet tett: a folyóiratot Hévíz továbbra is támogatja. A 2011-es megújulása óta egyébként több új, országosan is érdeklődésre számot tartó fejezet került a lapba. (vl)

S v

S

Meg kell próbálni beazonosítani az ellenfelet A pártok megszokott felosztása – liberális, baloldali, konzervatív – egy hamis konstrukció, a világot irányító, saját létezését is tagadó erő kreálmánya. Ezt mondta Bogár László közgazdász Papp Gábor polgármester vendégeként a közéleti kávéházban. A korábbi országgyűlési képviselő szerint a globális tőkét uraló liberális elit teremtette meg a maga ellenpontjaként a baloldalt, majd, mivel így nem volt kerek a világ, a falvakban élő, zárt, szakrális paraszti társadalom képviseletére az eleve legyengített konzervatív erőket, amelyeket igyekszik saját ellenőrzése alatt tartani. – Szerintem ez az oka annak, hogy a modern politika

eleve hazug, és ebből a csap- egyetlen hatékony és jó dából kellene valamilyen megoldást. módon a kiutat megtalálni. Ha egy emberi közösség Ez azonban nem egyszerű háborúban áll, tette hozzá Bogár László, akkor az a minimum, hogy megpróbáljuk beazonosítani, kivel is csatázunk. Ez azonban jelenleg nem egyszerű feladat, mivel a liberális világuralom arctalan, és csak nehezen megfogható. Így pedig a „fegyverek”, eszközök megválasztása is roppant nehéz. Bogár László: A modern poli– Óva intem magunkat attika eleve hazug tól, hogy az ellenfelet egy néppel vagy népcsoporttal feladat, mert a világot irá- azonosítsuk – szögezte le a nyító erő nem ma kezdte ezt közgazdász. Valójában nem a szakmát, s mindenfajta el- ők az ellenfelek, mert ők is lenállásra ezernyi válasza csak a képviselői valamivan. Ez a harc tehát nem nek, egy szerveződési elvígérkezik könnyűnek, de nek, amelynek a lényege a meg kell találni ellene az mértéktelenség.

2014.01.20. 15:09:44

v

k v


kultúra

2014. január 22.

HÉVÍZI

9

Harangjáték a téren

Női történelem. Egyedül hagyott asszonyok tűnnek fel a színen

Női történetek, négy generáción át Az „...és felgördül a függöny” programsorozat keretében a budapesti K. V. Társulat a Gardénia című darabot adta elő a polgármesteri hivatal dísztermében. A független színházi társulat 2007-ben alakult. Száger Zsuzsa és Urbanovits Krisztina vezeti, akik sokáig Kaposváron játszottak együtt. – Bartsch Katával is rengeteget szerepeltünk közösen, ő a harmadik tagunk, a negyedik pedig Spiegl Anna ifjú színésznő

– mutatja be a társulatot Urbanovits Krisztina. – Munkánkat nagyban segíti Kákonyi Árpád, aki a zeneszerzőnk és zongoristaként résztvevője is az előadásoknak. A társulatnak minden évben van egy-egy bemutatója, most két darabot, a Dermedési pontot és a Gardéniát játsszuk folya-

matosan. Van egy ifjúsági előadásunk is 12 hét címmel, amit a középiskolás korosztálynak ajánlunk. A Gardénia egy kortárs lengyel darab, Elzbieta Chowaniec írta. Egy család története elevenedik meg, amit a hölgytagok sorsán keresztül ismerhet meg a néző négy generáción át. A dédmama végigszenvedte az első világháborút a lengyel ellenállásban, aztán, ahogy haladunk előre az időben, fölmerül a női alkoholizmus problémája is. (ta)

Az újévköszöntő hét Az új hangszer arra is záró napján Kárászy alkalmas, hogy akár kaSzilvia zongoraművész marazenekarral vagy fúlépett fel a Festetics téren vósokkal együtt szólaljon felállított színpadon. A meg. Az újévköszöntő héművésznő – akinek nevé- ten a művész egy szóló előhez fűződik a városházán adást mutatott be a hévízi felcsendülő harangjáték közönségnek. is – egy különleges hang– Nagyon örülök, hogy szerrel kápráztatta el a ilyen sokan itt voltak. Igazi közönséget. ünnepi zenékkel érkeztem, – Ez egy teljesen új s próbáltam úgy összeváhangszer, jelen pillanat- logatni a műsort, hogy felban nekem van ilyen egye- csendüljenek olyan dalladül a világon – hangsúlyoz- mok is, amelyeket a közönta Kárászy ség jól isSzilvia. – mer, de Elég régóta emellett fejlesztjük játszottam ezt, amelyolyat is, nek az a léamelyet én ny e g e , komponálhogy egy tam. Úgy dig itális éreztem, zongora setetszett a gítségével publikumlehet megnak a műszólaltatni A különleges hangszeren is- sor. Csodáaz akuszti- mert dallamok is felcsendültek latos ez a kus haranFe s t e t i c s gokat, és ezt ki tudom egé- tér, és nagyon remélem, szíteni különféle digitális hogy még jövök ide Hévízhangokkal, így nagyon re, nemcsak pihenni, haszép összhangzást lehet nem harangjátékozni is. vele elérni. TÓTH ANDRÁS

Ügyes kezek teremtettek Stresszből fogant munkahelyi feszültségek vízi élővilágot a könyvtárban A Spirituális Kör ezoteri- de a folyamat kimenetele Az a jó munkahely, ahol

A résztvevők természetes anyagokkal dolgoztak Havonta egy alkalommal várja a könyvtárban a Szorgos kezek kézműves-foglalkozás az érdeklődőket. A januári találkozó a Tenger kincsei címet kapta. A téma gyakorlatilag kimeríthetetlen – és az akváriumban „hever”. Mint Takácsné Nagy Ilona könyvtárvezető elmondta: vízi élővilágot teremtenek az ügyeskedők, méghozzá természetes anyagokból.

forras_140122.indd 9

– Korábban gyűjtöttem már igazi kagylókat különböző tengerekről, gyönyörű köveket, s ezeket használjuk fel oly módon, hogy nem kell hozzá más, mint egy cipősdoboz, papír, festék, gyurma, ragasztó, olló és néhány ügyes kéz. Érdekes módon egyre több felnőtt érkezik, a legidősebb résztvevőnk 95 éves, a legfiatalabb pedig 4 esztendős. (ta)

kus előadássorozat 13. állomásán Palotai Zoltán reflexológus, új tudatosság tanító Új energiás munkahelyek címmel tartott előadást a Városi Könyvtárban. Mint mondta, az ember munkahelyei kapcsán is nyomon követhető, hogy merre is tart az élete. – Mindenki tudja, hogy milyen a helyzet most Magyarországon, de akár a világon is. Nagy változások zajlanak. Az a felfokozott állapot, amit a magasabb rezgés okoz – ennek oka a nag yobb stressz és az, hogy mindenki keresi a helyét –, jelentős változásokat hoz az egyéni életekben és a munkahelyeken is, ahol egyre nagyobb a nyomás a dolgozókon. Palotai Zoltán szerint idővel minden jóra fordul,

attól függ, hogy ebbe beleszólunk-e vagy csak kivárunk. – A munkahelyi hangulat az egyes emberekben lévő kreativitáson múlik, hiszen mindenki értékes, mindenkiben ott van az, amire szüksége volna a világnak.

Palotai Zoltán

megengedik, hogy ez a kreativitás érvényesüljön, és olyan légkör uralkodik, amelyben ez felszínre törhet. Az előadó arról is beszélt: azt már tudományosan is bizonyították, hogy azok a cégek, amelyeknél az emberek nem érzik jól magukat, tönkremennek. Aki épületen belül, kötötten dolgozik, azon nagy a nyomás, hangsúlyozta az előadó. Ez pedig feszültséghez vezet. – A természetben dolgozni a legjobb dolog. Az ősi kultúrákban és a természeti népeknél emberibb élet volt a hétköznapokban, nem véletlen, hogy az olyan országokban van a legmagasabb szinten a boldogságérzet, ahol piaci szempontból talán a legszegényebbek az emberek. (ta)

2014.01.20. 15:09:52


10

HÉVÍZI

vallás

2014. január 22.

Pravoszláv karácsony: idén több száz orosz turista ünnepelt a városban Január 6-án orosz nyelvű liturgiát tartottak a Szentlélek-templomban. Az előző évekhez hasonlóan a szertartáson több száz orosz vendég ünnepelte a pravoszláv karácsonyt. Az ünnepi istentiszteletet Nyikoláj Kim protoierej, a hévízi ortodox egyházközség parochusa tartotta. Az ortodoxok ünnepeiket a Juliánusz-naptár szerint tartják, ezért ünneplik a karácsonyt a Gregoriánnaptárhoz képest tizenhárom nappal később. Az ünneplés a 40 napos böjt utolsó napján, január 6-án reggel kezdődik. Kará-

csony hajnalán a pravoszláv templomokban megszólalnak a harangok, valamint puskalövések adják hírül Krisztus születését. A család ünnepi díszbe öltözve vesz részt a hajnali misén, valamint a karácsonyi liturgián. Ezt követően a templomban mindenkinek úrvacsorát, vagyis egy darabka szentelt kenyeret adnak. Az emberek a Krisztus megszületett! szavakkal köszöntik egymást, és a Valóban megszületett! szavakkal válaszolnak. Régi szokás szerint ők ilyenkor nem karácsonyfát állítanak, hanem a betlehemi pásztorokhoz hasonlóan tüzet gyújtanak, és otthonaikat szalmával, tölgyfával díszítik. Az ünnep első napja a születés, az élet meg újulásának örömét idézi, a második nap már csendes, családi hangulatú.

Pál Ferenc Hévízen Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakember lesz a Hévízi Szabadegyetem következő előadója. Függőségeink című előadását január 30-án, 18 órától a városháza dísztermében hallgathatják meg az érdeklődők.

forras_140122.indd 10

2014.01.20. 15:09:58

j v


sport

2014. január 22.

Negyven fölött is aktívan

HÉVÍZI

11

Hévíziek a góllövőlistákon Tóth Mária, a Hévízi Sportkör kézilabda szakosztályának játékosa vezeti a góllövőlistát az NB II délnyugati csoportjában. Az átlövő 76 találatnál jár.

Az öreg gólyák most Hévízre „repültek” – focizni… A hévízi sportcsarnok adott otthont a XIII. Öreg Gólyák öregfiúk teremlabdarúgó-tornának, amelyen a 80as, 90-es évek ismert játékosai léptek pályára. Az öreg gólyák korábban főleg nagypályán, a szabadban játszottak, ám 1999-ben átalakult a torna. – Úgy éreztük, hogy már kiöregedtünk a nagypályából, de azért szerettünk volna tovább játszani, ezért teremtettük meg ennek a lehetőségét – mondta Király Gyula főszervező. – Annak idején meghívásosokra mentünk játszani nagypályákra, s a meccsek mindig vendéglátásba torkolltak. Ezt a rendszert hoztuk be terembe itt Hévízen, Herczeg Zoltán jóvoltából. A résztvevők szeretnek a városba jönni, hiszen a sportcsarnokban nagyon jó körülmények közt játszhatnak.

Most Somogyból, Vasból és Zalából összesen 13 gárda érkezett. A kiírás fontos kitétele, hogy csak olyanok húzhatnak csukát, akik már túl vannak a negyedik X-en. Viszont, a látottak alapján, tudásuk, lelkesedésük mit sem kopott az évek, évtizedek alatt. Az esetlegesen őszülő halántékok a sportban mit sem számítanak a teljesítmény szempontjából. – Ennek a korosztálynak szervezünk szándékaink és a visszajelzések alapján nívós tornát, amelyhez támogatóink is hozzájárulnak, köztük a hévízi önkormányzattal – fogalmazott Király Gyula. A végeredmény: 1. Öregedő Körmend KÜSE, 2. KLSRUM Takarék Szombathely, 3. Szent Domonkos Fogadó Várvölgy. (ta)

Nagyszerű, színvonalas csaták

Tóth Mária – akit a csapatban Majának becéznek – Debrecenben kezdte kézilabdás pályafutását. Tagja volt a Görbicz-féle junior világbajnoki ezüstérmes magyar válogatottnak is 2001-ben. Maja Dániában játszott öt éven át az első osztályban, majd miután hazatért, Hévízre igazolt, s itt játszik harmadik éve. Már az előző szezonban is ő lőtte a legtöbb akciógólt a bajnokságban. Az őszi gólkirályi cím értékét növeli, hogy Tóth Mária nem lő büntetőket, így a „könnyebb” találatok nélkül kell gyarapítania góljainak számát. Tóth Mária mögött még egy hévízi található a góllövőlista élmezőnyében: Fehér Kitti jelenleg a harmadik. Ő a második szezonját tölti Hévízen. Ők ketten tavaly a csapat találatainak a felét szerezték. A listán az első húszban van még Czigány Nóra és Borsi Bianka is. Ám nemcsak a felnőttek között, hanem a junioroknál is hévízi lány áll a góllövőlista élén. Meccsenként több mint 10 gólt lő a most 18 esztendős átlövő, Holczbauer Zsófia. A csapatból az első 10-ben van még Lakatos Ramóna. Pécsi Zsolt edző lapunknak elmondta: Holczbauer Zsófia már a felnőtt csapatban is lőtt fontos gólokat, s akár magyar sporttörténelmet is írhat, hiszen a hazai kézilabdázás történetében még nem volt olyan játékos, aki az ifik között háromszor lett gólkirály. Erre pedig most jó esélye van a Tóth Mária akcióban. A kiváló játékos lőtte hévízi játékosnak. TÓTH A NDRÁS ősszel a legtöbb gólt

A balatonlellei Villa Negra győzelmével zárult a 23. Kerub Kupa kispályás labdarúgótorna. Amint azt már legutóbbi számunkban megírtuk: erre 16 együttes érkezett a Dunántúlról. A kétnapos sportesemény remek csatákat hozott, amelyek végén a Villa Negra a dunaújvárosi Csövesek gárdájával csapott össze a fináléban. Győzelmükkel a balatonlelleiek immáron hatodszor hódították el a Kerub Kupát, illetve annak elődjét, a Tavirózsa Kupát. Holczbauer Zsófia és Fehér Kitti. Gyakran elsül a kezük…

forras_140122.indd 11

2014.01.20. 15:10:09


12

HÉVÍZI

mozaik

MEGKÉRDEZTÜK: Milyennek Bang nØ Iz er V ikt r ia Nagyon örülök az ingyen tankönyv bevezetésének, mivel a nagyobbik gyermekem már iskolás, jó dolog, hogy ezzel is segítik a családokat. A családi adókedvezmény után pedig érdeklődni fogok, mivel kettő gyermeket nevelünk, az egyik 11, a másik 3 esztendős. Véleményem szerint a gyed extra arra ösztönzi majd a fiatalokat, hogy merjenek gyermeket vállalni, s talán így több nagycsalád is lesz a jövőben.

2014. január 22.

ítéli a megújult családtámogatási rendszert? Pl t Æ r nØ ` r v aiM Æ r ia A családi adókedvezmény érint minket. Én a Teréz Anya Otthonban dolgozom, férjemmel három gyermeket nevelünk, ezért is tartom jó dolognak, hogy többféle módon támogatják a családokat. Örülök annak is, hogy bővítik a bölcsődei férőhelyeket, mivel így nem kell a szülőknek azon gondolkodni, hová helyezzék el pici gyermeküket. S jó dolog az is, hogy kötelező visszavenni a munkahelyre a családanyákat, ha dolgozni szeretnének.

Sz cs K r is z t ina A családtámogatási kedvezmény egyelőre nem érint, mivel még nincs családom. Szeretnék azonban gyermeket vállalni, így akkor jól jönnek majd a kedvezmények. Örvendetes, hogy a babakötvénnyel és új bölcsődei helyek létrehozásával ösztönöznek minket, fiatalokat a gyermekvállalásra. S nagyon fontos lépésnek tartom azt is, hogy a gyesről visszatérő anyákat kötelező visszavenni állásukba, mert eddig ez nem volt így.

SÜSSÜNK, FŐZZÜNK!

Toscana tésztasaláta Funky party és felhőtlen szórakozás a jégen Színes fénykavalkád, füst, ritmusos, hangulatos zene – ez várta a jégpályára kilátogatókat múlt szombat este a Funky party a jégen elnevezésű programon. A talp, vagyis a korcsolya alá valót DJ Belo szolgáltatta, a fiatalok és idősebbek pedig egyre csak rótták a köröket, sőt, olyanok is voltak, akik táncra perdültek. Ami-

ben mindenki egyetértett, hogy szeretnének még ehhez hasonló jeges bulin részt venni. – Nagyon tetszik ez a jégparti – mondta a hatesztendős Vasas Rebeka Eszter, aki már régebb óta korcsolyázik. – Amikor először jártam a jégpályán nagyon megtetszett, azóta korizok, apával sokszor jövünk.

Néha eljönnek a barátaim is, máskor egyedül megyek fel a jégre, de a legtöbbször apával. A jeges partik sora pedig folytatódik, hiszen február 8-án napjaink slágerei csendülnek fel a jégen, február 14-én pedig Bálint-napi retro diszkóval várják a korizni, bulizni vágyókat. (ta)

Karádi Szabolcs a Macchiato Catering képviseletében egy ízletes, egészséges és laktató ételt ajánl olvasóink figyelmébe. Ezen a héten Toscana tésztasalátát készítünk a Süssünk, főzzünk rovatban. HOZZÁVALÓK: 2 db paradicsom, 2 db paprika, 1 kígyóuborka, olívabogyó, 1 db csirkemell, olívaolaj, bor, borecet, só, bors, 3 színű tészta, 20 dkg reszelt parmezán ELKÉSZÍTÉS: A tésztát kifőzzük, majd jól lecsepegtetjük. A csíkokra vágott csirkemellet olívaolajon megsütjük, apróra vágott újhagymát, sót, borsot és egy kevés bort adunk hozzá. A paradicsomot, a paprikát és az uborkát nagyobb darabokra vágjuk, a kifőtt tésztához adjuk. Balzsamecettel, olívaolajjal megöntözzük, rászórjuk a parmezánt, majd sóval, borssal ízesítjük és hozzáadjuk a húst. A csirkemell után viszszamaradt zsiradékba parmezánt teszünk, majd a tésztára öntjük. Jó étvágyat kívánunk!

A Hévízi Forrás híreit már követheti a facebookon is!

HÉVÍZ VÁROS

19. • II. évfolyam

LAPJA • A

MARATON

Tóthné Bogdán

Ottiliát gyermek-

erik Hévízt (el)ism ban is a balti államok

Ára: 123 Ft

TAGJA LAPCSOPORT

és ifjúkora s munkája

is Hévízhez köti

10. oldal

visszaszere Kötelességünk énelem elve azt, amit a tört

Turizmus Zrt. és a Magyar toa balti állai vettek részt, Hévíz iránt nek, ez képviselőszámos, Európa, vábbá mokban is érdeklőd a Lett- és Afrika egy-egy derült ki azon valamint Amerika, sítő utatérségét népszerű Észtországon, eátívelő nagy- zásszervező. A városvez Litváninán -n, amen, Rigában szabású roadshow polgár- tők a Tallinnbaszékelő man Gábor és Vilniusba lyen Papp József Jánagykövetekági Kepli és gyarorsz mester k, akik ígémester népnos alpolgár a kel is tárgyalta hogy segía várost és retet tettek arra, szerűsítette egyhetes, Balti tenek a piac jobb megisme térséget. Az n a 3. olsű berésében. (Bővebbe roadshow elnevezé a hazai száldalon.) mutatkozáson utazási irodák lodaláncok, A magyar nemzet

bárhol is a K niuk, éljenek kell kapaszkod helyreál- családi, nemzettudatunk 1920. jú- áktól kís

tagjainak is össze

fájó lításával, mondta esemé- gázolva Trianon máig nemze- nius 4-e gyászosve Papp és való sebet ütött a felelően nyeire emlékezster. gyar Gábor polgármemegidézve amelyn ten, a színma t ése A tragédiá Magya templomáterületek elveszt t Hévíz minden ba a haran- tette é sokkos állapot ot. ban megkondultakkezést a lékát gok, a megemlé zösségek lő, ma juttatta az ország Nemzetkö

lakos Magyar tartották. Emlékművénél Ma- millió a békedikA trianoni diktátum sal v Ma, 93 évvel után kötenézve kirívóten s gyarországra tátum aláírása visszaszerezni an igazságtalan és megkü- lamo lességün k eltörténelem tő volt, hangsú(F azt, amit a al, ha- lönböztevárosvezető, hiszen lyozta a vett – nem erőszakk lésünk és nem önbecsü

os ünnep a Évzáró tánc munka folyik, és nőségi

L A TARTALOMBÓ

érdemelte Fehér Béla iroki a Hévíz folyóirat amelyet l i díját

forras_140122.indd 12

10. szám

… ág, szerelem Tánc: szabads

ujjongó E szavakkal, játszótere”. -óvoda kis „Ez a világ legjobbnyugtázták a Brunszvik sát. A en teljes megújulá nytaps kíséretéb utcai játszótér önkormá ovisai a Sugár millió forintot költött az 25 munkálatokra a 6. oldalon.) zat. (Részletek

facebook.com/heviziforras

HÉVÍZI

FORR ÁS 2013. június

show pedig egyre Dráma, rock, gyerekek és magaaz Új Színügyesebbek ének. Mindez is ánc-tago bak. Olyan pad modernt ó elő- biztosab , aki akár van közöttük el tudná zatának évadzár városhá za távon is adásán a A több hosszú az életét tánképzelni dísztermében. fiatal gálátagozatvezecosként. A mint félszáz a temó sikert aratő pedig növelnéi inforja kirobban rokonok, (Tovább szülők, a pót… tott, érdeklődők a 8–9. oldalon barátok és arról, mációk k.) ggyőződ hettek lvasható

kirobbanó siker Pillanatkép a

2014.01.20. 15:10:23

Profile for Maraton Lapcsoport Kft.

Hévízi Forrás  

2014. 01. 22.

Hévízi Forrás  

2014. 01. 22.

Profile for maraton
Advertisement